2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Szükség szobája (VII. emelet) 2019-01-03, 12:35
First topic message reminder :
Szükség szobája
A Szükség Szobája egy olyan mágikus szoba, amit csak az fedezhet fel, akinek épp szüksége van rá. Roxfort házimanói Jössz és Mész Szobának is nevezik. Az elmúlt években futótűzként terjedt a létezésének híre a diákok között, már számtalan bulit rendeztek itt a diákok (például az egyetemisták néhány éve a Valentin napot itt tartották), biztonságban a tanárok figyelő tekintetétől, de párocskák is tartanak itt randevúkat és gyakorolni vágyó diákok is érkeznek, ha valami olyanhoz támad kedvük, amit az iskola termeiben nem tudnak vagy nem akarnak a többiek előtt kivitelezni. A Szükség Szobája mindig olyan berendezéssel nyílik meg a belépő diák előtt, amire szüksége van és amikor használatban van csak az tudja újra kinyitni, aki pontosan tudja, hogy kit és mit keres odabent. Ha egyszer már foglalt, akkor másoknak bizony nem nyílik ki és vissza kell térniük egy másik alkalommal.
[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor Maisie felém fordul és lerusnyás én felhördülök, de a valóságban egy öregasszony megrökönyödésével kapom a szám elé a kezemet. Az öcsém... mi? Katherine! A védelmemre... mi? Nem az enyémre! Jó, ez kezd nagyon bonyolult lenni, de a lényeg, hogy mielőtt kijönne egy hang a számon már válaszol is helyettem. - Így van, köszönöm Bryson. Bár te is velem öregedhettél volna. - majd fordul is tovább az arcom a felszólalt MB/Nevena felé. - És már megbocsáss drágám, de a megélt kort tisztelni illik, nem kritizálni. - mondom önérzetesen kihúzva magam, rebegő hangon. Az biztos, hogy én is odaszóltam volna, ha valaki lerusnyáz, csak nem éppen így. Mondjuk az is kérdéses, hogy most akkor azt a derengést rondázta le, amit mindenkin látni, vagy lényegében engem, az én testemet. Mert ha utóbbi, akkor menjen a jó büdös... Belülről vicsorgok, éppen annyira, ahogy a farkasom elkezdi csattogtatni a fogát, mikor felkelek a helyemről akaratom ellenére és a saját pálcámmal fenyegetem, mielőtt Gina/Melissa átalakítaná a szőnyeget ketreccé. Amikor a tábla leesik odakapom a fejem a megszállómmal együtt és ez az a pillanat, amikor már a legtöbb eleme összeáll a történetnek. Legalább is Sybille és Brysoné egyértelműen. Gina megkért az előző év végén, hogy nézzek utána a Mortimerek családfájának és meg is tettem, habár a fő hangsúlyt arra fektettem, hogy milyen lehetett az anyja, van-e olyan rokonság, aki él és hajlandó lenne felvenni a kapcsolatot, de azért egy teljes családfát sikerült összeállítanom. A többiek nevét soha nem hallottam korábban, legalább is azt hiszem, de... Ha Katherine-nek sikerült akarattal leborítania a táblát, akkor képesek lehetünk ellenállni. És ha a sikerül elmondanom a többieknek azt, amit tudok, akkor talán ők is összeteszik teljesen a képet, hogy mivel állunk szemben. Hogy a francba történhetett ez? Milyen elátkozott táblát gyűjtött be Katherine?! A testem megrázkódik, tisztán látni, hogy a pálcás kéz megremeg és az öregasszony körvonala hullámzik, szakadozik ahogy a tudatunk összecsap. El kell mondanom nekik, amit tudok, hogy Bryson és Sybille Mortimerek, hogy Gina rokonai vagy három-négy generációról ezelőttről, annyi mindent próbálok ledarálni, a remegő ajkaim közül még is csak ennyi szakad ki... - Mortimerek... - és már "össze is csuklok" kimerülten úgy elméleti síkon, ahogy a vénasszony visszaszerzi a testem abszolút uralmát. - Ugyan, ezért volt ez az egész hisztérikus ellenállás? Nem állt szándékunkban eltitkolni, hogy kik vagyunk, fiatalember.
Nagyon furcsa, és rém bosszantó helyzetbe csöppentünk. Tutira megszálltak minket! Képtelen vagyok uralni a testem, és ez elég rémisztő. És eléggé meg is vagyok zavarodva. Még a saját familiárisom is igen idegesen fúj rám. Ilyen pedig még sosem volt! Volt, hogy megsértődött. Szeszélyes egy macska, de akkor jobbára csak tüntetőleg hátat fordít. Nem fúj. Ez pedig elég rossz érzés. - Igazán kár, hogy nem szabadulhatunk meg a dögöktől. De félő még kárt tennénk a testeinkben. - csóválom meg a fejem Kath familiárisok bezárását illető szavaira. Mintha rémesen utálnám az állatokat, pedig nem is! És hát csak most villan be, hogy egy-két napja tényleg nem láttam Fehérkét se Kath társaságában. Eddig pusztán nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen lehet csak elbújt Kath talárja alá, vagy ilyesmi, de most jobban belegondolva azért fura. Aztán érzem ahogy felállok, és pálcát húzok. Méghozzá egyenesen Carnivora és a morgó farkas irányába. - Ne merészeld! - kiáltanám el magam, ahogy felismerem a saját csuklómozdulatomat, és a szándékot, de az ajkaimon nem ez a mondat, hanem egy varázsige szalad ki, és a két familiáris alatti szőnyeg hirtelen változni kezd, és egy fém ketreccé növi ki magát, amibe bezárva találja magát mindkét állat. Mindeközben egy elégedett vigyor kerül a képemre. - Így már sokkal jobb. - jegyzem meg. De közben meg szörnyen idegesít, és bűntudattal tölt el, hogy így bezárva látom Carnivorát, és Corvus farkasát. Ezt pedig az én pálcámmal, és az én hangomon... Nem, ezt nem szabad csinálni velük! Nem ehhez vannak hozzászokva! Carnivora utálja a bezártságot, akárcsak én! Most is kétségbeesetten küzd, és kalinpál kifelé a rácsok közt a mancsával, miközben hangos, mérges nyávogó hangokat ad. Oda akarok rohanni, és kiengedni, de a lábaim egyszerűen nem engedelmeskednek. Ugyanazt érzem, amit most ő. Én éppen csak a saját testem foglya lettem, ő meg egy mágikus ketrecé. Ha most a sajátom lenne a szám, akkor minden bizonnyal csúnya olasz káromkodás hagyná el az ajkaimat, de ez egyszerűen nem történik meg. Ahogy semmi sem, amit én akarok! A következő pillanatban viszont koppan a tábla a padlón. Talán időnként Kath-nek is sikerül felül kerekedni, akkor valahogy én is vissza vehetem az uralmat? - Takarodj ki a testemből! - kezdem el ismételgetni magamban, még akkor is ha a szám nem mozdul, inkább csak elégedetten mosolyog, mintha nagyon is boldog lenne, és roppantul örülne ennek az egész helyzetnek. Hát ez szörnyen bizarr, és én nem örülök. Tulajdonképpen még mindig sokkos vagyok. Talán ezért nem jut eszembe semmi használható. Legközelebb, ha Kath talál valamit, akkor közlöm vele, hogy égesse el. - Nos, hallottátok, még nem végeztünk. Ünnepelni ráérünk utána is Treat. De jó érzés ismét köztetek lenni. Mintha semmi nem változott volna. - mosolyog, mint egy idióta, különösen Kath felé, és most egészen közel sorol be a griffendéles háztársamhoz, aki már nem annyira önmaga, mint ez a hogy is hívta az előbb? Bryson? Veszett furcsa az egész, és a szavaikból ítélve valami határozott céljuk lehet a megszállásunkkal. De vajon mi az ördög? És hogy tudnék beszélni a többiekkel? Mármint az igazi barátaimmal, nem ezekkel a... a... megszálló szellemekkel?
