2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bejárata az ötödik emeleti folyosóról nyílik, Balgatag Boris szobrától a 4. ajtó. A jelszó: pacsuli. A fürdőben a falak és a padló fehér márványból készültek, a világítást csillárba foglalt gyertyák szolgáltatják. A hatalmas márványmedence körül csapok százai vannak elhelyezve, mindegyikbe valamilyen drágakövet foglaltak és mindegyikből más folyik, nemcsak víz, hanem pl. habfürdők, olajok, buborékok stb. Az ablakokat fehér függönyök takarják. A sarokban egy halom fehér, puha törülköző található.
Gyorsan a hátamat vetem a medence falának, hogy legalább ne úgy forduljak vele szemben, hogy látja a hegeimet. Első gondolatom az lett volna, hogy megyek, mert zavarni sem akarok, másrészt én sem vágyom társaságra. Hozhattam volna egy könyvet, vagy zenét, de mindkettő esetében meg van az esély, hogy beleejtem a vízbe, úgyhogy nem kockáztattam. Csak gondolkozni akartam egy kicsit, elmerülni a forró vízben, ami még így nincs kizárva, de azért láttam rajta azt a megdöbbent fintort, mégis meggondolta magát, mert olyan bénán mentegetőztem, hogy megszánt. Ezek alapján már tényleg nálam van a döntés, hogy megyek, és legalább nem szid le, vagy nem sértem meg, és maradok. Ha utóbbi, akkor sem kell beszélgetnünk, vagy tudomást venni egymásról. - Köszi. Valóban egyedül akartam lenni, és nem.. nem láttalak, nem hittem, hogy van itt bárki. – Nyögöm ki végül visszamerülve a vízbe, a kezeimmel ismét ledörzsölve az arcomat szigorúan előre meredek, amíg ismét meg nem szólal. Jó messze van azért tőlem, de akkor sem fogok közelebb menni, ha kicsit élesebb, emeltebb hangon kell beszélnünk. Főleg, hogy nem fogunk sokat, csak válaszolok, ha már megtisztelt annyival, hogy nem küldött el a fenébe. – Úgye nézek oda, ha van hab, ha nincs, ne vedd magadra. – Pedig korábban érdekeltek a lányok, Cosette nagyon is cuki lány volt, de még Jade-en is elgondolkoztam, annyira nyomult szegény, meg hát világ életemben társasági alkat voltam, de most mintha minden porcikám tiltakozna a társaság ellen. Felpattanhatnék, hogy elhúzzak tényleg, mert annyira égő a szégyen, hogy ilyesmi történt, még hetekkel később is úgy érzem, hogy én vagyok a selejt, de úgysem kerülhetem ki mindig az embereket. – Zachary. Zach. Te is antiszoc vagy? – Kérdezem akaratlanul is, mintha magamtól kérdezném, pedig nem akartam társalgásba kezdeni vele, sőt, biztos, hogy zavarom is a magányában, úgyhogy ha válaszol, be is fogom szépen a számat.
Lemerülük a habok alá egészen, így lehet, hogy nem sokat hallok abból, amikor valaki érkezik és nyílik az ajtó. A víz kellemesen halkan csobog, a buborékok időnként csendesen pattannak egyet, a finom illatok pedig végképp elnyomnak mindent, így még arra sincs esély, hogy egyszerűen megérezze az ember a folyosóról betolakodó friss levegőt. Ezért hát nem veszem észre a srácot, csak a gondolataimba merülve emelkegem fel a víz alól. A habok jótékonyan takarnak ugyan, de azért az jól látszik, hogy a vállam csupasz és hogy nem igazán lehet rajtam ez alapján fürdőruha, ha csak nem valami pánt nélküli darab. Amikor meghallom a hangot automatikusan lejjebb csusszanok, mert hát a mellkasom felső harmada így is kint volt a vízből és bár úgy még épp nem látni semmi olyat, de azért ez már a majdnem szint. Öh... - na jó elég rendesen ledöbbenek, mert hát épp le akarnám korholni a tőlem jól megszokott módon, hogy mégis mi a jó fenét képzel és miért nem nézett rendesen körül mielőtt megzavarja a tökéletes nyugalmamat a fürdőben, de ő már hamarabb elnézést kér, hebeg-habog, sőt úgy néz ki, mint aki totál meg van zavarodva és nem is tudja hirtelen, hogy mit kezdjen a helyzettel, inkább menekül kifelé, mert úgy egyszerűbb. Sóhajtok hát egyet, mert bár nem a kedvességemről vagyok híres, de még sem szeretek belerúgni abba, aki láthatóan már elebe a földön van és ki tudja talán még az is benne van a pakliban, hogy én aki viselek néhány heget a múltam okán, tudom, hogy az olyan sebeknek, amik rajta is vannak semmi jó előzményük nincs és ha még ilyen zavartság is társul hozzájuk akkor biztos, hogy nem holmi véletlen balesetről van szó. - Szerintem elég nagy ez a fürdő kettőnknek is. Én se örültem volna, ha valaki miatt meghiusúl a tervem. Csak szólj... ha nem veszem észre, hogy kezd túl kevés lenni a hab. - vonom meg a vállamat, bár mosoly az nem kerül az arcomra, elég komolyan beszélek, már-már szárazan, de azért még sem látszom kimondottan ellenségesnek. Rajta amúgy is láthatóan van fürdőnadrág, szóval maximum majd ő lép le előbb és mivel ez egy mágikus fürdő azért a hab nem szokott innen csak úgy eltűnni, úgyhogy attól se különösebben kell félni, hogy idővel ha nem csúszom elég mélyre akkor esetleg villantok egyet. - Lioneah egyébként és nem gondoltam, hogy ilyen későn bárkivel is összefuthatok, bár gondolom te sem. - szólalok meg újra, amennyiben marad és nem menekül mégis lélekszakadva el. Mondjuk rábeszélni nem fogom, hogy maradjon az is biztos, majd meglátja, hogy van-e hozzá kedve, bátorsága. Ha mindenképp menne, nem marasztalom úgy sem.
A gondolataimba mélyedbe sietek végig a folyosón, és a prefektusi fürdő felé veszem az irányt. Mindjárt éjfélt üt az óra, ilyenkor már maguk a prefektusok sem tartózkodnak itt, de az egyikük a régi barátságra való tekintettel kiadta nekem a fürdő jelszavát. Amióta visszatértem Japánból, magam vagyok, és ez jól is van így. Szinte semmire sem emlékszem az erőszakból, csak hogy rettentően fáj mindenem, a japánok egy medimágusi részlegére kerültem, és ott kezeltek hetekig, hogy egyáltalán haza tudjak jönni. A csapat már szétszéledt, a Black Birds csak egy egyszeri verseny erejéig állt össze, azt megnyertük, a többiek hazajöttek, nekem viszont számos további fellépést ajánlottak. Üzentem Cosette-nek, hogy használja továbbra is a házat, hiszen a fele az övé, de amire hazaértem, addigra elment. Biztos, hogy nem rabolt ki, csak egyszerűen úgy dönthetett, hogy ő már jobban megszokta az erdőt, vagy talán mégis képbe jött az eredeti családja, sosem fogom megtudni, mert csak egy rövid levélke várt tőle, hogy mindent köszön. Sajnálom a dolgot, mert ő igazán kedves teremtés volt, de túl sokáig voltam távol, talán már meg se ismertük volna egymást. Noriko is a saját életét éli, Jade-nek gyerekei vannak, a többikről pedig még ennyit sem tudok. Csak be akarok merülni a forró vízbe, így szintén köntösben lépek be, de körbe sem nézek, csak ledobom az említett ruhadarabot, a hátamon és a csuklómon még mindig látszik az erőszak nyoma, mágiával is jó sokáig tart majd begyógyítani őket. Mivel kellemes félhomály van, észre sem veszem a már vízbe merült lányt, csak a habok közé vetem magam, hogy bevizezzem a hajamat, aztán feljövök a felszínre, és akkor találkozik a tekintetem az övével. – Oh, bocsánat, nem láttam, hogy van valaki itt. Bunkó vagyok, körbe se néztem, már megyek is. – Azt se tudom, hogy van-e rajta ruha, a habok között nem is indokolt, rajtam viszont van úszónadrág. Ám amennyire kerülöm mostanság mindenki társaságát, látszik, hogy meg is rándul az arcom, a riadtság, és zavarodottság kellemetlen egyvelege jár át, már sietek is a lépcső felé, hogy kimásszak.
Sok problémám van, de valahogy egy kellemes fürdő mindig segített kicsit kitakarítani a fejemből a zavaró gondolataokat és határozottan segítette a tiszta gondolkodást. Ezúttal is ezért vagyok itt, mert bár mindig úgy gondolják rólam, hogy nem különösebben érdekel a családom, de ettől még rám is hatással volt a húgunk halála, arról nem beszélve, hogy tudom Nicolas olyan feladatot vállalt el, ahol az elődjét eltették láb alól. Marhaság, már az is, hogy aurorokat segít toborozni, de ez már más tészta. Ettől még nem hagyom annyiban, és érdekel, hogy mégis mi a fene történt azzal a lánnyal, aki az elődje volt. Persze a tanáraink nagyon igyekeznek az efféle ügyeket eltitkolni, vagy úgy intézni, hogy legalább ne legyen nagydobra verve, mintha itt tényleg mindenki védve lenne, ami persze koránt sincs így. Bárkivel történhet baj, csak a sok naiv úgy véli itt úgy sem, mert ez a Roxfort! - Lássuk, ezúttal segítesz-e... - ledobom a Mardekáros köntöst. Késő van, lassan éjfél, ilyenkor már nem igazán szoktak kint mászkálni a folyosókon és attól sem kell tartanom, hogy valaki majd pont itt lepne meg. Ezért is vagyok olyan bátor, hogy gond nélkül dobom le a maradék ruhát és a már tökéletesen előkészített, habos és illatos fürdőbe mártózom. A hajam feltűzve, hogy ne legyen vizes lehetőség szerint, a víz még csobog, hogy ne hűljön ki, de hát amúgy is mágikus fürdőről beszélünk, itt akár fél órát is áztathatom magamat, akkor se fagyok majd bele a vízbe idővel. Kényelmesen hátradőlve helyezkedem el. Akaratlanul is eszembe jut a nővérem. Azt pletykálják, hogy visszatért. Elég hosszú időre lelépett csak úgy szó nélkül. Végülis nem csoda, gondolom már sok volt ez neki is. Nick mindent ráhagyott, Sasha meghalt, velem is volt épp elég bajuk, egyáltalán nem lep meg, hogy fogta magát és inkább elhúzott, mint hogy a mi kis elcseszett családunkkal foglalkozzon. Én is már felnőttnek számítok, végtére is ideje magamról gondoskodnom igaz? Na nem mintha eddig engedtem volna, hogy mások istápoljanak. Csak azért pedig, mert tudják, hogy mi történt velem, még mindig nem lettem hirtelen más, mint voltam. Az évek az embert vagy összeroppantják, ha sok rossz dolog történik vele, vagy megedzik. Én elég kemény páncélt növesztettem ahhoz, hogy azon ne lehessen csak úgy néhány könnyel, vagy szomorkás pillantással átjutni, azzal pedig hogy sajnálnak végképp nem érnek el semmit sem.
