2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lássuk be, ha tudnám, hogy mi jár a fejében egészen másképp állnék hozzá, de nem tudom. Csak azt látom, hogy egy szerencsétlen srác, akit átvertek és akinek megpróbálják megnehezíteni az életét, a tetejében olyanok, akik sokat vannak vele, pont a szobatársai. Nem lehet neki könnyű. Eleve eléggé esetlennek tűnik szegény, most is sikerült egy baromi nagyot tanyálnia, pedig csak nem figyelt a lába elé rendesen. Nem akarom szegényt még én is megbántani ezek után, ezért is bólintok újra megerősítve a szavaimat. Nincs vele semmi baj, csak hát az emberek gyakorta furán állnak a dolgokhoz és persze a többi emberhez, ami persze baj, mert nem szabadna valakinek ártani csak azért, mert esetleg más, mint az átlag. Ő is biztosan tud ügyesebb is lenni, főleg akkor, ha nincs zavarban, mint mondjuk most, bár ez végül is érthető, hiszen még meg is csókolt, amire aztán végképp nem számítottam és talán e miatt nem kezelem le tökéletesen. - De látom, hogy úgy veszed, bántónak. Én csak... tudod, ha nem veszel valamit túl komolyan akkor nem is izgulsz annyira és tuti nem szúrod el. És hidd el a csók az... az remek volt, csak meglepett. - jegyzetelni jöttem és nem arra számítottam, hogy valaki egyszerűen megcsókol szinte mondhatni a semmiből. Azért ezt még nekem is fel kell dolgoznom, de isten ments tényleg nem akartam ezzel bántani. Végül is elmegyek vele szívesen arra a randira, szóval nem kellene olyan halálosan nagy bántásnak vennie ezt. Talán csak én nem fogalmazok elég jól, ez benne van a pakliban. Ezt azt hiszem örököltem apától, nem vagyok épp a legjobb az ilyesmiben, de nem igazán tanították meg a szüleim, hiszen anya jó ideje halott, apa pedig... hát ő nem kifejezetten viselkedik apásan. - Oh... köszönöm, ez tényleg nagyon kedves tőled Troy. Hidd el te is... helyes fiú vagy, nincs veled semmi baj. - biztató mosolyt küldök felé, aztán most már visszaülök az asztalhoz, hiszen mégis csak jegyzetelni jöttem és már amúgy se maradhatok sokáig a teremben, akkor pedig ugrott az egész. Azért próbálok rá is figyelni, de elsősorban most ez köt le. Azért kérdezek, ha beszél, akkor addig én foglalkozhatom azzal, amiért jöttem. Az mondjuk nem kellene, hogy meglepjen, hogy vissza is kérdez, de valahol reméltem, hogy nem így lesz, hiszen nekem most tényleg figyelnem kellene, de komolyan nincs szívem megkérni, hogy hagyjon kicsit, amíg befejezem ezt. Szóval először csak hümmögve bólintok, aztán végül elnyomok egy apró sóhajt, ahogyan becsukom a könyvet. - A rúnamágia, bár azt hiszem ez nem meglepő a helyszín után. - mosolyodom el és összetekerem a pergament, amire eddig jegyzeteltem. Ez is több, mint a semmi és talán a félévben még lesz rá lehetőségem, hogy bejöjjek majd ide. Majd megbeszélem a tanárúrral, vagy megkérem a tanárnőt, hogy járjon közben az érdekemben mondjuk. - Szeretem a rejtélyeket, azért is jöttem ereklyevadász szakra és ez az egész elég izgalmas. Te minek készülsz? - közben felállok, kicsit megigazítom a ruhámat, aztán visszasétálok, hogy a helyére tegyem a könyvet, ami eddig nálam volt. Egészen finom, óvatos mozdulatokkal teszem, gyengéden bánok vele, hiszen régi darab és még véletlenül sem szeretném, ha megsérülne, főleg hogy rám lett bízva. Ha baja lenne, akkor aztán esélytelen lenne, hogy megint megkapjam. - Van kedved sétálni kicsit még a folyosókon? - végül is miért ne? Egyetemista vagyok, kint lehetek akár takarodó után is, bár hirtelen azt nem tudom, hogy ez rá is igaz-e, de talán ő is idősebb... bár eléggé kölyökképe van. Na jó lehet, hogy majd rákérdezek, nehogy baja legyen belőle, mert ugyan még kint lehet lenni, de van hogy az ember felett csak úgy elszalad az idő és észre sem veszi, hogy megtörtént.
Gyilkolni, elvenni egy emberi életet mindenféle könyörület és együttérzés nélkül a világ legtermészetesebb dolga számomra, de valahogy most nem tehetem azt, amit akarok, mert éppen figyelnek... A nyomorék szüleim rohadt balfaszok voltak és megérdemelték, hogy megdögöljenek, olyan hibákat ejtettek, melyek számukra végzetesek voltak. Egy ideje már szorult a húrok a torkuk körül, míg végül teljesen elszorította a torkukat. Nem akarok itt lenni, utálok itt lenni, rühellem az egészet, annyira megölném ezt a rohadt kis ribancot, de kurvára nem tehetem meg. Ohh hogy a rohadt életbe kellett nekem ideköltöznöm azzal a bolond nagybátyámmal. Gyilkolni akarok, mindennél jobban és fogok is, nem bírom már tovább, muszáj alkotnom egyet, de nem ezt a lányt fogom megölni, valakit, aki elég közel áll hozzá, hogy a pici lelkébe tapossak névtelenül is.Pont jókor fejeztem be az igazi énem előre törését, hisz szerintem már nem sok kellett volna ahhoz, hogy teljes mértékben kiakadjon azon, aki vagyok... pedig én nem akartam idegesíteni, csak őszinte voltam vele minden szempontból, csakis az igazat mondtam! - Biztos vagy benne? - teszem fel neki a kérdést, szóval szerinte nem vagyok béna, csak egy kicsit ügyetlen és jobban és gyorsabban összezavarodom másoknál... ennyi erőből mondhatta volna azt is, hogy igazuk van. Szinte ugyanazt mondta, csak annyi különbséggel, hogy ő próbált aranyos és kedves lenni,d e az igazat megvallva nem nagyon jött neki össze, legszívesebben kitépném a nyelvét, de sajnos nem szabad... most cuki vagyok és pont ezért . Szóval csillogó szemekkel nézem, mert kedves és aranyos velem, muszáj így néznem rá, nincs mese. A csók meg láthatóan meglepi... olyan kis kiszámítható, szóval simán előkaphatok majd a randin egy kést, és elvághatom a torkát, ha úgy tartja kedvem. - Nem kell félni, nem veszem sehogy... - mondom neki kissé megsértetten és szomorúan, szóval nem egy házassági bizbaz ez a randi? Azta, mekkora egy észlénnyel vagyok egy szobába, annyira idegesít. Bárcsak tehetnénk valamit, bárcsak bánthatnám, bárcsak megkínozhatnám, miközben átgondolná sokszor, hogy fog-e segíteni ártatlan, kis ügyefogyott srácoknak, DE ilyen nem lesz sajna... mert ebben a kurva iskolában semmit sem tehetek, amit csak akarok. - Sajnálom.. - kedves Troycika száján csak ennyi csúszik ki, mert talán a csodálatos lánynak igaza van, korai volt még az a csók, de a kis izgatott Troy nem tudott már tovább várni arra, hogy megcsókolhassa azt a csodálatos lányt. - Hidd el nekem, hogy te vagy az egyik legszebb lány az iskolában. - kedvesen kell mosolyognom és ettől a kedves mosolygástól hányom kell, utálok mosolyogni és nem is szoktam gyakran, csak akkor mikor megjátszom magam, hogy milyen is vagyok valójában. Szóval gondolj arra, hogy előkapod a kést, elvágod a torkát, és csodálatos, meleg vörös folyadék takaró lep be mindent, annyira mámorító elképzelés, hogy lenne kedvem valóra váltani, de sajnos erre nem kerül sor, még nem szabad... majd kicsit később, de addig türelmesnek kell lennem, nem lehetek türelmetlen, most úgy sem unatkozom annyira, mint szoktam, mert ő is itt van, egy fokkal jobb, mint a semmi. - Kedvenc tantárgy? Hmmm.. nem tudom, nincs olyanom.- mondom őszintén és ez igaz is, nincs kedvenc tantárgyam és nem is lesz soha, utálom a sulit, azt hittem a hét év után megszabadulhatok, de sajnos nem, itt kell lennem még egy darabig még, míg le nem szállnak rólunk az aurorrok. Azonban látom, ahogy jegyzetel, tudod ki jegyzetelne, én tuti nem jegyzetelnék. Szóval tervezzük meg a halálát, hátha segít abban, hogy ne akarjam megcsinálni... - Neked?
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-10-16, 20:51
Nem tudom, hogy mi van a háttérben, hogy tényleg nem ez az igazi arca, hogy totálisan átver, simán beveszem a szerencsétlen srác esetét, akit átejtettek a szobatársai. Szegény tényleg annyira esetlennek néz ki, hogy megesik rajta a szívem, de kinek ne esne? Ez az esés, meg a többi, meg a kis sztorija, szerintem ember nincs a talpán, aki ne sajnálná meg őt. Még azt is el tudom nézni neki, hogy kissé talán túlzásba viszi azzal, ahogy néz és nem kéne sajnálnia azokat a barmokat, akik így viselkedtek vele, ez az ő hibájuk, nem az övé. Csak a fejemet rázom kicsit, nem neki kell elnézést kérnie, de nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Próbálom én bátorítani, de tényleg úgy fest, hogy önbizalma az nem igazán van. Esetlen, annyi tény itt elég szépen sikerült eltaknyolnia, de ez még nem ok rá, hogy mások piszkálják, főleg hogy még meg is ütötte magát és hát én is közel voltam hozzá, hogy lekeverjek neki egyet a keresetlen stílusa miatt, ami aztán végképp kellemetlen lett volna, hiszen nem az ő hibája volt ez az egész, csak az a szer művelte vele és fordította ki önmagából. - Butaság, ne figyelj másokra. Nem vagy béna, maximum egy kicsit ügyetlen és könnyebben összezavarodsz, mint mások, de... ez nem olyan vészes. - legalábbis ha jól sejtem, ha kap egy kedves mosolyt már azt se tudja hol van. Van ez így, de ez nem olyan rettenetes hátrány. Még ennek ellenére is meg mer csókolni, ami rendesen meglep és ha most megint mennie kellene lehet hogy újra valami esés lenne belőle, de szerencsére erre nem kerül sor, mert amúgy is még a földön van az elején a kis jelenetünknek. Ezek után egy szóval se mondanék neki nemet. Talán szánalomból... de egyébként kedves is tényleg és a maga módján még cuki is ezzel az esetlenséggel, amennyire nem találja önmagát, meg persze a szavakat. - Tényleg elmegyek, ez még nem házassági ajánlat, ne vedd... túl komolyan oké? - bátorítóan mosolyodom el, bár talán ez nem a legjobb válasz, de ez csak egy randi, még nem tart örökké tartó kapcsolatot, vagy ilyesmit, ezt remélem nem gondolja így. Nem akarom én letörni, egyszerűen csak meg akarom nyugtatni, hogy ne vegye túlságosan komolyan a dolgot. - Nem csókolsz rosszul, csak... ez a randi végére jobban illik, mint csak így. - rántom meg a vállamat. Nincs nekem gondom a csókjával. Nem azt mondom, hogy nem volt már jobb is, mert volt dolgom gyakorlottabb srácokkal is, de igazából egyáltalán nem volt rossz a teljesítménye, maximum a félénk esetlensége miatt nem volt olyannyira ütős a dolog, ahogyan akarta volna. - Köszönöm, ez kedves tőled, de nincs veled baj. Szerintem helyes srác vagy, én pedig... nem vagyok olyan kiemelkedő, járnak a suliba még szép lányok. - azért jól esik, amit mond, ez a mosolyomból is látszik és hát kíváncsi vagyok, hogy mi volt ez a Franciaországos megjegyzése, de nem kérdezek rá a dologra. Ez majd jó téma lesz a randin, mert annyiban azért nem akarom hagyni, érdekel, hogy mi lehetett az a dolog. Talán volt már dolga valami lánnyal vajon? Lehetséges, bár a jó ég tudja amilyen félénk lehet, hogy csak tetszett neki valaki, aki esetleg aztán nem úgy kezelte, ahogyan kellett volna, vagy jól megbántotta. - Jól van, akkor azért ezt befejezem, nem baj? Időnként tudok figyelni, de jó eséllyel egy ideig nem jöhetek, szóval... Te milyen tantárgyakat szeretsz? - ha válaszolgat az úgy jobb. Oda tudok rá figyelni, de mondjuk válaszolni kérdésekre már nehezebben tudnék miközben a jegyzetelésre figyelek. A rúnák rajzolása közben azért tudok másra is figyelni, arra hogy beszél, szóval nem zavar. Annyira pedig azért nem tűnt hebrencs és beszédes típusnak, hogy nagyon elvonja a figyelmemet és ne tudjak mellette egyáltalán a dolgomra koncentrálni, ettől nem félek különösebben.
