Nox Djarum lakása

First topic message reminder :

Csendes, mégis zavaros. Lepukkant, mégis tekintélyt parancsoló. Az egykoron virágzó londoni elit temetőjében járunk: kopott, barokkot idéző falak, reneszánszra hajazó groteszk kőszobrok, tágas ablakok, vízköpők, s mégis: az egészet mintha valamiféle baljós árny lengené körül.
Egy ódon panelháznak tűnik csupán London szívében, hisz valójában az is. Egy időtlen épület, körös-körül élettel, maga a hely mégis mintha észrevétlen lenne. Pedig mindenki tudja hogy ott van, hogy létezik, de épp csak arra a pár másodpercre, míg nap mint nap gondterhesen elsuhannak mellette. Az épület hivatalosan lakatlan, noha a valóságban ez közel sincs így. Nagyon is akad lakója, ki egymagában, netán rég halott apja időnként felbukkanó kísértetével karöltve oltalmazza a helyet. Így hát nem csoda, ha védőbűbájok tömkelege lengi körbe, muglikat megtévesztő illúziók, fényelnyelő mágiák és minden olyasmi, ami ahhoz kell, hogy a külvilág számára jelentéktelen, netán kellően riasztó maradhasson – méghozzá úgy, hogy ebből fakadóan lebontani se szándékozzák.
Ami az épület felépítését illeti, több szint magas, de csak a legfelső van használatban – az viszont a fényűzés pompáját hivatott képviselni. A lakhely szinte csak hoppanálással közelíthető meg, esetleg nem árt, ha az illető tud repülni, lépcső ugyanis sehol, vagy ha van is, nem épp funkcionális. Az alaprajzát tekintve nem túl nagy, de mint tudjuk, a varázsvilágban ez aligha mérvadó szempont.
Előtér gyanánt tágas márványfolyosó szolgál, egybenyitott nappalival, hatalmas, kőcsipkés kandallóval. Domináns színei a fehér, a fekete és az arany, néhol azonban a vörös dominál. Mindenhol szőnyegek, függönyök, aranyozott szobrok, kontrasztos bútorok, mindez mégis letisztult eleganciát sugall, mintsem giccsbe menne át. A legtöbb helység innen nyílik: két tágas hálószoba, egy kisebb fürdőszoba, jókora konyha, ebédlő meg minden, amire a maga állandóságában szükség van.
Ami a hálószobákat illeti, meglepően nagyok, nem keltik zsúfoltság érzetét, hiába a millió cicoma. Kifinomult, baldachinos ágyak, kellemes dohányzósarok, kristálycsap és jókora, faragott ruhásszekrények. Ablakaik egytől egyig a romos belső kertre néznek, mely a maga elhanyagoltságában tündököl.
Önmagában a ház nem sok titkot rejt, csupán a maga kis szeletét a történelemből. De nem is kell, tulajdonosa számára ez is bőven elég. Majd ő képviseli a titokzatosságot szeretett lakása ölelésében.

Annyi gondolat annyi érzés ezekbe a hamvaikba fojtott pillanatokba. Hiszen Cody urfi ostroma kitartó, még ha vajmi kevéssé is érdekelnek bárkit pimaszkodó megnyilvánulásai.
Fényoltóm simulékony lágy táncának nekem áldozása, az orrpisze a vállamon, a lapockáim karcolgatása, mind egy következő mélységbe rántanak, amiből egyetlen apró kellemetlenség ránt csak ki.
Valamit megérzek, ujjaimmal, mielőtt a kohó mélyét érnék, elhúzódom, és a gyötrően feltüzelt folyamatot egy kellemetlen, szúró görcsbe húzódó, túlzottan feltüzelt érzés szakíthatja meg Nox részéről. Apró mozdulatok voltak csak azok mikkel vágyam fizikai valóján táncot lejtett, mégis elég volt ahhoz, hogy most újra elinduljon egy nem is kis cseppekben terjedő vérzés.

Szegénykém... Érzem hogy fáj neki, mintha egy pikkelyvértes vaskesztyűvel kérték volna hogy ujjaljanak meg... Szórakoztatna a szenvedése?
Tulajdonképpen igen. De megállom, és arcom sem rezdül, csak bele nézek az ő arcába. - Talán igaza van az öcsédnek, és pihenned kellene. - talán csak valami különös csillanást vélhet felfedezni a tekintetemben. Nagyjából azt, hogy ha Cody nem lenne itt, nem nagyon érdekelne az állapota. Feltüzeltük egymást, oltsa is a szomjamat hát! De neeeeeem ennyire nem vagyunk önzőek... Abból már kinőttünk.
Vagy mégsem? -Na gyere drága, egyet se félj, jó kezekben vagy! Úgy tűnik nem vártunk eleget a főzet után. - utalok itt arra amit tőlem kapott és jobban lett tőle. - Kicsit nagyobb a baj mint elsőre gondoltam, de megoldjuk!
Gyönyörűséges, formás feneke alatt, a combjainál megtartva, úgy, hogy voltaképp az ölemben marad, felállok vele, és a szobája felé veszem az irányt, elhaladok a kölyök mellett. És oda vakkantom neki
- Gyere, szükségem van némi asszisztálásra!- aztán még hozzá toldom - Utána rendbe rakjuk a torkodat. - majd nem bajlódom azzal, hogy sétáljak, Nox szobájába portálok, az ágya mellé és még az ő érzései szerint meg sem érkeztünk teljesen, már fektetem a pihe puha paplanjai közé.
Mellé ülök. És lám lám, most lejátszódhat egy hasonló helyzet a tegnapihoz, csak épp fordítva, kevesebb fájdalommal, kisebb rizikó faktorokkal.
Nox alhasa fölött ujjammal rajzolni kezdek a levegőben bal kezemmel, ujjaim vonásai nyomán levegőben halványan izzó kékes vonalak jelennek meg, mikor az utolsó vonal is a helyére kerül, tenyerem alatt a minta forgásba vált közel érve a nő bőréhez, apránként oldhatja a belső fájdalmakat.
Cody ha követett, a rúnakör felrajzolásánál toppanhat be.
Kezében egy kosárféleség van benne jó pár üvegcsével. - És akkor Piroska eltévedt az erdőben... Mond Piroska, mi van a kosárkádban? - nem, nem tudom komolyra venni. Majd a kölyökre nézek. Az mellékes, hogy a nadrágom az ágyékomnál Fényoltóm vérétől csatakosan tapad csillapodni egyenlőre képtelen vágyam vonalára... de ez van. Guszta....
-Lenne még valami amit mondani akarsz igaz ? - hátha elakadt szegénynek a szava is idő közben.

