2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nagyon nem tetszik nekem, ahogy beszél, ahogy viselkedik, ahogy létezik, semmi, mivel éppen kirángat az életemből és darabokra zúzza a reményeimet. - Olyan kapcsolatom, amiben éppenséggel jót tett és semmi rosszat. - kiáltom szinte vissza, amire már azért nem kevesen odapillantanak ránk a telefonfülke környékén. Nagyon felidegesít a Smithy-zéssel, annyira, hogy akármilyen abszurd is, futunk egy “bemutatkozós kört”, mikor kijavít, hogy a neve Riley. - Megan. Megan Smith. De nem Smithy. - vágom vissza, de idő közben a pillantásaim elkapták az órát, így a szavaim lagymatagok és szinte érzelemmentesek. Mintha csak belülről meghaltam volna, üresnek érzem magam és reménytelennek. Ez az egész akkora hülyeség. Miért most? Miért én? Igen, töltöttem egy kevés időt a nővel, de ettől függetlenül egyáltalán nem tudok róla semmit, minden egyoldalú volt, ő segített nekem, gondolom egy későbbi szívesség reményében, de semmi több. Azért szalasztottam el a mai találkozót, hogy elmenjek egy másik országba és elmondjam ezt az egy mondatot? Azért kell felszállnom ebbe a hatalmas konzervdobozba? Még sosem repültem… Még seprűn se nagyon, csak amennyit kötelező volt, és abból is a legsilányabb köröket futottam. Nincs kedvem, sem erőm megszólalni. Az a dúvad, aki eddig ellenkezett és “verte a nyálát” teljesen eltűnik. Csak az ránt egy picit vissza az önsajnálatból, hogy megérzem a gyógyítást és a párnázást a bilincsek alatt. Már nem is próbálok kiszabadulni, már csak fájdalom maradt volna a próbálkozásaim után, szóval jól jött ez a varázslat, de csak visszafogott meglepettséggel felbámulok a férfira és megyek tovább. Halványan hallom, hogy a légikisasszony a védelmemre kel és azért aggódik, hogy pánikrohamot kaphatok, amiben igazából teljesen igaza van, még se szólalok meg, még se kardoskodok azért, hogy legalább a bilincs kerüljön le a kezemről, pedig valószínűleg ez lenne a legalkalmasabb időpont rá. Csak hagyom, hogy berántson a székbe, leülök, bámulok magam elé és hallgatom a fülem zúgását, ami elhomályosítja a körülöttünk ülők nemtetszését és figyelek a légzésemre, ami egyre nehezebb, ahogy a mellkasom egyre jobban megfeszül a keserű kétségbeesésemben. A szín az arcomból, ami a sokkolás óta élénkpirosan mutatta, hogy folyamatosan kiabáltam és harcoltam a fejvadász ellen, ahogy csak tudtam, most teljesen eltűnik, fakóvá sápadok. Nem nézek fel, nem látom, ahogy a jólelkű, csinos nő eltűnik a pilatafülkék felé, sőt, azt is ignorálom, hogy néhány perc múlva már egy férfi jelenik meg felszólítani az “elrablómat”, hogy csináljon velem valamit, mert úgy nézek ki, mint aki mindjárt elájul. Nem reagálok nagyon semmire, a szemem a semmibe mered és valójában azt hiszem fel se fogom, amit látok az előttem ülő háttámláján. Nem mondanám, hogy szánt szándékkal ignorálom a környezetem… Pedig valószínűleg így van, és mindez az én döntésem... Csak… úgy érzem, mintha minden elhomályosulna körülöttem és minden érzékem megszűnt volna létezni. Talán ez még egy fokkal jobb, mint a pánikroham. Talán.
