2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kollégium gyakorlatilag egész nyáron nyitva van az egyetemisták számára. Tekintve nem minden szakon és évfolyamon esik ugyanakkorra a szakmai gyakorlat időtartalma. Ez az adott szakon tanító tanárok közös megegyezésének függvégvenye. Ám a tanárnőnek nem lenne kifogása az ellen, hogy MC a kollégium lakója legyen a gyakorlati időn túl is. Egyetemistáknál, kiváltképpen külföldi hallgatóknál előfordulhatnak rendkívüli esetek, amik ezt indokolják. Ám igazából a kisasszony ezt a lehetőséget gyorsan elveti. Így Minerva bólint egyet a lány szavaira. Úgyan érdekelné, hogy MC miért nem kíván a szünetben haza utazni. A legtöbb külföldi diák alig várja, hogy viszont lássa a családját. De úgy dönt, hogy nem tesz fel direkt kérdéseket erre vonatközóan, pusztán legendás, mindent átható tekintetét függeszti a lányra, ahogy hallgatja a szavait. Inkább megvárja, amíg a lány magától is elmeséli a dolgot. - Úgy tudom Franciaoszágban nincs egyetemi képzés. Ez pedig nyomos érv a visszatérése mellett. - jegyzi meg mintegy mellékesen, de igazából szinte felér egy tanáccsal, ha MC a hazalátogatása során efféle problémákkal találná szembe magát. Közben pedig elővesz egy üres pergament, és pennát, hogy felírjon néhány nevet, és roxmortsi címet. Majd gondosan összetekeri, és átnyújtja a lánynak. - Hívatkozzon rám, ha felkersi a címeket. Talán valamelyik meg fog felelni. A barátai vendéglátására is. - mondja végül egy kis bíztató mosollyal. A következő kérdés viszont kissé meglepi, noha ennek nem adja különsebben jelét, azon kívül, hogy összefűzi az újait, és érdeklődően pillant MC-re. - Meglehetősen régen, és biztosíthatom róla, hogy az összes volt tanítványomra emlékszem. - feleli végül, majd figyelmesen hallgatja a lány további szavait. Valójában mindig is igen büszke volt rá, hogy minden jelenlegi és volt tanítványának tudja a nevét, és bárhol bármikor felismeri őket. Néhányuknak persze jobban követi a karrierjét, némelyek időnként küldenek neki egy-egy baglyot. De vajon ki lehet az, és miért, aki ennyire érdekli az ifjú francia lányt? - Konkrét neve is van ennek a volt diáknak, akire emlékeznem kellene, és aki alkímia és átváltoztatástan versenyeket nyert? - több diákja is volt, aki versenyeket nyert, és akiknek a serlegei fellelhetőek a trófea teremben. Ez nem túl nagy segítség az azonosításban. Bár szűkíti némileg a kört. Minden esetre a tanárnő egyre nagyobb érdeklődéssel néz Miss Allardra. Vajon milyen irányt vesz ez a beszélgetés?
Amint leülök és felvázolom a kérésemet, már kapom is az ötleteket. Valahogy nem volt túl egyértelmű, hogy a nyár gyakorlatom után is maradhatok-e Roxfort területén vagy sem. Talán valaki már megemlítette futólagosan a nyári kollégiumot előttem, de nem is tájékozódtam tovább róla és hamar elvetettem szálláslehetőségként, mivel ugyanúgy van házirendje a kollégiumnak plusz a szabályokat is érdemes betartani a Roxfort területén, hogy végül ne hogy kicsapjanak egy súlyos szabálysértés miatt. A nyár, pedig a szabadságról szól alapvetően és ha a francia barátaimat látogatóba jönnének, nem lenne hol fogadnom őket és bulit csapnom kicsit túl lépve a megengedett alkohol normát. 10 hónapja, hogy utoljára láttam egykori évfolyamtársaimat és francia barátaimat. A tanulás templomát, pedig nem szeretném keverni a francia szórakozás bugyraival. - Igen, lesz egyetemi gyakorlatom, de nem tart ki egészen nyár végéig, és örülnék nyáron egy kis környezetváltásnak is. - ecsetelem tovább az egészet a tanárnőnek -Nem szeretnék, hazamenni Franciaországba, mert úgy érzem, hogy nem jönnék vissza a következő tanévre. Anyám nem szívesen engedne vissza, így is megfogom látogatni, de rövidebb időre, ami alatt kevésbé tudja karmait belém vájni. Nagyon örülnék, ha tudna mondani pár nevet, akik Roxmortsba laknak és felvehetném velük a kapcsolatot. - mosolyodok el felcsillanó szemekkel, hogy a nő talált számomra egy megfelelő megoldást - Kifizetek egy kissé drágább szobát is, ha szükséges. Szeretném néhány barátomat vendégül látni majd, a nyár folyamán régen láttam őket. - mondom elhalkuló hangon a tanárnőnek. Egy dolog jut eszembe, még mikor rá pillantok a tanárnőre, de félek belekezdeni az egészbe, mert biztos vagyok benne, hogy idiótának fogok tűnni előtte. Mégis megkérdezem tőle, ami érdekelt a tanárnővel kapcsolatban. -Tanárnő ön mióta tanít itt? Emlékszik a régebbi diákjaira is? - kérdezem meg kissé bátortalanul érdeklődve. Nem tudom és nem ismerem olyan régóta őt és tájékozatlan is vagyok az iskolában tanító emberekkel kapcsolatban, főleg akkor ha nem is tanítanak engem, így vagyok vele is, hiába a házvezető tanárom. Felkontyolt őszhajú nő válaszát várva. Tudom, hogy ismerte apámat és talán dereng valami anyám egykori fiatal éveiről is, ahogy sosem ismertem őt. Vajon McGalagonyban igazán megbízhatok, hogy eláruljam az Allard csak a franciáknál anyám által felvett név? -Trófea teremben sétáltam, mikor híresebb díjakon lévő neveket olvastam, főként alkímia és átváltoztatástan versenyeken nyert díjakon lévő neveket. Apám auror volt ezt már tudom, de iskolai éveiről alig tudok valamit csak azt, amit a trófea terembe találtam róla, így fedeztem fel, hogy egyszer egy -kétszer átváltoztatástani tanulmányi versenyeket is megnyert még a hatvanas években.
Mondhatni ma teljesen átlagos napja volt a griffendél házvezetőjének. Legalábbis a kora nyári időhöz képest. Sokan gondolják, hogy milyen jó is a tanároknak, egész nyáron szabadságon vannak, pihennek, azt csinálnak, amit csak szeretnének. Ez azonban egy igen felszínes nézőpont olyanoktól, akik még sosem tették be a lábukat valódi iskolába tanárként. Minerva példának okáért szinte az egész mai napot azzal töltötte, hogy az újonnan felvett első évesek adatait ellenőrizte, és küldte ki számukra a felvételt nyertek tájékoztató leveleit. Ezen kívül külön listába szedte azokat a gyerekeket, akiket még a hét folyamán meg kell látogatnia. Mugli származású szülőkkel rendelkező leendő tanulók. Esetükben a szülőknek is igen sok mindent kell majd elmagyaráznia. Vagy éppen, hogy szülők nélküli, árvaházakban, nevelő otthonokban tengődő élő gyerekek. Számos tragikus életutat megélt fiatalt látott már, és valahogy úgy érzi egyre öregebb lesz ehhez. Vagy csak érzékenyebb az idő múlásával. Hiszen felette sem visszafele jár az idő vaskereke. De ha ez nem lenne elég, akkor az összes jelenlegi tanulót évfolyamot kell léptetni, és ezt bevezetni az aktáikba, amiket aztán át kell sorolni a megfelelő helyre. Elkészíteni a jövő évi órarendeket, és terembeosztásokat. Amit csak bonyolított, és jelentős plusz munkát hozott az egyetemi képzés bevezetése. Noha egyáltalán nem bánta meg, hogy annak idején ő maga is támogatta a képzés bővítését. A nap talán egyetlen kissé szokatlan momentuma az volt, amikor a folyosón megállította az egyik egyetemista diáklány. Akkor sajnos nem volt ideje meghallgatni, éppen a tanáriba igyekezett néhány még ott tartózkodó kollégával egyeztetni pár kérdést. Így felajánlotta, hogy egy későbbi időpontban keresse fel az irodájában. Hiszen ez a legkevesebb, amit megtehet. Mindig is szívén viselte minden diákja sorsát, kiváltképp a saját házának tanulóiét. Ez alól még az egyetemisták sem jelentenek kivételt, noha előfordul, hogy ők az alapképzést valahol máshol kapták meg. Mint ebben az esetben is. De ez korántsem jelenti, hogy ne törődne velük, amennyiben ez szükséges. Így amikor kopogást hall, akkor becsukja az aktát, amibe éppen lejegyzett valamit, és félre teszi az asztal egy szélső pontjára, miközben a tekintetét az ajtóra függesztve szól ki a lánynak, hogy "Szabad!". - Jó estét Miss Allard! Miben segíthetek? - viszonozza a köszönést, illetve teszi fel a kulcskérdést. Közben pedig az asztalánál álló szemközti székre mutat, jelezve a lány számára, hogy foglaljon helyet. Nem számít rövid beszélgetésre. Igazából magától Maria Claretől függ csak ennek hossza. Valójában egyáltalán nem felejtette el a nevét. Ahogy egyetlen diákét sem. Türelmesen hallgatja meg hát a lány mondandóját. Némiképpen elgondolkodik a kérésen. Ilyesmivel nem túl gyakran fordulnak hozzá. - Kézen fekvő megoldásként javasolnám az egyetemi kollégiumot. Talán ez a legegyszerűbb, és legolcsóbb megoldás. Amennyire tudom még úgyis lesz az egyetemen is nyári gyakorlata. - igaz a nyári gyakorlat nem szokott hosszú lenni 2-3 hét általában. De arra az egyetemisták legtöbbje úgyis elfoglalja a kollégiumi szobáját. Kivéve azok, akik egyéb módon oldják meg a bejárást. Azzal sincs igazán tisztában, hogy a kisasszonynak milyen anyagi keretei vannak. Mi az a lehetőség, amit még megengedhet minden gond nélkül magának. - Esetleg néhány egyetemista társának a nevét megadhatom, akiknek Roxmortsban van albérletük. Hátha jól jön még egy lakótárs. Ha ez megfelel. - néz némiképpen fürkészően a lányra. Végső soron nem túl szokatlan, hogy az egyetemisták egy része nyári munkával igyekszik megkeresni a tandíjra, és egyéb költségekre valót.
