2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-09-06, 23:59
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Bólintok az összefoglalására Duncan-nek és Annabelle-nek. Bár az feltűnik, hogy mennyire egyetért azzal, hogy közelebb kell kerülni. Csak a szám sarkában egy apró mimika jelzi, hogy én értem honnan fúj a szél. De őszintén? Magam is ezt tenném a helyében. Amikor Duncan nyíltan bókol Annabelle-nek egy pillanatra megüli a tekintetemet egy sokat mondó kifejezés. Ennyit arról, hogy semmi nincs közöttük és hogy az elején olyan hevesen leintett a feltételezésemért.. De valójában nem az én dolgom.. Habár.. őszintén szólva még örülnék is ha lenne közöttük valami.. egyel több dolog, amit Annabelle-nek mérlegre kellene tennie, ha hátba akarná rúgni a társaságot. Pillanatra elgondolkozom, hogy van-e nálam “kupidó” jellegű átokzsák amit Annabellehez csempészhetnék, de végül elvetem a gondolatot.. természetesen olyan arcot vágok végig mintha csak az úton gondolkoznék meg a tennivalókon. Bár végső soron azokon gondolkozom.. Érdeklődve figyelek Freyara amikor beavat és az államat megdörzsölve gondolkozom el. Szóval ha minden elő van készítve előre, akkor fél órára lenne szükség. Mágikus buborékot létre hozni lényegesen könnyebb mint egy izzasztó kunyhót. Vagy ha a buborékot az izzasztó kunyhóra formálják.. Ez mondjuk Annabelle terepe lehetne. Ahogy Freya az örökségéről beszél nem tudom kizárni, hogy mintha valami egészen megváltozna benne.. vagy rajta.. nem tudnám megmondani mi de egészen megigéz.
A vonatról leszállva, Maegan kapcsolattartójához tartva időnként végigszalad a tarkómon a libabőr. Amúgy is enyhén paranoiás vagyok, de nem kezdem idegesen kapkodni a fejemet. Azon viszont elgondolkozom, hogy vissza jöttünk egy nappal korábbra.. Ki az aki kiszúrhatott vajon minket? Szórakozottan eljátszom a gondolattal, hogy talán mi magunk? Vagy egyenesen Maegan kapcsolata tart szemmel bennünket valamilyen formában. Talán már találkozott is velünk..? Lehet kellemetlen lenne, ha saját magunk elől vittük volna el a cuccokat. Hallgatom a magyarázatát a kapcsolatáról és azért arra, hogy a nagy dolgokat szívesen szétkürtölte Annabelle-re sandítok. - Akkor nyilván nem célszerű beavatni.. nagyjából semmibe. - vonom le az egyszerű következtetést. Amikor a vörös boszorkány nyújtja a kezét, elfogadom azt. Sok olyan varázslat van, ami voltaképp azonnali megsemmisítést mér a hívatlan vendégekre és csak a felhatalmazottakkal együtt léphetnek be. Így annyira nem lepődöm meg ezen. A bevásárlásra csak biccentek. A tekintetemmel hozzáértően mérem fel a terepet. És bár nem feltétlen kapzsiság csillan a szememben, de nagyjából mintha egy gyerek szabadult volna a cukorkaboltba. Csak a gyerekkel ellentétben én tudom mit akarok. Egy kristálylencsékből álló picike, fénytöréssel működő gravírozó kézi eszközt. Nem nagyobb mint a becsüsök nagyítója, csak ez kicsit összetettebb. Az sem baj, ha a fém váz és a lencsék külön vannak, megkeresem az össze illő darabokat ha ezen múlik. Szerencsére nem egy nagyon ritka tárgyról van szó. Nem mondom, hogy nincs min megakadjon a szemem közben. Egy két pillanatra vissza térek olyasmikhez amiket utólag veszek észre és hasznosnak találom hirtelen. De fókuszálok és nem nyúlok semmihez egyenlőre, ki tudja mennyire van külön levédve a portékája. - Vásárolni szeretnénk. - toldom hozzá Maegan “köszöntését” követően.
A nnabelle-hez hasonlóan én is inkább csak csendes megfigyelője vagyok a beszélgetésnek a vonaton, nem az én asztalom egyik téma sem, ami felmerül, így hát nem is szólok bele, csak érdeklődve figyelek, mivel mindig megragadom a lehetőséget, ha tanulásról van szó. Az amfórás utazás részletei egészen elborzasztanak, inkább vállalnám, hogy hoppanálás által lenyomozhatóvá válok, mint ezt az elképesztően kockázatos módszert. És ha közben valami balul üt ki? Nem szólalok fel, mert ennek ellenére már megbeszélték és végleges a döntés az ügyben, de az arcomra ettől függetlenül kiül, hogy mit gondolok róla. Érdekelne Duncan véleménye, így a részletek után, de nem kérdezem meg, legalábbis most még nem. Az egész út alatt a legkülönösebb mégis a szeánsz leírása volt, őszintén lenyűgöznek a számomra idegen eredetű mágiák, és bár növények és bájitalok terén azért igyekeztem az Európán kívüli tudást is elsajátítani, a különböző népek, törzsek mágiájáról mit sem tudok, és minden, ami ennyire ősi, mély tiszteletet ébreszt bennem. Bólintva nyugtázom a sorrendet, ha szigorúan nézzük, rám csak az elsőben van szükség, a másik kettőt intézik nélkülem is. A vonatról leszállva megindulok, és mikor Duncan mellém ér, sejtem, hogy a kapcsolatról akar kérdezni. – Rögtön az első dolgozó évemben akadtunk össze, kerestem valakit, aki ritka összetevők árusait tudja felkutatni, gyorsabban, hatékonyabban, mint mások. Nos, az a fajta ember volt, aki ennek ellenére képtelenvolt tartani a száját, ha valami nagy dolgot vitt véghez, így aztán folyton a nyomában voltak az aurorok. Egyszer-kétszer kihúztam a bajból, mert így is megérte vele dolgozni – vonok vállat. – Érti a dolgát, hidd el – teszem hozzá, mert valóban nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek. – Ráadásul, az utóbbi időben hajlandó volt meghúzni magát. Nem hagyja el a házat, és hozzá sem mehet be akárki. Szerencsések vagyunk, de remélem, hogy nem kell megbánnom, hogy odavezetünk hozzá mindenkit – bökök a fejemmel a többiek felé. Önző módon amiatt aggódom leginkább, hogy ha mégis valahogy bajba keverjük, akkor azzal rajta kívül én járok rosszul, mert nézhetek új kapcsolat után, határozottan ártana az üzletnek. Duncan az egyetlen, akiben bízom, és mivel ő az, aki mindenkit ismer, remélem, hogy tényleg jól választotta meg a csapat tagjait. Mielőtt beérünk a házba, hátrapillantok, és mintha látnék valakit elsurranni fedezékbe. Nem tudom, hogy képzeltem, vagy igazi, minden esetre félig hangosan, félig magamnak motyogom. – Nem tud utánunk jönni. – Kinyújtom mindkét kezem, hogy fogják meg, az a fajta bűbáj védi a bejáratot, amin csak azok léphetnek be, akik erre engedélyt kaptak valamikor, viszont velem együtt másnak is hozzáférése van, amíg érint. Amikor belépünk, a helyszín is megváltozik, pont annyi idő alatt, mielőtt bárkinek is kétsége támadna afelől, hogy jó helyre jöttünk. Jól ismerem a férfit, tudja, hogy nincs egyedül, de nem fogja csak azért félbehagyni a dolgát, mert vendégei érkeztek. Megvárom hát, amíg félreteszi a munkát, és köszönés nélkül szólítom meg. - Segítségre lenne szükségünk. Nem maradunk sokáig – közlöm vele röviden, lényegretörően, ami talán kívülről nézve furcsa lehet, de a mi viszonyunkban sosem volt helye az udvariaskodásnak. Ma valahogy nem a szavak embere mint máskor, bár valószínűleg ez már az új életmódja hatása, belátta, hogy jobb, ha meghúzza magát és nem keveri magát bajba. Látom, ahogy mindenkit végigmér, szép lassan, de ha ítélkezik is, megtartja magának, vagy addig, amíg csak ketten maradunk. Végül a fejével oldalra bök, a pince irányába. – Esetleg lemehetnénk előkészülni… amíg megveszitek, ami nektek kell – nézek Viggo, Annabelle és Freya irányába. Az ő mágiájukhoz úgyis ők tudják, mire van szükségük. Ha Duncan velem tart, a lépcsőn lefelé megjegyzem neki. – Nagyon, de nagyon rossz érzésem van.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-08-30, 10:35
Nem vagyok különösebben humoros vagy vigyorgós fajta, általában meghagyom a frappáns dolgokat másnak, de azért érdeklődve figyelem azt a róka vigyort, ami Viggo arcára kiül. Annabelle-lel és Duncan-nel ellentétben én magamnak választottam a számüzetést, soha nem üldöztek, persze az első kezdeti éveken kívül, amikor az amerikába érkezett hódítók alaposak akartak lenni az "ördögtől való" népünk kiírtásában. Képes vagyok alkalmazkodni a világ legtöbb törvényéhez, hogy szabadon járjak közöttük, éppen csak úgy választottam sokáig, hogy nem éri meg. Most is lehet, hogy csak a történelmet ismételem, visszatérek az halandók közé, segítek nekik, hogy utána kimutassák a foguk fehérjét és újra kiábránduljak belőlük. - A legtöbb eszközzel együtt utazom, de a felajánlásaid mind valóban hasznunkra válhatnak. Izzasztókunyhót kell létrehoznunk és a szeánsz három lépésből áll. Énekszó, dobszó, és mély meditáció a látnokzsálya kipárolgásában, amivel megnyílhat a kapcsolat közöttem, Annabelle és Duncan között, s ezzel együtt az édesapját is meglelhetjük. A legjobb az lenne, ha valódi tűz égne, vulkáni kövekkel és ezeket locsolnánk meg vízzel, amibe a látnokzsálya legalább egy órát ázott előtte. De ha kunyhót felhúzni vagy elfoglalni nem tudunk Albániába, ami előfordulhat, akkor mágikus buborék is megteheti. Az egész szertartás, ha a lehető leggyorsabbak vagyunk, akkor fél óra. - magyarázom el a lépéseit, sosem állítottam, hogy egyszerű. Az indián táltosok mágiája alapjaiban más volt, mint a modern pálcamágia, nem lövöldöztek fénylő pálcákkal, nem csak egy szó, egy intésre volt szükségük. A lényeg az összekapaszkodás volt, a lélek, a meditáció, osztozás a fájdalomban, örömben, közös terhekben és jelen esetben osztozhatunk Annabelle-lel a mágikus adottságainkon, hogy végül Duncanen keresztül ráleljünk az édesapjára. Viggo megjegyzésére bólintok, egy kedves mosollyal, de büszkén tartott egyenes háttal és a sűrű, éjszínű hajam selyemként libben előre, majd vissza. - Igen, örökség, amit nagy becsben tartok. - felelem, a pillantásaimon most egyértelműen átsüt a tisztelet, mintha csak valami aura venne közbe, mintha csak megjelenne a totemállatom, a medve körülöttem. Persze csak mintha. - A sorrend tehát az kapcsolat, az amfórák, az utazás és csak Albániában jöhet a szeánsz. - foglalom hát össze, mielőtt kilépnénk a fülkénkből Aberdeen városába. Rajtam kívül egyiküket sem érzem kirívónak, északon vagyunk, a vörös boszorkánynak ugyan festett a haja, de vörös, Duncan skót, de még Annabelle-ben és Viggoban sincsen semmi furcsa egy mugli tekintetében, aki nem tud arról, hogy egyiküket egyenesen körözik. Világosbőrűek, akik angolul beszélnek, Aberdeen annyira azért nem kicsi, hogy mindenki szemet szúrjon és én már ahogy kiléptünk a találkahelyünkről lecsavartam az Albániába szánt kendőmet. Egyedül én vagyok sötétbőrű, rivallóan nem idevaló, de az ember csak akkor vonja magára a figyelmet, ha úgy is viselkedik. Én pedig általában meg sem rezzenek a figyelemre, viszont most valami még is más. Bólintok a vörös boszorkánynak, éppen olyan fürgén sétálva, hogy ne éppen azért legyünk feltűnőek, bár már szolidan gondolkozom azon, hogy lehet érdemes lenne valakinek leválnia a csapatról és elterelni a figyelmét a minket követőnknek. Az a baj, hogy a terveink túlságosan jól hangzanak és mindenkire szükség van. Amikor belépünk nyilvánvalóan arra hagyom a megszólítást, aki ismeri a férfit és a tárgyakkal kezdek el foglalatoskodni. Ugyan mohóság nincsen bennem, de érdekelnek a régmúlt ereklyéi, minél régebbi, annál jobban, hiszen annál több történelem lengi körbe. Mióta visszatértem a társadalomba régiségkereskedésben dolgozom és nem véletlenül, az évszázados tudásom tovább bővült a remete élet alatt is, hiszen az emberekbe vetett hitem lehet, hogy elveszett, a találmányaikat és fejlődésüket még is érdeklődéssel követtem.
