2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az elsősök érthető módon még hasznos, ha térképpel járják be az iskolát, mert a szeszélyes lépcsőkhöz hozzátartoznak a kesze-kusza folyosók, amiken igen könnyű elkeveredni, arról nem is beszélve, hogy akadnak olyan helyiségek is a Roxfortban, amik évről évre még akár helyet is változtatnak. Még egy tapasztalt diák sem mondhatja el magáról, hogy tökéletesen kiismerte az iskolát, hiszen az szinte lehetetlen feladat. Ha van egy kis szerencséd, akkor a falakon sorakozó festmények esetleg segíthetnek.
- Igen. Nyilván - biccentek egyet Gillian nyugtató mozdulatai és szavai hallatán. Sajnos, elég maximalista vagyok, ami azzal jár, hogy gyakran érzem magam rosszul, ha valami oknál fogva egy helyzetből nem vagyok képes a lehető legtöbbet kihozni. Persze, elég sűrűn járok úgy, hogy valami nem sikerül, még a kviddicsben sem, szóval igazán van okom egy-két dolgot átrágni magamban olyankor. Ez a gyógyítás pedig... Le kell nyelnem, de ez van. Nem vagyok Madam Pomfrey és nem is ez az életcélom. Egyszerűen csak örülök, hogy kisebb sérüléseket gond nélkül helyre tudok hozni. Ha a kislánynak valami komolyabb baja lett volna, akkor tuti nem nyúlok hozzá, akármennyire is nyúznak vele a többiek. Végül szélnek eresztjük a két hollóhátas lánykát, bár ennek révén Adora egyértelműen kiesik a csapatunkból. Ami hátrány, hiszen prefektus, de ő hamarabb ki tudja magyarázni magát, ha lebuknának a Gyengélkedő felé menet. Mindenesetre, itt már úgyis túl sokan voltunk és elvileg maradt még egy prefektusunk Corvus személyében. Őt még bármikor bevethetjük, ha arra kerülne a sor. Amikor pedig négyen két irányba megyünk... Hát, valamiért úgy érzem, jobb is így, hiszen legalább egyszerre csak két embert csípnek fülön, nem többet. Ha mind a négyen egyszerre buknánk le, az nem lenne valami szerencsés a többiekkel szemben. A tanáriba beosonni elég komoly dolog. - Csak pár másodperc, nem több - vetem ellen Gilly szavai hallatán. Tényleg nem szándékozom sokáig maradni, maximum csak lelesek a lépcső irányába és kalap-kabát. Nem terveztem pikniket és vacsorapartit szervezni. Mondjuk, igazság szerint azt se igazán, hogy leginkább a képek kötik majd le a teljes figyelmemet, elvégre igencsak pislognak valamerre. A nővéremnek nem sokat kell bökdösnie, elvégre én se úgy terveztem, hogy ennek nem járok utána pontosabban. Szinte teljes mértékben ki is megy a fejemből a tanári problémája. Elvégre, eddig nem történt semmi, nem igaz? Kizárt, hogy ebben a pár percben ütne be a mennykő. - Beszélek velük - tátogom némán Gillian felé a szavaimat, majd indulok el halkan a festménylakók irányába. Csak remélem, hogy a lentiek, akik után Corvusék indultak, nem hallják meg a ténykedésemet és jönnek fel megnézni, mi is okozza a zajt. Kellemetlen lenne, annyi szent. Főleg abban az esetben, ha Daniellel találnánk szembe magunkat. Mármint, az Gillienek és neki lenne rossz élmény, én inkább csak igyekeznék észrevétlen maradni. De az exének csak nem szabna ki büntetést, nem igaz? - Öhm, elnézést - köszörülöm meg a torkom a képek előtt lefékezve, mindezt a lehető legcsendesebb módon intézve. - Megkérdezhetem, mi a gond? - pislogok párat értetlenkedve. Ha visszakérdeznének, mit is keresek itt, majd beadom nekik, hogy prefektus vagyok. Nincs ugyan nálam jelvény, de jó színésznő vagyok. Amint kiderítettem, mi is köti le a festménylakók figyelmét, megyünk is vissza a tanárihoz.
"A hatalom olyan, mint Kirké: állattá változtatja az embereket."
- Semmi baj Liz, így is jobban lett és ez a fontos. - lapogatom meg a húgom lapockáját biztatóan. Azt a mozdulatot jól ismerem én is, bár hála égnek nálam Chris hamarabb leszokott róla, lévén egyszer megharaptam érte. Nagyon csúnyán... Igaz, hogy nagyon kicsi voltam még, meg ő is, de.. a hajam mindig is szent és sérthetetlen volt! Persze ha most megtenné, már nyilván nem bántanám érte, de ez most mindegy is. Vicces, hogy ha Lizzy vagy én láttuk volna meg a jószágot, valószínűleg mindketten simán felismernénk Dany familiárisát, de Corvus nyerte a megtiszteltetést, mi erről simán lemaradtunk. Mindenki szétszéled. - Igen, ez igaz, de ha senki nem marad itt ezen a folyosón, akkor bárkinek nyílt útja lesz a többiekhez. - bizonytalanodom el mikor felveti mi is körül nézzünk. Hiszen nem csak az a két irány vezet ide amire most szétszéledtünk. MB viszont Corvus után megy. Lizzy meg elereszt és természetesen a másik irányba. Egy pillanatig hezitálok, végül Lizzy után veszem az irányt és halkan, de hallhatóan utána szólok. - Várj meg! - és utána is kocogok. Még jó, hogy nem magassarkúban vagyok. És nem amiatt, mert ne tudnék benne futni, sokkal inkább, így nem vernek zajt a lépteim. A szarkám marad egyedül ott a folyosón az egyik magaslati párkányon, ahol gyülekeztünk. Ha Adora vissza küldi Scarlettet valami oknál fogva, legalább a szarkám legyen ott. Egészen nyugodt minden, de valami még sincs rendben. Megbököm Lizzy karját, és jelzek neki, hogy ha nem is állunk le beszélgetni a képekkel, kicsit hallgatózzunk, figyeljünk, mivel foglalkoznak.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nekem se tetszik, hogy faképnél hagyom a többieket, de a kviddicspályán kívül igen nehezemre esik a csapatjáték, ráadásul jobbára nem értékelték soha, ha megmondtam, hogy ki mit csináljon, így hát most a familiáris követése tűnik a legfontosabb feladatnak. Lehet, hogy értékelném, hogy MB mellém szegődik normális esetben, de most igazából minden másodpercben az ujjamat emelem fel, hogy egy szigorú tekintettel mérsékeljem a szokásos szájmenését. Nem állok meg, nem várom meg se őt, se mást, mint valami szagot fogott kopó, de mivel követ, így válaszolok a kérdéseire. - Persze. - válaszolom elsőre gőgösen, hiszen a latin a mágia nyelve, egy csomó varázslatunk gyökere abból fogantatik - vagy fordítva. Erről mennek még a sok ezer éves hitviták. - Nagyjából. - teszem hozzá, de amikor megindul a korai szóömlés egy kicsit elvesztem a nyugalmamat és egyenesen gyilkos tekintettel fordulok felé, hogy szó szerint befogjam a számat. - Csend, az előbb mondtam el, hogy mi van. Előbb agyalj, aztán beszélj. Vagy inkább ne is beszélj. - mondom még mindig a szájára szorítva a kezemet, persze úgy, hogy az orrát ne fogjam be, nem megfojtani szándékozom, csak a szót belefojtani. Persze ez csak néhány pillanat, hiszen a lépcsőkön leereszkedve nem igazán akarok többet megállni. Fogalmam sincsen, hogy az a familiáris képes-e a beszédre, mint Emma familiárisa, hogy elmondja, amit látott - sőt, azt se tudom, hogy mit látott, sőt, van olyan varázsló, aki a familiáris szemével is tud látni, akkor meg már teljesen mindegy -, vagy csak megkaparássza a gazdáját és majd fel akarja irányítani ezen a lépcsőn, így végül nem fagyasztom bele a térbe, lelassítok a lépcsőn a farkasommal együtt és ha nem sértettem vérig a Griffendéles lányt azzal, hogy szó szerint befogtam a száját, akkor most intek neki, hogy mutassa a papírkát, ameddig a farkas néhány lépcsőfokkal lejjebb figyeli a csoportosulást, hogy elhaladnak nyugodtan, vagy lebuktunk és azonnal felmorrant, ha elindulnak felénk. Meg van a tervem, hogy mit mondok, ha szembe találkozunk akár Paisley-vel, akár Flitwickkel, de adok egy esélyt a fecninek, így leporolom a latintudásomat, hátha valami érdekeset talált tényleg a folyton kotyogós.
