2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Köszönöm.- mosolyodom el Lizzy bókjára, bár a csinos talán nem a legmegfelelőbb szó. Inkább az elegáns a szó, amit Lizzy keres, de nem javítom ki. Engem nem zavar. Aztán nem sokkal később ő is eltűnik a környékünkről. - Lehet van valahol valami titkos buli, amiről mi nem tudunk. - nézek Eileen-re egy félszeg vállvonással, amikor végül ketten maradunk. Bár a tényleges műsor még nem kezdődött el, így gondolom mindenki most igyekszik a mászkálni valóit kiélni. - Talán mi is leléphetnénk körülnézni. - vetem fel Eileennek. Közben azért a közönséget, és a porondot figyelem, amikor megakad a szemem Selene-én, akinek a tekintetét követve érdekes jelenetre figyelek fel, és ezzel egy időben a jelenet felé mutatok, hogy Eileen figyelmét is felhívjam rá. Érdekes. Mégis minek lép le valaki egy ilyen díszpáholyból. De a következő pillanatban Selene is elhagyja a helyét, és tényleg kezdem úgy érezni, hogy nekünk is körül kéne néznünk jobban, hogy mi folyik itt. Intek Eileennek, hogy kövessen, és megindulok a padsorok közt. - Tényleg meg kéne nézni mi folyik itt. Selene-t kövessük, vagy a többieket keressük meg? - teszem fel a mardekáros társnőmnek a kérdést. Élénken figyelve minden apróságra lépkedek a sorok között, egyenlőre Selene nyomában, hacsak nem határoz másként Eileen, mert akkor annak fényében módosítom az irányt. Közben pedig a képességemet is bevetve pásztázom a környezetem, hátha találok valami rendkívülit. Mondjuk valami ide nem illő fura varázstrágyat... Ha pedig valahol a padsorok közt az apám is elő kerülne, akkor neki is intek, hogy tartson velünk, ha van kedve. Elvégre mégis csak jó lenne több időt tölteni vele, de máris elszakadtunk egymástól. Pedig talán valahogy megnyugtatna a jelenléte.
//Relikviamester: 2. szint: Relikviákon és ereklyéken kívül képes érzékelni, hogy 10 méter sugarú körben van-e varázstárgy, és hogy milyen irányban. //
ϟAmiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.ϟ
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
Mindenki készséggel válaszol mire lehet számítani az eseménnyel kapcsolatban én pedig tobzódom kicsit. Danny össze borzolja a hajamat amire csak kissé behúzom a nyakamat és hunyorgok egy sort. Kissé meglep a mozdulat, de annyira nem különösebben zaklat fel. Hozzá vagyok szokva a kontakthoz. Anyu mellett, nem is élném túl másképp. Végül Ginny jön velem. Kikászálódok én is a széksorok közül, megcsodáljuk a szalagfeliratot és voltaképp csak egy vad bólogatással jelzem, hogy naná mehetünk a mosdóba! Annyira nem szorít hál égnek, de kényelmesebb ha nincs ez az érzés jelen. Elindulhatunk a mosdók felé közben pedig valami történik. Nem tudnám megmondani micsoda de kívülről kicsit olyan lehet, mintha megesett volna a vércukrom és megszédültem volna. - Elizabeth... - közben megdörgölöm a szemeimet és kissé úgy nézek Ginnyre mint aki valami nagyon rosszat látott. - Hol van Lizzy? Azt.. Azt hiszem nagy bajban van. Nem láttad merre ment mikor levált tőlünk? Mintha azt mondta volna, hogy innivalóért megy.. - egyenlőre nem tartok ott, hogy valódi aggodalommá váljon amit megéreztem, de egyértelműen elfelejtem, hogy amúgy mosdóba akartam menni. Vannak most fontosabb dolgok is ennél! Nekem automatikus lenne, hogy vissza menjek és szóljak Mr. Graysonnak, de fogalmam sincs Lizzy merre van ebből fakadóan azt sem tudom, mikor következhetne be az ami felsejlett számomra. Ginnyre nézek kissé esetlenül. - Lehet, hogy meg fogják támadni.. - bököm ki végül. Ez igen durva vicc lenne és ilyenekkel nem is szokásom szórakozni egy kis kalandozás végett.
♫★♫
Selene White
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-06, 11:54
Olyan erősen figyelem az előttem kibontakozó jelentet, mintha a látható értelem mögé szeretnék látni. A porondmester ismerős, agyam egy régi emléket idéz elém, mikor még apa pici lánya voltam, aki szeretettel vitt magával minden féle eseményre, utcai cirkuszokra és egyebekre. Nem konkrét elmék, de a függöny mögé libbenő alak a főszereplője. Valamiért mégis olyan hátborzongató az egész. Ugyan lehet, hogy a mostani helyzet festi borússá a rég múltat. Hiszen mégis miért lépne le 3 ember egy, látszólag csak nekik fenttartott, díszpáholyból? Ez se nem logikus, se nem helyénvaló. Viszketek a vészterhes levegőtől és szégyen, nem szégyen most sokkal inkább szeretnék a többiekkel lennie. Beütött a csorda ösztön. Miközben, látszólag nyugodtan felkelek, elgondolkozom. Szinte oda se figyelve markolom fel a cuccaimat, s a mellettem lévő széken csücsülő levelet is egyúttal, és rövidesen elhagyom a szektort.
A lépcsőket koptatva erős kényszert érzek a többiekhez való csatlakozásra, mégis inkább a két alak után indulok, akik kifelé mentek az Arénából. A kabátomat hagyom a francba; céltudatosan menetelek kifelé. Hála Merlinnek még mielőtt elindultunk eszembe jutott megigézni a magassarkúmat, hogy ne kopogjon így, hacsak valaki nem keres kimondottan engem, nem vagyok feltűnő jelenség. Amennyiben kijutok és nem állja neki sem utamat, megkeresem a két alakot, hátha még látom őket és továbbra is rendületlenül követem őket. Ha mégsem jutok ki vagy elveszítem őket szem elől akkor megyek csatlakozni a diákcsoporthoz.
Nincs ellenvetésem, felőlem kísérheti Ginny is Alistairt, bár ha legközelebb is ki kell mennie a srácnak, akkor inkább Danyt javaslom majd, vagy én megyek vele, mert valamiért balhüvelykem bizsereg módjára borsódzik a hátam ettől a helytől, s nem szeretném még a mosdóhelyiségben sem egyedül hagyni egyiküket sem. Oké, nyilván a toalettbe nem mennék vele amúgy sem, de Ginny még a váróba se mehet be egy fiúval, így ő kevesebb eséllyel tudja felügyelni, hogy mi történik odabent. De most, most még nem akadékoskodom, csak bólintok, s azzal az integető felé fordulok. Megdöbbenés szalad végig gerincoszlopom mentén. Nem is annyira azért, mert kiderül, hogy nem én vagyok az intés tárgya, hisz ez nem különösebben zavar. De az, hogy mintha szellemet látnék, az sokkal inkább aggodalomra ad okot. Megfordulok a tengelyem körül, s a Shannára hasonlító felé teszek pár lépést, majd mintegy véletlenül hozzá szándékozom érni, ahogy elhaladok mellette. - Elnézést kérek!- szabadkozom, a vállára tett kézzel, tesztelve ezzel, hogy egyrészt jelen vannak-e tényleg a fizikai síkon, tehát meg tudom-e érinteni, illetve, hogy reagál-e a hangomra, tehát szóba elegyedhetek-e vele. Amennyiben sikerül az interakció, úgy maradok a közelében, de ha nem reagál semmit, akkor kissé távolabb - a csoportunkhoz közelebb - megyek, s onnan figyelem mivé bontakozik ki az integetős jelenet. Ha ez egy emlékkép, akkor történnie kell az integetésen kívül másnak is. Gondolom én.