Egyébként a többiek most már lehet, hogy észreveszik az apró tényt, hogy bizony Fehérke nincs sehol, pedig a familiáris Katherine társa, de előfordul hogy csendben meghúzódik a háttérben, vagy a lány talárja alatt bújik meg, de most tényleg sehol se látják. Talán már eleve rosszul reagált a szellem alakra, ahogyan az a többi familiáris esetében is történik. A macska fúj, a farkas pedig határozottan morogni kezd. - Irigykedj csak Nevena, hogy neki sikerült megöregednie. - mosolyodik el Kathrine szájával ugyan, de egyértelműen nem ő. Egyébként mindenki úgy érzékeli, hogy nem igazán tud moccanni, nem igazán tudnak olyasmit tenni, amit ők akarnak, csak vannak jelenleg a testükben és próbálnak valahogy mégis csak elérni valamit... bármit, de nem megy az olyan könnyen, főleg az első döbbenet és felismerés után még. - A dögöket zárjátok be, még gondot okozhatnak. - pillant elsőként a macskára és ebből már akár sejthetik is a többiek, hogy bizony Fehérke valahol egy ketrecben sínylődhet a közelben, vagy talán eleve Kath szobájában és már ki tudja, hogy mi óta! MB, ha kicsit jobban belegondol, vagy épp Gina, akkor az utóbbi 1-2 napban bizony nem látták a Griffendéles lánnyal a familiárisát nyilvános helyen. Azt viszont mind észrevehetik, hogy Katherine esetében bizony igenis időnként van egy-egy furcsa mozdulat, például a mostani is, amikor is a tábla hangos csörömpöléssel köt ki a földön, amikor bizony Kath veri le az asztalról. Aztán csak egy sóhaj következik. - Nagyon dacos a kislány, ebben egyértelműen rád ütött, de szerencsére sokkal gyengébb jellem. - pillant ezúttal MB-re és egészen kedvesen elmosolyodik, de a táblát egyelőre úgy tűnik, hogy simán ott hagyja a földön. - Az első lépést teljesítettük barátaim, de tudjátok, hogy ez még nem lesz elég. - magyaráz tovább, ami alapján úgy sejti a kis csapat, hogy bizony valamiféle konkrét céllal érkezett a brigád és hogy bár valószínűleg nagyon nehéz lehet, de valami módon mégis csak megszerezhetik az irányítást újra, ha csak egy kis időre is, hiszen Kathnek is sikerült lesöpörni a táblát és azóta, hogy találkoztak akadtak olyan pillanatok, amikor mintha felszínre bukkant volna Kath, csak annyira nem sikerült még befolyást szereznie a teste felett, hogy figyelmeztesse a többieket. Vagy talán ő sem tudta még pontosan, hogy mi is történt vele.
Nekem ez az egész helyzet nagyon furcsa, és még az álmosság ellenére sem kerüli el a figyelmemet, hogy Kath mennyire kicsattan a frissességtől. Nagyon sokat vagyunk együtt, mostanság szinte örökké, de nem ilyennek ismertem meg. Találta ezt a furcsa táblát, és hát na mindegy.. Elkezdjük az idézést, a többiek belemennek, és örülök, hogy ilyen semleges választást tudtam kieszközölni. Azért Gina mondandóján nem tudok nem nevetni, ő maga is tudálékos, de még bosszantó is olykor, így legalább látja, hogy mi történik, ha ő kap egy ilyen alakot. Mindenesetre a zsibbadás az ujjaimban nem túl jó érzés, kissé fel is szisszenek, elkényeztetett lényem ezen fele most nem érzi magát jól. Aztán valami történik, a furcsa képek rám törnek, szinte bombáznak, hogy aztán valahova átzökkenjünk, ami nem a mi életünk. Már éppen szólalnék meg, hogy talán ezt nem kellett volna, a nyelvem tud pörögni, a hangom is az enyém, de a tartásom valahogy magabiztosabb, férfiasabb lesz, ahogyan a fülem mögé tűrök egy göndör tincset, ami nagyon nem szokásom. Mit csinálok? A hangok, amik eljutnak hozzám, ismerősek, a barátaim azok, de a jelentésük nagyon nem. Mintha fogoly lennék a saját testemben, és még csak azt sem tudom, hogyan szabaduljak ki! Vajon Kathie hol van, és mit csinál. – És tényleg, ejnye Sybill, elszaladtak veled az évek? – Kérdezi a saját hangom, miközben olyan alakokat látok körbenézve, akik egy régmúlt kor gyermekei. A kezem a levegőbe csap, mintha csak elégedetlenkedne. – Az újraegyesülést ünnepeljük meg! Borászok, mit tétlenkedtek? – Kérdezi vidáman a hangom, amin belül csak fújolok, ha már ital, akkor lángnyelv whiskey, Corvusnak persze még az sem, mert kijön belőle az állat. Mindenesetre megpróbálom én mozdítani a kezemet, kérdés, hogy sikerül-e. Hallom, hogy maga MB tesz megjegyzést a saját bőrszínére, ami egyértelművé teszi, hogy valami szellemjárta hely lett a testünk!
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-11-22, 08:12
Merlin kevesbe izgi mint valakinek a rokona, de persze megertem, ha senki se akarja kiserteni a sorsat. Rabolintok hat az oreg varazslo otletere es a plakettre helyezem ujjamat en is, ahogy a tobbiek. Valami fura van a levegoben es mintha elefant lenne koztunk de egyelore szellemeskedunk szoval nincs itt az ideje annak hgy rakerdezzek. Semmire. Pedig rebesgetnek pletyiket egy bizonyos hazassag lehetosegerol - en nem volram kint a kviddicspalyan, de ettol meg nem volt ures a lelato es a szaja is jar a nepeknek - ami akkora nonszensz hogy eloszor ra se akartam terni mert biztos kamu de ha mar igy benne vagyunk a dolgokban akar meg is tehetnem. Persze el nem jutok odaig mert hamarabb kap el a fura erzes es ahelyett hogy Merlin szabait rakosgathatnank ossze az egymas melle kerulo betukbol valami egeszen masra leszek figyelmes. - Hu de rusnya vagy Sybille! - szalad ki a szamon Corvusnak cimezve pedig esku azt akartam mondani hogy nagyon furan erzem magam. Viszont latva a derengest es a tobb szemelyes kettos latast megelve ugy tunik elment az a maradek eszem is. - Hogy a jo eletbe keveredett bokszos ver a csaladunkba?! - meregetem a sajat tagjaimat, mintha a borszinemen szornyulkodnek. - Vajon a testuk is engedelmeskedik es nemcsak a nyelvuk? - probalgatom a hangomat es kecsesen felkelek a helyemrol, hogy par csiporingo lepest tegyek fel s ala. - Jo latni titeket! - biggyesztem meg oda meglehetosen nehezen ejtve a szavakat. Mintha az effele erzelemkifejezes tavol allna tolem. Pedig hat.. mi a fene van?!
Corvus Flint
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-11-18, 21:36
[You must be registered and logged in to see this image.]Maisie leírása hajaz kicsit egy hatéves mesélésére, de természetesen a kitekintésre, hogy Mardekáros és undok nem sértődöm meg. Én se vagyok a legkedvesebb, legnyíltabb diák, ez tény. Eléggé furcsa érzés, ahogy Katherine-en kívül mindenki elmeséli kiről is álmodott, pedig valamiért nagyon is kíváncsi lennék arra, hogy mi ez a furcsa érzés, amit érzek, ha ránézek. Egyáltalán köze sincs ahhoz, amit múlt évben éreztem, nem kell félreérteni Lényegében mindenki passzolja, hogy egy szerettét hívjuk vissza a túlvilágról egy csevejre, amivel kapcsolatban nem is tudom pontosan mit érzek. Valahol igazuk van, valahol viszont gyávaságnak tűnik, hogy nem sikerül senkinek élnie a lehetőséggel. Végül bólintok hát én is Merlinre, a lényeg, hogy kipróbáljuk a táblát végre. Amikor Ginából elkezd ömleni a szó, még magához képest is durván akkor egy kicsit türelmetlenül rúgok a lábába az asztal alatt, csak a miheztartás végett. A logikus énem azt mondaná, hogy nem lehet igazi varázstárgy, ha csak úgy találta Katherine kidobva, de még is a relikviamester képességemet pedzegeti az egész és tudom, hogy nem tudnék nemet mondani arra, hogy rátegyem az ujjaimat velük. Amikor jön az áramütés én is elkapom a kezemet, de ez ugyan már semmit sem segít. Ahogy a képek tisztábban úsznak a fejembe, mint valaha, egyértelművé válik, hogy nem is Cody szüleit láttam fiatalon, hanem néhány generációval feljebb.[You must be registered and logged in to see this image.] Ginának hála visszakerestem a Mortimerek családfáját és pillanatokon belül bevillan Bryson és Sybille neve, de ahogy nyitnám a szám és elmondanám a barátaimnak... nem történik semmi. Hirtelen utasa leszek a testemnek, aminek még a gondolatától is felfordul a gyomrom, olyan érzés, mint amikor részegen hülyeségeket csinálok, csak annál még sokkal rosszabb. Hiszen az legalább én vagyok, viszont most... - Ó, Bryson, drága kisöcsém. - fordulok Katherine felé - aha! szóval innen jött az öcsi. - , a szemeim egészen elhomályosulnak, mintha a sírás kerülgetne. Hogy mi? Még mit nem! Nem fogok sírni mindenki előtt... Igaz, ahogy körbetekintek mindenkinek a körvonalai furcsán elhomályosulnak és egészen másokat látok a helyükön, Katherine esetében egy huszonéves férfit és ahogy lepillantok a kezemre bizony én egy nagyon... nagyon... nagyon... nagyon vén öregasszony kezét látom. A tudatommal próbálok koncentrálni, beszélni, mozdulni, rázkódni, ha kell kiabálni, de... semmi, az ég világon semmi se történik.