[You must be registered and logged in to see this image.] A gyermek megvesztegetés nálunk bevett szokás, szóval konkrétan fel sem tűnik. Azt mondjuk nem értékelem, hogy hányás után cukrot ad a lánynak. Egy meleg leves jobb lett volna, de kétségkívül érdekes mutatvány lenne előhúzni egy tálat gőzölgő paradicsomlevest a farmerzsebéből… - Igyekszünk. – Mosolygok Lizzyre. Nagyon kedves tőle, hogy aggódik miközben jelenleg rosszabbul néz ki, mint a „betege”. Milyen érdekes, hogy az erő, amit birtokol nem gyógyít lelki bajokat. Az lenne az igazán értékes képesség. Csiga tempóban indulunk el, én görnyedve támogatom, miközben a palástom alatt melengetem reszkető kis testét. Milyen szánni való apróság, pont amilyen én voltam. Sóhajtva nézek rá és igyekszem a legbizalomgerjesztőbb arcomat elővenni. - És hogy tetszik eddig a suli? Tudom, nem ez a legfényesebb éjszakád, de ezen kívül gondoltam. – Mivel az előbb úgy megijedt tőlem, így szeretném egy kicsit jobban megismerni, ha már együtt toporgunk a pislákoló fény felé, üssük el valamivel az időt. Scarlett ugyan hűségesen sétál a kislány lába mellett, de nem túl érdekes társaság. Simán eljutunk a gyengélkedő folyosójáig, ami felvidít. Egyetlen egy pillanatig. Az, hogy senkibe nem futottunk bele; legyen szó másik járőröző prefektusról, tanárról vagy szellemről egy kicsit gyanúss. - Pihenjünk egy kicsit jó? – Leültetem egy padra és ráterítem a köpenyem mielőtt mellé ülnék. A kis rókámat pedig elküldöm körbe nézni. Lehet, hogy paranoiás vagyok. Sőt biztos, de jobb félni, mint megijedni és utólag bánni, hogy nem néztünk meg valamit kétszer. Szóval csendesen várom, hogy visszatérjen az egyszemélyes felderítő sereg. Amennyiben mindent rendben talál újra neki indulunk, ha a lány is készen áll. Ezen a kis szakaszon már igazán nem lehet probléma. Hiszem én, aztán meglátjuk mi lesz.
Gilly kérdését hallom, de nem állok meg, inkább csak intek neki, hogy jöjjön utánam - utánunk - ha kíváncsi rá. Corvus tuti nem pattanna meg ok nélkül, szóval igencsak felcsigázta az érdeklődésemet, hogy mégis mit talált, utánanéznék a dolgoknak. - Erre! - intek az Ollivander-testvéreknek suttogva és szól szavam Corvusnak is. Ha két irányból mindannyian felém közelednek, akkor újra csapatot alkothatunk. Ha viszont Lizzy inkább másfelé cibálná a testvérét akkor én inkább Corvushoz csatlakozom. Nem lenne jó egyesével szétszakadni. Akkor inkább duóban gondolkodjunk, úgy jobban járunk szerintem. - Tudsz latinul? - csapódok Corvus mellé. Elég pedigrés a családja, ahogy tudom, lehet hogy járt hozzá valami nevelőnő, amíg csecsszopóságából éppen kinőtt, mint a régi filmekben, amiket egyetlen mugli származású apukám szokott mutogatni nekünk. S hát a nevelőnők franciául meg latinul is tanítják a gyerekeket, alap, nem? Bepróbálkozom hát a kérdéssel. - Találtam ezt a fecnit, de nem tudok rájönni, hogy fontos-e nekünk vagy hajítsam ki a vérbe, s ne foglalkozzak vele. Amúgy miért éppen erre mész? Láttál valami érdekeset? Mert ha nem, akkor inkább vissza kéne menni a csajokhoz, nem? Arról volt szó, hogy figyelmet tereljünk el, nem hogy mi terelődjünk el egymás mellől.. - magyarázok neki suttogva, de nem kevésbé bőbeszédűn, mint tenném bármikor máskor is.
MB úgy dönt, hogy a kislány helyett inkább a folyosón néz körül. Talál is egy papírcetlit, amit felvesz. Ha közelebbről megnézi a gyengélkedő pecsétje van rajta néhány latin szóval, illetve valami gyógszernévnek látszó félszavakkal, mert hát a lap olyan, mintha egy pergamentekercs leszakadt nagyobb sarka lenne. De vajon honnan, és hogyan került ide? Nem akadályozza Gillient semmi, hogy az MB által talált cetlit kezdje tanulmányozni, kivéve ha griffendéles orosz lányka Corvus után ered. Kérdés, hogy mit kezdenek a cetlivel, vagy, hogy fontos-e most egyáltalán?
- Köszönöm. - szipogja Lizzy cukorkáját elvéve. A hajának összeborzolására kicsit megborzong, de már nem húzódik el. Látszik, hogy nagyon nincs ehhez hozzászokva. Talán egyke. - Igen. – válaszol vékonyka szégyellős hangon a kicsi, és segítséggel ugyan, de fel tud állni, ennyit tudott Lizzy segíteni rajta. Így különösebb akadály nélkül indulhat el Adora a gyengélkedőre a kislánnyal. A gyengélkedő folyosójára befordulva se találja magát szembe semmi különössel. A kislány ugyan elég lassan haladt felfelé, de már enyhe fények jelzik a gyengélkedőt a folyosó végén.
Corvus a menyét nyomába ered lefelé a kis mellék lépcsőn. A kis állat meglehetősen gyorsan halad lefelé a lépcsőkön, a mardekáros srácban pedig gyorsan tudatosulhat, hogy egyenesen az alagsor felé tart, ahol vélhetően Flitwicket tartják fel a mardekáros lányok. Ha pedig eljut a tanerőig, akkor ki tudja mi lesz? Nem sokkal később meg is hallja a Hollóhátas házvezető, és a lányok hisztis vitatkozó hangjait. És még valamit. Daniel Paisley és egy másik hugrabugos lány prefektus, akik az alagsort vállalták, éppen elcsitítani próbálja a helyzetet, és jótékonyan felajánlják, hogy visszakísérik a lányokat a klubhelyiség bejáratáig. A menyét még nem érte el a legalsó lépcsőfokot, amikor utolérik, és Corvus familiárisa megfagyaszthatja még a szűk melléklépcső takarásában, de kérdés, hogy jó ötlet-e? A hangok egyébként lassan halkulni kezdenek, ahogy a kompánia távolodik a Mardekár klubhelyiségének irányába...
Lizzy a szomszédos folyosókat kezdi átvizsgálni, de úgy tűnik egyenlőre minden csendes. Senki és semmi gyanúsba nem botlik. Legfeljebb egy-két kép mocorog, de egyenlőre úgy tűnik valami más foglalja le őket, nem a szőke lány.
- Én ezt nem értem – engedem le végül a kezem a hollóhátas kislány homlokáról. - A hőemelkedés nem javult – csóválom meg a fejem bocsánatkérő tekintettel. Kissé rossz érzés számomra, hogy ilyen képességekkel rendelkezem, mégse tudok egy hétköznapi nyavalyát teljes mértékben rendbe hozni. Mindenesetre, a beígért jutalom se marad el. A nadrágom zsebében mindig van pár szem cukorka, így most azt nyomom a beteg kezébe. - Parancsolj, ahogy ígértem – mosolyodom el, miközben megborzolom a haját. Ez a mozdulat valahogy bennem van, sikeresen eltanultam Christől az évek folyamán. És egy kissé talán a közérzetem is jobb valamivel, habár nem merném teljes bizonyossággal azt állítani, hogy ez egyedül a segítségnyújtás miatt van. Talán az is közre játszik ebben, hogy végre teszünk valamit Jenkins ellen. Igen, ez a gondolat határozottan boldoggá tesz. - Rendben – biccentek Adora szavai hallatán, miközben felállok. Az ötletet támogatom, hiszen a hőemelkedés továbbra is azt jelenti, hogy valami van a háttérben, ezt pedig nem ártana Madam Pomfrey-nak is megvizsgálnia. Én ebben teljes mértékben laikus vagyok, hiszen egy dolog valakit kézrátétellel gyógyítani és megint másik érteni hozzá. Attól, hogy eltüntetem a sebeit, még nem fogom tudni megmondani, mi baja volt. - Talán annyira rendbe hoztam, hogy kibírja a Gyengélkedőig. De azért siessetek, nehogy valami komolyabb baj legyen. Mert simán elképzelhető, hogy útközben ismét rosszul lesz és akkor eléggé nehéz helyzetben lesz majd Adora. Elbírja egyáltalán egyedül a kislányt, ha ő nem tud lépcsőzni? - Ötletem sincs – csóválom meg a fejem, miközben Gilly belém karol, majd maga után von. Mondjuk, azt nem hiszem, hogy Flint ok nélkül kóvályog a folyosón ilyen helyzetben. - Talán látott valamit – bököm ki tanácstalanul, hiszen ez tűnik számomra kézenfekvőnek. Mindenesetre, kissé örülök magamban annak, hogy nincs a közelben. Valahogy kellemesebb a légkör. - Igazság szerint egy kis büntetőmunkába nem halunk bele – vonom meg a vállam Gilly szavai hallatán. - A többiek nagyobb kockázatot vettek a nyakukba – teszem azért még hozzá, miközben úgy cövekelek mellette, mintha kötelező lenne, egy tapodtat se mozdulva a nővérem mellől. Ha lebuknak azzal, hogy a tanáriba próbálnak bejutni, még fegyelmit is kaphatnak. Mi védekezhetünk azzal, hogy pont csak erre kóboroltunk véletlenül, ők viszont... Hát, nem. - Ne nézzünk mi is körül egy kicsit? - vetem fel végül az ötletet, némi tanácstalan álldogálást követően. Nem szeretek tétlenül egy helyben lenni, főleg ebben a helyzetben nem. Most pedig pont úgy érzem, hogy semmit se teszünk annak érdekében, hogy az akciónk sikerrel járjon. A kislányt helyre hoztam ugyan, de nem csak ennyiből áll ez az egész. - Megnézem a másik folyosót – szólalok meg, majd engedem el végül Gilliant, hogy elindulhassak a Corvusszal ellentétes irányba. Errefelé van egy távolabb eső mellékfolyosó, ami ugyan nincs valami közel, de ha valaki arról tartana felénk, szintén kiszúrhat minket. És ott még hatásosabb is az elterelés. Ha elkapnak minket, már lefoglaltunk egy olyan embert, aki veszélyeztethetné a küldetésünket.
