2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Könyvtár (IV. emelet) - Asztalok, tanuló zugok 2019-01-03, 12:07
First topic message reminder :
Asztalok, tanuló zugok
Az iskola könyvtára, ahol igen sok és igen ritka kötetek lelhetőek fel. Hasznos minden diák számára, aki az iskolai órákon túl is fejlődni szeretne, vagy csak magánkutatást végez. A könyvtáros jelenleg: Savannah Elinor Harper
Fejben már azt latolgatom, hogy melyik legyen az első képregény, amit elhozok neki megmutatni. Biztosan nem valami lányosabb, mert az lehet, hogy nem jönne be neki. Inkább majd valami fiúsabbat választok. Nekem sincs olyan sok, de azér a Mama vett nekem párat. Igaz, hogy van pár pónis is, de persze nem azokkal fogok majd nyitni. - Azért lehet, hogy kicsit én is félnék, ha látnék egy sárkányt. Te nem? - abban persze igaza van, hogy az emberek amitől félnek azt hajlamosak még inkább támadni, de azért a sárkányok esetén nem annyira meglepő ez. Példának okául tudjuk, hogy sokkal kevesebb ember hal meg cápatámadás miatt, mint mondjuk,hogy lezuhan a repülőjük, de ettől még félünk a cápáktól, pedig nem is feltétlenül támadnak meg csak úgy akárkit a filmek rémhírterjesztéseivel szemben. Ettől még persze, ha meglátnék a tengerben úszkálva egy hegyes uszonyt kibukkanni a víz felett, hát biztosan inamba szállna a bátorságom. Így lennék egy sárkánnyal is. - Hát lehet... - nyújtom el kissé a szavakat, bár bevallom sosem érdekeltek az olyan szobában ücsörgős játékok. A Mamával néha kártyáztunk, vagy társasoztunk egyet, de igazából sosem ez volt a kedvenc elfoglaltságom. Sokkal jobban szerettem mindig is inkább a várost járni. Sokkal izgalmasabb. - Milyen mumussal? - ráncolom értetlenkedve a homlokomat, ahogyan felpillantok rá a könyvből. Nem nagyon értem, de mivel az itteni világban még sokminden van, amit nem értek, ezért akármiről is lehet szó és persze simán komolyan veszem, amit mond. Persze hallottam már mumusról, mármint magát a szót ismerem, ijesztgetik a gyerekeket vele, de arról sejtelmem sincs, hogy a varázsvilágban a mumums például egy létező lény, amit el is lehet űzni, ha az ember megtanulja a megfelelő varázsigét. Elég fura ez a fiú, főleg ahogyan a családjáról nyilatkozik, de megnyugtató, hogy legalább az anyukáját ezekszerint szereti. Elég fura, hogy nem is hiányzik neki a családja. Én bezzeg mit nem adnék azért, ha anya még élne! - Miért ne? Valaki csak kitépte ezt a lapot és biztosan oka volt rá. Nincs valami kölcsönzési lista, hogy kinél volt korábban a könyv? Bár ide is jöhetett csak úgy levenni és kiszedni azt az oldalt. - hümmögve morfondírozok, de hát utóbbi esetben nem sok esélyünk van előre jutni, de attól még valahol el kell kezdeni a nyomozást. Nem vagyok nagy kutató, de ez most engem is érdekel. Habár gőzöm sincs mi lenne, ha tényleg találnánk egy sárkányt az iskolában. - De szerinted hogyan tud elrejtőzni? - hiszen a sárkányok nagyok, csak nem bújhat el egy szobában, hacsak... Mintha Dany mesélt volna olyasmit, hogy vannak, akik tudnak alakot váltani és persze az első átváltoztatástan órán én is láttam, hogy McGalagony mit villantott a macska alakjával. Az azért elég menő volt!
Azért az elvárom tőle, hogy viselkedjen normálisan mellettem, ha már veszem a fáradtságot és segítek neki. Az én időm sem végtelen, szívesebben ülnék a Gobstone játékom felett, hogy új stratégiákat fejleszthessek ki, de neeem, Albának más tervei vannak én pedig voltam olyan jó kedvemben, hogy felajánljam a segítségemet. Igazán csendben maradhatna egy pillanatra... - Hát jó... - motyogom nem túl sok lelkesedéssel. Nem érdekel továbbra sem miféle képekkel teli kötetet akar megmutatni nekem, de ha ezzel be tudja fogni a száját egy pillanatig és nem kell tovább hallgatnom a Pókmacsó és Cickányember történetét, akkor részemről rendben. - Na ugye. Pontosan erről beszélek. Tuti biztosan bizonyították már a létezésüket, csak előlünk titkolják. Az emberek általában félnek attól, ami nagy és ijesztő, érthető, ha először támadni akarják őket, mintsem megérteni. Sokszor ez a probléma forrása... - vonok vállat. Itt egy pillanatra beugrik anyu és apu egyik veszekedése, ahol ész érvek helyett a támadást választották. Megannyi alkalommal szerettem volna lehalkítani őket, de nem tudtam. Olyankor lehetett volna hasznos az a bűbáj, ami elnémítja a hangokat. Kár, hogy túl kicsi vagyok még ahhoz. Talán hamarosan sikerül megtanulnom azt is. - Pedig nagyon is izgalmas! - cáfolom meg a kijelentését makacsul fintorogva. - Addig nem értheted meg, ameddig ki nem próbálod. - önelégült kis fejjel fogok hozzá a pakolászáshoz megint. Nem tudja mit hagy ki, bár ha nekem kellene megtanítanom a szabályokra, lehet még én is ráunnék félúton és feladnám. - Az attól függ. Vannak dolgok, amikről szeretek beszélni, de van olyan is, amiről nem. És hidd el, a Mumussal eleget beszélgettem már...- szökik ki belőlem valami olyasmi, amit talán nem vele kellene megbeszélnem, ezért is nézek rá meglepett, riadt tekintettel. Remélem hamar elfelejti és nem fog a nyakamon lógni. Nem szívesen beszélek a Mumusomról, aki éjjelente látogat meg. - Anyut szeretem. - rövid, de őszinte válasz. Aput is szerettem annakidején, de annyira ijesztővé vált számomra a jelenléte, hogy jobb szeretik anyu oldalán lenni. Persze a babusgatását továbbra sem szeretem, mert cikinek tartom. - Az iskolában?- lelkesen pislogok fel rá és még hangosabban is szólalok fel, hiába kellene ezt halkabbra fogni. - Szerinted meg tudnánk találni? - reményekkel teli szemekkel nézek rá. A kalandokba azért még én is benne vagyok, főleg, ha nyomozósdit kell játszani. Csak legyen én a főnök és minden szuper lesz.
Ha nem ő lenne itt az egyetlen, aki segíteni tud nekem pakolni és ha nem büntetőmunkán lennék itt, akkor lehet hogy simán hátat is fordítanék neki és úgy lenné vele, hogy én bizony megmondtam apunak, hogy nem lesz könnyű beilleszkedni és igenis járhattam volna valami átlagos mugli suliba is Rómában. Persze úgyse ment volna bele, de attól még igazán a fejéhez vághatnám, ha most itt lenne. - Akkor majd hozok neked egyet és akkor majd meglátod, hogy igazam van! - húzom ki magamat dacosan pillantva rá. Én igenis úgy gondolom, ha én megpróbálom elfogadni a dolgait sárkányokról és hasonló abszurd dolgokról, akkor ő se szólja le a képregényeket és főleg ne Pókembert, aki amúgy is az egyik legmenőbb! Vannak béna szuperhősök, mint mondjuk Zöld lámpás, de azért Pókember mégis csak... Pókember! - De hát, ha sokkal nagyobbak és erősebbek, akkor miért félnek? Jó... végülis tény, hogy félelmetes lehet, ami nagy és ijesztő, amiért aztán bántani akarnák őket. - morfondírozom el és már majdnem hozok valami képregényes párhuzamot, de aztán gyorsan leteszek róla, mert hát úgy se értené, meg ha értené is, akkor is biztosan leszólná, hogy nincs is hasonlóság annyira. Arra viszont már kíváncsian kérdezek, hogy mi az a valami, amit időnként emleget. - Fúj! Ez nem hangzik valami jól. - szökken fel meglepetten a szemöldököm, amikor a játékáról kezd magyarázni. Még hogy szembeköpnek valami undi cuccal... mégis milyen buta játék ez? Biztosan csak a fiúk szeretnek ilyesmit játszani. A Mama azt mondta, hogy a fiúknak vannak olyan dolgai, amiket mi lányok sosem érthetünk meg. Mint mondjuk, amikor a pótapukáim sose voltak képesek kitenni a zoknit a szennyesbe. Gondolom akkor azért játszanak ilyen játékot is, mert nekik annyira nem fontos, hogy hogyan néznek ki. Nekem, ha a szemembe köpne bárki bármit, netán még a hajamra is menne hát lehet, hogy azt kívánná, hogy ott helyben szakadjon le alatta a talaj, mert inkább az, mint hogy szembe kelljen néznie a haragommal. - Én nem szeretek egyedül lenni. Akkor kivel beszélgetsz? Nem szeretsz beszélgetni se? - csodálkozom el, ahogyan kifejti, hogy teljesen jól meg van egyedül is. Ez olyan fura. Én mindig sokkal jobban szerettem mások társaságában lenni. Lehet, hogy ez a származásom miatt is így van. Azért az olaszok és a spanyolok és társasági népek, még ha én első ránézésre nem tűnök annyira egyiknek sem, de köztük nőttem fel, olyan mentalitással, mint az övék. A Mama pedig minden áldott nap hiányzik. Nehéz elhinni, hogy valakinek nem. - Nem szereted a szülidet? - kérdezem meg végül nyíltan. Lehet, hogy nem kedvesek, sőt kifejezetten gonoszak. Volt egy osztálytársam még otthon, Paolo és hát neki nem voltak valami rendesek a szülei. Az anyukája folyton késett délután, az apukáját meg sose láttuk. Egyszer hallottam, amikor a folyosón üvötözött a tanítónénivel, úgyhogy tényleg nem tűnt kedves embernek. - Azt mondtad biztosan titkos a dolog, akkor nem csoda, ha kitépték. Mi van, ha van az iskolában is sárkány? - hajolok kicsit közelebb és súgom oda neki, mintha bárki itt lenne most körülöttünk, aki meghallhatná. Azért ez mondjuk már eléggé izgalmasan hangzik. Ha van egy sárkány az iskolában, aki rejtőzködik, akkor kifejezetten érdekes lenne nyomozásba kezdeni és megpróbálni kideríteni, hogy ki lehet az.
