2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Na jó, azért elgondolkodom Alison kérdését. Lehet, hogy én is kissé támadó voltam Adammel elsőre, de hát a stílusa miatt kívánkozott ki belőlem, hiszen annyira nagyképűen kezdte, mintha nem is szólna senki másról az egész, mint róla, és mindenki más csak azért lenne mögötte, mert muszáj. - Na jó, lehet, hogy kicsit felpaprikáztam magamat a stílusa miatt, de végül is ez az ő hibája volt! - jelentem ki. Azért nehéz beismerni, hogy én is lehetettem volna egy fél fokkal kedvesebb is akár, de hát tényleg annyira kiállhatatlanul viselkedett, hogy lehetetlen feladatnak tűnt, hogy kedves legyek vele. De egyelőre megpróbálom ezt az Adam témát elhessegetni, mert valahogy sejtem, hogy Alison mire is akar kilyukadni és igazából azzal meg nem tudok egyelőre mit kezdeni. Inkább figyelek erre az Alex témára, mert ez is érdekesnek hangzik, bár én nem ismerem az említett lányt, nem tudom, hogy milyen lehet pontosan. - Az mondjuk elég kellemetlen lehet, ha hozzáakarak adni valakihez, akit nem is ismersz. - húzom el a számat, mert hát tuti, hogy én se viselnék jól ilyesmit, bár a szüleimben sose merült fel, hogy hozzáakarnának adni akárkihez is csak a pénz, vagy rang miatt. Ők ennél sokkal jobb fejek, egyelőre azt is elég jól viselik, hogy sokkal jobban érdekel a zene, mint a családi biznisz a földtúrással, meg a régi katacok keresgélésével. Persze kérdés, hogy egyszer nem mondják-e majd azt, hogy elég volt ebből a badarságból, most már térjek vissza a családi bizniszbe, ahogyan a testvéreim is teszik. - Na akkor a lényeg, hogy a srác megért, csak tudjatok kimászni a szülői nyomás alól. Gondolom ez a nehezebb része. - bár én szerencsére nem tudom, hogy milyen neki most és hogyan viselnék a szüleik, ha mégis azt mondanák, hogy nem akarnak házasodni. Aztán lehet, hogy annyira összecsiszolódnak, hogy akarnak majd, nem tudhatom, valószínűleg egyelőre még ők se tudják gondolom. Egy viszont biztos, lassan tényleg mennem kell, már így is kicsit elhúztam a szünetet, de Alison mindenképpen jó lenne majd sminkesnek, ha van ehhez affinitása. - Oké, akkor jelentkezem majd. Már totál kivoltam a mostani helyettestől, tényleg rémes! - csak meg ne hallja, mert azért megbántani sem akarom, de ha nincs más, akkor úgyis ez lesz a vége. Annak sincs értelme, ha rémesen festek a színpadon miatta. Mégis csak egy előadásról van szó, aminek akár még híre is mehet!
//Köszönöm én is, szuper volt! Jöhet a következő baráti/rokoni építkezés //
Nem akarok beleszólni, valahogy Abigail olyan szenvedélyes művészlélek, hogy több van mögötte, mint amit mond. Mi van, ha tetszik neki az az Adam, csak túlságosan intenzíven éli az életét, a legkisebb apróságon is felhúzza magát, pedig lehet, hogy passzolnának. Ezt neki kell eldöntenie, én nem ismerem az izlését. Aki ennyire vadóc, elképzelhető, hogy inkább anyáskodna valami nyámnyila fiú felett. Abigail ezzel együtt biztosan vágyik arra, hogy legyen egy társa, én magam is tudom, hogy volt neki az az Austin, akivel nagyon nem mentek semmire. Egy hugrabugos vajon más lenne? Nekem nagyon nehéz kitekinteni, én zárt közösségnek élem meg a maradekárt, Jasmine és Beth után az új barátaim is a házam tagjai közül kerültek ki. Változtatnom kéne? Ez oly nehéz. Tudom, hogy Corvus nyitott mások felé is. Én a saját házam stílusát ismerem. Szeretek közvetlen lenni, de mi van, ha megbélyegeznek azzal, hogy csak egy mardekáros vagyok? – A stílus? Igazad lehet. Te hogyan beszéltél vele? Kedvesen, türelmesen? – Nem akarom Abbiet megbántani, azért neki is van egy stílusa. Ha két dudás egy csárdában… ezt tudjuk. Mindenesetre én úgy vagyok vele, hogy aki nincs ránk hatással, az iránt nem érzünk semmit. És ha Abbie így felhúzta magát.. Nos nem akarok beleszólni, véleményezni, inkább csupán hamiskásan mosolygok, s aranyló csigáim egyikébe illesztem az ujjamat. – Egy véla származású hatodikos. Nem volt vele közös óránk, előtte én sem ismertem. Valahogy harcban áll a világgal. Az anyja egy igazi szipirtyó, hatalmat akar, ezért akarja a lányát beházasítani valami dúsgazdag, befolyásos családba. Így azért kicsit más, hogy az ember Alex háttere mögé tud nézni. Sokan nem ismerik, szerintem nem rossz ember. – Foglalom össze amolyan imára kulcsolt kezekkel, én szeretek békét hozni, harmóniában élni. Kicsit valóban durva volt, hogy Alex beverte az orrát, annak a kisebbnek, aki csúfolta, én meg a földre löktem az illetőt, hogy elszaladhassunk, de hát az igazságérzetem közbeszólt. – Nem szánok magamnak ilyen sorsot. Tudod engem a karate érdekel. Corvus tudja ezt, és.. ha a szüleink ilyen vaskalaposak is, én boldog akarok lenni. És ha most van is köztünk valami, csak elhúzzuk ezt az eljegyzést, nem kell törvényszerűen összeházasodni. – Azt már nem is teszem hozzá, hogy a szüleim nem is a szüleim. Már így is sok mindennel terheltem le Abbie-t, a teljes életembe nem avathatom be, mivel nekem kell szembenéznem a démonokkal. Bólintok, amikor ő sem akarja kiteregetni a családi szennyest. Valóban nem kell mindig lelkizni. Nem azért járunk ide, hogy csak a családi gondokat bogozzuk ki. Néha nem árt csupán csacsogni, bulizni. Viszont szélesedik a mosolyom, amikor a sminkre igent oda. – Jó, ez az csajszi, helyes! Akkor szólj a következő próba előtt, felturbózlak! Na menj csak, szia! – Köszönök végül el, mert lassan visszakanyarodtunk a próbaterem környékére. Adok két puszit, aztán már megyek is, remélem nem keresztezi az utamat senki, aki úgy méregetne.
//Köszönöm szépen a kariépítgetést, nagyon tetszett^^//
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Az eddigi próbák alkalmával még nem néztem olyan szemmel Adamre. Valójában tényleg egészen helyes, de ez nem jelenti, hogy tetszene, vagy bármi, hiszen rém idegesítő a stílusa. Ha rajta múlna akkor nem lenne senki más a darabban csak ő és csak róla szólna az egész. Milyen dolog ez már, nem? Mármint értitek, ez mégis csak egy többszemélyes darab és lehet, hogy ő a címszereplő, de ez nem egyenlő automatikusan a főszereplőséggel is, vagy hogy mindenki mást lekelljen néznie. - Ez tökéletesen igaz! Rém idegesítő tud lenni. Elismerem, hogy jól táncol, a mozgása kiváló, csak tudod ez a stílus! - csóválom meg a fejemet. Valójában tényleg nem gondolok bele abba, hogy egyáltalán nem ritka, amikor két ember között a kezdeti maradkodásból az egész átvág valami másfélébe, hiszen a szenvedély szenvedély akkor is, ha negatívból indul és alakul át valami másba. Hogy pont Adam lenne az ezzel a keresetlen stílussal, aki tényleg elhozhatja azt a komoly érzelmet, amit várok, hogy még jobbak legyenek a dalaim? Egyelőre fel se merül bennem. - Alex... nem rémlik. Bevallom nem sok időm van rá, hogy többet tudjak meg azokról, akikhez nincs közöm. Azt hiszem még a saját évfolyamtársaim között is akad, akinek nem tudom a nevét. Ciki, de ez van. - vonom meg kicsit talán flegmán a vállamat, bár tényleg nem igen van bennem e miatt rossz érzés. Nem hiszem, hogy mindenkit ismernem kellene, vagy nyomon követni az életét. Igazából pletykás sem vagyok olyan komolyan. Érdekelnek a hírek, de sokkal több energiát fektetek a gyakorlásba és hát az a fontos, hogy az emberek engem ismerjenek, nem pedig fordítva. Én akarok híres lenni. Nekem igazán nem kell mindenkit ismernem. - De nem gáz ez az egész eljegyzésesdi? Mármint érted, mégis csak suli után együtt kellene élned vele, mint valami unalmas háziasszony, feleség. Nem hangzik valami érdekesen. - na igen az én családom azért elég rugalmas szerencsére. Sose volt rámerőltetve, hogy mindenképpen kutassak piszkos, régi helyeken ócska régi kacatok után. Sehogy setudom felfogni, hogy valakitől a szülei ilyesmit várjanak el, hogy már ilyen fiatalon valakinek a menyasszonya legyen. Mintha már most el lenne döntve, hogy semmi másról nem szól az élete, mint a házasságról. Szinte értelmetlen akkor a tanulás. Vajon mennyire mehet szembe ezzel a döntéssel és teheti azt, amit ő akar? Nem akarom nyíltan kimondani, de cseppet sem szimpik a szülei. - Figyi, jó fej vagy, komolyan, de nem akarom a tesóim dolgaiba beleütni az orromat. Amúgy is van elég dolgom, mint hogy lebuktassam őket. Ha náluk van, majd megoldják, ha meg nincs, akkor végképp felesleges lenne ezzel foglalkozni. - vonom meg a vállamat újfent. Kissé talán tényleg hidegen hagy minden, ami nem az énekléssel kapcsolatos, de talán az is benne van, hogy a nővérem bármennyire is írtó jó fej, azért van egy olyan kisugárzása, hogy tudod, hogy bizony nem akarsz újat húzni vele. Nem, nekem eszem ágában sincs keresztbe tenni Tashának! - Végülis az jó lenne, sőt azt hallottam, hogy a sminkesünk mostanában alig ér rá. Valami komoly vizsgára készül. Hallatlan, hogy a darab elé helyezzen bármi mást! Van egy váltótársa, de szerintem nem ért különösebben a színekhez. Ha van időd, lehet, hogy beugorhatnál. - vetem fel az ötletet, mert hát tényleg kellene valaki, aki tud olyan sminket csinálni, amivel az ember nem tűnik bohócnak, viszont azért mégis csak látszik a sokadik sorból is. Ez a helyettes nem valami szakértő, úgyhogy jó lenne helyette olyan, aki azért tudja is, hogy mit csinál.