Nem hittem volna, hogy a végére ennyire megbánok mindent, erre azért nem számítottam. De az élvezetek és Nhydian együttese egyszerűen elvették az eszem, valami furcsa köd telepedett rám, én pedig belementem ebbe az egész hülyeségbe. Most azonban, hogy átéltem a gyönyört, ismét visszatérnek az eredeti aggodalmaim, habár jóval erősebb formában jelentkeznek, mint eddig tették. Lefeküdtem valakivel, aki nem a férjem, pedig valahol van egy vőlegényem, akihez pár nap múlva hozzá kell mennem. Nem számít, hogy nem ismerem, hogy mellette talán soha az életben nem lesz ehhez hasonló élményem, ez nem kifogás. Királyi családba születtem, én nem engedhetek az érzelmeimnek, ezt a luxust el kell felejtenem. Éveken keresztül formáltam magam rideggé és közönyössé másokkal szemben, erre most jön Nhydian és mindent tönkretesz. Remek. Egyszerűen csodálatos. Eggyel több okom van haragudni rá. - Ne kezelj ostoba tyúkként, nem a szokott libáid egyikével beszélsz – vágom hozzá a szavakat, miközben igen morcosan bár, de kiszállok a vízből. Jelen helyzetben ott se találom a helyem, ami igen szokatlan, ha azt vesszük, hogy ez a közeg az egyetlen, ami eddig mindig megnyugtatott. A hullámokban képes voltam ellazulni, reálisan szemlélni a dolgokat, megszabadulni a felesleges érzelmektől, de most... Most még a víz sem képes csillapítani a lelkemben és az eszemben dúló érzelmeket. Jól éreztem magam? Igen. Elmúlt? Kétségtelenül. Elég hülye voltam, hogy a pillanatnyi gyönyörökért cserébe Nhydian karjaiba omlottam, még akkor is, ha ezek a karok kifejezetten vonzóak voltak. - Te pedig szépen ki is használtad a helyzetet – dúlok-fúlok, miközben villámsebességgel kapkodom magamra a ruháimat és teszem rendbe mindenemet. Tökéletesen kell megjelennem, nehogy bárki is gyanút fogjon, nem hagyhatom, hogy pletyka induljon el ezeken az üres és élettelen folyosókon. Kínosan ügyelek arra, hogy a siettségem ellenére se vegyek fel semmit fordítva vagy esetleg maradjon kócos a frizurám. - Mondhattál volna nemet is, el is mehettél volna, de persze nem, te ilyesmit nem teszel, csak visszaélsz a dolgokkal... Egy pillantást sem vetek a mellettem elsétáló srácra, inkább csak behunyom a szemem, hogy még véletlenül se lássa rajtam, hogy érdekelne a teste. Az én hibám lenne? Nem, ezt nekem nem fogja beadni, semmi sem az én hibám, főleg nem ez. Ő kezdte a flörtölést, noha jól tudta, mi a helyzet velem kapcsolatban. Majd a végén még elvárja, hogy én kérjek bocsánatot tőle... Na, azt lesheti ám. Eszem ágában sincs kellemetlenül érezni magam valaki más miatt, akit ráadásul nem is ismerek. - A soha viszont nem látásra! - vetem még utána a szavakat, ezzel is jelezve számára, hogy immár nem kívánt személy az életemben. Nem, nem szeretnék emlékezni erre a szégyenfoltra, egyszerűen el akarom felejteni az egészet. Hibáztam, ő kihasználta, mostantól viszont erősebbnek kell lennem, mint eddig valaha bármikor is. Egy birodalomnak lesz szüksége rám, ha a konok öcsém nem gondolja meg magát hamarosan...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Szó se róla azért igen erőteljesen meglep a hirtelen jött nagy ellenállás, főleg azok után, hogy eddig azért nem volt az ilyen erőteljes, sőt nem rég még ő parancsolt rám, hogy tegyem, amit tennem kell, különben a végén még berág rám csak mert nem adom meg neki azt, amire annyira vágyik, ezúttal magamat. - Hű, ez aztán az éles váltás... de azt remélem tudod, hogy ezt nem igen lehet már visszacsinálni. - elhúzódom. Oh tudom persze most jön az a rész, hogy megértő vagyok és elfogadom, hogy most jön a hiszti, de az a helyzet, hogy vannak helyzetek, amikor azért ezt igen nehéz az embernek kipréselni magából, főleg hogy legszívesebben elnyúlnék az ágyamban és pihennék egy nagyot. Főleg mert elég sok energiát kivett belőlem ez a kis akció, úgyhogy nem lenne a legjobb, ha most még vitával fárasztanám ki magamat. - Jól van... akkor nem zavarlak, hátha úgy könnyebb, csak ne tégy úgy, mintha én lennék a hibás, amikor szinte parancsba adtad... - megrázom a fejemet, mintha minimum megbántva érezném magamat. Nem, eldöntöttem nincs energiám a hisztivel foglalkozni és főleg nem az ilyen értelmetlen fajtájával. Szépen kisétálok hát a medencéből, nem foglalkozva vele, hogy még félig harci készültségben vagyok, hiszen ilyen gyorsan azért a rendszer még nem áll teljesen le. Amúgy is csak egy pillanatra láthatja, hiszen aztán már kint vagyok és a hátsómat láthatja maximum, ami bizonyára jelen helyzetben nem érdekli, de annyira vagyok vele rendes, hogy gyorsan felkapva a törölközőt távozom a helyszínről, hogy ne legyen számára még kellemetlenebb a helyzet, hogy újfent látom ruha nélkül.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
+18 Soha életemben nem hittem volna, hogy az első alkalmam ilyen körülmények között fog megesni... Egy fürdőben, az emberek világában. Hát nem megalázó? Elvégre, hercegnő lennék, nekem ennél több jár, minimum selyem ágynemű és valami sokkal szimpatikusabb illető, nem pedig Nhydian, akinek legszívesebben kikaparnám a szemét, ahányszor csak megszólal. Legalább egy birodalom leendő uralkodója, nem holmi neve nincs valaki, aki a trónöröklési rend utolsó helyén kullog, jóval lemaradva a testvéreitől. Mondjuk, az én helyzetem még mindig sokkal jobb, mint a bátyámé, aki – apánkhoz hasonlóan – egy emberlányba szeretett bele. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi családunkban az ostobaság férfi-ágon öröklődik és csak én vagyok az egyetlen, aki még valamennyire megőrizte a hidegvérét, amit most viszont teljes mértékben elveszítek Nhydian közelében. Eddigi életem során még egyszer sem történt ehhez hasonló eset, hiszen sohasem hagyatkoztam csak az érzelmeimre másokkal szemben, leginkább az eszem diktált, ami elég rideg módon alakult a környezetemben élők számára. Természetesen, még olyasmi sem történt, mint most... Egyszer se maradtam kettesben olyasvalakivel, aki udvarolt nekem és ennyire komolyan gondolta volna a dolgokat. Erre az első alkalomnál lekerül rólam az alsó... Mégis mi a fenéért nem hagyom már végre faképnél??? - Biztos, hogy nem téged foglak megkérni... - erősítem meg az előbbi állításomat, miközben ismét rám tör az érzés, miszerint talán mégsem ártana számára legalább egy kiadós pofon, ha már ennyire magabiztos mer lenni a saját dolgában. Mintha holmi betörendő kanca lennék, aki azután engedelmeskedik a gazdájának. Márpedig nem, Nhydian csakis egyszer kóstolhatja meg azt a bizonyos tiltott gyümölcsöt, ennyi öröm lesz az életében, nem több. Én férjhez megyek, ő pedig szépen eltűnik az életemből és mindketten éljük tovább a hátralevő éveinket. Egyébként se hagynám, hogy betegye a lábát a kastélyunkba, mivel akkor elég hamar híre kelne ennek az egész, kettőnk közötti afférnak. Az pedig egyáltalán nem hiányzik számomra, hogy egy volt hiba miatt álljon a bál. Mert jól tudom, hogy ez hiba és a későbbiek folyamán még bajba kerülhetek miatta, valamiért azonban mégis kívánom a dolgot, ez pedig minden reális gondolatomat felülírja. Nhydian újabb kijelentésére már nem is reagálok, hiszen egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy valami csípőset válaszoljak, mivel valamiért nem megy a gondolkodás. Nem, helyette a vágyaim uralnak mindent, melyek folyamatosan egyre erősebbek lesznek. Soha életemben nem hittem volna, hogy ilyesmi létezik és engem ennyire leblokkol a saját testem, ha gyönyörre szomjazik. Végül eljutok arra a bizonyos csúcsra, melyet eddig még egyszer sem sikerült megtapasztalnom. A testem megfeszül, miközben az érzés egyre intenzívebb lesz, a légzésem pedig egyre szaporább. Végül lassan elernyedek, miközben Nhydian is a csúcsra jut. Egyelőre egy szót sem szólok, csupán kapkodom a levegőt a hihetetlen élmény után, miközben elmém apránként visszatér a realitás talajára. - Ne... - préselem ki magamból a tiltakozó szót, amikor Nhydian közelebb hajol, hogy megcsókoljon. Talán nem pont most kellene tiltakoznom, hiszen késő már ehhez, de már nincs bennem akkora vágy, hogy ilyen mértékben elvakítson. Amit tettünk, az bűn, és minden bizonnyal én fizetek érte nagyobb árat. Elvégre, nekem lesz nemsokára esküvőm... - Eressz! Fogalmam sincs, mire gondoltam, amikor a lábaim közé engedtem Nhydiant, most viszont hirtelen elönt a kétségbeesés. Két hét... Ennyi az időm arra, hogy visszacsináljak mindent, ami történt, ez azonban lehetetlen. És mi van akkor, ha terhes is leszek tőle? Már csak egy fattyú hiányzik a házasságomba, de komolyan. Miért voltam ennyire ostoba???
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Be kell vallanom, azért még én is büszke vagyok magamra, hiszen lássuk be ez azért elég nagy teljesítmény. Sikerül a jégkirálynőről leimádkozni a bugyit, sőt igazából önként dobta le, nem is kellett olyan sokat dolgoznom vele. Voltak már nehezebb meneteim na, ezért nem hat meg túlságosan, amit mond és ahogyan igyekszik bizonygatni nekem, hogy ez nem nagy dolog és hogy ne gondoljam magamat annyira nagy legénynek. Persze nem akarom eljátszani a lehetőséget, ezért egy szintnél jobban nem vázolhatom fel milyen nagyot téved, mert a végén még azt mondaná, hogy még sem, bár persze elég kínzó lenne számára annyi szent, főleg miután már ennyire rám izgult, de attól még könnyen lehet hogy képes lenne rá. De persze én tudom, hogy ez nem így megy, hiszen ha egy lány, aki ennyire azt hiszi ellenáll mégis beadja a derekát, főleg úgy, hogy még soha nem volt köze senkihez sem előtte... na azért az elég nagy teljesítmény nem igaz? - Majd meglátjuk... - lesz mellette más, na persze mert úgy gondolja, hogy ez mindenkinél egyforma? Azt hiszi, hogy talál valami unatkozó pasast és az úgy fogja kényeztetni, ahogyan csak akarja? A legtöbb pasas önző és nem kimondottan figyelnek az igényekre, főleg akkor, ha valaki könnyen szétdobja a lábait. Ha viszont Calista játssza a hűvös jégkirálynőt az sokakban lelohasztaja a lelkesedést és inkább keresnek olyat, aki közben nem táncol az idegeiken. Szóval nem olyan egyszerű ez, mint gondolja, de ezt nem nekem kell elmagyarázni neki, majd rájön magától és amikor kiéhezve, lüktető vággyal kopogtat az ajtómon... Na jó, ez lehet hogy nem következik be, ennél nagyobb a büszkesége, na de ki tudja! - Ezek a folyamatos... parancsok... - persze még visszaszólok, kicsit még kötekszem, de már én is egyre kevésbé vagyok képes rá, hiszen az agyamban már nem sok vér maradt, ezen a ponton már akármit mondana, én sem mondanám azt pusztán dacból, hogy ennyi és ne tovább, hiszen most már szükségem van arra, hogy ne legyenek feleslegesek a mozdulatok, főleg amikor eléri a kellő magasságot és látom, ahogyan megfeszülve nekem préselődik, kőkemény mellei a mellkasomnak nyomakodnak és odalent úgy szorul rám, mintha satuba fogtak volna, ami csak még erősebbé teszi az élményt és én nem állok le, hiszen közel a cél és tudom jól esetében minél ügyesebb vagyok akár hosszú percekig is hevíthetem még az élvezetet, nem zajlik az le pár pillanat alatt. Csak akkor állnak le az ujjaim is, amikor érzem a kitörni készülő vulkán erejét és hogy a testem minden porcikája bizseregve visít. Hangos nyögésekkel adom ki magamból az utolsó erős lökéseket, amikkel a fellegekbe juttatom magamat. Érezheti, ahogyan megfeszülök benne és belé eresztem a tárat. Hát lássuk be van mit, hiszen azóta, hogy vele és a becserkészésével foglalkozom, hosszú hetek óta nem igen volt dolgom senkivel sem, Mena már távol van egy jó ideje, amióta eljöttem hazulról. Nem csoda, ha pihegve ernyedek el, legalábbis a testem, mert odalent még mindig kőkeményen lüktet a fegyver és egyelőre nem is igen moccanok. Kell a pihenés és hát túl hamar miért szakítsuk meg az élmény levezető részét. Közelebb hajolok egy óvatos csókra mintegy zárásképp.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