Nem értem különösebben a mugli képregényeket. Van persze olyan is, aki imádja az ilyeneket, de én nem vagyok egy közülük. Én jobb szeretem a Gobstone játékomat és a hozzá kapcsolódó trükkös kis könyveket. Meg aztán a képregény sem különb egy mugli mozinál, ahol csak képek vannak és a te fantáziád sarokba szorul. Ha olvasok is, szeretem, ha az én fejem találja ki a kalandos pillanatokat. - Csak azt, amit értelmetlennek találok. Cáfolj meg!- fintorgom morcos ábrázattal, ha már így kifakadt itt előttem a véleményem miatt.- Azt nem tudtam, hogy véleményt kinyilvánítani tilos.- teszem még hozzá durcásan, miközben az ő felelősségét pakolászom vissza a könyvespolcokra. Ha megmutatná és meggyőzne, talán lenne esélye megváltoztatni a véleményemet, de ahhoz próbálkoznia kell, nem pedig lehurrogni. - Ki tudja. Lehet csak félnek tőlünk.- vonom meg a vállamat. Nem láttam még sárkányt, de a varázsvilágban minden létezik, ergó ők is. Már csak azt kell megértenünk, hogy miért bujkálnak és hol. Egy ilyen kalandra még én is befizetnék.- Nem is próbálkozok.- felelem lazán, őszintén kinyilvánítva az ő igazát. Nem vagyok kedves és ezen nem is tervezek változtatni. Legalábbis most még nem. - Egy golyójáték. A lényeg, hogy van egy vadászod, egy golyó, amivel másokét kell kilökdösnöd a ringből. Ha veszítesz, az ellenfél vadásza különféle trükkökkel lephet meg. Sokszor szembe köpnek egyfajta rothadt folyadékkal. Elég cseles és gusztustalan, ezért kell nyerned.- magyarázom immáron nagyobb lelkesedéssel és meg is állok egy pillanatra a könyvkutatásban. Ez a kedvenc játékom már egy jó ideje és a Roxfortba érkezésemmel azt hittem ellenfelemre is akadok majd, de eddig sehol senki... Ennyire elfelejtődött volna minden idők egyik legszórakoztatóbb játéka? - Nekem a nővérem jár ide, úgyhogy technikailag nem vagyok egyedül. Mondjuk én megvagyok egymagamban is. Neked lehet főbb a társaság, igaz?- nézek rá oldalra billentett fejjel. Ő bizonyára igényli a szülei társaságát, míg én elvagyok a folyamatos viták és csapkodások nélkül. Egy ideig végigaludtam őket, de mostanra már rémálmokként kísértenek. S mintha éjjelente a Mumus is meglátogatna... Anyu azért hiányzik, de tuti nem fogom Alba orrára kötni. - Nézd csak. Itt le is írják, hogy a sárkányok évszázadok óta köztünk élnek. Legalábbis az író szerint, de mintha a következő lapot, ahol bizonyítéka van kitépték volna... Mégis miért? - rándul morcos ábrázatba arcom, amikor a könyből kitépett lap helyét tapogatom végig.
Morcosan ráncolom a homlokomat, amikor ez a könyvmoly fiú képes és leszólja Pókembert, meg a többieket. Még hogy bugyuta név!? Azért látszik rajtam, hogy nem igazán tetszik, amit mond és csak azért nem orrolok meg rá jobban, mert a sárkányos téma legalább érdekes, és más nincs, aki segítsen elpakolni ezt a nagy kupac könyvet, egyedül pedig itt lennék egész délután. Így is nehéz, hogy cipekedni kell, de legalább nem kell annyit keresnem mindennek a helyét, szóval talán egy félfokkal könnyebb dolgom van. - Egyáltalán nem buta nevek! Te mindig leszólod azt, amit nem ismersz? - vágok azért vissza, mert nem tudom megállni, hogyne tegyem. Majd lehet, hogy hozok neki egy képregényt, mert mintha hoztam volna magammal azért néhányat, habár azt hiszem a legnagyobb részül spanyolul íródott. Ez még gondot okozhat, hogy megértse miért is jó ez és ne szólja le csak úgy. - Bújkálnak? Azért egy sárkány elég nagy ahhoz, hogy ne tudjon olyan könnyen elbújni nem? - na jó, ha én szerinte butaságokat mondtam, akkor ez még inkább annak tűnik. A sárkányok nagyok és még repülni is tudnak, akkor meg mégis hogyan tudnak elbújni az emberek elől, hogy ne lássák őket? Ennek így totál semmi értelme! Arra azért megint kicsit elhúzom a számat, hogy unalmasnak tartja azt, ami muglis. Én ismerem mindkét világot és tény, hogy sokkal többet tátom a számat azóta, hogy ismerem a varázslatot, de azért egy jó film igenis elég jó dolog és nem... uncsi. - Nem mindig vagy valami kedves. - nézem azért, ahogyan keresgél a könyvek között. Sejtem, hogy sárkányokról akar mutatni valamit, bár ez is sokkal érdekesebb lenne, ha ténylegesen láthatnék is egyet, de erre gondolom nincs esély. Mármint a Roxfortban se tartanak egy sárkányt a hátsó kertben, vagy efféle. Pedig akkor sokkal hitelesebb lenne tanulni róluk. Már, ha ennek a Bobbynak egyáltalán igaza van és léteznek. - Mi az a Gobstone? - kérdem már megint, mert újfent gőzöm sincs róla, hogy miről beszél. Azért az legalább büszkeséggel tölt el, hogy csodál azért, mert több nyelvet beszélek, meg aztán én már utaztam is és nem töltöttem egy helyen az egész életemet. Pedig mugli voltam ugye és mégis csak nem annyira unalmas az életem. Amit a családjáról mond az viszont őszintén meglep, de nem tudok rákérdezni azonnal, mert megtalálja a könyvet és úgy fest egyelőre szünetel a pakolás. Nem is bánom, rohadt nehezek ezek a könyvek. - Hogyhogy örülsz? Nekem... nagyon hiányzik a Mama és apa is. Szerencsére az unokatesóm is idejár és ő tök rendes. - ülök le vele szemben a földre és kíváncsian nézem a könyvet, amit bőszen lapozni kezd, hogy sárkányos infokat mutasson nekem. Mondjuk ennél most sokkal jobban leköt ő maga. Fürkészem az arcát, mert el sem tudom képzelni, hogy ilyet mondjak a családomról. Voltam már fasírtban a Mamával, de sose mondtam volna olyat, hogy jó távol lenni tőle. Nem igazán értem, hogyan lehet valaki így a saját szeretteivel. Mégis csak a család a legfontosabb!
Sose értettem a lányokat. Még anyuval és a nővéremmel is akad egy-két nézeteltérésem, de csak azért, mert ők a másik nembe tartoznak. Máshogy jár az eszük... Azért néha jó lett volna, ha apa ott van nekem, bár aztán most anyu találgozgat egy fickóval... Ki tudja, talán ő belé szorult némi értelem és majd megmutatja milyen egy igazi férfinak lenni. Példakép nélkül sajnos nehéz eligazodni a világban. Nem mintha bánnám, hogy a Gobstone karrierem mellett nem igazán akad más, ami lefoglalna. Zavartan rázom meg a fejemet. Miféle sületlenségeket hord itt össze? Pókember? A végén eljutunk a Sáskaember és társaiig. - Egyáltalán nem, de elég bugyuta nevek szuperhősöknek.- húzom el a számat. Nem nyert meg most ezzel, bár aztán ha látnám és olvasnám lehet más véleménnyel lennék róluk. Mondjuk úgy alapból nem tartom izgalmasnak, ha csak képeket nézegetek egy könyvben. Ha már lúd, legyen kövér és olvassuk a sorokat, minek a képek? A fantáziánk úgyis érdekesebb, mint egy rajzolt ábra, amiben csak a készítő gondolatai szorultak. Érdeklődve pislogok csak rá, amikor a képzelőerőről beszélünk és azért lassacskán leesik a tantusz, hogy mire érti. Egy "oh" szalad ki a számon csak, de aztán a lelkesedésére ravaszul elvigyorodok nagyokat bólogatva. - Nem-nem, tényleg léteznek! Csak bujkálnak! Tuti tanulni fogunk majd róluk. Itt is tuti akad egy-két könyv, amiben mesélnek róluk. És-és még képek is vannak!- lelkesedek fel rögtön, mert hát azért ez pontosan az a téma, amiről naphosszakat tudnék mesélni. Az ő érdeklődése, -ami nekem már annak számít, ha lelkesedik a téma iránt-, csak még inkább felvillanyoz, így az egyik kupacnál el is kezdek keresgélni pár pillanatra, hátha rábukkanok egy sárkányokkal teli kötetre. - Öhm... Nem feltétlen, de sokszor uncsi.- motyogom a kutatásom közepette, azon nem is filózva, hogy esetleg megbántottam őt a muglizásommal. - Tényleg? Ezt még nem olvastam róluk. Azt tudom, hogy a látásuk 360 fokos szögben mozog, a miénk meg csak 90. Már érthető, hogy miért tudnak figyelni ilyen jól...de a foguk... Milyen mázlisták!- fintorgok savanyúan. Nekünk ugyan a tejfogunk hullik ki és nő helyette másik, de ha az utóbbit veszítjük el, akkor csak a fogorvos tud segíteni rajtunk. - Váo!- őszinte csodálással pislogok rá. Irigylem ,hogy ennyi nyelvet ismer és talán még magamat is ösztönözni akarom most már, hogy valami mást is tanulhassak az angol mellett. Nem akarok uncsi lenni. Több nyelvet beszélni pedig nagyon szuper lehet! - Lehet. De majd a Gobstone karrierem beindulása után fogok utazni!- elhivatottan, már-már büszkén bólogatok saját szavaimra. - Nem igazán. Sőt... Örülök, hogy elszakadtam tőlük.- vonom meg a vállamat lazán, aztán fel is élénkülök, amikor sikerül megtalálnom egy sárkányos könyvet. - Megtaláltam!- emelem a magasba a kötetet büszkén, majd amint tudom fel is csapom valahol a közepe táján. Törökülésbe vágom magam a földön, amiből Alba is könnyen rájöhet, hogy pár percig bizony nem fogunk haladni a pakolással.
