2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kviddicsmeccs nem sikerült túl jól. Jó, írek ellen kikapni nem szégyen, ahhoz képest még nem is vesztettünk akkora pontkülönbséggel, a végén nagy nehezen a cikeszt is sikerült elkapnom, de sajnálom, hogy nem tudtam jobban koncentrálni, lehet hogy ha előbb sikerül, még kevesebb ponttal kapunk ki. Mindegy, ezen már nem rágódok, hátha lesz a későbbiekben olyan szám, amiben jobban teljesítek. Mikor hallottam, hogy a következő kör egy táncos feladat lesz, kínomban majdnem elnevettem magam, egyrészt ez nem tudom mitől mágikus meg mitől sport az, hogy a francia véla ribik riszálják majd magukat, de úgy látszik férfiak a szervezők vagy mi. Annál is inkább lepődök meg, hogy Lizzy fiúkat választott a csapatba. Persze örülök neki, mert így egy csepp esély sem volt, hogy táncolnom kelljen, de igazából nem tudom, ők milyen képességekkel vannak megáldva ezen a téren. Én biztosan nem mutogatnám magam, de eddig sem önkéntes alapon mentek itt a dolgok, úgyhogy még egyszer örülök, hogy nekem nem kell ebben részt venni. Ott ülök a verseny alatt Stansson és Sidney közelében, valami biztató „Sok sikert” az én számat is elhagyta a fiúk felé, de nem maradtam ott lelkendezni meg ilyenek. Úgy látom, hogy Sidney nem akarja végignézni a számot, nem tudom, hogy ez összefügg a vérfarkas-kórral, vagy valami másra készül. Az én figyelmemet az köti le, hogy a norvégok nagyon idegesnek tűnnek. – Nekik mi bajuk van? – fordulok az edzőhöz. Azért ennyire izgulni nem normális dolog, olyan, mintha megátkoztak volna valakit közöttük, vagy nem tudom, minden esetre ez a mieinknek csak jó, viszont akkor is furcsa.
Még mindig nem hiszem el, hogy tényleg tánc a feladat, ami még csak számomra nem is igazi sport és főleg nem... Hát nem tudom, annyira nem illik ide. Nem mondom, hogy duzzogok, de hogy nem vagyok túl lelkes annyi biztos, maximum a kötelező szinten azért tapsolni fogok, bár hogy végig tudom-e ülni, még abban sem vagyok teljesen biztos. Az az igazság, hogy olyan értelmetlennek érzem ezt, főleg hogy a tánc annyira szubjektív, ami miatt lehet hogy elveszítjük ezt is és akkor már esélyünk sincs arra, hogy valami érdemit érjünk el. A kviddics vereség után valami olyan kellett volna, amivel tudunk is kezdeni valamit, amiben tényleg győzhetünk, na de ez... - Volna értelme? - pillantok oldalt az edzőre. Hallom én Gina lelkes kiabálását is, én tapsolok párat és majdhogy nem elmormogok egy hajrát, miután már a többiek a pályára mentek és persze még azért egy-egy tőlem nem meglepően visszafogott vállveregetéssel és "meg tudjátok csinálni"-val köszöntem el tőlük. Persze még várok, de aztán mégis csak az edzőre pillantok, amikor elkezdődik maga a verseny. - Ki tudna menteni? Mondjuk nem voltam jól... biztos megértik. Ez nem az én műfajom tudja és lenne... más dolgom. - nem érdekel a tánc és valahogy több értelmét látom annak, hogy kicsit nem is tudom körülszaglásszak. A franciák öltözőjében teszem azt, vagy csak kicsit körüljárjam a témát, a helyet, más csapatok körül, a következő ellenfelünk felé érdemes kacsintgatni kicsit, hogy mire készüljünk és ki tudja hátha találok valamit azokról az aljas kis vélákról, aminek hála lehúzhatják a rolót és akár ki se kell állnunk ellenük. Azt már tudom, hogy milyen aljas módon játszanak, tehát van esély, hogy találok ellenük valami olyat, ami esetleg kellemetlen helyzete hozhatja őket. Egy próbát megér és több hasznot húzunk belőle, mintha itt ülök a pálya szálán, ahol úgy se tudok tenni semmit.
