2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az alagsorban található a mindenkori bájitaltan terem, ami jelenleg Piton professzor fennhatósága alatt áll. Természetesen ablakok nincsenek, az egyedüli fényforrást a falakon lévő füst nélkül égő fáklyák, valamint az üstök alatti kisebb tüzek adják. Több padsor található itt, egymás mögé rendezve, mindegyik mellett egy kijelölt hely, ahol az üstöt fel lehet állítani. A diákok padjaival szemben van egy pódiumon a tanári asztal, mögötte a köríves falon végig alapanyag-tárolók, könyvek, üvegcsék találhatóak, s itt van a különleges hozzávalókat tartalmazó szertárba nyíló ajtó is. A teremben uralkodó dohos pinceszag mellett igen gyakoriak a különféle aromák, melyek a főzetekből szabadulnak fel.
Furcsa megint itt lenni, de a Durmstrang szigorúsága után már Piton professzor nem is tűnik olyan fenyegetőnek, mint régebben. A bolgár varázslóiskola sokkal másabb, mint a Roxfort. Itt sokkal szabadabbnak érzem magam, de talán pont arra a szoros szíjra volt szükségem, hogy megkomolyodjak és végre nekiálljak tanulni. Mondjuk már az utóbbi hónapokban a Roxfortban is kezdtem felzárkózni, főleg miután Emma tartott egy órát Hagrid helyett és akkor rájöttem, hogy mennyire gyűlölöm Gina lekezelő stílusát és nem lehet jobb nálam. Mostanra már biztosan állítom, hogy néhány dologban ügyesebb vagyok nála, de ezt inkább megtartom magamnak. Nem igazán szeretnék újabb konfliktusba kerülni vele. Annak sem fog örülni, ha meglát. - Valóban minden rendben van - mosolyodom el. A kezdeti nehézségek ellenére a nagyszüleim nagyon örültek nekem. Elég fiatalok még ahhoz, hogy ennyi idős unokájuk legyen, de hát az apám sem valami idős ember. Emlékszem az első napokban nagyon rosszul éreztem magam, mert nem nagyon akartak velem beszélni. Sokszor levegőnek néztek vagy ugráltattak. Ezt egy hatalmas vita kísérte, mert Andy nem volt tovább hajlandó ezt a viselkedést elviselni és utána belátták, hogy meg kell ismerniük engem. Ettől féltem az elején, mert Corvus volt az egyetlen ember egész életemben, aki nem menekült tőlem, miután megtudta, hogy milyen vagyok belülről. - Mi nem fogunk elhasalni - mosolygok rá a fiúra egyenesen a szemeibe nézve. De régen is volt az a tavaszi bál, amin először megcsókolt! Talán akkor néztem bele először úgy igazán Corvus csokoládébarna szemeibe. Az élet nem mindig kegyes és úgy hozta, hogy jobb lesz nekem Bulgáriában, ami így is volt. Pont annyi ideig volt jobb, hogy összeszedjem magam és visszatérjek az Egyesült Királyságba. Egy idő után már csak figyelem, hogy Corvus mit csinál. Régen bevett dolog volt ezen az órán, hogy én úgy tettem, mintha csinálnék valamit és közben ő minden bájitalt elkészített hibátlanul, legalábbis az esetek többségében így volt. Bulgáriában általában nem dolgoztunk párokban, így még véletlenül sem tudtam elsunnyogni ezt. - A bátyám elköltözött Londonba, most egyedül lakik ott, mert ott talált állást. Nála fogok lakni, de elég gyakran megyek majd Bulgáriába is. Nagyon jó hely, egyszer jöhetnél te is - dobom be az ötletet. Nem tudom, hogy milyen lenne, ha elkísérne. A családom biztos nem venné rossz néven, ha egy Flint varázslónövendék tartana velem, de az ő családja már nem lenne túl boldog, hogy a fattyú lánnyal utazna külföldre.
[You must be registered and logged in to see this image.] A vigyora olyan magabiztos és elégedett, hogy lassan muszáj észhez térnem és visszaszereznem az önbizalmam, vagy ez a vörös ördög úgy letarol a visszatérésével, ahogy vagyok. Nem vagyok hozzászokva az ilyen meglepetésekhez, nem is szoktak jól elsülni az esetünkben, hiszen legutóbb éppen akkor lépett be, amikor Winnifreddel táncoltam a bálon, és elég csúnyán kicsapta a balhét. Mondjuk az lett a vége, hogy csókolóztunk, de el tudtam volna képzelni jobb utat is eddig, a veszekedés helyett. Nem lépek le többször… Visszhangzik a fejemben, a szívem heves dobogásba kezd, és csak nézek a lányra, egy hosszú pillanatig. Emésztgetem, amit mondott, mert olyan hirtelen váltotta erre a témát, hogy kell néhány pillanat. Elhihetem neki, hogy nem megy el többé? Nem gondolja meg magát fél év múlva, hogy még is csak Szófia az igazi és a másik mágusiskola, a Durmstrang? - Akkor… Akkor jó. - válaszolom végül, de a tekintetemben nincsen benne a száz százalékos bizalom. Eddig kétszer ment el, egyszer csak úgy volt, hogy megnézi, hogy milyen Bulgária, de végül másodjára már átment oda tanulni, és eltelt rengeteg idő. És habár tartottuk levélben a kapcsolatot, de két 16-17 éves fiatalnak az még is hogy lenne elég? Sehogy. - Örülök, hogy visszajöttél, és nem valami balhé kergetett vissza, hanem minden rendben van ott is. - nyugodok meg egy kicsit legalább ebben a témában, mert azért eléggé nagy vihart kavart, amikor kiderült, hogy az apja nem is az apja, az igazi pedig egy rohadt fiatal aranyvérű pasas. Eszemben sincs eszébe juttatni, hogy én voltam az a hülye, aki Rita Vitrolnak kikotyogta ezt az egészet, amikor az első kocsmázós kirándulásunkat tettük Roxmortsban. Ahogy ez az egész gondolatmenet végigszalad rajtam megdöbbent a tudat, hogy nagykorúak vagyunk már, nem kell senkit sem megkérnünk, főleg nem az általában undok bátyját, hogy kikérjen nekünk italokat. Közben felváltva tornáztatjuk meg Piton idegszálait, egyszer én szólalok meg hangosabban, aztán Bex magyaráz izgatottan, így próbálom csendesebbre fogni a hangomat, és ügyelni a nyugodt hangszínemre. - Valószínűleg igazad van. És ha egy olyanon elhasal valaki, amit már egyszer átvettünk, akkor nem sok jóra számíthat a professzortól. - adok neki igazat higgadtan, mert az órával és a tanulással kapcsolatban nincsenek kétségeim, nem vesztem el a ritmust, csak ha róla van szó és a visszatéréséről. Még mindig nem esett le, hogy valamiért haragudna rám, talán csak azért, mert olyan régen találkoztunk, és persze azért, mert amikor még itt volt, akkor is annyi hullámvölgyet jártunk végig, amennyit még egy hivatásos serpa is megirigyelne. Amikor kicsik voltunk akkor Bexley egészen visszafogott volt, magának való, nem veszekedtünk, eljátszogattunk akármivel hosszú órákig, vagy csak egymás társaságában voltunk, én könyvvel, ő pedig a saját játékával, de amikor… hát beléptünk a tinédzser korba, minden felborult. A hozzámtolt alapanyagokat szépen előkészítem, belerakom az üstbe, a már megtanult ütemben kavarom az órával megegyező, vagy éppen ellentétes irányba, és minden a legnagyobb rendben halad, a főzet szépen lassan felveszi a megfelelő formáját, és amikor a gőz elkezd felcsapni óvatosan hajolok hátrébb, nem akarom belélegezni, pedig elméletben több bajom nem lenne tőle, minthogy a számomra legcsábítobb, legkellemesebb illatot érzem az orrommal. - És kinél fogsz most lakni? - dobom be a kérdést, picit felvonva a szemöldökömet, oldalt pillantva a lányra.
