Nox Djarum lakása

First topic message reminder :

Csendes, mégis zavaros. Lepukkant, mégis tekintélyt parancsoló. Az egykoron virágzó londoni elit temetőjében járunk: kopott, barokkot idéző falak, reneszánszra hajazó groteszk kőszobrok, tágas ablakok, vízköpők, s mégis: az egészet mintha valamiféle baljós árny lengené körül.
Egy ódon panelháznak tűnik csupán London szívében, hisz valójában az is. Egy időtlen épület, körös-körül élettel, maga a hely mégis mintha észrevétlen lenne. Pedig mindenki tudja hogy ott van, hogy létezik, de épp csak arra a pár másodpercre, míg nap mint nap gondterhesen elsuhannak mellette. Az épület hivatalosan lakatlan, noha a valóságban ez közel sincs így. Nagyon is akad lakója, ki egymagában, netán rég halott apja időnként felbukkanó kísértetével karöltve oltalmazza a helyet. Így hát nem csoda, ha védőbűbájok tömkelege lengi körbe, muglikat megtévesztő illúziók, fényelnyelő mágiák és minden olyasmi, ami ahhoz kell, hogy a külvilág számára jelentéktelen, netán kellően riasztó maradhasson – méghozzá úgy, hogy ebből fakadóan lebontani se szándékozzák.
Ami az épület felépítését illeti, több szint magas, de csak a legfelső van használatban – az viszont a fényűzés pompáját hivatott képviselni. A lakhely szinte csak hoppanálással közelíthető meg, esetleg nem árt, ha az illető tud repülni, lépcső ugyanis sehol, vagy ha van is, nem épp funkcionális. Az alaprajzát tekintve nem túl nagy, de mint tudjuk, a varázsvilágban ez aligha mérvadó szempont.
Előtér gyanánt tágas márványfolyosó szolgál, egybenyitott nappalival, hatalmas, kőcsipkés kandallóval. Domináns színei a fehér, a fekete és az arany, néhol azonban a vörös dominál. Mindenhol szőnyegek, függönyök, aranyozott szobrok, kontrasztos bútorok, mindez mégis letisztult eleganciát sugall, mintsem giccsbe menne át. A legtöbb helység innen nyílik: két tágas hálószoba, egy kisebb fürdőszoba, jókora konyha, ebédlő meg minden, amire a maga állandóságában szükség van.
Ami a hálószobákat illeti, meglepően nagyok, nem keltik zsúfoltság érzetét, hiába a millió cicoma. Kifinomult, baldachinos ágyak, kellemes dohányzósarok, kristálycsap és jókora, faragott ruhásszekrények. Ablakaik egytől egyig a romos belső kertre néznek, mely a maga elhanyagoltságában tündököl.
Önmagában a ház nem sok titkot rejt, csupán a maga kis szeletét a történelemből. De nem is kell, tulajdonosa számára ez is bőven elég. Majd ő képviseli a titokzatosságot szeretett lakása ölelésében.