Bájosan kuncogok, hogy ilyen harsányan nevet, engem sosem tartott eddig viccesnek senki, ha csak nem azért a fiúk, mert akartak tőlem valamit. Jasmine és Beth inkább amolyan érdekszövetséges volt, Abbie viszont tényleg őszinte, kedvel, láthatóan jól érzi magát a társaságomban. Jóleső melegség fut rajtam végig, kissé még könnybe is bágyad a szemem, annyira meghat, hogy valaki értékel. Sosem voltam önbizalom híjján, a közvetlen naivitásom mindent felülírt, de itt az őszinteség világában tudom értékelni, ha valaki támogat. – Ah, értem. Azért a kérdésre nem válaszoltál. Elismerem, hogy ha valakinek nagy az arca, akkor nehezebben gondolunk bele, hogy legbelül más is rejlik. – Biccentek aprót, a fiúkkal tényleg nehéz. Nekem nem sok tapasztalatom van, Abbie-nek nyilván több. Hagytam magamat Noah által elragadni, Corvus viszont más, lassabb, barátkozósabb. Kimért, de valahogy, talán a legilimencia miatt mindig észreveszem az apróságokat a tetteiben. Mintha direkt nem mutatná, hogy mennyire figyelmes tud lenni. Szeret szenvedni, kéretni magát, ami engem roppantul bosszant, és ennek hangot is szoktam adni. Az élet oly rövid, miért ne élvezzük ki? Ez alatt persze semmi butaságot nem gondolok, én aztán nem ugrálok ágyból-ágyba, mint több korombeli lány, de szeretek nevetni, meglátni másokban a szépet. Úgy látom Abbie is ebben próbálkozik, csak sokkal vagányabban, mint én. Vele érdemes barátkoznom! Aztán mégis válaszol a kérdésemre, talán csak én vágtam feleslegesen közbe. – Azért abban csak jó, hogy így fel tudjon idegesíteni. – Nevetem el magamat most jóval hangosabban, mint szokásom, ebből is látszik, hogy az új barátném könnyebben megnyit, mint ahogyan Jasmine és Beth közelében voltak cikis pillanatok, ahol szó szerint feszengtem. – Igazad van. Kezdek már másféle körökben mozogni. A minap is megvédtem egy véla származású kisebbet, igaz, ő is mardekáros. Nem tudok elszakadni a házunktól. Talán ismered, Alex Maroni, egyel alattunk jár. Sokan utálják, mert érzik ezt a véla vért. – Azt nem teszem hozzá, hogy én a legilimencia miatt átlátom, hogy az ellenszenv, amit iránta érzünk, mesterséges, varázslatos. És bár van egy hisztis jelleme, inkább fiatalkának mondanám még, ezen majd az idő segít. – Ahha, én is valami ilyesmire jutottam. Az eljegyzést végigcsináltuk, és hogy is mondjam, találkozgatni is fogunk. Meglepődtem, hogy végre elengedte magát mellettem. Remélem is, hogy jobban megismerjük egymást. – Ismerem el, hiszen Abigail mellett önmagam lehetek, és talán Corvus sem bánja, ha van egy bizalmasom, egy legjobb barátnőm, aki talán nem pletykálgatja tovább a belsős beszélgetéseinket. Látom, hogy kérdezne, de aztán inkább a családjánál kötünk ki. – Dehogy mondom. Csak rajtad keresztül tudom, hogy kik ők, nem szoktunk összeülni dumcsizni. Tényleg nem érdekel? Gondoltam, hogy segítek megkeresni ezt a naplót, de ha nem, hát nem. Mikor kell visszamenned? Én valamiben tudok neked segíteni, ha már meghallgattál? Azt mondják egész jól sminkelek.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Na ezt már nehéz lenne megállni, kissé harsányan nevetek fel, ahogyan felfogom az összefüggést. Pedig ez az Adam még csak nem is Mardekáros. Hugrabugba osztotta be a süveg, de talán élő példája annak, hogy ezek szerint a süveg bizony simán tévedhet. Vagy elsőben még más volt, bár nehéz elképzelni, hiszen alapból olyan nagyon fenn hordja az orrát, hogy ezt nehéz fokozatosan elsajátítani, erre azért születni kell. - Szó se róla. Bár pocsék dolgok történtek vele, szóval ha jobban belegondolok érthető, az arroganciája jobban idegesít. Képzeld úgy gondolta igazából rajta kívül senki se számít a darabban. Én próbáltam neki elmagyarázni, hogy azért a háttérmunkások is kellenek ahhoz, hogy az egész összeálljon. Komolyan, simán átigazolhatna a Mardekárba. A Hugrabugosok bárgyú... izé kedvesek. - vigyorodom el a végén, ez már csak finom piszkálódás, ami azért nem árt, főleg hogy jelenleg nincs a közelünkben senki se, aki meghallaná és megbántódna. A Hugrásokról meg amúgy is mindneki tudja, hogy olyan kis hát nem is tudom visszafogottak és kedvesek és nem azok a magukért kiálló típusok. - Mármint Adam? Jaj ne már! Most mondom, hogy milyen idegesítően fenn hordja az orrát! - rázom meg a fejemet, még az orromat is felhúzom kicsit, hogy mennyire gáz ez az alak. Nem mondom amúgy, mert egész helyes és tény, hogy izzott közötünk a levegő, amikor vitatkoztunk, de nehogy már valaki úgy gondolja, hogy lenyomhat engem a színpadon csak mert táncos volt. Mindenkit lenéz, engem pedig ne nézzen le senki! - Jajj csajszi. Csak mert az ember Mardekáros, még nem muszáj azzal a bagázzsal összeszűrnie a levet. - vonom meg finoman a vállamat, hiszen tényleg úgy gondolom, hogy azért a Jenkins félék már túlságosan problémásak. Oké én is hülye voltam ezzel az Austin dologgal, de az legalább csak mondhatni papíron volt, főleg hogy kiderült végül hogy a srác amúgy meleg. Azt hiszem ez sem épp az a téma, amit szét akarnék kürtölni, főleg mivel meg is ígértem, hogy hallgatok róla, de rám se vetne jó fényt, hogy akivel jártam közben bemelegedett, vagy mi. - Ez gondolom mindig bonyolult, de hátha idővel megérted, hogy mit akarsz, vagy ő rájön. Gondolom amúgy is elég zárkózott ahhoz, hogy érdemben szavakkal lehessen vele rendesen megbeszélni bármit is. - legalábbis, ahogy én eddig láttam ezt a Corvust így távolról, nem az a szószátyár típus, bár ha jól tudom más házakból barátkozik már jó ideje, szóval lehet hogy változik ő is szépen lassan. Azért biztosan okkal lépett ki Jenkinséktől, bár a mai napig senki se tudja, hogy miért. Alison talán igen, de egyelőre visszafogom a kíváncsiságomat. Azért még se lehet mindent egyszerre kihúzni belőle, amilyen kis visszafogott típus és ha netán ez valami titok, akkor biztosan nem szívesen adná ki. Nem mondom, hogy pletykás vagyok, de tény, hogy nem tartok magamban azért olyan könnyen mindent. - Gondolom útvonalakat, jegyzeteket, tippeket, tudom is én! Nem értek hozzá, engem valahogy sose érdekelt, hogy piszkos régi kacatok után kutassak. - vonom meg a vállamat, hiszen engem a jelen érdekel, a csillogás és a színpad. Kiskoromban se nagyon élveztem, ha valami kutatásra vittek el a szüleim, netán az unokatesómékkal volt valami közös akció. Rém unalmas! - Nem is tudom. Azért Tasha eléggé komolyan veszi ezt, úgyhogy ki tudja... De nem mondd el neki! - nevetek fel, mert a nővérem azért nagyon is kemény tud lenni a maga módján, és eszem ágában sem lenne az ellenségévé válni, vagy ilyesmi. - Igazából az is lehet, hogy elkeverték, csak kellett valami ok, amiért balézhatnak. - teszem aztán hozzá még. Tényleg nincs kialakult véleményem a témában. Alapvetően eltudom képzelni, hogy lenyúlták, de azért nem mondanám biztosra. A bátyámról kevésbé, de a nővérem... hát... nem lehetetlen.
