2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-03, 12:35
First topic message reminder :
Szükség szobája
A Szükség Szobája egy olyan mágikus szoba, amit csak az fedezhet fel, akinek épp szüksége van rá. Roxfort házimanói Jössz és Mész Szobának is nevezik. Az elmúlt években futótűzként terjedt a létezésének híre a diákok között, már számtalan bulit rendeztek itt a diákok (például az egyetemisták néhány éve a Valentin napot itt tartották), biztonságban a tanárok figyelő tekintetétől, de párocskák is tartanak itt randevúkat és gyakorolni vágyó diákok is érkeznek, ha valami olyanhoz támad kedvük, amit az iskola termeiben nem tudnak vagy nem akarnak a többiek előtt kivitelezni. A Szükség Szobája mindig olyan berendezéssel nyílik meg a belépő diák előtt, amire szüksége van és amikor használatban van csak az tudja újra kinyitni, aki pontosan tudja, hogy kit és mit keres odabent. Ha egyszer már foglalt, akkor másoknak bizony nem nyílik ki és vissza kell térniük egy másik alkalommal.
Talán ha akkor sikerült volna összejönnünk, amikor éppen rá vágyakoztam, vadásztam a lehetőségeket, nem is lett volna sok értelme, hiszen csak a sikerélmény kellett volna, s a figyelme. Nem is biztos, hogy igazán ismertem, csak egy fiatal csinos, és karizmatikus lányt láttam benne, mai eszemmel viszont becsülöm a győzni akarását, el tudok vele beszélgetni, na és táncpartnernek sem utolsó. – Akármi? De hát tizenhárom éves voltál te dög! – Vigyorodom el, hiszen Potterék alatt járt egy évfolyammal, és enyhe túlzásnak ítélem meg, de értem én, hogy mire gondol, lehet, hogy esélyt is adott volna kettőnknek. Ám mégis úgy vélem, érdemes volt kivárni az útkeresésünket, nekem is rengeteg lány megfordult azóta a karjaimban, így nem lehetek féltékeny arra sem, hogy ők kikkel kezdett. Mivel nem velem, a többiek nyilvánvalóan vesztes alakok lehettek, bele is buktak a válallkozásba. - Talán igen. Talán csak próbálkoztam, hogy aztán rájöhessek, hogy bárki is az, úgyse te vagy. – Hajolok most közelebb, hogy akár egy csók is elcsattanhasson, amikor Ginny egy kezet érez a hátsóján, és el akarja valaki rántani tőlem a derekánál fogva, hogy lekérje táncolni, mire elfelhősödik a tekintetem, közéjük lépek, rántok egyet a srác karján, és úgy falhoz vágom, hogy nyekken. Odaugrok hozzá, elkapom a gallérját, és valami nagy őrültséget fogok tenni, ha valaki nem lép közbe, szerencsére Ollie barátom már pattan is, nagy lépésekben közeledik, hogy segítsen, mielőtt kinyírom ezt a pimasz idiótát.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-05-12, 17:49
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor este ide indultam, nem számítottam arra, hogy ilyen jól fogom érezni magam vele. A nevetése engem is arra késztet, arcomon pedig látszik a felüdülés, a könnyedség és az igazi vidámság. - Mindent vagy semmit érv... ezt mondjuk gondolhattam volna és most már nem is tudnálak másként elképzelni. Ha nem így lenne, az nem te lennél! - Vannak dolgok, amikbe én is hasonlóképp belevágok, ám a legtöbb esetben azért átgondolom a tetteimet, de engem sem kell félteni, ha vakmerőségről van szó. Az évek is ezt bizonyítják, egy ideig, ám most valóban elpuhultam, betunyultam kissé, amiben viszont Cormac jó úton halad, hogy kirángasson. Érdekes arcokat vágok a magyarázatára a múlttal kapcsolatban. Végül is ha belegondolok, tipikus pasi, aki fiatal korában mindent akart, minden és még annál is többet. Ha lehet egyszerre és azonnal. Akkoriban kerestem önmagam, kerestem a szeretetet, a figyelmet, az életem útját és minden fiúban, akivel jártam, volt valami kicsi, amiért érdemesnek találtam őket, ám mégsem sikerült végül megállapodnom, mert az összkép egyiküknél sem valósult meg. - Hát, ez szívás. - Szögezem le egyszerűen, határozottan és elhúzott ajkakkal, amikor bevallja, hogy mi is voltam én neki anno. - Pedig ha másként alakult volna, még talán... akármi is történhetett volna! - Vigyorodom el őszintén, aprón elpirulva. Lehet. Megeshet. Cory sosem volt az ideálom, de persze mondom én ezt úgy, hogy azelőtt nem is ismertem, sőt, szinte észre sem vettem igazán. - Aztán pedig jöttek más lányok és elfejetetted a kis vörösöd. - Pimaszkodom játékosan. Na meg persze tudom, hogy én sem voltam hosszú ideig szabad préda, de mindez most igazán mellékes. Picit elgondolkodom ezeken a helyzeteken. Visszaemlékszem, milyen is voltam én akkoriban és milyen is lehetett Cormac. Nosztalgikus hangulatba kerülök. Mégis, jobban szeretem a mostani önmagamat, mint az a vágyakozó, bizonytalan leányt.
Durcás álsértődést játszom, de aztán kitör belőlem a nevetés, és igyekszem visszafogni magamat, mert enyhén szólva is érzéki, hogy csak úgy megérinti magát. Lehetséges, hogy van benne egy nem is annyira titkolt végzet asszonya, aki csak úgy meglepetésszerűen eljássza a törékeny szépséget, de közben meg nagyon is tudatos, amit csinál. – A mindent vagy semmit elv alapján élek csini. A második hely nem ezüstérmet jelent, hanem csúfos bukást. – Egy griffendélesnek magyarázzam a vakmerőséget, s a győzni akarást? Ám nem lepődik meg a dolgaimon, végülis fiú vagyok, másfelől már idősebb, mint egykor, amikor kukucskálni akartam, manapság inkább flörtölök, és láss csodát, többre is megyek vele. – Tizenöt voltam. És buktam a vörös hajadra. Nem filózofáltam túl, hogy nem is ismerlek. Gondoltam majd útközben. Evés közben jön meg az étvágy. Meg játsszva tanuljuk meg a játékot. És ilyesmik. – Most nagyon leegyszerűsítem a kérdést, manapság már sokkal líraibban foglalkozom, de egykoron bizony ezzel győzködtem magam. Ginny pedig olyan kis cukin értetlen, holott neki régen sem voltak gondjai, ha a tűkörbe kellett nézni. – Mert.. mindig csak toltam az időpontot. Majd holnap. Majd a kviddicsmeccsen. Majd a tanévzárón. Basszus nyári szünet lett. Hol van a kis vörösöm? Enyhén szánalmas felvezetés, nem? – Kérdezem kissé kifigurázva magamat, talán túl fiatal voltam, és csak a szám volt nagy, de hát az ember a hibákból tanul, nekem meg van ilyen rengeteg, szeretem teátrálisan elszúrni az életemet. Na de lássuk, hogy is reagálja le Ginny, hogy ő volt kamaszkori vágyaim tárgya.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-04-22, 18:01
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Játékosan komoly tekintetet produkálok a kérdésére, amelyben Mrs. McLaggen-nek nevez, majd nem bírom ki és elnevetem magam. Ilyenkor mindig eszembe jut a házasság, gyermekvállalás kérdése, amit a karrieremmel nem igazán lehet összeegyeztetni. Legalábbis jelenleg nem. A kviddics nem az a sport, amit túl sokáig tud űzni az ember, viszonylag hamar nyugalmaznak és visszalépnek, de még igazán annyira sosem sikerült belemélyednem a témába és lehet, hogy nem is kellene... mert amúgy mindkettőt szeretném egyszerre és a szívem fájdulna bele a döntésbe. - Mrs. McLaggen? Csak szeretnéd! - Puffogok játékosan, de tekintetem csíntalanságot és bájosságot is tükröz egyszerre. Igazán sikerült megkedvelnem Cory-t, érdekes személyiség és most, hogy már egészen kibontakozott előttem... jobban megismertem. Nem mondom, nehezen engedek közel az utóbbi időben magamhoz embereket, de még mindig meg lehet fűzni, belehúzni új kalandokba és kihívásokba, és ha egyszer kinyitja valaki a lakatot, onnantól kezdve egészen más Ginny tárul elé, mint a hétköznapokban... Nem is tudom, mikor változtam meg ennyire. - Oh, hát ez megtisztelő! - Egyik kezemmel a mellkasomat érintem, majd mosolyogva pillantok vissza felé, amikor a múltbéli emléket idézi fel. - Túl sokat akart a szarka... a lánymosdóval többre mentél volna... - Persze, az nem olyan izgi és amúgy is, kinek jutott volna eszébe akkoriban? Volt néhány felsőbb éves, aki mindig a csajok körül legyeskedett és szinte már - már mosdóba is együtt jártak, de hát mi akkoriban még csak pöttöm gyermekek voltunk, akik azt sem tudták, mi az a szerelem, mi az a kísértés, mi az a flört... persze jólesett, hogy törődtek velem is és elvittek a bálba, de Neville-re végig úgy tekintettem, mint egy barátra, és így pedig mindketten jól szórakoztunk aznap este a bálon. Benne nem csalódhattam. Felvont szemöldökkel hallgatom végig a mondandóját arról, hogy mit tett, amikor nem sikerült engem elhívnia. Arcom nem rezdül és mivel ez már a múlt, annyira nem is aggaszt a dolog. Azért némi kérdést felvet a helyzet, de elvileg... minden kérdésre van valami jó válasz. Nemde? - Csak tudnám, miért vagy ennyire bolond. - Rázom meg a fejem, kissé 'ciccegve'. - Nem is ismertünk akkoriban igazán egymást. Sőt... Hm, és akkor miért csináltál volna ilyet? Egy lányért, akiről csak hallomásból és látomásból tudtál ezt azt? - Csupán érdeklődöm, mosolyom pedig aprón még mindig fellelhető a szám szélén. Tényleg érdekelnek a válaszai, hiszen minden szava olyan érdekes, meglepő és sokszor kicsit hihetetlen. Pedig aztán lehet, hogy csak én nem láttam ezeket a jeleket anno. Nem tudom. Bizonytalanul állok ehhez, de szerencsére, mindez csak önmagamban, külső látszat nélkül. - És ha így volt, miért nem vettem észre?