Néha egy-két idősebb és tapasztaltabb ember segítsége jól jön nekem, ilyen a mostani helyzet is, ami miatt felkeresem a McGalagonyt. Szigorú tekintette mögött, azt rebesgetik a diáktársaim, hogy anyai szív rejtőzik. Ha az én anyám szívét kézelem magam elé, akkor egy féltő, gondoskodó, de legjellemzőbb vonása a paranoiás szív lenne. Már a roxmortsi édességboltos felvett nyárra csak a szállást kell elintéznem itt a közelben, hogy helyben maradhassak. Sok érdekes látnivalót terveztem felfedezni nyárra, de nem maradhatok pénz és lakhely nélkül két teljes hónapra. Anyának már megírtam, hogy egy hétre a szeptemberi iskolakezdés előtt hazalátogatok, de addig csak leveleimre számíthat. Önálló szeretnék lenni, minél inkább magam szeretném, meghozni a döntéseket. Ám most is katasztrófaként élem meg ezeket a kihívásokat és szinte egyedül érzem magam igazi barátok nélkül. Persze jó néhány embert a közelemben engedtem, de egy se áll túlságosan közel hozzám, hogy megosszam féltet titkaimat vagy vágyaimat. Barátok nélkül is remekül telt el a nyolcadik évfolyam. Igazán érdekes tapasztaltokkal lettem gazdagabb, de ha folytatni szeretném tanulmányaimat, akkor hinnem kell, hogy van helyem az angol varázslótársadalomban. Nem szabad meginognom és anya megtudná ezt tenni pár nyári hét leforgása alatt. Erősnek kell maradnom. A tanáriszoba előtt állva mély levegőt veszek és bekopogtatok a látásból ismert átváltoztatástan tanító nőhöz, akinek az óráiról alsóbb évesektől hallottam. Sajnos nem volt alkalma engem tanítania. Egy megbeszélt időpontra jöttem hozzá ezen a június végi kora estén. Ez az időpontot ajánlotta fel, mikor a folyósón megszólítottam, hogy felkeresném őt egy ügyben. - Szép jó estét, McGalagony professzorasszony. - Köszönök, amint belépek a tanárnő szobájába és ahogy hellyel kínál el fogadom azt és leülök az egyik székre. - Maria Clare Allard vagyok, de mindenki MC-nek szólit - mutatkozom be csengőhangon újra, ha elfelejtette volna a nevem arcomra egy halvány mosollyay ül. Kissé idegesen tördelem a kezeim, mint a vizsgák előtt. Nem tudom, hogy fogjak hozzá a kérésemhez és mire számíthatok tőle. Pár másodpercnyi némaság gyötör, miután belekezdek a mondandómba. - Azért kerestem fel önt, mert abban bízok, hogy tud segíteni nekem. Munkát kaptam a Mézesfalásban nyárra, de még nincs szállásom. Szállás szeretnék találni a következő két hónapra, amíg tart a nyári szünet. - vázolom nagy vonalakban a helyzetem egy kis részét a tanárnő előtt.
Minerva rezzenéstelen tekintettel, továbbra is türelmesen hallgatja kollégáját. Abban talán igaza van, hogy négy év alatt történhetett volna már valami változás a lány viselkedésében. Rájöhetett volna már, hogy itt egy másfajta otthon várja, mint az intézetek, és a rideg utca, ahonnan összeszedte négy éve. De vannak, akik egyszerűen lassabban nyitnak, mint mások. Hozzájuk több türelem kell. Ugyanakkor a tanárnő ösztönei azt súgják nem soká el fog jönni az áttörést jelentő pont. Talán lassabban, mint más intézetis gyerekeknél, de el fog jönni. Őszintén reméli Perselus türelme ki fog addig tartani.
Amikor a teáscsésze landol az asztalon, enyhén megkönnyebbül, hogy nem darabokban. Ugyanakkor nem biztos benne, hogyan nyugtathatná le Perselust. Érti ő a problémáját, és hogyha Accipiter nem változtat, akkor rövid időn belül minden tanár főleg Piton professzor támogatását is elveszti. Akkor pedig az sem biztos, hogy a maradék három évét képes lesz kijárni. A probléma csak az, hogy már saját maga is kezd kifutni az ötletekből, amikkel javíthatna a lány szocializációs képességein...
Amikor Perselus távozóra fogja lényegében csak elköszön. Valahogy úgy érzi, ez nem a megfelelő idő további vitákra a lányról. - További kellemes estét! - a hangja továbbra is egyszerű és nyugodt. Csak remélheti, hogy ebből a nyugalomból ragad valami kollégájára is.
Egyszerűen eltakarítja az üres teáscsészéket, majd visszatér a dolgozatok feletti zsörtöléshez. Azt viszont már tudja, hogy amint végez a dolgozat javítással, ki lesz a következő áldozat, akit behívat az irodájába egy kis "elbeszélgetésre".