- Akkor meg mire vered itt a nyáladat? Most vallottad be a kapcsolatodat vele! – Felelek megint ingerülten, noha nem az én tisztem elítélni, sőt, őszintén leszarom, hogy mi fog történni, lévén engem úgysem hallgatnak majd meg. Ettől még megvan a lehetősége, hogy a válaszkeresés közben tényleg tévútra tévedt, hiszen nem tűnik sötétvarázslónak, sem rossz szándékúnak, egyszerűen valami naív kislány, aki sorozatosan rossz döntéseket hoz. - Nem én találtam ki. Jerry mondta, hogy Smithy. Láthattad, az idézésen még csak a nemed sem volt rajta. M. Smith. De nekem aztán tök mindegy. – Vonom meg a vállamat, noha egészen tüneményesnek tűnik, miközben a véremet kívánja. Furcsa, hogy magamat látom benne? Vagy azt, aki voltam, és aki váltam a hozzá hasonló alakok hajkurászása kapcsán. Lerendezem a beszélgetést az óvadékügynökség vezetőjével, aztán elindulunk kifelé. Szórakozottan vágom hozzá a nevemet. – Riley. – Na nem mintha elvárnám, hogy a keresztnevemen szólítson. És azt sem, hogy nyugodtan tűrje a sorsát, és mondjuk filmet nézzen a repülőn. Csak aludni akarnék egy kicsit, mert a sok stressztől kezd kiújulni a migrénem is, de az már tényleg pofátlanság, hogy a beszállókártyákat iktató nőci ilyen undorodva mér végig. Picsába! Ahogyan átlépünk a folyosóba, akkor már nem tudom nem észrevenni, hogy potyognak a könnyei, szinte vonszolja magát, kezd sebes lenni a csuklója. Felsóhajtok, mert ő tényleg más, mint akiket kísérek, de nem kéne túl engedékenynek lennem. Feladom azon elvemet, hogy ne varázsoljak, ezért egy apró, észrevétlen párnázóbűbájjal kombinált gyógyítást hintek gyors pálcamozdulatommal a kecses tagokra. A párnázás kellemesen cirógatja, noha továbbra is satuban van. Felérve a másik légikisasszony már azon túl, hogy mutogatja a helyünket, szóbeli nemtetszését fejezi ki Megan állapota miatt, mondván, hogy zavarhatja a többi utast, ha a lány netán pánikrohamot kapna, hiszen a zárt repülőben még meg is van bilincselve. Netán le kéne szállni. – Lófaszt! Kifizettem a jegyeket, úgyhogy mi így megyünk! – Dobom le magamat az első osztályon morcosan, magam mellé húzva a székbe a lányt, mint akit innen aztán nem lehet kirobbantani. A stewardess elindul előre a pilótafülke irányába.
Mivel ahelyett, hogy egy jónapottal bemutatta volna a papírjait és átadta volna az idézést kapásból hátba sokkolózott már egyáltalán nem érdekel, hogy mit szándékozik direkt, és mit nem. Én nagyon szándékoznék leütni, ha lenne rá lehetőségem, de ez a mágikus bilincs akkor is itt maradna a kezemen… Fáradt, vagy nem is tudom, unott fejet vág, miközben én felültem egy érzelmi hullámvasútra és fogalmam sincs, hogy mikor szállok le róla, amitől csak még tovább idegesít. - Életem legjobb döntése volt, hogy végre a jó helyen kerestem a segítséget és a válaszokat! - vágom vissza, mintha ezzel kapásból az alvilági nőt védeném meg, és az egész kapcsolatot, ami hozzá fűz. Nem tettünk semmi rosszat, rendben, egyszer arra uszított, hogy az iskolából információkat szivárogtattassak ki, de ez nem valósult meg, így tényleg igazán semmit nem lehet a számlámra írni. - Hogy minek szólítottál? - sziszegem a Mardekárosokat megszégyenítő hangon, pedig minden más, amit mond még rendben is lenne, de ez így ilyen formában… Rendben, hogy majdnem kétszer annyi idősnek tűnik, mint én, a barázdált, férfias arca miatt, de ez nem jelenti azt, hogy kedvére gúnyolódhat rajtam. Még ha vézna, dühöngő kislánynak is látszom… Mikor berángat egy telefonfülkébe és körülbelül a falhoz szorít, miközben a főnökével beszél néhány pillanatra elhallagtok és nagyon fülelek, hátha megtudohatok még valamit erről az egészről, de semmi új. Jerry a főnöke és utálja Marvint, ennyi. Fantasztikus, hogy része lehetek a drámájának. - Megtennéd, hogy abbahagyod ezt a nyomorult Smithy-zést Walshie? Vagy Welshie, vagy mi a halál a neved. - mondom, mivel kb. mindent csak egyetlen pillanatra mutatott fel és valahogy az udvarias bemutatkozás is kimaradt. Már nem feszítem meg magam, hogy ne tudjon húzni, de folyamatosan erőt kell kifejtenie, hogy mozgásra bírjon, tuti, hogy nem egyszerűsítem meg neki a dolgot. A csuklóm már éget, de a fájdalom soha nem érdekelt különösebben, ájulásba még messze nem kergethet. - Igen, mert fordított esetben, ha téged sokkolóznának le és ráncigálnának el egy másik országba minden előzetes figyelmeztetés nélkül, te csak nyugodtan mennél, pezsgőznél és mogyoróznál, mi? - kérdezek vissza dacosan, miközben a szemem rászalad a reptér órájára… Túl késő van. Úgy volt, hogy egy informátor elvezet minket a következő nyomhoz a húgom megtalálásában, de… Már túl késő. Hirtelen változik meg az egész testtartásom, éppen akkor, mikor észreveszem, hogy a légikisasszony egészen megbotránkozva és együttérzéssel nézi a rángatásomat. Még is ahelyett, hogy kihasználnám ezt, és elkezdenék kiabálni, hogy akaratom ellenére visznek el és ne engedje ezt csak megszűnik minden ellenállás, leszegem a fejem és a telt ajkaimat vonallá préselem, miközben próbálom lenyelni a könnyeimet. Nem fogok idegenek előtt sírni, nem fogok ez előtt a mufurc vadállat előtt sírni, de azért elhomályosodik a tekintetem a lelki gyötrődésben.