Nekem aztán eszem ágában sincs már most ellőni olyasmi, ami miatt szükség van rám. Tudják jól, hogy nem bízom bennük maradéktalanul, és igen ahogyan Duncan is kimondja egyelőre én vállalom a legnagyobb kockázatot azzal, hogy vállalom az amfórába zárást. Nem tetszik az ötlet, hogy már a bezárás előtt megpróbáljuk megkeresni az apját. Legyen csak minél több okuk rá, hogy épségben megérkezzünk és ott aztán ki is engedjenek. Kellemetlen lenne valamiféle dzsinne válni, aki a palackban ragadt. - Így van, közelebb kell jutnunk a szenász elvégzéséhez. Nem elég néhány plusz eszköz, amivel felerősítjük a mágiát. - bólintok Duncan szavaira, amit persze kénytelenek elfogadni. Hogy el is hiszik-e, az már más kérdés. Akár arra is gondolhatnak, hogy direkt húzom az időt Albániáig és lássuk be az én helyemben lehet, hogy mindegyikük pont ugyanezt tenné. Az úton viszont épp ezért inkább csendesen figyelek, mint hogy nagy beszélgetésekkel töltsem az időt. Az egyébként sem az én terepem. Duncan pedig csak egy sokat mondó mosolyt kap a megjegyzésére. - Jó, vagy rossz, olyan egyértelmű az, hogy melyik-melyik? - vonok végül vállat. Hiszen lássuk be, hogy a nagyapám jelmondata pont, hogy a nagyobb jó érdekében, nem igaz? Amit tesz azért teszi, mert jobb világot akar, mint a mostani, sokan mégis gonosznak tartják e miatt. Kérdés, hogy a végső cél érdekében mi az a határ, amit már nem léphetünk át. Vajon a jók sem teszik sosem? Vagyis, akik jónak vallják magukat? Kétlem, hogy ők ne hoznának időnként rossz döntéseket, vagy tennének olyat, ami esetleg morálisan megkérdőjelezhető. A fekete és a fehér olyan komoly végletek, hogy kevesen vannak, akik képviselik őket. A többség inkább valahol a kettő között lavírozik.
Azt egyébként a többiek is érezhetik, hogy valaki talán a nyomukban van, de lehetséges, hogy csak az ügy súlyossága miatt vélik úgy, hogy a néha rajtuk átsuhanó tekintetek többek átlag embereknél. A ház, ahová érkeznek egészen átlagos, persze egy mugli szeme számára, de amint Maeghannak hála átlépik a küszöböt a varázs is megszűnik a szemüknek és egy különös kissé megroggyant, vöröses épület rajzolódik ki a szemük előtt egy pillanatra, míg aztán a ház belsejébe nem kerülnek. Odabent minden nyugodt, csak Maegan kapcsolata ácsorog épp valami asztalnál, nekik most még háttal és úgy tűnik, hogy valami fontos dologgal foglalatoskodik épp, mert nem fordul meg hirtelen, hogy kik toppantak be hozzá. Nem egy ijedős alkat úgy tűnik. A ház belülről sem átlagos, rengeteg minden van itt, üvegcsék, térképek, furcsa tárgyak, mintha az illető valamiféle kereskedő, vagy ószeres lenne. Azt persze érezhetik, hogy a tárgyak nagy része kisebb-nagyobb mértékben mágiát sugároz. Viggo szeme bizonyára felcsillan.
Miután a székfoglalós játék után mindenki megtalálta, hogy hol ül, elgondolkozva hallgatja egykori kalóztársát. Míg Duncan a nyílt harc híve volt, s mikor nem látta értelmét állandóan a túlerővel küzdeni, visszavonult, addig Viggo hajlamos trükközni. Most is könyékig túl abban a táskában, amit a skót csak úgy hüledezve méreget. Hát igen, nem rossz egy ilyen útitárs, csak aztán nehogy előkerüljenek abból a táskából olyan veszélyes relikviák is, amelyek mindannyiuk végzetét jelentik majd. És bármennyire is kedvére való a szőkeség, az ő jelleme valahol Meagonéhoz áll legközelebb, vele már annyit átéltek, hogy ne csoda, hogy Annabelle így tartja azt a bizonyos távolságot, okkal bizalmatlan. Idő kell még ahhoz, hogy kialakuljon így ötükben a valódi szövetség érzése. – Foglaljuk össze. Nálam lesz amfóra, Annabelle pedig kockáztat. Eddig jó. A vérmágia hatáskörzete nem túl nagy, ezért közelebb kell mennünk, hogy megtaláljuk az apámat. – Itt már Freyára sandít, nagyon is érdekes lehet az a szeánsz, bár itt is felmerül Duncanben a balsejtelem, hogy mi van, ha a régóta élő indián nő valamiféle egyensúlyra törekszik, s a csapatot valami sötét áldozathoz eszköznek akarja használni? Az is feltűnik neki, hogy Annabelle most még nem szívesen tesz semmit, nem pusztán lustaságból, sokkal inkább úgy tűnik, amíg nem muszáj, addig nem lép. Ez valahol érthető is, Duncan ajkára csalva egy pimasz félmosolyt. – Egy ilyen szép nő, ennyi gonosz varázslattal.. – Fonja karba a kezét, tudja, hogy Annabelle-t nem nagyon kellett kéretni, ha egy kicsit jobban lett volna a birtokon, vagy nem sürgeti őket az idő, még be is dobta volna a bájait, csak éppen pont Duncan volt, aki a végzetre való hivatkozással nagyon húzódozott. Mert hát minek a románc, ha ilyen közel a halál? A gyors vonatút után leszállnak, s elindulnak Meaghan összekötőjéhez. Duncan előre engedi a három nőt, s még visszanéz a peronra. Valami különösen rossz előérzet fogja el, mintha valaki más is jött volna velük a vonaton. Valaki, aki még nem mutatta meg magát. A skót ingerülten fújtat, mintegy tehetetlenül, hiszen máris a nyomukban lehet egy ismeretlen hatalom, aki minden lépésüket figyelemmel követi, s csak akkor fedi fel kilétét, amikor már túl késő ártani neki. A kalóz szokása szerint Meaghan mellé sorol be, benne feltétlenül megbízik. – És mit kell tudni a kapcsolatodról? Tudod, hogy csak a kellemes meglepetéseket szeretem. – Csóválja a fejét, valahogy jó lenne rákészülni, hogy kivel is néznek majd szembe, mert ha az illető mindenféle plusz árhoz köti a segítséget, netán felesleges mellékküldetéssel traktálja őket, az mind csak időveszteség. Az idő pedig most nem az a luxus, amit megengedhetnek maguknak. Ha azonban Annabelle netán hátranézne, magán érezheti Duncan mustráló pillantását, hiszen a hölgyeket nem csupán udvariasságból engedjük előre, hanem hogy szép legyen a kilátás.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-08-17, 20:26
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
- Oh kérlek, ennyire még nem őrültünk meg.. Asszem’ - bukik ki szinte azonnal Annabelle kérdésére belőlem, de a képemen a sunyi vigyorom, már csak szívom a vérét. Azonban nem teljesen osztom Duncan nézeteit De csak mert valójában teljesen más az életvitel amit folytatunk, ki önként, ki kevésbé.. A törvényen kívülieknek is meg vannak a maguk törvényeik. És ez nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar mert ez egyéni szocnyomor. Persze nekem is vannak messze paranoiás dolgaim és a kapcsolataim túlnyomó részt érdekeken alapulnak, de azért van egy nagyon szűk bizalmi köröm is. Bár az is igaz, hogy én Maegan elvén elindulva messze szem előtt vagyok hiszen hivatalos foglalkozásomat tekintve auror volnék magam is. Ez pedig.. valljuk be kellően kényelmessé is tesz. Az a fajta kitaszítottság amit Duncan és Annabelle hordoz magával, valahogy sosem vonzott. Napról napra, óráról órára menekülni.. Mondjuk így nyilván nincs min csodálkozni, hogy elvész a hit is minden iránt. Én őszintén szólva nem attól tartok, hogy Annabelle sötét dolgot tenne ellenünk, én simán csak számolok a lehetőséggel, hogy amint megvan a szajré, ő lelép vele, mi meg ott maradunk hátra.. Ez a másik, ami miatt én személy szerint jobbnak látom felkészülni arra az eshetőségre.. ha lényegében Duncan önfeláldozását ellopják.. Biztos hogy nem hagyom ott pusztulni a hajóstársamat. Ismertem amikor még volt hite.. Freya és Duncan végül egymás mellett lefightolják ki hova én végülis mindkettejükkel akkor szembe kerülök. Hallgatom Freyat és elgondolkozom azon a mit mond. - Ha tudjuk mire van szükséged a szeánszhoz, akkor akár Maegan összekötője is segíthet benne. Hátha. - aztán túrkálni kezdek az egyik táskámban bár nem szedem elő amit találok, mert elég apró cuccról van szó és nem akarom leejteni. Aztán vissza fordulok a társasághoz - Van nálam mélytengeri fekete gyöngy és hematit... Ezekkel a vérmágiát egy kicsit fel lehet fokozni… - persze a megfelelő rúnákat bele ágyazva amit még meg kell tenni.. Végül Duncan is nekem szegezi a kérdést. - Többféle amfóra létezik. De általánosan másnapot mindegyik bír. Ez az az idő, amit Annabelle az amfórában ellubickolhat többnyire biztonságosan. - igyekszem szelektálni az információkat és nem felhozni a történelmi vonatkozásokat, legendákat, pedig szívesen sztoriznék ilyesmikről… - Egy egy deci friss vérre lesz szükség. Először mindenképpen az úti célt kell a dugóra rá vésni. Utána majd megmutatom a jelet hozzá. Az már összetettebb, ráadásul Karib térségi, Mexikói rúnarajzolatok, nem amit mi használunk Európa szerte. Voltaképp olyasmi mintha zsupszkulcsot hoznál létre, csak vérmágiával és ez viszont teljességgel lekövethetetlen. Minden része megsemmisül amint Annabelle átér. A vére is, az amfóra is. A demonstráló bűbájok sem idézik fel. - összegzem végül. Természetesen ha Duncan még kérdezne valamit, arra válaszolok, de ha nem, akkor ameddig úton vagyunk Freyahoz fordulok. - A szeánszok egy elég régi mágiaág. Bár tény, hogy rendkívül hatásosak tudnak lenni, ha hozzáértő műveli. - nem kételkedem a hozzáértésében. Voltaképp nagyon is érdekel - Gondolom ez amolyan örökség. - bár inkább kérdezek mintsem kijelentem. Aztán akárhol is tartunk a beszélgetésben, végül megérkezünk és magam is a többiekkel tartok. Ha sietősre fogjuk, követem a tempót. Kíváncsi vagyok, ha lesz lehetőség Maegan összekötőjénél, Freya miket fog össze szedni. Ha látom a kínálatot lehet nekem is több ötletem fog támadni, bár most nincs idő kísérletezni. Ha Annabelle vérmágiája, Freya szeánsza rendelkezésre áll, én legfeljebb a fókuszokon fogok dolgozni, mint például a gyöngy amit felemlítettem.