Perselus úgy nyeli le a teát, mintha orvosság lenne, szóval egyben egy húzásra. A csésze egy leheletnyivel durvábban landol az alátéten, de még éppen nem koccan el. Vissza támaszkodik az asztalnak, lehajtja a fejét, hagyja hogy fekete haja eltakarja egy jó részét az arcának, lehunyja a szemeit és belül valami olyasmit mantrázhat, amit jobb ha soha senki sem hall hangosan kimondva. Hallgatja a tanárnőt, de sajnos a pillanatnyi nyugalmi állapota kezd ismét kiszaladni a kezei közül. A végszóra felemeli a fejét és a tanárnőre néz, össze húzott fekete szemeivel, tekintetére pedig sötét árnyék borul. - Megbocsásson professzor asszony! Én mélységesen kedvelem magát. Azonban Accipiter négy éve van az iskolában. Magának pedig négy éve van az az akta a birtokában. - hallgat egy rövidet és sajnálatosan, de hirtelen higgad le a hangja, már már túlságosan nyugodtra. - Maga a házvezetője. Képtelen vagyok elhinni, hogy négy év alatt, mindennek tudatában, nem volt senki aki hatást tudott volna rá gyakorolni, bármilyen formában és mondjuk felnyitni a szemét, hogy ahol jelenleg van, annál jobb helye nem lesz, ha ilyen arrogánsan viselkedik a továbbiakban! - ismét hallgat egy rövidet, ellöki magát az asztaltól és szemben Minervával megáll. - Már csak három éve maradt. Jobb ha a fene-nagy önsajnáltatáson túlteszi magát, és azt csinálja amit mondok neki! Én nem fogok tudni neki hiteles lelkisegélyszolgálatot nyújtani és töredelmesen bevallom professzor asszony; - egy apró ideges, gúnyos, örömtelen mosoly rándul a szája sarkában, inkább önirónia végett, meg maga a gondolat végett, hogy ő és a lelki segély bárkinek... - A legkevésbé sincs hozzá gusztusom! Én maradok annál, hogy a képességeit fejlesztem, és ezáltal előbb utóbb kénytelen lesz belátni, ő maga is, hogy fejlődő képes. Vagy kezd vele mait akar, legjobb lenne, ha hasznosítaná! Maga pedig segíthet neki szocializálódni, mondjuk az elsősökön keresztül. - ezúttal egy szűk, szintén örömtelen ám gúny nélküli mosolyra facsarodik az arca. - Csinálja mindenki azt a részt, amihez ért. Ön például, minden bizonnyal jobban megérti bármelyik, főleg Griffendéles diákot, mint én. Ebből fakadóan nyomatékosan megkérem, terelje az emberek közelébe. Olyanok közelébe, akiktől a szükséges támogatást megkaphatja, vagy bármit, ami nem annak szól, hogy a sebeit nyalogatja és ebben partnereket talál bennük!- ismét tart egy lélegzet vételnyi szüntet, de csak hogy utána kifejezéstelenné vált arccal folytassa. - Én pedig megteszem az én részemet, cifrázás nélkül. - azzal főt hajt - Kérem! Köszönöm! - és voltaképp számára ez volt a végszó. Távozik is, magára hagyva hát Minervát. - Elnézést a zavarásért, és további kellemes estét! Finom volt a tea. - a hangszíne végig túlontúl udvarias. Vélhetően a professzor most jutott el arra a pontra, hogy elmondta amit akart, innentől pedig mindenki kezd az információkkal amit akar. Ő például távozik. Igen határozottan és minden bizonnyal igyekszik elfelejteni Accipitert meg az egész négy évet, vagy a négy év bármely olyan részét, amiben a lány szerepelt. Rá kellett döbbennie, hogy nem csak az idegesíti valami mérhetetlen módon, amit Gina úgy általánosan csinál, hanem maga a gondolat is, hogy bárminemű figyelmét "élvezze". Abszurd, idegen és végtelenül frusztráló...
A tőle telhető leghiggadtabban hallgatja mindazt, amit Perselus rázúdít. Tökéletesen megérti, és valahol igazat is ad neki. Sőt még az is érzékeli, hogy a lelkesedése már ha Perselus esetében lehet lelkesedésről beszélni bármi iránt is, az most alaposan megcsappant. Mély levegőt vesz, és a tőle telhető legmegnyugtatóbb hangját veszi elő.
- Nincs két egyforma diák. Így mindegyik másféle figyelmet igényel. De a legtöbb, amit megtehetünk, hogy mindegyiküknek igyekszünk megadni azt amire szükségük van. Ez pedig nem feltétlen az, amire vágynak. - elgondolkodik egy percre.
- Accipiter esetében talán az a baj, hogy nem feltételezi, hogy bármire is vágyhat. És nem feltételezi, hogy többet és jobbat érdemelne néhány pofonnál. Hát akkor inkább elébük megy. Ami igen sajnálatos, és szánni való, egy gyerektől. -mélyet sóhajt, és belekortyol a teájába, majd folytatja.
- Azt tanácsolom, hogy vegyen egy mély levegőt, és higgadjon le. Aztán nyugodtan közölje vele, hogy ezzel nem ér el az égadta egy világon semmit. Ellenben higgadtan világítson rá előtte arra, amit problémának lát a viselkedésében. Mint mondtam ez egy nagyon hosszú folyamat lesz. Nem várhatja a lánytól, hogy egyik napról a másikra 180 fokot forduljon, csak mert maga azt mondta. Ez csak apró lépésenként fog menni. -néz a kollégájára komolyan. Már az első beszélgetésükkor érezte, hogy lesznek efféle összetűzések, és hullámvölgyek ebben a történetben. De az ilyen esetekben a konfliktusok sajnos elkerülhetetlenek. Ugyanakkor reméli Perselus nem mond le ilyen hamar a lányról végleg... az egyikük személyiségének se tenne jót...
- Az a négy hónapos büntetés nem üdülőprogram! Arra kéne, hogy szolgáljon, hogy felfogja, ha valami ostobaságot tesz, akkor annak következményei vannak. - a fogát csikorgatja és látni, ahogy rág az örlőfogain és bizony többszörösen megemészt minden szót, ami ezt követően elhagyja a száját. - Lehet, hogy túl kedves szándék vezérelt, mikor a feladatain dolgoztam, amik akár fejleszthetik is! - kezdi kissé túlságosan nyájasan, amiből lehet tudni, na ez után fogja a proff a végtelenségig szívatni a kiszemelt kölyköt. - Jelenleg egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármiféle törődést, vagy külön kiemelt tanmenetet, fakultatív fejlesztő és felzárkóztatást megérdemelne! Főleg nem tőlem! - duruzsolja és már érezhetően rombolódik le benne, az aminek nagy hévvel neki futott. - Rosszul vagyok az önsajnáltatásától és attól, hogy közben nem tesz semmit! NÉGY ÉVE van a Roxfort falai között és nem tudom elhinni, hogy egyáltalán semmiféle behatás nem érte eddig, ami lendített volna BÁRMIT a személyiségén! Ó várjunk! Lehet hogy érte! Csak az önsajnáltatása és a saját problémája fél méterig se hagyja ellátni! - gúnyolódik egy sort, de persze ő is tudja, sajnos, valószínűleg nagyon is igaz a mondat. - Figyelemre méltó tehetség, de én egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy nem látja át hol van és mennyi lehetőség hullott az ölébe! Nevezzen kegyetlennek, de ez oktondi és végtelenül hálátlan viselkedés! - határozottan undorodva húzza el a száját. - Hogy történhetett ez? Arról nem is beszélve, hogy az iskola tanulói között jó pár másik árva, félárva, vagy fogadott szülőknél, csonka családból jött, vagy egyenesen bántalmazott múltú gyerek van! GGONDOLOM ők is olyan figyelemben részesülnek, mint Accipiter, nemdebár?! - egyszerre kér számon és kér megerősítést, hogy a többi tanár kollégát is van aki lefoglalja minden bizonnyal, és Accipiter esete nem is annyira egyedi! A tanárnő második tömörebb mondandójára csak morran egyet, de inkább gondosan lenyeli mindazt ami a nyelve hegyén volt! Így is érzi, hogy elvesztette a sulykot. Minerva ismerheti Perselust annyira, hogy tisztában legyen vele, a professzor viselkedése jelenleg a visszafojtott és csak szóban megnyilvánított agresszió leginkább egyfajta kétségbe esést tükröz. - Pont ezért vagyok itt! Mert tanácsot szeretnék! És a legkevésbé sem akarok bele menni vele a játszadozásába! De attól még az, hogy pofonért provokál, igenis felháborít és kidobnám érte az ablakon!... - fortyog egy sort magában és csak tovább szuggerálja a teáját és támasztja az asztalt, a már éppen lazulni látszó tartása, most mintha mi sem történt volna, húzódik feszesre. - A baj az, hogy ezzel a viselkedéssel, nem hogy barátai nem lesznek még azok is el fogják kerülni, akik az első lehetőséget megadták neki! Nem látja az összefüggéseket! Ezt pedig borzasztóan nagy hiányosságnak látom! És fogalmam sincs, hogyan lehetne ezt pótolni! Vagy mivel lehetne fejleszteni!- Megcsóválja a fejét és hosszú percekig csak néz lehorgasztott fejjel maga elé, ingerülete és minden ellenére, azért szeretne megoldást találni a dologra. Mert amennyiben Gina abban az állapotban marad, amiben van, azzal az a négy hónap büntető munka maga lesz a pokol! Nem kicsit, de legalább nagyon! Minden bizonnyal ennek tudata is hozzá járul Perselus "kétségbe eséséhez". Végül a jó pár perces néma feszülés után, Perselus egy mélyet sóhajt megdörgöli az orrnyergét és végre bele iszik a teába. - Azt hiszem igaza van Minerva! Az elsősökkel való közös munka, mindenki számára tanulságos lesz!
