2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kezdem én is elveszíteni a fonalat, hogy mégis mi a fene folyik a családom körül, de az biztos, hogy tényleg nagy titkok vannak, amikről nekem még csak halvány sejtésem sincs és egyelőre még nem igazán tudom, hogyan fogok ezeknek a végére járni, főleg úgy, hogy nem vagyok otthon, és őszintén szólva nem is szeretnék mostanában hazamenni. Bőven elég volt az otthon töltött idő, ha lehet, akkor még egy ideig maradnék itt Eugene-nel, főleg mivel ez a pár nap is nagyon nehéz volt számomra nélküle. - Féltékenység? Talán igen... igazad lehet, de nem tudom, hogy ki kire lehetett féltékeny, hiszen az édesanyád apáék rokona volt igaz? Nem értem... - ez az egész tényleg nagyon zavaros, nem tudom, hogy ki kire lehetett féltékeny és egyébként is mit érsz azzal, ha tönkreteszed mások boldogságát? Attól még nem akar majd az illető helyette veled lenni, ez azért nem így működik, de persze attól tartok ezt egy olyan ember, mint a nénikém sosem értené meg, hiszen az én boldogságom sem érdekli, nem is érdekelte sosem, sőt jó eséllyel nem is fogja, akkor mégis mit várok el tőle akárki mással szemben? - Elfeledett emlék? De hát... hogyan tud beragadni egy emlék a pincébe? Olyan valóságosnak tűnt, félelmetesen valóságosnak. - nem is arról van szó, hogy ijesztő volt, sokkal inkább tényleg a valósság, az hogy megrendítő volt látni azokat a képeket, félelmetes és hogy újra lássam... de egyébként is hogyan deríthetném ki, hogy mi történt ott és miért van ott az az emlék? - Solina nem tud több részletet erről az egészről? - tudom ő régóta ismeri, de hátha van valami, amit még nem mondott el, mert nem akarta, mert elfelejtette, vagy bármi, ami még fontos lehet és amiről egyelőre még mindig nem tudunk. Akármi, ami esetleg választ adhat ezekre a furcsa képekre. - Igyekeztem kerülni a témát, a nénikémet pedig elkerülni. Mégis... mit mondhatna? És ha említi a házasságot, akkor én mit mondjak? Nem akarok hozzámenni ahhoz az alakhoz, akkor inkább... megszököm. - hevesen rázom meg a fejemet, mert ebben biztos vagyok. Nem erőltethetik rám, hogy valaki olyanhoz menjek hozzá, akit nem szeretek, sőt aki kifejezetten irritál, mert az a fickó cseppet sem szimpatikus és még erőszakos is. Ha annyira tetszik a nénikémhez, hát menjen hozzá ő... Persze tudom, hogy nem így megy ez, mert Fredericonak jó eséllyel inkább én kellenék és nem a nénikém, aki azért már bőven benne van a korban, de én biztosan nem megyek hozzá.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
Elgondolkozva simogatom a szerelmem állát, ahogyan eltűnődök a múlton. Apám annyi mindent mondott, a végén már ő maga is bele volt zavarodva, hogy mi is volt a valóság, és mi az álomkép, amelyet sajátként teremtett, hogy mindenért az O’Harákat hibáztassa. Végül eszembe jut valami, aminek talán nincs is létjogosultsága, de Grace-szel szinte már egy család vagyunk, messzemenőkig összevonódik a sorsunk, több dolgot mondok el neki, mint Alvareznek, a saját intézőmnek. - Drága, az csak a gondok egyik ága volt. Az apád és a nénéd valamiért nagyon oda akartak csapni, de apám szavaiból néha előtűnt valami nagyvaság, mindig azt mondta: a zöld szemek pillantása. Nem tudom, hogy ki lehetett zöld szemű. Te nem ismersz valakit szerelmem? Nem lehet, hogy a féltékenységnek lehetett szerepe, mint zöld szemű szörnyeteg? – Rázom a fejemet, valahogy nem értem, hogy ki kire lett volna féltékeny, hiszen apa tényleg egy szegény család volt, nem volt irigylésre méltó sorsa.. Zavaros ez az egész, és most majdnem húsz év után kéne kibogoznunk. Én már nem is tenném, csak lelépnék az édes vörössel, de ő most annyira kétségbe van esve attól amit látott, és hallott, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni a szavait, annyira sajnálom őt, hogy így felzaklatta valami. - Elképzelésem sincsen. Nem biztos, hogy szellemek voltak, lehet, hogy egy elfeledett emlék ragadt oda be. – Az O’Hara ház alagsora úgy fest, hogy valami titkot rejt, aminek nem is biztos, hogy van hozzánk köze, mégsem lehet csak úgy vállat rántani rá. Én azt mondom, hogy Grace egyébként sem megy gyakran haza, akkor a patrónus körülnézhet, és nem eshet baja. - Most már nem csak a barátaid miatt. Itt vagyok neked én, a többit pedig megoldjuk. És hogy váltál el apádtól? Mik a tervei Frederico-val? Még képben van az a frigy? – Kérdezem átölelve, ha már hozzám bújik. Annyira borús hangulata van, hogy nem biztos, hogy ma erőltetni kéne a testiséget, helyén valóbb a csókolózás, és az éjszaka átbeszélgetése. Jobban szeretem őt annál, mintsem a hempergésre koncentráljunk, még ha abban némi boldogító adrenalin. Úgy vélem, hogy az ember a szerelmével a közös helyzetekre figyel, minden más csak kevésbé fontos.
♫ Heaven ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Újra együtt! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Magam sem tudom, hogyan magyarázzam el neki pontosan azt, amit láttam, pedig valahogy muszáj lesz, hiszen talán ő tud rá mondani valamit, ha már én nem igazán értem azt az egészet, amit láttam ott. Biztosan van rá magyarázat, habár abban én sem hiszek igazán, hogy tényleg szellemekről van szó, mert hát a szellemek... nem igazán vannak bezárva, és akkor már láttam volna őket máshol is a házban. Tény és való, hogy úgy fest egyre több titok derül ki, ami körül lengi a családomat, na de őszintén szólva azért ilyesmire nem gondoltam volna, hogy effélére bukkanok a pincében. Azért ez nagyobb dolog, mint egy szimpla... titok, sőt egészen hátborzongatónak mondanám. - Nem az állt közéjük, hogy az apád nem volt... tudod... tehetős ember? - vagy csak nem volt nemesi címe, nem is tudom, de mintha ilyesmi rémlett volna eredetileg. Igazság szerint nem tudom pontosan, nem mesélt még olyan sokat a szüleiről, amit azért megértek valahol, hiszen nem egy kellemes történet, még ha ő nem is élte át, de azt igen, hogy az apja börtönben halt meg, hogy sose látta az anyját, hogy elvették a szüleit tőle, a rendes gyerekkort és ezt... nagyon úgy fest, hogy a családom tette vele. Ki tudja még, hogy kivel mit műveltek. - Talán ez megoldás lehet igen, de... szerinted mi lehetett egyáltalán? - legalább valami tipp, vagy fogódzó hátha van, amire esetleg gondol, az azért segítene, hogy ne folyton ezen járjon az eszem, főleg mert igazából nem szívesen megyek haza és úgy fest e miatt kellene, bár legközelebb a szünet lesz, amikor megtenném, mert az óráim és az iskola számomra sokkal-sokkal fontosabb, mint az, hogy a családommal legyek, akikkel még csak nem is szeretek időt tölteni és ha hazamegyek, félő, hogy muszáj lesz. No meg mi van akkor, ha ne adj isten nem engednek vissza? - Oh jól, persze, vannak barátaim, nem is kevés, az iskola mindig is sokkal jobb hely volt, mint otthon lenni, de... ezzel gondolom nem mondok újat. - mosolyodom el és még szorosabban hozzá is bújok. Na igen, az iskola jobb hely, most hogy itt van csak még inkább, hiszen végre vele lehetek, így pedig még kellemesebb itt lenni és azt hiszem ez tényleg csak egyre jobb lesz. Azért is nehéz hazamennem és utána nézni ennek az egész pince kérdésnek, mert ahhoz a családommal kellene lennem, amit pedig nagyon nem akarok, de mégis birizgálja a gondolataimat az a néhány pillanat, amit odalent töltöttem.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
Alig várom már, hogy együtt legyünk, főleg, hogy legutóbb a menekülés hevében ő szerette volna, ha belakjuk a szobámat minden tekintetben, így most adott a lehetőség, hogy itt a kastélyban, ahol nem láthatja a családja, végre tényleg kettesben legyünk. Ám úgy fest, ennek ismét várnia kell, lévén Grace-nek valami fontos mondandója van, ezért kézen fogom, és a szobámba sietünk. Most már tudja az utat, bármikor felkereshet, és nem kell attól félnie, hogy valaki mással talál. Előtte sem érdekelt senki, ő az egyetlen, aki képes volt eltéríteni attól a bosszúhadjárattól, amit már nyolcadik éve tervezek, építgetek. Első dolgom lesz kulcsot másolni neki, hogy legyen számára egy biztos menedék az iskolában, ha mégiscsak úgy érezné, hogy a hálókörletekben nem érzi jól magát. Leülünk hát az ágyamra, immár cipő és csizma nélkül, az ölembe húzom a kezét, és várom a magyarázatot, hiszen eléggé meg van rémülve, ami nem rá vall. - Titkok.. az O’Harák megint titkolóznak.. Apám mondta annak idején, hogy elképzelhető, hogy valami titok állhatott az esküvőjük útjában, de az már nem derült ki, hogy pontosan mi történt. Őt bebörtönözték, anya pedig nem sokkal a születésem után belehalt a bánatba.. De.. mi lehet a titok.. – Kérdezgetem szinte magamtól, mert el nem tudom képzelni, hogy Grace ugyan mit látott a pincében. Nem rémlenek az általa lefestett szellemalakok, de nem is értem, miért lennének a szellemek pincében, amikor azok át tudnak menni a falakon is. Másról lehet itt szó. Megsimogatom a lány arcát, és szorosabban átölelem, ahogyan tűnődünk a dolgon. - Solinát kár lenne odaküldeni, nem akarom őt veszélybe sodorni. És én sem mehetek csak úgy oda, hiszen idegen vagyok abban a házban. Viszont neked sem biztos, hogy kockáztatnod kéne. Próbálj úgy kommunikálni a hangokkal, ha otthon vagy, hogy nem mész le oda. Küldd le a patrónusodat, vagy ilyesmi, abból csak nem lehet baj. – Ez csak ötlet, nem gondoltam volna ugyanis, hogy az O’Hara történet további titkokat rejt. Azt hittem, hogy simán tönkreteszem az apját, és vége a dolognak. Aztán bejött a szerelem, és mindent megváltoztatott, de az egy jó dolog, örülök, hogy így alakult. És most ismét minden a feje tetejére áll. - És hogy érzed magad itt az iskolában? Találtál barátokat? – Kérdezem egy kicsit kellemesebb témára átevezve, hátha fel tudom vidítani. Ez az éjszaka most már rólunk szól, de nem kell ismét a szerelmeskedésre gondolnunk, ha jobb szeretné, akkor beszélgethetünk, hogy könnyebben megnyugodjon. Az én vágyaim igazán ráérnek, eddig is teljesen más szempontból voltam eltökélt. A szerelemnek pont az a lényeg, hogy egyazon hangulatra kerülünk, és közös döntéseket hozunk.