Nem szándékozom direkt bántani, és a stílusom sem olyan állatias, mint amilyennek ő pozicionál engem. Egy pillanatra az égnek emelem a szemeimet, mintha elmormolnék egy imát, noha még távolról sem vagyok vallásos. Visszanézek a vádló kék szemekbe, és nagy levegőt veszek. Tekintemben benne van, hogy egy lényegesen egyszerűbb ügyre számítottam. Nem véletlen, hogy ekkora vérdíj van a fején, valami komoly ügybe mászott bele, és bizton állíthatom, hogy ha én ennyit kapok, akkor Jerry már holnap Balin nyaral a kapott pénzből, úgy megszedheti magát. Nem állítom, hogy ez a Megan bűnöző lenne, de lehet, hogy véletlen látott valamit, vagy csak összefüggésbe akarják hozni azzal a Nox-szal, akiről szó volt az idézésben, de hát mit érdekel is engem? Lehet, hogy ez a fiatal nő merőben más, mint akiket be szoktam vinni, de nem tehetek kivételt, mert a jó hírnevem forog most kockán, még ha Megan azt is gondolja, hogy ez egy aljameló. Sajnos valahol igaza van, de ebbe most ne menjünk bele. - Az életedből saját magadat rántottad ki, amikor hülyeségekbe keveredtél. – Felelem hasonlóan ingerülten, lassan már olyan éles hangerőn vitatkozunk, mintha egy szakításra kész jegyespár lennénk. Na igen, én már csak ilyen vagyok, nem fogom vissza senki kedvéért. - Körülbelül? Itt a gond Smithy.. lehetsz vétlen áldozat is, nem az én tisztem mérlegelni, hogy ki akart és mit rád kenni. Felőlem bűnbak is lehetsz, ám ismétlem, áldd a jó szerencsédet, hogy engem küldtek, és nem azt a baromarc Marvint, mert ő nem bánna veled ilyen kesztűskézzel.. Vagy ha Nox emberei érnek ide, akkor aztán.. – Legyintek, és nem hallgatom továb a siránkozását, noha letéved a tekintetem a gyorsan vöröslő csuklójára. Megvonom a vállamat, a repülő fél órán belül indul, a beszállókártyák már nálam, két óra az őt, aztán már be is ültetik valami cellába, bilincs nélkül. Kap egy kedves börtönőrt, akinek azt panaszol, amit akar. A reptértől nem messze hoppanáltam, így már a karjánál fogva viszem is egy nyilvános telefonfülkébe, ahol továbbra is fogom satumarokkal, a másikkal pedig tárcsázok. – Hallo? Jerry..? Megvan a csaj, igen. Mindjárt indulunk, készítsd a gringotts-i csekket. Glasgow reptér, igen. Mittodumén, de Marvint ne merd odaküldeni, mert agyonverlek. – Csapom rá a telefont, és felöltöm mesterkélten dögös mosolyomat, amitől még egy kobra is infarktust kap. – Na beszállás Smithy, első osztály, ha jó leszel, még pezsgőt és mogyorót is kapsz, én meg hunyok egyet. De ha bármivel próbálkozol, istenemre mondom.. – Fenyegetem meg, noha még egy taslit sem adnék neki, csak rángatom mint egy szófogadatlan bulldogot. Vonom a kapu felé, ahol az egyik légikisasszony rosszallóan nézi jelentünket, de felmutatom az engedélyemet, noha ettől még nem enyhül meg, amolyan női szolidarítás. Egyenlőre viszont még nem szólt semmmit, csak a kártyáinkat kéri, amit át is adok.
