2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Galen ugyan bármennyire is igyekszik nem szúr ki ismerős arcot közel s távol, viszont a karnevál hangzavara ellenére is meghallatja a közelből szűrődő tompa puffanásokat, amikbe mintha minimum kiáltások is keverednének. Ha jobban körülnéz és arra kapja a fejét már csak kíváncsiságból is, akkor bizony láthat egy kis utcában a falra vetülni néhány nem épp békés árnyékot, mintha minimum verekedés zajlana a közelben. Aztán láthatja, ahogyan egy alak, majd még egy kiszalad a sikátorból, elég pocsék állapotban, káromkodnak egy sort. Egy fekete árny, szinte füstfelhőnek tűnő valami iramodik utánuk, és úgy vágja falhoz még az egyiket, hogy csak úgy nyekken. El is ájul szerencsétlen, és nem moccan újra, a másiknak sikerül kereket oldani. A fekete füst pedig mintha visszatérne a kis utcába és Galen elveszíti végül szem elől. Ha úgy dönt, hogy megnézi, hogy mi történt ott és van olyan bátor, hogy a közelbe óvatoskodjon akkor bizony a földöről épp feltápászkodó Cosettebe botolhat. Amennyiben esze ágában sincs egy ilyen perpatvar közelébe menni, akkor valószínűleg eltelik egy kis idő, mire megláthatja a lányt kikecmeregni nem túl rózsás állapotban a kis utcából. - Galen? - szúrja ki a fiút nem sokkal messzebb, de látszik rajta, hogy kissé még remegnek a lábai és nehezen tartja magát, pedig mindig igen erősnek tűnt a leányzó az erdőben. Most sem látszanak rajta komoly külsérelmi nyomok, inkább csak néhány kisebb zúzódás az arcán, de az ilyesmi igazából mondhatni mindennapos egy olyan lánynál, aki az erdőben éli az életét. - Hol vagyok? - az látszik rajta, hogy valószínűleg nem önszántából jött ide, de hát miért is tette volna, hiszen mégis csak egy olyasvalakiről beszélünk, aki nem tud magának jegyet venni a vonatra, hogy leugorjon egy kicsit Londonba vásárolgatni. Láthatóan nem igazán tudja, hogy hol van és miért van ott, de azért egy halvány mosoly akaratlanul is megjelenik az arcán az ismerős láttán. Egyelőre úgy tűnik, hogy a kicsit arrébb karneválozók és az utca emberei nem igazán szúrják ki a jelentet. Mindenki láthatóan el van foglalva a saját dolgával, örülnek egymásnak, a zenének és a szórakozásnak. Meg hát egyébként is az emberek hajlamosak könnyen szemetnyugni a felett, amiből tudják, hogy csak gondjuk származna, mint hogy szándékosan belekeveredjenek.
[You must be registered and logged in to see this image.] Legalább egy hétvégére sikerült kiszabadulnom Roxfortból és végre Alex miatt sem kell aggódnom. Természetesen még mindig nem hajítottam ki az ablakon, holott már nagyon érne az a vallomás apám irányába is. Hiszen mindezt én okoztam magamnak és én vagyok a felelős a tetteimért, akármennyire is tagadni próbálnám az egészet. Itt lesz az ideje, hogy végre magamra vállalhassam a tetteim következményét, de addig adok magamnak egy kis időt. A halloween-i karnivál pedig a tökéletes figyelemelterelés az egészre. A muglik között aligha akad majd valaki, aki nehéz helyzetbe akarna hozni, úgyhogy miért is ne? Addig sem kell varázslótársaim képeit elviselnem. A halloween-i puncs pedig már alapból megér egy misét. Ahogy a London Tower mellett haladok el, már most lehet látni a beöltözött gyerekeket, akik a város mélyéből szaladnak kifele teli szedett cukros zsákjaikkal. Emlékszem, hogy annakidején még a Roxfort előtt mi gazdag kölykök is bejártuk a szomszédságot, bár mi főképp meghecceltük az öregeket. Nem kis kárt tettünk a birtokukon, de mégis mindig megúsztuk szárazon. Eric volt annakidején a legrosszabb közülünk, ez persze a mai napig sem változott. Most is őt keresném, ha legalább a levelemre válaszolt volna. Pedig még az ő ötlete is volt ez az egész karneválosdi. Egyedül azért még én se jöttem volna el. Az idő is kezd hűlni hála az ősz beköszöntésének, s lassan tényleg el is telik ez az év. Mintha itt se lett volna. Zsebredugott kezekkel pillantok fel az égre, miután végre besétáltam a városba, ahol a karnevál már javában zajlik. A nagy hangzavarban persze nehezen tájékozódok, ám remélhetőleg Eric nem lesz annyira idióta, hogy ne a megbeszélt helyen bukkanjon fel. - Gyerünk már... Mégis hol a frászban vagy Avanchzel? - morgom az orrom alatt, miközben forgok párat ide-oda, hátha kiszúrom az említettet.
Én vagy sosem születtem még újjá, vagyis nem érdemeltem ki az elmúlt alkalmakkor a "fontos" lélek címet, vagy egyszerűen nem voltak fontosak azok az életek, így nincs is emlékem ami azokhoz kössön, vagy messzebbről érkezett a lélekszikrám és nem fedte még fel magát ez az út, megeshet, hogy nem is fogja. A szemünk elé tárul az, hogy mi is történhetett, illetve csak egy szelete. A kérdés az, hogy minderről vajon tudtak-e az itt járt aurorok, vagy ez valami új, ami csak Andrewnak és Gemmának köszönhetően mutatta meg magát? Akárhogy is, Gemma válaszára sem jut sajnálatosan idő, mert az egész kóceráj feladja a szolgálatot, túl messzire mentünk úgy tűnik. Csodálom, hogy ennyit hagyott feltárni magából a hely. Pajzsot idézek a fejünk fölé, hogy ha utol érne minket a törmelékhalom, akkor se essen bajunk. Kijutunk és Gemma feltesz egy fontos kérdést. Fogalmam sincs kik az újjá születettek, mit képviselnek, és hogy ez mit is jelenthet pontosan. Valamiért kibukik belőlem a kérdés. - Jake, Shanna és Petra, mennyit tudhat erről az egészről... meg úgy a Minisztérium?
Tudom, hogy kettőnk közül Nicolas fogadta el nehezebben azt a másik életet... múltat, nem is tudom, hogy mi is volt az pontosan, de most úgy fest mintha bevillantak volna neki a dolgok újra, vagy csak most engedte őket igazán elterjedni magában, mintha eddig bezárta volna az egészet egy pici ládában a fejébe és hagyta volna ott elrejtve, hogy sose foglalkozzon vele többet, de most előkerült minden. Elmosolyodom, pedig komoly a téma, de mégis ahogyan néz és beszél és hogy tudom lesz még egy komoly eszmecserénk... jó érzéssel tölt el az egész, még ha a helyzet nagyon komoly is. - Nem tudom Cody, számunkra is nagyon zavaros ez az egész és talán... - nincs időm befejezni sem a mondatot, hiszen a szoba kezd egyenlővé válni a semmivel, lassan összeomlani, így hát igyekezni kell és minél előbb távozni innen. Futólépésre kapcsolok és csak odakint állok meg, amikor már minden eltűnt, mintha ott se lett volna, még talán a karom nyomok se maradtak meg a falon, ki tudja. - Azt hiszem meg kellene beszélnünk, hogy... mit láttunk. - azaz, hogy mit fogunk mondani, mert nem vagyok teljesen biztos abban, hogy így ebben a formában mindent, minden részletet el kellene mondanunk, főleg hogy ki tudja, hogy nem néznek e sült bolodnak, ha más síkokról kezdünk el hadoválni. Remélem a fiúk értik a célzást és remélem nem mondanak majd nemet az esetleges ferdítésre, amire lehet hogy szükségünk lesz majd.
