2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az alagsorban található a mindenkori bájitaltan terem, ami jelenleg Piton professzor fennhatósága alatt áll. Természetesen ablakok nincsenek, az egyedüli fényforrást a falakon lévő füst nélkül égő fáklyák, valamint az üstök alatti kisebb tüzek adják. Több padsor található itt, egymás mögé rendezve, mindegyik mellett egy kijelölt hely, ahol az üstöt fel lehet állítani. A diákok padjaival szemben van egy pódiumon a tanári asztal, mögötte a köríves falon végig alapanyag-tárolók, könyvek, üvegcsék találhatóak, s itt van a különleges hozzávalókat tartalmazó szertárba nyíló ajtó is. A teremben uralkodó dohos pinceszag mellett igen gyakoriak a különféle aromák, melyek a főzetekből szabadulnak fel.
[You must be registered and logged in to see this image.] Úgy érzem eléggé beleártottam magam ebbe a témába, ahhoz képest, hogy mennyire tehetségtelen vagyok hozzá. Mikor cseng a kis konyhaióra már egészen értem is, amiről beszélek, ami nem hátrány. Szóval azt is értem, amikor olvasok erről a felettébb bonyolultnak tetsző folyamatról, de hála Merlinnek most már sokkal kevésbé tűnik halandzsának egy-két kacifántosabb egyenlet, mondat. Mikor kész vagyok és Ginához szólok, meglepődve tapasztalom, hogy az asztalra helyezni kívánt füzet jóval hamarabb ért célt, mint arra számítottam volna. Ujjaim alatt Carnivora rövid szőrét érzem és akaratlanul is végig simítok a nagy cicus hátán. Aranyos egy állatka, ha nem nézzük, hogy feltehetőleg tönkre teszi a jegyzeteimet és könyveimet…Nos, egy kis reparo mindent megold, kár ilyesmiért aggódni. Szóval amikor Gina megjegyzi, hogy még kell neki egy kis idő, igézek pár madárkát a kis drágának. Vicces nézni, ahogy játszik velük. Nagyon hiányzik a cicám, annyira sajnálom, hogy nem hozhatom be a suliba, pedig biztosan nagyon kedvelné ezt a nagymacskát. Sóhajtva megreparo-zom a széttépett jegyzeteket és az összegyűrt könyvlapokat. Majd akkurátusan elpakolok és az asztallapjára telepedve várom, hogy Gina is végezzen. - Mire is kell neked egy ennyire erős Doxyfőzet? – Azt mondta, hogy múltkor volt egy kínos szituja, de csak nem akar visszamenni az időben, hogy ezt megakadályozza, szóval biztosan más oka van.
Adora segített nekem a bűbájtannal, így én is igyekszem hasznos segítség lenni neki a bájitaltannál. Ugyan abban nem vagyok teljesen biztos, hogy mennyire érthetően, jól, vagy érdekesen sikerül magyaráznom. Többnyire sokan nem szeretik, ha elkezdem magyarázni a tananyagot, mert rögtön okoskodónak neveznek. Nem mintha ez különösképp zavarna. Néha tényleg az vagyok. Szóval, amikor bele-belekérdez, akkor is igyekszem érthetően lényegre törően válaszolni. Amikor pedig a végére érünk, és megkér, hogy kérdezzek bele, akkor egy kis mosollyal bólintok, és a rázósabb részekről felteszek néhány kérdést, hogy lássam minden tiszta-e? Ott, ahol elakadna esetleg, igyekszem még egyszer helyre rakni a dolgokat. Aztán megszólal az órám. Huhh. Megy az idő. - Rendben.- bólintok rá, és már a főzetem mellett is termek. - Ugyan. Te is segítettél. Ez kölcsönösen előnyös üzlet volt. - vonok vállat arra, hogy megköszöni. Nekem nem igen köszönt még meg senki semmit. Így nem is nagyon tudom, hogy mit illene erre most mondani, vagy reagálni. Így inkább a főzetre koncentrálok. Eközben Carnivora kicsit türelmetlenebb lesz, és úgy dönt, ha Adora nem ad madarat, akkor a jegyzetfüzete, és könyve pont jó alvóhelyet fognak képezni, így felugrik a lány asztalára és hosszában elhasal a lány úgy minden cuccán. - még úgy 10 perc, aztán én is végzek. - válaszolom a lánynak, és hátra sandítok, ahol nem állom meg, hogy fel ne kuncogjak a lány cuccain terpeszkedő macskán. Vajon ennek a lánynak mennyi türelme lehet az állatokhoz? - Bocs. Általában jól neveltebb. - amikor végre Adora is megérti, hogy madarat szeretne, és kap is, akkor viszont lelkesen hagyja ott a lány dolgait a madárvadász játék kedvéért, így Adora végre el tud pakolni. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy vajon most elmegy dolga végeztével, vagy megvár engem? Bár igazából ez lényegtelen kérdés is, és mindjárt ki is derül.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2020-06-17, 14:47
Gina & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] A nagy izgalmak után egy sokkal kevésbé felpörgetős témával folytatjuk. Igazából pont ez a bajom a bájital keveréssel, sok türelmet igényel, ami nekem csak módjával van. Amint elhelyezkedünk körmölni kezdek. Egyelőre, csak pontokba szedett információkat, a fontosabbakat kiemelve. Elsőre szépen végig hallgatom, aztán bele-bele kérdezek azokba a részekbe, ahol valami nem kristály tiszta. Egészen érthetően magyaráz annak ellenére, hiszen annak ellenére, hogy nem kedvelem a témát, viszonylag gyorsan a végére érünk. - Szerintem értem. Belekérdezel? Csak hogy biztosan meg legyen minden. – Kérem meg kicsit félve. Nem tudom, hogy mennyire fogja furcsának tartani ezt a technikát. A háztársaim kimondottan nem szeretik, mert eléggé zavaró, ha valaki csak a csendben tud koncentrálni. Szóval általában egyedül tanulok és már van egy igém, ami véletlenszerűen olvas fel nekem kérdéseket egy előre megírt pergamenből. Amennyiben belemegy nagyjából mindenre tudok válaszolni, arra az 1-2 dologra, amire nem sajnos már nincs időnk, mert megszólal az időzítő. - Menj csak, ezeket átolvasom még egyszer. – Biztosítom afelől, hogy megoldom egyedül is innen. – Köszönöm szépen! – Jut eszembe még mielőtt belemerülnék a tananyagba. Sajnos a cicát már sikerül kizárnom, aki szerintem nem örül annak, hogy nem ajándékozom meg az ízletes madarakkal. - Na kész vagyok. – Nagy örömmel süllyesztem a kész házidolgozatot és a többi bájitalos cuccot a táskámba. Viszonylag gyorsan dolgozok, mert tudok szimultán tanulni és házit írni, ez talán a leghasznosabb tulajdonságom. – Te is kész vagy? – Kérdem miközben megközelítem az ő asztalát és félig figyelve madárkákat kínálok fel a cicának. Remélem nem sértődik meg, amiért megvárattam.