Olyan bájos, hogy így el tud pirulni, de ez jól megy a hajához, és a halvány bőréhez. Nem is tudom, valahogy mindig is a vörösök voltak a kedvenceim, akikben ott a tűz, és érzékiség, ezzel együtt a csini törékeny is tud lenni, nem csak valami macsó kviddicses sportoló, mint mondjuk Johnson vagy Spinnet. Szélesen elvigyorodom, tudom, hogy meddig kell húznom az idegeit. Ráadásul nálam az arrogancia tettekkel is párosul, mert legyek bár akármennyire is egoista, jeleskedem a tanulásban, és a házam mellett kiállásban. Így ha felvágós is vagyok, talán okkal teszem. – Na már magázzuk egymást Mrs. McLaggen? – Kérdezek vissza hamiskás pillantással, néha úgy tudunk csipkelődni, mintha ezer éve házasok lennénk. Lehet, hogy a velem egykorú fiúkat még nem vonz a komoly kapcsolat, de ahogyan már Ginnynek is említettem, lejárt lemeznek tartom a Sadie féle cicababákat. És végülis ahogy mondani szokták, miért ne lehet tüzes vadmacska, aki amúgy nem annak mutatja magát? Csak kicsomagolni nehézkesebb, de hát szeretem a kihívásokat. – Veled, naná, hogy veled. Úgy okoskodtam, hogy mindenképpen háztárs legyen, hogy mittudomén meg tudjam lesni a klubhelységben, ha felmerészkedek a lányok hálókörletébe. A lányok lépcsői persze visszadobtak, de ez más téma. És hát nem volt túl bonyolult a döntés, senki más nem merült fel, aki kicsit is felér hozzád. – Nem vagyok egy titkolózós alkat, bevállalom azt is, ha egy arcpiritóan bunkó dolog alapján döntöttem, mint mondjuk ez a meglesés dolog is, de hát ez évekkel ezelőtt volt. – A jó francokat, már megbocsáss. Voltam annyira önhitt, hogy az utolsó percig is elég várnom, majd eljössz velem. Aztán amikor kiderült, hogy ez lefutott dolog, akkor betörtem a klubhelység összes ablakát. Puszta ököllel. A medimágusok londonig vittek, hogy össze tudjanak rakni. Fel sem merült, hogy mást hívjak. Őrült vagyok, ugye? – Hajtom le most kisfiúsan a fejemet, de talán nem néz le annyira, hogy mondjuk itt hagyjon, vagy szörnyülködve a szája elé kapja a kezét.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-04-13, 19:02
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem esik nehezemre megérteni a családdal kapcsolatos gondolatait. Szerető famíliában nőttem fel, a fiúk ugyan kiképeztek, de mégis mindig a saját utamat követtem. Ennek ellenére én is kiállok értük, ahogy ez a bizalom fordított helyzetben is megvan... Ron mindahányszor új fiúm volt furcsán nyilvánult meg, védelmező testvérként vonta őket felelősségre, de ez tetszett. George és Fred pedig a legtöbbször csak a markukban nevettek a szituációkon és azon, hogy a kishúguk hogyan vörösödik olyanná, mint a hajszíne... de ők is sokszor odatették magukat, csak valami más Weasley varázsvicc dologgal. Azok legtöbbször nagyon menők voltak! Meglepődöm amikor elkapja az ujjamat és játékosan egy apró csókot ad rá. Meglepődöm és egyszerre vörösödöm el, nem tudok nem így tenni... valahogy azért ez természetes reakció azt hiszem, jólesően hat rám és most már nem veszem kínosnak a lépéseit, mint első alkalommal. - Tudod, én mindig is kiálltam a lányokért, de sokszor igen, ahogy mondod, magammal azonosítom őket. - Vonok vállat aprón, talán ez is egy új dolog lehet számára amit megtud rólam. Nem tudom miből fakad ez a védelmezés, ez a feminista gondolkodásmód, de valószínűsítem, hogy a sok férfi között élés tette meg ennek hatását. Haloványan elmosolyodom a gondolataim és szavaim után, majd elindulunk a táncparkett felé, és jólesően kezdünk el táncolni együtt. Most érzem csak igazán, hogy mennyire kellett ez, hogy kiszakadjak a hétköznapokból kicsit. És amikor elindultam, arra sem számítottam, hogy ennyire jól érzem majd magam. - Á, Mr. McLaggen, magának igen magas az egója azt hiszem! - Nevetek fel, hisz a bökésből és a hangneméből is érzem, hogy nem kell komolyan vennem a mondandóját, de nekem azért még kellett ez a visszavágás, most belejöttem, és ez az a Ginny, akit mindenkinek ismernie kellene. Már azt hittem, rég elveszett bennem, de most érzem csak igazán, hogy kezd kicsit visszatérni... mégha csak néhány apró életképig is. Meglep amikor felhozza témába a tusát. Emlékeimben még mindig olyan szépen él az az este, és az az izgalom sem veszett el amit a kalandokban éreztem, hisz akkor még olyan kis fiatal voltam, és fogalmam sem volt, mit kezdhetek majd az életemmel. - Nem hazudok, voltak azért páran. - Amikor rájöttem, hogy nem érdemes a végletekig várnom Harryre, elkezdtem élni az életemet, ismerkedni és belemennie a flörtökbe. Majd jött megint egy időszak, amikor elbizonytalanodtam és reménykedve vártam, de utána pedig a kviddics... a kviddics vette el az eszemet. - Komolyan velem akartál menni? Hát pedig lett volna lehetőséged elhívni, Neville az utolsó pillanatban tette majdnem. - Mosolyodom el picit pimaszul, nyilván emlékszem még milyen kis fiatalok voltunk akkor, nem mertünk csak úgy odaállni a másik elé. - Jaj, nem, dehogy is! Csak barátok vagyunk. Ő nem a zsánerem. - Nem, egyáltalán nem. Kedves és jólelkű fiú, de emlékszem még milyen elesett volt anno... Belegondolva ebbe kicsit ismét zavarba jövök. - Gondolom azért nem volt hiányod lányokból akkoriban sem, biztosan sikerült valaki csinosat elhívnod. - Ha már erről beszélgetünk, miért ne lehetne ez egy oda-vissza? Közben fülelek a zenére is, és követem Cormac mozdulatait, de a tekintetemet már nem veszem le róla.