♫ Heaven ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Újra együtt! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Iszonyatosan hiányzott és igen talán most lehetőségünk lenne rá, hogy bepótoljuk azt, ami legutóbb elmaradt, de még sem tehetjük, hiszen fontosabb, hogy elmondjam neki azt, amit megtapasztaltam, ami azért lássuk be felettébb ijesztő volt. Azt sem tudtam, hogy van pincénk, nem hogy azt, hogy a pincében még vannak is... valakik, bár azt már erősen kétlem, hogy élő személyek voltak, valami szellemkép lehetett, netán csak hallucináció és persze a nénikémtől nem kérdezhettem meg, hiszen már akkor kiakadt volna, ha megtudja, hogy bementem a szobájába. Még sem állhattam elé, hogy miért van titkos ajtó a könyvespolc mögött és hogy mit keresett ott az a nő a gyerekkel és a másik... Kétlem, hogy kedélyesen válaszolt volna. - Én is... de nagyon úgy tűnik, hogy több dolog is van a háttérben, amiről nekem fogalmam sem volt. - és igen azért ez eléggé elkeserítő. Persze mindig is tudtam, hogy a családom problémás és azt is, hogy a nénikém veszélyes nő, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire, sőt azt sem, hogy ilyesmikre képes. Mindenki érezni szokta felőle azt a furcsa... riasztó kisugárzást, én meg főleg, de hogy ez ilyesmibe torkolljon... na azt nem gondoltam volna. Úgy tűnik, hogy a nénikémnek sokkal több titka van, mint ahogyan én azt az elején gondoltam. A szobájába érve végül én is úgy döntök, hogy kibújok a cipőmből és felveszem a papucsot, ha már eleve készített ki nekem, bár a kanapén elhelyezkedve úgyis felhúzom kényelmesen a lábaimat és közel húzódva hozzá csüccsenek le mellé és próbálom összeszedni szépen a gondolataimat, hogy képes legyek nagyjából tényleg úgy elmagyarázni azt, amit láttam, hogy ne legyen iszonyatosan zavaros. - Szóval pár nappal az előtt, hogy visszajöttem nem volt otthon senki én pedig furcsa hangokat hallottam a... pincéből. Azt se tudtam, hogy van olyanunk. A nénikém szobájában volt egy titkos ajtó, egy könyvespolc mögött és az vezetett le valamiféle föld alatti szobába. Eléggé... furcsa volt, de főleg, amit ott láttam. Egy nő, egy kisbabával és valami idősebb, mint valami dada... nem is értettem pontosan, de végül elküldtek. Olyan volt mintha az egész valami látomás lett volna, vagy... szellemek. - a végén egészen lehalkítom a hangomat, hiszen igen itt az iskolában is vannak szellemek, de az más, róluk mindenki tud, őket mindenki ismeri, de odahaza eddig én nem tudtam róla, hogy szintén vannak szellemek és ez a helyzet pont e miatt eléggé új volt nekem.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
Tudom, hogy komoly kis teremtésről van szó, éppen ezért le kell állnunk, bármennyire is lelkesen ugrott a nyakamba, de ez most inkább köszönés volt, semmint belemenni valami komolyabba. Főleg azért, mert tudom, hogy mennyire szeret, mindent feltenne egy lapra, pedig O’Hara, de ezt már nyugodtan figyelmen kívül hagyhatom. Ennyi erővel mindketten azok vagyunk, és mindez már nem számít. Ahogyan az is ráér, hogy majd egymáséi legyünk, itt áll előttünk az éjszaka, vagy akár az egész élet, inkább figyelek a mondandójára, ez most mindennél előbbrevaló. Kedves határozottsággal mosolyodom el, ahogyan dícsér, pedig számomra alapvetés, hogy az ember a végsőkig kiáll azokért, akik felnevelték, akik tisztességet adtak számára. Nekem Grace az első pillanatokat leszámítva ilyen volt. Meg akartam nevelni, mert olyan illúziókban ringatta magát, másfelől vonzott a törékenysége, de már nem bánom, hogy bántanom kellett. Erőszakos voltam, de ez kellett, hogy mindketten felébredjünk az álomból, amelyben hittünk, miszerint csak az az élet lehet az igazi, amiben nevelkedtünk. Egy harmadik választásba tudunk most már mindketten kapaszkodni. - Nocsak.. furcsa dolgot? Én meg már azt hittem, hogy nagyjából elvartuk a szálakat. Hát hogyne aludhatnál nálam, ez nem is kérdés.. – Mosolygok bólintva. Amikor a szobámat intéztem még az év megkezdése előtt, úgy véltem, hogy csak egyedül fogok lakni. Azóta természetesen lecseréltettem az ágyat egy látványosan nagyobbra, hiszen várható volt, hogy Grace is majd tiszteletét teszi. A legjobb az lenne, ha nem is fejeznénk be az egyetemet, hanem az év végére rendeződnének a viszonyok, és egy kisebb, de takaros házat tudnánk venni a Temze partján, hogy a barátaim is ott legyenek a közelben. Viszont nem tudom, hogy Grace ehhez mit szólna, neki is lehetnek barátai, éppen az egyetemen is, lehet hogy őket meg hiányolná. Feltételezem, hogy a Roxfortban nincsenek az apjának vagy a nénjének kémei, ezért kézen fogva indulok el vele kifelé, hogy felsiessünk a szobámba. Az utat pár perc alatt megtesszük. Láthatja, hogy rengeteg könyvem van a polcaimon, nem csak tankönyvek, jobbára úti és üzleti könyvek. Kiműveltem magamat, amennyire lehet. Az ágy a szoba egyik sarkában, de nem feltétlenül kell ott kezdenünk. Mivel már „itthon” vagyunk, le is veszem a csizmámat, és egy házi papucsba bújok, s felöltömet is ledobom az egyik fotelba. A kanapéra csüccsenek, látja, készültem, neki is van papucsa. Egy szabványos plüss papucs, barna színben, hogy ne fázzon a lába, amelynek a méretét ismerem. - Figyelek szerelmem, mi zaklatott fel ennyire? – Kulcsolom rá az ujjaimat az övére, és igyekszem nem olyan pillantást vetni rá, mint aki majd eleped egy csókjáért, hiszen tudom, hogy minek mikor van itt az ideje. Ezt már volt alkalmam megtanulni, igaz, ha az embernek egy O’Hara lány a szerelme, az minden szabályt felrúg. Apámnak többek között ez lett a veszte. Én viszont nem jutok a sorsára.