Ha bevetné újra a sokkolót és elveszteném az eszméletemet, akkor abbahagynám az ellenkezést, de addig, ameddig nem üti ki a viszonylag gyenge testemet a fegyver, nem fogok megállni és nem törődök a fájdalommal. Olyan konstans lelki fájdalomban éltem egész életemben, hogy ameddig el nem ájulok, addig nem hat rám semmi. Igaz, hogy cserébe gyorsan elájulok, ha tényleg az a szándéka. - Nem gondolod komolyan, hogy ezt csak úgy beveszem? - kérdezem vissza ingerülten, mivel már hosszú évek teltek el, hogy illegális dolgot tettem volna, így nincs az a bíróság, ami beidézhetne, főleg nem ilyen… erőszakosan. Csak a kezembe kellett volna adnia egy papírt, ami értesít, hogy jelenjek meg itt és itt, és ha nem teszem, akkor küldhetnek rám valakit… nem? Ellenkezek, ameddig tehetem, de amikor elkezdi Nox nevét emlegetni és azt, hogy az ő emberei is keresnek, márpedig nem azért, hogy beidézzenek egy kicsit elhallgatok. Nem, az lehetetlen, hogy ilyen lépéseket tegyen ellenem, hiszen messze nem tudok annyit róla, hogy félnie kelljen. ez biztosan valami tévedés. Nem akarhat megöletni, egészen eddig a segítségemre volt, nem árulhat el így csak azért, mert magát félti… Jó, igazából… De, megteheti. Egy pillanatra kiráz a hideg, ahogy eszembe jut, hogy percekkel ezelőtt még vele akartam találkozni és fogalmam sincsen, hogy mit higyjek. Egy idegennek, aki az imént nyomott rám sokkolót és el akar vinni egy másik országba, vagy bízzak az alvilági nőben. Tudom, hogy az, hogy ne tudnám, de… van benne annyi tisztesség, hogy ne forduljon ellenem, amikor általam akarják elérni? Bár tudnám, hogy mit számít is ez. A tényeket elmondta a férfi, el akar vinni, mert beidéztek, mert kérdéseik vannak Noxról. Ez a történet sajnos eléggé hihető, akármilyen keveset mutatott meg magából a nő, okkal kereshetik az alvilági tevékenységeit, - Hát nagyon örülök, hogy neked tök mindegy, hogy miért sokkolózol le és rántasz ki az életemből, de nekem kurvára nem. - szalad ki a számon ingerülten, mert kicsit felidegel ezzel a nemtörődömséggel. Oké, értem, ez a munkája, kivénhedt és beleunt, talán még lusta barom is, de aki lelkizésnek titulálja azt, hogy egyáltalán közölje mi a fasz van, az mehet a pokolba. - Nem csináltam semmi törvénybe ütközőt és még nem is tudok körülbelül semmit arról a nőről, szóval ez nagyon úgy hangzik, mint egy első osztályú nyaralás repülővel… hova is? - szakít egy pillanatra ki a dühös kétségbe esésemből, de csak egy múló pillanatig tart, ameddig elfelejtem, hogy ma teljesen mindegy mit ajánlanak fel, a válaszom NEM. Egyébként úgy egyáltalán nem vagyok tisztában vele, hogy a skót minisztérium székhelye melyik városban van, az egész életemet egy süket és vak gubóban éltem le. - Nem. Nem lehet. Nekem dolgom volt ma. Nem hagyhatom cserbe, engedjen vissza. - merevedek meg újra a kezeiben, mert másként nem haladok minthogy húzzon, és elkezdek betámasztani a lábammal és visszatartani. Most más a hangom, nem olyan agresszív, bár még mindig legszívesebben leütnék, de a kétségbeesésben keserűség és tehetetlenség is van. Az a rohadt bilincs, próbálom kicsúsztatni a csuklómat, de vagy túl szoros, vagy mágikusan védett, ahogy a képességeimet is blokkolja. Ettől függetlenül már annyit cseszegettem, hogy a bőröm már vörös a dörzsöléstől és már küszöbön, hogy felszakadjon a bőröm és elkezdjen vérezni. Hiába mutatja meg az okmányokat, ha egyszer a szívemben az lüktet, hogy nem itt a helyem, hogy rohannom kell, hogy lehet már így is elkéstem.
Mégsem akarom megtaposni, vagy ilyenek, egyenlőre csak a sokkolós kábítás, ami azért fájdalmas rendesen, de nem hagy nyomot, csak a kellemetlen, zsibongó érzet marad utának, minden más eltűnik, feltűnik. Aztán alig egy órával később már a heves szívdobogás is a semmivé lesz. Most erre volt szükségem, és cseppnyi lelkiismeretfurdalást sem érzek az alattomos támadás miatt, ez a munkám, nem kell játszanom az aranypáncélos lovagot. Az az idő már régen elmúlt, és pontosan tudjuk, hogy mi történik az olyan balekokkal, mint amilyen voltam. - Szó sincs róla. Közjegyző előtt hitelesített, bírósági begyűjtő vagyok. Idézést kaptál Smith, úgyhogy nyugodtan be lehet fogni. – Nem hiszem, hogy mindezzel célt is érek, jellemzően akik odáig jutnak, hogy bíróság elé kell állniuk, jó nagy hülyeséget csináltak ahhoz, hogy a kézrekerítésük idején alaposan megrettenjenek a szembesüléssel, lehet, hogy ez a vég. – Nem adlak el. A jogaidat ismered, kár felolvasnom őket, különben sem vagyok auror. Ha az