2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A sebességgel nincsen gond, Stansson egyre jobban rákapcsol, így Sidney-nek valósággal kiabálnia kell, ha túl akarja üvölteni a hajába belekapó süvítő szelet. A férfi magabiztosan cikázik az utakon, olykor villámgyors manőverrel kerülgetni a kocsikat, mintha semmi félnivalója nem lenne, holott most a lányért is felelősséggel tartozik. A hallottakon láthatón elmereng, picit még mintha oldalra is fordulna. Nem igazán érti, hogy a tizes miért nem sorolja magát a futók közé. - Na és te? Meg a nagydarab griffendéles, aki most jött? Elizabeth? – Túl sok a név, aki felkerülhet a listára, amelyen csak négy hely van. Ha Sidney megint lemarad az aktív versenyzők közül, vajon hogyan fogja tudni kezelni, hogy nem tehet semmit, ha rosszra fordulnak a dolgok? Az igaz, hogy egy-egy erős játékost nem árt pihentetni arra az esetre, ha továbbjutnának, hiszen ki tudja, hogy milyen versenyszám lesz a következő. Ám Stansson, a lányhoz hasonlóan győztesnek született, ezért kénytelen hosszútávon gondolkozni. - Túlságosan bonyolult a családi helyzetem, folyton fellegek gyűlnek a fejem fölé. Majd egyszer elmesélem. – Teszi hozzá azért, hogy Sidney ne érezze azt, hogy kicsinek, vagy komolytalannak tartja a lányt, hogy ilyesmit osszon meg vele, csupán a jelenlegi helyzet nem alkalmas arra, hogy lelkizzennek, Stansson inkább Sidney dolgait egyengetné. Le is állítja a motort, láthatóan mégsem mentek be a belvárosba. A peremen vannak, egy boxterem előtt, ami amolyan lepukkant szabadidőközpontnak is megfelel, nem csak boxolni lehet, hanem többféle sportot kipróbálni. – Veled ellentétben én nem fogom vissza magamat, ha ütni-zúzni akarnak. Levezetem a feszültséget. Gyere! – Száll le a motorról, s segíti le a lányt is. Ha elindulnak befelé, akkor eléjük többen sietnek, vezetőjük egy Stanssonnál is magasabb, ám széles mosolyú fekete ember. – Armand! Ő az egyik tanítványod? – A férfi arcán átfut egy halovány mosoly, s bár tudja, hogy Elizabeth ezt vallván biztosan törne-zúzna, de ezúttal mindez hidegen hagyja. – Talán a legjobb. Kéne neki némi feszültségoldás. – A lány köré többen gyűlnek, amolyan helyi harcosok, nem csak feketék, de látszik rajtuk, hogy a küzdelem az életük. Mindenki mosoly a lányra, mintha a családja lenne, és karácsonyozni jött volna haza. Elismerően kiabálják be, hogy olvastak róla az újságban, és állati jól csinálja. Stansson kissé a háttérbe is húzódik, hagyja, hogy Sidney eméssze az élményt.
Ezúttal tényleg nem szándékos, hogy belekössek a fickóba, vagy bántó legyek vele szemben. Az utóbbi időben korrekt, nagyon is, sőt még ha ez nem lenne valahogy a marcona külsejéhez cseppet sem passzoló jelző, akkor azt is mondhatnám, hogy kedves. Bennem viszont ott egy jó adag felgyűlt feszültség, amit nem sikerült levezetni, így nem csoda, ha reflexből szúrok oda és csak utána kérek elnézést, de legalább elfogadja, ez is valamit. Az eléggé adok-kapok stílusú kapcsolatunkban azt hiszem ez már nagy előrelépés. - Azt hiszem futásra a legalkalmasabb Gina lenne, Chris, netán Morticia, a többiek... pontosan hány főnek kell átkozni és futni? Daniil félek, hogy leblokkol és dadogva nehéz gyorsan varázsolni. Gina alacsony ugyan, de jól mozog, viszont mivel fiatal nem ismerhet még kellően erős varázslatokat, jobb ha fut mindenképpen. - egyelőre csak fejtegetek, még nem gondoltam át és persze így menetszélben nehéz is beszélgetni, előre kell kicsit hajolnom ahhoz, hogy értse és hallja is, amit mondok. Bár jól esik most ez a száguldás, de őszintén szólva még jobban esne, ha mondjuk csak szimplán repesztenénk és majd ha odaértünk, ahová megyünk, akkor veséznénk ki magát a következő meccset. Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy egyáltalán higgadtan tudok-e gondolkodni. - Maga hogy csinálja? Folyton... feszült, bárki látná, de mégis képes átgondolni, amit kell. - igen ezzel valamilyen szinten jelzem, hogy látom, hogy benne is épp elég erős viharok tombolnak odabent, bár jó eséllyel már megtanulta ezt kezelni, én viszont még nem tudom, hogyan kell. Elégtételt akarok venni azon a francián, de most sem sikerült, mert gyáva volt és lelécelt, de közben tiszta fejjel kellene a versenyre koncentrálnom, különben úgyis elérte, amit akart, hogy nem is jutott el a célig, csak félúton elakadt Stanssonnak hála.