"A hatalom olyan, mint Kirké: állattá változtatja az embereket."
Oh ugyan! Én sem vagyok ostoba. Nem verem magam olyasmibe ami már ne lenne a kezemben. De örülök, hogy Adora inkább végül szó nélkül hagyja, Corvusnak csak biccentek. Én ezekben a lányokban bízom. Ebben a háromban akiket megkértem. Ha ők elárulnak, akkor arra mindenki mérget vehet, hogy nem mi fogunk hosszútávon rosszabbul járni. Nem mondom, hogy az egész sleppben nincs átfedés, de mindig van az a bizonyos belső kör, amihez kiváltság tartozni. És ezt ők is tudják. Ráadásul Jenkins nem igazán foglalkozik velük, lévén, hogy úgymond... hozzám tartoznak. Belém meg nincs oka belém kötni. Legalábbis... nagyon merem ezt remélni, hogy nem jut eszébe. Lizzy mondata miszerint, ha jól viselkedik, kap ajándékot a kicsi, némiképp kizökkent.. Anyáék soha nem próbáltak lefizetni minket, hogy legyünk ilyenek vagy olyanok. De nem szólok neki érte. Az érkeztekor biztosítottam róla, hogy mellette állok, így most nem fogok neki beszólni, főleg, hogy nem is lenne lényeges. Ráadásul nem csak a kiskölyök, de Lizzy se néz ki túl jól, nem véletlen gondoltam én sem, hogy talán ha segíthet valakinek, az őt is jó érzéssel tölti majd el. Adora kiadja az ukázt és rábólintok. - Rendben. - felsegíti a kiskölyköt én pedig hátrébb lépek. Alig hogy körül nézek, MB valamerre kicsivel tőlünk távolabb, Corvus meg mint valami vadászkopó lohol valami után, így kissé tanácstalanul nézek a húgomra. - Hát ezekbe meg mi ütött? - MB ha lemarad Corvustól, oda lépek hozzá Lizzybe bele karolva és magammal vonva. Biztos, hogy nem engedem most el. Legyen csak a közösségben kicsit! - Mit találtál? - a szarkám közben köröz egyet felettünk majd egy magaslati kiszögellést kiválasztva figyel. - Amúgy... most így a "prefektusaink" nélkül, ha elkap valaki... lehet hogy tényleg bajban leszünk. - modnom ki össze nézve a lányokkal.
[You must be registered and logged in to see this image.] Csak bólintok Gilly magyarázatára és remélem, hogy így is van és nincs közöttük olyan, aki két kapura játszik és összerakná a történetet, hiszen azért nem olyan hatalmas egyik ház se és a klikkek között lehetnek átmenetek. Nem arról vagyok a leghíresebb, hogy bíznék úgy… akárkiben, de a kerék már mozgásban és nincs mit tenni, én voltam az, aki egy hadseregnyi iskolatársát vonta be az akcióba és mindenki hozzátesz amit csak tud. Adora, Lizzy és Gilly nekiesik a beteg gyerek pátyolgatásának, én pedig először csak összenézek Maisie-vel, mint hátramaradtak aztán sarkon fordulok a farkassal felderíteni, kicsit biztosítani a terepet. Fogalmam sincsen, hogy a fordulóban eltűnő familiáris kihez tartozik, és hogy az a valaki észrevett-e minket, de muszáj lenne kideríteni, így… Amikor Maisie-Bee utánam szól elsőre bennem van az a reflex, hogy ignoráljam és futólépésben kövessem nélküle azt az állatot, de aztán hátrafordulok és a mutatóujjamat jellegzetesen a számhoz érintem, hogy lesissegjem aztán magamhoz intem, hogy jöjjön közelebb, akármit is akar, de gyorsan. - Valaki megláthatott már is minket, ami addig nem baj, ameddig ez nem jelenti, hogy a többieket is a tanárinál. Utána kéne mennünk megbizonyosodni, hogy nem éppen egy tanárért megy. - foglalom össze gyorsan a lánynak, nem éppen repesve, hogy csak úgy utánam szólt a folyosón. Körülbelül meg se várom a válaszát vagy hogy megmutassa a papírt, olyan halkan, ahogy csak tudok, és olyan gyorsan, ahogy csak tudok a menyét után megyek a lépcsőkhöz, hogy megnézzem, hogy hova tartanak. Amúgy is, prefektusként Adora és én is idekértük magunkat, tehát más prefektusnak nem kéne erre járnia, ha pedig nem prefektus, akkor tilosban jár, tehát kötelességem lefülelni, tehát mindenképpen menni kell. A farkasom azért izzítja a képességét, ha elég közel kerülünk, hogy meglássuk ki az és tényleg veszélyt jelent az akcióra perceket nyerhetünk azzal, hogy befagyasztjuk az időbe, szóval készülünk az eshetőségre. Arról mit se tudok, hogy közben lehet a másik csoportosulás is szétválik és egyre többfelé aprózzuk magunkat, de hát milyen egyszerű is lett volna, ha csak nyugodtan ténfergünk, ameddig a másik csapat besétál és kisétál.
[You must be registered and logged in to see this image.] Gillian csípős válaszára, csak felemelem a kezeimet, amolyan lelked rá címszóval. Ő dolga, ha ilyen pitiáner, számomra feleslegesnek tűnő szívességek miatt veri magát bármilyen nemű adósságba. Nekem az üzletben pénz is van, persze sejtem, hogy itt nem erről lesz szó. Mindegy is. Nem akarok ilyesmiken fennakadni, nem veszekedni jöttünk ide. Persze a kislány hányós előadása alatt kissé talán meggondolom magam az előzőleges elterelés kapcsán. Nem akkora baj, hogy van még egy hátvéd csapatunk, reményeim szerint tényleg nem melenget „kígyót a keblén”, ahogyan azt Corvusnak is mondta és nem jut vissza ez Jenkinshez. Ennek okán, egy másodpercig nézek csak rá üres tekintettel mielőtt tüntetőleg kihúzom kezemet a fogásából. - Én sem gondoltam, hogy az. – Mondom semleges hangon, hiszen abban igaza lehet, hogy Lizzynek jót tenne, ha kicsit hasznossá tenné magát. Valami, ami kirángatja ebből a fura, tompa állapotából. Persze, a kíváncsiság is hajt, hiszen Bentől hallottam öngyógyító képességeitől, így érdekel, hogyan használja ezt fel másokon. - Semmi baj, ő segíteni fog. Ne aggódj. – Próbálom megnyugtatni a lánykát, amikor menekülőre fogja Lizzy elől. Eléggé lesokkolódhatott már tőlünk is, erre még több ember veszi körül, miközben az előbb hányta tele a folyosót. A válaszából ítélve tényleg komolyabb betegség lehet. Most az én kezem kerül homlokára. Akármit is csinált Lizzy a lázát nem tudta levinni. El kell vinni a Madamhoz, s mint Hollóhátas és prefektus nekem kell mennem. Nem bánom, erre is vállalkoztam, amikor jelentkeztem. - Elviszem a gyengélkedőre. – Nézek a lányokra, majd felpillantok, hogy Corvussal és Maisie-vel is egyeztessek, de nincsenek a közvetlen közelemben. – Utána jövök vissza hozzátok, ha valami feltart visszaküldöm Scarletet. Bármi is történik ne keressetek meg. – Más közönség híján a két Ollivandernek mondom a tervemet. Nekem nem sok bajom lehet, hiszen van egy fedő storym, ami egyébként igaz, a kislány személyében. Remélhetőleg rábólintanak, de ha nem én akkor is kötöm a hipogriffet a karóhoz. - Fel tudsz kelni? – Fordulok a kislány felé, s ha igennel válaszol, akkor feltámogatom és komótosan elindulunk az istápolj felé, nyomomban a familiárisommal. Kérlek, Merlin add, hogy minden rendben legyen amíg nem vagyok itt.