Nem tudom felfogni, hogy hova fajult ez a világ, már nincsenek tisztességes és becsületes emberek... A nők és férfiak kölcsönösen csalják egymást, majd megy a nagy kiakadás és szakítás... A fiatal lányok lassan már semmit sem érnek, hisz több faszt fognak, mint kilincset, és ne higgyétek el, hogy a csendes kis aranyos kislányok olyan ártatlanok... pont ellenkezőleg. Ő a legvadabbak, a legkiéhezettebbek mindenre, oly szinten fárasztó ez a létforma, hogy jobb őket kaszálni, mint nézni hogy a tiszta emberi fajt mennyire bemocskolják... Talán valami ilyesmit mondott nekem az apám, miközben megölte a dadusomat, és valamit fecsegett még, hogy az aurorrok még rosszabbak, mint a kurvák és a házasságtörők, hisz azt hiszik mindent megtehetnek amit csak akarnak. Nem akartam sose ilyen ember lenni, de hát mit mondjak? Én is azt hiszem, hogy bármit megtehetek és gyilkolok is... azonban apámnak erre is volt egy frappáns válasza: halálfaló utód vagy, ez a természetes. Én persze elhittem és lelkiismeretesen "tisztítottam" az emberiséget, számomra a gyilkolás létforma és elengedhetetlen... szükségem van arra, hogy gyilkoljak és ma is épp elkapott a vágy, hogy valakit kicsit megkínozza, de a szerencsétlen csaj az a kis szőke ribi lett, aki egész eddig csak zaklatott. De az előbbi kis csúnya viselkedésem nem maradhat tovább, hisz tönkre menne a "hírnevem" és nem maradhat így... szóval előadtam, hogy valamit tettek velem a szobatársaim, hisz mindent megteszek ennek érdekében, hogy elhiggye amit mondok... Úgy látszik az elején még óvatos és kételkedik, de mikor hatalmasat puffanok a földön, akkor szerintem sikerül meggyőznöm arról, hogy valami nem stimmel. Ki más tért volna vissza, mint a kis esetlen Troycika, akinek szüksége van egy figyelmes és segítőkész lány figyelmére. - Majd megfogadom... de egyelőre én... én... én... szégyellem magam. - nem is tudom, hogy milyen arcom is volt, ilyen még sose lehet, mert tényleges megbánást mutattam, de hogy miért? Mert gondolom, hogy valami olyat tettem, amit nem szabadott volna, hisz sértegetni valakit és bántani nem szép dolog, a szüleim sose erre tanítottak, mindig bókolni kell egy lánynak, még ha ronda is... Hahahaha... Igazából még mindig színjáték ez az egész és hát mit mondjak most? Szükségem volt már egy kis szórakozásra, untam magam és gyilkolhatnékom volt. Ő is ilyen tipikus világmegmentő típus, aki azt hiszi, hogy segítenie kell a kis szánalmas embereken? Minden bizonnyal igen... el sem tudom hinni, hogy nem azért csinálja hogy beilleszkedjen ide, és szerezzen magának egy-két kis szánalmas követőt, azonban én biztos nem fogom követni, mint egy pincsi. - A vállamnak semmi baja sem lesz... csak megütöttem és remélem... hogy nem teljesen nézel idiótának és nyomoréknak... hallottam, hogy miket mondanak rám a hátam mögött. - hisz az emberek olyan kedvesek, hogy csúnyán beszélnek a kis esetlen emberekről, hisz én rólam is szólnak pletykák, hogy apám vert és kutyaként nevelt, ezért lettem ilyen félre sikeredett gyerek, vagy mi fene... Gondolom tudjátok, hogy ez a fiúk körében terjed. A lányok már egész másképp viszonyulnak hozzám, hisz körbe ugrálnak és velem foglalkoznak, mert szeretik az esetlen kis fiúkat, akiket pátyolgathatnak. Imádom, mikor körbe ugrálnak a nők és csak velem foglalkoznak, mert a szomszéd kislány is egy füttyentésemre nálunk van elég szexy ruhában. Nem is tudom, hogy a nők mit esznek az ilyen srácokon, de ha ez kell nekik, akkor megkapják, vagyis most ő kapja meg azt, amit eddig még nem sokan... a félénk fiú elhívja randizni az új és szép csajt, akit még senki sem hívott el... Eléggé "zavarban" vagyok és nem is tudom, hogy hova nézzek hirtelen a csók után, de az ajkaim felfelé görbülnek, mert hát boldog vagyok, amikor pedig meghallom a válaszát, egyből felkapom a fejemet és eleinte kétkedve nézek rá, de majd csak leesik, hogy mit hallottam és még jobban mosolygok és rendesen el is pirulok... valójában pedig belül összeokádom magam, mennyire elcsépelt lány már ő... fúj... kell az a kés és el kell vágnom a torkát! Nyugi Troy... színészkedésre figyelj! - Tényleg eljössz velem? És... ennyire rosszul csókolok? - hiába vagyok zavarba, rákvörös fejjel nézek rá és pislogok, mert azt hiszem, hogy csak viccel, hogy mindjárt benyögi csak egy kibaszott vicc volt, de nem... úgy tűnik, hogy megérinti az ajkait, melyeket az imént még az ajkaimmal érintettem. Nem hittem volna, hogy ilyen egyszerű dolgom lesz végül vele és ilyen könnyen belemegy a randiba, de én még nem vagyok nyugodt... - Komolyan gondolod a ran...dit? Mert... nem vagyok valami helyes srác, te pedig... olyan gyönyörű vagy és csodálatos, bárcsak veled találkoztam volna Franciaországban... - nem mintha le akarnám róla beszélni, de hát a cuki kis Troycika kicsit kételkedik, hisz ki nézne rá, nem is vagyok helyes, még csak jó pasi sem,ő pedig annyira... annyira csodálatos, hogy szavakba sem tudom önteni... jha még sem, csak hazudtam, kit érdekel ez a lány, csak egy bárány aki arra vár, hogy levadásszam és meggyilkoljam, semmi több. - Maradnék még kicsit. - az épp karommal elhúzok egy széket és vele szemben leülök rá, és zavaromban nem is tudom, hogy mit csináljak, csak nézem és falom a szememmel, csodálom az egész lényét, majd mikor rám pillant, akkor arrébb kapom a fejem, mintha nem is őt bámulnám.... Közben pedig azon gondolkodom, hogy sürgősen orvosolni kell a legnagyobb problémám, talán mehetnék egy is ember vadászatra a Tiltott Rengetegbe, hisz sok kis kíváncsi szem járkál arra, csak szerencsétlenségükre és járnék arra... Nem kellene sok miden, kötél, kés és gyufa..
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-09-29, 17:44
Ez a mai nap nem alakul épp a legjobban, pedig tényleg jól indult eredetileg. Örültem neki határozottan, hogy van egy kis esélyem rá, hogy jegyzeteljek olyan könyvekből is, amikhez egyébként nem juthatok hozzá, erre most még nem is tehetem, amit akartam, mert valami miatt ez a srác nem hagy az istennek se békén, pedig én aztán nem tettem azért, hogy piszkáljon. Igazán találhatna magának valami más elfoglaltságot, mint hogy engem szapul, mert folyamatosan ezt teszi. Próbálom figyelmen kívül hagyni azt, amit művel, de őszintén szólva nem megy valami könnyen. Kimondottan idegesítő, ahogy direkt köhögésnek álcázza a ribancozást, miközben még csak nem is ismer. Egyébként sem értem, hogy egyesek miért lelik kedvüket abban, hogy másokat piszkálnak. Vannak ilyenek a suliban, többnyire mind Mardekárosok, bár biztosan akadnak ritka kivételek is. A hirtelen váltás viszont érthető módon eléggé meglep, nem is tudom hirtelen, hogy miképp is kellene kezelnem, hiszen ahhoz képest, hogy eddig milyen szinten bántó volt most hirtelen egészen más... nagyon más, én pedig egyelőre csak próbálom követni az eseményeket és felfogni, hogy mi is lehet ennek az oka. Nem tudom, hogy naiv vagyok-e, vagy csak ő játszik kiválóan, de tényleg elhiszem, hogy ilyen csúnyán keresztbe tettek neki, még ha jobban oda is kellene figyelnem a részletekre és akkor talán feltűnne, hogy nem erről van szó, de hát akkorát esett és olyan nagyon ki van borulva, hogy nehéz arra gondolni az egész csupán valami beteg színjáték csak mert olyan nagyon unatkozik. - Akkor majd jobb lesz minden, de én akkor is szólnék a helyedben valakinek, ez így nem állapot. - persze értem én a problémáját, hogy akkor még jobban rászállnának és még rosszabb lenne a helyzet, de akkor is... szerintem szólnia kellene legalább egy tanárnak, hogy tegyenek valamit, ha más nem, akkor szobát cserélhetne, szerintem ez azért akkor is megoldható valahogy. Elég sok itt a tanár, jó tanárok, akik tehetnek azért, hogy ne kerüljön újra ilyen helyzetbe. Főleg, mert ha valakire egyszer rászállnak, akkor nem fognak csak úgy leszállni róla, hanem egyre rosszabb lesz, főleg akkor, ha vérszemet kapnak és még inkább élvezni kezdik az egészet. - Jól van, te tudod, hogy neked hogy jobb. A vállad rendbe jön majd, remélem nem ugrott ki, csak beüthetted. - legalábbis innen nézve nem néz ki, vagy áll furán, tehát remélhetőleg nem lehet vele nagyobb gond. Azért persze nem vennék rá mérget, de reméljük, hogy tényleg nincs komoly baja. Segítek neki felállni, ezt a csók dolgot megpróbálom szépen elfelejteni, mert elég rendesen meglepett vele, de mivel ő is zavarban van miatta nem forszíroznám, a végén még komolyan baja lenne belőle, így is eléggé akadozva beszél, amikor megint megpróbál belemenni valami újabb hosszadalmas mondatba. Azt hiszem neki az lenne a hasznosabb, ha inkább rövidebben kommunikálna abból biztos, hogy nem lennének ilyen belezavarodott mondatok. Még az előzőből is alig sikerült magamhoz térni, amikor megint csak elcsattan egy csók, én pedig alig tudom lereagálni, főleg a kis monológja után, hogy sokat gondol rám. Visszacsókolok az első másodpercekben, de aztán rájövök, hogy nem is tudom mi a fene történik, így végül eltolom magamtól. Igen most már határozottan kezdek zavarban lenni, de komolyan annyira édes hogy ilyen zavarban van, hogy el sem tudom mondani. A padlót piszkálgatja, én pedig próbálom keresni a tekintetét, de nem igazán megy, és még sem foghatom meg az állát, hogy nézzen a szemembe végre. - Végül is... miért ne, csak máskor illene ilyesmit randi után... közben csinálni. - a számhoz érintem a kezem egy pillanatra, de egy halvány mosoly azért játszik az arcomon. A csókra utalok, amiből a tetejében kettő is történt és én még mindig nem teljesen fogtam fel, hogy ezek után még randira is elhív és ilyen zavarban van. - De most be kellene ezt fejeznem, ha már lehetőségem van rá. Maradni szeretnél? - talán nem zavar. Na persze, ha nem zavarja, ha nem folyamatosan rá figyelek, mert mégis csak azért vagyok itt, hogy kijegyzeteljek mindent, ami érdekes lehet, ehhez pedig elsősorban a könyvre kell figyelnem és csak másodsorban rá.