- Ahha, az a Hercules eléggé el van telve magától, és olyan fájdalmas arckifejezés ül a vonásain, mint.. tudod.. – Kuncogom el magamat, természetesen Corvusra gondolok, és én már végképp nem tudom, hogy mi történik manapság a fiúkkal, mintha a világ minden kínját vennék a vállukra. És kiért teszik mindezt? Értünk? Pfhij.. mintha nekünk erre szükségünk lenne. De talán nekem mégsem kéne mindig Corvus viselkedését méltatnom, nem vagyok az anyja. Nem vagyok én senkije. Bár.. ez sem igaz, mert kezdünk vonzódni egymáshoz, és tudom, tudnom kell, hogy bármit mondok, vagy teszek, az hatással van rá. Sőt, kettőnkre is. Jaj, annyira nem értek én ehhez, hányszor kell még elmondanom. – És bejön neked a Herkules-pasi? – Csóválom hamiskásan a fejemet, azért egy romantikus musicalban játszani.. nem mindegy, hogy csak eljátsszák, vagy tényleg van-e ott valami bizsergés. Ám lányként egyértelműen átérzem, amit Abbie mondd, hogy övé a főszerep. Bármilyen karizmatikus is egy srác, azért a lányok nagyon ki tudják ereszteni a hangjukat, egyszerre tűnve végzet asszonyának, és törékeny királylánynak. Míg egy fiú egyszerű, mint a faék. Na jó, nem ítélkezem. Inkább kikapom az ajkaim közül a hüvelykujjam, mielőtt még rágni kezdeném a körmöm a nagy izgalmak közepette. – Tény. Hagytam magam sodorni az árral, és.. azt hittem, hogy mardekárosnak lenni ezt jelenti. Hát nem feltétlenül. – Jó, azért Noah igencsak jóképű, és van egy vonzó, sötét aurája, de amikor velem is rosszul bánik, azt már nem nyeltem volna le akkor sem, ha nem előz meg azzal, hogy nyilvánosan szakít velem. Lehet, hogy most életreszóló stigmákat kaptam, hogy én aztán egy útszéli kurtizán vagyok, aki még egy moziban is képes fura dolgokra, de kár mentegetőznöm, nyilvánosan szembeszállva vele. Most az erkölcsi fölény az enyém, és aki ismer, tudja, hogy milyen vagyok. Aztán más kérdés, hogy amikor nemrég véletlenül kettesben voltunk Noah-val, az a furcsa helyzet állt elő, hogy én voltam rá hatással, nem tudott mit kezdeni velem. Leperegtek a szidalmaim, és amikor közöltem, hogy nem haragszom, visszavonult, és még egészen el is beszélgettünk, amire korábban a barátnőim jelentléte miatt sosem nyílt alkalom. Egy párként már nem is fogunk, az biztos, de érdekes tanulság mindez, hogy nem csak csapatként érdemes létezni. – És nekem sem. Az a baj, hogy mindketten aranyvérű szülők gyermekeiként nőttünk fel, ott ez nem divat. Az enyémek is.. leragadnak ott, hogy a család csak a közös név. Én.. nem olvasok a jelekből, és talán túl közvetlen vagyok, amit mindenki félreért. Igen, lehet, hogy ez a nagy szerelem, csak nem akartam randizni Noah után. Ezt többször megmondtam Corvusnak, aki talán úgy a szívére vette, hogy még talán azt is gondolta, hogy utálom. Olyan.. bonyolult minden. – Tördelem a kezeimet, nem vagyok túl tapasztalt, Noah-val is néhány nyilvánosan csókon túl nem történt semmi, most pedig Corvus megcsókolt, ami fenomenális volt, de biztos vagyok benne, hogy lesznek még csörtéink! De hogy vissza is kérdezzek, Abbie családja is nagyon titokzatos, főleg ez a titok, ami körbeveszi őket. Közelebb is hajolok, ráfogva barátném alkarjára, hogy inkább suttogjon. – Lenyúlt.. na de mit rejtenek ezek a naplók? Ők ugye valami ereklyevadászok? Tudod, hogy száz éve még tolvajoknak hívták volna őket? Csoda, ha egymás zsebében is turkálnak? És te kinek hiszel?
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért nem mondanám, hogy időnként nem hordom magasan az orromat, de valójában tényleg nem szoktam ok nélkül áttaposni másokon. Okkal azért még csak-csak, hiszen mégis csak kiváló énekes vagyok és igenis elég komoly önbizalmam van ahhoz, hogy ne alacsonyodjam le akárkinek a szintjére, de Alison más. Szegény eléggé kirekesztett lett a Mardekárban, mindez csak azért mert azzal a tapló Jenkinsszel szűrte össze a levet. Lássuk be jó nagy marhaság volt. - Oh hát jelentkezni lehetett, de a főszerepre nem pályáztak sokan. Mármint az én szerepemre, mert a címszerep ugye Herkulesé, de mind tudjuk, hogy az igazi főszereplője a történetnek mégis csak Megara. - mosolyodom el szélesen és kellő magabiztossággal. Adam most bizonyára csúnyán nézne és jó eséllyel komolyan fel is csattanna, hiszen már elsőre is elég nehezen fogadta el, hogy ez az előadás nem csak róla szól, hanem bizony a többi szereplő is értékes és fontos, sőt még a háttérszínészek és -munkások sem teljesen feleslegesek. - Vaksi voltál kislány, lássuk be! Jenkis lehet, hogy határozott, de mellette elég nagy bunkó is, ezt csak a vak nem látta. - nem mondom, hogy ezt nyíltan kimondanám akár még a szemébe is, de így még elég könnyen hangoztatom. Meg aztán időnként nagy tud lenni a szám, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam magamat, de a nővéremtől könnyedén elláttam, hogyan is kell határozottanak lenni. Az meg persze elég nagy előny, hogy mellé komoly külsővel áldott meg az ég, úgyhogy a jellememnek nem kell tökéletesnek lennie, hogy a pasik megforduljanak utánam. - Akkor könnyen lehet, hogy tetszel neki, de amennyire mindig is fafejűnek és távolságtartónak tűnt nekem, gondolom gőze sincs róla hogyan kell érzelmeket kimutatni. Csak, hagy hogy menjen a dolog tovább és sodródj az árral, aztán majd alakul. A nagy szerelem ellen úgyse tehetsz semmit, ha pedig nem az, akkor tudni fogod és hajtsd el a fenébe. - magyarázom egészen hevesen. Mégis csak művészlélek vagyok és mindig is arra vágytam, hogy elérjen az a bizonyos szenvedélyes érzés, amikor kétséged sincs affelől, hogy szerelmes lennél. Ezért is volt akkora marhaság Austinnal az az álkapcsolat, hiszen a srác az iskola egyik leghűvösebb és érzelemmentesebb alakja. Nem is értem, hogy mit képzeltem igazából. Amikor viszont a tesóimról beszél kissé felszökken a szemöldököm. Ők mégis csak ikrek. Néha azért van egy kis kirekesztés érzésem, hiszen idősebbek is nálam, más érdekli őket, de igyekszem ezzel nem foglalkozni. Nekem mégis csak itt van a zene. - Biztos van valami fontos dolguk, tudom is én. Őket jobban érdekli a családi biznisz, meg hát állítólag... - gyorsan megrázom a fejemet, mert ez olyasmi, amit nem illene kikotyogni, ezért el is hallgatok és pár pillanatig jól megrágom a dolgot, de Alison nem az a pletykás típus, csak nem mondaná tovább másnak ugye? - Szóval... most nyáron az unokatesóm helyett voltak régészkedni a szüleivel és állítólag eltűnt valami fontos napló. Nem mondták ki, de szerintem azt gondolják, hogy ők nyúlták le. - és hát érezhető is most a feszültség a családjaink között. Állítólag nagyon fontos dolgaik vannak az ünnepek táján, úgyhogy nem tudunk közösen karácsonyozni, de valahogy én inkább úgy érzem, hogy ennek ez az eltűnt napló dolog lehet az oka. Aztán, hogy vajon tényleg lenyúlt-e valamit Talissha, vagy Troy... hát nem is tudom.
Amikor Noah, Beth és Jasmine bántottak, még nem hittem, hogy jól jöhetek ki a helyzetből. Annyira velük töltöttem az elmúlt hat évet, hogy el sem tudtam képzelni, mi vár rám nélkülük. Rá kellett döbbennem, hogy én nem vagyok olyan gonoszkodó, tőlük függetlenül is tudok bánni az emberekkel, néha elég egy kedves mosoly, egy érdeklődő kérdés, hogy megnyíljanak a kapuk. A fiúk esetében mindez igen csalóka, s nem tudom, hogy a pletykák miatt, én inkább annak tudom, hogy buta módon nem tudom felmérni, mi számít túl közvetlennek. Így simán magas labdát adhatok valakinek, akiknek esetleg tetszem, noha nem is tudok róla. És térjünk is vissza a bandán túli életemre. Egyre több barátom van, Abbie az egyik legfontosabb, mert bár vagány mardekáros, de nem gőgös, nem szokott ok nélkül másokat bántani. – Igazán hálás vagyok, hogy bepillanthattam most a színfalak mögé. Mi alapján kért fel téged? Volt válogatás, vetélytársak? – Illesztem a mutatóujjamat az állam alá, kissé fintorgok is hozzá, valahogy nem tudnám elképzelni az előadást nem Abbie-vel a főszerepben. Biztosan kisujjból kirázta. Nekem nem rossz ugyan az énekhangom, de nagyon átlagos lányos. Inkább a beszédhangommal tudok játszani, ami viszont nem a magas trillázós, hanem amolyan cicásan búgós. Sok tekintetben nem vagyok elégedett magammal, de a telifogas nevetésem jelezhetné, hogy akár színész is lehetnék, csak éppen nem vagyok egy olyan magabiztos, központi személyiség, mint Abigail. – Nem is emlékszem már, olyan régen volt. Valahogy.. le tudnak gyűgözni azok, akik tudják, hogy mit akarnak. Ő mindig olyan erős, céltudatos volt, és szerettem hozzá, a társaihoz tartozni. Most utólag érzem azt, hogy nem volt igazán komoly a dolog. – Emelem meg a vállamat kissé, pár nyilvános csókon, ölelésen kívül semmi nem történt, tulajdonképpen kettesben sem voltunk sosem. Tényleg mintha valami színház lett volna az egész, másoknak játszott velem. – Bonyulult igen, és.. jól látod. Már előtte is kedveltem, barátkoztunk, noha Noah után nem akartam kapcsolatot. Aztán az egyik hétvégén a szüleink bejelentették, hogy.. összeadnak minket. Corvus pedig.. – Rázom meg a fejemet, olyan nehéz összefoglalni, Abbie pedig nagyon éleslátó, hogy így tudja, miről is van szó. Egyrészt, hogy valami vonzalom alakult ki bennem a mások által oly ridegnek tartott fiú felé, másrészt hogy miért idegenkedem attól, hogy az akaratom ellenére döntsenek a sorsom felől. Hiába a szüleim, de akkor sem. Visszakérdeznék én, csak előbb még kibökök valamit. – Volt a napokban egy.. khm, zártkörű, családi eljegyzés. Ahol végre elmondtam neki, hogy nem vele van bajom, hanem azzal, ahogyan bánnak velük. Erre.. megcsókolt! – Meresztem a szememet, nem vagyok egy nagy pletykás, de Abbie személyében úgy érzem jó barátnőre leltem, hát miért ne beszélhetnénk ki a dolgot? Bólintok, hogy menjünk ki a szünetére, ezért egymásba karolva megindulunk kifelé, süketnémának fogom magamat tettetni, ha bárki beszól, vagy megbámul. – Téged lehet is, hiszen mindenkire olyan inspirálóan hatsz! Főleg rám! Nekem nincsen, éppen ezért várnak el tőlem mindent a szüleim, szinte önkényesen. De várj csak, Troy és Talisha a napokban nagyon sugdolóztak valamiről a tömlőcöknél, de nem is tudom, nem szoktam hallgatózni, eskü, hogy véletlen volt!