//Köszönöm szépen a játékok mesélő néni, én nagyon élveztem! //
Nem csoda, hogy mindenki össze van zavarodva, egész egyszerűen ezen a helyen valahogy olyan, mintha... keskenyebb lenne a határ a világok között. Ottani könyvek bukkannak fel, és talán még ottani erő is. A történet, amit elmesél Andrew tovább tekeredik mindenki gondolatai között, beindít valamit, és végül Gemmának ugrik be egy tézis, egy elmélet, ami talán közelebb lehet az igazsághoz. Ha nem is Daronel Deneira apja van itt, de önmagukból kiindulva is tudják, hogy az erős, "fontos" lelkek több világban is megtestesülnek reinkarnációként, vagy más módon... Talán az itt raboskodó lény a titokzatos Alouita is, meg nem is. Cody varázslattal él, aminek az lenne a célja, hogy megnézzék ki tette fel a jegyet, vagy úgy egyáltalán mik is történtek ebben a privát börtönben, amiben valamilyen rettenet pihent... És lesz is valamilyen hatása. Felsejlik előttük egy alak, ugyan cseppet sem tisztán, de egy körvonal, egészen emberi, csak valahogy a színei nem stimmelnek, nem bőrszín, nem is fekete, nem is indiános, inkább... zöld és pikkelyes.. Lánc és mágia köti a központi területhez, olvas, varázsol, és ami még érdekesebb, időnként Halálfaló csuklyás alakok érkeznek hozzá, és csak ekkor, léphet ki a pentagrammából, és ezzel együtt a vonásai, az alakja, mindene egyre képlékenyebb és mindig csak... változik... Menne tovább a kép, de valamiféle riasztó indul be a helyen, egy apró rúna, amit eddig nem vettek észre, és az egész hely elkezd omladozni. Na nem az egész Tower, csak ez a terem kezd összeroppanni és elpusztítani magát. Muszáj kimenniük, habár ha egyikük is viszafordul, mielőtt minden összeroppanna, egy villanással tűnnek el az értékes másvilági könyvek, hogy ne legyenek a rombolás és a dezintegráció martalékai. Mert ahogy kiérnek, konkrétan az egész terem megszűnik létezni és mágikusan lepecsételődik, amit ha később fel akarnának törni, vissza akarnának menni mondjuk erősítéssel, hiába teszik, teljesen üres, csak egy poros terem marad. Ideje visszatérni a parancsnokságra és jelenteni...
// Itt is bevégeztetett, ha valaki még szeretne írni, akkor én azt ajánlom, hogy az Auror parancsnokságon találkozzanak össze a karakterek eszmétcserélni, miközben csinálják a papírmunkát. Egyszer majd folyt. köv.!
Jutalom osztás!
A legközelebbi Karakterfejlődéses dobásodat - de szigorúan azt - előnnyel dobhatod meg. Amennyiben ez a dobás a részt vett Auror karakteredé hozzáadhatsz az esélyeidhez +15%-ot, amennyiben valamelyik másik karaktered, csak +10%-ot. //
Hallgatom a párbeszédet és hol az egyikre, hol a másikra nézek, majd inkább úgy döntök, megyek és alaposabban megnézem a helyet. - Ha olyan mágiákkal van dolgunk, ami nem ebből a világból való, akkor mit keres itt a sötét jegy? Mi köze a néhai halálfalóknak mindahhoz a miről beszéltek? - kérdem végül és alapvetően nem tartom kizárhatónak, hogy a halálfalók olyasmibe ütik az orrukat, amibe marhára nem kellene... De számomra egyenlőre túl sok a kérdés. Főleg, hogy én bennem, semmiféle előző élet nem jön fel. Mégsem akadok fenn azon, hogy létezhetnek más világok is. Ami talán gyanús lehet talán nem. Ivor az élő bizonyíték, meg sok minden más, hogy marhára nem vagyunk egyedül. A sötét jegyre szegezem a pálcámat, és a kezemet is mellé mozdítom ösztönösen, és hallhatóan kimondom. - Demonstrate maxima! - amennyit lehet, hátha felfed előttünk a hely az itt történtekből. Lehet nem történik semmi sem. De akkor sem csak nézek bután a párosra. A kérdés pedig valóban jogos, miszerint van-e itt még bármi, vagy csak a nyomai?
Hát hogyne érezném? Minden lépéssel, ahogyan előre menetelünk a láncok között, élesedik az a rózsaszin köd, amely egykor Biancához kötött. Eszembe ötlik minden elfeledett emlék, így már könnyebb összekötni Arianát Amandine-nel, Jacobot Jackkel, no és a többieket is. Ám Bianca emléke a legerősebb, és immár értem; ismét egymásra kellett találnunk. Nem csupán egyetlen, utolsó küzdelem erejéig, hanem tényleg összetartozunk. Nem csak mint szövetségesek, nyomozótársak, hanem mint szerelmesek is. Most már tényleg sután érzem magamat, ahogyan a legutóbb megcsókolt, nekem meg kissé furcsa, korai volt a helyzet. Nem lehetett korai, csupán életek teltek el, és most ismét itt vagyunk. Na de ezt nem Cody jelenlétében fogjuk kivesézni, hiszen számára biztosan furcsa, zavarbaejtő lenne egy szerelmespár évődését látni, meg hát itt a sötét jegy, aminek most nagyobb jelentősége van, mint bárminek. Bianca pedig mindig is harcos volt, a szerelmi szál kettőnk között inkább a hálószobára korlátozódott, nappal igenis tettrekész nyomozók voltunk. És vagyunk még mindig, úgyhogy egy amolyan igazi szerelmes pillantáson kívül nem szólok jelenleg mást, csupán bólintok, hogy tudja, immár tudatában vagyok mindennek, ami történt köztünk. - Nem is évek óta. Emlékszel arra a vérmágusra, akit Vanessa követett egy múltbéli utazásuk során, amikor abból a Gabriel nevű lányból lett Daronel Deneira? Az a vérmágus a mi időnkben már csak legenda volt, méghozzá Alouita néven. Akkor úgy tudtuk, hogy a saját mágiája miatt amolyan élőholt rém lett, aki évezredeken keresztül raboskodott, miután az a Manjurien nevű sötét tünde bebörtöznözte bosszúból, amolyan utolsó átokként, mielőtt meghalt volna. Nos lehet, hogy ha ismét visszatérünk a láncokhoz, lehet, hogy ez az Alouita, Daronel Deneira apja még mindig raboskodik. Vagy éppen nem, ha sehol nem találjuk.. – Összegzem immár Nicolasként az elgondolásomat, noha biztos vagyok benne, hogy Codynak halvány segéd fingja sincsen róla, hogy mit hordok itt össze. Egyebet most nem teszek, hiszen így is sokat beszéltem, addig Bianca-Gemma megvizsgálhatja a rúnakört.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért persze én is ideges vagyok, de mégis belefér egy mosoly Andrew felé. Nem lesz baj és ismer már annyira, hogy óvatos vagyok és vigyázok magamra. Végül is ha már nekem adta a szíve felét, nem is lenne szép tőlem, ha csak úgy elherdálnám a lehetőséget, hogy megint valami nagyobb bajba keveredem, amiből nem lehet csak úgy kijönni, főleg mert újfent már nem csinálhatjuk meg, amit egyszer igen. - Te is érzed? - pillantok automatikusan Andrewra, szinte már suttogva. Akkor ezért lehet ránk ez a hely ilyen hatással, mert köt minket ahhoz a furcsa világhoz, amit még most sem értek teljesen, ami még inkább összeköt minket... Furcsa, főleg hogy vajon mit kereshet itt mindez, talán olyan valakit tartottak itt, aki onnan származik, de vajon úgy, mint mi, vagy valami más módon? - Szerintetek évek óta itt raboskodhatott... valaki? - elég tiszta a hely, tehát nem annyira régen ment el, aki itt volt, vagy szabadult ki, na de hogy ha le volt zárva az ajtó? Próbálom a pentagrammát megvizsgálni, ismerős jeleket kutatni, megnézni ép-e még, vagy feltörték és úgy jutott ki innen ez a valaki, vagy valami és végső soron megpróbálom mágiával feltérképezni a helyet kicsit, leginkább kissé visszatekintve az időben, hátha kiderül ki vagy mi volt itt és persze hogyan jutott ki. Ha odakint van az utcán és olyan nyomokat hagy, mint a karomnyomok a falon... az semmi jót nem jelent. Akkor mielőbb meg kell találnunk.
