2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Általában a klubhelyiségben vagy a közös társalgóban szoktam ilyenkor tanulni. Ma valami teljesen érthetetlen okból mindkét helyen túl nagy a nyüzsgés. Mindenki valami All Starról meg kviddicsről beszél. Meg hogy kik az esélyesek a válogatón. A baj csak az, hogy engem a kviddics nem nagyon érdekel. Persze, szurkolok a Hollóhátnak amikor éppen a házak közti kupáért versenyeznek, de részemről nagyjából ennyi is a sport. Így viszont tanulni se nagyon lehet. Pedig McGalagony egy csomó házit adott fel. Ráadásul azt is gyakorolnom kéne, hogy hogyan lehet háziállatból talpas poharat átváltoztatni. Legutóbb nem volt elég hosszú a talp és a kehely közti szár rész, amit meg lehet fogni. Nem is volt jóformán. És nem is lett elég díszes. Igaz, én a szobatársam papagáján mutattam be, mert nekem nincs állatom. Apuapu nem engedi. Szóval most is kölcsön kértem a madarat. Ami egyébként egy közönséges kék hullámos papagáj. Szerintem szép, csak hát nem túl együttműködő. Szeret csípni. Ezért is indultam neki egy kalitkával és átváltoztatástan tankönyvekkel és jegyzetekkel megpakolt táskával a folyosónak, hogy találjak valami nyugis helyet. Csak hát sikerült a folyosó végén meglátni Jenkinséket. Így gyorsan bemenekültem az első terembe, aminek az ajtaját megláttam, és gyorsan belülről magamra is csuktam. Hátha nem láttak meg. Ugye nem? Nem fognak bántani? Igaz, mióta Galen egyszer megvédett tőlük nem nagyon piszkáltak, de azért jobb félni, és elkerülni őket... Csak amikor megfordulok jövök rá, hogy nem is vagyok egyedül. Egy kis srác is pont itt van a teremben. Bár azt nem tudom ő mit keres itt, de egy kissé suta ügyetlen mozdulattal rakom le a kalitkát az egyik hátsó asztalra. - Ő... Szia! Nem zavarlak? Megengeded, hogy én is itt gyakoroljak? - kérdezem egy szégyellős kis mosollyal. Elvégre én jöttem később, nekem illik ezt megkérdezni, nem?
Kissé felvonja az egyik szemöldökét, ahogy a lány meglepett akadékosságát hallgatja. Ezek szerint ő épp úgy nem tudott a küldeményről, és épp olyan meglepett, a dologgal kapcsolatban, mint maga Minerva. Ugyanakkor Perselusnak nyilván meg voltak a maga okai, és céljai azzal, hogy ezt a külön feladatot elküldte Ms. McCaine számára. Éppen ezért nem is fogja firtatni, vagy megkérdőjelezni kollégája döntéseit. Legalábbis nagyon reméli, hogy a jövőben is tekinthet a férfira úgy, mint kollégára, bár ennek a szégyenletes ügynek a kimenetele elég kérdéses.
-Nyilván tévedésről van szó, amennyiben igazgatóhelyettes létemre meghaladja a képességeim, hogy elolvassak egy pergamenen szereplő nevet. - igen, a tanárnő éppen kétség kívül ironizál a maga sajátos fanyar humorával.
Minden esetre már ő is lezárná ezt a postás kisasszonyosdit. Nincs szándékában feleslegesen rabolni a továbbiakban sem Ms. McCaine sem a saját drága idejét ezzel.
-Távozhat. -közli egyszerűen, amikor a lány arról érdeklődik, hogy távozhat-e. Még megtoldja egy bólintással is a biztonság kedvéért. Ő elvégezte a feladatát, kézbesítette a küldeményt, a többi nem az ő dolga. Részéről itt végeztek.
Miután a szőke lány távozott, a professzor asszony leül az asztalához, és gyorsan ír egy rövid üzenetet Piton Professzor úrnak. Lényegében, csak annyit, hogy átadta a feladatot Ms. McCaine-nek.
Hülye lennék tagadni, hogy félek McGalagony tanárnőtől, elvégre láttam én már mérgesnek, nem is egyszer és az igazat megvallva nem szeretnék én lenni az, aki miatt alkalmaznia kellene a szigorú hangnemet. Nem szoktam hozzá, hogy a tanárok mérgesek rám, elvégre igyekszem jól teljesíteni az órákon és nem kihúzni senkinél sem a gyufát, most azonban szemmel láthatóan sikerült a dolog. Bele se gondolok abba, hogy ebben az esetben Ginának kellene maradnia, elvégre ilyesmiken nem töpreng el jobban az ember, ha a Griffendél házvezetője szól rá, hogy maradjon. Engem gondolatban már nyakaznak, abban pedig teljes mértékben bizonyos vagyok, hogy keresztben le fognak nyelni. Perceken belül. - Nem, nyilván nem... - felelem, miközben nyelek egy nagyot, majd gyorsan lesütöm a szemem és zavartan kezdem el a padlót szemlélni a lábam alatt. Kissé kopottas már, hiszen nap mint nap diákok százai veszik igénybe, de... Zsebóra? Vajon mit szólnának a testvéreim, ha ezek után örök életemre zsebóra lennék? Ki hordana magánál? Esetleg felváltva tennék? Jó, tudom, hogy ezt nem tenné meg a tanárnő, hiszen szabályokba ütközik, de az igazat megvallva kinézem belőle, hogy ha nagyon nem bírja tovább, akkor tényleg azzá változtat. Nem is áll hát szándékomban a kelleténél jobban felbosszantani, úgyhogy csendben állok a helyemen továbbra is, azt várva, hogy McGalagony folytassa a prédikálást. - Tessék? - rebben meg a szemem, amikor meghallom a következő mondatot, majd gyorsan felkapom a pillantásom, egyenesen a tanárnőre szegezve. Kissé csodálkozó képet vághatok, mintha nem hallottam volna jól a dolgot és az igazat megvallva csodálkozom is. - Én nem... - rebegem zavartan, hiszen egyelőre csak keresem a szavakat, annyira meglepett a dolog. - Ez nem tévedés véletlenül, tanárnő? - bököm ki végül nagy nehezen, hiszen nekem miért küldött volna Piton professzor külön feladatot? Elvégre, meg se kértem rá. Hiszen nem is mernék ilyesmit kérni tőle... Pillanatok alatt beugrik viszont Gina és a kis beszélgetésünk a könyvtárban. Mit ne mondjak, nem örülök a dolognak, hiszen csak ő említhette meg, nem? - Köszönöm – nyögöm ki, amint magamhoz veszem a pergament. - Elmehetek? Nem, eszem ágában sincs McGalagony külön engedélye nélkül távozni, elvégre lehet, hogy még van más mondanivalója is számomra, szóval várakozva pillantok rá. Azt viszont már rögtön tudom, hová is vezet az első utam a terem után. Vagyis leginkább kihez...
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
A tekintetével követi, ahogy a szőke lány becsukja maga mögött az ajtót. A következő pillanatban pedig már magyarázkodásba is kezd. Esélyt sem adva a professzor asszonynak, hogy ismertesse az okot, amiért itt marasztalta. Pedig egyáltalán nem Accipiter idétlen kérdéséről óhajtott beszélgetni a lánnyal. Ha azt akarta volna tovább froclizni akkor minden bizonnyal Ms. Accipitert marasztalta volna, de őt minden további nélkül hagyta kislisszolni a teremből. Mindenesetre egyáltalán nem szokatlan, hogy egy diák már akkor magyarázkodásba kezd, amikor még csak a mindig szigorú tekintetével találkozik. Ezért nem is lepi meg különösebben a helyzet.
- Maga szerint, az is ilyen vicces volna, ha magát változtatnám zsebórává akarata ellenére? - teszi fel komolyan a kérdést, egy szigorúbb pillantással megtűzve. Nyilvánvaló nevelő célzattal. Elvégre emberek átváltoztatása erkölcsileg helytelen, és törtvénytelen is. Azt ugyan nem tudja, mi ez a hirtelen támadt nagy szolidaritást Ms. Accipiter és Ms McCaine között, hiszen eddig tudtával nem nagyon barátkoztak, de itt tulajdonképpen le is zárná ezt az idétlen beszóláshoz kapcsolódó témát. A katedrára lép a tanári asztal mögé, és kihúz egy fiókot, amiből elővesz egy pergament, és egy kis gömblombikot.
- Az ok, amiért arra kértem, hogy itt maradjon az, hogy Piton professzor úr megkért, hogy ezt a külön feladatot adjam át önnek.- azzal nemes egyszerűséggel odaadja a tanulónak a pergament, amin a feladat található, és az 1 dl-es gömblombikot parafa-dugózva, és viasszal légmentesítve.