♫ Heaven ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Újra együtt! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nehéz arra koncentrálni, hogy beszéljek, de közben tudom, hogy muszáj, mert el kellene mondanom neki azt, amit láttam, különben úgyis rágni fog és képtelen leszek normálisan rá koncentrálni, vagy bármi másra most. Bár szó se róla felettébb ügyesen vonja el a figyelmemet mindenről, ami most a fejemben jár. A csókjai és a heves nekem feszülése mellett azért elég nehéz arra figyelni, hogy tényleg elmeséljem azt, amit történt odahaza, pedig annyira furcsa volt, hogy még most sem tudom hogy hová tegyem ezt az egészet. - Igaz, segíthetsz nekik. Szerencsések, hogy ilyen... fiuk van. - még ha nem is a vér szerinti, de nagyon sokat tettek azért, hogy Eugene ilyen emberré váljon, bár voltak hullámvölgyek, voltak nehéz időszakok, de mostanra rendeződött. Nem minden tökéletes, hiszen ez az egész, hogy a családomnak akar keresztbe tenni persze nem könnyű nekem sem, de nincs mit tenni, az az igazság, hogy megérdemlik, főleg ha ilyesmiket tettek ellene és a szülei ellen. Az egészbe még csak belegondolni is rettenetes. Végre csak sikerül egy kicsit levegőhöz jutnom, amikor eltolom magamtól, ha nem is nagyon, de annyira, hogy azért beszélni tudjunk, bár talán még jobb lenne valami nyugodt helyen, ahol nem nyithat ránk akárki a következő pillanatban. - Baj nincs csak... olyan furcsa dolgot láttam, de ne itt beszéljünk meg. Rendet teszek és leülhetnénk valahol, üzenek a szobatársaimnak, hogy ma nem ott alszom... persze ha elférek a szobádban. - azért ezt már mosolyogva teszem hozzá, mert kétlem, hogy ellene lenne annak, hogy nála aludjak. Egyszer már majdnem sor került erre, na nem az alvásra, hanem az együtt létre, de végül nem sikerült, hiszen az apámék szó szerint majdnem ránk törtek. Abból lett volna ám a hatalmas botrány, ha Eugene ágyából kell, hogy kirángassanak. Szerencsére addig azért nem jutottunk el, de így is elég necces volt a helyzet a bálról való távozásom miatt is. Most viszont nem zavarhat meg minket senki sem, és pont e miatt tudjuk rendesen átbeszélni a dolgokat, főleg azt, amit láttam a pincében, miközben eddig arról se nagyon tudtam, hogy van egyáltalán pincénk.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
Érdekes úgy beszélgetni, hogy közben csókolózunk, ölelkezünk, és mások számára talán illetlen helyen érintjük egymást. Igaz, nem tenném én sem közönség előtt, azért figyelek a jó hírére, de csak előtte soha nem fogtam vissza magamat. Bár igazság szerint úgy megszöktettem a bálról, hogy talán nagyobb visszhangja volt, mint amikor Frederico-t felpofoztam. Cseberből vederbe? Mégis néhány szó, mondat után ismét csókokba fullad az egész kommunikáció, de én nem bánom, érdekel mindaz, amit mond, amit mondani próbál nagy zihálva, ám szó szerint elsorvadok, ha nem kapok belőle újabb és újabb szeretet, szerelembombákat. Számomra nem napok, hetek teltek el, hónapoknak, majdnem éveknek tetszik az a távolság, amely kettőnk között rekedt. Belesóhajtok az ajkába, ahogyan beiszom az illatát, s anélkül, hogy kicsit is szégyelném magam, teljes testemmel hozzá simulok, őt is magamhoz vonva. Mi ketten összetartozunk, amíg világ a világ. A feleségem lesz, tőle fognak majd gyermekeim születni, akik nem jutnak olyan sorsra, mint én, nem árvulhatnak el, nem mehet tönkre az életük. - Az, de ott vagyok nekik, ahogyan ők felneveltek engem. – Bizonygatom, beszívva azt az édes finom arcát, megsimogatva a tarkóját, hogy egy pillanatra összeérintsük a homlokunkat. A vágy az egy komoly dolog, amely egymás felé sodor minket, mégis az, hogy a karomban tarthatom, hogy örök hűséget fogadott nekem, ez mindennél többet ér, és így a várakozás is sokkal édesebb, pusztán a beteljesülés várat magára. - Otthon baj van? – Azt hittem azzal hogy egy ideig nem találkoztunk, és csak Solinával tudtunk egymásnak üzenni nagy ritkán, csitultak a kedélyek. Úgy fest, az O’Hara család tönkremenése nem csak, hogy visszafordíthatlan, az otthoni hangulatokra is rányomja már a bélyegét. Na igen, ezzel aligha lehet mit kezdeni, ezért kéne mielőbb végleg megszöktetnem. Nem bánom, ha picit eltol, amíg csak picit, hiszen ha komoly témákról van szó, azt nem lehet kvázi szerelmeskedés közben megbeszélni. Bár.. lennének ötleteim.
♫ Heaven ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Újra együtt! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Beszélnünk kellene, azaz beszélni is, mert tény és való nagyon nehéz most nem azzal foglalkozni, hogy végre itt van. Nem telt el olyan sok idő, de az is iszonyatos volt nélküle, határozottan nehezen viseltem el, csak úgy sikerült, hogy lefoglaltam magamat a tanulással, legalábbis itt, hiszen otthon nem tudtam, bár arról is beszélnünk kellene, amit otthon láttam, de nem megy azonnal, ahhoz muszáj lenne nem vele foglalkoznom, erre pedig egyelőre nem vagyok hajlandó. Sokkal könnyebb elmerülni a csókjaiban, mint beszélni, vagy épp a szemébe nézni, hiszen ő sem épp azzal foglalkozik. Ha így nyitna most be valaki ide, biztos, hogy nagyon zavarban lenne, egy tanár pedig talán még ránk is pirítana, főleg egy visszafogottabb fajta, hiába vagyunk egyetemisták, de ilyesmit nem ilyen nyílt színen kell tenni, ahol bárki megláthat, legalábbis nagyjából ilyesmit mondhatna egy tanár. - Sajnálom, biztosan... nehéz lehet nekik. - és nekem is, hogy beszélni tudjak miközben ő csókokkal lepi el a nyakamat és McGalagony szerint illetlen helyeken ér hozzám, legalábbis ő bizonyára így gondolná a dolgot, ez nem is kérdés. Engem viszont ez cseppet sem érdekel, hiszen igen valamit nem régen elkezdtünk, de az apám miatt erre nem volt sajnos lehetőség, hamarabb kellett távoznom, nem tudhatták, hogy nem éppen beszélgetni voltam ott Eugene-nél. - Nagy nehezen visszaengedtek az iskolába, azóta itt vagyok, de otthon... Eugene... beszélnünk kellene, de azt hiszem nem itt. - nehezemre esik, hogy megmoccanjak és megpróbáljam finoman eltolni magamtól. Tényleg nehéz, de el kell mondanom neki, amit láttam először, ez most fontos, úgy se hagyna nyugodni és senki másnak nem tudtam még eddig elmondani rajta kívül. Először viszont rendet kellene itt gyorsan tennem, visszapakolni a könyveket, aztán eltűnni innen olyan helyre, ahol nem nyitnak ránk és nem zavar meg senki sem, hiszen jelenleg nyílt terepen vagyunk, ahol bármikor, bárki megjelenhet, ami biztos, hogy kellemetlen szituációt eredményezni, amit azért még sem kellene kockáztatni és azért úgy még sem lehet nyugodtan beszélgetni, főleg nem ilyen komoly témáról, mint amit láttam.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
Az iskolai tanulmányokra nincsen szükségem szemernyit sem, ám itt olyan társaságban mozoghatok, ami elősegíti az új életemet, további célokat adhat. Legalábbis amikor útra keltem, ez lebegett a szemem előtt. Most pedig csak az, hogy Grace itt van! Nem láttam egy ideje, a bál óta, de most tudom, hogy minden percet ki kell használnunk, hogy megtervezzük az új otthonunkat, hiszen egyértelmű, hogy őt nem O’Haraként tartom számon, még ha én is az vagyok. Conwayként élek már gyerekkorom óta, és ő is az lesz, ha feleségül tudom venni. Tudom, hogy az apja és a nagynénje közbe akar majd szólni, viszont ha végérvényesen tönkremennek, már nem lesz lehetőségük bármit is lépni. Nincsenek barátaik ahogyan nekem. Ők nem készültek fel a szegénységre, mint én. Ráadásul nem is leszek szegény, tudom, hogy mi az út, ahogyan a jövőben is tisztességesen éljek, ha nem is fényűzve. Ám Grace miatt már nem akarok foglalkozni ezzel, a gépezet egyébként is beindult, megjelentek az első repedések a bárkán, nincsen visszaút. Amikor ismét látom, az ajkára tapad az enyém, szinte együtt lélegzünk, vagy talán még azt is elfelejtünk. Mellkasunk, és combjaink szorosan összesimulnak, érzem a testmelegét. Miközben a kérdését hallgatom, a nyakát csókolgatom, a derekánál fogva szorítom magamhoz, nem tudom abbahagyni, hogy szeressem, s minduntalan visszatérek az ajkához, ehhez édes, csókolnivaló finomsághoz, amely egyszerre tölt el vággyal, s szerelemmel. - Téged kerestelek! Egyébként.. Santiagoéknál. Megint újabb adót róttak ki a helyiekre. Most nem ez a fontos. Te is nekem! – Felelem, és beletúrom a rozsdavörös hajkoronába fésűszerűen az ujjaimat, hogy minél inkább érezzem magamon minden porcikáját. – Mi történt veled? Nem tudok nélküled meglenni.. – Legutóbb valamit majdnem elkezdtünk, olyan édesen évődve hívta fel rá a figyelmemet, hogy csak az enyém akarna lenni, és hogy is mondhattam volna ellent, amikor pontosan ezt akartam én is? Ám félbe lettünk szakítva, ami itt nagyobb eséllyel megtörténhet, ráadásul itt most egy teremben vagyunk. Vagy fel kéne ajánlanom, hogy menjünk a szobámba? Kérdőn nézek rá, hátha neki most mégis más tervei vannak. Amilyen szenvedélyes tudok vele lenni, már olyannyira érdekel a lelkivilága, az érzései is!