Pofám leszakad... A megdöbbenés elemi erővel rúg alám. Nem. Cseppet sem szándékoznak, még lassítani sem a tempón, független attól, hogy betoppantam. Független attól a ténytől, hogy Nox előző este majdnem feldobta a talpát.. és ezt nyilván a másik is tudja. Hogy megdöbbent-e az élőlény felelőtlen hozzá állása? Kúrvára... Nem tudom értelmezni. És bár felsejlik előttem, az esküjük és a lényege, akkor sem képes az agyam most mindezt befogadni.
Sokadrészt meg... zavarba hoz a helyzet. Olyasféle zavarba amit a legkevésbé kéne most éreznem és ez csak még jobban felkúr jelenleg.
-Azt látom, kicsit sok is most a vérből!.. -vetem oda, kihúzom magamat és mellkasom előtt össze fonom a karjaimat. Fújtatok, szemet forgatok, aztán kinézek egy kellően szimpatikus és hirtelen baromira érdekes pontot a padlón.
- A Varjúba betévedt egy mugli lány és rendezett egy kisebb ámokfutást. -össze szedem a gondolataimat és igyekszem kizárni unokanővérem és az idegen enyelgését.
- Át siklott a biztonságiakon, és mielőtt különösebb feltűnést keltett volna, már túl is volt öt kuncsafton. Aztán felmászott a bárpultra és prédikálni kezdett, hogy ő egy angyal, és az égiek azért küldték, hogy mindenkit boldoggá tegyen!- elhallgatok, igyekszem össze szedni az élménnyel kapcsolatban a gondolataim maradékát... közben pedig már a medálos ügy jár az agyamban. - Neki állt táncolni... Mondván most bemutatja az angyalok táncát, hogy mindenki részesüljön a csodából. A biztonságiak végig kergették a fél Varjún, egy percre sem hagyta abba a táncot meg a prédikálást. Totális transzban volt... Vagy csak be volt állva. Végül egy rejtett kábító bűbájjal szedték le. Bántani nem akarták, csak... eltávolítani. - foglalom össze. Ha pedig ez nem elég, kénytelen leszek felhozni azt a szart... bár jelenleg cseppet sincs kedvem olyasmiről beszélni, amiben magam sem vagyok biztos... hogy kivel kéne megvitatnom valójában. Mindenképpen szeretném, hogy Nox tudjon róla...
-Egyébként, köszi a kérdést, nekem is tök jó napom volt! Csak képzeld, a nyakamat nem tudtam valami rejtélyes okból meggyógyítani. Van ötleted? Nem, nem kell megkérdezned, jól vagyok, csak fáj amikor nyelek, ezen kívül baromira éhes vagyok, szóval jó lenne, ha úgy csinálnátok, amit csináltok, hogy oda férjek a hűtőhöz! - a hangszínem nem sértett, de azért van benne valami kelletlen, pofátlan, még egy kelletlen mosolyra is futja, bár túl sok derű nincs benne, ellenben irónia annál több.
Egy kis hiszti még nem a világ vége. És mivel érezhetően inkább csak egy túlgesztikulált, tudatos figyelemfelhívás, mint komolyan vett értelmetlen nyafogás, nem érzem kivetnivalónak.

Ahogy oda tartja a nyakát, döntöm a fejemet és egy ragadozó kiéhezett ám annál kimértebb mozdulatával közelítem meg, torkán érezheti forró lélegzetem páráját, bőrén fogaim hegyének karcát, élük enyhe nyomását, ahogy állkacsom össze szorulni vágyik, nyelvem lágy nedves vonulatát a nyelőcsövén átsiklani, ami egy más kontextusban a préda kiserkenő vérét szolgálna össze gyűjteni. Végig lüktetek a feneke alatt, és egyben egész testemben szétterjed egy kellemes pulzálás... Aztán apránként elhúzódik. Bár épp csak annyira hogy a jövevényt köszöntse.
Érzékeltem érkezését, de valahogy most... nem értem rá ezzel foglalkozni. Ostobaság lett volna abban reménykedni, hogy nem téved a konyhába, de meg kell vallanom, sosem zavart a társaság. És bár egy felől vissza veszek, Fényoltomhoz bújok, ahogy ő is tett velem. Ki bújtatom kezeimet kettőnk közül, fájón félbe szakítva a játékot többek közt a melleivel. Lazán karolom át, tenyeremmel, ujjaimmal a derekát fogom közre, a keresztcsontja gödröcskéit kezdem molesztálni, néha, csak húzzam egy kicsit, rámarkolok a derekára, mintha csak ösztökélni szeretném egy komolyabb helyzet hangulatát idézve. De ez már csak tényleg agyhúzás. Szórakozom vele. Ezen kívül minden porcikája ami damaszkolt barázdáimat érinti, márpedig, ha így szemből össze simul velem, ez egészen nagy felület, maga is érezheti azt a vágyterhes, pulzálást ami engemet is átjár. Egy kissé be is szippanthatja. Első érzetre, olyasmi mint mikor az ember fel van töltődve és fémhez érve kisülést tapasztal, csak ez nem kellemetlen... inkább ösztökélő, hogy a tapasztalója még többet akarjon belőle.
Sajnálom Nox, tényleg... de most próbára leszel téve. Az információ, vagy az élvezet? És bár én magam is ezer és egy okot tudnék felsorolni, ami a jelenlegi élvhajhászást romjaira vétózza.. cseppet sem zaklatnak fel a tények. Nox komolyan képes ennyire elveszni a helyzetben?
Elleplezek egy vigyort. Cody szívecském... mi hírt hozol, és vajon elég lesz-e hogy Drága Fényoltómat kizökkentse véglegesen?
Bal kezem lehelet finoman kettőnk közé kúszik, és lefelé fordított tenyérrel, nyújtott, széttárt, laza ujjakkal siklik lassan lefelé az alhasán. Ujjaim követve teste vonalát zárulnak és vesznek fel ék alakot. Ahogy előzőleg, ismét kergetek egy bizsergető érzetet úgy az egész tetejébe. A szándékom, Nox számára egyértelmű lehet, Codynak a helyzet, nagyjából takarásban van... A censura gyötrelme.

Az utóbbi időben, a tegnapot leszámítva alig voltam itthon. Fáradt vagyok, állatira fáj a nyelőcsövem, alig bírtam ma enni bármit is és csúnya nyomai maradtak annak a remek pillanatnak, minek következtében csak kis híja volt, hogy nem pisiltem össze magamat. Fura és roppant kellemetlen érzés, hogy nem tudtam helyre rakni magamat. Bár feltételezem, megvan az oka... Majd kérek segítséget.
Ezek felül baromira aggódom Nox miatt. Nagyon rossz állapotban volt, mikor hajnalban elmentem, annak ellenére is, hogy aludt. A jövevény, aki miatt lemaradt, hogy unokanővéremet értesítsem a Varjúban történtekről pedig, addigra sehol sem volt.
Megigazítom a kannabisz mintás fekete kendőt a nyakam körül... Még egy árvaházi kirándulás alkalmával szereztem. Baszott menőnek éreztem ebben rohangálni. Bár még mindig szeretem, a növényhez azóta sincs közöm. Minden esetre, most tökéletes szolgálatot tett. Bár így házam szeretett színeit őrző nyakkendőm lemaradt... szip szip, az élet nagy problémai!
A szobámba toppanok be, vállamról az ágyra dobom a táskámat, lazítok a kendőn, lerúgom a cipőmet és utamat Nox hálója felé veszem, hogy megnézzem, hogy van, merre van.
Be kopogok, nem jön válasz, így belesek, hátha még ki van ütve. De sehol senki. Becsukom az ajtót és elindulok, közben pedig jól hallhatóan szólítom unokanővéremet. -Nox! Hazaértem! Híreket hoztam. Merre va...?- közben a konyha felé vettem az irányomat mert bizony állatira éhes vagyok és itthon nem kell nyilvánosan szenvednem a nyelőcsövem... meg úgy a nyaki fájdalmakkal.
Ami azonban a konyhában fogad... egyrészt lehullik az állam, másrészt... lehullik az állam. Pillanat alatt elönt a zavar és valami megfogalmazhatatlan és nem kevéssé csap meg egy különös aura, amit enyhén szólva is frusztrálttá tesz bizonyos szempontból és kislányos zavart vált ki belőlem. Ennek köszönhetően szerencsétlenül csak annyi bukik belőlem;
- Neked nem pihenned kellene már ne is haragudj?! Tegnap úgy kellett felmosni! Annyi vért vesztettél hogy abból egy vámpírfalka jóllakott volna, erre itt... itt...!! - igen problémázok mint egy picsa, még kezeimmel is gesztikulálok hozzá, az már csak apróság hogy be vagyok rekedve. De tisztán aggodalomból jön ami jelenleg süt is belőlem. Jó meg persze egy jó adag esetlen zavarból is, de az más kérdés. Épp nem gondolok bele, hogy esetleg le se fognak szarni, vagy kitoloncolnak a konyhából és gond nélkül folytatják.