S okszor a nyilvánvaló dolgok a legkevésbé feltűnőek, az emberek sokszor azt nem veszik észre, ami épp az orruk előtt van. Számos olyan társamat előbb kapcsolták le annak idején, akik túlságosan rejtőzködtek, mert az egyből gyanúra adott okot a Minisztérium embereinek. Én akkoriban részben emiatt, részben pedig a korábbi természetem miatt sem hajlottam arra, hogy túlságosan bujkáljak, a tevékenységem illegális részét a halálfalók közötti munkám során végeztem, egyébként nem tettem ilyet. Talán emiatt is volt nehéz azonosulnom azzal, hogy inkább használjunk kockázatos eszközöket a hoppanálás helyett, mert az biztonságosabb, na de mi van, ha mégsem? A túlságos óvatoskodás már az elfogásom utáni időszak eredménye, így ebben a kérdésben kissé ütközik a két véleményem, de igazából, mivel engem nem érint az utazásnak ezen része, nem szólok bele többet. - Igen, talán tudhat valamit – bólintok Duncannek, az ismerősöm elég kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, ha ő maga nem is, de talán tud valakit, akinek információja van a holléte felől. A vonaton én nem igazán szólalok meg, alapból nem vagyok szófukar természet, de utazás közben valahogy jobban szeretem a tájat figyelni és a gondolataimba mélyedni, még akkor is, ha most eléggé távol ülök az ablaktól. Azonban, mikor képességekről van szó, odafordítom a fejemet, aki beszél, mert igazán kíváncsi vagyok. - Nemsokára kiderül, hogy az országban van-e, már amennyiben él – talán érzéketlennek hangzik, talán nem, minden esetre egyelőre csak egy megérzés volt, hogy életben lehet Duncan apja. Nem biztos semmi sem, és talán csak azt tudjuk meg, hogy érdemes volt-e megtenni ezt a kitérőt. Ha él, akkor nagyon is, mert több lépéssel közelebb kerülünk a fegyverhez és a megsemmisítéshez, ha viszont nem… azt csak később tudjuk meg, mennyiben hátráltatott minket ez az út. Amikor megérkezünk az állomásról, a csapat élére állok, itt az idő felkeresni az ismerősömet. - Nem lakik innen messze, de sietnünk kell, mert elég feltűnő társaság vagyunk, ha bajt hozunk rá, többet szóba se áll velem – nézek végig magunkon, és hát kendő, kapucni, csuklya ide vagy oda, kilógunk az átlagemberek közül. Persze varázsolni még mindig lehet, de azt is ugyanúgy le lehet nyomozni, főleg a típusát, mint a hoppanálást. Határozott léptekkel megindulok a ház felé.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-08-11, 14:51
Egy kis mosoly kerül az arcomra, amikor a bájitalmester boszorkány megemlíti Duncan apjának szóra bírását. Én sosem mélyültem el olyan szinten a tudományba, hogy a Veritaserumnál kreatívabb megoldás jusson eszembe kapásból, de sejtem, hogy a nőnek nem áll meg itt a tudománya. Persze újra fontos megfigyelni, hogy Duncan hogyan reagál az ilyesmire, meddig menne el azért, hogy elpusztítsa a fegyvert, ha kiderül, hogy az apja él és mondjuk nem akar nekünk segíteni. Ugyan nemigen tetszik a kalóz hozzáállása a bizalomról, tökéletesen leír minden rosszat amiért elhagytam az emberek társadalmát, ám még sem mondok semmit. Elraktározom, hogy úgy hiszi nem létezik közöttünk barátság vagy bizalom és ehhez fogom tartani magam. Ám ilyen kilátásokkal miért is küzdök az életbenmaradásukért? Miért nem egyszerűbb, hogy fogjam a fiamat és eltűnjek az északi jégviharos pusztaságban, ahogy eddig is tettem? Viggo ismeretei a Halálfalókról és a varázstárgyakról mind arról mesél, hogy ugyan fizikai harcos, egyáltalán nem lebecsülendő. Pláne az én szememben, aki valójában semmilyen szinten sem harcos és csak a tudásával és az ősi mágikus paktikákkal tud hozzátenni a csapatunk boldogulásához. Mielőtt válaszolnék a képességemmel kapcsolatos kérdésre meghallgatom Annabelle szavait és hozzá hasonlóan megingatom a fejemet. - A vonaton semmiképpen nem tudok segíteni. Ahhoz, hogy a képességeinket ötvözzük szükségünk van egy rövid szeánszra és a hatása sem végtelen, akkor kell elindítanunk a kutatást amikor a legközelebb sejthetjük. Talán a hajókabinban, talán egyenesen Albániában. - teszem hozzá, hiszen a törzsi varázsok, amiket ismerek a régmúltból nem olyan "egyszerűek", mint a pálcás varázslatok, amiknél egy mozdulat, egy varázsige és egy kis gyakorlás elég. Indián népből származom a dobok, a halucinogén növények füstölése, az izzasztó sátor, álmok, jóslatok, táltosok, már vajmi kevés maradt fel ebből a régesrégi útból. Ahogy Viggo felém fordul egy rövid pillanatra a sötété tekintetét nézem, latolgatva, hogy pontosan mit is mondjak el, hogy a küldetésünk tekintetében fontos-e tudniuk, hogy valójában mennyi idős vagyok, de úgy döntök, hogy nem. - Nekem egyenesen szükségem lehet az érintésre, amivel meg tudom állapítani, hogy ki-kinek a vérrokona, így hát Duncanen keresztül az apját is megismerném. Érintésre semmiképpen nincsen lehetőség, de olyasféle iránytűként mutathatom az utat Annabelle-nek és a képességeink ötvözetéből talán rálelünk. - feltételezem, természetesen érdeklődve pillantva néha a nőre, hiszen nem csak egy elítélt, nem csak Grindelwald unokája, de még a vérmágiát is praktizálja. Ha nem éppen egy ilyen társaság verődött volna össze, talán ezért még jobban kinéznénk, de részemről erről szó sincsen. Hosszú életet éltem és tudom, hogy minden adomány egy áldás, egy fegyver, és az már csak az embereken múlik, hogy jóra vagy rosszra használják. Természetesen ott van az esélye mindig, hogy ellenünk fordul, ahogy az ő szemében mi is elárulhatjuk, így nem arról van szó, hogy vállat vonnék, csupán Viggohoz hasonlóan érdeklődve hallgatok meg mindent, amire képes, amit megoszt velünk. A vonatút valóban igen gyorsan telik, két város között csak úgy hasítunk, mire megosztja mindenki a gondolatát, az ötleteit, addigra már látni Aberdeen-t és a tengert a távolban kirajzolódni én pedig jólesően felsóhajtok a természet szépségén. Ugyan a mai nevén Virginiának nevezett amerikai térség, ahonnan származom még ennél is vadregényesebb és szebb - az én szememben legalább is ameddig csak élek az lesz a világon a legszebb, hiába nem tervezek már soha hazatérni.