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Tisztában vagyok a pletykákkal, sőt én is terjesztettem már el párat, de pont e miatt tudom, hogy nem kell hinni mindnek és egy olyan alak, mint Noah Jenkins biztos, hogy igen gyakran ferdít csak, hogy fenntartsa a látszatot, ami körbeveszi. Nem tudom, hogy pontosan mi történt közöttük, de nem is most fogok rákérdezni Alisonnál. Az tuti, hogy amit Noah terjeszt nem úgy van. Ebből a lányból, aki még attól is zavarban van, hogy mások bámulják, egyáltalán nem nézek ki olyan szaftos dolgokat, mint amiket hallani lehet róla. Viszont annak fényében a srácok érthető, ha szívesen rámozdulnának. Felületes tuskók többnyire, lássuk be. - Jade elég ügye, de persze azért mi is teszünk hozzá itt-ott. - kezdek bele, hiszen Adam azért hajlamos a koreográfiát átalakítgatni a saját szájíze szerint, én pedig nem tudom megállni, hogy időnként egy kis pluszt ne csempésszek a dalokba. Hiába no, kell a saját stílus is, nem csak az, amit a szádba adnak. - Hát persze, hogy! Tudod az egész családom ereklyék után rohangál, de ez engem sosem kötött le. Másképp szeretem a csillogást. - vonom meg mosolyogva a vállamat, hiszen imádom a reflektorfényt. Mindig is feltűnő ruhákban jártam, feltűnően öltközködtem, már amennyire a Roxfort keretein belül egy lehetséges persze. Magam sem értem, hogy mégis mire volt jó ez az Austin féle álpárkapcsolat, hiszen az a srác annyira unalmas és szürke, hogy az már szinte fáj. - Az nem kifejezés, hogy naiv voltál. Remélem tanultál belőle. Egyáltalán, hogy jött össze? Mármint érted... Jenkins nem az a kedveskedő alak, meg ilyenek. - pillantok rá kérdőn és értetlenkedve. Tényleg fel sem foghatom a dolgot, bár lehet, hogy ha akar valamit, akkor még Jenkins is tud kedveskedni másoknak és valahogy Alison meg elhitte, hogy nem is olyan, amilyennek mindenki gondolja, de... Hát nem tudom, tényleg elég nagy fokú naivitás, hogy azt gondolta rendben lesz vele bármibe is belekezdeni. De hát ez van, ez már a múlt, és most sokkal jobban érdekel a jelen és ez az eljegyzés dolog. Tisztára mint a kőkorban! - Na várj, akkor most... hozzá kell menned, mert a szüleid azt akarják, de nemet akarnál mondani, mert te nem akarod, de közben mégis csak tetszik a srác? - próbálom felfogni a dolgot, de egyelőre kicsit kuszának érzem. - Azért rém múltszázadi ez az elrendelt házasság dolog. - csóválom a fejemet, hiszen én tuti nem mennék bele effélébe. Jó, a szüleim nem is hiszem, hogy ilyesmit várnának, de ha így lenne se tenném. Azért is rúgtam ki Austint, mert semmi értelme nem volt az álkapcsolatunknak. Én szenvedélyre vágyom, a nagy szerelemre, ami elemészt. Ha megtalálom az illetőt, akkor már tuti simán csinálok őrültséget, akár hozzá is mennék pár hét után, ha azt tartom épp a legjobbnak, ki tudja. Nem vagyok a meggondoltság mintaképe. - Tényleg csak egy fél órám van, de tehetünk egy kört a folyosón, ha idegesítenek a... kukkolók! - az utolsó szót már jó hangosan mondom és szándékosan a srácokra pillantok, hátha maguktól elhúznak és akkor nem nekünk kell e miatt strázsálni odakint. - Igen-igen, ikrek, és inkább a körülrajongott kistestvér. Mindig is imádtak és amúgy se hagyom, hogy bárki is elnyomjon. Neked nincs tesód ugye? - dobom vissza a kérdést, mert az én bátyám és nővérem ide járnak a suliba, és egyébként is elég ismert a nevünk, az unokatesóm is Griffendéles, viszont Alison bár aranyvérű családból származik, ettől még nem tudom, hogy nincs-e egy kisebb tesója, vagy ilyesmi. Simán lehet, hogy akad, vagy egy idősebb. Nem voltam tisztában sosem az aranyvérű családfákkal. Nem érdekel, hogy kinek milyen a származása.
Míg Abbie sütkérezik mások figyelmében, nekem ez teljesen új, mostanság kezdem felfigyelni rá, hogy megbámulnak. Talán az is közrejátszik, hogy míg Noah bandjájában voltam, inkább kitértek az utunkból, most pedig már nem vagyok olyan félelmetes, megközelíthetetlen, de sajnos az is benne van, amit Abbie is gondol, kinéznek belőlem olyasmit, amit Noah terjesztett. Tényleg szívás, viszont abban pedig csak magamat okolhatom, hogy túlságosan nyitott, közvetlen vagyok, ezzel másokban is elültethetem a gondolatot, hogy több is lehet köztünk. És hogy Corvus-szal is így lenne? Na ez az, amit még magamban is le kell rendeznem. Ha azt mondja, hogy már lezárt dolog a Kathrine ügy, akkor elhiszem, csak éppen mindig kitérő válaszokat adott. - Az egész előadásra kiváncsi leszek. Képben vagyok a mesével, na de Jade hogyan viszi ezt színpadra? Ezek szerint valami híres énekesnő szeretnél lenni? – Hökkenek meg, hogy ennyire vannak céljai, míg én azt hittem, hogy inkább csak leragad a látványmágusi szakon. Ezzel szemben engem meg akaratom ellenére férjhez akarnak adni, hogy szüljek gyerekeket, és lehetőleg semmi életem ne legyen. Engedelmeskednem kéne a szüleimnek, és meg is tenném, de közben ott motoszkál bennem, hogy mivel örökbe fogadtak, mindig is ez volt a cél. Talán jobban elfogadnám a sorsomat, ha tényleg Fawley lennék. Ehhez képest ha Eleanor az anyám.. Vajon Corvus hogy fogadná, ha kiderülne, hogy nem is lehetek jogosan az elit kör tagja? – Hát igen, naív voltam. – Harapok az ajkamba lemondóan, de azért valahol mégiscsak jó, hogy van kivel beszélgetni. Abbie nyíltabb, mint én, pedig magamat hittem befogadónak. Mégis olyan jó a társaságában, és azt hiszem lehetünk mardekárosok máshogyan is, mint Noah, Beth, Jasmine, meg a többiek. Olykor hátrasandítok a fiúkra, akiket Abbie is említ, bólintok, kénytelen vagyok igazat adni neki, de nem bújkálhatok, szembe kell néznem a pletykákkal, de félő, hogy az egész iskolában én vagyok most cédának kikiáltva. Beszéltem azóta Noah-val, aki a saját büszkeségét féltette, ezért tette. Karbafonom a kezeimet, mintha ezzel is elutasító pózt vennék fel, barátném pedig csúnyán néz a fiúkra, ezzel is el akarja őket zavarni. Azok még nem moccannak, talán azt hiszik, hogy éppen róluk suttogunk össze. – Ahha, ő. És egész kedveljünk egymást, csak tudod.. ez most betett a hangulatomnak. Mintha azt érezné, hogy utálom, csak mert a szüleim miatt nem akarnék hozzá menni. Fiúk! - Ingatom a fejemet, és most már én teszem meg, hogy felpattanok, nyújtom a karomat Abigail-nek, hogy lelépjünk. Ekkor már a srácok is átlátják, hogy le akarom pattintani őket, ezért csalódottan fújolva elsietnek. Legalább ez haladás. – Jól tudom, hogy neked két idősebb tesód van, akik ikrek? Te vagy a kicsi kedvenc, vagy a kicsi mellőzött? – Kérdezek vissza, annyira magamra figyeltem, hogy még most ismerkedek más mardisokkal, és ennyi már felmerült bennem Abbie-vel kapcsolatban.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Nagyszájú vagyok, mint a nővérem és önbizalmam is épp elég van, úgyhogy engem eddig sem zavart, ha mások bámultak. Amúgy is hozzászokik az ember az efféléhez, ha színpadon éli le a fél életét és hát engem pont az éltet, ha mások nekem tapsolnak. Nem is értem azokat, akik szeretnek csendben egyedül lenni és olvasgatni. Rém fárasztó. Én pont ezért viselem rosszul, ha mondjuk beteg vagyok. Szörnyű állapot, ha be kell gubóznom az ágyba és nem lehetek elememben másokkal körülvéve. - Kösz! Még van pár hajlítás, amit gyakorolnom kell, de azt hiszem csodásak leszünk. Azaz, biztos, hogy azok leszünk! Állítólag eljön pár menő producer is a bemutatóra. Nagyon remélem, hogy nem csak kamu! - húzom ki magamat büszkén, hiszen bár jelenleg is akadnak nyaranta fellépéseim, de csak kicsik és ahhoz, hogy igazán kitörjek nem lesz elég a családom neve, főleg hogy nem művészeti, hanem ereklyevadászati szempontból híresek a Smallwoodok. Én viszont ki fogok törni ebből és bizony a tehetségemmel fogom felhívni magamra a figyelmet, mindenki figyelmét! - Annak híre megy kisanyám, ha valaki bajba keveredik egy olyan alakkal, mint Jenkins. Azóta se értem hogyan lehetett közöd hozzá! Viszont így mindenki tudja, hogy egyedül vagy jelenleg, bár félő, hogy amiket terjeszt rólad az az alak... - húzom el a számat, hiszen én őszintén szólva nem nézem ki Alisonból, hogy olyasmit művelne, de viszont benne van a pakliban, hogy vannak srácok, akiknek nagyon is imponál a lehetőség, hogy a szőkeség rosszaságokra is kapható. Lehetséges, hogy azért tapadnak rá annyian, mert egyszerűen csak izgatja a fantáziájukat a dolog. Ez persze annyira nem hangzik jól, ezért is ajánlottam fel, hogy elzavarom őket arra hivatkozva, hogy a próba zártkörű és ők nem lettek meghívva rá. - Elrendelt házasság? Na ne már! - hüledezem egy sort, mert ez olyan rémesen tizenhetedik-századinak tűnik. - Tényleg hozzá akadnak adni valami vadide... Na várj! Ugye nem a... - közelebb hajolok, mert a pletykák igen könnyen megtalálnak. Sokakkal beszélgetek és sokmindent látok és bizony észrevették többen is, hogy Alison az utóbbi időben többet van egy helyen a Flint fiúval, mint annak előtte. Az ilyesmi nem szokott csak úgy magától alakulni, főleg hogy az a srác totál magának való és nem is nagyon barátkozik Mardekárosokkal azóta, hogy kilépett Jenkins bandájából. - Az a Flint srác az? - súgom egészen halkan a fülébe, hogy tuti ne hallja körülöttünk senki és csak aztán húzódom újra hátrébb és elkerekedett szemekkel várom a választ. Azért az marha nagy szívás lenne! Folyton totál savanyú a képe, meg aztán régebben ő is rossz arc volt. A családja meg annyira komolyan veszi magát, hogy jesszus! E mellett még csak nem is mondható valami kiemelkedő szépségnek.
