VMS Döntő -Anglia vs. Dél-Afrika (lefújva?)

A döntő

Tita is nem sokkal korábban, alig húsz perccel ezelőtt értesült róla, hogy sajtótájékoztató várható, de alig egy perce közölték vele, amit most már a többiek is tudnak; Anglia kiesett, így nem csak hogy a döntőt nem játszhatják le, ezüstérmet sem kapnak, kizárják őket. Legalábbis most mindenki erről beszél, s ahogy leérnek, az amerikai edző már a mikrofonok előtt ál, egy hosszú pergement kicsomagolva, és meg is keresi az ide vágó passzust, arcán hideg kifejezés ül.   – És ahogy említettem hölgyeim és uram, ez a szedett-vetett csürhe nem csak hogy tisztességtelenül játszott végig, nem felel meg a csapatösszeállítás az 1566os évi XVII. Törvény 8. paragrafusának, amely kimondja, hogy a Varázslók Mágikus Sportjának nevezett versenyben a résztvevők minimum hatvan százalékának az adott országból kell származni. Ezt ugyan pontosították az 1700-as években, hogy kettős állampolgárok is játszhatnak, de ezzel együtt is legalább legalább öt honos játékosnak kell lennie. Ha leszámítjuk, hogy a roxfort állandóan trükköző igazgatója még a táncosokat medimágusokat, sajtósokat is nevezte, mint játékos, akkor is csak négy angoljuk van az öt helyett. Csaltak, vesztettek, ennyi. – Tapsolja meg saját magát, ám mintha egyedül lenne a véleményével, mert a mexikó, ír, és norvég csapat edzője is feljön a pulpitusra. A franciák, oroszok most inkább sötéten hallgatnak, de nem foglalnak állást. Dumbledore higgadtan karbafonja a kezét, váltva egy pillantást a dél-afrikai királynővel, aki láthatóan nem fogadja el a meccs nélküli győzelmet. – Játsszanak, megérdemlik, ha végigverekedték magukat eddig. – Tolja félre az amerikait a mexikói edző. Az ír és a norvég bólogat, ők voltak az eredeti csoportkörből, akik elismerik, hogy az angolok a kiesés széléről jöttek vissza. Az egyenes kiesésben lévők csapatok játékosai is megérkeznek a sajtótéjékoztatóra, és sokan egyesével kiabálják be, hogy játékot akarnak látni. Az amerikai edző viszont rázza a fejét, és a pergament mutogatja.   – A törvény az törvény, nem módosítható, nem mi találtuk ki. – Tita próbál elvegyülni, infót szerezni, és az jön le, hogy sokan itt döntőt akarnak látni, valaki már a kviddics évszázadait bújja a vmsre vonatkozólag, hogy talál e paragrafust erre vonatkozóan. Sőt, Tita is kap egy példányt, mert a sajtósok mind kérnek, hát neki is a kezébe nyomnak egyet. Valóban megtalálható a VMS mellékletében, hogy csak egy bizonyos százalékú idegenlégiós lehet, de a házigazda módosíthat ezen, opcióként egyetlen kettős állampolgárt beletehet, tehát bárki, aki játékosként fel van írva, még ha kettős állampolgár is, részt vehet. De akkor olyan sportot kell a döntőre választani, ami elegendő a csak saját országbéli játékosok plusz az egy kettős állampolgár részére. Tita meg is kapja az angolok listáját, és látja, hogy ki honnan származik, Thomast például utólag küldték be a csapatba Daniil helyett, de meglepődve veszi észre, hogy Dumbledore annak idején lejelentette Gillyt és Codyt is mint hivatalos játékosok, nem csak kiegészítő személyzet, de ami a még meglepőbb, Stanssont is, végszükség esetén, mint beállható játékos. Angol/Dél-Afrikai kettős állampolgár.   – És mivel minket le akartak fizetni, hogy álljunk össze egy csapatként, úgy gondolom, hogy tisztességtelenül győztek, nekünk van a helyünk a döntőben. – Fejezi be az amerikai, önelégült mosollyal. Páran ugyan bólogatnak, de a többség, edzők, játékosok rázzák a fejüket, és minden szem a Dél-Afrikai királynőre szegeződik, aki hirtelen azt se tudja, mit mondjon. Stansson karba font kézzel ácsorog, egyelőre nem szólal meg, várja hogy hova fut ki az ügy.