Gemma gyorsan számot vet, és szerencsére nincsen telihold. Ahogy több fényt idéznek és jobban megnézik, a lánc végén nincsen semmiféle szörnyeteg, csak nekik sikerült beleakadni a csörgő szemekbe. Most már hála Gemmának beláthatnak mindent, így kicsit jobban megy a feltérképezés. A falakon körbe puritán minden, csak a régi vas fáklyatartók futnak és persze az egyik falon a sötét jegy, de ablak, más ajtó nincsen. Viszont a terem közepén… A láncok középre futnak, egy pentagramma feszül a földön, rengeteg ismerős jeggyel és rengeteg ismeretlennel is. Gemmának, mint aurornak és inkvizítornak egyértelmű lehet, hogy amit itt fogvatartottak, azt inkább ezzel a pentagrammával csinálták, és nem a lánccal, az már csak valami extra volt. A mágikus kör elég nagy, elfér benne egy ágy, egy asztal, egy szék, és egy polc rengeteg könyvvel… Akármi is volt itt, nem egy agyatlan szörnyetegről beszélünk, vagy ahogy az auror lány félelmei között is ott motoszkált, talán egy likantróp vagy alakváltó. Minden eszköz és felszerelés legalább húsz évvel korábbi divatról árulkodik, mind a könvyek kiadása, mind a bútorok, még se látszik túlontúl porosnak. A könyvespolcon főleg mágiával foglalkozó könyvek sorakoznak, megtévesztés, illúziók, elmetrükkök, alakváltás, és néhány olyan szó, ami még csak halványan lehet ismerős és az is csak Gemmának és Andrew-nak, mint például… A Pszionikus mágia. Vagy éppen a Katasztrófa mágia. Talán véletlen, hogy éppen ezen a helyen találtak rá erre a kis börtönre, talán nem, de a levegőben az a mágia, amire Gemma és Andrew olyan érzékenyen reagált, éppen itt összpontosul. Mintha olyan dolgok történtek volna, vagy történhetnének a jövőben itt, mint sehol máshol… Mintha ezen a ponton a fejükben is erősebben lennének jelen előző életeik képe, legfőképpen Nicolas és Bianca élményei és érzései.
Andrew szavaira biccentek. Mindig valahol megtiszteltetés ilyesmit hallani és tapasztalni. Az oldott jókedvem és bizakodó állapotom mindaddig tart, ameddig meg nem látom a jelet. Számomra nem csak a törikönyvek rémalakja. Nekem még ha csupán közvetve is, de nagyon is részem volt a Roxfot előtt, a szüleim által mindabban amit jelenthetett egy egy olyan család számára, akik vakon követték azt amit örökségül akart hagyni.. Noha... A halhatatlanságot semmiképp sem lehet örökségnek nevezni, legfeljebb a rendszert és a szemléletet amit képviselt. Élesen megtorpanok és földbe gyökereznek a lábaim. Nagyon nagyon rossz előérzet lesz úrrá rajtam. De Gemma botlása és a lánc csörömpölése kiszakít és helyre zökkent. Vagyis vissza a Tower mélyére. Oké... Ha eddig nem aggódtam, most azért mellkas tájt szorítást érzek. És ez se nem szívbaj, se nem kezdődő reflux, sőt még vissza maradt tüdő gyulladásra sem lehetne fogni... Ez rém egyszerűen csak az úgy nevezett félelem. Követem őket. Igyekszem nem láb alatt lenni. Pálca van a kezemben és nem félek használni! Talán még hasznos is leszek. Úgy helyezkedem, hogy Andrew-al tulajdonképpen tudjuk fedezni egymást és Gemmat is. A terem közepe felé sasolok én is... Illetve amerre a láncok gurultak... Mit jelent ez mégis? Mi lehet itt leláncolva..? És ami még fontosabb... Itt van-e még? Azt hiszem pillanatokon belül kiderül a válasz..
Összevonom a szemöldökömet, a valóságban sokkal kevésbé vagyok vicces figura, mint amilyennek előadom magamat. Túlságosan sok veszteség ért már ahhoz, hogy a gazdag ficsúr életét szívvel-lélekkel élhessem de amikor ráébredek, hogy a jószándékú fiú a bolondját járatja velem Gemma magyarázata nyomán, igenis elmosolyodom, majd kitör belőlem a nevetés, amit megpróbálok halkítani végül, amennyire lehet. Szinte megerőltető nevetnem, olyannyira elszoktam tőle, de most mégis őszintén jön. Mintha valami régen lezárt poros szobába nyitna az ember, amely elfeledett emlékeket idéz fel. - Akkor valami hasonlót csinálsz, mint mi ketten. Igen, az emberélet számít. Gemma nappal, én pedig éjszaka munkálkodom ezen minden nap. Nem szokásom barátkozni, de engem sosem a házkupa, vagy a pontok érdekeltek. – Ez végülis amolyan baráti jobb, hiszen rábíztam a titkunkat, amelyet ugyan nem követi hasonló a részéről, de igenis a lelke mélyére enged láttatni, habár ez nem olyan meglepő egy gyógyító részéről, de mégis, az, hogy nem csak a gyengélkedőn ücsörög, vagy valami ispotályban, hanem tetőre mászik fel valaki másért, az már nem is munkáról, hivatásról szól, hanem egy életstílusról. Igen, egyértelműen tudnánk őt használni, hiszen a tanácsai már önmagában is komoly segítséget jelentenek. Ám ez a jövő zenéje, lehet, hogy a sötét utamra ő még annyira sem tudna rálépni, mint amennyire Gemmát be merem vonni. Igaz, nem vagyok gyilkos, de törvényes sem. - Azért vigyázz Gemma. – Szalad ki a számon, hiszen Cody előtt mégsem lenne jó mindent feltárni, például, hogy mennyire hajlamos vagyok aggódni a lányért. Az én olvasatomban Gemma bár hiába auror, ő a törvény szolgája, aki egy csinos kosztümben vádlópereket ír, hogy aztán előadja ketrecbe zárt halálfalók fejére olvasva bűneiket. Ehhez képest sosem tudom féken tartani, és bátor, jólelkű természete úgy fest Codyhoz hasonlatosan állandóan veszélybe sodorja. Gyorsan mellé lépek, miután átvettem a sráctól a rágni valót. Engem a bűz eddig sem zavart, de most nem utasítom visza. Nekem nem kell fény, lévén ujjaimon ott táncol az elemi villám kisülése. A láncok egy helyre gurulása mintha mágnest sugallna, de inkább valamiféle mágikus erőtér lehet. Vélhetően valami lerázta már a láncait, és csak most van esélyünk megállítani. Ám mi van ha nem is valami ártó lény raboskodik itt? Nem lennék meglepve, ismerve a sors íróit, hogy itt valami másba botlunk. Azért szemmel tartom Codyt is, hogy ha hátba kapná valami, akkor még közbe tudjak lépni. A sötét jegy mindenesetre nem túl bizalomgerjesztő, de mi van, ha halálfalók láncoltak itt le valami aurort?