+18 - Tévedsz. Nyilvánvalóan tévedsz – dacos pillantást vált ki belőlem az a komoly arckifejezés, melyet ezúttal sikerült magára öltenie. A mosolyát észre se veszem, annyira felháborít már maga a gondolat is, hogy az embereket védi... Védené legalábbis, ha hagynám számára megváltoztatni a véleményem. Makacs vagyok azonban, talán ez az egyetlen olyan tulajdonság, melyet anyámtól örököltem. Esetleg apámtól, a királytól? Róla nem sokat tudok ilyen szempontból, hiszen uralkodó, kötik a szabályok, nem reagálhat kénye-kedve szerint, ahogy egy rendes sellő tenné. Életemben egyetlenegyszer láttam mérgesnek, amikor Lance úgy döntött, feljön ide és fontolóra veszi, hogy szüksége van-e a koronára. Én pedig utána jöttem annak érdekében, hogy visszacsábítsam, miközben odalenn az esküvőmre kellene készülődnöm, ahogy jelenleg minden bizonnyal mások is teszik. De nem, helyette itt vagyok, az emberek világában, egy kifejezetten idegesítő sellővel és anyámról beszélgetünk. Egészen abszurd helyzet. - Arra mérget vehetsz – biztosítom Nhydiant a szándékaimról, tőlem aztán nem kell tartania, nem leszek egy a sok nője közül, már csak azért sem, mert nemsokára férjhez megyek. Én ugyan nem fogok elalélva térdre rogyni előtte, lesznek nála jobbak is az életemben, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Elvégre, ki hagyná ki azt a lehetőséget, hogy az ágyasom lehessen, ha úgy kívánnám? Férfiak sóhajtoznak utánam jelenleg is, és ez nem csak a Fekete-tóban van így, hanem a Roxfortban is. Láttam, miként néznek rám az ellenkező nem tagjai, ez pedig – amellett, hogy felettébb visszataszító – kissé mulattat is. Leggyakrabban a barátnőjük mellett fordulnak utánam, mintha valamiféle véla lennék, vagy a fene se tudja, micsoda. Persze, mi sellők náluk jóval többek vagyunk, ennélfogva pedig szebbek is, tényleg nincs okom arra, hogy meglepődjek ezen. - Ha szükségem lenne az ismétlésre, lesz mellettem más... Gonoszan elmosolyodok, hiszen ezzel a srác egóján taposok, ez pedig igen kellemes érzés számomra még abban az esetben is, ha ő ezt nem veszi magára. Szeretem mások szarvait letörni, ha az én közelemben próbálnak meg hatalmat fitogtatni, ez szinte hobbim volt a kastélyban. Nhydian pedig elég értékes alany bizonyos szempontból... Rendben, elérte nálam, hogy belemenjek a dologba, de miként reagál majd, ha újdonsült feleségként nem tartok igényt rá? Nem hiszem, hogy a közelemben lenne abban az időszakban, de a gondolat elég érdekes kérdésekre világít rá. A legtöbb férfi pedig így működik, szeretik, ha valaki – esetleg valami – legyezgeti az önbizalmukat. - Igen? - teszem fel a kérdést, ami sajnos nem kíváncsira, leginkább vágytól telve hangzik el. Nhydian csókjai szinte perzselnek, ahol csak érik a bőrömet, miközben ő ujjaival ismét közelebb visz ahhoz az ismeretlenhez, amivel eddig még nem volt alkalmam találkozni mások által. Mindenesetre felettébb kellemes érzés, egyben pedig bűnös is, hiszen nemsokára valaki teljesen mással kell ezt megismételnem. Vajon miként reagál majd, ha rájön arra, hogy már nem vagyok szűz? Rájöhet egyáltalán? Gondolataim azonban nem sokáig kalandozhatnak a témát érintve, hiszen testem újabb és újabb rándulásai szinte folyamatosan visszarántanak a valóságba. Nhydian ujjai elég nagy hatalommal bírnak, ha női testtel érintkeznek. - Szavakat? Nem, azokra ma már nem lesz szükség... Mert hát elérte a célját, anyaszült meztelenül állok előtte és mást is elsőként kaparinthat meg, ami azért nem kis dolog, ezt talán már ő is belátta magában. Minden porcikáját kívánom, képtelen vagyok már kivárni, hogy a magáévá tegyen, ami hamarosan be is következik, én pedig minden egyes lökésnél érzem, amint közeledek a beteljesülés felé. A fájdalom már elmúlt, az érzés immár sokkal kellemesebb, mint előtte, ennek hatására pedig halk sóhajok törnek ki belőlem. Nem érzem már szükségét annak, hogy titkoljam az élvezetem, habár esélyes, hogy nem is lennék képes rá. - Csak... oh... csináld – préselem ki magamból a szavakat, hiszen kit érdekel a véleménye? Itt és most az a feladata, hogy boldoggá tegyen, ehhez pedig nincs szükségünk fecsegésre, bőven elég hozzá a becsben tartott ékszere is. Karjaim a nyakába fűzöm, miközben testem felveszi az ő ritmusát, igyekszem a lehető legjobban ellazulni, habár erre már nem is igazán van szükség, mert mostanra az élvezet az egyetlen, amit érzek és amit éreznem is kell. Minden porcikáját, minden mozdulatát, minden simítását egyre intenzívebben érzem, ahogy közeledem az ismeretlen magassághoz. A nyögéseim immár egyre hangosabbak, nem érdekel, ki hallja meg, jelenleg a saját gyönyöröm a legfontosabb, ami hamarosan be is következik... Hátravetett fejjel, megfeszült testtel ér a beteljesülés, majd kissé pihegve hunyom le a szemem. Tudom jól, hogy nincs itt a vége, hiszen Nhydian még nem érte el a csúcsot, most ő következik.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Talán igen, talán tévedek, mindenben és az anyád egy szívtelen perszóna, tehát ez által minden ember az. - egészen komolyan beszélek, sőt mintha még el is gondolkodnék a szavakon, de persze a szám szegletében bujkáló apró kis mosoly jól mutatja, hogy igazából csak mulatok ezen a fene nagy ellenkezésen és dacosságon, de amúgy egyáltalán nem hiszek abban, amit mond és abban sem, amit én az imént mondtam. Elhatározta, hogy az anyja miatt elítéli az egész emberiséget, végül is ehhez tényleg szíve-joga, de elég nagy botorság azt gondolni, hogy mindenki rossz, csak mert az anyja elhagyta, főleg hogy még a konkrét okát sem tudja. Ez most egyébként sem számít. Az a fő, hogy a lényeget elértem. Nem az én posztom meggyőzni arról, hogy az anyja jó ember volt, vagy arról, hogy az emberek nem mind rosszak. Nekem csak az a dolgom, hogy most lehámozzam róla a bugyit, ha nem is a szó szoros értelmében, hiszen lényegében már levette ő maga és fel sem merült benne, hogy visszavegye. A célomat elértem akarja, hogy megtörténjen és ha már megtörtént bármennyire is dacos és bármennyire is nagy a szája, akkor sem fogja tudni csak úgy kiverni a fejéből és lássuk be olyan ez, mint egy isteni torta. Elég nehéz abbahagyni és hosszabb ideig nem kóstolni újra, ha már egyszer megtapasztaltad, hogy milyen. Lehet, hogy Calista magasan hordja az orrát, de ha eljuttatom a csúcsok csúcsára akkor nem is kérdés, hogy ismétlést akar majd, maximum időbe telik, amíg megérteti ezt magával. - Persze, világos, az első és egyetlen alkalom és nem kérsz majd minden áron ismétlést... semmilyen körülmények között. - halvány mosollyal pillantok lejjebb, mert azért meg kell vallani, hogy Calista formás idomai igen kellemes látványt nyújtanak. Persze azért még egy lágy csókot lehelek az ujjára. Annyira azért én sem viszem túlzásba, hogy mondjuk be is kapjam, az inkább a lányoknak áll jól, de azért érezheti, hogy én ebben nem hiszek. Nem adom ki az infot, legalábbis egyelőre biztosan nem, de hogy nem akar majd ismétlést, miután a kis akciónk leteltével úgy fog bizseregni még órákig odalent, ahogyan még sosem és olyan békés és kielégült lesz, mint még életében egyszer sem... hát akkor kíváncsi leszek tényleg meg tudja-e tartani majd a szavát. - Oh... mindig van mit tanulnod... Egy férfi vágyát a legjobban egy nő kéjes sóhajai korbácsolják fel... Ha látom az élvezetet az arcodon... a testet rándulásait... a halk rebegést, amivel szavakat próbálsz kipréselni magadból... - minden egyes szónál egy-egy lágy csókkal illetem a nyakát, egyre lejjebb, amíg csak érem, egészen a kulcscsontjáig elérve, közben is tovább játszadozva és ingerelve odalent az ujjaimmal. Látszik, hogy tapasztalatlan még, de legalább tapasztaltabban kezdheti meg majd a házas életét. Na persze, ha elég ügyes leszek akkor majd velem, főleg ha már én leszek az, aki elveszem tőle az ékét. Úgy lenne az igazi, akkor még csak azt sem mondhatná senki, hogy másnak adta magát és nem a férjének. - Igazi vadmacska vagy... - szélesen elmosolyodom, amikor még az ajkamba is harap időnként. Azért nincs tisztában vele, hogy így még nagyobb kihívás, hogy visszafogjam magamat. Nem azt mondom, hogy kapkodni lenne kedvem, de jól sejti már feszít annyira a vágy, hogy bármikor gyorsabb fokozatra tudnék kapcsolni, de egyelőre nem teszem. Maradok a lassú mozgásnál, hogy szokhassa a dolgot, hogy ne okozzak több kellemetlenséget a szükségesnél és csak akkor kezdek gyorsabb tempóra váltani, jobban belemarkolva a hátsójába, amikor egyre gyakoribbak a kéjes sóhajok, amikor már nem látok az arcán semmi mást, csak, hogy mennyire élvezi a helyzetet, amikor már érzem, hogy minden mozdulatra összerándul a teste. Persze ezúttal meg kell várnom, amíg el is éri majd a csúcsot és tudom, hogy ehhez ügyesnek kell lennem, jó mélyen behatolni és időnként az egyik kezem újra elkalandozik, hogy a mellbimbóját ingereljem, vagy épp amennyire hozzáférek a lába közti kis ékét kényeztessem tovább, hogy minden érzékét egyszerre tartsam lázban.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
+18 - Remélem, tisztában vagy azzal, hogy elég nagy ostobaságokat hordasz itt össze-vissza – szólalok meg, hiszen az anyám elhagyott minket, erre az én szememben nincs mentség. Nem akarom szeretni, világéletemben tagadtam, hogy bármiféle érzelem is kötött volna hozzá, ez pedig nem most fog megváltozni. Az pedig, ha esetleg még egy másik családja is volt a felszínen... Nos, azt hiszem, leginkább csak még lejjebb süllyesztené őt a szememben, már ha ez lehetséges egyáltalán. Nem sok nő teszi meg, hogy mindkét családját elhagyja. Fogalmam sincs, miként megy ez az embereknél, de nálunk odalenn nem pont ez a helyzet. Hiába szenvedélyesek a sellők, nálunk a család azért valamivel többet jelent, mint idefenn. - Vízallergia? Már megbocsáss, de ha tényleg ebben szenvedett volna, akkor mi a fenéért állt össze pont az apámmal? És miért volt lenn évekig? Esküszöm, ha azt mondja erre Nhydian, hogy talán akkor jött elő rajta, komolyan megfojtom. Ha már ennyire fontos számára, hogy tisztára mossa anyám nevét, akkor eleve rossz emberrel nyitja a sort. Erre Lance lenne alkalmas, ő szeret arról az asszonyról nosztalgiázni, esetleg talán még apám is, hiszen meggyőződésem, hogy még mindig szereti azt a némbert. Erre pont én vagyok az első, akit megtalál ezzel a bolondsággal? Komolyan mondom, hihetetlen, hogy egyesek mennyire tévúton járnak a saját fontosságukat illetően. Nhydian egy utolsó senki, hiába herceg egy távoli tóban, soha az életben nem fog a trón közelébe kerülni, ebben biztos lehet. Miért számítana számomra pont az ő véleménye? Abban az esetben sem bocsátanék meg anyám számára, ha egy egész küldöttség hajlongana előttem. Inkább zárjuk le a témát, mert komolyan kárt okozok benne, ha tovább mondja a magáét... - Jobban szeretem, ha valaki nyílt lapokkal játszik és később nem ér kellemetlen meglepetés – felelem zordan a szavait hallva, hiszen az a mosoly... Már megint túlértékeli magát! Egyszerűen csak nem szeretem, ha valaki felülkerekedik rajtam, kihasználva a gyengéimet, jelen esetben azt, hogy nőből vagyok, akinek nem sok esélye lesz a jövőben arra, hogy szenvedélyes kapcsolatba kerüljön bárkivel is. Mi van akkor, ha Nhydian a későbbiek folyamán ellenem akarja fordítani azt, hogy volt köztünk valami nem szokványos dolog? Sokat ugyan nem árthat vele, de a hírnevem... - Csak figyelmeztetlek – helyezem mutatóujjam az alsó ajkára, majd villámló tekintettel folytatom: - Ha bárkinek, akárkinek egy szót is szólsz arról, mi történt kettőnk között, annak nem lesz szép vége. Első és egyetlen alkalom, semmi több. Ne láss bele többet, mint amennyit jelent. Nemsokára férjhez megyek, onnantól kezdve pedig csak az övé leszek. Egy ideig nyilvánvalóan, ami akár éveket is jelenthet ebből a szempontból, majd – ha ellaposodott a kapcsolatunk – ágyasaim lesznek, mint előttem oly sok királynőnek. Nhydian pedig nem lesz ott évek múltán, hogy rám várjon, ebben biztos vagyok, de nem is várom el tőle. Egyszerűen csak élvezzük ki ezt az éjszakát, nincs más dolgunk. Túlesek a tűzkeresztségen, még a nászéjszakám előtt. Hogy félek-e? Nem tudom... - Amire most te fogsz megtanítani – rebegem vágyakozva, hiszen hiába van bennem ellenszenv Nhydian iránt, valamilyen titokzatos oknál fogva mégis felkorbácsolta a vágyaimat. Vágyom rá, vágyom az érintéseire, kívánom minden egyes csókját, az eddigi ellenállásom pedig igen lassan, de biztosan csap át engedelmességbe. A gyönyör ígérete mindent félresöpör, a szavak pedig szinte állandóan a torkomra forrnak, amikor rápillantok. Ő lesz az első férfi az életemben? A Nagyteremben még csak eszembe se jutott ez a lehetőség, most viszont itt van, előttem áll és olyasmiket művel velem, amit nem kellene tűrnöm, ezúttal azonban mégis engedem a dolgot. - Biztos, hogy ezt akarod? - suttogom a fülébe, itt természetesen arra célozva, hogy valóban csak az-e a fontos számára, hogy nekem jó legyen. A vágya az nem is kérdés, ő is akar engem, mindennél jobban, hiszen ezt tökéletesen érzem. Ujjaim konkrétan arra a pontra fonódnak, ahol ennek jelét adja, egyszóval kétségem sincs a szándékai felől. Amikor ő is a fülemhez hajol és megszólal, némileg felbotránkozva meredek rá, majd nyitnám is ajkaim, hogy leteremtsem, amikor azonban ajkai a bőrömet érintik, csupán egy halk sóhaj hagyja el azokat. Nem, ma itt és most nincs erőm ellenkezni, ennek meg kell történnie és valóban sokkal jobban teszem, ha nem görcsölök rá a dologra, mert azzal csak a saját helyzetemet tenném nehezebbé. Minden apró érintése jól esik, gyönyört fakaszt belőlem, a csókjait érezve pedig libabőr fut végig a testemen. Ez lenne az, amit annyira titkoltak előlem? Amit csak a férjemmel tehetnék meg hetek múlva? Már az is rejtély számomra, miként voltam képes idáig várni vele. Nhydian tenyere immár a hátsómon pihen, én pedig tudom, mi következik, de nem futamodok meg. Helyette állom a tekintetét, miközben lelkiekben felkészülök a várható fájdalomra, de megéri, hiszen jól tudom, hogy utána egy teljesen más érzés veszi át a helyét, ha kitartok. A csókja közben enyhe nyomást érzek, egyelőre semmi fájdalom, habár kissé mintha kellemetlen lenne... Nem sokkal később szúrást érzek, összeszorítom a fogaim, nehogy akaratlanul is felszisszenjek. Az érzés nem túl kellemes, de nem is vészes. Az a kis szünet jól jön utána, amit tart, amikor pedig elkezd bennem ismét mozogni, felnyögök. Az élmény kezd némileg kellemesebb lenni, habár egyelőre még mindig nem a legjobb, de a nehezén már túl vagyok. Viszonzom hát a csókját, egyszer-kétszer lágyan az ajkaiba harapva, miközben néha-néha felnyögök az élvezettől...