♫ Heaven ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Újra együtt! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hiányzik, iszonyatosan, de pont e miatt muszáj lefoglalnom magamat és erre a rúnamágia pont tökéletes, már csak az a kérdés, hogy vajon mikor érkezik meg az iskolába, mert muszáj minél előbb újra látnom. Biztos vagyok benne, hogy én is hiányzom neki, de ettől még nekem sem sokkal könnyebb a dolgom, főleg hogy a családom teljesen felbolydult, még a megszokottnál is jobban és attól félek, hogy hamarosan a nénikém minimum kitalálja, hogy menjek hozzá ahhoz a Frederickhez, pedig azt aztán nagyon nem akarok és ezt ő persze tudja is. Meg aztán muszáj végre megbeszélnem valakivel azt is, amit odalent láttam és az... te jó ég! Még most sem vagyok benne teljesen biztos, hogy micsoda volt egyáltalán, de hogy nem volt normális dolog, annyi szent, mintha szellem lett volna, másképp hogyan élhetett volna odalent? Ha pedig nem az volt... hát akkor még rosszabb az egész! És végre nyílik az ajtó, én pedig azonnal oda kapom a fejemet. Nem kell sokat jönnie felém, mert én magam is pontosan ugyanezt teszem, azonnal felé indulok, hogy a nyakába vessem magamat és az ölelés után jöhessen is a hosszú csók. Cseppet sem lep meg, hogy a falhoz szorít, igazából ez teljesen rá vall, nem egyszer volt már rá példa, hogy ilyen hevesen támadott le és most főleg oka van rá, hiszen már túlságosan régen nem találkoztunk hála az apáménak és ennek a zűrös helyzetnek, amibe keveredtünk. - Végre! Hol voltál?! - nem szemrehányó a kérdésem, inkább csak afféle jelzés, hogy jó lett volna, ha sokkal hamarabb viszont láthatom, de sajnos erre nem kerülhetett sor. Biztosan fontos dolgai voltak, de ettől még nem volt könnyebb a várakozás. - Annyira hiányoztál! - nem is tudom egyelőre elengedni őt és szinte még a szavak között is egy-egy újabb csók, vagy puszi csattan. Nem, azt hiszem most nem nagyon leszek hajlandó eltávolodni tőle, még ha kénytelen leszek is este visszamenni a szobámba, vagy... nem muszáj? Üzenhetek is a szobatársaimnak, hogy ma éjjel nem ott alszom, Eugene biztos már saját szobában lakik és akkor ott alszom nála. Mégis csak pont elég megbeszélni valónk van és ha nem ma jegyzetelem ki a rúnamágia könyveket... hát a fenét se érdekli, hiszen végre itt van és most ez a legfontosabb.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
A viharos báli események követően egyszer tudtam üzenni neki Solinán keresztül, hogy az iskolában majd beszélünk, most már ne hívjuk fel magunkra a figyelmet azzal hogy ha elszökik otthonról, vagy ilyesmi. Az apja és a nénje a következő hetekben biztosan rajta tartja a szemét, amíg el nem kezdődik az iskola. Nekem is volt bőven dolgom, főleg üzleti ügyek, valahol meg kínzó volt a vágy, hogy mennyire hiányott az én Grace-em. Remélem, hogy nem felejtett el. Legalábbis nem gyűlölt meg. Mert bár azt mondtam neki, hogy a kedvéért képes vagyok félretenni a bosszúmat, vagy akár elszökni vele, bizonyos eseményeket nem tudok már megakadályozni. Hónapokkal ezelőtt olyan üzleti részvényekbe mentem bele az apjával egyetemben, amelyből nem lehet csak úgy kiszállni, és mostanra érett meg az idő, hogy katasztrófálisan megcsappant az áruk. A hajótársaság, amelyben O’Hara a pénze nagy részét fektette, most bukásra áll. Amíg én egész életemben erre készültem, tudom, hogy milyen lesz majd szegényként élni, és van menekülő tőkém, legalább annyi, amelyből tisztességesen megélhetünk Grace-szel, a baráti társaságomban, egyszerű emberek között, de boldogan, Patrick William, és Margaret.. nem, ők aranyvérű család, akiknek főleg az egója van bukásra ítélve, hogy majd el kell küldeniük a szolgákat. Oké, volt egy komoly pezsgőbontás még tegnap este a parton, de nem tudom, hogy Grace mennyit tud most az apja anyagi ügyeiről, tehát nem úgy kéne felkeresnem, hogy győztem. Különben is, ez most csak az első pár komolyabb repedés volt a bárkán, a látható jelek még hetek, amíg megjelennek, ám így, hogy Grace az életem párja, már nem biztos, hogy olyan magabiztos farkasvigyorral fogom végig nézni, ahogyan a családja felköti magát.. Az első napon kicsit késtem, mert még el kellett rendeznem a dolgaimat, a megnyitó pedig különben sem érdekelt, viszont utána kérdezősködtem, hogy merre lehet a vöröshajú O’Hara lány. Amikor eligazítanak, akkor késlekedés nélkül indulok utána a rúnaterembe. Már egyértelmű, hogy véget ért az óra. Kivágom az ajtót, és be is csukom magam mögött. Nem talárt viselek, hanem az egyik vörös díszes felöltőmet. - Grace! Hiányoztál! – Pattanok oda, hogy még a szuszt is kicsókoljam belőle. Na igen, hihetetlenül szomjas lettem a szájára, a pár hét különlét most éveknek tűnik. Magamhoz rántom, és vad szenvedéllyel szorítom a falnak. Ennyi kijár nekünk!
♫ Heaven ♫ ♦ Aktuális viselet ♦ Újra együtt! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Pár nappal a furcsa események után már érkezem is vissza az iskolába. A nyár eltelt és bár a zárása meglehetősen furcsa volt legalább a nénikém nem találta ki, hogy ennyi volt vissza se enged az iskolába. Azt hiszem örülhetek, mert ki tudja talán még ennek is meg lett volna az esélye az után, ami a bálon történt. Az évnyitón persze Eugene-t kerestem a szememmel, de nem láttam őt, ki tudja hogy milyen fontos dolgai vannak, amik miatt nem ért rá eljönni. Persze remélem, hogy nincs semmi baja, mert hát nem csoda, ha aggódom miatta. Azért elég komoly volt ez a báli eset, hogy behúzott Fredericknek és jó eséllyel apa csak azért nem csinált ebből komolyabb ügyet, mert rájött, hogy Eugene az üzlettársa, de gondolom arról egyelőre még fogalma sincs, hogy kicsoda valójában. Erre én sem akarok túlságosan sokat gondolni, a miatt sem, ami a terve, amit a családommal akar tenni és persze a miatt sem, hogy mindez jogos és neki is baja lehet belőle. Egyszerűen csak remélem, hogy hamarosan viszont látom az iskolában, túlságosan hirtelen kellett elválnunk ahhoz, hogy megbeszélhessük ez az időpont mikor jön el. - Rendben tanárnő, köszönöm! - egy mosollyal biccentek a távozó tanerőnek, aztán lassan a többi diák is elszállingózik a teremből és csak én maradok. Nem is baj, legalább a gondolataimba merülhetek és kicsit lesz lehetőségem lejegyzetelni ezt-azt. Végül is ez volt az alku, megbeszéltek a tanárnővel, hogy maradok rendbe teszem a termet, elpakolok mindent és cserében az itteni könyveket átnézhetem, kijegyzetelhetem, hiszen akadnak itt olyan darabok, amik a könyvtárban sem lelhetőek fel és olyan rúnák vannak bennük, amik nagyon is érdekesek lehetnek egy olyan valaki számára, mint én, aki jó vagyok bennük és érdekelnek is. Úgyhogy szépen amikor már mindenki távozott neki is állok rendet tenni. A székek egy pálcaintésemre a helyükre kerülnek, ahogyan a por is eltűnik az asztalokról, a tábláról a maradék krétát elkezdi letörölgetni a szivacs. Szépen irányítok mindent, pedig nem igen volt szükségem sosem odahaza efféle tudományokra, de sosem gondoltam úgy, hogy csak azért mert a szüleim tehetősek nekem semmihez sem kell értenem. Ügyesen bánok a pálcámmal és pár egyszerű háztartási bűbáj nem jelent problémát.