Elgondolkodva hallgatja kollégáját. Cseppet sem zavartatja magát amiatt, hogy egyenlőre nem szándékozott leülni. Jól ismeri Perselus gesztusait, mimikáját, szokásait. - Megbocsásson Perselus, de azt hiszem először Ön vívta ki a lány figyelmét, nagyjából akkor, amikor kiszabta azt a négy hónapos büntetőmunkát. Talán Accipiter egyszerűen így akar egyenlíteni. Ahogy elnézem sikerrel. - próbál nemes egyszerűségben rávilágítani, hogy a lánynak mennyire könnyen sikerült kibillentenie egyetlen idétlen mondattal. - Úgy vélem, ahelyett, hogy belemegy a lány játékába, inkább rá kéne világítania előtte, hogy ezzel a viselkedéssel nem megy semmire. Ha akar valamit, azt normális hangon, normális viselkedéssel érheti el. Ha ezt megérti, onnan már csak egy lépés az önkifejezés, amin talán magától hajlandó lesz változtatni. - elgondolkodik kicsit. És újra a dolgozatokra téved a tekintete. - Talán igaza van, és erősíteni kéne benne, hogy alakítson ki barátságokat, és kapcsolatokat az emberek felé. Akkor talán önmagától rájönne, hogy ha megnyílik, és kicsit másképp viselkedik, mások is másképp állnak majd hozzá. Első lépésként, hogy ebbe az irányba lökjük, megtaníthatja az elsősöknek az alapfogalmakat. Kétlem, hogy a kisebbeknek bármilyen formában ártana. Viszont talán rájönne a gyakorlatból egy-két dologra. Nevezhetjük ezt kettős büntető munkának. Egyrészt Ms. Accipiternek a szemtelenkedéseiért, nyilvánvaló jellemformáló céllal, másrészt az elsősöknek a gyatra teljesítményért... - határozottan érik benne ez a gondolat...
Ugyan mi baja lehet a porcelán készletnek, maximum Perselus elrágja dühében a csészéjét! Egyenlőre biztos, hogy nem fog leülni sem és a csésze teát is csak azért nem borítja a dolgozatokra, és adja ki, hogy legye újra iratva az egész halom, mert Minervanak már van benne munkája. És ha mást nem is, kollégája erőfeszítéseit becsüli. - Ez szép és igaz professzor asszony! Azonban van egy bökkenő a tervben; Kimondhatatlanul nem akarom, hogy az én figyelmemet akarja kivívni, akármilyen formában is... - rugózik még egy sort, aztán az első felindulás után kicsit bővebben kifejti a problémáját. - Meg bocsásson Minerva, de ezt fogalmam sincs hogyan tudnám megértetni vele. Nem vagyok benne biztos, hogy az önkifejezési formák és lehetőségek közül pont én tudnék neki hiteles prédikációt tartani... - fújtat egyet és jelentőségteljesen a tanárnőre néz - Remélem érzékeli, hogy hol a csorba. - kb inhalál a tea felett, aztán megcsóválja a fejét és már higgadtabb tartás vesz fel, bár ugyanúgy az asztal lapján támaszkodik. - Tudom fejleszteni a képességeit és ezzel együtt kell, hogy fejlődjön ő is. Ezt a fajta problémát azonban nem lehet csak úgy feladatokkal kezelni... Talán erősíteni kellene benne, hogy ismerkedjen emberekkel, barátkozzon, vagy fogggalmam sincs! - nézi meredten a teát, mintha jóslás tanon ülne, és bármit is ki tudna belőle olvasni.. Aztán a dolgozatokra téved a tekintete a tanárnő szavaira. - Talán neki kellene megtanítania az elsősöknek a transzformáció fogalmát, de félek Minerva, az elsőseit egy halom talpaspohárként találná meg valahol elkaparva a Tiltott Rengetegben...- mormogja monoton hangon kissé kiábrándulva.
Csendben végighallgatja kollégája kitörését, és közben elkészíti a teát. Egy ezüst tálcára helyezi a csészéket, és a porcelánkancsót. Bár Perselust elnézve nem biztos, hogy jó ötlet volt pont ezt a szettet használni. Leteszi az asztalára a dolgozatok mellé, amiket kicsit összébb rendez, hogy közelebb húzhassa az asztal széléről a tálcát. Aztán tölt a teából a két csészébe, és az egyiket Perselus elé helyezi. Majd helyet foglal, és int a kollégájának, hogy tegyen ő is így.
- Normális-e ez? Általában véve azt mondanám nem. De Ms . Accipiternél, nos nem tudom, hogy beszélhetünk-e bármilyen tekintetben normálisról. Nem átlagos diák, ezért nem is kezelhetjük úgy. - mélyet sóhajt, és kezébe veszi a csészéjét. Egyenlőre nem iszik bele, pusztán a kezében tartja elgondolkodva.
- Talán az arcátlanságával próbálja a figyelmet felkelteni magára. Azt kéne megértetni vele, hogy kaphat figyelmet a szemtelen húzásai nélkül is. Hogy számtalan más módja is létezik az önkifejezésnek. - ingatja meg a fejét. Jelenleg tényleg nem tudja biztosan mi lenne a megfelelő lépés a lánnyal kapcsolatban. Aztán elgondolkozottan téved a tekintete az elsősök siralmas dolgozataira.
- Igazán felháborító, hogy egyes első éves diákok mennyire nem készülnek az órákra. - jegyzi meg, mintegy magának, egy szúrós tekintettel a dolgozatokra.
Megvárja ameddig a professzor asszony befejezi amiben épp benne volt, majd folytatja a mondókáját. - Hogy mit művelt? Az arcátlanságot úgy érzem kötelező dogmának tekinti és válogatás nélkül, határ nélkül gyakorolja is! - még mindig normális hangnemet üt, de a késként vágó szívélyességet mintha felváltaná valami fortyogó, feltörni készülő vihar. A kérdésre azonban, hogy Minerva behívná a lányt vadul megrázza a fejét és kézzel is int mellé, hogy NE! - Nem! Isten ments! Megbocsásson professzor asszony, de jelenleg a diákja érdekében, semmiképp nem akarom, hogy elém kerüljön, hál' égnek, a mai napon még nem találkoztam vele! Különben minden bizonnyal már rég lapos kővé változtattam volna, és a tavon űznék Olympiát vele kacsázásból! - darálja el a nem túl kedves megnyilvánulást aztán ismét hallani ahogy megcsikordul a foga és olyannyira meg van feszülve az állkapcsa, hogy a teás kérdésre a választ színte harapja. - Igen. Az jól fog jönni. - fel- alá kezd járkálni, mint valami feldúlt vad. - Felháborít, hogy arra provokál, "Bántson! Üssön meg!" - méltatlankodik, még mindig nem megemelt hangon, de így is érezhetően tajtékzik - Mérhetetlenül felháborít! Normális ez?!! - fakad ki végül és a kérdés értendő magára a gyerekre is, meg arra a viselkedésre amit produkál. Majd hirtelen fordulattal támaszkodik le McGalagony asztalára és rugózik egy kicsit, mint aki azon vacilál, kivágja-e az ablakon az asztalt vagy csak simán támaszkodjon meg mielőtt bele szédül a lenyelt haragba - Igazán jó lenne tudatosítani benne, anélkül, hogy fizikai vagy mentális sérülést szenvedne, esetleg, mielőtt megtanítom repülni a csukott ablakon, hogy nagyon rossz emberrel szórakozik ezen!
A tanárnő éppen a mai délelőtt az elsőévesekkel íratott röpdolgozat javítását végzi, magában morgolódva egyes diákok felkészületlenségén. Most komolyan. Hogy írhat valaki olyat, hogy "A Transzformáció fogalma az őőő izé, ugyanaz mint a transzfúzió, csak kicsit másabb... " Ezen egyszerűen képtelen eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Ez már annyira borzalmas. Mi lesz itt, ha még az alapfogalmak megtanulásával is gondok vannak? Hogy vegyen ezekre épülő nehezebb anyagokat? Ez felháborító. Természetesen, mivel szinte az egész osztály dolgozata siralmas, a következő órán újra fogja íratni. És addig minden óra röpdolgozattal fog kezdődni, amíg nem sikerül elfogadható jegyet megütnie mindenkinek! Ez nem mehet így tovább...
Békés elégedetlenkedéséből ingerült kopogás zökkenti ki. Ez vajon ki lehet? Nem számított senkire.