- Legalább nem unatkoztam. - felelem hetykén, mintha semmi súlya nem lett volna. Sosem volt dicsőséges egyetlen lépésem sem. Sem az ami követte. Megmosolyogtat, bár épp csak megrándul a szám sarka.
- Úgy értettem, neked adatik meg a lehetőség, hogy új szerepeket pályázz meg. És a páholyodért... velem kell birokra kelned. - mondom, bár nem látszik, hogy ez boldogsággal töltene el, vagy büszkeséggel. - De így legalább nem kell a tápláléklánc aljáról kezdened. A Madame-mal megegyeztünk, hogy a páholyt érintetlenül hagyja.. és mindazt ami vele jár. Tudtam, hogy nem haltál meg. De fogalmam sem volt hova tűntél. - határozottan beszédesebb is vagyok. Nem mintha nem tudott volna sosem megeredni a nyelvem, de... el kellett kapni azokat a pillanataimat.
Az utolsó kérdésére csak valahova magunk mellé kúszik a tekintetem fokozatosan abból, hogy magam elé néztem és a fejem is ezzel együtt biccent kicsit félre... És bár épp oly kifejezéstelen marad az arcom, csak sötét szemhélyaim remegnek meg mint mikor a halandók súlyos könnyeket akarnának vissza tartani, vagy mint mikor arra a bizonyos határra csúsznak...
És bár semmi nem villan fel abból, amit az egyik "civakodásunk" alatt tapasztalt. Most nincs megvillanó aura, ami a falakat tépi szét és Porcelánszellemem húsát marja le... De érezheti azt a fullasztó tehetetlenséget és az azt kísérő dühöt. Nem tudok válaszolni. Képtelen vagyok rá. Talán... meg lehet kockáztatni, hogy Nox még olyasmit is felfogjon ebből a rövid de nagyon intenzív felindulásból, mintha félnék. Vagy legalábbis nagyon kerülgetne valami hasonló dolog.
Veszek egy mély lélegzetet. Nyelek egyet. De nem tudok megszólalni. Pedig annyi mindent mondanék. Lenézek, bele az arcába, a mellkasomba pedig szó szerint olyan fizikai fájdalom szakad, ami még a vállaimat is kissé össze húzza.
- Képzeld, a kölykök megélték a tizenhármat.. - sohasem tereltem, vagy váltottam ennyire hirtelen témát.

Sajnos nem fogom. Nem tehetem kedves Fényoltóm. Pedig kifejezetten jól esne a világba üvöltenem. Kifejezetten jó volna segítségért kiáltanom. De nem tehetem. Általam pedig maga a Föld is a veszélyeztetett fajok közé esik. Nox Esketését csak egy hedonista játszadozásnak tartottam. De valójában sosem éreztem magamat fenyegetve általa, vagy a világát rajtam keresztül.
Alaric azonban komoly talány. És azóta sem sikerült elérnem. Ebből is látszik, hogy mindaz a mágia amit használ velem kapcsolatban... semmi közük a Földhöz. Alaric minden bizonnyal a "jó" átjárón került át. Ellenben Noxal, aki valami egészen különös dimenzióban járhatott, és halandóhoz hűen, hagyott is benne gondolkodni valót.
Ölembe fészkel és jelenleg nem bánom, hogy párnának használ. Nézek le rá, mutató ujjam hegyével épp csak végig simítok tökéletesen szabályos orrnyergén.
- A Madame tartja a Varjút ahogy mindig is... Ha szűk értelemben vesszük, a hálózatod beépült az Aranyvarjú körforgásába. Ha kicsit távolabbi keresztmetszetet veszünk, akkor a világ elég nagyot fordult és megszűntél számára kis időre létezni. - hallgatok rövid ideig, felnézek és kicsit távolba nézek. Sosem voltam az aki szeretett szépíteni. Legalábbis az ilyesmiken semmiképp - De mint minden változás bekövetkeztekor... Vannak akik új szerepet kapnak a történetben, mikor újra színre lépnek. - vagyis minden ellenére, nincs veszve semmi.

Hogy a segítségére szorulnék-e? Alaric miatt mindenképp. De erről aligha neszelhet meg bármit. A porondmester erről gondoskodott. De arra határozottan ráérezhet, hogy semmit sem érezni egykori valómból. Mintha épp olyan lennék mint ő. És talán annyit, hogy nem jó kedvemből altattam el lényem mélyén mindazt a poklot, amit szüntelen érezhetett bennem buzogni.
Kísérteties lehet, mint egy illúzió, vagy valami rosszabb.
Mégis én vagyok.
- Nem tudok róla, de köszönöm gondoskodó aggodalmad. - beljebb lépek és mellé telepszem féloldalasan.
Csak figyelem minden vonását. Érzem, hogy ő is változott. - Szóval megtapasztaltad. - dorombolom halkan kissé össze vonva a szemöldökömet, de inkább elgondolkozott kifejezést ölt az arcom tőle. Nem érek hozzá, mintha neki is elveszne tőle a varázsa, mint a fémfilteres gyömbérteának.