Nos, nem különösebben zavar, hogy Adora jobb kézzel mutatta meg a mozdulatot. Már megszoktam. A tanárok nagy többsége sem figyel oda arra, hogy vannak nem jobb kezesek is. Néha a hecc kedvéért pedig próbálkozom ám a jobbal is, mert hát tényleg hasznos lehet, ha úgy hozza az élet. Sose lehet tudni. Én már csak tudom. Persze eddig még senkit sem leptem meg jobbkezes mutatvánnyal. Talán majd egyszer. Figyelek Adora magyarázatára, és arra is, hogyan próbálja módosítani a varázsigét. Elég jó vagyok latinból én is, de én inkább a recept módosításban vagyok jó. Persze a bűbájtan és átváltoztatástan is igen hasznos tárgyak, amiket nagyon is szeretek. Szóval, amikor megkapom a rongyot, és az utasítást, hogy fogjam meg egy kicsit Carnivorát akkor érdeklődve engedelmeskedem. Persze ez azért annyira nem tetszik a macseknak. Hiába, hogy valahol az én részem, de mégis önálló akarattal bíró lény. Szóval kissé morogva veszi tudomásul, hogy most mancs törlés következik, és utána sem lesz szabad elkapnia a színes hívogató madárkákat. - Ez nagyon klassz. Ügyes vagy! - nézek Adorára elismeréssel. Nem sokan módosítanak úgy varázsigéket, hogy abból ne legyen katasztrófa. Ez viszont most tényleg tetszik. Tulajdonképen már túl is léptem az előző tintásüveges baleseten. - Szóval jöhet Piton házija. Nos, sajnos az kevéssé lesz látványos. - jegyzem meg, és elengedem a macskát, aki rögtön neki is áll levadászni a röpködő áldozatokat. Persze ezúttal azért valamivel óvatosabban, és megfontoltabban próbálva becserkészni őket. Én a táskámból előveszem a már megírt bájitaltan házim, és Adora mellé telepedve a padra széttekerem a pergament, úgy hogy a lány is lássa. - Szóval a mácsonyafélék felhasználhatósága altató főzetekben, kinetikai számításokkal alátámasztva. Rémesen hangzik, de egyáltalán nem az nyugi. Piton mindig ugyanazokra a fő pontokra megy rá. Először nézzük a mácsonyafélék főbb hatóanyag típusait bevezetésként... - türelmes hangon kezdek magyarázni, kitérve a Piton által kritikusnak vélt pontokra. Ha esetleg Adora közben jegyzetelni akarna, akkor meg-meg állok, hogy kényelmesen le tudja írni, amit akar. Közben időnként visszakérdezve, hogy mindent ért-e? Ha esetleg van nehézséget okozó rész, annak neki futhatunk többször is. Attól nem tartok a legkevésbé sem, hogy Adora szó szerint másolná át a házim. Egyrészt Piton rögtön kiszúrná, és ezt ő is tudja, másrészt ennél okosabbnak, és értelmesebbnek tartom. Így könnyűszerrel mutatom meg, azt amit már elkészítettem magamnak. - Szóval ennyi lenne ez a téma. Biztos minden oké? - teszem fel még a kérdést neki, közben pedig egy pálca intéssel magamhoz vonzok egy kulacs vizet a táskámból. Kissé kiszáradt a szám a sok beszédtől, de valahogy ezt most egy cseppet sem bánom. Ekkor szólal meg a főzet időzítője. Már el is telt volna a két óra? Lepattanok az asztalról, és gyorsan ellenőrzöm a főzetet, és a következő lépéseket. Kár lenne most elrontani... Carnivora pedig eközben elkapta az utolsó madárkát is, így most jobb híján Adora körül kezd sündörögni, majd óvatosan a lányhoz közelítve egy nyávogással jelzi, hogy szeretne még madarat...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2020-05-24, 19:04
Gina & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Biztosan nagyon én központú vagyok, de észre se vettem eddig, hogy Gina balkezes. Legközelebb majd megmutatom úgy neki a mozdulatot. Ha már ismered az alapvető mozdulatot, akkor egyszerűbb leutánozni balkézzel, mint egyből úgy megtanulni. Anyukám egyszer azt mondta, hogy ha van időm rá, akkor mindent tanuljak meg 2 kézzel, hogyha esetleg harcképtelenné válik az egyik. Nos, igen az én családom mindenre fel akar készíteni. Azon csodálkozom, hogy nem raktak ki a 14. születésnapomon Transzilvánia legsötétebb bugyraiban, hogy tanuljak meg vámpírokkal táncolni. Bár, lehet a 17.-re tervezik. Csak ne, felejtsek el karót vinni magammal a bulira. - Nos, mivel idézett madarak, elvileg nincsen agyuk, se memóriájuk, de biztosan lehet módosítani a varázsigét, hogy mondjuk utánzó legyen. – Elgondolkodva figyelem a színes kis rajt és azon gondolkodom, hogy miként tudnánk biztonságosan modifikálni a varázsigét, amikor is a nagymacska fatálisan ütközik a könyvtornyommal és a tintásüvegemmel. Elnevem magam, hála az égnek sokszor csinált már ilyet a saját kiskedvencem. Egy igazi kis búgócsiga, olyan energikus! - Ugyan, semmi baj. – Nagyjából 2 pálca mozdulatba kerül, hogy mindent eredeti formájába varázsoljak. Aztán meglátom a lábamon a fekete mancsnyomot. És a többit a földön. – Nem kell venned semmit, van egy rakás. - Ezt is gyorsan megoldom. – Egy félreeső ruhadarabbal feltörtöltetem a nyomokat és utána Ginához reptetem. – Szerintem töröld meg a mancsát is. – A saját lábámat is megtisztítom. Pedig menő volt az a folt, lehet csináltatok egy olyan tetoválást, csak majd az én cicám mancsáról. - Van egy ötletem. Fogd meg Carnivorát. – Megidézek még egy adag madarat. – Cantis Translatio. – Elmondom az igét és egy rövid szavak nélküli áriát éneklek. S izgatottan hallom, hogy kánonban leutánozzák. – Hallottad? – Izgatottan pillantok a másik vörösre. Hihetetlen élmény, hogy sikerült mindenféle mellékhatás nélkül módossítanom egy varázslatot. Na jó, ehhez egy alapszintű latin tudás elég volt, de akkor is… - Ezekután készen állok a kinetikai számításokra is. – Biccentek magabiztosan, mint aki embereket mentett meg, s nem madarakat tanított utánozni.
Carnivora szeret játszani, és biztos kedvelné Adora macskáját. Már ha kijátszhatná vele magát. Tényleg kár, hogy nincs itt. Ami Adora és a bájitaltan kapcsolatát illeti, nem túl nehéz, vagy bonyolult a helyzet. Senki sem tökéletes mindenből, még én sem. Mutass egy csokibéka kártyát egy híres varázslóval, és lövésem sem lesz, hogy ki az. Vagy csak úgy általánosságban kérdezz bármit mágiatöriből. Tovább is passzolnám a kérdést Corvus, Ben, Gilly, Dany vagy úgy bárki felé. A bájitaltan meg ahogy a vén Holló mondogatja az elsősöknek, igen kevesen értékelik. Élénk figyelemmel követem a tekintetemmel Adora pálcamozdulatát. Majd én is pálcát húzok. Most Adora, ha egy kicsit szemfüles, akkor megfigyelheti, hogy bal kézzel próbálom leutánozni a mozdulata inverzét. Éppen ezért csak harmadik próbálkozásra lesz tökéletes a mozdulat. Nem mintha eddig nagy titok lett volna a balkezességem. Elsőtől mindent bal kézzel csinálok. Legalábbis a legtöbb dolgot, amit mások jobb kézzel. Így nem valószínű, hogy túl nagy újdonságként éri ez Adorát. Viszont az talán igen, hogy éppen ez miatt kicsit többet kell gyakorolnom pálcával, mint másoknak, a tökéletes mozdulat megtalálásához. Igazából csak azért szoktam brillírozni átváltoztatástanon, illetve bűbájtanon, mert minden varázslatot előgyakorolok egy-két nappal korábban. Ami jelentősen nehezíti a dolgomat, de hát ez az ára, hogy tökéletes zseninek tartsanak, akinek minden elsőre sikerül. - Avis! - ejtem ki a varázsigét, mire számos apró madár röppen ki a pálcám hegyéből. Aztán jönnek a trükkök, és pillanatig elismerően nézek a lányra. - Nahát, szép volt! Vajon konkrét dalokat is be lehet tanítani nekik? - teszem fel a kérdést, majd meg is próbálkozok a dologgal. Mármint Adora után én is kiejtem a "Cantis" igét, és egy rövidebb, majd hosszabb füttyjelet próbálok betanítani a madaraknak. Persze a második trükk is tetszik, vagyis a gond, hogy nem csak nekem, mert kb. ezen a ponton unja meg Carnivora, hogy csak bámulja a madárkákat, és feláll a padon. Amikor pedig gyakorlásként újabb adag madarat idézek meg, akkor a macskám padról padra szökkenve próbálja őket elkapni szinte teljesen reménytelenül. De közben Adora asztala is sorra kerül, és sajnos magával sodorja Adora tintásüvegét, és könyveit, amik a földön landolnak, ahogy a macska a lány combjairól ugrik máris tovább. Valószínűleg a kísérletem sem járna jobban, ha nem szólnék rá. - Carnivora! Rossz vagy! Elég! Hagyd békén a madarakat! - a macska panaszosan nyávogva adja tudtunkra, hogy mennyire szeretné elkapni a színes madárkákat, bár most éppen a földön tekereg. Azt hiszem holnap a tanterem biztonsága érdekében a klubhelyiségben hagyom macsekot, még mielőtt az idősebb McGalagony kapna idegrohamot tőle. - Bocs. Általában fegyelmezettebb. Jövök neked egy üveg tintával. Ugye nem tett tönkre semmi fontosat? - remélem hogy nem áztatta el tintával Adora frissen elkészült háziját, vagy ilyesmi. Közelebb is lépkedek, hogy szemügyre vegyem a károkat. Kínos.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2020-05-22, 00:18
Gina & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Jót mosolygok a cicuson, a saját kis selejtes macskámat juttatja eszembe; nagy kár, hogy anyám nem engedi behozni. Imádna mindennel és mindenkivel játszani. Kissé zavar, hogy Gina átlát rajtam. Jó, nem akartam annyira eltitkolni, hogy nem igazán tudnék hozzá szagolni se a témához, de akkoris. Hozzá vagyok szokva, hogy mindenki kis tökéletesnek tart. Ehhez is értek egyesek szerint, mások szerint meg mindenre van időm. Jó is lenne. Csendben hagyom, hogy mérlegelje az ajánlatomat, amíg én szemmel verem a Carnivora által elém tárt lapokat. Érthetetlen számomra az egész. - Szuper! Hm...talán az átváltoztatástan gyorsabb lesz. – Biccentek visszafogottan, de belül ujjongok. Ezzel akár 50%-al le tudom csökkenteni az időt, amit ezzel a kutyulással kell töltenem. Vajon a kutyulás a kutya szóból ered? Megrázom a fejemet és előkutatom az anyagot, amit Ginának kell. Igazából itt csak a pálca mozdulattal lehet baj szerintem, de biztos vagyok benne, hogy a vörös csajszinak egy pillanat lesz az egész. - Akkor az alap pálca mozdulat így néz ki. – Megmutatom először lassan, majd normál tempóban. – Az ’Avis’ igének az elején van a hangsúly, tehát úgy kell ejteni, hogy ’Ávisz’. Fontos, hogy ne harapd el a szó végét, sokan ezt nem tudják felfogni; attól még, hogy nem hangsúlyos ugyanúgy kell a sikeres igézéshez. – Amit demonstrálok is, melynek nyomán pici színes madarak röppennek ki a pálcám hegyéből a nagymacska legnagyobb örömére. Ugyan egyelőre csak nézi őket, de olyan intenzíven, hogy még én is megijednék tőle. - Ha ez megy, akkor mutatok egy-két trükköt velük. – Mosolygok a másik lányra, aki természetesen nagyon gyorsan elsajátítja az igét. - Ha leakarod nyűgözni a nénikémet, daloltasd meg a madarakat. ’Cantis’. – Alapvetően ezt a varázslatot átokként minősítik, mert kimondottan embereknek készült, de régebben felfedeztem, hogy a madarak dalra fakadnak tőle. A mellékelt példa is mutatja, hiszen úgy csiripel a madár raj, mintha kötelező lenne. - De ha engem kérdezel ez sokkal izgalmasabb. ’Oppugno’. – A megigézett madaraim elkezdik kergetni Gina madarait és semmivé válnak, amint fatálisan ütköznek egymással. – Te jössz. – Jelentem ki vigyorogva és felpattanok az asztallapra, könyveim mellé. Onnan figyelem a lány tartását, pálca mozdulatait és kiejtését. Be kell valljam, hogy nagyon ügyes.
