2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valószínűleg kész csoda és elsősorban Hádésznak köszönhetem, hogy sikerül talpon maradni és ne dőlök el, mint egy zsák, de így is nagy a túlerő, miközben négyünk közül ketten és megsérültünk. Azért még megpróbálok feltápászkodni és a védekezésre koncentrálni, de túl sokat nem érek el vele, mert hamar elsötétül a világ és immár egész máshol térünk magunkhoz, viszont legalább együtt és Duncan is megkerült. Pálcák nélkül vagyunk ugyan és Hádészt sem látom sehol, és az sem biztos, hogy melyik fél kapott el minket, de bármelyik is mielőbb ki kell szabadulni, ez nem kérdés. Igyekszem talpra kecmeregni, ha még kicsit zúgna a fejem, akkor maximum lassan teszem mindezt. Először Hádészra koncentrálok, hogy érzékelem-e, vajon meg van-e még és ha igen, akkor hol, aztán pillantok ki a rácsokon, hogy megpróbáljam felmérni a helyet, meg a helyzetet egyáltalán. - Legalább élünk. - szusszanok egyet, bár nem biztos, hogy ez a legpozitívabb hozzáállás jelenleg, de őszintén szólva azt hiszem egy kicsit fáradt is vagyok. Volt már itt minden és én eleve sebesülten indultam ebbe a kis kalandba még Duncan otthonából, most pedig nem vagyunk épp a legjobb helyzetben. Azt sem tudjuk, hogy ki figyel minket, így hát nem ideális az alkalom, hogy elmondjam milyen plusz információm van még a térképről és a rubin helyéről. Jó eséllyel ez idő alatt Duncan apja már bőven fűbe harapott, így végül Duncanhez megyek oda, hogy megnézzem milyen állapotban van, normálisak-e az életfunckiói teszem azt. Nekem nincsenek feltétlenül olyan képességeim, amivel a karperecet letudnám venni magamról, ezt egyelőre meghagynám a többieknek. Talán Maegan rejtett el magánál olyan bájitalt, ami alakalmas lehet és amit nem vettek el tőle, Viggo pedig lehet, hogy előhúz egy titkos ereklyét a hátsójából, már ez se lepne meg.
Sajnálatos módon a kovács már nem tud válaszolni, örül, hogy él. Az aurorok viszont már oly régóta üldözik az ötösfogatot, hogy most már minden hátráltató tényező ellenére utólérik őket. Talán valóban nem kellett volna az utolsó utáni pillanatra hagyni a menekülést. Több átok is becsapódik, Annabelle és Freya telibe kapja őket. Azaz mégsem teljesen így van, mert a Nundu hű familiárisként a szőke nő elé pattan, így ő kapja a varázslat egy részét. Annabelle így is elgyengül, hiszen a saját lélekdarabja is sérül, de így legalább kettéoszlik a fájdalom. Freya válla durván kiugrik a helyéről. Nem semmi, hogy mindkét nő megmarad a tudatánál. Meaghan próbálja menteni, ami menthető. Ám hiába próbálnak meg visszavonulót fújni, a két talpon maradt sajnos nem elég, mert a hátrálható, védekező varázslatok sem képesek ilyen túlerő ellenében sokáig kitartani. Kábító, és taroló átkok csapódnak be, s csakhamar mind a négyen elveszítik az eszméletüket. Ki tudja, hogy mennyi idővel később (órák?) térnek magukhoz a pálcájuktól megfosztva egy hideg kőcellában. Ha van is napfény, most nem hatol be, ugyanakkor nagyon komoly belmagasság tetején jön be levegő, fény azonban alig. Rácsok vibrálnak, tehát az ajtó zárt, de egy nagyobb cellában vannak mindannyian. Duncant is beleértve, aki még ájult, vélhetően durván megviselte az amfóra, vagy ahogyan kiszedték belőle, de lélegzik él, s nagyon lassan tér magához. Mind az ötük csuklóján kékesen pulzáló karperec, amely lekorlátozza a mágiát, viszont foglyulejtőik nem biztos, hogy képben voltak a csapat erejével, mert bár a bilincsek varázslattól izzanak, átlagos képességű rabokra vannak kalibrálva, ezért ha nagyon összeszedik magukat, megtalálhatják a módját, hogy lekapják magukról. A folyosón több, üres cella található, a végében pedig egy pántos nagy vasajtó.
//Ezen a ponton át is adom a mese moderálását, semmi sincsen kőbe vésve, mindent felül lehet bírálni. Végülis a mese címével ellentétben nem derült ki a rubin titka, de ha odáig eljutunk, akkor elmondom az aktuális mesélőnek, aztán vagy felhasználja, vagy nem//
Viggo Hagen
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-04-26, 06:27
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Az öreggel való konzultálás nagyrészéről lemaradok, nincs is hozzáférésem így nem is csodálkozom ilyesmin. Valamilyen mágia szövetét még éppen sikerült elvágnom, az ollót meg remélhetőleg eltennem mielőtt berobbannak az üldözőink. Eszemben sincs igazából jelenleg diskurálni velük, vagy megálljt integetni és esetleg bevetni azt, hogy hány oldalra is játszom, főleg, hogy indításnak átkokat kell kerülgetnünk. Ha most ilyesmibe bele megyünk nem biztos, hogy a meggyőzőség érdekében tudjuk őket magunk mellett úgy forgatni, hogy az nekünk kedvezzen és eljussunk a célunkig. A rubinig és hogy Duncant kiszedjük az amfórából. Ráadásul Annabelle-en elég brutális vérdíj van, ki tudja hogy nem-e lennénk így instant bukásra ítélve..? Úgyhogy a menekülés mellett döntök! Miután sikerült kitérnem az átkok elől felnyalábolom azt akit kell, mert valami eltalálta esetleg és Maegennek nem kell kétszer mondania, hogy siessünk. Mondjuk azért próbálok úgy haladni, hogy lehetőleg semmiben ne essek el főleg így egy másik emberrel, főleg lépcsőn lefelé. A lépcsőnek legalább annyi előnye van, hogy eltűnünk a szemek elől előbb utóbb ha pedig Maegan ragacsa beválik, márpedig miért ne válna be? Akkor azért ott az esély, hogy levegőhöz jussunk. - A mantikor azt mondta egy közeli barlangba viszi a kovácsot.. Talán van valami föld alatti része a helynek. Járatok. -pedzegetem annak aki még ébren van. Bár ha már biztos helyre értünk, annyira lepakolom a karomban tartottat, hogy megnézzem mi találta el és hol és megpróbálok keresni valamit rá a táskámban. De lehet csak ébresztő főzetet fogok használni. Bármit ami gyorsan megoldhatja a helyzetet, hogy utána gyorsabban tovább tudjunk haladni és legalább pár szóban megbeszélni a lényeges részeket amikről a többség lemaradt.
A férfi és Annabelle mintha beszélnének egymással valamilyen csatornán, amit mi nem hallunk, úgyhogy nem zavarom őket, én már arra várok, hogy megtámadjanak és tudjak védekezni. Ahogy Freya beszélgetéséből kiveszem, a mantikór nem fog minket bántani, ez eggyel kevesebb probléma. Miután a férfi és Annabelle végeztek, a lény el is viszi magával a férfit, Viggo pedig valamit csinál, de kinyílik egy ajtó legalább. - Gyorsan, tűnjünk el innen - bár azt hiszem, nem kell kétszer mondani, hiszen az aurorok is megérkeznek. - Menjetek le, van egy ötletem - szólok nekik, mert nekem sikerült az aurorok átkai elől elugrani. A két nőnek dobok egy kis fiolát, apróbb sérüléseket akár menet közben is tudnak vele gyógyítani, és így a sántítás és egyéb akadályozó tényezőt csökkenteni, ugyanaz van benne, mint amit a kovács is kapott, úgyhogy Freya magához tudja téríteni vele Annabelle-t. Ha Viggo esetleg az aurorokra támadna, azt megvárom, addig védekezek, de amint elindult ő is lefelé a járatba, előveszem a rubinköves flaskámat, ami ritka bájitalokat tartalmaz, és kiengedem belőle azt, ami lassan szétterül, és aki rálép, bele is ragad. Ez jó időre lelassítja őket, mert semmilyen normál mágiával nem tüntethető el, és beteríti nem csak a padlót, hanem a falakat és a mennyezetet is a bejárat körül. Ezzel nyerhetünk talán még több időt, hogy végleg lelépjünk innen, mert tudtommal repülni még az aurorok se tudnak.