[A feladatra három napot kap. Igénybe veheti, a könyvtárat, az üvegházakat, illetve egy kísérleti készletet is igénybe vehet, miután Lumpsluck professzorral egyeztetett. A feladat: Állapítsa meg, hogy az alábbi fözet micsoda, mik az összetevöi, milyen eljárásokat használtak a készítése során, illetve, hogy mire használják! Mindent jegyezzen le és Lumpsluck professzornak adja le, miután elkészült a megszabott határidön belül!]
Nem állítom, hogy rossz vagyok átváltoztatástanból, de olyan jó se vagyok, tekintettel arra, hogy McGalagony professzor néha elég szigorúan tud osztályozni. Ő ugyan nem hajlik a kivételezés felé úgy, mint Piton, de nem is esik meg a szíve a szomorú tekintetek láttán. Mondjuk, itt legalább azok sincsenek előnyben, akik valamilyen okból kifolyólag kissé jobb viszonyt ápolnak a tanárnővel. McGalagony ugyanis a tudást méri egy dolgozat által, nem azt, hogy a kis kedvence mennyire teljesített jól. Körbenézek, lenne-e valakinek kérdése, de a szokásos módon senki sem tesz semmiféle megjegyzést, amiért kifejezetten hálás vagyok. Már így is túl van zsúfolva az agyam, ráadásul ez után az óra után dupla Mágiatörténetünk lesz, amire lelkiekben nem ártana felkészülni. Binns professzor órái ugyanis gyanúsan unalmasak, mindig is azok voltak, de hogy ebből kettő is legyen egymás után... Azt hiszem, ez az igazi kínzás. Morgolódás támad a többiek körében McGalagony házi feladatát hallva, még én is szemforgatva nézek össze a padtársammal. Három tekercs? Jó sok időt el kell tölteni akkor a könyvtárban, ráadásul a számítások se olyan könnyűek, mint amilyennek elsőre látszanak. Gina kérdését hallva hangosan felnevetek, majd amikor észbe kapok, gyorsan a szám elé kapom a kezem és bűnbánóan pislogok. Oké, ez szemétség volt tőlem, jobb is ha csendben meghúzom magam, még mielőtt a tanárnő meg találja szólni a dolgot. Gyorsan a táskámba rámolom hát a dolgaimat, rá se pillantva a professzorra, nehogy eszébe jusson, mennyire mulatságosnak tartottam az évfolyamtársam kérdését. Nem szokásom kinevetni másokat, nem vagyok olyan típus, úgyhogy jelen pillanatban még elég szép bűntudat is munkál bennem a dolog miatt. Elindulok hát kifelé a teremből, amikor végeztem, abban a pillanatban viszont, ahogy McGalagony kimondja a nevem, úgy torpanok meg, mintha egy láthatatlan falnak mentem volna neki. A felszólításnak azért engedelmeskedem, becsukom hát az ajtót, szembefordulok McGalagonnyal, majd a lehető legártatlanabb hangomat elővéve szólalok meg: - Elnézést tanárnő, de Gina olyan komoly arccal mondta, hogy Önnek is be kell látnia, igen vicces volt – hadarom el egy szuszra, hiszen komolyan azt hiszem, emiatt kell óra után is benn maradnom. - De bocsánatot kérek. Nem akartam... Pironkodva sütöm le a szemem, tényleg véletlenül csúszott ki, más nem is nevetett, szóval bűnös vagyok, de akkor is... Ettől még nem érzem úgy, hogy büntetést érdemelnék.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Lassan a végéhez közeledik a negyedik évfolyamosoknak tartott átváltoztatástan óra. A professzor asszony szokásához híven a padsorok között lépked, és a maga sajátságos stílusában magyarázza az aznapi esedékes anyagot... Ámbár talán a szokásosnál kicsit többet nézett, és időzött el a tekintete Ms. McCaine-n. Tulajdonképpen eltöprengett rajta, hogy Piton professzor mért is küldött a hugrabugos lánynak is extra feladatot. Gina Accipiterről tudott. Arról viszont nem, hogy Ms. McCaine-re is külön figyelmet fordítana a bájitaltan tanár. Ámbár tulajdonképpen ez nem is rá tartozik. Ő csak a postás szerepét kapta meg, ebben a rendkívül kényes, és kellemetlen helyzetben.
- Kérdés? -teszi fel végül az általában költőin maradó kérdést a diáksághoz, ahogy befejezi az anyag taglalását. Lassan a katedrához lép, és szembe fordul az osztállyal.
- Nos, ha nincs kérdésük, akkor jövő órára írjanak egy három tekercses házi dolgozatot egy önök által választott állat órává változtatásáról. Természetesen a megfelelő számításokkal alátámasztva. Úgy gondolkodjanak, hogy a jövő órán be is kell mutatniuk gyakorlatban. - adja fel a házi feladatot. Ezzel egy időben lendül egy vörös hajú griffendéles lány keze a magasba.
- Igen, Ms. Accipiter? - néz a lányra. - Noah Jenkinst is választhatom a házimhoz háziállatnak? Úgyis kb. egy amőba értelmi szintjén áll. Bár lehet ez sértés volt az amőbákra... - Nem. Az iskolatársaik átváltoztatása minden körülmények között szigorúan TILOS! Mínusz 5 pont a Griffendéltől! Szégyellje magát! Sokkal értelmesebb kérdésekhez szoktam magától. -pirít rá a lányra. Valóban nem szokott hozzá tőle, hogy efféle értelmetlen kérdéseket tegyen fel. Általában igen értelmes, és érdekes meglátásai vannak. Hallotta már ezerszer más tanároktól a lány szemtelenségéről szóló kész legendákat, de vele szemben még sosem ütött meg ilyen hangot! És ezt jobb is lesz a csírájában elfojtani. - Bocsánat. - hajtja le a fejét a kis vörös lány, és kezdi a füzetét fixírozni.
Mintegy végszóra szólal meg az óra végét jelző csengő, és a diákság máris zajos gyorsasággal igyekszik elhagyni a termet. Ezért még mielőtt egy bizonyos diák elhagyhatná a termet szólal meg.
- Ms. McCaine! Legyen kedves itt maradni, szeretnék beszélni magával. És kérem csukja be az ajtót. -néz a szőke lányra, bár nem kifejezetten a szigorú nézésével.
Végül is egyszer megpróbáltam és akkor nem hagyta, hogy kihátráljak belőle az anyám miatt, ezért nem, azt hiszem még egyszer nem tenném meg vele, hogy így rá hozzam a frászt. Egyébként is túlságosan jól érzem magamat vele és nem szívesen kockáztatnám, hogy egyszer csak vége legyen, mert én túlságosan tartok attól, hogy mi lesz, ha végül mégis csak anya megint megjelenik. Egy ideje nyugalom van, nem jelentkezett, remélhetőleg feladta és egyszerűen annyiban hagyta a dolgot, vagy talált magának valami más elfoglaltságot, mint hogy engem kínozzon. - Sok mindent lehet rád mondani, de hogy naiv lennél... - csak mosolyogva rázom meg a fejemet, de hát tudom, hogy csk viccel, szó sincs itt másról és persze jól esnek a szavai. Egyszerűen valahogy ő tényleg képes rá, hogy bármikor feldobja a kedvemet és még a legrosszabb helyzetből is megpróbáljon valami jót kihozni, hiszen amikor a levéllel bementem hozzá akkor este, meg tudott győzni róla, hogy nincs semmi baj, hogy még ezt is megoldjuk, akármennyire is fenyegetőzik az anyám. Hozzám képest ő rendkívül pozitívan látja a világot, amire szükségem is van, hiszen lássuk be én sajnos nem állok a legjobban ilyen téren, sőt! - Ha valamikor túl komoly leszel, biztos, hogy megijedek. - nevetem el magamat már csak a szavai hallatán is, de ha még el is képzelem, hogy a könyvekre rajzolgat és ha ezt meg is látja egy komolyabb tanár, mint mondjuk Piton... - Aztán majd Ollie is megszokja, hogy változnak a dolgok, a végén még szívesen tanul majd veled. - úgy fest, hogy Tristan tényleg gyökeresen változik, legalábbis tanulás tekintetében, ami őt nézve mindenképpen nagy dolog. Talán egyszer még mindkettőnk élete egyenesbe jöhet, én legalábbis nagyon remélem, hogy idővel így lesz majd. Nem tervezek annyira előre, hogy vajon meddig leszünk együtt, lesz-e ez még komolyabb, mint most, de igen annak tényleg örülök, hogy az ő dolgai is alakulnak és ez illik is hozzá. - A piknik tökéletes, aztán ha mégis lesz valami ijesztő, majd jól megvédesz. - végül is miért ne, ennyi kikapcsolódás kell és tényleg fura, hogy már mióta ide járok, de még sosem mentem el a Szellemszállásra. Talán pont azért, mert olyan sokat mondták, hogy végül úgy voltam vele akkor már értelme sincs. Nem különleges valami, amit már mindenki látott, viszont akkor igen, ha olyasvalakivel nézed meg, aki azért mégis csak különleges a számodra, úgyhogy irány a konyha, szerezzünk valami kis kosarat, aztán mehetünk is.