Minél messzebb próbálok kerülni a hányástól és a hányó személytől. Ez olyasmi, amit nem tudok legyűrni, szimpatikus reflexként forog már az én gyomrom is, s pont nem hiányzik, hogy akció helyett én is a rókákat - vagy menyéteket, mint Corvus éppen, csak erről ugye én nem tudok - kergessem. Próbálok arra figyelni, hogy lehetőleg senki ne csődüljön a kiabálásra a nyakunkba, s ekkor észreveszem a fecnit. Mondják, hogy az okos a más kárán, a hülye a sajátján az idióta meg azén se tanul. Nos, jelen esetben inkább az idiótafaktort öregbítem, hiszen a múltkori szekrényben gyanús ereket turkáló, majdnem megmakkanó kaland sem volt elég ahhoz, hogy rájöjjek: nem kell minden szarhoz hozzányúljak. Ugyanis én ehhez a fecnihez is simán, teketóriázás nélkül odakapok, mint Hansék szekrényében ahogy megpiszkáltam a fekete ereket. A papírt felszedve a földről azonnal elolvasni próbálom, vagy megnézni mi van rajta egyáltalán. A többiek felé pillantok, hogy melyikük van legkevésbé elfoglalva a lánnyal, s mivel úgy tűnik csak corvus szakadt le a csoporttól így ha látom a sziluettjét, hogy merre suhan utána iramodok. Nem vagyok jó titoktartásban, s ezt a papír-dolgot meg kell osszam valakivel. - Hé! - állítom meg Corvust egy szólással, ha hallótávolságba kerülhetek hozzá képest. Nem akarok kiabálni lényeges dolgokat, így csak akkor lengetem meg felé a papírfecnit, hogyha meghallott és felém is fordul. Egyéb esetben csak egymagam értelmezem egyelőre azt, ami esetlegesen rajta áll, s közben azt várom, hogy a lányok mielőbb megoldják a rókás-kiabálós helyzetet.
Sajnos a kis csapat nyugalma nem tart túl sokáig. Éppen csak összegyűlik az elterelésre szegődött banda, amikor máris problémába ütköznek. Egy láthatóan nagyon beteg elsős kislány személyében.
Corvus találgatása a Weasley-termékekre ezúttal mellé talál. A gyerek valóban rosszul van, és ez nem egy trükk-nasi hatása. Így Gillian jól okoskodik a többi tünetre utalva. A takarító bűbája is tökéletesen sikerül. Ellenben a kicsi lány igen riadt szemeket mereszt az Adora-Gilly párosra. Láthatóan nem érti, hogy a mardekáros szőke miért nem engedi, hogy gyógyfőzetet igyon. Amikor pedig még Lizzy is csatlakozik, akkor rémülten húzódik arrébb a lány elől, de végül belátja, hogy nincs mit tennie, és hagyja a lánynak, hogy a kezét a homlokára tegye. Lizzy gyógyító ereje hatásosnak bizonyul, legalábbis részben. A hányinger és rosszullét megszűnik, ám a makacs hőemelkedés nem akar. Annak valami más oka lehet. Viszont legalább átmenetileg visszatér a kislány arcszíne, és már képes összefüggően beszélni, ami igen nagy haladás. - Köszönöm… már sokkal jobb… - néz Lizzyre, majd Adora kérdésére is igyekszik választ adni. - Én… én csak lefeküdtem aludni, de felébredtem, és nagyon rosszul voltam. Elindultam a gyengélkedőre, de a sötétben eltévedtem… és… és… azt gondoltam, ha hívom Flitwick professzort, akkor megtalál, és segít elmenni a gyengélkedőre. – meséli szipogva, a könnyes szemeit törölgetve félénken válaszolva. Kérdés, hogy valakinek nem kéne-e valóban elkísérni a gyengélkedőre a kicsit, hogy egy szakavatott gyógyító is láthassa.
Mindeközben Corvus elindul a familiárisával körülnézni, hogy nem kelltettek-e a szükségesnél nagyobb feltűnést. Ahogy benéz egy kis mellékfordulóba még éppen elcsíp egy menyét farkat eltűnni lefelé egy kis alig használt lépcsősoron. Kérdés, hogy kihez tartozik az eltűnő familiáris, és nem okoz-e nagyobb bajt?
Maisie-Bee ha a kislánnyal ellentétes irányba tesz pár lépést, akkor a folyosó közepén futó szőnyeg szélére pillantva megláthat valami érdekeset. Egy fehér kis cetli. Ez önmagában nem lenne szokatlan. A diákok, sőt időnként a tanárok vagy egyéb személyzet is hagy el papírfecniket. Ám ez valamiért mégis vonzza a griffendéles lányka tekintetét. Talán csak ma még nem jártak erre a házimanók, hogy eltakarítsák a szemétnek vélt papírdarabokat.
- Akkor talán mégse vagyunk olyan nagy bajban – vonom le a következtetést Adora szavai hallatán, miközben szinte érzem megfagyni a levegőt magam körül. Egész testemben megfeszülök, hiszen tisztában vagyok Corvus jelenlétével, ahogy azzal is, hogy a szemében minden bizonnyal még én vagyok a hibás. Ismerem már évek óta, tisztában vagyok azzal, hogy érzelmileg egy tuskó. Ahogy Kathrinet is lerohanta... Udvarolni nem így szoktunk, ezt még én is tudom. De rá nyilván nem haragszik, még a pofon ellenére sem. Nem, csak rám, hiszen voltam akkora bunkó, hogy mindenki előtt kicsaptam a hisztit. Kath továbbra is a number one, a szerelem, az ártatlan kislány. Cöh... Ugyan már! Kissé megrezzenek, amikor Gilly ujjai futólag megérintik az enyémet, majd végül ösztönösen kulcsoljuk őket egymásba, miközben valami kellemes melegség fut végig a testemen, a gerincem mentén. Egy pillanatra a tekintetünk is találkozik, amelyből elég hamar kiolvashatja, hogy lelkileg nincs minden teljesen rendben velem. Itt és most azonban nem állok neki elmagyarázni a dolgokat, de ismerhet már annyira, hogy tudja, milyen vagyok, ha valami bajom van. Jó lenne beszélni vele, kiönteni számára a lelkemet, kisírni magam a vállán, ugyanakkor tartok attól, hogy ismét veszekedés lenne a vége. Nem, egyelőre sokkal jobb a szótlanság. Némán álldogálok hát mellette, miközben nem engedem el az ujjait, hiszen legalább ő mellettem van. Még abban az esetben is, ha fogalma sincs a történtekről. A hangok az én fülemet is megütik és ugyan teszek pár lépést a többiek nyomában, de végül ott torpanok meg, ahol Corvus és MB is tette. Igaza van Gillienek, láttam már pár csúnya dolgot a VMS alatt, szóval nem kellene, hogy megviseljen az ilyesmi, de valamiért mégis ódzkodom közelebb menni a kislányhoz. Gondolatban továbbra is undorodom az ilyesmitől. A pályán más, ott hajt valami, talán az adrenalin vagy nem is tudom, de ez... Ráadásul, úgy kiabál a delikvens, hogy nemsokára minden bizonnyal összefut mindenki, aki jelenleg is a folyosókon járőrözik. - Én... - szólalok meg kissé bizonytalanul. Nem értek a gyerekekhez, a nővéremmel ellentétben sose volt egy nagy család az álmom, ahogy az se igazán, hogy bármikor is anyuka lehessek. Nekem a kviddics a legfontosabb, az éltet, semmi más. Kis habozás után viszont mégis teszek pár lépést előre, majd igyekszem a lehető legbűbájosabb mosolyomat magamra erőltetni, úgy guggolok le végül közvetlenül a kislány elé. - Szia! - köszönök neki, a tőlem telhető legvidámabb hangot megütve, habár az arcom nyúzott kinézete talán inkább csak elijeszti. - Megpróbállak rendben hozni, oké? - teszem fel a kérdést, miközben nyitott tenyerem a homlokára helyezem. Gillianen kívül senki se tud a gyógyítói képességeimről, úgyhogy ez talán újdonság lesz számukra, de úgy érzem, ez nem az az idő, amikor olyan luxust is megengedhetek magamnak, mint a titkolózás. - Ha jól viselkedsz, kapsz ajándékot – teszem azért még hozzá, továbbra is töretlen mosollyal az arcomon. Nem tudom, jól csinálom-e, igazság szerint a képességemet se tudom még teljes mértékben befolyásolni és hát általában függ a hangulatomtól is, ami jelenleg elég pocsék. Szóval esélyes, hogy kudarcot vallok, mindenesetre igyekszem a lehető legjobbat kihozni magamból. Minden más hangot, neszt és zavaró tényezőt kizárok az elmémből, csak az előttem helyet foglaló lányra koncentrálva. Működnie kell!