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jó szokásom bajba keveredni, ez pedig most sincs másként. Ahogy elnéztem, senki se vett észre, szóval aligha jönne utánam bárki is, ez azonban még nem jelenti azt, hogy megúszom ezt az egészet. Nagy eséllyel büntetőmunkát sóznak a nyakamba, amint visszatérünk a kastélyba, hiszen Paisley professzor rendes ugyan, de felügyelő tanárként jelen pillanatban ő felel értünk, ezt a kihágást pedig minden bizonnyal jelentenie kell majd McGalagony professzornak. Mondjuk, sok időt nem tervezek maradni, csupán körülnézek és kész, már surranok is vissza, remélhetőleg pár percen belül újra a csoporttal leszek. Az persze más, ha időközben a példaképembe botlom. A manók titkos járata meglepően széles, ami talán annak is köszönhető, hogy esetlegesen más emberek is járnak erre a meccsek alatt. Elvégre, ezt a hatalmas arénát karban kell tartani, a rosszul lett embereket el kell látni, szóval nem csodálkoznék azon, ha egy-egy nézőt itt vinnének a Gyengélkedő részlegére. Elvonná a figyelmet a mérkőzésről, ha a sürgősségi ellátást a sorok között kezdenék meg. Tényleg, láttam én már egyáltalán rosszul lett embereket hasonló eseményeken? Nem. Pedig igazság szerint már végigültem egy párat annak idején, még Amerikában. Pillanatok alatt kiérek egy hosszú folyosóra. Igen, jól gondoltam, erre vannak az öltözők. Leginkább csak tippeltem, amikor elindultam, de úgy voltam vele, hogy ha más nem, hát bolyongok pár percet, amíg meg nem találom. Ez viszont az én szerencsenapom, mert sikerül egyből jó helyen kikötnöm. Na igen, nem is lehet másra számítani, ha az ember lánya felkapott sportoló. Voltam már pár alkalommal a kulisszák mögött, sikerült néhány dolgot kilesnem, itt pedig végre hasznosíthattam is eme tudásomat. Kissé büszke is vagyok magamra. Körülnézek, jobbra-balra pillantok, majd legnagyobb döbbenetemre egy papot pillantok meg az egyik szekrény előtt, amint ruhákat vesz elő. Motoros dzseki? Ez most komoly? Nem ismerek vallásos embereket, de aligha hiszem, hogy egy papi reverendába öltözött fickó motorozna... Vagy lehetséges? Nem szeretnék előítéletes lenni, de tényleg nem mindennapi ez az egész. Amikor ő is megpillant, kissé meglepetten mosolyodik el, majd legnagyobb döbbenetemre magához int. Habozok egy pillanatot, hiszen fogalmam sincs azt illetően, hogy mit szeretne tőlem. Nem ismerem, ahogy ő se ismerhet engem, hacsak nem sportrajongó ő is. A dzseki után már ez a fordulat se lepne meg különösebben. Mindenesetre, a reverenda látványa akaratlanul is bizalmat teremt bennem az idegen felé. Talán segítenem kell neki? Igen, ez kézenfekvő. Nyilván más is van a szekrényben, amit nem bírna el egyedül. Jóhiszeműen elindulok hát felé. A pálcám nálam van ugyan, de nem veszem a kezembe, hiszen nem szeretném, hogy sértésnek vegye. Nem kell mindenkiben rögtön a rosszat látnom, nem igaz? A suliban bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben, de ő egy pap. Aligha vezérli ártó szándék. - Segíthetek? - állok meg azért tőle biztos távolságra, nem megyek hozzá pár lépésnél közelebb. Ha szeretne valamit, azt itt is el tudja mondani.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Josie még mindig nincsen színpadon, az idő pereg, és nagyon úgy tűnik, hogy az akcióm után még a “bárónő” is lemászik a színpadról és talán menekülőre fogja. Furcsa az egész, összevonom a szemöldökömet, és már indulnék is meg utána, amikor jön a koccanás. Olvastam a jelentéseket, és Daphne is mesélt róla, bár még mindig nem vallottam be, hogy én voltam a levendula illatú pergamen, mondjuk ha maguktól rájönnének, biztosan nem tagadnám. Ha apám rájönne… az egy másik történet. - Mi…? - szakad ki belőlem, ahogy elsuhan az a magas, kopasz alak, de akármennyire is ráillik a leírás, a zsigereim azt üzenik, hogy egyrészt már eltűnt a tömegben, és csak elterelés, másrészt a grófnő az igazi célpont és jobb lenne Daphneval újra átcsoportosítani az erőnket - illetve egyesíteni. Mivel eddig is arra voltam beállva, hogy merre indul meg a nő, a lépcsőkhöz indulok el én is fürge léptekkel, a viharmadár az égen pedig vészjóslóan köröz. Azt hiszem kimerítettük a “veszélytérez” fogalmát, de nem lenne hasznomra, ha a stadionba vihart idézne ennyi civil között. Bizonyára van egy egyszerű biztonsági szolgálat, ami ügyel a biztonságra nem mi Daphneval, szóval elkapom az egyiket. - Úgy látom a díjátadó ma még is elmarad. Bizonyosodjanak meg a szervezőknél és kezdjék meg minél előbb a civilek kikisérését a lehető legkevesebb fennakadással. - mondom neki, hiszen a színpadon már csak kóvályognak. Természetesen így is kell nekik parancs a vezetőjüktől, vagy a szervezőtől, nyilván nem várom el, hogy egy huszonéves szavára, hiába auror, azonnal pattanjanak. Miközben haladok és lekövetem a “grófnő” vonalát, addig pedig mágikus úton igyekszem felvenni Daphneval a kapcsolatot. Mivel a nő elképesztően tehetséges legilimentor, én pedig a nagyapámtól nagyon korán vettem leckéket, a legkönnyebb utat választom, mentális úton “bekopogtatni”. Daphne, Gabrielle Wolf eltűnt a színpadról a lépcsők felé én pedig beleütköztem egy alakba, aki úgy nézett ki, mint az idézőmágus a jelentésedből. Mi a helyzeted, mi történik itt? Kérdezem, miközben a pálcám ott van a kezemben, de igyekszem nem gondterhes, ideges fejet vágni, mert elhaladhatok menet közben egyszerű civilek mellett és nem akarok pánikot kelteni.
// Auror varázslat, kitalált, többször használt (pszi üzi) Az üzeneted megjelenik egy vagy több célpont elméjében, kezdők érzelmeket közölnek, haladók teljes társalgásra képesek, természetesen legilimenciával-okklumenciával kivédhető, ha idegentől kapjuk. Nem tudom melyik él rá, de auror vari szóval: Sötét varázslatok kivédése: 49 pont Varázserő: 27 pont Telekinézis, tanult legilimentor, etc. //
Teljesen úgy tűnnek, amikor elérem őket, hogy emberek, pedig tudom szinte mindegyikükről, hogy halott és nem kellene itt lenniük, de főleg nem így. Százfűlé főzet lenne? Na de kik akarnák ilyesmivel felhívni magukra a figyelmet? A térképet épp csak egy pillanatra látom, bár próbálom visszaidézni, hogy egyáltalán mi lehetett rajta, de jelenleg ahhoz minimum nyugodt körülmények és varázslás kellene, hogy ezt tényeg véghez is vigyem rendesen. A villanásnyi idő nem volt elég, hogy érdemben megfigyeljem, pedig biztosan fontos, ha elrejtette. - Hát persze... a világ is összeomlik mindjárt... megint. - ezt már csak az orrom alatt morgom magam elé, hiszen kezd túlságosan rendszeressé válni az efféle kalamajka és az ilyen ködös figyelmeztetéseknek sem értettem igazából soha sem a lényegét, főleg hogy a következő pillanatban el is tűnnek. Ha figyelmeztetni akar mégis miért nem lehet rendesen elmondani? Itt viszont túlságosan sok a nézelődő és fél szemmel talán még azt is látom, hogy az a grófnő is kereket old. Azért körbepillantok, felmérem a terepet, hogy még mindig az előkészületek zajlanak-e csak, de ha sikerül megtalálnom valami lejáratot a székek alatt, akkor arra indulok. A szellemek túlságosan valósak voltak ahhoz, hogy csak úgy hagyjam lelépni őket. És vajon ki a fene az a Peyton Sanders, akinek épp most kérik meg a kezét? Igyekszem kizárni a zavarónak tűnő gondolatokat és tehát feltűnés mentesen megtalálni és eltűnni abban a járatban. Amikor már nem lát más, maximum akkor szándékozom varázslással próbálkozni, addig semmiképp sem. - Imagio memories! - a pálcát a halántékomhoz érintem. Hasonlatos varázslat, mint amilyen a merengőkhöz az emlékek levétele is, ez annyiban más, hogy megmutat egy bizonyos emléket célzatosan, amit akár jobban megfigyelhetsz, vagy körbe is járhatsz. Természetesen a varázslattal csak akkor próbálkozom, ha nyugodt körülmények között vagyok, kutató szemektől és pillantásoktól távol.