Egy névtelen kávézóban ülök a pultnál, névtelen, jellegtelen emberek sürgölődnek körülöttem. A világ nagyot fordult.
A nyomás egyre jobban feszít. A gondolatok nem hagynak nyugtot. A bárszéken ülve, egy gyömbéres teát kavargatok, inkább nem véve tudomást arról; a fém szűrőfilter miatt valójában minden "varázsa" oda ennek a három deciliternyi folyékony örömnek. Arról pedig végképp nem veszek tudomást, hogy mikor a számhoz ér a csésze pereme, bizony mindazon információ beszivárog az elmém mélyére, hogy a mosogatógépet, legalább három órája le kellett volna engedni és friss vegyszeres vízzel feltölteni...
Sztoikus nyugalommal nyelem az integrálódás minden cseppjét.
Mert bár Noxal az Eskünk feloszlott, Alaricnek hála... és két, még mindig szentimentálisan fel nem fogott csodának köszönhetően itt ragadtam.
Így Nox nélkül kezd megülni az az érzés amit még az eredetbolygómon éreztem.
Egyedül vagyok.
Mielőtt ez a gondolat valóban testet ölthetne valami a mozdulatba dermeszt és csak ülök ott mintha csoda történt volna, noha semmi sem olvasható le se az arcomról, se a testbeszédemből.
Leteszem az üres csészét, mellette hagyom az aprót és kisétálok a kávézóból kényelmes léptekkel.
Nem szabad elsietni semmit. Ha hirtelen ott teremnék, biztosan elillanna mintha csak látomás lett volna.

Nox akárhol is legyen, az ajtóban egy néma sápatag árnyat vélhet felfedezni.
- Drága darvam... Hát ilyen hosszú volt az út Afrikából? - bár az arcom kifejezéstelen, a hangom örül.
Különös öröm ez. A visszatérőket köszöntő, reszketeg reménynek utat engedő öröm.