Azért mégiscsak meg tudna bántani, hogy ha kitalálná, hogy túlságosan félt az anyja miatt, ezért inkább hagyjuk a fenébe az egészet. Nem vagyok bátor griffendéles, de akit szeretek, azért kiállok. Na más kérdés, hogy nem gondolkoztam még azon, hogy ez szerelem vagy sem, azért ennyire nem vagyok a komoly dolgok híve, de hogy más jellegű ez a kapcsolat, mint bármi korábbi, az egészen biztos, és ebben nem engedek. - Persze hogy igazam van Penny, hát mikor nincsen? Különben nekem te számítasz, ráérsz majd jobban is rámnyomulni, nem vettem célzásnak, hogy bemásztál az ágyamba, naív vagyok. – Nevetem el magamat, hogy ne kelljen komolyan venni a dolgot, hogy igenis a barátságunk is számít, sőt, ez az alapja. Őt tényleg meg akartam ismerni, már azon a sötét folyosón is, csak hát nem tudom megtagadni önmagamat, csajozós duma nélkül el sem tudom képzelni az életemet. Viszont mindig is igazat mondtam, hogy csak barátkozunk, és ha nincsen értelme, akkor nem fogunk kavarni. Az más kérdés, hogy ez a bizonyos barátkozás is súlyos érintésekkel, tapizással járt, hát tudni akartam, hogy milyen barátok lehetünk mi, mielőtt túllépnénk még bármire. És azt kell mondanom, sikerült egymást annyira feltérképezni, hogy jó eséllyel harcba szállhatunk ketten bárki ellen, aki fenyeget. Ismeri már a családom, egyedüli lányként az egész iskolából, ilyen téren akár menyasszonynak is számíthat, amitől még nyilván berzenkednék, de tulajdonképpen a szüleim valami ilyesmit gondolnak, én meg nem javítok ki senkit, úgyis én döntök mindenben, lényegében még Penny helyett is, mert bár fontos az akarata, egyértelműen én hordom azt a bizonyos nadrágot. - Ahha, Ollie-tól már meg is kaptam, hogy milyen stréber lettem, de ő beszél, amikor meg olyan medimágus lesz, aki egész Angliában az egyik leghíresebb szaktekintély. Na jó, de róla már tudjuk, hogy sokat tanul, nálam meg meglepő volt, úgyhogy.. igen, lehet, hogy stréber leszek. Ráadásul ha azt tanulom, amit szeretek, a végén még lehet, hogy ki is nyitom a könyvet. Majd rajzolgatok a margókra mindenféle Pennyképet, kevés ruhában.. Ruha nélkül? Khm.. – Vigyorodom el, kicsit elkanyarodtam, de kétségkívül a nagy beszélgetésünk mellett beindította a fantáziámat. Nem egy nagymellű alkat, ami már elsőre is látszott, inkább az a törékeny szépség, de hát.. azt hiszem egy alfahímnek mint én, egy védeni való kis csöppség dukál, nemigaz? - Kit érdekel az a köcsög? – Még mindig nevetek, természetesen nem szó szerint értendő, a legjobb barátommal folyamatosan húzzuk egymást, és Ollie is látja, hogy komolyan gondolom Pennyvel, nem egy sértődékeny alkat, együtt vagyunk, amikor tudunk, attól még meg lehet a külön letünk. – Én ott tartottam már egy kis létszámos bulit, vagy öt éve. Ott nincsenek is szellemek, azt tudod, ugye? Vigyünk valami kaját? Piknikre gondolsz? – Útba ejthetjük a manókonyhát, hogy feltankoljunk, akár ott is maradhatunk sokágig, én most nem sietek vissza. Azt hiszem egy ilyen hír után neki sincsen kedve még a mardekár körletben nyugovóra térni.
Csak elmosolyodom, hiszen igaza van mindketten tudjuk, hogy én nem vagyok olyan, nem csinálnék sosem olyat, amivel megbántanám, főleg hogy egyébként sem váltogattam sosem gyorsan a pasikat, nem vagyok az a típus és ez a jövőben sem fog változni. Szerencsére már ez esetében sem áll fenn, pozitív irányba változott és már ő is komolyabb életet szeretne élni, ahogyan én is teszem már alapból is és ez így van rendjén. Az ember idővel felnő és jobban átgondolja, hogy mit is akar az élettől. - Na jó ebben igazad van, az tényleg nem volt épp az a nézelődős pillanat és amúgy is nem azzal foglalkoztál.- halványabb mosollyal vonom meg a vállamat, hiszen akkor épp ki voltam borulva az anyám újabb fenyegetőzésének hála, nem csoda hát, ha nem voltam épp a legjobb passzban, ő pedig nem azzal foglalkozott hogyan áll rajtam a kevés ruha, hanem hogy jobban legyek és megnyugodjak. Bár nem volt könnyű dolga, de azért még ezt is sikerül elérnie. Szerencse, hogy az anyám egy ideje hallgat. Talán nyugalom van most és remélhetőleg marad is még, vagy talán végre feladta és nem folytatja majd tovább, ha már leállt végre. Akkor ott lehet a nyár, egy kis pihenés és kikapcsolódás, amikor nem kell aggódnom, csak a tanulásra és persze Tristanra kell figyelnem. Már alig várom! - Biztos furcsállni fogják majd a barátaid, hogy tanulsz, de van amikor szükség van rá és... szerintem érdemes is. Nagy dolgokat érhetsz el, csak tényleg akarnod kell. - és én szeretném, ha sikeres lenne, nem miattam, hanem miatta. Remek bulikat szervez és persze folytathatja akár ezt az irányt, de ehhez is kell még plusz tudás, hiszen minél profibbá válik, annál többet várnak majd el tőle és persze, ha többet tud mutatni, mint mások, akkor még többen fogják őt keresni. - Aztán meg majd nem tudsz róla, de Ollie utálni fog, mert folyton lefoglallak, amikor veled akarna lenni. - csak mosolyogva rázom meg a fejemet, hiszen nem gondolom ám komolyan, amit mondott, de remélem, hogy nem veszik zokon a barátai, hogy velem van helyettük. Igyekszem azért nem folyton elvonni tőlük, az tudom, hogy nem szép dolog, de persze kár lenne tagadni, hogy értékelem, hogy most is inkább velem van, mint hogy velük legyen. Azért a kérdésen el kell gondolkodnom. - Nem is tudom... fura, hogy még sosem voltam a Szellemszálláson? Az az igazság, hogy eleve nem ismerek túl sok szórakozó helyet. Tudod... a tanulás. - na igen nem voltam én sosem az a bulizós fajta, nem mozdultam ki túl gyakran és főleg nem túl sokat. Persze tudom, hogy kellett volna, de hát... mindig annyi teendőm volt, külön órák, a tanulás, nyáron az anyámmal való hadakozás, valahogy sose jutottam el a szórakozásig, meg aztán a barátnőm halála utána nem is nagyon akartam próbálkozni, mert valahol mélyen attól is féltem, ha összebarátkozom valakivel, a végén még baja esik miattam.