Duncan válaszára azért jócskán felszökken a szemöldököm és m ár jó eséllyel nehezen tudnám megállni, hogy újfent suttogva válaszoljak, ezért inkább nem teszem. Nem igazán viselem jól a kioktató hangnemet és persze tisztában vagyok azzal, hogy a bizalom drága játékszer és nem is osztogatom, de mégis csak én leszek az aki vállalom az amfóra kockázatát és lássuk be, hogy az nem kicsi. Nagyon rossz vége lehet, ha valaki átver, vagy ha elbuknak útközben és nekem nem sikerül kiszabadulnom. Nem csoda, hogy azért e miatt jóval feszültebb a helyzetem. Nem csak arról van szó, hogy ha gond lenne, akkor majd megvédem magamat, ez annál azért jóval több. Mégis csak rájuk fogom bízni az életemet és lássuk be azt az amfórát bárhová vihetik, én pedig nem biztos hogy újra megtudok lépni a Minisztériumból, ha valaki úgy dönt inkább a megtaláló jutalmát választja a helyett, hogy Duncannek segédkezzen. Ezért is kötöm ki, hogy a fiola bizony nála legyen, mert bár benne sem bízom maradéktalanul, de mégis csak esetében van a legnagyobb esély arra, hogy megúszom ezt a kis utazást. - Így van. Talán nincs semmi, ami alapján megtalálnának, de gondolom nem szívesen kockáztatna egyikőtök sem. - felelem Viggo kimerítő válaszára inkább, amit Maegan felé intéz. Főleg, mert a lépéselőny most a lényeg azzal, hogy az időt előre tekertük. Kár lenne elveszíteni azzal, hogy utazás közben már felhívjuk magunkra a figyelmet. Arról nem beszélve, hogy a csapat többsége jó eséllyel olyan tetteket sorakoztathat fel a múltjában, ami miatt ki tudja, hogy mennyire szúrják a Minisztérium szemét. Eddig csak rólam volt szó ilyen téren, de Duncan azt mondta mind többnyire sötét alakok, akkor pedig biztosan akad bőven vaj a fülük mögött. Freya felvetésére azért már halkan megköszörülöm a torkomat. Végtére is azzal tisztában vannak, hogy elég komoly erőt örökölhettem a rokonságom kapcsán, de nem feltétlenül tudják, hogy pontosan mit. - A vérmágiához konyítok valamicskét. Valakit megtalálni a saját vére alapján nem okoz gondot, de rokoni szál kapcsán... Ezt még nem próbáltam, de egy próbát lehet, hogy megérhet. Legalább egyel több okotok lesz épségben eljuttatni a célig. - teszem még hozzá mostmár hátradőlve és karbafonva magam előtt a kezeimet. Nem épp egy csevegős társaság, úgyhogy erősen kétlem, hogy komoly fecsegéssel fog telni az út, de persze szívesen meghallgatom Freya ötletét. Bár az, hogy megtudja állapítani a rokonságot végtére is nem szükséges a képességemhez. Egy kis mágiával megfűszerezve akár még sikerülhet is. Vagy pedig valami módon kombinálni tudjuk kettőnk erejét és így Duncan vére elvezethet az apjához. - A vérmágiához azért kell valamilyen fokú közelség, ilyen távolságból még nem próbáltam. - teszem hozzá még Duncan megjegyzéséhez. Kétlem, hogy itt a vonaton megtudnám határozni, hogy pontosan hol lehet az apja, vagy... talán csak nem akarom, hiszen az is egy plusz kártya a kezemben, hogy szükségük van rám a kereséshez, amikor megérkeztünk.
- Azon többen rajta vagyunk. – Vélekedik Annabelle felvetésére, Freya talán az egyetlen, aki mondhatni makulátlan, de már Meaghan is a zsebpiszok közben dolgozik, ahova még az aurorok sem feltétlenül teszik be a lábukat. Közben itt kissé lemaradnak a többiektől, de nem akar bizalmatlanságot kelteni a többiekben azzal, hogy így kettesben sutyorognak. Bár Freya már korábban is felfedezte, hogy összenéznek olykor, de ezt vehetjük afféle titkos előéletnek kettejük között. Sőt, ha belegondolunk, Duncan a kapocs, mindenkivel megvan a közös múltja. – Ne most kezdj el aggályoskodni Annabelle. A mi világunkban nincsenek barátságok, csak alkalmi szövetségek. Szokd meg, hogy a hátad mögé kell nézni. – Egyszerűbb, szabadabb élet a törvényen kívülieké, de közben állandó bizalmatlanság is övezi ezt az utat. Ezt így kell elfogadni. Most kissé felgyorsítja a lépteit, hogy beérje a többieket. – Én abban bízom, hogy Meaghan összekötője közli velünk, hogy apám is ott van a közelben. Valahogy rá vallana, hogy ő maga akarja megsemmisíteni. – Azon azért rázza a fejét, hogy az apja újabb tömegpusztító fegyvert készítene, már kényszer, zsarolás által sem lehetne rábírni, de azért Duncan nem akar abba belegondolni, hogy esetleg meg kell ölnie az apját. Lepillant a saját alkarjára, ahol Annabelle korábban megvágta, a vérmágia akár utat is törhet magának. A többiek, főleg Freya a különös tehetségéről beszél, a skót bármire nyitott, amire előrébbviheti az ügyüket. – Megpróbálhatjuk a vérmágiát, Meaghan összekötőjét, Freya képességét is. A vérmágiát akár már a vonaton is. – Biccent vissza Annabelle-nek. A pályaudvaron azért segítőkészen pattan fel előre, s segíti fel a három hölgyet. Látja, hogy többen olyan szemmel méregeti a társai közül a szőkeséget, hogy mi van akkor, ha a nagyapjához hasonlóan valami sötét dolgot művel majd ellenük. Mégis, bízni kell benne, mert nem lebecsülendő az ereje. Most Viggoval szemben ül le, nem szokta meg, hogy a másik alak ennyire szűkszavú, talán ő is tervezget már valamit, de nem lehetünk ennyire üldözési mániások, hogy minden sarokban ellenséget lássunk. Mondhatni a félelmek csak a saját fejünkben léteznek. – Meséld el nekem, hogy pontosan hogyan működnek ezek az amfórák. Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket..
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-07-31, 06:45
Bizonyosan szívfájdalmat okozna, ha kiderülne, hogy Duncan sem bízik bennem.. Meg ha lenne szívem. Tény, hogy hamiskártyás vagyok, de azért nem adnám el a társaságot, főleg csak úgy brahiból. A tengeri átok végett tartozom a hajós társamnak, még csak lelépni sem feltétlenül tudnék és bevallom, nem is igazán kutakodtam az átokkal kapcsolatban kiskapu után. Ennek azért valamennyire beszédesnek kéne lennie Duncan számára. Még nem őrültem meg, hogy egy ilyen helyzetben ennyire az egérutat keressem és sarokba szorított állat módjára kaparjak. A Grindelwald unokát még csak csak mérlegre tenném az tény, de jelenleg mintha még érezném a gerincem. Ráadásul, ha őt elkaszálom ebben a helyzetben, magunkat is. És jelenleg sokkal több múlik a küldetés sikerességén, semmint azon, hogy hóbortból feldobjam Annabelle-t, vagy hogy mentsem a bőrömet, amit nem sokáig élvezhetnék ha a tengeri átok vissza sül később. - Nem véletlenül használtak a néhai Halálfalók sem alternatív hoppanálási módszert. - Itt azért Maegan-re pillantok - Ami sokkal kockázatosabb is volt, de.. Épp elég képzett boszorkányokról és varázslókról volt szó… Ha ezt nyilvánosan ejtették meg, az persze le is leplezhette őket. De a hölgy esete még ha birtokolja is a tudást erre a módszerre, sokkal… Bonyolultabb. - biccentek Annabelle felé - Gondoljunk csak arra, hogy Voldemort nevét sem véletlenül nem ejtették ki. Sem a hívei, sem mások. Hívó szó volt szó szerint a “vérebeknek”. Mert aki kimondta, nem félt tőle. Tehát az ellensége volt… - osztom meg a hoppanálással kapcsolatos gondolataimat én is. Bár Annabellenek valószínűleg nincs átok a nevén, de valami hasonló nyomkövető/jelző simán lehet őrajta magán amibe akár akaratlanul is bele futhatunk. Duncannek az apjáról való vélekedéssel egyet értek. Az alkotót kell előbb megtalálni. És bár felém nézelődnek a többiek a vérmágia kapcsán és valóban látszik rajtam ahogy forognak a kerekeim, lenne is alternatívám, de azt érdemesebb lenne védett helyen, mondjuk Maegan kapcsolatának óvóhelyén. Viszont Freya szavai meg ütik a fülemet és látszik, hogy újra tervezek. Egészen addig, ameddig le nem tesszük magunkat egy fülkében nem nagyon szólalok meg, bár mielőtt ez tényleg megtörténne azért átnézem a fülkét, biztos ami biztos. Egy nappal előrébb járunk ugyan, de attól még érdekes lehet bármi. Ha mást nem, simán azt csekkolom, hogy nem-e maradt itt valami, ami miatt bárki vissza akarna jönni. Aztán végül Freyaval szemben ülök le és a semmiből neki szegezem a kérdést. - Hogy működik pontosan ez a.. tehetséged? Jöhet minden, amit tudsz róla. Nekem is segítség.