//Rubinköves flaska: egyedi tárgy, négyféle anyagot tud belőle kiengedni. Dobás: 40 (60 célszám)//
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-04-15, 20:41
Mindent megteszünk, hogy életben tartsuk az idős férfit, ami gyógyítást, életerőt, és a mantikór visszafogását is jelenti egyben. Kezd egy kicsit erős lenni a szorítás, a mítikus lény se tudja sokáig tartani magát, ellenségek is érkeznek, a helyszín a fejünk felett se túlságosan stabil, hiszen már amikor ideértünk akkor leomlott a torony. - Ő mondta magára az átkot, hogy elpusztítsd? - visszhangzom a kérdést meglepetten, hiszen az imént azt mondta, hogy annak kell ellenállnia, hogy ne akarja megölni. Így nagyon is veszélyes ötletnek tűnik, hogy együtt tűnjenek el, de mi mást tehetnénk? Viggo ollója nem használ, a szerencse talán elpártolt tőlünk és most jön majd el az a pont, hogy feladjuk az egészet és az életünket mentve eltűnjünk. A varázslény is így tesz a kováccsal és mivel minden, amit az öreg mondott az unokahúgának az rejtély előttünk várakozóan pillantok a szőke boszorkányra. - A rubin? Elmondta, hogy hol van? - kapaszkodok abba, amennyit ő maga szóval kimond. Ahogy haladtak az események egyetlen egyszer se fordult ellenünk - eddig - ám már így is titkolózáson kaptam többször és most sem éppen kezdte el azonnal fordítani nekünk, hogy mit tudott volna meg. A kelleténél biztosan többet várok arra, hogy válaszoljon, hiszen mire elindulnánk a végül varázsolló által megnyitott járaton, rajtunk ütnek. Négyszáz évem alatt ezen a földön egyszer se váltam nagy harcossá vagy igazi csatamágussá, így ez vélhetően már örökre így is marad, hát ösztönösen húzom össze magam és kezdek el a természetközeli sámán mágiámhoz nyúlni, hogy mágikus pajzsot hozzak létre, de mint azt már többször megtapasztaltuk ez alatt a rövid idő alatt is, az én módszereim jóval lassabbak, mint a pálcavarázs átkai. Pillanatok alatt tűnik el a talaj a lábam alól, hogy egy erős ütést érezve a vállamon a falnak csapódjak. A szemembe csak azért nem szökik könny a fájdalomtól, mert túlságosan büszke vagyok ahhoz, pedig egyértelműen megzúzódott a vállam nem csak előlről, ahol az átok ért, de hátulról is, ahol a falnak estem, talán még ki is ugrott a helyéről. A fizikai erőm igazán elenyésző, így egy pillanatig fel se tudok ugrani, csak belemélyesztem a kezemet a poros-törmelékes földbe magam mellett és miközben a fájdalom csitul annyira, hogy erőt gyűjtsek, a kezeim indián mintákat rajzolnak a porba. Próbálok el-el mozdulni további átkoktól, tudom, látom, ahogy Anabelle-t még nálam is jobban eltalálják, talán még az eszméletét is elveszti, de ameddig nem jelenik meg a totemállatom és az Örök élet gyógyulásom nem hoz teljesen rendbe, addig a Nundu, Viggo és a bájitalmester boszorkány kezébe kerül a sorsunk. Akármennyire nehéz ezt elfogadni azok után, hogy évszázadokat töltöttem egyedül, csak magamra utalva.
// Sikertelen, de kevesebb, mint hússzal. Engedelemmel kijátszok egy vállzúzódást vagy egyenesen kiugrást a helyéről, mert Örök élettel úgy is azonnal elkezd regenerálódni.
Totemállat idézés: Valahol félúton van a gólemek, familiárisok és patrónusok között, a használt természeti elemből - most föld - megjelenik a család totem állata segíteni, ami Freya esetében medve. (Björns-dottir=Medve-lánya) //
Beengedem a fejembe az öreget. Azért meglep, hogy azt mondja találkoztunk már, de bizonyára nagyon kicsi voltam akkor még, mert egyáltalán nem emlékszem rá és a szüleim se említették őt sosem. Na nem mintha annyira jó viszonyunk lenne ugye manapság már. Azért azon agyalok nálam van-e a nyaklánc, amit említ, amiben a rubin van. - De hogyan segít a rubin? - kérdezem még gyorsan, hátha tud válaszolni, mielőtt ránktörnek. Jó eséllyel nem kellene húzni az időt, de sejtelmem sincs, hogy egy rubin hogyan szabadítja ki Duncant és jó lenne, ha nem úgy kellene kísérletezni vele, pedig meg van rá az esély. Azért időnként kapkodom a fejem, a túlélési ösztönöm erős annyira, hogy nehezen várok ki még bármiféle választ. El kellene tűnnünk, már ha van bármi menekülőút és nem bocsátkozunk harcba. Ha Viggo jelzi, hogy megtalált az utat, vagy eleve mi is látjuk nem teketóriázom sokat. Van a biztos baj, vagy az ismeretlen, akkor már jobb arra menni, ahol lehet, hogy könnyebben megússzuk. Az öreggel távozik a lény, így már végképp nincs értelme bármire is várni, úgyhogy távozóra fogom... fognám, ha az olyan egyszerű lenne. Átkozom magamat a plusz kérdés miatt, mert talán pont az volt, ami most a bajt hozza rám, hiszen érzem, ahogyan becsapódik az átok, hiába húzok pajzsot, vagy próbálok gyorsan távozni...
Miután Annabelle beengedte a mentális (pszi?) üzenetet, egy idős, erőtlen hang üti meg a fülét/elméjét. ~Belle.. kisgyermek. Nem gondoltam, hogy látlak még ebben az életben. Nagyon apró voltál, amikor utoljára láttalak. Adtam egykor egy aranyláncot, remélem megvan még, a szüleid nem is biztos, hogy mondták, hogy tőlem van. Ha ki tudod nyitni a medált, abban van az az apró rubin, ami megszabadítja a fiamat. Az anya.. Ő az aki az események mögött áll, Kresson szerelmese lett.~ - Azt, hogy mire képes a varázseszköz, most nem áll módjában elmondani, talán nem is szerette volna, mert így is eléggé döglődik, el-elveszti az eszméletét, s a kapcsolat is megszakad. Csoda, hogy a bájitaloktól, na meg az életerő transzplantációtól még nem ballagott át a függönyön túlra. A mantikór azonban csengő hangon, őszintének tűnő stílusban felel az indiánnak. - Oh, nem, ezt a kötést nem tudja csak úgy megtörni, felodani senki. A napagyja mondta maga, s csak a halála, vagy a visszavonása tenné semmissé. Ugyanakkor időt nyerhetünk, neki, és nektek is. Egy közeli barlangba viszem, mert nem engedhetem el immár többé.. Talán addig életben marad, amíg sikerrel nem jártok. - Freya valóban emlékszik ilyesmire, de a ráhatása, és az ismerete segít abban, hogy legalább valami kompromisszumos megoldást találjanak, ezért a mantikór is hajlandó időlegesen behódolni, segíteni. Itt a karmai közé is kapja a férfit, s a leomló torony résein át ki is reppen vele, eltűnve valahová. Viggo nyisszantása így nem oldja fel a kötést, ám valamit igen. Egy rejtekajtó jelenik meg, talán itt távozhattak azok, akik hátrahagyták a tornyot, s a haldokló kovácsot, de vélhetően leárnyékolták, elrejtették a távozásuk módját, hogy ne lehessen őket követni. Kérdés, hogy van-e értelme, mert bár nem zúzza őket agyon a törmelék, és az őket üldöző aurorokat is lerázhatják, ám egy idő után beleszaladhatnak Kresson főbb embereibe. A járat egy titkosajtó, ami most tárva-nyitva, egy lépcső egy alagúttal, de ki tudja, hogy hová vezet. Ekkor robbannak be az üldöző aurorok, varázsfények villannak, átkok csapódnak ki a pálcákból.