Természetes gyógyító: 4. szint: Törött csontot is képes összeforrasztani, kisebb törést, tehát szilánkosra tört lábat minimális mértékben csak. Vírusos, hosszú lefolyású betegségeket is képes meggyógyítani, természetesen utólagos pihenéssel, ld. 3. szint. Képes már régóta meglévő hegeket eltüntetni.
"A hatalom olyan, mint Kirké: állattá változtatja az embereket."
Viszonzom a mosolyt, és a köszöntést is egy tökéletesen imitált pukkedlinek beillő teátrális gesztussal. Aztán Adora aggodalmára kissé felszegem az államat. - Olyasmit ajánlottam nekik, ami miatt nem áll érdekükben kérdéseket feltenni. Elvégre ilyen egy fair üzlet, nem? - kérdezek rá egy sokatmondó tekintettel állva a Hollóhátas lány rosszallását. Hiszen ő tényleg szokott üzletelni. Én legfeljebb csak szívességeket gyűjtök bár nem olyan csuklóból mint egyesek. Corvusra csak oldalt nézek. - Nem melengetek kígyókat a keblemen. Tudod, hogy nem tűröm meg a saját köreimben az erőszakot, vagy ha valaki ezt preferálja. - felelem kihúzva magamat. Hát igen, mindenkinek meg van a maga sleppje, ami nem feltétlen baj, ha keveredik másokéval, de azért vannak kivételek. És Lizzy is befut amire csak azért lepődöm meg mert rettenetesen néz ki. Azon kevésbé csodálkozom, hogy kerüli a tekintetemet, így aztán fogalmam sincs mi baja lehet. De mindentől függetlenül, azért suttyomban a keze mellé engedem az enyémet és felé nyújtom szolidan, csak így egymás között, jelzésképp, hogy ha akarja fogja meg az enyémet. És bár túl sokat nem érzelgősködik, csak megszorítom és talán sikerül össze néznem vele. Amolyan biztosításképp, hogy nyugi. Nincs semmi vész, nem utálom.... Csak ne akarjon össze hozni Jenkinssel. Akivel kapcsolatban egyébként lehet lenne mit elmondanom Corvusnak meg a többieknek... de azt hiszem erre nem vagyok kész és esélyesen nem is fontos jelen helyzetünket tenkintve. Aztán megérkezik a közjáték. Ugyan miért is menne minden simán? Eleresztem Lizzyt és Adora után lépek a kiskölyökhöz. Én mindig is egy kazal gyereket akartam. Nagy családot.. Bele sem gondolok, hogy lehet, hogy nem is lehet.. Vagy ha mégis, hogyan... Még odébb van! Addig bármi történhet. A hányást eltüntetem azzal a bűbájjal amivel Piton szokta az üstöket kitakarítani amikor nem unatkozik épp annyira, hogy mosogasson.. Ha kell a ruháját is letakarítom és oda guggolva a másik oldalára a homlokához érintem a csuklóm belső felét. Aztán Adora bájitalt nyújtó kezét fogom meg, nem erősen, de határozottan. - Szerintem ez nem a rókázó rágcsa. Annak van ellenpárja és nem okoz más tünetet.. Lizzy, tudnál segíteni kérlek? - mondom olyan hangerővel, hogy csak a jelenlévőkhöz jusson el a hangom. Tudom, hogy a húgom képes a gyógyításra. És elég belsőséget és vért meg mindenfélét látott már a pályákon meg a VMS-en is, így annyira nem gondolok arra, hogy esetleg most mégis viszolyogna segítséget adni.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Nem azt feltételeztem, hogy nem tudsz olvasni, hanem arra utaltam, hogy a kijárási tilalom alatt a félhomályos folyosókon olvasás nem éppen ideális. - válaszolom a lánynak, de hidegen vállat vonok, pedig alapvetően ha nem lett volna a balhé a Szükség Szobájában, akkor talán inkább elismerném, hogy több nyelven olvas, mint erény, de most eszemben sincsen megdicsérni. A farkas és Scarlett - a vörös róka, hát mégse sikerült Fehérkénél sokkal egyedibbet összehoznia Adorának - köszöntik egymást, a familiárisom nem ugrál, nem olyan mozgékony, mint a kistermetű társa, de azért látszik rajta, hogy örül a társaságnak, ahogy odaszimatol. - Gillian, örülök, hogy ezúttal tiszteleted teszed. - jegyzem meg, de az ő irányába mégis ott van egy nagyon leheletnyi mosoly. Talán azért, mert nem volt semminek a szemtanúja és természetesen eszembe se jutott elmesélni neki a lebőgést, csak azt adtam át, ami az este elején történt. Kissé összeráncolom a homlokomat a szavaira és csak miheztartás végett visszakérdezek. - A csajok? Úgy érted a Mardekáros csajok, akik közül jó páran jóban vannak Jenkinsék sleppjével? - kérdezek vissza, mert ha kiderül, hogy miért kérte meg őket, hogy kavarjanak valamit néhány szinttel lejjebb, akkor többszörösen ütjük meg a bokánkat. Nem lamentálok ezen tovább, tegyük fel, hogy minden sikerülni fog, ha már egy egész hadsereg fogott össze több évfolyamról, házból, teljesen más érdeklődési körrel, csak le tudunk gyűrni egyetlen embert. Amikor a másik Ollivander-nővér is megjelenik én nem kerülöm a tekintetét, hidegen állnám - ha rám nézne, de nem teszi. Habár alapvetően nagyon szívesen szembesíteném azzal, hogy ő a hülye, de jelen helyzetben nem nagyon segítene a helyzetünkön, ráadásul amikor meghallom a hangokat és Adora megindul az irányába nyilván én is elkezdek figyelni az eseményekre. - Csatlakozom. - fonom össze a karjaimat Maisie mellett, eszemben sincsen a fiatal közelébe menni, az orromat is kicsit elhúzom, az arcomon is végigszalad a fintor. Lehet, hogy elkezdtem fontolóra venni, hogy tanár leszek, de arról szó sincs, hogy túlságosan dübörögnének bennem az atyai érzések - legalább is az emberek iránt. Ha egy beteg állatot találnánk, akkor már ott lennék mellette. - Ne tompítsd le még, csak ha buborékot tudsz köréjük, nyögje ki, hogy mi történt, bár gondolom etettek valamit a Weasley-k hánytatós cuccából. - feltételezem, egy kicsit talán hidegen, miközben Adora odamegy segíteni és megvillogtatja, hogy képes az anyáskodásra. Aztán mivel tényleg veszélyezteti az akciót és felvonja ránk a figyelmet, őrszemként indulok el néhány méterrel odébb, hogy a familiárisom társaságában mielőtt bárki is erre kanyarodhatna és megláthatna minket, kilesve mi vegyük észre őket előbb. Jó kérdés természetesen, hogy amennyiben diákot látok meg, kész vagyok Időfagyasztásba zárni őket és ezzel húzni az időt, ám ha egy tanár jön szembe… egyrészt lehet át tud törni a familiáris bűbáján, másrészt ez lehetséges, hogy támadásnak minősül egy tanárral szemben, amit nem kockáztathatok prefektusként - meg úgy egyáltalán.