Olyan furán gondolkodik a dolgokról! Már eleve nem is értettem, hogy miért jó egy ilyen helyen töltenie az idejét az embernek, de hogy ne értse jók-e a képregények, meg sárkányokról beszéljen, mintha azok léteznének... Hát nagyon fura egy fiú annyi szent! De Dany azt monda, hogy álljak mindenkihez nyitottan és akkor nem lesz gond. Remélem, hogy tényleg igaza lesz. - Mindenfélék! Képregény annyi féle van! De én a szuperhősöseket szeretem a legjobban. Pókembert csak ismered! Vagy Batmant, a Csodanőt, esetleg a Macskanőt? - sorolom a neveket, amik könnyen lehet, hogy számára teljesen kínaiak lesznek, hiszen a varázslók lehetséges, hogy nem olvasnak ilyesmit. Végülis nekem még ez a varázslósdi is teljesen új. Eddig azt hittem efféle fantasztikus dolgok csak a mesékben vannak, de aztán kiderült, hogy úgy kitudok menni egy száguldó autóból, hogy semmi bajom nem lesz. A Mamával ellentétben, akinek nagyon is. - Nem is tudom. Igazából én ezt se tudtam volna soha elképzelni. - mutatok körbe, amiből kezdheti lassan sejteni, hogy mugli származású vagyok, ezért is nem értem, hogy miért beszél úgy a sárkányokról, mintha azok ugyanúgy léteznének, mint mondjuk a macskám. Nem csoda hát, hogy elkerekedik a szemem, amikor ki is mondja, hogy bizony léteznek. - Tényleg? Ugye nem csak szivatsz? - pislognom kell párat, mert azért az már tényleg durva, hogy sárkányokkal is találkozhat az ember. Persze nem tudok róluk semmit, azt sem, hogy rezervátumokban élnek és hogy azért nem olyan gyakoriak, hogy csak úgy belefusson egybe az ember. A szájhúzása viszont már annyira nem tetszik. Mintha gáz lenne a mozi, pedig a legjobb dolog a világon! Gondolom most egy ideig nem mehetek, mert itt nincs a környéken. Maximum majd a szünetben Apucival, talán. - Az baj, ha valami muglis? - még a szó is kicsit idegenül csúszik ki a számon, de azért hallani, hogy kissé bántónak érzem, hogy ezt így fogalmazta meg. Végülis a Mamám mugli és Apuci is az, akkor meg mégis miért állítja be úgy, mintha ez rossz dolog lenne? - Inkább csak nézegettem, de nem nagyon érdekelnek az árkok. Amúgy is el se tudom képzelni mekkora az a tizenegyzer méter. - vonom meg lazán a vállamat. - Engem a tengeri állatok sokkal jobban érdekelnek. Azt tudtad például, hogy a cápáknak újra nő a foga? Elég menő dolog! - bezzeg a miénk, ha kiesik akkor annak annyi. Bár tény, hogy a cápák nem is tudnak rágni a fogaikkal, szóval nem pont hosszútávra tervezték őket, azért is nőnek könnyen újak helyettük. Mindenesetre felkapom a könyvkupacot, amire mutat, de látszik, hogy eléggé szenvedek vele. Nem úgy gondoltam, hogy én fogok cipekedni, hiszen mégis csak ő a fiú, bár ránézésre tény, hogy könnyen lehet, hogy erősebb vagyok nála. - Sajnos nem sokat. Spanyolul igen, de az olaszt nem sokat gyakoroltam, csak most nyáron, meg előtte Apával valamennyit. A nagyszüleim meg franciák, szóval onnan is ragadt valamennyi, de nem onnan se sok. - közben lepakolom a leközelebbi helyre a könyveket, mert hát kezek megszakadni és hagyom, hogy elkezdjen visszapakolni, én meg addig legalább kicsit kifújom magamat. - Az se olyan gáz, hogy nem voltál sehol. - vágom rá gyorsan, mintha amúgy annak kellene lennie, miután eleve még csak tizenegy éves. - És neked is hiányoznak a szüleid? - kérdezem tovább könnyed csevegő hangon, bár azért egy pillanatra mintha látszana egy csepp gondterheltség, ahogyan átsuhan az arcmon. Hát igen, a Mama hiányzik jobban, hiszen vele már sosem találkozhatok és erre mindig rém fájdalmas gondolni.
A lányok annyira bonyolultak! Próbálom én azért megérteni a kifakadását, de mi lenne akkor, ha csendben elfogadná a büntetését aztén mehetne tovább a dolgára. De nem... Neki óbégatnia kell és megzavarnia az igen fontos tevékenységemben. Ám legyen, Alba. Most nyertél. - És miféle képregények? Van azokból egyáltalán jó? - vonogatom szemöldökömet kérdőn pislogva rá. Azt tudom, hogy sokan olyan gyorsan pörgetik végig a lapokat, mintha csak a képeket néznék, de a sztorit és a szövegbuborékokat kihagynák... Ez történik, nem igaz? Lustáknak talán pont jó.- Hidd el nekem, sokkal jobb, amikor a saját fejedben képzeled el a leírottakat. Mégis kinek lehet nagyobb fantáziája, mint neked? - tárom szét karjaimat, amikor a nyilvánvalót jelentem ki. Én mindenesetre imádok olvasni, persze a többség a Gobstoneról szól, de az is számít! - Nem! Az igazi sárkányok. Nem is tudtad? Léteznek! - nézek rá elképedve. Úgy néz rám, mintha én lennék a buta, pedig ennek pont fordítva kellene lennie.- Egyszer voltam moziban talán... Nem az én világom... Annyira...Muglis.- húzom el a számat nemtörődöm lazasággal. Amióta a varázsvilág megnyílt előttem, mással se tudtam foglalkozni csak a benne lévő érdekességekkel. - Kiolvastad végül? Vagyis... megpróbáltad olvasgatni? A tenger egész érdekes. Tudtad, hogy a Mariana árok közel 11 ezer méter mély? - kezdek bele egy számomra érdekes ténybe. Nem vagyok oda a természetért, de minden érdekel, amiről kevés szó esik. Mint például a Mariana árokról és annak legmélyebben élő lényeiről. Annyira fura, hogy azt, amit még nem ismerünk, úgy kezelek, mintha a világ legérdekesebb témája lenne. A rosszcsont tréfája tetszik, egész szórakoztatónak hangzott és valószínűleg ha ott lettem volna jókat nevettem volna a helyzeten. Most is vissza kell fojtanom a kacagást, amikor látom mennyire ügyetlenül lépked a könyvek takarásában. Az egyik könyvessornál megállok, lepakolok pár könyvet, aztán elveszem a legfelső kötetet Alba tornyáról, hogy azért kiláthasson. - Nem kell messze vinni. Legalábbis ezek a könyvek úgy tűnnek...D és K a kezdőbetű... De lehet van W... Az a könyvtár másik oldala. - bökök magam mögé, ahol csak úgy tornyosulnak a könyvespolcok és szinte végtelennek tűnnek a sorok. -Azta... Meddig tartott mire mindezt megjegyezted? Tudsz is olaszul? - kérdezek vissza mielőtt még bólogatva adnék választ a kérdésére. - Igen, angol vagyok. Az egész életemet itt éltem le. - felelem kissé drámaian, pedig még csak most töltöttem a tizenegyet, nem számít az annyira fénykornak. A társalgás közben azért kezdem kipakolászni a könyveket betűrendi sorrendbe.