Hálás vagyok, amiért elengedi a Cody témát, és inkább Lizzy kviddics megszállottságán nevetünk egyet. Komolyan kedvelem Lizzyt a magam fura módján. De nem magyaráznám el neki, hogy mért is nem kedvelem a sulis kviddics meccseit. Főleg mert utána a klubhelyiség számomra kerülendő helyé változik. A familiárisok igen hasznos állatok. Valahol talán a saját nehezen kifejezhető lényünk részei. Carnivora egyszerre gyanakvó, és kíváncsi. Egyszerre hízelgő kiscica, és veszélyes ragadozó. Ugyanaz a kettősség, ami bennem is megtalálható. Talán én csak kevéssé visszafogottan fejezem ki. Szívesen beszélgetnék róluk is, ha Adora kíváncsi valamire. Tulajdonképp kicsit csodálom is, hogy neki még nincs. Elvégre ő az évfolyam egyik legjobbja átlváltoztatástanból, és bűbájtanból. A macskám Adora lábához dörgölődzik, majd egy elegáns mozdulattal egy közeli üres pad tetejére ugrik, és elterül. - Köszönöm, de csak akkor kezdek bele, ha tényleg érdekel., és valami azt súgja, annyira azért nem fog meg. - vetek rá egy fürkésző pillantást. Aztán elgondolkodom az átváltoztatástannal kapcsolatos ajánlatán. Alapvetően kiváló vagyok átváltoztatástanból. Igaz minden tantárgyból. Nem engedhetem meg magamnak a 100%-nál rosszabb eredményeket. Plusz azért megkönnyíti a helyzetet, hogy egy elég racionális tárgy. Azokban pedig jó vagyok. Egyik talán a legnagyobb gondom az ékszerteknőssel volt. Csak halvány pirosak lettek a feje két oldalán lévő díszcsíkok sötét piros helyett. A többieknek akkor ha jól rémlik ennél nagyobb gondjaik is akadtak. Az egyik csoporttársamnak azt hiszem gőzpamacsokat eregetett a teknőse porcelánnyaka. Viszont, ha belegondolok, akkor sokat segíthetnék magamon, ha időt takarítok meg Adorával, és nem nekem kell teljesen feltalálnom a Spanyol viaszt. Így vetek egy látványos pillantást a lány asztalára, és könyvkupacára. - Igen, nekünk is ezt adta fel. Mi lenne, ha segítenénk egymáson. Én a bájitaltannal, te az átváltoztatástannal? Sok időt spórolhatnánk. Szóval melyikkel kezdjük? - vetem fel neki. Az biztos, hogy a RAVASZ-okkal nem lesz gondom, ha majd oda kerülünk, sőt már most is gyakorta olvasok egyetemista könyveket a könyvtárban, de addig sem mindegy, hogy mennyi ideig szöszölök egy-egy feladattal. Ráadásul mindketten vagyunk olyan teljesítményorientáltak, hogy csak a legjobbal elégedjünk meg. Legalábbis valamiért ezt gondolom Adoráról, de lehet ez csak a nénikéje miatti előítélet. De talán nincs is semmi baj ezzel, ahogy azzal a klisével sem, hogy Adora átváltoztatástanból a legjobb. Ha belegondolunk apám természettudós volt, és én is a természettudományos tárgyakból vagyok a legjobb. Ez van. Ilyen a genetika.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bájital tanterem 2020-05-17, 12:49
Gina & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Elengedem ezt a témát, tekintve, hogy még nem ismerem olyan jól Ginát, de látom, hogy érzékenyen érinti valamiért. Különben sem ismertem személyesen a srácot, különben emlékeznék rá. Jó a memóriám. - Merlin hegyes kalapjára esküszöm, hogy nem mondom el neki. – Nevetek fel. Lizzy egy nagyon kedves lány, de ha a kvidiccsről van szó, akkor megszállott. Nem mintha ez baj lenne, kell a varázsló lányának egy jó hobby vagy kettő. - Köszönöm. – Biccentek a nagy cicusnak. Mindig is irigyeltem azokat, akiknek van familiárisa. Jómagam is igyekszem elsajátítani a megfelelő varázsigét, hogy lehessen nekem is. Lehet majd erről is megkérdezem a vörös lányt. - Igazán lenyűgöző. – Bólintok ámulattal és nagyjából megértem a leírtakat. Mint ahogy korábban is mondtam, egy kész szenvedés számomra a bájitalkeverés. Sok munkám van abban, hogy jó jegyet kapjak és ez pont eléggé lefáraszt ahhoz, hogy ne legyen kedvem még mélyebben utána járni ezzel kapcsolatos dolgoknak. Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek receptet módosítani, de érdekes metódusnak tűnik. - Szívesen meghallgatlak, de lehet nem leszek valami fogékony…Ellenben az átváltoztatástanban tudok segíteni. – Tudom klisé, de hát mit tehetnék? Pont abban vagyok a legjobb, amiben a nagynéném is. Nem én akartam nyaranta heti két napot gyakorolni. Minnie néni nagyon jó tanár, az a típus, aki otthon is tanít. S mint olyan, szereti a jó diákokat. Én pedig nagyon tehetséges voltam és szófogadó is. Olyasmiket is kipróbálhatott és megtaníthatott nekem, amit nagy csoporttal nem lehetett, hiszen mindenki más ritmusban tanul/érti meg a tananyagot. Szóval jelenleg már egyetemi szintű igéket is ismerek. A RAVASZ-on meg sem fogom erőltetni magamat ebből a tárgyból. Ami jó, mert pl. bájitaltanból sokat kell majd készülnöm. - Szerintem úgyis azt adta fel, amit nekünk. Madár idézés ’Avis’-al ugye? – Nem mondom, hogy előre megírtam/begyakoroltam az erre a félévre kitervelt leckéket, hogy több időm legyen a többi tantárgyra, de azt sem, hogy nem…
Viszonylag gyorsan túl leszünk a gyógyítás dolgon. Tényleg nem nagy dolog. És csak egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy megköszöni. Persze valószínű boldogult volna egyedül is, amennyit tudok róla, nem egy elveszett csaj. - Cody egy egyetemista gyógyító srác volt... nem érdekes.- próbálom elütni a dolgot gyorsan. Bár sokat tanultam Codytól, még mindig érzékenyen érint a hiánya. A tény, hogy nem menthettem meg. Nem menthetek meg mindig mindenkit. Ez pedig egy elég érzékeny, és fájdalmas pont. Így inkább másra fókuszálok. - Na igen ezt ismerem. Nálunk akkor lehetetlen hely a klubhelyiség, ha éppen nyer a kviddics csapatunk. Tudom, hogy illene szurkolnom nekik, már csak Lizzy miatt is, de a hajnalig tartó klubhelyiség bulik miatt inkább az ellenfeleknek szurkolok. El ne mond Lizzy-nek. A könyvtárat pedig általánosságban lepik el a francos okoskák, szóval marad denevér barlang. Régi jó trükknek. - kuncogok vele. Értékelem az öniróniát. Kell az élethez, és hát a "francos okoskák" meghatározásba én is vastagon benne vagyok, szóval belőlem sem hiányzik az önirónia ezen foka. Amikor a főzetről kérdez, akkor Carnivora egy spirálfüzetet visz oda Adorának az asztalomról az utolsó oldalnál kinyitva. Ha a másik vöröske megnézi, akkor láthatja az eredeti receptet, és az átszámított módosított verziót is pár kinetikai számítással, illetve pár szakirodalmi hivatkozással. Egy helyen Piton bele is javított, de még így is tökéletesen átlátható és precíz számításokat láthat. - Megnöveltem a pimpófű tinktúra arányát a sárga bumszallagbőrhöz, és pettyes májvirágéhoz képest. Valamint hogy elkerüljem a heves nem kívánt reakciókat, a forrpont növelése érdekében adagoltam a főzethez egy kis mácsonyatej nedvet. A titok, ha egy receptet módosítasz, akkor annyi, hogy nem vaktában növelünk-csökkentünk alapanyagokat, hanem a fő hatóanyagokkal, illetve a módosítandókkal elvégzünk pár kinetikai számítást. Piton mutatott pár klassz módszert erre. - magyarázom türelmesen. Tulajdonképpen szeretek erről beszélgetni. Pusztán ritkán akad hozzá megfelelő társaságom. Ezért is hiányzik Cody. Vele bármikor beszélgethettem bájitaltanról felső fokon. Segített a kísérleteimben. Most pedig kénytelen vagyok Pitonra hagyatkozni. Közben pedig a sötét zöldes főzethez hozzáadok még egy hozzávalót és a színe sötétkékre vált, enyhe füspamacsokat eregetve. Remek. Jól haladunk. Most itt kell főnie úgy két órát, szóval van időm. - Remek. Most van szabad két óránk. Ha gondolod megmutatom a Piton féle kinetikai számolásos módszereket. Persze csak ha érdekel. Nem akarlak feltartani a tanulásban. Az átváltoztatástant még meg kell majd írnom, de a többivel már végeztem, szóval le is foglalhatom magam, ha nincs kedved hozzá. MgGalagony egy meglehetősen nehéz témát adott fel úgy is... - tulajdonképpen szívesen tanulnék együtt valakivel, aki elég jó legalább pár tárgyamból. Adora pedig tényleg elég jó főleg átváltoztatástanból, ami azért annyira nem nagy csoda a családját tekintve. Csak nem tudom neki van-e kedve velem tanulni, beszélgetni vagy bármi ilyesmi...