lennék, akkor már egy üres, és hideg cellában várnál, ki tudja meddig. – Nyalábolom fel, de ő még úgy is kérdezget, pedig jobb lenne mindezt rövidre zárni. Nem akarok olyan repülőutat, ahol a kis hülye végig sikitozik, a végén még leszállítanak a gépről, amely szinte most minden pénzemet elvitte. Na nem, akkor inkább szájbaverem, bármilyen csúnya dolog lenne ezt meglépni. - Valami Djarum nevű sötét varázslóval hoztak összefüggésbe, és hidd el, az ő emberei is keresnek már, állítólag el akarnak hallgattatni, mielőtt a hatóság talál rád. Vagy több dologban is illetékes vagy, és nem ezért keres mindenki? Nekem halál mindegy, hogy mi vár rád, nem azért fizetnek, hogy a lelkizésedet hallgassam. – Vonom meg a vállamat, de aztán mégiscsak leteszem a földre magam elé fordítva, és igen, megnézem azokat említett szép szemeket, amelyek felém indokolatlan gyűlöletet sugároznak, hiszen választhatnám az egyszerű utat is, megölöm, felmarkolom a dohányt attól, aki holtan akarja látni, aztán kész. – Na figyelj, játszhatjuk a nehezebb utat is, ami fájdalmas, nagyon fájdalmas lesz, ha itt megnehezíted a dolgomat. Ha viszont rendesen jössz, nem rázod a láncaidat, mint egy zakkant kutya, akkor első osztályon fogsz utazni, kapsz normális ebédet, a többit pedig a törvényhozókra bízzuk. – Felkészülök arra, hogy ha el akarna rohanni, vagy tökön akarna rúgni, minden esetben zárom a szögeket. Elővillantom az engedélyemet, de csak annyi időre, hogy megnézze a hatályosságát, közben azért fogom a vállát. Aztán az idézést, a skót minisztérium pecsétjével ellátott okmányt küldte át nekem Jerry, az óvadékos irodavezető.
Fogalmam sincs, hogy mi történik, és ez annyira feldühít, hogy nem tudok mást csinálni, minthogy minden erőmet összegyűjtve rúgkapálok és visítok, mint egy vágóhídi malac. Most, hogy végre újra elkezdtem élni, hogy feltört az a gubó, ami hét évig, a Roxfort évei alatt úgy bebetonozott abba a depresszív állapotba, most, hogy minden mozgásba lendült… - Ez illegális, bűntény, nem csináltam semmi rosszat, te szörnyeteg! - kiabálom vissza neki és csak tovább ingerel, hogy ő csak mormog és fel sem emeli a hangját, mintha nem is érdekelné egyáltalán. - Még is miért lennék együttműködő? Nem mehetek el innen, fontos dolgom van, nem ragadhatsz csak úgy el az életemből és adhatsz el… Kinek is? Mi van, ha a halálba viszel? Nincsen lelked, te nyomorult? - szinte köpködöm a szavakat, miközben talpra állít, és bennem elkezdenek lecsapódni a dolgok. Beidéztek? Ez elég hivatalosan hangzik, emberrablók nem idézik be az embert, de… De semmi törvénytelent nem tettem az elmúlt években. Néhány embert kiütöttünk Nox-szal, de senki sem sérült meg komolyan, így eszembe sincs összekötni, hogy azért… jelentettek fel? Nagyon nem vagyok otthon a világ dolgaiban, mindezidáig nem láttam tovább a szenvedésemnél, ami a Roxfortban, majd Roxmortsban késztetett magamba zárkózni. Az élet eldübörgött mellettem, a világnak csak azt a részét láttam, ahová Nox vitt el nyomozni Nina után az utóbbi hónapokban. Felkelek, dolgozom, lefekszem, semmi mással sem teltek az éveim. Mondhatnánk, hogy teljességgel életképtelen vagyok, de a düh, ami bennem dübörög, és a friss élni akarás nem hagyja, hogy csak úgy hagyjam magam elhurcolni. - Nem hiszem el, hogy van, aki ennyitől önként veled megy! Vannak jogaim! Igazold magad, mondd el, hogy mik a vádak, adj időt, hogy értesítsek… valakit! - először azt akarom mondani, hogy a családomat, de eléggé gyorsan eszembe jut, hogy nekem már nagyon hosszú ideje nincs olyanom. Ha ki is rángat az utcára, ott se hagyom abba, és a hoppanálás után azonnal folytatom az ellenkezést. Eszébe se jusson, hogy könnyű dolga lesz velem, az Imperio pedig még mindig tiltott átok, azzal sem vehet rá az együttműködésre. Nem érdekes, hogy a férfi kétszer akkora mint én, idősebb és úgy tűnik tapasztalt fejvadász, nem érdekel, ha reménytelen is a “harc”, én akkor is egy rozsomák elszántságával akarok kitörni, még ha a kezeimen a bilincs mind fizikailag mind mágikusan korlátoz is. A Heathrow muglik reptere, így csak még kompromittálóbb dolgokat tudok kiabálni, ha képtelen valami elképesztő történettel előállni, ami még annál is fontosabb, minthogy éppen ma indultam volna a húgom nyomába. Kíváncsi vagyok mit szól, ha a varázsvilágról kezdek el üvöltözni és betoppan néhány varázsbiztonsági boszorkány. Na akkor mi lesz? A gyűlölet ott dübörög a két szép szememben, ahogy a férfira bámulok magyarázatot várva és cseppet sem együttműködve.