A tincsei közé simul arcom én pedig elnyílt ajkakkal inhalálok bele halántékába a válla után és gyakorlom az "utolsó lélegzetek egyike" fogalmát.
Pillanatra végig szalad rajtam valami mikor lágy táncába kezd, körmei pedig a hátamon hagyják nyomukat. Röpke pillanatra látszik csak vonaluk, az érzés azonban kíméletlenül húz. A hátam az ilyen érintésekre mindig is érzékeny volt,  így pillanatra magam is kiegyenesedek. Kezeim a bordakosaráról a derekára aztán a fenekére simítanak, kívánósan markolva meg a húsát, a gyengédség határát érintve. Talán csak az idő távlata, csak a körülmények, talán a nő ismerős vonásai, talán az hogy utat engedek némi kábulatnak, talán csak egy kicsit oldok a rendszeren, egy kicsit több ingert engedek magamhoz... és hallhatja azt ahogy fogaim egy harapást hamvába fojtva csattannak össze a füle mellett és össze koccant fogaimon át távozik nem épp egyenletesen a levegőm. Bár nem fújtatok, érezni, hogy egészen vissza fogtam magamat.
Ha ereszt oldódok kezeim a derekára kúsznak vissza, egy cirógató, oldó mozdulattal. Kedvenceim a páros táncok, így ostobaság lenne elszalasztani a lehetőséget. Mikor orromhoz érinti orrát, és farkasszemet néz velem, minden gond nélkül tudok a ritmusára hangolódni. Nem vesztettem el az önuralmam, hiszen akkor kicsit máshol tartanánk. Csak a fizikai érzékenység ki tud csinálni. És bár a vágy meg van hogy teljességgel engedjem bele magamat, nem tehetem. Partnerem olyan dózist kapna fizikai ingerekből, amivel minimum sorozatos orgazmussal repülne a másvilágra, míg a szíve, az erei meg nem adnák magukat, vagy egy fél órás masszív összehúzódási és izomtónus- roham után végkimerülésben össze esne... Hogy én hogy tudom tartani magamat? A saját idegrendszerünk, ha ismerjük, nem ijesztő és nincsenek meglepetései, ezen kívül fejleszthető bizonyos szempontból.
Karmai alatt pedig izmaim maguk is táncot lejtenek. Az érintések egyszerre terjednek szét bennem és az utolsó porcikámat is megjárják oda vissza.
Mikor újra megcsókol már egy fokkal kevésbé tudom leárnyékolni a közvetítést.  Még mindig nincs a dupla élmény az én szemszögemből is elé tárva, de már intenzívebben járja át őt is a legapróbb érintés. Nyelvemet ezúttal nem csak a csók közben érzékelheti.
Ujjbegyeimmel dereka két oldaláról indulva, apró köröket leírva haladok felfelé, behúzva a köldökéhez egy kellemes bizsergést, ami a hasüregét töltheti ki, aztán fel, a mellekig kergetve minden ingert. Halk, rövid, morranással össze mosott doromolásféleség szakad ki belőlem. Nem nem nászének, olyasmit nehéz lenne csók közben.

Ugyan Nox, mit is érnék azzal, ha bedrogoználak? Nem áll szándékomban megelőlegezni egyetlen lábon kihordható infarktust.
Legfeljebb pár hosszú percen belül úgy érezheti magát rövid időre, mint mielőtt az ember eljut oda, hogy spicces legyen. Mikor még mindennek ura, a gesztusainak, a mimikájának, a hangulatának, de tudja hogy ivott és ha itt megáll, pillanatokon belül ki is józanodhat.
Nyers mégis kontrollált felajzottság, kíváncsiság, egy ragadozó tényleges éhsége, és egy csipetnyi, szenvedélyes gyilkos vágy. Különös megközelítése az ölelkezésnek, és mégis tobzódik bennem az egész.
Megtehetném magam is, mit Zhalang, hogy kéjenc vágyba fojtva csupán energiáimmal hergelem, egyetlen érintés nélkül, és készségesen teszi amit mondok, vagy ami bódult, szégyentelen elméjéből csak elő tud pattanni, míg végül halandó testének végkimerültsége adja utolsó leheletét...
Zhalang... egy nemtelen lény, mi egyszerre mégis mindkettő, ha akarja pedig váltja. Olyan alakban lép eléd, amire vágysz. Valódi formája pedig egy vibráló auráját fátyolként viselő, tündöklően gyönyörű elegye az összes nemnek. Yoraval utánunk lett felébresztve. Még számunkra is különös csapda volt. A boszorkányistennő halovány fuvallat sem volt Zhalanghoz képest. Kertänu az Égtörők legtetejére zárta. Magányra és sorvadásra ítélve.... Őt nem tudta úgy megzabolázni mint engem, vagy legidősebb bátyámat. Még ő maga is bajba került mellette. Akárcsak bátyámat, őt is szorgalmasan látogattam, mert hármunk közül végül csak én lettem eleresztve...
Mikor drága Fényoltóm hüvelykujjával végigsimít alsó ajkamon, ujjbegyébe zárt összes kis idegvégződés is felborzolódhat.
Engem pedig megment az emlékezés átkától.
Nyelvemen épp ugyanúgy, ahogy ínyemen, szám belső felén, megtalálható a barázdák sora. A lágy csata közepette ízlelem meg cigarettája füstös világát és a gyógytea összetételének finom harmóniáját.
És persze Nox saját kis ízvilágát, esetleg előző napi vendégeiből is kiérzek valamit, szinte látom magam előtt őket, ami pillanatra elgondolkodtat, a foglalkozását illetően, de sosem tudott az ilyesmi felzaklatni. Mennyi minden fedezhető fel egy ártatlan csók nyomán... Mindig is szórakoztatott.
Tekintete találkozhat résnyire nyitott tekintetemmel, Szemem sarkában a találkozást követően halvány szarkalábak jelennek meg és kölcsönöznek mosolyra húzódott küllemet. És magam is belemosolygok a csókba.
A puszik, az érintések nyomán jólesően hunyom le a szemeim és borzongok végig. Az állkapcsomat ért után még billentem is a fejemet, szabad utat engedve Noxnak az esetleges folytatáshoz. Hálát adok valami ismeretlennek, hogy a korok alatt nem koptam el.
A konyha egyik széke készségesen vonja ki magát az asztal nyújtotta védelemből én pedig Fényoltómat az ölemben tartva arra veszem irányt és le is teszem magunkat. Nadrágom szövete nem épp vastag, hiszen csak egy alsó ruházat része, tapintása selyemszerű egyébként, csak nincs fénye. Ha össze simulunk, alatta figyelmet felhívóan, tisztán érzékelhetően, teljes pompájában várakozik a sorára férfiasságom alanti megnyilvánulása. Mégsem sürgetem feltétlen, hogy ő kerüljön mindenképp előtérbe.
Fényoltóm bordakosarára simítom kezeimet, ujjaim alatt akarom érezni lélegzete és finom izmai dinamikáját. Nyakához hajolva, fogammal összecsípve köntöse szegélyét lejjebb húzom azt, épp csak hogy bal válla márványa elő bukkanjon.
Rácsókolok, magamba szívom bőre illatát.

Mintha azt mondta volna a meglepetésekre utazik. Erre valahol tökéletesen alkalmas egy beszámíthatatlan partner.
A recept hazai. Amit Nox most a szervezetébe fogad, az minden ízében másvilági. És hogy honnan húztam elő? Egyszer talán ezt is megmutatom drága Fényoltómnak.
Hogy méreg-e? Megeshet. Emberen még nem néztem meg milyen a hatása pontosan. Majd most. A kupában lötykölődő adag ellenére nagyon minimálra vettem az arányokat. Bár meglátásom szerint legfeljebb csak olyan lesz, mintha egyszerre itta volna meg a napi kávé adagját, minden különösebb kellemetlenség nélkül.
- Mindkettőnknek. Leginkább. - bár tudom hogy nagy baja nem lehet tőle, mégis megjelenik az arcomon a dögvigyor... Nem kegyelmezem meg neki, azzal sem, hogy legalább az eredetéről szót ejtsek. Nyilván tisztában van vele, hogy nem mérgezhetem meg, így annyira nem is kell aggódnia.
A sóhaja és a harapása nyomán jólesően megborzongok. Elégedettséggel nyugtázom, hogy benne van a játékban. Noha nincs garantálva hogy nem fog vér folyni. De... az már a jövő zenéje.
Nagyon halvány fahájas szegfűszeges illat, a főzetben pedig megjelennek ezeknek a fűszereknek a jegyei. Nem fojt, nem fullaszt. Azt nem mondhatom hogy olyan mintha gyümölcslevest szürcsölne, de van benne valami kellemes édeskés, fűszeres, ami felmelegíti az utolsó porcikájáig Noxot.
Ringatás közben megkeresem szabad kacsóját és könnyed vezető, táncos mozdulattal kipörgetem és vissza, úgy, hogy ezúttal szembe kerüljön, kezét pedig úgy eresztem el, hogy a vállamon pihenhessen meg. Kihasználva a mozdulat adta lehetőséget végigsimítok a karján, a vállán, érintem a lapockáját, hüvelykujjam a melle oldalán siklik végig, aztán kényelmesen haladok lejjebb és lejjebb.
Közelebb hajolok, homlokomat a homlokának döntöm, csak hogy egy kellemesen kitartott pillanatig a szemébe nézhessek, igen ilyen közelről. Összehangolt egymásból következőek a megmozdulásaim, lágyak, kedvesek, valahol talán még visszafogottak is, mintha egyébként össze törhetném. Ami valljuk be kétség kívül így is van. A szemeim azonban egyetlen határozott célon kívül nem igazán tükröznek jelenleg mást, az viszont nyers izzással van jelen. Számon játékos kajla mosoly bujkál.
Csókra döntöm a fejemet, közben feneke alatt a combjaiba markolok, és az ölembe emelem Fényoltómat.
Mikor tökéletes vonalú ajkait érik az enyémek, a rajta futó barázdákon keresztül idegrendszerem egy halovány pulzálással kap az övé után és ezúttal nem az én szemeimmel láthatja magát, csak saját testében terjed oda vissza egy puha csiklandós érzés. Lekúszik a torkán, zsibogtatja a karjait ujjai végéig, átszalad a gyomrán és liftezik egy kicsit a medencéjében.
Nem osztom meg vele, hogy az én szememmel, is oda vissza megtapasztalja, de makronyi töredéke közvetítődik annak amit magam is megélek.