//Imagio memories: Kitalált bűbáj. A varázslattal a használója képes célzatosan egy saját emléket kivetíteni maga elé, előretekerni, vagy vissza, vagy akár le is állítani, hogy körbejárhassa. Az emlék minél távolabbi annál nehezebb minden részletét visszaidézni. Bűbájtan: 44 pont Varázserő: 32 pont//
Daphne elmormolja a varázslatot, de a szellemek nem tűnnek el, hanem nagyon is láthatóak, enyhén szólva meg is vannak lepődve, hogy valaki közeledik feléjük. Egy térképet nézegetnek, amely mintha több pontot kötne össze, de Gia a háta mögé rejti, amint Daphne közeledik. Végül Saxon szólal meg. – Te is auror vagy, ahogy én az voltam. Ez már többről szól, mint a varázsvilág leleplezése. Menj, menekülj, és tegyék a társaid is, amíg nem késő. Mert ami most következik, az félelmetesebb lesz, mint amit valaha is ismertetek. – Ezzel egyidőben a négy szellem köddé válik, és Daphne csak azon agyalhat, hogy mágiával valahogy vissza tudja idézni a térképet, amit csak egy villanásnyira látott. Vagy.. mivel érzi a szellemek jelenlétét a székek alatti folyósórendszer irányából, elindul arra. Shanna azt nem tudja, hogy ki írta bele a négy felkiáltójelet a naplójába, de Josie már nem jelenik meg. Amikor a szalag megjelenik az égen, még a grófnő is gyorsan távozóra fogja, és biztonsági trollokat küld fel az emelvényre, a nézők viszont már egyre türelmetlenebbek. Nem tudni, hogy miért megy el a házigazda, de a lépcsőkön lesiet az egyik ajtó mögött. Shanna már épp mozdulna, de válon löki egy kopasz nyulánk alak, akiről mintha Dapne már mesélt volna, ő volt az az őrült mágus, aki a varázskönyvből olvasta volna fel az a testcserés varázslatot. De ő nem őrült bele? Most mit keres? A fickó elsiet mellette, és eltűnik a tömegben. Grayson csak alig megy közelebb, de látja, hogy a lány alak valami látomás lehet, olyan jelenés, aki nincs is ott, és nem is neki integet. Egy fiatal, szőkés hajú fickónak, aki Grayson mögött ücsörög, és szintén integet a lánynak. A fickó meglepően hasonlít Shannára. Ám a tanár szerint a két alak ott sincsen, mintha valami sok évvel ezelőtti emlékkép lenne, amit csak ő lát. Különös, hogy kerülhetett felszínre az emlék, és miért látható? A két hugrabugos a helyén marad, Selene nagyon nézelődik, és az ő pillantását követi Daniel, amikor látják, hogy az egyik páholyban egy közismert porondmester éppen veszi a cilinderét, és mintha távozni akarna, egy szőke nőnek és egy magas, fekete köpenyes alaknak súg valamit. A cilinderes eltűnik egy függöny mögött, a másik kettő viszont az ajtón keresztül távozik, ezúttal lefelé, de ki az arénából, mintha a London Bridge felé mennének. Ginny eldönti, hogy a házigazda után ered, netán a kisfiúval marad. Alastair éppenhogy meg tudja ragadni a jövő szövedékét, a bevillanásban mintha Lizzyt látná, amint a lányt fojtogatja valaki. Az említett szöszi elindul az öltözők irányába, ahol egy papi reverendába öltözött fickó éppen egy motoros dzsekit, bukósisakot húz elő az egyik öltözőszekrényből, és meglepett mosollyal inti oda a lányt. Eileen marad a helyén, amikor valaki megkocogtatja a vállát, és amikor hátranéz, egy szőke, fiatal nőt vesz észre, aki kedves mosollyal szólítja meg. - Eileen Silsbury? A híres alkimista? Jóég, nem gondoltam, hogy találkozni fogunk, Hamon mondta, hogy lehetőleg téged mentselek meg, mert te fontos lehetsz az ügyünknek. Aeryn vagyok. Aeryn Baker. Ugye jól sejtem, hogy ki akarsz maradni ebből az egészből?
Határidő: április 10. Javaslat: ha valami olyat írtok bele, amire reagáljak is, azt jelöljétek ki más színnel, a varázslat/képesség leírását, összefoglalását pedig offban kérem. Nyilván nem csak azokkal fog történni valami, akik aktívak, de mivel ez egy interktív társasjáték, ti magatok is kezdeményezhettek
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-03-29, 22:19
- Valószínű maga a díjátadó érdekesebb lesz annak, aki kap is valamit, a közönségnek meg a műsor lesz hozzá a körítés - vonok vállat Alistair kérdésére, hiszen bár érdekel azért a díjátadó maga is, saját tapasztalatból és a srác korából kiindulva pedig ez egy elég logikus válasz. Valószínűleg az jobban le fogja kötni, mint a szövegelés, de ez dettó igaz másokra is, akármennyire rangos az esemény, sok lesz a feleslegesnek tűnő duma a szervezőkől meg mindenféle fontos emberektől. Alig, hogy elfoglaljuk a helyünket, felvillan a nagy kérdés a szalagon... erre igazából csak megforgatom a szemem, sosem voltam híve az ilyen nagyzoló lánykéréseknek, persze az említett csajszi biztosan, úgyhogy azért kíváncsi lennék a reakciójára. Persze az ekkora tömegben esélytelen, hogy kiszúrjam. - Mindenki meglép? - kérdem a mellettem álló Danytől. - Kezdem azt hinni, hogy kimaradok valamiből - filózom félig-meddig magamban. És itt most nem a mosdóba igyekvőkre gondolok, hanem a felszívódó Ginára, arra, hogy Selene jegye mégis máshova szól, hogy a prof is csak így itthagyott minket és Lizzy is olyan gyorsan lelépett, mintha az ital csak egy ürügy lenne. Lehet, hogy én kezdek paranoiás lenni a mostanában számomra összesűrűsödő események miatt, de határozottan jobban kezdek el figyelni a részletekre, mint mondjuk a közönségre vagy a reklámplakátokra, hátha van valami nem odaillő vagy árulkodó. Kezdek bekattani, az tuti... nem kéne a bajt keresnem, megtalál az magától is.
- Ezer hála és köszönet – vetek egy hálás mosolyt Eileen felé, aki megválaszolta a kérdésemet, végül Dany felé fordulok. - Köszi a bókot, te is hmmm... csinos vagy? - némi kérdő hangsúly érződik a szavaimban, hiszen Gilly pasiját nem lenne a legjobb ötlet az egekig ajnározni, de a dicséretre érdemesebb szintén dicsérő szavakkal reagálni. Eközben körbejártatom a tekintetem az arénában. Az emberek gyülekeznek, lassan mindenki elfoglalja a helyét rajtunk kívül, a műsor is hamarosan kezdődik, nekem pedig ég a talaj a lábam alatt. Még az átadó előtt szeretnék váltani néhány szót Josephine McGreeny-vel, hiszen már most úgy érzem, hogy képtelen lennék végigülni az egész rendezvényt. A szememben már-már hollywoodi sztárnak számít, nem csoda hát, hogy mindent megtennék annak érdekében, hogy a közelében lehessek. - Öhm... Az én jegyem máshova szól – torpanok meg bizonytalanul egy pillanatra, miután a többiek a megfelelő szektor felé veszik az irányt, végül csak megvonom a vállam. Egye fene, nem bánom, ha máshol ülök, ráadásul egyébként se lett volna kedvem egyedül végignézni ezt az egészet. - Na, mindegy – lendülök a csapat után két másodpercnyi szünet elteltével. - Legfeljebb elcserélem mással. Mondanom se kell, hogy amerikai kviddicsezőként jobb helyet kaptam a többieknél, szóval minden bizonnyal találok olyasvalakit, aki mindenféle habozás nélkül beadja a derekát és megkapom a helyét az enyémért cserébe. Az üzlet előnyös, én tuti lecsapnék rá szinte azonnal. - Sok-sok szövegre és annál kevesebb érdemleges dologra – válaszolom meg a kis szőke srác kérdését, aki talán a legfiatalabb közülünk. - Én már voltam páron és elhiheted, hogy mindegyik unalmas – teszem azért még hozzá. Jó, általában vannak érdekes dolgok is, de ez a srác még nincs elég idős ahhoz, hogy élvezze a műsort. Ha szerencséje van, akkor lesznek látványmágusok is, akik a háttérben hozzátesznek még a show-hoz, de amúgy más nem igazán akad, amit élvezhetne. Mondjuk, ha nagy kviddics-rajongó, akkor esélyes, hogy lesz itt valaki a kedvenc csapatából. Nem tudom, elvégre az angol díjátadóval nem sok tapasztalatom akad. - Nekem pillanatnyilag nem kell, de innivalót szerzek magamnak – hadarom el a mondatot, miközben kis csapatunk elhalad egy kisebb ajtó mellett. Ez az ajtó nem a folyosóra vezet, hanem leginkább az itt dolgozó házimanók közlekednek rajta keresztül. Amerikában legalábbis ez így működik. Nem zavarják a tömeget, a műsort sem, szinte észrevétlenül képesek ügyködni. Takarítanak, felszolgálnak, ha úgy adódik vagy segítenek, ahol kell. Voltam már a kulisszák mögött. Nekem pedig tökéletesen megfelel arra, hogy egy kis időre ugyan, de leváljak a csapatról. A példaképem még sehol, ideje hát megnéznem az öltözőjét. Hátrapillantok hát és amikor észreveszem, hogy a professzor lemaradt, én is úgy intézem, hogy pár lépésre ugyan, de leváljak a csoportomtól. Amikor biztos távolságba érnek, az ajtóhoz lépek, majd óvatosan lenyomom a kilincset és beslisszanok rajta. Egy kisebb folyosón találom magam, melyen elindulva – reményeim szerint – az öltözőkhöz érek, ahol nagy eséllyel Josephine McGreeny is lehet.