Szóval eljött a második megmérettetés napja. Őszintén remélem ezúttal mi kerülünk ki győztesen a párharcból, vagy esetben táncból. Csak kicsit lepett meg Lizzy döntése, miszerint fiú hármasunk legyen. De igazából hálás is vagyok a lehetőségért, na meg így sokat lehettem az elmúlt napokban Gilly közelében. Nekem már ennyi elég is a boldogsághoz. Optimista lényem teljességével hiszek benne, hogy Gilly koreográfiája mindent elsöprő siker lesz. Feltéve ha nem esek el a saját lábamba. Az igen kínos lenne. De ilyen csak egyszer volt az edzésen. És már el is hessegetem magamtól a kellemetlen gondolatot. Tulajdonképpen Chrissel és Codyval ökörködve próbálom oldani a feszültséget. Mert azért izgulok ám! Lizzy és Gina biztató szavaira szélesen elmosolyodom, és rájuk kacsintok. - Igen is szép hölgyeim! Meg fogjuk nyerni, hála fantasztikus koreográfusunk, fantasztikus koreográfiájának. Én neked fogok táncolni, Szépséges Angyal. - kacsintok egyet Gilly felé is. Gilly azért eléggé szigorú edzéseket tartott, de kevés volt az idő, és én ezt a társaság miatt cseppet sem bántam. Így minden esélyünk megvan ma nyerni. Én bizakodó vagyok. Bár a kviddicsnél is reménykedtem a csodában. De ha más haszna nem is, azóta legalább Gina a jégcsap királynő is kicsit engedett, és kicsit kedvesebb velem. Legalábbis kedvességnek veszem a biztatását. Azt már szerencsére nem hallom, és látom, hogy amint elindulunk, hogy felálljunk a bevonuláshoz, máris aggódó drámakirálynővé válik. Most amúgy is a feladatra a tánc hibátlan előadására kell majd összpontosítanunk...
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Hát eljött a második kűr... izé kör. Remélem ezúttal sikereresebbek leszünk, mint a kviddicsben. Na igen, elég nagy pech volt nekünk az a sorsolás. Mondjuk eléggé meglepett, hogy Lizzy nem lány csapatot választott a táncra. Mondjuk Gillyt, engem, meg még valakit. Már csak azért is, mert amióta megismerkedtünk Gilly engem nyúz állandóan a táncmutatványaival, meg koreográfiáival, hogy tanuljam be őket. Meg szurkolni lelkesíteni kell a csapatot. Igyekeztem jó képet vágni a dologhoz, többé-kevésbé. Hol jobban, hol kevésbé jobban sikerült is. Oké el kell ismernem ez is egyfajta testmozgás, valamiféle edzés. Talán mert így fogtam fel, egy kiegészítő edzésnek, így valahogy sikerült megszokni, hogy Gilly a nyakamon van úgy folyton... Na jó néha azért sikerült meglépnem a szöszi elől, azzal hogy az edzővel van külön közelharci edzésem, vagy Codynak kell segítenem a véla ellenes bájitalban, vagy az edző példáját követve a szöszi pillanatnyi másra figyelését kihasználva animágus alakban, azaz esetemben karvalyként tűntem el a színről, hogy egyedül legyek. Ez utóbbit persze Gilly mindig igen nehezményezte, de na... Most viszont így, hogy a fiúkat kellett betanítania a koreográfiára egy lélegzetvételnyi levegőhöz jutottam, és élvezettel figyeltem karvaly alakban a magasból, hogy őket szekírozza kedves szöszi barátnőm helyettem. Na meg csak úgy ember alakban is volt alkalmam az edzéseiken bámészkodni. Az idő rövidségéhez képest meg kell mondanom nagyon is ügyes, és jó kis szám lett ez. Feltéve, ha Dany nem esik pofára a saját lábában, mint egyszer-kétszer az edzéseken. Na jó azért elismerem igyekszik a srác, és a végére egész ügyesen ment neki a koreográfia. Kérdés, hogy elég ügyesek-e együtt a srácok? Lizzy srácokhoz intézett beszéde után én is oda lépek a három fiúhoz, és egy-egy vidám pacsival, és biztató mosollyal kívánok sok szerencsét nekik. - Hajrá! Ti vagytok a legkirályabbak. Lenyomjátok őket! - intézem még a srácokhoz. Az arcomról ezúttal semmiféle idegeskedés, vagy aggodalom nem látszik. Persze ez csak addig tart, amíg a fiúkat nem szólítják, és hallótávon kívülre nem kerülnek. Amint ez megtörténik szinte drámai változással fordulok Gilly és Lizzy felé. Előbbinek szinte elsodrom a tökéletes frizuráját a nagy lendületemben, ahogy idegesen kezdek fel-le járkálni és kalimpálni a kezeimmel, jobb híján.... - Bele fogok őrülni, hogy nem lehetek a csapattal a pályán, és semmit sem tehetek értük... Ti mégis hogy a fenébe bírjátok ki ezt, ilyen rohadt higgadtan? - intézem a panaszos kérdésem a testvérpár felé. Tényleg érdekel... valószínű a rutin, meg az évek... de ez akkor is... aggrrrhhhh... Már nyoma sincs a kedélyes vidámságnak az arcomon, amivel pillanatokkal ezelőtt a három srácot biztattam. Szerencsére ők már látó és hallótávon kívül vannak. Csak a pánik szerű aggódás marad, hogy minden rendben lesz-e a szám közben, és tényleg ügyesek lesznek-e...