Mikor elhagytam a Roxfortot Corvus nem volt sokkal magasabb tőlem, ám mostanra a fiú annyira megnyúlt, hogy fel kell néznem rá, hogy a szemeibe tudjak nézni. Ezáltal elgondolkozom azon, hogy mennyi mindenből maradhattam ki az életem utóbbi szakaszában, míg Bulgáriában voltam. Talán már itt sem fogom megtalálni a helyem és bánni fogom azt, hogy visszajöttem, ahogy egy idő után azt is bánni kezdtem, hogy leléptem. Az élet olykor zavaros tud lenni és most tényleg kicsit tanácstalannak érzem magam, ám az örömre ad okot, hogy Corvus végre itt van velem, hiszen oly hosszú ideig nem láttam. Elsőre pedig nem úgy tűnik, mint aki nem örül a visszatértemnek, inkább meglepettséget vélek leolvasni róla, de ez nem takar semmi negatívumot. Elégedett vigyor kúszik az arcomra, amikor Corvus kissé bátortalanul, de megszorítja a kezem, hogy valóban én vagyok az. Egy másodpercre sem titkolom, hogy pontosan ezt vártam a sráctól. Egész életünkben ő volt az, aki a korosztályában a legmagabiztosabb, legerőteljesebb egyén volt, ám most olyan határozatlannak tűnik és megmosolyogtat, hogy ennek én vagyok az oka. Én, aki általában magányosan tengette mindennapjait, akinek a jegyei az egyik legrosszabbak voltak az évfolyamon és aki még csak nem is az apja lánya. - Most, hogy megbizonyosodtál róla, hogy tényleg itt vagyok tisztában kell lenned vele, hogy nem lépek le többször - ezúttal nem nézek a fiúra. Ez a mondatom elég egyszerű, ám én mégis annyira szeretném, hogy tudja, ez azért van, mert nem akarom, hogy mostantól a kihagyás miatt úgy viselkedjünk, mint két idegen, hiszen már annyi mindent átéltünk mi ketten. Mindössze szeretném egy kicsit megleckéztetni amiatt, hogy nem mondta el a Morgan háznál történteket és ki tudja mit titkol még előlem. - Nincsen semmi baj, sőt nagyon is jól éreztem magam Bulgáriában és egyébként Szófia gyönyörű! Annyival másabb világ az. Először mondjuk furcsa volt, hogy az írás cirill betűs, ahhoz nehezen szoktam hozzá - kicsit hangosabban és lelkesebben magyarázom a dolgaimat, amiket persze már tudott, mivel leírtam neki levélben. - Annyi problémám volt vele, hogy nem tudtam az otthonomként rátekinteni, így visszajöttem - ezt már halkabban mondom, hiszen alig pár másodperccel ezelőtt kaptam egy csúnya, lesújtó pillantást Pitontól és nem akarom, hogy az első napomon megbüntessen. - Talán pont azért csináljuk most ezt, mert nehezebb és magasabb szintű bájitalok vannak hatodikban és nem szabad elbíznunk magunkat, mert egy könnyebbet is simán el lehet rontani. Nézd meg, hogy az óra végére nem sikerül majd mindenkinek kifogástalan amortentiát csinálnia - rántom meg a vállam. A nagy beszélgetések közepette azért nem felejtkezem el a munkáról sem és elkezdem lemérni az alapanyagokat, amikor kész vagyok velük odaadom Corvusnak és rábízom, hogy ő tegye bele az üstbe.
[You must be registered and logged in to see this image.] Kifiguráz! Tuti. Ahogy kimondja a nevem és nagyra nyitja a szemét, leutánozva az arcomat én lassan visszaveszem a szokásos hidegvéremet, talán egy picit sértettségből. De így se tudom levenni róla a szememet, és kíváncsian várom, hogy mit is fog mondani, mit keres itt. Nyilvánvaló, hogy tanulni jött erre az órára, de miért? Miért nem szólt, hogy visszatér a Roxfortba? Azt hittem, hogy az élete rendben van Bulgáriában az új családjával, a jegyei javultak, az apja felvállalta, mi hozhatta vissza? Nem szavazok magamnak elég kreditet ahhoz, hogy arra jussak, hogy csak is én vagyok az oka, hogy visszatért. - Aha, persze. - zárom le, szinte hessegetem el a megjegyzést arról, hogy a Roxfort csicsás. hiszen ez most egyáltalán nem érdekel. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem kivetülés, vagy képzelgés, vagy szellem, de azért még is lassan a kezére csúsztatom a kezemet és kicsit sután megszorítom, aztán elengedem. - Miért jöttél vissza? Valami baj van? - kérdezek újra, mert hirtelen átfut a logikus fejemen, hogy talán megint kitagadták., bár miért tették volna? És akkor kihez tért haza? Rengeteg gondolat pörög a fejemben, de csak töredékét mondom ki, mert egyrészt órán vagyunk, másrészt Bex egy kicsit furán viselkedik, még amit kimondok arra is kicsit csúsztatva válaszol. Mi a fenét csinálhattam…? - Inkább unalmas, ez már a hatodév és ezt már harmadikban le kellett volna zárnunk. - jegyzem meg, aztán egy picit megenyhülve hozzáteszem. - De azért vicces is. - mondom egy cseppnyi zavarra, miközben az óra tovább pörög, a közös üstünk alatt fellobbantom a tüzet és beleteszem a folyékony elemeket, amíg Bex-re hagyom, hogy kimérje az alapanyagoknak a súlyát, amik már az asztalon sorakoznak. Ha megvan a holdkővel, akkor az apró darabokat egy mozsárban elkezdem porrá zúzni gyakorlott mozdulatokkal, módszeresen. A teremben már nincsenek bénák, mindenki szépen dolgozik, többnyire csendben, persze a professzor így is talál mindenkiben hibát, ha akar. És szerintem másra se vágyik jobban, minthogy a vizsgák előtt még mindenki magabiztosságát porrázúzza, mint én a holdkövet.
Harmadikos és negyedikes korunkban elég félénk voltam Corvus mellett annak ellenére is, hogy szinte együtt nőttünk fel. Talán már akkor tudtam, hogy valami mást érzek, mint barátság, de még túl kicsi voltam ahhoz, hogy ezt realizálni tudjam. Mostanra már nincsen bennem semmi félsz, ha a fiúval kell beszélnem. Kezdem úgy érezni, hogy ez a Bulgária igen jót tett elég sok dologban. Magabiztosabb lettem, hirtelen felnőtté kellett váljak, mert hiába kaptam új családot, tizenöt évesen ez nem nagy kitüntetés. A jegyeim egész életemben nagyon rosszak voltak, de a Durmstrang szigorúsága és a tudat, hogy semmi sem biztos egy ember életében eléggé megingatta a hitemet mindenben. Muszáj volt összeszednem magam és most már elég jó úton haladok afelé, hogy tényleg gyógyító váljon belőlem. Pár év és talán már a Szent Mungóban tengethetem mindennapjaimat. Minden jónak van valami rossz mellékhatása és a bájitaltan egyértelműen negatív. Nem is Pitonnal van bajom, volt rá pár évem, hogy megtanuljam kezelni a professzor stílusát. Mindössze a tárgyát nem szeretem, de ez is hozzátartozik ahhoz, hogy célba érjek. - Corvus! - én is a nevén szólítom a srácot egy apró mosollyal az arcomon és kikerekedett szemekkel. Kicsit rájátszok erre, mivel jól tudom, hogy miért ilyen meglepett. Nem szólni és megjelenni a kontinens másik felén nem mindennapi dolog. Nem fogom neki már most elmondani, hogy miért nem küldtem baglyot ebben az ügyben. Szeretném, ha találgatna és rájönne. Csak végsőesetben vagyok hajlandó megszánni és kisegíteni. - Úgy tűnik visszajöttem, de nézd hozzá is érhetsz a kezemhez és akkor biztos lesz, hogy nem képzelődsz - mutatok végig magamon. Talán hallani lehet a hangszínemen, hogy van egy kis tüske bennem a fiúval kapcsolatban, de ez nem olyan végleges dolog, amit nem tudna soha eltüntetni. - Idén mintha csicsásabban lenne feldíszítve a Roxfort, mint eddig - teszem hozzá elmélkedve, mintha tényleg érdekelne ez a téma. Fellapozom a tankönyvem, amit igazság szerint a Durmstrangban vettem bájitaltanra. Ugyanaz az egész csak bolgárul van. Nem igazán tervezem lecserélni, hiszen félév maradt a tanévből, ha nagyon muszáj majd könyvtárazok. Úgysem voltam sokat a Roxfort könyvtárában, egy kezemen meg tudom számolni. - Amortentia - motyogom magamban, s hirtelen Corvus-ra pillantok. - Vicces, mi? - teszem fel a kérdést abban a reményben, hogy rögtön kapcsolni fog, hogy mire gondolok. Ennek ellenére nem tartom a világ legjobb ötletének felhozni ezt a témát, de úgy tűnik a sors akarta így.