Régen a nők voltak, mára pedig csak szánalmas kis teremtmények lettek, még önmaguk árnyékához sem érnek fel. Na jó, azt nagyon is szeretem, mikor szép kis formás lábukat szétnyitják, de hogy mára már mindenkinek az kicsit sem normális. A szomszéd kislányról tudom, hogy egyedül az én kolbászomat nyeli el, de a többi mai lányról ez nem mondható el. Válogatás nélkül bújnak mindenkivel ágyba. Bár mit érdekel engem, most épp azon vagyok, hogy az őrületbe kergessem az előttem álló kis libát. Vajon majd egyszer elviszem az ágyamba? Megmutatom neki, hogy milyen ügyes kis lepedő akrobata vagyok valójában, és hogy a félénk és esetlen kis küldő mögött egy igazi oroszlán bújik meg, aki alig várja, hogy kitörhessen a ketrecéből és szabadon mészárolhassa az embereket kénye és kedve szerint, hisz ez a természetes és ilyen világban akar élni, ahol a gyilkosok annyit gyilkolhatnak, amennyit csak akarnak, anélkül hogy bárki is beleszólna, vagy próbálná leállítani őket. Na szóval már nincs sok addig vissza, hogy végre ne kelljen egy szerepet eljátszanom és azt várnom, hogy mikor dobhatom le ezt a látszatot, mert már eléggé utálom, sokkal jobb lenne végre újra pengét ragadni, egy újabb alkotás létrehozni, kicsit megdolgoztatni az elpuhult aurorrokat. - Szabad szabadon gondolkodnom, tényleg? Megengeded? Ribanc... - elég szarkasztikus vagyok az elején, majd a végén egy köhintéssel ejtem ki azt a szót, amire már biztos ki fog akadni, talán megkísérli, hogy leosszon egy pofont, de nagyon is csúnyán járna. Megragadnám a kezét, megszorongatnám, addig míg el nem kezdeném hallani az édes melódiát, ahogy csontja elkezdene repedni... ah, micsoda tökéletes, édes zenei mű lehetne belőle, majd sikolya, kétségbeesése és fájdalom a kitűnő szórakoztatást adna, de nem tehetek ilyet, mert... nem tudom, de nem tehetem. A nagybátyám egyből tudná, hogy én voltam az a szerencsés, aki eltudta fogni azt a kis édes kis madárkát, és egy újabb fejfájást okozni a gonosz aurorroknak. na de mindegy is, hisz engem semmi sem érdekel azon kívül, hogy minél előbb elszabadulhassak erről a helyről, agy az egészet káoszba taszítani. Nem is tudom, de annyira eltudnám képzelni, hogy megölöm az igazgatót, átveszem a helyét és az egész sulit telerakatom bitófával, meg nyaktilóval és a kellemetlen és aranyos kis bogárkákat egyszerűen kivégeztetném, majd a hullájukat otthagynám példaként, hogy jónak és kedvesnek lenni olyan bűn, melyet soha sem bocsátanék meg. Egyeseket elvinnék kísérletezni, hogy jobban feltárhassam az emberi test rejtélyeit. De eme szép gondolat kép megszűnik, mikor belekezdek az én kis színjátékomba, mely szerintem elég jól sikerült, hisz az elején lehet, hogy kételkedett és nem hitt nekem, de eljött a pillanat, mikor enged a védelméből annak örömére, hogy folytatom a megtévesztést. Annyira könnyű manipulálni az emberi testet, csak akarni kell, akarni hogy engedelmeskedjen nekünk, hisz minden lehetséges csakis fejben dől el. A gyengék és gyenge akaratúak hamar elhullanak, és az olyanok mint én örökké fennmaradnak és azt csinálnak, amit csak akarnak... Na de ne térjünk el a lényegtől, hisz most egy esetlen kis senki vagyok. Majd lihegésem és kétségbeesésem enyhül, mikor kezét a vállamra teszi és elmosolyodik. - Nekem már.. az is elég... hogy itt vagy, és... nem merek, akkor talán még jobban rám szállnának. - nem is tudom, hogy hirtelen merre nézzek, hisz "zavarban" vagyok egy ilyen szép és kedves lány társaságától. Majd végül sikerül valamin megállapodni a szememnek, az ő szemeit bámulom, mintha megnyugvást jelentene számomra. Nem is tudom, hogy miért szeretik az ilyen nyálas szarokat a lányokat, és nem is tudom, hogy mire jó, miután mondtam általában bezsonganak az ilyenektől... de mi a fene, most össze-vissza gondolkodom és ez az egész eddig olyan értelmetlen, nem is értem... Na mély levegő és lenyugvás Troy, nem vagy te egy ilyen... agyatlan, hülye. Szedd össze magad!Amúgy mit keresek én még itt, minek vagyok itt, az előbb még megakartam ölni, most meg agyfagyás van, na de.. hm.. Annyi módon meg lehetne ölni, annyi ötletem támad hirtelen és annyira kézenfekvő ez a helyzet, amit teremtettem, de nem tudom, hogy megérné-e a kockázat, hogy beleverjem a fejét a padlóba, míg el nem ájul, majd ezt az állapotom felhasználva elhurcolni valahova, ahol alkothatok kedvemre. - Nem szeretnék elmenni... jól vagyok, mindjárt összeszedem magam, csak a vállam fáj. - még hogy a gyengélkedőre menjek, hol él ez? Nem fogok én elmenni oda, nincs semmi bajom, tökéletesen jól vagyok, bár ő ezt nem tudja, mert a zavarodott, kis törékeny Troy üzemmódban vagyok, ajj. Nem szeretem az ilyet, de megfogom a vállam, mintha tényleg fájna és még meg is szisszenek, mikor megérintem. De kezét nyújtja én meg félénken elmosolyodom, és mikor lépne a könyv felé, akkor bizonytalanul megfogom a kezét, visszahúzom, ha engedi és elég közel van hozzá az arcom, majd ideje lenyomni valami romantikus dumát neki, mondjuk elhívom egy randira, vagy mi a szarra, vannak jó terveim, mondjuk... Rendelek egy üveg piát, összetöröm a fején, elhurcolom, kikötözöm, és a homlokába egy mozaik képet csinálok eltörött üvegekből, vagy mondjuk a melleire is csinálhatnám, hm... még átgondolom. - Figyelj... tudom, hogy nem fog tetszeni, amit mondok, de... az első nap óta, mióta segítettél és néha beszéltünk, hát.. Nagyon sokat gondolok rád, és... mindig is érezni akartam, hogy milyen lehet a csókod íze és most az egyszer határozott leszek. - az ajkaimat az övére tapasztottam és közben még közelebb húztam, ha engedte magát, ha pedig menekülni akar, akkor engedem. Persze az egész mögött, én a háttérben okádok, ettől a sok nyálas szartól és mindentől. Na de miután a rövid, most már tényleges csókot megszakítom, egyet lépek hátra és elkezdem a tarkómat vakarni, miközben elpirulva mosolygok rá, és próbálok zavaromban a szemébe nézni... - Eljönnél velem hétvégén a Három Seprűbe, egy... egy... egy... randira? - a hatás kedvéért lábammal a földet túrom, és hátam mögött tördelem az ujjaimat, az látszik rajtam, hogy nagyon szeretném azt a randit és hogy izgulok a válasza miatt, hisz... egy életet meghatározó kérdésről lenne szó. Nem nevezhet idegennek, beszélgettünk már, segített nekem és nagyon is úgy tűnt hogy bírt, talán eljön velem, ha pedig nem, akkor nem is érdekel, csak ezzel kicsit izgibb lenne ez az egész.
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-09-25, 12:15
Nem akarom felidegesíteni magamat, azért váltok taktikát. Talán, ha nem válaszolok neki, talán ha csendben maradok és csak a jegyzeteléssel foglalkozom, akkor idővel megunja a zaklatásomat és szépen tovább áll. Olyan kérdéseket tesz fel, amikre szerintem egy jóérzésű lány se lenne hajlandó válaszolni, ő mégis azt várja, hogy beszéljek vele, vagy szórakoztassam? Egyáltalán miért nem hagy békén vajon? Nem igazán értem a dolgot. Tényleg nagyon unhatja magát, ha nem képes békén hagyni, pedig nem válaszolok inkább, nem érdekel, hogy mit csinál csak az, hogy hol és az lenne a jó, ha a hol nem itt lenne. Kereshetne magának valami más áldozatot, akit zargathat, mert én még mindig nem tértem napirendre a felett, ahogyan viselkedik velem, mivel legutóbb nem ilyen volt. Az a srác viszont most sehol sincs, az a srác nem mondott volna ilyeneket és nem forgatná ki a szavaimat. - Gondolj, amit akarsz, én ilyet nem mondtam! - csak ennyit fűzök hozzá, mert amúgy is kit érdekel, hogy ő mit gondol. Nem azért járok a Tiltott rengetegbe, hogy ott... dugjon meg bárki is, csak hogy az ő amúgy is baromi alpári szóhasználatával éljek. Nem értem, hogy az a legutóbbi zavart és kedves srác hogyan lett hirtelen ilyen, tényleg arra gondolok, hogy van egy ikertestvére, vagy hogy legutóbb megjátszotta magát és ez az igazi alakja, nem is az, amit én akkor láttam. Nem foglalkozom vele innentől már, hiszen kb. csak sértegetni tud, most is libának titulál. Hátra sem fordulok felé, csak akkor nézem meg, hogy mi a helyzet vele, amikor a hangokat hallom, amik egyértelműen nem jó dologra utalnak. Persze azért először van bennem egy nagy adag kétkedés, mert hát ilyen hirtelen váltani... és hogy ezt valami varázslattal érték el nála... Van olyan, hogy bunkóság bájital? Csak ilyesmit itathattak meg vele. Mégis felettébb hitelesen játssza most az elesettet, a testi jelekkel is, izzad és láthatóan tényleg totál ki van akadva, mint akit tényleg rendesen átejtettek. Talán tényleg erről van szó, tényleg megitattak vele valamit és ezért van ilyen nagyon kiborulva most? Nem tudom sokáig elnézni a szenvedését, mégis csak úgy érzem, hogy segítenem kell neki, főleg amikor a földre kerül és még el is esik szegény. Azért ezt már nem tudnám csak úgy végignézni, ezt csak nem játssza meg. Ezért megyek végül oda mellé és legalább próbálok segíteni, ha még nem is tudom hogyan. Csak szimplán a vállára teszem a kezemet, hátha ez valamennyit hat és elmúlik ez a jelenlegi kétségbeesett állapot, legalábbis reménykedem benne. Biztató mosollyal is szolgálok, hátha az segít valamit. Szegény, tényleg elég pocsék állapotban van. - Oh, de hát én... nem segítettem még és most sem tudom, hogy mit tegyek, de... Jobb lesz majd oké? Nem tudsz kérni másik szobát, ahol normálisak a szobatársak? - jobb ötletem egyelőre nincs. Ha ilyesmit műveltek vele, akkor azt tuti, hogy jelenteni kellene valakinek, legalább a házvezetőjének vagy valami, mert nem gyerebe, hogy így kiszúrtak szegénnyel, amikor nem szolgált rá. Annyira kis esetlen, hogy az biztos, hogy nem érdemel meg efféle bánásmódot. Amikor viszont megcsókol... bár inkább puszinak mondanám azt, ami történik eléggé meglepődöm. Azért sikerül neki, mert már akkor kissé lefagyok, amikor eltűri az egyik előre szökött szőke tincsemet. Aztán úgy riad meg és húzódik hátra, mintha minimum erős paprika ízű lenne a szám... vagy hát a jó ég tudja, hogy miért van ez a hirtelen reakció. Haragudni még sem tudok rá, hiszen ez nem volt olyan rettenetes tett. Kicsit közelebb húzódom hozzá, de azért nem tolakodóan, a végén még ettől is pánikba esne még inkább. - Figyelj... semmi gond. Ez csak egy puszi volt szinte, csak rossz helyre sikerült. előfordul, főleg ha az ember össze van zavarodva. Mi lenne, ha felállnál a földről és mondjuk elmennénk a gyengélkedőre, hátha attól megnyugszol? - ott adhatnak neki valamit, amivel sikeresen összeszedi magát. Aztán szólhatunk egy tanárnak, vagy a házvezetőjének, hogy mi történt, hogy legyen következménye is, ha már ennyire kikészítették azok a srácok, a szobatársai. Várok még pár pillanatot, aztán felállok szépen és a kezemet nyújtom neki is, hogy segítsek szépen felállnia, mert nem jó az, hogy a földön ücsörög. Sóhajtva pillanatok a könyvre. - Csak ezt elteszem, aztán mehetünk rendben? -szólalok meg újra, már ha persze eljutottunk addig, hogy mondjuk felállt legalább. Azért az fontos, addig nem kezdek el én sem pakolászni. Az biztos, hogy nem hagynám itt, ahhoz túlságosan rossz állapotban van.