- Tessék! - szól ki, hogy megtudja ki zavarta meg az elsősök dolgozatai felett érzett botránkozását... Legnagyobb meglepetésére Perselus tépi fel az ajtót, és említi fel a legutóbbi beszélgetésük szavait, megtoldva egy cseppet sem hízelgő megjegyzéssel egy bizonyos lányra vonatkozóan. Így Minerva leteszi a piros pennát a kezéből, sóhajt egyet, és feláll.
- Mit művelt megint Ms. Accipiter? -nem. Nem kell találgatnia, hogy ki az a lány, aki ennyire kiborítja a kollégáját. – Kívánja, hogy behívassam egy fejmosásra? Egy herba teát esetleg? – a választ nem várva megy a kancsóért, és teszi fel a teavizet egy kis gázfőzőn az iroda másik végében...
McGalagony professzor asszony ajtaján ingerült kopogtatás zavarja meg a délután nyugalmát. És amint a kopogtató bebocsájtást nyer, Perselus tépi fel az ajtót és miután belépett nem túl higgadtan csukja be maga mögött. A tanárnő asztala előtt áll meg, háta mögé fogott kézzel. A hangja bár nincs megemelve. Túlontúl hűvös és mintha még szívélyes is lenne. -Minerva! Azt mondta; ehhez a lányhoz sok türelem kell. Szerintem inkább egy ágyú. Aminek elé kötik! - a mondat végén még a foga is megcsikordul.
Az időpont megfelelő lenne, egyszerűen Perselus nem kíván elmélyülni benne. És hát valljuk be, ahogy ő is mondta, egy empatikusabb emberrel, a lány így is úgy is többre menne. Bár tudomásul vesz mindent amit McGalagony a tudtára ad. Nem veszi félvállról sem.
- Mindenképpen teszek az ügy érdekében és reméljük lesz előre lépés is! - azzal ő össze szedi az aktát és a hóna alá fogva csak annyit tesz még hozzá. - Egyenlőre nincs több hozzá fűzni valóm. - biccent egyet - Kellemes estét Minerva! - köszön el egyszerűen és azzal ő távozik is. Hosszú estének néz elébe és hosszú munka vár rá, hogy bizony átrágja az ügyet a mugli bürokrácián. Accipiter nem kerülhet vissza abba az intézménynek nevezett szemétdombra!
//JÁTÉK LEZÁRVA//
A hozzászólást Perselus Piton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-08-22, 10:08-kor.
Minerva figyelmesen hallgatja kollégája gondolatmeneteit. Igen. Már ő is eltöprengett rajta, hogy Accipitetből akár obskuráló is válhatott volna, nem talál rá, és járja ki, hogy itt tanulhasson. Már akkor, aznap az első találkozásukkor elképesztően közel állt ehhez az eshetőséghez. Sosem felejti el azt a világító szempárt egy temérdek kosz alatt. Abban a tekintetben minden benne volt. Ijedség, félelem, düh... és még kíváncsiság is. Temérdek elfolytott érzelem, temérdek elfolytott mágia... Szerencsére a lányban a kíváncsiság, és egy jobb életre való vágy győzött akkor. De hogy mi juttatta odáig? Az egész más kérdés. Erre talán még maga a lány se tudna váladzolni.
- Nem tudhatjuk mi volt a kiváltó ok. Talán maga Accipiter sem tudja még. Idővel talán ez is kiderül, és a helyére kerül. -közli tárgyilagosan végül.
A professzor asszony úgy dönt nem folytatja Gina lelki világának fejtegetését. Nem a megfelelő idő. Legalábbis Perselus számára nem. Így inkább áttér Accipiter elhelyezésére.
- Azt hiszi, ez nem jutott eszembe már nekem is? Már azt is siralmasan nehéz volt kijárni, hogy Ms Accipiter itt tanulhasson. A mugli burokrácia egy rémálom. Hallani sem akarnak a lány máshová helyezéséről. Az igazgatóúrnak természetesen nem lesz ellenvetése, ha maga is megpróbálja elintézni. Természetesen, mert nyomatékosan megkértem rá. - a tanárnő nem biztos benne, hogy egy ilyen feladatot a legbölcsebb Perselusra bízni, de egy próbát megér. Mindenesetre azt azért megnézné magának, miként boldogul a kollegája a vaskalapos mugli bürokratákkal...
– Ha nincs esetleg más mondandója, akkor azt hiszem mára végeztünk. Az aktát magával viheti. Hátha magának feltünik valami, ami nekem nem. – adja meg a végszót a mai beszélgetésnek.
Figyeli a jelenetet és mikor a kartoték leejti magát, Perselus leteszi a teáját. Érzékeli, hogy ez bizony nem az lesz ami mellet jól fog esni bármit lenyelni. Előre hajol és neki is lát hogy áttanulmányozza. Elejétől a végéig. Beletelik egy jó időbe, de nem óhajt figyelmetlenségből kihagyni valamit, ami fontos lehetett volna. Ahogy olvassa pedig egyre inkább körvonalazódik benne, Gina helyzete mitől is olyan súlyos valójában, aminek ő, mint külső szemlélő csak töredékére, de rá hibázott. Bár az akta fényében cseppet sem lepődik meg azon, hogy Gina úgy viselkedik ahogy. Sőt erősen gondolkozik azon, vajon ha a lány nem emlékezne arra a három évre, vajon akkor is ilyen lenne-e? Azon minden esetre elgondolkozik, hogy nem Gina az első aki árva, vagy intézeti gyerek. Arra igyekszik választ találni, mi volt a kiinduló pont, ami miatt egyik másik hasonló sorsú gyerek, mondjuk mégsem épül le annyira mint Gina az alatt a három év alatt. -Engem őszintén érdekelne, mi volt a gyújtópont? Azt értem, hogy gyászolja az apját és foggal körömmel kapaszkodik belé és abba a múltba... De.. Ez - bök a temérdek jelentésre - Kötve hiszem, hogy az emésztetlen gyász írta meg mindezt. - feldobja ismét a gondolatot - Mi volt hát, ami annyira kisiklatta? Az hogy nem kapott válaszokat, vagy hogy rosszkor volt rossz helyen mindemellett..? Minerva szavait hallgatja és meglehetősen kőszívűnek hatóan közli az egyértelmű és egyben tragikus tényt. Akár egy hóhér. - Nyilvánvalóan számtalan hozzá hasonló gyermek sínylődik a világban Minerva. Accipiter esetén azonban, ha jól értelmezem, nem csak egyszerűen arról volt szó, hogy épp milyen lesz a sorsa, hanem, hogy lesz-e egyáltalán. A jelentések alapján, illetve, amit tapasztaltam a lányból, nekem olybá tűnik, nem sok választotta el attól hogy obskurálóvá váljon. És ki tudja, hogy ez az állapot jelenleg mennyire áll fenn? - Talán a tanárnő ebbe bele sem gondolt. A professzor meglehetősen hideg fejjel gondolkozik és elég ijesztő lehetőségeket latolgat, amik talán nem is állnak messze a valóságtól. Hallgatásba burkolózik és tovább figyeli az idős professzor asszony mondandóját. Az utolsó mondatára némiképp olyan arccal néz kollégájára, hogy az hamar leszűrheti, még egy ilyen mondat és Perselus feláll és kisétál. És azt is tudhatja a tanárnő, hogy ez a reakció és ez a nem sűrűn látott arckifejezés kivételesen nem passzív agresszióból fakad, hanem inkább olyasmiből, hogy Perselus is kellően úgy érezné, ezzel vakot vezet világtalan... részéről legalábbis. És ennek hangot is ad. - Megbocsássa professzorasszony, de... - bentartott levegőjét beszéd közben engedi ki - kötve hiszem, hogy Accipiter lelkének kirakósát bármilyen módon képes lennék össze tartani. - nyel egyet láthatatlanul. Azért az önbizalom nála is befigyel, meg az, hogy tisztában van vele ő se teljesen ép. Ennek fényében nem hisz benne, hogy tudna jó példa lenni. - Tisztelettel Minerva, kötve hiszem, hogy jó hatással lenne a lányra, ha... az orvoslásával én foglalkoznék. Ezt... Személy szerint egy empatikusabb, érzékenyebb emberre bíznám. - bár ezzel egy szóval sem mentesíti magát az alól, hogy amúgy tanítja továbbra is. - Minden esetre, még ma átnézem a varázsló világ árvaházi lajstromát és felkérem az igazgató urat, hogy járuljon hozzá az ügyhöz. Gina Accipiter semmiképpen nem térhet vissza abba a... mugli otthonba. - szögezi le egyértelműen és vitathatatlanul. Aztán még gyorsan hozzá teszi Minervára szegezve a mutató ujját, igen sokatmondóan nézve az asszonyra. - És kérem!... A maga ötlete volt.