[You must be registered and logged in to see this image.] Scarlett nagy örömmel fogadja a farkas érkezését, s ha elsőre nem is látja őt senki az csak azért van, mert elbújt; meg kísérelte ijeszteni bundás barátját. Vagy sikerül vagy nem, de lelkesen szimatolja és üdvözli. Milyen édes jelenet azzal szemben ahogy mi köszöntjük egymást; kis buksi biccentés. S még azt is megállom, hogy megjegyzést tegyek az ő megjegyzésére. Amúgy sem lenne sok esélyem az érkező mardekáros lány miatt, akit már hallomásból ismerek. Nem tudom, hogy hogyan álljak hozzá a lányhoz…Majd meglátjuk mennyire hasznos tagja a csapatnak, az alapján fogom megítélni. Minden máshoz semmi közöm. Mindenesetre egy biccentés neki is jár. - Nem örülök, hogy másokat is bevontál…Biztosan nem fognak feltenni kérdéseket? – Nézek összevont szemöldökkel Gillianre. Miért kell még több ember? Már akkor is falra akartam mászni, amikor Corvus egy egész sereget húzott elő az ingujjából, most meg épphogy megbékéltem a csapatmunkával és még kis minyonok is bejöttek a képbe. Eszem megáll. Mindegy, hamar ejtem a dolgot, amikor Lizzy is befut. Nem tudtam, hogy eljön-e. Aznap ugyan utol értem, s próbáltam beszélni vele, de nem igazán láttam azóta. Került még engem is, ami kicsit rosszul esett, de meg tudom érteni, ha valaki inkább egyedül küzdene meg a bajaival. Scarlett azért tüntetőleg ott ragad Corvusékkal, mintha arról akarná biztosítani göndi, hogy őt is szeretjük csak neki épp nincs szüksége lelkitámaszra. Bonyolult egy helyzet. - Flitwick ma az ügyeletes szerencsére, a többiek vélhetőleg éppen megközelítik a tanárit és… - s pont mikor kezdeném a testvére magánakcióját mesélni felzokog valaki. Hát persze, kezdtem elhinni, hogy könnyű lesz. - Megoldom. – Reagálom le gyorsan MB taglalását. Engem sosem zavar az ilyesmi, csak a vérrel van bajom, amit Lizzy tud is…De ilyen ügyben egészen jó vagyok, amolyan anyáskodó típus. Nem tudom honnan jön, mert az biztos, hogy nem a saját szülőmtől. Amúgy is háztársam és akár fel is ismerhet és én is őt, attól függően, mennyire van elfoglalva a rosszulléttel. Lassan csitítgatni, majd átkarolva vállait ráterítem köpenyem szárnyát, ha hagyja. – Semmi baj, itt vagyok. Nyugodj meg. – Simogatom hátát, s ha akad egy pillanat amikor éppen nem sír és nem okádja ki béltartama tetemesebb részét akkor adok neki egy főzetet. – Idd meg, jót fog tenni ígérem. – Remélhetőleg ennyi elég neki, hogy bízzon bennem és tegye, amit mondok. A főzetet egyébként kínkeservesen szereztem meg Alistairnek, hogy ne legyen rosszul a hoppanálás óráin és még nem sikerült reprodukálnom. Így elég nagy szívás, hogy le kell mondanom a gyomornyugtatóról, de ennyit megtehetek a csapatért. Annak ellenére, hogy nem lelkesedem ezért a csoportos ügyködésért egész sok mindent bevállalok… - Jól van drága. – Amennyiben megnyugszik és abba hagyja a hányást, tovább simogatom hátát és szúrós tekintettel szólok be a portréknak, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal, nincs itt semmi nézni való. Én biztos utálnám, ha félig élő valamik azon puffognának, hogy felkeltettem őket a haldokolásommal. – Mi történt? Hogyhogy nem vagy a hálókörletedben? – Kérdezek rá, mikor már olybá tűnik, hogy képes válaszolni.
Adora kérdésére az orra alá dugom a könyvet, de szóban is megválaszolom. Addig is telik az idő és nem kukán várakozunk. - Anna Karenina, oroszul. És hogy neked is reagáljak, bármikor tudok belőle idézni akár oroszul, akár angolul, szóval nem hiszem, hogy annyira gyanakodnának bárkik arra, hogy kamuolvastam. - vigyorgfok Corvusra is, hiszen közben ő is befut, ahogyan a többiek is. - Inkább pár mínusz emiatt, mint bukjon az egész akció. - fordulok Gillian felé is. Lassan annyit forgok, min t egy ringlispíl, pedig nem vagyok itt rég és nem is vagyunk túl sokan. Azért le a kalappal, megjön Lizzy és nem is szabadul el a pokol. Már majdnem tennék valami megjegyzést is a magam módján, amikor megüti a fülemet az öklendezés félreismerhetetlen hangja. Azonnal fintor szalad arcomra. - Nincs az az isten, hogy hányás közelébe menjek! - közlöm kérdés nélkül. Nem vagyok egy finnyás lány, de vannak határozott tabuim nekem is. És a hányás az abszolút ilyesmi. Se a hangját, se a szagát, se a látványát nem bírom, sőt, azt sem, ha valaki csak hányásról beszél. Egyszerűen uuuuuundorító! - Nem baj, ha rá figyelnek és nem a tanárinál levő akcióra, de.. az nem lenne frankó, ha közben ránk is figyelnének és kiderülne, hogy nem teszünk semmit. Tudtok hányáscsillapító bűbájt? Én csak hangtompítót tudnék ráereszteni, de attól nem lenne kevésbé oda csórikám.. de persze, ha az is opció szóljatok, s máris odanyomom neki.
A kis csapat egy kisebb mellékfolyosón gyülekezik, mely a arra a nagyobb főfolyosóra visz, amin a tanári is elhelyezkedik. Egyenlőre úgy tűnik minden a legnagyobb rendben. A diákok egymás után érkeznek meg. Sőt úgy tűnik, hogy most még Hóborc, vagy Fricss sem fogja őket zaklatni. Előbbi máshol dúl-fúl, utóbbit éppen hatásosan kötik le Gillian barátnői. Az egyetlen kérdés, hogy elég késő van-e ahhoz, hogy teljesen üres legyen a tanári, ahova a csapat másik fele készül betörni? De talán ilyenkor már nem lesz ezzel probléma kis szerencsével. A prefektusok sikeresen derítették ki, hogy ma éjjel Flitwick van beosztva ügyeletes tanárnak. Ami azért annyira nem is rossz hír. Adora szinte már kívülről tudja a házvezetője utvonalát, és azt is hogy mikor várható a következő köre a tanári szintjén. Eszerint bőven lenne idejük, hacsak nem dönt úgy, hogy felrángatja ide a rendbontó mardekáros lányokat. De talán szerencséjük lesz, és lefelé tereli majd őket a saját klubhelyiségük, vagy rosszabb esetben Piton irodája felé. Éppen meglállapítják, hogy a többiek már a tanárinál lehetnek, és egyenlőre minden csendes, amikor hirtelen szinte a semmiből síró hangok ütik meg a fülüket az egyik kisebb mellék folyosóról, ami erre fele vezet. Ha utánna néznek a hang forrásának, akkor gyorsan megtalálnak egy elsős Hollóhátas kislányt. Úgy fest rossz bőrben van, mert amikor nem sír, akkor éppen a folyosóra rókázik, vagy a házvezetője nevét kiabálja. Talán tőle várva segítséget. Egyetlen pillantásra is látszik, hogy nagyon beteg lehet szerencsétlen. Holt sápadt, és veri a víz. Egyenlőre a Hollóhátas házvezető sehol sincs, de ha nem hallgat el gyorsan a kicsi lány, akkor csak percek kérdése lehet a felbukkanása, vagy valamelyik másik tanáré. Ha így folytatja akkor felveri a fél kastélyt. Kérdés mihez kezd a kicsivel a kis csapat? Egyes festmények máris súgdolózni, és mocorogni kezdtek a gyanús hangokra.
Nem állt szándékomban részt venni a Jenkins-elleni akcióban, mint azt az üvegezés után is kijelentettem, de mégis... Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az a tahó mindent büntetlenül megtehet és a húzásai is egyre durvábbak. Már nem azért, de lassan engem is kezd igen komoly átkokkal illetni, amikor összetűzésbe keveredünk a folyosókon. Igencsak elszállt vele a ló, én pedig egyedül kevés lennék ahhoz, hogy megleckéztessem. A mosolyt azonban ideje lenne végre letörölni az arcáról, szóval jövök. Vagyis megyek. Az üvegezés óta látványosan kerülök mindenkit, aki csak részt vehetett az eseményen, mert egyszerűen képtelen lennék bárkinek is a szemébe nézni. Éjszakánként alig alszom, leginkább a plafont bámulom és csak némán pörögnek le a könnyek az arcomon. Dany szavai segítettek ugyan valamennyit, amikor vigasztalt, de a fene se hitte volna, hogy ismét fájni fog. Méghozzá ennyire. Azt hittem, könnyebben túlteszem magam azon, hogy Corvusnak más tetszik, erre továbbra se hagy nyugodni a gondolat. Még kész szerencse, hogy Gina éjszakánként csámborog. Esetleg csak a lelkizésemet nem áll szándékában meghallgatni? Fene se érti néha a lányt, de most kifejezetten örülök annak, hogy nincs a hálókörletben. Előbb-utóbb úgyis leülnek a kedélyek, nem igaz? Mindezek ellenére úgy döntöttem azonban, hogy vagyok olyan nagylány, hogy képes legyek felvenni a kesztyűt Jenkins ellen, még abban az esetben is, ha Corvusszal kell együttműködnöm. Keveset alszom mostanában, ez pedig meg is látszik a szemeimen és az arcomon. Elég nyúzott képem van mostanság, sápadt is vagyok és a mosolyom se a régi, nem csoda hát, hogy az órákon is alig van erőm részt venni. McGalagony például fel is küldött egy alkalommal a Gyengélkedőre. A kihalt folyosókon tehát úgy nézhetek ki, mint egy új kísértet, aki nemrég halálozott el és egyelőre még csak keresi a helyét a kastélyban. Csendben lépkedek, nehogy meghalljanak vagy a kelleténél több bajt hozzak a nyakunkra. Egyelőre sehol semmi, amikor pedig belefutok a csoportba, ismét látványosan elsápadok egy röpke pillanatra. Gilly és Corvus egy helyen. Igazán remek. Két olyan ember, akiket inkább kerülnék, semmint bárhova is velük tartanék. - Szi-sziasztok – nyögöm ki, miközben látványosan kerülöm a szemkontaktust az említett két személlyel. A nővérem és az én viszonyom nem a legjobb jelen pillanatban, de vele könnyebben összefogok a szent cél érdekében, mint a mardekáros sráccal, akit legszívesebben továbbra is képen törölnék. Ökölbe is szorulnak hát az ujjaim, de még mielőtt nekiesnék, nagy levegőt veszek és jobban átgondolom a felmerülő kockázatokat. Hamar lebuktatnám magunkat és a fenének sincs kedve még büntetőmunkán is velük lenni. Szóval, csak nyugi. Inkább Adora mellé sorolok hát be, miközben ő MB-ét faggatja. Hátam nekivetem a hűvös falnak, majd minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy minél több információt összeszedhessek az akciót illetően. Az iménti napok miatt kissé kusza még minden egyelőre. - Helyzet? - fordulok a prefektus lány felé, a lehető legnyugodtabb hangnememet magamra öltve, amelyben azért igen komoly munka van. A terepfelmérésem alapján nincs senki se a közelben, habár talán nem ártana valami varázslattal is megerősítenem ezt. A pálcám azonban továbbra is a zsebemben pihen, különben félő, hogy hülyére átkoznám szerencsétlen Corvust. Nem mintha annyira sajnálnám, ha valami miatt a Gyengélkedőn kötne ki.