♫ Someone you like ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Órák után
*Emlékszem mennyi álmatlan éjszakámba került az, hogy nyaggattak minden oldalról, döntsem már el végre merre szeretnék továbblépni és én nem tudtam. Igazából úgy voltam vele, hogy nagyon sok minden érdekelt, de átgondolva egyikben sem jeleskedtem volna, másrészt a bájitaltan és az az irány amit ez a tárgy képviselt nem igazán érdekelt. Szóval nehéz volt megtalálni a közös pontot köztem és a leendő elfoglaltságom között. Azt hiszem ha nem hallom meg az egyetemistákat a szimpátiamágiáról beszélgetni, sosem jutok el Thorne professzorhoz és nem jövök rá, hogy az a világ legjobb tantárgya. A rúnamágiával sosem voltam kibékülve, túl bonyolultnak tűnt és persze ami nem érdekel azt nehéz jól megtanulni, érdekes, hogy pont egy másik tantárgy miatt kezdtem el megszeretni. Mondhatni a szimpátiamágia nem csak arra volt jó, hogy továbblépjek és nem csak a maga ágában volt kiváló, hanem a rúnamágia iránt is szimpátiát keltett bennem.* -Tudja tanárnő kérem, épp elég volt ennyi ideig azon gondolkodnom, hogy mivel szeretnék foglalkozni, nem kívánom újrakezdeni. *Ha vért izzadok is befejezem amit elkezdtem, de szerencsére ez csak az elhatározásomnak szól, nem hiszem, hogy ezek után olyan nagy problémám lenne ezzel. Persze sokkal több tanulás és könyvtári időtöltés, de a logikáját már értem. Ráadásul Saint-quentin professzor irtó kedves, mondjuk ha minden órán figyelne ránk még jobb lenne, de ez csak mostanában van, kicsit álmodozó lett és néha azt veszem észre, hogy nagyon mélyen elgondolkodik és néha vagy mosolyog vagy ráncolja a homlokát, pedig az osztály fele jelentkezik.* -Heti kétszer, az elég is lesz és marad időm más tantárgyakra is a vizsga előtt. Köszönöm tanárnő! Mondjuk legyen hétfő és szerda? *merthogy azt nem mondta melyik nap, csak a két órába egyezett bele, na erről beszéltem. A baj csak az, hogy az osztály nagyja is erről beszél és ha eljut az igazgató úr fülébe….egy tanárnak is ugyanolyan rossz érzés lehet ha Dumbledore professzor hívatja. Erre vártam az előbb, azért ácsorogtam még és nem köszöntem el, de hogy ezt tisztáztuk, már nincs más amit szeretnék vele megbeszélni.* -Nem, nincs más, köszönöm. Szép napot Saint-Quentin professzor!*Megrázom a fejem majd rámosolygok, de azt hiszem ezt már nem is látja bár rám néz. Megint valahol máshol jár, hát hagyom, hadd álmodozzon. Magamhoz ölelem a könyveimet és fordulok is az ajtó irányába. Gyors és apró léptekkel sietek ki és halkan csukom be az ajtót. Olyan aranyos volt ahogy magában mosolygott.*
//Nahát nagyon jó kis játék volt, pedig csak beszélgettünk. Kíváncsi vagyok az órára is, vajon akkor is álmodozik majd a kedves professzor? Köszönöm a játékot! //
Ahogy én eddig észrevettem a diákok kisebb hányada szereti az olyan mágiaágakat, ahol rá kell készülni egy-egy varázslatra, teszem azt előre megalkotni egy bájitalt, vagy rúnával felruházni egy tárgyat, amit aztán később tudsz aktiválni. Ez akkor is segít, ha a pálcád nincs nálad, vagy ha olyan helyre keveredsz, ahol nem tudsz varázsolni, viszont tény a legtöbben nem arra építenek, hogy mi van, ha, hanem inkább a mondhatni könnyebb, vagy azonnali utat választják, amikor nem nagyon kell pepecselni, rajzolgatni, kevergetni előtte. Épp e miatt lep meg, amikor egy-egy diák ilyen kérdéssel fordul hozzám. Persze vannak mindig kivételek, akik talán mondhatni erősítik a szabályt, de ők vannak kevesebben. - Ha érdekel, akkor az a fontos, hiszen ha a lelkesedés meg van, akkor biztosan nem fogod egy hamar feladni és inkább valami másba fogni helyette. - lássuk be nehéz is lesz, ha már eldöntötte, hogy milyen szakra megy tovább, ha másra akar átmenni, akkor kénytelen lesz majd előröl kezdeni az egészet, új tantárgyakkal, új mindennel és ha azokra nem készült úgy, ahogyan most a rúnamágiát akarja kiegészíteni, akkor megint csak bajban lesz. Nem véletlenül nehéz feladat eldönteni, hogy mit akar az ember tovább tanulni, mert utána már felettébb nehéz variálni belőle és mégis csak más úton indulni el. Persze nehéz eldönteni ilyen idősen, hogy mit akarsz csinálni egész életedben, ezt is megértem. - Rendben van, akkor délután kettőkor ugyanitt. Heti kétszer tudok foglalkozni önnel, hogy azért a saját feladataim se szoruljanak háttérbe. - teszem még hozzá, hiszen azért ezt is érdemes tisztázni. Nem érek rá minden délután, de akkor heti kétszer intenzívebben foglalkozom majd vele, hogy utolérje a többieket és persze az anyagban is magasabb szinten kezdjen el el hozni. A nélkül nehéz lesz igazán jól elsajátítania az anyagot. - Ebben biztos vagyok, látom a lelkesedését Miss Brown. Esetleg van még valami? - hiszen nem igen mozdul. Nem akarom én látványosan kitessékelni a teremből, de azért lenne még dolgom. Na jó nem olyan, ami munka, csak hát van egy daliás múltbéli illető, akivel szívesen beszélgetnék. A gondolatmenete, a jelleme olyan... nem is tudom megfogalmazni pontosan, de nagyon elragadó, szívesen vagyok a társaságában, hiszen igazi úriember.
A leányzó rendkívül lelkes, pedig eddig még csak nem is igen érdekelte a rúnamágia, de mégis úgy tűnik, hogy mégis csak változott a helyzet. Persze ez nem baj és nem is becsülöm le a dolgot, hiszen van olyan, hogy valaki csak késve jön rá, hogy mi az, ami igazán érdekli. Ezzel ő is úgy fest így van, de ettől még nem várom el, hogy ablakokat, vagy táblát sikáljon, mert biztosan az utolsó évében van épp elég tanulnivalója és hát pont az a lényeg, hogy miné jobb legyen a tantárgyból, ha mélyebben is el akarja sajátítani a rúnamágia ismereteit, ehhez viszont pont nem az kell, hogy takarítson. Azt megteszik a manók, ő pedig szépen foglalkozhat a tanulással. Bőven van mit pótolnia az eddigi jegyei alapján, úgyhogy mindenképpen sok-sok időt és energiát kell majd ráfordítania. - Meghiszem azt, a szimpátia mágia érdekes tudomány, de sokan nem kedvelik annyira a miatt, hogy talán kicsit pepecselősebb. - és persze becsülendő, hogy ő nem ide tartozik, értékelem a dolgot. Rajzolgatni hasonlóan időigényes, mint amikor valaki a bájitalokért van oda. Nem készül el pillanatok alatt, viszont legalább lassú. Ellenben nagyon érdekes és izgalmas dolgok születhetnek belőle, ha az ember tényleg odafigyel és szán rá kellő időt. Olyasmiket is meg lehet így valósítani, amit egy-egy bűbájjal, vagy varázslattal nem igen. - Így van, a kutatás izgalma már önmagában is adhat élményeket, de ezt nem mindenki tudja ugyanúgy értékelni. - de ha ő igen, én elhiszem neki. És becsülendő, hogy szeretne fejlődni benne, egy olyan tantárgyban, amit a többség inkább messziről elkerül, mert azt egyszerűbb, mint nagyon elmerülni benne. Persze a mosolyomat képtelen vagyok visszafogni, amikor még könyörgést is bevet, pedig szinte már rábólintottam a dologra így is. Azért annyira vagyok szórakozott, hogy úgy tegyek, mint aki még azért elgondolkodik a dolgon egy kicsit. Halkan sóhajtok egyet, újra a jegyeire nézek, mintha tényleg olyan nagyon meg kellene rágnom a dolgot, de sokáig nem hagyom kétségek között, csak pár pillanat, aztán már szélesebben mosolyogva bólintok rá. - Hát persze! Mindig jól esik egy tanárnak, ha egy diákja érdeklődik a tantárgya iránt. Legyen akkor úgy, hogy holnap délután az órái végeztével találkozunk itt. Mikor van ez pontosan? - addig én is megpróbálom összeszedni magamat lélekben és agyban, meg aztán átnézem kicsit a jegyeit, hogy lássam nagyjából pontosan miben is vannak igazán nagy hiányosságai, hiszen leginkább azt kell majd átismételni, amit nem értett eddig annyira.