Öblös mélyről gyöngyöző nevetést hallat, mégis megtartva a női orgánumot.
- Nekem nem volt sem okom, sem kényszerítő tényező amiért asszimilálódni kényszerültem volna, vagy eldobni eredeti természetem. - hangjában gúny csöpög és a szája sarkán is gusztustalan kis mosoly játszik. Nox kiérezheti, hogy ez nem neki, hanem Ivornak szólt. Yora beszólt volna neki? Felfedezhet egy olyasfajta hangulatot, mintha Yora valahol gyűlölné és örökkön megmarná a férfit, pusztán azért mert az "szabad" és olyan halandó hülyeségekre adja a fejét és tapasztal meg, mint részleges "asszimilálódás" meg hasonlók... Pusztán az, hogy Ivornak ott a lehetőség sokmindenre, neki meg nincs és valószínűleg soha nem is lesz. Ó Bősz Irigység!
Arra, hogy Nox leül... LEÜL.. Yora alakja megremeg és a nő felé fordul. Tekintetéből süt, hogy ilyen brutális arcátlanságot egy halandótól, hogy a jelenlétében leüljön, sosem viselne el, és Nox auráját fojtogathatja is minden felől egy igen erőteljes kéz, de hát ugye... nem tud neki ártani.
- Válaszokat akarsz. Válaszokat amiket meg sem érdemelsz. Amit ő maga sosem tárna fel előtted... Hiszen ki vagy te neki? Pár száz év össze szorított fogsor és minden megy tovább. Sosem léteztél. - Nox biztos lehet benne, hogy Yorának határozott céljai vannak, csak épp még dolgozik benne valami brutális. Megcsóválja a fejét.
- Életünk aranyán mindenki ismerte a nevünket és ahol felbukkantunk, a söpredék egyből tudta hol a helye, tízezer év távlatából is! - szinte vád van a hangjában és olyan hideg a hangja, hogy attól lehet a pokol is befagyna.
- Fogalmad sincs milyen ezt elveszíteni és egy... - megszívja magát levegővel, azt lehetne hinni, hogy azért hogy lenyugodjon, de nem. Süvöltve fakad ki belőle -....  NÉVTELEN SENKIVÉ SILÁNYULNI, HAGYNI HOGY MEGKOPJON MINDEN TEKINTÉLY, HOGY EGYIK TÉRBŐL A MÁSIKBA ŰZVE, DRÓTON RÁNGATOTT BÁBÚVÁ DEGRADÁLÓDJON FENSÉGES VALÓD.... ÉS MINDEZT TETÉZVE FELCSINÁLNI EGY HALANDÓ SZUKÁT! ...- az utóbbi határozottan Ivornak szól. Yora dühös, féltékeny és ugyanakkor gyűlöli Ivort mindezekért. És egyben szánja, vagy épp sajnálja... ki tudja.
Mindeközben az alakja többszörösére nőtt, a teste obszidiánfekete mégis üvegesen áttetsző energiává vált belül kénes sárgás villámláshoz hasonlatos reakciólánc fut végig újra és újra maguk körül a mézfényű folyamokból jócskán lepusztítva. Noxnak szembe tűnhet, hogy Yora energiái őt nem érik el, egészen pontosan egy tojásdad alakú energiamezőn megtörnek körülötte. De abban biztos lehet, hogy ha az nem lenne, Noxot még emberemlékezetből is kitörölte volna az az energiahullám. Yora megremeg majd apránként zsugorodni kezd, és vissza ölti azt a formáját, amit Nox elsőként láthatott.
Ismét megcsóválja a fejét. Közben az arany folyamok körülöttük is vissza épülnek eredeti állapotukba.
- Még most is védelmez pedig nincs is magánál... - elborzadva fájdalmasan szorítja össze a szemeit, aztán Noxhoz vágja a kérdéseket.
- Ugyan minek neked bármi válasz? Jobban tisztelnéd tőle? Tán elengednéd? -
Noxban sok kérdés felmerülhet, és az az érzése támadhat, hogy Ivor ezt a picsát minden bizonnyal nem jókedvéből őrizgeti... De mintha Yoranak is elege lenne a bezártságból... szóval... vajon mi is van itt voltaképp?

Háttal van Noxnak, de így is tökéletesen érzékeli a mézfényű felületeken Nox visszaverődéseit. És érzi a figyelem megosztottságát. Ó hogyne érezné. Pont ő, aki minden figyelmet mindig magán tartott és gyilkos Ösztönnel csapott le arra, aki elkalandozott. Most azonban nem teheti meg. Nem vehet elégtételt a Nox és Ivor között fennálló egyesség miatt. Csak állkapcsa feszül meg, nyaki csigolyáin pedig végigszalad egy velős remegés. Noxot pedig valami pofon csaphatja, annyira, hogy még a körmei nyomát is rajta hagyja. Yora, nem látszik mikor tehette volna, hiszen ugyanott van, épp csak egy kissé fordult vissza Nox felé. Ujjairól mégis a nő vérét nyalja le épp. - Minő gusztustalan életforma... Pont az ilyeneknek gázoltunk életünk hajnalán térdig a belsőségeikben...- hosszú körmét hegyes, éles ragadozó fogai között hagyja hanyagul és olyan gőggel és lesajnálóan néz Noxra hogy már szinte meghunyászkodást kezdhet érezni.
Lepöcköli a körmeit, aztán végül csak kihúzva magát.
- Miért mondanék bármit? Nem tartozom neki magyarázattal. Ahogy ő se nekem. - méregeti Noxot - Tudod erősen gondolkodóba ejt, megérdemled-e egyáltalán a válaszokat... - igen Yoraban még munkálkodik az ami Ivorból már mondhatni kihalt. Yora még maga alá rendel mindent ami rajta és Ivoron kívül esik, és igenis elvárja, hogy ezek az alárendelt kis szarok a talpát nyalják.