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Makacs, de talán ez is ami olyan érdekes benne. Ha csak egy hercegnő lenne, akivel könnyű dolgom lett volna, akkor nem is érdekelt volna ennyire. Persze ebben az esetben is elérem, amit akarom, hogy belém habarodjon. Persze ez Calista esetében elég nehézkes lenne, viszont legalább azt már elértem, hogy majd megveszik értem, persze tagadni próbálja, mert nem is ő lenne, ha nem tenné, de már semmit sem ér a nagy ellenállási igyekezet, hiszen tudom kíván és bármennyire is próbálja az ellenkezőjét mondani, a tettei és a sóhajai egészen mást mutatnak. - Betegség, fenyegetés... vízallergia, tudom is én. Azért el tudok képzelni olyat, ami indokolhatja. - csak lazán megvonom a vállamat, mert ki tudja. Nem tud sokat az anyjáról, mi van, ha volt családja a felszínen is és nem akarta elhagyni őket? Netán férj és minden, csak egy kaland volt a víz alatti lét, netán beteg gyerekhez ment vissza, vagy beteg szülőhöz, esetleg ő maga volt beteg és nem akarta, hogy a családja végignézze, ahogyan haldoklik. azért sokféle lehetőség van, bár gondolom Calista, ha lehet akkor mindet elvetné csak azért is, hogy ne kelljen arra gondolnia esetleg az anyját nem érdemes hibáztatni, mert komoly oka is lehetett a távozásra. - Máris fedjem fel a lapjaimat? - elmosolyodom a kérdésére. Az hogy mondhatni aggódik hogy érdekelni fog-e akkor is, ha beadta a derekát arra mutat rá, hogy igenis fontos számára, hogy mit gondolok róla és ez csak még érdekesebbé teszi a helyzetet és persze még hiteltelenebbé az eddigi ellenállását. - Ne aggódj, elég érdekes vagy ahhoz, hogy ennyi ne tántorítson el attól, hogy újra megpróbáljalak meghódítani. - mert tisztában vagyok én azzal, hogy ha most kellő mértékű kéjes élvezeteket is okozok számára, akkor is a következő alkalommal, amikor majd találkozunk ugyanúgy ellen fog állni nekem és ugyanolyan ellenséges lesz és persze én akkor is el fogom érni majd, hogy engem akarjon, mint ahogyan most is sikerült. - Még mindig kíváncsi vagy, hiszen még semmit sem tapasztaltál meg. - de igenis tudni akarja, még többet akar tudni arról, hogy milyen is velem lenni, hogy milyen is férfivel lenni és persze milyen olyan férfivel lenni, aki leveszi a lábáról és nem csak leendő királynőként tekint rá, hanem egy nőt lát benne, egy olyan nőt, akiért érdemes küzdeni. És én sikeresen el is érem, amit akarok, leveszem a lábáról és már tudom, hogy innentől igenis nyert ügyem van, hiszen szinte már remeg az érintéseimért. - Tudtam! - hangosan felnevetek, amikor újra parancsolni igyekszik nekem, hogy mit is tegyek. Természetesen nem hagyom abba, de mégis sokkal kényelmesebb a vízben, meg aztán ott nem kell ácsorognunk és őt is kényelmesebben vehetem az ölembe majd, amire pedig szükség lesz, hiszen itt nincs ágy, hogy óvatosabbak legyünk, ahogyan azt Mena esetén megtehettem, meg aztán Calistának nem is erre van szüksége. Ügyesen kényeztetem tovább, fokozatosan téve azért, hogy egyre erőteljesebb sóhajokat préseljek ki belőle és hogy utólag se bánja meg a döntését és nem fogja, ez nem is kérdés. Az ujjaim óvatos táncot járnak már benne, egyre mélyebbre cikázva, lassacskán két ujjra váltva. Felszisszen, de ezt azon nyomban csókkal űzöm el, hiszen ennyi benne van és lesz kellemetlenebb is az elején, de annyit bizonyára tud, hogy nem tart sokáig a kellemetlen része. - Hagyd hogy... én tegyelek boldoggá... - azért persze mégis csak elakadok egy pillanatra, amikor az ujjai a férfiasságom köré fonódnak, főképp mert igenis már erőteljesen fel vagyok ajzva és igen nehéz visszafognom magamat, de ennyi kell, ennyire szükség van, hogy minél kevésbé érzékelje kellemetlennek ezt az első alkalmat. - Egyszerűen csak engedd el magad... csak dőlj hátra és lazulj el... élvezd... - suttogom a fülébe a szavakat, amikor közelebb hajolok, így alig-alig férhet hozzám, de most rajtam a sor igazán. Finoman csókolom a fülét, apró harapásokkal pezsdítem fel még jobban a vérét, hogy lejjebb haladva a nyaka vonalát se hagyjam ki a sorból, hogy aztán amikor még kezdenek azok a sóhajok lassacskán nyögésekké alakulni visszahúzzam a kezemet. Csak lassan, de immár mindkét kezem a hátsójára siklik, miközben közelebb húzom magamhoz. Ezúttal a tekintetét keresem meg és igyekszem óvatos lenni, hiszen ha felszisszent a két ujjas verziónál... Bármennyire is felizgult, ez még akkor is új lesz neki. Finoman csinálom, keresem meg a most még jócskán szűk bejáratot és egy lassú, érzéki csókot indítva mozdítom a csípőmet. Az első pár millimétert lassan teszem meg, amíg a járat épp annyira tágul, hogy utána már a víz jótékony hatásának hála könnyedén juthassak beljebb és ölelhessen körbe teljesen. Ezen a ponton állok csak meg, amikor akaratlanul is a első nyögésemet az ajkai között lehelem ki, ő pedig immár érezheti milyen is igazi nővé válni. Mégis várok egy kicsit, amíg szokja a helyzetet, csak az után húzódom vissza és jön a most még lassú ismétlés. Ki és be, közben érzéki csókkal terelve el a figyelmét az esetleges kellemetlenség részéről.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
+18 - Nem tévedek – szorítom össze mérgesen az ajkaim, hiszen tényleg nem szoktam hozzá ahhoz, hogy bárki is ilyesmit merjen mondani a jelenlétemben. Tartsa meg magának a véleményét, hiszen nem ismerte az anyámat, szinte semmit sem tud róla és a fajtájáról, nem véletlenül nem ment fel apám annak idején a felszínre az emberek közé, hogy együtt lehessenek. Mondjuk, az igazat megvallva azt sem igazán vagyok képes eldönteni magamban, hogy anyám miként volt képes elcsábítani őt. Láttam ugyan képeken és festményeken, talán még némi kósza emlék is dereng róla, nem volt csúnya nő, de azért egy világszépe sem. Egyszerű asszony lehetett idefenn, fogalmam sincs azt illetően, milyen életet élt, sohasem kérdezősködtem róla. Gazdag volt-e, vagy szegény... Teljesen mindegy, hiszen a gyermekei uralkodói családba születtek, talán még ő is királynői babérokra tört anno, de apám idejében felismerhette a dolgot. Hiába, még egy királyt is képes elvakítani a szerelem. - Csak egy olyan okot mondj számomra, ami elég súlyos indok arra, hogy maga mögött hagyja a gyermekeit és visszamenjen a felszínre. Na, nem mintha annyira érdekelne, mit miért tett... Dacosan elfordítom a fejem, hiszen eszem ágában sincs hagyni Nhydian számára, hogy az esetleges érzelmek jelét kutassa az arcomon. Az évek alatt megtanultam már elrejteni ezeket, amikor viszont anyám jön szóba, képtelen vagyok uralkodni felettük. Igenis bánt, hogy elhagyott minket, ezt nem rejtem véka alá, és talán még az se lett olyan vészes, ha mindkettőnket magával visz a felszínre. Akkor talán másként alakult volna az emberekről alkotott véleményem, hiszen ennek az egésznek a gyökere abban rejlik, hogy elhagyott minket. Egészen addig nem érdekeltek azok, akik a szárazföldön éltek, nem voltam róluk rossz véleménnyel, leginkább semleges voltam velük szemben. - Mert ha beadnám a derekam, akkor már nem érdekelnélek ennyire? - kérdezek vissza a szavait hallva. Persze, mindig ott motoszkál bennem a gondolat, ha valaki udvarol számomra, hogy csak a trón miatt teszi, de Nhydian mozdulatai és szavai annyira természetesen hatnak, mintha csak tényleg azért tenné a dolgot, mert ő azt szeretné. Elvégre herceg, nemesi körülmények között élhet és – még ha soha az életben nem is kerül korona a fejére -, akkor sem lesznek anyagi gondjai. Neki nincs szüksége rám ahhoz, hogy jó élete lehessen. - Egyszerűen csak kíváncsi voltam, ennyi az egész – vonom meg a vállam egyetlen hanyag mozdulattal, de a csókot igenis élveztem, habár nincs az a pénz, amiért ezt számára is beismerném. Már enélkül is igen magas lovon ül, élvezet lenne végignéznem, ahogy leesik róla. A keze elkalandozása azonban némileg már más téma. Szeretném is, meg nem is, kívánom is és nem is, mégis mi a fene ez? Erről a kettősségről senki sem beszélt nekem egy szót sem. - Egyelőre nem is akarok – szólalok meg kissé fojtott hangon, hiszen a szenvedély bennem is ott van, habár az első pár csóknál igyekszem némileg elhúzódni tőle, a sokadiknál viszont beadom a derekam és visszacsókolok neki. Ez az egész helyzet az eszemet veszi, hiszen máskülönben emlékeztetném magam arra, hogy jegyesem van és a nászéjszaka is előttem áll, de Nhydian... Ő annyira nyomul, annyira meg akar szerezni és annyira jól csókol, hogy képtelen vagyok ellenállni. Összerezzenek, amikor odalenn megérint, de a várt pofon elmarad, helyette csupán egy halk sóhaj szalad ki az ajkamon, semmi több. Igen, még ilyenkor is igyekszem kimért lenni, habár az élvezet nem utolsó, főleg azért sem, mert minden érintéséért kiált a testem. Amikor pedig az ujjai hozzámérnek, olyan az egész, mintha a szomjazó kapna vizet a sivatagban. Egyre többet és többet akarok belőle, ő viszont elhúzza a kezét, majd az enyémet fogja meg ahelyett, hogy folytatná a dolgát. - Igen, parancsolom – rebegem az élvezettől remegő testtel, majd ajkaink ismét összeforrnak, amikor pedig megérzem testének minden porcikáját, teljesen biztos leszek abban, hogy ma itt történni fog valami. Képtelen vagyok a nászéjszakáig várni, hiszen Nhydian olyan hatással van rám, mint eddig még senki más. Talán ez lesz az első alkalmam, de nem félek tőle. Amikor a vízbe vezet, eszem ágában sincs tiltakozni, hiszen illő lenne ott túlesni a tűzkeresztségen, ha már sellő vagyok. Nhydian ujjai ismét megérintenek, én pedig készségesen átadom magam az élvezeteknek. Egyetlen egyszer szisszenek fel csupán, amikor ő már két ujjal szorgoskodik, azonban ez a kellemetlen érzés is hamarosan gyönyörbe csap át, én pedig kéretlenül bár, de közelebb hajolok hozzá, majd egyetlen, határozott mozdulattal csókolom meg, miközben ujjaim a férfiassága köré fonódnak és lágyan simogatni kezdik. Érzem, mennyire kemény, ezt már aligha lehetne fokozni, de mégse ülhetek itt tétlenül, arra várva, hogy ő elégítsen ki engem...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Elhiszem, de ettől még tévedsz. - vonom meg a vállamat, hiszen tőlem aztán mondogathat, amit csak akar, de én akkor sem fogom komolyan venni a szavait. Nem tud semmit az emberekről, csak az anyja miatt úgy gondolja, hogy mindegyikük ugyanolyan rossz. Én ellenben ismerem Audreyt és tudom jól, hogy ő milyen ember. Nem csoda, hogy sellő létemre egyáltalán nem vagyok rossz véleménnyel az emberekről. Persze tény, hogy elnyomnak minket, de nem akarok én a világ ura lenni, elvagyok én egy tóval, ahol uralkodhatok. - Vannak okok Calista... mindig vannak okok, amiket nem biztos, hogy megérthetsz. - azért itt egy pillanatra még csak elgondolkodom, hiszen bár a lányomnak nem én adtam életet úgy szó szerint, de magára hagytam. Nem vagyok vele, csak egy időnkénti látogató az életében, azaz az is csak voltam, amíg úgy nem döntöttem, hogy ide jövök és ott hagyom Menát a kicsivel együtt. Tehát, ha innen nézzük akkor én is megtettem, de ha nem teszem vajon mi lett volna velem? Megkeseredem és az senkinek se lett volna jó. - Épp te vagy a legnagyobb kihívás, azzal a mérhetetlen daccal a szemeidben. - mosolyodom el, de azt hiszem ezt már eddig is tudta. Persze azt nem hogy az egész mögött valójában a trón áll, de ez már részlet kérdés. Mindent nem kell tudnia, ezt elég, ha én tudom és elintézem, hogy elfogadja a trónt és én ott lehessek mellette. Az más kérdés, hogy ezt kimondottan nehéz lesz elérnem, de meg fogom oldani, főleg mert látom, hogy akármit is mondd igenis elég nagy hatással vagyok rá, csak minden erejével igyekszik ezt letagadni. De ott vannak az apró rezdülések, a teste jelei, amiket még a nagy jégkirálynő sem képes teljesen elrejteni és én meglátom őket. - Oh igen? Tehát ezért csókoltál meg, mert annyira nem vagyok rád hatással? Igazán kíváncsi lennék, hogy vajon mit tapasztalnék, ha elkalandozna a kezem és ott találna magának helyet, amiért biztosan fejben pofont adnál nekem. - a hangom továbbra is sejtelmes és lassan ő is belátja majd, hogy szó sincs olyan őrült nagy ellenszenvről. Vagy, ha van is, hát ez csak még izgatóbbá teszi az egész