Egykedvű félmosollyal vállat ránt, pillantása végigcikázik a lány idomain, noha nem olyan mustráló jelleggel, mint aki a nőt látja, valahogy inkább ez Sidney tartásának, sportteljesítményének szól. Stansson azért még a bizalmi viszony ellenére is tartja a távolságot, mintha valami örökösen rágná belülről, ami miatt nem képes csak úgy feloldódni. Néha, ha azon kapja magát, hogy túlságosan is emberivé válna, megkeményíti a vonásait, s az a kőszikla lesz ismét, aminek Sidney annak idején az öltözőben megismerte. A nyers tuskó, aki senkinek sem hódol be. Az más kérdés, hogy ha a lány már ismeri az igazi arcát, ez mennyire hiteles. - Ahogy mondod. Így legalább még van esélyem a játék közelében maradni. – Feleli ridegen, ezzel arra emlékeztetve a másikat, hogy ő már végképp semmit sem tehet, nem avatkozhat közbe, míg Sidney olykor ugyan kispadra kényszerül, de aztán ott az esély, hogy mégis változtasson a helyzeten. A férfi egy pillanatra beharapja az ajkát, nem szándékozik kiosztani a csapat kincsét, Sidney magának köszönheti a dolgot, tudhatta, hogy mindketten erős egyéniségek ahhoz, hogy csak úgy szó nélkül maradjon a folytatás. A lány elnézést kér, a férfi pedig legyint egyet, mintha már ez sem számítana, nem sértődős alkat, sőt, a kis játszmáik időnként a tizessel még fel is villanyozzák ilyenkor. – Rá se ránts. – Elindulnak a motorral, s bár sisak nincsen, kapaszkodni kell rendesen, azért randi jellege még sincsen a dolognak, noha pár év van köztük csupán. A férfi edző, de vehetjük tanár-diák viszonynak is a dolgot, habár az angolszász épület professzorai Hagridot és Dumbledore-t kivéve aligha utaznának máson, mint a seprű. Miközben porzanak Fokváros utcáin a belváros felé, a kirakatokban Sidney láthatja magukat, Stansson vonásai akár egy szoboré, mindig erőt sugároznak, noha folytonos feszültségről is árulkodik minden gesztusa. Mintha lenne benne valaki felé egy örökös megfelelési kényszer, ami miatt nem enged. - A meccstől függetlenül titeket kettőtöket bíztam meg, már az elejétől. Ezen nem változtatok, úgyhogy most a te kezedben vannak bizonyos döntések. Kik a jó átkosok a csapatban? – Szét kell választani a dolgot, hiszen az aktív résztvevők futnak majd, de a mexikói csapatot a többieknek kell majd hátráltatniuk.