A mondatra a nő biccentőizma határozottan megrándul, a mérhetetlen undor és egyfajta belső tiltakozásképp. Noxot elöntheti önnön szavai nyomán egy nyomás gyomortájék, mintha folyamatosan késztetése lenne öklendezni.
A megtiszteltetés csúcsa lenne, ha Ivor elméjét telibe rókázná...
Pislogás és egyetlen rezzenés, rezdülés nélkül lebeg Nox előtt a jelenés. Itt nem hat a gravitáció a megszokott módon, sem a Föld forgásának egyetlen mozzanata sem a jelenlévők egyensúlyára vagy bármijére. Ha Nox figyelmes, ezt magán is felfedezheti.
- A Testvére. Társa. Szeretője. - minden szó nyomán Nox tüdejébe mintha kést vágnának, persze vér vagy bármi nélkül. Yora csupán tisztázta önnön helyzetét.
- Kérdéseid vannak. Most felteheted. Nem hallja őket. - közli végül hidegen és egy mély lélegzetet véve lélegzik vele a tér is. Cserébe Noxról felszállhat egy jó adag a kellemetlen hatásokból. Csak hogy tisztán tudjon gondolkozni. Levegőre jelenleg.... nem sok szüksége van. Mindeközben hátat fordít... És elindul a mézfényű folyamok felett lényegében kecsesen úszva a levegőben, siklik, mintha korcsolyázna. Egy egy mélységes térbe, vagy az abban lévő frakálosan osztott terekbe pillant. Amikor pedig a mézfényű futtatásokhoz hozzá ér, fel fel fénylenek, reagálva a nőre.
Voltaképp olyan mintha barlangásznának egy nagyon nagyon furcsa terepen.

Noxot mérhetetlen arrogancia és felsőbbrendűség érzetet súlya ülheti meg. Ezek mellett végtelen elfojtott, gyakorlatilag mindenre kiterjedő frusztráció, gyűlölet és irigység és olyan tömény megvetés, amilyet akkortájt tapasztalhatott, mikor Ivor megfosztotta az arcától. Finom kombináció, mely egészen gyomorforgató mételyező méregként söpörhet végig rajta. Nem benne.
- Te utasítasz engemet?! - a hang valahonnan Nox mögül jön. Mégpedig olyan közelről, hogy a hajában, a tarkóján érezheti a lélegzetét annak a negyediknek. De nem tud megfordulni, hogy megnézze. A tónusa egyébként olyasmi mint Noxé, csak valamivel mélyebb és más a rezgése. Mert hogy igen van neki, egyébként minden szót külön ejtett ki és valamiért a helységen is végig söpör az a bizonyos rezgés... mint egy pillangó hatás. Nox bőrén is végigsöpörhet, mintegy különös hullámokban terjedő erős légnyomás. Mindemellett egy olyan fenséges pusztító aura ölelheti körül, amilyennel még Ivortól sem találkozott.
És mindennek ellenére.... különösebb sérelem valamiért mégsem éri.
- Te, ki az Én arcomat viseled, Vele védeted magadat! - hagy egy pettyhütt szünetet -Hová süllyedtünk...? Kutyák módjára ugrálunk a söpredéknek! - olyan mérhetetlenül csalódott és valahol fájdalmas a hanghordozás, hogy még Noxot is megülheti a bűntudat. Nem. Ez most komoly. Határozottan rimánkodós bűnbánat éled benne, hogy megláncolta Ivort...
A lélegzet eltűnik a nyakából és elő lép mögüle... tulajdonképpen önmaga. Lábai nem érik a környezetet, ruhát nem visel. És azon kívül, hogy megegyezik az arcuk, az alkatuk is egyezik, a vonalaik is mintha tükörképek lennének. Csak éppen ennek a teremtménynek a lényéből olyasmi árad, ami messze túlmutat az embereken. Határozottan ő Ivortól külön álló tudat. Ezt biztosra veheti. Nox még nem tudja, de ő maga fizikálisan is jelenleg odabent van....
Yora sugárzik, a vélákhoz hasonlatos aura lengi körül, csak ez valami egészen más. Fenyegető, és megfoghatatlanabb. Nem szimpátiát, vagy ellenszenvet szít, nem a megítélést befolyásolja, egyszerűen csak érezhetően egy teljesen másféle életforma. Valami hatalmasabb és sötétebb, mint amivel eddig ember találkozhatott.
Felmerülhet Noxban, hogy vajon Ivcin mindezt miért nem érzi?
A különbségek még olyasmikben ütköznek ki, hogy a Noxal szemben álló jelenség haja fekete, illetve jobban megnézve... olyan mint a szivárvány obszidián, hátára palástként terül és lágyan övezi csupasz csípőjét. Szemei jég kékek és Ivoréval egyező méretű az írisze. Ezen kívül a férfiéhez hasonlatos minták borítják nagyjából ugyanazokat a területeket, mint az említettnek. Csak ezeknek a vonulata koncentrikus körökből áll össze. Tökéletes melleiről hiányzik a tejcsatornák kivezetője, hasfalán épp úgy nem látni a köldök helyét, és alant... mintha sosem öltöttek volna formát az ajkak, nem látni testi lehetőségét a befogadás egyetlen formájának sem.