Igaz, ami igaz, én tehetek róla, hogy ez történt, de nem igazán viselem jól a büntetést akkor sem, ha dolog egyébként jogos, szóval jah nincs okom kiakadni, de közben ez jelenleg nem nagyon érdekel. A súlyos könyvek pakolása meg végképp átok, mert hát nem szokásom túl sokat olvasni, főleg nem ilyen vaskos darabokat. - Nemár, persze, hogy olvastam könyvet, bár jobban szerettem, amikor anya olvas nekem, de tudok olvasni! Mondjuk a képregényeket jobban. - vonom meg a vállamat, mert hát azokban sokkal kevesebb a szöveg, több a kép és úgy általában sokkal érdekesebbek, mint egy olyan, amiben annyit írnak, hogy egy oldal után is úgy érzed már, hogy kifolyik a szemed és azt se tudod, hogy valaha vége lesz-e egyáltalán. Aztán, ahogy magyarázok az orrom alá tol egy könyvet, ami szintén elég hosszúnak tűnik így elsőre és nehéznek is, de... - Sárkányok? Mármint mesebeli, hercegnőelrablós sárkányok? - nézek rá furán, hogy miért is kellene nekem sokat olvasni olyan lényekről, amik nyilvánvalóan csak kitaláltak és nem léteznek. - És persze van képzelőerőm, mondom, hogy szeretem, amikor anya olvas, de egy kicsit azért jobban szeretek moziba járni. Te nem szereted a mozid? Ott minden annyira látványos! - és hát sokkal érdekesebb, mint egy könyv. A könyvet csomó ideig olvasod, bezárva egy szobába, de a mozi... A mozi az hangos és csodás dolog! Imádom a filmeket. Meg hát sokkal jobban szeretem a dolgokat inkább magam felfedezni. - Tudod kaptam egyszer egy könyvet Apucitól a tengerről, de neki is megmondtam, hogy sokkal izgalmasabb odamenni és megnézni magam, mint hogy arról olvasgassak. - vonom meg végül a vállamat, hogy megértse miért is nem vagyok annyira oda a könyvekért. Persze nyilván sárkányokkal ezt nem tehetem meg, hiszen mégis hol nézhetnék sárkányt igazából? Maximum a moziban ugye, de sokminden más esetén érdekesebb odamenni, felfedezni magam, mint hogy könyveket nyálazzak csak azért, hogy ott leírják mit is látnék, ha megnézném rendesen. - Tudom, hogy úgy kellett volna, de hirtelen ötlet volt. - mosolyodom el végre már szélesebben, hiszen úgy fest tetszett neki a kis tréfám, még ha nem is sült el jól és miatta kénytelen most nekem segíteni könyveket pakolni, de azért a kezdeti morcos nézés ellenére egészen szimpatikus srácnak tűnik igazából. Na persze nem fogom megérteni, hogy miért jó a könyvtárban üldögélni... önként, de nem lehetük mind egyformák, meg hát gondolom okkal van itt ez a hely, akadnak akik szeretik, még ha ez számomra érthetetlen is. - Azt mind egyszerre? - kerekedik ki a szemem, de végül megpróbálok alányúlni és egyensúlyozva utána vinni az adag könyvet. Bevallom azt hittem, hogy majd ő fog cipekedni, végül is ő a fiú, még ha nem is tűnik valami erős alkatnak. - Ugye nem kell messze vinni? - pillantok ki a kupac mögül látványosan szenvedve és kissé imbolyogva. Tényleg nem is értem mit gondolt az a srác, hogy majd egyesével fogok itt köröket futni a könyvtárban, mire mindent elpakolok? Tisztára emberkínzás! - Ez elég bonyolult. Apukám olasz, a Mama pedig spanyol, de közben ide jár a féltesóm és az unokatesóm is, mert hogy neki meg az apukája angol és tanár itt. Elég zűrös a családunk. Te angol vagy ugye? - a neve alapján legalábbis annak tűnik, bár én meg külsőre nem igazán vagyok olasz. Ezt persze Alex igykeszik minél többször a fejemhez vágni. Néha úgy érzem egyszer azt is hozzáteszi majd, hogy igazából nem is vagyok Apuci lánya, pedig a Mama nem hazudna ebben és biztos vagyok benne, hogy Apuci nem vett volna magához, ha nem lenne benne egészen biztos, hogy a lánya vagyok.
Sosem értettem a lányokat igazán, ezért is zavar, hogy ekkora nagy hűhót csinál a büntetőmunkájából. Bizonyára ő rontott el valamit, aminek most meg kell innia a levét. Ahelyett, hogy itt sipánkodna, tényleg neki állhatna, mert ha tovább húzza az időt, itt fog állni naplementéig… Annak se én, se a felfedezetlen Gobstone trükkjeim nem örülnének. - Sosem olvastál még egy könyvet? - őszinte meglepettséggel kerekednek el szemeim, aztán nézek végig rajta hitetlen hümmögésekkel. Tehetetlenségemben gyorsan körbenézek a könyv kupacon, majd az egyik ismerős borítóval burkolt kötetet emelem fel és tartom az orra alá. - Sárkányokról szól. Azt ne mondd, hogy téged még sosem érdekeltek a sárkányok. A könyvekben nagyon-nagyon sok minden le van írva és nagyon is érdekes, ha van képzelőerőd. Neked van? - továbbra is tartom a könyvet neki, ha akarja nyugodtan lapozgassa át, de az teljességgel elfogadhatatlan, hogy ósdi stílussal hurrogja le a könyveket. Jó… Én se olvasok rengeteget, viszont sok mindent tanulhattam a Gobstone történetéről és “ősi” trükkjeiről hála a könyveknek. Számat elhúzva nyugtázom a murfundi stílusát a kézrázásunk közepette, ezért rá is szorítok a törékenynek vélt kezére az ártatlannak tűnő nem tetszésem jeleként. Simlis kis mosollyal engedem el kezét, aztán összefont karokkal hallgatom a meséjét, ami így elsőre is nevetésre késztet. Hangosan hahotázgatok egy ideig, aztán nem létező könnyeimet törölgetve bólogatok neki a kérdése elhangzása után. - Segítek. De csak azért, mert a kísérleted viccesnek tűnt. Legközelebb talán csak ajándékozd oda valakinek névtelenül és nem kell azon aggódnod, hogy legbuksz. - csóválom meg fejemet továbbra is rókás ravaszsággal mosolyogva, majd a Gobstone könyvemet leteszem valami biztonságos helyre és végül feltűröm az ingem ujjait. - Fogd meg azt a kupacot és kövess. - emelek fel egy torony könyvet és indulok el a sorok közé. Mindeközben a címeket olvasgatom, hogy lássam mi hova tartozhat. Egy könyvtárban amúgy is téma szerint van lebontva minden ABC sorrenbe, nem lehet ez annyira nehéz. Sajnos még nem tanultam olyan varázslatot, amivel egyszerűsíthetném ezt a “büntetést”, s egy Vingardium Leviosa aligha segítene most rajtunk. - Mondd csak, Alba. Honnan érkeztél? A vezetékneved nem hangzik angolosnak. - pillantok hátra rá amennyiben jön utánam a korábban említett kupaccal a kezében.
Hát nem valami kedves azt meg kell hagyni, de ha egyből elkezdenék ellenségesen viselkedni vele, azt hiszem azzal nem mennék sokra. Nem tehetek mást, kénytelen vagyok kicsit visszavenni a saját hirtelen stílusomból, különben még arra sincs esélyem, hogy a segítségért kérjem, pedig azt muszáj, különben ki tudja meddig kell itt egyedül robotolnom és ahhoz igazán semmi kedvem sincs. - Pedig ezt biztosan nem tudom halkan végigcsinálni. Rettenetesen nehezeknek tűnnek. Nem is értem miért kell ennyit írni... bármiről is. - húzom el a számat, morogva még egy sort szinte csak magamnak, mert úgy látom, hogy őt annyira nem érdekli a problémám. Bár úgy fest az igen, hogy miért kerültem ide. El kell döntenem, hogy mi a fontosabb. Kell a segítség, vagy meg akarom tartani magamnak. Arra is van esély, hogy kiteregeti, bár ha itt ücsörög a könyvtárban, akkor minden bizonnyal nem az a nyílt és barátkozós típus, különben nem lenne egyedül. Ennek fényében, tehát nem nagyon van kinek tovább adni, ha el is mondom neki az igazat. - Hm... oké, benne vagyok. - bólintok végül egyet és végül a kezét is kiveszi a zsebéből, hogy felém nyújtsa. Na jó, bár eléggé unalmas könyvmolynak tűnik, de lehet, hogy hasznomra lesz még. - Alba Maroni, szintén rémesen örvendek! - direkt teszem hozzá és nyomom meg kicsit azt a rémesen szócskát, hiszen nem épp a legbarátibban indult ez a beszélgetés, amikor először rámszólt, hogy maradjak csendben, mert zavarom. De csak egy kis odaszúrás ez, épp annyi, amennyire rajta is látszik, hogy azért nem segít szívesen, csak bizonyára úgy gondolja, hogy tényleg jobban jár, mintha azt hallgatja, hogy hangosan puffannak a könyvek, én pedig látványosan szenvedek, sóhajtozok és nyögdécselek a súlyuk alatt. - Ki akartam próbálni a rókázó rágcsát, csak nem magamon. Nem tudtam mennyire szimulál igazi rosszullétet. Szóval odaadtam a padtársamnak óra előtt... Végülis hatásos volt, csak nem vették be, hogy nem tudtam mire jó, a hülye meg beköpött. - vonom meg a vállamat. Na ja, pedig mondtam neki, hogy jó lesz, megúszhatja a nap hátralévő részét, én meg szívesen elkísérem a gyengélkedőre, de inkább a személye elleni komoly támadásnak vette a dolgot és nem tudtam meggyőzni, hogy ne mondja el a tanárnak az igazat. Szívás. Persze én azért váltig állítottam, hogy semmi közöm hozzá. - Akkor segítesz? - pillantok rá, majd a könyvekre, mert a kupac még mindig nem lett kisebb és magától biztos, hogy nem is lesz. Nem tudom, hogy ő mit olvasott eddig, de minden bizonnyal ha már az első héten az iskola felfedezése helyett a könyvtárban múlatja az időt, akkor gondolom baromi fontosat. Mármint számára, mert nekem nem nagyon tudna olyan könyvet mutatni itt, ami érdekes lehet. Nem vagyok valami nagy könyvrajongó. Ha az adott darab még ilyen nehéz is, akkor meg aztán főleg.
Jobban örülnék, ha nem kellene a lány kifakadását hallgatnom és mivel az orromat is a könyvembe dugtam már, eléggé irritáló tényező az ő magas hangjával. Oda is lépdelek hozzá, hogy kérdőre vonjam és legalább megpróbáljam csendre bírni, ha már ennyire nagy galibába rángatta magát, hogy ide küldték büntetőmunkára. Mit ne mondjak... Nem irigylem őt a könyvkupacok miatt.-Azt gondoltam, hogy nem dísznek rakták le ide neked... Jó munkát, csak egy kicsit vedd lejjebb a hangerőt. Ez mégicsak egy könyvtár.-hüvelyk- és mutatóujjammal próbálom demonstrálni a "kicsit" szócskát, már amennyire ő érteni fog a szép szóból. Szeretnék még több tudást elsajátítani abból a könyvből, de az nehezen fog menni, ha valaki itt lábatlankodik majd körülöttem. -Miről van szó? Egy feltétellel segítek, hogy mindketten hamarabb szabaduljunk a másiktól... Ha elmondod az igazat és nem csak azt, hogy: nem is az én hibám.-ráncolom homlokomat kicsit és vágom zsebre kezeimet, amíg várom az őszinte válaszát. Nem szívesen segítek, de ha ezzel magamon viszont tudok, akkor állok elébe. -Bobby Delight, amúgy. Örvendek... Partner..-nyújtom is felé egyik kezemet. Hangomból azért leszűrheti, hogy nem vagyok túl boldog a találkozásunkat illetően, viszont ha őszinte velem, akkor erre a pár percre tekinthet ránk partnerekként. Alapból jobb, ha sietünk, mert nem akarom, hogy ennek az egésznek híre menjen... A végén visszajut anyu fülébe egy ilyen, abból könnyen félreértések születhetnek.
