2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az alagsorban található a mindenkori bájitaltan terem, ami jelenleg Piton professzor fennhatósága alatt áll. Természetesen ablakok nincsenek, az egyedüli fényforrást a falakon lévő füst nélkül égő fáklyák, valamint az üstök alatti kisebb tüzek adják. Több padsor található itt, egymás mögé rendezve, mindegyik mellett egy kijelölt hely, ahol az üstöt fel lehet állítani. A diákok padjaival szemben van egy pódiumon a tanári asztal, mögötte a köríves falon végig alapanyag-tárolók, könyvek, üvegcsék találhatóak, s itt van a különleges hozzávalókat tartalmazó szertárba nyíló ajtó is. A teremben uralkodó dohos pinceszag mellett igen gyakoriak a különféle aromák, melyek a főzetekből szabadulnak fel.
Mikor elhúzódik, elereszti, bár a mozdulata darabos. Elcsigázottan felsóhajt arra, hogy veszélyes helyre készül. - Épp olyan lesz mint annak idején. Semmi sem fogja biztosítani, hogy végül nem fordul ellenem mindkét oldal... Vagy nem futok valami sokkal nagyobba. - mondja ki halkan, csak hogy Mad hallhassa. Érzékeli azt a kifejezéstelenséget és most ez többet mond mindennél. Benne kavarog, hogy nem akar a nőnek fájdalmat, vagy csalódást, valahol mégis ott van az, hogy valahol mélyen remélte, valami hasonló reakciót kap. Már csak azért is, mert ha Mad örömtáncba kezd, mikor mindezt közli... nos az is roppant kifejező lett volna. Nem várja, hogy sajnálják, az együtt érzése, ez a kifejezéstelen megnyilvánulása Madnek azt üzeni számára, hogy a nő mellette áll. És ez jó érzéssel tölti el. Nincs egyedül, és jelenleg ez nagyon nagy szó. Talán pont emiatt nagyobb a rizikó is, sőt, egészen bizonyosan. Mégis hoz egy keserédes megnyugvást. Nem tagadhatja, hogy meglepi mikor Mad játékos vadászatba kezd és találkozik a szemeiben azzal a bizonyos mélyzöld lánggal... Azzal a zöld lánggal... Miközben Mad karjai a nyakába fonódnak egy egész sor asszociáció indul virágzásnak elméjében arról a zöld lángról. Arról amit Mad szemeiben lát. Amire a gyertya fénye is rá játszik. Illetve arról a zöld lángról, ami olyan egyszerűen, kegyetlenül és vissza vonhatatlanul vet véget mindennek. A szó legszorosabb értelmében. - Nem kifejezetten hagyom el Roxforti posztomat. Az ügy nem követeli meg a teljes vissza vonulást. Azonban biztos vagyok benne, hogy itt sem fogok szem elől tévesztve maradni általuk. - átkarolja a nő derekát, lustán végig simít a hátán. - Voltaképp, utánad, tőled.. hozzájuk fog vezetni az utam. - mondja ki végül.
Ezek a szagok mind kifejezetten kellemes emlékeket ébresztenek a nőben, és nagyon szereti is őket, valahogy mindig megnyugtatják.. Talán nem is maguk a szagok, hanem azok a bizonyos emlékek. Ahogy azonban a helyzet egyre élesebbé kezd válni, finoman, kissé elhúzódik a férfitől, és csak hallgatja annak szavait, az arcáról azonban semmit nem lehet leolvasni. Mondhatjuk, hogy ez valami, amitől tartott, vagy félt. Mondhatjuk, hogy felkészült rá. Mindkettő igaz valahol. Lassan, finoman bólint a fejével, miután végighallgatta a dolgokat. Mint aki pontosan tudja, hogy ez mivel jár, és most valahogy annyira furcsa tőle,hogy nem reagál semmit az arca. Pedig Perselus előtt szokott érzelmeket produkálni, de mintha most valami teljesen más járna az eszében.. vagy csak el akarja napolni ezeket a gondokat és gondolatokat? - Veszélyes helyre készülsz. - súgja kissé halkan, dorombolva, miközben finoman végigsimít a másik arcán, és szemeiben végül játékot, pajkos fény csillan meg. Az a fajta játékosság, amivel a macska kapja el a verdeső madarat, mielőtt végezne vele, de előtt még játszik vele egy cseppet. Mélyzöld szemeiben valami hasonló fény csillan meg, ami viszont már sokkal ismerősebb lehet a férfi számára. - És mennyi időnk van, mielőtt elmész? - kérdezi doromboló hangján, miközben karjaival átfonja a férfi nyakát. Érezhető, hogy benne van a dologban, de az is, hogy amíg még van idejük együtt, közösen, azt szeretné maximálisan kihasználni, és ha úgy tetszik, méltón elbúcsúzni nem is annyira a férfitől, inkább ettől a formától, amiben most együtt vannak. Mert számára világos Perselus szavaiból, hogy a forma változik, a tartalom nem. És amint véget ér ez a borzalom, ismét kedvenc hollója karjaiban hajthatja álomra a fejét.
Hideg agyag, fagyott föld, régi szekrény, méhviaszos cipőpaszta, és tisztaszappan amivel lehetne jellemezni Pitont és a ruháiba ivódott illatokat. A kérdés elhangzik, és ostobaság lenne tovább kerülgetni bármit is. Meg aztán a nő felé nem érzi a késztetést, hogy így kellene tennie. - Látszatra minden kapcsolatot meg kell szüntetnünk. Ha vissza térek, bizonyosan olyasmivel fognak megbízni, amivel próbára teszik a bizalmamat. Amiben sikerrel kell járnom. Figyelni fognak onnantól. - vagyis a hibázás esélyét meg sem engedheti magának. Bár a mondandóban az szerepelt, hogy látszatra, valójában egyértelmű lehet mindkettejüknek, hogy a cél érdekében, nem csak látszatra kell megtenniük. - Nem tudom mi történt az elmúlt egy évben a körökön belül. És valószínűleg ügyelni is fognak, hogy egy jó darabig ne tudjak róla. - vagyis egy teljes újra beépülés veszi kezdetét. Ami így egy év kiesés után meglehetősen lassú lefolyásúnak hathat. Ügyesen kell kevernie a lapjait. És újra fel kell fedeznie mindent, bele kell rázódnia. És csak utána eszközölhet utána bármilyen lépést.
És Mad hagyja. Elválik a férfitől, és figyeli, ahogyan az rendezkedik, miközben meg se mozdul középen. De nem rettegés van ebben a dermedtségben, pont ellenkezőleg. Teljes mértékű bizalom abban, hogy Piton úgy rendezi vissza a termet, hogy neki meg se kell mozdulnia, mégsem fogja elütni sem egy kósza asztal vagy pad, esetleg egy üst. Bízik a másikban, egy kicsit elmereng a gyertyán és annak ki nem hunyó lángján, és magában mosolyog, hogy Perselus égve hagyta és nem oltotta el. Amikor visszatér a közelébe, akkor először nem érti, mire gondol ezekkel a szavakkal, így egyszerűen hagyja magát megölelni, hosszan beszívva a másik illatát, majd felnéz rá. - Tudom, és mindenben segítelek, amiben csak tudlak. - mondja egyszerűen, aztán kérdőn néz fel a férfire. - A felügyeletet nem lesz nehéz megszüntetni, eltologatok néhány papírt, de azt érzem, hogy ez nem minden. Mit jelent, hogy teljesen, Per? És az, hogy nem akarsz elveszíteni? Mire készülsz pontosan? - kérdezi, és nem fél feltenni ezeket a kérdéseket, mert mintha hiányos lenne a történet. Az, hogy a férfinek ügye van a Testvériséggel,nem új,hogy kettős ügynök az sem. Mad pedig követné bárhova. De most mégis valami nem teljesen tiszta neki, és érzi, hogy mintha egy fontos részlet hiányozna. Nem is engedi el a férfit teljesen, csak figyeli az arcát, miközben válaszol, vagy éppen nem válaszol. Az is árulkodó.