A tervezés elején túl vagyunk, ami nem kis meglepetéssel tölt el, tekintve azt, hogy az asztalnál még milyen volt a hangulat. Őszintén szólva, azért jobban örülnék lenni, ha egy fokkal nagyobb összhang lenne közöttünk. Igen, valóban nem bízom én sem annyira azokban, akiket nem ismerek, de van egy közös cél, ami a bizalomtól függetlenül mindenki érdeke szemlátomást, és széthúzva tényleg sokkal nehezebb lesz elérni. Így hát elfogadom az amforás tervet magamban, bár engem személy szerint nem fog érinteni ez, de ha valami balul sül el, akkor az az egész akciót félreviszi. Ugyanakkor Annabelle dolga eldönteni, hogy bevállalja-e, a kockázatok ellenére. A válaszát értem, de nem mondok semmit, mert én a magam részéről még mindig biztonságosabbnak tartanám ezt és úgy is gondolom, hogy amíg összeköti ezt az öt embert a küldetés, addig figyelünk egymásra, mint… bajtársak vagy valami hasonló. De nyilvánvalóan a nő az, aki a legkevésbé bízik a többiekben, és így valóban nem lesz könnyű. - Ha megtaláljuk az apádat, könnyen szóra bírhatjuk, ha esetleg nem akarna beszélni – jegyzem meg, egyelőre konkrétumok nélkül, mert nem tudom, hogy Duncan hogyan tervezi az egész megközelítését, diplomatikus úton, netán a családi kapcsolatokat figyelembe véve és előtérbe helyezve, vagy pedig gyorsan és hatékonyan, amire többféle bájital is van a birtokomban. Ahogy arra is, ha talán már nincs is olyan állapotban, hogy beszéljen. Az, hogy a férfit hogy találjuk meg, már más kérdés. A két másik nővel együtt magam is a vérmágiát tartanám a leghasznosabbnak, főleg hogy ha mások is keresik, az ő kezükben nincs ilyen előny. Viszont ebben a mágiaágban sem mélyültem el komolyabb szinten, elméletben tudom, mikre képes, aki ilyen jellegű tehetséggel bír. Félig várakozva pillantok Viggóra, mert belőle kinézem, hogy erre való tárgyat is hozott a minisztériumból. A vonat fülkéje valóban nem túl tágas ennyi embernek, de szükséges, hogy együtt maradjunk, mert bár nem hosszú a vonatút, abban igaza van Freyának, hogy van még mit megbeszélni. - Már csak az elpusztíthatóság miatt is érdemes lenne először megkeresni a kovácsot, mert ha nem tudjuk, hogy kell, nem biztos, hogy lesz időnk kideríteni azután, ha megtaláltuk a fegyvert. – Talán nem csak Annabelle-t képesek követni, hanem valahogyan bármelyikünket, de még az is lehet, hogy ezektől teljesen függetlenül ugyanakkor bukkannak rá a rubinra, mint mi, és kellene valamiféle előny.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-07-25, 14:04
Habár nem követtem nyomon minden eseményt a világban, azt végigkövettem, hogy a gyermekem honnan hová jelentkezik, és amikor beiratkozott a Roxfort egyetemi szakára bizony érdekelni kezdett az Egyesült királyság és a nagyobb eseményeik mind a varázsvilágban, mind a varázstalanban. Így hát láttam Grindelwald felemelkedését, tudom, hogy a szőke nő az unokája, hogy a minisztérium fogja volt, még ha csak egy rövid időre is. Fokozott veszélyt jelent ránk a jelenléte, de nem teszem már szóvá, hiszen az elejétől fogva érezni a társaságon, hogy mindenki tisztában van a kilétével. Duncan remélhetőleg okkal hozta magával és nem azért, mert csinosnak találja, abban az esetben igen komolyan csalódnék benne. Grindelwald unokájaként bizonyára erős boszorkány, a vér nem válik vízzé, de nem minden az erő, főleg nem egy csapatban. Megindulunk kifelé a skót utcákon, érdeklődve figyelem az épületeket, a smaragdzöld növényzetet. Erős kontrasztban van a hóviharos északi élettel, amit az elmúlt száz évben éltem remete módra. Utánam mindenki más is rákérdez Duncan apjára, a kovácsra, így érezhető a levegőben, hogy komolyan vesszük az életbenmaradásának lehetőségét és azt, hogy így már ő is a küldetés részévé vált. Habár Annabelle nem lopta be magát a szívembe a stílusával, azért a mostani válaszára finoman bólintok. - Egyetértek, lehet, hogy az édesapád elmondhatná azonnal hova rejtette, viszont a térkép is ugyanezt teszi. Ugyan van talán rá mód, hogy rajtad keresztül megtaláljuk őt. Egészen pontosan a vérségi kapcsolatodon keresztül. - vetem fel, elgondolkozva, végigfuttatva a tekintetem a többieken. - Különleges tehetségem van felismerni a rokonokat és ugyan én nem birtoklom a tudást, hogy ezt kihasználva vagy felerősítve megtaláljam az elveszett kovácsot, de talán egyikőtök igen. - teszem hozzá, és valóban azért van esélye, hogy egyikőjük kitaláljon valamilyen módot, hiszen Annabelle Grindelwald unokája, Duncan kalóz, a vörös boszorkány bájitalokkal és főzetekkel foglalkozik, Viggonak pedig az amfórái is vérmágiához kapcsolódnak. Lehet, hogy négyszáz éves vagyok, rengeteg mindent elsajátítottam nem csak az életbenmaradásom érdekében, de csupán unaloműzés és a tudás kutatása miatt, de erre még sosem volt szükségem. Hiszen az én vérvonalamat kiírtották, nem találhattam volna vele hozzám hasonlóakat, a négyszáz év alatt egyetlen eggyel sem hozott össze az élet. Idáig... hiszen már fiamat kimutatná egy ilyesféle varázslat. Az első és egyetlen fiamat, négyszáz hosszú év alatt. Amikor elérünk a pályaudvarra a vonat percek alatt beáll és ugyan egy fülkében négyen kényelmesebben ülnének le, azért van még mit megbeszélnünk így öten is összehúzhatjuk magunkat. Leülök az egyik ablak melletti helyre, fél pillantással a skót tájat csodálva, de a figyelmem vissza-visszatér a társaságra, főleg, hogy eszükbe jutott-e valami a felvetésemmel kapcsolatban.
A vörös boszi kérdésére azért kicsit felszökken a szemöldököm. Eddig olyan szimpatikusan csendes volt, most pedig úgy érzem nem gondolta át megfelelően a kérdését. Mintha nem lenne tisztában, hogy a hopphálózatot azért a lehetőségekhez mérten ellenőrzi a Minisztérium. Nem egyértelmű a lebukás, de azért meg van rá az esély, ha az embert keresik, ha pedig annyira keresik, mint ahogyan engem... - Tudod, ha a Minisztérium körözöttjeinek a listáján van az ember, akkor elég komolyan ráállnak a mágikus nyomaira. Nem biztos, hogy jó lenne, ha csak kis késéssel is kiderülne merre jártam, veletek együtt. - és persze e mellett ki tudja, hogy milyen jellegű nyomkovető lehet rajtam, amiről esetleg nem tudok, hiszen azért egy ideig az Auror Parancsnokság nem túl kellemes vendéglátását élveztem. Erre vélhetően tud mindegyikük, hiszen nagyon lelkesen cikkeztek a hatalmas sikerről. Ha jól tudom arról már nem, hogy sokáig nem tartott az ottani időtöltésem. Hát igen, nem lep meg, hogy a sikertelenségeikről kisebb lelkesedéssel tájékoztatják az embereiket. A tőrt persze elteszem, ezt a részt félreértettem, valószínűleg azért, mert túlságosan arra koncentráltam, hogy pontosan hogyan is zajlik majd ez az egész. Én sem ismertem eddig tökéletesen ezeket az amforákat és még nem volt szerencsém, vagy szerencsétlenségem kipróbálni egyet sem. Meg aztán talán még könnyebb is lenne az útjuk, ha már most megjátszanánk, de az is tény, hogy jobb, ha kevesebb ideig vagyok bezárva. Arra is kíváncsi vagyok magam is, hogy vajon Duncan hogyan döntene az apja kapcsán, ha megtaláljuk. Hiszen tény, ha egyszer elkészítette ezt a fegyvert, akkor bizony újra megteheti. Vajon Duncan tisztában van vele, hogy lehet, hogy nem csak a tárgyat kell elpusztítania? Bár ez is lehet egy kiskapu, ha engedem, hogy eltűntessék a fegyvert, de szert teszek az apára... Na persze, ha addig még meghozom a megfelelő döntést. Azt tudom, hogy többségük nem bízik bennem, talán még Duncan maga sem teljesen és ez cseppet sem meglepő. A helyzet viszont az, hogy talán még én magam sem vagyok teljesen biztos abban, hogy mit is fogok tenni. - Az ismertlenben nincs gondom. Bennük nehéz bíznom. - felelem Duncannek, halkan kissé lemaradva, amikor besorol mellém. Bár bizonyára tisztában vannak vele, hogy kölcsönös ez a bizalmatlanság. Részben az is benne van, hogy világ életemben olyan körökben mozogtam, ahol nehéz bizalmat építeni. Lássuk be még a saját nagyapám is ott hagyott kelepcében, a társaimról nem is beszélve. Volt, aki mint a nyúl szökött meg, nem törődve azzal, hogy ha nem lép le idő előtt, akkor könnyebben megszöktünk volna mind. E helyett tudjuk mi történt. Ha nem lennék jelenleg űzött van, szívesen tennék az illetőnél egy nem túl baráti látogatást... - Viszont a fegyver helyéről van jelenleg információnk, az alkotóról nincs. Talán belebotlunk, de más módon hogyan találhatjuk meg? - pillantok ezúttal Duncanre, bár persze a vére összeköti az apjával, így egy komolyabb vérmágia segíthet, hogy megtaláljuk, vagy legalább arról legyen sejtésünk, hogy ott van-e a környéken, amerre tartunk. Talán mégis csak meg kell nézni azt a kastélyt is, nem csak az erdőt, ahová a térkép vinne minket. Viszont, ha távútra visz a lábunk, akkor sok időt veszíthetünk, hiába nyertünk egy napot Viggo eszköztárházának hála.
Sármos-bársonyos hangon felnevetek, én aztán ki is nézem a szőke nőből, hogy valami őrült bosszút állna még a halála után is. Lássuk be, én sem bízom Viggo-ban, mert igazi hamiskártyás, de az biztos, hogy a korrupt aurorokat utálja, a testvériséget még inkább, aligha paktálna le bármelyik oldallal. Tegyük fel, köti hozzám az eskü, de láttunk már olyat a történelemben – főleg egy kalóz esetén – ahol az illető megtalálta a kiskaput. Nem állítom, hogy elárulna, de azért nem árt résen lenni. Mondhatni én felelek a három nőért, ha már belerángattam őket. Az tény, hogy simán otthagyhatjuk a fogunkat, de legalább valami belső árulás miatt legyen így. Észreveszem Annabelle érdeklődő pillantását Viggo táskája után, de visszarendezem a vonásaimat a komolyba, immár próbálok a helyzet súlyára való tekintettel átlényegülni, koncentrálni. Meaghan egyébként téved, nem ő az egyedüli, aki nem feltétlenül érti az amfóra lényegét, én sem! Nem minden kalóz ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik, én többek között eddig a nyílt harc híve voltam, nem a trükközésé, most fordul először, hogy kénytelen vagyok a túlerő miatt valami cselhez, figyelemeltereléshez folyamodni. – Na gyerünk! – Horkantok fel, miután Freya is elrendezte a haját. Szép nő, az évszázadok során biztosan sok férfi szívet összetört már, noha az én zsánerem egyértelműen a szőke. Lehet, hogy azért vagyok most kissé ingerültebb, mert az indián arra utalt, hogy netán meg kell ölnünk az apámat, hogy ne duplikálhassa a rubin hatalmát. – Egen, értem amit mondotok. Úgy sejtem, hogy ha él, és felismerte, hogy mit alkotott, nem kizárt, hogy vele is találkozunk. Őt kéne először megtalálnunk, hátha lerövidítheti az utat a fegyver elpusztításához. – Lehet, hogy ez időveszteség, de ha fontos információt nyerünk általa, azzal másféleképpen is előnybe kerülhetünk. Mindenesetre már kevésbé borongósak a gondolataim, hogy a többiek is elkezdték a magukénak érezni a küldetést. A kard a kezem ügyében, de tudom, hogy ezt most fortéllyal kell megoldani. Ahogyan végignézek magunkon, most mégsem valami szedett-vetett csürhét látok, hanem öt, mindenre elszánt kalandort, akik talán megmenthetik a világot. Elindulok hát a többiekkel, hogy elérjük a vonatot. Visszasorolok Annabelle mellé, nekiszegezve a kérdést. – Remélem nem fogod meggondolni magamat. Tudom, hogy szereted, ha valami biztosabb lábakon áll, de most fejest ugrunk valami ismeretlenbe..