[You must be registered and logged in to see this image.] Elkezdődik az óra, én pedig némán jegyzetelek, nem nagy hévvel, de a fontos információkat leírva. Nem vagyok a híve a levegőbe kalimpálásnak, mikor valamilyen kérdést tesz fel a tanár, de amikor tudom a választ - majdnem mindig, ha a tankönyvben megtalálható -, akkor lazán felemelem a könyökölő kezem és ha felszólít hidegen felelek, minden izgalomtól mentesen. Mikor valaki késve érkezik nem fordulok hátra, bár a hangjától átjár valami furcsa érzés, aztán ahogy elkezd közeledni és levágódik mellém, teljesen elképedek. Lefoszlik az unott pókerarc, nem csak azért, mert a farkasom a kisujját se mozdítja, hogy valakit távol tartson tőlem, hanem azért is, mert ez a valaki… - Bex! - szalad ki a számon a neve folytott hangon, ami így is kissé hangosabb, mint amennyit a diákok megengedhetnek maguknak Bájitaltan órán. Végigmérem ültömben, hiszen kész felnőtt, már nem azért, mert olyan magasra nyúlt volna, hanem mert… nőiesebbek lettek az arcvonásai, az alakja, úgy… mindene. Nem tudok úgy csinálni, mintha teljesen normális lenne, hogy másfél év után csak úgy újra itt van, pedig lehet ez lenne a legbölcsebb az óra közepén, már így is vannak, akik bámulnak, köztük az élen Gilly-vel. Az utolsó két évben már mindenki választott tantárgyakat hallgat és az órák nagyrésze összevont hatodikosokkal és hetedikesekkel, ami néha áldás, néha átok. - Mizu? Velem mizu? - kérdezek vissza, fojtott hangon, most már tényleg halkan. Valahol ingázok a döbbenet és az izgalom között, és egyelőre fogalmam sincsen, hogy melyik tányérban van a nagyobb súly, de az biztos, hogy az unott monotonitás, amivel nekimentem az órának már messze eltűnt mögöttem. - Hogy-hogy itt vagy? Visszajöttél a Roxfortba és nem is szóltál? - kérdezek újra suttogva, de nem teljesen vádlón, csak meglepetten. Annyi minden történt, mióta elment és annyit változtunk, hogy nem is tudom, hogy hogyan kéne viselkednem. Azzal, hogy visszatért barátok vagyunk, vagy… vagy hirtelen újra járunk? Fogalmam sincs, és elképesztően abszurdnak tűnik, hogy éppen egy szerelmi bájital felett libbent be ilyen lazán.
Pár hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy még egyszer valaha a Roxfort folyosóira teszem a lábam. Ám az idő egyre inkább csak telt Bulgáriában és nem tudtam hozzászokni, hogy ott legyek. Ugyan furcsa módon ott jobban sikerült beilleszkednem rövid idő alatt, mint az angol varázslóiskolában öt év alatt. Valami mégis hiányzott, s idővel rá kellett döbbenjek, hogy ez a valami egy személy. Egy olyan személy, aki végig kísérte az egész életemet és be kellett lássam, hogy nélküle magányos vagyok annak ellenére is, hogy rengeteg ember vesz körbe. Végre találtam egy helyet, ahol az emberek hasonló gondolkodásmóddal rendelkeznek, mint én. Apám és a nagyszüleim is jóvá tették az ott töltött időt, így fájdalmas volt közölni velük, hogy vissza szeretnék jönni a Királyságba. A hatodik évemet már ott akarom befejezni. Igazság szerint nem volt meglepődve a családom a döntésem miatt, ám abban megállapodtunk, hogy csak a téli szünet után jöjjek. Most már korrekt döntésnek tartom ezt annak ellenére, hogy akkor húztam a számat emiatt. Már rögtön másnap a Roxfortban akartam kezdeni. Karácsonykor mikor levelet írtam a bátyjámnak, hogy elújságoljam a nagy hírt megfordult a fejemben, hogy leírom Corvusnak is, ám hiába írtam meg a levelet, sosem küldtem el. Ennek egyszerű az oka, hiszen ő sem osztott meg velem mindent az utóbbi időszakban, ami rettenetesen rosszul esett. Az egész varázsvilág értesült arról, hogy mi történt a Morgan házban. Apám is bejött a Durmstrangba szólni, hiszen tudta, hogy Bent pici korom óta ismerem. Vártam, hogy Corvus megírja nekem, hogy jól van testileg és lelkileg is egyaránt, de sosem kaptam ilyen baglyot. Ez annyira mélyen érintett, hogy a fiú hiánya ellenére is elkezdtem elhallgatni pár dolgot előle. Ugyan mindössze pár apróságról van itt szó, amelyek egyáltalán nem fontosak, mégis így éreztem fairnek a dolgot. Persze a visszatérésem már más tészta, talán ezzel hathatok a fiúra egy kicsit. Amennyiben rájön, hogy mi a problémám. Elvégre férfiból van ő is. Így esett az, hogy most újra itt vagyok a Roxfortban. Tegnap késő este érkeztem, így nem volt alkalmam még senkivel sem találkozni a szobatársaimat leszámítva, de már őket is alva találtam. Reggel pedig sikerült olyan szépen elaludnom, hogy tíz perces késéssel esek be Piton professzor bájitaltan órájára, aminek tudom, hogy következménye lesz. - Elnézést - motyogom az ajtót kinyitva, mire Piton egy igen szúrós tekintettel ajándékoz meg, ám nem fűz hozzá semmi egyebet. Fogadok óra végén itt tart majd egy picit. Be kell vallanom, hogy a szívem hatalmasat dobban, amikor megpillantom Corvust, aki hihetetlen sokat változott az elmúlt hónapokban. Magasabb lett, a haja is hosszabb, mint amire emlékeztem és egyértelműen jobban göndörödik. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy elkerülöm és inkább valaki más mellé ülök le, de amikor meglátom Gilly pillantását rögtön Corvus mellé szaladok és egy hatalmas mosolyt eresztek meg a fiú irányába. - Hú amortentia, jól hallottam? - húzom el a számat. Nem igazán kedvelem a bájitaltant és ezt a bájitalt egyenesen szörnyűségesnek tartom. - Egyébként mizu? Karácsony óta nem beszéltünk - halkan beszélek. Nem akarom nagyon felhívni magunkra Piton figyelmét.
[You must be registered and logged in to see this image.] A hónom alatt egy könyv, oldalamon táska, benne pergamennek, tintával, tankönyvvel és néhány saját eszközzel, hogy ne a lerongyosodott "kincstári"-t kelljen használnom, lábamnál pedig a farkasom, a szokásos kép. Kissé unottan, elcsigázottan jövök be, és azonnal leülök a szokásos helyemre. Az egyik évfolyamtársunk az év elején ki lett jelölve felelősnek, amikor sikeresen felrobbantott egy bűbájt, és most a szertárból hozza az óra hozzávalóit, hogy Piton professzor amikor elmagyarázza a mai anyagot már minden kéznél legyen. Nem mindig kell kihoznia, van, hogy mindenki egyesével gyűjtöget, a házvezetőnk pedig szigorú tekintettel áll felettünk és nézi, hogy ki mennyire magabiztos. Ha valaki meg tétovázik, nem talál valamit, elfelejti, hogy hogyan is néz ki az ürömfű, akkor pedig lecsap és élesen helyrerakja. Tehát leülök, kipakolom az táskámból a holmimat, aztán szemügyre veszem az alapanyagokat, amik az asztalra kerültek. - Holdkő, rózsa tüske, menta... - elhallgatok, nem is nézem tovább, és elhúzom a számat. - Amortentia. Szuper. - mondom minden lelkesedés nélkül. Nem szoktam ennyire demotivált lenni bájitaltan órák előtt, bár nem a kedvencem, de egy általános órai attitűdöt mindig megjátszok, főleg, ha a házvezetőnkről van szó. Az elméletet mindig előre megtanulom, és csak néhol van, hogy a professzor valamivel kiegészíti, vagy megmásítja, és onnantól az a szentírás. Nem véletlen az sem, hogy már az alapanyagokból tudom, hogy milyen óránk lesz, pedig ez abszolút nem az a főzet, amit mondjuk magamtól olvasgatnék a kötetben. Mindegy, kihúzom magam, már csak pár perc van, addig felcsapom a könyvet a megfelelő oldalon és mellette pedig felcsapom az én könyvemet és azt olvasgatom. A farkasom teszi a dolgát, mellettem fekszik és csúnyánnéz. Tökéletes.