//Mindenkitől fizikum+szerencse VAGY varázserő+szerencse dobást kérek, izlés szerint még a hsz előtt. Mivel várható volt, hogy érkeznek, kaptok rá +15-öt (Meaghan +30-at, mert eleve védekező üzemmódban van). Ha sikeres a dobás, akkor sikerül kivédeni, elhajolni a varázslat elől, ha nem, akkor falhoz csapódik az illető, vagy felületesebb vágási sérülést kap. Ha a módosító ellenére legalább 20-al elhibázod, akkor ájulás/súlyos sérülés//
Viggo Hagen
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-04-08, 10:00
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
A mantikór látványa és az, hogy Freya csak úgy cseverészik vele némiképp arra késztet, hogy újra gondoljam a helyzetet. A táskámba merülve kutatok és kutatok, mert egyáltalán nincs bennem, hogy elfogadjam a szorult helyzetet és azt, hogy nincs kiút. Freya kérdésére elő szedem az ollót, amivel a hajón is megtörtük a varázslatot, úgy, hogy a lény is lássa - Egyszer már használtuk nemrég, de talán számodra is segíthet mielőtt teljesen kifulladna. -fordulok a mantikor felé és címzem is neki a mondandómat. - Nekünk is elkélne a segítség a kijutáshoz, had próbáljunk meg segíteni, hogy te is megszabadulj innen. - nem mondom, hogy a “kalapom” végére értem, de van velünk egy nundu és ha jól csináljuk akkor talán már az oldalunkon lesz egy mantikor is. Az a szerény véleményem, hogy így már azért van némi előnyünk, ha valóban a kiszabadulásig a fenevadat a magunk oldalára tudjuk állítani. Nem igazán látok más kiutat jelenleg. Még ha ez valószínűleg az egyik legpofátlanabb út is.
//A Moirák ollója - ez csak a sírlelet fantázianeve - Kobold tárgy. Olyan mágiával rúnák által felruházott olló, ami képes átvágni szinte bármilyen mágia szövetét, akár megtörve a varázslatokat. De bizonyos számú használat után (mesélőre van bízva) elveszíti az erre való képességét és “újra kell tölteni a mágiáját” a megfelelő rituáléval, ami akár egy hónapot is igénybe vehet. Csak hozzá értő kobold képes elvégezni.
T isztában vagyok vele, hogy elég őrült dolog maradni és nem a menekülés mellett dönteni, de talán ha nem maradunk, akkor később megbánjuk, mert lesz valami, amit nem tudunk meg. Ezért pedig megéri kockáztatni, végső soron az egész kaland alatt meghalhatunk bármikor, sőt, utána is, néhányunkra egyébként is vadásznak. A bájitalok úgy tűnik, hatnak, de nincs sok idő. Bevallom, kissé meglep, hogy Annabelle végülis hajlandó kérdezni, de azt nem tudom, hogy lesz-e elég életereje az öregnek a válaszra. Közben van időm szemügyre venni a mantikórt is, és hát én magam sem értem, hogy hogy mertem a közelébe jönni, talán az adrenalin hatása, mert eddig nem is igazán realizáltam, hogy miféle teremtménnyel is állunk szemben. De amíg csak beszélget Freyával, addig csak nincsen baj. Ami jobban aggaszt, az a közeledő aurorok hangja. Gyorsan körbenézek, hogy mik a lehetőségeink. Robbantani nincs értelme, mert egy pincében vagyunk, a föld alatt. Van nálam egy-két bájital, amivel le lehetne őket lassítani, de ekkora térben ránk is hatna, így nem merem bevetni. A hallucinogén főzetből lehetne nekik adni, de ki tudja, hogy a mantikórra milyen hatással lenne, így ez is túl kockázatos. Így hát mást tenni én sem tudok, mint felkészülni a támadásra. Elhúzódok a kovácstól, érte már úgysem tehetünk semmit.
//Dobás: 88 (célszám 60)//
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-03-31, 10:52
Nyilvánvalóan én is már nézegettem a Nundu erejét, már amikor a nyálat szolgáltatta és talán fél szemmel még mindig figyelek rá, de sokkal inkább a Mantikórra. A Nundu nem az a fajta familiáris, aki miatt megbízhatóbbnak, nyíltabbnak tűnne a nő, inkább a vad ellenkezője, de attól még megkérdőjelezhetetlen az ereje. Valaha, abban a régi korban nálunk totem állatok léteztek, amik kissé máshogy működtek, nem voltak mindig mellettünk és nem is tartozhattak a világ másik részéhez, mindenkinek olyan volt, ami a környezetünkben élt és spirituálisan kapcsolódott hozzá. A családom totemállata a medve volt, az elemem pedig a tűz, így nem kis meglepetéssel tekintettem a megjelenő hódra, amikor kipróbáltam az idézést, de végül nem tartottam magam mellett soha, most sincs itt. Csak hátráltatna minket. Minden erőmmel tartom a szemkontaktust és magabiztos, emelt hangon beszélek a lénnyel, amíg rám nem figyel, hozzám nem szól. - Fiatal gyermek? - vonom össze a szemöldököm, de le kell ráznom magamról az érzést, hogy nagyon, nagyon ritkán találkozom bárkivel vagy éppen bármivel, aki/ami az én négyszáz évemnél idősebb lenne. Nem akarok visszavágni, megkérdőjelezni, firtatni, hiszen... hiszen lehet, hogy ő tényleg az legendákbeli szörnyeteg, sosem kutattam az élethosszúkat. Rengeteg állat után kutattam mélyen, alaposan, de ez a faj éppen kimaradhatott a szórásból. - Talán az akarat nem elég, de megtörni megtörhetjük. Emlékszel mit mondtak ki, mit tettek ahhoz, hogy az akaratukat rád kényszerítsk? Nem érhet itt a vég. - szólok felé, ahogy az öreghez haladunk a vörös boszorkánnyal, végig figyelve őt, buzdítva arra, hogy tartson ki. Azonnal elhúzódom a kovácstól, amikor megérzem, hogy az életenergiáimból annyit nyelne el, amennyi megárt nekem és rábízom a bájitalokra a dolgot. Attól tartottam, hogy a bájitalmesternek nem lesz bátorsága ilyen közel kerülni a mantikórhoz, de ha már itt van, nincs értelme gyengítenem magam. A beszélgetés pedig Annabelle-t illeti, még ha bevallom nagyon szívesen el is beszélgetnék a legendás fegyverkészítővel. Így hát a tudatommal inkább abba az irányba kutatok, hogy elkezdjek varázstörő műveleteket végezni és kiszabadítsam a mantikórt. Lehet, hogy a pálcamágiák nem az erősségeim, de a misztikummágia vagy az ereklyevadász ismereteim, amennyiben szó szerint a láncait kéne letörni, segíthetnek. Összerezzenek, amikor meghallom, hogy közelednek, Annabelle-re és a többiekre kapom a tekintetem, igaza volt, kiszaladtunk az időből. - Viggo, van még bármilyen nyúl a kalapodban, hogy feltartsd őket? - szólok a férfihez, bár nem mondom, hogy védtelen nők vagyunk, főleg nem Annabelle a Nunduval, de még is csak őt nézem a "biztonsági embernek" képzett aurorként, aki talán előállhat valamivel míg én azt a néhány másodpercet is a Mantikórra fordítom. Ha és amennyiben hagyja és nem veszíti el a kontrollt és támad meg.
// Átoktörő Freya (nemhiszem, hogy olvastátok, ACOTAR főszereplője Átoktörő Feyre xd) próbálkozás: Örök élet: Emberfeletti memória: Gyakorlatilag mindenre emlékeznek, ami történt velük életük során, ezáltal jóval könnyebben és gyorsabban is tanulnak.