//A leírás alapján Sybille nagyon öregen halt meg, szóval költői szabadsággal rendeltem hozzá egy PB-t. //
Amikor mindenki fura álmokról kezd el beszélni, kivéve Kath-et, akkor az már elég gyanús lehetne. A gyanakvás más különben a lételemem. Nem tudom, hogy a túlságosan is fáradt testem, vagy az az oka, hogy betudom Kath különös viselkedését a Corvus-szal való fura kapcsolatának - amit nem tudok, és nem is akarok értelmezni - de még az "öcsi" szóra se kapom fel a fejem. Mintha teljesen normális volna. Pedig amúgy az ilyen apróságokra szokott a figyelmem direktbe kiéleződni. De mindent fogjunk rá arra, hogy Kath jól aludt, ahogy mondta, én, vagyis inkább mi meg nem. - Eléggé intenzív a tudálékos csaj az álmaimban. Rém bosszantó. - jegyzem meg egy álmos kis sóhajjal. Mert hát tényleg az. És már az is különös, hogy egyszerűen nem kezd el az agyam összefüggések után kutatni, az álom-kór, Kath viselkedése, és az egész abszurd helyzetet illetően. - Apa szerint fél éves koromban halt meg a dédanyám. Ő nevelte fel apát. Mást nem tudok a nagyszüleimről. - vonok vállat MB kérdésére. Apa azt sosem mesélte el, hogy mért a nagyija nevelte, és mért nem a szülei. Úgy tűnik az árvaság valami családi átok lehet. Vagy tudja a franc. Minden esetre nekem semmi emlékem erről az egészről, szóval nem érint annyira mélyen. Most inkább csak úszok az árral. - Remek ötlet! - csapom össze a tenyeremet a Merlines felvetésre. És a következő pillanatban már darálom is az összes életrajzi infót róla, mintha muszáj volna. Aztán ahogy nagy nehezen a végére érek, csak megrázom a fejem. Fura. Én és a mágiatöri sosem voltunk barátok. Bármiről képes vagyok okoskodni, ez tény. Kivéve a mágiatörit. Az is csoda, hogy várakozáson felülit kaptam az RBF-re belőle. Aztán nagy ívben adtam is le tárgyat, hogy kicsit normálisabb órarendem legyen. Na és persze az összes jelenlevő barátom nagyon is jól tudja, hogy kb. úgy viszonyulok az életrajzokhoz, mint Kath a bájitaltanhoz. Végül is mind megérintjük a kis mutatót, és elkezdjük a latin szöveget. Ami talán lehetne gyanús is, de mégsem. Ennyire nem vagyok jó belőle. Talán célszerű lenne megkérnem Danielt, hogy korrepetáljon belőle, de ennyire azért nem érdekel, hogy meg is tegyem. Aztán jön az a furcsa áramütés szerű érzés, amire rögtön visszahúzom a kezem a kis mutatótól, ami pedig aztán jön... Az összes kép, esemény, felvillanások, mint valami fejfájdítóan gyors mozi, szó szerint... Nem is tudom mennyi idő telik el, amikor feleszmélek, de valahogy olyan furán tompán. Mintha nem is én uralnám a testem. Látom a többieket... de valahogy minden más... Aztán megszólalok, pedig esküszöm nem is akartam! - Persze Bryson. Megmondtam, hogy így lesz. - mosolyodom el. De ki a fene az a Bryson? És mért mondtam ezt Kath-nek, aki annyira nem is Kath-es? Annyira fura, és megmagyarázhatatlan. Aztán a következő pillanatban már Carnivora ad ki fura fújó hangokat... rám? - Bolond macska sicc! - ezt megint minek mondtam!? Sose mondanék ilyet neki... Ő meg csak bámul, és fúj. Érzem ahogy megemelkedik a kezem, és hessegető mozdulatokat tesz a familiáris felé, de én ezt nem akarom! Mi történik velem?
Kath tényleg jóval kipihentebbnek tűnik, mint a többiek és elég vidor is. Gond nélkül töltögeti a kávét és noszogatja a többieket, hogy pakolják a praclijukat a megfelelő helyre. Még láthatóan Corvus szavain sem akad fenn, meg az öcsizésen, pedig akár még zokon is vehetné, mert elég fura megszólítás, annyi szent. - Én nem is ittam, egész jól aludtam. - mosolyodik el, és a keze már várakozóan a kis iránytűn van, amivel elvileg aktiválni lehet a táblát, mármint a szöveggel egyetemben, ahogyan az instrukciók adják. MB szavaira azért mégis csak reflektál még mielőtt a latin szöveg következne. - Én nem ismerem a nagyszüleimet egyik ágon sem, bár talán a nagymamámmal találkozni fogok hamarosan, de ő mugli. - egy pillanatra mintha más lenne a mosolya, sokkal Katherinesebb, mint eddig, de aztán már újra a táblára pillant, majd végig a többieken és az az ismerős mosoly is elszállni látszik. Tény, kissé talán furcsán viselkedik, ami még lehet, hogy a kómás állapoton is áthatol a többieknek, de nem tudják egyelőre minek tulajdonítani. Akár vehetik annak is, hogy legutóbb feszült volt a viszonya Corvussal, most meg átesett a ló túloldalára. Legalábbis remélhetőleg nem kezdett el inni, vagy ilyesmi, mert hát mire gondolnának így hirtelen másra? - Akkor legyen Merlin! - egyezik bele végül, és el is kezdi a latin szöveget felolvasni, amikor már mindenki keze a helyén van. A kis csapat tagjai egészen fura érzést tudhatnak magukénak, ahogyan elhangzik az utolsó szó is. A táblán az iránytű nem kezd el mozogni, sokkal inkább olyan érzésük van, mintha hirtelen kis áramütés érné őket. Egészen elzsibbad az ujjuk a hatására, és jó eséllyel reflexből vissza is kapják majd a kezüket. A képek, amiket éjszaka láttak most valami vészes sebességgel pörögnek újra még többel együtt, mintha csak valamiféle gyorsított filmet néznének végig. Rém leterhelő lehet a hirtelen jött rengeteg információ, amit mintha mindig is tudta volna, egy olyan életről, amiről eddig semmit sem tudtak. Események, iskolai évek, néhol sírás és boldogság... halál, hol korán, hol később. Mindent szinte átélnek, és amikor újra kinyitják a szemüket nagyon furcsa érzésük van. Ott vannak, de valahogy még sem uraik a tetteiknek. Olybá tűnik mintha csak egy piszkos üveg mögül figyelnének, kissé homályosabban látnak a saját szemükön keresztül és érzék ugyan, hogy mozog a kezük, de olyan furcsa érzésük van, mintha jelenleg nem ők irányítanának. A többiekre nézve viszont furcsán összemosódik a barátaik alakja valaki máséval, akit nem ismernek, ellenben mégis mozog a szájuk és beszélni kezdenek, de nem saját akaratukból és bizony ismeretlen neveket hallanak egymás szájából. Nagyon furcsa élmény. - Sikerült? Itt vagytok mind barátaim? Visszatértünk... - szólal meg Kathrine és most már cseppet sem annyira pattogós a stílusa, mint az elmúlt percekben. Sokkal inkább kíváncsian méri végig a többieket, de eléggé egyértelműen felismeri őket a halványan körvonalak alapján.
Örülök, hogy Kath jól van, mi már annál kevésbé, de közben Corvus szavait ízlelgetem. Igaza lehet, furcsa is lenne, ha csak mi páran lennénk megmérgezve. Tudom, hogy ő nagyon aranyvérű, és furcsa neki a party drog szó használata, de valahogy most nekem ez jött a számra, holott én aztán még inni sem nagyon szoktam. Legfeljebb így belső, zárt körben, amikor MB vagy Gina nagyon a kezembe nyom valamit. Figyelek inkább Kath szavaira, hogy hová kéne tennem az ujjamat, bármilyen álmos is vagyok, Kath nekem még mindig az alfa és omega, ha ő valamire csábít, hát hülye lennék nemet mondani. Lehet, hogy nem feltétlenül jó ez a vak bizalom, de annyira elköteleződtünk egymás felé, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. – A saját szüleimet nem szeretném. Csupa szép emlékem van róluk, és nem lenne jó velük így a halál után.. Értitek. – Szörnyű, ahogy meghaltak, nem akarom felidézni, és már lezártam magamban mindent ahhoz, hogy most beszélni akarjak velük, pláne nem egy játék keretein belül. - Azt olvastam egy könyvben, hogy hangosan ki kell mondani a nevét annak, akit megakarunk idézni, meg kántálni kell hozzá valami fura latin szöveget, amit itt van a szélén. -MB még így álmosan is vidorabb nálunk, ha tőle választunk megidéző személyt, nekem semmi kifogásom ellene. Gina apjáról sem tudok túl sokat, de ha már hülyéskedünk, felőlem mindegy. – Ti is ennyire intenzíven élik meg ezeket az álmokat? Jó ég! Én éjszakánként bulizom, és nem rossz, hogy nem valami rémálom, de emiatt nem tudok normálisan pihenni. Az éjszaka az alvásról kéne, hogy szóljon, Ben bácsi nem egy elmászkálós típus! – Csóválom a fejemet, ez persze azt is jelenti, hogy nem vagyok egy szoknyapecér, ami Kathnek jó hír lehet, de ő eleve ismert mindig, és azért is szeretett, mert ott voltam neki. – Oh, az én nagyszüleim már nagyon régen meghaltak mindkét oldalról, ezért is kerültem a nagybátyámhoz. Aranyosak, és rendesek voltak, de alig van róluk emlékem. És valami híres történelmi személy, akiről olvastunk? Mittudomén, Merlin. Mit szóltok? – Én most odaillesztem a kezemet ahova Kath mutatja, és közben nagyon agyalok azon, hogy miért álmodhatunk ennyire furcsákat. Nyilván a sötét kötetek említenek álomdémonokat, akik afféle asztrális kivetülésként meg tudnak jelenni az álmokban, de azért remélem nem erről van szó. Pár éve, amikor néhány diák eltűnt, és a szüleik nagyon ki voltak akadva, valami gyermek óvóda kertésze a halála után ilyen szörnyeteggé vált, és ő támadgatta őket lelkileg. Az újságok is megírták!