Őszintén szólva még nem sikerült kiigazodnom annyira az edzőn, hogy el tudjam dönteni mikor milyen kedvében találom, ezért vagyok most is bizonytalan és nem tudom, nem vár-e rám valami kellemetlen fejmosás amiért elhamarkodott voltam, amiért nekimentünk a franciáknak, bár igazából ők jöttek nekünk. Nem lenne meglepő, ha kiosztana, de az se ha megveregetné a vállamat... Eléggé kiismerhetetlen a pasas. - De hát maga az edző... ezzel ezt vállalta. - vágom rá azonnal a magam kissé talán kötekedő stílusában, mert talán még mindig ott van bennem a feszültség a verekedés, meg úgy általában a döntetlen miatt, aztán sóhajtok egyet és bár ki nem mondom, de az arcomon látszik, hogy nem ezt akartam mondani. - Elnézést én... igen, elég pocsék érzés, olyan feszítő és kezelhetetlen. - mondom ki végül és persze sejtem én, hogy ő ezt pontosan tudja, tehát nem kell fejtegetnem és igen úgy fest a verekedés miatt is megdicsér, nem pedig leszúr a lábamról. Ettől persze kissé meglepetten ülök fel mögé a motorra. Erre nem számítottam, mármint a motorra, meg úgy általában a helyzetre, ami már-már olyan, mint valami randi... nem csoda, ha kissé kényelmetlenül fészkelődöm és persze első körben magam mögött kapaszkodom meg, tartva a távolságot. A fickó mégis csak az edzőnk. - Igen, végül is megvédtük. - vonom meg a vállam egy félmosollyal, ami valahol mutatja, hogy igazán nem csak ez volt benne a dologban, de persze az egészben a legrosszabb, hogy pont azzal nem tudtam elbánni, akivel kellett volna, csak a kutyáival. - A következő meccs? Az enyém, nem Elizabethé? - nem lepett volna meg, hiszen nem volt róla szó felváltva leszünk csapatkapitányok és az első meccset elveszítettük, ez pedig döntetlen lett, tehát Lizzy még mindig többet hozott ki a csapatából, mint amit nekem sikerült.
Nem úgy fest, mintha mérges, vagy aggodalmas fejet vágna. Ajka tövében inkább apró mosoly bújkál, hasonló, mint amikor eldöntötték, hogy mindketten farkas alakban járőröznek egy kicsit. Rokonlelkek abban is, meg hogy állandóan győzni akarnak. Talán Elizabeth-nek egy kicsit igaza van, a férfi olykor kivételezik, ám ezt igyekszik a csapatszellem miatt olykor korrigálni, és másokkal is ismerkedni, mindenkinek a lelkére beszélni. Kemény jellem, nem enged az igazából, de egymás felé terelgeti őket, hogy tőle függetlenül is számíthassanak egymásra, s úgy fest, valamiféle összetartás már meg is indult. Sidney legalábbis úgy tűnik már többször beszélt a másik csapatkapitánnyal is. - Tudom, hogy ez a mostani játék most nem rajtad múlt. Legalább látod, hogy mennyire nehéz tehetlenül nézni, hogy másokon mi áll. – Kezd bele, nagyjából azzal a szándékkal, hogy kicsit megnyugtassa a lányt, hogy cseppet sem haragszik rá, amiért lelépett, de azért láthatóan tud róla, hogy mi is történt a franciák öltözőjében. A közelben álló motorhoz indul, bevárva a lányt, hogy felpattanjon rá, megvárva, míg tizese is helyet foglal mögötte. Ezzel is jelzi, hogy most nem az erdőbe mennek, hanem a városba. Nem megy olyan gyorsan, hogy ne tudjanak beszélgetni, bukósisak viszont egyiküknek sem jár. – Úgy hallom, segítettetek egy francia vélának. Helyes. A normand támadósor kiütve. – Mormolja bársonyos hangon hátrafelé, láthatóan jól szórakozik. Nem lehet mindig ott Sidney mellett, ráadásul egyértelműen harcosnak tartja őt, így ha éppen nincsen elbűvölve, hát miért kéne mindig megmentenie? Sidneyben egyébként is dúl az önérzet, le kell vezetnie a feszültséget, ami legbelülről indulva állandóan robbanáspont felé viszi. – Csak megiszunk valamit, holnap úgysem kell korán kelned, most két nap szünet lesz a következőig, addig van mit megbeszélnünk. – Szokásához híven kijelentéseket tesz, nem udvariaskodik. Egyszer már elindult valamiféle beszélgetés ezzel kapcsolatban az Acceptier lánnyal, de Sidneynek csupán az szúrhat szemet, hogy Stansson szeret parancsolgatni. Alfahím, ez egyértelmű, és ha enged Sidney-nek, azt olyan furmányos módon teszi, hogy talán fel sem tűnhet, hogy ha olykor behódol.