+ öt szakot választottam neki 400 évre, ebből három témába vághat: Ereklyevadász, Szimbolisztikus, Bestiamester
Dobás: 17-tel célszám alá, nem beszélünk róla, hogy milyen magas volt a célszám és mennyire féltem, hogy még így is sikertelen lesz. xd//
A Nundu igazából eddig is velünk volt, még a nyála is kellett a Freya féle varázslathoz, amivel információkat tudtunk meg, a fura szeánszhoz. Bár ez most nem olyan lényeges, hiszen Hádészt hátrébb hívom, de a mantikór is visszalép, amikor Freya beszélni kezd vele. Ebben az esetben én se lépek le azonnal, meg amúgy se hagynám itt a többieket csak úgy... talán, vagy legalábbis egy bizonyos pontig kitartok. - Ha pedig sokáig várunk, rajtunk ütnek és innen kétlem, hogy túl sok hátsókijárat nyílna. - fújtatok egyet, mert nem tetszik ez a várakozás. Amikor megérzem a kopogtatást az elmém védelmén egy pillanatig hezitálok, de végül úgy döntök, hogy beengedem az öreget. Talán így könnyebb dolga van, mint beszélni, hát már úgy tűnik, hogy a két nő segítsége valamennyit javított az állapotán. Közelbb is megyek, mert látom, hogy Maeghan tőlem várja a kérdéseket. Nem hiszem, hogy olyan sok lenne, végtére is kettő van, ami igazán fontos jelen helyzetben. Már csak az a kérdés, hogy mi a fontossági sorrend... ezért is hezitálok néhány pillanatig. - Mire képes a rubin és hogyan szabadítsuk ki Dancant? - kérdezek végül. Azért nem változom meg hirtelen, de már a hezitálás is jelzi, hogy valami azért kezd odabent átalakulni. A fenébe is! Nem most kellene lágyszívűre váltanom, igazán nem alkalmas a pillant, hiszen elég komoly bajban vagyunk. Főleg, hogy hamarosan meghalljuk a közeledő lépteket is. Elmormolok egy halk káromlatot, hiszen ha egyből elindulunk, akkor jobban jártunk volna, de így... Freyára pillantok, vajon megtudja-e tudakolni a dögtől, hogy másfelé kijuthatunk-e innen, mert úgy tűnik, hogy arra problémásabb lesz, ahonnan jöttünk. Mindenesetre, ha kaptunk válaszokat én biztos, hogy mielőbb a távozás mezejére lépnék, ha pedig nincs más kiút, akkor pajzsokkal és támadó varázslatokkal készülők fel az összecsapásra az érkező aurorokkal. Jelenleg sajnos a Nundu mérgét nem vethetem be, hiszen csak rám nincs hatással. Túl szűk a hely, így a társaimat bizony kiütné.
A nundu természetesen hallgat a gazdájára, és visszatrappol Annabelle közelébe, de továbbra is csúnyán néz, bárkit felfalna, aki a közelbe ér. A szőke boszorkány viszont nem igazán akarna segíteni még egy rokonnak sem, de nem tudni, hogy Duncan apja lát-e ebben önzőséget. Utolsó erejével próbál kopogtatni a nő elméjén, akinek viszont mágikus pajzs van az elméjén, ezért rajta áll, hogy beengedi-e az üzenetet. Első ránézésre nem tűnik támadónak, vagy bosszúállónak a haldokló. A mantikór már elengedi, s meghökkenve hallgatva Freyát, nem gondolta volna ugyanis, hogy valaki emberi nyelven szólítja meg. A vérszomjas arc kisimul, s megrázza a fejét, sörényestül. - Tévedsz fiatal gyermek, ha azt hiszed, hogy erősebb az akaratod a kötésnél, amit rám szórtak. Ám érzem a belőled áradó tapasztalatlan bölcsességet, még viheted valamire. Ellenállok a varázsnak, egy kis ideig, ha tudok. - Büszkén, délcegen domborítja a mellkasát, meghátrálva a kovácstól, de bármelyik pillanatban támadhat, így nem tudni, hogy mennyire van értelme odanyúlni az öregért, elvonszolni. Mindenesetre az indián és a bájitalos boszi is próbálkozik, előbbi az életerejét próbálja meg átadni, utóbbi pedig gyógyitalt akar önteni. Mivel a mantikór most kissé hátrébb lépett, mindkét próbálkozás sikerrel jár, az indián érzi is, hogy kicsit elhagyja az ereje, ahogyan az öreg megkapja, s mohón lefetyeli a szirupot is. Még az is elképzelhető, hogy akár talpra is állítható. A rossz hír viszont az, hogy az egyik folyosóról lábdobogás hallatszik, nagyjából másodperceik vannak, s rajtuk ütnek az őket követő korrupt aurorok.
//Annabelle karitól egy döntést kérek, Freyától és Meaghontól pedig egy varázserő+intelligencia dobást, +10-et kaptok módosítónak. Határidő: Április 1, én írok Április 2-án//
Maegan Anaiah Llyvelyn
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-03-15, 18:49
Hasznos az a familiáris, de abszolút nem örülök, hogy Annabelle egy ilyen erővel rendelkező lényt bármikor ránk küldhet, ha olyanja van, és Viggot már meg is fenyegette vele. Én az embereken túl a varázslényekben sem egyéb teremtményekben sem bízom túlságosan, így, hogy a csapat ilyesmivel is kiegészül, nem annyira van kedvemre. Ráadásul most, hogy Duncan az amforában rekedt, egyelőre nincs senki, akivel bármilyen aggodalmat vagy akármit meg tudnék osztani. Közben mindenféle eszközökkel, de sikerül lejutni és megtalálni a férfit, akit kerestünk, csak hát elég pocsék állapotban van. Finoman fogalmazva. Már innen messziről is látom, hogy neki annyi, de talán annyi időt nyerhetünk, hogy meg tudjuk kérdezni tőle, amiért jöttünk, és hát úgy tűnik, hogy Annabelle felbukkanására reagált, szóval lehet, hogy még egyéb mondanivalója is lenne. Úgyhogy csakis az információ miatt, nem pedig a kockázatos életmentés, és pláne nem szívjóságból teszek kísérletet arra, hogy talán sikerüljön pár percig életben tartani még. – Vonjátok el a figyelmét – szólok Freyának és Viggónak, és bár Freya már elkezdte, fenn kellene tartani az állapotot egy ideig, tárgyakkal, mágiával, akárhogy. Ha sikerül, akkor én pedig megpróbálok a férfi közelébe jutni, és egy erősítő elixírrel annyi ideig stabilizálni a helyzetét, amíg a vérzés legalább enyhül, hátha lenne pár utolsó szava vagy bármi, ami hasznos lehet számunkra. Annabelle-re nézek, mert jó lenne, ha követne, ő jobban tudja, mit kell kérdezni, de persze az is lehet, hogy tényleg a távozás mellett dönt. Ha azonban a lény nem beszél vagy nem tudják feltartani, akkor én sem próbálkozom semmivel és a menekülés mellett vagyok.