Egyszerűen odahúz egy széket, és leül a férfi mellé, majd kisimít néhány tincset hollófekete hajából. Lassan csóválja meg a fejét, ahogy a férfit nézi maga előtt. - Sokszor gondolkozom rajta, mi lenne, ha néha megmutatnád a világnak ezt az arcodat is.. és nem a karikás szemeidre, meg a grimaszodra gondolok.. - súgja egészen halkan, aztán csak felsóhajt egy kissé. - Nézd, Minerva mulasztása főleg nem a Te sarad. És azt hiszem, ez után az este után neki is lesz egy álmatlan éjszakája. Nem hiszem, hogy a lány ennyiben hagyja a dolgot. És amiatt sem kell aggódnod, hogy obskuráló lenne. Stabilnak tűnik. - egy kissé eltöpreng a Griffendéles házvezetőn és a lány kapcsolatán. Még szeretne valamit mondani, pontosabban kérdezni ezzel kapcsolatban, de úgy van vele, hogy nem sok értelme lenne. Nem itt és nem most. Végigsimít a férfi kezén. - Gyere fel a szobámba, főzök neked egy teát, aztán befejezzük a dolgozatokat. - mondja, és a tekintetében és a szavaiban is érződik, hogy ez tulajdonképpen nem kérés, vagy ajánlat volt. Szelíd erőszakkal és ehhez társuló szemekkel invitálja fel a férfit, hogy egy kis gyógyteával legalább megnyugtassa az idegeit, meg helyes irányba terelje a gondolatait. Aztán majd nyit egy ablakot is, hogy a gondolatok és fejek kiszellőztetése is meglegyen.
Mad, Piton & Valaki, aki már megint nem tudja a helyét
Nem. Ms Accipiter nem tud semmiről. Piton számtalan harcot megvívott a Griffendéles házvezetővel már ez ügyben. Nem is érti ilyen szintű mulasztást, hogy sikerült megejtenie Minervanak. Mintha a lányról minden formában levette volna a kezét és Perselusnak adta volna az összes felelősséget amiről csak szó lehet. Végül Mad mondatára csak rá néz végre a nőre. Szemet forgat, biccent. - Tudom. De attól Minervat még nem tudom megérteni. Azt hittem jobban figyel Accipiterre, ha már egyszer ő a házvezetője. - végighúzza kissé életfájdalmasan az arcán a kezét, kissé megtépve jobb oldalán a szeme alatti karikáit. - Utolsó stádiumos obskúráló lett volna, ha Minerva nem hozza el. - Madre pillant kissé fáradtan. - Az apja halála okozta poszttraumás stressznek és akit kiiktattál felügyelő tisztnek köszönhetően nem is élte volna túl. - megcsóválja a fejét. - Túl sok energiám és időm van benne... Beszélnem kell Armstronggal.. vagyis.. a Martimor kölyökkel. Nem tetszik az a fény Accipiter tekintetében. - Noha a hangsúlya épp olyan, hogy abból levehető, Ginanak legfeljebb egyetlen dobása van még, egyetlen rossz mozzanata, vagy mondata és Piton többet semmit nem tesz érte. Elege volt.
Talán az egyetlen dolog, ami visszafogja, az a tömeg, ami jelenleg itt van. Ha kettesben lenne a lánnyal.. de talán akkor sem menne neki. Valahol sajnálja Ginát az arroganciája miatt, mert mindig elfelejti, hogy kivel beszél. Madeleine egyfelől nem csak Minisztérium Nagymacskája, főleg, hogy animált alakja minden csak nem nagy, éppen ellenkezőleg, az elrejtőzésre alkalmas apró egyed. Másfelől vallatótiszt, akinek nagyjából három percbe terülne egy üres teremben, hogy a lány maga vallja be, hogy animágus, máris pecsételne egy papírt, és ennyi lenne Ginának, akinek úgy fest, fontos ez az álca. Bár, hogy miért, azt Madeleine nem érti, hiszen úgy henceg vele tulajdonképpen, és úgy használja megnevezésként, hogy akár a homlokára is kiírhatná. Nincs ebben semmi titok, ha nem tudja úgy kezelni, csupán egyfajta fityisz a Minisztérium felé. És amiért ezeket mind nem látja be, Mad inkább sajnálja és szánja a lányt valahol. Főleg, amikor mindazt a sok dolgot elmondja, amit. Mert ő volt az, aki névtelen leveleket küldött, és aki Perselus kérésére elintézte, hogy új felügyelőtisztet kapjon, és áthelyezzék máshova. Hogy ne kelljen nyáron visszamennie, hogy itt maradhasson, és nem kevés papírmunkát okozott ezzel a nőnek. De ahogy elnézi, erről se tud semmit. Némán nézi, ahogy elpakol, majd távozik, nem szól semmit, csak mélyen belenéz a lány szemeibe, majd figyeli,ahogy becsukódik mögötte az ajtó. Aztán lassan a férfi felé fordul, aki mintha összetört volna, és ellöki magát a padtól, odalépve Perselus mellé, és finoman a vállára helyezi a kezét. - Tudod, hogy nem a te sarad. - súgja egész halkan, és többet nem mond. Nem érti a pontos helyzetet, nem tudja, mik vannak az aktában, de azt látja és érzi, hogy itt a griffendéles házvezető volt az, aki erős hiányosságokat és szabálytalanságokat vétett, nem pedig a férfi, akin jelenleg is csattan az ostor. Pont mint a Potter kölyöknél. Valahogy ezek mindig megtalálják szerencsétlen Perselust..
Mad, Piton & Valaki, aki már megint nem tudja a helyét
Ismét végig hallgatja a litániát és az arca szoborszerűen kifejezéstelenné válik, a fáklyák lángjai pedig meg meg inognak ismét. Érezhetően nem sok választja el tőle, hogy lekeverjen egyet a kölyöknek, csak az a baj, hogy az az indulat, ami abban a pofonban lenne, nem a kislánynak szólna, hanem egyenesen McGalagonyig üvöltene. És ezzel ő is tisztában van. Ginanak fogalma sincs, hogy mennyit rohangáltak és mennyit szervezkedett a háttérben, többek között Madet is bevonva... hogy elkerüljön arról a lepratelepről és elinduljon a szociális fejlődés felé! Persze hogy nincs, hiszen, Piton mindent úgy intézett, hogy McGalagony legyen a szentfazék, akire Gina fel tud nézni.. Fogalma sincs, hogy ha Pitonon múlott volna, már az első több hónapos büntető munkája alatt felhurcolta volna a merengőhöz és ha kell bele fojtja az emlékeibe! Fogalma sincs, hogy mennyi energiát és időt fektetett a lányba, úgy, hogy szinte biztos volt, nem térhet vissza tanítani, úgy, hogy ha kiderül, hogy az iskolával kapcsolatba lépett a felfüggesztése alatt, vissza küldhették volna az Azkabanba is, úgy, hogy mindezt nem neki kellett volna megtennie, hanem a drágalátos házvezetőjének! Úgyhogy az, hogy Gina bármiféle elszámoltatással ment most Pitonnak az valami fergeteges pofán verés volt. Úgy hogy Perselus nem győzte pofázni McGalagonynak, hogy pontosan ez lesz, ha Gina körül mindenki hallgat a múltjáról... De McGalagony erősködött, ő meg engedett neki... Hát jó nagy hiba volt! Bár a hangját nem emeli meg kifejezetten a tónus amin megszólal olyanra sikeredik, hogy cseppet be is reked, többek között az elfojtott dühtől. - Takarodjon ki a termemből! - közli egyszerűen immár mit sem törődve azzal, hogy a lány bármit mondana esetleg. Ha így is lenne, konkrétan egy pálca intéssel kitolja az ajtón túlra a madarával együtt! Majd hosszan lehunyja a szemeit a vállai megzuhannak, a tartása felold és csak csóválja a fejét. Tenyerébe fogja a fejét és most mintha még kerülné Mad tekintetét is.