Mielőtt folytatná, továbbra sem távolodik el a nőtől, de pillanatra elereszti. Csak hogy vissza rendezze a termet és egy padra, illetve egy azon található üvegtálba állíthassa a gyertyát, közvetlenül mögöttük. Nem, nem oltja el. Jelentéssel ruházta fel, ha eloltaná, kettejüket is kioltaná épp úgy. A terem úgy rendeződött vissza egyébként, hogy minden tökéletesen vissza került a helyére, ők pedig a padok között középen futó "folyosón" állnak. Megszokások, megszokott elrendezések.. És nem megszokott helyzetek. Össze harapja állkapcsát és folytatja. Higgadtan, de kissé színtelen hangon. - Vissza kell térnem a testvériséghez. Meg kell szüntetni valahogyan a felügyeletemet. Teljesen. - mondja ki végül, bár elég szűkszavúra sikeredik ahhoz képest, hogy mennyi levelet töltött meg ezzel.. és a miértekkel. Magához öleli a nőt, kissé ellent mondás nem tűrően, kissé talán nyersen, mégis inkább valami más nyilvánul meg benne, valami sokkal mélyebb több. Mikor megszólal a hangja halk, hogy csak Madeleine hallhassa, mély és határozott. - Nem akarok lemondani rólad sem elveszíteni. Most azonban vissza kell térnem. Háború van készülőben Madeleine.. és aki erre vak, vagy tétlen.. - megcsóválja a fejét, de egyenlőre nehezére esik folytatni, bár Mad sejtheti a folytatást.
Örül ennek az igazolásnak, bár valahol számított is rá. Amikor a tánc véget ér, és közelebb bújik a másikhoz, szinte dorombol a kezei alatt, nagyon is élvezi ezt a helyzetet, és nem zavarja a viasz sem. És mivel Perselus sem szisszen fel, így semmi szüksége arra sem, hogy a sólyma akcióba lendüljön, és meggyógyítsa ezt az apró égést, hiszen ez inkább kellemetlen, mint fájdalmas. Lassan elhúzódik a férfitól, de csak annyira, hogy rá tudjon nézni, bele a szemeibe, és közben élvezi, hogy még mindig a másik karjaiban lehet. Elengedi a gyertyát, és kezeit a másik mellkasán nyugtatja. Így a másik le tudja tenni a gyertyát, vagy leengedheti legalább a kezét, elfújhatja, ahogy tetszik. Nem tudja, milyen mondat fog következni, csak élvezi a másik közelségét. Amikor azonban meghallja azt a bizonyos mondatot, akkor egy kicsit érzi, hogy ez valami kifejezetten nem jót fog jelenteni. Szemöldökeinek egyike feljebb szökik, kissé finoman dönti oldalra a fejét, de nem mutatja jelét idegességnek, vagy bármi egyébnek. - Folytasd. - és igyekszik annyira asszertív és támogató lenni a puszta jelenlétével, hangsúlyával, amennyire ez lehetséges.
Igazolódik, az összhang tökéletes és ugyan biztosan van még hová fejlődniük, örül, hogy ez most igazolást nyert. A gyertyaláng kitartva ég tovább immár megállapodott kezeikben, s ők közel lépnek egymáshoz. Az ő keze Mad derekáról, az oldalára kúszik, majd finoman csupasz nyakának oldalán átsimítva, felkontyolt haja alatt állapodik meg szabad keze és viszonozza a csókot. Maga is ameddig lehet nyújtja. Valahogy az az érzése, ezek után lopott pillanataik lesznek csupán, úgyhogy bár szemei tükrözték végig azt a belső kis-halált, igyekszik biztosítani a nőt róla, hogy mennyire nem akarja elveszteni és hogy amit érez felé az szilárd, bármi történjék is. Aztán lassan lassan kénytelen mindenki saját levegőt venni. És a gyertya viasza is a kezükre buggyan... Bár jelenleg őt kevésbé érdekli ez az pillanatnyi égető érzés. A nagyját az ő keze amúgy is felfogta. Keze vissza csúszik a nő derekára. És kissé rekedten szólal meg végül. Nem távolodott el különösebben. - Albus magához hívott. És régi-új feladattal bízott meg.
A kérdésre kíváncsian szaladnak fel a szemöldökei, és érezhető, hogy nagyon is szívesen nehezít ezen a dolgon, Perselussal szívesen próbál ki új dolgokat, és ha a férfi így reagál, megnyílik neki, az csak jót jelenthet. Némán biccent, és figyeli, ahogy előkerül a gyertya, és Mad szemei játékosan, de elszántan villannak meg a gyertyaláng fényében, ahogy ujjait a másik ujjai közé fonja, finoman tartva a gyertyát. - Miért is ne? Legrosszabb esetben kiderül, hogy van hova fejlődnünk.. - és az a kis somolygás a szája szegletében elárulja, hogy úgy gondolja, nem így fog történni, és minden rendben lesz. Úgy véli, hogy nem véletlenül vannak együtt és sikerült az eddigi gondokat is megoldaniuk. Azért dobban egy nagyot a szíve, amikor a tánc elindul, és csak élvezi ezt a furcsa jelenséget, amit most így ketten alkotnak. Figyeli a gyertyaláng mozgását egy darabig, aztán inkább már csak érzi, és érzi azt is, hogy hova lép vagy vezeti a másik. A férfi válaszára ismét csak dobban egy nagyot a szíve, és ahogy a tánc véget ér, oldalra tolja a gyertyát,egészen közel állva meg a másikhoz,és úgy dorombol neki. - De most már itt vagy..és csak ez számít.. - súgja halkan, majd lejjebb csúsztatja egyik kezét, végigsimítva a férfi mellkasán, majd a derekán állapodva meg a kezével, miközben kezdetben lágy csókot lehel a férfi ajkára, hosszúra nyújtott, lágy csókot.
Azért Mad kacérkodása, nem lehetne azt mondani, hogy hidegen hagyják a férfit. Mintha némi kihívás is lenne benne számára. - Ezt örömmel fogadom. Mit szólsz, ha nehezítünk? - kérdi halkabban, közvetlenebb hangon. Azzal elővesz még egy gyertyát a tanári asztal egyik fiókjából. - Úgy tartják, akkor az igazi az összhang a partnerek között, ha tánc végéig képesek a lángot megőrizni. Mit gondolsz próbára tegyük magunkat? - teszi fel a kérdést, bár egyértelműen úgy véli, ez az apró formális közjáték inkább igazolás lesz, megerősítése egy kimondatlan köteléknek. Feláll a tánctér, megesik a felkérés, össze fogott kezeikbe kerülhet a gyertya és kezdetét veheti valami egészen bensőséges. Amit Perselus önző ember lévén, biztosan nem osztana meg a fenti tömeggel... Meg aztán... vannak okok, amik miatt már nem is teheti meg. Két hangtalanul táncot járó jelenés az alaksorban. A pincék táncoló kísértetei. Olyanok lehetnek most mint valami gótikus vámpírpár. Pedig csak... Madeleine és Perselus.. és a gyertya láng. Ami akárhogy fordulnak, ha úgy is tűnik, hogy elaludna, utána mindig új életre kél. - Sajnálom. Én sem így terveztem. - még meghagyja maguk számára a pillanatot. Elég lesz ezután beomlasztani az egészet. Önzőség, hogy húzza a pillanatot? Hogy a megtapasztalt fényt az életében most ennyire nehezére esik elengednie?
