2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ennek az egésznek semmi értelme. Látom, ahogy a jelenet nem teljesen valódi…vagy talán nem jelen idejű? Zavaros az egész, ráadásul nő kinézete is megzavaró. Teljesen összezavart ez a dolog. A beszélgetésből nem tudok annyit kiszűrni, hogy értelme legyen, s azt sem tudom, hogy pontosan mit keresgélhetnek a parton…Az agyam hátsórészében pedig ketyeg az óra. Úgy érzem, mintha lekésnék valami vagy túl sok időt töltenék töprengéssel. Lépnem kéne, de mégis mit? Szájrágva pillantok körbe és találok egy padot, ami háttal van a víznek, de elég közel, hogy a táskában lévő kistükörben nyomon tudjam követni a két alakot. Le is ülök, s egy pillanat erejéig behunyt szemmel gondolom át a következő lépésem. Nem vagyok olyan jó párbajozó, mint amilyennek lennem kéne. Nem biztos, hogy élve megúszom ezt a dolgot.
- Merlinre, szedd már össze magad. – Suttogom halkan magam elé és határozott mozdulattal kiveszem a kistükröt, a pálcámat a combjaimra fektetem és úgy teszek, mint aki nagy elánnal rendezgeti saját kinézetét, miközben tekintetemet a visszatükröződő alakokra fixálom. Így is nagy esély van arra, hogy lebukok, de még mindig kevesebb, mintha csak úgy álldogálnék mögöttük. Ki akarom deríteni, hogy mit keresnek; hátha egy varázstárgy az, amit ismerhetek és akkor tudok üzenni valakinek, hogy hahó ezt meg azt keresték és meg van nekik és lehet meg kéne őket akadályozni. Ez nem is rossz ötlet. Fél szemmel figyelve a történéseket küldök egy patrónus a koordinátáimmal vissza a Kvidiccs arénához. Remélhetőleg a megfelelő varázslót találja meg.
Ameddig lehetséges próbálok kapcsolatban maradni Shannával, főleg mert a helyzet is finoman szólva nyomasztó és úgy érzem, ha kommunikálunk nekem is könnyebb, ha már egyedül indultam neki. Arról még csak nem is tudok, hogy újfent civilek is beleütik az orrukat a dologba és még veszélybe is sodorják magukat segítség és támogatás nélkül. Én magam sem tudom, hogy ki képes ilyen mértékben szerteágazó mágiát létrehozni, de az biztos, hogy nagyon is aggódnunk kell e miatt. Nem csoda, ha a Minisztériumban elég erőteljes a fejetlenség és újra, mint Voldemort idején kezd beköltözni a szívekbe az a mardosó félelem, ami rossz döntésre sarkallja a legtöbbeket. - Természetesen, nem ugrom egyedül fejest semmibe, mert ami itt van... Bár nem tudom van-e erősítés, olyan mintha kihalt volna a város. - üzenem meg újra Shannának, hiszen, amit az ispotály előtt látok letaglóz. Mintha nem is ez a világ lenne. Azok a repedések... nem tudjuk milyen hatással vannak a világukra és azt sem hogy én még ott vagyok-e, így abban sem lehetek teljesen biztos, hogy az üzenet egyáltalán átjut-e Shannának. Erős legilimentor révén megpróbálom azért felvenni a kapcsolatot a parancsnoksággal és erősítést hívni és csak akkor indulok neki egyedül, ha ez nem sikerül. Azt nem merem megkockáztatni, hogy látványos mágiával hívjak erősítést, mert azzal felhívnám magamra a figyelmet olyanok számára is, akik számára nem szabadna. Nem tudom, hogy kik vannak itt, és már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy hol is vagyok, mert az ispotálynak nem szabadna így kinéznie és főleg azóta, hogy ennyi auror került kómába elég erős védelem alatt is áll, hogy bárki csak úgy bejuthasson oda.
Lizzy elindul a vasútállomás felé, ahol azonban nem vesztegel most vonat, de még kalauzk sem. Szerencséje van, mert ahogy a világok kezdenek összemosódni, és a halál egyre inkább a közelben érezhető, a semmiből egy thestrál tűnik fel, s mintha sejtené, hogy a lány merre tart, megáll mellette, a hátára veszi, így a szöszi gyorsabban tudja elérni a kérdéses szakaszt, ahol anno a vonat a mélybe zuhant. A szurdokban keresgél, de nagyon kockázatos egyedül lenni, mert bár sebezhetetlen, meghalni még ő is tud. Ráadásul azt sem tudja, hogy mit keressen. Ám a sötétség egyre jobban feléled, és mintha a lelkére pályázna. Sötét árnyalakok állnak össze füstszellemekké, akik felé közelítenek, minden irányból. Daphne megjelölgeti az útvonalat, és kilyukad az ispotálynál. Ha körbenéz a városban, már sehol nem lát az utcán embereket, mintha teljesen eltűnt volna mindenki, viszont maga az ispotály épülete mintha vörösen izzana a fekete mágiától, néha sistergő füstfelhő száll fel, de egyértelműen érzi, hogy itt valami történni fog, koncentrált gonoszság sugárzik felé, akik az elméjét veszik célba, hogy elhatalmasodjon rajta az őrület. Daphne a kiképzése és a gyakorlati életútja alatt sem találkozott ilyen sötét varázslattal, de meg kell emberelnie magát, ha be akar lépni az ispotályba, amelyen belül egyébként mintha az alagsorból, a mélyből áradna ez a sötét erő. Selene hall néhány foszlányt, a kettős beszélget, mintha a szőke nő zuhant volna le itt korábban, de megmentették, közben viszont elejtett valamit. Azt keresgélik a vízparton, hátha meglesz. Ám Selene védővarázslata kezd lefoszlani, és kérdés, hogy mikor fedezik fel. Shanna és Grayson lemennek a dobogóhoz, ahol egy kőtömböt látnak, ez az alapzat, innen érződik a komoly feketemágia, és mintha valami suttogást is hallanának belőle. A viharmadár pajzsot von és Grayson is, kettőjük köré, ám ez már nem számít, mert a lépcsők közül az előbb látott testvériségis jelenik meg, és egyetlen szót mormolva egy őrjítő varázst szór a kettősre. Grayson nincsen az ilyesmire felkészülve, tanárként nem éppen terepmunkára termett, ő egyértelműen bekapja a legyet, Shanna viszont még küzdhet az őrület ellen, viszont szerencsétlen tanár társa anélkül, hogy tudatában lenne mit tesz, pálcát ránt, és legjobb tudása szerint támadja a lányt. Alistair kutat az elméjében, és mivel járt is a neza világában, meg hát látó is, bevillan neki, ami a másik világban már köztudott, Daronel Deneira eredettörténete, amit éppen most láttak, és az is beugrik neki, hogy a sötét boszorkány eredetileg az iskola könyvárosa álcát viselte egy darabig, tehát a megkötözött szőkeség csapda! Mozdul, hátha meg tudja menteni még Ginnyt. A szőkeséget Ginny nem oldozza el, hanem a könyveit nézegeti, de ahogy kinyitja az egyiket, látja, hogy üres lapok vannak benne, s a nő könnyedén kibújik a kötelekből, majd egy fekete tőrrel hátulról szúr Ginny vesetájékára. Daniel kezdi már összerakni a dolgot, egy keréknek a darabjai adhatnak ki egy komoly varázstárgyat, amivel térben és időben lehet utazni, egy ilyen darabot akarnak most megszerezni. – A grófnő egy másik világbeli sötét boszorkány, akinek olyan tervei vannak, amivel végül mindenkinek árthat, az uralma alá hajthatja a világot, ezt kell megakadályoznunk. – Bólint Aeryn, s amint Eileen kilevitálta gond nélkül a darabot, kikapja a lány kezéből, majd ujjaiból zöld indák csapódnak ki, a földhöz szegezve a mardekárost. – Helló Eileen, viszlát Eileen! – Nevet még a lányra, és elszalad a darabbal a kezében a barlang túloldalán egy rejtekajtót megnyitva.
//Dobásokat kérek a kockadobások fórumába. Jellemzően a karakterlapról egy tulajdonság és egy tantárgy/mentális ellenállás összege plusz/minusz egy tőlem kapott módosító lesz a célszám. A kockadobásnál EZ alá kell majd dobni a sikerhez. A hsz megírása után dobjatok.