Talán eltúloztam bizonyos dolgokat. Talán rosszul mérek fel bizonyos helyzeteket. De nem ez itt a legnagyobb probléma. Ahogy én látom. Egyszerűen valami különös pókerarccal rezzenéstelen nyugalommal hallgatom az ítéletet, a tanárnő kiegészítését. - A Minisztériumi nagymacskája húzzon sorszámot, ha el akar intézni. Nem az első lenne a sorban. Csak nehogy meglepődjön. - ez még tartotta magát valami arrogáns nyugalomhoz, de aztán lehunyom a szemem, mint aki nagyon fáradt. A vállaim is jóval lejjebb esnek. Végül amikor kinyitom a szemem egész halkan szólalok meg. - Csak egy kérdés. Nekem mért kéne betartanom a szabályokat, ha maga és McGalagony professzor nem tartották be őket először? Tudja, Maga volt az első akire igazán felnéztem, akit igazán tiszteltem. Sokan sok mindent mondtak már. De maga volt az első akinek hittem is. Akinek elhittem, hogy több lehetek egy űzött utcai tolvajnál.- a táskám felé intek a pálcámmal, mire egy vaskos sárga akta bújik elő belőle, és lebeg Piton elé. Igen. Az a bizonyos akta, aminek a házvezetőm szobájában kéne lennie. - Mit gondolt meddig titkolózhatnak előttem? Meddig nem nem jövök még rá? Maga végig tudta nemigaz? Igen, visszatértek az emlékeim. És maga? Maga végig sejtette, hogy az apámat megölték, és engem is el akartak rakni láb alól. Túl sok volt a célzott, elgondolkodtató kérdés, csak túl naiv voltam, hogy összerakjam. - nem, ebben még csak semmi számon kérő, vagy vádló sincs. Inkább egyfajta szomorúság. - Tudja mit, lehet igaza van. Lehet nem épp elméjű dolog hajnal háromkor túlpörögni. Lehet eltúloztam a reakcióm, és az arrogáns pofátlanságom. És lehet igaza van, normál időben, normálisan is kérhettem volna. Rendben. Eljátszhatom a minta diákot, akire egy rossz szava sem lehet. Aki betartja a szabályokat, és tisztelettudóan viselkedik, és kéri a segítségét. De akkor valamit Ön is értsen meg velem kapcsolatban, és tartson be. Nem kezelhet többé taknyos elsős kölyökként, mert már nem az vagyok, aki akkor voltam. Felnőttem. És kérvényezni fogom a nagykorúsításom. Van rá törvényi precedens. Csak megfelelő indoklás kell. Ne legyen meglepve, maga mondta, hogy tanuljak jogot. Megfogadtam. És még valami. Ne titkoljon el soha többé előlem semmit, ami engem érint. Jobb a kegyetlen igazság, a kegyes hallgatásnál. Azt hittem maga ezt érti. Az ég szerelmére, soha többé ne kényszerítsen, hogy tolvaj legyek, azért hogy megtudjak valamit saját magamról. - nem, nem tagadom, hogy betörtem McGalagony irodájába, hogy megszerezzem az aktát. De mivel az enyém, amúgy is engem illetett volna. Mégis kész vagyok szembe nézni a házvezetőm haragjával. A büntetőmunkával is. Nem akarok kibújni a felelősség alól. Az nem én lennék. - Ne sajnáljon. És nem akarok elmenni innen. Már nem. Mert ez az egyetlen otthon, amit ismerek. De mivel így van, fel kell készülnöm, és megvédeni az itt élőket. Ez az én felelősségem.- nézek most a professoressa felé. Majd a békésen falatozó bagolyra téved a tekintem. - Gyere Aida! Megyünk.
Az a fajta nyugalom, ami a lányból árad Madeleine szemében nem pozitív, sőt, kifejezetten az elbizakodottság és önteltség jele. Mondhatni valamiféle korai elmebaj első tünete. De érzi, hogy itt valami más, mint eddig volt, de nem látja sokkal másabbnak a lányt, mint mikor bejött, hogy okklumenciát akar tanulni, és alapvető két kérdésre nem tudott válaszolni, csak révedt és merengett a semmibe. - Az aggódásom sajnálattal vegyül, amennyiben ezt a helyzetet úgy diagnosztizálja, hogy rég nem volt ennyire jól. Ami pedig ezt a madár dolgot illeti.. azt hiszem felírom a listára, és elsiklok felette, bár lehet, a Minisztérium is kíváncsi lenne ilyen terű képességeire vagy gondolataira. - nem, egyáltalán nem korrupt, szó sincsen erről, és valahol sejti, hogy itt valami bejegyzetlen animágia lehet a dologban, de nem akarja a lányt teljesen elkaszálni így hirtelen. Ami persze nem jelenti azt, hogyha nem vesz vissza az arcából, akkor nem jelenti a Minisztériumban, és nem citálja bejegyeztetésre. De nem most hajnalban lesz ez így. Pontosan tudja, milyen humora van Pitonnak és azt is tudja, hogy most nem viccel, és érzékeli azt a bizonyos agressziót, és nagyon örül annak, amikor képes visszább venni. Mivel nem az ő ügye élesben, ezért nem folyik bele jobban, mint kellene, csak lassan biccent a pontlevonásra, a versenyes dologra, ami meg az előmenetelt illeti, finoman emelkednek meg szemöldökei. - Az a probléma a gondolatmenetében, hogy amíg idebent van, a Roxforton belül, addig a benti szabályok érvényesek önre is. Hiába készül vagy vágyódik kintre. Amíg nem tanul meg a kereteken belül létezni, nincs miről beszélgetnünk. Olvasni tud, ahogy elhallgatom, ideje is van. Ha elég érett lesz, meg is fogja érteni az olvasottakat. - és ezzel lezárja a maga részéről a dolgokat, nem akar sem a jó zsaru játékba belemenni, sem valami másról elkezdeni beszélni a lánnyal. Az az elgondolás, hogy ő marad és a két professzor távozzon pedig erősen éreztetik, hogy Ginának fogalma sincs, mi a tisztelet, vagy a táplálék lánc mely részén áll, továbbá arról se sok, hogyan is működnek idebent a dolgok. Ami szomorú, mert nincs rossz agya a lánynak, kifejezetten tehetséges dolgai is vannak, csak ez a fránya természete ne lenne ennyire lázadó, elviselhetetlen és öntelt.
Mad, Piton & Valaki, aki már megint nem tudja a helyét
Piton jelenleg ezt már nem a megfélemlítés végett használja, szimplán épp szétcseszi valahol az ideg Gina apró cseprő hülyeségei miatt, és amiatt, hogy ennek, neki részének kell lennie... Nem szakítja félbe Gina mondókáját, tulajdonképpen az első kör hideg nyugalom miatt, amit azonnal érzékel és van annyira tapasztalt, hogy tudja, ha most neki gurul el a gyógyszere, úgy végleg, akkor mit sem fog tudni kezdeni a helyzettel. Mikor Gina a végére ért az egész abszurd szövegelésének Perselus valahol elégedetten marad ugyanúgy a könyvre támaszkodva. Hol Madre pillant, hol a lányra. Végül őt is megüli valami különös.. vagy épp reménytelen nyugalom. - Één a maga helyében, nem emlegetnék semmiféle madarat, ha csak nem akarja egy Minisztériumi nagymacska karmai között végezni. - Piton tisztában van vele, hogy Gina animágus, ráadásul látta is már. A bejegyzetlenségnek azonban meg van a maga kétes vonzzata. Többek közt, kitől, mitől tanulta el, mikor és az illető be van-e jegyezve, vagy szintén nincs, és bizony itt indulhat eljárás az ellen a bizonyos személy ellen... Ugyebár... - Remélem tisztában van vele, hogy a beszerzés maga által értelmezett formája egyenlő az eltulajdonítással. Amit ha szokássá érlel, a Roxforton kívül nem pontlevonások várják majd érte. - közli egyszerűen szinte vállvonva, hogy lassan tényleg ott tart, bármi amit mond, falra hányt borsó a lány számára. A rémálmos dologra némi kihívással néz a kölyökre, és kizárólag Mad számára bizonyossá válhat, Perselus most fojtotta meg a kölyköt fejben. Megvárja a végét az egésznek majd szinte már derűs képet öltve, higgadtan közli a lánnyal. - Akkor ha magát nem motiválja, majd motiválja a többieket.. Valamire biztosan.. - kezdi hanyagul játszva a szavakkal, hagyva, hogy értse mindenki ahogy akarja. - Háromszáz pontot vonok le a Griffendéltől. - tisztában van vele, hogy Ginát ez a legkevésbé fogja meghatni, de nem baj. - A termet, napközben, mikor már nincs benne tanítás, egészen takarodóig, ki lehet kérni, tőlem személyesen, vagy az igazgatótól, illetve velem is egyeztethetett volna, hogy mire van szüksége. - tart némi szünetet. - Ameddig alapvető szabályokat nem képes betartani, addig ne várjon segítséget. Mert nem jár alanyi jogon, főleg nem hajnal háromkor. A holmijai itt maradnak, maga pedig távozik innen! - közli egyszerűen. Számára ez a viselkedés Gina részéről nem épp az ép elméjűség jele. És benne van a pakliban, hogy felmegy a gyengélkedőre és elkapja azt a Martimor kölyköt, hogy mégis miajónyavaját adott ennek az ámokfutónak?! - És csak hogy tisztázzuk: A versenyre való nevezését felfüggesztetem és minden segítséget megtagadok, minden forrást elzárok és elzáratok magától, amennyiben nem képes betartani bizonyos szabályokat és ameddig nem képes önuralmat gyakorolni. Valamit valamiért. Megértette? - közli végül az ítéletet. És tudja jól, hogy Gina számára mennyire fontos az a verseny és persze, tök jó, hogy már nem vergődik a lány a saját nyálában, de most meg átlendült a ló túloldalára. Ráadásul nyereg nélkül... Ha pedig ezt folytatja még fordítva is fog ülni azon a lovon. Perselus közölte mik a feltételek. Ha Gina megembereli magát, nincs akadálya a további együtt működésnek, de ez a ma este marhára nem arról ad bizonyosságot, hogy a lányba szorult volna az őrült céltudatosságon kívül értelem is... Azért Madre is rápillant, van-e bármi amit megvétózna az ítéletben.