- Azért ezzel ne viccelődj, csak én tehetem. – Cuppantok a szájára, naná, hogy nem nézem ki belőle, hogy valaki mással kavarjon. Már előttem is nagyon komoly lány volt, és az anyja miatt majdnem hogy rettegett attól hogy bárkivel is összejőjjön. Mint ahogyan engem is hihetetlenül élt, olyan kis édes. Nem, azt nem tudom elképzelni, hogy egyszerre több fiú legyen az életében, azzal a muglival talán meg egy csókig sem jutott el, de ha igen, tovább biztosan nem. Úgyhogy nyugodt lehetek, csak ne hozza fel a múltamat, attól még szabadulni akarok. Na jó, a vicc szintjén megteheti, végülis értékelendő, hogy próbál mellettem lazább lenni. - Nem, ott majdnem sötét volt kicsi lány, és gyorsan a takaróm alá bújtál. De eljön még az én időm. – Most csakis a nézelődésre gondolok, nem pedig a szexre. Már eljutottam odáig agyban, érettségben, hogy cseppet sem siettetem a dolgainkat, egy felnőtt kapcsolatban szinte tényleg lubickolok. Vannak napi szintű témáink, problémáinkat, és ez tényleg leköti a figyelmemet, már nincsen szükség a felesleges, időpocsékolós maszatolásra. Ám ehhez egy olyan lánynak kellett jönnie, akiben van is potenciál, na meg külsőleg is pont olyan, akit akár egy életre is el tudnék magam mellett képzelni. - Persze, csak mert engem nem érdekelt eddig különösebben, miért erőltetném rád, hogy tanulni butaság? Sőt, tetszik is, mindig tetszett, hogy ennyire céltudatos vagy. Ha hallgatok rád, és maradok a látványmágiás mesterképzésen, nekem sem lesz egy leányálom a vége, a végén még ki kell nyitnom a könyveket. – Értem én, hogy mire érti, kár lenne, ha elvonnám a figyelmét. Csak minimális szinten vehetjük közös nyaralásnak, el kell majd magamat foglalni, akár alapozásnak vihetnék érdemi könyveket, amely alapján majd a leendő vállalkozásom mágiáját megszerkesztem, és a fennmaradó pici időben meg lehetne strandolni. - Úgy volt, de te fontosabb vagy, Ollie biztosan megérti, bármikor tudok vele iszogatni. Téged kéne inkább megünnepelni? Mihez lenne kedved? Van valami hely, amit mindig is felkerestél volna, csak nem volt kivel? – Kérdezem meg, hiszen most már hivatalosnak is tekinthetjük. Mondjuk még a fél iskola nem hiszi el, hogy együtt vagyunk, most is három lány sétál el mellettünk, hogy hüledezve nézzék végig, ahogyan Penny derekán nyugszik a kezem, immár sokadjára, ennyire hosszútávú kapcsolatom sosem volt. És csak hogy egyértelműsítsem, rátapadok az ajkára, de csak egy puszi erejéig. Nem kell ezt túlspilázni, egyszerű lélek vagyok a magam módján. És ami mindennél fontosabb, végtelenül büszke vagyok az én nagyeszű barnámra.
Tudom, hogy neki is van mit ünnepelni, ha nem is egyforma a tanulási morálunk, de Tristan esetén már az is nagy dolog, hogy végzett a félévvel és kész, de most más a helyzet és ha tudnám, hogy le akart menni iszogatni Roxmortsba és egy kicsit most tolja miattam csak még inkább hálás lennék neki. Már csak azért is nagyon örülök, mert nem történt semmi rettenetes az elmúlt vagy két hétben, még csak jele sem volt az anyámnak, amit persze nem igazán értek, de minden bizonnyal lehet valami oka, talán terveket sző a háttérben, de megpróbálok feleslegesen nem aggódni, attól nem jövök rá hamarabb, hogy miben töri a fejét, szóval csak élvezem, hogy most nyugalom van, koncentrálhatok a tanulásra és persze készülhetünk a nyárra is, bár még távol van, de azért nem hangzik rosszul egy ilyen út, még ha nekem tanulásról is fog majd szólni és fejlődésről, de lesz majd szabadidőnk is ott, ahogyan tavaly is volt, így biztos vagyok benne, hogy mellette jól is tudom majd érezni magamat Tristannal és persze kétségem sincsen igazán, hogy velem tart, ez neki remek lehetőség a nyári szórakozásra. - Persze... akkor aztán sokkolódtál volna és keresnéd azt, akit laposra verhetsz. - szórakozottan nevetem el magamat, csak mélyen legbelül van valami kellemetlen érzésem a miatt, ami történt, vagyis ami történhetett volna, hiszen annak akár ilyen nem kívánt következménye is lehetett volna és épp csak egy pillanatra, de sikerült ezt felidéznie bennem. Gyorsan kiverem inkább a fejemből, nem is látszik rajtam, hogy ez felmerült volna bennem, talán csak egy másodpercnyi sötét árny suhan át az arcomon, de szinte észre sem lehet venni. - Mintha nálatok éjjel nem így lett volna. - mosolyogva rázom meg a fejemet, hiszen tudom jól, hogy ott sem voltam kimondottan sok ruhában, bár tény és való, hogy azért nem is bikiniben feszítettem. - McGalagony szólt még az óra előtt nekem, hogy megkapta a levelet és már egyértelműen bekerültem. Azért ez elég nagy szó, vagy kétszázan jelentkeztek a projektre több országból is és csak húsz ember jutott be, de azt tudod, hogy viszonylag sokat kell majd tanulnom igaz? - persze lesz időm rá is, majd úgy oldom meg, de ez tényleg különleges lehetőség, nem tehetem meg, hogy túl sokat lógok el belőle, vagy nem figyelek oda elég rendesen majd. Ez nem valami kötelező dolog, mint itt a suliban a legtöbbeknek a tanulás, ezt én akartam, mert még többet fejlődhetek és hát mégis csak kiváló vagyok átváltoztatástanból, nem csoda, ha ezen a téren szeretnék még fejlődni. - De te nem úgy volt, hogy ünnepelni mész Roxmortsba? - nem akarom lekoptatni, szó sincs róla, de azért azt sem akarom, hogy miattam maradjon ki a dologból, szóval ha mennie kell, szívesen elengedem, de persze együtt is lemehetünk akár a faluba, vagy ha más terve van nekem az is jó.
Penny komolysága bizonyos mértékben rám is átragad, nem csoda, hogy belevetettem magamat a tervezgetésbe. Eddig értelmetlen nyűgnek éreztem, de miután rávilágított, hogy az energiáimat összeköthetném az elmém művelésével.. Lehetne majd olyan buliszervízem, ahol az iskolában tanult látványmágiákat alkalmazom, és persze saját magam is kifejleszthetek további mágiákat, hatásokat, amellyel le tudom nyűgözni a vendégeimet. Nem lehetek örökké gyerek, az biztos, mégis akkor legalább keressek vele látványosan, hogy a saját lábamra állhassak, ne a szüleim tartsanak el, mint egy úri ficsúrt. A tervezgetés új szakaszba lépett. Bár tizedikes vagyok, a mesterképzés miatt maradok még két évet. Nem azért, hogy még inkább elhúzzam a felnőtté válást. Itt már igyekszem a lényegre koncentrálni, akár a tanároknak is besegíteni, mert mindenkit már becenevek alapján ismerek, régebben vagyok itt, mint a tanárok jó része. És maradni szándékozom, hiszen a Roxfort az otthonom, na és most már Penny is itt van. Ez a bolondos kislány, aki mindig a saját erejétől függ. Éppen rá várok most, és azt kell mondani, hogy most már jó ideje kavarunk, az utánam koslató próbálkozók szépen lassan lekoptak, mert észrevették, hogy mindenhova a mardekáros porcelánbabával megyek. Na igen, ez már nem is kavarás, állandósult viszony. Most éppen rá várok, a mai óráimnak vége, nem iktattam be nélküle semmit. Igaz, Ollie-val majd akarunk iszogatni a sikeres félévzárásra való tekintettel. Mintha nekünk bármi indok kellene az ivásra. De az átpakolható, Penny azért mégiscsak fontosabb tényező. - Szia szivi! – Vonom magamhoz közelebb, csak az ő stílusában, hogy a combunk, és a mellkasunk még összesimuljon, de az ágyékunk nem. Végtére is a mi dolgunk, hogy hogyan is kezeljük ezt az egészet. Én nem szégyenlem őt, sőt, határozottan büszke vagyok rá. Engem aztán már nem vonzanak a kirakós macák, viszont Penny a visszafogottsága ellenére nagyjából az egyik legszebb lány a Roxfortban. - A nagy hírnél azt hittem hogy az jön, hogy terhes vagy.. – Vigyorgok rá, megsimítva az oldalán. Na köztünk még nem volt ilyesmi, és vele kapcsolatban nem hajt a tatár, tulajdonképpen mindig is cukibbnak tartottam, mintsem hogy lerohanjuk. Arra meg esélyt sem látok, hogy bekábít, és ő mászik rám, mint valami incubus.. Bólogatok rendesen, miután sikerült komolyra váltanom. - Ez tényleg jó hír, végre láthatlan érdemben kevés ruhában. Ügyes vagy Penny.. nem is kérdés, hogy megyek, a tiéd vagyok teljesen. Majd viszek baseball ütőt, ha bárki rád merne nézne. Na de halljuk a részleket, mi volt, hogy derült ki? – Karolom át a derekát, ezt meg kéne mindenképpen ünnepelni. És mint olyan, szívesen tartok spontán randit. Viszont annyira még nem sikerült megismerni Pennyt, hogy mit csinál, amikor nem tanul. Múzeumokba járkál?