Mire rá tudom csattintani a bilincset, már rámolvadt, ami csak rám tudott, noha maga a bilincs ellenáll minden ilyennek. Mielőtt még indulnánk, egy gyors reparoval helyreállítom a szétfolyt anyagot, igaz, nem sikerül elsőre, a lány képessége erős, nagyon erős. Lehetséges, hogy pont ezért akarja kézrekeríteni Jerry megbízója. Ez végülis nem az én dolgom, de legalább tudom, hogy mostantól kezdve még véletlenül sem lágyulhatok el, és nem vehetem le a rövid repülőút során a lányról a karperecet, mert még elpárologtatja alólunk a madarat. Az sem szabad, hogy érdekeljen, hogy esetleg sebesre horzsolódik a csuklója. Valamit tett, és nincs hozzá közöm, hogy kinek piszkálja a szemét, még akkor sem, ha valami sötét varázsló, netán maffiafőnök akarja eltenni láb alól. Nem tudom, hogy egy ilyen széparcú lány hogyan kerülhet bajba, de mint tudjuk, a szükség nagy úr. - Oh, dehogyisnem. Valakinek nagyon sokat érsz, úgyhogy örülj, hogy velem akadtál össze, és nem azzal a barom Marvinnal, aki nem igazán figyel arra, hogy az árunak ne sérüljön semmilye. – Mormolom lazán állva a kegyetlen hangos sikoltozás zajait, az ilyesmit már megszoktam. Egyszerűbb lett volna, ha beleájul az áramba, és csak vinnem kéne, bár akkor elég furcsán néznének ránk a repülőn. Azért még mindig nem logikus, és törvényszerű, hogy ájult, összebilincselt lányokat hurcol az ember. Még akkor sem, ha van menetlevelem. - Na figyelj kislány, jössz a lábadon, és rendben leszünk, vagy leütlek, és akkor csendben maradsz. Nem foglak bántani, ha nem muszáj. – Adom meg az ultimátumot, és szépen a karjánál fogva elindulok vele kifelé, ha már végre talpra állítottam, elhárítva a rúgási, fejelési kísérleteket. – Glasgow-ba repülünk, úgyhogy csak pár óra, és megtudod, hogy ki idézett be, és miért. Valami tárgyalásról is hallottam, de nem igazán érdekelt a dolog. Vérdíj van a fejeden, és örülj, hogy nálunk csak akkor fizetnek, ha élve viszlek. – Indulunk el kifelé, hogy végre hoppanálhassunk a Heathrow közelébe. A jegyeket már megvettem idefelé, és lejelentettem, hogy rabszállítás lesz. Az első osztályra ruháztam be, végülis a vérdíjból visszajön az ára már estére, de legalább ott megértőbbek az utaskísérők.
Pakolászok, nem számítok semmilyen támadásra, hiszen fényes nappal van és Roxmortsban amúgy sem valami gyakori a boltokba fegyverrel kasszaürítést kérni. Sokkal gyakoribb, hogy egy sulis kölykök kezéből kell kicsavarni a lopott pennát aztán a fülénél fogva elráncigálni a házvezetőjéhez, de hogy a boltban ne lennék biztonságban... Nem is feltételezem. Nincsen emberfeletti hallásom vagy reflexem, de mivel alapjáraton nem bízom az emberekben, mikor elfordítja az táblát az ajtón a mozgására reflexszerűen visszakapom a fejem, aztán felvonom a szemöldökömet és a kezeim azonnal összefonom magam előtt, abbahagyva amit csinálok. - Már elnézést, de mit ké...- kezdek el odafordulni hozzá, de a következő pillanatban már lendül a keze és a sokkoló ereje pedig végigszáguld a testemen, összerántva és a földre kényszerítve. Mielőtt rámkerülne a bilincs rugdalózok persze rendesen, nem sikerül a sokkolónak ájulásig kiütnie, annyira azért nem gyenge az állóképességem, elég ritka az olyan, ráadásul a bilincs kattanása előtt a képességem is elszabadul és a sokkolópisztoly fémje ami belém akaszkodott folyékony fémként csorog le rólam, ahogy a pasi kezén lévő óra - vagy éppen a kabátjának a gombjai is és minden egyéb fém, ami rajta van, ha