Ahogy Aerynt követjük, határozottan ismerős kezd lenni a terep... Nem telt sok időbe, hogy rájöjjek, ismét a katakombákban vagyunk, valószínűleg azon a részén, ami a múltkor nem omlott be teljesen, habár még így sem a legjobb állapotában van. - Már jártam itt... - jelentettem ki halkan, aminek egyrészt az volt a célja, hogy Aeryn hátha elárul valamit, másrészt pedig hogy ezzel tudassam Danyvel, hogy a legutóbbi kalandjaink helyszínére csöppentünk. A kérdésére bólintok. Valóban látom a gömböket, ami rejtélyesnek hat, de olyan szempontból nem lep meg, hogy ebben a helyzetben már minden az. A csónakban lévők dulakodását érdeklődve végignézem, és ami különösen érdekes benne, az a hangszer, legalábbis nem először futok össze ezzel a hárfaszerű valamivel. A legutóbb is egy ilyen mentett meg minket, a díjátadón ezen játszottak, most pedig ismét itt van. - A zidár... van valami jelentősége? - intézem a kérdést a vezetőnkhöz, aki bár nem úgy tűnt, mintha látná a jelenetet, azért majdnem biztos vagyok benne, hogy tud erről valamit. Ha ő nem látja azt, amit mi, akkor is lehet egy ártatlan eszembeötlő kérdés. A grófnővel kapcsolatban hasonló kérdéseim merülnek fel, mint a srácnak; nem értem, miért akarna egyetlen egy világon is bosszút állni, nem hogy az összesen. - Ja, például hogy mégis... kit vagy mit idézünk meg vele - fűzöm hozzá. Sötét szándékú akármit nem szívesen szabadítok a világra, de ha ilyenről nincs szó, akkor én magam veszem el egy egyszerű levitációs bűbájjal a kérdéses darabot.
Nem tudom, és momentán nem is nagyon érdekel, hogy mit gondol az apám, arról, hogy én sem maradok a helyemen. Csak remélem, hogy eljut apámhoz az üzenetem, arról, hogy ez az egész hely valami dimenziók, és síkok közti átjárásra alkalmas varázstárgy. Vagy legalábbis akként működik. Ez az információ pedig cseppet sem tetszik. Utána kell járni, és valahogy megszüntetni az átjárást a különböző síkok közt. Persze nyilván valaki direkt rendezte így, nagyon sok munkával. Csak nem értem miért? Ez a mágia olyan szintje, amihez nem érek fel, és nem is értem, miért folyamodna ilyesmihez bárki. Az egyetlen biztos dolog, amit tudok, hogy kutya legyek, ha hagyom hogy egy hölgy menjen egyedül előre egy ilyen veszélyes helyen. Nem. Eileen elé lépek védelmezően, amikor dönt. Közben pedig pálcát húzok, ahogy elindulunk a két idegen után, ki tudja hova? Így amikor elindulunk azért még gyorsan elmormolok egy pajzsbűbájt, ami reményeim szerint legalább kettőnk megvéd mindenféle fizikális behatástól. - Te is látod a narancssárga fénygömböket? - súgom oda Eileennek menet közben a kérdést. Nem tudom, hogy csak a képességem miatt látom, azt amit, vagy tényleg megtörténik mindenki számára látható módon. Aztán hirtelen torpanok meg, és nézek körül ahogy a St. Paul’s Katedrális alatti katakombákba érünk. A katedrálisban fent már számtalanszor jártam. De idelent a romok közt még nem. Aztán pedig az a jelenet. Egy néma mozdulattal irányítom oda Eileen tekintetét, ahol két nő verekszik egy csónakban egy fiú felett. Az egyiknek pedig különös szárnya van. Ilyet még Ginától se láttam soha, pedig ő animágus, és madár. Amikor vége a jelenésnek és az egyiket elnyeli valami lila köd, akkor küldök Eileen felé egy kérdő, amolyan "Ezt láttad te is, ugye?" jellegű tekintetet. Amikor beérünk a sírkamrába, körülnézek, és szinte automatikusan lépek oda a kőből faragott puzzle-höz, ami olyan mint egy pentagramma csúcsa. Lázasan gondolkozni kezdek, hogy láttam-e már ilyesmit azelőtt, akár a tanulmányaimban, akár egyéb olvasmányaimban. Közben a képességemmel is igyekszem megvizsgálni, rájönni, hogy mire való, hogy működhet, és van-e esetleg itt elrejtve valami varázscsapda? - Ki ez a grófnő? És mért akar bosszút állni? Minden világon? De hát ez őrültség, és semmi értelme. - teszek fel számomra lényegesnek tűnő kérdést. Lehet én vagyok túlságosan... hmm... békés hugrabugos, de számomra az efféle sötét bosszú ügyek mindig is érthetetlenek voltak. Úgy értem volt, hogy nagyon utáltam az apám, amiért elhagyott, de még akkor sem akart megölni, vagy csak ártani neki. Legfőképpen nem egész világnyi ártatlan ember életét is feláldozva... - Idézőkör? Azért egy kicsit többet kéne tudnunk. - jegyzem meg. Nem tetszik nekem ez az egész helyzet.
//Relikviamester: Megérzi az átkokat, csapdákat egy-egy tárgyon. Bármilyen varázstárgynak (ami nem relikvia és ereklye) meg tudja mondani hogy mikor és mire készült, a pontos használatát. Rá a varázstárgyak 1,5-szer olyan jól hatnak. Nem hatnak rá az átkozott tárgyak (kivétel relikviák és ereklyék, tehát erős mágus által készített varázstárgyak). //
ϟAmiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-28, 17:30
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] Igyekszem toppon lenni és figyelni mindenre körülöttünk. A fiúcska is az én felelősségem, bármennyire is ügyes, még közel sem tudhat olyan sokat, ezért talán egy picit jobban feszélyezve érzem magam. Ahogy a bárka felfordul és szinte eltűnik, én még inkább rákoncentrálok és a környéket kezdem el pásztázni. Ekkor veszem észre a kikötözött nőt. Nem is hallom meg a fiú kérdését, csak előre rohanok és kérdések nélkül próbálom meg a szájpecket lefejteni a nőről. - Mi történt?! Hogy kerülsz ide? - Kérdezem a nőtől, miközben jobban szemügyre veszem, de még nem oldozom el. Leguggolok és a mellette lévő egyik könyvet veszem a kezembe, a címét keresem és bele is lapozom, hátha valamit találok benne. Közben meghallom Alastair kérdését, mire felnézek rá, akkor látom meg a szemeit... - Veled meg mi történt?! - Nem tudom hová tenni ezt hirtelen, de nem is biztos, hogy most ezzel kellene foglalkoznom. Nagyot nyelek és elmerengek, egy kicsit körülnézek ismét fel a plafonra, jobbra és balra, a sötétség irányába... - Az a baj, hogy nem tudom megírni nekik, hol vagyunk. - Húzom el a számat. Küldhetnénk mágikus üzenetet, de olyan labirintus ez a hely, hogy én már arra sem emlékszem, hogy merre kellene vissza kimenni. Ha ők is elvesznének az pedig nem lenne valami túl jó. Így talán bízhatunk a szerencsében és abban, hogy ez a szőke nő itt megkötözve, könyvekkel maga mellett, tud nekünk valami jóval is szolgálni.
//Légmágus 2. szint: Érintésre képes elektromos feszültséget gerjeszteni, tehát mugli készülékeket képes kiiktatni 200 voltig bezárólag. Képes 5 méter magasságig fellebegni, de nem képes változtatni az irányát, tehát csak függőlegesen. Kétszer olyan jól lát, mint egy sima ember, akár sötétben is. Testsúlya feleakkora, mint egy átlag emberé.