Mielőtt befejezném a mondatot elvesztem a fonalat, többek között Nox most egy negyedik tudat jelenlétére lehet figyelmes. De épp csak egy benyomásnyi pillanatig. A negyedik tudat nem a házon belülről származik, hanem belőlem.
Nox szava visszhangot vet és oda-vissza bejárja azt a végtelen teret a koponyámban, mígnem egyszer csak elaprózódik és örökre elvész.
- Megmutatom~ A szó ami elhagyta a számat, nem tőlem származott.
A mozdulat amit teszek nem az enyém és egy pillanatra olyan érzésem van, mintha álmomban mozdulnék. Kezemet Nox felé emelem. Gyengéden az arcára simítom, majd ujjaimmal tovább megyek, tarkójánál állapodom meg és lehúzom magamhoz, egy giccses smárolás helyett azonban csak homlokát a homlokomhoz koccantom... - Yora ne! - szalad még ki a számon, de már minden mindegy. Nox nyomást érezhet a homloküregében, ott ahol az enyémhez ér, aztán... Olyasmit élhet át, mintha hoppanálna. És voltaképp Nox ott állhat elmém közepén és aminek annak idején egy pillanatra tanúja lehetett, az a mézfényű aranyszálakkal átszőtt fraktálos szerkezetű végtelen "világ" most újra elé tárulhat.
És újra rá zuhanhat az az érzés, hogy figyelik a legapróbb sejtjének működéséig. Ezúttal azonban, hozzá tudja kapcsolna ezt az érzést, ahhoz a bizonyos negyedikhez.

Az életképből már csak a szaros gumicsizma meg Cody szalmakalapja hiányzik a képből, esetleg egy másfeles felnijű traktor... ide a konyha közepére.
És persze szalmával mossuk fel a mocskot a márványpadlóról is!
Kiérzem a mondat zárását, de valami kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy Nox ezúttal inkább lenyelte a végét.
Annyira nem vagyok jó kávékban, manuálisan meg végképp nem a kedvencem elkészíteni azt a vackot, de hát ha ez az ára annak, hogy drága Fényoltóm hajlandóságot tanúsítson felém, akkor igyekszem kielégítőre főzni a kívánságát.
Cody ezúttal csendben marad aminek szívből örülök. Így táplálkozásom után, van lehetőségem elmerülni úrnőm ujjai alatt. Végigfut a libabőr az érintése nyomán. A testem pedig csak úgy ordít, többek közt, mert Nox évszázados csomókba bukkanhat.
Végül az ő szavaira és mozdulataira ered meg a nyelvem.
- Két lehetőség van.. - bököm ki. - Vagy... az eredetbolygóm elpusztulásánál sikerült magamhoz vennem... kérdéses számú lélekszikrát... Vagy még régebbről vettem magamhoz egy... - itt viszont elakadok és csak nézek magam elé. Ugyan mi maradt volna olyan régről...? Annyira elveszek a gondolataimban, hogy elfelejtem befejezni a mondatomat.