Én még mindig több időt és energiát fordítok a tanulásra, mint ő, de végül is nincs ezzel különösebben nagy baj. Nekem ez fontos és szeretem is csinálni, no meg a figyelmemet is elvonja mindenről, amiről el kell, mint a néhány napja történtek, amikről már épp eleget hezitáltam, de még mindig úgy vagyok vele, hogy nem lenne a legjobb ötlet elmondani Tristannak. Ki tudja, hogy nem reagálná-e le rosszul, vagy nem jutna-e végül arra, hogy megkeresi azt a két alakot akkor is, ha nem mondom el hogyan néztek ki, hogy nekik menjen. Az ő helyzetében pedig ezt nem szabad még csak megkockáztatni sem, hiszen rossz vége lehet. Már eleve tett ilyet, ha megint megtörténne, még ha okkal is, még ha rossz arcok miatt is, akkor is csak ő kerülne bajba és azt nem akarom. Végül is nem történt semmi komoly hála a titokzatos megmentőmnek és ez a fontos, akkor pedig csak szépen feledésbe kell, hogy merüljön és ennyi, nem kell bővebben foglalkozni vele igaz? Amikor kilépek a teremből egyelőre csak várok, hiszen nincs hová sietnem, főleg hogy megbeszéltem Tristannal, hogy itt találkozunk és valami fontos hírem is van számára. Persze nem az, hogy elmondjam neki az igazat, azt ami történt, csak szimplán az újabb nyári lehetőségekről szeretnék mesélni neki és persze ennek kapcsán ötletem is akad, aminek kétlem, hogy ellent mondana, ő nem épp az a típus, aki egy remek nyarat csak úgy kihagyna akármi miatt is, ha csak nincs valami fontos dolga. - Szia! - lépek ki a teremből és természetesen már ott vár, ha nem hát várok rá néhány percet, amíg oszlik a tömeg, én pedig átölelhetem a nyakát, hogy egy szolidabb csókkal köszönjek. Azért itt mégis csak vannak mások, én pedig nem vagyok olyan kitárulkozó típus, így is kapunk épp elég furcsa pillantást, vagy féltékenyt? Valószínűleg sokan vannak, akik még mindig nem értik, hogy nekünk mi közünk van egymáshoz, vagy inkább azt, hogy neki mi köze van hozzám, hiszen alapjáraton nem igazán passzolunk és közben mégis. - Szóval nagy hírem van, sikerült! Eljössz velem nyáron... Floridába? - hát arra sem voltam még és biztos vagyok benne, hogy az amerikai varázsló közösség egészen más, mint a miénk, de valahogy úgy érzem, hogy Tristanhoz még talán közelebb is fog állni, mint a miénk visszafogottsága.
Egy pillanatra tényleg elgondolkozom, hogy mi is volt az az alapanyag, aztán csak eszembe jut valami, amit múlt nyáron készítettem. Sok mindent használok, de azért ritkán mondható rájuk, hogy furcsák. - Azt hiszem a léggömb. Több, mint ötven apró léggömböt festettem ki és fújtam fel, és a lebegő kép egy sárkányt és wales-i tájat mintázott mögötte. - felelem, elgondolkozva. Az egy elég nagy project volt, nem könnyű domború felületre festeni, hogy felfújásnál minden stimmeljen, és úgy rögzíteni őket, hogy tényleg klappoljon. Hosszú idő volt, míg elégedett lettem vele valamennyire, de megérte, mert rengeteg emléket ébresztett bennem, és aki látta azt is elkápráztatta. Kicsit úgy érzem, mintha hazudna nekem, de lehetséges, hogy csak mindenkiről úgy érzem, hogy nem őszinte velem. Megvonom a vállamat, de igazából mielőtt tovább haladna bármerre a beszélgetés, legalább is mielőtt én megszólalnék, megjelenik a tanár és mindenkit betessékel az órára. Ezen az órán megvan a bevett helyem, és lényegében a terem másik fele, mint Isabella, így kicsit biccentve köszönök el tőle, mikor leválok mellőle. Egy újabb óra, de végre egy olyan, amit kisujjból kirázok és nem követ a tanár undok tekintete folyamatosan, hogy figyelek e.
Érdekes ez a lány, az biztos. Néha alig szólal meg, máskor meg olyan dolgokat mond, amiken én is elgondolkozom. Eszembe sem jutott még, hogy lehet-e boszorkányként a mugliknál dolgozni, én annyira egyértelműnek vettem. De azt hiszem, hogy ennek utána kell járnom és ha minden igaz, itt a gyengélkedőn dolgozik egy nő, aki az ispotályból szokott néha átjárni ide. Azt hiszem rá fogok szánni egy délutánt, hogy megkeressem és elbeszélgessek vele, hogy hogyan is működik ez a dolog. Már elég régóta tudom, hogy gyógyító szeretnék lenni, de az, hogy a muglik között, az még egészen újkeletű gondolat. Azzal azonban tisztában vagyok, hogy a muglik között is rengeteget lehetne tanulni, és lehet, hogyha összevonnánk a két világot, olyan betegségeket is meg tudnánk gyógyítani, amit eddig még senki nem tudott. Nem tudom, hogy miért nem jutott eszébe ez a gondlat senkinek, bizonyára vannak bizonyos korlátai. Vélhetőleg erre próbált rámutatni Megan, és ez az, ami nekem még nem jutott eszembe. Kellemetlen. A téma végül elbocsájtásra kerül és hamarosan már egy újabbat kezdek el, hogy Megan is kicsit beszéljen. Habár nem vagyunk jóban, nem vagyunk barátnők, csupán ismerősök, azért ha már így összesodort minket az élet, nem árt, hogyha tudok róla néhány dolgot. Azt már sikerült leszűrnöm, hogy nem túl beszédes és a jövő témájáról sem nagyon akar beszélni. Végül is nekem mindegy, csak ezt a rövidke kis utat kell túlélnem vele, aztán az órán már nem fogunk beszélgetni. Valószínű óra után el fog rohanni, nem tűnik annak a lánynak, aki megvárna és meghívna teázni, vagy ilyesmi... Rákérdezek, hogy van-e hobbija, és kiderül, hogy szobrászkodik, ami számomra tök érdekes. Főleg, hogy kifejti, hogy szinte mindenből készít szobrokat. - Nahát! Nagyon jó kézügyességed lehet. Mi az a dolog, amiből eddig a legfurcsább szobrodat készítetted? - teszek fel egy izgalmas kérdést. Tényleg kíváncsi vagyok rá, pláne, hogyha ilyen mindenfélét készít. Első blikkre a rágó, vagy a nedves papír jut eszembe, de kíváncsian várom az ő válaszát. Már ha kapok. Közben megérkezünk a teremhez, és intek néhány ismerősömnek, Megan pedig közli, hogy menjek oda nyugodtan hozzájuk. - Ja, nem. Annyira nem ismerem őket, és most nincs is mondanivalóm nekik, úgyhogy... - mosolygok biztatóan a lányra, habár szívesebben lennék az ismerőseim körében. De bunkóságnak tartanám itt hagyni őt. Majd óra után beszélgetek a többiekkel.
Lehet, hogy kicsit elbizonytalanítottam a kérdéseimmel, de inkább most gondolkozzon el rajtuk, mint később, amikor már a ész probléma előtt áll. Minden esetre tanácstalannak tűnik a kérdéseket illetően, aztán lehet, hogy egy jó adag utánjárással el lehet intézni, hogy valóban muglik között gyakorolja a gyógyítást. Igazán nemes gondolat, bár nem vagyok benne biztos, hogy minden mugli megérdemelné, hogy megmentsék. Sőt, abban sem, hogy minden embert meg kéne gyógyítani. Sötét, borongós gondolatok ezek, amiket nem mondok ki hangosan, soha, de mivel a muglik világából származom pontosan tudom, hogy milyen problémákkal állnak szemben, amikkel a varázslók oldalán még senkit se találtam, aki törődne: túlnépesedés, klímaváltozások, ózon lyuk növekedése, a rengeteg kihaló faj, és a többi. És a túlnépesedés ellenszere csak az lehet, ha az emberek halnak... - Persze, hogy tudnak. A rengeteg technológia, a sok tudós, nem csak kitalált dolgokkal foglalkoznak, a tudományuk valós és tényleg azt kutatja, hogy mi hogy működik. - mondom halkan, kicsit talán elgondolkozva azon, hogy honnan is származom. Talán vissza kéne mennem nekem is a muglik közé élni? Egyetlen jó emlékem se köt ahhoz a világhoz a húgomon kívül, de lehet, hogy ott, mugli módszerekkel rá tudnék lelni? Ha már mágiával nem megy. Bár azt se tudom mi lehetne a mugli módszer, a kamera megfigyelő rendszerek, magánnyomozók? Természetesen nem fogok neki ennél jobban megnyílni, és a témát is igyekszem elfelejteni, amiben Isabella is asszisztál a téma váltással. aA megdöbbenésére kissé összeráncolom a homlokomat, mintha azt mondtam volna, hogy szabadidőmben sárkánylovaglok, úgy meglepődött. - A régi iskolámban nem volt olyan ritka, ott kezdtem el. - felelem, de azért nem vagyok olyan pokróc, engedelmesen mesélni kezdek róla. - Agyag, leginkább, de gipsz, porcelán, terrakotta, textil és igazából bármilyen anyag szóba jöhet. Nem csak a szó szoros értelmében szobrokat készítek, néha inkább... kortárs térplasztikákat, és bármilyen termésből, anyagból, papírból... ami éppen jön. Rendben, a szobrászatban nem vagyok rossz, de leírni, hogy pontosan mit is csinálok, kimondottan esetlen vagyok. Hiába olvasok én sokat, ha olyan keveset beszélek, hogy a mondat alkotásom teljesen kusza lesz. A krimis megjegyzésre valóban nem reagálok, én inkább afféle mindenevő vagyok, ami éppen érdekel abba beleolvasok, de nem vagyok azért könyvmoly se, aki falja éjjel nappal az oldalakat. Inkább csak valóban időtöltés, hogy indokoltan ne kelljen beszélnem senkivel. Ezt a mugli világban úgy oldják meg az emberek, hogy a fülükbe dugják a zenét és fapofával közlekednek, de itt ezt nem lehet megtenni, sajnos. Észreveszem, hogy Isabella int néhány fazonnak és a kezem kicsit ökölbe szorul, mintha mások kapcsolata az én elárulásom lenne. Butaság, de az érzéseink gyakran butaságok. A járomcsontomon egy pillanatig megfeszülnek az izmok, aztán a mellettem állóra pillantok. - Nyugodtan menj oda hozzájuk, ha szeretnél. - mondom halk, érzelemmentes hangon, afféle "elbocsájtás"-szerűen. Menjen, már nem kell velem foglalkoznia, itt nem vagyunk egy párba osztva.