A professzorasszony egy kicsit eltöpreng kollegája szavain. Majd egy könnyed pálcaintésére az egyik oldalsó fiókos szekrényből, amiben az igazgatóhelyettes a diákok kartonjait tartja rendszerezve évfolyam, név, és ház szerint engedelmesen előbukkan egy nem vékony barna kartoték, és egyenesen Perselus elé lebeg, és leejti magát az asztalra.
Gina múltja. Lényegében. Azokkal a dolgokkal kiegészítve, amiket eddig nem feltétlen mondott el a lányról, még a kollegáinak sem. Benne vannak a jelentések, amiket az árvaházi felügyelők írtak róla, gyermek pszichológiai elemzések, nevelőintézeti jelentés, rendőrségi jelentéseket vandalizmusról, lopásokról, betörésekről, utcai verekedésekről, javítóintézetben eltöltött két hónapról és szökésről íródott jelentést. Elképesztő, de a lány 8 éves korától 11 éves koráig elfogyasztott két árvaházat, két nevelőintézetet, egy nevelőcsaládot, és egy javítóintézetet. Mondani sem kell, ezek nem festik le túl jól a lányt. Szinte az összes irat arról szól, hogy a lány zárkózott, antiszociális, és agresszivitásra hajlamos. Gyakorlatilag elveszett személy a társadalom számára. Egy semmirekellő, aki nem viszi semmire. – ezt a mondatot hol is hallhatta már a Mardekár házvezetője?- Egy mini terrorista, aki minden bizonnyal börtöntöltelék sorsra jut…
McGalagony professzorasszony türelmesen megvárja, míg kollegája bele lapoz, és olvasgatja az elé kerülteket. Nem épp vidám, könnyed délutáni teára való olvasmány, azt tény. Majd egy mély sóhajjal lassan szólal meg.
- Nem volt könnyű elintézni a mugli hatóságokkal, hogy Ms. Accipiter itt tanulhasson, az úgynevezett javítóintézet helyett. Ugyanakkor kétlem, hogy ott bármi jót is tanulhatott volna. Itt legalább egy új esélyt kapott tiszta lappal. Ugyan a szabályokhoz most is elég kritikus a hozzáállása, és pimasz viselkedése sem a legjobb pont, de ez az első hely, ahonnan nem szökött el. Ez minden bizonnyal jelent valamit. – a professzor asszony enyhén megcsóválja, és feltesz egy költői kérdést, inkább csak magának, mintsem Perselusnak. - Vajon hány, egyéb iránt tehetséges mugli gyerek sodródik Accipiterhez hasonlóan a rendszerben, a Roxfort esélye nélkül?
A házvezető némiképp kivár, és elgondolkodik a következő válasza előtt, ami összefüggésben van az előzőekkel. Legalábbis előbbiből következik az utóbbi probléma, amivel most szembesültek a házvezetők. Nem csoda, hogy ilyen múlttal teljesen meg van zavarodva saját magát illetően az a szegény lány.
– Véleményem szerint Mr. Troopsnak és Ms. Accipiternek a körülményeik mások csupán. Mr. Troops tisztában volt mindig is a tehetségével, és akart is tanulni, még ha a pályaválasztás némi problémát is okozott neki. Ms. Accipiter nincs tisztában a saját értékeivel és lehetőségeivel, mert nem volt mellette senki, aki utat mutatott volna neki ebben. Talán éppen az arrogáns, arcátlan viselkedésével próbálja azt kiabálni felénk, hogy „Itt vagyok! Segítségre van szükségem!” Talán pont ezzel a viselkedéssel próbálja leplezni mennyire megsérült a lelke a múltban. Nekünk pedig pont ezt kell orvosolnunk. – a tanárnő hangjából együttérzés csendült ki.
Perseluson látszik, hogy alaposan fontolóra veszi a hallottakat. Sőt a mostani kört a teájából igen hallgatagon fogyasztja. Már már rosszat lehetne sejteni. - Van esetleg bármi tanácsa a lánnyal kapcsolatban? Azon kívül hogy kifejezetten nagy türelmet igényel. - tűzi hozzá egy jó nagy lassú halk sóhajjal. - Amióta a Nagyúr meghalt, Harry Potter hál' égnek kikerült a figyelmem alól. Jacob Troops pedig aurori pályára állt és kevesebbet találkozom vele. Azóta elszoktam attól hogy bármelyik diákkal is személy szerint kiemelten foglalkozzam... - nos igen Harry Pottert nem kell bemutatni senkinek. Jacob egy hihetetlenül tehetséges diák különösképpen bájitaltanból, már már vetekszik Perselussal. Eleinte a szülei brutális nyomására, majd végül Griffin kisasszony mellett felengedve, megbékélt az aurori iránnyal ugyan. Perselusban mégis felmerült az a tavaly(?) tavalyelőtti(?) este, amikor a fiú megkereste. Mivel jónak mondható volt a viszonyuk, mint mentor és tanítványa, Jake Pitont kérte hogy adjon tanácsot, mitévő legyen. A szülei miatt hajthatatlanul kötelességének érezte elfogadni a behívói papírt, egyetlen vigasza Shanna volt, mégis vívódott az álmaival, miszerint valóban a bájitalok felé ment volna inkább. Perselus jól emlékszik, a fiúnak akármit mondott, gyakorlatilag mindegy volt. Puffogott, elégedetlenkedett, nyűglődött. Pont úgy mint egy hangya akit körbe rajzoltak. Az estét egy alkalommal elmesélte Minervának. Ebből is kitűnik, hogy a fiú sorsa érdekelte, és mái napig érdekli is. És most itt van Gina, akit tulajdonképpen még csak nem is kedvel.. vagy legalábbis nem tisztázott a státusza. Ennek pedig hangot is ad. - Tudja azon gondolkozom professzor asszony, hogy miért pont Accipiter a "soronkövetkező"? - elnéz a teája fölött. - Értelmes lány, tehetséges ez igaz, de... olyan hihetetlenül arrogáns és arcátlan! - a mondat második felénél határozottan megvillan a belső ingerültség amit szerencsétlen lány iránt táplál. Talán pont ez az, ami miatt Pitonnál betelt a pohár és úgy döntött, ha más nem, majd ő helyre rakja, legalább részben! De látszik a professzoron, hogy azért igencsak aggasztja az ezzel járó felelősség. Még csak nem is a házából való! És olyan nagyon emlékezteti a Tekergőkre egy személyben! Épp ezért inkább a földbe kéne tipornia és nem hagyni felállni, meg még fel is segíteni..! Olyan katartikus egy személyben és annyi mindent megtestesít, hogy az már fájdalom. Ki tudja, talán még az is hatással volt a tanerőre, mikor Gina arról tartott kiselőadást az esti kifakadása során, hogy bizonyára a professzornak fogalma sincs róla milyen kiszolgáltatottnak lenni, gyengének és jelentéktelennek... Ha- ha- ha... ha lenne humorérzéke most olyan tragikomikusan de jót szórakozna!
Enyhén biccent kollegája felé, amikor az újra tölt neki a teából, és kezébe veszi a csészét. Elgondolkodik kicsit a kérdésre, hogy tud-e valamit, amiben a lány igazán kiváló, vagy ami nehezebben megy neki. - Köszönöm. – belekortyol a még mindig kellemesen meleg folyadékba, majd némi gondolkodás után válaszol a feltett kérdésre.
- Úgy tudom legendás lények gondozásából, gyógynövénytanból, valamint, ezt első kézből állíthatom átváltoztatás tanból rendkívül kiváló teljesítményt nyújt. A többi tantárgyból egyenletesen jól teljesít. Ámbár Binns Professzor gyakran panaszkodik róla, hogy nézeteltéréseik vannak a tantárgya hasznosságáról. - és ez még az enyhébb megfogalmazása annak, amit a mágiatörténet tanártól hallott. Rendszerint igen hosszú, és fárasztó monológban. Nem, mintha nem tudna tökéletesen igazat adni Binns professzornak abban, hogy a lány gyakran túlzásba viszi a pimaszkodást, és nem az ő dolga megítélni mely tárgyak hasznosak, és melyek nem. - Úgy hallottam igen sok időt tölt a könyvtárban, vagy a birtokon. Igen csak érdeklik a különböző ritka növények, állatok, varázslények. Esetleg beszélhetne Hagriddal, és Bimba Professzorral, hátha nekik is van valamilyen kreatív ötletük a feladatok tekintetében.