Hála Merlinnek. Egy csapásra megnyugszom mikor kiderül, hogy engedéllyel van itt. Nem szeretek hazudni, ha nem muszáj. Mindig olyan érzésem lesz tőle, mintha valaki, aki természetesen tudja az igazat, figyel engem. - Hát, igen. – Vonok vállat, s kissé zavartan nézem, ahogy elém térdelve szemezik a sebemmel, mindezt pálca nélkül. Szótlanul hagyom, hogy csináljon, amit akar; nagyon érdekel, hogy mégis milyen trükk van a tarsolyában. Ha bántani akarna, akkor már bántott volna. Arról nem is beszélve, hogy egy eléggé szimpatikus a lány. Oldalra döntött fejjel nézem, amit csinál, hátha látom mi a titka. De nincs itt semmi titok; természetes gyógyító a másik vöröske. - Köszönöm. Nem ígérek semmit, de legfeljebb kénytelen leszek egyedül megoldani. – Jegyzem meg visszamosolyogva, tekintve, hogy most is megoldottam volna. Okés, ez egy sokkal gyorsabb és elegánsabb módja volt a gyógyításnak, de én is megtudtam volna oldani a pálcámmal. - Ismerős név, de nem igazán tudom archoz párosítani. – Motyogok, igazából magamnak. Olyan mintha egy ködös kútba néznék; nem látom a lényeget, a végét. Nem vagyok nagy bájitalfőző. Nagyon sokat kell szenvednem a várakozáson felüli értékelésért és szerintem csak akkor lehetnék kiváló, ha egy liter Félix Felicist öntenék magamba a vizsgák előtt. Vagy megfürdenék benne…Ezért is bólintok rá a segítségre. Sosem árt gyakorolni, pláne egy ilyen tehetséges üstmágustól. - Sajnos, elég sok dolgom van mostanság, így csak olyankor van időm tanulni, amikor csúcsidő van a könyvtárban. – Sóhajtok leterhelve. – A klubhelyiség meg mindig tele van nálunk. Ha hétvégén nem foglalsz helyet reggel magadnak, akkor esélyed sincs. Francos okoskák. – Kuncogok kissé önironikusan. – Szóval mit változtattál meg az eredeti főzetben, hogy hatásosabb/erősebb legyen? – Kérdem kíváncsian. Ugyan tudok módosítani recepteket igény szerint, de mindig félek, hogy spontán kigyullad az aktuális keverék, ha nem figyelek oda eléggé.
Nem gondoltam komolyan én azt a mondatot, így csak egy kis mosollyal nézek rá. - Akkor mázlid van, mert én kértem engedélyt Pitontól, és azt is tudom, hogy nem fog meglepni minket. Csak Merlin tudja mi dolga van folyton, de mindegy is. Viszont megfenyegetett, ha holnap reggel egy kósza porszemet rossz helyen talál a termében, akkor év végéig büntetésben leszek. - igen a vén Denevértől kitelik, hogy év végéig büntetésbe legyek miatta. Éppen ezért is szándékoztam odafigyelni, hogy véletlen se hagyjak kupit magam után. A precipitates a lényeg. Kicsit sem lep, hogy azt mondja jól van. Én is ezt mondanám a helyében. De ahogy egy véletlen kósza pillantást vetek a térde felé, és az ott a fehér zokniján piros vér. Így felsóhajtok. - De ha jól látom vérzel. Na mutasd. - lépek oda hozzá, és letérdelek előtte. Nem, nem megkérni a kezét. Morbid lenne. Ha hagyja akkor lejjebb húzom óvatosan a zokniját, és megnézem a lehorzsolt térdét. Nem vészes. Magától is gyorsan begyógyulna, de gondoltam rásegítek egy kicsit. Így a bal kezemet a térde fölé teszem, és pillanatok alatt gyógyítom be a sebét a képességemmel. Teljesen eltűnik a lány horzsolása nyom nélkül, mintha ott sem lett volna. - Légy egy kicsit óvatosabb. Ebből nem csinálunk rendszert jó? Nincs mindig kéznél a kezem. - eresztek meg felé egy szemtelen vigyort. Nem csináltam a képességeimből túl nagy titkot. A VMS-en én asszisztáltam Codynak, ha segítség kellett a gyógyításban, vagy nem győzte egyedül. És sokat tanultam tőle. Nem csoda, hogy a gyógyítói szakkal is szemezek az egyetemen a bestiamester mellett. Talán, ha elég ügyes leszek, akkor párhuzamosan elvégezhetem mindkettőt. Szóval a VMS óta kb. az egész világ tisztában lehet az összes képességemmel. Talán mivel mostanában rosszul alszok Cody helyett vállalhatnék éjszakai ügyeletet a gyengélkedőn. A kis gyógyításos műsor után hagyom Adorát a saját dolgával foglalkozni, és én is a sajátommal kezdek. Akkor nézek fel amikor a készletemről kérdez. - Nem. Inkább Cody Armstrongféle készlet némi Perselus Piton beütéssel. - sóhajtok fel valami különösen keserű módon. Nem tudom, hogy Adora ismerte-e Codyt. Esetlegesen Cody Martimor-két a név váltása után? Nem is igazán számít. Én viszont most úgy érzem a bátyám vesztettem el a halálával. Átkozott Nimfa. Átkozott halál. Hát már sosem lesz nyugtom? Mindig minden szerettem miatt rettegnem kell, hogy mikor veszíthetem el? Nem tehetek róla, de egyszerűen rossz emlékeket idéz a téma. Túlságosan firs a seb. Codytól kaptam a táskáját. Azaz rám hagyta, egy számomra nagyobb pénzösszeggel. De bár megtartotta volna a gyógyítói tértágitott táskát, és pénzt. És bár ő lenne inkább a teremben, hogy velem kísérletezzen. - Semmi különös, csak a múltkor volt Montyval egy kínos doxy szitum. De Monty adott egy receptet doxyk ellen. Most ennek a főzetnek egy tovább fejlesztett változatán dolgozom. A kinetikai számításokat már átnézettem Pitonnal. Szóval most jön a gyakorlat. - mesélem neki inkább, és hagyom, hogy közelebb jöjjön és nézze mit csinálok. - Van kedved segíteni? - teszem fel a kérdést egy kis mosollyal. Lehet nem úgy tűnik, de a hátsó pad, ahol ülök arra is kiváló, hogy feltűnés nélkül tartsak szemmel mindent a teremben. Így tudom, hogy Adora is egész ügyes bájitaltanból. Nem feltétlen ajánlanám fel akárkinek, hogy csatlakozzon hozzám. Viszont egy okos, és ügyes prefi a barátod, akkor az még hasznos is lehet. Ki tudja, talán adhatnék egy esélyt a lánynak. - Egyébként te mit kerestél itt? Máshol túl nagy a zaj a tanuláshoz? - teszem fel csak úgy a kérdést. Hátha ő is elárul magáról valamit.
- Jaj, nem. – Rázom meg a fejemet miután köszönötem neki. – De a tény, hogy illegálisan vagyok nagyban hozzájárult az előbbihez. – Megköszörülöm a torkomat, s igyekszem helyre állítani a gondolataimat. Muszáj lenne koncentrálnom, de az sosem olyan könnyű társaságban, mint egyedül.