Annyira utálom már az itt létet, kint akarok lenni a szabadban és szabadon gyilkolni. Nem hiszem, hogy nekem itt kell rohadnom, és tanulni kell még mellé, csakhogy azok a nyomorék, vágni való aurorrok leszálljanak rólunk. A bácsikám most szerintem taktikát váltott, mert egy ideje kurvákat vitt haza a város különböző pontjairól, szerinte így nem terelődik rá a gyanú, mint Párizsban. Engem meg nagyon nem érdekel, csak az a lényeg, hogy ne olyan szánalmas halálom legyen, mint annak a két baromnak, akik megcsináltak. Nem is tudom, hogy miért nem gyilkolhatunk szabadon? Miért különböznek a másiktól minket, hisz nem csinálunk rosszat, csak elveszünk egy életet különböző módszerekkel, és ha most itt a válasszal papoltok, akkor sajnos szembesítenem kell titeket, hogy Isten egyszer rengeteg embert megölt, és csak egy család érte túl az egészet, Noé családja. Szóval senki sem tökéletes, és honnan tudom? A réi dadusom olvasott nekem a Bibliából, amit talán akkor érdekesnek tartotta, most azonban unalmas betűk egymás mellett. Na de érdekelne, hogy mennyire van kiakadva az én kis kedveském, amiért hatalmas változáson mentem át? Vajon mikor kezd el sírni? De nekem úgy tűnik, inkább tartja magát... pfff... utálom az ilyen picsákat. - Egyelőre tudom, hogy mit teszek miért, nem kérek a tanácsodból drága. - kacsintok rá egyet és mosolygok. Mennyire nem érdekel a válasza, már szavakba se tudom foglalni,d e az biztos, hogy jól felvágták a nyelvét. Ráférne egy alapos verés, hogy tudja hol a helye a világban, mert... egyáltalán nem ott, ahol van. a cipőmet kéne nyalogatnia félve, nehogy egy rossz mozdulattal örökké elaltassam, de ehelyett itt visszapofázgat nekem. Ki ez a lány, mit képzel magáról? Az apjának már rég halálra kellett volna vernie ezt a kis nyomorékot.- Áhhh szóval te a tiltott rengetegbe jársz inni, hogy ott dugjon meg valaki részegen? na hát ezt nem néztem volna ki belőled. De akkor mégsem vagy szűz... - Nem is tudom, hogy mit csináljak? Szálljak le róla, vagy tegyem kissé izgalmasabbá ezt az egészet? De mivel tudnám, hisz most jelenleg azt hiszi, hogy megváltoztam, de nem olyan régen még, hogy ne adhassak elő egy színjátékot, amiben becsaphatnám. Gondolom bájitalokból bennem jó, mert rúnás picsának tűnik, szóval... Majd ráfogom valami jellemváltoztató italra, hogy az a vétkes, és újra felveszem a kisfiú alakot, hogy lássa bennem a jót, akit szánnia kell. - Cuki, hogy azt hiszed, ez majd hat rám. - kacagok és csak nézem, jobban mondva lesem, hogy milyen lehetőségek lennének, talán most az egyszer rajta kipróbálhatnám, hogy milyen lefűrészelni egy vádlit, azt még sosem csináltam, és majd később rávarrhatnék a mellei közé egy harmadik mellett, amit a vádlijából csináltam, uhh... ezt most felpörgetett, már tudom, hogy mit fogok vele csinálni, ha a tartásom teljesen a porba hull és előtör a gyilkos belőlem. - Tudod mi a baj az ilyen kis kotnyeles libákkal? Hogy mindent érteni akarnak.. törődjetek bele, hogy nem tudtok mindent felfogni. - nem is tudom, hogy miért tűröm ilyen jól az egészet, már rég elő kellett volna kapnom a kést, vagy mit tudom én, beverni a fejét a padba, hogy elkábítsam és magammal vigyem valahova, ahol csak ketten lehetünk, ahova kikötözhetem és ahol kényem-kedvem szerint bánhatok vele. Nem jó itt a suliban, ahol bárki megláthat minket, pont ezért utálok itt lenni, mindenhol vannak diákok, mindenhol vannak pletykás szájak és mindenhol találhatóak megmentő lovagok, akik az én esetemben a porba hullanának, mert gyorsabban nyúzok meg egy embert, mint egy vadász a elejtett nyulat. Az igazat megvallva, nem is tudom hogy miért lettek ennyire durvák a gyilkos hajlamaim. Talán azért, mert apucitól és anyucitól ezt láttam, semmi másért... De mit érdekel ez engem, én így érzem jól magam, és ez miatt vagyok az eredeti Troy William Hastings. Majd lassan kezdetét veszi a színjáték, mert kitaláltam a jó kis sztorit, hogy mivel fogom becsapni és jelen esetben elég hihető is, sokkal jobban járok és sokkal izgalmasabb lehet a továbbiakban, ha ezt most beveszi és mivel sokat kell színészkedni a szakmámban, ezért menni is fog. Könnyen lehet manipulálni a testünket, hogy olyanokat tegyen, amit mi szeretnék, lehet sírásra és pirulásra is bírni, egyszerű csak sokat kell gyakorolni. Mondhatni én ebben már profi vagyok és nem igazán tehetek róla, mert én erre születtem, hogy gyilkoljak és élvezzem azt, amit tehetek. Még kicsit csúnyán beszélek vele -ha a megalázást lehet így nevezni- és eljátszom, hogy borzalmas fejfájás gyötör, után a aszék tart meg, hisz annyira elgyengülök, hogy alig maradok a talpamon, a homlokom gyöngyözik, lever a víz, becsapva és elárulva érzem magam, a pillantásomban a kétkedés, félelem és értetlenség triója veszi át az uralmat. - Hogyan viselkedtem? Sajnálom, annyi rémlik még, hogy.. azt.. mondták, hogy meglátjuk holnap mennyire fogják kedvelni a pici Troyt? - még mindig azt játszom el, hogy nem értek semmit, hogy nem is tudom mi folyik itt, teljesen visszatért a srác, akit ismert, de mindez csak egyszerű színjáték, és mostantól teljesen bele is élem magam, hogy még hihetőbb legyen számára, mert az elején a helyében még én is kétkednék, hogy igazat mondok-e. Aztán elindulok a kabát felé, de nem sikerül odaérnem, mert egy hatalmasat taknyolok - szerencsére megtanultam úgy hitelesen esni, hogy a fájdalmat minimumra tudjam leszűkíteni -. Majd bekapja a csalit és sóhajt egyet, mikor a könnyes pillantásommal nézek rá, odajön és leguggol mellém és vállamra teszi a kezét, én pedig próbálók elmosolyodni, de még mindig szomorúnak és kétségbeesettnek tűnök. - Csak kérlek maradj még itt velem, te mindig segítesz, te vagy az én őrangyalom. - és tényleg úgy is nézek rá, mint aki az őrangyalát látja, a bátorító mosolya hatására szép lassan elmosolyodom és csak a két csodálatos szemét nézem, félénken eltűrök egy tincset a szeme elől és letörlöm a könnyeimet, melyek kibuggyantak a szememből. Nem is tudom, hogy mihez kezdjek, annyira kézen fekvő legyen, hogy beleverjem a fejét a földbe, majd elhúzzam észrevétlenül a tiltott rengetegbe, ahol kikötözöm egy fához és a késemmel elkezdek rajta alkotni, ahogy mondtam először a vádlijától szabadítanám meg, majd a hajától és a mellbimbóitól, de.. NEM! Most NEM szabad erre gondolnom, mosta jó Troy vagyok, aki beleesett ebbe a hányadékba. Szóval félénken közelebb hajolok és ajkaim a az ő puha ajkaira helyezem,de meglepettségemtől, gyorsan elkapom az arcom, elfordulok és hátrébb húzódok, mintha a világ legszörnyűbb dolgot tettem volna meg. Felhúzom a térdeimet és ránézek, szégyenkezve. - N-n-n-n-n-e... ha-ha-har-haragudj, kérlek.. csa-csa-csak olyan ked-kedves vagy, hogy... azt hittem... ne haragudj. - dadogok össze-vissza, nem is tudom, hogy hirtelen hova pillantsak és szégyellem magam, olyat tettem amit nem szabadott volna, legszívesebben elásnám magam a kertben, hogy ne találjon rám senki, mert... na jó, ezt ne higgyétek el, szerintem ez a normális, hogy megcsókolom a megmentőm, aki belém szeret és majd elkezdünk járni, majd miután ágyba vittem, megölöm, ha annyira untat, de... Jelen esetben semmi ilyen célom sincs. Csak annyit akarok, hogy elszórakoztasson még egy darabig.
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-09-20, 09:01
Hát nekünk nem ezt tanították a spanyol suliban, amit csinál az nagyon távol áll a jó modortól, hogy mit ne mondjak és pont e miatt nem is tudom sokáig tolerálni. Az egy dolog, hogy zavar és nem tudok miatta a jegyzetelésre figyelni, de hogy még piszkálódik is, meg fura dolgokat mond, miközben eddig teljesen normálisan viselkedett, sőt kifejezetten visszafogottnak és zavartnak tűnt... nem igazán értem én ezt az egészet. Olyan mintha csak szórakozásnak szánná ezt a kis szóváltást, pedig én egyáltalán nem érzem a dolgot szórakoztatónak. De komolyan... kicsit sem az, kifejezetten kiborító a viselkedése és ha nem fejezi be a végén tényleg lazán itt fogom hagyni faképnél, csak mert megérdemli. - Hát akkor ne kérdezd meg. - rántom meg a vállamat. Nem, nem kell túlzásba vinnie itt a dolgokat, mert komolyan nem tetszik a stílus. Ha nem akarja megérteni, amit mondok, akkor hagyja annyiban, ha nem is érdekli a válasz, akkor ne faggasson és főleg ne tartson fel. - Fenét! Nem ismersz! Az első hetemen már a Tiltott Rengetegben iszogattam pár új baráttal, szóval ne csinálj úgy, mintha ismernél, csak mert érdekel a téma és szeretek foglalkozni vele. - morcosan rázom meg a fejemet. Igenis szeretem a rúnákat, ettől még nem vagyok stréber, csak ez tetszik. Nem vagyok jó minden tantárgyból és nem jelentkezem fejvesztve órákon. Nem tanulok folyamatosan, és eljöttem úgy az előző suliból, hogy aláhamisítottam apa aláírását. Egy stréber így viselkedik? Nem! - De amúgy sem érdekel a véleményed. - teszem még gyorsan hozzá, mert hát na strébernek gondol, hát tegye, nem fogok foglalkozni vele, mert nem izgat a véleménye és kész. Mondjon, amit akar, nem az én dolgom, hogy mit gondol, mert amúgy is totál ellenszenvesen viselkedik, akkor meg nem is kellene foglalkoznom vele. - Bunkó vagy igen és tapintatlan is és nem igazán értem, hogy miért. - szökik fel a szemöldököm, főleg mert előzőleg nem volt ilyen, és nem viselkedett így, most pedig totál más mint legutóbb. Lehet hogy a nyáron kicserélték, vagy a jó ég tudja, hogy mi történt vele, de attól még zavar, hogy ilyen és hogy ilyen kérdéseket tesz fel. Mégis milyen jogon von le következtetéseket abból, hogy nem válaszolok neki. Arról már nem is beszélve, hogy milyen keresetlen stílusban fogalmaz. Komolyan, nem is értem, hogyan kerülhetett ide a suliba egyáltalán. Tényleg beengednek ilyeneket is? Vagy a tanárokkal jópofizni szokott és nekik nem tűnik fel, hogy milyen? Az utolsó szavaira csak csúnyán nézek rá, de már csak azért sem válaszolok. Nem vagyok olyan esetlen kislány, volt már pasim az előző suliban és tudom, hogyan kell bulizni, jól érezni magamat, ő meg úgy állít be, mintha azt se tudnám mi fán terem egy pasi. Tudom, de én értelmesekkel szoktam kezdeni, ő meg... olyan, mint valami... nem is tudom, de inkább tüntetőleg rá se nézek, és a könyvemre koncentrálok. Csak akkor nézek megint hátra, amikor hallom a kérdését, és mintha kissé zihálna is mögöttem. Elég rendesen elkezdett gyöngyözni a homloka és mintha nem sokon múlt volna, hogy ne zúgjon le a székről. Mi a frász? Azért először eléggé kétkedve nézek rá. Az eddigiek alapján valahogy fura ez az új viselkedés és nem tudom elsőre, hogy el is higgyem neki. - Szóval... valamit megetettek veled és azért viselkedtél így? - azért van egy kis gyanakvás a tekintetemben, nem vagyok én teljesen biztos abban, hogy igaza van, hogy tényleg így van az egész, hogy valamit beadtak neki. Nagyon hitelesen játszotta el a bunkót, bár igaz, hogy legutóbb nem ilyen volt. Esetlen és kedves inkább, de nem bunkó. Most megint egyértelműen úgy viselkedik, vajon tényleg átejtették és azért lett hirtelen más? Amíg én ezen agyalok ő felpattan, egészen hirtelen és a következő pillanatban akkorát esik, hogy az még szinte nekem is fáj. Komolyan megsajnálom már itt is, amikor pedig még könnyek is gyűlnek a szemébe, akkor aztán végképp. Halkan sóhajtok egyet. Persze lehet ilyesmit eljátszani, de miért gondolnék eleve erre? Felállok végül, a könyvemet ott hagyom az asztalon és odaguggolok mellé. A kezemet finoman a vállára teszem és bátorítóan mosolyodom el. - A szobatársak néha nagyon hülyék tudnak lenni, csak megvicceltek szerintem, nincs semmi baj. Visszamész, felveszed a rendes ruháidat és... máskor nem eszel olyasmit, amiről nem tudod, hogy micsoda. - bátorítóan próbálok továbbra is mosolyogni rá. Szegény tényleg elég pocsékul fest. Nem vagyok én világmegmentő angyal, de azért őt akkor is megsajnálom, hiszen mégis csak már majdnem sír és amúgy tényleg elég csúnyát átejtették, ha megtettek vele valamit, amitől ilyen lett. Nem tudom mit, de ki tudja, biztosan léteznek jellemváltoztató bűbájok, amiket bele lehet építeni mondjuk tárgyakba is, édességbe teszem azt.