//A határidő: : október 13//

VMS & Eileen

Nem enyhén lep meg, hogy az esti program egyik percről a másikra megváltozik. A célegyenesben akarnak minket tönkretenni - újra?! Na azt már nem! Szó sem lehet róla, hogy ezt csak így megtehetik!
Nem, nem hittem, hogy fellélegezhetünk - a naivitás távol álljon tőlem -, de hogy egy ilyet varrjanak a nyakunkba... Ez szimpla szemétség és ok nélküli rosszindulat.
- Fogadjunk, hogy a hülye hamburgerzabálóknak az fáj, hogy nem ők állnak most itt - puffogok, ahogy átverekedjük magunkat a folyosón, le a hallba, ahol azt hiszem, vissza kell majd fognom magam, hogy ne akarjam kikaparni a fickó szemeit. A sztereotip beszólást pedig remélem, nem veszik nagyon magukra azok is, akiknek nem kell.
Kész őrület, ami itt megy; a kamerákkal még csak bajom se lenne, ha nem akarnák az arcomba tolni őket fél másodperces eltéréssel... Kedvelem a figyelmet, de bassza meg, azért legyen már egy határ...! Hát persze, hogy a balhéra ugranak ilyen nagy hévvel, mi másra?
Amint leértünk, igyekszem elrejteni a villámokat szóró tekintetem, és lehiggadni annyira, hogy követni tudjam az eseményeket anélkül, hogy még a jelenleginél is nagyobb botrányt csinálnék. Grr. Lassan már elég lesz a sok baromságból, de úgy állok hozzá, hogy ez mégiscsak semmiség ahhoz képest, ami eddig történt.

Nem szeretek tétlenül várakozni. A versenynapok előtti izgalmat pihengetéssel nem tudom magam mögött hagyni, éppen ezért két dolgot szoktam abszolválni. Vagy elmegyek sétálni és a környező éttermeket messziről elkerülöm, vagy pedig edzek magányosan. Nem, mintha ne tudnék megkérni valakit, hogy töltse velem az idejét, épp csak.. szeretek egyedül lenni meccsek előtt. Persze a többiek jófejek és bizonyára tudnék odacsapódni valamelyik szoba lakóihoz, hogy ne unatkozzak, de az őszintét megvallva szeretem ezt a fajta csendes, egyedüli rákészülést. S mivel ez a döntő lenne, ma az étteremkerülés egyértelmáen nem opció, hisz túlságosan izgatott vagyok ahhoz, hogy meg tudjam állni a szenvedélyem nélkül, márpedig kajakómába esni a meccs előtti este nem lenne célszerű. Nem potyára edzettünk, nem kéne épp most szétcsapni az egészetg ilyetén. Marad tehát az, hogy edzeni indulok, ergo lábszárra simuló, fekete sportnadrágot, szintén fekete edzőcipőt és piros sporttrikót viselek, s épp a hajamat copfolom, amikor az edző bekopog. Kissé megszeppenve állok a hír hallatán, s átfut a fejemen a gondolat, hogy igen hülyén fogok festeni az "eseményen" ilyen holmiban, de aztán végül elhessegetem a gondolatot, elvégre versenyen vagyunk, ahol legtöbbször így mutatkozunk, nem szórakozni megyünk most sem.
csatlakozom tehát a többiekhez először a helyszínre sétálásban, majd pedig az áll leesésében is.
- Pontosan mely állításokra is vonatkozik a kérdés? - dobom vissza a kérdezőnek a labdát, kérdésre kérdéssel felelve. Én nem voltam ott a legitóbbi hacacárén, így csak elmesélésból tudom, hogy mi történt a királynővel, de amúgy se reagálnék a provokatív kérdésre másképpen. Egyrészt ha választ kapok, akkor legalább tudni fogjuk hogy mégis miről is van szó, másrészt pedig a makacs hallgatás se lenne jó taktika, a végén még ellenünk fordítják azt is, vagy ha kifakadnék akkor azt is. méltatlankodás helyett marad tehát a hideg fejű időhúzás. A gyomoridegemet pedig megtartom magamnak és nyelem a pipát.