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-11-14, 21:45
- Az én álmaim nője cseppet sem kedves. Ne vedd magadra Corvus, de szerintem Mardekáros, mint te, mert mindig ezekben a színekben csalinkázik mindenfelé, s bár nem értem mégis mit kolbászol össze meg vissza, de mindig olyan undok feje van. Így fintorog mindenkire, meg forgatja a szemét, ni! - mutatom be a fintort, amit a lánytól szoktam látni, aki álmaimban elő-előjön. Persze nem tudom ki ő, nincs is egy értelmes jelenet, aminek van füle meg farka, de azzal az érzéssel kelek mindig, hogy pfujj, de nem volt egy kedves élmény ez. Figyelmesen hallgatom amit Katherine a megidézésről mond, de közben Corvus bevág egy mondatot, melynek a végére odabiggyeszti, hogy "öcsi", s nem nagyon vágom, hogy most ezt mire is véljem. Amikor pedig eljutunk ahhoz a kérdésig, hogy kit akarok megidézni csak határozottan megrázom a fejem. - Szerencsés vagyok, mert aki fontos számomra az mind él, szóval én nem tudok olyat mondani, akit szeretnék megidézni. Így hogyha nektek van ötletetek, akkor szívesen asszisztálok hozzá, a fontos hogy egységben az erő. Bár Vladapu szerint anyám felmenői egész jófejek voltak, de én igazán nem tudom, anyámra sem nagyon emlékszem, s a nagyszüleimmel nem is találkoztam, dédszülőkkel pedig pláne. Amúgy ti igen? Mármint nyilván nem az enyémekkel, mert azokkal biztos ti sem, de értitek a kérdést. Persze bocsi, hogyha ez fájó meg minden.. - jut eszembe, hogy bunkó tuskó vagyok, hiszen épp "jó" helyen dobtam be a kérdést. Halott szülők, korai és kései árvák társasága a miénk, vagyis az övék, s nagyon szégyellem magam, amiért nem tudtam tartani a pofám. Zavartan az alsó ajkamba harapok inkább, s fixírozni kezdem a táblán a betűket, miközben kényelembe helyezem magam, hogy addig se teszetoszáskodjak, mint lópontaz a bálban.
Corvus Flint
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-11-11, 12:31
[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor Gina válaszol és az álmokra tereli a témát, miután én is az álmaimról beszéltem és meghallom MB-t is rákérdezni már nem olyan bonyolult összekötni a szálakat. Ha egy helyzetben túl sok a véletlen akkor az bizony azt jelenti, hogy semmi sem véletlen. Vagy ilyesmi. - Fáradtság és furcsa álmok. Én az álmaimban egy aranyvérű családot látok egy borospincében, egy fiút és egy lányt, de minden álom kicsit más, idősödnek, a pince bővül, aztán már csak a nő van ott... Az egész nagyon nyomasztó. Mindenkinél előfordult ilyesmi kivéve... Katherine? - fordulok a lány felé, aki kicsit túlzásba viszi az izgatottságot. Lehet ezzel akarja elterelni a kellemetlenségekről a figyelmet, nem tudom, de azt igen, hogy valamiért zavar, hogy ilyen sokat jár a szája. - Neked talán már elég volt a kávéból, öcsi. - mondom kicsit talán szigorúan, megrovóan. Katherine sosem volt kimondottan csendes, csak amikor baja volt, de így pörögni se láttam még igazán. Az viszont egyértelmű, hogy amikor előkerül a tábla, akkor én is érzek valamiféle vonzalmat és érdeklődést, ha nem is olyan hevesen, mint ahogy ő. Ami még egy kis furcsaságot ad a képlethez, mert én vagyok az, aki jobban ismeri a sötét praktikákat és varázstárgyakat. Látszik, hogy mennyire aranyvérű vagyok és mennyire zárkózott, hiszen amikor Benjamin a partydrogot veti fel egyértelmű értetlenség ül ki a fejemre. Megpróbálom átfordítani a saját nyelvemre, bájital, mérgezés, már is elfogadhatóbb, de így se tűnik el a homlokomról a ránc. - És pont mi öten ittunk volna a mérgezett borból, senki más. Vagy négyen, mindegy. - toldom közbe, de ahogy az asztalhoz ülünk ráteszem az ujjamat én is a kis fadarabra, ügyet sem vetve a feliratokra, pedig a latinom ma fényesebben tündökölne, mint valaha. Ugyan nem igazán értek egyet azzal, hogy Gina apja ha továbblép, akkor meg se kéne próbálni, de nem kardoskodom érte, ahogy magamért sem. - Nekem nincs, akivel beszélnék. - utasítom vissza én is a lehetőséget, hiszen pontosan tudom, hogy Katherine-nek ott van az anyja, a húga, a bátyja, Bennek a szülei, minek próbálkoznék megidézni valami random harmadunokatestvért helyettük.
//Rájöttem, hogy egyébként 5-6-ot dobtam, jobb később, mint soha: Egész komoly összefüggő történetek, mintha csak valakinek az életébe kapna az ember betekintést, mint egy film esetén. //
Úgy tűnik, hogy ma valahogy a szokásosnál sokkal lassabb vagyok. Mintha lassabban fognám fel a körűlőttem történő eseményeket. Corvus kekeckedésére halványan elmosolyodom. Mondanék valami frappánsat, de éppen semmi nem jut eszembe, mintha leblokkolt volna az agyam egy része. Szóval marad a sótlan okoskodás. - Látod, ez az irónia benne. De mostanában még ez sem működik. Nagyon fura álmaim vannak, valami rémesen okoskodó nőről. Fura. Aszem' kezdek tényleg becsavarodni. Csak idők kérdése volt. - csóválom meg a fejem. Közben viszont hagyom, hogy Corvus felsegítsen. Ezúttal hálásan nyúlva a keze után. A vagány büszkeségemnek már úgyis annyi. Szóval mindegy. Csak a kávémat kapjam meg. Az biztos helyre teszi az alul működő agysejtjeimet. - Hmm... nem emlékszek egy járványra se, ami ilyesmit okoz. Igaz, nem is vagyok két lábon járó orvosi enciklopédia. De megmagyarázna egy két dolgot, és azt jelentené, hogy mégsem vagyok teljesen őrült. - vágok elgondolkodott képet, majd megrázom a fejem, és lehajtom a kávémat, csak, hogy ismét Kath felé nyújtsam a csészém egy újabb adagért, aki meglepő lelkesedéssel, és éberséggel tölt is. - Jó lenne apámmal beszélni, de azt hiszem ő már tovább lépet. Az anyám... ő bonyolult lenne. Talán Mercutio. De tudjátok mit, inkább rátok bízom, hogy ki legyen első körben. Én ráérek. Ha már ennyi évet vártam. - nézek körbe bizonytalanul Kath kérdésre. Azt hiszem egyszerre, amúgy is csak egy szellemet lehet megidézni. Nem feltétlen az én rokonaimmal kell kezdenünk. Ez amúgy is csak egy jópofa ijesztgetős játék, nem? Egyéb iránt, ha éberebb lennék, akkor talán feltűnne, hogy a vésetek egész újak, egy bitang réginek látszó táblán, de most még a kávé sem segít rajtam ennyit. A latin tudásom pedig a rendszertanra, és orvosi latinra korlátozódik. Illetve, ami még ragadt rám az elmúlt években bűbájtan órán. Viszont lássuk be, ez közel sem a nyelvész szint. Ahhoz Daniel Paisley kellene. Na meg ő mágikus tárgyak nagy szakértője a szememben. Viszont őt senki sem hívta erre a kis privát partira. Így az sem tűnik fel, hogy esetleg a szöveggel, és a táblával nem stimmel valami. Szóval egyszerűen csak vállat vonok, mint akinek minden mindegy, és én is a tábla mutatójára helyezem az ujjaimat, ahogy a többiek. Ha pedig dűlőre jutnak azzal, hogy kit idézzünk meg, és elkezdik kántálni a fura latin szöveget, akkor a vicc kedvéért, én is ezt teszem.