van - dezintegrálódik úgy, ahogy van. Nem tudom, hogy a bilincs a mágikus képességeket is blokkolja, így nyilván az a cél, hogy azt ne tudja rám rakni, de arra nem hat a porlasztás, akármennyire próbálkozom. - Még is mit akar tőlem? Eresszen el azonnal! Nem csináltam semmit, nem vihet el a saját boltomból! - kiabálok vele teli torokból, miközben a szemem sarkában lecsorog néhány könnycsepp, amit még a fájdalom váltott ki. Vagy éppen a mostani pánik, nem is vagyok benne biztos, hogy a sokkoló műve. Nem törődök vele, a szemem épp olyan szikrákat szór, mint az ő kütyüje. Nem működök együtt, eszemben sincs, amennyi erő ebbe a vékony, gyenge testbe szorult, amit a magaménak tudhatok, azzal mindenféle módon ellenkezek, ha kell rúgok, harapok, akár fejelek is, de nem. [color:8108=#ttaann]- Nem megyek sehová! Segítség! - kiabálom újra, hátha a kiabálást legalább valaki meghallja. Nem az erősségem a segítségkérés, de azt hiszem ebben az esetben egyértelmű, hogy nem vagyok olyan hülye, hogy ne játsszam el a bajba jutott lányt, mert kurvanagy bajban vagyok. Már egy óra sincs hátra és muszáj, muszáj ott lennem. Ez az egész nem történhet meg, csak ne ma... Annyi alkalom lett volna, amikor elvesztettem a reményt és a legkevésbé se érdekelt volna, hogy elhurcolnak akárhova, mert úgy sincs senki, akinek hiányoznék, vagy akiért élnem kéne, a magamért pedig sosem volt elég nyomos érv, de pont most, pont ma... Ne. Nem. Ez csak egy rémálom, semmi több, felébredek és kiderül, hogy bealudtam a pult mögött!
Nem tudom, hogy ez a lány kinek ártott, de a skótok nagyon fenik rá a fogukat. Egy hiéna patrónus még a pennabolthoz vezető úton elém ugrott, hogy ők is pályáznak a csajra, de nem áll szándékukban engem is kinyírni, ezért komoly galleon mennyiség üti a markomat, ha hozzájuk viszem el, nem pedig az óvédékos Jerryhez. A biztonság kedvéért bólogattam, de csak hogy lerázzam a varázsálatot. Hát ezért nem szabad majd mágiával övezett helyen kóborolnunk majd, és mondjuk varázsolnunk, hiszen így könnyen bemérhetőek vagyunk. A repülő a magasban lesz majd, tehát már estére Glasgow egyik kocsmájában fogom kiütni magamat. Amint belépek a pennaboltba, azonnal meglepődök, hogy a széparcú lányt tekintve elképzelésem sincs róla, hogy kinek árthatott ennyire, ha nem csak a skót titkosszolgálat keresi, hanem valami halálfaló is. Hát végülis nekem mindegy, mint tudjuk a külső nem minden, a gonosznak megannyi álarca van. A lánnyal csak egy pillanatra akad össze a tekintetünk, amint elfordul, körbenézek, most éppen nincsen rajtam kívül más vevő, így elfordítom a zárva táblácskát az üvegajtón, s beljebb lépek. Nem kell lovagiasnak, úriembernek lennem ahhoz, hogy a munkámat végezzem. Szimplán a sokkolót veszem elő, s hátbalövöm vele, lévén az már eleve nem mágikus. A karperec viszont az, amit ráillesztek a csuklójára. Nem fog tudni varázsolni, sem pedig használni az esetleges képességeit. Átlagos, mugli rendőr bilincsnek tűnik. Odalépek, hogy felnyaláboljam, meglátjuk hogy mennyire van eszméleténél. Ez persze mind csak ha, és esetleges, hiszen megeshet, hogy történik valami, amivel nem számolok. Odalépek, hogy felnyaláboljam. – Na gyere kislány, repülőzünk egyet. – Mormolom cinkos felhanggal, számítva arra, hogy ha feléled, akkor ágyékon rúg, vagy ilyesmi. A legbékésebb megoldás az lenne, ha szépen elindulnánk kifelé, hoppanálok vele Londonba a reptér közelébe, és onnantól nem hagyunk mágikus nyomot.