Utóbbi mondata inkább csak egy felvetés. Perseluson múlik, hogy megfogadja-e, vagy sem. Ismét belekortyol a teájába, majd leteszi a csészét az asztalára. Bár nem mutatja, kicsit meglepi Perselus fogadkozása, miszerint igyekezni fog. Minden bizonnyal így lesz. Perselus Piton nem az az ember, aki a levegőbe beszélne. Accipiterben mégis csak lehet valami rendkívül különleges, ha ilyesmire képes rávenni a Mardekár házvezetőjét.
Piton figyelemmel végig hallgatja McGalagonyt és örül hogy nem lett meg vétózva az amit felhozott. Igencsak patt helyzetbe került volna, ha a négy hónapot a professzorasszony megmetszi, vagy átszabja. Az utolsó felhívásra csak előre hajol, tölt még egy kört a gőzölgő teából, kollégájának is. A teájával együtt egyenesedik fel újra. - Tudna esetleg kiemelni olyasmit amiből a lány kiemelkedő, vagy nagyon gyenge? Esetleg érdeklődési köröket, vagy olyasmiket amiket nem kedvel, de még nevelői célzattal használható?- elvégre ennyire mélyre menően nem ismeri a lányt, de hátha lesz egy átfogóbb kép amiből merítkezhet majd a feladatok tekintetben. Az utolsóra látszik, hogy ezer és egy gondolat tekereg végig Perselus agyán, szép komótosan. Tisztában a helyzet súlyával, és azzal is hogy talán Accipiter meghaladja pedagógiai képességeit, de... nem rest bele vágni mégis a fejszét. Legfeljebb pár göcsört állhatja majd az újtát, de.... talán egy láncfűrésszel azt is át lehet vinni.... - Igyekezni fogok professzor asszony. - nyugtázza szűkszavúan és rámeditál a teára.
Minerva csak némán bólint a felvetésre, miszerint a lány azért lehet hálás neki, mert elhozta az intézetből. Végül is ez egy igen egyszerű, és logikus magyarázat. Tulajdonképpen, ha belegondol Accipiter az ő óráján mindig rendesen dolgozott sőt. Sokszor még kiemelkedően jól is. Arra sem lehetett különösebb panasza, hogy a lány szemtelenkedne vele. Amit persze a kollegái nem mondhatnak el. Többek közt ez is egy olyan dolog, amin ideje lesz a lánynak változtatnia. Kollegájának abban is igaza van a tárgyilagos hangnem ellenére, hogy bármilyen értékrendet is igyekeznek a lánynak átadni, és felépíteni benne, annak megfelelő alapot kell majd képeznie a későbbi életére. Bármilyen életet is szándékozzon élni a lány, bárhol a világon.
Arra viszont, hogy a professzor úr mit talált ki Ginának büntetésül kifejezetten érdeklődve pillant kollégájára. Négy hónap. Ez talán kicsit túlzóan hosszú idő. Viszont így bőven lesz idejük foglalkozni a lány lelki világával is. Minervának el kell ismernie, hogy ezúttal Piton professzor megközelítése lehet a helytálló. Némiképp talán le is nyűgözi, hogy a professzort mennyire érdekli a diákja sorsa. Ezt annak ellenére is kiérzi a szavai mögül, hogy az arckifejezése tulajdonképpen teljesen semleges marad. Hiszen, ha nem érdekelné Mrs. Accipiter sorsa, akkor nem büntetné így a lányt, és nem kecsegtetné a jutalom lehetőségével sem. Tulajdonképpen kicsit meglepő, hogy Perselus is részt kíván venni a lány „neveléséből”. Noha már többször ültek össze a házvezetők és tanárok egymás közt megvitatni egyes diákok viselkedését, és a megfelelő megoldást kitalálni a helyzetükre, Piton professzor, ha tehette kimaradt ebből a szerepkörből. Most mégis önként ajánlkozik rá.
A büntetés hossza már amúgy sem tekinthető vita kérdésnek. Ha egyszer már kimondták az ítéletet, akkor pedagógiailag nem lenne célszerű megrövidíteni azt.
- Természetesen igen jó ötletnek tartom megtanítani a kisasszonynak a tinta főzést, és az átváltoztatásokat is. Kerítek rá időt, és alkalmat, hogy megtanítsam a kisasszonynak ezeket az átváltoztatásokat. A büntetőmunkai feladatai pedig talán segítenek majd abban, hogy rájöjjön a saját értékeire, és képességeire. Mindenképpen kihívást kell, hogy jelentsenek számára, de nem szabad, hogy túl nehezek legyenek, és ne tudja megoldani őket. –a professzorasszony elgondolkodik egy kicsit, mielőtt folytatná.
– Majd meglátjuk, merre viszi ez a négy hónap Mrs. Accipiter jellemének fejlődését. Viszont őszintén remélem, hogy így legalább az üzletelését fel tudjuk számolni, és talán a szabályokhoz való kritikus hozzáállásán is javíthatunk. Fő, hogy fokozatosan történjenek ezek a változások. Nem várhatjuk el, hogy Mrs. Accipiter egyik napról a másikra változtasson a hozzáállásán és viselkedésén. Ez egy hosszú folyamat lesz, ami rengeteg türelmet igényel majd tőlünk. – igyekszik felhívni kollégája figyelmét arra, hogy ez a nevelő szerep bizony hosszan kitartó dolog, és a professzor úr nem éppen a türelméről híres. Ugyanakkor ki tudja. Még az is lehet, hogy Accipiterrel kapcsolatos gondok segítenek majd Perselusnak türelmet tanulni. Így ez kölcsönösen hasznos lehet számukra.
Piton csupán felbosszantotta a lányt annyira, hogy annak ne lehessen más választása, mint mindent a szemébe köpni. Nem éppen a legjobb módszer, sőt, de eredményes. - Mivel maga hozta el az intézetből Minerva, gondolom úgy érzi, tartozik magának. De ez csak az én véleményem. - teszi hozzá és tovább hallgatja a kollégáját. - Szerintem nem az iskolán belüli szabályokkal van a nagyobb gond. Hanem azzal ami odakint várja. Amit az intézetben kap, ahhoz és azok alapján hasonultat mindent. - sóhajt egy mélyet. - Bármit is építünk fel, annak olyasmivé kell érnie benne, amire támaszkodhat és segíthet neki elhelyezkedni a társadalomban. Akár a varázsló, akár a mugli társadalomban. - egy kicsit tárgyilagos a professzor megközelítése, de a lényeg benne van. Arra hogy mit talált ki a lánynak, elgondolkozva néz az idős asszonyra egy két pillanatig aztán minden kölönösebb nélkül, mintha mi sem lenne természetesebb közli az ítéletét. - Négy hónapon át minden szombati nap. - amikor nem mellékesen Roxmortsba is mehetne a lány, de sebaj... - Mindenképpen olyan feladatok elé állítom, amik próbára teszik, kihívást jelentenek a számára, de hasznosak is egyben. - aztán vonakodva ismeri el. - Ösztönzésképp pedig, a végén megtanítom tintát főzni. Észrevételeim szerint, ez örökös probléma nála. - a professzorasszonyra néz voltaképp igen kifejezéstelen képpel - Viszont nem ártana, ha valaki megtanítaná neki, hogyan tud jelentéktelen kacatokból, vagy kisebb tárgyakból mondjuk pennát átváltoztatni. Vagy akár irón- heggyé. Az egy kicsit tartósabb, még ha több gondozást is igényel. Esetleg ha jól teljesít a negyedik hónap végén kaphatna egy tollkést, hogy legyen mivel metszenie, hegyeznie a pennáit. - eltűnődik aztán vállvonva hozzá teszi. - Bár láttam már üvegből is pennát, ezüst töltőbetéttel. Egészen mutatós darab volt. - Elvágja a gondolatot és a lényegre tér. - Ezek átváltoztatással is létre hozhatóak. Bár épp úgy kopnak, törhetnek, de legalább lenne kihívás ebben is és felszámolódna az egyik fele, az üzletelésének.- ahhoz képest, amiről épp szót ejtett, meglehetősen hideg és kifejezéstelen maradt. Bár egy gyermek lelki világáról van szó, nem kíván elfogulni. -Mit gondol? - valószínűleg nem Gina az egyetlen aki miatt így össze ültek a tanárok, hiszen azért vannak jó páran. Bár Piton professzor ha teheti, inkább kimarad ebből a "nevelői" részlegből, most hogy mégis bele folyt, a professzor asszony is érzékelhet némi változást a kollégája hozzá állásában. Talán az, ami érződik a jelenlegi mondatain, azt tükrözi, igenis oda figyel a diákokra, még ha az órákon ugyanazzal a mentalitással is tartja terrorban a nebulókat. Pitonnak annyira nem tűnt fel ez a változás. Talán épp amiatt indult meg a folyamat, hogy a Nagyúr általi nyomás már jó pár éve nincs jelen a tanár életében és Potternek sem kell akkora figyelmet szentelnie, mint addig. Személyesen pedig igyekszik kerülni is a fiút. Nem érzi úgy, hogy bármi mútbolygatás jót tenne. Legalábbis semmiképpen nem Potterrel.