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
- Az nem kifejezés... - dünnyögöm. Mert igen. Egyre különösebb minden.. Egyáltalán mit keres ez az egész.. vagy úgy bármi a stadion alatt?! Hogy kerül oda az a ladik? Mi az a füst-cucc amin elevez? Ott már víz van? Milyen mélyen vagyunk? Hogy kerültünk ide? Egyáltalán mióta vagyunk itt?? Ekkora utat megtettünk volna? És vahjon mi van Lizyvel?? Meg úgy egyáltalán a többiekkel? Igaz, hogy csak egyetlen egyszer fordult elő, de már volt részem térugrásban, és meg merném kockáztatni, hogy az nem volt ennyire terhelő.. De lehet csak amiatt, mert az nem tartott túl sokáig. Ez meg... olyan mintha egyik világ be akarná szippantani a másikat.. Másfelől.. lehet, hogy teljesen ostobaság, de meg mernék esküdni rá, hogy valahonnan nekem ez ismerős.. Talán csak valami könyvből vagy a fene se tudja. De mintha a Nezához lenne köze az egésznek. A gyerekkoromat.. mármint az ez előttit, Amivel abban a másik világban töltöttük és a Nezában is eltöltöttünk pár évet. Elgondolkozom, hátha találok valami használhatót az emlékeim között. Nem tudom miért most jut eszembe ez az egész de a szívem hatalmasat dobban, hogy talán valóban az történik amire gondolok. - Te látsz valamit ettől a fura ködtől? - bukik ki belőlem a kérdés és egy kicsit jobban mellé sorolok. Attól ami bennem kavarog, elő bukkannak az apától örökölt mintáim is meg a szemeim is megváltoznak és meg kell hogy dörgöljem őket, mert hirtelen olyan mintha a szememen keresztül az agyamba világítottak volna reflektorral... Megrázom a fejemet és mikor Ginnyre nézek ismét, remélem nem fog sikítófrászt kapni tőlem.. - Tudsz valahogyan üzenni a többieknek? Mondjuk.. Mr.Paisleynek? - teszem fel a kérdést, amiben benne van, hogy lehet nem árt ha nem egyedül mászunk bele még jobban. Nem szállt inába a bátorságom, csak... nem is tudom.. A gyermeki kalandvágyamat azt hiszem ez meghaladja. Nem akarom fél vállról venni.
Faji adottságok:
Spoiler:
Fél-Unzhan Amara és Alistair örökölték apjuktól a síkokhoz, különböző atmoszférákhoz, légkörökhöz való alkalmazkodást. Azonban érzelmi hatásokra a külső jegyek is megmutatkoznak (opcionálisan, vagy egyszerre ütközhetnek ki a változások) - Írisze kitöltheti a szeme fehérének nagy részét, ilyenkor a látása is változik valamennyit, de nem nagyon tudja még kontrollálni. - Elő tűnhetnek még finom vonalú hegtetoválásszerű minták a testén. (szemeik alatt, szájukon, torkukon, mellkasukon, hasukon, combjuk belső oldalán, felkar belső oldalán, és tenyerükön, talpukon) Alistairnak koncentrikus körökbe rendezett sűrű mintázatként jelenik meg. - Fogváltás következhet be, hasonlatosan a vámpírokhoz, vagy vérfarkasok esetéhez. Hátrány, hogy 1-2 kör(KM dönt) a faji változáshoz való alkalmazkodás és az érzéseik vannak rá hatással
♫★♫
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-27, 09:32
Erőteljesen kikerekedik a szemem tapasztalva azt, ami történik. Cseppet sem tetszik, hogy Dany (is) távozik, az se nyugtat meg, hogy szól róla, mint egy illedelmes jógyerek. Dohogok is rendesen félhangosan, na nem mintha a reputációmat félteném, hiszen kisebb gondunk is nagyobbnak tűnik annál jelenleg, hogy dumbledore mit fog szólni ahhoz, hogy nem vigyáztam megfelelően a csoportra. Határozottan indulnék az egyik kijárat felé én is, de az első lépésnél megakaszt egy hang és egy mozdulat. Odakapom tekintetemet Shanna felé. - Kisasszony.. - engedek meg valami üdvözlésfélét, mert a faramuci helyzet ide vagy oda, ez zsigerileg kódolva van belém. Közben persze a pálcámat is előszedem, mert nagyon nem szimpatikus, ami itt folyik. A Griffin nem jut eszembe, csak hogy Roxfortos volt ő is, de annyi baj legyen, úgyse ez a megfelelő idő arra, hogy pallérozzam a memóriámat. - Igen és cseppet sem tetszik az, amit érzek. - ráncolom össze a szemöldökömet. - Nem is kell bírjon egyedül. - biztosítom a segítségemről, s bár elhamarkodott varázslatokat nem eresztek meg egyelőre, azért kattognak agyamban a fogaskerekek. Nem a sötét mágia a szakterületem, s sokat éltem muglik között majdnem-mugliként, de azért műveltem magam, úgyhogy tudok ezt-azt, csak rendszereznem kell a gondolataimat. Megindulok Shannával a dobogóhoz, s bármi legyen is ott, kutya legyek, ha hagyom, hogy a hölgy törjön előre. Ha netalán kicsapna valami csóva vagy akármi onnan, nem akarom, hogy shannát találja el, legyek akkor már inkább én az élő pajzsa. - Nem tartom jó ötletnek kisasszony. - ágálok, de közben eszembe jut, hogy melyik szakról is ismerős, így végül ha nehezen is, de lenyelem a védelmező pajzsösztönöm és teszem, amit mond. A hátát is védeni kell valakinek. - Nem tudom mind ugyanazt éltük-e meg, de ez a hely határozottan olyan, mintha nemcsak dimenziókat, de élő és holt világokat is összemosna. - osztom meg Shannával a tapasztalataimat, hátha hasznára lehet, hiszen nem tudom mi is az, amit "ő is érez" pontosan. Közben pedig készülök, hogy akármilyen eshetőség is lépjen fel, tudjak cselekedni. Első körben egy védelmezőbűbájt mormolok el, mely kettőnk köré láthatatlan pajzsot von egy időre. Legalább addig minimum védve vagyunk, amíg lecaplatunk a dobogó alá, így a beláthatatlan és védhetetlen lépcsősoron senki se tud fizikálisan ártani nekünk. Ha ugyan sikerül a védelmezésem emígy.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Daphne olyan nagyon belemerült az üldözésbe, hogy egyik pillanatban még mellettem van, a másikban már föld alatt és járatokat térképez fel, én pedig még mindig egy helyben bíbelődöm az arénában az átokjegyemmel a vállamon. Kicsit olyan érzésem van, mintha az idő és a tér kicsúszna a lábam alól, mindannyiunk lába alól, az egész hely csak úgy hullámzik, és mivel sikerül megtörnöm a pecsétet ez nem a rosszullét jele. Nem maradok azért teljesen magamra, bár még mindig Daphne az első, akire reagálok, és nem az, aki fizikailag mellettem van - ha mellettem lesz még egy pislogás nélkül. Egy többlépéses mágia? Ki lenne arra képes, hogy egész városokat lefedő… Mindegy. Értettem. - nem merülök el a gondolatokban, mert csak még több időt vesztenék vele. Lényegében semmi mást nem tettem eddig, mint felfestettem az esküvő szalag címét az égre, azóta csak egyre több módot talál a világ, hogy lelassítson és elszakítson Daphne-tól. Éppen az egyik Roxforti tanár mellé sodor a szél, és hirtelen mindenki eltűnik körülöttünk, csak ketten maradunk, ami valószínűleg nem fog jól mutatni a kísérő tanár rezüméján. De az enyémen se, ha most megint leragadok valahol. - Maga is érzi? - kérdezem tőle, és azonnal megindulok, de ha nem haragszik meg akkor már annyira elegem van ebből a dobálózásból, hogy az egyik kezemben a pálca, a másik kezemmel meg megragadom a férfi kezét. - Nem tudom mi ez, de azt igen, hogy nem bírok el vele egyedül, kérem. - mondom vagy kérem, viszonylag szűkszavúan, miközben befut Daphne talán utolsó üzenete. Én nem vagyok egyedül, de te igen. Akármit is találsz, próbálj meg erősítést hívni… És vigyázz magadra te is, jó? - teszem hozzá, miközben szedem a lábaimat, hogy közelebb kerüljek a dobogóhoz. Nem akarom azonnal áttörni, mert van egy olyan érzésem, hogy attól csak még jobban elszabadulna, de csak meg kell tudnunk, hogy mi a forrása, szóval keresek egy lejáratot a dobogó alá, hátha ez az irány egyezik azzal, ahol Peyton Sanders vagy Gabrielle Wolf vagy akármi is legyen a neve, eltűnt. Daphne utolsó üzenete az volt, hogy őt találjam meg, de annyi ember annyi irányba széledt szét, hogy már csak remélem, hogy jó irányban vagyok. - Maradjon mögöttem, ha lehet, Mr. Paisley, de jól esne, ha fedezne. - mondom nyugalmat és ésszerűséget erőltetve magamra, miközben a Viharmadaram visszatér közvetlen a közelembe, hogy védelmezzen és eggyel több szemem legyen. Minél több a segítség, annál jobb.
// Viharmadár képessége: Pajzs: Képes létrehozni egy mágikus pajzsot önmaga és gazdája köré, mely védi őket fizikai behatásoktól. A pajzs néhány percig aktív.