helyzetet, csak ugye ezt még mindig nem láttam be, de miután még csak fel sem öltözött és nem hagyott faképnél... talán lassan beismeri, hogy nagyon is azt akarná, arra vágyik, hogy elkalandozzon a kezem. - Te nem... nem tudsz ellenállni nekem. Az apró libabőrök ezt mutatják és... ez is... - egy-egy csók szakítja csak meg a szavaimat, hiába próbálkozik még mindig az ellenkezéssel, nem sokat ér a dolog, főleg mert beszéd közben a kezem már elkalandozik és ő nem kever le pofont, sőt el sem rebben előlem és már érzem, amit annyira tagadott, hogy mennyire is kíván engem, hiszen nem attól ilyen nedves, hogy nem rég még a vízben volt, hanem attól, hogy nagyon is vágyakozik rám. Akármit is mond, egyáltalán nem közömbös irányomban. Az ujjam persze továbbra sem áll le, lassú, körköröm mozdulatokkal izgatom, pedig lassacskán már így is értem remeg és persze bár a kezem közöttünk van, de így is szoros a kontaktus és érezheti rám is elég nagy hatással van, de hát lássuk be egy mezítelen nő látványa, főleg ha még az ellen sem ellenkezik, hogy a lábai között kényezteted bármelyik férfit lázba hozná. Végül csak pár pillanat múlva megállok és elhúzom a kezemet és inkább a kezét fogom meg. - Tudom... parancsolod, hogy ne hagyjam abba, de a vízben kellemesebb lenne, mint itt ácsorogni... - azért még egy újabb csók mégis csak dukál, ezúttal akadály nélkül teljes testtel hozzá simulva, így végképp érezheti, ahogyan a vágytól meredező férfiasságom tolakszik ezúttal a lábai közé. Lassan a vízbe vezetem őt, hogy elmerüljek és őt is magammal vonjam a habok közé és itt már nem tétlenkedem. Ő még bátortalan, látom rajta, de ő a királynő, nem fogom erőltetni, a végén még zokon venné. Én magam viszont már nem tétlenkedem, újra megkeresem a kényes pontot, de ezúttal a csók elmarad, csak a tekintetét figyelem, ahogyan tovább izgatom egyre közelebb araszolva a célhoz, hogy végül aztán óvatos, lágy mozdulattal kitapintva a most még igen szűk járatot nyomuljak beljebb. Nem vagyok vad, mert tudom, hogy jelenleg nem tehetem meg. Most még semmiképp sem, de legalább a víz segít, bár nem kellett már odakint sem azon aggódni, hogy nem elég síkos a helyzet odalent. Mégis a mozdulatok most még lassúak, óvatosan hatolok be, majd ki, nem túl mélyen, épp csak annyira hogy tágítsam a járatot és amint úgy érzem, hogy alakul a dolog már két ujjal próbálkozom tovább. Még sem lenne illendő fájdalmat okozni egy leendő királynőnek, maximum ha ez az, ami lázba hozza.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
+18 - Hidd el, az emberekkel kapcsolatban nincs már semmi, ami újdonságot jelentene számomra – szólalok meg határozottan, miközben magamban megállapítom, hogy az a mosoly az arcán igazán megérdemelne egy kiadós pofont. Nem ismerek minden embert, ebben igaza van, de nem is vágyom rá. Ha anyámból indulok ki, akkor nem sok mindent hagytam ki az életemből eme döntésemmel, szóval nem is bánom, hogy balesetet szenvedett annak idején. Idővel talán előtörtek volna benne az anyai érzelmek és elszakított volna minket apánktól, hogy ő nevelhessen fel mindkettőnket. Akkor pedig emberek között kellett volna élnem, amit egyszerűen képtelen lettem volna elviselni. Természetesen, Lance számára nem árultam el ezeket a gondolatokat, hiszen nagy eséllyel kiborult volna, mivel ő sohasem volt velem egy véleményen ezt illetően. Ő szerette anyánkat. - Mert te tudod? Mond csak, ha neked lenne gyermeked, magára hagynád egyik napról a másikra? Van fontosabb dolog, mint az, akinek te adtál életet? Mérgesen fújtatok, tényleg szívesen nekiesnék és kikaparnám a szemét, hiszen mindig is a család volt nálam az első, mármint apám és a bátyám. Anyám kiradírozta magát ebből a szentségből, szóval vele kapcsolatban sohasem voltak bennem olyan érzelmek, mint más gyermekeknél normális esetben. Most komolyan, mégis miféle szülő hagyja magára a gyermekét csak azért, mert neki sokkal fontosabb valami más? Ha egyszer nekem is lesz, bizonyára nem fogok semmit sem elé helyezni, ha pedig valamilyen okból kifolyólag mégis így tennék, akkor legalább teljes mértékben megérteném a haragját. Elvégre, rengeteg dolog maradt ki az életemből, olyasmik, melyeket csak egy anya mellett élhettem volna át. Helyette viszont vadidegen emberektől tudtam meg mindent a nőket érintő dolgokról. Rém ciki volt az, amikor egy férfi világosított fel a havimról. - Akkor találj valakit magadnak, aki kihívás lenne számodra – vágom vissza kissé ingerülten. Engem ne csábítgasson, mert jegyesem van, vőlegényem, akihez nemsokára hozzá kell mennem, ezt pedig ő is tudja, méghozzá nagyon jól. Nhydian viszont még ennek ellenére se vesz vissza a tempóból, teljesen olyan, mintha mindenáron az ágyába szeretne rángatni, engem pedig zavar az, hogy én még készségesen bele is mennék a dologba. Hiszen azért jól néz ki és hát én se vagyok fából, igenis kívánom ebben a pillanatban is, és ha Lance is megteheti, akkor én miért ne? Mi bajom származna abból, ha ma este történne meg az a bizonyos első alkalom? De nem, nem tehetem, én azért mégiscsak egy birodalom leendő uralkodója lennék, vagy mi a fene... Ráadásul, Nhydian magabiztos stílusa sincs ínyemre, mivel velem még senki sem viselkedett így. A szavai és az, hogy ennyire védi az embereket... Nem nyerte el a tetszésemet, egyáltalán nem. - Örülök, hogy ennyire biztos vagy magadban – ciccentek egyet megvetően. - A többi lánynak mennyire jön be ez a stílus? Mert hogy engem nem hoztál lázba, az is biztos... Talán egy kicsit jobban kellett volna próbálkoznod. Sajnálom, de ezt elbuktad. A szavaim ellenére mégis maradok és hát a ruháimat sem szándékozom még visszavenni, hiszen kíváncsian várom a fejleményeket. Nhydian és köztem tagadhatatlanul vibrál valami, ha más nem, akkor az ellenszenv, de mégis... Általában az ellentétes emberek hozzák ki egymásból a legjobbat, nem igaz? És azt is be kell látnom, hogy nálam még egy férfi sem érte el, hogy egy szál törölközőben álldogáljak előtte, miközben igyekszem megálljt parancsolni a vágyaimnak. Nehéz, kegyetlenül nehéz, de egyelőre állom a sarat. Nhydian közelsége azonban teljesen tűzbe hoz, már anélkül is kívánom őt, hogy ebben a pillanatban hozzám érne. A következő pillanatban már a nyakamon halad lefelé, apró csókokkal hintve azt, rajtam pedig újabb és újabb borzongás fut végig ajkainak érintése nyomán. Nem ellenkezem, helyette lehunyt szemmel, halk sóhajjal élvezem ki a múló pillanatot. Mert egyszer véget ér, nem igaz? Egyelőre viszont nem gondolok semmire sem, itt és most nem uralkodó vagyok, hanem egy egyszerű lány, akiből hamarosan nő válik. - Én nem...- szólalok meg, habár fogalmam sincs arról, mivel szeretném folytatni a megkezdett mondatot. Sok időm viszont nem marad az érvelésre, hiszen Nhydian ajkai az enyéimre tapadnak, én pedig nem ellenkezek. Értelmetlen az ellenállás, hiszen már jól tudja, mit ért el nálam, ezt már nem tagadhatom le. Testem minden egyes porcikája érte sikong, miközben legszívesebben ellökném magamtól. Amikor végigsimít a testemen, eszembe ötlik, hogy talán mégis megérdemelne egy pofont, mégse teszem meg, hiszen minden erő kiszállt a tagjaimból, már nem tudok ellenkezni. Amikor pedig megérinti azt a pontot, még ha csak futólag is, az ajkai fogságában nyögök fel. Ki hitte volna, hogy pont az ő érintése tud ilyesmit kiváltani belőlem? Egy pillanatra az is felötlik bennem, hogy talán hátrálnom kellene előle, mégse teszem meg, helyette szenvedélyesen csókolok vissza, mintha minden vágyam egy vele való csókcsata lett volna... Eközben az én kezem is elkalandozik, elsőként a mellkasára, végül az oldala mentén, le egészen a hátsójáig, ahol egyelőre megállapodik. Nem merem, egyszerűen nem merem folytatni a mozdulatot és előre nyomulni, hiszen még sohasem voltam senkivel sem, fogalmam sincs arról, mi lenne jó neki és mi az, ami már kevésbé kellemes.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Ott szeretnék lenni, amikor megtudsz valamit, ami úgy igazán letaglóz és meglep. - csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Értem én, hogy az anyja miatt minden létező embert elítél a világon, na de mégis miért gondolja, hogy feltétlenül igaza van? Nem ismeri mindegyiket, bár persze én sem, de attól még tudom akadnak köztük rendesek is, ahogyan itt az iskolában is. De persze őt úgy sem fogom tudni meggyőzni és úgy igazán nem is próbálkozom a dologgal, hiszen minek tenném? Nekem most az a célom, hogy magam felé terelgessem, nem az, hogy megkedveltessem vele az embereket. - Nem tudhatod az okokat, de csendben maradok. A végén még nekem esel és nem úgy, ahogyan abban élvezet is lenne. - sokat sejtetően mosolyodom el, de tényleg visszafogom magamat, mert a végén még eljátszom a lehetőséget, pedig lássuk be egyikünkön sincs ruha, ami tökéletes lehet számomra, de persze csak akkor, ha jól használom ki és én minden erőmmel azon vagyok, hogy jól használjam ki. Végül is akár még dupla siker is lehet belőle. Elérem, hogy akarjon engem és még egy kellemes estém is lesz. Hát mi kellene több? - Mások? Mások bármikor lehetnek, de abban semmi kihívás nincs és... talán téged jobban bosszant... vagy bosszantani fog. - oh hát persze, hogy az a cél, hogy ő akarjon, nem az, hogy én akarjam őt. Jól sejti, ha nagyon arról lenne szó, hogy csak ki vagyok éhezve, akkor megoldanám, de szó sincs róla. Én a koronára vágyom elsősorban, Calista maximum hab a tortán, ahogyan az is, ha el tudom érni, hogy a hűvössége valami másba váltson át és hát sikerül is nem igaz? Bármennyire is tagadja igenis lázba jött már csak a csóktól is, amit ő maga kezdeményezett. Még a jégkirálynőt is meg lehet olvasztani és én egyre nagyobb kihívásnak érzem, hogy ezt megtegyem. Vajon, ha arra kerülne a sor, ha közelebb engedne magához akkor is hűvös maradna, mozdulatlan, mint egy fadarab, vagy ott van benne a tűz, csak jól rejtegeti? A harag meg van, ezt már tudom, a dac és a heves ellenállás, tehát vannak reakciói, lehetnek olyanok is, amik még élvezetesek is. - Asszonyok? Nem... én arra vagyok kíváncsi, hogy te hogyan sikongatnál a kéjtől, mert azt tennéd. Hiába ez a dac és eltökéltség. Tudom, hogy ha most megérintenélek a legintimebb helyen olyasmit tapasztalnék, amit még nem éreztél. Kívánsz engem, bárhogy tagadod. - vagy ha nem is engem, hát magát az érzést, mert hatással vagyok rá, ez nem is kérdés. Látni a bőrén, az ajkain, ahogyan próbál ellenkezni és abból még könnyebb leszűrni, hogy nem kapkodja fel a ruháit és tűnik el, mert még mindig hezitál. Még mindig nem tudja, hogy hogyan döntsön velem kapcsolatban. - Mert kíváncsivá teszel. - suttogom a szavakat, ahogyan szépen lassan, lágy csókokkal haladok végig lefelé a nyaka ívén. Érzem, ahogyan az apró libabőrök megjelennek az ajkaim nyomán és tisztában vagyok vele sokáig már úgyis képtelen lesz nekem ellenállni és igen, igazam lesz, hiszen a törölköző lehull a padlóra, ő pedig szembe fordul velem és akaratlanul is felnevetek, amikor elhangzik a parancs. Nem is ő lenne, ha nem így tenne. Megoldom hát a törölközőmet a derekamon, hogy csatlakozzon a már a padlón heverő társához. - Nem tudod kiengedni a kezedből a gyeplőt igaz? De... egy kicsit akkor is kénytelen leszel hercegnő. - megadta a zöld utat, úgyhogy ha már szembe fordult velem egy határozott csókkal tapadok rá az ajkaira. Hevesen és keményen támadok, hiszen ő nem az a típus, aki a finomkodás híve, mivel ő maga is ugyanígy cselekedett a vízben néhány perccel ezelőtt. De ez még természetesen semmiség, már ebben a pillanatban is elkalandozik a kezem, először az oldalán simítok végig, hogy aztán a feneke ívén haladjak lefelé, végigsimítva a formás hátsón, majd előrekanyarodok a combján, hogy végül megállapodjam középen. Biztosra veszem, hogy már a vízben elérem a kellő hatást, olyan nedves lehet, mint még soha életében és most tesztelem is. Nem kérek engedélyt, még csak a csók sem lassul, csak a kezem tolakszik be a combjai közé, hogy elérjem a szemérmét és megtapintsam, jól sejtem-e, hogy igazam van. A másik kezem e közben a mellét veszi célba, finom morzsolgatással játszva az egyik már szépen meredező bimbóval. Oh hát persze... nem mozgattam meg benne semmit. A teste minden jelzése ennek az ellenkezőjét mutatja.