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-03-15, 17:51
Bólintok a bájitalmesternek, ez a megoldás a gázzal sokkal közelebb áll hozzám, mint bármilyen párbaj vagy testközeli veszély. Ha megtehetnénk, hogy már itt beöltöznénk, beolvadnánk, akkor megtenném, de sajnos erre nincs lehetőség és az egész épület szerkezete mellettünk elkezd meggyengülni a káoszban. Nem fordítom el az arcomat, amikor látom, hogy a Nundu milyen pusztítást végez, csak szenvtelenül konstatálom, mint aki már évszázadok gyötrelmét és legkreatívabb és legszörnyűbb halálnemeit szemlélte meg. Valószínűleg mindannyiunkban felsejlik, hogy a fenyegetés kezd túlnőni a kis csapatunkon, bennem is, de nem hátrálunk meg, nem fordulunk vissza. Már nem csak a kovács élete és a rubin megszerzése a tét, hanem Duncané is, hiszen nem tudjuk biztosan mivel lehet megszabadítani a palackból, csak azt sejthetjük, hogy mivel az apja védőmágiája zárta be, ő tudhatja is a kiutat. Kresson személye kissé tisztul Annabelle elmondásából, ám a leírás egy kissé hasonlít a nőre magára is, ha egészen őszinték akarunk lenni. Sőt, valahol mindannyiunkra. Abban a pillanatban, amikor a ténylegesen életveszélyben érezzük magunkat, amikor a saját életünk, jövőnk, céljaink, álmaink kockáztatjuk, nem leszünk hirtelen "bármire képesek"? Megpróbálom mutatni az utat az ismereteim alapján a járatok felé, amikor Annabelle a tömlöcök felé kanyarodik, és amikor az utat törő Nundu-t visszahívja magához velük együtt torpanok meg. - Mantikór, az emberevő. - fordítom le azonnal a nevét a perzsa nyelvből, nem mintha nem lennék bizonyos abban, hogy enélkül is mindenki tisztában volt a fenevad veszélyeivel. - Ha ismereteim nem csalnak, akkor a marásával már átadhatta a halálos mérget. Duncen apjának pillanatai lehetnek hátra. - idézem fel, de valami más is eszembe jut. Ha ez az a fajta, amire gondolok, akkor képes az emberi kommunikációra, tehát értelemmel is rendelkezik, tehát... - Állj! Ha azonnal eltávolodsz tőle, akkor kiengedünk innen, talán még haza is vezetünk, ha folytatod és széttéped a halál fia leszel vele együtt, mert itt hagyunk elpusztulni az összeomló vár alatt! - kiáltom erős, magabiztos hangon, egyenesen a lénynek. Ha megcsillan bármi értelem benne, akkor bizony elismétlem ugyanezt próbálgatva a helyi dialektusban, de még görögül is, hiszen eredendően úgy tartják, hogy görög szörnyeteg. Annabelle visszafordulna, de ha nem kell konkrétan megküzdenünk a szörnnyel és anélkül is odajutunk az idősődő kovácshoz... - Nem tudjuk, hogy a halálával megtörik-e a Duncan-t fogva tartó varázslat. Ha most hátat fordítunk minden fáradalmunk és az ő áldozata is teljesen hiábavaló volt. - mutatok rá a szőke nő felé fordulva, de igazából mindenkinek szól. Ettől függetlenül... sajnos, ha tévedek és a mantikór nem rendelkezik emberi értelemmel és nem fogja fel, hogy mi is csak azért vagyunk biztonságban, mert Viggo kristálya stabilizálta a környezetünket, akkor én sem tudok semmit tenni érte. Csak akkor tudom megosztani az életerőmet és gyógyítani a kovácson, ha túlélem azt, hogy a közelébe kerülök, ha még előtte szétszaggat a szörnyeteg, akkor én is csak feláldozom magam, amire nem vagyok hajlandó. Talán két évtizeddel ezelőtt megléptem volna, de ma már nem. A fiam... és Duncan, akire nehéz nem úgy tekinteni, mint a kölyökre, amiként megismertem nem hagyja, hogy "ráunjak" a hosszú földi létemre.
// Magyar forrást nem nagyon találtam, lehet én vagyok a béna, de angolul ezt találtam HP-s mantikórra:
Head of a human Lion's body Scorpion's tail with highly poisonous stinger Capable of human speech Extremely violent, dangerous and carnivorous Skin resistant to most spells
+ Ha tényleg sikerül lebeszélni és eljutni a haldokló közelébe, akkor: Örök élet III.:"Képes átadni más számára is az életerejéből, hogy ezzel gyógyítani tudja, akár halálos sérüléstől is megmentve, de ha használja ezt a képességet jelentősen legyengül, a sérülés mértékétől függően akár el is ájulhat, kómába is eshet napokra." - viszont nem hajlandó annyit átadni, hogy annyira elgyengüljön, hogy ne tudjon járni, ott megáll, ha csak időt nyer ezzel és nem menti meg véglegesen, akkor is. //
Az egyértelmű, hogy sietnünk kell és még nagyon kérdéses, hogy bejutunk-e, vagy ha igen akkor hogyan jutunk majd ki. Egyelőre azt sem tudom, hogy megéri-e. Ha az öreg mér alig él, akkor haszontalan az egész, vagy maximum azt tudja elmondani, amit láttam a térképen, hogy amit keresünk nincs itt és végtére is nem kell hozzá ő, hogy odamenjünk. Bár még mindig nem tudjuk, hogy ez a rubin pontosan mire is képes. Nem sokon múlik, hogy ennek ellenére, ne javasoljam, hogy hagyjuk annyiban. Végülis csak azt kellene mondanom, hogy a kovács már halott, hogy a vérmágia révén érzem, ezért kár kockáztatni, hogy tovább megyünk. Talán néhány hónapja még ezt is tettem volna, de most még sem olyan határozott ez a gondolat, hogy végül megvalósuljon és tényleg kimondja. A fenébe, kezdek elgyengülni! - Olyan alak, akivel nem akarunk szembetalálkozni. A saját ügyei a fontosak neki és ezért... bármire képes. - felelem Freyának, ha még nem olvasta a cikkeket az ex-aurorról, de persze én azért mégis csak többet hallottam róla szóbeszédek alapján is. Azt tudom, hogy ha szembetalálkozunk vele nehéz dolgunk lesz és nem fogja meghatni az sem, hogy ki vagyok, maximum ha mellé állnék a többiekkel szemben... - Hádész vissza! - torpanok meg, amikor leérkezvén, miután mutattam az utat a többieknek meglátom a veszedelmes lényt. Valahogy sejtem, hogy az öreg kovácsnak már annyi, épp csak kevéske élet lehet benne és az se sokáig. Egy mantikór támadásait nem lehet csak úgy túlélni, főleg hogy látjuk, ahogyan a tüskéjét is belemélyeszti. - Talán ez lenne az a pont, hogy annyiban hagyjuk. Tudom, hogy hol van, amit keresünk. - szólalok meg és egyelőre csak a védekezés az, amit választok, hiába találkozik a tekintetem a rokonommal. Egy picit néhány pillanatra felállnak az apró pihék a tarkómon, kellemetlen bizsergető idegesség szalad végig a gerincemen, de mégsem akarok ekkora áldozatot hozni valakiért, akinek már úgyis mindegy. Tartom a pajzsot, Hádészt hátrébb szólítom, mert eszem ágában sincs feláldozni a mantikórral szemben. A magam részéről inkább választanám a távozást, amíg még lehetőség van rá, mielőtt végleg két tűz közé szorolunk.
A nundu ügyesen takarítja az utat, mert amikor kinéz valami az egyik alak a lépcsőfordulón, a familiáris szinte leolvasztja az arcát. Elsőre azt gondolhatták volna, hogy felfelé érdemes hágni, de most Annabelle be tudja azonosítani, hogy az öreg valami lenti tömlőcben senyvedhet. Ha arrafelé indulnak, akkor Freya segítségével rájöhetnek, hogy hogyan van felépítve, a járatok merre indulnak, s jól is teszik, ha hallgatnak rá, ugyanis a tornyot egyben tartó mágia már illan el, vélhetően nem csak malter volt a kötőanyag, hanem jó eséllyel a kovácshoz volt igézve a hely is. Ha Kressont próbálják felidézni, akkor újságban is olvashattak róla, egykor amolyan Lucius Malfoy jellegű alak volt, a köztiszteletben álló aranyvérű elit tagja, mostanra azonban már egyre inkább kezdi felvállalni, hogy ki itt a főnök. Annabelle sejtheti, hogy ha szembetalálkoznának vele, aligha remegne meg a pálcán a keze csak mert a szőkeség Grindelwald unokája, mondhatni egyszerűen kigyomlálná a konkurenciát. Szerencsére még semmi nyoma, Viggo viszont a gyémánttal még inkább megtalálják az utat. A helyőrség már valóban távozott, azonban a korrupt aurorok most szállnak partra, belesétálva Meaghan kábító felhőjébe, de továbbra is hallani a varázszavakat, ahogyan oszlatják a ködöt, így csak alig pár percük lehet, amíg ide nem érnek, tehát hőseinknek nem csupán a kovácsot kell megtalálni, hanem a menekülésről is gondoskodni. A nundu viszont alaposan befékez az alagsorba érve, ami még Annabelle szemében is aggasztó lehet, ugyanis egy igazi mantikór állja az útjukat, s nem biztos, hogy a nundut érdemes beáldozni. A familiáris eséllyel szállna vele harcba, de magától nem támad, a mantikór viszont már alaposan megcsócsálta Duncan apját, aki a karmai között döglődik, vélhetően a toronyőrök úgy voltak vele, hogy inkább megölik, mintsem túszként próbálják magukkal vinni. A szárnyas rém még belevágja a skorpiófarkát, aztán felmordulva a nundu meg a behatolók felé indul. A két nő, aki aki esetleg foglalkozott már életmentéssel, Freya és Meaghan már messziről látja, hogy a férfiben van még élet, de már egyértelműen menthetetlen. Több halálos sebből vérzik, próbál arébb kúszni. Viszont meglátja Annabelle-t, s mintha felismerés csillanna a haldokló szemében.