Szívesen hoztam volna magammal Gilly-t, de neki valami más programja volt a barátnőivel, így nem erőltettem a dolgot. Különben meg szerinte ez egy remek alkalom, hogy együtt legyek az apámmal, és jól érezzük magunkat, mint régen gyerekkoromban. Bár én azért kételkedem benne, hogy valaha bármi is olyan lehetne köztünk, mint azelőtt... de legalább normalizálódni, és fejlődni látszik a kapcsolatunk valamilyen irányba, így ez is elég pozitív fejlemény kettőnket tekintve. - Kösz az infót.- mosolygok Eileenre. Végül is hamar túllendülök én is a vöröske eltűnésén. Ismerve Ginát, ő mindig a maga útját járja. Így Eileen, és Lizzy társaságában elindulok felfelé a helyünkre. Közben valahogy Alistair mellénk keveredik egy rakás szendviccsel. Esküszöm, mintha csak az én anyám csomagolt volna neki. Szélesen elmosolyodom, és veszek egyet. Elvégre szendvicsből sosem elég. Összeborzolom a haját, és mosolyogva válaszolok a kisebb hugrás srácnak. - Kösz. Szerintem mindenféle klassz műsor lesz, meg sport bemutató, mint valami nagy gálán. Bár mondjuk arra a hárfára tényleg ráférne minimum egy hangolás.- meg kell hagyni, nem én leszek az évszázad táncdalszöveg írója, de olasz vagyok, és a zenei hallásommal nincs semmi baj. Jelenleg sajnos. Aztán apám fordul felém, és egy pillanatra némi meglepődés ül ki az arcomra. Hiszen nem én vagyok itt a legidősebb, legtapasztaltabb stb... De valahol jól is esik ez a fajta bizalom tőle. - Persze.- bólintok neki komolyan. Így a kis diákcsoport elejére állok, és elnavigálom őket a páholy első sorába, ahova a jegyeink szólnak. Elég király helyünk van. Innen mindent látni fogunk. Szuper. Az arcomról egy lelkes mosoly sugárzik mindenki felé. Alistair felkiáltására fel nézek én is az égi szalagra. Ez aztán a romantika. Igaz, túl fiatal és komolytalan vagyok ilyen lépésekhez, és ez még jó pár évig így is marad, legalábbis az egyetem befejezéséig, azért az ötletet megjegyzem. Bár kikísérném én is Alistairt, amikor Ginny jelzi, hogy ő elmegy vele, - bár nem kifejezetten nekem, inkább az apámnak, ha ugyan előkerült eddigre - bólintok feléjük, hogy vettem a távozásuk.
ϟAmiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-03-26, 09:50
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] A diáksereggel együtt türelmetlenül lépdelek a helyünk felé, majd amikor már a közelbe érünk, újra megnézem a jegyemet. A páholy első sorába szól, ez elég király, nagyobb mosollyal az arcomon indulok is el felé. Igazából nagyon senkit nem ismerek a jelenlévők közül, talán csak látásból, és nem is lépnek velem interakcióba, ezért nem erőltetem a dolgot. Valahogy sikerül Alistair mellé vergődnöm, először csak jót mosolygok a kijelentésein és a kérdésein, de végül úgy döntök, válaszolok is rájuk. - Én arra számítok, hogy izgalmas lesz. Még soha nem voltam én sem ilyen helyen. A kviddics pedig az életem fontos része. - Vonok aprón vállat, és a hárfa-szerű hangszer ekkor nekem is megüti a fülem. Nem gondoltam, hogy itt ilyesmi is lesz, bár mondhatjuk, egyáltalán nem zavar, de viszont a türelmem már egyre inkább fogy. Vagyis inkább az izgatottságom tetőződik, és Josepine McGreeny pedig továbbra sem érkezik meg, amit elég különösnek tartok, hiszen ez egy fontos, kiemelkedő esemény, amiről nem szokás késni. - Elmegyek veled. - Tekintek ismét a mellettem álló fiúra, majd a Profnak jelzek, hogy pisilni megyünk, és ha Alistairnak nincs semmilyen ellenvetése, akkor lassan ki is lépek a folyosóra a székek közül és elindulok. Ugyan még nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy hol lehet a mosdó, de tutira ki lesz írva a falra vagy jelezve egy táblával... Még visszafordulok Alistair felkiáltására az égben repülő szalagról, amin megkérik valakinek a kezét. El kell nevessem magam, mert ez igazán leleményes és akárki is az a Peyton, tutira örül neki. Kicsit emelgetem a nyakamat, hátha meglátom, hogy ki ez a nő, hogyan reagált és hogy esetleg ki engedte el a bűbájt, honnan érkezhetett. Ha nem látok semmit pár perc után ismét a fiúcskára pillantok. - Megyünk? - Persze megértem, ha közben már elmúlt neki az inger a nagy izgalomban, a nagy történések közepette, de nem akarom ám lekésni a díjátadót sem, úgyhogy hamar megejteném ezt a pisiszünetet.
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
Mindneki befut és mindenki leadja a cuccát amit akart. Én körbe kínálom a csapatot így rögtön szendvicsekkel. Grayson professzor figyelme másfelé irányul, de nem látom rendesen az illetőt a naptól, így nem is fordítok akkora figyelmet felé. Különben is inkább a többiekhez csapódom. Tobzódom kicsit közöttük, látszik rajtam hogy örülök, hogy a nagyok között lehetek és csillogó szemekkel minden szégyenérzet nélkül, bele bele hallgatok ki miről beszélget, ha tudok természetesen becsatlakozom, ha nem, feldobok én valamit. - Soha nem voltam még ilyen díjátadón. Ti mire számítotok? - aztán kénytelen kelletlen megdörgölöm a fülemet tenyérrel, mintha csak bedugult volna, pedig határozottan valami más zavar. - Uh.. remélem nem fog sokat játszani azon a valamin. Nagyon rossz hangja van. Pedig esküszöm imádom a zenét! - csacsokog számomra teljesen egyszerű és általános dolgokról. Persze, hogy szeretem a zenét! Anyának a zene az élete, és én is imádom! Annak a zidárnak viszont valamiért egyszerűen nem tetszik a hangja. De lehet, csak egy hangolás kellene neki. Aztán feldobom a remek kérdést amit még most úgy érzem muszáj feltennem, mielőtt elevickélünk a helyünkig és elkezdődik minden. - Kinek kell rajtam kívül mosdóba mennie? - nem akarok neonnyilakat a fejem fölé tűzni, de mivel Mr. Paisley épp elfoglalt az ismerősével, nekem meg a lelkemre kötötte, hogy egyedül ne mászkáljak, így... Kénytelen kelletlen dobom be a kérdést. És mivel ott tartok, igazából mindegy ki jön velem! Ha Shanna varázslata létre jön, akkor pedig nagy nézelődésem közepette felmutatok az égre, meglátva a szalagüzenetet, egy lelkes gyermeteg felkiáltással, nem tudván, hogy ezt ki is idézte. "Szeretlek Peyton Sanders, hozzám jössz feleségül?"
- Nézzétek! Valakinek most kérik meg a kezét! - rajtam kívül fogalmam sincs ki figyel még fel rá, vagy arra, hogy felrikkantottam, vagy hogy egyáltalán meddig úszik ott a felirat. Lehet csak egy villanás volt és mindenki tök sütinek fog nézni, vagy azt gondolják majd fel akarom hívni csak magamra a figyelmet... Bár ezt szerintem már megtettem azzal, hogy közös mosdólátogatást kezdeményeztem...
///Látó (született) I. Képes érzékelni apró rezdülésekből, ha valami rossz, vagy nagyobb változás várható, de nem tudja meghatározni, hogy pontosan micsoda. Mesélőtől kaphat spontán bevillanásokat, afféle intuíciós megérzést a közeljövővel kapcsolatban. Nem konkrét látomást inkább pl. hogy ne menjen egy adott helyre, vagy pont, hogy menjen.