Úgy tűnik, hogy ez a feladatmegoldás nem lesz olyan egyszerű, mert a srác hiába tűnik el, aki leosztotta a melót, megjelenik egy másik, akit azt hiszem láttam már talán órán is és akkor az évfolyamtársam lehet, meg hát hasonló a magasságunk is. Felszökken a szemöldököm, amikor még be is szól, pedig hát van nekem épp elég bajom már önmagamtól is, nem kell még piszkálódni is. Már csattannék fel, hogy úgy istenesen kiosszam, hogy nem igazán fair a földön fekvőbe még bele is rúgni, de végül sikerül visszafognom magamat, mert hát... sokkal több értelme lenne, ha segítséget kérnék. Nem ismerem ezt a fiút, úgyhogy gőzöm sincs, hogyan lehet rá hatni, ezért úgy kell taktikáznom, hogy önszántából akarjon segíteni nekem. - A hajam köszöni szépen jól van, csak ezt a sok könyvet kell elpakolnom. - biggyed le a szám kicsit, és a méretes könyvkupacra pillantok. Ahogy látom nála is van egy, de nagyon remélem, hogy nem találja ki, hogy annak is keressem meg a helyét. Nem vagyok hajlandó többet megcsinálni annál, mint amit muszáj, tehát csak azokat rakom el, amiket feltétlenül kell, mert az a prefektus akárkicsoda azt mondta. Vagyis hát azokat kellene elpakoltatnom mással, mert nekem aztán baromira nincs hozzá semmi kedvem. - Az egész egy félreértés volt, igazából nem is az én hibám. - vonom meg a vállamat, de azért egyelőre bővebb információval nem szolgálok neki, ha nem akadéskodkodik nagyon, hogy mindenképpen mondjam el. A tekintetem viszont a könyvkupacra siklik, amikor ő is arra néz és hát igen attól félek, hogy azok a könyvek tényleg elég nehezek és abban se vagyok teljesen biztos, hogy elbírom-e őket. Aztán persze ott a probléma, hogy nem is gondoltak bele, hogy mi van akkor, ha valaki mondjuk szédül azokon a magas létrákon. Én mondjuk nem, de szédülhetnék! - Figyeeelj csak... Segítesz nekem? Legalább egy kicsit. Akkor előbb kész lennék és nem zavarnálak az... olvasásban. - jesszus, dög unalmas lehet ez a srác, ha magától itt ücsörög a könyvtárban és olvas. Én eddig még be se tettem ide a lábamat, ő meg ezek szerint önként vállalja és azért morog, mert biztosan megzavartam. Viszont, ha innen nézzük, akkor ő is jól járna vele, ha segítene, mert akkor előbb készen lennék, nem kellene hallgatnia, hogy látványosan szenvedek a feladat és a könyvek súlya miatt és nyugodtan olvasgathatna tovább. Persze azért nagyon szépen, kérlelően nézek rá még pluszban, azon kívül hogy érvekkel próbálom alátámasztani, hogy miért lenne neki is érdeke, hogy mielőbb készen legyek.
Sokat kér az ember, ha egy kis csendre vágyik csak? Morcos szemekkel emelem fel fejemet a könyvemből. Épp a legizgisebb sorokat olvastam újabb Gobstone technikákról, de valami fülsüketítő cincin hang megzavarja a nyugodt pillanataimat. Nekem se kell több, összecsapom a kötetet, felpattanok a székemről, majd játszi könnyedséggel kerülöm meg a padot. A hónok alá csapom könyvemet és úgy robogok a bejárathoz, ahol egyik évfolyamtársam durcáskodik. Azt hittem, ha bekerülök ebbe a suliba, akkor könnyebb dolgom lesz és nem kell a muglik sírásait hallgatnom állandóan. Meg azért apuéktól elszakadni sem volt annyira rossz, legalább csendesebbnek mondhatók az éjszakáim. Leszámítva a mai napot. A mai nap egyáltalán nem csendes. -Hé! Mi bajod van? Mire fel darálod úgy a szavakat, mint egy masina?- állok is meg előtte és szorítom őt a sarokba kérdésemmel. Most szépen elmondja mi baja, vagy elhúzhatja a csíkot valahová máshova, mert én nem vagyok hajlandó hallgatni a picsogását. -Meghúzták a hajadat vagy mi?- sose értettem a lányokat. A nővéremet sem értem a mai napig. Annyira érzékenyek és rettentő könnyen kimutatják az érzéseiket. Nem véletlen, hogy ők sírnak többet a fiúknál. Ott állok előtte addig, ameddig normális magyarázattal nem áll elém, csak aztán a fejembe pattan a helyzet hátterének válasza. Arcom rögtön gonoszkás mosolyba vált, majd könyvemet a hátam mögé húzom és csalafinta képpel teszek pár lépést közelebb hozzá.-Hát persze. Büntetőmunkán vagy. Hogy sikerült elérned rögtön az első héten, hogy a könyvtárba száműzzenek? Ugh... Nehéz könyveknek tűnnek.-sandítok le a kupac várra, amiből aztán egy igazi erődöt tudna építeni magának.
Azért ez tökre szemét dolog! Nem csináltam semmi rosszat és persze bevetettem a meghalt a mamám kártyát is, de semmi! Tényleg olyan szörnyű, ha kicsit megviccelsz valakit? Az egész úgy kezdődik, hogy nem is az én hibám! Az egyik háztársamtól kaptam rókázó rágcsát. Azt mondta, hogy jól fog jönni, ha mondjuk dolgozatot kell írni, vagy feleli kell, mert akkor csak bekapom, rosszul leszek és megúszom a bajt. Csak hát az van, hogy nem szeretek rosszul lenni és nem bíztam meg benne teljesen. Más persze, ha mondjuk teleeszed magad sütivel és utána leszel rosszul, mert akkor előtte nagyon jól érezted magad. Akkor megéri, na de csak úgy süti nélkül... Szóval agyaltam egy ideig és végül arra jutottam, hogy jó lenne, ha látnám ennek a cuccnak a hatását, mielőtt kipróbálom. Mivel csak egy adagot kaptam, nem volt más választásom, mint odaadni valakinek, szóval az egyik ebédnél lenyúltam egy muffint és annak a közepébe rejtettem a szajrét és odaadtam a padtársamnak még óra előtt. Hát fenemód rosszul lett már egy falattól is szegény. Ez mondjuk azt jelenti, hogy én tuti nem fogom kipróbálni. Ennyit igazán nem ér egy dolgozat megúszása. Viszont a professzor, a tetejében a házvezetőm, az a csúcsos süveges nő szigorú tekintettel, asszem McGalagony megkérdezte tőle, hogy mi történt és másnap már közölte velem, hogy megnézték a maradék muffint és hogy ilyet igazán nem szép dolog csinálni. Persze próbáltam kidumálni magamat, hogy én se tudtam, hogy mástól kaptam a muffint, csak rendes akartam lenni, de valahogy nem vette be az öreglány. Pech! - Ezt tuti még megírom Apucinak és nem fog neki tetszeni! Nem lehet csak úgy gyerekeket dolgoztatni! - morranok rá arra a nálam idősebb diákra, valami prefektusra, vagy kire aki szépen beterelget a könyvtárba és még azzal is megfenyeget, hogy ha nem viselkedek jól, akkor itt marad és végig fogja nézni, ahogyan megcsinálom a feladatot. Ez végképp nem tetszik, mert akkor még csak pihenni se lehet közben. Elhúzom hát a számat. - Jól van, megcsinálom. - vetem oda, de persze amikor hátat fordít csak úgy felnőttesen kiöltöm a nyelvemet. Azért nekem is vannak elveim! Aztán a hatalmas kupac könyvre pillantok, amit állítólag nekem kellene elpakolni, még hozzá kézzel, mert hát még nem tanultunk olyan varázslatot, amivel menne és egyébként is a munka a lényeg. Micsoda hülye dolog ez. A régi suliban sose történt ilyen. Oké volt rá példa, hogy behívták a Mamát, de mindig elsikálta a dolgokat és sose kellett büntibe mennem. Itt meg olyan baromi komolyan veszik magukat, hogy rémes! Állatok neki tologatni azt a bazi nagy létrát. És mi lenne akkor, ha mondjuk tériszonyos lennék? Senki se kérdezte meg, hogy nem vagyok e tériszonyos! A létre pedig magas, akár le is eshetek róla. Ez így még veszélyes is! Tudi, hogy megírom Apucinak és nem fog neki tetszeni, hogy ilyemi is van ebben az iskolában.
