2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Vajon, ha megpróbálnám, rá tudnám beszélni, hogy mégis harcoljon, hogy próbáljon tenni valamit az átok ellen? Mindig úgy láttam, hogy Stansson igazi erős ember, harcos, most viszont újra azt az oldalát látom, aki már feladta... és ez egyáltalán nem tetszik és talán e miatt nem tudom, hogyan kellene kezelnem. Nem szólhatok bele más életébe és főleg nem tehetek helyette lépéseket, de vajon nem mégis ez lenne a megoldás? Ha ő nem, akkor nekem kellene megpróbálnom megoldani a problémáját, vagy legalább megpróbálni, ha már ő nem teszi? - Egyszerűen... mintha feladtad volna próbálkozás nélkül. - sóhajtok egyet, amikor újra a kaszásról beszél. Igen talán tarthatnám magamban a véleményemet és jó eséllyel úgy se számít, mert csak azért, mert én azt mondom még nem fog lépéseket tenni az élete megjavításának érdekében, ha önként úgy döntött, hogy nem teszi, de... ettől még nem zavar kevésbé, hogy ennyire nem érdekli az egész és inkább meghal fiatalon mindig számolva vele, hogy az a nap talán az utolsó, mint hogy megpróbálja kideríteni hogyan lehetne ezen változtatni. - Talán nem próbáltátok eléggé. - vagy egyedül próbálták, ki tudja, hogy min múlik. A legtöbb átok megtörhető, én már csak tudom, ereklyevadász vagyok és az életem része, hogy talán átkozott tárgyba, helybe is belefuthatok, úgyhogy igenis azt mondom lehetne tenni valamit és nem elfogadni a tényt. Persze ő talán éveket szánt rá, hogy próbáljon valamit kihozni a helyzetből, hogy megoldást találjon és inkább él, mint csak erre koncentrál, de mivel én még nem szánta merre időt, nem tudom csak úgy annyiban hagyni. Az átkarolás igazából jól esik, csak egyszerűen most képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy nem szabadna ezt csak úgy annyiban hagyni. - Ez... - sóhaj újra, mert nem tetszenek továbbra sem az elejtett mondatok arról, hogy itt a vég és ki tudja mikor jön el a vég és a többi, de átveszem a fiolát és csak egy pillanatra nézek bele, mielőtt a zsebembe süllyeszteném. - Legyen... ígérem. - és az adott szó fontos, úgyhogy tényleg nem nézem meg, amíg nem történik vele valami és jól elteszem, hogy más ne férjen hozzá, de nem mondom, hogy könnyű lesz majd nem megnézni.
Ő maga is kezd oldottabb lenni, annak ellenére, hogy az angol csapat mentalitása kezdetben nagyon távol állt tőle. A saját társaival mindig jól kijött, vezérként tekintettek rá még az elbukott döntők ellenére is, de olyanokat tanítani, akiket neki kéne ismeretlenül győzelemre vezetnie.. Akaratlanul is a nagyapja náci módszereit erőltette, ám különös módon többen is átláttak a szitán, Armstrong, Acceptier, na és persze a tizes. Mind azt hangoztatják, hogy nem a vasakaratú diktátort látják benne, hanem társat, és akár barátot. Ezt azért Stanssonnak nehéz megemésztenie, noha már alakul a dolog. Főleg, mivel Smallwooddal már egész játékos tud lenni a közös humoruk, ahogyan félszavakból is megértik egymást. - Tanárnak lenni.. nos átadhatom a tudásomat úgy is, ha közben tudom, hogy itt zörgeti a kaszás a láncait a közelben. Körülöttem lopakodik, így minden napot úgy kell megélnem, hogy tudom, a holnapot már nem biztosan látom meg. Éppen ezért vagyok hajlandó elfogadni, hogy nektek mik a vágyaitok. – Ismeri be némiképpen vontatottan, hiszen érti ő, hogy Sidneynek nem arról szól