- Nincs bajom. Köszi. – Biccent felé, ezzel lezárva a témát. Jó az én is érzem, hogy szépen összevéreztem a térzoknimat, mert lejött a bőr a térdemről, de ehhez hozzá vagyok szokva. Rengeteget mászkálok ki ablakokon, szűk járatokon, a térdem mindig úgy néz ki, mintha még 5 éves lennék. Vagy hát asszociálhatnánk másra is, de alapvetően nem vagyok közkedvelt valaki, hogy ilyesmibe keveredjek. Bár ki tudja, nem tudom mások mit gondolhatnak rólam.
Ellenben azt már tudom mit gondol Gina a bajkeverőkről. Én, mint prefektus fenn kell tartsak egy bizonyos szintet, s alapvetően nem is kedvelem az ilyen piti, haszontalan vicceket, szóval alapvetően egyetértek vele. De Pitont sem kedvelem, kicsit túlságosan szadista, ha Griffendélesekről van szó. Igaz, ami igaz a néni is erősebben fogja a gyeplőt, ha Mardekárosokról van szó.
- A Lumpsluck által összeállított otthoni szett haladóknak? – Az az egyik legjobb szett, amit kapni lehet a varázsló társadalomban, persze a lányból kinézem, hogy saját maga állította össze a szettjét. Nekem a Lumpsluck-os az alap és vannak benne kiegészítőim, amiket innen-onnan szereztem. – Nem volt túl eredeti ötlet, arról nem is beszélve, hogy elkapták őket. Inkább mondanám őket butának, mint bátornak. – Nyugisan összetekerem a házit és elteszem. Egyre kevesebb cuccom lesz az asztalon, mivel tanulás közben általában pakolok is. A „rend a lelke mindennek” szemléletet már kiskoromban belém nevelték.
- Mit csinálsz, ha szabad kérdezni? – Úgyis a bájital leckém következik, nem árt, ha egy kicsit hangulatba jövök hozzá. Semmi sem hangulatosabb, mint egy tehetséges bájitalkeverőt nézni. Vagyis de, amikor te keversz valamit sikeresen; ahhoz viszont kéne a készlet, ami a szobámban csücsül az ágyam tetején. Merthogy ott felejtettem amikor elindultam….
Nem csodálkozom, amiért Adora szinte észre sem vesz, annyira belemerül a tanulásba. Végül amikor rá köszönök, és észre vesz akkor egy hatalmasat zakózik. Esküszöm nem akartam ennyire rá hozni a frászt. - Ennyire ijesztő, és félelmetes lennék? - kérdezem egy kis mosoly szerűvel, és némi sajátos önironikus humorral. Nem hiszem, hogy annyira tartana a személyemtől, hogy világgá szaladna ha meglát. De nem nevetem ki, és nem is gondolom lúzernek ezért. Velem is előfordult már hasonló. Egyszer büntetőmunkán Ramy egészen odáig merészkedett, hogy kirúgta alólam a székem, amin hintázva merengtem magamban az élet nagy dolgain. Szóval megértem én, tényleg. - Jól vagy? Nem sérültél meg? Elég nagyot zakóztál. - nézek rá azért komolyan. Elég sok sérülést láttam már, ügyes, és lassan tapasztalt gyógyító is leszek. Főként amikbe mindig keveredek... Persze van egy olyan érzésem, hogy ha meg is ütötte magát, azt fogja felelni, hogy minden rendben van. Igazából én is ezt tenném a helyében. Persze nem akarom zaklatni, vagy feltartani a tanulásban, vagy ilyesmi, és inkább neki látok a saját dolgomnak. Nem nagyon foglalkozva vele, hogy ő a továbbiakban mit csinál. Egészen addig amíg meg nem szólít. Nem veszem zokon, amit mond, sőt feltűnően nyugodt vagyok. - Magán készlet. De kösz. Ha arra a két idióta háztársamra gondolsz óráról, nos őket Piton már elintézte. Egy darabig nem lesz kedvük szórakozni a Vén Denevérrel. Ha engem kérdezel megérdemelték. Elég hangosak és zavaróak voltak. Azt hinné az ember, hogy mire valaki betölti a 17-et fel is nő, de esetükben inkább visszafejlődésnek indultak az óvi felé...- forgat szemet. Nem tudom, Adóra mit gondolt az órai viselkedésükről, de én irritálónak találtam. Csak azért nem kaptak egy adag ragya-főzetet a képükbe, mert elegem van a büntetőmunkákból, pláne abból, hogy ez miatt Ramy-vel is kicsesszek. De azért, hogy megnyugtassam a lányt elvégzek egy gyors tesztet egy textil zsebkendőn. Ha pimpófű tinktúra van benne, akkor ecettel lilára szineződik a kendő, és tényleg. Piton nem éppen vak, és süket. Főként az óráján. Tudta, hogy készülnek valamire, és óra után a saját csapdájukba estek a srácok egy alapos büntetőmunkával. Honnan tudom? Onnan, hogy óra után direkt ott hagytam a famimat kémkedni az asztal alatt, mert én is gyanítottam, hogy ez szórakoztató lesz. Nem is tévedtem. Egyébként Carnivora most épp békésen felheveredett az egyik üres asztalra, és onnan szemlél minket lustán.
Teljes átéléssel körmölöm az egyik házifeladatomat, konkrétan az átváltoztatástant. A néni tudta nélkül a kedvenc témámban adott fel házit, ami kapóra jön a jelenlegi helyzetben, hiszen gond nélkül tudok vezeklés gyanánt kétszer annyit írni, mint amennyit kért. Éljen a stréberség, néha hasznos. A papír fölé görnyedek, de amint rám köszön a másik vörös felkapom a fejemet és rohadt szerencsétlen napom lehet, mert elborulok a székkel együtt, amin térdeltem. Egy apró sikollyal kísérve közeledek a padlóval való találkozáshoz. Remek, most biztos azt hiszi az ismeretlen, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok. Csodás.
- Szia, neked is. – Válaszolok, már feltápászkodva. Leporolom magam, a széket is eredeti helyzetébe helyezem, majd én is visszahelyezkedek. Nincsen sok hátra az extra házimból, azt muszáj befejeznem, utána meg lehet menekülnöm kell Piton haragja elől. Gina vagy engedéllyel van itt, ami növeli az esélyt arra, hogy benézzen a prof, vagy engedély nélkül, ami pedig a tanerő dühét sokszorozhatja tekintve a közös múltjukat. Híresen nem kedvelik egymást. Jó mondjuk Pitont nem sokan kedvelik.
Egy darabig csak saját magammal vagyok elfoglalva, majd felnézve látom, hogy éppen a pimpófű tinktúráért nyúlt és bevillan egy korábbi emlékem a mai napról. Két idióta Griffendéles srác, ott a hátsó padban ülve kuncogtak, mint valami szerelmes kislányok és a fiolákkal babráltak. Ha nem az óra kellős közepén lettünk volna, biztosan megbüntetem őket, de félve hírhedt tanárunktól nem tettem. Aztán persze, az óra végére kiment a dolog a fejemből.
- Nem akarok beleszólni, de inkább teszteld le, hogy tényleg az van-e benne, ami rá van írva. – Jegyzem meg, hiszen nem akarom, hogy felrobbanjunk vagy tönkre tegyük a termet. Akkor duplán is bajban lennék. Márpedig nem bírok el még egy bűntetőmunkát, nemhogy kettőt.
Elég fura kettős kapcsolatom van Pitonnal. Mondjuk úgy, hogy már valahogy hozzászoktam. Pedig senkitől nem kaptam annyi büntetőmunkát, mint tőle. Ez pedig elég nagy szó, tekintve hogy szinte állandóan büntetésben vagyok. Akkor is, ha nem akarok bajba keveredni. De Piton volt az is, aki arra sarkalt, hogy több legyek egy hétköznapi utcai tolvajnál. Hogy lehetek több ennél, ha harcolok érte. Ő készített fel tavaly a bájital versenyre, amit megnyertem. És az ő kedvéért neveztem még a VMS-re is, hogy ösztöndíjat szerezzek az egyetemre. Hogy normálisabb életem legyen ennél. Na, és persze ott van néhány mardekáros hmm... mondjuk barátom. Corvus, Eileen, Gilly, Hiro, na és persze ott van Ramsey Montreville. A srác, aki teljesen összezavar. Még sosem éreztem így senki iránt, és fogalmam sincs mi ez, vagy hogyan definiálhatnám. Semmi logikai értelme az egésznek. Ráadásul az miatt a lüke Gilly meg a még lükébb pasija Dany miatt elkövettem azt a hibát, hogy rajzoltam egy húsvéti üdvözlőlapot Ramy-nek, amit a lüke baglyom ellopott, és még kézbesített is. Ezt a ciki dolgot... Mit fog most gondolni rólam? Biztos valami éretlen buta csitrinek fog titulálni...