Annyira még nem gondolkoztam el azon, hogy jogilag és törvényesen lehet-e muglikat gyógyítani náluk az ottani kórházakban . Természetesen ez csak ilyen furcsa elképzelés, már azzal is megelégednék, hogyha egyszerűen mondjuk a Mungóban a mugli részlegen dolgozhatnék. A lényege az egész gondolatomnak az, hogy túl sok mugli pusztul el úgy, hogy nem is tudnak a mágiáról és meg lehetne oldani aokat a dolgokat, amikre ők még nem jöttek rá. És persze tőlük is rengeteget lehetne tanulni, ezért biztos vagyok benne, hogy el szeretnék menni egy mugli kórházba gyakornoknak. Nem veszem rossz néven Megan kérdéseit, való igaz, hogy ezeket én még nem gondolkoztam el és lehetséges, hogy amit én kigondoltam, egyszerűen nem is lehetséges. - Fogalmam sincs, ezeken még nem gondolkoztam. - vonom meg tanácstalanul a vállamat, és látszik rajtam, hogy kicsit mintha elszomorodnék. Tényleg ennyi probléma van ezzel az ötlettel és tényleg nem megvalósítható? - De az biztos, hogy el szeretnék menni egy mugli kórházba és tőlük is tanulni. Hiszen a muglik is tudnak olyan dolgokat, amiket a mi varázslataink nem. Ebben szinte biztos vagyok. - mosolyodom el és úgy tűnik, hogy az aprócska elbizonytalanodás eddig tartott. Ha mást nem, az álmaim felét meg tudom valósítani. Mikor visszakérdezek, Megan kicsit furcsán viselkedik. Egyetlen szóval válaszol, de abban a nemben benne van minden elutasítása, fájdalma, neheztelése és bánata. Fogalmam sincs, hogy milyen előélete van a lánynak, hogy mi történt vele, de látom és érzem, hogy nem fogja csakhamar megosztani ezt. És tudom, hogy közöm sincs hozzá. Így egy kicsit próbálom oldani a feszültséget és egy olyan témát felhozni, ami semleges téma és simán lehet beszélgetni róla úgy, hogy ne tépném fel a lány múltbéli sebeit. - Szobrászkodsz? - kérdezek vissza döbbenten. - Hű, hát nem egy minden napi hobbi. Látod, ebből simán ki lehetne indulni. Miből készíted a szobrokat? És mi féléket? - teszek fel ismét néhány kérdést. Talán én lelkesebb vagyok, mint ő, habár nem értem miért. Nem érdekel a szobrászat, nem is nagyon láttam még kis szobrokat, csupán a nagyokat, amik az iskolát és minden mást is díszítenek. De hogy valaki azt csinálja... - Olvasni én is szeretek. Imádom a krimiket. - vallom be titokzatosan mosolyogva, habár sejtem, hogy a lányt ez cseppet sem érdekli... Közben persze megérkezünk a terem elé, és intek néhány ismerősnek, de egyelőre Megan mellett maradok, hacsak nem köszön el és megy oda valaki ismerőséhez. Van olyan neki...?
Igencsak érdekes a jövőképe Isabellának, de végül is határozottan érthető, hogy ha már van varázsereje, akkor olyanokon is segíteni akar, akiknek nincsen. Nekem még soha nem jutott eszembe, hogy a varázslást ilyen módon alkalmazzam a muglik között, de nem is vagyok biztos benne, hogy ez lehetséges. - És a Mágiaügyi Minisztérium engedélyezné, hogy mugli területen, közvetlen mellettük mágiát alkalmazz? Mi van, ha lebuksz és mindenkinek törölni kell az emlékét? Vagy kapsz magad mellé egy amneziátort? - sorban buknak ki belőlem a kérdések. Nekem nincsenek vágyaim, nincsenek álmaim, csak egyetlen egy, de az övé még is érdekesnek tűnik. Kicsit irigy vagyok, hogy ilyen jól eltervezett masszív képe van, és talán a hangomból is kitűnik, hogy a hibákat keresem és az ördög ügyvédjét játszom. Mikor a beszélgetés lényegében megtörik halkan felsóhajtok, és Isabella meghökkent mozdulatára csak lemondással a tekintetemben válaszolok. Nem akarok agresszív lenni, nem ugattam le, csak olyan dolog ez, amiről képtelen vagyok beszélni. Ha nem zártam le a múltam, nem építhetem a jövőmet. Egyszerűen nem megy. Elképzelni magam boldogan, teljes életet élni Nina nélkül olyan szinten görcsbe rántja a gyomrom és elönti a szívemet a lelkiismeretfurdalás, hogy magamtól is hányni tudnék. Nem adom fel a kishúgom, ameddig nem kerül elő, csöppet sem fogok tovább lépni. Kell az a mosolygós, aprócska arc, a vidám, naiv tekintet, ami úgy hasonlított anyáméra. Az emlékeimben egy ártatlan angyalként él, a szívem kicsit sem haladt az idővel, nem tudnám elképzelni, hogy milyen most, lassan a felnőtté válás küszöbén. A Mugliismeret megjegyzésre odapillantok, de az egész arcomat nem fordítom oda, aztán tovább pásztázom a falakat, festményeket. Habár a kedvemet már nehéz lenne visszahozni, de tartózkodón, visszafogottan folytatom a társalgást. - Szobrászkodom... - folytatnám, hogy milyen elfoglaltságaim vannak még, de igazából... semmi. Nem sportolok, nem éneklek, nem játszok hangszeren, nem mentem el szakkörökbe. - ... és olvasok. - fűzöm hozzá, hiszen igaz, de ezzel éppen semmit nem lehet kezdeni. Kicsit megigazítom a vállamon a táskát, ami csökönyösen le akar csúszni, aztán ahogy befutunk a megfelelő folyosóra elkezdem pásztázni az ajtókat, hogy mennyien is várnak a terem előtt. Nem sok, de azért néhányan ott vannak már, akik kihagyták az Átváltoztatástant.