Inkvizitor: 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki. //
Egy pár pillanatnyi időt adok magamnak, hogy gyönyörködjek ebben a ritka állatban. Nem is értem miért tartják rossz ómennek. A ruhámban nem sikerül nőiesen vagy elegánsan felülni, miközben csak arra figyelek, hogy ne mutassak többet magamból a kelleténél az erre járóknak. Szerencsére eléggé kényelmesen meg lehet ülni a csontos pacit, így gyorsan a repülő páros után tudok indulni, miután igazi hamupipőke módjára lerúgom magamról a cipőmet. Igyekszem annyira lemaradni, hogy én lássam őket, de ne legyen feltűnő nekik, hogy követem őket. Remélhetőleg.
Követés közben azon rágódok, hogy mégis mi lesz, ha leszállunk? Vajon megtámadnak vagy annyira el lesznek foglalva a…a dolgukkal, legyen is az bármi, hogy észre sem vesznek? Bizonytalanul, félkézzel megkeresem a pálcámat és azt szorongva elmélkedek. Mikor ereszkedni kezdenek nagyon bepánikolok és az első dolog, ami eszembe jut az a kiábrándító ige, így azt szórom magamra mielőtt kellő távolságot tartva leereszkedem én is. A thestrált megpaskolok és útjára engedem. Majd hoppanálok, ha el kell innen tűnnöm.
Amikor megjelenik a vízbe ugró lányt sietve közelebb megyek, hogy lássam mi történik. Így egészen közel merészkedek a pároshoz, akiket követtem. Csak reménykedhetek, hogy a bűbáj, aminek el kell fednie, működik. A férfi is megjelenik, de az egész jelenet annyira ködös, mintha egy merengőbe csöppentem volna. Otthon van egy elátkozott merengőnk, amibe nem szabad belenézni egyedül, mert nem tudsz kijönni belőle, hacsak nem szednek ki varázslattal…Arra emlékeztet ez az egész. Vajon mi lehet ez? Egy varázslat?
Egészen közel megyek a két követettemhez, hátha hallom, hogy mit mondanak, ha beszélnek. Reszketegen veszem a levegőt, mert azért féltem magamat egy ilyen helyzetben. Ezt hűen tükrözi a pálcát szorító kezem és az agyamat elöntő védekező varázslatok garmadája. Talán nem kellett volna egyedül eljönnöm, nem volt okos dolog.
//Még abban sem vagyok biztos, hogy most kell-e Szerencse:24 Varázserő:22 Inteligencia:21 Bűbájtan:10 SVK:35
Bár fokozatosan távolodunk egymástól, ahogyan követem a járatot azért mégis megpróbálok kapcsolatban maradni Shannával, még ha most nem is tudok neki szemtől-szembe segíteni. Talán tényleg valamiféle átok érhette, de erre most magának kell rájönnie és azt már jól tudom, hogy elég ügyes és talpraesett ahhoz, hogy ha lehetősége van rá, akkor azért megoldja valahogy. Vissza még sem fordulhatok, akkor a szellemek is felszívódnak, akiknek ugye eleve nem kellett volna itt lenniük se, úgyhogy muszáj tudnom, hogy hová tartanak. Amit megnehezít az, hogy nem arra, amerre a pentagramma közepe van, mert úgy fest, hogy ez az irány meg a Szent Mungó lesz. Azért egy pillanat elbizonytalanodom, amikor döntenem kell, hogy merre megyek tovább. - Találtam egy térképet, ez alapján az egész, minden ami mostanában történt egy nagyobb terv része lehet, és mindennek a központja a Szent Mungó. Valami történni fog ott, talán hamarosan. Akiknek viszont nem kellene itt lenniük, Digby és a többiek nem arra mennek, hanem a Royal Albert Hall felé, amennyire idelent tájékozódni tudok. Meg kellene tudnod ki ez a grófnő! - tudom ő sem tud kétfelé szakadni, így egy hely mindenképpen felderítetlen marad majd, de én végül is döntök. Az ispotály felé indulok a járatok és a térkép alapján. Talán ott fog hamarosan történni valami és akkor tudnom kell, hogy mi. Az elágazásnál azért megjelölöm varázslattal a falat, letörölhetetlen tintával, hogy tudjam merre mentem és vissza is találjak, ha netán arra lenne szükség, vagy ha ez az út még sem arra vezet, mint gondolom. - Vigyázz magadra Shanna! Nem tudom meddig maradhatunk kapcsolatban. - küldök még ki tudja talán utolsó üzenetet a lánynak. Tényleg igen ügyes legilimentor vagyok, de attól még nem biztos, hogy a város másik végéből is üzenni tudok neki, ha esetleg tényleg követi a grófnőt és ő más irányba tart. Mindenesetre azért megpróbálkozom a hoppanálással is, vajon idelent működik-e, hiszen akkor gyorsabban odaérek a célhoz.
Az ütések nem segítenek, nyilván már semmi erőm se maradt az oxigénhiány miatt, pedig mindent beleadok, komolyan. A lénynek azonban meg se kottyan, mintha nem is érezné, ahogy kétségbeesetten püfölöm. Ennek azonban annyi hátránya adódik, hogy komolyan életveszélybe kerülök, hiszen lassan érzem, amint az ájulás kerülget. Itt már nem sokáig segít az, ha nem vergődök és mellette még valami másról is szó van... Nem csak a fizikai, de a mágikus erőm is egyre fogy, mintha az a valami mindet magába szívná. Mintha engem is be szeretne kebelezni. Talán a lelkemet szeretné? Mivel táplálkozik egy lidérc egyáltalán? Jobb lett volna alaposabban tájékozódni ezekről a lényekről, amikor még lehetőségem volt rá. A megadás részemről viszont szóba se jöhet, hiszen ez a valami nem tudja, kivel húzott ujjat. Elizabeth Ollivander nem került még ki vesztesen sehonnan, és ez nem is ma fog elkezdődni. Van még trükköm rendesen, hála az Altannal töltött időnek. Az edzések alatt tanultam pár fogást, melyeknek nagy részét nem tudom itt és most bevetni, de azért akad egy-két olyan dolog is, ami nagyon is hasznomra lehet. Vagyis, leginkább csupán egy. Természetesen pont az, amelyikben személy szerint a legbénább voltam. Eddig egyszer sem sikerült a dolog, így néhány nap után ráhagytuk, mondván, majd máskor elővesszük, de most irtó szükségem lenne rá. Esélyes, hogy itt se fog működni, de próba szerencse, nekem pedig hébe-hóba irtó nagy mákom szokott lenni. Lehunyom a szemem, majd koncentrálok, pont úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Ez még normális körülmények között is nehéz, nemhogy még abban az esetben, amikor egy lidérc ül az ember lánya felett, mint egy rémálomban. Igyekszem levegőt venni, szóval, ami még maradt, mind a tüdőmbe áramlik, majd a – jelen pillanatban lehetséges – legnyugodtabb körülmények között kifújom. Be és ki. Minden egyes levegővételért meg kell szenvednem rendesen, de nyugalmat erőltetek magamra és követem az előírt lépéseket. Érzem, ahogy a testembe visszaáramlik a mágia, mintha magából a lidércből szívnám ki a sajátomat. Érdekes egy helyzet, de nem hagyom, hogy elterelje a figyelmem. Végül robbanok, mintha valami időzített bomba lennék, a lény pedig a szekrénynek vágódik és eltűnik, a papi reverenda pedig engedelmesen hullik a földre. Egy kis ideig még fekszem, barátkozva ama gondolattal, hogy túléltem egy ilyen helyzetet, majd feltápászkodom. - Oké, jövök neked eggyel Altan... – motyogom, miközben felkapom a pálcám, majd azt magamnál tartva kémlelek körbe. A lidérc eltűnt ugyan, de akkor miért érzem úgy, mintha még mindig jelen lenne? Nem itt, de a vasútállomás felől, mintha őt érezném. Vagyis, azt a valamit. Nem sok kedvem van ismét szembesülni vele, de ha le szeretnénk tudni a kettőnk dolgát, akkor oda kell mennem. Meg kell semmisítenem. Elindulok hát a vasútállomás felé, miközben a pálcámmal egy láthatatlan pajzsot idézek meg magam elé. Nem nagy védelem, de ha szemből jönne a támadás, igen hasznos lehet. Egy-két perc erejéig mindent feltart, az az idő pedig elég arra, hogy kitaláljam a következő lépésemet.