Nem tudom pontosan mikor jutottam túl azon, hogy félelmet, idegességet, vagy bármi más érzelmet mutassak Piton irányába, amikor játssza az ijesztőt. Vajon mért nem rémít engem ez meg? Azt hiszem 100 diákból 101 visítva menekülne jelenlegi helyzetéből. Én mégis higgad, nyugodt félmosollyal figyelem a történéseket. Valami Piton számára is érezhetően megváltozott bennem legutóbbi találkozásunk óta. Ami leginkább érezhető belőlem valami különös, hideg, megfontolt összeszedettség. Semmi izgalom, félelem, vagy bármi erős érzelem kitörés készülődése, ami korábban oly jellemző volt. - És még azt mondják nincs humora. - jegyzem meg valami enyhe ironikus éllel Piton proff-nak. - Mellesleg kiváló a tájékozódási képességem. Mint minden ragadozó madárnak. A magán készletem is köszöni jól van. Bár némi bezoárkövet, piócát, és lila sisakvirágport még be kell szereznem. De a feltöltés nagyja megtörtént tegnap késő délután. Bár van ami még kategorizálásra, és előkezelésre szorul, mint nyilván tudja. - bökök egy rideg fejbiccentéssel a tiltott rengetegből beszerzett ritka, értékes alapanyagokra a szomszéd asztalon. Amik természetesen nem képzik egy átlagos 5-es alapanyagkészletének részét. De én nem vagyok átlagos. Ezt azt hiszem leszögezhetjük. Igaz a bezoárkő se képzi az átlagos korombeliek készletének részét általában. - Köszönöm az aggódást Professoressa, de tökéletesen jól vagyok. Sőt jobban, mint az elmúlt 8 év, 5 hónap, 27 nap, 14 óra bármelyik percében voltam. - még ebben a mondatban is van valami különös rideg nyugalom. Nem. Ez a Gina már nem az, aki volt. Ebben a Ginában az önsajnálatnak, sebnyalogatásnak, és egyéb jellemgyengeségre utaló Piton proff. által oly megvetett jel írmagja is hiányzik. - A reggel fogalma attól függ, hogy definiáljuk. Ha az éjszakai alvásidő utáni ciklust tekintjük annak, akkor megállja a helyét. Aludtam 3 óra 57 percet. Rémálmok, és egyéb kicsiny szörnyűségek nélkül. Azt hiszem ez tekinthető tőlem pozitív rekordnak. Nem gondolja? - nézek Piton proffra, valami különös higgadt magabiztossággal. Mi ketten éppen eleget tudunk a rémálmok, és egyéb éjjeli kis szörnyűségek világáról. Ez közös bennünk, akármennyire is fáj beismerni. Ezt mindketten jól tudjuk. - Ami a pontlevonást illeti, legyen szíves és szórakoztassa vele az alsósokat, akiket még motiválnak az efféle gyerekes játékok. Nekem fel kell készülnöm bizonyos dolgokra, amik a Roxforton kívül várnak. - nézek ezúttal a tanárnőre ugyanazzal a magabiztos, rideg nyugalommal. Tőlem ez a fajta viselkedés már-már ijesztő is lehetne a korábbiakhoz képest. - Most már csak egyetlen kérdés van. Segítenek előrébb jutnom ezekkel, vagy magamra hagynak, hogy tovább dolgozhassak. Rengeteg dolgom van még reggel 8 óra előtt. - fonom össze a karomat a mellkasom előtt, miközben a fenekemmel megtámasztom a mögöttem lévő padot. A tekintetem le vándorol a földön heverő könyvre, amit akkor ejtettem el, amikor a proff kellő erőhatással bökött bele. Megforgatom a szemem, mintha csak valami roppant illetlen dolgot látnék, majd egy könnyed pálcaintésre a könyv felemelkedik a földről kinyitja magát a megfelelő oldalon, és precízen elhelyezi magát a többi könyvnek fenntartott asztalon. Igen, ez az első alkalom amikor tőlem bárki is non-verbális varázslatot láthat. És még ebből is nyugodt összeszedettség sugárzik.
Amikor megérzi a férfi sötét, hideg auráját, akkor csak fél szemmel sandít oda, és a pálcája immár nem azért van a kezében, hogy a betolakodóra szegezze, hanem hogy a férfi esetleges kiborulását elhárítsa a lányról, aki úgy fest, nem ritka vendég errefelé. Éppen ezért érzékelhetően ez nem az ő harca, hanem Pitoné és Gináé, így alapvetően nem is szívesen avatkozik bele,sőt, bele sem szólna, de sajnos Gina úgy dönt, hogy őt magát is belevonja a dolgokba. Amikor a lány felé fordul, és olaszos hadarással kezd el beszélni, akkor finom, de határozott mozdulattal emeli fel jobb kezét, csendre intve a lányt. - Nyugodtan beszéljen angolul, Signorina Accipiter, szerencsére az északi tenger partja, ahol nevelkedtem, nem esik ennyire messze Londontól. - az ő hangja kifejezetten kedves. Tény, hogy minden bizonnyal Gina megint nem tud magával mit kezdeni, és tény, hogy több ponton megsértette a házirendet, kérdés, hogy a prefektusi előjogait szeretné-e így kamatoztatni, vagy valami mást, de azért nem gondolná, hogy bármilyen ép ésszel felfogható és feldolgozható információ fogja elhagyni a lány száját. Lassan sétál át a másik oldalra,amely még szabad, és finoman támaszkodik neki a padoknak, lábait lazán keresztbe téve, kezein támaszkodva maga mögött. Piton nyersségére azonban finoman megingatja a fejét. - Ugyan, kedves kolléga. Ahogy elnézem, a kis hölgy vagy alva jár, vagy erős fogalomavarban szenved. Jelen időpontot ugyanis mindennek lehet nevezni, csak reggelnek nem. Hiszen a nap nem, hogy nem kelt fel, de csak az imént nyugodott le. - néz ki valami képzeletbeli ablakon, elrévedve a távolban, majd visszanéz a leányzóra. - Lenyűgöz a szorgalma de sem az idő, sem a hely nem alkalmas erre, és amíg nem érti, mi a kiábrándító bűbáj alapja, mosom kezeimet. Jelen helyzetben ugyanis nincs az a kiábrándító bűbáj, ami magát, illetve a házát megmenti legalábbis a pontlevonásoktól. Elég nehéz ugyanis úgy eltűnni mások szeme elől, hogy az ember fecseg. Talán jobb lenne önt lassan nem a gyengélkedőre, de a Szent Mungóba kísérni, ha az előbbi szavait és viselkedését komolyan gondolja. - csillan meg valamiféle aggodalom is a hangjában. De végig nyugodt maradt, és még csak annyira sem kapja fel a vizet, mint Perselus, ami jelen esetben talán nem is akkora baj.
Mad, Piton & Valaki, aki már megint nem tudja a helyét
Mikor meglátja Gina-t mielőtt berángna a szeme sarka, megtépázva az egyik szarkalábát, gondosan lehunyja a szemeit, szemhéjai alatt tekintete az égre vándorol, de lehet egyenest vissza fordul a koponyájába... Az viszont bizonyos, hogy egy pillanat alatt lengi körül Pitont, valami sötét hideg és nyálkás, passzív agresszív aura. Minek köszönhetően a teremben található füst nélküli fáklyák lángja vészesen meginog. Majd kinyitja a szemeit és az egésznek nyoma sincs. Sőt egészen nyájas hangszínt üt meg, miután egy mozdulattal az ingujjába csúsztatta pálcáját és maga előtt össze fűzte hosszú ujjait. - Ms Accipiter! - kezdi nyugodt vészesen nyájas hangon. Már eleve nem sok jót sejtet, hogy a lány neve elé tette a "Ms" jelzőt, amit egyébként szokása, már csak könnyed korbeli és tapasztalatbeli különbségből fakadó lenézése jeléül is lehagyni. Amennyiben a "Mr" vagy "Ms"-t bárki neve előtt megejti, az illető tudhatja, hogy az elkövetkezendő minimum fél éve Piton masszív órai szívatásaival fog telni és minden dolgozatát -2 jeggyel rosszabbról indítja. -Micsoda váratlanmeglepetés így hajnali három órakor, hogy magácskát a termemben találjuk! - Piton hangja végig nyugodt, könnyed marad, de valami olyasmitől csöpög amivel még egész biztosan Mad sem találkozott eddig. - Feltételezem csupán össze tévesztette a bájital termet a bájital gyakorló teremmel. Illetve minden bizonnyal, csupán véletlen és a friss vissza térésének köszönhető, hogy a szertáramat is össze tévesztette a magán készletével... Ahogy az asztalomat is a bagolyházzal... - nem áll meg az ajtóban beljebb sétál kimérten, hangtalanul lép, szinte siklik a terem kőpadlóján. Megáll Gina egyik oldalán, ujjait az említett könyvek egyikébe döfve. Bár lap nem sérül, elég erővel és határozottsággal tette a mozdulatot, hogy Gina kezéből kicsússzon a fogás és ne tudja elpakolni azt. - Hagyja csak elől a holmijait, ha már ilyen lelkesen szétpakolt mindent! - Ez nem ajánlattétel volt. A lány érzékelheti, hogy ha Mad a másik oldalát választja, ő be lesz kerítve a két tanár illetve a padok által. Ginát nézi végig, végül kibukik belőle. - Szívem szerint, kilógatnám a hetedik emeleti torony egyik ablakából a lábánál fogva, miközben odakint sárkányok kőröznek... - a végét megtűzi egy mosolyféle grimasszal amivel Gina már nagyon régen találkozhatott a profftól, de ismerheti ezt a kifejezést. A masszív agyvérzés mosolya ez. Meg azé, hogy amit mondott komolyan gondolta, de minden bizonnyal Madeleine-re való tekintettel van olyan úri ember és nem tesz ilyesmit.