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hazudnék, ha azt mondanám nem ül ki az arcomra a meglepettség, amikor Cody leint, pedig van abban ráció, amit mond, de még sem mehetünk végig elviselhetetlen bűzben, ezért már épp rácáfolnék, hogy ez így megint az erőnket fogja csökkenteni, amikor megkapjuk a másik megoldást. Végülis... úgy fest van haszna a srácnak, azon kívül is, hogy segít, hogy egyáltalán képesek legyünk mozogni és ne totál kikészülve üljünk odakint egy padon. Az sem tetszik, hogy Andrew elém lép, mert tudom, hogy mi az oka és hogy miért csinálja már megint, hogy úgy gondolja ő nem ér annyit, mint én, pedig ebben még most sem értünk egyet, már csak azért sem, mert még mindig nem biztos, hogy az ő halála nem jelentené automatikusan az enyémet is, tehát... sok értelme nincs, hogy védeni akar, ha vele történik valami és nekem ugyanúgy végem lesz nem igaz? - Szerintem nem erre gondolt. - jegyzem a meg a csokipuding témára, de végül a tényleges kisebb titok is kiderül a tetőre mászás. Emlékszem is arra a pontlevonásra, vont rendesen sustorgás utána, hogy vajon mi történhetett, de nem igazán derült rá végül fény és ha jól sejtem akkor nem hobbiból volt az a mászás a tetőre, gondolom aki miatt Cody tette le akart ugrani... nem igen van más magyarázat. Így végül csak elismerősen bólintok, de nem teszem szóvá, hogy mire jutottam gondolatban, csak tovább indulok nincs mit tenni Andrew mögött lépdelve, hogy aztán a Sötét Jegyet látva azért nyeljek egyet, de ez még nem fog vissza, sőt ha azt nézzük talán tényleg jobb valami sötét varázsló, mint valami bestia, bár... - Úgy sejtem több fény kellene... - jó lenne nem belebotlani abba, ami a lánc végén van ,vagy aki a lánc végén van. Gyorsan fejben azért átfuttatom nincs-e ma épp telihold. Igen kellemetlen lenne egy épp leláncolt vérfarkassal egy szobába kerülni. Nem tudom lenne-e bármi esélyünk, hiába vagyunk hárman és hiába vagyunk képzett varázslók, főleg ha nem látunk rendesen. Ha a többiek nem ellenkeznek akkor a pálcám végén erősebb fényt generálok, hogy belássuk jobban a helyet, ahol vagyunk és hogy pontosan hova és mihez, vagy kihez vezet az a lánc.
A kis lumosra tényleg szükség van Gemma pálcájának a végén, hiszen Andrew bűvészkedése a villámokkal nem ad elég fényt, és főleg nem ad állandó fényt. Így együtt viszont már nagyjából lehet látni, bár lehet, hogy érdemesebb lenne más fényforrást is keríteni, mert a Tower mélyén tényleg vaksötét van. Akármilyen hátborzongató a hely, egyelőre nem tűnik fel semmiféle szörnyeteg, nem támadják meg őket, még csak csapdába se futnak. Van idejük beszélgetni, Cody végigmesélheti a történetét, anélkül, hogy közben gyanútlanul bármibe belesétálnának. Elfogadhatják a gyógynövényes rágókat is, de a bűz annyira nem terheli meg a gyomrot, hogy esetlegesen kidobják a taccsot, tehát azért meg lehet maradni benne anélkül is. De nem sokkal azután, hogy végez, ahogy Andrew előre vág, a kezein pattogó fényben meglát egy hatalmas kígyózó formát a falnál. Néhány pillanatba beletelhet, mire realizálja, hogy egy Sötét Jegy van a falon, ami mágikusan megbűvölve mozog újra meg újra feltűnve és eltűnzve az ikonikus koponyában. Ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy kinek a területén járnak... Még ha a fiataloknak már csak egy történelemkönyvekből ismert gonosztevő lehet, mint Grindelwald, vagy éppen a muglik Hitlerje. A falakon több helyen is fáklyatartó és benne gyolcsos fáklya pihen. Nem elég a fény ahhoz, hogy mindent belássanak, egyelőre csak ezt a falat vette észre Andrew a baljukon. A terem, ahova beértek nem olyan elképesztően nagy, de csak sejthetik egyelőre, hogy a közepén valamilyen magasabb tárgy van. Gemma egy óvatlan lépésnél egy láncba botlik, majdnem bele is akad a bokája, mikor a fém hangos csörrenéssel gurul odébb, és ahogy követi a láncszemek még látható részét, egyértelművé válik, hogy a terem közepe felé szalad.