Csak figyeli a férfit, és amikor feláll, akkor ő is leszáll az asztalról, hátrébb lép, hogy hagyjon teret a nagy munkának, a tűz eloltásának és a táncparkett létrehozásának. Amikor Perselus felsóhajt, és megjegyzi, hogy épp kérni akarta, akkor Madeleine arcára sejtelmes, sunyi mosoly ül ki, és finoman oldalra biccenti a fejét,miközben közelebb lép a férfihez, és egyik kezével finoman megcirógatja annak mellkasát. - Ugyan már Per.. mikor okozott nekem valaha is gondot, hogy veled kettesben maradjak valahol? - pislog fel a férfire (bár a magas sarkú miatt kb egy szinten lehetnek most) kifejezetten szerelmes pillantásokkal, aztán hátrébb lép, hogy teret engedje a formalitásoknak is. Nem sejti, hogy mik ezek a vészes, sötét fellegek, csak azt tudja, hogy neki most jó együtt lenni a férfivel, és mivel jól táncol, ezért nem érzi azt,hogy itt most bármiféle probléma is lehetne. Elfogadja hát a meghajlást, majd kezét nyújtja, és hagyja, hogy Perselus vezessen, könnyed, puha, hangtalan léptekkel követve annak minden mozdulatát, és ő még élvezi is ezt a helyzetet, a fáklyákat, és az egész szituáció valamilyen szintű abszurditását. - Hiányoztál az este.. - súgja még oda tánc közben halkan, mindenféle szemrehányás vagy követelés nélkül.
Mikor Mad bele megy, hálát ad, hogy most még nem kezd el kérdezősködni. Perselus úgy érzi, amint elkezd majd beszélni, mindent el fog rontani épp ezért... most még szeretné megadni Madnek amit megígért, mintsem hogy minden lehetetlenné váljon utána. Feláll hát az asztaltól, egy intéssel eloltja a tüzet. A felvetett menekülési útvonalra pedig hálásan néz a nőre. - Épp akartam kérni, hogy ha nem gond, maradjunk. - ezzel pedig, felemeli pálcás és szabad kezét is, majd egy összetettebb mozdulatot végez, mire a padok, székek, és minden gondosan és mérnöki precizitással a szélre húzódik. Középen egy ugyan nem túl nagy, de kör alapú tér alakul ki. A fáklyák talán sosem adtak ennek a teremnek ilyen hangulatot, sőt... esélyesen semmi nem adhatott volna ilyen hangulatot ennek a teremnek, mint ez a rögtönzött táncra kérés. Ezzel Madeleine felé fordul, és formálisan meghajlással össze kötve, táncra kéri a hölgyet.
Többek között ezért is nem firtatja, hagyja, hogy a férfi akkor mondjon el neki dolgokat, amikor szeretne. Fontos tényező ez a kettejük kapcsolatában, nem viszik haza a munkát, és nem használják különleges képességeiket a másikon, vagy a másik ellen. Mad türelmes, és ráér megvárni, amíg a férfi készen áll arra, hogy elmondja, mi is bántja. A mozdulata nem törik meg, akkor sem, amikor a férfi egy kissé hátrahőköl, ezzel is éreztetve, hogy nem készül ő semmi rosszra. És finoman elmosolyodik a válaszra, majd csak figyeli azokat a szürke szemeket, és azt a sápadt bőrt - és a világ egyik legnagyobb kérdése, miért és mibe is szeretett bele Perselus Pitonban. De megtörtént, és kifejezetten élvezi a helyzetet. Ahogy a férfi ujjai az ő ujjai közé csúsznak, érezni a testhőjük közti erős különbséget. A kézcsókra és a szavakra pedig enyhe pír jelenik meg a nő arcán, szemérmesen lesüti a tekintetét egy kis időre, aztán finoman biccent. - Egy ilyen kérésnek nem tudok ellenállni.. - dorombolja válaszul a férfinek,szinte izzanak mélyzöld szemei, ahogy egy kicsit elveszik a másik tekintetében. Karácsony van, bál is, és bár a nagy rózsaszín köd nincs rajta, ezek az apró, romantikus gesztusok mindig is hatással vannak rá, főleg, ha olyan helyen történnek, ahol még csak el sem kell rejtenie az érzéseit és reakcióit. - Felmenjünk, vagy ezt a táncparkettet választod? - ad egy menekülési lehetőséget, alternatívát a férfinek, hogyha esetleg nem akarna felmenni a tömegbe, akkor neki idelent is ugyanolyan jó a tánc. Sőt, valahol talán még személyesebb, mert odafent meg kell tartani azt a bizonyos távolságot. De természetesen annak is ugyanannyira örül, csak más minőségben.
Még szerencse, hogy nem egy vallatóteremben vannak! És mivel mindenképpen szeretné közölni a nővel mindazt amit különböző hangvételekben sikerült ezer levélbe szednie, csak még a formáját nem döntötte el biztosan a vallomásnak, így megengedte magának ezt a reflex reakciót. Ő is tudja, hogy ahol csak lehet sántít a dolog, de egy próbát megért. Ha komolyan titkolózni akarna, azt másképp csinálta volna. Mondjuk eleve nem kezd gyújtogatni úgy hogy nincs zárva a terem ajtaja és bármikor bárki bejöhetett volna rajta. Végigköveti a nő útját a tekintetével az asztalhoz és először nem érti a mozdulatsort, van benne egy pillanatnyi hátra hőkölés, de aztán végül hagyja magát, sejti, hogy tiszta tinta lett. - Szándékomban állt igen. - mondja végül két törlés között. Aztán néz fel a nőre és kissé fakó, halott a tekintete. Nagyjából olyan, mint mikor legelőször találkoztak újra hosszú évek után a Minisztériumban. Figyeli a zöld szemeket és lassan a nő ujjai közé csúsztatja saját, hosszú, kissé kihűlt viaszszínű ujjait. - Ígértem egy táncot. - Mad kezét magához emeli, ujjaira csókol lehelet finoman. - Engedd, hogy megtartsam az ígéretem! - még ha kissé megkésve is, főleg, hogy a bál lassan véget ér és a zene is már inkább az after partynak szól...