♫★♫
Selene White
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-03-25, 22:12
Miután zöld jelzést kaptam, egy ideig még szöszmötölök velük, hogy ténylegesen ne legyen feltűnő az elpárolgásom. Még az előtt lécelek le a csoporttól, hogy a tanerő átadja fiának az irányítást. Kíváncsi ember lévén legszívesebben azonnal a helyemre rohannák, hátha találok ott valakit vagy valamit. De úrinő lévén nem szaladok, nem keltek feltűnést és inkább csak megfigyelek mindenkit a környezetemben. Nem szimpatikus se a hárfa szó, de a hangszert megszelídítő hölgy. Annyira furcsa légkör lengi körbe az egész arénát, s mintha tőle eredne az egész. De még az is lehet, hogy pont olyan, mint egy hurrikán; a közepe a legbiztonságosabb. Nem szúr szemet nekem semmi, mármint az egyértelmű „hipogroffen a Gringotsban” kívül, így elfogalom a helyemet. A C szektorból látom a B-t és kissé furcsa, hogy nem látom a Professzort.
A feszültség mérőm egyre jobban kiakad; a fura zene, a még furább nő, a tanár, akit nem látok és az engem körülvevő idegenek. Mély levegőt véve átvetem az egyik térdemen a másikat és körbe pillantok. Feltűnik, hogy a mellettem lévő hely üres, de van rajta egy fehér boríték, gondolom ezért nem ült ide senki. Nagyon gondolkozom, hogy felvegyem-e, mert furdal a kíváncsiság, de nem így neveltek. Nos, reménykedek benne, hogy valaki elfoglalja ezt a helyet és megment a saját vívódásomtól. Sóhajtva járja végig tekintem az egész arénát, hátha látok valamit ebből a szögből.
Meglepve hallom, amit Selene mond. Elgondolkozva hümmögök párat, s közben próbálom felidézni magamban, hogy Dumbledore professzor mit mondott. Szentül emlékszem, hogy a B szektort említette, hogy minden jegyen az volt, de egyrészt ő se mai kakas már, másrészt én is emlékezhetek rosszul, harmadrészt a kisasszony is olvashatta félre, szóval ezen nem akarok fenn különösebben. Csak bólintok, jelezve ezzel, hogy értettem és vettem az adást, aztán ennyiben is hagyom. Örülök, hogy Dany is velünk jön, bár azt furcsállom kicsit, hogy az Ollivander-lányok közül nem a barátnője jelenik meg köreinkben. Én az ő korában biztosan addig könyörögtem volna, amíg Lizzy át nem adja a jegyét Gillynek, vagy mondjuk csokibékakártyákért cserélek egyet valakivel, hogy a kis lámúrom is velem tarthasson. Vagyis, hát az ő korában már épp nem. Akkoriban már nagyban az édesanyja töltötte ki minden gondolatomat. Nem zavarom a cseverészésület, hadd beszélgessenek a diákok egymással. Alistairre persze jobban odafigyelek, ha van kedve akkor vele végigbeszélgetem az utat, elvégre egyrészt nem érzi cikinek a társaságomat, másrészt pedig ő közöttünk a legfiatalabb. Elhagyva a ruhatárat a helyeink felé terelem a csapatot, amikor észreveszem a felém integetőt. Összevont szemöldökkel még meg is torpanok egy pillanatra, lemaradva így pár pillanatnyit a csapattól, ha ők haladtak tovább. - Megtennéd, hogy leülteted őket? Egy perc és jövök én is! - fordulok Dany felé. Nem ő a legidősebb, de ő a fiam, így tőle kérek segítséget. S hogyha kötélnek áll, akkor én a magam részéről megállok ott, ahol vagyok, s hívogató mozdulatokat teszek a zöldeskék szemű, szőke lány felé. Bármennyire is érdekeljen a hívása, nem hagyhatom el a diákokat, viszont szeretném jelezni számára, hogy észrevettem, s akármi is legyen a gond, segítek, csak jöjjön le hozzánk, ha tud.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Körbejárom a kiszögelléseket, ahogy Daphnenak is mondtam, és mikor nem találok semmi többet, mint amennyit a familiárisom jelentett - tehát semmi érdemlegeset egyelőre - felcsapom a naplót a pálcámmal egy igézést bájolok rá. Hogy a mugli kockák is értsék: lényegében benyomom a kötetben a ctrl+f-et és rákeresek Gabrielle Wolfra. Nem találok sokmindent, sőt, elsőre semmit, aztán egyszer csak megáll a napló egy egészen más névnél.
Peyton Sanders!!!!
Ki írhatta ezt? Jake? Hányszor megmondtam, hogy vagy egy, vagy három jel, de ne kettő és ne négy! Idiótán néz ki. Próbálom közelebbről megnézni az írást, hogy valóban Jake-é e, hiszen rajta kívül senki sem férhetett hozzá, aki tud róla, az is csak Gemma és Dane, de velük már egy ideje nem találkoztam. Egy kicsit összeszorul a szívem, ahogy arra gondolok, hogy Jake nincs most itt velem, hogy ezt az akciót - is - nélküle kell végigcsinálnom, de erőt veszek magamon, megfogadtuk már réges régen, hogy nem leszünk szentimentálisak, ha a hivatásról van szó. Csellel akarok élni, nem szemtől szembe konfrontálódni, hiszen a színpadról nem szedhetem le csak úgy a nőt, akit mindenki tisztelettel kezel, ahogy láttam, és grófnőnek hív, ráadásul Josie-t is becézve emlegeti, amire még magasabbra csúszik a szemöldököm. Valami pedzeget belülről, ami azt diktálja, hogy a nőnek semmi joga így hívni, pedig semmit se tudok a kapcsolatukról, ez csak egy megérzés, hogy nem lehetnek olyan közeli ismerősök, különben én is ismerném. A lépésem igen csak feltűnő, de még is aprócska reakciót várok a nőtől, vajon meglátok valamit az arcán, vagy rezzenéstelen marad? Vajon hagyja, hogy a név az égen szaladjon végig, mindenki szeme láttán, vagy el akarja tüntetni minél hamarabb? Ugyanis az a tervem, hogy ameddig a sasom köröz, addig a pálcámmal egy bűbájt igézzek és a szalagszerű hirdetést, ami minden sportarénában a reklámokat szokta futtatni, most egészen mást mond.
Szeretlek Peyton Sanders, hozzám jössz feleségül?
És még egy-két pukkanásos tüzijátékot is intézek a bűbájhoz, hogy ne kerülhesse el a nő figyelmét a változás semmiképpen. Én pedig megbújok, hogy ne álljak annyira telibe láthatóan, és lesem a nő reakcióit.
// Bűbájtan kiemelkedő, szakmódosítóval választott: 34 pont Kitalált illúzió, ami átírja a feliratot a szalagon és pukkant néhány tüzijátékot. //
Elköszönök hát Shannától legalábbis egy rövid időre, amíg mindketten elvégezzük a teendőinket és körülnézünk, nem látunk-e valami gyanúsat. Na igen mostanság már az a meglepő, ha semmi sem gyanús, úgyhogy több esélyt látok rá, hogy valami mégis csak félremegy majd, mint hogy minden rendben zajlik. Nekem a puccos dáma sem szimpatikus, de könnyen lehet ez puszta előítélet is a származási különbségekből adódóan. Nézelődök a sorok felé, a kijáratokat, bejáratokat pásztázom, ahogyan sétálok körbe és igen kiszúrom a furcsa csapatot. Le is döbbenek, dermedek a nagy járkálás közelette és kb. úgy nézek, mint aki szellemet lát és hát stimmel is, hiszen a fentiek közül tudtommal hárman is halottak, a jelentések alapján a negyediknek pedig nem is kellene itt lennie, hiszen valamiféle őr a Függönyön túl. Felettébb különös az egész. Pislogok párat akaratlanul is, hogy tényleg jól látom-e őket, de ha nem tűnnek el hirtelen mégis a szemem elől - habár jó eséllyel, ha eltűnnek se hagyom annyiban a dolgot - elindulok feléjük, hiszen választ nem kapok, ha nem nézem meg magam. Ha sikerül eljutnom hozzájuk még kellő távolságból intek a pálcámmal és suttogom el a jól ismert Finite incantatemet is. Hátha álca, alakváltók, százfűlé főzet, tudom is én, na de mintha más nem is látná őket, hiszen Digbyről mindenki tudja, hogy halott. - Elnézést... biztosak benne, hogy erre a helyre szól a jegyük? Ellenőrizném! - szólítom végül meg őket, ha sikerül tényleg odaérnem és a varázslat sem mutatja, hgy ne ők lennének. Ha kell persze jelvényt is villantgatok. Na, de ha nem élnek akkor mégis hogyan tűnnek teljesen élőnek és miért vannak itt? Mindenesetre a jegyüket kérem el első körben. A fizikai kontakt, ez lenne a célom, hiszen ha szellemek, akkor nem tudnak nekem csak úgy átadni egy jegyet, hiába tűnnek a szemem számára élőknek.