//Határidő: március 19. Én írok március 20//
Viggo Hagen
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-03-07, 15:21
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Mint auror aki mindkét térfélen lavírozik azért erősen elgondolkozom, biztos hogy hallottam már Kresson nevét, ha nem is találkoztam már vele akkor is tuti, hogy a kezembe akadt valami akta vele kapcsolatban véletlenül valamelyik ügyét illetően. De valahogy nagyon rossz érzés kerülget. Ha más nem is, ez tökéletesen megalapozza azt, hogy befogjam a számat. Talán tűnhet úgy, hogy Annabelle familiárisának a hatása, de őszintén szólva inkább ezé a Kresson-é. Az összeomló torony láttán azért alaposan össze préselem a számat és próbálok nem káromkodni. Menet közben hét kicsi ovális formában csiszolt gyémántot húzok elő és szorosan a markomba zárva őket össze rázom, halkan rájuk olvasok megidézve a beléjük gravírozott rúna erejét majd az omladozó torony zuhanó romjai közé hajítom őket, vagy ha találok valami rést akkor azon be a legalsó szintre... Ha mázlim van átmenetileg egy levitációs mezőt képeznek és egy olyan formában tartják meg a teret, mint amilyenre a drágakövek faragva vannak. Jelenleg annyira sok tűz közé vagyunk szorulva, hogy minden mindegynek hat.
//mesélő dönti el, hogy létre jön-e vagy hogy meddig (fél óra lenne a hatóideje “eredetileg”) abba a térbe amit a kövek létre hoznak, több törmelék már nem tud zuhanni és ha a torony teljesen össze is omlik, az a rész ép marad ameddig a varázslat ki nem ég a kövekből - a kövek elszenesednek és elporladnak végül.
E légedetten szemlélem a művemet, nem először használom a hallucinogén főzetet, de ez nem jelenti azt, hogy mindennapos tevékenység lenne nálam az ilyesmi, és hát a sikeres főzés mindig lendít az ember önbizalmán. Gyors és rendkívül hatásos, ahogy azt a többiek is láthatják, az meg, hogy össze-vissza elkezdenek lőni, aligha meglepetés, mert valóban nem tudják ebben az állapotban, ki az ellenfél. - Ha elég ideig vannak a felhőben, az kiüti őket - súgom oda a többieknek, és persze addig ki kell tartanunk, legalábbis valahogy védekezni, hogy ne találjanak el, de olyan sokat nem kell várni. - Amikor az aurorok utánunk jönnek, bele fognak sétálni - jegyzem meg, csak úgy mellékesen, és igaz, hogy a hatása nem lesz olyan erős, mintha ők is telibe kapták volna, de talán eléggé összezavarja őket ahhoz, hogy mi addig megszerezzük amit kell és lelépjünk. Ami aggasztó, az a torony állapota inkább. Nem értek az építéssel kapcsolatos varázslatokhoz, így itt most nekem nem sok hasznomat lehet venni, ha Freya talál biztonságos helyet, akkor követem. Most már mindegy, de talán jó lett volna toborozni valakit, aki a pálcamágia mestere, mert a társaságból ezt senki nem mondhatja el magáról, még talán Annabelle áll hozzá a legközelebb, de a nőn egyértelműen érződik, hogy csak addig segít, amíg kedve tartja, és hogy ez mikor és meddig tart, azt nem tudhatjuk.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-02-09, 11:49
Talán méregetve pillantok Viggo felé, mintha azt latolgatnám, hogy ez az egyetértés szarkazmus, vagy sem, de végül csak megingatom a fejemet, főleg a másodikra, hiszen nyilván nem így értettem, bár ha ő a saját kultúrája miatt a varázsigékkel tudja párhuzamba hozni az nekem elég. Kicsit meglepődöm amikor a vörös boszorkány a megölést emlegeti. - Természetesen nem, feltételezem, hogy egy időre képesek lennénk összezavarni vagy álomba szenderíteni őket. Van egy olyan érzésem, hogy hiába kerestük ilyen sokáig ezt a helyet, nem fogunk sokáig maradni. - válaszolom, és hirtelen annyira szorul rajtunk a hurok, hogy bármilyen tervezés, megfontolt osonás dugába dől. Egyértelműen nem vagyok harcos, az ősi sámánvarázslatok teljesen máshogy működnek, így csak fürgén követem Annabelle-t a pajzsának takarását kihasználva, ha van akkora és ez lehetséges. - Kresson? Mit kell tudni róla? Az ismereteim hiányosak, nem hallottam még a nevét. - kérdezek vissza, a tekintetem ezen a ponton Viggo-ra is szalad, hiszen úgy tűnt, hogy igencsak sok lábon áll és nagyon sokmindennel tisztában van, mondhatni minden oldal előnyét kihasználva. Amikor meglátom, hogy a torony is elkezd összedőlni azért elhagyja a számat egy kellemetlen, elégedetlen hang. - Én is végignéztem, amit ti láttatok és a látomásban a teremben rengeteg minden segíthetett volna nekünk, a pálcáját is az asztalba rejtette McFayden. Kétlem, hogy így már bármit megszerezhetünk. - nézek fel, azt próbálva kitalálni, hogy van-e esélyünk úgy helyezkedni, hogy egy kicsit biztonságba vonuljunk. Majd' négyszáz év tudása van a hátam mögött, aminek elég derekas részét azzal töltöttem, hogy különböző kultúrákat ismertem meg, nyelvek, varázslatok, de művészetek alapján is. Talán az Albániai építészet, vagy úgy egyáltalán az építészet segíthet, hogy átgondoltan mozduljunk a biztonságosabb irányba. Van vajon esélyünk kivárni, amíg ledől a torony és a törmelékeket átnézni? Vajon hányan halnak itt és most meg?Vajon egyáltalán mitől kezdett el összedőlni a helyszín? Persze nem csak az érdekel, hogy a toronyban akadhat-e valami, ami segít a rubint megtalálásában, hanem az is, hogy sikerül-e megtalálnunk Duncan apját, így ha Annabelle jut valamire, akkor nyilvánvalóan elsősorban oda fordul a figyelmem és nem a törmelékek felé. Az apának és fiúnak újra találkoznia az én szememben nagyon is fontos, hiszen erőteljesen hiszek a vérkötelék fontosságában.