A többiekhez képest tényleg határozottan elevennek tűnik a Griffendéles lány, de talán épp elég fáradtak ahhoz, hogy alig szúrják ki ezt. Még láthatóan azon sem akad fenn, hogy Corvus nem túl kedves megjegyzést tesz így félkómás állapotban, inkább Gina kérdésére bólogat lelkesen és a Mardekáros srác szavaira reflektál, amik a táblát illetik. - Igen én is úgy tudom, hogy így működik. Szerintetek kit idézzünk meg? - kérdezi lelkes izgatottsággal, amíg persze tölt kávét mindenkinek, aki igényt tart rá és Ben kérdésére csak megrázza a fejét. - Semmi gond, minden rendben van, de én egész jól aludtam ma. - mosolyodik el és tényleg nem tűnik olyan fáradtnak, mint a többség. Kihajtogatja a táblát, ami határozottan hívogatónak tűnik a másik négy diák számára még úgy is, hogy valószínűleg jelenleg egy ágy is az lenne. - Szerintem együtt kell csinálni, a szélére csak az ujjainkat. A filmekben legalábbis úgy szokták csinálni. - magyarázza immár MB-nek címezve a szavait és közben szépen be is állítja középre a csepp formájú eszközt, amit 2-2 ujjal nagyjából így öten tényleg meg is tudnak fogni úgy, hogy ne egymásra kelljen pakolniuk a kezeiket. - Azt olvastam egy könyvben, hogy hangosan ki kell mondani a nevét annak, akit megakarunk idézni, meg kántálni kell hozzá valami fura latin szöveget, amit itt van a szélén. - mutatja meg közben azt a részt, ahová az idézés szövegét felvéste valaki, bár ha egy kicsit is jobban szemügyre vennék bárki, akkor bizony lehet, hogy látná, hogy az a véset egészen frissnek tűnik. Aztán persze jó eséllyel kellően kómásak ahhoz, hogy most ilyen vizsgálódással foglalkozzanak egy egyszerű kis... játék esetében.
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-11-05, 19:22
- Nem-nem, o nem friss hus, mar lattam sokszor es annyira nem jon be. Egyebkent is az Ollivanderek zsanere ahogy hallottam. Tok perverz hogy eloszor az egyiket majd a masikat is felprobalja. - fejtem ki velemenyemet a Paisley-Ollivander pletykasorozatrol majd folytatom mar immaron megkoszonve a kavet is es belekortyolva abba. - Griffendeles es egyetemre jar. Eddig nem tanult itt. Valami zenesz csoka lehet, a tesoja Mardis ha jol tudom. - magyarazok a pirosabbil Vivantirol, akinek a nevet ugyan nem tudom igy hirtelen de nem is zabar, nem akarok noul menni hozza, csak jo ranezni, ennyi. - Hat en nem tudom, de azert eleg bitang, hogyha ez tenyleg valakinek a muve. Az nagyon zseni lehet. - ledobom magam a szellemtabla kozelebe, kedvtelve nezegetem, nem igazan veszem komolyan a dolgot olyan szinten hogy tenyleg mukodhet is. - Egyebkent.. ti is almodtok furakt, ugye? - kerdezem mert hat ezt azert jobb tisztazni mielott bedobom hogy miket vizionalizal elem az eji pihenesnek csufolhato alvasom. Oke engem nehez annal is dilisebbnek nezni mint amilyennek alapbol szoktak, de nem kellene tetezni a “bajt”. - Egyszerre kell vagy valaki alulra teszi az ujjat es ilyen kicsi a rakasban rapakolgatjak a tobbiek? Csak mert ha gondoljatok vallalom a plakett fogdozasat. Hajt a kivancsisag. - ajanlkozom.
Benjamin Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-11-02, 17:13
Én is felkapom rá a fejemet, hogy Kath nem annyira fáradt, és még valami másik pasiról is kérdezősködik. Remélhetőleg csak udvarisságból, barátságból, nem pedig azért, mert valami szívdöglesztő pasi tűnt fel a láthatáról, akire az összes griffes csaj rá van indulva. Azt a pillantást viszont nem kapom el, amint Kath Corvust méregeti, mert bár nem voltam sosem féltékeny, meghagytam a lánynak a szabad választás jogát, de ha így szembetűnne, hogy méregeti az egykori riválist, lehet, hogy bukfencezne egyet a gyomrom. Inkább az általa hozott kávéra fókuszálok, ami már csak azért is meglepő, mert Kath ugyan nem kávézik, és figyelmes szokott velünk lenni, de hogy pont ő hozzon kávét.. Az egyedi eset. Nosztalgikusan gondolok vissza arra, hogy Adora mekkora termoszt hurcolászott. Azért a nagyobb csapatnak is megvolt a maga varázsa. – Köszi! Tudod, hogy engem bármilyen játék érdekel. – Bólintok fáradtan, de mégis igyekszem lelkes lenni. Kihúzom magamat, mint aki nem hagyja, hogy véget érjen a buli, noha nem szoktam bulizni, társaságba járni is csak ebbe a szűk körbe, de most úgy érzem, tettrekész tudok lenni, csak fel kell ébrednem. Ez ma a hatodik kávé, látom, hogy Gina tekintete is már durván üveges, Corvus még rá is kontráz. – Járvány? Vagy inkább partydrog. – Dobom be, habár lövésem sincsen, honnan az ötlet, talán az álmokból, de nem is fejtem ki, inkább a szellemtábla fölé hajolok, még nem nyúlok hozzá, majd egymás kezét sem árt gondolom megfogni hozzá. Viszont kezd feltűnni, hogy Kath meglepően nyitott, és vezető hajlamokat is mutat, pedig azon túl, hogy szeretett tenni másokért, mindig visszahátrált, hogy ne tolja magát előre. – Minden rendben Kathie? Mágikus járvány vagy sem, ugye mondanád, ha baj lenne? – Húzom magamhoz a leányzót a derekánál fogva, semmi illetlent nem teszek, csak amolyan érdeklődő-évődő kérdés ez.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nehéz lenne eldönteni, hogy a kimerültség teszi, vagy alapból gyengék a szociális készségeim, de amikor Katherine-en nem látszik, hogy különösebben fújna rám akkor megnyugszom és le is zárom azt a fejezetet. Hogy mást is hordozna a tekintete azt nem tudom dekódolni most, de ahogy egyre többen gyűlünk egy helyre egyre élénkebben támadnak meg a gondolatok a Mortimer házaspárról. Vagy hát azt hiszem róluk. Ahogy Gina ellök védekezően hajolok hátra, nem erőltetem, nem fogom le, hagyom, hogy a saját ütemében fogja fel, hogy mi történik körülötte. - Szóval az inszomniád szomniával kínoz? - nézek vissza rá, kekeckedő fejet vágva, de igazából tényleg fáradt vagyok és amikor Benjamin is befut és ő sincs a toppon csak felsegítem Ginát - már ha hagyja - és én is odagyűlök az asztalhoz és a bögre kávéhoz. - Köszönöm. Lehet, hogy valami mágikus járványt kaptunk el? - feltételezem csendesen Ben kérdésére reagálva, de Katherine lelkessége és tapsolása szinte sérti a füleimet. Lehet, hogy még is valami baj van csak túlkompenzál? - Micsoda elegancia. - szalad ki a számon az orrom alatt, de aztán a tekintetemen is látszik, hogy én is megdöbbenek azon, amit mondtam, pislogok kettőt, megrázom a fejemet és elkezdek a táblára koncentrálni. - Nem vagyok szakértő éppen a szellem táblákban, de azt tudom, hogy a mutatót kell megérintenünk és a szellem akivel kapcsolatbalépünk tologathatja a betűkre. - mondom el röviden, hátha van olyan, aki nem ismeri a szellemtáblákat, hiszen attól eltekintve, hogy a Roxfortban egy rakás szellem mászkál szabadon, ilyen tárggyal nem sokan szaladgálnak és általában ha valaki "játszik" vele, akkor is csak elhülyéskedik és maguknak tolják a betűket, hogy ijesztgessék egymást. Alapvetően egy kis ártatlan ijesztgetésben benne is lennék, de most valahogy igen butaságnak tűnik az egész, ettől függetlenül a mutató ujjamat felmutatom, hogy kész vagyok hozzáérinteni a kis háromszög alakú fadarabhoz, amikor ők is.