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Az anyám nem elég? - vonom össze a szemöldököm, de pontosan tudom, mi lesz erre a válasza. Méghozzá az, hogy egy ember alapján még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de úgy összességében is van tapasztalatom velük. A történelemleckék a kastélyban pont elegek voltak arra, hogy még jobban megutáljam őket. Az a sok háború és csata, amit ellenünk indítottak csak azért, mert fenyegetésként ítéltek minket... A hatalmunk korlátozása, nehogy egyszer ők jussanak a mi sorsunkra... - Lejött a felszín alá, megszült minket, majd egy szép napon úgy döntött, hogy nem érünk annyit, hogy foglalkozzon velünk, így visszajött a szárazföldre. És neked még van képed pont az én fülem hallatára védeni őket? Nem mondom, bátor vagy... Esetleg ostoba, vagy még inkább mindkettő. Jól tudja, milyen a viszonyom az emberekkel, mégsem foglalkozik vele és ilyen kérdéseket tesz fel. Most megőrült vagy csak szándékosan hergel? Tényleg ennyire élvezné, amikor haragszom rá? Nem kedvelem ugyan, de miért áll ezt érdekében még inkább súlyosbítani? Komolyan, mintha élvezetét lelné benne... - Ne feszítsd tovább a húrt, mert nem lesz szép vége... - szólalok meg szúrós tekintetet vetve rá. Már csak a mosolya miatt megérdemelne egy pofont, de visszafogom magam, mivel ő is királyi sarj, kissé hülyén venné ki magát a helyzet. Mindenesetre, ha továbbra is ilyen pofátlan célozgatásokat ejt meg, akkor kénytelen leszek megtenni ezt a lépést is. Úgy tűnik, nem sokan mondtak neki még ellent, itt az ideje hát megtanulni, milyen az, ha egy nőt nem irányíthat kénye-kedve szerint. - Bosszant, hogy nem kaphatsz meg, igaz? Törődj bele, talán még az lenne a legjobb. Lesznek mások. Nem mondom, hogy jobbak, mert nálam jobbat aligha kapna, még akkor sem, ha felforgatná érte a mélységek minden zugát. Nem, én a víz alatti birodalom igazgyöngye vagyok, ahogy már számtalanszor hangoztatták ezt apám előtt a kérőim. Tudom, hiszen annak idején kihallgattam őket a kastély egyik titkos zugában meglapulva. Fiatal voltam és kíváncsi, no meg természetesen nem tudhattam, melyik lesz a férjem pár év múlva. A mostani jegyesemet viszont nem ismerem, ő később került a képbe, addigra pedig már leszoktam a gyerekes kémkedésekről. Sokkal komolyabb témák foglalkoztattak. - Semmi? - vonom fel a szemöldököm, a víz jótékony takarásában lapulva, amíg ő kisétál, majd maga köré kap egy törölközőt, mely alól még mindig kivehetőek azok a bizonyos jelek. Életemben nem láttam még ilyesmit, szóval fogalmam sincs arról, miként is kellene elképzelni. Természetesen, hallottam itt-ott beszédfoszlányokat a test örömeiről, tudom, miként működik a dolog, de előlem mindig próbálták elrejteni az ilyesmit, hogy csak a nászéjszakán tapasztaljam meg a dolgot. Attól féltek, hogy kísértésbe esnék... Hát, tévedtek, mivel még úgy is magával ragad a vágy, hogy sok mindent nem tudok. A testem különböző részei ösztönösen reagálnak Nhydianra. - Megfordult a fejemben – ismerem el, miközben kiemelkedek a habokból, majd a lehető leggyorsabban a ruháim felé veszem az irányt, de egyelőre én is csak a törölközőt csavarom magam köré. - Vannak nálam hevesebb természetű asszonyok is, miért nem őket tartod sakkban? Engem leginkább csak irritál a jelenléted, semmiképp se nevezném izgatónak... Pedig az, bármennyire is próbálom meg leplezni a dolgot, igenis hatással van rám a közelsége. A szavaim viszont megpróbálják tagadni a tényeket, nehogy véletlenül olyasmit mondjak előtte, ami megcsaphatja az egóját. - Miért.... velem... foglalkozol? - sóhajtom a szavakat, amikor megcsókolja a fülcimpámat, majd kissé oldalra döntöm a fejem, hogy ajkaival könnyebben végighaladhasson a nyakam ívén, miközben hátamon jóleső bizsergés fut végig. Ujjaim ugyan még markolják a törölközőt, de már csak akadálynak érzem, olyasvalaminek, ami távol tartja tőlem Nhydiant, úgyhogy elengedem. Az anyag engedelmesen hullik a lábaim köré, majd szembefordulok vele, végül megszólalok: - Parancsolom, hogy tégy boldoggá! Igen, még ebben az esetben sem hagyom számára, hogy győztesnek higgye magát, még itt is próbálok úgy viselkedni, mintha én lennék az, aki irányít, pedig ez közel sincs így. Teljesen elvette az eszem Nhydian, amit viszont nem szívesen vallok be magamnak. - Ha már ilyen nagy a szád, akkor bizonyíts! Mutasd meg, mit tudsz, próbáld meg elérni, hogy én is így vélekedjek rólad. Nehéz lesz... Ha már szereti a kihívásokat, akkor tőlem kap is egyet. Teljesen feltüzelt, most már oltsa is el a bennem keltett lángot.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Néha nehéz eldöntenem csupán a harag szól belőle, az anyja, a bátyja, tudom is én ki miatt, vagy tényleg ennyire ki nem állhatja az embereket. - Mondd csak, hány embert ismersz pontosan? - úgy tényleg személyesen? Nem hiszem, hogy sokat, bár azt sem hiszem, hogy a sellőkről ennél sokkal jobb véleménnyel lenne, sőt... valahogy úgy sejtem önmagán kívül senkiről sincs jó véleménye. Ez persze nem az én dolgom, de nem jó, ha valaki ennyire fenn hordja az orrát, főleg ha uralkodásról van szó. Nem hiszem, hogy az a jó uralkodó, aki érezteti, hogy mindenki felett áll. Abból valahogy kétlem, hogy bármi jó sülhet ki, ha folyton mások fölé helyezed magadat, főleg ha látványosan teszed mindezt. - Lennének ötleteim, főleg mert azt már láttam kíváncsi a természeted. - én nem fogom vissza magamat, újra széles mosoly terül el az arcomon, mert láttam én, hogyan nézett meg magának akkor is, amikor beléptem és igen akkor is, amikor lekerült a törölköző és tudom, hogy most is az jár a fejében, amit látott. Bármennyire is megpróbálhatná letagadni a dolgot, kétlem, hogy túl sokat elérne vele. Nem, még mindig ott motoszkál a fejében a lehetőség, hogy ha már királynő lesz, ha már kénytelen férjhez menni és nincs beleszólása, akkor legalább amíg ez nem következik be még egy meggondolatlan lépés csak belefér és miért is ne? Nekem pedig nincs sok időm, el kell érnem, ne akarjon férjhez menni máshoz, meg aztán el kell érnem akarjon is királynő lenni. Az első lépés pedig már meg van, annak ellenére mennyire titkolózik azért mégis csak képtelen visszafogni magát és végül csókba forrunk össze és bár nem látok mindent, de így szorosan összesimulva nagyon is érezhetem a test idomait, amit sejtettem, hogy kellemes lesz már akkor is amikor hátulról néztem meg magamnak. Persze elszökken, mielőtt még jobban bele merülhetnék, de már ez is elég arra azért a testem reagáljon az eseményekre és én egy pillanatig sem habozok, hogy meg is mutassam neki. Nem kell csalódnom, a tekintetét képtelen elkapni, csak amikor már tényleg rákvörösre vált az arca. - Pedig ez szinte még semmi. - nevetem el magamat, hiszen koránt sem vagyok teljes harckészültségben. Éppen csak hatott rám, ruhában ezt még ki se lehetne venni, így is csak valamelyest. De azért sejtem nagyon is hatással volt rá a látvány és ki tudja, hogy mi járhat most a fejében. Na persze még így is próbálja az irányítást visszavenni, még ha az arca még mindig a pipacs színeiben pompázik, bármennyire is próbál úgy tenni, mintha visszatért volna a magabiztossága. - Nem minden nő egyforma, engem most a tieid érdekelnek és hát lássuk be heves természet vagy, mégis csak át kell gondolnom mit teszek. A végén még pofonnal jutalmaznál nem igaz? - simán kinézem belőle, hogy bár ő csókolt meg, és ha nekem ennek ellenére van merszem mondjuk nem csak hozzásimulni, de meg is érinteni abból csak gond lett volna. Előbb el kell érnem, hogy ő maga jobban akarja ezt, mint akármi mást és akkor már nem kell majd attól tartanom, hogy netán pofonnal végződik a dolog, bár már egyre inkább sejtem ennek kezd erősen megcsappanni az esélye, főleg mert végül kiemelkedik a vízből, én pedig elismerő pillantással mérem végig bármennyire is siet. Ám nem öltözik fel gyorsan, csak a törölköző kerül rá. Hm... Néhány pillanatig mérlegelek, de aztán felemelkedem a padról és közelebb sétálok hozzá, mintha csak körbe akarnám járni a padot, ahol a ruhái vannak és ahová egyelőre még csak le sem ült. - Kíváncsi lennék mi jár most a fejedben, de egyet megsúghatok... - megállok mellette és szemtelenül közel hajolva suttogom a szavakat. -... a valóság sokkal-sokkal jobb, mint amit elképzelsz. Ha most ledobnád a törölközőt és visszasétálnánk a vízbe... senki sem tudná meg, de olyan magasságokba repítenélek, amit még sosem tapasztaltál. Szeretnéd tudni milyen, amikor az egész tested vágytól remeg? Ahogyan a kéjég végigszalad a gerinced mentén, hogy még a lábujjaid is görcsbe rándulnak és olyan tűzijátékot lőnek fel odalent, hogy el sem tudod képzelni... Úgy is elérhetjük, hogy nem szeged meg, amit vállaltál, csak megtapasztalod milyen is az igazi élvezet még az esküvő előtt. Hát nem vágysz rá? - nem távolodom el tőle, de mégis kivárok mielőtt még tényleg elcsattanna az a pofon. Figyelem a reakcióit, amiket a szavaim váltanak ki belőle és csak az utolsó mondatok környékén bátorkodom közelebb húzódni hozzá és finoman még közelebb hajolva megcsókolom a fülcimpáját, hogy aztán a nyakát borítsam be. Csak óvatosan, számítva rá, hogy mégis győz benne a dac, de ha úgy elvörösödött és ha jól sejtem mik járhatnak a fejében, akkor a teste már így is azért sikít, hogy megkapja azt, amit kínálok neki, bármennyire is tagadni próbálná.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Megrándul a szám széle Nhydian szavait hallva, hiszen kiérzek belőle valamit, ami nagyon nem tetszik számomra. Mintha egy kis gúny lapulna meg a hangjában... Természetesen, nem akkora, hogy könnyen kijelenthessem róla, hogy engem sérteget, de azért érezhetően jelen van. Mindenesetre uralkodok magamon, hiszen nem borulhatok ki ehhez hasonló gyerekes ostobaságokon. Ha sértegetni szeretne, tegye nyugodtan, amint uralkodó lesz belőlem, meglesz ennek a böjtje is. - Nem sok okot adnak számomra az emberek ahhoz, hogy bármit is kinézzek belőlük – felelem kimérten, miközben a fiút is egy kalap alá veszem a szárazföldön járkáló, magukat embereknek nevező valamikkel. A lenti világban nem vagyok ilyen, még a cselédekkel is jól megtalálom a közös hangot, habár valóban vannak olyan pillanatok, amikor aztán tényleg joggal aggathatnák rám a hisztis jelzőt. Megkövetelem, ami nekem jár, gyermekkorom óta a pompa és a csillogás az, ami körülvesz, nehéz lenne számomra mindet egyszerre elveszíteni. Jó eséllyel még bele is halnék... Na jó, ennyire azért nem drámai a helyzet, de az, hogy én valamiféle szegényes körülményekhez alkalmazkodjak, kissé lehetetlen feladat lenne. Hercegnőnek születtem, sokkal több dolog jár nekem, mint másoknak. - Mert még miről kellett volna? - teszem fel a költői kérdést, és ha kicsit is jobban kedvelném Nhydiant, akkor még egy mosolyt is kapna mellé, de mivel túlzásokba nem szeretnék esni a fiút illetően, így ez elmarad. A végén még azt hiszi, haverok vagyunk, noha ez kicsit sincs így. Egyáltalán nem sikerült belopnia magát a szívembe, így csak óvatosan a baráti gesztusokkal. Pedig eleinte komolyan azt hittem, hogy jóban leszünk, de amikor elkezdte Lance pártját fogni, kissé kihúzta nálam a gyufát. Mindig mindenki az ő oldalán áll, miközben bele se gondolnak abba, hogy számomra is pont ugyanolyan lemondásokkal járna az uralkodás, mint az ő számára. Márpedig én semmiről sem vagyok hajlandó lemondani, szabad életet szeretnék magamnak, az eddig megszokott kényelemmel. - Akkor ismerd meg... - suttogom a szavakat, hiszen azért hatással van rám a közelsége, hiába nem kedvelem. Nem hátrálok, eszem ágában sincs, pedig talán ez lenne a leghelyesebb. A fejemben kavargó gondolatok azonban nem adnak számomra menekülési útvonalat, még csak B-tervként sem szerepel ilyesmi. Mi lenne, ha kezdetű mondatok tömkelege fut át rajtam, miközben szinte elveszek a fiú szemeiben. Jól néz ki, szinte elveszi az eszem, pedig nekem nem lehetne ilyennek lennem, határozottnak kell maradnom, ráadásul vőlegényem van. Igaz, hogy nem ismerem, de jelen van, a házassági szerződés is alá van írva, nekem már csak annyi a feladatom, hogy ártatlan maradjak a nászéjszakámig. De mégis miként tehetném meg ezt, amikor ő itt van a közelemben? Taszít, de közben vonz is benne valami, ez már beteges. A csók azonban minden ellenérzésem ellenére is megtörténik, én pedig kifejezetten kedvem lelem benne. Nhydian átveszi az irányítást, nekem már csak annyi a dolgom, hogy lehunyt szemmel élvezzem nyelvének játékát. Határozott és céltudatos, de közben mégis képes visszafogni magát, nehogy túl követelőző legyen. Tetszik a dolog, határozottan tetszik, mégsem mehetünk ennél tovább, mert nekem kötelezettségem van a birodalmam felé... És még ő kérdi, miért nem szeretnék királynő lenni... Hát, itt a válasz: pont emiatt. Nem választhatok szabadon, nem lehetek szerelmes, nem élvezhetem az ehhez hasonló pillanatokat. Kell ennél több? Végül véget vetek a kellemes pillanatoknak, elhátrálok, majd igyekszem úrrá lenni a vágyaimon. Ezt mégsem kellett volna. - Tessék? - kérdezek vissza kissé értetlenkedve, továbbra is Nhydian csókjának hatása alatt állva, amikor viszont kiemelkedik a vízből, egyből értelmet nyer számomra az iménti mondata. És tényleg igaza van, valóban rákvörösre vált az arcom, kár is lenne tagadnom. A tekintetem lenn ragad egy pillanatra, majd gyorsan hátat fordítok, mert valami vágyféleség gyúl bennem legalul és mellé még a fantáziám is meglódul. Nem szeretnék viszont csalódást okozni senkinek sem, így egyelőre ellenállok a dolognak, habár már most azt kérném Nhydiantól, hogy tegyen a magáévá. Ajkamba harapok hát, nehogy a végén még olyan szavak hagyják el azt, melyeket a későbbiek folyamán igenis megbánhatok. - Ejnye, te beéred a látvánnyal? - teszem mégis fel incselkedve a kérdést, majd ismét megfordulok, amint a fiú maga köré tekert egy törölközőt, majd helyet foglalt az egyik közel eső padon. - Ki se néztem volna belőled, hogy csak ennyi boldoggá tehet. Női melleket bármerre láthatsz, nincs igazam? Hiszen, mint minden nemesi férfinak, neki is számtalan szeretője lehet, szóval csak csettintenie kell egyet és máris ott talál néhányat az ágyában. Akár már ma éjszaka kiélheti rajtuk a vágyait, de most csakis magamnak szeretném. Engedelmesen kiemelkedem hát a vízből, noha villámgyors léptekkel sietek a ruháimhoz, egyelőre viszont körém is csak egy szál törölköző kerül. Talán már ez sem marad sokáig...