A kijelentés, ha máskor kapom, minden bizonnyal kicsalt volna egy nevetésfélét. Így nincs igazán hatása, sem megtapadása.
Elvész a többi gesztusaim között a pillanatnyi véleményem róla.
Most hogy egy igen jókora szeletet Nox maga elé vett és el is fogyasztotta azt, különösen érzem magamat mégis tökéletesen érzéketlen az állapot. De derűt csal az arcomra, hogy újra a régi vagyok. És számtalan meglepetés vár még rám itt épp úgy mint másutt!
És ne aggódj Nox, a magad módján, a tieid között királynői kegyetlenség és méltóság leng körül és magasztal egy új szintre. Valamit kiérzek a pillanatnyi gondolat szülte hangulatból, de csak magamban adok rá választ, miszerint megállapítom, hogy igen nagy botorság lenne hozzám hasonlítania magát. Az egyetlen akihez egy személy hasonlíthatja magát, az régi önmaga. És hogy ahhoz képest hol jár épp. Nincs más.

Egyetlen egy öblös serlegbe töltött holmi fogadhatja a hatalmas márványlap széléhez közel. Meg én magam, amint az utolsó, fűszernek tűnő morzsalékot szórom bele. A serleg tartalma gőzölög, viszonylag sűrűbb és egyébként egészen kevés van benne. Talán három deci.
- Kedvesem!- köszöntöm szinte dorombolva és megvárom, hogy a konyhába lépjen. - Ezt idd meg! Fenékig. - mutatok egész kézfejemmel a főzet irányába. - Hidd el jót tesz. - azt nem közlöm vele, hogy egyébként vetélés után szokták használni. Bár szinte bármire alkalmazható ami a női test érzékenyebb felére vonatkozik. Egy kis energia, vitamin, ásványi anyag és egyéb pótló bomba. Mögé lépek, vállain végigléptetek ujjaimmal, és az előre szökött tincseit most vissza terelem egy kézmozdulattal, hogy a királynő palástjaként terülhessenek hátára. Végighúzom lágyan tartva tincsein a kezemet és folytatom a mozdulatot a gerince vonalán lefelé, aztán nyitom az érintést, közre fogom a derekát végül előre kúszom, a köldökét közre fogva hosszú ujjaimat az alhasán megpihentetve állapodom meg. Fejemet pedig a nyakába hajtom. - Gondolj olyasmire amit szeretsz, akkor ahhoz hasonló lesz az íze. - bököm még oda a használati utasítást. Magam pedig a csuklyás izmába kóstolok. Bár nem szó szerint, de benne van hogy fogaim felsértik a bőrét. Csókba fojtom a harapást és szórakozottan ringatni kezdem miután kiitta a kupa tartalmát. Azért kiérezhet egy nagyon furcsa ragacsos utóízt amellett amire gondolt. Miután kiitta, egy fokkal kisimultabbnak érezheti magát, mintha töltöttek volna rajta és a közvetlen érzés, hogy rossz mozdulat nyomán kiszakadna mindene, ez is enyhülhet. Bár ez még nem garantál semmit.