Valahogy sejtem, hogy Stansson miért is első körben nem ide jön, hogy beszéljünk, hanem inkább találkozik odalent. Láttam én is Lizzy szemében azt a féltékenység jellegű szikrát, bár talán mindezt most sikerült megbeszélnünk, legalábbis remélem. Nem annyira rossz arc a lány, ahogyan elsőnek tűnt, bár még most is úgy érzem, hogy kissé időnként magasabban hordja az orrát, mint kellene, de vannak nála rosszabb emberek és csak mert nem vagyunk egyformák, még nem biztos, hogy vele valami gond lenne, vagy akár csak velem. Egyelőre azt hiszem mondhatom ,hogy most már egy ideje tűzszünetet kötöttünk legalább, de ahogyan Stansson is gondolja, jobb ezt nem hevíteni azzal, hogy esetleg rosszul érzi magát, hogy az edző külön beszél velem időnként... na jó, nem annyira ritkán. Ezért is amikor elköszönök és behúzom magam mögött az ajtót, csak annyit mondok, hogy egy kicsit sétálok és kiszellőztetem a fejemet, ami esetemben teljesen hihető, hiszen nem vagyok annyira nagy társasági lélek, szeretek egyedül lenni és összeszedni a gondolataimat, most pedig kifejezetten szükségem is van rá. Kérdés, hogy nem valami leszúrás lesz-e majd a vége, hogy bajba kevertem a csapatot... mert erre is van esély. - Üdv! - állok meg a fickó mellett, aki persze már megint igen lazán van öltözve. Rajtam szokás szerint kényelmes farmer, egy bakancs, mellette egy szimpla sötétkék póló felül és rajta egy barna bőrdzseki. Nincs itt annyira nagy forróság, ha pedig melegem lesz, maximum a dzsekit a kezembe veszem. Nem tudom, hogy mire számítsak, bajban vagyok-e vagy sem, de ha igen úgyis elmondja majd, úgyhogy nem megyek elébe a dolognak máris egy kérdéssel, de látszik jól a tekintetemen, hogy azért ott a kérdőjel vajon kapok-e valami fejmosást és hogy a csapat kap-e valamit a Morticiás verekedésünk miatt.
Természetesen hallott róla, hogy miféle verekedés volt legutóbb a franciák öltözőjében, de most kevésbé aggódott, lévén úgy tudja, a franciák nagyon pórul jártak. Ráadásul Sidney azon túl, hogy a vámpírral ment oda, már fel volt rá készülve, hogy miféle alakokról is van szó. Nem is ezért keresi most, noha azért kiváncsi, hogy nincs-e sérülése. Az lehetne esetleg a fő indok, hogy megbeszéljék, a lány vállalja-e újra a csapatkapitány posztot, kire gondolna a versenyszám során, amelyet igazán Stansson csak az ott maradóknak mondott el, Smallwood még nem is biztos, hogy tud róla. Valójában viszont a megkezdett beszélgetésük folytatása érdekli, hogy a lány mit gondol most magáról, hogy vérfarkasról, meg az egész helyzetéről a csapatban. Végülis úgy fest a győzni, és a bizonyítási vágy most lehetőséget ad számára, hogy győztesként vigye tovább a csapatát, ami persze Stanssonnak is fontos, lévén akkora arccal jelentette be, hogy márpedig ez az angol csapat győzni fog.. És hát különben is, meg sem kéne állniuk a döntőig, s Sidneynek győznie kéne, ami Stanssonnak sosem sikerült. Nem akar csak úgy kopogtatni a lány szobájánál, főleg, hogy Elizabeth-tel van összezárva, és hát utóbbi olyan csúnyán, féltékenyen mérte végig, jobb a békesség. Inkább felszól a recepción, hogy a hotel előtt várja a lányt. Elvileg megint mehetnek a szabadba, de ezúttal megcélozhatják Fokváros szívét is, a belvárost. Aztán ki tudja, milyen hosszúra sikeredik a megbeszélés. A férfi egy terepszinű nadrágot, bakancsot, egy fehér atlétát, és egy bőrdzsekit visel. Volt már, hogy zavarba hozta a lányt az alulöltözöttségével, de az más tészta. Türelmesen várakozik.
️️️️️️