Telik az idő, a diákok és meghívottak leadják a ruháikat, de csak nem akar elkezdődni a dolog. A grófnő egy furcsa, hárfa-szerű hangszeren ciripel, és Daphne számára ismerős a tárgy, hiszen ez volt a zsupszkulcs, vagyis a zidár, amikor az alagutakból jöttek ki. A nő időnként türelmet kér, szerinte „Ms.Josie bizonyára okkal késlelkedik." Többen beszélgetnek, szocializálódnak, lassacskán mindenki elfoglalja a helyét, csupán Daphne járkál, meg Shanna forgatja a naplóját. Daphne a láthatatlanság felfedésével egy kisebb csapatra lesz figyelmes az egyik páholyban, Saxon, Gia, Pandora Lovegood, és Dick Carlmichael nézegetnek egy papírlapot nagyon elmélyülten. Az első három halott, a negyedik pedig a függöny őre. Akkor mit keresnek az élők világában? Shannaé pedig mivel ez afféle univerzális napló, talál valamit, de nem a grófnőről, hanem egy hozzá külsőre nagyon hasonlító könyvtárosról, bizonyos Peyton Sandersről, akinek a neve mellett négy nagy felkiáltójel éktelenkedik. Vajon ki írhatta oda ezeket? És mitől óvná így az olvasót? A lélekállata nézelődik, de még nem talál semmi említésre méltót. Még. Grayson ahogyan terelgeti a kisebbeket, a fenti széksorok tetején egy zöldeskék szemű, szőke lányt lát, aki mintha neki integetne, amolyan kérlelő mozdulattal. Lehet, hogy csak a napfény vakítja el a tanárt, de lehet, hogy a lánynak afféle angyalszárnyai lennének?
//Határidő: március 30. Javaslat: ha valami olyat írtok bele, amire reagáljak is, azt jelöljétek ki más színnel, a varázslat/képesség leírását, összefoglalását pedig offban kérem. Nyilván nem csak azokkal fog történni valami, akik aktívak, de mivel ez egy interktív társasjáték, ti magatok is kezdeményezhettek//
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-03-11, 21:43
Manapság már meg sem lepődök a meglepőnek vélt fordulatokon. Ezúttal viszont különösebb gyanú nélkül fogtam a kezembe a meghívót, nem úgy, mint mikor legutóbb jött egy hasonló a semmiből - tudomásomra jutott, hogy jópár más diák is kapott ugyanilyet, tehát elég valószínű, hogy nem kellett ezt annyira felfújni. Illetve elég csak magának az eseménynek a szempontjából, ami azért elég rangos. Nem zárom ki a lehetőségét az összeesküvéseknek, de azért igyekszem nem ráparázni. Az alkalomhoz illően elegánsan, de nem különösebben túltolva érkeztem, még időben a megbeszélt időpontra az aulába. Az öltözékemet kiegészítve természetesen a nyakamba kanyarítottam a zöld-ezüst csíkos sálamat. A szabályokat vettem; habár "bölcs egyetemistaként" nem lett volna kötelező a tanári kíséret, nem zavart különösebben a dolog. Elvégre nem vadidegenekkel leszek kötelező jelleggel összezárva és kínzásra ítéltetve. A később érkezőknek is köszönök, illetve az induláskor a már ismert arcokhoz csapódom. A ruhatárban elbúcsúzom a kabátomból, hideg nem lesz, nem tartom indokoltnak a viselését órákon át, a sál viszont marad csak úgy a nyakamba dobva. Táskám nem is volt, köszönhetően a tértágított zsebeknek, amiben minden fontos cucc elfért. Miközben elindultunk a szektorunk felé, éppen feltűnt, hogy Gina eltűnt mellőlem. A ruhatárnál még láttam, most pedig mint a kámfor; de nem voltam egyedül a hiányolásával ezek szerint. - Öö, nem, a ruhatárnál láttam utoljára - feleltem Dany kérdésére, miután az előzőt is megválaszoltam röviden. Körbenéztem, több szem többet lát alapon, de miután nem láttam a közelben, és tudva, hogy milyen, úgy voltam vele, hogy úgyis előkerül majd, vagy sem. Az ő döntése, nem lep meg, hogy az első adandó alkalommal meglógott. - Tulajdonképpen annyi annyi a lényeg, hogy amúgy leléphetünk külön, ha szólunk - adtam ezen kívül tájékoztatást nemcsak a srácnak, hanem az éppen beeső Lizzynek is a kérdéses részletről.
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-03-11, 18:52
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor először hallottam erről a díjátadóról, már akkor biztos voltam benne, hogy valamilyen úton, módon ott leszek én is. Nincs az az isten, az a program, ami miatt egy ilyen nemes és nagy színvonalú eseményt én kihagynék... én aki minden követ megmozgat annak érdekében, hogy sikeres kviddicsező lehessek. Ugyan tisztában vagyok a választási lehetőségeimmel, ami még mindig nagy dilemma számomra, de ez a nap nem erről fog szólni, csakis a kikapcsolódásról és az álmokról, amiket egyszer majd hasonlóképp én is el szeretnék érni az életem során. Minden követ megmozgattam azért, hogy szerezzek egy meghívót, de Fortuna ismét rámosolygott, hiszen nem is nagyon kellett megküzdenem ezért, az egyik vacsora alkalmával egy óriási muffin alatt amit a tányéromba tettem, ott is volt. Büszkén vettem magamhoz és olyan jóérzéssel töltött el a lehetőség, mint talán még semmi más, soha. Az elmúlt hónapokban történt dolgok szinte meg sem fordultak a fejemben olyan mámorban úsztam. Aznap éjjel szinte aludni sem aludtam, izgatottság járta át a testem, ám reggel ezt sikerült megéreznem amikor edzésre került a sor. A bödön tea, a töklé, de még a jókora adag rántotta sem hozta meg az erőmet, inkább csak még inkább az ágyba húzott volna le. Még indulás előtt, kénytelen voltam néhány órára lefeküdni, de az sem volt valami pihentető alvás, hisz végig az járt a fejemben, hogy mivan, ha elalszom, mivan, ha elkésem! Még lemaradok. Végül felkeltem, felöltöztem csinosan, és útnak indultam az arénába, a megbeszélt időre, a megbeszélt helyre. Amikor én már odaértem, néhányan ott gyülekeztek az aulában, arcomról a boldogság tökéletesen leolvasható volt, de biztos vagyok benne, hogy a többiek is megtisztelésnek veszik és örülnek annak, hogy eljöhettek egy ilyen eseményre, kiszakadva a Roxfort hétköznapjaiból. Felüdülés. - Jó napot, sziasztok! - köszöntöttem mindenkit, majd a hozzám korban közelebb álló, hugrás lány mellé álltam, még kicsit hasonlítottunk is egymásra vörös hajunk miatt, csak a sálunk házszíne különböztetett meg minket. A jegyemet kezdtem el nézegetni, de nem szólok semmit, csak várom az instrukciókat, igazából nem szívesen szakadnék el a csoporttól, annak ellenére, hogy egyedül is képes vagyok alkalmazkodni. Közösen mindig bulisabb, és engem ugyan az sem zavar, ha közben segítenem kell a kisebbekre ügyelni. Nyilván Paisley prof.-nak sem lesz ez kis falat, ám nekem még mindig az az első, hogy jól elraktározzam az élményeket, történéseket az emlékeimben, hiszen ki tudja, mikor adódik legközelebb ilyen alkalom! Báár... lehet, hogy az majd az enyém lesz. Hm, de szép is lenne!