Bólogatok, mintha jegyzetelni akarnék, de nincsen rá szükség, mert éppen olyan dolgokban hasonlítunk, ami kedvemre való, és abban vagyunk mások, amiben különbözni érdemes. Így megvan az ellentétek vonzzák egymást, de a közös érdeklődési kör kettőssége is. Tudunk marakodni, évődni, ám párhuzamosan mégis működik az a kémia, amit mertem remélni. Tudom, hogy más a baráti körünk, de talán ez már változik, hiszen ahogyan idősödünk, másféle irányba indulunk el, hiszen egyértelmű, már nem arra van igényünk, mint tíz éve. – Köszönöm, hogy megértesz. Elhiszem, hogy ha egy lányt taszít az erőszak, és amúgy nem vagyok verekedős alkat, de ha a hugumat molesztálja valaki, akkor hülyére verem az illetőt. – Egészen meglepődöm, mondhatni meghatódom, ahogyan közelebb hajol, holott én szoktam az aktívabb, kezdeményező alkat lenni, de egy ilyen lány, mint Ginny, aki egyszerre vagány, és érzéki, meg sem lepődhetek semmin. El is nevetem magamat, ahogyan ráfogok a kezére, és egy apró puszit nyomok az ujjára. – Ez természetes. Nem látsz bele mások fejébe, és önmagaddal azonosítod. Én is ezt csinálom. De azért jó tudni, hogy nem vagyunk egyformák, és tőled sem azt várom, amit Sadie művelt, nincsenek előítéleteim. Vagy megugrandó lécek. Csak ami jól esik. – Elindulunk a táncparkettre, ahol hol Ginny derekát, hol pedig csak a karját fogom, a tánc ritmusától függően, ez azért még nem az a helyzet, ahol össze lehet simulni. De talán nem is baj, akkor nem látnánk egymás arcát, én meg nem tudnék hozzá beszélni, mert belefulladnék a hajába. – Abban semmi mulatságos nincsen. Különben is, minden másban tökéletes vagyok, idomuljon hozzám a másik. – Jegyzem meg egykori önmagamat idézve, amolyan vicceskedő öniróniával, és finoman oldalba bököm, hogy érezze, nem kell komolyan vennie. – Az jó régen lehetett. Azóta biztosan sok fiút megtáncoltattál. A trimágus tusa idején Longbottom beelőzött, amikor veled akartam menni, azóta is bánom, hogy kimentem még egy utolsót repülni. Amire visszajöttem, már ott örömködött, hogy vele mész. Nem akartam letörni a kis hülye lelkesedését. Végül abból nem lett semmi?
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-03-30, 18:17
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Egyre nagyobb mosolyra húzom ajkamat, miközben rájövök, hogy tényleg egyre több közös dolog bukik ki, és már egyáltalán nem tudok úgy rá gondolni. mint hetekkel ezelőtt, amikor először beszélgettünk, kissé rivalizálva a kviddics pályán. Vagyis, hát... mondhatjuk inkább ez az én részemről volt rivalizálás. Mindig is irigy voltam a gyorsaságára, de nyilván más-más posztokban tudjuk értékesíteni a tudásunkat, ez pedig igen hasznos, hisz csapattársak vagyunk... még egy kis ideig. - A mentás csoki az egyik kedvencem. - Jegyzem meg és bár nem tudom mit mondhatnék még magamról, így hosszabb ideig a tekintetében pihentetem enyémet, várva, hogy esetleg direktben érdekli e valami vagy csak spontán kibukott belőle ez a dolog és most azt várja, hogy én meséljek. Remélem az előbbit választja. - Persze, a család az első, ezt nem tagadom. Nyilván én is mindent megtennék a szeretteimért. - Jegyzem meg vállat vonva a monológja után, de mások vagyunk, ő fiú én pedig lány... szerintem én nem tudnék így elborulni, bár még nem kerültem ennyire aggasztó helyzetbe, úgyhogy ki tudja. - Hm, lehetséges... azt hiszem, várj! Oh, ez itt egy komolyság ránc! - Hajolok kicsit közelebb és próbálom oldani a hangulatot, miközben a szabad kezemmel, mutatóujjammal a homloka és a szeme közé bökök. Mosolyom nem szűnik, elvégre azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk. Remélem örül annak, hogy kicsit sikerült végre kiszakadnom az önkontrollból és elengedem magam. - Oh, szóval így nyomja ez a csaj... hát értem... jólvan, csak magamból és a barátnőimből indultam ki na, nekünk nincs ilyen ismerősünk a köreinkben! - Őszintén kicsit elszégyellem magam, persze először nem is tudom miért, de később rájövök: mindig is a nők pártját fogtam és kiálltam értünk... de sokszor nincsenek ilyen példák a szemem előtt mint ez a Sadie, és naivan mindegyikükben csak a jót látom. Én sosem lennék ilyen, valószínűsítem, hogy összeférni sem tudnék velük egy helyen, így inkább visszatekintek Cormac felé, megpróbálva elhessegetni a gondolataimat erről a helyzetről. - Igen, most te vetted át a Dr. szerepét! - Nevetem el magam, miközben leteszem a poharakat, és elfogadom a táncfelkérést, - Egyébként nagyon ritkák az ilyen emberek. Akik tökéletesen passzolnak a másikhoz... - Jegyzem még meg aprón az előző mondandójára, miközben hagyom, hogy ő vezessen a parketten és követem a lépéseit. Az évek során egész belejöttem a táncba, már nem vagyok botlábú mint évekkel ezelőtt, de profi sem nyilván. - Jól táncolsz. Én régen szörnyen botlábú voltam. - Mit tesznek velünk az évek! Határozottan többet beszélek már, jobban megnyíltam felé mint mondjuk az elején. Lehet, hogy az a korty ital tette, de lehet, hogy csak spontán jól esik. Minden esetre kellemesebb ez a mosolygós tekintet, mint a fancsali, kimerült.