az élete, hogy sportoló legyen, vagy nem fog lelkizni azon, ha nem nyerik meg a világversenyt. Ami Stanssonnak az élete volt a lánynak csupán egy kaland, amely rövidesen véget ér. Talán éppen Stansson életével együtt. - Az apám is megpróbálta, ahogyan egykor én is. Ám amikor még erőm teljében voltam, legalább dicsőséget akartam hozni a hazámnak, az edzésekre koncentrálni. Az anyám.. a királynő a nagyapámmal ellentétben másféle dicsőséget vár tőlem. Azt akarta, hogy majd én vegyem át a trónt, de engem ez sosem érdekelt. Főleg úgy, hogy legbelül a szívem egy roncs. – Most ő vonja meg a vállát, de azért elkönyveli a tényt, hogy Sidney nem húzódik el az átkarolástól, sőt, teljesen közömbösen veszi. Ez lehet annak a jele is, hogy nem akarja megsérteni a férfit, ezért tudomást sem vesz róla. Vagy talán oly természetes mindez, hogy magától értetődik. – Adok valamit, de csak akkor nézheted meg, ha történne velem valami. – Áll most fel, elengedve a lányt, és a belső zsebei egyikéből egy apró fiolát húz elő, amit Sidney ereklyevadászként pontosan ismerhet. Egy emlék, amely merengőben nézhető meg. Ha közelebb emeli a szeméhez, egy fiatalabb kiadású Stanssont lát benne, aki Dumbledore-ral beszélget. De a teljes emlék lejátszásához nyilván merengőbe kéne önteni. A férfi most biccent, ez most afféle elköszönés, és magára hagyja a lányt.
Az életnek furcsa humora van, de ezt persze eddig is tudtam, de ezen a versenyen különösen meglepett. Nem gondoltam volna, hogy még úgy jövök ide nem barátkozni jöttem és hogy ismerek azért pár embert, de végül mégis pont olyanokkal jövök ki a legjobban, akikről nem hittem volna. Az edző a kezdeti lekezelő stílusával lássuk be... nem volt épp a szívem csücske. Aztán Morticia, aki vámpír és közismert tény, hogy a mi fajtánk nem a legjobb viszonyban van egymással, meg aztán ő is kellően magának való és most a legnagyobb titkomat az életben pont ez a két ember tudja és ha valami gondom van hozzájuk fordulok elsőként. Ez a verseny azt hiszem sokunkból hozott ki érdekes dolgokat. - Akkor még jobb lenne, ha nem temetnéd magad folyton. Úgy nehéz tanárnak lenni. - mosolyodom el, hiszen lássuk be Stansson folyton negatív, bár most sem mondtam, hogy el is fogadta azt az állást és nem tudom mennyire feküdne neki egy helyben maradni és persze egy jóval kevesebb stresszel járó munkakörben dolgozni, no meg nem ilyen kellemesen meleg időjárásban élni, de... azt hiszem nem lenne rossz. Mármint az harmadikosok tuti, hogy fegyelmet tanulnának igen gyorsan tőle. Kíváncsi vagyok vajon kviddics edzőként hasonló szinten lenne, mint Piton, akiről azért tudja mindenki, hogy jó tanár, de mégis elég kevesen kedvelik a stílusa miatt. - Akkor sem hiszem, hogy nem lenne érdemes legalább megpróbálni tenni valamit. - csak úgy elfogadni a sorsát. Nem olyannak ismertem meg az edzőt, mint ki csak úgy feladja, most viszont pont ezt teszi és pont erről beszél, ami szerintem butaság. - Ne aggódj, menni fog. Eddig is ment... mármint profi vagyok abban, hogyan felejtsem el, ha gond van. - félmosollyal vonom meg a vállamat. Persze időbe telik, amíg feldolgozom a tényt, hogy megöltem valakit, de a verseny pont, hogy lefoglal, hogy ne gondoljak rá egyáltalán, így azt hiszem könnyebb túllépni rajta, vagy legalábbis egy időre háttérbe szorítani minden ezzel kapcsolatos érzést.