Hazudni egy vallatótisztnek eléggé veszélyes próbálkozás, hiába is szereti Mad Perselust. Ez nem jelenti azt, hogy a rózsaszín köd elhomályosítaná az elméjét, és ne venné észre, hogy a dolog kifejezetten sántít. Az más kérdés, hogy mivel nem vallatáson vannak, nem fogja szóvá tenni rögtön, vagy okvetlenül. Inkább beljebb sétál, és azt sem teszi szóvá, hogy a férfi nincs kiöltözve, mint aki nem is készült benézni a bálra, és mint aki elfelejtette, hogy mit is beszéltek meg. Ám ez nem csalódottságot, hanem inkább valamiféle aggodalmat gerjeszt a nőben, mert ismeri Pitont, és tudja, hogy megbízható alak. Ha valamit megbeszélnek, az úgy lesz, hacsak nincs valami kifejezetten nyomós indoka. Megkerüli az asztalt, és közben a retiküljéből elővesz egy anyagzsebkendőt, amit kissé megnedvesít, egy laza intéssel, majd szabad kezével megfogja a férfi arcát, a másikkal pedig elkezdi letörölni a festéket, tintát róla. - Ne mozogj, csak pár pillanat.. nem tudom szándékoztál-e feljönni, de jobb ha így csak előttem mutatkozol. Rombolná az imidzsedet azt hiszem. - és néhány kifejezetten ügyes, határozott mozdulattal el is tünteti a tintafoltot, mintha ott sem lett volna, és a végén kisimít néhány kósza tincset a férfi arcából, gyengéden simítva végig rajta, miközben félig az asztalon ül előtte. Persze a tűztől kellő távolságban. Csendesen fürkészi a férfi tekintetét egy kis ideig, mélyzöld szemeivel, mintha ki szeretne olvasni valamit belőlük. Mintha mégis csak ott lett volna elrejtve a kérdés, hogy miért is nem jött fel, és vajon lesz-e még valami abból a megígért táncból.
Ő maga nincs kiöltözve, nem volt rá ideje, Albus előbb kapta el, mintsem, hogy ilyesmit megejthetett volna, holott tervezett benézni a bálra, hiszen Maddel esett róla szó, ha másért nem is, miatta tiszteletét teszi majd az est folyamán. Így azonban kissé kiábrándítónak hathat, mintha a férfi elfelejtette volna az ígéretét.. Ami elég valószínűtlen mindenki számára, aki egy kicsit is ismeri. Csak hogy nem jelent meg, mivel a számításait jócskán keresztbe húzták. Érzékeli azt a valamit, és még jó hogy nem volt elég gyors Mad familiárisára bármit rászórni, pedig a reflex benne volt. Jó öreg paranoia. Felnézve a nőt látja az ajtóban és még jó hogy sikerül elnyomnia azt az arckifejezést, ami annak szólna hogy "Kérlek... most csak Őt ne..." - Rég javítottam ennyire méltánytalan dolgozatokat! Szünet után mindenki újra írja. - jelenti ki némi undorral, meglehetősen hitelesen a körülmények ellenére is, ezt az apró csúsztatást. Majd invitálóan int. - Kerülj beljebb! - A nevetésre azonban értetlenül néz Madre. Nem emlékszik hogy viccet mesélt volna... igaz nem is ismer vicceket. Hümmen egyet. - Nem tudom mikor ragadt át rád, hírhedt kárörömöm... - ő úgy értelmezi, Mad azon kezdett harsányan nevetni, hogy közölte, szünet után egy egész évfolyammal íratja újra azt a dolgozatot, ami miatt nem mellékesen két héten keresztül zsongtak a folyosók, hogy Piton micsoda szadista kérdéseket meg feladatokat állított össze! Leteszi a pennát és megvárja míg a nő kineveti magát.
Az ünnepek tipikusan azok a dolgok, amiket Madeleine alapvetően szeret. Nőiességének jót tesz, amikor kiöltözik, és közepes nyugalommal flörtölhet mindenkivel. Persze az utóbbi időben, mióta egy varjú beröppent az életébe, és az ázott madarat ápolgatni kezdte, már nem flörtöl annyira, és nem jár olyan könnyedén társaságba. No nem azért, mert nem engedné a másik, vagy féltékeny lenne, csupán már nincs arra szüksége, hogy apró bókokra utazzon. Persze amikor a Központban van valami, akkor oda elmegy, és annak megfelelően jelenik meg és viselkedik, táncol másokkal, de alapvetően hűséges típusról van szó. Most is ez vonzza el a fénytől, és a fenti pompától, mert miután a Nagyteremben kitáncolta magát, és megtette a szükséges tisztelet köröket, viszont valakit nem látott, akit nagyon is szeretett volna, elindul, hogy megkeresse. Öltözete viszont báli, ahogy azt illik, méregzöld, szép kivágású ruhát vett fel, mely szépen emeli ki, amit ki kell, és takarja, amit takarni kell, az ujjai hosszítottak, és a szoknya részénél is mintha lebernyegek lennének, de ízlésesen, és az által, hogy nem feszül rajta annyira a ruha, ez a titokzatosság még vonzóbbá teszi. Haját feltűzte,, a nyakába pedig nyakláncot vett, de nem ékszert, csak valami feketét, ami így kiemeli a haját, meg a szemeit is egy kissé, fülében apró köves fülbevaló, és a hajában pedig egy rózsa. Mert a bálnak meg kell adni a hangulatot, és bizony oda illendő a rózsa is. Magas sarkú cipőt visel, amiben viszont nem kopog, hangtalanul és kecsesen siklik végig a folyosókon.
Perselus csak annyit érzékel, hogy valami elsuhan mellette, de nem látja, hogy mi is az. Amikor azonban felnéz, akkor Madeleine-t látja meg, amint éppen becsukja maga mögött az ajtót, és kérdőn néz a férfire, amint az éppen a tüzet szemléli. - Tudom, hogy idelent hideg van, de nem biztos, hogy ez a legjobb mód arra,hogy átmelegedj. Bejöhetek? - kérdezi, mélyzöld szemeivel a férfit vizslatva, annak aggodalmas, fáradt arcát, és addig nem lép sokkal beljebb, amíg erre engedélyt nem kap. - Nem találtalak odafent. - nem mond többet, ebben minden benne van. Az is, hogy hiányzott neki a férfi, egy kis szemrehányás is, és valamiféle aggodalom is kicsendül belőle, hogy mi lehet a baj, ami miatt ilyen és ide menekült. De nem sokáig, mert valami kifejezetten megmagyarázhatatlan vigyor ül ki az arcára, és alig tudja visszafogni a nevetését, ahogy a férfi arcát nézi, ami csupa tinta. Éppen ezért ez a vigyor és nevetés csak Pitonnak megmagyarázhatatlan, Mad számára teljesen egyértelmű. Mondhatni nevetségesen fest a férfi. Ami pedig beröppent, az Mad familiárisa volt, ami könnyebben megtalálja a férfit, mint a nő, gyakorta, bár neki is lett volna egy erős tippje, hogy itt van. A bunkerében.
Ünnepek... ünnepek amik a családról, a valahova tartozásról és a szeretetről szólnak! Ünnepek, amik az arcodba tolják, hogy mid nincs, hogy mit vesztettél és hogy ki lehetnél... Ha valaki teljesen más lennél. Perselus már csak Perselus Piton marad. Régi sérelmek, régi sebek szakadhatnának fel, ha Madeleine nem lenne jelen az életében és valószínűleg háromszor ilyen pocsékul érezné magát. Most tízszer olyan pocsékul érzi magát mint kellene és hogy ennek mi az oka? Egy igen egyszerű komponens. A Testvériség nem felejt. Albus Dumbledore nem felejt és sajnos ő sem felejt. Az élet adott neki a káosz közepén egy kötelet, amibe bele kapaszkodhatott, és kivételesen nem tekeredett a nyakára, most azonban az élet úgy tűnik olajat készül önteni a kötélre és ez nyilvánvaló, hogy mit jelent. Az a biztos pont, ami egy éve jelen van az életében, most kicsúszni látszik a kezei közül.