- Van. Főleg a mentás dolgokat szeretem, legyen szó fagyiról, alkoholról, cukorkáról, de még a fogkrémet is megeszem. Na meg a csokit. De túl sokat beszélek magamról, az pedig nincs ínyemre, téged szeretnélek megismerni. – Ez végülis fene tudja, hogy randi vagy sem, amolyan közös érdeklődésű emberek találkája, a rivalizáláson túl akár még barátkozhatunk is. És mivel egy házba járunk, ha majd egyszer versenyezni kell, csapatban fogjuk, nem egymás ellen. - Őszintén szólva nekem a család bárminél többet ér, nincs az a karrier, amit kár lenne kockáztatni, ha egy szerettem veszélyben van. És hidd el csini, abban a pillanatban úgy elborult az agyam, hogy csak reménykedhettem, hogy majd Alchie bácsi, vagy az apám majd elsimítja a dolgot. Ámbár egyszer nekem is fel kell nőnöm, és másokért felelősséget vállalnom. Talán mostanság jött el az ideje, hogy komolyabban gondolkozzak. – És végülis van párhuzam, hiszen az utóbbi egy-két évben már nagyon leszoktam az ilyen fogadásokról, a Sadie-vel való egyéjszakás kalandokat is lemondtam, őszintén szólva már kezd gyerekesnek tűnni a korábbi viselkedésem, így aztán érdeklődve mosolygom meg a lány szavait. – Ahha, nem értjük. Te viszont nem tudhatod, hogy ez a lány mindent a testével akar kizsarolni. Nemrég úgy jött el egy buliba, hogy felülről csak egy melltartó volt rajta, és azon keresztül minden átlátszott! Hogy engem akart féltékennyé tenni, vagy így ágyba vinni, nem tudom, de erős a gyanum, hogy ez rohadtul nem a szerelemről szól. Azt én sem nagyon ismerem, bár nem mondom, volnának elképzeléseim. – Nevetek fel, amint ő maga is okoskodik, a cuki kis játékos stílusában. Nem véletlenül vele mulatom az időt, ha ennyire határozott, és humoros is egyben. Talán én is nyomulós vagyok, hiszen nem éppen baráti dolgokról beszélgetünk, de ő meg tisztában van vele, hogy kivel jött el, mondhatni besétált az oroszlán barlangjába. – A karrier és a magánélet csak akkor összeegyeztethető, ha azzal dolgozol, aki a párod is egyben. Tudod, úgy válassz párt, akivel lehetőség szerint meg tudod osztani az apró dolgokat is, hiszen kompetens a témában, és támogatni is tud. Most meg én beszélek túl sokat, nemigaz? Táncoljunk. – Vágom el a témát, és kézen fogom inkább, miután kivettem az italt a kezéből. Egy félig gyors, félig lassú számra is lehet lassúzni, úgyhogy eldöntöm én kettőnk nevében is.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-02-29, 14:26
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Érzem rajta, hogy egészen máshogy kezel, mint más férfiak. Nem olyan makacs, mint a testvéreim - akik egyébként biztosan nem tetszésüket fejeznék ki, ha most meglátnának minket együtt itt -, de nem is nyomulós, így a kettő között egy igazán szimpatikus harmóniával pecsételi meg az első pillanatokat. Valahogy kérdések és a saját elveim ellenére elgondolkodás nélkül veszem el a két poharat, amikor tudom, hogy az egyikben alkoholos ital van... de belegondolok még, hogy talán ennyi csak nem árthat. Kicsit elmosolyodom amikor ismét a fogadásos dolgokról beszél, olyan érdekes ez nekem, hogy ő bármit megesik és megiszik... manapság ilyen lenne a macsó élet? - Na hát akkor csak van kedvenced! Biztos... izgalmas lehet. - Kicsit zavarba hoz most megint ezzel a mondandóval, bár eddig úgy éreztem, hogy már végre sikerült túltennem magam ezeken a pimaszkodásokon, de ezek szerint még mindig be tud találni valamivel. Nem baj, végül is ezek a helyzetek arról szólnak, hogy megismerjük egymást... azt hiszem. Már éppen emelném az ajkamhoz az italomat amikor elmeséli, hogy legutóbb amikor történt az incidens, kimaradt az iskolából. Persze, most bunkóság lenne azt mondani, hogy nekem ez fel sem tűnt, mert akkor még nem igazán ismerhettük egymást. - Megért ennyit? Mármint persze, értem, hogy a tesód védted... de máshogy nem tudtad volna megoldani? Úgy, hogy a jövődet ne veszélyeztesd? - Ezekben a szavakban kicsit mintha most anyámat hallanám vissza, aki szintén hasonlóképp szokta megpörölni a fiúkat, ha valami badarságot tesznek. Nem is értem, miért kell egyből az erőszak felé fordulni, amikor ezerszer jobb és hatásosabb dolgok is akadnak attól. De természetesen ez csak az én véleményem, az én tapasztalatom, senki nem kérdezte és nem is fogom mondani, ha Cory azt vallja, a verekedés a legjobb módja a nevelésnek. Aztán elviharzik mellettünk az a lány, én pedig felvont szemöldökkel tekintek utána és próbálok rájönni, hogy mit érezhet, Cory pedig cáfolja ezeket a mondandójával. Picit elmosolyodom sandán. - Attól még hogy ez így történt és ezt megbeszéltétek, neki utána számíthatott többet. Ezt ti pasik sosem értitek. Hiába, egy két alkalom, egy két furcsa interakció, aztán már nem is lehet irányítani a szív dolgait. - Kicsit kezdek átváltani okoskodós típussá, így hamar abba is hagyom ezt a filozofálást. - Dr. Ginny Weasley-t hallhatták, köszönjük. - Játékosan meghajolok, hogy érezze, most már csak viccelek és oldani próbálom a hangulatot, de kicsit ismét befeszülök amikor arra kérdez rá, hogy direkt kerülöm e az ilyen bulikat. Mielőtt válaszolok, az italomból iszom, egy kis gondolkodási időt nyerve ezzel, hogy mit válaszoljak. - Régebben randizós típus voltam. - Még az alsóbb éveimben, nagyjából negyedévtől felfele, nem volt olyan pillanat, hogy egyedül lettem volna. Sok mindenbe belekeveredtem, sok emberrel próbálkoztam, de végül egyikük sem volt az igazi. - Aztán pedig jött a karrier dolog, abban legalább tudtam, hogy ha odateszem magam és küzdök a dolgokért, akkor nem fogok csalódni. - Nem akarom lehangolóra terelni a témát, mert amúgy én ezekre a dolgokra egyáltalán nem úgy gondolok, mintha rossz lenne... persze régebben csalódott voltam egy-egy szakítás után, de később felálltam és mindig a kviddics segített kilábalni az esetleges szerelmi problémákból.
Állom a tekintetét, átható pillantásomtól már sokan aléltak el, ám most inkább barátság, figyelmesség honol a tekintetemben, mintsem csábítás. Végigfuttatom lelkem tükrét a lánykán, aki egykor oly szeplős volt, mostanra már csodaszép ifjú nővé érett, mégis jellemzően az eredményeit tudom becsülni, mert nagyon rokonlelkek vagyunk, a küzdeni akarás az életünk. Hogy miképp is keveredtünk most egymás mellé, az nem is fontos, csak hogy itt vagyunk. Tudom, hogy ő a legfiatalabb a családjában, mindenki őt akarja óvni, de én máshogyan teszem azt. Nem magam mögé tolom, hanem mellé állok, egyenrangú partnerként. – Hogyne. – Végül úgy döntök, hogy nem csak a meggyléből, hanem az egyik alkolos puncsból is öntök, hiszen nem gond, ha vegyítjük. Azért nem öntöm össze őket, hanem két-két pohár kerül mindkettőnk kezébe. - Nálam ez nem típus kérdése, bármit megeszek, megiszok. Fogadásból is. A kedvencem viszont az alkohollal leöntött fagyi. Az amolyan jéghidegen bezsongató kombináció. Majd egyszer veled is etetek ilyesmit. – Ez kicsit intimen hangzott, de sebaj. Ha ő ilyen játékosan hucutkodik, hát miért ne viszonzottam. – Nem éppen, tekintve, hogy legutóbb hetekig kimaradtam a Roxfortból, mert szarrá vertem egy fiút, aki bántotta a hugomat. – Jegyzem meg kissé keserédes hangvétellel, hiszen nem akarom, hogy itt kelljen hagynom az iskolát, ám ha valami zűrt csinálok, már nem tudnak csak úgy kihozni a mugli rendőrségtől. Már éppen válaszolnék, amikor Sadie úgy tesz, mintha életünk nagy szerelmei lettünk volna egymásnak. – Ó, ha ismernéd, biztosan nem ezt mondanád. Nem volt vele semmi más, csak az, és ő kezdeményezett. Na jó, nem ártatlan elszenvedője voltam a dolognak, hanem belementem, de az elején tisztáztuk, hogy semmi más, csak az. Nem hülyítettem, vagy ilyesmi, de már nem olyan vagyok, mint régen, hogy csak a gyors, és élvezetes dolgok érdekeljenek. Nyilván nem vagyok szerzetes, hiszen látod, itt vagyok veled, bár téged sem egy randizósnak ismertelek. Jut eszembe, szándékosan kerülöd az efféle bulikat? – Kérdezek most én vissza, hiszen mi még ki sem mondtuk, hogy most ez randi vagy sem, de talán mindketten annak vesszük.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-01-21, 12:20