// Emberfeletti memória: Gyakorlatilag mindenre emlékeznek, ami történt velük életük során, ezáltal jóval könnyebben és gyorsabban is tanulnak. //
Szerencse, hogy Duncan nem feszíti feleslegesen tovább a húrt, mert bizony nem biztos, hogy jól jönne ki belőle a nagy csapatfelállásunk, ha Hádész megpróbálná tőből leharapni a karját pusztán ismerkedés céljából, no meg hogy csillapítsa a mérgemet a fickó irányában. A sziget felé vesszük hát az irányt. Én is egyetértek, hogy a vörös boszi alkalmazza azt, amiben annyira jó és dobáljon valami bájitalt, amivel megzavarjuk az ittenieket. Szükség lesz rá, mert amikor meglátom a jelet talán egy pillanatra még láthatják is, hogy megtorpanok, pedig nem vagyok kifejezetten ijedős jellem. - Kresson... az ő jele van a falon és ha itt ő a fönök, akkor nem lesz könnyű menet, de nem is számítottunk rá igaz? - azért nem látszik rajtam komolyabb ijedtség, elég lazán veszem még így is a dolgot, hogy egyértelmű, hogy nem lesz könnyű bejutni és kihozni Duncan apját, főleg ha nem tudjuk, hogy mennyire van rossz állapotban. Amikor ezek után még omlani is kezd a hely megejtek egy visszafogott káromlatot. Nem állunk jól, főleg hogy mögöttünk is közelednek az aurorok és teljesen random átkok suhannak időnként a levegőben. Nem lenne rossz mielőbb elhúzni innen. Őszintén szólva nem sokon múlik, hogy egyszerűen hoppanáljak és felszívódjak bajban hagyva mindenkit, aki itt van. - Nincs sok időnk. - mondom bár szinte csak magamnak, hogy aztán Hádész ügyesen szökellve induljon meg előre. Kerülgeti a varázslatokat és időnként arcán lehet valakit, aki az útjába kerül, hogy minél előbb elhulljanak azok, akik most akadályz képeznek előttünk, én magam pedig arra koncentrálok, hogy pontosan meghatározzam az öreg helyét. Muszáj lesz minél előbb megtalálni, mert a torony ránk omlik a fenébe, és aztán csak az aurorok lesznek, akik majd kitudnak bányászni alóla. Egyik se tűnik jó kilátásnak, így egymás után meg főleg nem. Épp csak nem rég szöktem meg a Minisztériumból, nem feltétlenül menne megint.
//Vérmágus 1. szint: Vérnyomokból képes meghatározni, hogy az illető vagy teremtmény hol tartózkodik.
A gonosz boszi, az indián bölcs, a bájitalmester, de még a kiugrott auror-kalóz sem lehet benne biztos, hogy mit találnak a toronyban, noha az első nyomok egyértelműen ide vezetnek. A pajzsok természetesen működnek, a halálos familiáris is arra vár már csak, hogy végre valakit megehessen. Annabelle azon tűnődik, hogy vajon a nagyapja emberei közül ki lehet errefelé, és a falon felismer egy jelvényt, ami alapján beugrik neki, hogy Grindelwaldnak is voltak hasonló hívei, mint a sötét nagyúrnak, csak azokat nem halálfalónak hívták, inkább a Testvériség gonoszabb tagjai azok, akik a belső magba, a holdudvarba tartoztak. Ez a jelkép egy egykori aurort jelöl, név szerint egy bizonyos Kressont, aki szerencséjére nem volt ott, amikor Grindelwald új testet akart ölteni, de most mintha ő lenne az egyik régi-új vezető. Az ex-auror a hideg kegyetlenségéről hírhedt, s ha bizony itt van, nem lesz egyszerű dolguk! A torony viszont elkezd leomlani, mintha a fegyverkovács lelkére lenne rákötve, s ahogyan az gyengül, bizony az épület mágiája is kezd szétesni. Viggo megpróbál kapcsolatot teremteni az amfóra mostani bérlőjével, de ez nem így működik, Duncan meg nem dzsinn, hogy kikukucskáljon a varázstárgy száján. Így azt sem érezni, hogy netán a falnak ütődik, hiszen az amfóra inkább csupán egy átjáró egy másik dimenzióba, ahova példának okéért a tértágított tárgyak is vezetnek. Mindenesetre a ruhát lopós megoldás nem fog működni, mert ez csupán egy kisebb helyőrség, nincsenek egyruháik. Ha az osztrák börtön titkát egyszer Annabelle megosztja a többiekkel, ott már logikusabb lehet beépülve továbbjutni, ám Meaghan halu kábítása már hatásosabb. Szétárad a főzet légnemű komponensre, s már magáról a torony lépcsőiről leszédül pár alak, de a fegyver mint a legtöbb esetben most is kétélű. Akik talpon maradnak, hisztérikusan lövöldöznek támadó varázslatokat a társaikra, de a betolakodókra is egyaránt. Annabelle pajzsa még kitart, de recsegve-ropogva tiltakozik! A torony legfelső szintje le is dőlt, és ha ez így folytatódik, maga alá fogja temetni a négyest is. Viszont a hátuk mögött varázsfények, kutászok villannak fel, valaki nagyon keresi a partot, és csak percek kérdése, hogy mikor érnek ide az aurorok, jó lesz hát sietni.
//Határidő: febr 12, én írok február 13-án//
Viggo Hagen
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-02-03, 01:11
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
A szőkeség borítékolhatja, hogy szurkálódásnak szántam amit mondtam. Én meg borítékolom, hogy vagyok annyira hasznos jelenleg, hogy ne okozzon gondot se ő se a familiárisa. Annyi agyam azert akad, hogy “mindennek a kapujában” ne szítsam tovább a kedélyeket és megállom, hogy megszívva a fogamat még hozzá tegyem nagy sajnálkozást imitálva “Az igazság fájdalmas néha.. A te szakmádban ezt nem tanították?” De megfogadtam magamnak, hogy nem csinálok balhét, csak legfeljebb amiből még ki tudok mászni. Márpedig ájultan bele fulladni egy lápba, vagy eleve már csak a halott testemet bele csobbantani az ingoványosba, nem éppen fedi le az elképzeléseimet… Leeresztem a csónakot meg mindent, Annabelle legnagyobb szerencséjére emiatt tökéletesen lemaradok a vércsík plusz vonaláról, én barom! Pedig nyugodtan rátapadhattam volna még egy kis ideig ameddig a térképpel szórakozik! Miután már mind a csónakban vagyunk, csak nagy nehezen tudom megállni amikor megérzem, hogy Duncan az amfórában van, nem rázom össze erőből, akkora szemét mocsok még én sem vagyok, hiába van bennem a késztetés és érzem az ingert is mint a rossz gyerekek, de azért egy kicsit meg”lötykölöm” mintha lazán csak dekantálni akarnám, vagy azt ellenőrizni, hogy faltól falig érzem “esni” vagy valami olyasmiként érzékelem-e a mozgást, mintha folyadék lenne benne. Akárhogy is még bele lesek azért, pedig tudom, hogy nem így működik.. Nem így kellene, hogy működjön.. - Jó rendben, akkor mindannyian megússzuk ép bőrrel és mindenki boldogan él amíg meg nem… - válaszolom Freyanak beadva a derekamat. Meg mintegy elvágva a negativizmust. - A pálcával tehetségesebbek is szavakkal alkotnak valójában - toldom még hozzá, hogy azért nehogy nagyon rossz néven vegye és némi jelét adjam annak, hogy értem miről beszél. Aztán a fülemhez teszem az amfóra száját. Nem véreztem bele és én nem is vagyok célpont, szóval rám valószínűleg semmit nem fog reagálni a varázstárgy, de azért miután bele lestem, most bele is hallgatok, mintha csak valami hatalmas kagyló lenne… Persze aztán inkább elteszem gondosan, főleg amikor a hátunk mögül meghallom a hangokat… magunk előtt pedig a zöld átkokat látom átvillanni a ködön-füstön és mindenen - Vajon, ha elérjük a tornyot ők utánunk tudnak majd jönni? - közben persze azon agyalok, hogy vajon tudnánk-e használni az időnyerőmet újra? De most épp csak egy kicsit… Nem egy teljes napot, hiszen láthatóan, az gyakorlatilag semmit sem ért! Mintha mindenről előre tudtak volna… Vajon lenne értelme? Próbálom felmérni a környezetünket, hogy ha le is ágaztatnánk-nék egy idősíkot, az vajon mennyit segíthetne, vagy rontana az esélyeinken…? Végül inkább a jelenre fókuszálok és tényleg a környezetünket próbálom felmérni, persze amúgy amikor épp nem a fiolával matattam, akkor épp eveztem arrafelé amerre Annabelle navigált. - Az altatógáz jó ötlet. - bólintok egyetértve - Ha a toronyhoz csaljuk az aurorokat, akkor a szer rájuk is hatással lesz.. És talán… talán mi kereshetnénk egy másik utat ameddig őket hagyjuk egymással foglalkozni, ha marad bennük szufla.. - kérdőn nézek a többiekre, hogy szerintük is van-e értelme az ellenfeleinket egymásra engedni, ameddig mi valamerről másfelől közelítünk, már ha van ilyen lehetőségünk.