Nyugodalmas félig lehunyt, nehéznek tűnő szemhéjaim a hegre kinyílnak és megcsillan egy különös aranyfény az íriszemben, ahhoz hasonlatos mint mikor a  tapetum lucidum visszaveri a fényt a ragadozók szemében, mégis valahogy más. Ezen kívül pupillám is látványosan kitágul. Igen fókuszálok, minden apró árnyalatát, vibrálását végig vizslatom. Nem, nem ez indít be, de a sérüléseknek mind mind történetük van. Titkok. És ezek azok a titkok, amiknek eredetéről valószínűleg csak kevesen tudnak, én pedig szeretem ezeket.
Magam is mozdulok, könnyeden, hangtalanul kerülök közelebb meghitt nyugalommal, mégis érezni rajtam az izgatottságot. A kád nagy, mi pedig bőven elférünk még ha mellé/elé kúszom is.
Végighúzom a forradásán, teljes hosszán, középső ujjam ujjbegyét. A nyakánál, tarkójánál már csatlakozik mutatóujjam és gyűrűsujjam is. Nox bőre és idegrendszere épp úgy borzonghat és borzolódhat, mint az üveglapra szórt vaspor mikor mágnest vezetnek a túloldalán. Mikor elveszem a kezemet épp úgy hal el a dolog mint az erőtér ami fokozatosan veszti el vonzását.
Hagyom, hogy vissza térjen eredeti helyzetébe, ezúttal azonban mellőle tekintek rá, nem szemből.
A tartásom laza, törökülésben ázom, kezeim az ölemben.
Amit mond az viszont eloszlatja minden hirtelen jött ihletemet... úgy nagyjából mindenre. És talán egy kevés leplezetlen, meglepett dühöt fedezhet fel rajtam. Szemhéjaim megereszkednek, sőt, kissé össze is húzom őket. Orrcimpáim kitágulnak egy néma fújtatás erejéig, ajkaimat pedig össze préselem, vékonyra, szűkre. Aztán grimaszolok egyet és feloldom a "csiliscitromot a seggembe" ábrázatot. Igen reméltem VALAHOL MÉLYEN, hogy ezen a ponton nem lesz több a tarsolyában. De nyilván nem volt alapos az a figyelem, amit fordítottam rá, már az első pillanattól. És ennek a hibának meg is lett a következménye. Csodás. Jár a vállveregetés. Nyilván a keringtetőben maradtat mérget megcsapolta... - Ügyes... - bukik ki belőlem, roppant bosszúsan. - De így jár az aki nem figyel a részletekre. - utalok ezzel magamra.
Istenérzet mi? Nem tudok nem elvigyorodni, korábbi bosszúságom pedig mintha köddé vált volna. Tulajdonképpen nem jártam rosszul. A feladat nem teljesíthetetlen. Vállat vonok hát rá. Eddig izgatott. Inkább meglepett. De hamar felvillanyoz, hogy tulajdonképpen ez a fajta alattomosság nagyon is tetszik.
- Istenérzet... Milyen az amikor egy halandó Istennek érzi magát? - hasonlót már tapasztaltam halandóktól, de annyira sok, erős pszichoaktív szer alatt álló élőlénynek nem csekkoltam a tudatát aktuálisan módosult állapotában. Bőven megelégszem azzal hogy beszél róla. Egyenlőre legalábbis biztosan.- Éreztem már valójában bogarakat a bőröm alatt. Nem jó érzés. Az idegrendszerem az elhangzottak alapján kisülne. De a szervezetem miatt viszont ignorálva lenne, hamarabb feldolgozódna, felszívódna, eltűnne, minthogy hatni tudjon. - azért elgondolkoztat. - Ha netán használod valamikor majd szólj!- közlöm egy rohadék, csak számsarkán bujkáló mosollyal.
A következőre szusszantok. - Mindig van egy nagyobb hal. Őket is Hallawa és Monlagon hozta létre, mint ottani helytartókat. A világom tele volt olyan természeti szellemekkel, amiket még Kertänu is félt. Inkallok. Ők... Olyanok mint az anyatermészet falósejtjei. Türelmesebbek, hiszen Angmillran is türelemmel volt a rajta élők iránt, még irántunk is. Kertänu hosszú élete alatt kárt kárra halmozott, végül a türelem elfogyott. - hallgatok egy jelentőségteljeset. - A rendszer egyszerű. Utazó Energiák, alattuk az inkallok, alattuk az Ősök, alattuk az ősök ivadékai, alattuk mi, alattunk a halandók, alattuk az ő teremtményeik. Lesarkítva így épült fel. - tisztázom előtte. aztán eltűnődöm. - Különös, mert akikkel eddig beszéltem ezekről... számukra az efféle hierarchiák ismertek voltak. Meglátszik hogy a Földet nagyon rejtve igazgatják... Már ha még itt vannak. - Noxra nézek. - A Földnek az egyéb szférái számomra nem megközelíthetőek. Viszont azt sem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy eltűntek volna. - a Föld kicseszett bonyolult.
Meg is mozgatom magamat, kőrözök egyet nyakammal, ropp erre ropp arra, aztán nyújtózom egyet, könyököm is kiroppan, csuklóim, vállaim is. - Nocsak! A meleg víz kioldotta a reumámat! - állapítom meg szórakozottan.
- Nem igazán kötelék, inkább egy személyes korlát. Amit érzést képviselünk, ami gondolat megihletett és szikrája megszült minket, az mozgat csupán. Nincs bennem semmi több. Nem tudok valójában fejlődni. Csak gyűjteni a tudást, ha ezt az Ösztönszerű motivációt épp afelé fordítom. Ha más felé fordítom, más kerül a központba. Ha valami mégis átszivárog ezen túlra... - nézek magam elé és megcsóválom a fejemet. - Nos egyrészt lenyűgöző, másrészt rögeszmeszerűvé válik. Mint egy kislánynak az első szerelem... -elhúzom a számat, mivel a hasonlat sajnos nagyon is találóra sikeredett. - Ha ez feloldódna, valószínűleg valóban egy gyermek érzelmi szintjén lennék bizonyos szempontból. Csak gyorsabban tanulnék. De eddig egyetlen módot sem találtam amivel fel lehetett volna ezt oldani, és a fejlődés útjára léphetnék... - pedig nagyon igyekeztem megtalálni a megoldást. Elképesztően sok segget nyaltam fényesre érte, de valahogy vagy mindnek bele tört a bicskája, vagy egyszerűen nem talált méltónak arra, hogy részesüljek ebből. Szar ügy.
- Mi lett velem? Elfordítottam az Ösztönömet arról ami végett felébresztettek bennünket. Kénytelen voltam, mivel addig Kertänu nem volt hajlandó a felszínre engedni a nagyvilágba. Önuralmat tanultam és azt, hogyan tudom a céljaimat a háttérben lavírozva elérni. A halandók számára épp olyanok voltunk mint a mai halandók számára az egyiptomi vagy a görög istenek. Mindenki ismert, félt, tisztelt, gyűlölt minket, vagy velünk riogatták a gyermekeiket, az Ősökhöz és az Utazókhoz pedig imákat intéztek, templomokat építettek... De valójában legfeljebb velünk találkoztak csak a későbbiekben is. - látszik rajtam beszéd közben egy keserédes nosztalgia. És szembetűnően minden múlt idő. Egy hosszú percig hallgatok, közben Nox a beomló csillagról kezd beszélni én pedig elmosolyodom rajta. Ránézek - Egyszer talán megmutatom hogy végezte az otthonom. - húzom el előtte a mézes madzagot. Bár még minden megtörténhet. Pár éven belül bizonyára eljön a pillanata az ilyesminek is, ha már egy életet töltünk együtt...
Ennek fényében meg az egyéb huncutságokra is ráérünk. Ha a Varjú népe vár rá, nem gondolhatja komolyan hogy cserébe pont én leszek a vendége így!
Ugyan Nox gondolj egy kicsit magadra! Rád fér... Még a végén túlhajtod magadat. És hát az vétek lenne... Vétek... Pillanatra miközben kiszáll a kádból elálmodozom egy képen, amiből Nox ha az arcomra néz, egyszerre olvashat le egyszerű puritán szenvedélyt és vágyat, és bizony nem kevés gyilkos sóvárgást.
Végül lehúnyom szemeimet, sóhajtok egyet, hosszabbat inhalálva a nadragulya átható illatából, Nox egy pillanatra velem együtt lélegezhet, szegénynek össze zavarom itt a rendszerét...
-A reggeli- khm..- Egy jó ötlet. - nyelek egyet. Kicsit elmerülök, megmosakszom a víz alatt. Alapvetően tiszta vagyok, így inkább frissítés csak. Feljövök a víz alól megdörgölöm az arcomat. Aztán fel is állok és kilépek magam is a Noxal átellenes oldalon, háttal neki. Újabb kényelmes nyújtózás, izmaim megfeszülnek, összehúzódnak, míg jólesően, halványan remegni nem kezdenek a rájuk gyakorolt erőhatástól, aztán minden szépen ellazul. Ha felém néz, szembe tűnhet neki a hátamon egy sakálhoz hasonlatos szörnyalak állatformájának a tetoválása. Jobboldalt kezdődik, a lapockám fölött, és középen zárul a keresztcsontomnál. Annak a szörnynek az alakja, amit azelőtt láthatott tőlem, mielőtt a doktornőt széttéptem volna. Nyújtózásomat követően megszáradok és anyag öleli körül a derekamat, az alfelemet és végigkúszik a lábaimon. Az anyag megszilárdulva eredeti ruházatom nadrágjának alsóbb rétegét adja vissza. Vékonyabb, könnyed fehér szellős vászon. Bő az egész, magas széles övszerű derékkal, kétoldalt széles fekete sávval, könnyed aranyfonalas mintával, térdem alatt a mintából kilép a fonal és zsinórrá sodorva köti körbe lábszáramat és egyben nem hagyja hogy a nadrág szára fölösleges felakadásoknak legyen kitéve. Felülre viszont lusta vagyok bármit húzni, úgyhogy az csupaszon marad, ahogy egyébként lábfejeim is.
Noxra pillantok. - Odakint várlak! ~ azzal eltűnök a fürdőjéből. Hangtalanul, mintha sosem lettem volna ott.