*Tényleg sokáig húztam a döntést, de nem tehetek róla, nem volt szándékos, egyszerűen csak nem volt kedvem semmihez. Azért jól meg kellett gondolnom, hiszen a döntésem az egész életemre kihat és azért nem mindegy mivel foglalkozom míg olyan öreg nem leszek mint McGalagony professzor. Ám az elhatározásom után már nem voltam bizonytalan és ezt meg is mondtam a házvezetőmnek is, elvégre ő foglalkozik a RAVASZ-ra készülő diákokkal és a pályaválasztásban is segít mindenkinek. Azt hiszem én voltam az egyetlen akinek nem sikerült, bármit is mondott mindenre csak a fejemet ráztam. Nos, a szimpátiamágia nem jött szóba, sem a szimbolisztika, gondolom megnézte a jegyeimet és folyton a bájitaltan felé terelgetett, aurornak is ajánlott de ahhoz nem lenne gyomrom. Azért nem minden Griffendéles olyan bátor mint Harry. A kérdésére lelkes bólogatásba kezdek és a mosolygás sem marad el, muszáj meggyőznöm a tanárnőt arról, hogy tényleg és szívből ezt akarom. * -Rendben Saint-Quentin professzor, akkor majd még többet tanulok, de ha mégis szüksége lenne segítségre, csak szóljon, a manók nem mindig szolgálatkészek, néha megmakacsolják magukat. *Az, hogy Thorne professzor áldozott a drága idejéből rám is, talán a meggyőző erőmnek köszönhető, őt is szinte letámadtam ahogy most a tanárnőt is, és ő is ugyanígy meglepődött amikor előadtam a kérésemet.* -Nagyon meggyőző tudok lenni tanárnő kérem. Sokat tanultam a professzortól és egész érdekes dolgokat. *Még mindig vigyorogva bólogatok, hogy nagyobb súlyt helyezzek a szavaimra. Azt persze nem tudom, hogy Thorne professzornak mi volt a valódi célja, de nem is érdekel. A lényeg az, hogy elértem amit akartam, mert egy Griffendéles mindig eléri azt amit akar, persze a Mardekárosoktól eltérően nem minden áron, de nem is kellett nagyon győzködnöm a tanárnőt. Igen, valóban nagyon megtetszett már az első bűbáj amit tanított nekem, azóta tovább fejlesztettem és igazán jól megy, ám aztán elakadtam néhány feladattal és arra a következtetésre jutottam, hogy bizony rá kell feküdnöm a Rúnaismeretre. A könyvtárba járás sosem volt gond, bár nem vagyok olyan nagy lexikon mint Hermione, és akkora stréber sem, mint ő aki becsukott szemel is tudja melyik könyvet hol kell keresni, mert feltételezésünk szerint az egész könyvtárat kiolvasta már. Kiéve persze a zárolt szekciót. szóval a kalandok. Igen, megint bólogatok, bár tudom, hogy nem kaland az egész, sok tanulás van mögötte, de azért ha már elhatároztam magam, terveim is vannak. Gerarddal remekül összedolgozhatunk a jövőben. * -Igen tudom Saint-Quentin professzor, de már az is különleges érzés ha valaminek a nyitjára rájövünk. Az is izgalmas ha keresünk valamit, mindegy, hogy könyvben vagy egy barlang mélyén. *Nem tudja elvenni a kedvem, tudom mire vállalkoztam, sok időm volt arra, hogy eldöntsem és nem egyik napról a másikra sikerült. szerintem az egész tanári kar tud róla, hogy McGalagony mennyit nyúzott ezzel. Láttam rajta mennyire megkönnyebbült mikor közöltem vele, hogy meg van a végső cél. * -Akkor jöhetek? Mármint különórára. Szorgalmas leszek meg minden, ígérem. Kérem szépen tanárnő! *Még a kezeimet is összeteszem, hogy hihető legyen az őszinteségem és a határozottságom. *
Lássuk be a rúnamágia nem feltétlenül az a tantárgy, amiért olyan tömegesen sokan oda lennének. Vannak persze, akiket érdekel és általában akit igen az nagyon jól el tud mélyülni benne, hiszen tényleg érdekesnek találja. A bűbájtanért sokan rajonganak, de kevesen figyelnek oda a részleteire, az én tantárgyam egész más. Nem akarok felvágós lenni, de lássuk be, hogy nem lehet bárki szimbolisztikus. Kell hozzá egy olyan beállítottság, olyan agy mondhatni. Épp ezért lep meg, hogy Lavandernek most jutott eszébe, hogy ez érdekli. Eddig fel sem merült, hogy szeretne pont egy ilyen tantárgyban jobban kiteljesedni, az órai aktivitása legalábbis nem mutatta. Az utolsó évben pótolni pedig mindazt, ami eddig kimaradt... - Szóval tényleg ennyire fontos ez önnek. - nem szokott az ember kérlelni és még plusz feladatot is vállalni ha nem így van, ez biztos. Én pedig nem vagyok kimondottan szigorú tanár, hogy derékba törjem a próbálkozását valakinek, hiszen azért lettem tanár, hogy segítsek. Milyen dolog lenne, ha már az elején visszautasítanám szegényt nem igaz? - Jól van, de plusz különmunkát vállalnia felesleges, azt is fordíthatja a tanulásra és a gyakorlásra inkább, több értelme van. - ebben legalábbis teljesen biztos vagyok. A plusz munka értelmetlen. A termet rendben tartják a manók és végül is ez egy pozitív dolog, ha alaki külön órát vállal, nem kell, hogy úgy tűnjön, mintha cserébe még lényegében büntetést is kapna, hiszen a takarítás annak minősül általában. Az viszont érdekel, hogy vajon miért is gondolta úgy, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Biztosan nem csak a nyüstölés volt az oka, valami minden bizonnyal rávette erre. - Thorne professzortól? De hát ő egyetemi tárgyat oktat, szimpátia mágiát. Vállalta az ön oktatását? - azért ez meglep, bár talán ő is annyira szereti a tanítást, mint én. Nem ismerek én mélyrehatóan minden egyes kollégát. Persze azért sokakkal beszéltem már, ha csak futólag is pár szót, de nem ismerem a motiváló erőt, ami hajtja őket tanárként teszem azt. - De így már értem, megtetszett önnek a lehetőség, ami a tantárgyban van. Ez mindenképpen becsülendő és jól is gondolja, előbb az alapok, aztán a fejlesztés. - el is mosolyodom, hogy érezze ez mindenképpen dicséret volt. Hiszen festeni sem tanulhat meg valaki igazán jól, ha nem tudja hogyan kell kikeverni a színeket, vagy nem mélyült el eléggé a megfelelő technikákban. Mindenképpen pozitív, hogy nem akarja egyből gyorsan belevetni magát valamibe, amit még nem ismer elég jól és behatóan, hanem először fel szeretne készülni rendesen is. - Oh, szóval a kalandok! - egy röpke nevetést azért nem tudok visszafogni. No igen a fiatalokat többnyire egy-egy szakirányban az izgalom vonzza, aztán persze nem egy itteni aurortanonc kerül be a hivatalba, ahol alig kerül komoly ügyek közelébe, mert szimbolisztikus egy irodába, ahol a kapott anyagokat kell elemezniük a helyett, hogy terepen ugrálnának, mint valami varázsló Indiana Jones. - Megértem önt, de azért azzal legyen tisztában, hogy ez a mágiaág nem mindig olyan kalandos, néha rengeteg kutatómunkát igényel, könyvtárban ücsörgést, könyvek lapozgatását. Nem feltétlenül olyan, mint a nagy varázslók kalandjaiban. - enyhébb mosollyal teszem ezt még hozzá. Bár remélhetőleg valamelyest ő is tisztában van ezzel, nem akarom én elvenni a kedvét, semmi efféle, csak jó, ha azért jobban is belegondol a dologba, mielőtt még ténylegesen elkötelezi magát egy szak és egy tantárgy mellett.
*Sint-Quentin professzor mostanában mintha nem is lenne itt igazán. Ezt vettem észre és azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül. Pedig olyan fiatal, mi gondja lehet? Talán az a dolog Kylie-vel gyűrűzött tovább a tanárok között és máshol is amiről a diákok csak pletykáltak, meg hát Mr. Black eltűnése ami miatt egy új embert is fel kellett venni. Persze vadőrnek, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy inkább biztonsági ember és nem Hagridnak segít be, mert Hagridnak nem kell, mindenki tudja, hogy egyedül is elvégzi a feladatát, még többet is. Egyébként már ő is panaszkodott emiatt, félt, hogy nem bíznak meg benne, de aztán egy idő után megenyhült. Biztosan azért mert megnyugtatták, hogy annak vadembernek - mi így nevezzük egymás között a lányokkal a klubhelyiségben - nem lesz beleszólása a Legendás lények gondozásába, sem másba ami eddig a feladata volt. Most meg a tanárnő mereng el szinte minden órán mintha Trelawney professzort látnám. Addig nézem őt míg rám nem figyel aztán előadom azt amiért igazából megálltam az asztalánál, mert nem a tekercs miatt. Lelkesen bólogatok mikor végre képben van és visszakérdez, elhatároztam magam és ennek anyáék is örülnek, McGalagony professzor pedig kivételesen még el is mosolyogta magát, mintha egy pici megkönnyebbülést is láttam volna rajta. * -Igen tudom tanárnő de igyekezni fogok ígérem. *Közbevetem míg ő a jegyeimet nézi a nagykönyvben. "nem túl fényesek." Ezt én is tudom és ez még elég enyhe kifejezés amiért hálás vagyok és nem szedte le a fejem. Bár Saint-Quentin tanárnő nem olyan fejleszedős típus mint Piton. * -Igen szeretnék ha megoldható. Tudom, hogy ez plusz munka Saint-Quentin professzor, de meghálálom, mondjuk vállalok különmunkát is érte, segítek rendbe tenni a termet, vagy...bármit amit kér. *Nos időm az nem lett több azóta, hogy mindezt elhatároztam, de majd kerítek. Gerardtól nem akarom elvenni még azt a keveset is, majd késő estig tanulok és reggel korábban kelek és mindenhol tanulni fogok. Csak év végéig kell kibírnom, a RAVASZ-ig és utána majd pihenek nyáron. -Elhatároztam magam, McGalagony professzor addig nyüstölt, meg az anyukám is. És nem táncolok vissza, tényleg nagyon akarom.....szeretném. *Az utolsó pillanat után korrigálok, hogy szépen adjam elő a kérésemet és tényleg kérés legyen ne pedig egy akaratos gyerek erőszakossága. Úgy nézhetek most rá mint egy kölyökkutya aki finom falatot szagol a gazdája kezében. Úgy gondoltam könnyű dolgom lesz, csak megkérem a tanárnőt és aztán megbeszélünk mindent, főleg, hogy megígérek más segítséget is cserébe, a professzor nem szokott kekeckedni, őt kedvesnek és aranyosnak ismertük meg, nem is olyan szigorú, de tényleg. Ám úgy tűnik azért némi magyarázatra szorul a fura választásom, hiszen mindenki azt gondolta, hogy olyan remek jegyekkel bájitaltanból, amiket Piton is a fogát szívva ad, valami egészen mást választok végül. Persze senki nem tudott arról, hogy év elején kikönyörögtem magamnak Thorne professzortól is különórákat, mert hát a szimpátia mágia egyetemi tananyag. * -Háááát, tudja tanárnő a felsősök beszélgettek a szimpátiamágiáról és nagyon megtetszett, tavaly különórákat is vettem Thorne professzortól és szuper jó! De ahhoz sok rúnát ismernem kell és most már ott tartok, hogy nem tudok haladni, persze utánanéztem párnak, de az még sem olyan és ugye vannak olyan rúnák amiknek egészen más jelentésük van különböző rúnákkal és ezekbe belekeveredtem. Nem szeretném ha valami rosszul sülne el, mint Finnigan-nek a bájitalai. *Jelentőségteljesen nézek rá, mindenki tudja, hogy Finnigan miket produkál, kész kétbalkéz az a fiú, bár első óta sokat javult. * -És akár ereklyevadász is lehetnék, igaz? Sok ereklyét rejtettek el és őriznek rúnákkal végzett bűbájokkal, különben meg szeretek utazni és szeretem a kalandokat is. *Hogy Gerard ehhez mit fog szólni az még kérdéses, hiszen ő a banki munkája miatt viszonylag helyhez lesz kötve, de néha azért utaznia is kell mint tavaly húsvétkor. Összekötjük a kellemeset a hasznossal. Mosolyogva és reménykedve nézek a professzorra, remélem ennyi elég lesz ahhoz, hogy belemenjen a különórákba és ne küldjön el mert akkor kénytelen leszek egyedül felzárkózni az pedig eléggé nehezen fog menni.*