Csak remélem, hogy nem futok bele Ramy-be, amikor nyakamba veszem az alagsori folyosókat. Előbb Piton irodáját látogatom meg, majd a bájitalterem felé veszem az irányt. Igen. Képzeljétek ez egyszer engedélyt kértem a Hollótól. Szabályosan. Így kivételesen teljesen emberi időben, teljesen legálisan lépek be a terembe. Ahol meglepetésemre nem vagyok egyedül. Adora McGalagyony. Hát ez mit keres itt? Oké. Ahogy látom tanul. De miért itt? Nem azért, de ez az én trükköm. Ezt én találtam fel. Mármint, hogy itt tanuljak, ha máshol túl sokan, és túl harsányan vannak. Lehet ő is csak egy kis csendre vágyott, mint én? Na mindegy is. Tulajdonképp bár évfolyamtársak vagyunk soha nem beszélgettem vele. Igazából, mint a többi prefektust, őt sem vettem soha semmibe. Nem volt közös témánk, és különben sincs semmi szükségem rá, hogy befújjon mindenféle miatt a nénikéjénél. Így is bosszantóan gyanakvóak Pitonnal egyetemben velem szemben. Kezet foghatnak.
- Szia! - köszönök végül, talán életemben először, ahogy realizálom a jelenlétét, és amolyan tőlem, jellegű vállvonással túl is jutok a problémán. Végső soron én engedéllyel vagyok itt, tehát semmi okom menni. A szokásos hátsó asztalomhoz lépkedek, és gondosan felállítom az üstöm, és nekiállok az előkészületi munkáknak, miközben fejben még egyszer átfutom a saját kinetikai számításaim. Mivel kapcsolatban? Nos, hát volt az a kínos doxy-szitu a csillagvizsgáló raktárában Remy-vel (vajon hogy lehet, hogy minden kínos szituban, amibe keveredek, pont ő van benne?) így egy új doxy-riasztó főzeten kezdtem el dolgozni, ami sokkal hatékonyabb. Ehhez kértem engedélyt Pitontól.
Feszengve nézem át sokadszorra a levelet, melyet anyámnak írtam. Lassan véresre rágom a számat, ahogy vagy századjára végig fut tekintetem a sorokon; direkt írtam 3 paragrafust, az első kettő után apa már nem figyel, így az utolsó tisztán a kedvenc családtagomnak szól. Már csak az kérdés, hogy mindezek után én is az ő kedvence leszek-e...
Drága Édesanyám,
Szokásos húsvéti levelemmel remélem még időben oda ér a Roxfort-i bagoly. Nem venném szívemre, ha késve találna meg. Be kell vallanom valamit; kétségeim vannak miközben ezeket a sorokat írom neked. Tudom, hogy vannak kötelességeim, melyeket ez idáig hibátlanul teljesítettem, de most…Valószínűsítem, hogy már hallottad viseltes dolgaimat és szégyenkeztél miattam eleget a család előtt. Ezt sajnálom.
Remélem találsz magadban annyi együttérzést, hogy nem engeded apámnak a, feltehetőleg már megírt, rivalló elküldését az iskolába. Ha valaki, akkor te, s ő megértitek mekkora nyomás nehezedik rám így is és azt is, hogy miért botlottam ekkorát. Többet nem fordul elő. Efelől biztosítalak mindkettőtöket.
Anya, nagyon hiányzol és a maga módján apa is. Nagyon rosszul esik, hogy ennyire elitélnek csak azért, mert McGalagony ként szabályt szegtem és lebuktam. Egyetlen egyszer. Tudom, hogy te megbocsájtasz és megértesz. Kérlek, apát is sarkalld erre, mert belehalnék, ha másképp nézne rám ezekután.
Szerető lányod;
Adora McGalagony
Sóhajtva hajtom össze a díszes szélű pergament és reménykedek a legjobbakban. Egy teljesen átlagos, barna madárkára kötöm a levelet, minden bánatommal együtt. Anya mindig azt mondja, hogy csak addig érdemes búslakodni, amíg mással meg nem osztod az aggodalmaidat. Onnantól a bánatod már másé is, így nem kell annyit foglalkoznod vele. Nézem ahogy elrepül a bagoly, míg csak hűlt helyét látom a horizonton…
Miután feladom a beütemezett húsvéti levelet édesanyámnak, rohanvást veszem célba a könyvtárt, mert az extra járőrözés, a bűntető munka és a lassan fellendülő szociális életem mellett nem marad elég időm a tanulásra. Egyetlen egyszer bukok le és máris fenekestül felfordul az életem. Eleinte a könyvtárba akartam menni, de ott annyian voltak, hogy a saját gondolataimat nem hallottam. Nem is értem…általában van még egy-két hely, de szinte az egész iskola tele van. Mintha egyre többen lennének a diákok.
Próba szerencse jelmondattal baktattam le az alagsorba. Itt azért jóval kevesebben vannak, jóllehet 98%-ban Mardekárosok, akik azért nagyon nem közkedveltek. Először céltalanul sétálok, de amint meglátom a résnyire nyitott bájital terem ajtaját annak irányába startolok el. Szerencsémre üresnek tűnik a hely, Piton biztos valami hétvégi bűntetőmunkát felügyel. Vagy hasonlók. Csendben behúzom magam után az ajtót és szépen elrendezem a rám váró tanulnivalókat az asztal egyik végében. Kissé pót cselekvés ez a nagy rendezgetés, hogy lássam bejön-e valaki. De nem. Így nyugodtan kezdek neki a házi feladatok kupacának kedvenc, fekete tollú pennámmal és vagy 10 méter pergamennel.
Kicsit a sors iróniájának tekintem, hogy pont Piton órája az első, ahová betévedek a Roxfortban. Mindig ettől tartottam régen a leginkább és most itt vagyok, végig beszélgetem az egészet azzal az emberrel, aki a legtöbbet jelent a számomra és semmi félelem nincs bennem a professzorral kapcsolatban. Lehet, hogy szimplán óra után fog kiosztani, de már nem félek úgy tőle, mint régen. A Durmstrang elég sok mindenre megtanított és ugyan eddig bírtam, de örülök, hogy az életem része lehetett. Talán egyszerűbb lett volna, ha máshogy alakul az életem és alapból Andy nevel fel. Tuti Bulgáriában kezdtem volna el már az iskolát is, de akkor nem ismerném Flintéket, akik nélkül az életemet elég nehéz jelenleg elképzelni. - Akkor legyen az, hogy szombat este találkozunk a mardekár klubhelyiségében és onnan megyünk tovább a Három Seprűbe pár italra és végül pedig a Szellemszállásra. Biztosan viccesebb lesz pár sör után ott járkálni. Vagyis nem pár sör, hanem három. Annyi a tűrőképességünk ugyebár – mosolygok rá végig. Hiába haragszom rá egy kicsit az eltitkolt információk és az egyelőre még felfedetlen ügyek miatt. Túlságosan a szívembe lopta magát már kiskorunkban. Mindössze ki kell találni, hogy ennyi kihagyás után hogyan tovább. Vajon sikerül legjobb barátoknak maradnunk vagy folytatni azt, amit elkezdtünk, amikor leléptem Bulgáriába? - Szerintem ne kérdezzük meg soha – nevetek fel talán egy kicsit hangosabban a kelletténél, mivel teljesen megfelejtkezem magamról, hogy Piton óráján vagyok. A professzor komor, szinte már-már öldöklő tekintettel néz rám. Kicsit elszégyellem magam, de rögtön befogom. Szépen csendben nézem végig az óra maradék percében, ahogy körbejár a teremben és mindenkinek ellenőrzi a bájitalát és leosztályozza azokat. Mikor hozzánk ér megjegyzi, hogy most az egyszer tűrte azt, amit órán leműveltünk, s utána egy egész jó értékelést kapunk az alkotásunkra. Talán pitonnak is van szíve csak jól titkolja. Valószínűleg azért nem szólt ránk, mert tudja, hogy hosszú ideje most találkoztunk először, ám tudom, hogy soha többé nem fogja eltűrni azt, amit ma leműveltünk. Az óra végeztével tovább haladunk a következő óránkra és úgy telik a nap további része, mint régen. Mintha sosem mentem volna el.