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-07-16, 08:25
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
Hagyom, hogy mindenki megvitassa a felvetéseket.Valójában elég jó ötletek születtek pár pillanat alatt. Nem gondolom, hogy nem tudnánk együtt dolgozni szükség helyzetben. Őszintén szólva még az új jövevényhez is meglehetősen gyorsan alkalmazkodott mindenki a kötelező körökön túl és hamar ráálltunk a megoldások mezejére és hogy hogyan tudnánk bevédeni egymást. Freya lelkesen megosztotta a részleteket az időnyerőkről, most viszont hallgat Annabelle reakciója miatt. Nem tudok nem elmosolyodni a civódáson és nem tud nem elidőzni a figyelmem Freyan. Persze a kérdésre a szőkeség felé fordulok - Nevén nevezve; napjainkban embercsempészésre használják őket. Vér és rúnamágiával működnek. - összegzem meglehetősen röviden, jótékonyan nem ecsetelve túl sem az előnyeit, sem a hátrányait. Annabelle humorizálására azért már nekem is felderül a képem, igaz, csak olyan sunyi módon, de ott van benne, hogy “lám lám a hercegnőnek humora is van!” És szó mi szó, sok tárgy van a Brit Márgiaügyi Minisztériumban. De még több van a világban! Azonban nincs okom eloszlatni a gondolatot, hogy kirámoltam a Minisztériumot. Nem mintha nem esne meg valóban szükség helyzetben. - Legyen így. Duncannál lesz az amfora párja. - biccentek rá. És bár látom Annabelle tekintetét, nem Amikor viszont kést ránt feltartom a kezeimet. - Egyenlőre nem lesz rájuk szükség. Ahogy Freya is mondta, érjünk el egy Aberdeeni járatot, aztán Meagan kapcsolatánál intézzük a többit. Biztonságban. - És ezzel mindenki meg is indul, az állomás felé. Rajtam egy általános utazó holmi van és bár vannak friss elemei, már pár utat megjárt velem. Mindenesetre ha majd beolvadozni kell valahol, arra is vannak remek megoldások így nem aggódom. Amikor Duncan apjára terelődik a téma azért kagylózok rendesen. - Melyiket kéne megtalálnunk előbb? Az alkotót, vagy az alkotást? - teszem fel végül én is a magam kérdését és Duncant fürkészem. Remélem tudja, hogy ha úgy gondolja az apja még él, de a rubint találjuk meg előbb, nem maradhat hátra semmiképp… De ezzel, nyilván ő is tisztában van.
E gy kicsit talán kilógok a csapatból abból a szempontból, hogy a rajtam kívül szemlátomást mindenki érti, hogy működnek Viggo holmijai. Nem veszem nagyon a lelkemre a dolgot, egyszerűen nem érdekelt ez a terület sosem, és majd eljön az alkalom úgyis, amikor az én képességeimnek is hasznát vehetjük. Addig is elhallgatom a magyarázatokat a különböző tárgyakról, amik eddig előkerültek. És bár az időnyerő az egyetlen, amiről eddig már hallottam valamit, mégse láttam sose élőben. Nem ismeretlen számomra a feketepiac, de bájitalokhoz, mérgekhez, gyógyító főzetekhez való alapanyagokon és kellékeken kívül nem keresetem semmit. Nem mintha sok időm lett volna a „működésre” az iskola elvégzése után, hiszen szinte hónapokon belül elkaptak, de most más idők járnak, és lesz mit bepótolni, úgy érzem. Hasonlóan a korábbi eszközökhöz, a kalózamforák sem mondanak számomra semmit, de a többiek reakcióit elnézve nem valami biztonságos a dolog, különösen, hogy Duncan inkább megkockáztatná a hoppanálást. - Raktak rád valamit? – fordulok Annabelle-hez homlokráncolva. Számomra nem világos, hogy tudják ellenőrizni, hova hoppanál, hacsak nincs rajta folyamatosan nyomkövető, tudtommal ilyet a kiskorú varázslókkal tudnak csinálni. A hoppanálást is elő lehet készíteni úgy, hogy még ha be is mérik, utána ne találjanak meg, vannak rejtő bűbájok, de ezt minden bizonnyal tudják a többiek is. Az amfora dolog ellen nem szólalok fel, amíg engem nem érint, mindenki saját döntése, hogy mit akar bevállalni. - Az aberdeeni állomástól nem messze van a ház. Bármikor mehetünk, amúgy is jön nekem eggyel – jegyzem meg, mikor Freya a vonatot említi. Egyetértek vele abban, hogy ha Duncan apja él, hiába pusztítjuk el a fegyvert, mert készíthet másikat. - Van valami sejtésed, hogy hol lehet? – kérdezem a férfitől, mert még ha nem is ez az elsődleges cél most, nem árt előre tervezni, ha a küldetés része lesz egy mentőakció. Azt persze nem tudhatom, hogy ebben is kéri-e a segítségünket, vagy egyedül intézné a dolgot. Én nem öltöztem az útra úgy, hogy beolvadjak akár Albániában, akár máshol, ez az egy köpeny van nálam, amit fel tudok venni a ruhám fölé és a hajamat is el tudom benne rejteni. Felkapom a táskát, és indulok a többiek után.
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-07-06, 13:12
A bizalmatlanság tökéletesen illik ahhoz a kiábrándult képhez, amit az emberekről alkottam a hosszú évek alatt, amíg közöttük jártam. Ugyan az érdeklődési köreink miatt nagy az esély arra, hogy a Viggo nevezetű férfivel összedolgozzunk - mind a ketten a csapdaállításra és elterelésre, tervezésre tennénk a hangsúlyt és ő az egyetlen, aki rajtam kívül ismeri az útvonalat, amit említettem -, ám ennyivel még nem könyvelem el kiemelkedőbbnek a többiek közül. Talán egy hajszálnyival jobban elfogadom Duncan ezen választottját, mint a két boszorkányt, kiváltképpen Grindelwald unokáját, aki egy személyben megtestesíti és példázza, hogy a Testvériség és a Minisztérium is a nyomunkban lehet. Ha nem azért, amit keresünk, akkor azért, akivel keressük. Amikor a vöröshajú boszorkány a Minisztériumot említi felvonom a szemöldökömet, hiszen valóban igaza van, az ilyen tárgyakat néhány évtizeddel ezelőtt összegyűjtötték és ott őrzik. Mindig akadhat egy-két kivétel, de a válasza arra utal, hogy tényleg onnan van. Mivel nem kérdez vissza a körforgásra, nem is kap választ, jön a kiselőadás az Időnyerőről, amit nem értékel Annabelle, de utána visszakérdez a Kalóz amfórákra, amire kissé elmosolyodom. Nem értékelte az időnyerőt, így nyilvánvalóan nem kap választ az amfórákra, legalább is nem tőlem. - Megfelelő tervnek tűnik és az Aberdeen-i kapcsolattal így, hogy már mindannyian itt vagyunk - azért itt Duncanre nézek, egy bólintást várva, hogy tényleg ez a csapat, nincs több meglepetés -, minden információ birtokában jobban kidolgozhatjuk hogyan támaszkodjunk egymás erősségeire. Illetve tökéletes helyszín használni az amfórákat, Annabelle elvégezheti a varázslatot Viggo segítségével és hátramaradhat ott. - értek egyet én is. Bennem nincsen éhség, hogy átkutassam az ereklyespecialista táskáját, bár talán azért, mert úgy hiszem, hogy a tudásom miatt és mert eddig úgy tűnik, hogy készségesen működik együtt, el tudnám érni, hogy magától mutassa meg, hiszen vélhetően olyan elemek vannak benne, amiket én is tudnék használni a boldogulásunkért így hát botorság lenne megtartania magának. Nem voltam kapzsi gyűjtő sosem, még ha ezer és egy könyvhöz és ereklyéhez volt is közöm, ha valamivel végeztem és másnak szüksége van rá, hát elengedem, így nem kell tartania attól senkinek, hogy bármit megtartanék magamnak. - A vonatállomás percekre van gyalog is, gyorsan ott leszünk Aberdeen-ben, ha elérjük a következő járatot. - teszem hozzá, és amennyiben tényleg mindenki elkészült, elindulok én is a csomagommal és az Albániát idéző ruhámmal és fejkendőmmel, ami erőteljesen elüt a skót öltözékektől, de nem számítottam rá, hogy nem egy szempillantás alatt leszünk a helyszínen. Menet közben tisztelettel, finom mozdulatokkal lefejtem magamról a fejkendőt, hogy a táskámba tegyem, bár a hosszú, hollófekete haj, ami kiomlik alóla és az indián vonások az albán öltözékben nem sokkal kevésbé feltűnőek fejkendő nélkül se. - Ha valóban úgy hiszed, hogy életben lehet, akkor nincs vége a küldetésünknek addig, amíg őt meg nem találjuk. Amit egyszer megalkotott, azt még egyszer megteheti. - válaszolok menet közben Duncannek, mert az emberek életösztöne erős, és ha fenyegetve vannak, márpedig háborúban kimondhatatlan dolgok történnek meg, akkor sok mindenre rávehetőek, legyen akármilyen erős gerincük. Ráadásul a vér... a kötelék... mélységesen tisztelem, hiszen én nagyon korán elvesztettem az egész népemet, így talán van benne egy szentimentális él is, ha meg akarja találni az apját, akkor segítségére leszek.
Nem vágok vissza, pedig igazán a nyelvem hegyén lenne valami reakció, hiszen én nem látom úgy, hogy olyan nagy lenne a bizalom a csapaton belül, főleg hogy még az információk is hiányosak voltak, most pedig itt állunk, hogy még az is kérdéses hogyan jutunk oda. Rendben azt eddig ők se tudták, hogy pontosan hová is megyünk, nekem viszont nem igazán volt lehetőségem felkészülni, hiszen csak ma dőlt el, hogy csatlakozom a csapathoz. Azért azt már nem tudom megállni, hogy az indián nő magyarázatára felhúzzam kissé a szemöldökömet. Úgy beszél, mintha egy ilyen közismert varázstárgy működésével és hátrányaival ne lennék mind tökéletesen tisztában. Azért még sem vagyunk már gyerekek, hogy kiselőadást kelljen tartania. Jesszus! - Kalóz amforák? - erre azért már felkapom a tekintetemet, hiszen nem ismerem őket pontosan, de hallottam már róluk és bevallom meg van a dolog hátulütője. Ha velük történik valami azelőtt, hogy kinyitnák a másikat, akkor rám igen rossz sors vár és mindezt kockáztatni... Látszik azért rajtam, hogy erősen gondolkodom, még ha nincs is igazán ennél jobb ötletem egyelőre ,hiszen komoly ellenőrzési pontokon nem tudnék átjutni, a célirányos hoppanálás pedig úgyszintén nem műkdik. Duncannel akad össze a tekintetem végül, hogy aztán néhány pillanatnyi hezitálás után bólintsak. - Rendben, de csak akkor, ha Duncannel lesz a fiola és ha bosszú szellemmé válok, ahogyan ha jól tudom a hidegelem tartja a sikertelenség esetén... tuti, hogy kísérteni fogom a rokonaitokat. - elég komolyan beszélek, de talán csak viccelni próbálok a magam módján, de azért érezhető, hogy nem feltétlenül bízom annyira a csapatban, hogy tényleg minden gond nélkül elérik majd az Albán erdőket. Mindenesetre, ha ennél a Viggonál ilyen ritka ereklyék lapulnak, az felettébb érdekes. Kíváncsi tekintettel nézek a táskája irányába, mintha minimum áttudnám világítani szemmel a tartalmát, de aztán végül előkerítek egy tőrt a csizmám szárából. Elő akkor azokkal az üvegcsékkel és csináljuk. Ha már nyertünk egy napot, akkor ne ezzel húzzuk az időt. Legalább egy ideig nyugtuk lesz tőlem, hiszen az egyértelmű, hogy egyelőre komoly szövetséget nem sikerült kötnünk.