Most a professzor asszonyon volt a sor, hogy hosszú percekig töprengjen a kollégájától hallottakon. Minden bizonnyal Perselus egyetlen éjszaka alatt közelebb került Gina lelkivilágához, mint a saját házvezetője négy év alatt. Tulajdonképpen annak fényében, amit házvezető társa mondott, már Gina is egész más fényben látszik a tanárnő előtt. Ő is leteszi az asztalra a teáscsészéjét. Végül megfontolt nyugodt hangon szólal meg. Noha lelkében mély megrökönyödés, és felháborodás kezd erőt venni azzal kapcsolatban, hogy vajon hogyan történhetett, hogy egy ilyen értelmes lánynak ennyire lerombolták az önértékelését, és egy ennyire torz világképet tükröző szemüveg mögé kényszerítették, amiből nem lát kiutat. Ami még ennél is fontosabb, hogyan fogják ezt a rengeteg kárt a gyermek lelkében helyre rakni?
- Nem tudtam, hogy Benedict kisasszony és Accipiter ennyire jóban vannak. Azonban talán ez a kapcsolat mindkettejükre pozitív hatással lehet. – legalábbis Minerva őszintén szeretné ezt remélni, mindkét lány érdekében. –Ugyanakkor azt sem gondoltam, hogy ennyire fél attól, hogy csalódást okozhat Nekem?! –csóválja meg a fejét. Néhány pillanatnyi újabb töprengés után szólal meg ismét.
- Igazán szörnyű lehet, egy ilyen torz szemüvegen keresztül szemlélni a világot. És igazán szörnyű lehet, hogy nem mer a felnőttekhez fordulni segítségért, mert úgy gondolhatja, hogy nem bízhat bennük. Igaza van Perselus kétlem, hogy ehhez bárki hozzá tudna szokni. - sóhajt egy mélyet, és tekintetében szánalom jelenik meg a lány irány. – Szörnyen el lehet keseredve, ha már a saját életét sem becsüli semmire. Ezen mindenképpen gyökeresen változtatnunk kell. Nyilvánvaló, hogy ez nem mehet így tovább. – ismét elgondolkodik egy kicsit. Mostantól az a lány nem folytathatja azt a helytelen utat, amin elindult. Ez helyett egy új helyes ösvényt kell mutatnia a két tanárnak. Ez a dolguk, és a felelősségük a lánnyal szemben.
- Mrs. Accipiter többször másolta le büntetőmunkán a házirendet, mint bármelyik diák előtte. Tulajdonképpen egy ideje már nem is másolta, hanem fejből írta. A házirend azon pontjait is beleértve, amik védenék, és az érdekeit képviselnék. Ha mégsem mer ezekre támaszkodni, annak komoly oka lehet. Talán meg kellene mutatnunk a kisasszonynak, hogy másképp is érvényre jutathatja a szándékait, mint a szabályszegések. Különösen, ha azokkal saját magát, vagy másokat kíván védeni. - Dicséretes a szándék, ha másokon akar segíteni legyen az Benedict vagy akárki más, de rossz a megközelítés, ha úgy gondolja, hogy ezt csak a szabályok áthágásával teheti meg. Ezt mindenképp tisztáznia kell majd a lánnyal is. Személyesen.
A másik súlyos probléma az önértékelési zavar, amivel nyilvánvalóan küzd. Ki kell vernünk a fejéből, hogy semennyit sem ér az élete. Ez ostobaság, és ezt meg kell értetni vele is. Rá kell, döbbenti a saját tehetségére, és pozitív értékeire, amikből talán rájön, hogy igen is millió módon élhet értékes életet az ő képességeivel. – persze mindezt kijelenteni sokkal könnyebb, mint megvalósítani. Ezzel maga a professzorasszony is tisztában van.
- Szabad megkérdeznem, hogy mit tervezett Mrs. Accipiter büntetőmunkájára, és mennyi ideig kívánja a kisasszonyt foglalkoztatni? – néz jelentőségteljesen a kollegájára, mint akinek már egy jó varázslósakk mesterhez mérten előbb járnak a gondolatai egy lépéssel. Nem nehéz levonni a következtetést, hogy Piton professzor nem elégedik meg annyival, hogy lesikáltatja a falról a lány művét. De ha már így van, akkor igyekezzünk a legjobbat kihozni a helyzetből. – Talán közösen kitalálhatnánk egy stratégiát arra, hogy világítsunk rá a lány előtt a saját hasznosságára, és egy új értelmes életcélra. Kezdhetnénk talán a büntető munka alatt, ahol saját maga számára is hasznosan tölthetné az idejét, különböző feladatok teljesítésével. Mit gondol?
Perselus a kérdésre vissza idézi amiket Gina mondott és határozottan hosszú percekig csak néz maga elé és igyekszik össze foglalni. Elgondolkozva préseli össze a száját, csücsörít egyet röviden, mintha éppen kibukkant volna belőle a megoldás, de még nem. Még ül rajta egy kicsit, aztán megered a nyelve. - Katherine Benedict-et védte tűzzel vassal. Mert épp olyan kiszolgáltatottnak és elveszettnek gondolja mint önmagát. Kiszolgáltatottnak, egy olyan világban, ahol a gyengéknek nincs helye, legalábbis így vélekedik. És retteg, és fogalma sincs róla, hogyan tehetne másképp. Iszonyatos mennyiségű félelem és tehetetlenség van benne. A tehetetlenség meg mint tudjuk dühöt szül... - megáll egy pillanatra, és ezt követően nem összegzéssel folytatja, hanem vissza idéz a lánytól. - Azt mondta, hogy Katherine-t hagyjam békén, és - felemeli szabad kezét és macskakörmöz egyet mereven a levegőben -"Itt vagyok helyette én! Nekem már úgysem számít! Ahogy mondta már annyi bőrt nyúztak le rólam, hogy már egyáltalán nem számít. Már nem is fáj, az ember egyszerűen megszokja."... - hallgat egy újabbat, megcsóválja a fejét. - Aligha hiszem professzor asszony, hogy az ilyesmihez bárki is hozzá tudna szokni. Teljesen úgy beszélt, mint aki bármelyik pillanatban meghalhatna, vagy véget érhetne az élete, és mintha semmi felelősséggel nem tartozna emiatt senkinek. - fintorog egyet - Az ég világon semennyire nem becsüli önmagát!- megcsóválja a fejét, megemelte ugyan a csészét, hogy kortyoljon belőle egy újabbat, de mégsem jutott el a célig ténylegesen. - Fogalma sincs mi célja lehetne az életének.... Épp Benedict oltalmazását tűzte ki célul, de... - kellően fancsali képet vág és sóhajt egyet - Nem hiszem hogy ez olyan hosszú távú dolog lenne, hiszen Benedict egy két éven belül remélhetőleg felnő annyira hogy el lehessen engedni a kezét. - ezt követően egészen máshonnan folytatja. - Furcsa kuszaság van benne, hiszen fél attól hogy mindenkinek csalódást okoz, különösen magát emlegette ez ügyben Minerva. És közben halmozza azokat amik miatt valóban nem kap mást, csak szidalmat és büntetést.- eddig bírta leteszi vissza a csészét a benne maradt teával együtt, előre dől megtámaszkodva combjain és össze füzi maga előtt az ujjait. - Szerintem nem tudja, nem ismer más eszköztárat arra, hogy hogyan is védhetné meg magát, vagy a többieket, anélkül, hogy szabályt szegne. Nem vagyok benne biztos, de szerintem nem ismeri a szabályok és a törvények azon felét, ami megvédhetné, és az érdekeit képviselné. Csak azt látta, hogy a felnőttek, hogyan szegik meg a saját szabályaikat és hogyan forgatnak ki vele másokat...