Megindulunk a Mugliismeret tanterem felé. Nincs olyan közel, úgyhogy azért kicsit sietnünk kell, de hál'isten nem kell kiköpni a tüdőnket. Volt már olyan év, amikor az egyik óra akkor kezdődött, amikor a másiknak vége volt. Hát, elég morcos volt a Mágiatörténet tanár, hogy késünk. De hát sajnos ez ilyen, a tanárok a hülyék, hogy nem egyeztetik össze az órájukat. Olyan nagy gond lett volna 20 perccel később kezdeni azt az órát? De mindegy, túléltük, kellemetlen volt, de túléltük. Most kész öröm, hogy csak lazán sétálunk át az órára. A téma, ami felmerül kicsit humorosra sikeredik és Megan nevetni kezd. Egy apró mosoly nekem is az ajkamra kerül, de inkább értetlenül nézek rá. - Most mi van? Tényleg vannak ilyen idióták. Hál'isten, hogy vannak olyan tanárok, akiknél nem mernek ilyen baromságokat kérdezni. Ott kénytelenek figyelni, vagy a többiekre hagyatkozni és legalább nem nyilvánosan nyomorékok. - fejtem ki ismét a véleményemet. Tényleg fel tud bosszantani, ha egy ember indokolatlanul buta. Figyelni meg koncentrálni kellene arra, amit éppen csinálunk, és akkor nem lennének hülye kérdéseink. Szóba kerül az is, hogy mit is keresünk itt ezen az órán, és mikor elárulom, hogy a muglik között szeretnék majd élni és nekik segíteni, Megan elég furán néz rám. Egy pillanatra lesütöm a szememet. - Igen, sokan néznek hülyének emiatt, de gyógyító - vagyis orvos - szeretnék lenni, aki muglikat gyógyít. Rengeteg olyan betegség van, ami a varázslattal elkerülhető lenne, vagy gyorsabb lenne a felépülés. Ezért szeretnék egy ispot... kórházban dolgozni, és ott titokban segíteni az embereken. - magyarázom el a dolgokat. Való igaz, hogy vicces lehet elképzelni egy boszorkány vasutast, vagy péket, de szeretném a mágiát jó dolgokra, segítésre használni. És így elmagyarázva talán már nem is olyan érthetetlen a dolog. - Persze az is jó lenne, ha itt az egyik ispotályban dolgoznék. Végül is mindegy. Csak úgy gondolom, hogy a muglik jobban rászorulnak a mágikus segítségre... - vonom meg a vállam. Sokan nem értenének egyet ezzel a kijelentéssel. Sokan úgy vélik, hogy a muglik bénák, és a mágia nélkül kell tudniuk boldogulni. Én úgy gondolom, hogy van mágiánk bőven, így azokra kellene fordítani, akik rászorulnak. Természetesen visszadobom a kérdést, hogy Megan mit szeretne csinálni, de egy elég határozott és elutasító választ kapok, amire meg is lepődök. Kicsit hátrébb mozdítom a testemet, afféle védekező pozícióba, ami nem túl látványos, de így, hogy mellette sétálok, talán észreveheti. - Értem. - csak ennyit mondok, sejtem, hogy valami komoly témába sikerült belekérdeznem. Gratulálunk, Bella, szép volt! Csendben sétálunk tovább, és igyekszem valami folytatáson törni a fejem, és eloszlatni a közöttünk keletkezett kellemetlen és kínos csendet. Szívem szerint persze rákérdeznék, hogy ugyan, hetedik éve itt van és még nem jutott eszébe semmi. De nyilván igen, csupán nem én vagyok az az ember, akivel ezt meg szeretné osztani. Gondolataimból halk hangja ébreszt fel, és a megjegyzésével ismét nem nagyon tudok mit kezdeni. - Hát, ha segít, most Mugliismeret órára megyünk... - jegyzem meg humorosan egy lágy mosollyal, de ha rám néz, akkor bocsánatkérően sütöm le a szememet. Persze, tudom hogy érti, csak éppen nem nagyon tudok mit kezdeni az infoval. - Sokan nem tudják, hogy mihez kezdjenek az iskola után. Pedig szerintem rengeteg különleges lehetőség van az Életben. Csak rá kell jönnöd, hogy igazán miben vagy jó. Van valami hobbid, amit szeretsz csinálni? - érdeklődök lágy hangon, és remélem, hogy sikerül eloszlatni a kellemetlen hangulatot és egy jobb kedvű beszélgetést kezdhetünk el.
Nem sietek, van idő, bár azért andalgásig se lassulok séta közben, hanem csak olyan jó kis kényelmesen haladunk. Ritkán szoktam szóba elegyedni random emberekkel - igen, még csak hét éve járunk egy iskolába, Isabella eddig egy random piros volt -, de most nem akarom ellökni magamtól, ha már egy órára megyünk. A magyarázat, amit a feltett kérdésemre kapok a legváratlanabb hatást éri el nálam. Kibuggyan belőlem a nevetés. - Lúzer és nyomorék. Végül is. - mondom, mikor rendezem soraimat, de azért egy kis mosoly a szám szélén megmarad. - De ilyenek minden órán vannak, csak kussban maradnak például McGalagonynál, mert tisztelik avagy félnek tőle. Csak csendben buták. Kicsit megütközök, amikor azt mondja, hogy a muglik között szeretne dolgozni, de lehetséges, hogy félreértettem a dolgot. - Muglik között? Fogorvos vagy nem is tudom, vasutas szeretnél lenni? - kérdezem, de persze megfordul a fejemben, hogy valami kapcsolattartó, vagy amneziátor akar lenni, de ezek voltak az első gondolatok. Képzett roxforti mágus vezeti a kisvasutat. RAVASZ vizsgás hentes. Egyre rosszabb. A visszakérdésre reflexből bukik ki belőlem a válasz, kicsit nyers, kicsit elhagyatott, kicsit mogorva hangon. - Nem. Először elfordulok, a hajam eltakarja az arcomat, ahogy pásztázom a falakat. Tényleg nem. Persze, megpróbáltam belegondolni, de mindig akadályokba ütköztem. Szinte érezni lehet a kisugárzásomból, hogy aki az előbb nevetett most egy jégpáncél mögé rejtőzik, és valahonnan messziről, mélyről, a sebezhetőségét elrejtve válaszol. Egy ideig némán sétálok tovább, magamban vívódva, de ez az arcomon csöppet sem látszik, az izmaim ernyedtek és semmilyen érzelmet nem tükröznek. Majd egy-két perc hallgatás után felsóhajtok, és a szememben mérhetetlen magánnyal és tanácstalansággal visszafordulok Isabellához. - Azt se tudom, hogy itt és most miért vagyok és mit csinálok. - felelem halkan, egy bántalmazott és elhagyott gyerek, egy meg nem értett művész, egy életcél és életerőt nélkülöző lány hangján.
Az Átv véget ért hát, és végül is a végére egész jó eredményt értem el. Persze jobb lett volna,ha elsőre sikerül a varázslat és McGalagony nem oszt és nem szid le minket. Minden esetre megnyugtat, hogy nem sok jégkocka olvadt meg a teremben, ezért bizonyára nem mi voltunk a legbénábbak, egyszerűen csak minket szúrt ki. Pech. Ezért is kedvelem (persze most nem, de úgy alapból) McGalagonyt: abszolút nem kivételezik és habár persze ezt mi, a Griffendélesek szívják meg, valahol örülök, hogy vannak még reális és korrekt tanárok az iskolában. Még vár ránk egy óra, így mikor Megan szólít, gyorsan bedobálom a táskámba a dolgaimat és sietek is mellé. Ha már kicsit nyit felém, akkor nem fogom elküldeni. Pát intek a Griffendéles társainknak, akik másik órára mennek, majd végül ismét Meganra koncentrálok. Apró megjegyzés csupán, ami kicsúszik a számon, de végül két kérdést is kapok hozzá. - Hát... Engem idegesíteni szokott, hogyha valaki olyat mond, vagy kérdez, ami már elhangzott. Ha nem figyelt, az az ő problémája, de ne húzza az időt azzal, hogy lúzer és nyomorék... - morgom el a véleményemet és ez tényleg így van. Hogyha a tanár elmondja a házit, ne kérdezzék meg utána még 3-an, hogy mi a házi. Agybajt tudok ettől kapni és szabályosan kapargatni szoktam a falat. Megan következő kérdésére kicsit megvonom a vállam. - Szeretem a muglik világát és nagyjából ismerem is. De azért jobb teljesen képben lenni dolgokkal. A muglik között szeretnék majd dolgozni, így jó ha ismerem őket teljes mértékben annyira, amennyire lehet. - válaszolok egy lágy mosollyal. - Te gondolkoztál már rajta, hogy mit akarsz csinálni a suli után? -kérdezek én is vissza. Tudom, hogy Megan nem egy nagyon nyitott lány, így sok kérdést nem is akarok neki feltenni, de úgy érzem, hogy ez nem túl személyes, ámde baráti és érdeklődő kérdés. Remélem, hogy kapok rá választ.