- Igaz, nem mentem bele minden részletbe, de ismerjük már annyira egymást, hogy bíznak bennem. – Ismeri el, hogy a társai talán nem a leginkább pozitív lelkek, de pont ebből fakadhat, hogy készek trükközni. Ha csupa jófiúval lenne körbevéve, akkor közel sem biztos, hogy ekkora esély lenne a sikerre, hiszen egy mindenre elszánt alakulat elég ütőképes tud lenni. Az más kérdés, hogy hozzá hasonlóan nem maradnának ott önfeláldozni. Sebaj, ez úgyis a skót kalóz keresztje, majd ő megteszi, hogy a többiek el tudjanak menekülni. Ő egyébként nem hiszi, hogy Meaghan nem tudta volna kezelni a problémákat, inkább felesleges szócséplésnek ítélte meg, hogy tovább hevítsék a témát. Igen, Duncan hisz abban, hogy ismeri a társait, még ha Annabelle már nem először élcelődik azon, hogy ki hogy áll a helyzethez. Biccent végül Freyának, pontosan ismeri az időnyerők működését, de megtiszteli azzal az indián örökéletűt, hogy nem kezd el türelmetlenül inteni, hogy ezt már százszor hallotta. Lassacskán hátra sétálnak, Meaghan is utoléri őket, így már az időnyerő láncával bíbelődnek. – Akkor Aberdeen elsőre. A hoppanálás helyett amfórák? Biztos, hogy jó ötlet ez? – Néz körbe a skót, valahogy kétkedve fogadja annak lehetőségét, hogy talán nem tudják megközelíteni ténylegesen az erdőt, hiszen az amfórák, a kalóz kincsekhez oly hasonlóan roppant megbízhatatlan tárgyak. Ő maga tényleg Meaghan ötletét helyeselné, még ha Annabelle hoppanálását is ki is szúrhatnák, de akkor is lépéselőnyük marad. Ha már bent vannak, akkor úgyis azt fogja hinni az ellen, hogy a várhoz mennek, tehát valamennyit tudnak csalni az úton. – Azért hoppanálástól függetlenül meglátogathatnánk Meaghan kapcsolatát, nem ártana ugyanis felszerelkezni. Valahogy olyan balsejtelem fogott el, hogy mi van, ha az apám csak eltűnt, de nem halt meg. Ha belőle akarják kiszedni a rubin titkát.. Gyorsnak kell lennünk. – Nem teszi hozzá, hogy még azt is el tudja képzeni, hogy a várban őrzik, de nyilván nem mehetnek el érte kiszabadítani, a fegyver megsemmisítése most az elsődleges feladatuk. Összevillan a tekintete Annabelle-el, hiszen a nő nagyon is vonzó teremtés, talán ha több idejük lett volna együtt. Így azonban már esély sincsen semmi.. közösre. Aligha vonulhatnak el felfedezni egymást, miközben a világ sorsa van a kezükben. Bár Annabelle kissé öncélú, belőle még ezt is kinézné. Int hát a többieknek, hogy mehetnek.
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-06-26, 11:45
2003 február
10852. Bejegyzés - C78-as szállítólevél kitöltve × - Új feladat helyszíne: Albánia ☉ - Szólít a bajtársias kötelesség! Jah nem.. Ez mágia.
A tárgy ami a beszélgetés védettségéért felel olyan mint egy egyszerű fém pörgettyű. Csak épp a kávájába apró köveket foglaltak, azokba pedig rúnákat véstek. Akkor aktiválódik, amikor valaki megpörgeti és ameddig forog, addig aktív marad a hatása. Erre Maegan is rájöhet ahogy közelebb hajol hozzá megnézni, akkor is, ha nem jártas a varázstárgyakban. Azzal tisztában vagyok és voltam is, hogy a küldetés halállal is járhat, de ez számomra nem jelenti, hogy kötelezően halállal is fog járni. Megkockáztatom, nem mindegyikünkével… De Annabelleről senki nem tudott, kivéve aki igen.. és ez személy szerint az én csőrömet persze hogy böki. Kismillió okból. De tény és való, nem érdemes tovább ezen egy perccel sem rugózni. Majd menet közben úgy is minden kiderül aminek ki kell. Maegan kérdésére csak megejtek egy vigyort. - Ahogy a szükség hozza… Időről időre. - nincs mit tagadnom. Ha ismerném Freya hátterét legalább nyomokban… Lehet feltenném a kérdést számára, hogy ugyan mi baj van a körforgással? Miért kellene megtörni és mit vár a töréstől? Persze nyilván senki sem szereti a sötét időszakokat és ameddig csak lehetséges késleltetné az elkövetkeztét. Hiszen az ember elvileg nem szeret szenvedni. De a körforgás, a jó és a rossz felemelkedése és süllyedése, része annak a maszlagnak amit úgy neveznek egyensúly… Arról nem is beszélve, hogy ezen az átokverte Föld nevű helyen.. többnyire mindenkiben jelen van vegyesen mindkét pólus. Amennyiben koncentráltan jelen van egy személyben valamelyik, vagy egy tárgyban… az persze minden folyamatot felgyorsíthat. Grindelwald, Testvériségbeli szerepével megindította a folyamatot. A Minisztérium pedig valójában csupán késleltetni tud bármit is. Szó mi szó, szarul állunk. De a tény, hogy nem csak a jók győzhetnek, paradox módon a jelenlegi helyzetünkben a mi győzelmünket is megadhatja. Miután megérkezünk a tegnapi mánkba és felmerül az utazás további része, kellemes meglepettséggel tölt el Freya felvetése. - Annabelle miatt nem hoppanálhatunk. Az Aberdeen és Durres közötti útvonalat ismerem. De hasonló az ellenőrző rendszerük, mint a Gringottsban a vízesés. Viszont… - megdörgölöm az államat - talán kalóz amfórákkal meg tudjuk oldani. Mi pedig tudunk úgymond célirányosan haladni.- és itt egyértelműen Duncanre nézek, ő ismeri ezeket a holmikat.
//
Kalóz amfóra:
- kitalált varázstárgy - páros tárgy. Általában a kereskedelmi útvonalak körül, régi csatornákban-kazamatákban lehet rájuk találni. Maximum akkorák mint egy borospalack, de általában kisebbek. Régi kalóztrükk. Ha valakit egy lakatlan szigeten hagytak, és rátalált egy ilyen amfóra párra, vagy készített egyet, volt esély rá, hogy megmeneküljön és ne hajóra kelljen várnia. Csak az egymáshoz tartozó párokat lehet használni. A szigeten ragadt ember, mindkét tárolóba a vérét engedte. Az egyiket ledugózta, a dugóra pedig az úti cél nevét faragta egy jellel együtt, majd vízre bocsátotta. Az amfóra általában épségben és meglehetősen gyorsan partot ért. Miután ez megtörtént, a szigeten ragadt személyt a nála lévő amfóra beszippantotta. A hátránya, hogy csak akkor szabadul ki ténylegesen az illető, ha a ledugózott, partot ért amfóra-párt, valaki kinyitja, ha ez egy bizonyos időn belül nem következik be, az illetőből bosszú szellem lesz. Az alap működési elve ugyanez maradt, csak ma már tervezetten is lehet használni - amennyiben a birtokában vannak valakinek ezek a tárgyak. Vagy talál két egymáshoz tartozót. Használatuk után megsemmisülnek, így mivel fogyó eszköz, ráadásul kevesen tudják újra elkészíteni, kereskedelemben brutális ára van és természetesen hamisítják is őket. Hátránya, hogy az utaztatni kívánt fél hátra marad ameddig a tárgy párja célba nem ér.
A varázstárgyakhoz nem különösebben értek, legalábbis azokhoz nem, amikhez sosem volt szerencsém, és a férfinek meglehetősen sok, különös tárgya van, ez már ennyi idő alatt kiderült. Kissé közelebb hajolok, hogy megnézzem, hogyan működik, már ha ennyiből kiderül, ha nem, akkor újfent hátradőlök a székben és próbálok kissé megnyugodni. Igen, eléggé paranoiás vagyok, ez a természetemhez tartozik a régi idők óta, nem is sikerült még megszabadulni tőle, de talán nem is fogok soha. Nem kellemes leélni úgy egy életet, hogy attól fél az ember, hogy mikor támadják meg, mikor mártja be újra valaki, akinek annak idején keresztbe tett… azt hiszem, ez már örökre az én életem része marad, de mégis csak jobb, hogy most valami mást fogok csinálni, mint hogy otthon rettegek a boltomban. Látom, hogy nem tetszik nekik, hogy nekem meg az nem tetszik, hogy itt vitatkozunk ahelyett, hogy vagy konkrétan megtervezünk valamit, vagy elindulunk. Lehet, hogy ez szerintük baj, persze nem azért vagyunk itt, hogy szimpatikusak legyünk egymásnak, ám azon rugózni, hogy ki kicsoda és mit nem mondott el, annak semmi értelme véleményem szerint. - Elhoztad a fél minisztériumot? – pillantok érdeklődve Viggóra, mikor előkerül az időnyerő. Élőben sosem láttam még ilyet, ezeket más tárgyakkal együtt nagyon szigorúan őrzik a Minisztériumban, nem ott dolgozóknak szinte esélye nincs rá, hogy találkozzon velük. Persze a feketepiacon biztos akad egy-kettő, de ott semminek a valódiságában nem lehet teljesen biztos az ember. Beállok a két nő közé, egyébként meglehetősen különös érzés az időben való „utazás”. – Aberdeenben él egy megbízható beszállítóm, hoppanálhatunk a pincéjébe, ha ez felgyorsítja az utat – ajánlom fel a lehetőséget, miután Freya elmondja a tervet. Más, feltűnésmentes mód nem jut eszembe, amivel gyorsan eltűnhetünk innen, már pedig bárki bármikor hátra jöhet ide, ahol most állunk. Már megint ez az átkozott paranoia...