Határozottan értékeli, hogy Sidney ezúttal nem dacoskodik, holott a kettőjük között izzó ki tudja, hogy minek nevezhető valami pont attól parázslik ennyire, hogy állandóan veszekednek. Bár az utóbbi időben egészen hasonló álláspontot kezdenek el képviselnek, meg tudják hallgatni a másikat, és csak akkor van játékos pofozkodás, ha átalakulnak farkassá. Hiába, hogy a lány vérlény, ha el tudja engedni magát a farkasélesztő segítségével, sokkal szabadabb, mint bármikor emberként. Ahogyan Stansson is örökösen merev, és görcsös, ha a tudatos énjét kell használnia. - A verseny csak a kezdet. És nem kell edzőnek lenned. Vagy tanárnak. Jut eszembe, Dumbledore felajánlott egy tanári állást a Roxfortban, a kviddicsedzőtök visszavonul. – Feleli félmosollyal, szándékosan meg nem hallva Sidney esetleges viccelődését arról, hogy mennyire nem érzi át a verseny súlyát. Viszont így már érthető, hogy Dumbledore a gálán nem csak azért jelent meg, hogy szemmel tartsa kegyeltjeit, vagy éppen Hirot vagy Fridát integrállja be a csapatba némi igazgatói promócióval. Leül most Sidney mellé, és ahhoz képest, hogy eddig emberi valójukban nem volt túl sok érintés, most árkarolja a lány vállát, nem tudni, hogy ez amolyan atyai, baráti, vagy férfias közeledés. Talán maga Stansson sem tudja. - Ez nem attól függ, ám nyilván a komolyabb fizikai megerőltetés sietteti. Az apám ilyen idősen már házas volt, és én is megszülettem. Az a banya.. sosem fog elengedni minket. Mintha valami vendetta lenne, vérbosszú a javából. A szerelem esetében valami dühös keserűséggé változott, a nagyapám meg sosem volt túl érzelgős, és nem hitte el, hogy ez egy átok. Azt hitte, hogy az apám puhány volt, és engem keményen fogott. Lehet, hogy ezért élek még. – Vonja meg a vállát, utánajárna ő, de mi van, ha nem is visszafordítható a folyamat? Vagy eleve kudarcra van ítélve? Stansson mindentől függetlenül győztes alkatnak hiszi magát, még ha rengeteg is a kudarca. – Inkább rólad beszéljünk. Jól leszel? Nem akarom, hogy ez a francia ficsúr a te lelkedet nyomja. Fogsz tudni versenyezni?
Nem kötök bele, inkább csak bólintok végül, hiszen ki vagyok én, hogy megítéljem az érzéseit igaz? Viszont lássuk be ez, amit mesél inkább olyan nekem, mintha felnézett volna arra a lányra és nem feltétlenül arról van szó, hogy szerelmes lett volna belé, főleg ha ahogyan leírja olyan nagy volt a korkülönbség. Meg egyébként is nem hiszek a szerelem első látásra dologban, ahhoz több kell, na nem mintha tudnám pontosan milyen is a szerelem. Nem volt még lehetőségem rá, hogy megéljem milyen is pontosan. Pont ezért nem cáfolom meg őt, mert akár még szerelem is lehetett, amit érzett, de úgy sejtem Stansson se a szakértője a témának annyira, hogy ezt csak úgy kijelenthesse. - Egy verseny alapján... nem hiszem. Persze értem én, hogy úgy gondolod, aki ebben nőttél fel, hogy mennyire fontos, de nem is tudom... én sose gondoltam így. Ez még sem a Trimágus Tusa. - halványan elmosolyodom. Nem akarok szemtelen lenni és leszólni sem azt a sportot, amiben hisz, de nem gondolom, hogy ez után majd sorban állnának egy diáklány ajtaja előtt, csak mert túlélt egy versenyt. Főleg nem jön át ebből mennyire értek ahhoz a szakmához, amit tanulok és lássuk be még az iskolából is van vissza. Az viszont tényleg érdekel, amit nem mondd el, mert valami van a háttérben az már rég nem kérdés. - De hát nem is versenyzel... hogy halnál meg? Az apád is ezek szerint azért tovább élt, mármint van egy fia. Nem jártál ennek utána? Eléggé nem fair, ha ő hibázott mindenkinek miatta pórul járni. - teszem még hozzá. Nem faggatom és a kijelentésére nem válaszolok. Nem hiszem, hogy ő így gondolja. Tudom, hogy aggódott Lizzy miatt és velem sem foglalkozna, ha ahogyan ő mondja senkit se érdekelne a másik, de azt már megtapasztaltam nála, hogy nem az a típus, aki szereti az érzelgős dolgokat, úgyhogy nem is lenne sok értelme erőltetni, hogy mást mondjon, még ha netán ténylegesen nem is úgy érez, mint amit kifejezni igyekszik.