Nincs is jobb unaloműző, mint egy szerencsétlen emberrel szórakozni a legnagyobb unalmadban. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lehetőség tárul majd elém, hogy kicsit terrorizálhassam eme szőke csajt, aki már kezdett az agyamra menni, hisz teljesen rám volt kattanva az elején, biztos szerette a kis esetlen embereket, hogy jól pumpálják meg azért, mert segített nekik... Na de miért is szaladok ennyire, talán érdekel, hogy miért akarom, kicsit szívatni, mert... Nincs különösebb oka ennek, hisz szerintem minden ember csak eszköz, mellyel kényem-kedvem szerint szórakozom, ha olyanom van. Ez a csaj sem sokkal több ennél, talán őt tovább kínoznám és halála előtt megerőszakolnám, de ki tudja, lehet belerohadna a tököm, szóval... Maradjunk annyiban, hogy megterveztem, hogy hogyan iktatom ki, ha már nem bírom tovább ezt a csajt. Biztosra veszem, hogy a hercegnőnek gondjai lesznek a mostani viselkedésemmel, minden bizonnyal nem fog neki tetszeni, de nem tehetek ellene... Annyira gyilkolhatnékom van és most ő itt van egyedül egy teremben, senki sincs vele... mintha tálcán kínálnák fel a lehetőséget. - Nagyon nem érdekel a válasz, csak gondoltam megkérdezem. - megrántom a vállam gyorsan, mert tényleg nagyon magasról teszek a válaszára, nem is érdekel, hogy mi hagyja el a száját, sokkal inkább koncentrálok arra, hogy mit csináljak a szájával... Vágjam ki a ajkait, és küldjem el az apjának azzal az üzenettel, hogy: "Szeretettel csókol a lányod." Abban biztos vagyok, hogy ütős üzenet lenne apucinak, de nem tehetem meg, mert meg kell húznom magam, pedig annyira elmetszeném a torkát már valakinek. Utálom ezt az egész jófiú szerepet, ma lett vele tele a tököm, kurvára szarok rá, hogy ma egy rendbontó, sötét ruhában járó szemétláda vagyok, én szeretem mikor ilyen vagyok....- Olyan vagy számomra, mint egy nyitott könyv... De köszönöm a bókot, te meg Tök... stréber vagy.- már csak idő kérdése, hogy mikor fog sírva fakadni, csak még személyesebb témába kell kezdeni vele és már hallhatom, hogy sír, ahogy könnyen mossák az arcát, majd egy gyenge pillanatomban előkapom a kést, és a szemébe vágom, miután már nem csak könnyen fognak folyni, hanem a vér, mindent eláraszt majd a fémes illata, és sírós melódiáját felváltja a fájdalom, a megtörés és félelem sikolya. Annyira élvezetes ezt hallgatni, hogy szavakba nem lehetne ölteni, ez számomra olyan, mint másoknak a zene. Majd megkérdezi, hogy van e egy ikertesóm, hát ez meg milyen kérdés? még sose látott senkit, aki ilyen hamar megváltozott volna? Talán be kéne neki adnom, hogy valami bájitalt itattak velem, amitől ilyen lettem.. hmm... átgondolandó. - Bunkó? Szerinted most bunkó vagyok? Ez édes, olyan vicces tudsz lenni néha. - még hogy bunkó vagyok? Ilyet sem hallottam még, bár minden bizonnyal azért, mert az aktuális játékszer ilyenkor, már nyelv nélkül szokott kikötözve lenni az én kis játszóteremen. Na de most el kell viselnem, hogy ez az ostoba picsa itt ilyeneket dumál... Bár biztos örülne neki, hogy ha lenne egy ilyen helyes pasi, aki törődne vele és udvarolna neki, hiába tagadja, tudom hogy belém van esve, és ezért nem is hibáztathatom. Nem tehet róla... majd mikor kijelentem hogy vicces, akkor halkan és élettelenül nevetek. Szememben vidámságnak helye sincs, nem is tudom, hogy mikor nevettem utoljára őszintén. - Ezek szerint még szűz vagy, atyám ez a te korodban már elég gáz... senki sem szabadított meg még a ruháidtól? Nem hiszem el... Tuti megszögelt már valaki. - Na a végén még nem is lesz igazam, hogy csak azért szereti az esetlen kisfiúkat, mert azok legalább megszánják és ágyba viszik őt. Bár nem tudom, hogy még meddig fogja bírni a terhelést, melyet ráhelyezek, annyira szórakoztató, hogy belül igen is jól érzem magam, de kívülről ebből semmi sem látszik, hisz én nem vagyok érzelem kimutatós srác. Vajon erre mit fog lépni? És miért érzem egyre jobban, hogy a lábamhoz kell nyúlnom, előkapnom a kést és átmetszeni a torkát? Még mindig meg akarom ölni, és ha ez így halad tovább, akkor meg is teszem, leszarom hogy elkapnak az aurorrok és lebukunk... gyilkolni akarok és ha hamarosan nem tehetem meg, akkor csúnya vérengzést csinálok az iskolában. De épp ideje lenne kimentenem magam... Jöjjön a színjáték akkor, fejemhez nyúlok, eljátszom, hogy fáj, majd megrázom és hirtelen gyenge leszek és a szék tart meg... Vagyis Leti cica csak ezt láthatja. Simán eljátszok már bármit, és most arcomon aggódás jelei mutatkoznak... Ránézek értetlenül. - Mit keresek itt? Arra emlékszem, hogy... izé... tegnap a szobában a srácok megkínáltak valamivel, fura illata és ize volt, aztán... képszakadás... - ez elég hihető mese, ebből arra fog gyanakodni, hogy valami bájitalt kevertek az italomba és mivel azt mondta, hogy olyan vagyok mint akit teljesen kicseréltek, el is fogja hinni, ha pedig nem, akkor meggyőzőm, hogy higgye el. Fogom a fejem, mintha fájna, majd ránézek segítség kérően, hogy mondja el, hogy mit történt, mit keresek itt, mint aki nem is tudja, hogy mi történt vele. Majd lenézek magamra, meglátom a sötét ruhákat és felhúzom az a szemöldököm érdeklődően... - Ezek nem az én ruháim, mi folyik itt? - kétségbe esve érzem magam és úgy nézek körbe, mint akit becsaptak, majd elindulok a bőrkabát felé, és az esetlen kis szerencsétlen fiú visszatér, megbotlok a padlóban és taknyolok a földön... felhúzom a térdem, és fogom a fejem. Körbe nézek és eljátszom, hogy semmit sem értek, ami körülöttem történik, annyira hihető, hogy lassan magam is becsapom.- Miért vágtak át? Mit tettek velem? - aggódva teszem fel neki a kérdést, a szememben könnyek gyűlnek és úgy nézek rá, mint aki egy megmentő angyalt lát, mintha ő lenne mindenre a megoldás.
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-09-11, 21:22
Azt hiszem ennyit a nyugodt jegyzetelésről, amit mára szántam. Esélyem sincs rá, ha a srác itt kotyog mellettem, mögöttem pontosabban és a dzsekijét is olyan hangosan pakolja le, mintha direkt akarna kiszúrni velem, hogy ne tudjak odafigyelni. Nem igazán tetszik a dolog, hogy mit ne mondjak és akkor még finoman fogalmaztam. Igenis lehetne tekintettel lenni a másikra. Nem azt mondom, hogy mindenki legyen figyelmes és kedves, de azért mindennek van határa. Én türelmes alkat szoktam lenni, de még az én türelmem sem tart a végtelenségig, szóval... igyekszem lazán kezelni ezt az egészet, de már az elején érzem, hogy nem fog jól menni. Bármennyire is tagadom apa vérmérsékletét örököltem részben és kiállok magamért, ha arra van szükség, most pedig egyértelműen úgy fest, mert a srác határozottan kötekedő típusnak tűnik. - Nem bántottál meg, csak úgy látom, nem vagy valami illedelmes. - rántom meg a lazán a vállamat. Nem fogom hagyni, hogy felhúzzon, ennél nekem fontosabb ez a jegyzetelés és épp e miatt most erre akarok koncentrálni. A jó ég tudja, hogy mikor lesz majd lehetőségem megint arra, hogy itt legyek, szóval igenis kiállok a véleményem mellett, ő pedig vagy felfogja, hogy zavar és moderálja magát, vagy tőlem aztán el is mehet. Van még egy csomó hely a suliban, ahol bátran kiköthet, ha akar. A következő szavaira viszont már nem tudom megállni, hogy ne forduljak legalább egy kicsit felé. - Mégis honnan a fenéből gondolod, hogy ismersz engem hm? Vannak barátaim, de ez nem zárja ki azt, hogy jegyzeteljek, mert érdekel a téma és fontos a jövőm is. Tök... hülye vagy! - morcosan rázom meg a fejemet. Nem akarok én bántó lenni... de mégis, az akarok lenni, mert nem tetszik a stílusa, meg a hozzáállása. Csak ne mondjon nekem ilyenek. Sok barátom volt az előző sulimban is és már itt is vannak. Új vagyok, átjelentkeztem, nem csoda, hogy nem ismerek sokakat, de attól még igenis vannak, akiket igen, elmentem arra a bulira is és voltak ott jó fej diákok, úgyhogy láthatóan totál semmit se tud rólam, csak szurkálódik, amit pedig nem fogok felvenni igazán. - Nem szeretném, őszintén nem érdekel, hogy van-e testvéred, csak pár hónapja még a nyár előtt normálisnak tűntél, most meg tök bunkó vagy. - most már igenis visszafordulok a könyvemhez, mert láthatóan nem jutunk egyről a kettőre, sőt úgy fest, hogy leginkább csak sértegetni tud, ami végképp nem tetszik nekem. Ha erre képes, akkor nem is értem, hogy miért van itt. Szerintem pont hogy ő az, aki unatkozik és nincsenek barátai és nem talál magának megfelelő elfoglaltságot. A vérfagyasztó mosolyt épp csak egy pillanatra látom meg, amire értetlenül szökik fel a szemöldököm. Nem világos... fura alak... baromi fura alak, de végül csak megrázom a fejemet és visszafordulok, csak akkor szólok rá erőteljesebben, amikor ezek után még a hülye kérdéseit is felteszi. Totál pofátlan és nem is értem, hogyan merülhet fel benne ilyesmi. - Tudod mit? Szerintem te unatkozol, méghozzá nagyon és jó lenne ha leszállnál rólam, mert nem tetszik a stílusod és egyébként is semmi közöd hozzá! - és ezzel vissza is fordulok a dolgom felé, mert őszintén nem érdekel, hogy ő mit gondol, vagy mi érdekli. Mégis hogyan lehet ilyen kérdéseket feltenni egyáltalán, hogy van-e pasim, meg szűz vagyok-e még és miért gondolja, hálaszolok neki ilyesmire? Nem vagyok tipikus jó kislány, úgy jöttem ide, hogy aláhamisítottam apa aláírását, hogy ő nem tudott róla. A nyarat egy új tanáromnál töltöttem, mert nem akarok az apámmal beszélni és volt már kihágásom is, pedig még technikailag tavaly nem is voltam beiratkozva év végén. Szóval... nem vagyok én jó kislány, csak szeretem a rúnákat és akkor miért ne másolhatnám őket igaz? - Oké, akkor ha szomszéd kislány annyival szebb, akkor menj légyszíves... és szórakoztasd őt. - az utolsó szavaira már fel sem nézek, mert igazából innentől nem érdekel, hogy miket mond. Azért jött ide, hogy sértegessen? Az igazából nem különösebben érdekel, annál aztán végképp sokkal jobb elfoglaltság az, amit most csinálok. Tüntetőleg továbbra is a rúnáimmal foglalkozom természetesen.
Nem is tudom, hogy miért pont így kell most élnem, hogy miért kellett elköltözni Párizsból és idejönni, erre az állandóan esős helyre, ahol utálok élni. sokkal jobb és könnyebb volt elrabolni az embereket ott, és talán... pont ezért jöttük ide a bácsikámmal, ilyen messze otthonról, hisz kezdtünk gyanúsak lenni, de én nem akarok egyetemre járni, én hivatásos gyilkos akarok lenni, aki pénzt is kap azért, hogy gyilkoljon, hogy valakibe belevágja a kést, hogy átszakítsa a szöveteit, hogy az áldozat vére lassan hagyja el a testét, és így okozzon neki sokkot, verejtékezzen, sápadjon el a bőre, majd álljon be a halál azért, mert a vére a padlón szétterül... Ideje lenne keresni valakit, akit elrakhatok láb alól, egyre rosszabbul bírom, ma már nem tudom felvenni a mindig boldog Troy szerepét, aki béna és esetlen... Ma a durva és kemény Troy vagyok, aki betöri a nyomorék csicskák orrát, akik beszólnak neki. Épp békésen, vagy inkább idegesen sétálok a Rúna terem előtt, minek ajtaja nyitva van és hát ki más lenne benne, mint az a pióca liba, hmm... unatkozom, szóval miért ne szórakozzak vele, max ha ráunok, akkor itt ölöm meg őt, senkinek sem fog feltűnni, egy diákkal kevesebb, de ne szaladjunk ennyire előre. - Csak nem megbántottalak drágaság? - egy pillanatra aggódást szimulálok, majd hangosan felnevetek még akkor sem érdekelne a dolog, ha fontos lenne. A bácsikámat is simán vérig sértem, ha úgy jönnek ki a dolgok, remélem nem gondolta komolyan ezt a kérdést ez a kis... milyen szót is mondjak rá, maradjunk a vászonnál. Úgyis csak arra vár, hogy előkapjam a kést, mely a bokámra van erősítve és szép lassan, mintákat vágjak bőrébe, mint például mondjuk egy virágot, vagy egy tigrist... Mely ágyékától egészem a kebléig húzódna.. micsoda alkotás lenne, majd elvinném a fészerembe, és beszórnám valamivel a vágott sebét, melytől elkezdene gennyezni... - Drágám neked tudod miért nincsenek barátaid? Mert ahelyett, hogy keresnél... itt nyomulsz a rúnamágia könyvekre. - nem sértegetni akarom kivételesen,hanem felnyitni a szemét, hogy ahelyett, hogy itt lenne egyedül inkább lehetne a barátaival, ahol biztonságban van előlem. De kit érdekel végül is most épp egy ilyen kis libára van szükségem, akit terrorizálhatok. Azonban szerintem nincsenek is barátai, hisz miért is mászott rá már az elején egy kis nyomoréknak néző srácra, aki olyan esetlen? Az ilyet, csak a magányos kis csibék csinálnak, hogy a jószívűket meglátva kihasználják, az olyan rossz fiúk, mint amilyen magam is vagyok.. - Szerinted érdekel, hogy nem unatkozol? Olyan aranyos vagy... És nincs ikertesóm, miért szeretnéd, hogy legyen? - oldalra döntőm a fejem és úgy tanulmányozom a kis báránykát, aki áldozatra kész... Simán előrántanám a kést és neki rontanék,de sajnos nem tehetem meg, még nem... azonban az nincs megtiltva, hogy ártsak neki, mondjuk lelkileg, ha már fizikálisan nem tudok. Biztos vagyok benne, hogy elég jól el tudna szórakoztatni, ha látnám a rémült és beszari arcát, amely előhozásához vannak módszereim. - Igazad van, nem csak azért... - ha hátra pillant, akkor vérfagyasztó mosolyt varázsolok ajkaimra, melytől jobb ha elkezd félni, ámbár pont beletrafált, nem csak azért vagyok itt, mert unatkozom, azért is mert sürgősen gyilkolnom kéne, és ő itt az egyetlen kis áldozat, de meg kell húznom magam, szóval ha elszórakoztat, és élvezetes lesz látni, ahogy megtöröm, akkor megkímélem az életét és nem csinálok semmit sem vele, ellenkező esetben pedig kényem-kedvem szerint fogom átszabni csinos kis külsőjét. Kicsit sem zavartatva magam teszek fel neki pár kérdést, mire ő elég láthatóan kiakad, mire én csak mosolyogni tudok... - Igazából elég egyszerű kérdéseket teszek fel, de megismétlem őket, nem gond hogy ostoba is vagy... Van pasid? Szűz vagy még? Bejön valaki? Lefeküdnél velem, ha az életed múlna rajta? - engem aztán nem zavar, hogy ennyiszer kell neki feltenni ezeket az egyszerű kérdéseket, az ismétléssel csak ő tűnik ostobábbnak, engem meg csak kezd szórakoztatni, hogy ennyire ki van akadva. De be kell látnom, hogy ha úgy jönne ki, akkor simán megerőszakolnám, ha nem itt ennénk, hanem mondjuk egy sikátorban, és a sikoltozás elkerülése érdekében kivágnám a nyelvét, anélkül is tud szopni, igaz hogy összevérezne, de hát... nem lehet mit tenni, néha áldozatokat kell hozni, ilyen a gyilkosok sorsa, én már elfogadtam. Válaszára csak hangtalanul felkelek a székből, és egy kézen átfordulva mellette termek, mint egy igazi tornász, minden bizonnyal frászt hozom rá... - Nem érdekel az etikett, és igazából te sem... a szomszéd lány sokkal szebb és célnak megfelelőbb, bár ha könyörögnél, akkor megszánnálak... - mondom mosolyogva, és figyelem, hogy mit csinál, bár nem tetszik, hogy miközben hozzám beszél épp mással foglalkozik.. Ő egy jól nevelt kislány, nem igaz? Akkor miért nem néz az én két rideg és érzelemmentes szemembe? kezére rakom az enyémet és felszedem a kezét, jobban mondva megállítom a tevékenykedésében.- Azonban te jó kislány vagy, tessék szépen a szemembe nézni, ha hozzád beszélek... - mondom neki ridegen és hideg mosollyal az arcomon..