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Látom a tekintetében, hogy nagyon tudni akarná ki volt ez a valaki. Kedvelem az olyan srácokat, akik védelmezőek egy nővel szemben és megbecsülik őket, még ha nem is ismeri igazán... Harryben is ezt kedveltem, bár ő inkább a karrierjének és a barátainak él, mint bármi egyébnek... mindegy is, nem szabad, hogy ilyen témák eltereljék a figyelmemet. Lehajtott fejemet most ismét Coryra emelem, óvatosan kisminkelt szemeim egész másmilyenné varázsolják tekintetemet. Már nem vagyok kislány, ez is igen jól meglátszik a külsőmön, elteltek az évek, úgy elröppentek, mintha csak tegnap kezdtem volna itt az iskolában. - Jó értelemben. - Zavarodottan mosolyodom el ismét. Szinte tudat alatt férkőzik be az ember agyába Cory, jól ért ahhoz amit csinál, és amióta több alkalommal találkozunk, egészen máshogy érzem magamat, mintha kezdene visszatérni a régi Ginny, az élettel teli, boldog, akinek nem csak a karrierje a fontos és nem csak megszállottan arra koncentrál. Persze amúgy sem vagyok az a nagy szókimondó lány, nem fogom neki megadni azt az örömöt még, hogy megtudja, mit is gondolok igazán róla, és hogy milyen hatást kelt bennem... ehhez még kell nekem némi idő. Kicsit örülök neki, hogy nem kell csatlakoznunk egyik fiúbandához sem. Barátkozós típus vagyok és szeretek is emberek között lenni, de most inkább csak hozzá van kedvem. Még... de ki tudja, talán majd ha kiderül, hogy például nem tud táncolni vagy ilyesmi, akkor meggondolom magamat. Persze ez csak egy felvetés, nyilván nem így lesz. Jót is mosolygom magamban hirtelen ezen gondolatokra, úton az italos pult felé. Szinte észre sem veszem amikor megsimítja a kézfejem, túlságosan a körülöttem lévőkkel vagyok elfoglalva és kicsit azzal is, hogy vajon mit gondolhatnak rólam. Szemem sarkából látom, hogy megfigyelnek, de ez persze nem új... vörös hajam miatt mindig kitűntem a tömegből. - Nekem is töltesz abból? Jól néz ki. - Nem vagyok egy alkoholos típus, engem ugyan nem zavar, ha más issza, de nekem még nem volt sok olyan alkalmam, amikor valami elnyerte volna a tetszésemet. Így maradok én is a meggylénél ami éppen Cory kezében is van. - Azt hittem amúgy te az a sörözős típus vagy. - Emelgetem meg a szemöldökömet játékosan. Nekem szerintem az is beleszámított ebbe az alkohol témába, hogy túl komolyan vettem az edzőm intéseit. Hát, ha az ember valamit nagyon akar... akkor nem szegi meg a szabályokat. Persze tudom jól, hogy egy-egy alkalom még nem árthat, de hát ez ilyen. - Áh, hát... nem bízik meg benned? - Óvatosan tapogatózom kicsit a családját illetően, ha már felhozta az apját témába. Aztán belekortyolok az italomba. Meglep amit mond egyébként, de persze igyekszem jól viselni ezeket a dolgokat, így mosolyogva tekintek a szemeibe, és ilyenkor mintha a szavak maguktól jönnének... kár, hogy ez nem mindig így van. - Hát, pedig azt hittem, hogy csak amiatt. - Bököm oda játékosan, de mielőtt még bármi mást hozzá tudnék tenni a dologhoz vagy épp rákérdezni, észreveszem, ahogy a mellettünk lévő társaságból egy lány elviharzik. Az előtt ő méregetett engem annyira, zavarba is hozott, megmondom őszintén. Szinte már nyitottam is volna a számat valami frappáns mondandóra, de ekkor Cory beelőzött. Meglepett amit hallottam. Szerintem ez a tekintetemen is látszik. - Hát, nyilván mert számítottál neki és most valaki mással lát, amikor biztos arra gondolt a buli előtt, hogy jó lehetőség leszel neki ma estére is. - Ismét kortyolok egyet a meggyléből, kicsit sejtelmes tekintettel lesve Coryra. A lány annyira nem érdekel, sőt, igazán az sem, hogy milyen volt a kapcsolatuk. - Hiába csak alkalmi volt, a lányok ettől még többet éreznek nagy általánosságba... tudod. - Remélem nem veszi rossz néven, nem kioktatni szeretném és ezt nem is olyan hangnemben mondom, csupán teljesen közönyösen, de azért elgondolkodtató ez a helyzet. Vajon mit érezhetnék én, a mardekáros lány helyébe? Ha ugyan ilyen kis játékkal, csábítgatással magába bolondította őt is... aztán pedig csak úgy hagyta az egészet... ez nekem sem lenne kedvemre.
Érzem én, hogy egy fiú bánthatta, aki rá akart mászni, meg akarta környékezni, vagy csak szimplán védtelen lányként kezelte. És Ginny eléggé öntörvényű, hogy ne menjen le a javasasszonyhoz, hiszen ő a kviddics sérüléseit is büszkén viseli. Ám ha valaki bántja, továbbra is zaklathatja. Jó, én is nyomulós vagyok, nem is kicsit, de attól még más ha udvarlok, és nem lehet lerázni, mert annyira lehengerlő a stílusom, de hogy bántsak vagy kényszerítsek valakit.. Az nagyon is távol áll tőlem. Így csak fújtatok egyet, valahogy az ül a tekintetemben, hogy ha meglátom, hogy valaki így ér hozzá, azt kirúgom az emeleti ablakok egyikén. Meg az is, hogy már volt olyan afférom, ahol én bántottam valakit, történetesen egy erőszakoskodó alakot. – Remélem jó értelemben furcsa. És tudod csini, én cseppet sem vagyok megszokott, vagy átlagos. De különben is, helyes, érezd csak azt, hogy valaki így kezel, méghozzá nem is akárki. – Felelem kisfiús, csibészes mosolyommal, hiszen az udvariasság meg az önteltség nem zárja ki egymást. Lehetek beképzelt attól, mert valakit kiemelt figyelemben részesítek, sőt úgy fest, cseppet sincsen ellenére, ha így felvállalom magamat. Mindkettőnk életében vannak álszent alakok, és engem taszít is az ilyen képmutatás. Körbeköszönünk hát, de mivel Ginny nem a baráti társaságom tagja, nem akarom, hogy nyomasztásnak vegye, hogy mint pótkerék jön velem, hogy becsatlakozzunk, így ha velem jött, akkor kettesben maradunk jelenleg. – Jól hangzik. Az ital egyébként is javít a mozgásomon. – Bólintok, mert bár nem vagyok éppenséggel versenytáncos, de lassúzni mindenki tud, annyira azért ügyetlen sem, hogy a másik lábára lépjek, egy gyorsabb számnál pedig úgyis az a lényeg, hogy az ember elengedje magát, együtt nevessen a másikkal. Jóleső meglepetéssel mordulok fel, amikor a kezembe simítja az övét, ez már valami komolyabb barátkozás jele lehet. Ahüvelykujjammal végigsimítok a kézfején, ahogyan az italok felé sétálunk, ott már a jóleső kontaktust kissé mellőzni kell, amíg töltök neki. Csak a szememmel kérdezek, hogy bökjön valamire, ami szimpatikus. Én magam simán meggylét iszom, a sörhöz valahogy nincsen ingerem, mert ki tudja, hogy Ginny mennyire szereti, ne annak a szaga dőljön belőlem. – Szoktak, viszonylag rendszertelenül, mert mindig van mire fogni. Ám olyan is van, hogy csak páran lemegyünk inni valamit a faluba. Az apám nagyító alatt vizsgálja, hogy mikor mit teszek, nem örülne, ha valami zűrt csinálnék. Örülök, hogy eljöttél, tudod jól, hogy nem csak a kviddics miatt érdekelsz. – Felelem amolyan sármos magabiztossággal, és ez az a pont, amikor egy magas, szőke lány, aki nagyon figyelt minket, szemforgatva felpattan, és elviharzik. Utána sem nézek, de tekintve, hogy Ginny vélhetően rá fog kérdezni, ezt már meg is előzöm. – Sadie.. Egy mardekáros lány, aki.. hogy is mondjam, jó ideig amolyan alkalmi szerető volt, amíg meg nem untam az ilyen céltalan kapcsolatok hajhászását. De hogy miért féltékeny?