Sajtóesemény & Tita

to: the team

A saját levezető edzésem után indulok vissza a szobámba, de meglepetésemre tele van újságíróval a folyosó, nem értem, mit akarnak, egyszerre beszélnek, így csak valami döntés, meg kizárás szavakat tudok kivenni az egészből, és egyből rosszat sejtek. Pont akkor esek be a szobába nagy nehezen, mikor Stansson bemegy, és elmondja, mi a helyzet. A döbbenet és a harag egyszerre szakad fel belőlem, ezt egyelőre csak azzal tudom levezetni, hogy belerúgok a szekrénybe, majd utána egy bűbájjal kicsit javítok a személyi higiéniámon, ha már lefürdeni nem tudok elmenni most, mert kell mindenki. Visszafele már kíméletlenül megtaszítom azt, aki túl közel pofátlankodik hozzám, de különben Stansson jól áttört rajtuk. Odalent megkeresem Sidney-t, és megállok mellette. – Hát ezt nem hiszem, mire alapozhatják ezt a baromságot – dühöngök, és persze tudom, hogy a konkrét választ a lány sem tudja, legfeljebb sejti, de jól esik kimondani. – Gondolom véletlenül sem játszik szerepet a dologban az, hogy rég kiestek – morgok tovább, majd szétnézve látom, hogy mennyi ember van itt, ami cseppet sem tetszik nekem, utálom a tömeget.

Az utolsó fejezet

A döntő

Pár nappal később, miután megmentették Dél-Afrikát, és a királyi családot Elena átkától, a döntőre készülődvén számtalan játékot, és formációt begyakorolva várják a nagy napot. Ám a döntő előtti este Stansson egyesével kopog be mindenkihez, hogy azonnal le kell menni a szálloda halljába, mert az amerikai edző sajtótájékoztatót tart, miszerint kizáratja a csapatot, még Dumbledore is megjött. Stansson most csak sima melegítőben van, estére egy kőkemény edzést akart tartani, de úgy fest, az amerikai most beleköpött a levesükbe. Nyilván az ezdő mindent meg akar tenni, hogy ez ne történhessen meg, de azt már tudni lehet, hogy maga a dél-afrikai királynő is ott van a sajtótájékoztatón, és próbál segíteni, ez legalább megnyugtató, hogy mellettük áll, nem akarnak harc nélkül győzni. Stansson sürgetően pörget fel mindenkit, azonnal le kell menni, most nem érdekes a smink, vagy a cicoma, mielőtt ott kell lenniük, hogy megvédhessék az álláspontjukat bármi áron. Ha már eddig eljutottak, legalább harcban bukják el a döntőt, ne pedig holmi szabályszegés miatt. Stanssonnak van ötlete, hogy mi lehet az amerikai problémája, de majd ha leérnek, kiderül. Nem volt kedve addig belemenni, amíg nincsen lent a csapat is. Ha a játékosok kilépnek a folyosóra, már ott is rengeteg újságíró van, vakuk villognak a szemükbe, s máris nekik szegezik a kérdést, hogy mi történt, egyetértenek-e az állításokkal. Stansson elől megy mint egy faltörő kos, és lerázza magáról a paparazzikat, nem hagyja, hogy nagyon pofátlanok legyenek.



//A határidő: : okt 2 (én írok október 3án)