[You must be registered and logged in to see this image.] Én még mindig csak angolul és latinul beszélek, hiába próbálták a szüleim a franciát belém nevelni, valahogy kevés affinitásom van hozzá. Az állatokkal előbb megtanulok beszélni, mint franciául, hiába hasonló néhány elemében az angolhoz, de még a latinhoz is. Ő meg már vagy három extra nyelvnél tart, és én egyikhez se tudok hozzá szagolni. Mondjuk eközben én a párbajtudásomat és a sötét praktikákat gyakoroltam, de a szüleim és a mestereim nyomására erről igen keveseknek van sejtése. Persze azt mindenki tudja, hogy elég sok órából jóval előrébb tartok, mint ahogy a tanárok leadják az anyagot, de nem én vagyok a világon az első, aki előre tanul, így hát nem olyan feltűnő. Egészen egyszerűen a szüleim elvárják a tökéletest, és én meg is adom nekik. Ritka az arcomon a mosoly, ha másról van szó, de Bex-szel mérföldekkel szabadabb vagyok, bár a külső szemlélők ezt inkább egy leheletnek neveznék, hiszen nem olyan látványos. Egész gyerekkorunkat együtt töltöttük, és ez sosem fog elmúlni, mégha még több évet is töltünk távol egymástól. Örökké a arátom lesz, erre meg tudnék esküdni akármikor. És remélem ő is így gondolja. - Ha-ha, nagyon vicces. - válaszolom keserűen, hiszen nem vagyok arra az estére valami büszke. Persze folyamatosan védtem magam, hogy nem az én hibám, hanem az alkoholé, hogy nem az én hibám, hanem a kíváncsi Rita Vitrolé, hogy nem az én hibám, hogy kimondtam az igazságot, de… Nyilván az én hibám volt. Csak nehéz beismerni, szinte lehetetlen küldetés nekem. - Abszolút benne vagyok. Elmehetnénk a Szellemszálláshoz is egyet sétálni előtte vagy utána, ahogy kijön a lépés. De azt hiszem már most kőbe vésem, hogy három alkoholos vajsör a maximum, aztán visszaállok a gyerekverzióra. Úgy se veszi észre senki, nem esik csorba a felnőtt férfi büszkeségemen. - mondom, kihúzva magam, mintha valóban annyit számítana, hogy betöltöttük a tizenhetet. Hiszen így is hátra van még majdnem másfél év a Roxforti képzésből, szóval senki se kezel minket felnőttként. Illetve én már rengetegszer megkaptam, hogy inkább viselkedek kis-felnőttként, mint gyerekként, de ez más kérdés. - Biztos rak bele valami titkos összetevőt. Meg nem kérdezném, mert biztos valami nyálas szeretet kapnánk válaszul. - fintorodom el, de a szememben ott van a nevetés, nem csak a gúny. Közben teljesítettük a feladatot, kész van a varázsital, és ameddig Piton ellenőrzi és osztályozza, addig kihúzva magam, illedelmes szájzárral várok meg se mukkanva, tiszteletet adva. Ha már magát az órát végigbeszéltük és nem hajított ki minket…
Régen mindig volt bennem egy kis rettegés, ha Piton bájitaltanjára kellett jönnöm. A Durmstrang után már ez sem tűnik olyan félelmetesnek. Ott a tanárok nagy része jóval szigorúbb, mint itt bármelyik. Sokszor még a tananyag is több, jobban leterhelve éreztem ott magam. Az idegen nyelvek tanulása, pedig még kivett belőlem egy jó adaggal, de legalább büszkén mondhatom, hogy egy év alatt már nemcsak angolul beszélek, de bolgárul, oroszul és németül is. Ugyan az utóbbi kettőt töröm még, de meg tudom értetni magam. A bolgárom pedig nagyon jó lett ez idő alatt, de ehhez hozzátartozik, hogy szinte mindenki úgy beszél kint és a rokonok is néha átváltottak angolról. Az illatok megdobogtatják a szívem és gyengédebben nézek Corvusra a kelletténél. Nem szabad megtudnia, hogy az én szememben semmi sem változott. Hosszú idő telt el azóta és újra meg kell ismernünk egymást pluszt nem tudhatom, hogy azóta miket titkolt még el előlem. - Apropó Három Seprű. Mit szólnál ahhoz, ha a hétvégén lemennénk? Úgyis nagykorúak vagyunk már, senkit sem kell meggyőzni arról, hogy kérje ki az italunkat – ajánlom fel. – Meg ami azt illeti már hiányzik a hely hangulata. Persze csak akkor, ha ezúttal nem fogsz semmit kikotyogni egy esetlegesen odatévedő újságírónak – nevetek fel a régi kellemetlen emléken. Nagyon mérges voltam Corvusra akkor. Legszívesebben üvölteni tudtam volna vele, s ezután volt is köztünk egy kis mosolyszünet. Így jár az, aki tizenöt évesen megiszik három vajsört, hiszen a zsenge szervezet már azt is úgy dolgozza fel, mintha többet és erősebbet ittunk volna. - Bulgáriában is van vajsör, de nem igazán lehet összehasonlítani azzal, amit Madam Rosmertánál lehet kapni – teszem hozzá még, mint egy apró megjegyzést. Az ottani ital sokkal keserűbb és nem élveztem úgy az iszogatását, mint a Roxmortsban elhelyezkedő kiskocsmájét.
[You must be registered and logged in to see this image.] Lehet, hogy a páros feladat segít, lehet Piton kivételezik velünk, bármelyik is az ok, hogy van lehetőségük az óra közepén beszélni, annak ellenére, hogy Bex még késve is futott be, nekem megfelel és kérdés nélkül elfogadom, köszönöm. A válasza kicsit meglep, magabiztosnak tűnik, azt sejteti, hogy most igazából megtehetném, hogy én dőlök hátra és én nézem, hogy ő hogyan állítja elő a varázsitalt, amire eddig még soha nem volt példa. Sokat leveleztünk, de persze teljesen más leírva olvasni, hogy Bex elkezdett jobban teljesíteni a suliban, minthogy tényleg megtapasztaljam, hogy nincsen szüksége arra, hogy bármilyen tárgyból elvigyem a hátamon, mert képes függetlenül megoldani mindent. Sosem volt hülye, csak nem igazán törődött a tanulással, így inkább az lep meg, hogy ilyen könnyedén közli, nem az a tény, hogy képes rá. Az, hogy nem tudja, hogy mit is dolgozik a bátyja viszont tökéletesen a régi Bex, soha nem ment annak a mélyére, hogy mivel is foglalkozik a bátyja. Mondjuk én se nagyon törődök az enyémmel, szóval nincs mit a szemére vessek. Annyit tudok róla, amennyit a kötelező családi vacsorákon kötelezően megoszt az asztalnál. Ahogy elpirul az üstből felszálló illatokat szaglászva egy kicsit felvonom az bal szemöldököm és valójában nem kérdőjelezem meg az illatait, hiszen lehetséges, hogy ezek között van valami, ami zavarba ejtette. - Régi könyvek illata, kviddicskesztyű és... vajsör. - mosolyodom el az utolsóra, a Roxmortsi délutánok emléke élénken él még bennem. - Milyen érdekes, hogy mindketten vajsör illatot is érzünk, Madam Rosmerta odalenne a gyönyörtől, ha tudná milyen mély benyomást tud tenni a Három Seprű. - jegyzem meg szemforgatva, aki nem ismer úgy hihetné, hogy pikkelek a nőre és idegesítőnek tartanám a lelkességét, de valójában ott a kis mosoly a szám sarkában a gondolatra. És valahol nagyon elégedett vagyok, hogy az alkoholos vajsörözés és az a hatalmas botrány, ami kitört belőle, nem homályosítja el azt, hogy a vajsört még mindig a legkellemesebb, legmegnyugtatóbb illatnak tartjuk mind a ketten. Jó érzés, hogy van, amit mindketten ugyanúgy érzünk. A kviddicskesztyű pedig... tökéletesen megfelel válasznak a megfogalmazhatatlan üvegház szag helyett.
Senkit sem lepek meg, ha azt mondom, hogy annyira nem hiányzott Piton szigorúsága. A beszélgetésünk ellenére úgy néz ki, hogy a mai órán sikerül megúsznunk a befenyítést. Nem tudom, hogy ez miért lehet. Azért olyan sokáig nem voltam távol, hogy ez teljesen a feje tetejére forduljon. Az is lehet, hogy csak sikerült kifejlesztenünk a suttogás mesterségét és mivel ez közös munka, nem feltétlen szűri ki, hogy miről cseverészünk éppen és meg kell mondanom, nem feltétlen a bájitalról. Persze az is szóba kerül, de Corvust sokkal inkább érdekli az ittlétem, amiről mindent elmondtam neki, amit szeretnék. Annyit osztok csak meg, amennyit kapok és ez alól ő sem lehet kivétel. - Mielőtt elmentem kijavítottalak volna, hogy a te kisujjadban – mosolyodom el. Ugyan nem sokat látott most abból, hogy mennyit fejlődtem, de ez idővel változni fog. Ez az óra arra is jó, hogy nosztalgiázzak egy kicsit. Most minden olyan, mint régen, s ez rövid időn belül változni fog. Nem vagyunk már kis negyedikesek, akik féltek kinyitni a szájukat annak ellenére, hogy igenis képesek voltak bárkinek beszólni. Más idők járnak. - Valami olyasmi – bólintok. Azt azért nem mondanám, hogy szoros maradt a kapcsolatom a bátyámmal. Nem sokat beszélünk, de az átélt traumák után összetartunk. Támogatjuk egymást és ha gond van, akkor mindig egymáshoz fordulunk. Sokat leveleztünk míg Bulgáriában is voltam, de azt sosem kérdeztük meg, hogy mi történik a másikkal napi szinten. Sokszor mintha nem is ismernék egymást, de a szeretet új lángra gyúlt. – Ilyeneket ne kérdezz, fogalmam sincs – rántom meg a vállam. Biztosan furcsának hathat, hogy nem tudom a bátyám első munkahelyét. Majd megkérdezem tőle a szünetben, ha nála töltök pár napot. Amint kész van az ital a vanília, a fahéj és Corvus hajának az illatát érzem meg. Az arcom hamarosan olyan színbe burkolózik, mint a hajam. Erre nem számítottam, pedig egyértelmű is lehetett volna. - Vanília, fahéj és vajsör – hazudom, mivel nem akarom, hogy tudomást szerezzen róla. Ez maradjon az én kicsit titkom. – Te?