- Mondjuk, nem lehetsz annyira hibás, ha eleve ebben az életszemléletben nőttél fel – szólalok meg, ezzel kimondatlanul is felmentve Alisont az eddigi tettei alól. Mármint, ő inkább csak nevetett, de akkor is Jenkinsék mellett állt. Egyszerűen csak nem ismerte a másik oldalt. Mondjuk, ugyanez nem mentség a szememben Noah esetében. Ő simán csak egy tuskó. Azt azonban már nem teszem hozzá, hogy titokban mindig is szerettem volna annak a csapatnak a tagja lenni. A végén még hülyének nézne a vágyaim miatt és azok alapján, amit az exéről mesél, lenne is alapja a dolognak. - Arra még nem gondoltál, hogy neki pont ez kellett ahhoz, hogy beinduljon? - nevetem el magam enyhén gonoszkásan. - A hozzá hasonló srácoknak általában csak a szája nagy, de egyébként lehet, hogy nem minden testrésze működik megfelelően, ha érted, mire célzok – teszem azért még hozzá egy cinkos kis mosollyal az ajkamon. Nem vagyok gyakorlott a témában, de tudom, miről beszélek. Tizenhat éves vagyok és szűz, de nem komplett hülye és igenis érdekelnek az ellenkező nem tagjai, még abban az esetben is, ha eddig senki felé se nyitottam megfelelően. - Mármint, nyilván látott valamit, ami teljes mértékben felhúzta és te pont kéznél lettél volna. Talán pont az egyik volt barátnőd állt a rendelkezésére a kis incidens után. Gonosz vagyok? Hát, soha életemben nem állítottam magamról, hogy egy földre szállt angyal lennék. De Alison igen naiv, ha ez az eshetőség eddig még nem jutott eszébe magától. Azok a lányok nem véletlenül tartoznak Jenkins sleppjéhez. Kellenek oda, hogy mindig legyen kit elkapnia, ha pont rátör az a valami, ami a pasikra rá szokott jönni a lányok láttán. Esélyes, hogy a szőke lány elutasítása után perceken belül már Beth és Jasmine karjaiban kötött ki. - Mindig lehet rosszabb – vetek egy bölcs pillantást a lány irányába. Igen, amikor azt hiszi az ember, hogy ennél rosszabb már nem is jöhet, folyamatosan megcáfolja valami ezt a feltevést. - Amikor elsőben szándékosan fellöktek a folyosón és kinevettek, én is ezt mondogattam magamnak – folytatom, miközben lepacsizok vele. Jó érzés, hogy ő legalább képes nyitni azok felé, akiket eddig elítélt vagy kinevetett. - De a következő húzásuk már durvább volt – fejezem be a mondandómat. Mára már nem igazán piszkálnak, bár kerülöm is őket, mint a forró vasat, ami az igazat illeti. Nem szeretnék okot adni nekik arra, hogy belém kössenek. És azt se szeretném, ha Alison miattam válna célponttá. Még lenne esélye arra, hogy elfelejtsék a dolgot és békén hagyják, de ha nyíltan szembeszáll velük úgy, hogy szerény személyemmel barátkozik, abból semmi jó sem sülhet ki. - Nem is tudom – túrok némileg gondterhelten a hajamba. - Pitonhoz kellene mennem – nyomom meg az utolsó szót egy szigorú pillantást mellékelve mellé. - Én pofoztam fel azt a kislányt és egyébként is, nem szeretném, ha a szüleid erről értesítést kapnának. De, ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor elkísérhetsz. Viszont az igazat fogom mondani – hagyom végül rá, a következő szavai pedig kellemes melegséggel töltenek el legbelül. - Hát, köszi – mosolygom rá zavartan, miközben a kijárat felé veszem az irányt. Nagyon nem szeretek zavarba jönni mások előtt, szóval igyekszem úgy tenni, mint akit annyira nem is érdekel ez az egész. - Parancsolj! - tárom ki az ajtót, majd engedem előre. Azért örülök annak, hogy legalább vele barátságot köthettem. Kell a fenének Jenkins és a hülye bandája!
(Nagyon szépen köszönöm a játékot, szerintem ők ketten igazán jóban lesznek )
- Igen, az aranyvér mindenek felett.. – Vallom be kényszeredetten, úgy vélem így utólag, hogy számomra is nagyon kényelmes volt, hogy nem kellett megküzdenem a már létező klikk figyelméért. Ez a csapat azonban, amely könnyedén vett fel soraiba, ugyanolyan egyszerűséggel vált meg tőlem. Mintha egy demokratikus szavazás lett volna, hogy már nem illek oda. Nem tudom eldönteni, hogy Jasmine és Beth csupán ketten beszélték meg, hogy Noah mellé állnak, vagy a többi fiúval, lányokkal, egy nagyobb kiközösítés célpontja vagyok. Mindegy, bárhogy is legyen, a lényegen nem változtat. – Én nem utasítottam el, csak meglepődtem, meg pont egy moziban? Ám nem hagyta, hogy bármit megbeszéljünk, felpattant, elviharzott, másnap pedig már kaptam a hidegzuhanyt. – Rázom meg a fejemet, inkább ő utasította el a kapcsolatunkat. Nem tudom, hogy milyen lányokkal szokott dolga lenni, lehet, hogy csak valami trófeának kellettem. A nevem lehet, hogy húzóerő, vagy hogy nem volt még senkim. A csókolózás az egy dolog, az egészen kellemes volt, de tovább ilyen rövid idő alatt nem is jutottunk, számomra ez éppen elegendő volt. – Oh, ennél rosszabb aligha lehet. Legalább van valaki, akivel összetarthatok. Ragaszkodom hozzá. – Nyújtom pacsira a kezemet, el kell hinnie, hogy nem csak azért teszem, hogy önzetlenségből kiálljak mellette. Most nekem is szükségem van szövetségesekre. Alex ugyan egy évvel alattam jár, tehát jó néhány órán külön vagyunk, de szerencsére elég gyakoriak az évfolyam összevonások, ahol gyakorlati feladatok vannak, vagy olyan események, versenyek, ahol nagyjából nem sokat számít, hogy ki hányad éves. A klubhelységben és a nagyteremben pedig még ennyire sincsen jelentősége. – Akkor.. elmegyünk Pitonhoz, vagy vissza a klubhelységbe? Még maradhatunk egy kicsit együtt, ha gondolod. Vagy.. mára zárjuk sorainkat? – Amint megfogja a kezemet, és vissza is kapja, akkor csak gyengéden a vállát paskolom meg. – Tudom, hogy nem kedvelnek téged sokan, de csak mert nem ismernek. A szép külső amúgy is sok irigyet fakaszt. Ne törődj velük. – Egy kicsit még számomra is antipatikus volt, de azt gondolom, hogy csak mert véla vér folyik az ereiben, ez leküzdhető, csak beszélgetnünk kellett. Várakozóan pillantok hát rá, most döntsön ő, hogy mi legyen velünk.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ja. Értem – biccentek egyet Alison szavai hallatán. Nekem nem sok vitám volt a süveggel, szinte rögtön a mardekárba küldött, én pedig mit sem sejtve rohantam oda, széles mosollyal az arcomon. Dany erről nem teljesen világosított fel annak idején, de szépen lassan rájöttem a dolgok mibenlétére. - Tényleg ennyire nem mindegy, melyik házba osztanak be? - teszem fel a kérdést, hiszen hallottam én már ilyesmiről, de nem igazán értem, miért számít annyira, hogy ki melyik háznak a tagja. Valami ostoba, aranyvér mániának tudom be ezt is, hiszen olyan hú, de nagy jelentősége nem lehet. - Ó, láttam már ilyet – csillan fel a tekintetem. Nem mindenkivel klikkesednek ugyan a felsőbb évesek, de Alison és a barátnői esetében nyilván meg volt az a plusz, ami ehhez kellett. - Gondolom, a családneved már bőven elég volt ahhoz, hogy a figyelmüket élvezd – jegyzem meg. Nincs a hangomban rosszallás, szimpla megállapítás ez csupán, semmi több. A nagy múltú családok elsőseit felkarolják és segítik, megvédik őket, ha nem kerül rangján aluli társaságba. A többi meg boldogul, ahogy tud. Ha tud. - Szerintem ez Jenkinstől várható húzás volt – közlöm Alisonnal a gondolataimat. - Ő az a típus, aki nem tűri az elutasítást, de tényleg. Hallottam már róla ezt-azt, szereti, ha uralkodhat mások felett. Még annak ellenére is tisztán átlátom a helyzetet, hogy csak tizenöt éves vagyok. A fiúk azért engem is érdekelnek, nem is kicsit. Ha annak idején Dany nem lép közbe, már rég túl lennék az első csókomon is. Sőt, ha nem loholna állandóan a nyomomban és nézne csúnyán mindenkire, aki csak a közelembe jön, barátom is lenne. Az évfolyamtársaim többségének már van kapcsolata, én pedig vélaszármazékként egyedül vagyok, mint a kisujjam. Rohadt irritáló, mit ne mondjak, bár a válogatásom se tesz jót a helyzetemnek. Evvan. - Látod, én is így gondolom – mosolyodom el szélesen, amikor arról beszél, hogy nincs bennem semmi gyűlölni való. Jól esnek a szavai, még abban az esetben is, hogy tudom, nem ismer annyira, hogy ezt magabiztosan kijelenthesse. - Nem lehet az annyira rossz – szólalok meg. Én kifejezetten élvezném, ha körbeugrálnának, van hozzá tehetségem. Mindig is szerettem volna egy nemesi család tagja lenni, hercegnőként élni és olyan tagja lenni a mardekárnak, akit megbecsülnek. Mindenkinek szidom Jenkinset és a bandáját, de – lássuk be – szívesen tartoznék egyszer közéjük. Nekem viszont nem módszerem átgázolni másokon, hogy szimpatikus legyek a szemükben. - Hát, nem is tudom – vetek egy bizonytalan pillantást Alison irányába. - Igazán rendes ez tőled meg minden, de nem szeretném, ha emiatt hátrányba kerülnél. Már így is piszkálnak, ha pedig megtudják, hogy kiálltál mellettem, még jobban rád fognak szállni – vetem fel a gondolatmenetemet. - Talán az lenne a legjobb, ha most egy kicsit a háttérben maradnál. De köszi, hogy felajánlottad, igazán rendes tőled – fogom meg egy pillanatra a kezét, majd úgy kapom el, mintha égetne. Oké, az ilyen gesztusok határozottan nem az én asztalom. A fiúkkal sokkal jobban kijövök, Alisont pedig eddig teljesen más oldaláról sikerült megismernem.