A házifeladatot le se jegyzeteltem, csak reflexszerűen moccantam a csengőre és menekülőre fogtam, de ahogy várok néhány pillanatot Isabellára, elfog a bűntudat. Lehet, hogy nekem is olyannak kéne lennem, mint ő? Ideje lenne, hogy kicsit koncentráljak a tanulásra, jegyzeteljek, házizzak, gyakoroljak? Csak... Minek? - És miért zavar, ha mások buták az órán? - kérdezem nemes egyszerűséggel, mert ilyen alapon és is zavarhatom a jelenlétemmel eléggé sok órán. Rendben, ezen pont nem, ezt zsigerből vágom, az egész anyag beleúszik a fejembe, ha figyelek ha nem. Meg persze plusz előny, hogy muglik között nevelkedtem. Helyesbítés "nevelkedtem". Minden esetre szerintem nem olyan unalmas az ő történelmük, csatározásaik, jobban mondva a mi csatározásaink, hiszen még is csak egy faj, varázslás ide vagy oda. És egy földünk, egy világunk van. - Akkor miért vetted fel a tárgyat? - teszek fel egy új kérdést. Csoda, kérdezek, bár az nem csoda, hogy mind a kettő kérdésem kicsit talán zavarba ejtő vagy offenzív lehet. Kicsit kinyújtóztatom a tagjaimat menet közben, szinte hallani a kattanásokat a hátamban és a feszülő izmokat a vállamban. Hát igen, az, hogy nem eszek normálisan, hogy sokat gubbasztok a szobában, hogy nem sportolok semmit, a szobrászkodáson kívül, ami egyébként sokszor fizikailag is kimerítő, nem csak szellemileg, ráteszi a pecsétjét a fizikumomra. Persze azért még lehetne rajta javítani, nem vagyok semmivel elkésve, de hát már megint ott a legfőbb kérdés: Minek? A tanterem a világ végén van az Átváltoztatástanhoz képest, szóval még jó messze járunk. Nem baj, úgy is van elég idő átérni. A többi diák egyre jobban szétszéled, úgy tűnik, hogy csak egy maroknyian mennek át McGalagony professzor órájáról a mugliismeretre. Hát, végül is eléggé különbözik a kettő, az meg kell hagyni. Minden esetre Griffendélből marad még Isabellán kívül két lány, Mardekárból senki - milyen melepő -, hollóhátból két lány, egy fiú, és hugrabugból három lány és két idióta srác. Na utóbbiak is csak lébecolni jöttek ide. Valószínűleg ők lennének azok a "néhány diák" akik "egyszerűen olyan buták".
A gyakorlás meghozta a gyümölcsét, hiszen másodszori nekifutásra már mindkettőnknek sikerül a varázslat. Vagy legalábbis valamennyire, kicsit olyasmi történik, aminek kellene. Persze nem olyan nagy és heves egyikünk lángocskája sem, mint amilyen a tanárnőé volt néhány perccel ezelőtt ugyanebben a jégkockában. Nyilván nem a kockával van a gond. A gondolatra lágyan elmosolyodom és megcsóválom a fejemet, miközben nézem, hogyan alszik ki az én lángocskám is. Egy picit nagyobb és hevesebb volt, mint Megané és ez valamilyen szinttel enyhe büszkeséggel tölt el. Én mégiscsak figyeltem és jegyzeteltem és normálisan megtanultam a dolgokat. Ő meg egyszerűn csak itt volt. Nem is értem... Persze nekem is vannak olyan tárgyak, amiket nem szeretek, de ezek a dolgok annyira jók és... Nem biztos, hogy hasznosak, de hát az iskolában tanult dolgok 80%-át köztudottan nem fogjuk használni odakint, a "való életben". Ettől még menő és izgalmas! McGalagony házijára felnyögök, majd feljegyzem a füzetem aljára, hogy mit is kell csinálni és előre szörnyülködöm, hogy majd vadászni kell a könyveket, és pergameneket a Könyvtárban, ha időben meg akarom csinálni a házit. Szerencsére én eléggé időben meg szoktam írni, így csak ritkán van olyan problémám, hogy elfogynak a példányok. A gondolataimból Megan hangja ébreszt fel, aki a következő órára hív. Sóhajtok egyet, majd bólintok és gyorsan bedobálom a cuccaimat a táskámba és sietve érem utol, majd a folyosón mellette lépkedek. - Nem szeretem ezt az órát. Néhány diák egyszerűn olyan buta a muglikhoz, hogy fájdalmas... - nyögök fel unottan és elhúzom a számat, fintorogva követem a lányt a terem felé.
Mint a macska úgy figyelek a környezetemre, mikor McGalagony tovább pásztázza a diákokat. Ez egészen egyszerűen annyit jelent, hogy úgy nézek ki, mint aki fensőbbségesen mindenkin keresztül néz, de közben minden idegszálammal érzékelem a tanárnő jelenlétét és mantrázom, hogy ne jöjjön a közelembe. Mikor a griffendéles lány örömködni kezd az én "sikeremre", akkor kibuggyan belőlem egy hitetlen mosoly egy zavart arckifejezéssel. Póker arc smafu, egyértelmű ráncolódó homlokom, hogy meglepődtem, hogy érdekli, hogy bármit is elértem, ráadásul ilyen apróságot. Ő is megpróbálja, helyes, úgy is kigyakoroltam magamat már egy életre, és jóval szebben sikerül, de ezt persze a másik nem teszi szóvá, csak egyszerűen örül. Ahogy az asztalra hajtja a fejét, hogy méregesse a varázslatot bevillan a fejembe egy kép, ahogy a kishúgom még négy-öt éves korában egy üvegmécseshez hajol oda, és az apró lángot bámulja benne. Most nem a mellkasom, hanem egyenesen a szívem szorul össze. Elvesztettem, ahogy anyámat is, sőt, még azt a szemétláda, agresszív, asszony és gyerekverő seggfej apámat. Még annak se kellettem, akkor kinek fogok valaha is kelleni. A tekintetem egy pillanatra elhomályosodik, majd egy határozott pislogással eltüntetem és az arcom is visszaölti szokásos kifejezését. Csak biccentek Isabellának elismerés gyanánt, kedves mosolyt az arcomra erőltetve és mire beszívnám a levegőt, hogy megszólaljak, addigra hangosan felzendül az óra végének a jele. Csengőszó. - A hétvégén elvárom, hogy mindannyian gyakorolják a varázslatot és írjanak egy fél méteres fogalmazást az órán elhangzottakból és könyvtári forrásokból a varázslat kialakulásáról! - bocsájtja szigorú tekintettel el a diákokat a tanárnő. Lassan felemelkedem a székről, végre egy olyan tantárgy jön, amit csípőből tudok, Mugliismeret, ami történetesen együtt van a Griffendélesekkel. Már lendületből a vállamra dobva a táskámat faképnél hagytam volna a gyakorló partnerem, de az ajtó mellől visszapillantok a vállam felett. - Jössz?
A leszidásra kicsire összehúzom magam. Igyekszem figyelni a dolgokra, gyakorolni is szoktam, de most valahogy nem megy ez az elemi dolog. Csalódott is vagyok, hiszen kedvelem az elemi mágiát, és az Átv-t is, a kettőt összehozva meg pláne. De akkor vajon miért nem megy? Lopva körbenézek a teremben. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki minket nézett, mikor McGalagony leszidott minket, de abban is biztos vagyok, hogy nem mi vagyunk az utolsó ilyen páros. Nem is tévedek, hamarosan egy újabb pároshoz sétál oda a tanárnő és most zöld talárosokat szid le. Gonosz vigyor ül ki az arcomra, de csak pár másodpercig, amíg észreveszem magam. Nem vagyok híve a házak közötti versengésnek, konkrétan a Mardekárosokkal sincs bajom, de tudom, hogy a páros két undok lány, aki piszkálja a kisebbeket. Úgyhogy most igazán megérdemlik. Azt hiszem, hogy ezzel McGalagony is tisztában van, mert hamarosan már csupán csendben járkál körbe a párok között és csak néhol hümmög egyet-kettőt. Közben persze folytatjuk a gyakorlást, és Megan elismétli a varázsigét, és a pálcamozdulatot immár a tanácsokkal együtt és hamarosan egy aprócska láng jelenik meg a jégkocka belsejében. - Nahát! Sikerült! - szólalok meg lelkesen, csillogó szemmel. Talán jobban örülök neki, mint a lány, bár a lángocska nem tart sokáig. Alig fejezi be a számolást, már el is tűnik. - Ügyes vagy! Na, lássuk! - húzom közelebb a székemet kicsit a kockához, miután megdicsértem a lányt. Látszik rajtam, hogy az ő sikere engem is lelkesedéssel tölt el. Előhúzom a pálcámat, elvégzem az egyszerű vissza fagyasztó varázslatot, majd a megfelelő pálcamozdulat után kimondom az igét. Néhány pillanatot várok, végül felpislan a lángocska a kockában. - Nézd, nézd! - szólalok meg lelkesen, és hajtom le a fejemet az asztalra, hogy közvetlen közelről és oldalról lássam a lángot, ami valóban picit nagyobb, mint Megané. - Hát ez tök jó! - szélesedik ki a vigyorom és lazán hátradőlök a széken. Persze az óra még nem ért véget, bizonyára még egy párszor meg kell ismételnünk a gyakorlatot, de kezdetnek tökéletes, most már ráéreztünk a dolog ízére.
//