Sosem kapott semmit karácsonyra, máskor sem, de karácsonykor különösen. Most Albus megajándékozta egy beszélgetéssel... Egy beszélgetéssel, ami újabb döntések elé állította méghozzá sürgősen. Egy beszélgetéssel, aminek köszönhetően, ha eddig csak utálta a karácsonyt, most egyenesen gyűlöli azt! Jelenleg, az üres Bájital teremben a katedrára helyezett tanári asztalnál ül, és egy levelet körmöl nagy buzgalommal, bár kétséges, bárki el tudja-e majd olvasni nemes, egyesek szerint lányos, ám mégis határozottan durva macskakaparását. Az pedig már az újabb kérdések közé tartozik, akarja-e egyáltalán, hogy azt a levelet bárki elolvassa.
A Karácsonyi Bál hangulata a Nagyteremben, meg az egész kastélyban úgy terjed, mint egy vírus. Hál' égnek, a pincékig annyira már nem terjed. Mintha az alagsor hidege, megdermesztene minden gusztustalanul emelkedett csillogó szaloncukornak öltözött gesztust a mit az emberek ilyenkor képesek elkövetni egymással szemben. Itt csönd van többnyire, a diákok a felsőbb emeletek melegebb termeit, vagy a kastély rózsakertjét veszik célba ilyenkor ha társulni, szabálytalankodni, rendbontani, Friccs idegeire menni, vagy csak párokként elvonulni akarnak. Még szerencse! Így Perselus egyenlőre zavartalanul teheti a dolgát.
Egy ponton megáll, és szórakozottan forgat egyet a pennáján, grimaszol, egykedvűen szusszant, majd pillanat alatt támadt ingerületében felmarkolja a pergament össze gyűri, de legalább mintha Albus nyakát tekergetné. Végül jobbjával az asztalra könyököl és fejét megtámasztva az öklén az össze gyűrt levelet egy balos csuklómozdulattal hajítja abba a fém tárolóba, amiben már bizony a nagyon sokadik ilyen levél hever... Majd egy újabb egykedvű grimasszal int egyet a pálcájával és az egészet lángra lobbantja. Közben nem igazán tűnik fel neki, hogy a jobbjában még mindig benne szorongatott pennával sikerült össze tintáznia a képét.
Nézi a lángokat és tudja jól, most sincs választása...
Kifejezetten örül, hogy Jaketől nem lát egy ilyen, hozzá kellően méltóságon aluli visszavonulást. Már csak az hiányozna! Valószínűleg eddig inkább szakmai dolgokról folyt bárminemű hosszabb konzultáció, vagy közös munka, és nem vegyültek bele személyes dolgok. Vagyis...csak amennyire a bájitalkészítés személyes lehet mindkettőnek, azon kívül nem valószínű. Perselus nem éppen az az életmódtanácsadó figura.. és jobb is hogy Jake félbe szakította és nem kezdett a proff mindenféle tőle messzemenően távoli és az ő szájából különösen furcsán és szörnyen hangzó dolgokról beszélni! De tény ennek ellenére bele állt a helyzetbe, ahelyett, hogy mondjuk kapásból Dumbledore-hoz küldte volna a kölyköt és igyekezett... a tőle telhető legtöbbet megtenni az ügy érdekében. Valószínűleg Piton látta már elmélyülten gondolkozni, így amit lát Jakeből nem tudja felróni neki. Lehet volt mondjuk még a kezdetekkor ebből félre értésük, mert Piton eleinte nem tudta értelmezni, hogy Jake mit bambul ilyen brutál komoly arccal, ki tudja, de minden bizonnyal tisztázva lett, azóta meg... nem lenne oka beszólnia neki emiatt. Megvárja a reakcióját a fiúnak, esetlegesen, ha van még kérdése azt is. Most úgy vissza nyerte önmagát valamelyest. De azért örül, amikor végül a fiú már csak a következő óráról kérdez. És valahol mélyen, bár jelét nem adja, elégedettséggel tölti el, az az elszánt tekintet. Nem jegyzi meg hogy örült, hogy segíthetett, vagy bármi nyálas zárást. Bólint egyet, tartva a szemkontaktust. - Jövő héten. Ugyanekkor. De, ezúttal ne késsen! - csak egyik szemöldöke emelkedik és hideg tekintete villan, meg valami grimaszféle erőszakolódik az arcára... mint valami döglött állat preparált szűk, igencsak lélektelen "mosolya".
//Nagyonszépen köszönöm a játékot!!! És a vissza rántást! Megy ez valamennyire, csak azért még igényel egy jó adag gyakorlást:DD Azért valahol remélem, hogy valamikor lesz folytatás*3*//
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2018-02-21, 22:35
Sok mindent el lehet mondani a fiúról, de azt biztosan nem, hogy nagyon hamar döntene, vagy nagyon gyorsan tenne meg bármit is. Éppen ezért ilyen egyszerű kérdések is csak most jönnek elő. De eddig valahogy nem kellett rajta gondolkoznia, mert minden ment a maga dolgán, csak tanulnia kellett, azt tehette, amit akar, és most jött el az a bizonyos idő, hogy valamit tegyen. Éppen itt volt az ideje, hogy feltegye a zseniális kérdéseit. Amire Piton válaszol. És amire talán a legtöbb diák szemlesütve,fülét-farkát behúzva kullogna el innen, de Jake semmi ilyesmit nem tesz. Az eleje csak idegesség, érzi, ahogy a professzor kezd kijönni a sodrából, amit Jake igaziból megért. Kezd hosszúra nyúlni ez a beszélgetés. Talán túlságosan is hosszúra. De a szeme se rebben, amikor kétségbe vonják a jellemét, a jövőjét, meg úgy bármit, ami vele kapcsolatos. S ami meglepőbb talán, akkor sem jelenik meg semmiféle érzelem vagy visszajelzés az arcán, amikor dicsérő szavakat kap, vagy a pozitív részei, az erősségeit emeli ki Piton. Egy árva mosoly, megelégedettség, de még egy szemvillanás sem. Még akkor sem kúszik mosoly a szájára, amikor a méltányolásba apró beszólás és beszúrás vegyül. Szeme se rebben. Az utolsó mondat után még néhány percig meg sem szólal. De persze ez csak a látszat, az agya ezerrel pörög és gondolkodik, folyamatosan. - Akár egy kígyó.. - ismétli meg az utolsó mondatot. - Akkor a lehető legjobb helyre jöttem. - mosolyodik el, a hosszú fejmosás után végre. Végignéz a férfi mögött meghúzódó üveges szekrénysoron, majd az órára siklik a tekintete, végül megállapodik házvezetőjén. S a tekintetében van valami határozottság és elszántság, ami eddig nem volt jelen, és Piton is könnyedén felfedezheti. - Jövő héten ugyanekkor folytatjuk a különórákat?