[You must be registered and logged in to see this image.] Valamilyen szinten bennem is az a ábránd él, hogy milyen jó lenne, ha minden olyan lenne hirtelen, mint régen. A megismert boldogság, a rengeteg idő, amit együtt töltöttünk, a vidám napok, semmittevések, vagy éppen kiskorunkban a csínytevések. Titokban mindig úgy éreztem, hogy ketten vagyunk a világ ellen, hiába voltak ott a Mardekáros “barátaim”, nekik a legkevésbé se mutattam az igazi arcomat. Viszont most itt van Katherine, Benjamin, az Ollivanderek, sőt, még Gina is, akiknek sikerült valamilyen szinten áttörni a távolságtartásomat és a közelembe kerülni. Nem hangoztatom, nem híresztelem, de törődök velük, akármilyen szedett-vedett bandáról is beszélünk. - Igen, a kisujjunkban van. - válaszolom egyszerűen, magabiztossággal, azzal nem is törődve, hogy általában enyém az oroszlán része, vele megosztom a rivaldafényt. De senki mással. Valahol most kivételesen megérzem, hogy valami rosszat tettem, és nem forszírozom tovább, hogy milyen is volt a bátyja, sőt, visszavonulót fújok. - Örülök, hogy megtalálta a helyét és a kapcsolatotok ilyen szoros maradt. - mondom őszintén, bár nem nyálas hangnemben, hanem a tőlem megszokott nyugodtsággal. Az én kapcsolatom Marcussal tendál a semmi felé, mióta én kaptam meg a családi gyűrűt és az én privát taníttatásomra figyelnek, és lényegében minden lehetséges aspektusban engem jelöltek meg örökösnek, hiába ő az első szülött… Nem igazán repes az örömtől. Még agresszívabb és önfejűbb, mint eddig. - És hol kezdett el dolgozni? - kérdezem csak úgy mellékesen, mert azt tudom, hogy a szüleikkel nem állna össze, legalább is gondolom. Meg arról már tudnék is, a szüleim többnyire még mindig számon tartják a Wildfield családot, ha valamilyen hasznos pozíciót töltenek be. A következő pillanatban a főzet felveszi a kellemes gyöngyházfényű színét és elkezd spirálisan gőzölögni, ezzel az egész termet elárasztva a mindenkire másképpen ható illatával. Hmm… A régi könyvek illata, vajsör és... mi ez az illat? Valamilyen trágya…? Hogy érezhetem a trágya illatát kellemesnek?! Látszik az arcomon egy kis zavar, miközben szaglászok a levegőbe, a semmitmondó márvány arcomon összevonom a szemöldökömet értetlenül. - Te milyen illatot érzel? - kérdezem fel, jobb, ha átfordítjuk rá a kérdést, hátha neki is van valami furcsa. Lehet, hogy még se sikerült kirázni a kisujjunkból és valamit elrontottam?
Tudom, hogy nem fogom megbánni, hogy visszatértem a Roxfortba. Minden olyan lesz, mint régen. Legalábbis ebben reménykedem, habár biztos vagyok benne, hogy nagy változások fognak beköszönteni az életemben. Sokat fejlődtem az utóbbi időszakban, már nem vagyok olyan magányos farkas, mint voltam kisebb gyerekként. Már megtanultam értékelni az emberek társaságát és kevésbé vagyok kötekedő. Nem fogok csakúgy beleállni valakibe, mert nem aranyvérű, hiszen rá kellett jönnöm, hogy ebben a világban semmi sem biztos. Én sem az vagyok, akinek hittem magam. Teljesen máshonnan származnak a gyökereim és ezt hosszú évek elteltével kellett megtudnom. Senki sem lehet olyan biztos a maga igazában, erre rá kellett jönnöm, így már másként tekintek sok dologra, habár a fő elveimet megtartottam. - Jól állunk a főzettel - mosolyodom el, amikor látom, hogy az már bugyogni kezd. Remélem nem kell senkin sem tesztelnünk majd a kész főzetet. Valamiért ezt tartom a világ egyik leggonoszabb bájitalának. Olyan agymosást művel belőle mindössze néhány csepp, ami által az egész személyiségünk megváltozhat csak azért, mert arra befolyásol, hogy beleszeressünk valakibe. - Még most is tud nagyon seggfej lenni, de tudod neki is hazudtak egy életen át, így elég sok dolgot átértékelt - rántom meg a vállam. Igaza van Corvusnak, de akkor sem esik jól, hogy ugyanolyan csúnya szóval illeti a bátyámat, mint én. - Amúgy meg dolgozik, szóval ha ott leszek is csak esténként találkozunk. Tavaly fejezte be az iskola tanulmányait és elég hamar el is helyezkedett. pár éve még az volt a nagy terve, hogy miután végez a Roxfortban beutazza Európát egy év alatt, de mivel anyánk egész életünkben hazudott nekünk és apánk kitagadott engem sok mindent ő is átértékelt magában. Nem fogad el tőlük semmilyen anyagi támogatást annak ellenére, hogy ő tartja a kapcsolatot a szüleinkkel. - Jól van, ha esedékes lesz beszélünk róla - zárom le ennyivel. Tényleg szeretném, hogy eljöjjön velem Bulgáriába, de rendeznünk kell még a dolgainkat. Először is ki szeretném húzni belőle, hogy miket titkolt még el előlem és miért. Aztán meg ott van az a szitu, hogy barátok vagyunk-e még vagy esetleg folytatnánk, amit abbahagytunk. Semmit sem tudok, jelenleg minden egy nagy kérdőjel.
[You must be registered and logged in to see this image.] Azt tudom, hogy Gina és Bexley nem éppen a legjobb barátnők, hiába van néhány hasonló vonásuk - de szigorúan csak néhány -, de hogy milyen mély az ellentét azt nem pontosan tudom. Pedig ha Bexley kimondottan panaszkodna rá, akkor egészen biztos, hogy sarokba szorítanám Ginát és kérdőre vonnám. Persze ez valószínűleg nem lenne olyan egyszerű, mint amikor Katherine-t vontam kérdőre, hogy eljárt a szája a képességemmel kapcsolatban, hiszen Ginát le se lehet lőni, ha éppen magát kell védelmeznie, és még azt is kinézem belőle, hogy azonnal pálcát ránt rám, sutba dobva, hogy az elmúlt másfél évben mennyi időt töltöttünk el egy csoportban a többiekkel. - Persze, hogy nem. - válaszolom egyszerűen, újra megtalált kemény magabiztossággal, és folytatom a főzetet. Fel sem tűnik, hogy lazsál, sőt, néhány pillanat erejéig minden olyan, mint régen. Én dolgozom precízen, gyakorlottan, ő pedig mímeli, mintha valami ilyesmit csinálna, és a végeredmény mindig elegendő volt ahhoz, hogy a professzor ne kérdőjelezze meg a hozzájárulását. A legtöbb tantárgyban mondjuk ugyanez vol a felállás… Talán csak a Legendás Lények Ismeretében nem, ahol viszont én voltam az, aki meghúzódott a háttérben, hiába imádom a varázslényeket olyan nagyon. De Hagrid óráin villogni, amit a Mardekárosok kilencven százaléka lenéz, nem olyan nagy dicsőség, sőt, célpontja lennék az embereknek, hogy érdekelnek a buta óriás órái. Így is célpont vagyok valamilyen szinten, hogy ellágyultam és Accipiter, Benedict és Morgan hármassal látnak állandóan, de ameddig velük vagyunk nem próbálkoznak be. Csak akkor van esélyük, ha a klubhelyiségben egyedül ücsörgök, de akkor meg a farkasom eléggé elrettentő jelenség. - A bátyádnál? Ki hitte volna, hogy egyszer magadtól választod, hogy nála lakj. Néha olyan seggfej volt… már bocsánat. - jegyzem meg őszintén. - Bár valójában mindegy, hiszen az év nagy részét úgy is az iskolában töltjük, azt a pár hetet akárhol túl lehet élni. - teszem hozzá, valószínűleg látszik rajtam, hogy valójában szívesebben eltölteném ezt az időt akárhol, csak otthon nem jelenleg. Elgondolkozom a meghíváson, de nem nagyon lovallom bele magam, mert nem lehet elfelejteni a körülményeinket. - Talán beszélhetek a szüleimmel, ha tényleg meg szeretnél hívni, és persze a nagyszüleid meg apád is egyetértenek ebben. Tudod, attól még, hogy nem vagy Wildfield, nem egy nincstelen mugli családba cseperedtél, és a szüleimnek talán ennyi elegendő is. - mutatok rá a kapcsolatokra, amik olyan becsesek az aranyvérűeknek. Igaz Bulgária egy kicsit odébb van, de a varázsvilágban kevésbé számítanak a távolságok, a megfelelő szavakkal rá tudom venni a szüleimet, hogy az ottani Benedictekkel nagyon is érdmees lenne jó viszonyt tartani. Közben a bájital kezd alakot ölteni, ahogy mindenkié a teremben, és elkezd a kellemes illat terjegni a levegőben.