Ú jra feszültség támad a csapatban, ezúttal Viggo és Annabelle között, bár korábban sem kedvelték egymást túlzottan, de úgy érzékelem, hogy mintha ez most erősödött volna. Meg persze ott van az általános ellentét köztem és mindenki más között, és most Duncan sincs itt, aki közvetítőt játszhatna. Határozottan jobban haladtunk, amíg ketté volt osztva a csapat, bár mi Viggóval tulajdonképpen nem sok mindent értünk el azon kívül, hogy a miattunk keletkezett tűz maradéka füst és köd formájában jó álcázást biztosít, minden esetre a konfliktus a nullára csökkent. Na meg talán némileg az alkoholos állapothoz hasonló dolog is közrejátszott ebben, kár lenne tagadni. Az álcázás kérdése így megoldódik, részben, nyilván mi sem látunk semmit, de így akik előttünk és esetlegesen mögöttünk vannak, azok sem fognak könnyen ránk támadni. Freya ötlete eléggé váratlanul ér. - Elvehetjük a ruháikat… de mit kezdjünk velük utána? Mert gondolom megölni nem akarod őket - Nem úgy ismertük meg a nőt, mint aki gyilkolni hajlandó lenne, már pedig a főzet hatására csak meztelenül fognak rohangálni, legfeljebb egymást megölik, de mindenhogyan gyanús, ha közben az aurorok utánunk jönnek. - Nálam a főzet - mutatom fel az egyik üvegcsét. - Mostanra már biztos, hogy hatásos az ellenszer, úgyhogy felhasználhatjuk. Ahogy mondtam, területre hat, úgyhogy egészen közel kellene érnünk hozzájuk, ebben a ködben nem merem eldobni messziről - vázolom fel, hogy mit kellene tenni. Főztem elég bájitalt, de ettől még bűn lenne pocsékolni, úgyhogy vaktában nem dobálom. - Az aurorok ellen is be tudjuk vetni, amint meglátjuk őket. - Teszem még hozzá, mert hallani már talán hallhatjuk, ahogy a nyomunkban vannak. Egyelőre nem tölt el plusz idegeskedéssel a dolog, mert nem látnak többet nálunk. Ha megérkezünk a toronyhoz és ott vannak varázslók, amint a többiek jelzik, hogy mehet, eldobom a főzetet. Amikor széttörik, az anyag szinte azonnal légneművé válik, és pár másodperccel a belégzés után komoly hallucinációkat okozhat a területen tartózkodókban, így lehetőségünk nyílhat egyszerű kábítással akár ruhát lopni.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2024-01-20, 22:47
- Talán ideje úgy hozzáállni, hogy nem lesz öngyilkos a küldetés. A manifesztációt a világ eldugott részein tényleges mágiaágnak tekintik éppen annyira, mint a jósmágiát. - válaszolom Viggo-nak a sorok között, mert akárhányszor Duncan kiemelte, hogy öngyilkos, hogy nem számol visszatéréssel, hogy reménytelen, mindig zavart. Amikor viszont rátér arra, hogy Annabelle és Duncan kapcsolatát kezdje el pedzegetni egy kissé nekem is felszökken a szemöldököm. Nem olyan ellenszenvvel, mint a halálos Nundu morgása, csak érdeklődve, hogy vajon csak az igazság hagyta el a száját a férfinek, amit jobbára értékelek, vagy szándékkal fogalmazott úgy, ahogy. A figyelmemet az esőtáncra és az erdőre fordítom, és bár nem az volt az elsődleges cél az elemi varázs összeadódik a környezeti nehézségekkel, a tűzzel, amiből felcsapó pára és köd lesz, szóval végül is valamennyit a közös célért is tettem, nem csak az erdőért. Az indián rituálék jóval hosszabbak, mint egyetlen varázsszó és intés, így nem veszem észre, hogy amikor visszatérek a térképhez Annabelle elhallgatja előlünk a második irányt, már arra térek vissza, hogy eltörölte Nurmengard felé vezető csíkot. Bólintok neki, hiszen a legendás kovácsot akkor is meg akarnám menteni talán, ha nem Duncan élete múlna rajta, hiszen még annyi mindent elmondhat nekünk a miértekről és a hogyanokról. Grindelwald fia. Varázstárgyak mestere. Mit tud pontosan egyáltalán az a rubin fegyver, aminek mindenki a nyomában van? - Rendben, legyen a csónak. Talán elvehetnénk néhány egyenruhát, ha tudunk, hogy átöltözzünk. Ha helyiek, ha nem, a nyelvvel, dialektussal nem lesz problémánk, majd én beszélek. - vetem fel az ötletet, de ehhez arra van szükség, hogy négy embert a toronyból sikerüljön elfognunk és elvennünk a ruháikat. - Az altatógázzal? - fordulok a vörös boszorkány felé, hiszen már vettünk be ellenszert ellene, így talán azzal könnyebben ki tudnánk emelni négy embert. Annak az esélye, hogy mind a négyen valamiféle láthatatlannátévő varázslat alatt legyünk végig nekem valamivel alacsonyabb, mint az, ha odaillő ruhát húzunk. Tehát én mindenképpen kikötnék akkor egy kisebb csónakkal kihasználva a ködöt, és talán itt az alkalom arra, hogy a bájitalmester megmutassa mire képesek a főzetei a szigeten, hogy ha amennyiben a többiek is egyetértenek, akkor beleolvadjunk a káoszba kölcsönvett ruhákkal.
Láthatóan nem igazán tetszenek Viggo szavai, amit már-már szándékos szúrkálódásként értelmezek és látványosan fel is húzom a szemöldökömet, hogy jó lesz, ha most állítja le magát, mert a csapat legtöbb tajga nem az a tipikus jófiú és hős alkat, de én meg aztán főleg. Még Hádész is elég csúnyán morran a férfi árányába, érezvén az én erőteljesen áramló ellenszevemet, és lássuk be mindenki tudja, hogy nem a legjobb ellenség egy olyan familiáris, aki egyetlen leheletével gond nélkül végezne az összes hajón lévővel, sőt akár többekkel is. - Nem hiszem, hogy lenne értelme elrejteni a hajót. - mondom ki végül, amikor Viggo a bűbájos képességeimet pedzegeti és Maeghan arról beszél ő nem tudja eltűntetni a szemek elől az egészet. Nem is látom értelmét, főleg, hogy a varázslat, amit alkalmazok egyértelművé teszi, hogy habár Duncan alja a közelben van, tehát tényleg a toronyban lehet és Duncan kiszabadítására szükségünk lehet rá, a rubin bizony már nem itt van. Figyelem, ahogyan a varázslat utat mutat, ám amikor a vér más irányt vesz és az érzéiem azt jelzik, hogy a keresett fegyver innen jóval távolabb másik országban van, elfordítom annyira a térképet épp csak alig láthatóan, hogy a többiek ne lássák. Egyelőre megtartom magamnak ezt az információt. - Duncan apja a toronyban lehet, de a végét járja. Ha tényleg ő kell, hogy Duncant kiszedjük a fiolából, akkor jobb sietni és egyelőre itt hagyni a hajót. - marad tehát a javasolt csónakos megoldás, hogy megközeítsük a toronyt, főleg hogy a látási viszonyokat a másik két boszorkány erősen lekorlátozza. A térképet, ha kell visszaadom Freyának, a varázslat nyomai nélkül természetesen, ha nem sürgeti a dolgot, megtartom, aztán irány a torony. Pajzsot vonok fel mielőtt a partra lépnénk és Hádész is finnyásan ugrik ki a csónakból, nem kedvelvén a vizet, de immár láthatatlanul. - Nem tudnom pontosan, nem ismerek mindenkit egyik oldalról sem. - felelem még futólag útközben Freya kérdésére, hogy ismertem-e azokat az alakokat, akiket a látomásban láttunk Duncannel az apjával kapcsolatban. Azért persze igyekszem kutatni az emlékeim között, hogy a nagyapám embereinél lehet Duncan apja, vagy netán akadhat-e egy harmadik fél is.
Life is too short to wait...