Apám baglya finoman szólva sem a barátságosságáról híres. De még így is jobban kijön velem, mint vele. Pedig aztán az én állatokhoz való érzékem is közelíti a nullát. De talán azért együttműködőbb velem az a madár, mert én apámmal ellentétben hajlandó vagyok Guano-nak hívni, akár az egész hugrabugos asztaltársaság előtt is. Sőt ezt általában egy kaján vigyorral is megtoldom. Most egyszerűen csak elcserélem egy darab virslire vele a levelet, amit hozott. Kicsit csodálkozva forgatom az aranyszín meghívót, és jegyet. Persze többen is kaptak ilyet, ahogy látom, nem egyedi dolog. Az apám félre ismerhetetlen kézírásával ellentétben, amivel az instrukciókat adja meg a csoport számára a gyülekezőhöz. Tehát ő lesz a kísérő tanár. Talán ő szerezte nekem a meghívót, és jegyet? Ezt valami apa-fia programnak szánja? Tudja, hogy oda vagyok a sport rendezvényekért. Talán így akar kárpótolni a rengeteg elmulasztott időért? Igazából, néha még mindig elég nehéz kiigazodnom az apámon. Egyszerűen nem látok a fejébe, nem tudom mit vár tőlem? Pedig az elmúlt hónapokban annyiszor ültünk le beszélgetni, annyiszor próbáltuk tisztázni... de valahogy a kapcsolatunk még mindig törékeny jégnek tűnik. Ugyanakkor sokan kaptak meghívót, egy egész csoport, akit Gray kísér, nem ő egyedül, tehát nem is egyéni családi program. Vagy mégis tekinthetne rá így? Gyakorlatilag a gondolataim az apám, és a kapcsolatunk jellege körül forognak leginkább, nem is a meghívón. Ezért még a szokásosnál is szétszórtabb vagyok. Sikerül elkésnem gyakorlatilag az összes órámról, és a folyosón véletlen néha fellökök valakit, ahogy figyelmetlenül neki megyek. Hogy aztán sűrű bocsánatkérések közepette segítsek összeszedni a szétszórt holmikat. Persze mire elérkezik a gyülekező addigra szinte biztos vagyok benne, hogy az apám fülébe is eljutottak a késések. Ez a hátránya, ha tanár az egyik másik szülőd. Képtelenség bármit eltitkolni. Na nem mintha eddig nagyon érdekelte volna, vagy kérdőre vont volna a viselkedésem és a jegyeim miatt. -azt az egy "jeles" alkalmat leszámítva- Sőt. Csak hát szeretném, ha ez így is maradna. Nem kell a hegyi beszéd tőle, a pontosság mintaképétől, aki ott van mindenütt félórával korábban minimum. És persze, hogy most nem találom meg a nyakkendőm, se a sálam, se semmim... Így, mivel már az aulában kéne lennem, ezért a szobatársam nem kicsit gyűrött nyakkendőjét aggatom futtában magamra. Úgy ahogy. Nem akarom tudni, hogyan nézhetek ki, ahogy néhány perces késéssel, szó szerint becsúszok a csoporthoz, apám beszéde végére. - Ciao apa! - köszönök neki, inkább kínos, mint őszinte mosollyal. Aztán persze meghallom Gina szavait magam mellől, ahogy olaszul válaszol apám szavaira, amiknek épp csak a végét csíptem el. - De Professore, ártatlan vagyok, fogalmam sincs mire céloz.- néz feltűnően ártatlan arccal az apámra a vöröske. Aztán rövid pergős olasz szóváltás és lökdösödés alakul ki Gina és köztem, nem épp illendő szavakkal, de végül sikerül leboltolnunk egy jegy cserét, hogy én apám mellé ülhessek majd, ő meg tudja a baj hova, a szektor másik felébe. Tökéletesen megfeledkezve róla, hogy apám hallásának valószínűleg töretlen semmi baja. Odaérve az aréna ruhatárához, leadom a kabátom, és várakozólag nézek apámra, hogy elinduljunk be elfoglalni a helyeinket. A vöröst már nem látom, ahogy körbe tekintek. Így Eileen-re villantok egy mosolyt, és tőle kérdezem meg, előbb udvariasan, hogy "Hogy vagy, mizú veled mostanában?" majd hogy "Nem láttad a Vöröskét?" mert az előbb, még mintha vele beszélgetett volna. Vagy nem? Na mindegy is. Annyira azért nem fontos, és nem fog hiányozni. Aztán meglátom Lizzy-t és mosolyogva lépek mellé. - Szia Lizzy! Nagyon csinos vagy. Tulajdonképpen ez jó kérdés. Én is lemaradtam a találkozó elejéről. - mosolygok Lizzyre, majd nézek az apámra, próbálva kitalálni, hogy most mit gondolhat. De hát nem vagyok legilimentor, így ez egy esélytelen próbálkozás....
ϟAmiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.ϟ
Kviddics díjátadó? Azt hiszem, egyértelmű, hogy ott a helyem. Mivel híres játékos vagyok a hazámban és Angliában is sokat mond a nevem, természetes, hogy kaptam hivatalos meghívót. Abban az esetben is megjelentem volna, ha esetleg nem hívnak, de így azért sokkal jobb. Kissé kellemetlen lett volna számomra az aranyjegyekre vadászni vagy másoktól elkunyerálni a sajátját. Ahogy azonban magamat ismerem, mindkét esetben felbukkantam volna a helyszínen. Nem vagyok valami csajos teremtés, leginkább fiús göncök lapulnak a szekrényemben, hatalmas szerencsémre viszont van egy nővérem, akivel egyezik a méretünk, úgyhogy kölcsönkértem tőle egy ruhát, ami talán ideális egy ehhez hasonló rendezvényre. Lila, vékony anyagú, elől sokat sejtető, számomra már-már a merész kategóriába esik, habár a griffendéles sálammal sikeresen veszem eme akadályt is. A hajam ezúttal hullámos, a fülemben egy kerek, fehér, középen fekete fülbevaló virít. Felülre veszek azért egy kabátot is, hiszen nincs még olyan jó idő, hogy csak így flangáljak. Az aulában való találkozót lekéstem természetesen, tekintettel a rengeteg időt igénybe vevő sminkelésre és öltözködésre, de némi útbaigazítás után seperc alatt megtalálom a kis csoportot a ruhatárnál. Sietős léptekkel szelem hát át a vékony folyosót, majd lépek a kísérő tanárunkhoz. - Elnézést a késésért, Mr. Paisley – szólalok meg kissé pihegve és a hidegtől némileg kipirult arccal. Jó, azért a rohanás se tett jót számomra, de ezt a világért se vallanám be még magam előtt se. - Lemaradtam valamiről? Itt természetesen az elmúlt percekben való megbeszélésre célzok. Együtt maradunk vagy mindenki mehet külön a dolgára? Eszembe jutott, hogy talán be kellene lógnom a kulisszák mögé. Josephine McGreeny elég ismert játékos, ha lehetne, váltanék vele pár szót a rendezvény előtt. A példaképemnek is nevezhetném, hiszen még az se állna távol a valóságtól. Izgatottan pillantok hát körbe a válaszra várva, mintegy keresve az odautat. Ki kell táblázniuk, nem igaz?
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
A Nagyteremben az ebédlőasztalnál hullik rám egy célraröpült törpekuvik, olyan lendületesen landolva, hogy szétborítja a bögrémet és szegény, jó hogy nem landol a kajámban. - Conan! Jól vagy kishaver? - igen a Conan a barbár című film után neveztem el. Nem azért mert tetszett volna... Igazából a felét végigsikoltoztuk Amarával, nevetve, meg... borzadva és hol én takartam az ő szemét, hol fordítva, hol a saját fülemet fogtam. Anyu nem is tudja hogy megnéztük... Igazából vicces volt mert Ami-vel közben ökörködtünk szinte végig. A baglyom pedig csak azért kapta ezt a nevet, mert szegény olyan szörnyen repül, hogy landolásnál mindent letarol maga körül és gondoltam illik hozzá. Fogalmam sincs hogy képes így kaját vadászni magának, de lehet egyszerűen bele számolja a landolást és azzal zúzza le őket... A borítékot kihalászom a citromos tea tócsájából. Hagyom, hogy közben Conan az ebédemből marcangoljon. Egy gondos mozdulattal magam mögött lerázom a borítékot, mint macska a lábát, majd kibontom, mintha mi sem történt volna. Anya itt van a suliban, így őt bármikor meg tudom keresni, a szünetekben, apa meg... nos ő már egy ideje el van tűnve és nem szokása bagollyal levelet küldeni. Személyesen érkezik mint a Mikulás, vagy sehogy. Remélem jól van. Azzal köszönt el, hogy nagyon fontos dolgot kell elintéznie, és lehet, hogy hosszabb ideig nem fogunk találkozni vele. Cserébe anyut boldogítjuk Ami-vel! Mielőtt kivenném a küldeményt a borítékból eltűnődök, hogy amúgy hiányoznak a régi barátaim is. Nem is tudtam tőlük elköszönni. Biztosan nem esett jól nekik sem... És mivel egy másik síkon vannak, aligha tudnék nekik baglyot küldeni vagy ők nekem vagy Ami-nek... De azért jó lenne! Kiveszem a jegyet a borítékból és csodálkozva megforgatom. Látom, hogy nagyjából egy időben velem még párakat ugyanilyen arany meglepetés érte és rögtön kérdezgetni kezdem őket hogy ez mi ez mi ez mi? Aztán mindenki válaszából össze rakom, hogy miről is van szó és hamarosan már szerveződik is a díjátadóra egy csoportos látogatás, tanári kísérettel. Anyutól elkéredzkedtem. Azt sajnáltam, hogy Ami nem kapott levelet, de... néha van hogy ő is kap valamit amit meg én nem. Ez ilyen.