"A hatalom olyan, mint Kirké: állattá változtatja az embereket."
Azt hiszem mindenkinek fogok egy kis meglepetést okozni, hiszen Corvussal még a tükör melletti beszélgetés után, én egyszerűen kihagytam a pizsama partit. És ahogy látom, most is utolsónak érkezem. Én mondhatni magamhoz képest átlagosan nézek ki. Egy fekete farmer forrónaci, egy fekete hozzá passzoló trikószerű topp, testszínű harisnya és egy vastag sötét smaragdzöld, kord kapucnis pulcsi. Most azonban elmarad a magassarkúim olyan jellegzetes koppanása ami jelezné, hogy érkezem. Helyette egy divatosabb bakancsszerűséget húztam. Így igencsak puha léptekkel közeledem. A szarkám előre siklik és MB-hez röppen és a vállára szállva pedig Adorára és Corvusra néz. A kezeim a pulcsim zsebeiben és rágózom. A buborékfújás kiskorom óta tiltólistán van, mikor egyszer akkorára fújtam, hogy utána bele csattant a hajamba és le kellett vágnom. Senki sem tudná elképzelni miféle törést hagyott bennem... Ezúttal egyszerűen a tarkómon fogtam laza kontyba a hajamat. Itt-ott megcsillanhat benne egy egy ezüst szál. Mostanában így hordom. A kisugárzásom, mint mindig most is velem van, ami egyenlő azzal, hogy a puszta tökéletességemmel is képes vagyok bárkiben komplexust okozni. Persze erre teszek magasról. Képben vagyok a tervvel, hiszen Corvus amibe kellett beavatott. Megállva mellettük végig nézek rajtuk. Adorával és MB-vel még nem is nagyon beszélgettem. Az utóbbi egy évnyi "karrieremnek" köszönhetően szépen elterjedt rólam hogy egy ribi vagyok. Csak.. Alisonnal ellentétben, akit esélyesen ártatlanul rágalmaznak, sajnos én tényleg sokakkal megtettem.. Hogy bánom-e...? A bennem kialakulni készülő dolgok miatt még ezzel kapcsolatban nem jutottam szilárd álláspontra.. Meg aztán, ha bánnám, már nem csinálnám nem? - Sziasztok! - köszönök megállva a hármas mellett és kihúzva magamat. A szarkámra pillantok egy kissé olyan arccal, hogy "áruló...". De mivel MB- feje mellett illegeti magát, szegény lány lehet azt fogja hinni, hogy rá nézek. Noha nem vagyunk olyan távol egymástól és határozottan kancsal sem vagyok, de ki tudja. Aztán úgy mindhármuknak címezve mondom ki minden bevezetés nélkül. - A csajokat ráállítottam az ügyre. Azt nem mondtam nekik, hogy miért, de kicsit üzleteltem velük, hogy kavarjanak némi zűrt ami Friccset feltartja egy kicsit tovább. Úgyhogy most műbalhéznak pár szinttel lejebb. - itt Corvusra nézek - lehet beszedünk pár mínusz pontot, de azt hiszem van fontosabb is most ennél. - ez alapján Corvus sejtheti, hogy Flitwick is oda tartott.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ugyan én nem terveztem a pizsama parti részt különösebben semmilyennek, nem véletlenül érkeztem könyvvel, amivel lehet már is néhány ember felvonta a szemöldökét, de az a helyzet, hogy ilyen végre nem igazán számítottam. Még mindig kicsit fel van szívva a férfiúi büszkeségem, kerültem Katherine-t és Benjamin is átment a másik csapatba, amire eszembe se jutott vétót mondani, hiszen az este óta úgy tűnik, hogy egy párt alkotnak. Mondhatnám azt, hogy legalább egy csókot szereztem a lánytól, mielőtt még összejöttek volna anélkül, hogy Morgan jogosan leütött volna, de nem igazán érte meg. Nem kell a hiszti se Katherine-től, se Lizzy-től, se senkitől, én erre nem vagyok kiváncsi, és ha valaki kérdez, akkor az alkoholra fogok fogni mindent, megint. Csak míg legutóbb tényleg csak megeredt a nyelvem tőle, és ezzel Bexley életét forgattam fel, addig most három évnyi elnyomott érzés jött ki, csak teljesen hiába. - Akármit is, ezzel csak gyanúsabb vagy. - szólalok meg Maisie másik oldalán, amikor éppen megállapodik mellette Adora is, hogy megszólítsa. Nem különösebben vagyok kedves, de sose voltam, tehát a duzzogás végül is kimerül abban, hogy nem fűzök hozzá egy vékony mossolyt, jelezve, hogy vicceltem. A lány nagyon lazán kezelte a kialakult drámát, amivel szimpatikusabb lett a szememben, de a hiperaktivitása, a sok beszéd még mindig visszatart, hogy komolyabban vegyem a kelleténél. Szerintem még soha nem beszéltünk kettesben, pedig már több, mint fél év eltelt Little Hangleton óta. A farkasom azonnal körbekémlel mellettem de velem és Adorával ellentétben nem embereket keres a folyosón, hanem egy kis vörös bundásat, hogy tőlem sokkal kedvesebben köszöntse a társát, az orrát puhán hozzáérintve. - Lassan idő van, nemsokára a tanárinál kell lenniük. Flitwicket láttam két szinttel lejjebb, amikor a klubhelyiségből jöttem, de nem úgy tűnt, mintha erre tartana. - osztom meg velük egészen színtelen hangon, mintha csak egy robot lennék elvégezni a feladatot. Pedig én indítottam el ezt az egészet. Nem csak a levéllel, hogy tegyünk valamit, én voltam az is, aki elsőben összebarátkozott vele, adta alá a lovat, "hatalmat adott a kezébe". Aztán faképnél hagyta, amitől még tovább vadult. Ha az ő szarvát letörjük, ha be nő a feje lágya, akkor talán a sleppje is agyat növeszt és Alisont se fogják tovább terrorizálni. Szóval van miért itt lennem, és koncentrálok is, csak nem akarom a legkisebb jelét se adni annak, hogy nyitott vagyok beszélgetni az időjárásról vagy éppen a szükség szobájában történtekről.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem volt annyira vészes a felkészülés részemről. Három egyszerű lépésre tudtam osztani, így minden ment olajozottan. A lépések nehézségi sorrendben; 1. megkérni, hogy ma én járőrözzek ezen a szinten. Persze anénikém egyből észrevette, hogy ugyanoda kértem magam, ahova Corvus. Az első kérdése az volt, hogy bántott-e és titokban párbajozni akarok vele a második pedig az, hogy tetszik-e nekem. Az első felvetést gyorsan eloszlattam a második viszont úgy tűnik beékelődött nála, mert bárhogy igyekeztem meggyőzni afelől, hogy csak szeretném biztosítani arról milyen rendes diák vagyok nem hitt nekem. Somolyogva bólintott rá a dologra, szóval ennyit le kell nyelnem az ügy érdekében. Majd valahogy kimagyarázom magam később nála. 2. Segíteni Ginának felkészülni. Ugyan a kérdéseinek a felére nem tudtam konkrét választ adni, s elvett az életemből egy szabad délutánt, de még sem ez volt a legnehezebb. 3. Megszerezni a kulcsot. Mivel bármikor bemehetek a nénémhez, így nem a megközelítés okozott problémát. Mire napirendre tértem a lelkiismeretem fölött…Mindenesetre kijátszottam a rendszert a legjobb tudásom szerint; bementem, lemásoltam a kulcsot és már el is hagytam a helyszínt. Így lényegében nem loptam meg kedvelt családtagomat és mégis teljesítettem a rám eső feladatot. A másolatot még aznap átadtam Bennek a klubhelyiségben, hogy tartsa ő magánál. Akár igazi, akár másolat az én zsebemet lehúzta morális súlya… Szóval mindezek után a legnagyobb nyugalommal, s telepakolt, tértágított talár zsebekkel közeledek a megbeszélt helyszín felé. Sajnos előbb érkezem, az pedig túl feltűnő lenne, ha strázsálás helyett ott álldogálnék, így teszek egy kört valóban eleget téve prefektusi mivoltomnak. Mire visszaérkezem már MB ott gubbaszt egy könyvvel. - Mit olvasol? – Dőlök a falnak az ablak mellett. Persze el is olvashatnám a címét, de a szemeim a folyosót kémlelik inkább. Elővigyázatos teremtés vagyok.