Szerencsére ritkán ítélek első benyomásra, így Andrew sem kap cédulákat. Örülök, hogy megtisztelnek a bizalmukkal. Noha lassan annyi titkot őrzök személyekről, helyekről, mert épp ott voltam, mert épp hallottam, mert épp én voltam kéznél... hogy most már véletlenül sem szeretnék egyszer sem a vallató székbe kerülni. És ha tudnám mennyi mindennel fogok még az év során találkozni, bizonyosan lezárnám az elmémet valami brutális mentális és egyéb védelemmel! Megcsap a hulla szag, és az első kelletlen nyelés után én igazából megállapítani igyekszem a szagból, hogy ami rohad, az vajon mióta rohadhat itt, valamiért felmerül bennem az elemző, hogy vajon olyan inkább a bűz, mint mikor egy halom vad által széttépett, össze hordott kupac bomlik, vannak-e más szagok, illetve, ha valami átok-méreg által bomlasztott dologról van szó akkor a penetráns édes chitos szag mellé társulnia kell valami alkohol, vagy keserű szagnak is.... De olyan sokáig nem tudok szaglászni, hiába ébredt fel bennem a helyszínelő kutya, mert Gemma pálca intésére mintha oszlani kezdene, de ha tudom még időben, leintem a kezét. - Ne oszlasd el! Ha olyasmivel találkozunk, ez elfedhet minket.. Másfelől, a friss levegő nekem biztosan a szabadság nyitott ajtaját jelentené. - jegyzem meg halkan miközben amúgy megindulunk befelé, javallatként mondom csak, nem parancsolva, ettől függetlenül a táskámból elő túrok két gyógynövényes golyót. Aprók, éppen csak akkorák mint egy rágó. - Cserébe. - nyújtom oda Gemmának és Andrewnek is, ha már ide ért. - Rágjátok szét és nem kell ezt szagolni. - mondom csak. Én viszont nem követem őket. Még nem zavar eléggé a szag, és éreztem már kellemetlenebbet. Nyilván ha meg valami olyannal találkozunk, annak tökmindegy hogy a saját zápszagában vagy valamivel frissebb levegőben ront nekünk.. Andrew kérdésére még rásandítok a srácra és elgondolkozom egy pillanatra. - Csokipudinggal eszem a pörköltet. - közlöm komolyabb arccal, bár a szám sarkában ott bujkál egy mosolyféle. És bár marhára nem jókor találok pillanatot a poénkodásra, de nem tudom mit mondhatnék ami legalább annyira személyes mint nekik az hogy egy szíven osztoznak. Nekem a vallomásom megesett a parancsnokságon a szüleimmel kapcsolatban. Aztán eszembe jut Nox... a Varjú... Ivor.. Eszembe jut Mira és az, hogy vérbankoskodtam neki egy ideig, eszembe jut még van hatszáz másik dolog, mindaz amit őrzök. Végül egy olyasmit ragadok ki az egészből, ami számomra is meghatározó lett. - Hetedikig pánikrohamom volt, a viharoktól. Év végén kint ragadtam a Kilátóban, mert ott ért utol és megbénított... - mondom halkan, miközben figyelek a környezetemre és két gondolat között egy kimutató varázslatot is használok. Egy kimutató bűbájt, ami felfedheti, hogy van-e élő a közelben, rajtunk kívül. Ezt követően pedig befejezem a gondolatot egy nyeléssel. - De ennek ellenére is a háztársam után másztam a tetőre... Mert egy emberi élet múlott rajta... - kis szünet - Elég nagyot estünk... Viszont mindketten élünk... A tanárok sem tudják mi történt pontosan. De az évzáró előtt nem sokkal igen emlékezetes volt az a Hugrától hirtelen levont 200 pont... - toldom még hozzá és továbbá figyelek és fülelek, főleg ha volt valami reakció a bűbáj visszajelzése végett.
Sok mindent átéltünk már Gemmával, és most nem számolom ide a Biancás időszakot, mert az még egy másik élet volt. Itt szeretném szinte előről kezdeni, mert ha ismét egymás mellé sodort az élet, akkor igenis keresnivalónk van együtt, de csakis úgy, ha megélünk minden percet. Furcsa is lenne, hogy ha csupán a reinkarnációra fogjuk, hogy miért is kellünk egymásnak, meg hát a szüleim halála óta ódzkodok a gyorsan kifejezett érzelmektől. Csak azt tudom, hogy a barátság adott, és hogy védjük egymás hátát. Most Codyt is beavatom a titkunkba, mert bár nem osztogatom a bizalmat csak úgy, a fiatal gyógyító mindenképpen jószándékúnak tűnik ahhoz, hogy méltó legyen rá. Biccentek Gemma felé, noha az ajkaim tövében cseppet sem száraz az a mosoly, ami játszik, összeszokott páros vagyunk már, ami most trióvá bűvül. Amíg feltartom az őrt, remélhetőleg betörnek, aztán az említett módon elhajítom a labdacsokat, amik nem égetik fel a padlót, csak rajzfimes efekteket keltve csillámszórják az egész folyosót, remélem, hogy mindez annyira elvonja az őr figyelmét, hogy hogy az zombiszerűen kitárt karral utánuk indul. Amikor ez megtörtént, akkor már a lány, s a gyógyító mögött lépek át a feltört ajtón, hogy ne nagyon vegyek tudomást a penetráns bűzről, lévén az én éjszakai munkám ennél gyakorta hátborzongatóbb helyekre vezet. - Bárki, vagy bármi van itt, már csak azt nem értem, mit keres itt.. – Ha bezárták ide, s mi feltörtük az ajtót, talán nem volt jó döntés, de legalább leszámolhatunk vele mindörökre. – Azért nem ártana magadról is mesélni valamit, ha már a mi titkunkat tudod. Csak úgy érdekességképpen. – Jegyzem meg a villámmal az ujjaimon, hátha valakit meg kell sütni. Megvizsgálom a karomnyomokat, tényleg jobb szeretek élő emberek ellen küzdeni, a bestiák gondolatmenetét nem ismerem. Nyilván auror és bestiamester között is van különbség. Amennyire lehet, beelőzöm Gemmát, még ha ő is a nyomozó, de ne őt érje elsődlegesen sérülés. Értem talán nem kár annyira, neki még van jövője.
Andrew Calver carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen, ezt tudjuk. - egy halvány mosolyt megejtek azért Andrew felé, amiből sejtheti Cody, hogy annak ellenére, hogy a srác igen kiállhatatlan jellemnek tűnik van azért jó oldala, főleg ha azt is hozzávesszük, hogy eleve elfelezte velem a szívét és nem hagyott meghalni, pedig ez részéről is egy igen komoly döntés volt. Ezúttal viszont nem ez a lényeg, próbálunk bejutni, azaz bíbelődök a zárakkal, ami tényleg kellően bonyolult, de végül hallani a halk kattanást, talán többet is, amikor is enged a rendszer és végre sikerül bejutni, ami persze úgy fest nem lesz életünk legkellemesebb kalandja. Azonnal elfintorodom, amikor megérzem a kellemetlen szagokat. - Vihetett le magával áldozatokat... - a kezemet automatikusan az orrom elé teszem, mielőtt a pálcám is moccanna, hogy kicsit semlegesítsem a bűzt. A rossz érzésre nem figyelek, legalábbis próbálok, hiszen az amúgy is egyértelmű volt a leláncolt ajtóból, hogy nem ez lesz életünk legkellemesebb délutánja és hogy nagyon is veszélyes a hely, ahová sikerült keveredni, de most ez a feladat és remélhetőleg komolyabb sérülések nélkül közelebb jutunk a válaszokhoz. - Hát akkor lássuk... - ha szükséges halvány lumost varázsolok egy általános pajzs felhúzása után a pálcám végére, aztán nincs mit tenni, ki kell deríteni, hogy mi lehet odalent, ami cseppet sem tűnik barátságosnak.
Gemma Carlyle carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
Cody megtudja a titkukat, lezajlik a kimondott, és a páros között a kimondatlan párbeszéd is, ideje nekiesni a nyomozásnak. Lehet, hogy Gemma az egyetlen Auror itt, de a gyógyító táplálja az erejüket, Andrew-ra pedig lépten-nyomon szükség lehet, hiszen az elemisták a mágusvilág tankjai. Beléptünk a 21. századba, még ha nem is csúcskategóriás kamerákkal van teli a Tower, de valóban akad néhány dobozka a plafonon és kellően belátják a területet. Cody-nak hála, a monitorok előtt ülő őröknek az ég világon semmi sem fog feltűnni még jó darabig, vagy talán soha. Andrew ugyan nem a látványmágia szakra járt, de az elemi labdacsokat tökéletesen tudja koordinálni, hogy az emberünk figyelmét elterelje. Cody és Gemma már bejutott, de ahhoz, hogy ő is bemenjen azért nem annyi az egész, hogy átsétál az őrön és csatlakozik hozzájuk. Esetleg eldobja a labdákat, a fickó figyelme arra irányul és a következő pillanatban már ott sincs. Vagy máshogy, szavakkal küldi el, de nem csak úgy átsétál rajta, különben mindannyian elsétálhattak volna mellette. (kérek egy kis körítést!, nem ám átsétálunk az akadályon!) Gemma jól megnézi a karomnyomokat, majd az ajtót is. Jól sejti, egy általános Roxforti tanulmányokkal rendelkező boszorkány nem tudná kinyitni az ajtót, de az Auror már egy egészen más tészta. Elbíbelődik egy darabig, Andrew-nak van ideje lerázni az őrt és csatlakozni hozzájuk. Még akkor is molyol, amikor teljes a csapat, de érzi, hogy közel van a megoldás és… Katt. A láncok, amik az ajtót őrizték elengednek és lassan, halk csörömpöléssel hullanak a földre, az ajtó pedig kitárul. Egyre erősebb kezd lenni a nyomasztó kisugárzás, ami óvatosságra inti a diákokat, de már nem olyan masszív és negatív, mint akkor, mikor Andrew és Gemma köpni nyelni nem tudott. Be tudnak menni, bár egyelőre semmit sem látnak, mert tökéletesen vaksötét van és markáns hullaszag.