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-09-03, 21:02
Nekem csak egy kis idő kell, amíg nyugodtan jegyzetelhetek mindent, ami fontos és érdekel most ebben a könyvben, mert nem tudom, hogy mikor maradhatok majd megint és folytathatom, mert nem biztos, hogy a tanár úr odaadja még a kulcsot a közeljövőben. Most is az volt a feltétele, hogy ha készen vagyok, akkor rendbe teszem a termet és úgy zárok be, hogy minden szép és tiszta. Ha ne adj isten csak egy gyűrődés is lenne a könyvön, jó eséllyel az életben nem kapnám meg még egyszer, pont ezért kell ezt a lehetőséget most kihasználnom. Na ezért nem tetszik a megjegyzés az amúgy eddig nem épp ilyennek megismert sráctól. Ha valamit szeretsz és érdekel, akkor elmerülsz benne, az nem stréberség. Nem mennék le az alagsorba bájitaltant gyakorolni pl. mert nem igazán érdekel, szóval miért tenném? Tehát... ez egyáltalán nem gondolom, hogy rémes lenne, e miatt nem csuktam be az ajtót sem, mert nem gondolom, hogy ha valaki meglát akkor az gondot jelentene, legalábbis én nem fogom magamat rosszul érezni e miatt. Most is csak ez a megjegyzés ellenszenves nekem, no meg maga a stílus, de az nagyon. - Bárki ezt mondaná, aki nem ért egyet azzal, amit mondasz... - sőt szerintem egy igazi stréber simán elismeri, ha az, és nem fog ellenkezni, csak ő játssza túl ezt az egészet, de őszintén szólva engem ez nem érdekel, ha így viselkedik, akkor azt sem értem, hogy egyáltalán miért van itt. - Nem hiszem, hogy olyan nagy bűn, ha érdekel a rúnamágia. - rántom meg végül a vállamat. Szeretem és nem gondolom magamat irreálisan strébernek csak azért, mert így van. Mindenki azt tesz, amit akar egyébként is, úgyhogy ő csak ne szabja meg nekem, hogy én mit tegyek... ez ilyen egyszerű. Dobálhatja itt dzsekijét, de nem különösebben érdekel. - Hát bocs, de én épp nem unatkozom és a termet is rám bízták, szóval... Amúgy is tök fura vagy, eddig normálisan viselkedtél, most meg olyan vagy, mint aki... nem tudom. Nincs egy ikertesód? - nem fordulok még most sem teljes testtel felé, csak szépen magam elé beszélek és közben persze folytatom azt, amit elkezdtem. Azért jó, ha valaki nő, mert gond nélkül tud több felé is koncentrálni. Nekem is simán megy, hogy vele is beszélek és közben jegyzetelek is szépen tovább, de tényleg nem tudom szó nélkül megállni, hogy ne kérdezzem meg a fura változás okát, mert valamiért történt, csak épp... halvány gőzöm sincs, hogy miért. - Valakinek, aki nem csak azért van itt, mert unatkozik? - passzolom vissza a kérdést, amikor felcsattan. Minek nézem? Hát hogy jelenleg minek nézem arra szerintem nem kíváncsi komolyan és nem akarja tudni. Jelenleg nem nézem valami kedves illetőnek, mert beszólogat és még szándékosan zavar is. Ezek után pedig csak még inkább megerősíti bennem, hogy nagyon is problémás a srác, mert a kérdései... enyhén szólva is meglepnek és nem kicsit kerekedik el a szemem. Őszintén szólva életemben nem tett még fel nekem senki sem ilyen kérdést, és nem is számítottam rá, hogy valaha valaki fog. Ez még a stréberezésnél is sokkal... furább és láthatóan jobban ki is akaszt. - Te normális vagy? Ezek meg milyen kérdések? - nem fogok e miatt egyből nekiesni és felpofozni sem szándékozom, de hogy rendesen kitérek a a hitemből, annyi biztos. De most komolyan hogyan tehet fel szinte ismeretlenül ilyen kérdéseket egyáltalán? - Kedves Troy... ugye így hívnak? Tájékoztatnálak, ha magadtól nem jöttél volna még rá, hogy nem teszünk fel lányoknak ilyen kérdést és ennek fényében tuti, hogy baromira nem feküdnék le veled, a többi pedig nem rád tartozik! - felhúzott szemöldökkel, még mindig felháborodva csóválom a fejemet. Még mindig nem tudom ezt az egészet hová tenni. A sráccal tuti, hogy valami baj van, vagy csak viccel? Nem látok mosolyt az arcán, nem hiszem, hogy erről van szó, szerintem teljesen komolyan beszélt, és persze most még a jegyzetelést sem tudom tovább folytatni.
Az egész nap olyan unalmas és nyomasztó, nem is tudom, hogy minek kell nekem még iskolába járnom, vagyis de... tudom, hogy miért. A jó ég tudja, hogy mikor szállhatok ki ebből a egészből, mert már púp a hátamon itt minden. Rohadtul nem vagyok jó kedvemben és semmi kedvem sincs a mai naphoz, és pont ezért fel sem veszem a kamu szemüvegemet és nem játszom a kis esetlen kölyköt, akit bárki megalázhat.. Egy srác belém kötött, és beépítettem a falba, eltört két bordája és betört az orra, hát nem igazán tudom sajnálni, bár gyatra alkotás, de most nem is volt bennem gyilkolási szándék, pusztán levezettem a feszkót, és ő rajta csattant az ostor, bár... Kiszemeltem magamnak és most ő az első ember, akit le akarok vadászni majd, és egy pengével elszórakozni vele, miközben sósavat nyomok le a torkán... Csodálatos elképzelés, látom magam előtt az absztrakt mintákat a bőrén, ahogy néhol csak gyöngyözik, míg máshol majd pumpálni fog a testéből kifelé a vér... Majd mindent beleng a vér fémes illata. Majd elsétálok a Rúnák terme mellett, ahol megpillantom az idegesítő szöszit, hm... Vajon mit csináljak vele? Olyan egyszerű lenne kikapni a kést, ami a bokámra van erősítve, és bevinni az egyik szekrénybe... megrázom a fejem. Nem törhet rám a gyilkos hajlam pont most... Bár lényeges változás van rajtam, nem a rendes srác ruhámban vagyok, hanem egy fekete V-nyakú póló és egy koptatót fekete farmer, melyen a meglepetés kedvéért egy szintén fekete bőrkabát. Halkan lépkedem, minden bizonnyal nem vesz észre, de meleg van itt... Nem tudom, hogy az elején miért is cuppant rám annyira, de már nagyon idegesített, most úgysem vagyok épp a legboldogabb ember ezen a földön, szóval... most nyíltan megadhatom neki azt, ami neki jár, meg az idegesítő szokásainak. Ledobom a kabátom, ő láthatóan megijed, és mikor húzom a széket, akkor a hangja igenis zavarj a a fülét. Ohh, micsoda élvezetes látvány, és még nincs is nálam a kés. - nem tudok halkabb lenni, csak nem zavar? - mosoly terül szét az arcomon, és még elkezdek kicsit csúszkálni a székkel, ami megint nyikorduló hangot ad fel, és mikor megállok, akkor jóízűen felsóhajtok... egyáltalán van ilyen? Na de kurvára mindegy, a lényeg az az, hogy kicsit húzzam az agyát, de láthatólag meglepődik, csak nem valami kis béna nyomi kölyköt várt... Jha, én az voltam eddig, hűha kicsit éles váltás lehet neki, de kit érdekel, ő is csak egy vászon, akit akkor használok, amikor csak akarok. Majd mikor válaszol a stréberezésre, akkor csak halkan felnevetek. - Egy vérbeli stréber is ezt mondaná... bal lábbal, had gondoljam át... hmmm.. nem. - hiába mosolygok rá, semmi kedvesség sincs a hangomban és észlelheti is, hogy nem igazán tetszik az, hogy visszaszájal, nem szabadna visszabeszélnie. Majd mikor elkezdi ráncolni homlokát, akkor felhúzom a szemöldököm és nem értem, hogy ez a kis picsa miért akad fenn a témán annyira, hogy "megváltoztam". Nem tetszik talán neki az új stílusom? Bár az igazt megvallva nagyon leszarom, hogy nem tetszik neki, ilyen vagyok, nagyjából.. hisz az igazi énem már rég felszabdalta volna az arcát. De nem tehetem meg, vissza kell fognom magamat, majd talán egyszer nyáron, megkúrom aztán kifilézem. Hm... szép kis nyári kaland lenne. - Drága nem akarlak megbántani, de a hollóhátasok sem törik magukat, még csak év eleje van... Ha tudom, hogy ennyire gáz vagy, akkor ide se jövök, de unatkozom. - és valóban igaz, még a hollós kis baglyocskák sem fognak könyvet, még nem kemény az iskola, még ráérnek, de ő már ittvan és jegyzetel és tanul, holnapra... Atyám én nem is tudom, hogy mikor fogtam utoljára könyvet, talán négy éve? Jha.. akkoriban még divat volt, utána átrugdostattam magam a vizsgákon, elég volt annyi, bár... az utolsó évben megtörtem, mert igenis jól végeztem, ennyit tett, hogy nem aludtam az órán. És tényleg gáz ez a csaj, ha nem unatkoznék, akkor most nem lennék itt és nem szívatná és cukkolnám. nekem is jár valami szórakozás, nem igaz? - Minek nézel te engem? - csattanok fel, majd elfintorodom, mikor ránézek a könyvnek nevezett rémálomra, hisz az ég mentsen meg attól, hogy könyvet fogjak a kezembe, max egy nagyot, ha valakit le kell ütni, vagy ki kell vágni a nyelvét , egy lappal lehetséges ám és tök könnyen megoldható, egy időben gyakoroltam, hogy mennyire gyorsan megy és mennyire vagyok ügyes... Azonban ha ez a csaj továbbra is így viselkedik, akkor előkapom a kést és elmetszem a torkát, miután felszabdaltam. Nem kel nekem semmilyen könyv, hagyjon a könyvekkel. Majd kicsit később ránézek és nem si tudom, mit tudnék vele itt csinálni, nem tudnám sehova kikötözni, mert nincs rá lehetőség és.. majd máskor, akkor csevegjünk vele. - Van pasid? Szűz vagy még? Bejön valaki? Lefeküdnél velem, ha az életed múlna rajta? - teszem fel a kérdést semleges hangon, nem érdekelnek a válaszai, de jobb mint unatkozni, szóval remélem mindegyikre válaszol, és nem akad ki, hanem elmondja az igazat. Szerintem ez a csaj azért ilyen, mert nem kúrták be, szóval hiánya van, ha gondolja simán megoldhatjuk nála a problémát, addig gyakorlunk, míg azt nem mondom, hogy elég lesz, bár ha felkapja a vizet és megakarna pofozni, akkor... remélem nem fog megijedni a gyilkostól, akit magamban rejtegetek.