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Magabiztos a dolgában, látta az edzéseket, átbeszélte Gillyvel a dolgokat, és annak is nagyon örült, hogy Herr nem akarta megváltoztatni a csapat beosztását, és elégedett volt azzal, amit kitalált. Már-már meglepte ez a fajta ráhagyatkozása a férfinak. De azt érzi, hogy valami mégis mintha hiányozna.. Furcsállja, és egy kicsit rosszul is esik neki, hogy a versenyszám előtt nem jön oda hozzá, nem mond semmi biztatót, vagy figyelmeztetőt, holott Sidneyhez odament a kviddics előtt, meg utána is. És amikor most apályára készülnek, tekintetével igyekszik megtalálni a férfit, hogy legalább valami pillantást váltson vele, amikor is azt látja, hogy már megint a vérfarkas lánnyal cseverészik, és vele foglalkozik. Mondana valamit, de egy kicsit lesokkol, félig nyitva is marad a szája, aztán úgy dönt, hogy nem foglalkozik vele. Ha ennyire bunkó, és csak csajozni akar, akkor legyen, ezek után nem fog vele foglalkozni. Kissé sértetten fordul el, vesz egy mély levegőt, majd odalép a három sráchoz meg Gillyhez. - Ne feledjétek, minden rendben lesz, egyszerűen varázsoljátok el őket. Szépek vagytok, az edzésen minden jól ment, most gondoljatok arra, hogy egy olyan valakinek táncoltok, akit meg akartok hódítani. Legyen benne minden érzelem, amit a másikra akartok zúdítani. - tart egy kis hatásszünetet, miközben végignéz a három srácon. - Nyűgözzétek le őket. Mutassátok meg, hogy menőbbek vagytok minden véla-bűbájnál. - kacsint még a kis csapatára, aztán Gillyre tekint, ad neki egy pacsit, meg átkarolja a vállát, és megáll ott, valahol lent, a tesója mellett, hogy megnézze, mit is alkotnak a srácok.
Most aztán igazán kiváncsi. Elizabeth Ollivander kezébe adta a döntés jogát, hogy kikkel állítja fel majd a Norvégia elleni táncos párbajt, és amikor megtudta a csapatfelosztást, nem vétózta meg. Holott igencsak meg van lepődve, mert Armstrongot alig látta mozogni, lévén az edzésből látványosan kihúzta magát, Graves közepes örzőnek bizonyult, Paisley pedig túl sok labdát vesztett az írekkel való kviddics során. Ám a két lány (mivel Gillian a koreográfus) remélhetőleg tudja mit csinál, és végülis Stansson ezzel olyan szempontból egyetért, hogy így legalább Smallwood és Maganti pihen, habár egyik sem arról híres, hogy nagyon pihenniük kéne. Ráadásul hiába pihennek, a mostani vereség egyenlő lesz azzal, hogy megválthatják a repülőjegyüket vissza Angliába. Nem, legalább egy döntetlen szükségeltetik. Ám az edző a rendíthetetlen kőszikla keménységével érkezik meg a pályára, ezúttal világos öltönyben. Beült néhány edzésre, de nem látta teljes egészégében a versenyszámot, hiszen az Ollivandereknek igen rövid idő alatt kellett valami értelmeset összehozni, Stansson pedig látatlanul hinni akar benne, hogy működik a dolog. Ő maga nem vett részt annak idején táncos számokban, ez valahogy nem az ő világa, hiszen harcosnak született. Első körben a norvégok kezdenek, addig az angol csapat a számukra kijelölt helyen várakozhatnak, amíg le nem megy a másik szám. Besorol valahova Sidney és Morticia mellé, ő maga csak néhány szót szólt a három fiúhoz, a végső instrukciókat úgyis majd az amerikai lánytól kapják majd, na meg Elizabeth-től. A norvégok viszont határozottan idegesnek tűnnek. Stansson viszont abban bízik, hogy ezúttal a franciák meg a többi erős csapat valami hosszadalmasan elhúzódó számban vesznek részt, mert nem kellene, hogy megint megjelenjenek, az talán még a morált is tovább rontaná. Igen, jó eséllyel a franciák magamutogató módon valami bonyolult táncot adnak elő. - Na? Izgulunk? – Kérdezi hangosan Sidneytől. Ő úgy fest, hogy nem, de valami beszélgetésfélét igyekszik kezdeményezni, lévén a segédje Armstrong most a pályán fogja riszálni a hátsóját. Lassan már mindenki megmutathatta, hogy mit tud, de a kis Acceptiert reméli, be tudja majd vetni a mindent eldöntő utolsó mecccsen.
️