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2020-01-11, 09:25
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Szokatlan nekem ez a közeledés, az utóbbi időben nem volt lehetőségem kapcsolatokat kialakítani, még a pasikra sem gondolni. Régebben, még 15 - 16 évesen szinte csak ez számított, valahogy szívtipróvá lettem, egyik után a másik... de a kviddics fontosabb lett számomra, a célom, hogy bekerüljek egy hivatásos csapatba, mindennél többet jelentett. Kizökkent az, ahogyan reagál a kezemen a lila foltokra. El sem hinné, ha elmesélném mi történt velem, igazából azt hiszem az "auror pályám" legnagyobb botlásának is nevezhetjük ezt... amikor nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka. Vagy valami ilyesmi. - Az én hülyeségem volt. - Legyintek még egyszer, apró mosollyal, hiszen valóban, már el is felejtettem szinte ezt az egészet, nem történt velem nagyobb baj, és amúgy is, sok fiú között nőttem fel, úgyhogy ott meg aztán játék közben mindennaposak voltak a sérülések. Ez meg sem kottyan. Úgy érzem, mondanom kellene valamit arra, hogy a húga vonzza a vadállatokat, de mire kigondolnám, addigra ismét sikerül elterelnie a gondolataimat a kézcsókkal, ami egy igen kedves gesztus tőle, de amúgy meg zavarba hoz ez az udvariasság. - Furcsa nekem ez a stílus, meg kell mondjam, mert még senkitől sem tapasztaltam ilyesmit. Sőt... nem gondoltam volna azt sem, hogy te ilyen udvarias vagy a nőkkel. - Az eleji nehézségek ellenére, most már kicsit bátrabban szólok hozzá, többet sikerül kihoznom a mondandóimból. Az első találkozásunk alkalmával nagyon taszítónak éreztem, de talán ennek az lehetett az oka, hogy még soha senkitől nem kaptam ilyen mértékű figyelmességet mint tőle. Pillanatok múlva belépünk a buli helyszínére. Egészen kellemesnek tűnik első látásra, még egy apró mosoly is elterül az arcomon ennek láttán. Ahogy körülnézek, egy-egy ismerős felbukkan az emberek között, a kviddicsesek közül pedig szinte mindenkit ismerek. Meglep ez a kulturáltság és a jó hangulat is. Szinte máris másként érzem magam, olyan vonzó, mint a társaság, mint a táncparkett. Apró mosolyommal Coryra nézek. Nem bántam meg, hogy eljöttem. Eddig legalábbis nem. Korai lenne még ezt kimondani, hisz hosszú az este, bármi történhet. - Iszunk valamit? Később szívesen táncolnék is egyet, már ha nincs ellenedre persze. - Tapasztalataim szerint, a pasik 90% utál és/vagy nem tud táncolni. Mondjuk valamiért azt gondolnom, Cory ebben is kivételt fog képezni. Megragadom kezét óvatosan, és szinte reflexszerűen, majd az italos pulthoz vezetem. Közben köszönök azoknak, akik köszönnek, biztos vagyok benne, hogy össze is súgnak mögöttünk, hisz nem vagyok egy mindennapos látvány ilyen helyeken. Mondjuk ezzel nem foglalkozom. Inkább a felhozatalt nézem. - Szóval ... végül is egész kellemesnek tűnik eddig. Sokszor vannak ilyen bulik? - Érdeklődöm közben óvatosan, valami beszélgetéstémára terelve a szót, kínosnak érezném a csendet és azt is, ha én semmit nem kérdeznék tőle.
Elidőzöm picit Ginny közelében, mintha még kissé magamhoz is ölelném a puszi közepette, hogy aztán elidőzzek a smaragdszín szemek kavargásában. Egyenesen igéző, mintha minimum valami szirén lenne. A halovány bőr, s ezek a szinte önálló életet élő szeplők, varázslatosak. Féloldalra fordítom a fejemet mosolygás közben, mintha valami nagyragadozó lennék, aki a zsákmányát szemlélgeti. – Köszi. Na menjünk. – És ezen a ponton látom meg a lila nyomot a karját, amit ha jobban megnézek, egy kéz ujjainak a lenyomata. Valaki jól megrángatta, és ez biztos, hogy nem kviddicssérülés. Kviddicsezni eleve kesztyűben szoktunk, mintha.. bántotta volna valaki. Egy fiú! Ugyan Ginnyvel nincsen köztünk semmi konkrét, mégis elfelhősödik a tekintetem, s bár kéri, hogy ne menjen el a kedvem, elég nehéz már visszazökkenni, így bosszúsan bólintok. – Jól van csak ez.. ha tudnám, hogy ki volt, úgy falhoz kenném. Volt már rá példa. A húgom például vonzza a vadállatokat. – Húzom el a számat, aztán gondolok egyet, s mielőtt még belépnénk a buli helyszínére, az ajkamhoz emelem a kézfejét, s gyengéd puszit nyomok a karcsú ujjakra. – Egy hölggyel így szokás bánni, még ha a kviddicspályán maga is kemény. – Lassan visszatérek önmagamhoz, és merész mosollyal kacsintok rá vissza. Előremegyek, hátha a buli már kezdene elvadulni, de aztán besegítem őt is a szükség szobája bejáratán. Ha arra számított volna, hogy valami önkivületi durvulás lenne, hát téved. Az én barátaim mind sportemberek, akik közben vágyják is a tudást, így félhangos zene szól, néhány táncolnak a parketten, de amúgy semmi részeges zavargás. A táncparkett körül fotelek vannak, asztalok megrakodva bóléval, üdítőtőkkel, na és némi sörrel, de kulturált beszélgetés folyik. Körbe is nézek, egy magas srácon állapodik meg a tekintetem, amolyan haverféle, neki intek, de nem megyek oda, inkább Ginnyre pillantok, hogy inna-e, vagy táncolna?
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-12-10, 14:32
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Biztos vagyok benne, hogy túlaggódom ezt az egész dolgot. Elvégre én sem vagyok egy különc lány - olyan nagyon - el tudok lazulni ha kell és mi lesz ha nem érzem jól magam a buliban? Felállok és visszamegyek a hálótermembe. Nagy ügy. Beharapom ajkaimat miközben ismét körbetekintek, ekkor kerül a látószögembe Cory alakja. Be kell vallanom azért tetszik ez a szerelés amit felvett, igazán jól áll neki a fekete, kiemeli az alakját és még sármosabbá teszi őt. Nem csodálom, hogy annyi csaj odavan érte... talán ennyire még soha nem is néztem meg őt. Zavarba jövök a bóktól, egyáltalán nem vagyok hozzászokva ezekhez a ruhákhoz és talán ezért nem segít rajtam az sem, hogy kényelmesebben érezzem magam benne, de talán majd később. - Szia, köszönöm, te sem panaszkodhatsz. - Mosolyodom el óvatosan, miközben a lehető legnormálisabb módon igyekszem viszonyozni a puszit amit ad. Jó illata van. Megzavar a zaj ami a szobából szűrődik ki. Hátratekintek, lassan be kell menni tudom, de próbálom úgy felfogni, mintha ez az év az 'igenek' éve lenne. Eddig legalábbis az volt, Cory egész sok mindenre rávett és nem bántam meg utólag belegondolva... minden egész jól sült el. Ahogy felém tekint, látom arcán az el kedvetlenséget, ahogy meglátja a lila foltokat a karomon. - Jaj ez? Ah, semmi, ne aggódj, csak belekeveredtem egy dologba amibe nem kellett volna, de tényleg semmi komoly! - Legyintek zavaromba, nem gondoltam volna, hogy észreveszi, sőt... egyáltalán nem gondoltam rá, hogy el kellene rejtenem. Próbálom újra megtalálni a tekintetét, aprón mosolyogva visszahozni a buli kedvet, ami amúgy nekem eddig sem volt, de nem szeretném, hogy Cory rosszul érezze magát miattam. - Figyi, tényleg ne aggódj, semmi bajom. Nem akarom, hogy elmenjen a kedved a bulitól. - Persze hozom a formám és miért is menne nekem amúgy valami könnyen? De az is érdekes, hogy ő milyen aggódó tekintettel néz felém, amikor még alig ismerjük egymást. Persze nem esik rosszul ez a törődés, félreértés ne essék, csak lehet azt mondani, hogy ez most nem a megfelelő időzítés?