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-08-31, 18:01
Veszettül jegyzetelek, tényleg nem nagyon figyelek most a környezetemre. Azért az iskolában nincs olyan veszélyesen meleg szerencsére, ezek a régi kőfalak elég szépen bent tarják az éjszakár lehűlő levegőt, de annyi biztos, hogy kifejezetten felesleges bentre a dzseki, bár most még kintre is. Estére talán szükséges lehet, de maximum estére. Tehát a lényeg, hogy jegyzetelek bőszen, és nem nagyon figyelek arra, hogy ki jön most be a terem hátuljában lévő nyitott ajtón, csak folytatom tovább, amit elkezdtem. Érdekes az olvasmány és sokáig nem maradhatok itt, meg nem is akarok, a végén még tényleg strébernek tartanának, ha egészen estig maradnék, pedig tényleg nem vagyok az, de az ember miért ne szánhatna sok időt arra, ami érdekli? Végül is innentől ez nem is számít teljes mértékben tanulásnak, inkább olyan, mintha a hobbimmal foglalkoznék, azzal amit szeretek csinálni nem igaz? Mint amikor más sportol, vagy kviddics edzésre megy, nekik sem szólnak e miatt, egy kis óra utáni jegyzetelés sem a világ vége. Na persze ennek ellenére azért jócskán összerezzenek, amikor mögöttem ledobja a srác a kabátot, és persze sikerül elég csúnya tinta pacát hagynom a papíron, ahogy megrezzen a kezem. Nem számítottam a hirtelen betoppanó vendégre, az nagyon jól látszik. Már épp fordulnék meg, amikor még a székkel is pakolászik valamit, nekem pedig kifejezetten bántja a fülem a kellemetlen hang, ahogyan a szék lába a padlót karcolja kissé. - Nem tudsz egy kicsit... - jobban odafigyelni lenne a vége és persze a ne zavarj már is odakívánkozna még, ha nem látnám meg, hogy kiről is van szó. Ez az a srác, akire már az érkezésem után megpróbáltam rávetődni, csak úgy mert elég kis nyominak tűnt ahhoz, hogy apát irritálja az, hogy mondjuk vele foglalkozom, erre most meg valami miatt úgy néz ki, mint aki legszívesebben tőrt állítana mindenki hátába, aki csak a közelébe megy. Nem igazán értem, főleg amikor még meg is szólal és lazán lestréberez. - Nem vagyok stréber, csak szeretem a rúnamágiát és az itteni könyvek nincsenek meg a könyvtárban. Te miért vagy ilyen undok, bal lábbal keltél? - tök komoly a kérdésem és bármennyire is akarok nem sikerül mosolyt varázsolni az arcomra. Látványos a változás, mintha azóta, hogy láttam kicserélték volna, vagy csak van egy ikertesója? Vagy csak én emlékeztem rosszul és félreismertem? Ráncolom kissé a homlokomat, ahogy próbálom megérteni az egészet, de még mindig nem megy. Az a fekete cucc se illik igazán hozzá... legalábbis azt hiszem. - Szerinted olyan rémes jegyzetelni egy kicsit? A legtöbben most amúgy is tanulnak, készülnek a holnapi napra nem? - most nem mindegy, hogy a házit csinálod, vagy önszorgalomból egy kicsit többet? Amúgy is van dolgom még ezen kívül is, nem maradok sokáig, csak amíg van egy kis plusz időm, na meg persze szabad a terem, addig megpróbálok ezzel is haladni egy kicsit, mert fontos számomra. Ez ilyen egyszerű és végképp nem értem, hogy neki miért gond. - Netán... neked is a könyv kéne? - na jó ezt nem kérdezem igazán komolyan. Nem tudom elképzelni, hogy tényleg esetleg erről van szó, mert nem lennék a szemében stréber, ha ő is azért van itt, mert netán ez a kötet kellett neki szintén hasonló célból, de akkor meg nem teljesen mindegy, hogy mit csinálok a teremben, ha neki amúgy sincs szüksége a helyre?
Az egész egy nagy hülyeség, még hogy nem fognak utánam szaglászni az aurorrok, ha ebbe a fasszopó iskolába járok, ahelyett, hogy keresnék valakit, majd szép lassan meggyilkolnék. Utálom, hogy itt vagyunk és el kell rejtenünk az igazi énünket, mert a többi ember nem tartja elfogadhatónak, hogy vannak gyilkosok. Pedig ránk is ugyanolyan szükség van, hisz megtisztítjuk az emberiséget a genetikai hulladékoktól, főleg ha az áldozatok kiszemelésének van valamilyen jelentése, mint.. mondjuk egy csoportos erőszaknál a nő levadássza azokat a férfiakat, akik megerőszakolták... Őket könnyebben le lehet nyomozni, de engem nem. Én nekem semmilyen rendszerem sincs, csak puszta véletlen, hogy ki mikor csíp el rossz hangulatomban.. Bár néha aggódom, hogy egy olyat kapok el, aki majd kiszabadul és világgá kürtöli, rám hívja az aurorrokat és lebukok, megbilincselnek és elvisznek, kivégeznek vagy lemészárolnak, mint a szüleimet. Rohadtul nem vagyok jó kedvemben és semmi kedvem sincs a mai naphoz, és pont ezért fel sem veszem a kamu szemüvegemet és nem játszom a kis esetlen kölyköt, akit bárki megalázhat.. Egy srác belém kötött, és beépítettem a falba, eltört két bordája és betört az orra, hát nem igazán tudom sajnálni, bár gyatra alkotás, de most nem is volt bennem gyilkolási szándék, pusztán levezettem a feszkót, és ő rajta csattant az ostor, bár... Kiszemeltem magamnak és most ő az első ember, akit le akarok vadászni majd, és egy pengével elszórakozni vele, miközben sósavat nyomok le a torkán... Csodálatos elképzelés, látom magam előtt az absztrakt mintákat a bőrén, ahogy néhol csak gyöngyözik, míg máshol majd pumpálni fog a testéből kifelé a vér... Majd mindent beleng a vér fémes illata. Majd elsétálok a Rúnák terme mellett, ahol megpillantom az idegesítő szöszit, hm... Vajon mit csináljak vele? Olyan egyszerű lenne kikapni a kést, ami a bokámra van erősítve, és bevinni az egyik szekrénybe... megrázom a fejem. Nem törhet rám a gyilkos hajlam pont most... Bár lényeges változás van rajtam, nem a rendes srác ruhámban vagyok, hanem egy fekete V-nyakú póló és egy koptatót fekete farmer, melyen a meglepetés kedvéért egy szintén fekete bőrkabát. Halkan lépkedem, minden bizonnyal nem vesz észre, de meleg van itt... Mikor már mögötte vagyok ledobom a kabátom, mely hangosan puffan a széken, majd ijesztő mosollyal ránézek a kis pincsire. - Csá! - köszönök neki, majd megfordítom a széket, és úgy huppanok le rá, hogy a szék támlája a mellkasomat támasztja, bár nem értem, hogy mit keres itt.. Minek kell még ilyenkor is okosodni akarni? Lazítania... ohh... vajon lehetnek neki látványos ellenségei? Akkor azokat kéne eltüntettem és rá terelném a gyanút, miközben én majd szabadon gyilkolhatok... - Mit csinálsz itt, te stréber? - egy cseppnyi kedvesség sincs a hangomban, az arcom vonalai is megszilárdulnak és az előbbi mosolynak nyoma sincs... nem akarok én mosolyogni, gyilkolni akarok, de most nem tehetem meg és amúgy is... nem unatkozhatom, biztos elszórakoztat majd...
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-08-28, 17:01
A fene se gondolta volna, hogy majd átmegyek már az első napokban ilyen stréberbe, mert hát nagyon úgy fest, hogy már mindenki lelépett a teremből, én pedig még mindig itt vagyok. Nem akarok én apuci stréber kislánya lenni, aki még az óra után is a teremben dekkol, táblát töröl és mindenben adja a jó kislányt, egyszerűen csak szeretem a rúnákat és érdekel a téma, az még nem olyan nagy bűn igaz? Megkértem a tanár urat, hogy megnézhessem még az itteni könyveket és kicsit akár jegyzetelhessek is belőlük, mert hogy ezek nincsenek meg a könyvtárban, és elvinni sem lehet őket. Épp e miatt maradtam, mert így sokkal több mindent megtudhatok az amúgy is általam imádott témakörben. Van már egy csomó rúnamágia könyvem, de az itteniek elég különlegesek. A kulcsot is megkaptam, hogy ha készen vagyok, akkor majd leadjam. Az ajtó nyitva most jelenleg, mivel azért még tart a viszonylagos meleg és a terem szellőztetése is cél volt, ha már maradtam, úgyhogy akkor már ezt is megcsinálom. Egyelőre tehát az egyik padban ülök, jegyzeteket készítek magamnak egy elég vaskos és régi kötetből, aminek a lapozására is nagyon kell figyelni, mert a lapjai már annyira régiek, hogy könnyen tönkre lehet tenni. Na épp e miatt nem szabad elvinni, épp ezért van ennek itt a helye, hogy ha készen vagyok visszategyem szépen a vitrinbe, ahol biztosan nem lesz baja majd. Egyébként azóta nem beszéltem apával, eszem ágában sem volt. Nem én fogom őt keresni, amikor képes volt bevallani, hogy milyen rémségeket művelt. Megölte anyát és lehet, hogy volt rá oka, de el se mondta nekem és ez még mindig nem indokolja azt, hogy távol tartsa magát tőlem. Rosszul esik az, ahogyan egész életemben hozzám állt, mintha tényleg nem is érdekelném őt. Na pont e miatt temetkezem bele most a rúnamágiába. Ez legalább elvonja a figyelmemet és kicsit elvonatkoztathatok mindattól, ami mostanában finoman szólva is nyomasztóvá teszi az életemet. Egy kis jegyzetelés segít, hogy ne gondoljak az ég világon semmire sem, csak a rúnákra.
Érdeklődve szemlélem a lépteit, amivel átlépi a küszöböt. Mint egy modernkori vámpír, akit hívni kell. Különös, rólam már inkább ilyesmi lenne sejthető, sokak vélhetik úgy, van a megjelentésemben valami hátborzongató, a háztárs kislány is mintha meg lenne illetődve. Aprót szántok az elméjén, finom ujjaim ügyesen simítják át a gondolatait, igaz sokkal nehezebb dolgom van, mint teszem azt egy griffendélessel, a lány ügyesen zárja tudata kapuit, csupán felszínen hánykolodó foszlányokkal leszek gazdagabb. Zseni nem vagyok, csupán kitartó. Nem születtem igazi legilimentornak, évekig gyakoroltam, amíg úgy igazán sikerült először a behatolás. Sokan úgy vélnék, felér egy megerőszakolással, ha olyanhoz férek hozzá, amelyhez nincsen kompetenciám, s mindez érdekel engem? Aligha. Ha valaki rám tekint, egy széparcú szorgalmas fiút lát, igazán komoly családi háttérrel, igaz, a névnek azért van egy baljóslatú zöngéje, de hát sosem volt bizonyított, hogy többek között a vérmágiához közünk lenne. Más kérdés, hogy buzgón űzöm, sőt, fejlesztem is, így ha megnézem a repertoáromat, egyértelműen túlszárnyalom a velem egykorúakat, de még egyes tanárokat is, ha úgy tetszik. Nyíltan azonban még nem vállalom fel a hatalmamat, jobb az árnyékban megbújni, kapcsolatok építeni, kevesekben bízni. - Ahogy mondod. Hogy ne vegyen észre senki. – Magamban elismerően veszek levegőt, a lány halhatatlanul bátor, és kiváncsi. Ha tilosban járok, bizonyosan tudnék róla tenni, hogy ne legyen módjában árulkodni. És mégis... mindezt félresöpri. Naivitás, vagy elbizakodottság, nem tudom. Talán ő is több, mint aminek látszik. Hollóhátas, nem árt valóban óvatosnak lennem. Végigkísérem a tekintettemel, ahogyan helyet foglal, visszateszem a dolgozatokat a professzorasszony mappájába, amilyen szenilis, azt fogja hinni, hogy ő javította őket. Sebaj, nem azért teszem, hogy bármilyen elismerést kapjak érte. Csakis a saját szórakozásomra. És hátha ezáltal tanítok is valamit, ha már nem a tanár szakra jelentkeztem. Ennél direktebb módon csak a tanítványaimat oktatom. Felemelkedek, és közelebb suhanok, akár egy sötét szárnyakon repdeső fekete holló. Zafírkék pillantásomat az érdeklődőébe fúrom, ahogyan helyet foglalok a közeli padok egyikén, rátolva a hátsómat, ám a talpam még érinti a talajt. Na igen, magas vagyok, szinte óriás. - Uther. – Viszonzom az üdvözletet, és leplezetlenül kérdő villanással a tekintetemben mérem végig. A könyvre siklik a figyelmem, még nem derült ki, hogy miért van itt. Anélkül, hogy megköszörülném a torkomat, bársonyos hangon szólalok meg. - Bármit is akartál tőle, talán én is megadhatom neked. Miről van szó? – Kérdezem sokat sejtetően. Bent az öreglány egyenletesen hortyog, nincs rá túl sok esély, hogy egyhamar felébred. Ketten vagyunk. Senki más kerek e nagy világon.