// Kérek mindenkitől egy hatoldalú kockadobást, nem kell a kockadobás fórumába, elég a hsz végén offban. :3 //
Egy bizonyos szintig lehet titkolózni, hogy mi is rejlik a háttérben, de azzal, hogy arra kényszerültem, hogy beavassam Gemmát a titkos éjszakai üzelmeimbe, nem csak a szívem kapcsán lett az életem része, hanem nagyon is ügyes segítőm, kiváló párost tudunk alkotni. Csiszolódtunk egymáshoz, ő képes olykor sötétebb eszközökhöz nyúlni a kedvemért, máskor pedig én fogom magamat vissza. Na nem azt mondom, hogy a csapatbővítés kapcsán most Cody is teljesértékűen mindenről tudjon majd, ám ha már átlátja a lelkünket uraló sötét mágiát, akkor ez később is elindíthat benne valami olyan gondolatmenetet, amelynek a végén ha mondjuk feljelent minket, annak nem sok értelme lenne. Inkább marad az őszinteség, és a bizalom. - Én részemről nem bánom, de maradjon ez köztünk. – Ezúttal nem vagyok széles mosolyú, hanem nagyon is komoly, hogy tisztában legyen vele, hogy igazából ez a valódi arcom. Látom, hogy Gemma mennyire elképed, hogy míg neki tilos volt másokat beavatni, én most megtettem, ám mivel a sötét varázslatot eleve én hoztam létre, engem terhel minden ilyen jellegű felelősség. Amíg Cody az energiánkat szolgáltatja, s Gemma nyomoz, enyém lesz az elterelés, bárgyú vállvonással bólogatok sajnálkozva a teremőrnek, de egy pillanatra sem hagyom abba a labdák dobálózását, sőt, még többet is belevegyítek, hogy emberünk figyelme hipnotikusan a mutatványomra tapadjon. Nem teszek semmi felelőtlent, ezúttal nem erőből oldom meg a feladatot, adok időt Gemmának, hogy a zárnyitással szöszöljön. Amikor utolérem, addigra már remélhetőleg tart valahol. Bárhogy is legyen, a tenyereim végén elektromos kisülés éled, ezt már az egyetemen is tanultam, de leginkább a sötét útjaimon, a mentoraimtól tökélesítettem. Egy igazán hathatós villámcsapásnál nincs jobb, de még tartom hogy előbb nézzük meg, pontosan mi is van bent, aztán sütöm csak ropogósra. - Nem vagyok egy nyomozós alkat, jobb szeretem eleve tetten érni a delikvenseket, a szarnak kell ez a bizonytalanság. – Csóválom a fejemet inkább Gemma felé, én sebtiben kapcsolom le a rosszfiúkat, nem az én műfajom a börtönök mélyén megbújó kísértetek beazonosítása.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rendesen elképedek, amikor meghallom Andrew szavait, hogy csak úgy simán elmondja Cody-nak az igazat. Bezzeg, ha én tettem volna biztos vagyok benne, hogy valami csúnya nézést kaptam volna, de tény nekem nem lett volna jogom hozzá, hiszen ez egy sötét varázslat, amit ő alkalmazott és nem én és ami az ő családjában ismert és nem az enyémben. Ha fel akarja fedni valaki előtt ezt a titkot, akkor szíve joga és Codyt nem olyannak ismertem meg, aki egyből szaladna egy tanárhoz leadni a drótot, de ettől még ugyanúgy meglep ez a hirtelen jött őszinteségi roham, ahogyan az is, hogy aztán csak úgy lelép. - De hát... azt mondtam, csak irányítsd más felé a figyelmét. - ezt inkább csak magamban mormogom el, hiszen ő már távozik is, miután Cody a kamerák figyelmét tereli el rólunk. Ha minden igaz nagy tömeg nincs most, hogy mások elől el kelljen rejtőzni, így ha már Andrew előzékenyen lefoglalja az őrt, majd Cody eltereli én a falat vizsgálom meg jobban. - Valami van odalent, a láncokból legalábbis úgy sejtem még most is. Valaki bezárhatta, ha előtte itt hagyta ezeket a nyomokat... Valami, ami cseppet sem barátságos. - ezt már akkor mondom, amikor lehetőleg Andrew is beért minket, de nincs mit tenni azért jöttünk, hogy felderítsük a helyet és így nem állíthat meg minket egy ajtó, meg pár lánc, hiszen akkor teljesen felesleges lett volna az eddigi elterelés, meg a rosszullétünk is. Valami nagyon sötét húzta meg itt magát, kérdés, hogy az aurorok ezt hogy nem érzékelték, vagy ők zárták be? Akkor is igen nagy felelőtlenség lenne csak úgy itt hagyni valami veszélyeset... - Jó lesz felkészülni. - én is húzok fel védekező varázslatot, pajzsot, mielőtt a zárral foglalkoznék, ha csak Andrew nem kapkodja el és próbál meg netán betörni. Mindenesetre kezdek egy egyszerűbb zárnyitással, ami persze jó eséllyel nem fog működni, akkor tovább próbálkozom bonyolultabb verziókkal is, hogy bejussunk az ajtón túlra.