Perselus csak azért nem veszti el a türelmét mert ismeri Jaket és még mondhatni kedveli is. Legalábbis mindenképpen elismeri a tehetségét és nem idegesíti mint mondjuk a többi diák. Ez a ma este azonban valahogy próbára teszi a hidegvérét. Többek közt amiatt is, mert különösebben sosem rajongott a gyerekekért. És Troops most pont úgy viselkedik mint egy gyerek, akinek az összes lehetséges kiskaput az orra elé rakják, kijelenti, hogy hajlandó áldozatokat hozni, amikor azonban szembesítik pár dologgal és feszegetnek néhány tételt az életéből, nem tetszik neki, csak azért sem hallja meg és hiába áll a felnőttkor küszöbén ugyanoda kanyarodik vissza minduntalan... "de a szüleim..." Troops nem fog elveszteni semmit, legfeljebb a külön utak, vagy esetleges kitérők miatt a szülei tiszteletét egy időre... Aztán majd tisztelhetik más miatt! De ez meg olyan, hogy nekik is igenis meg kell tanulniuk, hogy a gyerekük, egy önálló élőlény, saját vágyakkal, identitással és életképpel és mondjuk nem ártana pár dologra odafigyelniük! Perselus határozottan utálja azokat a szülőket akik megerőszakolva a gyerek természetét, a saját képükre verik ha kell azt a nyomorultat... Így igen nehéz számára továbbá bármilyen tanácsot adni, ami nem arra vonatkozik, hogy oké, holnap küldök egy baglyot a szüleidnek és behívatom őket, majd duplán 20at dobunk megfélemlítésre és talán, TALÁN akkor ők is felfogják, meg TALÁN Jakehez is eljut valami... Őszintén fáradtan és össze préselt szájjal meg egy halovány grimasszal néz szerencsétlen kölyökre. Holott tisztában van vele, hogy senkinek nem egyszerű a felnőtté válás és az önálló döntések meghozatala... Vagy valami hasonló dolog elérése. De valamiért mégis eddig tartott, hogy kímélje Jaket. - Olyannak, aki annyira meg akar felelni másoknak, már legalább első éves korától, hogy lassan egy csepp jelleme sem marad. - sikerül higgadtan, teljes hidegvérrel közölnie, olyan szárazon, hogy Binns professzor mágiatöri könyvei elbújhatnak mellette! - Mondja, hogy akar így bármit az életétől, és hogy kérheti egyáltalán tőlem, hogy adjak tanácsot, ha ilyen kérdések még csak most merülnek fel magában?! Az ég világon nem fog semmire menni, egyetlen szavammal sem, és senkiével sem így. - Piton és a bizalmi kör. Jake őszinte választ várt, azt kapta. A professzor meg úgy van vele, elég nagy fiú, el fogja bírni és legalább elgondolkozik rajta. Persze aztán szusszant egy rövidet és tesz némi kiemelést a végére. - Általában tehetséges megfigyelő, amit a saját életére vonatkozóan nem tudom hol hagyott el.. - mintha halovány méltatlankodás lenne benne. - Kivárja a sorát, figyel, okul és aszerint cselekszik. Amennyiben van rá ideje. Amennyiben azonban nincs elég ideje, hajlamos elsiklani dolgok felett, követelőzni és előszeretettel kapaszkodik vissza az elvárások szerinti megszokásokba. Emiatt jellemeztem az imént úgy, mint egy körül rajzolt hangyát. - toldja meg mintegy röpke magyarázatképp, hogy Jake tudja is hová tenni, ne csak úgy "dugd fel" jelleggel. - Észrevételeim szerint, mindig sikerül ráéreznie a helyzethez legmegfelelőbb kilátásra és aszerint pozicionálnia önmagát. - majd vissza kanyarodik kiemelvén a lényeget, ami miatt az előző x időben a száját is járatta. - A legnagyobb ellsensége, hogy minden elvárásnak meg akar felelni. Szelektáljon. Ami előre viszi, azt tartsa meg, használja! Ami hátráltatja azt pedig jobb ha levedli. Akár egy kígyó.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2018-02-19, 18:43
Kifejezetten nem esik neki jól, amit a professzor mond, és ez meg is mutatkozik rajta. Idegesen, mondhatni gyilkosan villan meg a tekintete, és a keze is mintha megmozdulna, de ez csak egy pillanat műve, és csak átmeneti az egész. Ellöki magát a padtól, ahol eddig volt, majd zsebre vágja a kezeit, kissé idegesen, és tesz pár lépést, elfordulva Perselustól. Teljes mértékben megbízik benne, ezért is mert ilyen manővereket végrehajtani. Hagyja, hogy a csend kicsengjen, és végighullámozzon a termen, nem is szólal meg, és alig lépked valamerre, csak egy pár lépés az egész. A polcsor, ami előtt megáll, üvegszekrény, és így tisztán látja házvezetője arcát, ahogy visszatükröződik. A megkezdett félmondatra ráfókuszál a férfi arcára, majd a sajátjára, végül lassan megfordul, és várakozóan pillant a professzorra. Van valami ebben a bizalmi légkörben, ami miatt megengedhet magának ilyenek. És mégis pontosan tudja és érzi, hogy amint kimennek, és a tanórákra kerül a sor, ez elmúlik, és semmivé lesz. De most még lehet, még feszegetheti a határokat, még lehet jóban a férfivel, még érezheti magát biztonságban - még önmaga lehet. És ahogy ezek átsuhannak az agyán, miközben a szabad akaratról szóló dolgokat igaziból meg se hallja, egy cseppet elgondolkozik. Biztos nagyon szépeket mond a professzor, de egy cseppet szöget üt a fejében néhány gondolat. Hogy fogalma sincs arról, hogyan is tud szabad lenni, és ki is ez az önmaga. - Mondja csak professzor úr.. - szakítja félbe Piton, és ebből is érződik, hogy ez valami kifejezetten rendkívüli helyzet. - Maga milyennek lát engem? - kissé megveti lábait, ahogy a férfi figyeli, és így sajnos a társadalmi szerepekről szóló részt már a férfiba folytja. - Úgy értem, maga végigkísérte az elmúlt hét évet, amit itt töltöttem. Maga szerint mik az erősségeim? - a hangja kifejezetten egyszerű, hideg és tárgyilagos. Érezhetően nem vár hatalmas dicshimnuszokat, vagy buksisimogatást, vagy valami ajnározást, egyszerűen a tényeket, egy külső, szakavatott ember megfigyeléseit. Az állásra csak egy aprót biccent, jelezve, hogy értette, és köszöni.