Csak szemet forgatok és ignorálom Cody baszakodását. Nincs nekem most ehhez türelmem. Megcsinálom Nox kávécskáját, kap bele csokidarabokat is meg egy lenyelhető esszenciális mini orgazmust. Csak hogy kicsit szórakoztassam és garantáltan felébredjen.
Mellé lépve leteszem elé a csészét. - Tessék drágám! - villantok felé egy szarkasztikus dögvigyort. Megkerülöm és leülök én is, felcsapva egy kenyércsücsköt meg... babkonzervet. Igen. Babkonzervet. Kiábrándító? Helyes! És a tejet is dobozból iszom!... Mondjuk az is biztos, hogy nem a babkonzervre.
- Mit mondjak? - vállat vonok, rezignáltan magam elé bámulok aztán megcsóválom a fejemet - Van egy sejtésem hogyan történhetett, de annyira abszurd, hogy az már fáj! - falatozok abból a konzervből. Codynak látom hogy némi aggodalom ül a fejére.
- Mond csak... Jade miért is nem emlékszik arra az estére? - erre a kérdésre megáll a villa félúton a falattal a szám felé... Igen. Villával eszem a babkonzervet.
- Jobbnak láttam... ha erre nem emlékszik. - mondom csak így egyszerűen, és befejezem a mozdulatomat. Igen hamar elfogy a kenyércsücsök is meg a konzerv is.

Éppen hogy rákészülnék lélekben némi kényeztetésre, és épphogy részem is van benne, Nox érezheti ahogy lazán a kezei alá simulok... már faképnél is hagy... A fejemet hanyatt ejtem és hattyúk halála arckifejezéssel fájón felnyögök.
Nézek Noxra egy pillanatra aztán panaszosan felszólalok.
- Cody! Az unokanővéred kávét szeretne! - várok némi választ. Ami legnagyobb meglepetésemre közelebbről is jön mint sejtem.
- Majd ha megkéred a kezét, lehet róla szó! - azzal a göndörke elő is csoszog némi pírral a fején... bizonyára még hatás alatt áll. Hosszú melegítő nadrágban van és... csillámos sörényes unikornisos mamuszban amin egy másodpercig megakad a szemem de mielőtt megvakulnék inkább elfordítom róla és az arcába nézek.
- Hát nézd... Esküt tettünk egymásnak tanú előtt, Esküvés előtt nem volt szex... és jóban rosszban együtt vagyunk, csak a halál választhat el minket és gondodat viseljük amikor csak kell. Voltaképp majdnem olyan mintha házasok lennénk....- az utolsó mondatnál Noxra sandítok kissé kiábrándultan, jelezvén, hogy eljutott a tudatomig mindaz amit kimondtam és sajnos mintha némi igazságot is felfedeznék benne. Megrázom magamat, mintha csak a hideg rázott volna ki... És inkább egy fáradt szusszantással felállok és megcsinálom azt a cucct... Szeretném azt a masszást.
Erre Nox felteszi azt a remek kérdést. Cody meg rákontrázik.
- Na erre én is kíváncsi vagyok!- erre már Cody is köreinkbe gyűlik és leül ő is az asztalhoz.
- Feltétlen erről akarunk beszélgetni?
- Hát.. végül is, csak én nevelem a kölykeidet, és végül is csak én tudnék pár jó szót szólni az érdekedben, hogy láthasd őket... Szóval igen! - Cody hangjában megcsillan némi flegmatikus kis szemét affektálás... épp csak annyi, ami jelenleg szörnyen hasonlatossá teszi Nox-al.
- Mond, ti nem ismeritek egymást véletlenül...? - sandítok rájuk sokatmondóan.