Hümmenek egyet. Elgondolkoztat a Minisztériumos dolog. Vissza idézem magam előtt az ott megélteket, elhangzottakat és idegesen nyalom meg a szemfogam hegyét. Azért az ilyesmi mindig seggbe rakja a büszkeségem...
A kellemetlen kifejezés azonban hamar tovább áll. -Nem baj, nem baj -bólintok bele a gondolatba - Jönnek még az én utcámba! Voltaképp érdekelnek. Már csak a rendszer végtelen kijátszhatóságának felmérése és megismerése miatt is. - eltűnődöm. - Azért örülök hogy Doktor Frankenstein nem kapta meg hála a magánakciódnak amit akart! -ismerem el. Igen az valóban szörnyű lett volna. És továbbra is végzetes.
A parázzsal való babrálását őszinte érdeklődéssel szemlélem és ami az ő idegrendszerén végigterjed, az hozzám is eljut, csak kicsit másképp. Különös hogy barázdált felületeimen, egy olyannal, minthogy csikket nyomnak el rajtam, simán meg lehetne bénítani. Lévén nem fokozatosan terjedne szét a fájdalom, hanem egyszerre villanna fel egész lényemben és a kezdeti enyhe érzéstől kezdve, egész palettájának színskálája zuhanna rám és tartana ki  hullámokba szedve egészen sokáig. Úgyhogy prüszkölve és nyüszítve fosnám bokán magamat közben... Na jó a tegnapi után inkább ilyesmit nem jelentek ki. Kellően bizarr volt és ahogy vissza gondolok végigfut rajtam a libabőr egyfajta különös iszonytól. Szerencsére olyan gyorsan regenerálódok, hogy az ilyenekből (nem a tegnapihoz hasonlókból) semmit sem érzek, így fájdalom igen kevés jut ki nekem. Ennek köszönhetően ameddig nem akarom, addig bizony az a parázs soha a büdös életbe nem fog eljutni odáig, hogy kárt okozzon!
Másfelől ahogy nézem Noxot közben felúszik egy régi kép, nem nem szorítja ki a mostanit, csak eszembe jutott.
-Van kedvenc forradásod? - Megvárom a válaszát, mindenképpen mosolyt fog csalni az arcomra aztán habozok egy kicsit hosszabban, mintha nem lennék biztos benne, hogy erről beszélnem kellene. Kivételesen leolvasható, hogy amit mondani szándékozom az egy meghatározó pont volt az életemben.  -...Akitől ezt utoljára megkérdeztem - kezdek bele lassan, mintegy újabb esti mesébe - neki az egész bőrfelülete egy egybefüggő hegréteg volt, pár kiemelkedően látványossal. De a torkáig kúszva az egész testét beborították. Csak az arca, fülei, és fejbőre volt ép. Semmi más. A hátára világunk összes szitokszavát a bőrébe vésték a legkülönbözőbb mintákat kihozva belőle.  -a mennyezetet nézem immár. - Minden heg, amit a testén hordott... Egy hosszú száműzetés nyomai voltak, és nem a fizikai valójával élte meg azt a száműzetést... -aztán egy szarkasztikus mosollyal szakítom ki magamat a képből. -Nos nála semmiképp nem volt érvényes az "ép test, ép lélek" állapot.-
de még mennyire hogy nem. Még mindig hihetetlen érzéssel tölt el a tudat, hogy mindezt a heg áradatot, aki legelsőként felfedezhette én voltam.
-Ugyan. Tény hogy kedvelem a lassú bosszúkat, de.. Ha ilyesmire adom a fejemet, egyetlen méreg sem lehet elég lassú és közben kellően hatékony... Kivéve azt a kátrányt amit a fornorádtól sikerült benyelnem. - aztán ismét féloldalt billentem a vállamra a fejemet és onnan nézek rá.
-Jut eszembe! Az alku elvileg megöli azt aki megszegi. Áruld már el nekem, ez nálam miként fog érvénybe lépni? Már csak hogy ha elszáll az agyam netán, tudjam mire kell gondolnom, hogy kijózanodjak! - cseppet sem tetszik a gondolat, és fogalmam sincs mennyire ráhibáztam az egymásból következő gondolatokkal... De hát ez van!
- Mi a franc az a kokain? - sejtem én, főleg hogy tegnap is elő került és még ösztönösen reagáltam is rá... de csak annyi tippem van róla, hogy valami drog az is. Annak idején ezt a listát nem pörgettem végig. - Lehet új fejezetet nyitok odabent " Világok álomszerei " címen és síkvándor árusítóvá avanzsálok! - neeeeem nem nem nem! Semmiképp! De azért vicces a kép.
Mikor a magam kis történetét tárom elé felemelt fejjel beszélek és valóban, nincs mögöttes tartalom, se más. Amit kimondok, az épp úgy is van.
- Az én világomat valaha Utazó Energiák vették körül. Az Ősök Hallawa és Monlagon néven emlegették őket. Tér és Idő, és Élet és Halál, ha egyszerűen akarnám fordítani. Az Ősök voltak az Alkotóink. Illetve a három közül az egyik. Kertänu. Rémes egy dög volt... -mielőtt azonban személyes véleményemet tovább fokozhatnám, folytatom a dolgot némi szünet után. Érzékelhetően egyébként magamhoz, az eddigiekhez képest egész nehezen beszélek erről. A hangsúlyok, a mondat közbeni megtorpanások és hasonlók legalábbis mind erről, és arról tanúskodnak, hogy ez bizony egy baromi régi történet.
- A bolygó első faját gigászi sárkányok képezték. Hallawa és Monlagon pedig az ő képükre formálta az Ősöket. És bár Kertänuék nem voltak totálisan mindenhatóak, azzá válhattak volna. Én és a testvéreim... mi csupán Kertänu testet öltött gondolatai voltunk. Azok a gondolatai, amik mérgezték. Rágták belülről. Ha jól emlékszem, ezek a gondolatok, és érzések, a világon mindenütt megtalálhatóak. Hiszen említetted, a kapzsiság is jelen van. - elmosolyodom, bár nincs valójában öröm mögötte. Ez mind csak tény. Semmi több. - Az Ősök három kontinensen osztoztak. A miénk a másik kettőtől teljes elszigeteltségben volt. Egyetlen kontinens jelentette számunkra az egész világot. Ahogy az ott élő halandóknak is... - össze szedem magamat mert kezdek megint elkalandozni. - Ha az Alkotót olyanok mérgezik mint mi, az már régen rossz. Amit megteremt is épp olyan mételyezett lesz, mint ő maga. Még ha ki is tépi magából ezeket, akkor is. - megköszörülöm a torkomat ficeregni kezdek és átmozgatom a vállaimat. Láthatóan idáig viseltem "kellemesen" a témát. Látszik mennyit beszélek ám róla. Ennek fényében maga után vonja a kérdést... akkor most Noxnak miért? Hamar elengedem a gondolatot.
Elmosolyodom a lelkesedésén. - Izgalmasan hangzik. Bár a bolygó beomlások szebbek. Kétségbe ejtően siralmasak de...- elismeréssel főt hajtok az említett jelenség előtt - gyönyörűek. Valahányszor túléled, mindig, újra ülteti benned a szikrát, hogy nem szabad megállnod. Menj tovább! Folytasd! - nem feltétlen egyértelmű, de mintha kicsit túlságosan is közelről éltem volna meg az ilyesmit. Mégsem látszik rajtam siránkozás, vagy gyötrelem miatta, inkább valamiféle elszántság.
Elengedem a lábikóját, hagyom kisiklani az ujjaim közül, és a következő ami elém tárul ismét jótékonyan zökkent ki a sztorizgatásból. Miután felemelkedett és esetlegesen rám néz, egyik szemöldököm a magasba szökve, számon nem az a gusztustalan kiéhezett mosoly csöpög, inkább féloldalas,  játékos. Érzékelhetően nincs senki végveszélyben. Nem vagyunk állatok. És nem áll szándékomban most rögtön kitűzni a zászlót a szentélybe. Nox kaphat egyfajta biztonságérzetet, vagy legalábbis biztosítást róla, hogy bár lenyűgöz minden apró fehéren izzó porcikája és roppant kivánatosnak is találom, hagyom, had pihegjen. Azt hiszem így is kellően szétszívjuk egymás vérét. Bár tőlem, nincs olyan aki ne kapna idővel nehézfém mérgezést... De ez már más téma.
-É te, kedves Fényoltóm, mit szántál folytatásnak? -