Lássuk be akármilyen is az akaraterőd egy vélaszármazék hatása alól nem tudod magadat csak úgy kihúzni. Ez van és kész. Lehetséges, hogy van, aki elég erős, de ha egyébként is olyan vagy mint én, kissé elvarázsolt, aki a lelke mélyén még a csalódások ellenére is hisz a nagy szerelemben és a romantikában, akkor nagyon nehéz másra gondolni, mint azokra a csodaszép kék szemekre, a furcsa beszédre és a hosszú hajra... Hát tény, hogy nem a tipikus idealizált férfialak ebben a korban, de közben mégis. Olyan a fickó, mint valami itt ragadt viking, még a testalkata is. Erős és... szó se róla, hogy mellette egy nő tényleg lehet bátran olyan törékeny és talán kissé esetlen is, mint én, hiszen biztosan meg tudna védeni. Nagy boszorkánnyal csapott össze, aki miatt abba a koporsóba... gyógyító kamrába került, mindegy hogyan nevezzük, de a fő, hogy végül csak magára talált azzal, hogy kihoztam onnan és láthatóan már jól van, de közben elveszített mindent és mindenkit, amíg aludt. Nem lehet könnyű dolga, ahogyan most e miatt nekem sem, pedig a tanításra kellene koncentrálnom, nem pedig arra, hogy mi van egy olyan fickóval, akit még csak nem is ismerek egyáltalán. Oh én balga lélek! Miért jár még most is az eszemben és nem veszem észre, hogy Timothy elejtette azt a tekercset? Felpillantok, miután Lavander szavai szint már erővel rántanak ki a révedezésből és az asztalra kerülő tekercsre pillantok, ami úgy fest tényleg kimaradt, de nekem aztán fel se nagyon tűnt a hiánya, pedig tényleg nem volt ott. Miért is nem figyeltek jobban? Nem lesz ez így jó! Igyekszem azért értelmezni a kissé akadozva érkező szavakat is, mert az hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a leányzó nem azért jött, hogy leadja a leejtett tekercset, hanem többet is szeretne, csak hát mintha egy cseppet bizonytalan lenne a kis szentem, mert nagyon nehezen rakja egymás után azokat a szavakat. - Tehát szeretne kicsit fejlődni Rúnamágiából Miss Brown, hogy felvehesse jövőre a Szimpátia mágiát, tehát Szimbolisztikus szeretne lenni? Ezt... én sem gondoltam volna és az biztos, hogy nagyon rá kell feküdnie a tanulásra, mert jelenleg tényleg... - felcsapom a vaskos könyvet, amit közben magam elé húztam nem leverve a szegény tekercseket az asztalról. Kikeresem a nevét és hát szó se róla a jegye nem mondhatóak éppenséggel kiválónak. -... nem túl fényesek. Szeretne különórákat kérni? - ez talán még nekem is jó lehet. Elvonná kicsit a figyelmemet minden másról, ami jelenleg a fejemben van. Nem gondolnék a vikingre az alaksorból... hanem csak a dolgomra. Egyébként sem végeztem ezt a legjobban az utóbbi időben, úgyhogy mindenképpen rám férne, hogy jobban idekoncentráljak. - Mert erről lehet szó, ha tényleg elhatározta magát és nem táncol vissza. - nem ismerem elég jól Lavandert, de természetesen akkor van értelme bővebben is foglalkozni ezzel, ha tényleg úgy érzi, hogy akar benne fejlődni, mert egyébként valószínűleg nem érnénk el vele túl sokat és akkor csak felesleges idő lenne neki és nekem is, bár lehet hogy akkor könnyebben rájönne, hogy mégis mit szeretne csinálni, amit lassan tényleg el kell döntenie. - És mi végett jutott erre a döntésre? - hisz azt én is tudom, hogy eddig még nem igazán tudta, hogy mit is kezdjen magával, valami miatt viszont mégis sikerült eldöntenie. Persze lehet, hogy csak beugrott neki, de azért kíváncsi vagyok. A motiváló erő megmutathatja azt is, hogy vajon nem időleges-e csak a lelkesedése.
*Az elhatározásomat tett követte, amit a Szimpátia mágiáról mondtam Gerrynek nem voltlégből kapott ötlet, tényleg azt szeretném megtanulni és a későbbiekben is foglalkozni vele annak ellenére, hogy Bájitaltanból remekelek. Anyáék is meglepődtek mikor erről írtam nekik levélben, és próbálták kideríteni az okát, de nem beszéltek le róla. Többek között ezért is szeretem őket, mindig mindenben támogattak, és ha olykor nem is értettek velem egyet nem akarták a maguk jobban szerette utat rám erőltetni. Ez a pálfordulás még McGalagony professzort is meglepte, de úgy vettem észre egyáltalán nincs ellenére, gondolom mert nem jönnek ki jól Pitonnal, egy kis elégtétel ez a számára. Sajnálatos, hogy a RAVASZ miatt egyre kevesebb időm van, de legalább már a pályaválasztással nincs gondom és akár ereklyevadásznak is mehetek, hiszen sok ereklyét különleges rúnák és olyan mágia véd mint amilyen Thorne professzor szobáját. Szóval most erre a tantárgyra kell rágyúrnom, épp csak az a baj, hogy eddig nem remekeltem benne és nagyon le vagyok maradva. A mostani irományom is siralmasra sikerülhetett, megint csak ki kell könyörögnöm egy javítási lehetőséget és több plusz órát vagyis magánfoglalkozást amire nem minden tanárnak van ideje. Saint-Quentin professzor pedig mostanában nem igazán tűnik segítőkésznek, sok részlet lemaradt az óráiról, nem tudom, hogy szándékos vagy csak van valami később elmúló gondja a háttérben. Ha az utóbbi, akkor minden bizonnyal sikertelen lesz a mostani akcióm. Az óra végeztével a tanári asztalhoz indulok, persze megvártam míg a diákok elmennek, addig szöszmötöltem a könyvemmel és a jegyzeteimmel, szándékosan lassan pakoltam össze, de Timothyt még így is beértem. Ő az a fiú aki összezsedte a tekercseket óra végén, de egyet elejtett és nem vette észre, legalább van indokom a tanárnőhöz menni. a felvett tekercset a hátam mögé teszem míg Timothy elmegy mellettem, rámosolygok és bólintok köszönésképp aztán a másik kezemmel magamhoz szorított könyvekkel a tanári asztalhoz lépek. Saint-Quentin professzor először mintha észre sem venne, kicsit megköszörülöm a torkom, diszkréten hívom fel magamra a figyelmét, s mikor felnéz előveszem a hátam mögé rejtett tekercset és leteszem az asztalra a többi közé.* -Timothy elejtette. Khh…..Saint-Quentin professzor….szeretnék kérdezni valamit. Tudom, hogy eddig nem igazán jó jegyeket szedtem össze az óráin és elnézést kérek de….talán csak figyelmetlen voltam, de …izé….képzelje már tudom mit szeretnék a RAVASZ után. Szóval, a Szimpátiamágiát választom elsőként és tudom, le vagyok maradva Rúnaismeretből. *Nem épp jó kezdés, de talán elég lesz arra, hogy meggyőzzem, engem Merlin is erre teremtett. Na persze ez vicc, de tényleg igyekezni fogok és elhatároztam magam, azt hiszem én voltam az egész évfolyamon az utolsó akinek sikerült. McGalagony professzor már nem egyszer nyüstölt a pályaválasztási tanácsadón és sok mindenről beszélt, hogy legyen fogalmam arról mire vállalkozom, ő könnyebbült meg a legjobban mikor végre kirukkoltam valamivel, szerintem már feladta és mindegy volt mit mondok, csak mondjak valamit. Hát ez most már biztos, csak kapjak egy esélyt Saint-Quentin professzortól is. Ennek érdekében szépen nézek rá, bár nem valószínű, hogy a szomorú kutya nézés bejön neki.*
Még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az ami az alagsorban történt pontosan mit is jelent. Azért nem mindennapi dolog találni egy férfit, aki végigaludt sok-sok évet, vagy inkább évtizedet, aki úgy viselkedik, mintha valami lovagi korból ragadt volna itt és azt sem tudja kik vannak most hatalmon, milyen a világ és... Nem lehet könnyű neki annyi biztos. Nem csoda, hogy óra közben is alig-alig tudtam koncentrálni a diákokra, pedig imádok tanítani, csiszolni a pallérozatlan elméket, de most sajnos még ez sem megy tökéletesen. Szeretnék odafigyelni rendesen, komolyan, de nem megy. Előbb segíteni szeretnék neki, hogy tényleg eligazodjon a világban és az iskolában első körben. Úgy tudom, hogy marad, amíg tisztába nem jön azzal, hogy miről is szól ez az egész, hogy hol tart most a világ és ha már érti a dolgokat, akkor majd... Nem igazából nem tudom, hogy mit tehetne, vagy hová mehetne, hiszen nem ismer senkit sem. Nem ismeri a jelenlegi világunkat, akiket ismert, a rokonai már halottak, maximum leszármazottak lehetnek, de nekik ő nem jelent úgy igazán semmit, hiszen nem ismerik. Teljesen egyedül van a világban és ez valahogy olyannyira szívfacsaró... hát nem csoda, hogy képtelen voltam odafigyelni és koncentrálni. Majd pótolom, de tényleg, a következő órán sokkal jobban odafigyelek. Nem szép, hogy a diákok az én lelki gondjaim miatt és a fejemben kavargó gondolatok okán nem tanulják meg rendesen az anyagot. Ez így nincsen rendben. Legalább amíg órát tartok, addig teljes mértékben oda kell figyelnem. A távozó fiatalokat figyelem az asztal mögül, miközben visszaülök az asztalhoz azzal a határozott céllal, hogy kicsit még maradok, rendbe szedem itt a dolgokat és átgondolom, hogy mi az, ami kimaradt ma és mi az, amit pótolni kell majd a következő órán. Sok minden nem volt meg, amit akartam, ami tervben volt, de sokszor elkalandoztam, egyértelműen látszott rajtam, hogy nem vagyok itt teljes mértékben, inkább csak testben. Túl sokszor kalandoztam el és komolyan szégyellem e miatt magamat. Pótolni fogom és rendbe teszem, amit elrontottam, ez nem is kérdés. - Köszönöm Timothy! - pillantok fel egy mosollyal az előttem megálló szőkés hajú Griffendéles fiúra, aki leteszi az asztalomra a kiosztott tekercseket. Őt kértem még meg az óra elején, hogy ügyeljen rájuk és hiány nélkül összeszedett mindent. Volt már rá példa, hogy felkértem ilyesmire és sosem volt gond, most is bízom benne, nem is számolom meg külön, hogy minden meg van-e. Újabb mosolyt kap, amikor elköszön, lassan kiürül a terem, de én még egy kicsit biztosan maradok, el is kell pakolnom.