Azt hiszem én és az alvás sosem leszünk jó barátok. A rossz beidegződések nehezen múlnak. A krónikus inszomnia pedig egyáltalán nem segít. Ahogy a klausztrofóbia sem. Mindegy hol vagyok, csak sötét, és zárt hely ne legyen. Mások sötétben elalszanak, én meg csúcsra járatott adrenalinlökettel rettegek. Azt hiszem valami nagyon elcsesződött bennem ezen a téren. Bár legalább itt a szőnyegen békésen aludhatnám ki magam. De még ez sem megy. Mert ugyan, mintha valahonnan nagyon távolról hallanék egy ismerős fiú hangot, nem is nagyon felfogva a mondandóját, de már megint összefüggéstelen képek suhannak át előttem egy nőről, aki valami lehengerlő tudálékossággal magyaráz valamiről, amit nem is értek, és amúgy is szürreális a jelentet, ahogy elmosódik... és... -Mi..hol..?! Corvus... - amikor a srác megrázogatja a vállam, hirtelen mozdulattal kelek fel, és lökőm el magamtól a kezét egy védekező mozdulattal. Egy pillanatig úgy nézek mint egy riadt őz, aki azt sem tudja hol van. - Mi én... bocsánat. Jól vagyok. Csak azt hiszem legyőzött egy kissé az inszomniám. Ami mostanában új szokatlan módját találta, hogy megkínozzon. Mindegy. Te jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki 3 napja nem aludt. - nézek Corvusra, aki a legközelebb van hozzám. És hát ha mondott is valamit korábban, az úgy tűnik, ezúttal kiesett számomra. Valahol teljesen máshol jártam az első mondatánál. Lassan végül is feltápászkodom, és átülök az asztalhoz, ahol úgy nyúlok a kávé után, mint etióp éhező egy falat kenyérért. - Kösz Kath! Életmentő vagy. - eresztek meg egy halvány mosolyt a lány fél, majd belekortyolok a tökéletes fekete kávéba. Nem tettem hozzá semmit. Elvégre az élet keserű, a kávé mért ne legyen az? Legalább felébreszt ebből a pillanatnyi révületből. Nem is értem mi van velem. Hogy aludhattam be, pont itt, és pont most? Áhh... biztosan az átokverte inszomniám az oka, és semmi egyéb. - Ez az a tábla? Hmm.. - nézegetem a Kath által az asztalra helyett szellemtáblát. Bár egyenlőre nem nyúlok utána, vagy ilyesmi. Inkább csak a kávémat kortyolgatom, és érdeklődve nézek a táblára, és a többiekre. Akik mintha velem együtt szenvedték volna meg az elmúlt napok alváshiányát...
//Az összefoglalóval is igyekszem ma, vagy holnap jelentkezni. //
♫ Végtelen tudás - Infinite energy ♫
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-10-27, 14:07
Ahogyan érkeznek a csapat tagjai mindenkin látszik, hogy rendesen megviselte őket az előző jónéhány este. Pedig aludtak, csak hát az álmok mégsem hagytak elég mély alvásra időt nekik. Kath viszont bár ásít egyet, de egyáltalán nem tűnik annyira fáradtnak, mint a többség. Könnyen lehet persze, hogy ezt nem is szúrják ki elsőre, hiszen a lány egyébként általában energikus, no meg nem biztos, hogy a figyelmük most annyira koncentrált, hiszen még Gina is csak köszön egyet és már dőlne is el aludni egyet a földön. - Helyes olasz? Csak nem az, akivel Corvus vetélkedett a válogatón? - pillant Kath MB-re, de a másik kérdését, mintha teljesen igyekezne figyelmen kívül hagyni arra vonatkozóan, hogy máshogy viselkedik-e mostanában vagy sem. Corvus sem kap szúrós pillantást, amikor megérkezik, sőt egészen furán érezheti magát, amikor Kath futólag végigméri. Épp csak egy pillanatig tart a dolog, talán a fáratság miatt fel se tűnik a fiúnak, főleg hogy egy pillanattal később már Ben is befut, aki magára vonja a Griffendéles lány figyelmét a futó csókkal, Corvus pedig Ginát próbálja meg ébresztgetni. - Hoztam egy kis kávét, ne aludjatok máris! - dob le végül egy lány egy méretes kancsót az asztalra, ami a szoba közepén áll pont annyi székkel körülötte, ahányan vannak. Ez a jó a Szükség szobájában. Mindig pont úgy néz ki, ahogyan ki kell néznie. A kávé tehát gőzölög, remélhetőleg Gina is magához tér, csészék is vannak, és persze tej, cukor, mindenki ízesítheti, ahogyan akarja, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá. Ha pedig készen van Kath le is huppan, hogy kinyissa a szellemtáblát és az asztalra tegye első körben. - Na gyertek, nézzük meg! Biztos jó móka lesz. Nem is tudom, hogy ki dobhatta csak így el. - csapja össze lelkesen a kezét, ami egyáltalán nem tükrözi azt a kissé magába zuhant lányt, aki nem rég a válogatón volt, de persze ki tudja talán aludt rá párat és túltette magát a dolgon, amiről egyébként is csak Bennek mesélt eddig.
//No Corvus, ha jól láttam már írt a Tekis megbeszéldébe, de jó lenne, ha mindenki most off-ba is, vagy a Tekis megbeszéldébe tenne be egy részletesebb leírást a felmenőjéről. Mindent tegyetek bele, amit úgy gondoljátok, hogy fontos, név, akár életesemények, kapcsolatok, vagy hogy miben kap szabad kezet a szellem gazdatestének usere.
Sosem volt gond az alvókámmal, kivéve amikor csokibéka kártyaversenyre készültem, az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni az összeállítást, próbálgattam a variációkat, hogy aztán a verseny napján félhulla legyek az álmosságtól. Bizony rutinból játszani nem a legjobb taktika. Versenyekre a barátaim miatt nem járok, csak együtt ülünk le játékból megverekedni a lapokkal, de az egykori durva fáradtság most megint rámtört. Úgy érzem reggelente, mintha semmit sem aludtam volna, mintha álmomban egy másik életem lett volna, és ha nappal egyik, éjjel másik, akkor semmit sem tudok pihenni. Biztos csak olvastam valami butaságot, ami megmozgatta a tudatalattimat, de megint mintha végigbuliztam volna az éjszakát, ismeretlen arcok villantak be, akik rám vigyorognak, mintha én lennék a legnagyobb partiarc. Úgy támolygok be a szükség szobájába, amikor végre ki tudok kászálódni az ágyból, mint akin átment egy magyar mennydörgő. Kathie említette, hogy talált valamit a bájital óra után, ami nyilván engem is érdekel, de most még a szokásos békítő bíráskodásomat sem tudom bevetni, hogy ne fújjanak már egymásra Corvus-szal, inkább olyan érzésem van, hogy hajtsunk fel még egy üveg lángnyelv whiskeyt. Pedig nem is iszom túl gyakran, de most ez a késztetés, hogy kutyaharapást szőrivel.. Azért odapusszantok Kath szájára, MB és Gina egy intést kap, Corvusnak meg csak odamorgok valamit, de nem azért, mert bántani akarom, láthatja rajtam, hogy teljesen kész vagyok. Az első egy-két éjszaka még átvészelhető volt, de a harmadik.. – Hm.. ti sem vagytok túl jól.. Mi történik velünk? – Huppanok le én is a párnákhoz, de azért nem dőlök el, igyekszem tartani magamat.
[You must be registered and logged in to see this image.]Hiába kértem meg Benjamint, hogy fordítsa le nekem Katherine viselkedését, sose tudtam meg a miérteket. Nem vagyok teljesen hülye, tudom, hogy tudja, amit én nem tudok és még se mondja el, ami azért kissé borzolja az idegeimet, de talán dacból pont ezért nem mentem oda személyesen beszélni a lánnyal. Amikor megkapom a levelet kicsit azért legurul egy szikla a mellkasomról, ha összehív mindenkit, akkor csak nem olyan nagy a baj. Az álmokat nem fogom fel kínzásként vagy rémálomként, bár vannak benne furcsa dolgok. Sőt, érdekelnek is valamennyire, de kissé elbagatelizálom a dolgot, hogy biztosan élénk a fantáziám - sose volt -, és amiatt álmodok ilyesmit, mert Ginával a Mortimerekről beszéltünk és megkért még tavasszal, hogy minnél több infót derítsek ki róluk. A legélénkebb álom, ami megmaradt egy fiatal nőről és egy fiúról szólt, akik egy kúria pincéjében siettek végig a borospalackos polcok és hordók között és mindenhol a Mortimerek címere díszelgett... Talán a házi tanítóimat így képzelem el gyerekként és velük álmodom? Végül is egészen illik rájuk a leírás, a nő az álmomban ízig vérig Mortimer, a férfi pedig valamivel visszafogottabb... talán kedvesebb? Azért ezt még annak ellenére se kockáztatnám meg a Mortimer házaspár férfi tagjáról, hogy személyesen ismerem őket. Tudom, hogy kicsit hibádzik a dolog, talán a hajszínek, a szemszínek nem stimmelnek, és amúgy is, vajon már tinédzser koruk óta el voltak jegyezve Gargoyle-lal, hogy odaképzelem őt is? Több sebből vérzik a dolog. Attól függetlenül, hogy nem venném rémálomnak, mindig kimerülten kelek fel és egész nap ezeken kattogok, így amikor belépek és meglátom Katherine-t, akit MB tart szóval, illetve Ginát, aki a szőnyegen van elterülve. - Sziasztok. - köszönök röviden, kicsit biccentve mindenkinek a szokásos Mardekáros egyenruhámban, ami mondjuk ezúttal kissé gyűrött. Egy kicsit elkerekedik a szemem Ginát látva, bezzeg amikor én olvasok társaságban, akkor furán néznek rám, ő meg aludhat? Kicsit megingatom a fejem, de el nem mosolyodom, főleg, ha Katherine felé pillantok érdeklődőn várva, hogy vajon akar-e beszélni, de ő mondjuk elutasítón ignorál. - Karvaly, talpra. Mi ütött beléd? Esküszöm az agyamra mész már, már az álmaimban is Cody családfája kísért, mióta rákérdeztél. - sziszegem, miután azért annyira nem vagyok gonosz, hogy a lábammal bökdössem meg, letérdelek mellé és fölé hajolva fogom meg a két vállát, hogy megrázzam kicsit. - Hé... Jól vagy? - vonom össze a szemöldökömet, ez már valamennyivel aggodalmasabb, bár én se nézek ki a legkipihentebbnek, ez is igaz. A szellemtábla kérdése csak azért érdekel, mert végre mindannyian egy teremben vagyunk, de egyelőre tényleg nem kötöttem össze azzal, hogy az álmoknak köze lehet hozzá, pedig aztán az, hogy Gina bealszik a szoba közepén és mindannyian kimerültek vagyunk elég gyanús.