Még véletlenül sem arról van szó, hogy rosszul érezném magamat Abbie előadása alatt, amelynek egyértelműen ő a csillaga. Amióta kiléptem Noah bandájából, és magam mögött hagytam Jasmine és Beth „barátságát”, megtanultam értékelni azt, amikor valaki tényleg teljes értékűként kezel. Abbie mellett nem vagyok elnyomva, egy új csapat van most kialakulóban, így nem csoda, ha elfogult vagyok vele, a többiek nem különösebben érdekelnek. Meglehet, hogy ez némi megszokott mardekáros gőg a részemről, de minek méltassak másokat, akik hidegen hagynak? Nem csoda, hogy Corvuson kívül nem néztem a többi kviddicsezőt. Van így is bőven elég sok ismerősöm, nem kell, hogy az egész iskola a lábaim előtt heverjen. Ettől függetlenül a néhány srác, aki nagyon méreget, talán griffendélesek lehetnek. Az egyik még egészen mérsékelten jól is néz ki, de az utóbbi időben igencsak bénának érzem magamat, hiszen mint kiderült, éveken át nem vettem észre, ha bejöttem valakinek. Ez aztán tehetséges kell Alison! A közeli múltban világítottak rá, hogy ha én belekarolok egy fiúba, az bizony nem barátkozásnak értendő, hanem kitűntetett figyelemnek. Ezzel együtt így átestem a ló másik oldalára, elképzelni sem tudom, hogy barátként néznek rám, biztosan akarnak tőlem valamit. – Úúú, szuper volt a hangod Abbie, gratulálok, nagyon várom már az előadást, köszi, hogy bejöhettem egy rövid bemutatóra! – Adok kétoldalról puszikat a leányzónak, hogy aztán bosszankodva nevessem el magam, s csak legyintek egy nagyot, hátra sem nézek. – A bugyimban nincs szömörce. Csak tudod, hirtelen jött ez a.. hogy is mondjam, kísérősereg. Mintha kinőttem volna a földből nagy hirtelen. Vagy eddig nem vettem észre. És különben is, a családom kész téboly, átmentek indiaiba, előre elrendelt házasságot akarnak. – Biccentek a távozók felé, látva a srácot, akivel Abbie is együtt énekelt, de nem öntöm szavakba, csak kérdőn tekintek a barátnőmre, hogy mi a véleménye. Némi feszkót érzékelek, de csak mert a régóta meglévő agyturkász képességem manapság a felszínre úszott..
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha kistestvérként nősz fel egy ikerpár mellett, akkor nagyon is sokat kell azért dolgoznod, hogy kellő figyelmet kapj. Ha pedig nem érdekel téged annyira a történelem és az ereklyék, hogy ezzel kivívd a szüleid figyelmét, akkor meg még inkább. Szóval nekem mindig is tudnom kellett, hogyan hívjam fel magamra a figyelmet és e miatt hamar megtanultam, hogy az igenis jó, ha rám szegeződnek a szempárok, most pedig már hivatalosan is szabad vagyok, mint a madár jópár hete. Jó lássuk be ez a majdhogynem kapu kapcsolat baromság volt, főleg egy olyan sráccal, akiről mint kiderült a pasik érdeklik és amúgy is annyira hideg és unalmas. Nekem más kell. Valaki, akiben van tűz, aki ezerrel ég, mint ahogyan én is és aki élvezni akarja az életet. Adam egész jó fej ebből a szempontból. Tudja, hogy milyen színpadon állni és tudja, hogy milyen akarni, hogy rád figyeljen mindenki, még ha ez azt is jelenti, hogy legszívesebben mindig egymás elé állnánk, ha lehetne. A lényeg a lényeg, hogy itt egy újabb próba és a bemutató már egészen közel van, én pedig remélem, hogy minden jól alakul majd. Nekem van mit csiszolni még a tánc részén, Adamnek pedig a dalokon, akármennyire is sokat gondol magáról. Azzal persze nincs gond, hogy kiálljunk mások elé szerencsére, ehhez mindkettőnknek pont elég önbizalma van. Most is jól kieresztem a hangomat, bár Adam ezúttal kicsit a háttérbe szorul, mert ez nem egy rendes duett, csak az utolsó pár sora. Amikor végzünk intek is a csapatnak, hogy tartsunk egy kis szünetet. Rendesen elfáradtam és látom, hogy Alison is kissé feszengve ücsörög a szinpad előtt, úgyhogy ha jól sejtem, akkor nem maradna itt szívesen túl sokáig. - Oké, legyen egy fél óra, aztán mehet tovább! - villantok egy mosolyot, bár Adam láthatóan kissé húzza a száját, de addig legalább tud adni pár instrukciót a háttér táncosoknak. Azt hiszem lassan kezdi azért megérteni, hogy nekik is van jelentőségük, hiába állt eddig úgy hozzá, hogy mindenki más rajta kívül a színpadon teljesen felesleges és értéktelen. Lerobogok hát a lépcsőn, elkapok egy palack vizet és ledobom magamat Alison mellé. - Szia csajszi! Zavarnak? Elküldhetem őket, ha akarod. Látom, hogy úgy mocorogsz, mintha valaki mérges szömörcét pakolt volna a bugyidba. - vigyorodom el, közben azért jól meghúzom a palackot. Vannak énekesek, akik akár még előadás közben is isznak néha kicsit, mert hát ha kiszárad a torkod, akkor biztos, hogy nem tudsz úgy énekelni, mint ahogyan szeretnél. Én pedig mindig a maximumra törekszem, úgyhogy a kiszáradt torok esélytelen, hogy megtörténjen!