Fiúnak lenni azzal az előnnyel jár, hogy nem kell nagyon variálni, hogy mit vegyen fel az ember, mert úgysem őt figyelik, ráadásul egy sima márkás ing, és egy nadrág már tökéletes egyveleget alkot, miközben a lányoktól még egy buliba is dögös, csinos szerelést várunk. És joggal. Mint ahogyan az esküvőkön is a menyasszonyt kell túlspilázni, a vőlegény meg kötelező tartozék. Így a mai estére elegáns feketében vagyok, alul felül, nem mintha temetésre mennék, vagy gyászos lenne a hangulatom, csak úgy véltem, kár valami jellegzetes színnel felhívni arra a figyelmet, hogy mennyire nem öltöztünk össze Ginnyvel, mert a fekete mindenhez megy. Bár Ginny azt hiheti, hogy ő érkezett előbb, de nem, elbújtam az egyik oszlop mögött, hogy lelkiekben is felkészülhessen, mert már korábban is láttam rajta, hogy nem egy bulizós típus. Tudom, hogy voltak már fiúi, mert vagány, és kezdeményező, de azért nem szereti túlzásba vinni a nőies dolgokat, meg hát mi még csak barátkozunk. Nem akarom megijeszteni, ezért akkor lépek ki az oszlop takarásából, amikor arra néz, és odasietek. – Szia csini, és persze az is vagy. – Hajolok oda, hogy puszit adjak az arcára. Az enyém frissen borotvált, makulátlan, nincsen rajta botorva. Nyílik is a közelben a szükség szobájának bejárata, bentről már félhangos zene szól, s beszélgetés, nevetés zaja. Elindult már bőven a hangulat. A sejtelmesen áttetsző ruháján keresztül azonban észreveszek valamit, ami nagyon szembeszökő, legalábbis nekem. Lila, véraláfutásos ujjnyomok éktelenkednek a karján, mintha bántotta volna valaki. – Jó ég.. mi történt veled? Ez nem kviddicssérülés. – Kérdezem óvatosan hozzáérve a karjához, ahol ezt látom, remélve, hogy nem szisszen fel nagyon. A közelgő buli okozta jó kedv gyorsan elszáll belőlem.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-10-30, 10:02
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem vagyok az a nagy bulizós fajta, sem kicsapongós, sem hasonló. Jó, ha mondjuk két évente egyszer megjelenek valami ilyen rendezvényen, általában azok is a hivatalosak szoktak lenni, ahol semmi extra nem történhet... így mondhatni, ez az egész helyzet új most nekem. Nem is nagyon voltam ebben biztos, Cory még mindig furcsa számomra, de ha már elígérkeztem akkor nem vagyok az a típus, aki faképnél hagyja a másikat. Elképzeléseim sem nagyon voltak mire lehet számítani, remélem, lesznek még néhányan akiket ismerek... vajon vad buli lesz vagy csak egyszerű táncos szórakozás? Elképzelésem sincs, komolyan. Nem öltöztem ki túlságosan, nincs is nagyon mibe, inkább a sportos alkat vagyok mint a csinos, de egy egyszerű ruhát vettem fel, amit a szekrényem mélységéből túrtam ki nagyjából fél óra és három kupac ruha után. El sem tudnám képzelni az életemet varázslat nélkül, nem is értem a muglik hogyan bírják ezt, hogy órákat elvesz az idejükből még csak egy szekrényt rendbe tesznek. Legyintek egyet a pálcámmal, a ruhák pedig összehajtva, fogasra, színek szerint kerülnek vissza a szekrény 'én' részébe. Na nem mintha amúgy olyan sok ruhám lenne, mindenesetre kevesebb mint a többi lánynak a szobában, de ezek is épp elég rendetlenséget tudnak okozni. Óvatos apró sminket vittem fel, a hajamat pedig kiengedtem, egyenesen omlott a vállamra, szeretem amikor ilyen és már úgy megnőtt! Valami régi nyaklánc is előkerült idő közben az egyik kis dobozból, szépen kiemeli nyakamat, meglepően, egészen megváltoztam amúgy, amióta legutóbb volt rajtam ilyesmi ruha... kicsit furcsán is érzem magam ez miatt, eszembe jut, hogy akár többet is törődhetnék a külsőmmel, és a belsőmmel is akár... Közel nyolc óra, késni nem szeretnék, de túl korán érkezni sem. Lassan elindulok, messzire nem kell mennem, de ha már a Szükség Szobája előtt beszéltük meg, nem nagyon szeretnék a klubhelyiségben összefutni Coryval. Nem azért, mert szégyenlem vagy ilyesmi csak... olyan zavarban vagyok ezzel a dologgal kapcsolatban, nem tudom, hová tegyem a történteket. Azt hiszem, az elmúlt két évben nem történt velem ennyi minden mint az utóbbi néhány hónapban. Érdekes, mennyire más hatással van egyetlen ember az életre. Páran elsétálnak mellettem, köszönök nekik kínosan mosolyogva, majd amikor már közel érek a szobához, az egyik folyosó sarkáról lesek ki, hogy a srác már ott van e. Még nincs... biztosan korán érkeztem, na nem baj, azért nagy levegőt veszek és inkább a megbeszélt helyre megyek, nem ám aztán itt hagy vagy ilyesmi, esetleg valaki olyanba botlok akibe nem kellene, az elég ciki lenne. Megállok az egyik festmény - faliszőnyeg előtt, leleményesen elemezgetni kezdem, de igazából csak bambulok előre, hogy hátha kevésbé fogok izgulni ezen az egészen. Normális ez? Hiszen fiatal vagyok, ilyen bulikra kellene járnom, nem pedig izgulnom és lerágnom kezem-lábam miattuk...
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-02-02, 17:13
Prüszkölve nevetek fel pillanatra. - Persze, néha mindenkire leszáll a lila köd. Nem gondoltam hogy dühkezelési problémáid lennének, a sikoltozó korlát ellenére sem. - utalok vissza baráti szekálásnak szánva az incidensről ejtett megemlékezésemmel. Arra hogy csapjak az orrára, a magamén jelenik meg egy grimaszhoz társuló apró ránc. Épp mint a kutyáknak... milyen ironikus. - Varázslény vagy nem állat. Ráadásul a nemesebbik fajtából. - eltűnődöm egy pillanatra, hagyom magam elveszni a szemeiben, az arcában. Olyan fiatal kölyökképe van... Valahol tudatosul bennem újra, hogy nagyjából egy idős Ginaval és belül kicsit megzavarodom, de hamar helyre is rakom, hogy legfeljebb két három év van köztünk...nem tizenöt. Az érintése nyomán a bőrömön végig fut a libabőr pedig hatarozottan nem fázom. Érzem, hogy a szívem még mindig erősebben hajt mint kellene, valahol még mindig felcsigázott állapotban vagyok. - És ez nem kezelendő, vagy rossz. Inkább, ahogy te is össze foglaltad megismerendő. - Könnyed puha érintéssel viszonozom a gesztusát, a nyakgödrétől indulva végigcirógatom a torkát felfelé vezetett apró körkörös mozdulattal. Ha nem húzódik el, átvezetem az állán és megállapodom az alsó ajkán. Érzem, hogy az ereimbe robban valami... mint mikor az ember unikornis vért kap egy jó adag infúzióba, halhatatlannak hiszi magát és rózsaszín ködöt lélegzik... Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor egy kocsmában gyomron vágtak. Ez nem tudom, hogy kire nézve és mennyire jó hír, de nyelek egyet eleresztem azokat a puha ajkakat, a fejemre visszafogott mosoly költözik. - Minden nappal közelebb~ ezzel, nagy duzzogva bár, de ki tudok békülni! - viszek bele némi hülyéskedős drámázást. Semmi komolyat. Az arcomon azért ott van, hogy ennek bizony nagyon örülök, így az után hogy tisztáztuk amit tisztáztunk kissé nyersen. De legalább egyenesen. Minek kerülgetni a forró kását?~
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-30, 20:08
Tim & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.] Kissé idegesen forgatja meg a szemeit. - Ugyan már, ne akard nekem bemesélni, hogy Te nem szoktad elveszíteni néha a fejed.. egy létező sem képes a teljes kontrollra, mindenkire leszáll néha a lila köd. De bántani remélhetőleg nem foglak. Ha mégis, csapj az orromra. - vonja meg a vállát elég flegmán. - A kutyáknál bejön. - toldja még hozzá, hagyva, hogy a másik elidőzzön a tekintetében. Még senkinek sem kellett leállítani, nem volt nagy őrjöngése, és az ideje nagy részét vagy egyedül, vagy a falkájában töltötte, így még a gondolata sem merült fel annak, hogy erről megosszon bármit is. Meg annak a gondolata sem, hogy ezt megfigyelje, és bár rendelkezik önismerettel, ilyen dolgokat sose figyelt meg. Valahol mégis csak állat, és ez neki természetes, így sosem gondolta, hogy ez ellen komolyabban tennie kellene valamit. Sose ölt vagy ilyesmi, őrjöngés közben. - De a használati útmutatót neked kell hozzám legyártani. Minden nap egy kicsit közelebb ülhetsz.. - és ahogy ezt mondja, finoman megcirógatja a másikat, ujjainak egészen csak a hegyével simítva végig annak vállain, meg mellkasán.