// Négyest dobtam, szóval teljes jeleneteket álmodik, a borospincét tettem bele, mert annyi volt megadva Sybille-ről. //
Szeretném azt mondani, hogy az életem nyugodt, és békés, és hétköznapi. Ja, nem. Az egy másik mese. Én pedig már nagyon régen kinőttem a tündérmesékből. Vagyis talán sosem voltam oda értük. Apám nem olyannak nevelt. Az utca sem. De ez tökéletesen irreleváns. A lényeg, hogy amikor megkaptam Kath üzenetét, természetesen rögtön rápörögtem a dologra. Tudják, én mindenre is képes vagyok rápörögni, túlpörögni, és ez is ilyen. Hirtelen felötlik bennem, hogy milyen menő lenne már megidézni a szüleimet. Hátha sikerülne. Persze valahol a szívem mélyén érzem én, hogy ez nem ilyen egyszerű. Apám tovább lépett, anyám testében meg valami gonosz nimfa császkál, és ki tudja milyen szörnyűségeket követ el az én hibámból. Előbb-utóbb le kell majd vadásznom. Akkor talán az anyámat is megszabadíthatom. De talán a tábla adhatna valami nyomot, vagy tudja a fene. Persze a józanabbul gondolkodok most mondhatnák, hogy benőhetne a fejem lágya, és nem jó szellemekkel szórakozgatni. Bajos következményei lehetnek stb... de én nem véletlen vagyok Griffendéles. Sosem érdekeltek a kockázatok, ha meg akartam tudni, vagy szerezni valamit. Szóval végül én is befutok Kath, és MB után. - Sziasztok! Na, mizú? Hol az a szellem táb... hlll...la? - lépek be végül én is, és szinte azonnal le is vetem magam a puha szőnyegre középen, hogy kifeküdjek. És még mielőtt bármelyikük válaszolhatna már békésen alszom is. Amit még egyikük sem látott tőlem jobban belegondolva. Legalábbis, hogy így ájuljak be, kb a saját kérdésem felénél. De hát a krónikus inszomnia már csak ilyen. Egyszer csak összeesel, mintha agyon vertek volna, mert a tested nem bírja tovább. A vicces ezekben a pillanatokban, hogy általában fél napokat alszok át egyhuzamban álmok és minden felesleges sallang nélkül. Hát ez most nem olyan. Ha közelebbről megnéznek, még nagyobb karikák vannak a szemem alatt, mint általában, és még sápadtabbnak, és soványabbnak tűnök. Ennek pedig az a roppant idegesítő oka van, hogy az elmúlt napokban a szokottnál is jobban gyötört a krónikus alvás zavarom. Pontosabban akárhányszor becsuktam a szemem valami rémes, tudálékos nőszemélyről láttam kusza képeket, és eseményeket, amiknek semmi értelme. Katasztrófa volt, én mondom. Remélem, hogy hirtelen nem lettem látó, aki a saját jövőjébe lát, és nem én leszek ez a rémesen, idegesítő szatyor. Bár akkor meg fogalmam sincs mi ez. De hogy elkerüljem, minden praktikát bevetettem az elmúlt napokba, amit csak ismerek, hogy ne kelljen aludnom. Hasztalan természetesen. Az egész oda vezetett csupán, hogy Piton kidobott az órájáról, és felküldött a gyengélkedőre. Megint. Mert hogy belealudtam a magyarázatába a...a... nem is emlékszem miről magyarázott. Fura. És állítólag magamban vitatkoztam is. Ha. Nem szoktam álmomban beszélni. Ekkora marhaságot! Minden esetre Kath, és MB illetve az esetlegesen érkezők szépen tanúi lehetnek, amint a szőnyegen fetrengve "alszom". Azt nem mondom, hogy az igazak álmát, mert már megint a rémesen tudálékos szatyrot látom magam előtt... ha legalább valami értelme lenne az összefüggéstelen jeleneteknek... roppant bosszantó...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-10-18, 15:29
Mindig jol alszom. Ritkan vannak remalmaim vagy barmi ami megtavarhatna a pihenesemet. Ha pedig megis almodom akkor van egy olyan maniam hogy amint felkelek azonnal az agy mellett tartott kis fuzetembe lejegyzetelem a latottakat. Neha vicces visszaolvasni hogy milyen zagyvasagok tamadtak meg a fejemet ejszaka. Visszatero almaim viszont nem igazan szoktak lenni igy eleg furanak talalom hogy ugyanazt a zoldet latom minduntalan. Nem nagyon vagyok kepes hova tenni sokszori visszaolvasasra se hogy mi a radai rossebet keres almaimban ennyit egy mardekaros sal es a hozzatartozo nem kifejezetten bizalomgerjeszto noi fintor a nevetorancok koritesetol teljesen mentes arcon. Egeszben nem latom az alakot sose, de felnott ek tunik mert az egsenruhajat csak a random gonceire dobalt zoldes sal fedi fel. Mintha mar vegzett volna es megse lenne kepes megszabaduljon a kigyomutogatastol. Neha hallom a hangjat is, fitymalo unok megiegyzeseket tesz arra negeskudnek meg akkor is ha egyet se tudok visszaidezni beloluk. Mindenesetre alig varom hogy a talalkozo helyszinere siessek es a tobbiekkel megoszthassam az egeszet. Alapvetoen beszelek en mindenkivel aki epp elem sodrodik a tarsasagbol de csoportban kibeszelni megiscsak mas. Kath utan erkezem, szeles mosollyal koszontom a lanyt es ha ne ellenkezik akkor meg is olelem. A puszit csak azert nem eroltetem mert ami apuapu csaldjaban termeszetes az mashol tudom hogy nem eppen ezert leszoktam rola. - Mazli hogy az egyetemistak flangalhatnam kint takrodo utan. Igy Friccs macskaja jocskan kisebb hatekonysaggal kap rajta kisebbeket is. - vigyorgok cinkosan a griffendeles baratnomre. - Es plane az a jo hogy nemxsak flangalhatnak, de teszik is. Megint lattam igy azt a helyes olasz sracot a folyoson. Nem is meseltem! Par hete segitett osszeszedni a tekercseket amiket elejtettem. Hat wow. Kozelrol meg jobban nez ki mint messzirol. - csacsogok a legujabb “tetszik nekem” kiszemeltemrol. Hiaba, en iden se veszem komolyan a nem-barati kapcsolatokat. Leragadtam a bejon szinten, nem acsingozom komolyabb utan. Vagy vsak ritkan teszem. - Minden rendben? Olyan masmilyen vagy mostanaban. Vagy tevedek?