Szerencsére Jasmine és Beth elkerül az utóbbi időben, amiért hálás vagyok a sorsnak, mert a csúfos vereség után a karateversenyen, nem lenne lelkierőm még velük is szembeszállni. Az engem aggasztó kérdéseket inkább félreteszem, és úgy döntök, hogy barátnőzöm egyet. Az utóbbi időben eléggé összebarátkoztam a szintén mardekáros Abigail-el, mert nehéz kitörni abból a skatulyából, hogy más ház felé is nyissak, de miután kiléptem Noah bandájából, fel kellett fedeznem, hogy a házam táján vannak bizony értelmes lányok, akikkel jóban lehetek. Legutóbb azt a fiatal vélát védtem meg, és Nina sem egy tahó, ahogyan elsőre hittem. A végén még teljesen lecserélem az ismeretségi körömet. Ezúttal Abbie-t nézem meg, akiről tudtam, hogy tehetséges, de azt nem, hogy ennyire. Most éppen az egyik musical próbájára ültem be, amit elméletileg nem láthatnék külsősként, de szóltam, hogy hadd lógjak be, ha mást nem, osszanak rám valami díszletmunkás feladatot. Erre most nincs szükség, de az utolsó tíz percre jöhetek, amikor már nem fő számok gyakorlása történik. Érkezem is ebben az időpontban, hogy az első sorok környékére leülve belehallgassak barátnőm durva hajlításaiba, nem semmi, amit ez a lány a torkában őriz, igazi kincs. Felsóhajtok, ő sokkal természetesebben kezeli a központi szerepeket, nekem az utóbbi időben már egyre kényelmetlenebb, hiszen többen a szememre vetették, hogy nem barátként gondolnak rám, mint fiúk, én meg vak vagyok, vagy direkt nem veszem észre. Egyikről sincsen szó, csupán én elég közvetlen vagyok, és magamból indultam ki. Mégsem akartam megbántani senkit. Most is erről van szó, két sorral mögöttem már pusmognak, szintén valami késői kukkolók, de az is lehet, hogy miattam jöttek be az előadásra, amivel talán nem zavarják meg a lányt, de engem azért feszélyez, hogy rám meresztenek ekkora szemeket. Így, hogy már tudom, hogy miről van szó, nem tudok csak egy bájos mosolyt villantani, inkább igyekszem kizárni őket a tudatomból, és Abbie-re koncentrálni.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Felsóhajtok megkönnyebbülésemben, legalább a diáklány a könnyebbik esetek közé tartozik, mert Elijah és Felicity olyan szkeptikusan fogadta a dolgot, hogy már kétségbe voltam esve, hogy egyedül kell útnak indulnom. De osztom, amit Eileen mondd, ebben a varázslatos világban lényegében bármi megtörténhet, hát miért ne pont úgy lenne, hogy egy katasztrófa megállításához életeken át egymáshoz edződött, egy amúgy összességében idegen alakok összefogása szükségeltetik. - Köszönöm, hogy hiszel nekem, ez kiemelten fontos. Valójában nem voltunk mindig jóban, de hiszem, hogy ez egyszer, így utoljára együtt kell harcolnunk. Szerintem tegezz, a valóságban úgysem vagyok, és nem leszek a tanárod. Azért emlékszem, mert ez egy olyan átok, amelynek fő elszenvedője én vagyok. Nekem kell vezekelnem a tetteimért, és megoldást találnom. Hóhérként dolgoztam, élvezetemet leltem a gyilkolásban, legalábbis nem értékeltem az élet értelmét. Egy utolsó kivégzésen ti is jelen voltatok mint nézők, de az öregasszony úgy tűnik hatalmas boszorkány volt, aki értett a dimenziók közötti varázslathoz. Kiragadott engem belőle, és arra ítélt, hogy az emberiség vesztét jelentő katasztrófákon át próbáljak meg tanulni, hogy elkerülhessük a végső pusztulást. És ha lehet, akkor ti legyetek a segítőim egy-egy világban. Ám a világok csupán lenyomatai a többinek, amelyben mind szerepelsz te is, de nem lélekvándorlás útján. Más vagy mint ők, de ugyanúgy az átok szereplője. A gond csak az, hogy van még valaki, egy természeti lény, amolyan angyal, aki utazik a síkok között, s eddig tanácsokkal szolgált. Közölte, hogy ez a világ az utolsó, és ha itt elbukunk, mindennek vége. Így az időm korlátozott.. Találtam már másokat, de nehezen hiszik, hogy valóban ekkora a baj. Talán őrült vagyok. De ha nem…Akkor csak rajtunk múlik minden. – Nem is nagyvonalakban meséltem most neki, hanem egészen részletekbe menően, de úgy vélem, ideje fejest ugrani. Ráadásul aki hisz nekem, megérdemli, hogy ne csak adagoljam. Ezen felül ő komoly támogatóm lehet az érvelésben, mert attól félek, ha fogy az időnk, nem lesz időnk másokat győzködni. Nem valami porszívóügynök vagyok, aki másokra tukmálja a világ megmentését.
Minden ellen? Tehát ebbe minden mugli és minden varázsvilágbeli dolgot beleérthetek...? Nem akartam értetlennek tűnni, ezért nem kérdeztem vissza, de egy kicsit azért kételkedtem a fegyver erejében, akármennyire is nézett ki szokatlanul, és akármennyire hangzott hihetetlennek, amit a férfi mondott róla. A kérdéseimre adott magyarázatot egy pár másodpercig emésztenem kellett. Annyira... valótlannak tűnt, de közben mégsem, hiszen amit gyerekként természetfelettinek hittem, amiről mindenki azt mondta, hogy csak mese, abban léteztem itt és most. Ezek után miért ne lehetne valóságalapja egy másik világnak, egy alternatív univerzumnak? - Őszintén, egy kicsit most olyan, mintha újraélném, mikor megkaptam az első levelet innen... - jegyeztem meg. A muglik közt nevelkedve ugyanannyira hiteltelennek tűnt a varázslat létezése, a tapasztalat pedig azt mutatta, hogy nem szabad rögtön kizárnom a lehetőséget arra hivatkozva, hogy hülyeség, vagy kitaláció. Persze ott tartottam lehetőségként azt is, de mégiscsak az beszélt belőlem, hogy ez a két helyzet majdnemhogy ugyanaz, annyi különbséggel, hogy most már kevésbé gondolkodom a muglik fejével. - Egy kicsit... hihetetlennek tűnik, de annyira talán mégsem. Mondhatni, emésztenem kell még az információt - próbáltam összehozni valamiféle értelmes reakciót is. - De tegyük fel, hogy hiszek bennük - tettem hozzá, hiszen belegondolva, nem tudtam bizonyítani egy olyan dolog nemlétét, amivel még nem találkoztam. Nem ártott szkeptikusnak lenni, de valahol mégis bennem van, hogy könnyebben elhiszek efféléket a tapasztalat miatt. Nem mondom, hogy be lehet etetni baromságokkal, de ez logikusan átgondolva nem tűnt annak. - Ha maga emlékszik az előzőekre, akkor én miért nem? - találtam egy kisebb logikai buktatót. Bár lehet, hogy ez valami egyedi eset, és az amnéziám nem csak a mostani életemre vonatkozik. - Illetve ha... többen is voltunk, akinek volt egy alternatív énje valahol... találkozhattunk már egymással most is, vagy nem megy ilyen egyszerűen? Egyáltalán mennyien vagyunk és miért pont mi? - kérdeztem rögtön, ami eszembe jutott. Több is akadt még, ahonnan ezek jöttek, például kíváncsi lettem volna a másik énjeimre, kik voltak ők, mit csináltak és miért, de leginkább a nagyvonalakban való megértést segítő kérdéseimre szerettem volna választ kapni. Utána jöhetnek a részletek.
Okos kislány, ami nem is csoda, az alap intelligenciát, hozzáértését minden világban tudja kamatoztatni. Végigsimítok a fegyver agyán, láthatóan már hozzámnőtt, noha már rég nem vagyok egy gyilkológép. Egykor az voltam, manapság sokkal inkább a védelmemre szolgál, ráadásul egy ilyen mordállyal akár járatokat is lehet robbantani, ha valahol nem találok bejáratot. - Ahogy mondod. Annyival egészíteném ki, hogy ez minden ellen hatásos. Legalábbis bármi ellen, amivel eddig találkoztam. – Nyilván még a számos világban sem akadtam össze minden bestiával, de az biztos, hogy az itteni sárkányok védelme sem hatásos a sugárfegyver ellen, mondhatni az űrből hozott eszköz igencsak hatékony az én kezemben. Mások aligha értene hozzá, legalább ennyi előnye van a dimenzióugrásoknak. - Mondanám, hogy mindig mástól. Inkább máshogy magyarázom el. Mennyire hiszel a tükörvilágok létezésében? Vannak párhuzamos dimenziók, ahol te is ugyanúgy létezel. Sok száz ilyen van, én szám szerint huszonhétben jártam ezzel együtt, és többször találkoztam veled is. Vagyis nem veled, hanem az ottani változatoddal. – Nézek rá jelentőségteljesen eltéve a fegyvert, hogy eméssze egy kicsit a dolgot. Egyszerűbb a varázsvilágban beadni ezt, mint mondjuk egy teljesen mágiamentes környezetben, ahol az emberek túl felvilágosultak, hogy ilyesmiben higgyenek, vagy éppen földhözragadtak, hogy egyáltalán felfogják. – Nem volt éppen felhőtlen a viszonyunk, de remélem, hogy most az utolsó alkalom jön.. Mégis mellém, mellénk állsz. Mindenki jól jön, aki az ügyben érintett. – Hagyom, hogy tovább gondolja a dolgot, most nem sietünk, de legalábbis az óra végéig biztosan van időnk, addig senki nem jár majd a zárt seprűtároló irányába. Nem akarom bántani, ha nemet mond, jó eséllyel úgysem adja tovább, hiszen önmagában nagyon hihetetlen a történetem, mondhatni jó kis pletykatéma lehet, de semmi több. A mardekáros diáklány viszont túl komoly, nem egy pletykafészek alkat. Aztán lehet, hogy ezúttal tévedek.