Teljesen jogos, hogy Sidney mindenre így visszakérdez, hiszen Stansson azért hívta el, hogy kissé beszélgessenek, könnyebb legyen a lelküknek. Morticinának ez nem kell, sokkal inkább acélból van mint az amúgy sebezhetetlen lány, de a griffendéles tizes esetében kell olykor az a biztonságot nyújtó ráhatás, amely segítségével ismét bízhat magában. - Olyasmi.. vagyis.. Nem csupán egyszer, inkább úgy mondom, egy alkalommal, de rövid ideig. Annyira azért meg tudtam nézni, hogy lássam, mennyire erős. Nem is csupán a külső.. Olyan traúma érte, amelybe a legtöbben beroppannának, de láttam, hogy kész felállni, és kilábalni belőle. Sosem voltam lelkileg gyenge, de mégis ez oly módon megerősített, hogy a későbbiekben amikor nem voltam valamiben biztos, az a gyermek jutott eszembe. Azóta sem tudott senki annyira megfogni. – Vonja meg a vállát, valóban nem tűnik érzelgős típusnak, de talán az az egy alkalom hatott rá annyira, hogy formálja a világát. Viszont azon elhúzza a száját, amiket a lánytól hall. – Az lehet, de rajtad a felelősség, mert ha nem is akarsz edző lenni, egy sikeres szereplés után akaratlanul is téged fognak megkeresni, legyen szó ereklyevadászatról, hogy ha már ilyen jól bírod a strapát, készíts fel egy halom sírrablót valami küldetésre. – Végül bólint, és lecsüccsen a lány mellé, akkor beszélgessenek, mielőtt még farkasalakban kergetőznek, néha erre is szükség van. – Bonyolult családi sztori. A nagyapám benősült a dél-afrikai köztársaságon belüli királyságba, ezáltal elutasítva a szerelmét, aki így megátkozta a leszármazottait. Ezáltal engem is. Az apám pont a VMS döntőjében halt meg. Így hát nem akarom, hogy bárki bűntudatot érezzen miattam, vagy netán sajnáljon. Minek? Úgysem kötődünk egymáshoz, nem tizes? – Kérdezi hideg hangsúllyal, ám az arckifejezése, és a pillantása mást mutat, de mintha igyekezne mindezt leplezni, hiszen nem látja értelmét az ellenkezőjének.