Biztatóan viszonzom Gemma mosolyát, bár akad bennem valami öszinte totálisan egyszerű szégyenlősség. - Nekem meg rátok!- jelentem ki határozottan mindkettejükre vetve egy barátságos pillantást. Majd meglepetésemre Andrew elő áll a vallomással, nekem pedig látszik a megvilágosodás az arcomon. És most újra kettejükre meg a helyre figyelmezek. - Oh.. akkor valóban ez volt amit éreztem. - bólintok egy jelentőség teljeset. - Ez egy elég... körülményes és veszélyes folyamat lehetett. - közlöm immár komoly tárgyilagossággal. Hogy őszinte legyek, nem nagyon érdekel, csak és kizárólag az, hogy életben maradtak, a többi része, szakmailag foglalkoztat. De az nagyon. Akárhogy is... ha birtokában lennék olyan sötét tanoknak, amik bizonyos helyzetben életet menthetnek, még szörnyű áron is... fogalmam sincs használnám-e, ez ott és akkor, helyben derülne ki. Mindenesetre gondolkodóba ejt és csodálattal adózom a páros előtt. Örülök, hogy Andrew elmondta, számomra ugyanis egy ilyen tényező elhallgatásán, vagy ismertetésén életek múlhatnak. Rögtön kettő is... - Ha nem bánjátok, és úgy áll, kizárólag szakmailag, szeretnék veletek konzultálni erről később. Ha másért nem is, ha olyan helyzetbe kerültök a későbbiekben, megismerve a helyzeteteket, segíthetek akár. - nem megtanulni akarom, csak érdekel, egy szívvel, hogyan képesek élni, milyen kihatással van a mindennapjaikra, vagy úgy bármire. Az utolsó mondatom meg voltaképp arra vonatkozott, hogy ha hajlandóak beavatni, és ne aj isten olyan helyzetbe kerülnek, talán lehetek az, akinek nem kell magyarázkodniuk, egyszerűen csak segítek amiben tudok nekik.. Most viszont a feladatra kell koncentrálnunk. És nem is kezdem faggatni őket. Attól is függ, bele mennek-e, hogy később beszámoljanak bármiről is, vagy sem. Nyilván, ha nemleges a válasz, nem fogok erőlködni, sem bele folyni az életükbe. Körül nézek a teremben, fejemet a közönség szintjén tartva, tekintetemmel azonban a mugli biztonsági kamerákat keresve. - Várjatok! - mielőtt jönne az elterelés, én a mutató ujjam alatt tartom a pálcámat, a többi részét az ingujjam és tenyerem takarásába rejtve. Még jó, hogy gyakoroltam annak idején, így rejtve elvégezni varázslatokat. A kamerákra koncentrálok és ha sikerül elvégeznem a varázslatot, azok apránként annyit mozdulnak odébb, hogy, az a rész, ahová be készülünk menni, holt térbe kerüljön. Lehet most nem sikerül tökéletesen, de ha bele zavar a felvételbe a varázslat, úgy is végülis tökéletesen célt ér. - Ha minden igaz, a kamerák most egy ideig vakok... - közlöm egyszerűen, jelezvén mit is csináltam. Majd jöhet Andrew elterelése, ami talán látványosabbra sikeredik a kelleténél... De követem Gemmát, nem állok le bámészkodni. Mikor biztos helyre érünk, takarásba a nem kívánt figyelemtől, az őrre célzok és elvégzek egy konfúziós bűbájt. Ezúttal, ugyan halkan, de verbálisan használva a varázsigét, hogy Gemma tudja mit csinálok. Ha szerencsénk van, Andrew nélkül kezdi megkeresni a rendezvény helyszínét, mert hát lehet rosszul emlékszik és mégis van valami a mostani időpontra... Akárhogy is sikerül, remélhetőleg kellően elterelődik a figyelem Andrewról. Bár a többi mugli figyelme már más kérdés... Lehet kéne magunkra egy kiábrándító bűbáj.
Andrew beavatja Cody-t a titkukba, amivel a gyógyító fiúnak elég sok minden a helyére kerül, amilyen furcsának találta a páros állapotát, olyan egyértelmű lesz, hogy olyan mágikus esszenciák vannak az erőd mélyén, amihez egy szív egyszerűen nem bizonyult elégnek. De most, hogy Cody megjelent és lényegében a gyógyításával hozzájuk kapcsolódott, afféle energiaforrásként kettőjüknek. Nem használt semmilyen különleges dolgot, amikor felmérte őket, így nagyon valószínű, hogy ez a Természetes gyógyító képességéből fakad. Gemma a főnök, Andrew pedig követi az ötletét és odamegy a teremőrhöz tűzlabdákkal zsonglőrködni, ami a mugli tekintetnek tényleg eléggé látványos. - Elnézést, de a Towerben semmiféle rendezvény nincsen kitűzve a mai időpontra. Magát félreinformálták. - kezdi el magyarázni, összevont szemöldökkel, de egyáltalán nem rosszindulatúan. A város egyik legnagyobb látványossága, igen, szigorúan ki vannak rakva a táblák, hogy hol van megállj, de ha az őr agresszív lenne az nem lenne túl túristabarát. Gemmának és persze Codynak is, ha követi a lányt sikerül beljebb kerülnie. Amikor a lány fel akarja térképezni a vésetet, és úgy egyáltalán a sötét járatot, akkor eléggé furcsa megérzés keríti hatalmába. Egy régi foszlány csak, egyértelmű, hogy amiatt érzi csak, mert felerősödött, mert a képessége ennyire nem erős. Nem olyan, mintha vámpírt vagy vérfarkast érezne, nem olyan egyértelmű, de egészen biztos, hogy a mélyben van vagy volt valaki, aki... több, mint egy ember. Vagy másabb. Egy szörnyeteg hagyta azokat a karom nyomokat, és nem csak design-elem. Nem sokkal beljebb már egy zárt ajtó van, amin keresztbekasul igen látványosan szaladnak végig a láncok, valaki nagyon távol akarja innen tartani a kiváncsiskodókat. A kérdés, ha tovább indulnak a járaton, hogy kiderítsék, hogy mi is van az ajtó mögött, akkor Andrew még is hogyan megy utánuk, ha az a dolga, hogy csak labdázgat? Mert hátrahagyni nem igazán tudják, hiszen a két szívnek és ezúttal Codynak is együtt kell maradnia, hogy megmaradjon az egyensúly és az energialöket, amit a páros most érez.
Mindennek ellenére, hogy komoly titokként kezeljük ezt a szív dolgot, talán Cody lehet kivétel, akit be lehetne avatni. A vérmágia alkalmazása óta még sosem vizsgált meg minket gyógyító, és ez nem is árt, ha így marad a jövőben, tudunk vigyázni magunkra. Viszont ha a hugrabugos medimágus most végigpásztázza gyógyító varázsával a testünket, eleve észreveheti ezt a különös összekapcsolódást, akkor pedig kár találgatnia, netán a hátunk mögött kikérnie valakinek a tanácsát. Mivel önzetlen gyereknek tartom, veszek egy nagy levegőt, és ugyan nem fedem fel azt a kilétemet, aki éjszakánként igazságot oszt, de valamit mégiscsak. - Azért, mert nekünk csak egy szív jutott, de ezt bizonyára érzed. Egyszer majdnem meghaltunk, és csak úgy sikerülhetett túlélni, ha összekapcsoljuk nem csak a lelkünket, hanem a szívünket is. Ez amolyan dupla vagy semmi felállás. – Mondom most egészen komolyan a korábbi hülyülést, magamutogatást itt teljesen mellőzve, hiszen az elején akkorát vigyorogtam, meg pacsiztam le a sráccal, hogy észreveheti az őszinteségemet. Abba már nem megyek bele, de kitalálható, hogy ha az egyikünk meghal, a másik is vele. Mindenesetre Cody mágiájának köszönhetően most olyan adrenalinlöketet kaptunk, hogy már keresem lelki szemeimmel a kamiont, amit felemelhetnék. Kissé azért morcosan nézek Gemmára, oké, hogy itt ő a főauror, de az az elterelés? Na ne bassz.. Végül kényszeredetten bólintok, és hátrahagyva a társaimat előrelépek a teremőr irányába, s mágiával kreált narancsszín tűzlufikkal kezdek el zsonglőrködni. Természetesen mindez a látványnak szól, nem kezdenek el szarrá robbanni. - Halihó! Mikor kezdődik a mulatság? – Kérdezem ártatlan, gyermeki mosollyal, mintha oly természetes lenne a jelenlétem. Hátha pár percig el tudom annyira terelni a figyelmét, hogy Gemmáék ki tudnak okoskodni valamit. Nem vagy az erőszak híve, de ezt itt egyszerűbb lett volna leütni, elkábítani. De hát a női logika..