Dahpne egyértelműen megérzi, hogy a pentagramma közepe a Szent Mungóban van, méghozzá a hatodik emeleten, ami már csak azért is furcsa, mert ott mintha ápoltak lettek volna. A járat a város alatt vezet tovább, a szellemek is arrafelé suhantak, mintha az lenne a céljuk, hogy az a hasadék, ami a varázskönyv felrobbanásával keletkezett, ne is záruljon be. Pedig egykor ők nem a sötét oldalon álltak, de a halál persze mindent megváltoztat, így Digby, Gia, és a többiek görcsösen kapaszkodnak az életbe. Most is előtte suhannak, de mintha lefordulnának az egyik irányába, és a RAH felé menne a járat, de Daphne mehet a mungó felé is. Lizzy végül fogást talál a lidércen, ami mintha elevenen akarná bekebelezni, és egy Altantól tanult mozdulattal hirtelen megfeszíti magát, s amikor kirobban belőle az erő, nekicsapja a lidércet a szekrényeknek. A papi reverenda alatt szétfoszlik a lény, a ruha pedig leesik a földre. Ám a jelenléte mintha még mindig érzékelhető lenne. A közelből, a vasútállomás felé érzi a lány ezt a túlvilági jelenlétet.. Shanna tudja semlegesíteni a balszerencse átkot, de ezzel időt veszít, s közben a stadion kiürül, lassacskán alig van, aki ott lenne, tehát alaposan időt veszít, bárkinek is akarna segíteni. Vagy lehet, hogy a helyén kellene maradnia, mert Gabriel nem véletlenül ide tervezte ezt a gálát? Selene madarait vidáman falja fel egy közelben megjelenő thestrál, akire a lány fel tud pattani, és követni a távolodó párost a London Bridge felé. Ám kérdés, hogy két sötét varázsló miért kímélné meg az életét, ha rájönnek, hogy utánuk szaglászik? Egyébként a kettős lassan leszáll a híd tövénél, és mintha valami múltidéző varázslatot néznének, ahogyan egy nő esik le egy hídról, egy férfi pedig utánaugrik. Hős lenne, vagy csak valami bolond? Alastair megzavarja a hangszert, és a nő bár elindul a bárkán, mintha fejráállna az egész, és mintha eltűnne a semmiben, de Ginny a jó látásanak köszönhetően észrevesz egy kikötözött, kipeckelt szájú nőt a barlang sarkában. Szép, fiatal szösziről van szó, mellette könyvek, talán valami könyvtáros lehet. Bánatos őzikeszemekkel néz rájuk. Eileen úgy fest nem akar Selene után menni, tehát Dany is kénytelen vele tartani. Aeryn mutatja az utat, a szőke lányt mintha apró naracssárga fénygömbök vennék körül. Hamon ugyan nem tűnik fel, de a járatban a St. Paul’s Katedrális alatti romos katakomba rendszer alá érnek, ahol miközben Aeryn előre néz, és nem látja őket, de a kettős észreveheti mintegy dimenzionális múltbéli képként, hogy egy ladikszerű tákolmányban két fiatal nő viaskodik egy harmadik ájult fiú felett, az egyik nőnek szárnya van, és kikapja a másik kezéből a hangszerét, ami furcsa, hárfaszerű tárgy. A zidár átesik a ladik peremén, a másik nő kétségbesetten kap utána, mire a szárnyas lehelletnyit lök rajta, mire a hangszeres kiesik a ladikból, s elnyeli valami érdekes lila köd. Mindenesetre Aeryn nyomában beérnek egy sírkamra szerű helységbe, aminek a közepén egy mágikus burok alatt egy kőből faragott puzzle rész van, mintha egy pentagramma egyik csúcsa. – A grófnő el akar mindent törölni, hogy bosszút állhasson mindkét világon. Nem csak a ti, és a mi világunkról van már szó. Mindegyikről. Ám ez a tiétek, így én nem vehetem ki az idézőkör darabját. Rajtatok a sor. Shanna mellett Grayson marad csak ott, mert a diákok többsége kiment, még Dany tudott szólni az apjának, hogy merre megy. Viszont akik nem jutottak ki a kapukon, köddé válnak, mintha szellemek, vagy emlékek lennének. Grayson Shannával együtt viszont már érzi, hogy miért ide lett hívva a megnyitó, a dobogó alattról mintha valami tömény feketemágia sugározna.
Határidő: május 2. Akinek van medálja, dobjon rá minden körben, és jelezze, ha véletlenül sikerülne!
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-22, 11:55
Nem tetovazok amikor az emlekkephez erek. Valami nagyon nem tetszik nekem ebben a szituacioban es kutya legyek hogyha nem akarok rajonni hogy mi az. Persze azert mielott nagyon lekotnem magam a jelen helyzettel meg elpillantok a szektor fele ahova Dany altal kalauzoltam a csoportot hogy lassam ott vannak e es rendben vannak e. Kisse aggaszt hogy nem latom egy csomoban a hazszines-salas tarsasagot de nem olyan kicsik mar szoval bizom benne hogy nem kolbaszolnak csak olyan hely fele ami nem esne kivul az engedelykoromon. Hozzaerve az emlekkephez kicsit mintha gyomorszajom vagottnak ereznem magam. A vilagok nem veletlenul vannak szeparaltan tehat az hogy ugy tunik osszemosodott az emleke a mienkkel fizikai tuneteket is produkal bennem eszleleskor. Hatarozottan nem tetszik amit tapasztalok. Egyszer Tibetben meselt nekem hasonlorol az ott megismert szerzetes baratom de oszinten szolva lehetetlennek tartottam hogy osszemosodhasson az elok es a holtak vilaga. Sot. Meredten elutasitottam ezt a feltetelezest mert rettegtem attol hogy holt kislanyomat kelljen lassam es tudomasul kelljen vegyem hogy letezik de megsem. Tulsagosan fajt volna. Most is felremlik elottem edes arca de inkabb a jelenre igyekszem koncentralni es arra amit valoban eszlelek. A megindulo nepvandorlas nem keruli el a figyelmemet ahogy az ajtocsukogatas sem. Kicsit ketrecbe zart vadallatnak kezdem erezni magam es legszivesebben azonnal osszeterelnem a csoportot de valami azt sugja hogy nem mennek sokra vele. Ket dolog hat amit elobb teszek. 1.Korbenezek hogy van-e a helyukon marado furaszerzetek kozott szamomra ismeros arc? 2.A hozzam legkozelebb tartozkodo helyen maradohoz lepek es eloszor megszolitom, majd ha nem reagal az o vallat is megerintem. -Elnezest! - szolok hozza -Tudna nekem aegiteni? Azt hiszem eltevesztettem a helyem. Merre talalom a B szektort? A kerdesre persze tudom a valaszt de nem ez a fontos. Hanem az interakcio. Tudni akarom hogy melyik sikrol valo az illeto. Hatha rola is kiderithetem igy mint az elobbi emlekkeprol.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ezek szerint a jövőből jöttek... ennek egyrészt örülnöm kéne, mert egyrészt épp most tudtam meg, hogy tíz-húsz-akármennyi év múlva ismert leszek a varázslóvilágban, másrészt rohadtul nem tudok most ezzel törődni, mert ezek szerint az idősíkokkal valami hatalmas gebasz van. Ha ez nem lenne elég, nem csak az idő, de a tér sem egészen stimmel, legalábbis Dany elmondása szerint. Emiatt kissé kétségekbe kerülök: a társainkon segítsünk, vagy menjek Aeryn és Hamon után, akikben egyáltalán nem biztos, hogy meg kellene bíznom...? Az is simán lehet, hogy a lány csak hazudik, és azt mondja, amit hallani akarok, ugyanakkor megvan annak a lehetősége is, hogy ha nem bízom meg benne és nem eredek a nyomába, akkor nem lesz túl szép a dolgok vége. - Állj, miért spekulálna ez a grófnő a halálunkon? - kérdezem továbbra is kétségesen, fel akarom mérni, mire vállalkozom és mi ez az egész. Ugyanakkor a srácnak is igaza van, itt is lehet, hogy segítenünk kell. De nem tudom, hogyan, és van egy olyan érzésem, hogy a két ismeretlen jóval többet tud, mint mi, hiszen ha a jövőből jöttek, akkor egyszer már át kellett élniük a jelent. Ha pedig túlélték, akkor jó eséllyel van valami fogalmuk a megoldásról. - Oké, változik a terv. Velük megyek - döntök végül amellett egy kis vonakodás után, hogy a párossal tartok. - Feltéve, hogy nem annak árán választom a túlélést, hogy mindenki mást feláldozom - teszem hozzá. Ha Aeryn azt mondja, hogy jó eséllyel a többiek nem élik túl a mai napot, bármi is történik éppen, akkor nem vagyok benne biztos, hogy jó döntés lenne megfutamodni és mindenki mást csak úgy itthagyni. Hogy Dany jön-e velem vagy sem... az ő döntése, de azért örülnék, ha nem egészen egyedül vetném az ismeretlenbe magamat.