Oké. Talán a szertárajtó macerásabb lesz, mint gondoltam. Piton visszatért. A paranoiájával együtt. Tehát nem soká, úgy egy-két percen belül itt lesz. Ennyi idő természetesen nem elég a nyom nélküli felszívódásra. Esélytelen. Mondjuk eleve is kopoghattam volna az irodája ajtaján, és megkérhettem volna hogy segítsen, de abban meg hol a poén? Így ahelyett hogy tovább probálkoznék a szertárajtóval feleslegesen inkább átfutom az egyik jegyzetem, és átgondolom milyen kérdésekkel bombázom majd le a belépő Proff.-ot. - Jó reggelt Professzor úr! - eresztek meg egy szinte közönbösnek tűnő köszönést. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy itt és ilyenkor találkoznak. A tanárnő jelenléte csak egy másodpercig lep meg, majd közönbösen vállat vonok. - Boun Giorno, Professoressa!- nézek egy pillanatra a nőre, majd vissza Pitonra. - Épp azon gondolkodtam, hogy bepótolom az órai hiányzásom, de nem teljesen egyértelmű minden. Elmagyarazná hogy is van ez a rész a sárga ürömgyökér mérgező részeinek gyömbér kivonattal való előkezeléséről? Nem világosak az arányok. Lehet elszámoltam valamit. Ja és ha már itt tartunk, Cody könyvében olvastam, hogy bizonyos vegyületeket érdemes savas feltárással kezelni... ez pontosan hogy zajlik? - azért hogy a tanárnő se maradjon ki, tökéletes hadaros olaszságra váltva neki is elkezdek kérdéseket feltenni. - A füzetben amit adott olvastam arról a fajta kiábrándítóbűbájról, amivel ha valaki nagyon jól csinálja akár láthatatlan is lehet. Nem egészen értem a működését, elmagyarázná, és megtanítaná? - mindezt a legtermészetesebb csevegő hangszínben...
Nem olyan régóta tanít az iskola falai között, ami azt eredményezi, hogy még bele kell jönnie dolgokba, és többek között ilyen a dolgozatok íratása, összeállítása is. Bár igyekszik jól belőni a különböző szinteket, a diákoknak megfelelő nehézségeket, és olyan kérdéseket feltenni, amik hasznosak, és tanulni is lehet belőlük, annyira nem megy ez neki könnyen. Nagyobb gyerekekhez van szokva. Ezért is örült meg, amikor Perselus felajánlotta, hogy segít neki, ha mást nem, a társaságával. Nincs is romantikusabb, mint hajnali háromkor dolgozatokat javítani, ugye? A tanári élet legszebb részei.. Ja nem. Bár Mad éjszakai lényként is megállja a helyét, azért pislog néhány laposat, és a fekete teához nyúl, lassan belekortyolva, amikor Perselus mondat közben áll meg. Úgy vélte, ezek a bűbájok csak a férfi paranoiáját jelzik, de úgy fest mégsem. Amikor pedig pálcát is vesz elő, akkor az jobban felébreszti, mint a fekete tea, érzékei hirtelen élesednek ki, szemöldöke is felszalad. De nem mond semmit. Nem nagyon tudja elképzelni, hogy mégis ki akarna lopni innen, bár tény, hogy Perselus Piton nem az a tipikusan kedves nagybácsi, akitől szívesen kérsz kölcsön.. bármit.. Feláll az asztaltól, és macskaléptekkel oson a férfi után, előre engedve, meg hagyva, hogy kinyissa az ajtót. Minden bizonnyal a kis illetéktelen eléggé meg fog lepődni, amikor két tanár is megjelenik majd a teremben, az ajtón túl, minden bizonnyal nem számít az érkezésükre. A pálcája neki nincs a kezében, nem hiszi, hogy diák ellen nagyon szükség lenne rá, és abban sem biztos, hogy Piton miért is tartja a kezében, de jobb az óvatosság. Az az emlegetett paranoia, amit a jelentései között is itt-ott megemlített úgy fest, valós képet ölt. Bár még mindig eléggé szkeptikus amiatt a zár miatt, de ki tudja, talán tényleg valami megátalkodott alak lapul odaát. Amikor azonban a látvány a szeme elé tárul, nem pontosan tudja, hogy meglepődjön-e vagy sem..
Mad, Piton & Valaki, aki már megint nem tudja a helyét
A terembe lépés valóban nem túl bonyolult. Elvégre épp olyan terem, mint a Roxfort bármelyike. Bár Perselus számára már ez nem marad titokban. Először is. Mélységes ostobaság azt képzelni, hogy a bájital tantermen szertárát csupán egyetlen átlagos zárbűbáj védené. Gina bűbájtan tudása már itt próbára tétet. El sem jut odáig, hogy a könyveken kívül, bármit elő szedjen, onnan ki meg főleg elfelejthet mindenféle alapanyag eltulajdonítást! Meghaladja a tudását a varázslat, amit Piton a szertáron elhelyezett. Amúgy sem arról híres, hogy bizalmat szavazzon sokaknak. A szertárát meg valamiért mindenki össze keveri a mézes falással ahol az ember kedvére turkálhat a szemkápráztató, csömörletesen édes, gusztustalan kis sütemények és édességek soraiban!
Az még hagyján hogy valaki a terembe lép, ezzel megzavarva az eszmecseréjüket Madeleine-el, az éjszakai dolgozat javítás káros hatásairól, mind a diákokra mind Perselusra nézve. Az érme ami a terembe lépést jelzi számára, vészesen melegedni kezd a mellénye zsebében. Hát még mikor a Gina a szertárat kezdi feszegetni. Főleg ha sikertelen nyitogatási kísérleteihez durvább modszereket választ a cél érdekében... Úgy hallgat el egy mondat kellős közepén, és mered a terem irányába az ajtón túl, hogy abból bárki rá jöhetne, itt most történt valami. Grimaszol egyet. - Lám lám tolvajt fogunk ma este? - teszi fel a kérdést Mad felé, végül feláll az asztaltól és a terem felé veszi az irányt. Pálcája a kezébe kerül egy szem villanás alatt, független attól, hogy maga is legfeljebb diákra számít. - Most legalább választ kapsz, miért tettem rá azt a bűbájt a szertárra amit.. - jegyzi meg egy különös kifejezéssel, ami valamiféle rosszmájú, elégedett mosolyt takarna, ugyanakkor mélységes undort, hogy neki lett igaza; a bűbáj szükséges volt.
De Gina a könyveit/Codytól lenyúlt könyveket nyugodtan szét pakolhatta, illetve a madarat is a tanári asztalra költöztethette a menyét hússal.
A teremajtó hangtalanul nyílik Piton keze által. Ki tudja mi tárul a szemük elé.