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szükség szobája (VII. emelet) 2021-10-18, 12:01
A csapat tagjai az utóbbi napokban különös álmokat látnak. Könnyen lehet, hogy van, amikor nem is emlékeznek rájuk, vagy csak néhány ködös részletre, de akadhat, aki jobban rá van hangolódva az ilyesmire és egészen tisztán megmaradnak neki a képek reggelre. Valami miatt mégis olyan furcsa szorongás lesz úrrá rajtuk napról-napra, hogy valahogy nem akarnak senkinek se beszélni róla. Jenkinst legyőzték, akik nem egy házba járnak nem feltétlenül találkoznak minden nap, Katherine pedig azóta kis érezhetően mintha kerülné kicsit Corvust és hát nem volt alkalmuk megbeszélni ezt az eljegyzés dolgot, vagy hogy mi bántja a lányt annyira ezzel az egésszel kapcsolatban. Erről csan Ben tud, akinek kiöntötte a szívét még aznap este, de másnak nem beszélt róla. Az álmokat pedig szintén mind megtartották inkább maguknak, amik számukra ismeretlen alakokról szóltak, többségük idősebb ember, de akadnak közöttük fiatalabbak is. Fel-felbukkannak az arcaik, különféle élethelyzetekben, mintha csak szintén ide jártak volna iskolába, mert akad közöttük olyan is, amiben egyértelműen felbukkan a Roxfort helyszínei is. A mai nap viszont annyiban más, mint a többi, hogy egy-egy rövid üzenetet kapnak a délelőtt folyamán Katherinetől, aki bár az álmairól nem ír, de arról igen, hogy tegnap épp utolsóként jött el bájitaltanról - amit mind tudnak, hogy mennyire mumus a lány számára -, és A folyosón sétálva erős késztetést érzett, hogy a torony helyett az alagsor felé vegye még inkább az irányt és az egyik lécsőfordulóban a lépcsők alatt becsúszva talált egy táblát. Mugli születésűként arra gondolt, hogy érdekes ötlet lenne jobban megvizsgálni, akár tartani egy vicces szeánszot is vele. Talán az is benne lehet ebben, hogy ilyen formában próbálja újra összekovácsolni a csapatot, ami jelenleg az ő hibája és aggodalma miatt van kissé szétesve, hiszen a kviddics válógató óta nem voltak így öten együtt. Egy kis esti kiszökdösésre invitálja hát a többieket a szokott helyükre a Szükség szobájába.
//Dobjon mindenki hat oldalú kockával a kockadobások fórumába: 1-2: Csak halvány bevillanások, összefüggéstelen képek jönnek álmok formájában. 3-4: Jelenetek, hosszabb események is felmerülnek, de még mindig kissé kuszák. 5-6: Egész komoly összefüggő történetek, mintha csak valakinek az életébe kapna az ember betekintést, mint egy film esetén.
És akkor kidobtam, hogy kibe kinek a szelleme száll majd bele, ahogyan MB felvetette, mert így viccesebb. Már eleve arról az illetőről álmodott mindenki, akit kapni fog majd. A kockák is jófejek voltak, semmi se kellett újra dobni.
Amikor visszakozik, hogy azért nem is olyan szörnyű, ezen jót kuncogok halkan. A mondata vége fele, már azért elharapta a dolgokat, szóval szerintem ezt ő se gondolta annyira komolyan, hiszen ki ismerné őt jobban, ha nem a saját öccse? -Tudom, hogy csak jót akartál ezzel, nyugi. - vigyorgok rá, amikor visszatérünk a sulis témára. Néha én is ugrathatom őt, nem? Persze azért annyira nem szokásom. Mi nem voltunk annyira az a tipikus fiú-lány testvér. Oké, volt párszor, hogy összekaptunk valamin. Vagyis leginkább én voltam mérges Ava-ra, de azért nem martuk szét egymást, mint a tipikus lány-fiú testvérpár. Persze azt se mondom, hogy akkor nem lennénk jó tesók egymásnak, hiszen a veszekedéseken felül, ugyan úgy jóba lettünk volna és számíthattunk volna a másikra. -Tehát úgy tűnik, azért itt is normális tanárok vannak nagyjából. - állapítom meg. Azért a Beauxbatonban volt egy szerintem furcsa tanár, de lehet csak nekem tűnt annak elsősként. -Akkor, majd igyekszem azokat a helyeket elkerülni. - mondom, amikor a tiltott helyekről beszél, ahova diák nem mehet. Nos, mondhatni hibázik, már itt az ígéretem, de amiről nem tud, az nem fáj nekem. Meg amúgy is, többé nem fogok arra fele menni, szóval nem lesz ebből probléma. Annyira tipikus Mardekáros nem vagyok, hogy megszegjek azonnal minden szabályt, főleg nem úgy, hogy új vagyok. Én inkább a magányos farkas típus vagyok. -Mi? - nézek rá meglepődve és reménykedve, hogy rosszul hallottam, amikor azt mondta, hogy felírt engem valamilyen színdarabba. -Hogy mit tettél? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, de sajna nem azt a választ hallom tőle, amire számítok. Tovább magyarázza, hogy a Herculest fogjuk előadni, és a nevemben jelentkezett. Milyen szerencse, hogy nekem nincs metamorf mágiám. Vagy talán pont, hogy nem szerencse, mert most nekem is változna a hajam színe, úgy, mint a nővéremnek. -Ava Marine Braveheart! - mondom ki a teljes nevét nővéremnek. Általában nem szoktam ezt csinálni, de tudni kell rólam, hogy ha valaki feldühít vagy idegesítőnek találom, akkor mindig a teljes nevén szólítom, hogy kicsit érezze, hogy most túlzásba esett. Mint most ő. -Te… Te megőrültél? - állok fel kicsit mérgesen. -Én meg a színdarab? - fújtatok egy picit. Ezt nem hiszem el… -Remélem legalább nem főszerepet akartál nekem. - nézem őt, majd inkább elindulok kifele. Ennyi beszélgetés szerintem elég is volt nekem. Vajon tudnék még valamit tenni? Bár valószínűleg hülyének is néznének minket, szóval lehet hagyni kéne…
A fintorgása nem kerüli el a figyelmemet és egy kicsit kérlelőbb pillantást vetek az én egy szem drága öcsikémre, hogy azért ne legyen már ilyen! Hiszen mégis csak jó buli tud ez lenni, ha akarja valaki. Amikor pedig meghallom a választ csillogó szemekkel nézek rá. Ez az! Egy akadály már le is van győzve, hiszen talán sikerül egy kis szocializálás felé hessegetnem őt. Nem mintha általában méltányolná ezeket a kis dolgokat, de hosszú távon kicsit segíthet. Nem azt mondom, hogy egy igazi társaság közepe váljon belőle, de nem akarom, hogy örökre a kis csigaházában maradjon. Mondhatni saját tapasztalatból meritkezem. - Na! Azért ennyire nem vagyok vészes, kikérem magamnak! Az ügyetlenségem se okozott sok galibát… annyira. – vallom be elgondolkodva nem mintha amúgy igazam lenne. Olykor tényleg sikerült vicces helyzeteket kikerekíteni belőle és akár cinkeseket is. Hát igen ez bajos főleg, ha ebbe belegondolok. Mondandójának a végére elvörösödöm és még a hajam is tökéletesen passzol az arcomhoz. Na jó a hajam konkrétan égő vörössé válik. - Nem is igaz! Csak szerettem volna, ha tudod milyen lett volna a Roxfortba járni. Hiszen neked kimaradt ez az egész dolog. – hadarom zavaromban. Az arcomra teszem kezeimet mintha ezzel eltűntethetném a piros színt. Miért van az, hogy olykor olyan szépen bele tud tenyerelni dolgokba. Na nem mintha igaza lenne! Hiszen nem történt itt olyan egetrengető dolog. Barátokat szereztem akik közel állnak a szívemhez és ennyi. Kérdésénél rá pillantok és elgondolkodom rajta. - Szerintem nem sokat változott. Valahogy megmaradt az a családias érzés ami eddig is volt házak közötti mizéria ide vagy oda. A tanárok is ugyan olyanok. NA jó nekem régebben ijesztőbben hatott, de most azt mondanám teljesen lelkiismeretesek és próbálják megtanítani nekünk azt amit kell. – mondom el a véleményemet végül. Ámbár erről pont eszembe jut a színjátszó klub és az, hogy hát… igen Ewan tudta nélkül szépen jelentkeztem. Ez bajos, nagyon is bajos, ha azt nézem lehet kitekeri a nyakamat. Mégis míg elkezdek kotorászni a zsebemben rá pillantok futólag, hogy mire is gondolhat majd bólintottam egyet. - Igen vannak ilyen helyek, a Tiltott folyosó vagy a könyvtárnak egy bizonyos része. Viszont még mielőtt elfelejtem! Ha már iskolai dolgokról van szó, találtam egy színtársulati felhívást. Azt hiszem karácsony környékén adják elő a Hercules színdarabot… ami pedig azt illeti jelentkeztem a nevedben. - óriási hatalmas kiskutyaszemeket meresztettem rá miközben oda nyújtottam a papírt. A hajam színe jelenleg visszaállt a normálisba, de félő, hogy öcsém reakciójának hála hamar megint színt fog váltani. - Nagyon jó lesz! Lehet még ott is találkozol barátokkal na meg egy kicsit terjeszteni tudod a látásmódot is! Segítek majd felkészülni ahogy lehet! – olyan természetességgel mondom mintha minimum csak sétálni hívnám el. Hát azt hiszem lehetek én egy kész sokk okozó, ha nagyon akarom. Mégis mentségemre legyen szólva csakis a jó szándék vezérel… persze tudom, ahogy a mondás is tartja… a pokolba vezető út is jószándékkal volt kikövezve…
//
//