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-25, 02:36
Az igazság az, hogy a legtöbb helyen ahol eddig éltem, senkit nem érdekelt az amit mondtam, vagy mindenütt "neked kuss a neved!" játékot űztek. Vagy valamit elcsesztem és utána már senkit nem érdekelt megint csak mit mondok, hiszen hitelem vesztettem. Második esélyt pedig nem adtak, vagy az élet hozta úgy, hogy megfosztott a második esélytől. Hallgatásra lettem nevelve. Rejtőzködésre és engedelmességre, simulékonyságra. És ezek... nem a legjobb berögződések, mert keservesen szar irányba képesek elvinni az ember életét. Ha ebbe újra és újra bele futok... főleg olyannal, akivel esetleg bármi komolyabbat is tervezek.. Az a rész már tiszta, hogy akivel komolyabbat akarok, akkor nyílt lapok. Ezt sikerült megtanulnom és nem akarom többet elkövetni azt, hogy "valamiről elfelejtek szólni"... - Említetted, hogy még nincs teljes kontrollod. Én meg említettem, hogy nagyon is szimpatikus vagy. És ha mindkettőnk szerint egy irányba tartunk, akkor nem árt tudnom ilyesmiket. Már csak a félre értések elkerülése végett is. Meg... - könnyeden megbillentem a vállam - mert hátha tudok segíteni a megfelelő módon, egy egy kritikus vagy egyébként egyszerű helyzetben... Ami mondjuk egy előzetes félre értés miatt nem menne. - közlöm tömören, és elég nyíltan. Egy lágy kajla mosollyal, a kérdez felelek közben hosszabban elidőzöm a tekintetében. És bár bevallom, nem így indultam neki a napnak! Mert amit kimondtam neki az igaz, nem gondoltam, hogy ebből ennyi időn belül cselekedet vagy bármi egyéb lesz. Azt hittem... valamivel ezelőttig, hogy ez csak egy vélemény vagy egyszerű lappangás marad... Jó nagyot léptünk. Deee.. nem tudnám azt mondani, hogy bánom!
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-13, 23:25
Tim & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.] Ha itt maradnak, az neki kifejezetten megfelel, hiszen ő álmodta a szobát ilyenre tulajdonképpen, úgyhogy teljesen jó lesz itt, a matracon, a kandalló előtt. És az a néhány perc csend is kifejezetten jól esik neki, és ha Cody folyton beszélni akar, akkor csak beszéljen. Most már van egy trükkje, amit lehet, többször fog alkalmazni, hogy elcsendesítse a srácot. Aztán egy kissé felszalad a szemöldöke, hogy mégis mire fel ez a kérdés, meg miért is érdekli ennyire. Végül gondolatban vállat von, leengedi a szemöldökeit és válaszol. Nem sok veszíteni valója van, és nem is lesz annyira izgalmas. - Mivel így születtem, nekem természetes. Feljön a hold, átalakulok, futok egy kört, és ennyi. Tudod, én végig megőrzöm a tudatom, úgyhogy hacsak nem húzol fel, nem foglak megharapni. És egyesek szerint kifejezetten csinos vagyok úgy is. - dob be egy sármos mosolyt, mert az elengedhetetlen. - Miért érdekel? Nem vagyok veszélyes, ha erre gondolsz. A harapottak a veszélyesek, mert ők nem tudják irányítani. Nekem egyszerűen egy kellemes esti edzés és futás.
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-13, 23:04
Fekszünk a matracon félig egymáson, csak lazán és ez most messzemenően jól esik. És igen, sajnos nem tudom befogni a lepénylesőmet olyan nagyon hosszan. Ki tudja ez Tim számára hosszú távon mennyire okozna bosszúságot, de... nem tehetek róla. Tudom, sok szó között elvész a lényeg, de talán mégsem. Mostanában jobban igyekeztem a lényegét kimondani mindennek. A projekt még gyakorlás alatt áll ez kétségtelen. A szavaira a hátára, lapockájára simítom a tenyeremet. - Itt megfelel. - mondom egy mosollyal aztán elgondolkozom egy pillanatra és végül épp oly természetességgel teszem fel a kérdést, mintha az időjárásról csevegnénk. - Amúgy, ha már így szóba került, te hogy éled meg a ciklust? - persze tanuljuk a vérfarkast és jellemzőit, meg sokmindent, de... jelenleg - Nem a tanultak igazolása érdekel, hanem az ami veled történik. - Az hogy halál nyugodt maradtam egyértelműen annak szól, hogy nem azért kérdeztem ezt most így hirtelen, mert megijedtem volna, hogy megharap.
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-10, 22:03
Tim & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.] Sosem lehet az ilyesmit tudni, és Tim szeret biztosra menni a dolgaiban, hiába, vannak dolgok, amik sajnos mindenhol kiütköznek, még a szerelemben és a szexualitásban is, nem csak a munkában. Éppen ezért, bár kifejezetten élvezi Cody társaságát, egy idő után átveszi az irányítást, és kényelmesen elhelyezkedik a srác mellett,hallgatva annak nagyon is heves szívverését, nagyjából olyan tempóban szuszogva, mint ahogy a fiú szíve ver. Aztán igyekszik néhány mélyebb levegőt venni, főleg, amikor Cody beletúr a hajába. Játékos mozdulattal simít végig a srác mellkasán ujjaival, és jelezve, hogy mennyire jól érzi magát jelen helyzetben, a körkörös mozdulatok mellett egy-két puhább csókot is nyom a srác mellkasára. Aztán egy nagyobb sóhajjal hajtja fejét vissza a hugrás mellkasára, és kifejezetten örül a csendben, amit csak a másik szíve meg keringésének hangja tör meg, nem pedig valamiféle csevegés. Egy darabig legalábbis is így van. Az idő persze egészen telik a nap folyamán, és a kérdés így valahol jogos is, valahol pedig meglepi a mardekárost, de erre csak az enged következtetni, hogy nem válaszol rögtön. Bár amilyen szószátyár.. - Ma estére nem terveztem programot. Ha nem félsz, hogy álmomban - vagy éjjel beléd harapok.. itt megfelel, vagy mennél valahova? - kérdezi, ártatlan szemekkel pislogva.
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-09, 23:55
Bár tény hogy pillanatok alatt sikerült felspanolodnom, nem szándékoztam ajtóstul rontani a házba, sem most sem máskor. És valóban, ahhoz, hogy ez csak egy légyott legyen, több alkohol kellene és valami más, kevésbé békés, csendes, otthont idéző hely... Ahogy az események alakulnak, egyfelől nem lep meg, másfelől valami hasonló lett volna a következő lépésem nekem is. Ami talán mégis meglep egy kicsit az a sebesség amivel alulra kerülök. Tény: mindkét helyzettel igen jóban voltam mindig is, most legalább emlékeztetve lettem, hogy Tim, azért csak egy született farkas. Nézek vissza rá körülményekhez képest egész nyugodtan, bár a szívem dobol még mindig, megejtek felé egy magamhoz képest egészen sármos mosolyt és felemelve a kezemet megsimítom az arcát. Mikor elfekszik a mellkasomon, a szívverésem valószínűleg ki fogja ütni a fülét egy rövid ideig még, de ennyi baj legyen! A tarkójára simítok és bele túrok a hajába. Csak úgy lazán, egészen szelíd mozdulattal. És felmerül benne egy újabb kérdés, amit valószínűleg egy kicsit későbbre tol majd, de mindenképpen megejt... Mégpedig... hogy Timnek volt-e eddig bárkije is? Aztán majd a válasz hozza magával a többi kérdést. De egyenlőre hagyja a pillanatot elnyúlni, és csak lustán cirógatja a haját, vagy épp masszírozza a fejbőrét. És nem ez nem annak szól hogy "owww puppypuppypuppy!!" ez csak simán egy bensőségesebb gesztus akar lenni. Az idő érzékemet sikerült elvesztenem, valamikor délután találkoztunk össze, hála annak, hogy kialudtam a másnaposságomat, aztán volt egy kis piknik... - Van kedved itt éjszakázni velem?