Vannak dolgok, amik sosem fognak változni. Én sosem leszek már igazán jó alvó. Valahogy az évek alatt hozzászoktam a kevés alváshoz. Hajnali negyed három van, és én már felkeltem kevés, de fogjuk rá normális alvásomból. Amit mellesleg a thesztrálok karámjában tettem. Valahogy odakint minden könnyebb. Még az alvás is. Nem nyomnak agyon a falak. Most viszont, hogy ébren vagyok nincs már értelme úgy csinálni, mintha még aludhatnék. Ellenben a hosszabb gyengélkedő látogatásom miatt kissé hanyagoltam a tanulást. Mondjuk így. Ideje összeszedni magam, és behozni a lemaradást. Fel kell készülnöm. Úgy mindenre. Így egyszerűen egy csendes és nyugodt helyett keresve sétáltam be a bájitaltanterembe. Hogy zárva volt? Ugyan. Úgy nézek én ki, mint akit egy közönséges zárbűbáj visszatart? Holnap amúgy is dupla bájitaltannal kezdődne a nap. És bár Lizzy és Pippa jegyzeteltek, de mindig utáltam más jegyzetéből tanulni. Nem is mindent értek az övékéből. Kipakolom a könyvtári könyveket, jegyzeteket, és a szertárból összeszedem ami kellhet, a múlt órai anyag összerakásához. Hogy a szertár is zárva van? Ezt már tisztáztuk. Előttem nincs olyan, hogy zárva. Nem sietek, nem kapkodok. Inkább a precizitás a lényeg. Egy pálcaintésre felállítja saját magát az egyik kopott, de használható üst, az alapanyagok elkezdik megmosni, és feldarabolni magukat. Remek. Általában nem használok bűbájt az előkészítő folyamatokhoz, de most még azt is tesztelni akarom, hogy bűbájtanból mennyire stabilan, és jól tértek vissza a képességeim. Úgy tűnik prímán, már csak azért is, mert eddig nem igen kísérleteztem, csak egyszerűbb non-verbális igékkel. Most pedig még ez is megy. Végre egy ok, amin kissé elmosolyodhatok magamban. Több asztalra is kipakolok végül. Nyugodtan terjeszkedhetek, nincs itt senki. Reggelre meg úgyis eltüntetem a nyomaim. Az egyik asztalra gyökerek, gombák, és ritka a tiltott rengetegben fellelhető alapanyagok kerülnek, némi nyárson sült menyét hússal. Sok menyét van a rengetegben, Hagrid is onnan fogja őket. Én is vadásztam kicsit. A java részét a zsákmánynak a thesztráloknak adtam, a maradékból adtam Aidanak a Tyto Alba kölyöknek, akit nyáron kaptam Mercutiotól. Az utolsó adagból meg lett a vacsorám nyárson sütve. Ami az alapanyagokat illeti, meg még kategorizálásra, és bizonyos mérgező fajoknál előkezelésre van szükség, mielőtt elraktározom őket a magán készletembe. Így a másik asztal tele van könyvári gyógynövénytan határozóval, precízen vezetett jegyzetfüzettel, és színes tollakkal. És ha már itt tartunk ma még a gyógynövénytan házimat is pótolnom kéne. Jó sok munka egyetlen éjszakára. Szóval szervezetten, nyugodtan, megfontoltan, és párhuzamosan kell dolgoznom. Általában ez nem okoz gondot, de mostanában nem voltam topon. Remélem újra menni fog. - Jajjj, Aida! Hányszor mondjam még, hogy ne edd meg a piócáim? Tessék, itt egy kis menyét hús. - Huhu huu! - Ne nézz így rám. Ettől még békén kell hagynod az alapanyagot. - igen, talán rossz ötlet volt a baglyot is idehozni, de annyira hiányzott már. Különben is legalább egy értelmes lény van velem, akihez szólhatok. Fogom a kis rosszcsont madarat, és lerakom a menyét nyárssal a tanári asztalra, jó messze a kísérleteimtől. Remélem a kaja leköti egy ideig...
Legszívesebben magához invitálná át a férfit, de pontosan tudja, hogy amint kiteszi a lábát a kastélyból talán akkor már rögtön figyelni fogják. És az nem lenne túlzottan szerencsés, hogyha esetleg emiatt bukna le. Hogy tőle indul el reggel.. ráadásul az olyan messze sincs a hivataltól meg a Központtól, hogy eléggé el tudjon bújni. Biztonságosabbnak érzi, hogyha elvegyülnek Roxmortsban, minél közelebb az ellenséghez. - Még szerencse, hogy .. hatással vagyok rád.. - mondja félmosollyal. Direkt nem minősíttette, hogy jó vagy rossz hatásról van-e itt szó, talán ő se tudja, talán egyszerűen csak nem lényeges a dolog. De az biztos, hogy ez a hatás létezik. És az is biztos, hogy kegyetlen nehéz lesz majd, amikor mindennek vége, valamennyi időre, valamilyen formában. De érzi, hogyha tőle a Testvériséghez megy, akkor a Testvériségtől pedig újra hozzá fog jönni. Csak győzze kivárni.. dolga meg feladata lesz, de az nyilván más kaliberű dolog. De valahol ez a munkája. - Várni foglak. - mosolyodik el, és ahogy a mozdulatból kiengedi a férfit, egy kártyát nyújt át neki, pontosabban hagy a kezében, a kézcsók végén, finoman fordítva a kezét. Senki se tudja,hogy került oda a papír, mikor vette elő, de a nő profi, nincs ebben semmi nagy trükk. A papíron egy cím áll, meg egy rozoga címer, a fogadó címere, ahova Mad is készül. Biccent még Perselus felé, majd elindul, hogy elintézzen egy kis papírmunkát. És amint kilép az iskola területéről, máris két bagoly indul meg a Központba, különböző levelekkel, amik azt garantálják, hogy a felügyeletet teljes mértékben megszünteti, és ezzel együtt Perselus megfigyelését is.
Hosszan néz rá hallva, hogy sosem lesz minden ugyanolyan, mint régen. Ezzel ha akarna sem tudna vitába szállni, ez egy tény. És mutathatna a múltba, de az olyan nehéz és zavaros lenne, hogy most muszáj a mondatot a jelenre és a jövőre értelmezve figyelembe vennie. Mert helyben kell tartania az eszét, a figyelmét és mindenét, mert csak az lehet a sikere záloga. Külső tényezőket most nem számolva. A dorombolásra kileli egy halovány kellem. De nem hagyja magát túl sokáig attrocitálni. Kérdőn néz a nőre a kóbor macska említésére. De hamar eszébe jut, a nő animágus. Noha soha nem látta még, de most már tudja, hogy valami macskaféle. - Nem vagyok túl jóban az állatokkal... Bár ezúttal lehet kivételt teszek! - teszi meg az ajánlatát nagy gálánsan. - Nem. Nincs időpont. - nem vette a humort, de értette a mondat lényegét. És maga is ismer pár olyan fogadót Roxmortsban aminek a padlástéri szobáiból tökéletesen látni a hajnalt. - Ott találkozunk. - hogy hol is az az ott, az egy nagyon jó kérdés, de Perselusnak nem esne nehezére rátalálnia a nőre, és ez fordítva is igaz, főleg Mad familiárisával. Tesz egy lépést hátrafelé, ha hagyja neki Mad. A mondatot egy kézcsókkal zárja, eleresztve a nőt pedig vissza indul az író asztalhoz, de csak hogy minden nyomát eltüntesse és a termet érintetlen mivoltában hagyják majd el mindketten.
Hallja a férfi szavait, és azon gondolkozik, hogy ami először feljön benne, annak hangot merjen-e adni, de végül arra jut, hogy mikor adna és kinek hangot, ha nem itt és most? Halkan suttog vissza. - Sosem lesz minden ugyanolyan, mint régen. - és ebben nincs semmi fenyegetés, semmi nosztalgia, semmi vágy, talán inkább valamiféle ígéret, és ami még biztosabb, tények. Nem lesz olyan, mint régen, mert régen senki sem várta haza, vagy vissza, most azonban a dolgok kicsit máshogy alakulnak. Bár nincs közöttük semmi végleges, vagy felbonthatatlan, Mad nem egy gyors, egyszerű kalandként számol a férfivel. És az a bizonyos zöld láng a szemeiben is valami ilyesmit sejtet. Ahogy a férfival játékba kezd, és érzi, hogy az egészen hamar rájön, mit is szeretne, az kifejezetten jó érzéssel tölti el. Mélyzöld szemeinek lángja tökéletesen passzol mélyzöld ruhájához, hiszen ő kiöltözött az alkalomra. A férfi szavait hallgatja, és érzi,hogy ez nem feltétlenül könnyíti meg a helyzetüket, talán még nehezebbé teszi. Ahogy végigsimítanak a hátán, lustán leköveti a férfi mozdulatait, finoman félre döntve a fejét. - Lehet lesz egy kóbor macskád néha napján.. Miáú. - dorombolja bele egészen közelről a férfi fülébe, és nem engedi, hogy a fájdalom utat törjön benne, még nem. A férfi szavaira sem. - Ez esetben remélem, nem időpontra mész.. azt mondják szép a hajnal a sikátorok felett.. - súgja bele a fülébe, finoman bele is harapva a férfi fülcimpájába, de csak egészen enyhén, majd hátrébb húzza a fejét, hogy annak szemeibe nézhessen.