Egyre inkább úgy érzem akármit is mesél el magáról az edző az mindig csak újabb kérdéseket szül. Az elejtett félmondatok, a kósza megjegyzések valahogy nem visznek előre, ellenben mindig úgy érzem utánuk, hogy még több kérdésem lenne, de nem akarom mindent feltenni, csak időnként egyet-egyet, de még sokszor azokat sem veszi jó néven. Azért így határozottan nehéz ez az egész, ha itt van valaki, aki lehetőség szerint őszinteséget vár, hogy működjön a közöttetek lévő kapcsolat, de közben visszafelé ez azért jóval gyengébben megy, de tudom, hogy még sem húzhatok ki belőle harapófogóval mindent. Amennyire rosszul indult ez az edző-csk kapcsolat, jó lenne nem elrontani. - Olyan első látásra-féle, ami a könyvekben van? - érezni a kérdés hangsúlyából, hogy bár jó, ha neki ez segített, de hogy egyáltalán nem hiszek az efféle első látásra szerelem dologban. Ha nem is ismersz valakit, akkor mégis hogyan beszélhetsz szerelemről csupán egy pillantás alapján? Az maximum a külsőnek szól, pedig sosem gondoltam Stanssont olyan felületes fickónak, aki a külsőt nézi. Abban viszont igaza van, hogy nekem tuti nem esz lesz a megoldásom, hogy kezeljem a feszültséget, ami bennem van. - Én... már mondtam, hogy ez nekem egy kihívás és nem ez az életcélom. - motyogom, de aztán én is oldalra pillantok és kissé kihúzom magamat. - De már megint ezt a nem lesz sokáig dolgot mondod. Ez így nem fair. - azt hiszem sejti, hogy mire értem. Ez egy újabb elcsöpögtetett félinformáció, amit nem mondd el, de azért megpedzeget, hogy az embernek piszkálja vele a gondolatit és az efféle titkok aztán nagyon nem ahhoz segítenek hozzá, hogy a feszültséget sikerüljön elnyomni magamnak, vagy kezelni, sokkal inkább gerjesztik azt és ez igenis nem fair a részéről. Ha valamiről nem akar beszélni, akkor ne is célozgasson rá, ez úgy igazságos!
Hidegen biccent, ő is úgy érzi, hogy most nem lenne túl jó ötlet bedobni a lányt a sárkányok közé, mert ott egyébként is józanság kell, ha nem akar belehalni. Még ha Sidney sebezhetetlen is, mi van, ha egy jégsárkánnyal kerül szembe? Akkor elveszítené a kulcsjátékosát, és ezt semmiképpen sem hagyhatja. Néha Stansson úgy tűnik, mintha holmi bábjátékos lenne, aki csak úgy mozgatja a szálakat, mintha két fél helyett is sakkozna, de Sidney már ismerheti annyira, hogy ha nem törődne az emberei lelkével, akkor nem itt tartanának. Ám az edzőnek mindig ott van a kőkemény tartás, amelyből nem enged, az érzelmeit is csupán halvány mosolyokra szorítja, amikor éppen gratulál a csapatának, de semmi gyengeség. És nem arról van szó, hogy ezt nem engedi meg Sidneynek. Nem, a tizes nyugodtan lehet olykor bizony törékeny lány is, de Stansson nem hagyja elmerülni ebben, mindig ott van, hogy Sidney megerősödve tovább tudjon lépni. – Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a szerelem. Egy viszonzatlan beteges szerelem, amelyet egy gyermeklány iránt éreztem, akit csupán egyszer láttam. Hatalmas korkülönbséggel természetesen. Így aztán amikor úgy éreztem, hogy összecsapnak a hullámok, akkor mindig rá gondoltam, és ez segített, hogy győzzek. Vagy legalábbis megpróbáljam. De esetedben nyilván nincsen ilyen, úgyhogy más motivációt kell találnod. – Vonja meg a vállát, mintha nem is érzelmekről beszélt volna, csupán valami bulvárlapot olvasgatna. Amint kiérnek a tisztáshoz, leül egy farönkre, és lehúzza maga mellé a lányt is, aztán sötéten pislog maga elé. – Sokszor érezheted úgy, hogy a sorsod ellened fordul, de neked kell uralnod a végzetedet. Tudod, hogy én nem leszek örökké, akkor ki fogja vezetni a csapatot, ha nem te? – Néz most oldalra, mert lehet, hogy Sidney csak erre a világversenyre jött, meg ott van az ereklyevadász vonal, de mi van, ha egyszer át akarná adni a tudását, a győzni akarását?