Fura figura, de azt hiszem sikerült már túllendülnöm a kezdeti fura időszakon, amivel nyitni sikerült. Nem mondom, hogy könnyen ment, de végül is az a fő, hogy kiderült nincs vele baj, csak megszívatták a szobatársai. Naivitás ezt csak úgy elhinni és tényleg komolyan venni? Az apám auror, bennem is szokott lenni egy nagy adag gyanakvás, de most valahogy még sincs. Szegény akkorát esett az előbb is, hogy nehéz elképzelni róla, tényleg olyan, amilyennek az elején látszott. A fejébe pedig nem látok, szóval... marad a szimpla hit. - Én? - oké azért még újra meglepődöm, nem számítottam rá, hogy én teszem jobbá neki ezt a helyet, hiszen még alig ismerjük egymást. - Tudod azért meg kell próbálnod meglátni a jó oldalait máshol is, vannak még rendes diákok a suliban. - biztatóan elmosolyodom, hiszen tényleg nem mindenki szemét. Persze vannak olyan házak, ahol nehezebb létezni, de mondjuk a Griffendélben egyáltalán nem rossz arcok vannak, meg én úgy láttam, hogy a Hugrabug, vagy épp a Hollóhát apraja-nagyja se sorolható ide. Remélhetőleg erre majd ő is rájön, hiszen a világ sem olyan rossz, mint aminek tűnik. Oké volt amikor én is így gondoltam, miután kiderültek az apám dolgai, de... lehetne rosszabb is, majd valahogy lenyelem a békát talán, de előtte még biztos, hogy azért rendesen kellemetlen helyzetbe hozom, mert megérdemli. - Oh hát... de nem is a munka miatt. Csak semmit tenni unalmas nem? A kihívások is fontosabb, engem sem azért érdekel az ereklyevadászat, mert hogy sokat akarok vele keresni, csak érdekel. - és persze apa nem fog örülni neki, ha ezzel foglalkozom, mert veszélyes, de ez már más tészta. De az, hogy ne csináljak semmit sem... na arra tuti, hogy nem lennék képes. Az izgalom kell és a kihívások is. A suliban még meg van, de a suli után is kell valami, amivel lefoglalom magamat, ehhez nem is férhet egy cseppnyi kétség sem. Biztosan őt is érdekli azért valami, amivel szívesen foglalkozna, nem hiszem el, hogy nincs semmi sem. Van akit a zene köt le, mást az olvasás, olyan is van, aki szereti a lepkéket, vagy tudom is én, de hogy valakit semmi se érdekeljen és tényleg szeresse a tétlenséget, na azt tényleg állati nehéz elhinnem. - Oké, akkor sétáljunk egyet és állj a sarkadra, hogy ne piszkáljanak a szobatársaid. - a könyvet elpakoltam, vissza is zárom a szekrényt, aztán amikor kilépünk az ajtót is. Rám lett bízva, szóval még el kell mennem majd leadni a kulcsot is a tanárnőnek, aztán már rendben leszek. Elég sok mindent sikerült lejegyzetelnem, mindenképpen hasznos volt ez a nap és Troy is egész rendes srác. Vannak furcsa dolgai annyi szent, főleg ez a hirtelen csókolgatás dolog, de ezt tudjuk be annak, hogy félénk és tapasztalatlan és nem tudja hogyan kezelje az ilyen helyzeteket, mert nincs tapasztalata a lányok terén.
//Köszönöm a játékot és hát jujj! Remek volt és félelmetes a kari //
Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mélyre süllyedek hogy nem csinálhatok azt, amit szeretnék. Borzasztóan megvisel az, hogy nem gyilkolhatok, az a vérszomj és gyűlölet, mely bennem lakozik már elviselhetetlenül nehéz visszatartani. De még ki kell tartanom, talán elkapom annak a nyomorék gondnoknak a macskáját és jól megkínzom, majd fellógatom a szobája elé. Felhasítom a hasát, a beleiből masnit kötnék a testére és mint egy ajándékot átnyújtném neki név nélkül. De nem! Nem szabad ezen gondolkodni, nem szabad arra gondolni, miközben légzését néhez, hogy mennyire jó lenne kicsit megszorongatni a torkát. Bármit megtennék, csakhogy egyszer, egyszer megtehessem azt, amit szívem szerint tennék. Most is el kell játszanom a kis gyereket, aki kis esetlen, aranyos, kedves, bájos csak mert foglalkozik vele egy olyan csinos és szexy lány, mint ez. De nem is az esetem, ráadásul irritál és legszívesebben megerőszakolnám zacskóval a fején és kivégezném, nem tudom miért de monotonon csak erre tudok gondolni, valamiért nem tudok tisztán gondolkodni. - Én próbálok laza és menő lenni, de olyan nehéz, valamit elszúrok ami miatt azok a nyomorékok cikizhetnek, legszívesebben itt hagynám ezt az egész kocerájt és visszamennék Párizsba, egyedül te teszed elviselhetővé ezt a helyet. - remélem enni fogja a szavaimat, vagy mit tudom én, hisz nem vagyok az a romantikus, randira hívós típus, ki össze-vissza nyáladzik egy lányért, csakhogy kapjon tőle egy kibaszott randit, ami után lekoppinthatja, ha úgy akarja. Nem viselem valami jól a visszautasítást és a cuki ikertesóm sem szereti azt, szóval a lány érdekében reménykedem, hogy nem szúrja el és nem provokálja ki, hogy lemészároljam akár egy állatot, aki már jelentéktelen. Bármit megtennék, bárhogyan megkínzom, az sem zavarna ha az aurorrok elkapnának és kivégeznének, vagy bezárnának… semmi sem számítana, csak gyilkolhassak. Ezt a csajt hallgatva, mert a hideg futkos a hátamon. - Köszömöm szépen. - már sokkal magabiztosabb a mosolyabb, mint eddig bármikor. Nem hiszem el, hogy belementem ebbe a játékba és ezzel is csak magamra hoztam a bajt. Muszáj volt ezt tenned te idióta Troy? Kell ez neked? Kell neked egy deszka csaj, aki csak kiidegel és az idegeiddel játszik csak majd és addig teszi, míg meg nem törsz és ki nem csinálod. De látom, hogy zavarom, hogy szeretne a másolásra koncentrálni, de nem hagyom, talán szófosásomnak kéne lennie, hogy ne tudja csinálni tovább, amiért valójában itt van. - Ez mondjuk igaz. - kacagok fel kicsit, hisz ez tényleg vicces és gondolhattam volna, hogy az a kedvence, de várjunk… miért is érdekel engem ennyire ez a szar? Ki a szart érdekel, hogy ennek mi a kedvence? Nagyon leszarom, majd kissé "szomorkásan" nézem, ahogy megzavartam a munkáját és miattam hagyta abba. - Értem az szuper… hát én nem akarok semmi lenni igazából, többet örököltem, mint amennyit egy élet alatt megkereshetnék. - mosolyodom el és talán ez még imponálni is fog neki és még inkább megszán, majd azt akarja hogy elvegyem és eltartsam. Bár talán ennyire nem gerinctelen kis kurva, bár a nőket elnézve mostanában nem lehet más képem róluk, elvesztették a szememben a tiszteletet, becsületet és az értéket, nem többek a rongynál, egy aktuális unaloműzőnek… sajnos ez van, én ilyen vagyok és ilyen is maradok. Majd meglep a kérdése és elmosolyodom, majd elpirulok kicsit. - Persze, hogy van kedvem, ez milyen kérdés? - elméletileg, most én vagyok a legboldogabb és legszerencsésebb férfi a földön, hisz a lány, akibe "végtelenül beleestem" most kért meg hogy sétáljunk, minek ez a formaság? Minek ez a sok szar? Ki a fasz akar vele lenni, hát mindjárt bealszom itt helyben, jobban nem is tudna untatni.
//
Remek volt és félelmetes a kari 