-Őszinte leszek. A helyzet amibe hoztál, számomra roppantul... ahh hogy is szoktátok mondani...? Ja igen! Circulus vitiosus. Méghozzá az a fajta, ami a nagyképűség és fellengzés gőzébe van pácolva! Nem mintha nem lenne lenyűgözően pofátlan a hozzáállás, valahol mélyen mégis mételyez. - mérlegre billentem a fejem, Nox javára. - De... mindenképpen el kell ismernem, veled jobb üzletet sikerült kötnöm, mint a Minisztériummal. - mikor a combomhoz ér érezhet egy apró rándulást majd lassú ernyedést. Nem abból az elutasító elhúzódó fajtából. Nem is feltétlen ért hirtelen, hiszen a víz remek közvetítő és előfutára volt a közeledő gesztusnak, mégis részemről jelenleg minden jószerivel abszolút reagens.
A kérdése bár valószínűleg költőinek szánta nem tudom szó nélkül hagyni és újabb mosolyt csal ki belőlem. Lassan folyamatosan vigyorogni fogok mint a vadalma. De hát na! El kell ismerjem magam előtt is, régen volt már ilyen társaságom. És ilyenkor mindig felteszem a kérdést, hogy... miért is?... Aztán inkább persze gyorsan elfelejtem a kérdésemet és koncentrálok a jelenre.
-Az én olvasatomban az, ha megszabadítalak egy testrészedtől, igen sok mindent jelenthet. Lehet épp ezzel fogok megakadályozni egy gyorsan terjedő mérgezést... - játszok a gondolattal, aztán úgy döntök kicsit szívom a vérét egy féligazsággal. -Egyébként... Drága fényoltóm, nem tudok gyógyítani. Persze ez nincs az arcomra írva, honnan tudhattad volna kivel kötsz szövetséget..?- csóválom meg a fejemet mintegy alátámasztva a mondandómat és ösztönösen előbukkanó testbeszédet közvetítve. Remélem egy pillanatra legalább elgondolkozik, hogy most vajon valóban át lett-e ejtve a palánkon. Semmi olyat nem tud leolvasni rólam, ami a fent kijelentett ügyét vicc tekintetében felmenthetné. És bár említettem neki, hogy ha baj van, helyre rakhatjuk, azt nem mondtam neki, hogy hogyan vagy miként. Remélem össze zavarom. Legalább egy kicsit! Bár a valódi célom, hogy egyszerűen csak kérdések merüljenek fel benne. Sok sok kérdés.
-De. Szívem szerint gyűjtenélek titeket mint a csótányokat... Aztán végignézném, amint a frissen vedlett egyedet, ha nincs elkülönítve, hogyan zabálja fel a többi.- gondolkozom egy sort aztán egy szórakozott szemforgatással, jobbról balra pillantással, meg egy ínyvillantással folytatom. Nálam ez a mimika az a... "igen, egyszer már megtettem, és újra megtenném"-et jelenti. Amiről persze nem kell tudnia másnak. - Vagy kisajtolnám belőletek az érzéseiteket. És drogot koncentrálnék belőle, majd elüzletelném a magamfajták között. - közben a már váltott lábikójával osztom meg ujjaim és tenyerem gondoskodását. Pillanatra felsejlik előttem a kép ahogy ezek a gyönyörű puha lábak lazán támaszkodnak a vállaimnak, közre fogva a nyakamat... aztán megszakítom a képet, mielőtt meg találnám harapni elragadtatásomban.  És meg kell hogy állapítsam rohadtul éhes vagyok. Nyelek egyet és figyelemmel kísérem tovább a szavait.
Valami komolysághoz hasonló képződmény jelenik meg az arcomon.
-Hm.. Szóval így képzeled el őket? -biccentek egy kajla mosollyal - Nos akad ilyen is... de ezek a kevésbé izgalmas élőlények. Kivéve ha mondjuk azt a fény nyalábot úgy beléd állítják, hogy ameddig ki nem szedik, egyazon helyre vagy láncolva. - sóhajtok egy jó nagyot, amolyan, "hol a szarba kezdjem?" arccal, nézek is ki a fejemből pár kiüresedett pillanatig aztán szépen felidéződik minden.
- Vannak épp olyan bolygók mint a Föld, csak a rajta lakók igen sokfélék. Kicsik, nagyok, végtelen plusz egy kultúra, vallás és hatalmi állapot szerint. Vannak olyan élőlények amik teljesen elemi anyagokból állnak, mint víz.. föld, meg ilyenek, és nekik is meg van a maguk nyelve. Van ahol fénytörésekkel kommunikálnak, egyszer találkoztam egy sárkányfajjal, nekik például a szárnyuk belső felén lévő mintáik, meg a szarvaik szolgáltak ilyesmire. Tökéletesen egy azon fajba tartoztak, mégis annyiféle volt a mintákból meg a szarvaik, tüskéik alakjából mintha csak ujjlenyomat lett volna... -levegőt is veszek ám, noha nem feltétlen lenne szükség rá. -Az anyagi szférákon nagyjából bármi megtalálható, amit el tudsz képzelni, és valaha néhányuk be is nézett ide. A Föld azonban annyira érzékeny a változásokra, az emberek annyira fogékonyak az új dolgokra, hogy.. Ez a fajta hozzáállás sokak figyelmét felkelti. Mégis igyekeznek elkerülni a legtöbben, pont emiatt.- hallgatok egy sort. Pár pillanatra ismét a gondolataimba süppedek.
- És vannak azok a területek, ahol nincs is igazán anyag, ahol egymagadban létezel, mégis teljességgel egy nagy egész része vagy, együtt lélegzel, együtt gondolsz vele, az ő tudásuk átfolyik rajtad és közben... mégis külön magad is gondolsz, magadban is lélegzel, a vágyad az ő vágyuk is és fordítva... Persze ez nem ilyen egyszerű. Nagyon sok sík, idő, és tér van egymásra halmozva és nagyon sok következik egymásból...- legfeljebb megmutatni tudnám továbbá, a beszéd néha korlátokba ütközik ha ilyesmiket szeretne egyik fél a másikkal megosztani. Sőt a tapasztalathoz képest szinte súlytalan semmiségek csak. Mielőtt azonban totálisan elszaladhatna velem a ló kiszakít egy rövid kérdéssel.
- Valaha egy nagyobb hatalom Pusztítóiként ébredtünk. Megadott céllal, megadott korlátokkal. Azóta a korlátokból láncot fűztem. Ha már feloldani nem tudom, legalább némi plusz terem legyen, még ha az is csak egy darabig enged mozgást. - Noxra nézek. - Egyetlen évet végeztük valójában csak a kiszabott kötelességünket, azonban túl hatékonyak voltunk, és Alkotónk ahelyett, hogy egyetlen pillantásával visszavont volna minket, inkább még több korlátot húzott. Egy élőlény, amit egyetlen biztos céllal hívnak életre, belesütik ezt és onnantól nincs más, annak nehéz váltani. Pont a halandókra oly jellemző változékonyság, illékonyság nincs meg sokszor a hozzám hasonlókban... -kajla vigyor mászik a számra. - Még ha a vágy ott is van a változásra, és megtanuljuk fókuszálni, akkor is csak a korlátainkon belül fog sikerülni. Közben az eredetgondolat folytonosan ott kapirgál akármit is teszünk... - bár minden bizonnyal sok a talány, a ránk... HAHAHAHAHA... rám' vonatkozó részt továbbá hanyagolnám. Kiderül ő is így van-e vele.
-A folytatás akárhogy is alakul, mindenképpen tanulságos. Különösen hangozhat pont tőlem, az előzők után, de... Mindig a folytatás a legizgalmasabb. A véget vetés csak egy ideig- óráig tartó megrészegítő eufória. De a folytatás... Ahhoz nincs fogható, akármennyire is legyen borzalmas. - nos igen. Jó érzés a rombolás, de így ennyi idősen már építeni jobban szeretek.
Aztán van egy mondata amire különösen villan a tekintetem, de hamar elengedem és inkább kérdezek.
- Élveznéd? Hm! Tény lenyűgöző mikor az Anyatermészet visszaveszi amit kölcsön adott... Különösek ezek az anyák. Csak tűrnek, tűrnek a végsőkig, mintha meghaltak volna... -
Hallgatok hosszan, csak talpán kőrözök lassú nyújtott mozdulatokkal, nem veszem észre, de szegényt valószínűleg körről körre húzom fel egyre inkább.
-Mindenképp kitalálok neki valamit engesztelésül. - Nem a kölökről sem felejtkeztem meg ám!