Türelemmel hallgatja Troopsot egészen addig míg kibújik a száján, hogy Piton még mindig nem érti a szülei mekkora mértékben vannak befolyással a fiúra és csak az elgondolkozott arca menti meg Jaket attól, hogy Perselus türelme ne fogyatkozzék. - De, nagyon is értem miféle helyzetben van. Jó lenne ha a maga szellemi képességeivel megértené, hogy az a helyzet amiatt következhetett be, mert az édesanyja megtehette. Meg volt hozzá a joga, hiszen a gondviselője, és maga még nem volt nagykorú. Az évek telnek, maga pedig előbb utóbb eléri azt a kort amikor már legfeljebb csak akkor gyakorolhatnak nyomást magára és akkor hozhatnak döntést maga felett, ha hagyja. - mintha némi feszélyezett csalódottság is lenne a professzor arcán - Jelenleg épp olyan tehetetlen toporgást folytat, mint egy hangya amit körül rajzoltak! - Tart némi szünetet. Igen részben ezzel nyomatékosítani szeretné, hogy Jake már elég nagyfiú és lassancskán, de biztosan a gátak már csak fejben léteznek. Elvégre, az ember egy idő után függetlenedik a szüleitől. Bizonyos szinten mindenképp. - Nézze... egy idő után ..- kezd bele, szinte vissza tartott levegővel, ami mikor a mondatot elvágja ki is jön belőle. Keresi a szavakat amivel megértetheti, vagy legalább közelebb terelheti Jaket ahhoz, hogy értékelje újra önnön helyzetét. - A szabad akarat megadatott. Ez nem azt jelenti, hogy szabadon imperiust alkalmazhat bárki bárkin, vagy fizikailag bántalmazhatja a másikat, vagy hogy kihasználhatunk mindenkit.- tart egy röpke szünetet - Ez az jelenti, az én értelmezésemben, - ezt nem véletlen tette hozzá - hogy az ember dönthet arról, hogy tudatosan cselekszik, vagy sem. - nézi a fiút és azt mérlegeli mennyire érti vajon. Nem hiszi, hogy Jake ne értené, de azért mégsem röpke színkeverésről csacsognak. - Ehhez szükséges ismernünk a társadalom biztosította lehetőségeinket, legalább egy részét. Akár a mugli, akár a varázsló társadalom szempontjából. Hiszen ebben élünk. Ha ez nem lehetséges, akkor törekedni kell eljutni a megfelelő segítség forrásához... - továbbra is néz a fiúra, aztán megcsóválja a fejét és megdörgöli az orrnyergét, sóhajt egyet és máshonnan folytatja. - Nyilván ez az egész nem egy egyszerű, vagy azonnali folyamat, magának meg most kell a megoldás... Nézze el a kitérőt! Nem rég szembesültem a ténnyel, hogy mennyire sokan vannak a diákok közül, akik valami elképesztő módon sarokba szorítva érzik magukat mert nem ismernek olyan törvényeket, eljárásokat, amik segíthetik őket. És mennyit képes egy ilyen állapot torzítani. - megereszkednek a vállai, de egyenes, karót nyelt marad a háta. Hát ő sem öt perc alatt jutott el erre a következtetésekre és gondolatokra. De... Ennyit a személyes észrevételekről. Troopsa emeli újfent sötét hideg tekintetét. Láthatóan elgondolkozik az utolsókon amivel végül Jake előhozakodik. Néz rá és mérlegel. - Járható út. Tudom biztosítani a helyét. Az igazgató elé kell terjesztenie egy kérvényt. Legyen Dumbledore professzor által jóvá hagyott nyoma, a kikezdhetetlensége végett! - jelenti ki végül de még mindig látszik rajta hogy különösképpen el van gondolkodva és mintha valami nem lenne teljesen kerek még mindig.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2018-01-28, 08:15
Szórakozott mosoly ül ki az arcára a professzor szavai és reakciói hallatán. Hihetetlen számára, hogy ez az ember nem tud kikapcsolni egy pillanatra sem. Mond egy gúnyos mondatot, és neki persze rögtön a munkája jut az eszébe. Akárhogy és akármiért is került ide, most itt van, és ez Jake egyik legnagyobb szerencséje. Amikor visszakapja a papírt, elveszi, és a hátsózsebébe gyűri. Nem akarja látni, nem akarja olvasni, pontosan tudja, mi van rajta, eleget látta. Fél szemmel sandít fel arra a gondolatra, hogy tisztázzon mindent Griffel.. ahhoz le kéne ülniük beszélgetni, és a srácnak is ki kéne találnia, mit akar az élettől, mennyire fontos neki a lány, mik az ő saját álmai, hogyan képzeli el magát.. és ezek a szembenézések mindig nehezek. Aztán felnéz a férfire, amikor a hangsúlyos mondatok elhangoznak. - Igaza van professzor úr. Aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak minden hajó megfelelő. - néz el oldalra, tart ő is egy kis szünetet, majd felsóhajt, aztán kissé ingerültebben löki el magát a padtól, és kezd el járkálni a teremben. Tudja, hogy megteheti, mert biztonságban van, és nem kell kifejezetten visszafognia magát. - Köpök a kiváltságra! - persze a hang, amit megüt, nem annyira tiszteletlen, mint inkább kétségbeesett, és dühös, és ez a düh nem a professzor ellen irányul, hanem az élet és a rendszer, vagy talán saját maga ellen. - Ha ezek a régi szép idők lennének, akkor maga lehetne a Mesterem, olyan messzire utazhatnék mindentől és mindenkitől, ahol sose érnének utol.. - megáll, a professzorral háttal, és az egyik szekrényt nézi, pontosabban annak üvegében a professzort, aki visszatükröződik. - Az én helyzetemen nem sokat segít az egyetemi rendszer. - az utolsó szavakat szinte köpi. Aztán lehunyt szemmel vesz egy mély levegőt, majd lassan visszafordul a férfi felé. - Úgy látom professzor úr, még mindig nem érti, milyen erős a családom. Emlékezzen vissza, mi történt, amikor kiderült a képességem.. - összefonja maga előtt a kezeit, és nekitámaszkodik a szekrény melletti falnak. - Atyám rezzenéstelen arccal kivett egy évre az iskolából. Azért vagyok egy évvel lemaradva. De.. - egy kissé eltöpreng, és érezhetően talált valami kapaszkodót abban, amit a professzor mondott, és kezd valamiféle terv kirajzolódni a fejében. Kissé bátortalanul teszi zsebre a kezeit, és lép egyet előre. - Nem sok időm lenne bejárni egy második szak óráira, ha rendesen akarom csinálni az auror képzőt, de.. Korábban beszéltünk arról, hogy néha adna nekem különórát. Nem lehetnék mégis csak a tanítványa? Úgy értem, nem veszem fel az órákat, de ha tudok, bejárok, és tanulok, magánál. A végén pedig letehetnék egy különbözeti vizsgát, egyben. Mindenből. Tudom, hogy nehéz, és nem a legszabályosabb, de.. A gyakorlataim általában leütik a méregkeverős órákat. Megnéztem. És gyakorlatra bármikor behívhatnak. - talán nem a legjobb ötlet, de ennyi telt tőle, és érződik rajta, hogy elviseli, ha nemet mondanak neki, bár kifejezetten reménykedve pislog házfőnökére.