Ideges vagyok, vagy izgulok, eldönteni is nehéz. A mindig unott, ellenséges fintorral maszkolt arcomon most az egész hiteltelenné válik, hiszen a szemem fel-alá jár, folyamatosan visszatévedve az órára. Már csak egy óra. Egy óra, és el kell indulnom a találkozópontra, amit megbeszéltem Nox-szal és amit megüzentem a többieknek. Vajon kikhez jutott el a levél? Vajon kiket érdekelek egyáltalán annyira, hogy eljöjjenek és a segítségemre legyenek? Annyira szükségem van erre... Annyira régóta várom már. Nina, akármivé is változtatott az élet, nemsokára rád találok és újra együtt leszünk. Te vagy a jobbik felem, mindig is te voltál... És ha apánk neked is ártott, ha megkeserítette az életed a menekülésetek közben, miután anyánkat az öngyilkosságba kergette, akkor nem teszi zsebre, amit tőlem kap, ha rátok találok. Nyár van, még is úgy nézek ki, mint aki hűvösebb időre öltözött, még itt vagyok a boltban még is rajtam van az ezüst színű köpeny, amit hónapokkal ezelőtt hoztam el a Drumstrang közelében lévő hegyek rejtekében lapuló házból. A rövidnadrágom a térdemig ér, a lábamon pedig bokacsizma, hiába a 25-30 fok, egyáltalán nem érzem, hogy meleg lenne. Talán azért, mert még mindig nem az erősségem, hogy törődjek azzal, amire a szervezetemnek szüksége van, és az alultápláltságtól inkább fázok állandóan, mintsem melegem legyen. Azoknak a vevőknek, akik gyakran bejárnak nézelődni, vagy akik ismernek nekem, kicsit fura látványt nyújtok a kiengedett hullámos hajammal és a sötét rúzzsal, ami rajtam van, hiszen általában semmilyen sminket nem viselek és a hajam se szokott belőve lenni, ilyen szép köpenyt meg pláne nem hordok, csak szimpla sötét pólókat. De ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod... Nem fizetnek túl, szóval nem is szoktam túltolni a lelkesedést, de lényegében a főnök el se várja tőlem, tudja, hogy milyen vagyok. Szakmailag a papír-írószer nekem a mennyország, de nem vagyok az a mosolygós segítőkész szívélyes asszonyság, akit minden boltba elképzel az ember. Még is csak a most belépő férfin megakad a tekintetem, miközben a pult mellett pakolom a legújabb díszpennákat és mágikus tintákat egy magas, forgatható tárolóra. Csak egy pillanatig nézek rá, némán biccentek, aztán visszafordulok a polchoz, de már eközött is kétszer a pult mögötti falon magasodó órára is átugrott a tekintetem. Tik-tak tik-tak...
Az egész azzal kezdődött, hogy a gátlástan hiéna Jerry, az óvadékiroda vezetője felhívott, hogy van ez a lány, akiért el kell menni Angliába, és idehozni Glasgow-ba. Péntek éjfélig. Az jelenleg több mint öt nap, hiszen vasárnap este volt. Nem sok kedvem volt repülőre ülni, jobb szeretem a helyi, piti ügyeket, de a hiéna mocskosul sok pénzzel kecsegtetett. Annyival, amennnyi akár elég is lehet az induláshoz a titkos álmom megvalósításához. Ám élek a gyanuperrel, hogy ha én ennyit kapok, vajon ő mennyit szakít? Köztudott, hogy csak morzsákat, töredéket dobál oda a kutyáinak, jelen esetben nekem, de talán most nem kéne ezzel foglalkoznom. Tudja, hogy a pénz most mennyit jelent nekem. Ám hiába kérdeztem, azt mondja csupán, hogy valami jelentéktelen ügyben kell kézrekerítenem a kis senki lányt. Hm.. akkor miért ér ennyit a feje? Ráadásul élve kell, ezért nem valami bérgyilkost küldenek. Engem, aki tudják, hogy betartja a szavát, és időre szállítja az árut. Van egy csinos karperecem, amit rákulcsolva valakire nincsen mágia, még csak adottságok sem, csak muglinak számít az illető. Jobb szeretek mugli eszközökkel nyomozni, mert ha varázslatot használok, bemérhető vagyok, és a francnak se hiányzik a konkurencia, vagy éppen az, hogy kivegyék a számból a falatot. Viszont nem sokkal azután, hogy Jerryvel letettük a telefont, még a taxi előtt beültem egy bárba a skót fővárosban, hogy felhajtsak valami piát, amitől majd bealszom a repülőn, de kifelé menet közrefogott két öltönyös alak, és beültettek egy kocsiba, ahol egy fekete, nagydarab fickó villogtatta az igazolványát, a skót mágikus titkosszolgálat emberei, és szintén ezt a Smith csajt keresik. Már jó ideje nyomoznak utána, és ha beleártanám magamat, hát beverik a pofámat. Egészen barátságos volt ez a hangvétel, legalább egyenesek. Miközben kituszkoltak a kocsiból, „merő véletlenségből” a néger ölébe estem hanyatt, s csak akkor néztem meg a lopott zsákmányt, amikor már távol jártak. A repülőn pedig beragasztottam a saját igazolványképemet a szerzett okmányba. Egészen jól festenék így. Na de lássuk a csajt. Hétfő késő délután van, ha szerzünk pár órán belül egy járatot, akár már ma éjfélre leszállítom őt, felmarkolva a dohányt. Nem nehéz megtalálni, egykori iskolám közeli falujában dolgozik, amennyire utána tudok járni. Belépek a pennabolt ajtaján, még kint eldobva a mágiával megbuherált cigit, amit mindenki kellemes, mentoholos illatúnak érez, valójában csak én érzem rajta a kesernyés, és elvártan káros hatást.