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Újra és újra megmosolyogtat, nem tehetek róla. Na nem arról van szó, hogy olyan szórakoztató, szimplán ez a stílus... mintha tényleg úgy gondolná mindenki felett áll, mindenkinél több és jobb és persze bárki aki akar tőle valamit a kárát akarja. El kell érnem, hogy belém szeressen, de hogy én képes lennék-e vele megmaradni egy helyen... Vannak dolgok, amikért megéri, de néha úgy érzem iszonyatosan nehéz nem valami csípős megjegyzéssel reagálni le a szavait, a vádaskodást, mert mintha minduntalan csak ezt tenné. - Nem cselekszem sosem mások érdekében és nem is szónokolok betanult szöveg alapján. Nem sokat nézel ki másokból igaz? - az orra már-már a plafont súrolja, olyan magamra tudja húzni. Igazság szerint nem is tudom lenne-e bárki, aki a szívébe zárná, hiszen egészen más, mint mondjuk Mena. Ő kedves és visszafogott, simulékony és lány, mintha csak ő maga lenne a víz, a hullám, az élet. Calista a szöges ellentéte, parancsolgat, azt hiszi mindenek felett áll, pedig jó eséllyel képtelen lenne bárkinek is megdobogtatni a szívét. Lássuk be úgy igen nehéz, ha neki sincsen, így aztán igen nagy kihívás lesz meglágyítani irányomba, de mivel nem szokásom semmit sem feladni, egyelőre még nem riaszt el, meg aztán rajta kívül eddig nem sok ötletem volt, hogyan is ülhetnék a trónra. - Komolyan még egy képet sem kaptál mutatóba? Legalább... a fejéről? - oh igen csak piszkálom, ez a mosolyomból tökéletesen látszik, de ezekben az érdekházasságokban azért nem hiszek, főleg nem hogy jól sülhetnek el. Az itt a legnagyobb gond, hogy ha nem tudja kihez adják hozzá, akkor bármiféle zsákba macska lehet belőle és szerintem ezt ő sem akarja igazán, csak hát nem igen van választása, azaz lenne, de úgy fest nem elég tökös... bátor hozzá, hogy megtegye. Ez végül is e téren nem lenne az én bajom, de mivel én szándékozom a trónra ülni és ehhez el kellene csábítanom... azért így mégis csak jóval nehezebb dolgom van. Két hét igen kevés idő azért lássuk be. - A túl... számomra ismeretlen fogalom. - nem veszek vissza, és nem is húzódom el, hiszen ellökne, ha akarná és még annyira pofátlan sem vagyok, hogy lenézzek direkt a vízre és megnézzem, hogy mit takar a hab, pedig a késztetés nagy. Láttam hátulról és azért a teste vonala már eleve azt mutatta amennyire jeges a jelleme, annyira tüzes a külseje. Nem egy rossz darab, annyi szent és ha olyan teltek az idomai, amilyennek ruhában láttam őket... Nos hát tényleg igen nehéz megállni, hogy ne pillantsak le, netán ne kalandozzon el a kezem. Látom azt is, hogy zavarban van és jó eséllyel nem attól jelennek meg az apró libabőrök sem nyaka környékén, hogy hűvös a víz, hiszen erről szó sincs, no meg mi bírjuk a hűvöset nagyon is. Mégis a vállamat fixírozza, még a szemembe sem néz, pedig azért itt hátrébb húzódom és igen egy pillanat, egy szemlesütés, én azért mégis csak lepillantok a szétoszlatott habokon át a melleire. Formásak és nem is túl aprók... szemrevaló darabok még így is, hogy a víz nem ad tökéletes képet. Aztán jön a csók, azt hiszem mégis csak elég jól csinálom, még sem olyan jeges a szíve, hiszen hatással vagyok rá. Természetes, hogy átveszem az irányítást, hisz érezni nem biztos magában, de én biztossá teszem. Hozzá simulok, a csókot is elmélyítem, amíg el nem rebben, sőt a kezem bár először legszívesebben a melleit venném célba végül a tarkójára csúszik és szinte már birtoklón fogom át, finoman irányítva a csókot, ami bár tényleg érezhetően feszengő mégis kellően forró. Aztán persze elrebben, én pedig szórakozottan nyalom meg a szám szélét. Így érezve még kellemesebbek voltak azok az idomok. Ezúttal viszont nem önelégült a mosolyom, ezt legalább értékelheti. - Ami rossz azt nem kell, de ez... igen kellemes volt, már-már édes, ezért már megérte és most csukd be a szemed, a végén még rák vörössé válsz újra... - alig adok időt neki és persze kíváncsi vagyok vajon megteszi-e, de felállok a vízből és nagyon jól láthatja hogy a csók és ahogyan a mezítelen felsőteste nekem préselődött nagyon is hatással volt rám. Nem teljes mértékben, de igenis látható a változás ahhoz képest, mint amikor beléptem a habok közé. Amikor már szárazon vagyok elkapom a törölközőmet a padról és magam köré tekerem, hogy végül egyszerűen csak leüljek az egyik padra, ami persze elég közel van a vízhez. Még így is látszik, hogy a finom anyag kitüremkedik. Nem durván, de látszik. - Kettő-null, most már én jövök és türelmes vagyok. Egyszer ki kell jönnöd a vízből. Már úgyis éreztem, van sejtésem, hogy milyenek is azok a formás kis gömbök. - most már azért mégis csak kiszélesedik a mosolyom, hiszen a lépéselőny nagyon is nálam van. Nem maradhat a vízben a végtelenségig, tehát meg kell mutatnia magát, ha csak nem vesz rá valahogy hogy lelépjek, netán ne nézzek oda, de erre igen kevés esélye van. Láttam már a vízen keresztül a kebleit és éreztem is, most már igazán úgy a fair, ha látom, hiszen már így is majdnem 100%-os az élmény.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nhydian hallgatása igazán kedvemre való, magamban azt kívánom, bár többször befogná a száját. Így is pont elég zavarba ejtő ez az egész helyzet, nincs szükségem arra, hogy mellette még ujjal mutogasson a tetteimre. Nem, én rideg vagyok és közömbös, hidegen hagy a testiség is, vagyis szeretném ezt elhitetni másokkal. A sellőket leginkább az érzelmeiken keresztül támadják, talán ez az oka annak is, hogy szeretek olyasvalakinek látszódni, aki nem sokat törődik a sajátjaival. Ez anyám távozásakor kezdődött, akkor jöttem rá arra, hogy semmi sem örök, ami körülöttem van, előbb vagy utóbb, de minden elkopik az életemből, ennek révén pedig teljesen felesleges bármihez is közel kerülni. Emiatt is mondok le annyira könnyen a szerelemről, hiszen az is csak fájdalmat hoz maga után idővel. - Szépen csengenek a szavaid, ki tanította őket? - szólalok meg gúnyos hangon. Oké, lassan kezdem felismerni, hogy Nhydian számára valamiért előny, ha én ülnék a trónon, már csak az a nagy kérdés, hogy mi érdeke lenne ebben? Azt hitte, hogyha összebarátkozom vele, akkor az valamilyen befolyással lesz az ő birodalmára is? De mi érdeke lenne ebben? Ő nem uralkodó, neki nem kell érdekkapcsolatokat létesítenie... - Halljam, melyik testvéred küldött a nyakamra?! Csakis ez lehet az oka, hiszen egy jó szövetség sok előnnyel járhatna, de hogy pont egy ilyen kellemetlen alakot küldjenek, mint Nhydian... Sértőnek érzem, lealázónak, azt pedig végképp nem díjazom, hogy nem a leendő uralkodó jött elém. Azt természetesen aláírom, hogy a szárazföldön vagyok, ide számára kissé komplikáltabb lenne feljönni, de megvárhatta volna, amíg visszatérek. Az esküvőm miatt ezt úgyis megtettem volna heteken, hónapokon belül. - Nem fogom elhalasztani – felelem határozottan, de azért egy pillanatra elbizonytalanodik a hangom. Igen, megtehetném, de nem teszem meg, hiszen semmi, de semmi érdekem sincs benne. Elvégre, nincs senkim, akiért érdemes lenne eldobnom az esküvőt, szóval nem fogom megtenni. Ki tudja, hogy egyébként mikor találna rám a boldogság. Talán soha. Mindezt pedig a népemért teszem, olyasvalakikért, akik szintén nem hagynának sosem cserben, hiszen ők nem taszítottak el úgy maguktól, mint az anyám. - Te csak ne aggódj értem, ezeken ráérek akkor töprengeni, ha oda kerül a sor. Különben is: talán egy nagyon fess fiatal lesz a férjem, szóval ez még jól is alakulhat. Idővel pedig jöhet a szerelem is, hiszen sok olyan sellőt ismerek, aki érdekből kötött házasságot, majd néhány hónap múlva meg is szerették egymást. Erre természetesen nem sok esély van, de azért reménykedem, hiszen ezt még nem vették el tőlem és soha nem is tehetik meg. Rosszabb esetben pedig ott vannak a szeretők... A történelem során szinte minden uralkodónak és uralkodónőnek voltak szeretői, a lényeg csupán annyi volt, hogy a gyermekeik törvényesek legyenek és kész, semmi több. - Túl... közel... vagy... - sóhajtom a szavakat, amikor Nhydian teste szinte majdhogynem az enyémhez ér, hiszen – valljuk be – engem sem hagy hidegen, ha egy hozzá hasonló férfi van a közelemben. A szívem vadul kalimpál, pedig utálom a fiút, de a külseje nem mindennapi, én pedig ebből a szempontból vonzódom hozzá. Legszívesebben lesütném a szemem, hogy ne kelljen az övéibe néznem, de erre sem vagyok képes, hiszen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy milyen látvány várna odalenn. Farkasszemet sem nézek vele, igyekszem valami semleges pontot találni magamnak, úgyhogy igen érdekesnek találom a vállát, de még így is hatással van rám a közelsége. Megtegyem? Lenne annak valami következménye, ha itt és most megtörténne a dolog? Valószínűleg igen. A vágyaimnak viszont képtelen vagyok nemet mondani, hiszen sellőből vagyok én is, így egy pillanat alatt döntök, majd ajkaim Nhydian ajkaihoz érintem. A csókom zavart, feszengő, ha nem veszi át az irányítást, akkor talán még béna is. Érzem, amint mellem a mellkasához nyomódik, majd hirtelen észbe kapok és a következő pillanatban már néhány lépéssel hátrébb is kerülök előle. Karjaim a melleim elé emelem, noha ezzel már elkéstem, de egyelőre nincs más ötletem. - Ezt talán nem kellett volna... Nem volt jó ötlet, bocsánat. Elsőre beismerem a hibámat, hiszen én csókoltam meg őt, nem kényszerített rá. Egyszerűen csak kíváncsi voltam és választ adtam a kérdéseimre, ennyi az egész. Nincs benne semmi mögöttes tartalom, hiszen Nhydian továbbra is ugyanaz az idegesítő alak a szememben, mint eddig.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nehéz eset, ezt a mosolyom is mutatja, de nem szólok többet, ha egyszer nem akarja és egyébként sem érdemes tovább feszítenem a húrt. Legyen akkor ennyi, úgyis tudjuk mindketten, hogy nem így van, nagyon is oda nézett és ezt kár tagadni. Ha fordított eset lenne én egy szóval nem mondanám, hogy nem néztem meg magamnak, amit láttam a hátsójából az meg is volt, de hát épp csak egy villanás, de nem tagadom, hogy kellemes látvány volt és bármikor újra megtenném, sőt egy ismétlés szemből... - Beáldozod magad vadidegenekért és nem is keresel más utat, ami neked és nekik is jó lehet. Ez csak a könnyebb út... és talán pont e miatt támogatja apád a bátyádat. Ő nem hajt fejet. A jó uralkodó nem engedelmes, a jó uralkodó uralkodik. - csak csendesen fejtegetek, nem szándékozom megint felhúzni, de jó eséllyel úgyis sikerül. Nehéz vele úgy beszélni, hogy annak ne legyen kellemetlen vége, de ettől még nem adom alább, hiszen most is szinte bocsánatot kért, miután rájött, hogy valahol azért mégis csak igazam volt, tehát képes beismerni, csak az első reakciója mindig az, hogy a másik biztosan csak támadó szándékkal tesz bármit is és neki aztán ne mondja meg más mit tegyen, miközben folyamatosan megmondják neki és ős fejet is hajt. - Két hét rengeteg mindenre elég Calista és te leszel az ara, el is halaszthatod. - persze nem fogom rábeszélni, de finoman sugallhatok neki és persze lépnem is kell. Jelen esetben nem húzhatom sokáig a dolgokat, muszáj mielőbb elcsavarnom a fejét, vagy legalábbis elültetnem benne úgy a gondolatokat, hogy ne szabadulhasson tőlük. Gondoljon csak bele ha ennyire a népének adja magát miért akarna szeretőt tartani? Az nem mond ellent a házassággal? Vagy minden éjjel kénytelen valaki mellett aludni, valakinek adni magát akit ki nem állhat, vagy aki egyszerűen elviselhetetlenül béna, néha pedig elszökni és úgy tenni, mint az élete nem lenne maradéktalanul pocsék? - Szóval, ha elsőre nem jön be másodszorra majd nem házasodsz? És ha az apád akkor is ezt várja, vagy nem adja a trónt férj nélkül? És ha nem válhatsz el? Arra hivatkozva nehéz, hogy a férjed nem teljesít elég jól a hálószobában. - halvány mosollyal araszolok közelebb, de azért megállok nem olyan messze tőle. Én nem takargatom magamat habbal, vagy hasonlóval, akár könnyedén át is láthat a tiszta víztükrön, bár persze csak a hullámzó körvonalat sejlenek fel, de attól még egyértelmű, hogy nincs rajtam semmi sem és hát már azt is tudja, hogy mit láthatja, ha nem lenne a víz mozgásától kissé torz és homályos a kép. - Tényleg férjhez akarsz menni Calista? Még az előtt, hogy úgy igazán éltél volna? Egy vad kaland... amiről senkinek sem kell tudnia... - mégis közelebb mozdulok hozzá, bár persze akár arrébb is rebbenhet. Nem vagyok tolakodó, nem viszem azért túlzásba, de csak pár centi, ami elválaszt minket egymástól és ha nem látom rajta, hogy legszívesebben pofon vágna, akkor az utolsó szavaimat már szinte a fülébe suttogom, hogy érezze a leheletemet. Nem pillantok le, pedig biztosan elkotortam annyira a habot, hogy már jobb legyen a belátás, de nem vagyok pofátlan, sőt ha bármiféle olyan rezzenést látok rajta, akkor hátrébb is húzódom, de próbálkozni szabad.