A magokat említve pillanatnyi elgondolkozottság fut át meg némi fintor az arcán a tanárnak. - Jó hogy említi! Lassan érdemes cserélni a készletet. Még a végén kicsírázik! - Az meg ugyebár semmiképpen nem jó. Kevés fogy belőle, pont emiatt pedig kevés van belőle tárolva, de néha van hogy annak is lejár az ideje. Elraktározza az információt, hogy friss kell és már tovább is siklik. Vélhetően a professzor egy kissé fáradt lehet, mert ritkán beszél talányokban, és nem is igazán szokott elkalandozni. Továbbra sem akar hülyeséget mondani a gyereknek, inkább olyat amit a hasznára válthat így vagy úgy a későbbiekben. Kissé mintha keresgélné maga is ezt a használható tanácsot, erre a helyzetre. Voltaképp adott egy egér utat, ami persze még nem garantál semmit. - Ezt mindenképpen érdemes rendezni. Akár magával Griffinnel is. Tisztázni, ki mit és miért és mennyire szeretne. Hátha segít eligazodni, hogy mi is a maga álma tulajdonképpen? - pislog egyet lassan, vissza nyújtja újfent a papírt, és ezúttal nem is fogja vissza venni többször. Háta mögött fűzi össze ujjait és hallgatja tovább a fiút. -Hangsúlyozza ki önmaga számára Troops! ; Az igaz, hogy az életünket a döntéseink határozzák meg egyfelől. És fontos kiemelni az is, hogy egyik döntés, felül írhatja a másikat életünk során. Hiszen honnan tudhatnánk, mi vár ránk öt év múlva? - tart egy kis szünetet, hogy lecsapódjanak a hallottak. - Nézze, amikor még nem volt bevezetve az egyetemi részleg, nem is volt tovább képzés méreg illetve bájitalkeverőnek. A tapasztalatot önerőből kellett megszerezni, vagy egy mesterhez szegődve, vagy messzire utazva oda ahol a továbbképzés lehetősége adott. Így, hogy minden egy helyen van, egy ideje már, igen kiváltságos a helyzetük! - talán pont a bőség zavara ami megijeszti néha a tovább tanulni vágyókat. Közben végig gondolja és elgondolkozva néz Jacobra az utolsók miatt. - Arra nem gondolt, hogy felveszi az aurort, fő szakiránynak, és mellé társszaknak a méregkeverőt? A szülei boldogok lehetnek, maga kipróbálja, mellette csinálhatja amihez kifinomult érzéke van és ha úgy alakul, mondhatja, hogy maga mindent megtett, de váltani szeretne! Egy erőteljesebb különbözeti vizsgával a társszakot teheti meg fő iránynak. Ezzel akár még időt is nyerhet és tesztelheti magát, hogy mégis merre megy az útja? Valószínűleg, akkorra már kikerül a szülei szoros bűvköréből is és Ms. Griffin is mellette lehet. - A képességgel kapcsolatos véleményét Jakenek elraktározza egy későbbi gondolathoz.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2018-01-16, 18:40
Elég érdekes egy páros ez így, jelen pillanatban. A prof és Jake, mindketten olyanok, akiket nem igen lehet kihozni a sodrukból, van bennük valami törés, ami akár közös is lehetne, de mégis teljesen más. Állnak egymás mellett, és ebben a bizarr légkörben Jake teljes mértékben biztonságban, és otthonosan érzi magát. Sokkal durvább dolgokat is látott, mint a prof, és ismeri a stílusát is, így nincs semmi gond. Ha el akarná küldeni, vagy leszidná, akkor talán el se menne, csak állna, és megvárná, amíg vége van az egésznek. Tudja, hogy Piton segíteni fog neki. Furcsa, de bízik ebben az emberben, és tudja, hogy.. fontos? ... vagy valami hasonló a számára. Mármint Perselusnak Jake. Teljesített, és rászolgált az elismerésre és a bizalomra is. Mégiscsak Mardekáros. És nem is akármilyen. Beszélnek hozzá az összetevők, és nem csak érti, de érzi is, melyik mit tud, mikor érett, mikor nem.Ez nem pusztán tudás, mint amivel Griff rendelkezik, vagy bármelyik Hollóhátas, aki bevág mindent könyvekből. Jake nem az a magolós fajta. Szívesen elvan akár egész nap a laborban, és egy recepttel, hogy az a lehető legtökéletesebben sikerüljön. Nem az a nagy harcos, sose volt az, és sose akart az lenni. Visszahúzódó, antiszociális, magának való srác. Nem zavarja, ha valami undorítóban kell turkálnia. Hiába nevesebb a családja, sose félt attól, hogy bepiszkolja a kezét. - Tudom. - feleli röviden, tömören, és kérdés, hogy ezt arra érti, hogy van tehetsége, vagy a mondat második felére? De a professzor talán már ismeri annyira a srácot, hogy nem szokta magát fényezni, tisztában van a képességeivel, és azzal az igazsággal is, amit a prof megfogalmazott. És neki esze ágában sincs magától abbahagyni ezt a fajta gyakorlást. Az első fájdalmas mondat után felnéz a professzorra. - Ez elég kegyetlenül hangzik, ahhoz, hogy igaz legyen. És nem akarom magam álomvilágba ringatni. Ha azt akarnám, akkor sose tettem volna be ide a lábam.. vagy csak addig, amíg elég bódító virágmagot nem szerzek, hogy a szobámban elültessem őket. - csendül az ő hangja érezhetően enyhe iróniával, hiszen mindig is a valóságban élt és ott is akart maradni. - És úgy fest, túl széles vagyok, és a szemeimet is befogom.. - sóhajt fel, finoman megingatva a fejét. Ahogy Piton összegzi, amit eddig elmondott, minden egyes tételnél finoman biccent, jelezve, hogy igen, mindez így van, és sajnos így van, és nem tud ellene mit tenni. Talán nem is akar. - Tudja professzor úr, amikor még nagyon kicsik voltunk, Griffel arról ábrándoztunk, álmodoztunk, hogy együtt fogunk dolgozni. Nem tudom, ez mennyire volt az ő álma, és mennyire a miénk.. - direkt nem úgy mondja, hogy az övé. Kissé elszomorodva néz maga elé, aztán, amikor meghallja ezt a tanársegéd dolgot, meg azt, hogy Piton mellett lehetne, akkor hirtelen csillannak fel a szemei, de még nem néz fel. Ha érzelmesebb lenne, most minden bizonnyal Piton karjaiban kötne ki, mert lendületből ölelgetné meg, de mivel Jake-ről van szó, lassan felnéz a professzorra, és kifejezetten hálásan izzó, zöld szemekkel figyeli ezt a furcsa, hideg, fekete alakot. - Megtisztelne. - és Piton tudhatja, hogy ebben minden benne van, amit a srác most mondani tud, és amit érez. Még a tisztelet és a három lépés távolság is, amit most sem szeg meg. A következő kérdés azonban kissé váratlanul, és kényelmetlenül éri. Ellöki magát az asztaltól, beletúr vörös hajába, kissé járkál, majd összefonja maga előtt a kezeit, és kissé felhúzza vállait, és nem is egészen a profra néz, ahogy válaszol, csak kb arrafelé. - Meg kell harcolnunk a démonjainkkal. És senki sem szereti, ha ráerőltetnek valamit.. talán akkor lesz igazán démon. Nehéz elképzelni, hogy milyen lenne, ha a szüleim nem erőltetnének ennyire. Talán.. azért utálom, hogy látom a halottakat, mert azt érzem, ez vette el minden szabadságom, és ez pecsételte meg a sorsom mindörökre. Emiatt nem tudok saját döntést hozni - legalábbis úgy érzem, hogy nem tudok. - egy kis ideig szünetet tart, majd finoman kifújja a levegőt, mintha nevetne, és a kezeit belecsúsztatja a zsebeibe, és ismét nekitámaszkodik egy padnak. Felnéz Pitonra, most már a szemébe. - Nem. Tudja professzor úr, ha nem erőltetnék, szerintem még örülnék is neki, hogy különleges vagyok. - ez számára is vicces, de ha a szíve mélyére tekint, akkor igazat mond. Őszinték a szavai. És a prof láthatja, hogy Jake nem is tud mit kezdeni ezzel az érzéssel és helyzettel, gondolattal..