Nem hittem volna, hogy a szellemet ennyire - viszonylag - egyszerű lesz meggyőznöm. Valamiért úgy érzem, hogy a közeljövőben elégtételt kér azért, amiért ilyen szívességet mertem tőle kérni, de ez legyen a legnagyobb bajom. Végül a rúnaterem helyett az egyik seprűtárolóban kötünk ki, ami kapcsán átfut az agyamon, hogy ez a helyzet egyre érdekesebb. Az előbb vettem rá egy kopogószellemet, hogy tegyen tönkre egy órát, egy számomra abszolút ismeretlen helyettesítő tanár nem kicsit furcsa kérésére... valószínűleg nekem elment az eszem, meg talán neki is, de eddig hiába nem szolgált konkrét információval, egy pillanatig sem kételkedtem a dolgok komolyságában. Amikor a fegyvert letette elém, nem igazán váltott ki belőlem semmit kívülről, meg sem rezzentem. Valószínűleg nem akar eltenni láb alól, ha már eddig segítettem, mindenesetre kicsit furcsán néztem rá. - Hát, az egyértelmű, hogy fegyvernek néz ki - mondtam. De már első látásra leesett, hogy valami nem stimmel vele, így kis tétovázás után felvettem az asztalról, hogy közelebbről is megnézzem. Így már teljesen egyértelművé vált, hogy ez nem afféle, amit a muglik használnak, nem is nagyon hiszem, hogy hagyományos pisztolyt valaha is látnék varázslónál. - Ezen kívül fogalmam sincs - tettem hozzá, hiszen ha így rákérdezett, akkor egész biztos több egy átlag fegyvertől. Szívem szerint simán leteszteltem volna mondjuk egy seprűt céltáblaként használva, de mivel ki tudja, mire volt ez képes pontosan, nem tűnt jó ötletnek, főleg ha még erős hanghatás is tartozik hozzá és annyi a rejtőzködésnek is. Amit ezután mondott, az egy kissé... meglepett. Gondoltam, hogy nem a semmiért van ez az egész, és akármennyire homályosan fogalmazott a férfi, máris több volt, mint amire egyébként számítottam volna. Ilyen tényleg létezik a valóságban, nem csak a könyvek lapjain? - Megmenteni? Mitől...? - kérdeztem kicsit szkeptikusan. Jó, persze, a világ tele volt veszélyekkel, főleg, ha valaki még varázsló is a tetejébe, de azért néhány mugli élete se egyszerű. Így kontextus nélkül viszont nem tudtam hová tenni a szavait. - És hogyan jövök én a képbe? Mikor volt az a... korábban? Talán túl sok infót zúdított rám egyszerre, cserébe ezért ez a sok kérdés. Vagy totál paranoiás, ha addig elment, hogy tanárnak tettesse magát, vagy tényleg folyik valami a háttérben. De azt tényleg nem értettem, mire utalt a korábbannal, és hogy ezek szerint akkor ellenségek is lehettünk. Egy részem szívesen felnevetett volna a helyzet abszurditásán, valójában pedig ott motoszkált bennem, hogy mivel bőven vannak a varázsvilágnak olyan részei, amikről fogalmam sincs, talán jobb, ha komolyan veszem és csak próbálom magamban helyretenni a dolgot.
Türelmesen várakozom, s hamarosan az egész kastélyt betölti a riadalom hangja. A lány ügyes politikus, valahogy elintézte, hogy magunk lehessünk, és senki sem foglalkozzon azzal, miért is marad el az óra. Vagy egyáltalán azért, hogy mit keresek itt, merre lehet az eredeti rúnaismeret tanár. A lánynak mindenképpen magyarázattal tartozom, ahogyan ő is különösebb kérdés nélkül, látatlanban megbízott bennem. Kétlem, hogy azért, mert a tanárt látja bennem. Valahogy ő is átérzi, hogy az ilyet kér tőle egy idegen, azt jó eséllyel nyomos indokkal teszi. Nem volt felhőtlen a korábbi viszonyunk, sőt, nagyon is végletes volt, de itt, az utolsó világban mindenkibe olyan mély hitet kell helyeznem, mintha ő volna az utolsó reményem. Aztán ha elárulnak, az egy más kérdés, de ennyit kockáztatnom kell. Most nem is akarom tudni, hogy a Hóborc nevezetű teremtmény mire is volt képes, inkább bevárom a lányt a folyosón, de a terembe már nem megyünk vissza, főleg azért, amit mutatni akarok, ha már rábízom a titkomat. Egy seprűtároló helységet keresek, tudomásom szerint most egy ideig nem lesz repüléstan senkinek, így itt nem keres majd senki egy ideig. - Látom te is az eredmények embere vagy. Helyes. Tudod, hogy ez micsoda? – Veszem elő a sugárfegyvert, rátéve az egyik asztalkára, hogy szemügyre tudja venni. Látszólag egy pisztoly, de csupán hasonlít a muglik fegyvereihez. Például az oldalán töltény helyett egy töltöttség mérő van, tehát nem hagyományos lövedékkel működik. – Gondolom azt már kitaláltad, hogy nem tanár vagyok. Azért jöttem, hogy megmentsek mindenkit, de ennek teljes titokban kell maradnia. Pánikot nem akarok, de a segítségedre van szükségem. Nem tudtam, hogy hol talállak, ez így most a véletlennek köszönhető, de tudd, már korábban is segítettél, amikor éppen.. nem ellenem voltál. – Ezzel talán ködbe burkolózik a mondandóm, de nagyon kiváncsi vagyok, hogy reagál. Az sok mindent eldönt a további jövünkről.
Felvont szemöldökkel hallgattam a választ a kérdésemre. Nem egészen értettem, mik lehetnek azok a fontos dolgok, hiszen eléggé ködösen fogalmazott, de valószínűleg ez is volt a cél. Mindenesetre a hangsúlyából tippelve tényleg fontosabb lehetett, mint egy szimpla tanóra, így csak bólintottam egy aprót anélkül, hogy bármit is kérdeztem volna. Talán az ráér később is. - Még nem találkozott Hóborccal? Szerencsés - jegyeztem meg kis meglepődéssel az arcomon. - Remélem, megtalálom - tettem hozzá, és lassan az ajtó felé indultam, és úgy voltam vele, hogy elintézem én ezt egyedül is, rábízom a férfira, velem tart-e. Bár nem tudom, Hóborc mennyire hallgatna rám, ha egy tanár kíséretében érkeznék... abban sem vagyok biztos, hogy így fog, szóval legkevésbé sem zavar, ha velem jön. Mindenesetre kiléptem az ajtón és sietősen a szellem keresésére indultam; a diáktársaimtól nem akartam megkérdezni, merre látták, elvégre akkor rájöhetnek, hogy mesterkedem valamiben. Ennek elkerülése végett legfeljebb a festményektől tudtam segítséget kérni, amik bár gyanakodva, de elárulták, merre találom Hóborcot. Még szerencse, hiszen pont elég nagy volt a kastély ahhoz, hogy ne találjam meg egykönnyen, így viszont sikeresen sikerült belefutnom az egyik torony felé vezető folyosón. Nem sokszor beszéltem a kopogószellemmel az eddigi itt töltött éveim alatt, de az mind maradandó élmény volt. Ennek ellenére a legkisebb rezdülés nélkül, lazán szóltam hozzá és próbáltam meggyőzni - nem volt nehéz, elég volt csak említenem, hogy a professzor hiányzik egy darabig, mire gyakorlatilag magától ment is, hogy ha szabad a pálya, egyelőre a diákoknak is okoz egy kis meglepit, de a prof sem marad majd ki belőle, ha visszatér. Előre láttam magam előtt a katasztrófát... De most az egyszer - valószínűleg - a jó ügy érdeke az egész. Miután az én feladatom itt véget ért, a többit pedig Hóborcra bíztam, újra csatlakoztam a helyettesítő profhoz, akinek tulajdonképpen még csak a nevét sem tudtam, és jó eséllyel ő sem az enyémet. De ha már erre az egészre adtam a fejem, ideje választ kapnom a kérdésemre, főleg, hogy így belekeveredtem és azt sem véletlenül. - Tehát mi is az a fontos dolog, ami miatt le kellett paktálnom egy szeszélyes kopogószellemmel? - kérdeztem egyenesen a közepébe vágva.
Professzor nem vagyok, és ha a lány tudná, hogy egykor embereket nyakaztam le, pusztán mert abban a munkában láttam az életcélomat.. Na de ezt hagyjuk is, hiszen a csaj meg valami ősi vámpír volt az előző világban, és nálam jóval komolyabb, véres tetteket vitt végbe. És akiben ilyen szerep van kódolva, az hiába bújik egy diáklány álcájába, ki tudja, hogy megint mikor tör ki belőle a Fenevad. Jut eszembe, végtére is nem tőle kellett leginkább tartani, és a végjátékban még segített is. De akkor ki az, aki ezúttal majd az utamat állja? Az biztos, hogy nem lesz több esélyem, esélyünk megmenteni mindenkit. Itt és most mindennek tétje van. Ahogyan Felicityvel a közepébe vágtam, ahogyan Elijah-t rávezettem a történetben elfoglalt helyükre, talán ez a lány is a segítségemre lehet, és ha nem néz futóbolondnak, akár be is mutathatnám a többieknek. - Ezúttal vannak fontosabb dolgok is, amelyek ugyan mindenkit érintenek, de titokban kell maradniuk egy darabig. – Ha ismerném az igazgatóját, biztosan jól összemosolyognánk, hiszen pont Dumbledore szokott hasonló zagyvaságokat mondani a kegyeltjeinek, ám ezúttal nélküle kell világmegváltanunk, csak a sajátjainkra tudunk hagyatkozni. - Gondolom. Ez a mostani viszont olyan, ahol már nem a tanulás fontos. – Ránézek az órámra, valóban van még pár perc egészig, én meg túlságosan a pergamenbe merültem, és most jó, hogy a mardekáros ennyivel előbb jött, mert még van esély, hogy a saját dolgunkkal foglalkozzunk a felesleges időhúzás helyett. Még jó, hogy megérzi a hangomban megbúvó komolyságot, és ösztönösen segítségemre van. Vagy csupán a koromnak tulajdonít némi tiszteletet, ezért hallgat rám? Végülis mindegy. – Ki az a Hóborc? Végeredményben bárki is, csináld. – Kérem halvány mosollyal, felnyalábolva a pergement, legalább a névsort hozom magammal. Mozdulatomból érezheti, hogy megyek vele, ha kell, pillantásomban pedig benne ül, hogy ha elhalasztottuk az órát, beszélni kell.