Végül a megadott napon a megadott időben a gyülekező csoporthoz csapódom, egyszerű fekete farmerban, övvel, mert attól anyu szerint komolyabbnak tűnök, fekete garbóban, meg farmerdzsekiben, és a tőle eltulajdonított szörnyecskemintás torna-málhazsákkal a vállamon. Leginkább szendvicsekkel és innivalóval van tele. Persze az elengedhetetlen sárga-fekete sál ott virít a nyakamban. Mikor megérkezünk helybe, Mr Paisley szavaira csak ártatlanul elmosolyodom. - Szerintem a tanárok menők! Anyu is az, úgyhogy ez nem lehet ciki dolog. - mondom egy gyermeteg vállvonással. Meg van egy olyan érzésem, hogy mosdón kívül nagyon másfelé nem fogok elkalandozni, oda meg... inkább mennék úgy, hogy egy lány kísérget.- Kér egy szendvicset? - én aztán nem zavartatom magamat. És amúgy is túl soknak vélem az elpakolt mennyiséget csak saját magamnak. Nem akarok semmit leadni a ruhatárban így csak várok, hogy elinduljunk a szektorunkba.
♫★♫
A hozzászólást Alistair Wilson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-04-15, 01:36-kor.
Selene White
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-03-10, 13:52
Arra kelni reggel, hogy valami csikizi az orromat nem éppen kellemes. Az ezáltal kiváltott tüsszentés erejétől felülni pedig egyenesen fantasztikus érzés. Minden dühömet egy pillantásba összpontosítva fordulok a titokzatos gaztevő felé…ami egy boríték? Mégis mikor? Hogy? Talán az egyik manó bagolynak állt? Akkor sem kéne bejönniük amikor alszik a varázsló lánya. Megrázom a fejemet és azonnal kibelezem a gonoszt, s meglepődve látom, hogy aranyló belsőségei vannak. Minő mesterkélt miliő. A jegy mellett egy cetlit látok, melyen csak akkor rajzolódnak ki a szavak, amikor ránézek. „Talán itt megtalálod, amit keresel.” Hogy az a… Biztos a hülye firkász adta ki minden jött-mentnek, hogy mennyire elkeseredetten keresem az apámat. Ami valahol igaz, mással kéne foglalkoznom, de a suli jól megy. A párkapcsolati életem a nullával egyenlő és a „Legendás lények és megfigyelésük” óta nem adtak ki egy valamire való könyvet. Lényeg, ami lényeg, hogy akár el is mehetek erre a díjátadóra. Szeretem a kvidicset és vannak szexi játékosok. Akik mondjuk szinte biztosan nem jönnek el az ilyen eseményekre. A nagyi is azzal traktál folyamatosan, hogy fontos megjelenni az ilyen eseményeken; azt kell mutatnunk, hogy minden rendben. Hülye játszmázások, hülye befolyásoló nagyi. Hülye én, hogy hallgatok rá. Hülye, hülye Sewe…
Az egész napot kétségek közt töltöm. Menjek, ne menjek? S ha megyek mennyi az esélye, hogy találok bármit is, aminek köze van apámhoz? Aztán egyszer csak meghallom, hogy mások is erről beszélnek, jegyeket lobogtatnak és az aulai gyülekezésről diskurálnak. Oké, ez egy jó fedő story lesz. Időben elkészülök, megnyugodva, hogy nem én leszek az egyedüli diák, aki megjelenik az eseményen. Kelletlenül magamra veszem a régi hugrás sálamat. Még ma is olyan élénk sárga, mint elősben. Minden gond nélkül megjelenek a gyülekezőn. Oda érvén, pedig sietve leadom a kabátomat, s a tanerőhöz lépek. Hátha sikerül kéretlen fülektől mentesen beszélni vele. - Paisley Professzor. - Kezdek bele halkan. – Az én jegyem a C szektorba szól. – Kérlelő tekintettel nézek rá, hogy ne csináljunk nagy ügyet a dologból. – Felnőtt ként felelősséget tudok vállalni magamért. Viszont szeretnék ugyanúgy a csoporttal visszamenni. Az jó, ha itt… - Próbálok egy, a helyet megjelelő jellegzetességet keresni tekintetemmel, de minden eléggé egyhangúnak tűnik… Vagy csak én magam vagyok olyan ideges, hogy elsiklok a részletek felett. – a ruhatár bal szélén találkozunk? – Jobb ötlet nem lévén maradok a legegyértelműbb helyi megkülönböztetőnél. Amennyiben a tanár rábólint a dologra, a lehető legkisebb feltűnést keltve szakadok el a csoporttól és keresem meg a helyemet.
Sosem kaptam még ilyesféle kiküldetést, most azonban megtiszteltetésnek veszem, hogy dumbledore professzor éppen rám gondolt. Nyilvánvalóan azért, mert szükség lehet a nyelvismeretemre egy ilyesféle rendezvényen, de akárhogy is, büszke vagyok arra, hogy én kísérhetem a csoportot még akkor is, ha nem vagyok egy elhivatott kviddicsrajongó. A megbeszélés szerint az aulában vártam a diákokat, a kijelölt időpont előtt már egy fél órával odaérkezve. Szeretek mindenhol első lenni, tanárként főleg kötelességem előbb odaérni, hogyha valamelyikm diák korai fecske volna, akkor se veszítsük szem elől. Az iskolai egyenruhát jelen helyzetben nem tartottam kötelezőnek viselni, de a sálviselésre megkértem mindenkit, aki a csoporttal érkezik, hiszen így be tudom messziről azonosítani őket, ha elkallódnának a tömegben akkor is. Az rendben van, hogy arcról és névről mindegyiküket ismerem, de nagykorúakat is kísérek, s ők jóval szabadabban mászkálhatnak majd, én pedig nem vagyok csillagvizsgáló szemmel megáldva. Jó az, ha a házsál velük van, még akkor is, hogyha nem passzol az elegáns öltözethez, ami egyébként a rendezvényre dukál. Öltönyömhöz és fekete szövetkabátomhoz én is felkaptam a Griffendél színeiben pompázó nyakkendőt, s ha már sálat kértem a többiektől akkor azt is. Borostámat ezúttal korrekt szakállá növesztettem és szabályosra nyírtam, hogy mégse nézzek ki ősemberül. Amikor mindannyian megérkeztek, akkor pedig idejét éreztem annak, hogy pár alapszabályt tisztázzunk. Csak a szokásos, amolyan tanárosan. - A B szektorba szól mindannyiunk jegye, az ülésrendet nem szükséges tartani aszerint, hogy melyikőtök milyen székszámú jeggyel gazdagodott. Ha valamit meg szeretnétek nézni, valamerre el kívántok távolodni a csoporttól az nem tilos, de előtte mindenképpen szóljatok nekem. Nincs szigorú szabályokhoz kötve a jelenlétünk, viszont Mr. Wilson, téged megkérlek, hogy egyedül semerre ne menj, mindig legyen veled valaki nagykorú a csoportból. Ha kínos, hogy egy tanárral lófrálsz, akkor a hölgyeket is választhatod erre a célra. - mosolygok rá egy cinkos kacsintás kíséretében Alistairre, majd Gina felé fordulok. - Akármi történjék, Accipiter kisasszony, a szokásos magánakcióktól kéretik tartózkodni. - intem meg finom szigorral. Hallottam ezt-azt, s hát van is tapasztalatom a temperamentumát illetően. Nem akarok rövid pórázt adni rá, de az biztos, hogy nem kívánom szem elől téveszteni.
Odaérve az Arénába ha van ruhatár, akkor először odakalauzolom a diákokat, hogy leadhassák a kabátjaikat, s ha kell ismét felszólítom őket arra, hogy a sál (vagy bármi más, ami színeiben a házuk jellegzetességeit viseli, mint nekem a nyakkendő, akár lehet ez a lányoknak stóla is, Alistairnek meg szintén nyakkendő) vagy amit megbeszéltünk felismerhetőség érdekében az maradjon náluk. És aki hozott kézitáskát, annak a leadását se javasolom, de persze ebbe nem szólok bele. Nem vagyok nőből. Én nem járok retiküllel ugyebár. A helyünk felé próbálom orientálni a seregletet, s közben ha észreveszem Shannát és Daphnét, odabiccentek feléjük. Griffin kisasszonyt az iskolából elvégre ismerem.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