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán a közös szív miatt lehet mindez, vagy mert Andrew eleve ért az elemekhez és e miatt hat ránk jobban a hely, magam sem tudom, de ez nem egy publikus információ, hogy csak úgy közöljük Cody-val, ezért amikor megérkezik és úgy fest ő jól van... nem mondom el, hogy mi lehet az ok. Bármennyire is csapat munka, tudom jól, hogy Andrew sötét mágiával érte el, hogy akkor azon a végzetes napon életben maradjunk és lássuk be a világ felé mutatott stílusához se kimondottan illik, hogy ilyesmit tett volna. Az a fő, hogy végül mégis csak jobban leszünk és fel tudunk állni, összeszedni magunkat, sőt... kifejezetten érzem a plusz erőt, ami mintha minimum Cody-ból pulzálna, vagy legalábbis úgy fest, hogy mindegyikünket valahogy felspannolja. Nem tudom, hogyan lehetséges, de kérdés vajon ha eltávolodnánk egymástól akkor megszűnne-e a hatás, tehát vajon most teljes mértékben Cody-tól függünk és ha valami történik vele odalent... talán fel se tudunk jutni majd? - Igen, valami miatt úgy tűnik, hogy ránk fokozottan hat, mert Petra se volt rosszul. Nem tudom mi lehet az oka, de azt hiszem vigyáznunk kell rád, nagyon. - mosolyodom el azért. Hát igen, jelenleg Cody igen fontossá vált ebben a helyzetben, mert ha mind kidőlünk talán még segítséget se tudunk hívni, főleg ha netán olyan helyre kerülünk, ami valami módon még korlátozva is van. Egyelőre viszont körülnézek, amikor már érzem, hogy tényleg jól vagyok és fel is fedezem a nyomokat. Mintha valami karmolás lenne, vagy véset, de elég erős ahhoz, hogy valami nagyon durva okozza, esetleg egy lény, vagy mágikus nyom? Hümmögök, észrevéve a teremőrt is. - Eltereljük a figyelmét, vagy elég határozott a kiállásunk? - pillantok a két fiúra, bár jó eséllyel Cody inkább a háttértámogatás lesz, viszont azt már megtapasztaltam a legutóbbi könyvtártúránk alkalmával, hogy elég jó tud lenni a beszélőkéje, habár... - Talán az a legegyszerűbb, ha... - nem várok végül, hiszen igen jelenleg én vagyok a rangidős. - Nos azt hiszem az elterelés neked menni fog, valami kis zaj, amire arra fordul, addig besurranunk és körülnézünk rendben? - itt Andrewra pillantok, hiszen neki az elemi mágiák jól mennek, nem feltétlenül kell hozzá pálca sem, vagy csak nagyon suttyomban, hogy megoldja a nő ne vegyen minket észre. Akkor már át tudjuk vizsgálni a sötét területet és a nyomot is, találunk-e ott valami lényre utaló jelet, mágikus lenyomatot stb.
//Inkvizítor 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek.//
Andrew kérdésére csak figyelek egy pillanatra, kifelé is és befelé is, hátha érzek valamit amit nem kéne. De... nálam semmi. Elmélkedni azonban majd később rá érek rajta. Úgy sem tudom hogyan működik, mik a határai és hasonlók. Így csak megcsóválom a fejemet. - Nem érzek semmit. Én jól vagyok.- Ellenben a páros elég borzalmasan fest. Azt viszont érzem, hogy magam is össze kapcsolódom velük a gyógyító adottság használata után, ami kissé meglep, mert ilyen még viszont nem fordult elő. Másfelől azt is sejtetni engedi, hogy jelenleg akkumulátorként üzemelek hármunk számára... Vajon mi történik, ha engem kiütnek? Ők újra rosszul lesznek és vége a körnek? - Viszont még sosem kapcsolódtam senkihez... miután meggyógyítottam... most mintha viszont állandósult volna rátok nézve. Ezek szerint rátok folyamatosan hatással van a hely? - teszem fel a kérdéseimet és én velük vagyok elfoglalva egyenlőre, így azt a jókora nyomot sem veszem észre. Miután látványosan jobban lesznek megengedem a következő kérdést. - Merre tovább? - egy fokkal bizalmasabbra vettem a hangerőmet. Ha úgy adódik még elterelőnek is jó vagyok... az mindig mesterien ment. Vagy csalinak... ki tudja mire lesz épp szükségünk. Bár lehet, hogy első ízben körbe érdemes mennünk, és azt emésztgetni, hátha van utalás arra, ami lent várhat minket. De a döntés az övék. Én csak életben tartom őket, és segítek ahol tudok. Bár ha olyasmire bukkanunk még akár én is meg tudom vizsgálni, de... aligha hiszem hogy hullákra akadnánk.
Az elválaszthatatlan páros együtt maradt és kicsit megpihent, ami nagyon is jót tesz, hiszen a rosszullét nem akar múlni. Olyan, mintha a Tower mélye egyszerre vonzaná és taszítaná őket, egyszerre erősítené és gyengítené az érzékeiket. Nem indulnak el magukban botorkálva, szerencsére, és amikor Petrát felváltja Cody már is kezdődik a kivizsgálás. Egyértelmű, hogy nem szervi problémájuk van, legalább is nem olyan, amit valami vitamin koktél oldana meg, ez tömény mágia, és ahogy Andrew kimondja a szavakat, úgy Cody-nak is egyértelművé válik, hogy a gyógyító képességével afféle balanszot képes teremteni az egy szíven osztozó párosban. Ez egy-két percbe beletellik, és utána érezhető, hogy a gyógyító fiúból az energiák folyamatosan azon munkálkodnak, hogy Gemma és Andrew jól legyen, de nem annyira fárasztja le, hogy ne tudna könnyedén mást cselekedni, csak érzi, hogy állandó a kapcsolat most már hármójuk között. Nem csak jobbra fordul az állapotuk, egyenesen úgy feltöltődnek és olyan erősnek érzik magukat, mint még soha, mintha egy apró boszorkánykört alkotnának most. Az üvegcsét a mintával Petra elvitte, de egyáltalán nem maradtak nyom nélkül. Ugyan elemi esszenciát már nem találnak, de ahogy a sötét folyosókat kémlelik a távolban a falon észrevesznek valamilyen karcolást, ami igen csak mély ahhoz képest, hogy a tower vastag falairól beszélünk. Hosszú, egyenes vágás, vagy egy méteren keresztül azon a folyosón, ami a sötétségbe vezet, egy lezárt területre. A bársonykordon mellett áll egy teremőr, aki néha körbenéz, meg sétálgat a teremben, egy ötvenes öreg hölgy. Persze ők a kártyájukkal bárhova mehetnek, ha elég magabiztosnak tűnnek ahhoz, hogy ne állítsa meg őket senki további kérdésre. Ha nem akarnak bent maradni, ha nem akarnak a Tower mélyére mászni, akkor azt is megnézhetik persze, ahonnan betört a víz, kint, az erőd külső falán, hiszen lehet, hogy találnak nyomokat arról, hogy hány ember volt, hol álltak, hogy emelték át a vizet, ki tudja… Minden auror jelenleg azzal foglalkozik, hogy elfedje az összes emléket a Milleniumi káosz nyomán, szóval ténylegesen egy teljes nyomozást kell majd lefolytatniuk a helyszínen, és ezúttal itt Gemma a rangidős.
//