Meglepődöm, hogy nem hagyja, hogy csak úgy elmenjek? Nem, azt hiszem már vagyunk azon a szinten, hogy ez ne lepjen meg igazán, mert tudom, hogy segíteni akar most is, ahogyan már nem egyszer tette és jól esik, hogy mellettem áll, bár még én magam sem tudom, hogy most pontosan mit is érzek és hogyan is fogom ezt elrendezni magamban. Erős vagyok, nem szokásom kiborulni, vagy megijedni semmitől sem, de most jól látja valahogy túl kell ezen lendülnöm, ami koránt sem lesz egyszerű. Mégis csak megöltem valakit és talán még rosszabb a tény, hogy nem múlik az a pocsék érzés, amit a kiszolgáltatottság érzése váltott ki belőlem, amikor az az alak majdnem... Mintha a feszültség képtelen lenne távozni belőlem és csak enyhíteni tudom, de végleg megoldani nem. - Talán ezúttal jobb is, ha kimaradok a csapatból. - sóhajtok egy hatalmasat, hiszen az indulók között nem vagyok benne, ami persze nem jelenti, hogy nem kerülhetek be, ha mindenki leesik a sárkányokról. Elég fura egy versenyszám, azt már rég megállapítottam, de pont e miatt nem lehet előre számolni vele, hogy is alakul majd. - Te hogy csináltad? Hogyan koncentráltál oda, amikor az a nő... - igen ha nem is sokat de van, amit legalább tudok róla, mint a sztorit arról, hogy nem ment vissza a csapatához a versenyszámok között, mert az a nő a franciáktól úgy megalázta. Én is juthattam volna erre a sorsra, de nem így lett, még sem tudom ezt a kisebb problémát sem kezelni, ami meg sem történt, csak történhetett volna. Kiborító akárhogy is, így is úgyis és főleg az, hogy nem tudom rendbe tenni magamban. Nem tudom, hogy ő hogyan volt képes rá. Sziklaszilárdnak tűnik mindig, de nem létezik, hogy neki ne lettek volna nehezebb időszakai, ha más nem, hát akkor időnként.
Most, hogy immár tegeződnek, és Morticiát Stansson elbocsájtotta a bűntény sámán általi rendbetétele után, az edző nem hagyja magára Sidneyt sem, hiszen látja a lányon, hogy valami belső vívódása van. A férfi nem hiszi, hogy ez gyilkosság lett volna, még véletlenül sem, az elégtétel egy módja volt, ami szerencsétlenül sült el. Miután a vámpír eltűnt látótávolságon túl, Stansson kézen fogja a lányt, hiszen ez azért mégis kissé bizalmas érintés, és nem lenne jó, ha elindulna valami pletyka. Segíteni szeretne, bár most még nem tudja, hogy hogyan tegye meg. Sidney képes mindent túldramatizálni, ami most tényleg érthető. A férfi is megélt sok rázós helyzetet, még ölt is, de Sidney esetében ez az első komoly lelki próbatétel. - Gyere. Ne menj még vissza. Holnap komoly mérkőzésetek lesz, nem fogsz tudni józanul gondolkozni, ha nem vagy ott fejben. – Inti a lány, miközben az erdő felé indulnak. Majd az is elképzelhető, hogy farkassá változnak, és úgy tudnak egy kicsit felszabadultan rohangálni, akár birkózni, de előtte a lelki dolgokat kell rendbetenni. Bár Stansson nem az érzelmek embere, ezúttal látszik rajta, hogy komolyan a szívén viseli a tizes lelkivilágát, és aggódik is érte. Az erdő fái hivogatóan nyílnak szét, bár ez csak árnyjáték. Az erdőt már jól ismerik ők ketten, itt a szélén nincsen mitől félni, és akár a tisztáson is leülhetnek, ahol legutóbb kergetőztek. A férfi tudni akarja, hogy mi jár a lány fejében, hiszen csak Morticia előtt tartotta magát, de lehet, hogy most össze fog törni, és azt inkább tegye így, mint majd a csapat előtt, vagy éppen a meccs közben. Lassan ez az egész többről szól, mint holmi sportról.
️