Beljebb invitált, bár azt hiszem, hogy ha nem teszi is besétáltam volna, és a helyemet elfoglalva várakoztam volna. Igazából az egész szituáció, melyben egy ismeretlennel egy helyiségben kell várakoznom a professzorra, képes lett volna egy egész pánikrohamot kiváltani belőlem, elvégre nem véletlenül kerülöm a társaságot. Ráadásképpen pedig... ez egy ördögi kör. Azért félek, mert kerülöm a társaságot, de mivel nem járok társaságba, pont a félelmeim miatt, hát nem sok esélyem van arra, hogy ez csak úgy elmúlik. A gyerekkorom ördögi figurák között telt, egyáltalán nem voltam szerencsés abból a szempontból, hogy anyám és apám milyen alakokkal lóg együtt. Mind Mardekáros... a sötét varázslatok kedvelői, legalábbis egykoron, mikor volt rá lehetőségük, azt az oldalt támogatták. Én pedig voltam a kislány, aki egy pöttyös labdát dobálgatott ide meg oda, ők pedig megvetően néztek rám, vajon ebből a szerzetből mi lesz. Már nem egyszer gondoltam arra, hogy netán örökbe fogadtak, vagy valami, hiszen nem lehet, hogy egy olyan velejéig gonosz családnak, aranyvérűeknek ilyen gyereke szülessen... engem nem csábított soha az a feketeség, amelyben ők éltek és élnek a mai napig. Ráadásul a halálos ítéletem volt a Hollóhátba kerülni. Letettem az asztalra a könyveimet, miközben fél szemmel láttam, hogy megkerüli a tanári asztalt, és végül neki dől. A hátam mögött becsukódott egy ajtó, a furcsa hortyogás elhalt, valószínűsítettem, hogy a professzor szunyókálását csíptem el fél füllel, mondjuk nem volt ez ritka eset. Csak éppen azt nem tudtam, hogyan kezeljem ezt a helyzetet, hiszen nem ismerem... még csak nem is láttam soha, azt sem tudom ki ő, és mit csinált azokkal a papírokkal az asztalon? Túl sok kérdés. És pontosan a sok gondolat végett még csak megnyikkanni sem tudtam. - Óvatosabb? Miben? Hogy ne vegyen észre senki? - kérdeztem, mikor végre megjött a hangom, bár tény, hogy ezt a kérdést nem rágtam át eléggé, csak úgy kijött. Végül csak biccentettem. Korrepetálás... nevezzük inkább egy kis továbbfejlesztésnek, hiszen mindent tudok, amit a rúnákról tudni kell. De ahhoz, hogy azok a bizonyos vizsgák jól menjenek, és sikerüljön a későbbiekben az aurori vizsgám is, rá kell koncentrálnom. - Maradok... nincs túl sok egyéb dolgom - vontam egyet a vállamon, igaz csak alig láthatóan, majd kinyitottam a könyvemet, leülve az asztalhoz. Nem bámultam viszont bele, helyette ismét visszanéztem az idegenre, és kibukott belőlem. - Tatjana vagyok - mutatkoztam be, bár ha tényleg egy rejtőzködővel van dolgom, lehet hogy még a nevét sem tudom meg. A pillantása eléggé rendhagyó, sejtésem sincs, mennyivel lehet idősebb nálam.
Gondolataimba mélyedve javítgatom a dolgozatokat, mágikus pennával persze. Több esetben is sötét színt használva egészítem ki a mondandót, és a rajzolatokat, mintha a nebuló írta volna, látványos felkerekítésre azonban nem törekszem, a cél a segítség, nem pedig a méltatlanul megszerzett jó jegy. Majd ezek után osztályzom le őket, valamellyest javítva a hatodikosok átlagán. Addig jó nekem, amíg Eileen-é nem kerül a kezem közé, mert akkor egyből látnám, hogyan is vélekedik a tudományomról. Na nem mintha sok közöm lenne az iskolában megtanulható aspektusokhoz, amelyektől már régen elrugaszkodtam. Ám az is lehetséges, hogy a vélalány már régen leadta ezt a tárgyat, érdekes módon erről még nem beszéltünk. Mégis jeleznek az érzékeim, mielőtt a Hollóhátas belépne, valaki jön. A sötét hatalmak, amelyek a lépteimet figyelik, különleges szenzorokkal látnak el, amelynek részese az állandó figyelem, nem is hét, szinte nyolc érzéket biztosítva. A kérdése bizonytalannak tűnik, holott én vagyok rajtakapva. De most vágjam ki a drága lányt az ablakon? Túl látványos megoldás lenne. El is felejtethetem vele, ami most történik. Vagy egyszerűen igazat mondhatom. Felnézek az érkező lányra, még jó, hogy nem volt feldobva az asztal tetejére a lábam, az erős lett volna. Ellenben ahogyan mögötte ülök a tanári székben, ez sem sokkal magyarázhatóbb, még jó, hogy nem egy tanár jött be. Be kellett volna kulcsolnom az ajtót. A hamvas teremtés látványára a bennem élő fenevad már az agyarait nyalogatja, ám elnyomom magamban, bármilyen kiváló áldozat is lenne az érkező barna. Az utóbbi hónapokban kezd bebizonyosodni, hogy nem csupán az élő halál lehet megfelelő eszköz, ha előre kívánok lépni. A zavarán ellenben elmosolyodom, festményekbe illő kék szemeim derűsen mérik végig. - Korántsem, gyere csak be. – Tolom el magam az asztaltól, és kikerülve azt a hátamat vetem neki, karbafont kezekkel. Biccentek, hogy pakoljon csak le, intésemre becsukódik a tanterem mögött résnyire nyitvahagyott ajtó, amely mögött a professzorasszony hortyogása hallatszik. Ne zavarjuk, ha a lány is marad. - Most is csupán véletlen. Óvatosabb szoktam lenni. Korrepetálásra jöttél? – Kérdezek rá bársonyos hangon, mellőzve azt a fenyegető élt, amelytől általában mindenki nyúlnak érzi magát a kobra árnyékában. - A tanárnő most lepihent, így rajtad áll, hogy maradsz, vagy legközelebb keresed fel. - Döntöm oldalra a fejemet, sötét tincseim követik a nyakam mozgását, függönyt képezve ékszerként csillogó pillantásom előtt. Hollóhátasokkal tudatosan nem kezdek sötét terveim szempontjából, túlontúl átlátják a rejtett részleteket, most is él bennem a bizalmatlanság, miszerint nem örülnék neki, ha felfedné, ki is vagyok valójában.
Nem kellett volna sietnem, hiszen még jó pár percem volt az óra kezdetéig, de jobb szerettem mindenhová időben megérkezni. A rúnaismeret elég jól ment, habár ha bennem lett volna az efféle viselkedés, nemcsak ezzel a tantárgggyal kapcsolatban tudnék eldicsekedni. Persze-persze, akad olyan, ami nekem sem megy, de ha tudom, hogy valamire képes vagyok, akkor bele adok mindent. És a rúnák pontosan ilyenek. Néha van egy olyan aprócska gondolat a fejemben, hogy ideje lenne nyugdíjazni szegény professzort, hisz valljuk be, az ő tudása már kopóban van, s ideje lenne, hogy átvegye egy olyan személy a helyét, aki érti is, hogy miről zagyvál összevissza. A jó, engedelmes diák azonban nem kritizál, helyette csak tűr és lenyeli a békát. Theodore szerint jobb lenne, ha mindezt kiverném az okos kis fejemből, hiszen - őt idézve - semmire nem megyek azzal, ha egyfolytában össze van ragasztva a szám, és csak bólogatok vagy fejet rázok. Talán igaza van. De elnyomásban nőttem fel, sosem érdekelt senkit a véleményem. Megtanultam magamban elintézni az ilyesmit, helyette a tanulásnak szenteltem mindent. Talán átvehetnék némi bátorságot a Griffendélesektől, jobban járnék... Az ajtó nyitva volt, mikor odaértem, hát nem kopogtam, csak beléptem. A legjobban az döbbentett meg, hogy nem a professzor ült az asztal mögött, hanem egy idegen férfi. Férfi? Hát, nem nevezném még annak, nem sokkal lehet idősebb mint én. De idősebb, ez az egy biztos. - Öhm... sajnálom, megzavartam valamit? - bukott ki belőlem a kérdés. látván, hogy valamilyen papírokkal szöszmötöl az asztalon. - Ahogy látom, a... professzor még nincs itt - nyeltem egyet, majd letettem a tankönyveimet az asztalra. Oda, ahol én szoktam ülni, és elfordítottam a pillantásomat. Nem akarom bámulni, semmi ilyesmi. Amúgy sem szokásom, ráadásul azt sem tudom, mit csinál annál az asztalnál. Vagy ki ő. Na igen, ez lényegesebb kérdés. - Még sosem láttalak itt korábban - bukott ki végül belőlem. Hetedik éve járok ide, de talán nem véletlen, hogy nem ismerek mindenkit. Sőt, az ismerőseim köre igencsak szűkös.
A mai nap különös módon teljesen átlagos. Eileen órái a dupla bájitaltantól kezdve igen telítetté teszik a mai napot, szörnyűséges mentoromról sem hallottam hírt egy ideje, így úgy vélem, egye fene, meglátogatom a rúnamágia tanárt, Bathsheda Babbling-et. Az idős professzorasszony már látásból és hallásból is gyenge, lehet vagy négyszer annyi idős mint én, mégis többet tudok a rúnák fortélyairól, mint amit ő valaha megtanult. Na igen, míg bennem csak a csinos és szorgalmas egyemistát látja, fogalma sincsen róla, hogy családom hátteréből és a lelkesen űzött sötét mágiából kifolyólag enyhén szólva is lepipálom a tudását. Ám hogy ezt hangoztassam is? Jobb inkább az árnyékok között maradni, maréknyi tanítványomon kívül aligha sejti bárki is, hogy ki vagyok. Az idős nővel volt pár kedélyes beszélgetős percem, udvariasan hallgattam meg a derékfájdalmait, majd amikor felajánlotta, hogy hoz egy csésze teát mindkettőnknek, nem akartam kihátrálni a meghívás elől. Eltelik pár perc, lehet már vagy húsz is, van egy olyan érzésem, hogy az öreglány elszunyókált, mert a tanterem mögötti szobából már csak ütemes hortyogás üti meg a fülemet. Felsóhajtok, és az asztalán marad, kijavítatlan dolgozathalomra sandítok. Ránézek az órámra, fél hat. A szőke vélalány még legalább másfél órát az üvegházakban serénykedik. Auror akar lenni, legalábbis ilyesmiben gondolkozik. Ám lesz e vajon az egésznek jövője, ha már a jelenünket is ilyen nyakatekert módon alakítjuk. Mártírarccal ülök le a tanári asztal mögé, és elkezdem javítgatni a rúnadolgozatokat. Tanárnak se mennék, az biztos. Olyan elképesztő zagyvaságokat tudnak összeírni, amelynek töredékét a valóságban használva... minimum megsemmisülne a világegyetem. Vagy csak a mi galaxisunk? A folyosóra néző ajtó nyitvamaradt, szeretem látni, hogy ki s kel a nyomomban, míg a zárt ajtón keresztül... még nekem is nyomasztó a lét. Ha persze bejönne egy tanár, akkor kedves félmosollyal fogok arébb tolni a papírokat, hogy csupán rendezgetem a tanárő papírjait. Egyébiránt sosem jön rá, ha belejavítok, olyan szenilis már, azt hiszi mindig, hogy ő volt olyan serény. Külsőre ezúttal sötét ing, és vászonnadrág. Egyszerű, de elegáns.
Close your eyes, and you'll see that you're really need!
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2015-01-05, 15:24
Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Sienna Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2014-12-09, 00:39
- Nem vagyok az a párosan járó fajta - válaszolja a noszogatásra. A másik részét nem kommentálja. Nem tudja, mennyire lesz képes a bocsánatkérésre. Fogalma sincs leginkább. Majd idejön és meglátja. Vagy nem. Integet neki, nyilván távozásra bírná, szóval feláll és újra az ajtó felé sétál. Most ezért kellett visszarángatni? - Viszlát - köszön el röviden és távozik a gondolataival. Ezúttal akkor már a könyvet sem hagyja ott.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rúnák terme (VI. emelet) 2014-12-09, 00:06
Sienna & Reginald
Szusszanok. Nagyot, mélyet. A türelmem ugyan nekem is véges, de még távolabb van ez a vég, csak a folyamat követel meg nagyobb tüdőmunkát. Kényelmesen fordulok a sarkamon és visszasétálok a tanári asztalhoz. Ott kezdek neki, hogy komótosan megszabaduljak a zakómtól. Közben közlöm a másikkal a rosszat, ha már ennyire kíváncsi. - Az, hogy az órának vége, de jövő héten megint látjuk egymást, amennyiben a küszöbön megkapom, amit most kértem. Lesz időd felkészülni rá. Nade most menj, szerezz egy párt a karácsonyi bálra. A zakóm megérkezik a széktámlára, én pedig laza mozdulattal intek a másik felé, egy némileg visszafogottabb mosolyt küldve mindemellé.