Arcomon egy ahhoz hasonlatos mosoly.. vigyor villan át, mint amit a Doktornő is kaphatott tőlem utolsó pillanatai előtt.
- Egy olyan céltudatos nő, mint te nem gondolom, hogy efféle üzelmek szeszélyéből fakadóan ilyesmikre kárhoztatna.- hideg mosoly marad csupán, közben kedvesen, találok jobbnál jobb pontokra a talpában, talpa külső, belső élén. Egy kis kéjbe még nem fog belesántulni. És koncentrációs tesztnek is kiváló. Az érzés viszont amit megélhet, nem az a gyomorba költözött pillangós, alászállós, inkább a gerinc felől, felfelé, nyak és mellkas irányába kergetett csiklandás ami szétterjed és halovány jóleső lüktetéssel zsibbasztja el a karokat. Hasonlatos a hintában megtapasztalható érzéshez és közben mégis teljesen más.
- Amennyiben mégis ilyen csalfa csupán a kitűzött cél, úgy magam is csalatkozni fogok. Hogy bár a fényűző hibátlan külső megadatott, a benső nagyra törő és mikor a nagysággal tapasztalás közelbe kerül, elbagatelizálja azt tékozló módon! - mosolyom szelídül, folytatom és fokozom a kis játékomat. Nem, nem feledtem el a másik lábát sem, de hisz még ezzel sem végeztem!
Az emberi idegrendszer lenyűgöző. Imádok a meridiánokkal játszadozni. Annyira látványos és nem kell hozzá az egekbe magasztalt akupunktúrás tű sem. Csak a megfelelő pont, ami kicsit mindenkinek máshol van, mégis pontosan ugyanazon a körülírt területen, és a megfelelő erő, vagy fogás amivel hatást gyakorlunk rá mindent elintéz továbbá. Kelő ráhangolódás után még valódi érzéseket is képes kicsiholni. Persze ehhez van akinek több idő kell, van akinek azonnal működik.
- Továbbá... Az ezzel való játszadozás roppantmód bosszantó és ormótlan volna számomra és nem jelentene többet, mint egy eszelős kísérletezését arra, mikor marja meg a sakál aminek a farkát tépi. - a lábujjaival játszadozom el, a mozdulataimban nincs semmi hirtelen, agresszív, azonban mellőz minden határozatlanságot. És akkor ropp- ropp- ropp. Egyik lábujj a másik után.
Nem nem törtem el. Csak kiroppantottam őket. Nem hagy maga után kellemetlenséget, csak némi légies megkönnyebbülést. Ezt követően, közelebb hajolok és talpon csókolom, ami pillanatra egy kellemes megindító epekedést válthat ki belőle a folytatásra. Nagyjából mintha becsókoltam volna neki, jobb napjain.
Visszadőlök és magammal vonom a másik lábát ezúttal. - Kénytelen lennék megkeseríteni az életedet, vagy... - itt már magam is csak szórakozom és viccre véve folytatom a gondolatot - mondjuk az egyik lábadtól megszabadítani. Elvégre az még nem veszi el az életed.- és a karrierjét sem törné ketté, bár erről számtalan szórakoztató novella és anekdota jut most eszembe, aminek megosztását inkább mellőzöm.
-Egyébként...- kezdek bele egy ön ironikus arccal- Egész életemben jószerivel halandók között éltem. És ott is fogok, míg ebben a formában létezem. Bár számomra is látogatható a többi... szféra, a részese egyiknek sem leszek. Ahogy a halandó világoknak sem. Átutazó vagyok, megfigyelő és krónikás, akárhol is legyek.- hallgatok egy rövidet, újra fűzöm a gondolat fonalán fekete gyöngyeimet.
- Ezt választottam. Idővel. Valódi voltom, mi végett életre hívtak, kikopóban és járhatatlan, mégis torkon felejtett tüskékként hagyta rajtam nyomát.-
Elhallgatok és pislogok egyet lassan. Hallgatom "meglepetések". Eltűnődve mosolyodom el, ezúttal minden él, irónia, vagy szarkazmus nélkül.
- Ha hiszed ha nem. Magam épp ezért kedvelem a Földet. Amilyen sivár, épp annyira tele van meglepetéssel!... És ha már itt tartunk, őszintén meglepett az is, hogy nem jutottatok el a harmadik világháborúig. És hogy Japán még létezik! - pedig biztos voltam benne, hogy eljön, a szigetország pedig elsüllyed. Az akkori körülmények mindennek bekövetkezésére utaltak.
A fiú... hát igen.
-Feltűnt. Másképp már nem élne. - biccentek. - Meglehetősen ismerős hangulatot és energiákat képvisel. - hátradöntöm a fejemet, lehunyom a szemeimet, kezeim közben ugyanúgy Nox immár másik lábikóját kényeztetik.
-Igazán bájos. Remélem nem vette nagyon zokon a bemutatkozásomat! -
Tokomat feltárom a mozdulattal, ahogy mintáim teljes vonulatát is, ádámcsutkám is kellemesen bukkan elő és köszön be, nyaki ütőereim így a lehető leginkább kirajzolódnak és nem restek bemutatni, a lassú erőteljes, nagy kortyokban szállított Ősfémet.

-Tulajdonképpen mit vársz tőlem? Mármint az esküre emlékszem.- szemet forgatok, amolyan.."többnyire" jelzéssel.
-Arra vagyok kíváncsi, mivel akarod kezdeni?-
Nem kerüli el a figyelmemet a fájdalma. Hogyan is kerülhetné el? Mivel a talpacskája a kezemben, az ilyen fizikai ingerek automatikusan eljutnak hozzám. Csak most nincs visszatükrözés. Másfelől ha ez nem lenne, is esélyes, hogy észre venném. Szörnyű, hogy a halandók akármennyire is igyekeznek, akármennyit hazudnak maguknak, attól még érző lények maradnak. De ez így van rendjén.
Megtehetném, hogy most rögtön helyre állítom a csorbát, ami kínozza, hiszem kiéreztem a forrását. Bár hogy gondolatilag és érzelmileg épp mi zajlik le benne, arra gondosan ügyelek kivételesen, hogy ne halljam ki egyetlen zörejét sem. Azt érzem, hogy a sokk amibe a szervezete, az enyém miatt került, egy már megtörtént, átélt eset miatt erősödött fel. Nem ások mélyebbre, nekem ennyi bőven elég. Hogy azt a sokkot egy kiadós erőszak, sérülés, vagy ne adj isten szülés okozta, jelenleg nem foglalkoztat. Majd elmondja ha akarja, vagy kiderül, ha ki kell derülnie.
Azt mondta "Miattam ne aggódj, megleszek." és én eszerint fogok eljárni. Ó! Hogy miért?
Egyszerű kíváncsiság. Eljut-e odáig, hogy segítséget kérjen? És egyáltalán mi fog történni vele? Hogyan fogja megélni, mit fog tapasztalni?
Tekintetem követi a mozdulatait, és bár határozottan benne van a vágy és egyfajta különös tűzben égő éhség, nem tolom rá és sugallom felé amit valószínűleg nap mint nap mindenkitől kap. Nem. Tőlem nem kapja meg. Legalábbis nem feltétlen úgy, ahogy megszokta.
Talán felmerül benne, hogy egy hasonló arcforgatóval van dolga, mint amilyen ő maga is, ami nem is teljesen lenne hamis állítás, mégis bennem valami más. Nagyon is. Sokkal több az érzéketlenség, sőt, valójában ugye nincs is nagyon semmi. De nem amiatt mert el lenne nyomva, hanem... Sosem létezett. Ellenben cseppet sem lehet azt mondani hogy belül halott lennék vagy sorvadoznék, tele vagyok élettel! Különös kombináció.
Az utolsó mondata kizökkent és dögvigyorra rándul a szám, majd nemes egyszerűséggel elröhögöm magamat. Nem hangosan, nem bántóan, csak mint akinek egy jó viccet mondtak. Kacska ragadozó jelleget hordozó fogaim ismét megvillannak. Szeretem őket. A tökéletlenségük teszi számomra kedvessé őket. A tervezési hibák apró, ártalmatlan megnyilvánulása. Elnézően megcsóválom a fejemet.
- Ne vedd magadra, de annyira... édes amikor egy halandó száját ezek a mondatok elhagyják! - hogy van-e a hangomban gúny, vagy némi nyújtott édeskés szarkazmus? Naná. De nem Noxnak szól. A beújítós dologra biccentek is egyet elismerően.
- Remélem nem tetted mindenben ilyen magasra a lécet, mert akkor bizony igen nehéz lehet neked... örömöt, vagy bármi mást okozni. - nem testi örömökre gondolok, hanem inkább átfogóan játszom a szóval.
Aztán eszembe jut még valami, hiszen tegnap még hárman voltunk. Visszakomolyodom. -Ki a fiú?