Túlzás lenne azt állítani, hogy szepegve készülődtem erre a mai találkára. Mivel általában is olyan vagyok a Roxfort falai között, mint egy cikázó gömbvillám, így nekem nem kell nagy mesét kitalálni, hogy miért is tévelygek a tanári irányába. Vagyis ha mégis kell, akkor meg úgyis összehordok majd hetet-havat így igazából elég lazára vettem a figurát, már ami az izgatottságot illeti. A szokásos módon elszöszöltem a hajviseletemmel - nem, nem egyszerű az afrofrizurát rendben tartani még akkor se, hogyha minden otthini eszköz rendelkezésre áll, pláne úgy nem, hogy a felét a legutóbbi szünetkor elfelejtettem betenni a ládámba, s amikor kértem a pótlást, akkor apuapu asaját hajszeszeit küldte el nekem (apropó minek neki hajszesz, ha egyszer kopasz? Imádom, hogy ilyen optimista csodaváró, de a haja tuti sose fog kinőni, ha egyszer már kihullott.) -, felöltöztem majd mintha ott se lennének faképnél hagytam a szobatársnőimet, hogy meginduljak a folyosókon a megbeszélt találkahely irányába. Egyelőre ötletem sincs, hogy miképpen fog zajlani ez az egész elterelősdi, de mivel mindig szerettem improvizálni így nem hiszem, hogy baj lehet. Maximum abból, ha Lizzy gerjeszti a feszkót a csókos ügy miatt. Szerintem hülyeség haverok közt ezen kattogni, a barátság fontosabb emberi kapcsolat, mint a szerelem, de ki vagyok én, hogy beleszóljak? Bár ahogy magamat ismerem úgyis bele fogok. Alibiből egy könyvvel felszerelkezve beülök a folyosói ablak párkányára és így várom a többiek megjelenését. Egyelőre pont annyira vagyok gyanús, mint bármely más diák a folyosókon. Magyarán semennyire.
- Próbáljuk nézni a dolog jó oldalát. Ha most nem kapunk egy ilyen ciki helyzetet, elkártyázgatok veled vagy húsz évig. – Próbálok nevetgélni, én iszonyatosan passzív vagyok a barátkozásban. Szeretem ejátszani a békebíró szerepét, nehezen foglalok állást, és Corvusban is mindig a jót láttam. Még talán most is. Sokat ivott, ennyi pizsamás lány között mégis utat talált a vonzalma, s nem fogta fel, hogy Kath talán mégis engem szeret. Nem mutattuk komolyabb jelét, ennyi erővel lehettünk volna lelki társi szinten barátok. Ő is csak az ital miatt lépett, eddig nem úgy ismertem, mint aki kezdeményez egy lánynál. Nem várom el, hogy Kath visszamondja, már az is szép, hogy elmondta, hogy a Mason csak egy tanulótárs volt, s magáért beszél az is, hogy Corvust így leütötte. Az azért enyhén szólva meglepő látvány volt, mint amikor egy bulin kiakad a lemezjátszó, és mindenki odafigyel. Az pedig még inkább beszédesebb minden szónál, ahogyan puszit ad. Engem cseppet sem zavar, hogy nem igazi csókról van szó, én annak, sőt, szerelmi vallomásnak veszem, ennél jobban jelen helyzetben ki sem lehet fejezni, hogy engem választott. Az élét elveszi, hogy így Corvus lökött össze minket, mert szépen tapogatózva máshogy is alakulhatott volna, de akkor valóban elvesztegethetünk még ki tudja mennyi időt. Hogy a társasággal milyen lesz a kapcsolatunk, azt nem tudom. Továbbra is osztom, hogy ez ránk tartozik, meg rossz érzést se akarok a többieknek, ha együtt látnak minket, de ezt most már letagadni aligha lehet. Masie arcán legalábbis egyértelmű volt a felismerés. Ha eddig csak sejtette, most már biztosan tudja. – Nem tudtam, hogy használ, vagy árt, de itt vagyok. Felkísérlek én a griffhez. – Rázom meg a fejemet, és mázlink van, hogy a Hollóhát s a Griffendél klubhelység egymás mellett van, mert nem kell végigmászni az egész kastélyon, hogy mindenki visszaérjen. Kath ugyan leugrik mellém, de mosolyogva nemet intek, noha kedves tőle, hogy megfogná a kezem. – Megfázol. Gyere a hátamra. – Rogyasztom a térdem, hogy fel tudjon ugorni. Bár kezdek már válasabb lenni, és ő meg elég törékeny, de az egyébként is idegen mozdulat lenne, ha a karomban vinném fel. A hátamra pattanva viszont a lába alá tudok nyúlni, úgy elbírom őt. Halkan, de futólépésben kapkodom a lábamat, hogy végül a Dáma előtt egy búcsúpuszival válljunk el. Hogy fogok ezek után aludni?!
Sejtelmem sincs, hogy a többiek vajon mit szólhattak ahhoz, ami történt, de az biztos, hogy nagyon nehéz lesz majd a többség szemébe nézni ezek után. Arról pedig nem is tudok, hogy Lizzy is elrohant. Ha tudnám akkor biztosan azon is aggódnék pluszban, hogy most biztosan ő is utál engem, pedig nem is én csókoltam meg magamat. És persze tuti akad, aki úgy gondolja butaság volt elrohanni, mert ez a játék része volt és egyébként is minek hisztizem effélén. Azt hiszem ők nem igazán értik az érzések lényegét. A lényeg tehát, hogy iszonyú kínos és pocsék dolog lesz majd találkozni a csapat többi tagjával, pedig nem akaródzik a Jenkins ügyet annyiban hagyni. - Azt hiszem ez olyasmi, amit nehéz kimondani, vagy kitalálni magunkban. Tudod, hogy egy batárság mikor lesz már vlaami más. - bököm ki, bár még mindig nem sikerül kimondanunk semmit normálisan nyíltan. Ha ez most a film lenne és a képernyű túloldalán ott ülnének a nézők már biztosan a falat kaparnák kínjukban, hogy miért nem sikerül már zöldágra vergődnünk. Amikor viszont Ben mégis csak kimondja az a bizonyos sz betűs szút fülig pirulok és hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak. Még senki se mondott nekem ilyet, persze a szüleimen kívül. Még a tesómmal se voltunk ennyire érzelmesek, mindig inkább mókáztunk, meg szórakoztunk és nem értük meg azt a komolyabb idős kort, amikor már az ember a másiknak ilyesmit mond. Szóval azért meglep, amikor Ben mégis csak kimondja, de olyan jóleső melegséggel tölt el, hogy az se különösebben zavar, hogy a lábam azért még így a párkányon ülve a levegőben lógva is kezd erőteljesen fázni lassan. Csak egy idióta kissé bárgyú mosolyra futja elsőre és bár nem sikerül reflexből visszamondanom azt hiszem a tett most beszél a szavak helyett, amikor előrehajolok, hogy megpusziljam a száján. Az is kész csoda, hogy nem mozdulunk valahogy rosszan és koccannak össze a fogaink, vagy ilyesmi, de szerencsére ennyire nem sikerül elbénázni. Azt látom rajta, hogy meglepődik, de annyira nem, hogy pár pillanat múlva már ne érezzem a kezét a térdemen, ahogyan megtámasztva magát előre hajol és újra összeér a szánk, csak most már hosszabban és közben én is viszonozom a puszit, ami már-már kezd valami csókfélébe hajlani. Irdatlan hosszúnak tűnik a néhány pillanat, amikor végül is szétválunk. - Örülök, hogy utánam jöttél. Fura volt ez az este, de ez azért... - na az milyen hülyén hangzik, hogy jó volt. Gőzöm sincs, hogy mi lenne a megfelelő szó, ezért nem is küzdök, hogy megkeressem, csak marad a buta mosoly az arcomon, hogy aztán leugorjak a párkányról. - Friccs ilyenkor a keleti folyosókon szokott járőrözni, elkísérsz ugye? Vagy kísérjelek el én, mert kevésbé ismered az éjszakai járást a folyosókon? - olyan fura dolog ez. Fogtam már meg Ben kezét, de most valahogy mégi más érzés, ahogyan a keze után nyúlok, hogy rákulcsoljam az ujjaimat és elinduljunk a folyosón, valószínűleg ezért is próbálom a komoly helyzet élét egy kicsit tompítani a viccelődéssel. Hát igen kettőnk közül én vagyok inkább, aki már párszor mászkált éjszaka idekint és még nem kapták el. Ben azért nem az az éjszakai csatangoló típus.