◌
Freya Björnsdottir
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Albánia - A sötétség erdeje 2022-06-13, 12:10
Én ismerem a működését a tárgynak, amit Viggo lerakott, így csak kicsit megingatom a fejem, mikor a bájitalos boszorkány attól tart, hogy feltűnést keltünk. Követem a beszélgetés fonalát, habár tapintható egyelőre a bizalmatlanság, de a csapatunk összetételét tekintve ez egyáltalán nem meglepő. Duncan az egyetlen közös pont, de ő is még olyan fiatal, szinte gyerek, mindannyian azok, így hát a hibák esélye igen magas. Az emberek kiszámíthatatlanok és ugyan új esélyt adtam nekik, bennem van a kétely, hogy meg fogom bánni és a történelem megismétli önmagát. Bólinok Duncan szavaira, látom az elhivatottságot a szemében, hogy az elpusztítás végleges, de a szemem sarkából figyelem, hogy Grindelwald unokája, a körözött alvilági-n látni-e valamit, rosszallást, vagy éppen kihívást, hogy majd meglátjuk elpusztítás lesz-e a vége. A térképet kivetve elkezdjük vizsgálni Viggo-val, elhelyezem a nagyobb térben, hogy hol is helyezkedik el Albánián belül, hiszen az utazás megoldása még mindig az asztalon van. Ha egy nappal korábban lennénk, akkor talán... Duncan szavai furcsán eljutnak a fülemen keresztül a szívemhez is, vezekelni akar a felmenői bűneiért, de vajon elég-e egy maroknyi ember akarata ahhoz, hogy végre megtörje ezt az átkozott körforgást az újra és újra felemelkedő gonoszsággal? Kissé felvonom a szemöldökömet, mikor hátra invitál minket a férfi, de mindenki elindul, így hát én is, és amikor előkerül az időnyerő kissé elmosolyodom. - Szép darab, ám a szabályait ne felejtsük el, még ha igen csekély is az esélye, hogy bárki találkozzon önmagával. Az végzetes paradoxont alkothat és őrületbe kergetheti az időutazót. Nem szabad meglátnia senkinek, ugyan tekintve, hogy egy földrésszel odébb leszünk, ez a szabály lazulhat arra, hogy senki se lásson meg azok közül, akik egy napja láthattak. - adom elő a kis fejtágítást a varázstárgyról, ami felveti a gondolatot, hogy a használatával lehet, hogy ahonnan, és amikor elindultunk, már lehet vége is volt az egész kalandnak abban a jelenben. Az idő érdekes dolog, ahogy ez a varázstárgy is, amit általában igen nehezen lehet megkaparintani, ám a férfi már varázstárgy specialistaként és csempészként mutatkozott be, így hát ha valamelyikünknél akadhat ilyesmi, az ő. Átveti rajtunk az aranyláncot és jön az a furcsa érzés, ahogy elmosódik kirülöttünk minden, változnak a napszakok és egyszer csak mából tegnap lesz és onnantól az lesz a mánk. Duncan fürkésző pillantására bólintok és újból felszólalok, ezúttal hosszabban, nyugodt, kellemes hangon, ahogy egy idős történetmesélő tenni a ropogó tűz mellett. - Van egy mágikus kereskedelmi útvonal Aberdeen és Durres között, ami körülbelül kétszáz éve köttetett, vérrel és varázzsal. Ugyan egy óra innen Aberdeen és ugyanennyi még Durres-ből a helyszín, amit a térkép jelöl, de ez lehet a leggyorsabb útvonal, amit találhatunk. Nem említettem korábban, mert nem számoltam a lehetőségével, hogy egy teljes napot visszautazhatunk az időben. Így már igen nagy esélyünk lehet elérni a járatot, ám úgy hírlik, mivel egész európát átszelik, azért adnak a biztonsági ellenőrzésekre. - szalad itt a tekintetem egyenesen Annabelle-re, de mivel a nő azt mondta, hogy a bűbájok és illúziók az erősségei, bizonyára kitalál valamit. Én ennyi segítséggel tudok szolgálni, zsupszkulcs útvonalat nem tudtam intézni, emberi kapcsolataim nem igazán akadnak, csak tudásom, de ez is megtizedeli az időt. Varázstalan útvonalon eljutni oda felemészteni az egész huszonnégy órát, amit az Időnyerő adott nekünk.
Látom, hogy a vörös nagyon fészkelődik és nem sokára le is lép a cuccaiért. Nehezen viseli a vitát, bár én nem is mondanám annak. Egyszerűen csak nem szokásom védeni magamat. Ha itt vannak, akkor bíznak Duncanben, de nagyon úgy tűnik,hogy mégsem bíznak benne eléggé, ha magyarázkodást várnának. És egyébként is mi értelme lenne? Mármint mi lenne az, amivel bárkit meg lehet győzni? Ha összehordok bármit, azt vajon elhinnék és kész? Nos ezért nem állok le magyarázkodni, mert nem látom értelmét győzködni bárkit, hiszen maximum a tettek biztosíthatják őket arról, hogy nem hagyom őket szarban, ha arra kerül a sor. Így hát csak szótlanul előveszem a térképet és leterítem az asztalra. Én már láttam, így közben gond nélkül végezhetek el egy kis elterelést, hogy aki idenéz a térképet egyszerű szövetnek lássa, mintha csak épp a következő talárjához keresne anyagot egyikünk, vagy ilyesmi. Bár úgy vélem akkor lesz igazán aktuális a térkép, amikor már ott leszünk majd. Egyelőre kivárok, amíg megnézik, és persze kiderül, hogy akkor pontosan hogyan is utazunk majd a célállomásra. - Mintha nem minden részletet egyeztettél volna le velük. - pillantok Duncanre, bár nincs a hangomban bántó él, de kissé értetlen vagyok, hiszen eleve láthatóan nem tudták kezelni a jelenlétemet sem. Állítólag bízni lehet bennük, de úgy tűnik ők sem bíznak Duncanben és mintha sejtelmük sem lett volna arról, hogy a küldetés halállal is járhat. Hogy a csapat a problémás vagy a szervező, azt nem tudom, de valahol félrementek bizonyos információk. Nem csoda, hogy én sem állok le magyarázkodni. Egyébként is csupa sötét alak van itt, miért kelene azt gondolnom megbízhatóak, főleg hogy a vörös még a vitákat sem tűri, a könyvtáros pedig kicsit mintha magasan hordaná az orrát. - Vonattal talán kissé sokáig tartana az út, a hopphálózatot nem használhatjuk, esetleg egy nem bejegyzett zsupszkulcs. - Duncan házába már biztos, hogy nem mehetünk vissza, hiszen oda tegnap törtem be sérülten, azaz jelen esetben ma. Kellemetlen lenne összefutni önmagammal. Azért kérdőn pillantok a többiekre, hogy erre bármiféle terv született-e, vagy találjak ki valamit én. Láthatóan hiába voltak mind beavatva és tudták, hogy miért jöttek ide, egyelőre úgy fest nem igazán vannak a helyzet magaslatán. Én pedig épp csak egy napja sem tudok az egész küldetésről ugye, nem igazán állt módomban bármivel is előre készülni. Ami biztos, hogy Hádész odakint vár, és biztos, hogy nem megyek sehová nélküle. Szerencse, hogy gyakorlatilag a részem, így a mágia bizonyára az időnyerővel valamilyen módon rá is hatással volt, csak épp nem kellett a nyakába akasztani a láncot. Valószínűleg nem is akart volna egyikük sem összeborulni egy Nunduval.
Ő még mindig hisz legbelül, hogy a társai is képesek vállalni azt a sorsot, amit ő maga, csupán nem mondják ki. A tettek olykor komolyabbak, mint hogy milyen szónokok vagyunk. Érdekes, vegyes társaság gyűlt össze, afféle szélsőségek. Annabelle a kritikus, Freya a kétkedő, Meaghan a belenyugvó, Viggo és az élcelődő. Na és itt van még nekünk a balsejtelmekkel vívódó Duncan is, a skót hitehagyott kalóz, aki apja örökségét kívánja elpusztítani. Állja ugyan Meaghan pillantását, tudjaisten, hogy mire is kellett is számítani. Ám itt vannak, és ez a fő. Még Annabelle is, akiről valamiért a felföldi próbálja elhinni, hogy legbelül jobb ember lehet, mint azt divatból mutatja magáról. Manapság tényleg elvárt magabiztos, erős nőnek tűnni, és ezzel nincs is semmi gond, de látszik, hogy Annabelle is kezd a két világ közé kerülni, nem véletlen, hogy már a saját útját járná. – Apám jegyzeteiből úgy értelmeztem, hogy nagyon is megbánta, hogy elkészítette. És azzal, hogy így tett, zsaroltak vele, átüldözték a fél világon, mert mindenki a titkát, a működését akarta. El kell pusztítanunk, és ha ez nem lehetséges, eljuttatni olyanhoz, aki képes rá. Mutasd meg nekik a térképet. – Kéri fel Annabelle-t, ugyanis Viggo figyelemelterelése egészen jól működik, senki nem tudhatja róluk, hogy mivel is foglalatoskodnak. Éppen ilyen varázslatokra, áltámadásokra lesz szükség, ha két tűz közé kerülnének. Még az is elképzelhető, hogy a Testvériség, és az aurorok korrupt ága összefog, hogy ellenük törjenek, megszerezve a rubintűzű drágakövet, a fegyverkovács mestermunkáját. Biccent Meaghannak, ő maga is indulna, ám kesernyés mosoly fakad az ajka tövében Viggo újabb poénjain. – Azt hiszem nekem van miért vezekelni, a többi bukott nem érdekel. Nincsenek itt. Ez az én feladatom. És a tiétek, ha már itt vagytok. – Teszi hozzá úgy különösebb felelősségvállalás nélkül. Lehet, hogy a társai csupán a kaland kedvéért vállalták, és valahogyan majd ki akarnak jutni az egércsapdából, de Duncan ereje pont abban az önhittségben rejlik, hogy minden erejével be akarja teljesíteni apja végső kívánságát. Mondhatni, ha nem kell a menekülésre koncentrálnia, akkor ezzel erőt vonhat a kő megsemmisítésbe. Még véletlenül sem akarja magát sajnáltatni. Megvárják még Meaghant, vagy ha valaki még felszaladna a cuccaiért, hogy aztán hátul egymásba kapaszkodjanak. – Nos több mint a semmi, de ez nem magyarázza meg, hogy jutunk oda. – Mert ha időben utaznak is, térben hogyan? Freyara villan a tekintete, ezt az ősöreg boszorkány oldaná meg?
Life is too short to wait...