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Teljesen természetes reakció az számomról, hogy védem magam, elvégre egy birodalom örököse vagyok, nem vethet rám semmi sem rossz fényt. Márpedig a sellők valamiért hajlamosak abban a tudatban élni, hogy ha valaki a királyi család egyik sarja, akkor az nem egyenlő egy hétköznapi teremtménnyel. Nem ugyanazok érdekelnek, szinte ennünk sem kell, hiszen valamiféle istenség ivadékai vagyunk... Ennél fogva pedig az ellenkező nem is csak azért van, hogy fenntartsuk a dinasztitát és számunkra teljesen más a szex, mint az ő számukra. Ez azonban egyáltalán nincs így, még én is megnézem a másik nemet, pont úgy, mint most, Nhydian esetében is tettem a dolgot. - Részedről és részemről is az a legjobb, ha ennyiben maradunk – szögezem le véleményemet, majd az arcom pipacsvörös színre vált át. Tudom jól, mit látott, vagyis eddig leginkább csak sejtettem, de most, hogy ezt a tudtomra is hozta... Zavarba ejtő, na. A srác már nagyban vigyorog, ami engem kifejezetten irritál, de igyekszem figyelmen kívül hagyni az egészet. Hadd nézze, ha jól esik neki, ennél jobbat soha életében sem fog látni. Messzeföldön híres vagyok a szépségemről, a víz alatti világban legalábbis ez a hír járja. - Tudtad, hogy ezt is a királyságom érdekében teszem? - vonom fel a szemöldököm, kissé gúnyos hangélt megütve közben, majd folytatom: - Ha annyira félvállról venném a dolgokat, akkor nem érdekelne, kit szánt nekem apám, mást választanék. Kicsit se hatna meg, mennyire alkalmas az uralkodói szerepre, mert nem foglalkoznék vele. Engem viszont érdekel mások sorsa, szóval ebben az egyben engedelmesen fejet hajtok és tűrök. Idővel ezt majd neked is meg kell tanulnod... Persze eléggé zavar az a tudat, hogy apám és Lance is szerelemből választottak partnert maguk mellé, igazságtalannak is érzem, de pont emiatt nem tehetek én is így... A királyságnak legalább egy biztos kezű sellőre mindenképp szüksége lesz, ha apám már nem ül a trónon, erre pedig a bátyám nem alkalmas, amíg egy ember van mellette. Én ugyanis sohasem fogom hagyni, hogy ismét egy földi lány legyen a király felesége, hiszen a mi családunk is megitta ennek a levét... Anyám minket magunkra hagyott, majd nem sokkal később meg is halt. - Két hét erre már felettébb rövid idő, ezt neked is be kell látnod – sóhajtok egyet megadóan. Ebben azért igaza lehet Nhydiannak, talán nem ártott volna ismerkednem, de ehhez már késő. Évekkel korábban kellett volna észbe kapnom a dolgot illetően, úgy talán két legyet is képes lettem volna ütni egy csapásra... Szerelemből mehetnék férjhez egy olyan sellőhöz, aki mindezek mellett a birodalom irányítására is alkalmas. Akkoriban viszont még nem kötöttek le a fiúk, leginkább az etikett és minden más elsajátításával foglalkoztam. - Kíváncsi vagyok, ebben igazad van – vonom meg a vállam, habár Nhydian... De nem, erre még csak gondolnom sem szabad, főleg azért nem, mert így a fiú azt veszi le rólam, hogy nyert ügye van nálam. Nem néz ki rosszul, szívesen eltöltenék vele egy éjszakát, jó szerető lehet, de csakis az. Semmiképp se lehetséges, hogy ő legyen az első alkalom az életemben. Majd az esküvőm után, talán. - Ha az első férjem nem lesz jó, akkor nem lesz második – nevetem el magam. - Kétszer nem követem el ugyanazt a hibát, ne aggódj... Inkább uralkodok egyedül, semmint holmi töketlenek társaságát keressem magamnak ész nélkül, hogy valakihez férjhez mehessek. Észreveszem, hogy közelebb araszol, de nem esem pánikba. Abban azért igaza van, hogy bennem is van sellő vér és vágyom az olyan kalandokra, amelyet ő is ígér számomra... Egy felejthetetlen éjszaka... vele... Mit veszítenék ezzel? A leendő férjem valószínűleg már annak is örül, hogy újabb birodalom kerül az irányítása alá, miért lennék hát én a másik jutalma? És mi van akkor, ha egy csúfság lesz? Akkor miért ne adhatnám oda magam Nhydiannak elsőként? Talán sokat veszítenék azzal, ha most nem élnék a lehetőséggel...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Rajta nevetek.. ez végül is így van, de ez nem mindig jelent valami negatívat. Komolyan szórakoztató, ahogyan igyekszik ellenkezni, ahogyan próbálja megmagyarázni, hogy miért neki van igaza, hogy miért én látok mindent rosszul és hogy persze csak véletlenül nézett oda, szó sem volt kíváncsiságról. - Oh már értem, szóval véletlenül. Én is pont véletlenül láttam meg a formás hátsódat. - itt már nem tudom letörölni a széles vigyort a képemről, bár őszintén szólva nem is igazán akarom. Nem volt rossz a látvány, amikor beléptem, még ha nem is a véletlen szülte, hogy egyáltalán betoppantam ide és egyébként is tisztában van azzal, hogy mit láttam, ahogyan én is azzal, hogy ő sem csak véletlenül nézett oldalra és siklott le a tekintete. Ezek alapján azt is erősen sejtem, hogy Calista még nem igen osztotta meg az ágyát senkivel sem. Persze a hagyományok... de manapság azért már bőven akadnak, akik ezt igyekeznek áthágni, mert úgy sokkal izgalmasabb. - Félvállról? Oh dehogy! Én komolyan veszek nagyon is sok mindent és egyébként is te veszed félvállról. Tudtad, hogy igen merész húzás valakihez úgy hozzámenni, hogy azt sem tudod passzoltok-e? - tudom én ez a hagyomány és van, akinek bevált, de hát lássuk be mind tudjuk, hogy az apja is szerelemből házasodott, még hozzá egy emberrel, tőle vannak a gyerekei is. Az más kérdés, hogy a nő végül a felszínt választotta, de nem lehet tudni nem volt-e rá valami igen nyomós indoka és nem fáj-e a szíve e miatt a mai napig is... már ha él egyáltalán. - Talán nem ártana ismerkedned. Egy próbát megér, mégis csak az életedről van szó és abból nem lesz másik. - naná, hogy ezért akarok én is dolgokat, mint mondjuk a trónt és őszintén megvallom, ha mellé bónusznak még Calista is jár az nem is olyan rossz párosítás, bár valahol persze félek én is tőle cseppet sem passzolnánk. Amilyen hűvös és rideg... a végén még olyan lenne az ágyban, mint valami élettelen fatörzs, ami igen kiábrándító tud lenni. Azért nekem volt már kapcsolatom, ha csak futó is, de nincsenek akkora elvárások felém, miután nem közvetlenül öröklöm a trónt, meg aztán pasiból is vagyok és hát tudok már egy s mást a szexről. Nem szívesen cserélnél el a jó szériát valami pocsékra. - Csak mert ez a hagyomány... ne mond nekem, hogy cseppet sem vagy kíváncsi... főleg mert azt sem tudhatod, ha hozzámész valakihez egyáltalán részed lesz-e jó... házas életben. - lássuk be ez igenis komoly téma, még ha azt is mondja mindent félvállról veszek, ezt cseppet sem. Az ember ne házasodjon pocsékul, mert akkor tényleg nem marad más, mint a félrelépés időnként, a szeretők tartása, hogy még se úgy éld le az életed, hogy sosem tapasztalod meg milyen is az... kielégülni. - Ha a leendő férjed nem lesz profi, vagy nem illetek össze... tudod nem passzolnak a dolgaitok akkor a második se lesz jobb. Kár tagadnod a hűvös külső alatt azért biztosan ott az érző szív... a szenvedély, csak jól titkolod. Mégis csak sellő vagy. - hiába ember az anyja, attól még sellő, én pedig újfent egy kissé közelebb araszolok. Nem is a hab érdekel igazán, de mégis hogyan tudnám a legkönnyebben magamba habarítani, ha az első lépésben megmutatnám neki, hogy milyen is az, amikor a mennybe repül? Ha már ez meg van, akkor onnantól sokkalta könnyebb dolgom lesz, hogy még mondjuk belém is szeressen.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Mérgesen összevonom a szemöldököm, amikor Nhydian elneveti magát, ezt azért kissé merész megmozdulásnak tartom részéről. Most komolyan rajtam nevet? Ha a Fekete-tóban lennénk, akkor aligha merné megtenni ezt a lépést, hiszen ott hatalmam van, képes lennék megbüntetni őt. Természetesen, nem túl drasztikus módszerekkel, elvégre ő is egy királyi családból való, vele a rangja miatt nem bánhatok úgy, mint valaki mással, de megtalálnám a módját annak, hogy miként büntessem meg őfelségét. - Véletlenül – vágom rá határozottan a válaszomat Nhydian feltételezését hallva, noha nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ilyesmit nem tesz a sellő véletlenül. Kissé nevetséges magyarázat, de nincs más a tarsolyomban. - Határozott véletlen volt az egész, semmi több. Nhydian okos, nyilvánvalóan ezt a válaszomat hallva is ki fog nevetni, de más magyarázat nem jut az eszembe. Soha életemben nem láttam még pasit anyaszült meztelenül, a vőlegényem lesz az egyetlen, aki ilyen szinten kitárulkozik majd előttem, noha még arról sincs tudomásom, miként néz ki... Ilyesmit nem kötöttek az orromra, teljesen felesleges információnak tartják, amit valamilyen szinten megértek, hiszen felénk ez a hagyomány, de mégis... Kissé nyugodtabb lennék, ha legalább egy festményt látnék róla. - Mivel igen komoly szerepem lesz a királyságban, ezért nem lenne szerencsés dolog, ha mindig mindent félvállról vennék, mint te – vágok vissza a fiúnak. Talán számára móka és kacagás minden, ezért nincs tisztában az én helyzetemmel, de ha már tanácsokat szeretne osztogatni, akkor annyit megtehetett volna, hogy kissé utánajár a dolgoknak. Bosszantóan okos szeretne lenni, ezzel nálam csak annyit ér el, hogy ismét kihoz a sodromból. Azonban, a következő szavait hallva kissé elcsodálkozom, erre nem is gondoltam. Annyira természetes számomra, hogy apám utasításait kell követnem, hogy egy pillanatra se jutott eszembe ez a lehetőség. - Azt mondod, menjek szerelemből férjhez? Mégis kihez? Soha életemben nem ismerkedtem olyan szándékból senkivel sem... A szolgálókon kívül nem ismerek más férfit. Márpedig az még az én részemről is igen komoly húzás lenne, ha egy cselédet szemelnék ki magamnak. Szerelem. Ezt a szót azért kissé hosszabb ideig rágom magamban, mint bármelyik másikat. Még egyszer sem voltam szerelmes senkibe se, fogalmam sincs arról, milyen érzés annak lenni, de emiatt szembeszállni apám akaratával... Nem tudom, tényleg nem. Lényegesen bátrabb vagyok, mint amilyennek jelen pillanatban mutatom magam, az viszont tény és való, hogy hiába nem szeretnék uralkodó lenni, azért érdekel a királyság sorsa. Miként vezethetné el azt egy közember? Csakis nemes lehet a férjem, ebben már teljes mértékben biztos vagyok. - Sok lány vár a nászéjszakáig – mutatok rá a tényekre. - Különben is, honnan veszed, hogy kényszerből várok vele? Szeretnék a házasságomig érintetlen maradni és kész... Ez azért nem teljesen igaz, egyszerűen csak nem szeretném, ha Nhydian azt hinné, igaza van. Megfordult már a fejemben, hogy valaki mással vesztem el a szüzességem, mindent kipróbálok még azelőtt, hogy bekötnék a fejem, de végül ebből se lett semmi... Nem félek senkitől sem, aligha derülne ki a dolog, egyszerűen csak ennél sokkal jobbnak gondolom magam. Nem szeretnék egy közember szintjéig süllyedni, aki bárkinek odaadja magát. - Nem félek – felelem a fiú kérdését hallva, majd a következő mondatain eltöprengek egy pillanatra, végül ismét megszólalok: - Ez már nem a te gondod lesz, szóval ne aggódj miattam. Ha az első pocsék lesz, akkor lesz második, harmadik. Különben is: miért olyan fontos neked az, hogy jól érezzem magam az ágyban? Fel szeretnéd ajánlani magad esetleg? Nyilvánvaló a szándéka, a sellők igen szenvedélyesek, ők nem sűrűn kerülgetik a forró kását, ha valaki kell nekik, akkor azt a másik tudtára hozzák. Márpedig azt már a legelső találkánk alkalmával volt alkalmam leszűrni, hogy tetszem Nhydianak, szóval ez valamennyire várható volt a fiú részéről. Nem mondom, hogy nem tetszik, mert nagyon is kedvemre való a látvány, de hogy ő legyen az első az életemben, közvetlenül az esküvőm előtt... Nem is tudom, ez valahogy olyan, mint egy úszóversenyen pár hosszal a célszalag előtt feladni, Mégis, valamilyen ismeretlen oknál fogva beindul a fantáziám, ebből azonban semmit sem mutatok a fiú felé. Csupán unott tekintettel mérem végig, mintha nem foglalkoztatna a dolog. Pedig mennyire, hogy foglalkoztat!
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