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-18, 10:51
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] Még sokáig reménykedem abban, hogy jó irányba haladunk, de amikor viszont a grófnő a szemünk elé kerül, szinte el is feledkezem Lizzyről. Vajon mit csinálhat itt? Hamar lesuhant a színpadról, a tömeg pedig zúgolódott amikor kijöttünk. Nem mondhatnám magunkat óvatosnak, egyenesen utána fordulunk és akkor meglátjuk, hogy a nő beszáll valamiféle járműbe. Összeráncolt homlokkal tekintek felé, figyelmesen megnézem a ladikszerű járművet és a környéket, hátha felfedezek valamit. Aztán Alastairra pillantok. Bátor kisfiú azt meg kell hagyni, és a fiatalkori önmagamat látom benne elsőre, hiszen biztosan én is hasonló dolgot tettem volna. Közelebb lépkedek a grófnőhöz és a ladikjához, úgy hogy félig takarjam a mögöttem lévő fiút, mert nem szeretném ha bántódása esne ha valami történne. Pálcám már nálam van, így ha reagálni kellene, akár azonnal tudni fogok. - Egyre különösebb ez a hely... - Jegyzem meg halkan magamnak és talán még Alastair is hallhatja. Vajon mi lehet a füstalagút mögött? Érdekel, bár nem szeretnék belefutni, ha annyira nem muszáj...mégis ha ezen múlik, akkor a grófnő után iramodom, de nem sok esélyt látok arra, hogy utolérjem a ladikját, hacsak az nem lassan úszkál a levegőben. Jó kondiban vagyok, az nem vitás, a kviddics megteszi hatását. Milyen kár, hogy a seprűm most nincs itt!
//Légmágus 2. szint: Érintésre képes elektromos feszültséget gerjeszteni, tehát mugli készülékeket képes kiiktatni 200 voltig bezárólag. Képes 5 méter magasságig fellebegni, de nem képes változtatni az irányát, tehát csak függőlegesen. Kétszer olyan jól lát, mint egy sima ember, akár sötétben is. Testsúlya feleakkora, mint egy átlag emberé.
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
- Remélem neked lesz igazad! - Ginnyvel lefordulunk jobbra és mikor szembesülök vele, hogy rossz irányba fordultuk pillanatra végigfut a hideg. Csak remélni tudom, hogy Lizzyvel nem most és azonnal történik amit láttunk, vagy... felül tud kerekedni a helyzeten, ura maradok a meglepettségemnek. És inkább azon mérlegelek, hogy a nő a színpadról, a grófnő nagyon úgy néz ki mint aki menekülni készül. Akarjuk tudni vajon, hogy mi lenne, ha sikerül feltartóztatnunk? Vagy inkább hagyjuk..."elevezni"? Mikor megpengeti a hangszert, erősen rákoncentrálok és valami vakmerő vagy épp ostoba megfontolatlanságból bele fütyülök a dallamba, remélhetőleg úgy, hogy bele zavarjak, mintha csak hamisan szólna, vagy félre pengetett volna. Közel s távol nem vagyok benne biztos, hogy ez az apróság bármire is elég, vagy bárkit is meghatna, de hátha sikerül megzavarni a dalmágiáját a hangszernek. Bár fogalmam sincs hogy netán mégis sikerülne véletlenül, akkor mégis mi a fenét csinálunk utána...?
Hangmágus: 1. szint: Képes kiszűrni elméjéből a zavaró zajokat, így koncentrációt növelve. Képes magas frekvenciájú hangon fütyülni, amit csak állatok hallanak meg, pl. kutyát így magához hívni, farkast megzavarni. Varázserő: 20 pont Szerencse: 30 pont
♫★♫
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-17, 16:21
Amennyire örültem a meghívónak, most olyan kétes érzelmeim vannak. Talán jobb is, hogy nem vettem rá Gillyt, hogy kísérjen el. Egyenlőre a széksorok közt haladva nem látom meg az apám, így Selene nyomát igyekszem követni. Azonban, ahogy Eileent leszólítják, és megtorpan mögöttem, úgy én is hátra fordulok. Mivel néhány lépésre eltávolodom, ezért visszalépkedek mellé. Nem szólok bele a beszélgetésbe, de érezhetően védelmezően állok Eileen mellé. Közben a képességemmel pásztázom a területet. Csakhogy olyasmi érzetem támad, amire egyáltalán nem számítottam. Mintha az egész hely maga lenne egy varázstárgy. Sosem éreztem még ilyet. Ettől pedig egyre feszültebb leszek. A kedélyemen az sem segít, amit kihallok a beszélgetésből. Miféle grófnő, és mért akarná a halálunkat? Csak jelentéktelen tanulók vagyunk. Egyértelműen bizalmatlanul nézek az idegenekre. Végül odahajolok egész közel Eileen füléhez, és belesúgok, úgy hogy csak ő hallja. - Ez az egész hely, olyan mint egy nagy varázstárgy. Gyanús. Talán meg kéne keresni apám. De ha itt ácsorgunk, akkor Selene nyomát is elveszítjük. Mennünk kéne. - sürgetőleg nézek a lányra, hogy döntsön. Merre? Az ismeretlenekkel tartunk, vagy Selene-t követjük továbbra is. Egy biztos, egy másodpercre se hagyom magára Eileent. Ahova ő megy, oda én is. Akárhogy is a tömegben apám keresem a tekintetemmel. Talán esélytelenül, de úgy érzem most el kéne mondanom neki az érzéseim. Mégis ő a felnőtt tapasztalt varázsló. Vagy legalábbis mindünk közül ő az leginkább. Csak remélem, hogy mindeközben a többieknek nem esik bajuk. Túl gyorsan szóródtunk túlságosan szét. Ez pedig nem tetszik. - Ha Eileen az ismeretlenekkel akar menni, vagy egyszerűen csak nem sikerülne kiszúrni az apám a tömegben, amikor tovább indulunk Selene nyomában, akkor egy papírcetlire gyorsan firkantok egy többnyelvű üzenetet, amiben leírom, hogy ez a hely egy varázstárgy, és olyan mintha narancssárga foszlányokon lyukak tátonganak, amiken emberek, lelkek esnek át. Majd a familiárisommal elküldöm neki. Apámmal kisgyerek koromban gyakran játszottunk ilyen kis nyelvész játékokat, amikben több nyelvű szakvakban rejtettünk el üzeneteket. Így reméltem, hogy emlékszik, és meg tudja fejteni, de rajta kívül senki más.
ϟAmiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.ϟ
+18, lesz benne egy erősebb emlékkép és nem szeretném, ha az érzékenyebb lelkületűeket ez megzavarná, így nekik azt ajánlom, hogy csak a kiemelt részeket olvassák el.
Automatikusan felpillantok a mozdulatra és a szavaim is eláll a hatalmas állat látványára. Micsoda veszélyes szépség, ámulatba ejtően robosztus és kecses egyszerre. Nem vagyok nagy rajongója a cuki-muki varázslényeknek, de ha kellő x van a besorolásukban, akkor imádom őket. Amint elnyeli a felhő tenger a csodás pikkelyest, visszaugrik tekintetem a párosra, s még elkapom a csontos szárnyas lovakat. Kiráz a hideg, gyomrom öklömnyire szűkül és akaratlanul eszembe jut az a meleg nyári este, amelyik tönkretette anyámat. Eleinte minden olyan örömteli volt, de egy pillanat, nem sok, elég volt, hogy rémálommá váljon minden. Emlékezetembe örökre beleégett a kép, ahogy mama deréktól lefelé vérszoknyával borítva zokog és sikít, mint egy banshee, kezeivel élettelen csemetéje felé nyúl, de hiába. Nem csodálom, hogy megbolondult, az jobban meg lep, hogy én nem hagytam abban a szobában a maradék eszemet.
Megrázom magam, hogy kilépjek ebből a hidegrázós képből. Ami volt elmúlt, tessék előre nézni. Például a következő feladat; keríteni egy thestrált. Emlékezz vissza Selene, miket esznek ezek az állatok? Nem gyíkokat, azok picik, de mindenképpen húst, hm…Madarak!
- Avis!* – Pálcám hegyéből, apró, de reményeim szerint célpontom számára ízletesnek tűnő, madarak röppenek elő. Sok és színes kis raj. Amennyiben sikerül magamhoz csalogatnom egy Thestrált, felülök rá, hiszem a hírnevükkel ellentétben, egyáltalán nem ellenségesek vagy gonoszok. Sőt, ha valaki nem közelít hozzájuk ártó szándékkal, amit megéreznek, azt szívesen a hátukra veszik.** Ha sikerül a terv, akkor új szárnyas barátom hátán veszem üldözőbe a párost, tisztes távolságból. Ha nem, akkor felteszem az engem követő páros beér engem és velük rakom össze a kis buksimat, hogy együtt találjunk ki valamit.