- Még az elején. Veszekedtem egy nagyot a süveggel, aki valamiért a griffendélt akarta volna. A szüleim biztosan ki is tagadtak volna. – Emelek elgondolkozva egy aprót a vállamon. Alexandra is tudhatja, hogy már gyakran a beosztásnál elkezdődik a klikkesedés a nagyasztalok között. Mindenki olyan fergetegesen szokott tapsolni, amikor egy pici elsős pottyan közéjük, mintha ő lenne majd a leendő iskolaelső, vagy tudomisén. Mivel Jasmine és Beth is velem együtt kerültek a mardekárba, de már ott ültek, hivogattak magukhoz. – Mellénk csapódott pár idősebb mardekáros, az akkori másod és harmadévesek, valahogy így kezdődött. – Visszakérdezhetnék, hogy nála mi volt a recept, ám sejtem, hogy ezzel a stílussal nem is kérdés. Furcsállom, hogy nem cseréltek le még rá az egykori barátnőim, vele biztosan jobban megértetnék egymást, igaz, ezt kizárná ez a bizonyos véla származás. – Eddig nem volt rá szükség, hogy szembeszálljak velük. Jól megvoltunk. Nem is értem.. – Ráncolom a homlokomat, Noah valahogy bekattant, lehet, hogy most jött rá, hogy akar tőlem valami komolyabbat, ami nekem még eszembe se jutott. Na nem most jöttem le a falvédőről, tudom, hogy ez felmerül idővel, csak nem tudtam, hogy máris, ilyen korán. A barátnőim pedig talán irigyek voltak rám, vagy.. úgy vélték, hogy hülye vagyok, hogy nem dobtam be magamat, és nem akartak Noah-val szembemenni, egyszerűbb volt engem kirakni a bandából, megszégyeníteni. – Nincs mit. Nincsen benned semmi gyűlölnivaló. Máskor is szívesen. – Jelzem mosolyogva, hogy én magam is barátnők hijján vagyok most, simán benne lennék, hogy együtt lógjunk olykor. Neki azért ott a családja, akik még mindig úgy hiszem, hogy törődnek vele a fagyizó kapcsán, az én szüleim viszont igazi rabszolgatartók. – Nem tudom. Lehet, hogy még az iskolából is kivennének, magántanítót fogadnának mellém. Tudod, én lennék a királylány a toronyban. Akkor inkább a halál. – Rázom meg a fejemet, aranyló ticseim szinte szétcsapják az arcomat, ki is kell fésülnöm a szemem elől őket a mutatóijjaimmal. – Akkor mit szólsz, ha eleve Pitonhoz megyünk, és ketten vállaljuk be? Akkor hátha eloszlik a büntetőmunka, talán még pontlevonást sem kapunk a beismerésért. – Kacsintok oda játékosan, aztán megmarkolva a válltáskámat elindulok kifelé a folyosón. Itt már járnak páran, a szükség szobája előtt ugyan éppen senki, de már a fordulóból is hallunk hangokat. Bátorítóan intek, hogy menjünk csak.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Húh... hát erre nem számítottam – nyögöm ki Alisonra meredve, aki pont az imént értett egyet velem valamiben. - Bár, nyilván neked is megvoltak a magad indokai – ismerem el némi habozás múltán, amikor valamennyire igyekszem beleélni magam az ő akkori helyzetében. - Mégis miként kerültél közéjük? - teszem fel a következő kérdést, ami leginkább érdekel. Fogalmam sincs arról, Jenkins miként válogatja össze a bandája tagjait, de az, hogy valaki aranyvérű legyen, alapkövetelmény nála. Sárvérű, félvér nem keveredhet közéjük, még véletlenül sem. Nem állítom, hogy még egyszer se szerettem volna közéjük tartozni, de azt nem azért kívántam annyira, hogy másokat szekálhassak. Népszerű szerettem volna lenni. A külsőm egyértelműen megvan hozzá, de a hátterem már hagy némi kívánnivalót maga után. - Nem mindig ez a legjobb megoldás – mutatok rá, hiszen ezzel csak azt érte el, hogy gond nélkül ellene fordultak a régi barátai. Látták, mennyire passzív, így őt is olyasvalakinek könyvelték el magukban, aki támadható, könnyű ellenfél. Mert Jenkinsnek ez a módszere, a gyengébbek bántalmazása. - Ha néha szembeszálltál volna velük, akár csak szóban is, ma nem lennél ebben a helyzetben. Kétszer is meggondolták volna, hogy beléd kötnek-e. Volt egy fiú, azt hiszem... - ráncolom a szemöldököm, kissé elgondolkodva. - A nevére nem emlékszem, de ő kivált a bandából és nem piszkálták utána. Vagyis, én nem hallottam róla – csóválom meg végül a fejem, hiszen elvégre bánthatták, de tényleg nem jutott el a híre a fülembe. Esetleg csak azért nem tették, mert fiú? Igazán bunkó dolog nemek alapján megkülönböztetni az embereket, de engem már ez se lepne meg annyira. Akik másnak a származásával dobálóznak, a középkorban ragadtak, ennyire egyszerű az egész. - Köszönöm – vetek felé egy hálás pillantást, amikor egy törölközőt terít a nyakamba. Nem sok lány barátom van, elvégre utálnak, ki nem állhatnak, ennek pedig a vélaságom az oka. Vagyis, az ezáltal okozott kisugárzásom. Lehet bennem valami, ami elhajtja őket, én pedig nem is szoktam sok energiát belefektetni abba, hogy megkedveltessem magam. Alison számára se lehet könnyű velem egy légtérben lennie, de ez vagyok én. A velem született tulajdonságaimat képtelen vagyok levetkőzni magamról. Néha ez igen kiborító tud lenni. - Nekem nincsenek még terveim – nyögöm ki kissé kétségbeesetten, hiszen jövőre kezdem a hatodik évfolyamot és még sehol se tartok fejben. Daniel bezzeg ilyen idősen nagyjából már képben volt azt illetően, milyen szakot szeretne választani magának. - Az egyetlen, amiben jó vagyok, az a bájitaltan – vallom be töredelmesen. Ő nem láthatott csillogni, hiszen idősebb nálam, de tényleg jól teljesítek Piton óráin. - Mit tennének, ha ellent mondanál? - kérdem kíváncsian, hiszen mindig is érdekeltek az aranyvérű családok kulisszatitkai. - Kitagadnának? -[/b][/color][/i] pislogok kíváncsian Alison felé. - Menjünk – fogom meg a lány felém nyújtott kezét, majd felhúzom magam. A törölközőt ledobom a nyakamból, elvégre arra már aligha lesz szükségem. A kezem is rendben van, hála Alisonnak. - Csak kellett egy kis idő, amíg megnyugszom annyira, hogy a tanárok elé állhassak – adok magyarázatot arra, miért is jöttünk ide. - A büntetőmunka ígyis-úgyis elkerülhetetlen – sóhajtok egyet gondterhelten, miközben fejben számolni kezdek. Ha anyám értesítőt kap róla, annak egy rivalló lesz a vége, ami jobb esetben is utánam lebeg, miközben a fülembe üvölt. Apámtól nem kapok, mert mugli. Még jó. Ha kettő kergetne egyszerre, tuti elsüllyednék szégyenemben.
- Ez így van, és.. így utólag visszanézve nem volt szép tőlem. – Adok neki igazat. Ha nem is bántottam másokat, az is bántás, ha nevetek, vagy csak hagyom, hogy más szenvedjen. Akkor ezt nem gondoltam komolyan, hülyéskedésnek tűnt, s most, hogy mindez rajtam is csattan, már átérzem, mit is gondolhattak rólunk a többiek. Sosem késő változni, abban pedig Alex hangsúlya segít rátalálni az igazságra, hogy az lett volna az okos megoldás, hogy még azelőtt kilépek, mielőtt én kerülök a célkeresztbe. Sajnos az ember a saját kárán tanul. Viszont még most sem tudok szembeszállni Noah-val, vagy a két egykori barátnőmmel, inkább elkerülöm őket. – Nem. Kimaradok inkább. – Nem túl elegáns megoldás ez sem, ám az otthoni parancsolgatás mellett itt nem akartam beleállni további konfrontációkban. Próbálok inkább magam lenni, a karatére, a számmisztikára koncentrálni, azok legalább boldoggá tesznek. Alex viszont furcsán gondolkozik, nem véletlenül vagyunk mardekárosok, nem elvárt a hősiesség. Így is van elég bajom, mostanság inkább igyekszem bőven elkerülni egykori barátnőimet, Noah-t pedig főleg, ami igen nehézkes, lévén a közös órákon, de még a nagytermi étkezéseknél is esélytelen, hogy ne találkozzunk. Alex nyakába egy puha törölközőt teszek, hogy ha meg akarná törölni az arcát, akkor megtehesse ezt úgy is, hogy mondjuk ha kiborulna, akkor ne érezze magát feszélyezve így eltakarva az arcát. Valóban nem túl szimpatikus, ám vagyok annyira józan, hogy tudjam, ez a véla vér miatt van így. Ráadásul én a belső békét tanulom, nem vezethet tévútra valaki származása. – Akkor hol? Jó, ha vannak elképzeléseid. – Azon kapom magam, hogy hajlamos vagyok mindennel egyetérteni, ám ez nem abból fakad, hogy ennyire bárány lelkületű lennék. Szeretek ténylegesen támogatást nyújtani, ezt már korábban is megtettem, tehát félreismer, ha azt hiszi, hogy mindez bűnbánat miaért passzív voltam mások szekálása nyomán. – Az is. És remélem nem. Nyilván kénytelen lennék belemenni... ők a szüleim, mit is tehetnék, Fawley vagyok, aranyvér meg minden. -És mégis, legbelül reménykedem, hogy félre fogják tenni ezeket az ósdi, elavult hagyományokat.. Nem zavar, hogy kérdezget, mert végre van valaki, akinek nem kell megfelelnem. Sőt, valahol mintha hasonlítanánk is, hogy ennyire ki vagyunk rekesztve. Ez jellemzően komoly összefogások alapja. – Na jobban vagy? Meddig várjunk? – Kérdezem a kezemet nyújtva, hogy felsegítsem, nem vagyok az az egy helyben félős alkat, bár az utóbbi időben tényleg én is erre kárhoztattam magamat. Ám ketten.. többek vagyunk!