Úgy tűnt, meglepte a professzort az érkezésem. Nem is csodálom mondjuk, elvégre nem járkálnak be minden terembe diákok már óra előtt egy kicsivel. Illetve a meglepettség még enyhe kifejezés is volt, de hamar elengedtem és betudtam annak, hogy korán érkeztem. - Igaz... - állapítottam meg a bejövetelemmel kapcsolatban, hogy egy kissé fordítva történt. De ezek szerint nem zavartam meg nagyon, így máris továbbmentem a teremben a szokásos helyem irányába, ahol aztán lepakoltam a cuccaimat. Aztán intésére reagálva kissé közelebb léptem a férfihoz. A kérdésével viszont egyértelműen meglepett. Helyettesíteni van itt, és mégis lemondaná az órát? Akkor egyáltalán miért vállalta el...? - Elhalasztani? Hogyhogy? - Nem akartam tapintatlan vagy udvariatlan lenni, mégis ez volt az első, ami kicsúszott a számon. De most már kíváncsi voltam, mi lehet az oka ennek. Ha pedig már így megkért rá, akarva-akaratlanul is beavatott valamibe. Viszont valamiért olyan érzésem volt, hogy nem véletlen pont én voltam az, akit erről kérdez, nem csak azért, mert én voltam az első, aki beesett. Ráadásul biztos nyomós oka lehetett, ha csak így rákérdezett, legkevésbé sem palástolva a szándékot. - De... nem is tudom. Ritkán maradnak el az órák csak úgy - mondtam, miközben jártak az agyamban a fogaskerekek, hátha tudok választ is adni. Az eredeti problémát, a professzor hiányzását már megoldották, ezek után már csak akkor maradna el, ha valami baj történne, mondjuk a terem ideiglenesen használhatatlanná válna. Ezaz! Ha a termet nem tudnánk használni, biztos kapnánk egy lyukasórát. - Esetleg ha sikerülne rábeszélni valamire Hóborcot még az óra előtt... - gondolkodtam hangosan. Nem éppen a segítőkészségéről volt híres kedves szellem "barátunk", de lehet, hogy ebben benne lenne, elvégre katasztrófát nagyon is szeret csinálni. De hogy kérésre is megtenné-e, vagy hogy egyáltalán sikerül-e még megtalálni, az már kérdéses. Nem voltam biztos benne, hogy menni fog, de egy próbát megér, ha csak nem születik jobb ötlet.
Nem igazán akartam tanítani, holott a beszélőkém már csak a koromból kifolyólag igen hatékony, nagy mesemondó vagyok, sokfelé jártam, sokat láttam már. Mégis, most a feladatomra kéne koncentrálnom, ami jelenleg a beszivárgás, és a mielőbbi előrelépés a nyomozósában. Ha ez az utolsó világ, akkor lehet, hogy csupán napok vannak hátra, amíg lesújt ránk a végzet. Akkor pedig mindennek vége. Tizennyolc év kevés volt, hogy megmentsek mindenkit, mondván úgy véltem, hogy ha elbukom, hát kezdem előlről, másokkal. Ám most az az angyal jelezte, hogy itt a vége, ha most nem teszek semmit, több lehetőségem nem is lesz. Úgyhogy pár nap, ennyi maradt mindössze. Ám a kapkodás, a sürgetés sosem jó tanácsadó, de ha elhúzom az időt azzal, hogy szépen megismertessem őket a történettel, akkor pont ezért veszhetünk. No meg ott a dilemma, hogy ha mondjuk egy rosszakarónak tálalok ki, akkor lehet, hogy azzal nagyobb kárt okozok. - Oh, jó napot. – Köszönök automatikusan, de aztán alaposan megriadok, ami ki is ül az arcomra, noha próbálom palástolni a meglepetésemet. Nem csak hogy egy korábbi társammal akadok össze, ez a lány legutóbb a vámpíroknál egy nagyhatalmú élőholt volt, és alaposan megszenvedtem vele. A végéig nem tudtam, hogy hányadán állunk vele, és végül az a hihetetlen nagy becsvágya okozta a vesztét. Most diáklánynak tűnik, de nem szabad alábecsülni. Becsukom a számat, remélve, hogy nem vette észre azt, hogy mennyire tartom a távolságot, s becsapom a füzetkét, amit figyeltem. Lepattanok az asztalról, mert talán még helyettesítő tanárnak sem illő ücsörögni. - Már bejöttél, utólag pedig nem kérünk engedélyt. – Mosolyodom el lényeglátóan, aztán beinvitálom. Lehet, hogy tényleg valami órám kezdődik hamarosan, amiből fel sem készültem? A vendégtanároknak is van munkája, de bevallom férfiasan, most a világ megmentése előbbre való. Intek, hogy jőjjön csak közelebb, noha akkor a többiek felé azt kéne lekommunikálni, hogy az óra elmarad. De milyen indokkal tegyem? A helyettesítő már aligha mondhatja, hogy nem ér rá. – Azon tűnődöm, hogyan halaszthatnánk el ezt a mai órát. Van ötleted? – Kérdezem meg egyenesen a lányt, hátha ebből kiderülhet az is, hogy éppen kivel állok szemben.
Az egyik kedvenc tantárgyam volt a rúnaismeret - azon kívül, hogy élveztem, elég jó jegyeim is voltak belőle. Érdekes volt arról tanulni, hogy miképpen működött a rúnaírás, a különböző típusait hogyan használták ősi kultúrákban, és hogyan ruházták fel a szimbólumokat mágikus hatalommal. Már akkor elvarázsolt, mikor még csak az ábécével és a jelentésekkel foglalkoztunk, később pedig, ahogy jobban belemélyedtünk az anyagba, egyre érdekesebbé vált. Így nem meglepő tényező az sem, hogy általában siettem elsők közt ott lenni az órán, néha pedig lehet, hogy egy kicsit túlságosan hamar is sikeredett... A stréberség messze állt tőlem, de attól még szerettem jó helyet találni a teremben, amire csak akkor volt esélyem, ha nem utolsóként érkeztem. Még most is volt néhány perc az óra kezdetéig, a legtöbben még lézengtek a folyosókon, csak lassacskán kezdtek el elindulni a termeik felé, vagy ha az közel volt, akkor tudomást sem vettek a közelgő csengetésről. Én nem ezek közé tartoztam, inkább azokhoz, akik szinte buzgón indultak el, mert a kedvenc órájuk következik. Jó, azért egyáltalán nem siettem annyira látványosan, és ha valaki megállít egy szóra út közben, azt sem lököm félre az úticélom miatt. Még így is, amikor felérek a hatodikra, csak néhányan vannak a folyosón, ami a rúnák termébe vezet. Határozott léptekkel kerültem ki a még pár perc szünetet kihasználó csevegő diákokat, és az ajtót lassan kinyitva készültem belépni a terembe. Azonban a tanári asztalon üldögélő, idegennek tűnő férfi látványára megtorpanok. Vajon megzavartam valamit...? Alig tűnődtem el, máris megcsapott a felismerés. Hát persze! Mintha a professzor említette volna a múlt héten, hogy a közeljövőben hiányozni fog pár napot, de számítsunk helyettesítésre, amíg vissza nem tér, az órák addig sem maradnak el. Csak az ment ki a fejemből, mikorra is mondta ezt az időszakot. De így már világos, és máris beljebb léptem a teremben. - Ó, üdv - köszöntem talán kissé még mindig megszeppenve, ugyanis a pasas nem igazán tűnt ismerősnek. Azt hittem, helyettesíteni valaki a megszokott tanáraink közül jön be, de ezek szerint mégsem. Talán az egyetemen tanít? Biztosan mindenkinek órája volt a mieink közül, ezért kellett egy egyetemi professzort beküldeni helyettesíteni. Őket nem ismerem igazán, legfeljebb egyet-kettőt, aki szintén volt már így bent valamelyik óránkon, vagy futtában látásból, így nem lepett meg, hogy esetleg új arcot látok, bár az sem egészen kizárt, hogy egészen új tanerőről beszélünk. A Roxfort azért nem arról híres, hogy állna itt az élet. - Ugye nem gond, ha bejövök? - kérdeztem még mindig az ajtóhoz viszonylag közel állva. Ha esetleg megzavartam, akkor készen álltam máris visszafordulni és megvárni a tényleges kezdést, de volt egy olyan érzésem, hogy így, hogy amúgy is máris kezdünk, nem fog kiküldeni, és esetleg lepakolhatom a kezemben szorongatott cuccaimat, amik az órához kellenek.
Hosszú életem során megtanultam alkalmazkodni, gyorsan beilleszkedni, és ez most sincsen másképpen. Ha egy olyan világba csöppentem, ahol a varázslaté a főszerep, talán akkor akadok össze további meseszereplőkkel, ha a központjukban fordulok meg leginkább ezért némi utánajárás után a Roxfortot választom. Az egyik furcsácska, mozgó képes újságban találtam egy hirdetést, miszerint itt az egyetemen állandó tanárhiány van a hatalmas egyetemista érdeklődés miatt, ezért számot vetek a saját tudásommal, és megakad a szemem a hangzatos Rúnaismeret helyettesítő tanár címen, ehhez akár még érthetek is, ráadásul csak helyettesíteni kell olykor, dolgozatokat javítani, szertárt rendezni. Túl sokaknak nem fogok szemet szúrni, habár azon túl, hogy az arcomon van egy kisfiús báj, már jó ideje nem szedtem le a szakállamat, ezért afféle sötét alaknak is mondhatna, aki nagyon megfigyel. Ezzel a Vectorral egyébként egész jól kijövök pár nap után, és végre amikor egyedül hagy, felpattanok a tanári asztalra, s egy pergement nézegetek, amelyen ugyan csak nevek vannak, de hátha egyik-másik ismerősen cseng a tanítványai közül. Ami persze részemről halott ötlet, hiszen nem számít, hogy a társam, akire várok, ki lehetett egy másik életben, most mindenképpen másik nevet visel, csak én vagyok az állandó. Nem is tudom, hogy kivel lenne jó összefutni, egy tanárral, vagy egy diákkal, de az mindenképpen jó lenne, ha a Fenevadat elkerülném, és úgy fel tudnék készülni a végső összecsapásra, hogy minél több szövetségesem mellettem áll. Észre sem veszem, hogy nyílik az ajtó, annyira belemerülök a nevek bogarászásába.
//
Ruci 