//* Avis= Madár igéző ige. **Forrás: Itt Nem tudom pontosan mi kellhet, szóval; Varázserő:22 pont Szerencse:24pont Bűbájtan:10 pont L.l.g.:10 pont S.V.K:35 pont//
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Lehetséges, hogy vannak olyan küldetések, amiken a saját utamat járom és magánakciózok a hőskomplexusommal, de egy hatalmas rendezvényen eszemben sincs elaprózni az erőnket, hiszen nagyon könnyen elveszíthetjük a kapcsolatot. Az üzenet megérkezik, én pedig megtorpanok, ám nem csak annak a tényétől, hogy Daphne látta a már két éve elhúnyt Digby-t, aki most már visszatekintve látszik, hogy korrupt zsaruk vállán mászott fel ilyen fiatalon a parancsnoki szintre, hanem azért is, mert valami baj van. Velem. Ugyan befutok lekövetve a mintáit, de egy kicsit meg kell állnom és a térdemre támaszkodnom, ami egyértelműen szokatlan tőlem. Nagyon komolyan veszem az erőnlétet, ami a fürgeséget illeti, még ha úgy igazán izmos nem is vagyok. - Daphne… - pihegem, azon már túl vagyunk, hogy Ms Jenningsnek, vagy Jennings hadnagynak szólítsam, és megpróbálom kihúzni magamat, de a nyomás nem ereszt. - A biztonságiaknak már szóltam, hogy intézkedjenek és ürítsék ki a stadiont és az hiszem a grófnő csak egy álca és a nő igazi neve, vagy másik neve, Peyton Sanders. Azért írtam az égre, hogy szelíden kiugrasszam, de nem lett olyan szelíd, mert azonnal lement a színpadról. - mesélem el neki, hogy minden információt megosszunk. A szabad kezemet a vállamhoz emelem és lassan lehúzom a ruhámat, valami külsérelmi nyom után kutatva. - Amikor hozzám ért az a férfi valami történt. Látsz valamit? - kérdezem, bár nyilván csak akkor, ha én nem tudom úgy forgatni a fejemet. A viharmadaramat közel hívom magamhoz, illetve magunkhoz, és nem akasztom meg a nyomozást, ha fáj, ha nem, követem a járatokat a nővel, egy sérülés nem fog megállítani. A familiárisomra pillantva azért halkan felsóhajtok, hiszen az állat képességei között van a listán, hogy megvéd a fizikai behatásoktól, tehát a koccanást is elkerülhettem volna, de ki gondolta volna, hogy egy oszlop mögött rejtőzve valaki kiszúr és nekem jön? A gyógyítás nem az én asztalom, de van egy olyan érzésem, hogy nem egy egyszerű lila folt bújik meg a vállam alatt, így inkább az átoktöréshez fordulok. A pálcámat magamfelé fordítom és megpróbálom beazonosítani milyen átok is ért, ha valóban átok és megszüntetni a hatását. De nem sajnáltatom magam és nem állok meg, nem akarom lelassítani az üldözést, így a Familiárisom őrszemként figyeli a környezetemet, hogy ne sétáljak bele semmibe, míg a varázslattal törődök, hiszen képes pajzsot vonni körém és az "időt" is megfagyasztani.
// Auror/Sötét Varázslatok Kivédése varázslat, kitalált A Finite Incantatemhez hasonló varázslat, de azzal szemben ez az igézés a különféle varázslat típusok közül az átkok hatásait deríti és oldja fel - vagy megpróbálja feloldani - az elszenvedt alanyon. Sötét varázslatok kivédése: 49 pont Varázserő: 27 pont//
Fogalmam sincs, mi folyik odakinn, hiszen itt nem hallom a tömeg zaját, ráadásul egy teremtett lélek sincs a folyosón rajtunk kívül. Ha tudnám, mi történik, minden bizonnyal én is sarkon fordulnék, hogy távozhassak az arénából, de jelen pillanatban senki sem értesít erről. Az egyetlen alak, akit itt látok, az egy pap, szóval nem bizalmatlankodom vele szemben. Segítek neki, utána mindketten megyünk is a dolgunkra. Baj nem történhet, nem igaz? A következő pillanatban már a földön heverek, háttal a hideg padlón, miközben mázsás súly nehezedik rám. Az első pillanatban fel se fogom, mi történik velem, csak amikor egyenesen az ismeretlen lény szemeibe pillantok. Az arca eltorzul, közel se hasonlít immár a pár másodperccel ezelőtt látott férfira. A kezeim automatikusan emelem, hogy ráfogjak a csuklójára és valahogy lefejtsem a nyakamról az ujjait, de erősebb, mint én, úgyhogy hamar felhagyok ezzel a próbálkozással. Helyette oldalra nyújtom ki a jobb kezem, majd tapogatódzom körbe, ujjaimmal a pálcámat keresve, abban reménykedve, hogy kiesett a zsebemből. Érzem, hogy az időm egyre fogy, hiszen levegőt is már szinte alig kapok, de igyekszem kitartani. Pár másodperc is sokat számít, szó szerint az életem forog kockán ebben a pillanatban. Ha nem cselekszem, meghalok. Az idő telik, én pedig tovább keresgélek a hideg padlón. A nyakamra fonódó ujjak nem engednek, továbbra is erősen tartanak, ráadásul érzem, amint kezdek átzuhanni egy másik világba. A látásom homályosodik, majd ismét élesedik, mintha valaki állítgatna rajta. Igyekszem nem elveszíteni az eszméletem, hiszen akkor biztosan meghalok, szóval egyelőre kitartok. Az ellenkezésem abbamarad, amit az illető betudhat annak, hogy már gyengülök, de igazság szerint csak tartalékolom az erőmet. Tudom jól, hogy egy ilyen helyzetben minél inkább vergődik valaki, annál hamarabb beáll nála a halál. Ha a pálcám időközben nem találom meg, akkor minden erőmet összeszedve ütlegelni kezdem az engem fojtogató valamit, hátha sikerül bevinnem egy olyan ütést számára, amitől kénytelen lesz távolabb kerülni tőlem, én pedig – kihasználva a helyzetet – vagy egérutat nyerhetek, vagy összeszedhetem magam annyira, hogy védekezhessek.
A térkép az égvilágon semmi jót nem sugall és ha ott lennék most támogatnám Shanna lépését a kiüríttetésre vonatkozóan. Nagyon nem tetszik ez az egész és inkább üssük meg a bonkánkat azzal, hogy lefújunk egy ilyen nagy eseményt indokolatlanul, mint hogy újra egy csomó ember veszélybe kerüljön, mint a Katedrálisban is. A térképpen a pontokat figyelem, és igen világos, hogy ezek fontosak csak kérdés, hogy a maradék helyeken mi lehet, mert ez alapján biztosan fontosak. Valami van a vasút útvonalán is, na de mi? A középpont pedig... Gondolkodás nélkül letérdelek a földre a térkép mellé és úgy kötöm össze a pálcámmal a pontokat, hogy egy kis megmaradó fénycsík, ami aztán pár pillanat alatt úgyis eloszlik bejelölje, hogy hol lehet az idézőkör középpontja. Ott valami nagyon kellemetlen fog történni, de az a kérdés, hogy közben mi zajlik a vasútnál? És kb. a művelet közben villan be Shanna hangja s a fejembe. Mintha csak távoli motoszkálás lenne, kopogtatással összekötve, de el tudom dönteni róla, hogy beengedhetem-e vagy sem. - Ez lehetetlen, a Minisztériumban kellene lennie, vagy a Szent Mungóban amekkora mágialöketet kapott... Ki kell üríteni a helyet, az a nő is gyanús volt már az elején is... Valami nagyon nincs itt rendben, olyanokat láttam a lelátón, akik már nincsenek életben, mint Saxon Digby. Próbálom kideríteni hová mentek. - tudnunk kellene hová tűnt a grófnő, de a kopasz fickó is fontos lehet, na de nem tudja mindkettejüket követni Shanna és az is épp olyan fontos, hogy a civileket kivigyük innen minél előbb, bár ez már nem a mi dolgunk lesz. Én egyelőre ezt a járatot próbálom lekövetni, a térképet el is süllyesztem, ha sikerült levonnom a megfelelő következtetéseket. Úgy sem tudunk több felé szakadni, muszáj sorban haladnunk és most itt van dolgunk.
//Legilimentor ON: II. Képes meghatározni a láthatatlan személy/lény irányát, hogy merről honnan figyelik. Elkaphat néhány kósza gondolatot, ha rákoncentrál valakire. Nem konkrét gondolatolvasás, inkább csak az erősebb gondolatok részei juthatnak el hozzá. //
Daphne szeme elől eltűnnek a szellemek, de a merengős varázslat segítségével össze tudja rakni, amit csak egy villanásra látott. Egy térkép az, a város több különböző pontját köti össze, és mivel már több helyen is járt, egyértelmű a kapcsolat, de van olyan is, ahol nem, és a városon kívül esik, a Roxfort exress vonatútvonalán. Ha összeköti a pontokat, egyértelműen egy idézőkört lát, egy ötágú pentagrammát, ez pedig lehet, hogy azt jelzi, hogy a korábbi események, mint a millenumi káosz, vagy éppen a Royal Albert Hall rendezvénye valami nagyobb célt sugalnának. Daphne ha megnézi őket, mind az öt helyszínen egy-egy elemi jelet lát. A kérdés, hogy mit jelenthet mindez. Vagy hogy mi lehet a pentagramma közepében? Shanna odaüzen Daphne-nek, és meg tudják találni egymást, a hollóhátas aurorlány utoléri a hadnagyot, de közben érzi, hogy mintha mázsás súly nyomná a vállát, amióta a kopasz fickó nekiütközött. Mintha valami.. átkot kapott volna be. Grayson hozzáér az emlékhez, amely szét is foszlik, s miután a tanár képzett varázsló, érzékeli, hogy mintha az egész világ összemosódna. Mintha álmodna. Vagy még inkább mintha nem volnának idősíkok, hanem ez az egész átjáróház lenne élők és holtak számára, bármelyik korban is éltek. Közben látja, hogy a tanítványai is szétszélednek, a nézők elégedetlenül indulnak kifelé, bár mintha a biztonsági trollok lassan elkezdenék becsukogatni az ajtókat, és aki bent marad, hát bent maradt. Sőt, Grayson azt is észreveszi, hogy jó páran a helyükön maradnak, mintha várnának valamire. Riasztó. Lizzy közelebb lép a paphoz, nem húzza elő a pálcáját, mire az villámgyors mozdulattal torkon ragadja, és a földhöz vágja, hogy ráüljön, úgy próbálja meg kitörni a nyakát. A férfi cseppet sem tűnik élőnek, torz arca egy kísérteté, a szeme szinte lángol. Ginny és Alastair jobbra fordul, nem Lizzy után, és látják, hogy a grófnő az egyik folyosón beszáll egy ladikszerű járnűbe, megpengeti a hangszert, és a bárka mintha elkezdene hömpölyögni valami füst alagút felé. Selene követi a szöszit, és a maga köpenyes alakot kifelé. Az utóbbi amikor kiérnek, mintha felfelé intene, és ha Selene felnéz, a felhők között egy északi tűzsárkányt pillant meg, aki a fickó intésére végül nem száll le, hanem eltűnik a magasban, a kettős pedig thestrálokra szállnak fel, s megindulnak repülve a folyópart irányába. Kérdés, hogy a lány hogy követi őket. De ami érdekes számára, hogy az egész hely árasztja a sötét, és komor hangulatot, lehet, hogy ő maga is tudna halálpaciért füttyenteni? Daniel körbeérzékel, és rájön, hogy az egész hely mintha egy nagy varázstárgy lenne, amelynek ők is a részei. Sőt, ha jobban körülnéz, mintha több helyen is narancssárgány foszlányokat látna, mintha egy szétfeslett ruha lenne, amelyben lyukak tátonganak, és ezeken a lyukakon különböző emberek, lelkek esnek át. Vagy ezt csak ő látja? Eileen közben eldumcsizik Aerynnel. – Hamon a férjem, és a mi időnkben te egy híres alkimista vagy, akit talán kár lenne itt veszni hagyni. De siess, a grófnő máris a ti halálotokon spekulál. – Meg is jelenik az érintett alak, vagyis a fehérhajú kardos fickó, türelmetlenül int Aerynnek, aki még kérdőn néz Eileennek, velük tarthat, de ha nem, akkor távozni fognak.
Határidő: április 22. Akinek van medálja, dobjon rá minden körben, és jelezze, ha véletlenül sikerülne!
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-08, 17:28
Egyre inkább nem rajongok ezért az egész díjátadóért - a közönségben mintha mindenki megbolondult volna, és az atmoszféra maga is egészen mintha megváltozna, ahogy ez feltűnik. Emiatt a gondolataimba merülök, Dany válaszára csak hümmögök egyet, nem is egészen jut el a tudatomig, de a következő már igen. - Valami ilyesmit akartam én is javasolni - feleltem. Most már tényleg tudni akarom, mi van, fura a felbolydulás a kis csoportunkon belül, mindenki úgy viselkedik, mintha valami nem lenne oké, és ettől nekem is ilyen érzésem támad. Ezen az sem segít, hogy az ismeretleneknek sem valami törvényszerű a reakciója. - Menjünk Selene után - mondtam, hiszen a Hugrás lány még legalább a szemünk előtt van a többiekkel ellentétben, akik ki tudja merre kószálnak és látjuk-e majd őket a tömegben. Na meg az is érdekelt, ami, illetve aki után a lány akart járni. Alig állok fel és teszek pár lépést a sráccal együtt, amikor megérzem a kocogtatást a vállamon. - Igen? - fordulok meg, valami ismerős arcra számítva, de a megjelenő szőkét sehova sem tudom hova tenni, főleg nem azt, amit hablatyol. Nem tudom, honnan tudja a nevem, de az különösen érdekes, hogy úgy hivatkozik rám, mintha valami híresség lennék, pedig még csak most kezdtem nemrég az egyetemet, és ez a megmentősdi... - Oooké, azon lépjünk túl, hogy fogalmam sincs, honnan ismersz... De hogy érted, hogy megmenteni, milyen ügyről beszélsz és mégis ki az a Hamon?! - kérdezem. Egyik sem hangzik túl jól, hiszen mintha kizárásos alapon akarna megmenteni mindenki közül, és ha már az ügyet nem mondja ki egyértelműen, akkor biztos vagyok benne, hogy ezzel is meg fog lepni ez a bizonyos Aeryn.
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-04-08, 15:35
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] Még mielőtt kiérünk, többször vissza-visszapillantok, hogy esetleg nem e kezdődött el a ceremónia mégis. A szalagos helyzet után viszont feltűnik, hogy a nő sietősen távozik a színpadról. Először nem tartom gyanúsnak a helyzetet, viszont miután már egyre inkább csak zúgolódnak az emberek... mindenki szörnyen türelmetlen és ez most olyan érzés, mintha vége is lenne az egész eseménynek és mehetnénk már haza. Pedig valaminek történnie kell. Meg kell érkezzen a vendég és le kell folyjon az egész. Ezért jöttünk ide. Mindannyian. Amikor Alastairra pillantok, egy kicsit megijedek, hiszen pontosan úgy néz ki, mint aki mindjárt elájul. - Jól vagy?! - A rám vetődő aggódó pillantásokból ítélve valami történhetett, de nem értem hirtelen, hogy honnan került a képbe Lizzy. El kell gondolkodnom, hogy mit tegyek, mi lenne most a helyes, de végül a kisfiú esetlen tekintetéből és mondandójából már inkább aggódás lesz... de nem akarom őt sem veszélybe sodorni. Még nem vagyunk olyan messze a többiektől, így hátratekintek, de sem a professzort, sem pedig a fiatalabbakat nem látom a zúgolódó és mocorgó tömegben, így kezemet nyújtom Alastair felé és húzni kezdem az egyik irányba. - Azt hiszem erre ment, gyere, menjünk utána gyorsan. Biztosan nincs semmi baja. - És nem is habozok túl sokáig, a legközelebb lévő ajtóhoz sietek, majd belépek rajta. Körülnézek, nem vagyok abban biztos, hogy ez a büfékhez fog vezetni, de valamiért az előérzetem azt súgja, hogy jobbra menjünk. Kérdések nélkül indulok el és miközben haladunk a hosszú folyosókon, egyszer csak mintha az imént a színpadról lelépő házigazda suhanna el előttünk. Akár ő volt az, akár nem, hirtelen utána fordulok, és csak reménykedem benne, hogy még Alastair is velem tart. Nem felejtettem el Lizzy-t, de ki tudja, lehet még útközben belebotlunk. Végig nyitva tartom a szemem, élénken figyelek, de leginkább megpróbálom nem szem elől veszíteni a nőt.