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Azt hiszem, ez ismerős – biccentek egyet Alison szavai hallatán, habár én akkor se jönnék össze azzal a köcsöggel, ha ő lenne az utolsó ember a földön. Vélaként azonban nekem is jutott abból, hogy tartanak tőlem az ellenkező nem tagjai. De valóban ez lenne az oka annak, hogy alig-alig szólítanak le? Jó, ezt nem tudhatom, talán a személyiségem a gond. Kevésbé kellene harapósnak lennem és szinte máris tapadnának rám a srácok. Ha érdekelnének. - Vajsör! - vágom rá derűs képpel. Szeretem, de igazság szerint sokkal jobban örültem volna valami erősebbnek. Úgy tűnik azonban, hogy a Szükség szobája se támogatja a fiatalkorúak alkoholfogyasztását, szóval ezzel kell beérnem. Különben is, ki menne le Roxmortsba italért, ha itt is megkaphatná ládaszámra? Nem, ezek szerint a kastély titkos rejtekeinek is vannak korlátaik. - Már megbocsáss, de Noah bandájának a tagja voltál és elég szépen nevettél, amikor másokat piszkáltak – mutatok rá a tényekre. Szerinte talán csak vicces volt és a többiek miatt nevetett, de azok számára már kevésbé mulatságos, akiket céltáblaként használtak. Nem csoda hát, hogy elsőre azt hittem, Alison egy követ fúj velük és egymagában is kiállhatatlan. - Védtél te már meg valakit valaha, akibe belekötöttek? - teszem fel a kérdést, hiszen a mardekáros banda tagjaként nyilván beleszólása is volt a dolgokba. Esetleg a lányok csak díszként lettek volna ott, hogy a fiúk megmutassák, bárkit megkaphatnak? Vagy miként működik az az önkéntes csapat? Mindenkinek megvan a maga szerepe, de Noah kezében minden döntés? - Ezt valahogy sejtettem, de nem igazán könnyítik meg a helyzetem – ingatom meg a fejem, miközben ujjaimmal a vajsörös üveget markolom. Kellemesen meleg és az a pofon is már annyira távolinak tűnik. - Gondolom, lassan te is kezded felfogni, hogy nem a legjobb érzés úgy átsétálni a klubhelyiségen, hogy közben összesúgnak a hátad mögött vagy ujjal mutogatnak rád. A beszólásokról pedig inkább ne is beszéljünk – teszem még hozzá mosolyogva. Igazság szerint megszoktam, hiszen bőven volt erre alkalmam. - Ha tehetném, átkérném magam egy másik házba. Nem vagyok biztos abban, hogy máshol nem hallottak még rólam, de a hugrában például kevésbé érezném magam ufónak. Ott talán még boldog is lehetnék, hiszen Dany is oda jár. Eszembe jutott, hogy beszélek vele, állítsa le Noaht, de valóban ezt szeretném? A végén még a visszájára sülne el az egész és ő ütné meg a bokáját, nem az a görény. Daniel pedig prefektus és most készül az egyetemre. Egy balhé igen könnyen tönkreteheti a terveit. Főleg abban az esetben, ha Jenkins-ről van szó. Meg amúgy is szeretem én megoldani a problémáimat. - Engem nem érdekel a fagyizó – vonom meg a vállam. - Nem ott képzelem el a jövőmet. Nem kizárt, hogy egyszer ott kötök majd ki, de jobban szeretnék a mágikus világban elhelyezkedni. A továbbtanulást illetően nem sok ötletem van, nincs még egyetlen pálya sem, amely különösebben érdekelne. Talán méregkeverő, mert bájitalból jó vagyok, de nyilván az kevés lesz oda. Talán csak az alapképzést teszem le és majd lesz valami alapon veszem a nyakamba a világot. Elvégre, számtalan lehetőséget tartogat számomra még a jövő. - Hát ez rohadt unalmasan hangzik – forgatom meg a szemeimet. Nekem se álmaim helye a cukrászda, de kissé talán mégis jobb, mint ami Alisonnak jutott. - Gondolom, akkor már kiszemeltek neked valakit, nem igaz? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Mármint, ha ennyire abba az irányba szeretnének terelni... Van jegyesed? Ebbe lehet, hogy most nagyon beletenyerelek, hiszen nemrég szakított a pasijával, ráadásul igen csúnya körülmények között, talán érzékeny még a témára. Ettől függetlenül el lehet jegyezve valakivel, sok olyan lány van az iskolában, akinek kiszemelt egy fiút a családja és mégis van barátja. Ez nem szokott gond lenni, amíg a házasságra sor kerül. Ha a lányok ellenkeznek, akkor merülnek fel a problémák. Nem irigylem őket, de mindegy.
- Nem is tudom.. Olyan magabiztos volt, és kezdeményező. A legtöbben azt hiszem félnek megszólítani, mintha embert ennék. – Vélekedek én is szájhúzva. Engem nem az töltött el undorral, hogy mit várt tőlem Noah. Sokkal inkább az, hogyan kezelte azt, hogy talán még kicsinek tartottam magamat az ilyesmihez. Egy moziban legalábbis mindenképpen. Bárki odanézhet, és különben is, én a film miatt mentem oda. Szerencsére Alex is hasonló állásponton van, de túlságosan galamblelkű vagyok, hogy az egykori páromat szidjam. Különben sem érnék el vele semmit, már nem vagyunk együtt. És volna értelme? Aki kedveli, úgysem nekem hinne. Aki meg nem, nos annak meg kár erősködnöm, magától is tudja, hogy mire képes a bandavezér. Szerencsére nem kell jobban belemennem, Alex se most jött le a falvédőről, pedig még nálam is fiatalabb. – Mit iszunk? – Nézek érdeklődve hátra, az üveg cimkéjéről semmi sem jut eszembe. Nem vagyok egy nagy iszogatós, de olykor lecsúszik valami finom édes. Ingatom is a fejemet, valóban nem ismerem az unokatestvérét, főleg nem a hugrabugban. Holott őket aztán szokta bőven szidni Noah, de ha idősebb, netán egyetemista, azokkal nem mer kötekedni. – Nekem nincsen gondom a félvérekkel, és a muglikkal sem. Nem minden mardekáros aranyvérű, vagy annak megszállotja. – Csóválom a fejemet. Más dolog hülyéskedni, vagy annyira komolyan venni magunkat, mint mondjuk a szüleim teszik. Ők valóban rémesen háklisak a származásukra, engem is úgy akarnak nevelni, mintha a tizennegyedik században élnénk. Otthon nem is merek lázadni, csak itt az iskolában tudok eltérni a tanításaiktól, s önmagam lenni. – És ettől lennél korcs? Milyen idejétmúlt elgondolás. Hidd el Alex, nem ezért csúfolnak. Inkább irigyek rád. Ha nem véla lennél, akkor találnának rajtad mást. – Én már csak tudom, számtalanszor hallottam, hogy Jasmine és Beth valakit a tulajdonságaik alapján osztályoztak. Még abba is belekötöttek, ami tényleg semleges, mint mondjuk milyen szinű az illető pulcsija. Ha sárga, akkor csak madárfos lehet. És még sorolhatnám. Eleve a mentalitásuk ilyen kifacsarodott, amivel nem lehet mit kezdeni, még nem kaptak elég pofont az élettől. – Sajnálom, hogy így érzed. Én lehetőséget látnék benne, hogy majd egy idő múlva átvegyem a fagyizót. Most érdemes megtanulnod az alapokat. – Nevetgélve, de azért mégiscsak sajnálkozva tárom szét a kezemet, hát bizony ennél nagyobb baja ne legyen, mint hogy körbeuralják. – Oh, nem, anyáéknak sok pénze van, és lényegében mindent megkapok, csak ez a minden az, amit ők úgy gondolnak, hogy megérdemlem. Így a nyári munka szóba sem jöhet, otthon kell ülnöm, hímezni, éneket tanulni, zongorázni. Csoda, hogy leengednek a kertbe a formagyakorlataimat elvégezni. Edzőtábor persze kizárt..
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Valahogy nem áll szándékomban kimenni innen, hiszen ez az egyetlen olyan hely, ahol Dany vagy valamelyik tanár nem talál ránk egykönnyen. És igen, itt is szándékozom kivárni a vihar végét, hiszen általában mindig ide jövök, ha valami hülyeséget teszek. Nem sok példa volt eddig arra, hogy lebuktam volna a Szükség Szobájában. Ha kell van kaja és innivaló is, baj már nem lehet. Talán ide is költözhetnék, nem lenne hülyeség. - Hát ez kifejezetten undorító – húzom el a szám szélét, habár Jenkinstől kitelik az ilyesmi. - Már megbocsáss, de mit ettél rajta eddig egyáltalán? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, miközben lehuppanok egy kényelmes fotelbe, ami szinte azonnal meg is jelenik, amint kigondolom magamban a dolgot. - Nem egy szerethető figura, ami az igazat illeti és még csak nem is néz ki jól. Szerintem – vonom meg végül a vállam, mert hát ízlések és pofonok, mint tartja a mondás, de nekem nem kéne. Persze, okozhatja ezt az ellenszenvet az is, hogy engem kifejezetten szeretett piszkálni és szeret is, a mai napig. Szóval utálom, amióta csak rám szállt. Hogy ez mikor is volt konkrétan, arra nem emlékszem, de már első évfolyam óta tart a dolog. Mindenesetre, nem faggatom Alisont a történtekről, neki valahogy hamarabb elhiszem, hogy nem történt semmi, mintha Jenkins bizonygatna az ellenkezőjéről. - Daniel Paisley, hugrabug – felelem, miközben egy ital terem a kezemben, én pedig iszom is belőle rögtön egy kortyot. Ha Alison szeretné, akkor fel is bonthat egy üveget a sarokban álló kompániából, amely szintén az imént bukkant fel. - Nem hiszem, hogy ismered, felsőbb éves és hát... - újabb vállvonás, hiszen Dany is sárvérű, szóval aligha gondolom úgy, hogy a lány ismeretségi körébe tartozna. Alisont ugyan nem ismerem személyesen, csak a bandát, akikkel lógott és bizonyára megszólták volna, ha ilyen alakokkal haverkodik. Nem, Jenkins barátnője nem állhat ám szóba akárkivel, különben nem lettek volna együtt. A szőkeség talán még nem is ítél el annyira minket, mint Noah. Ki tudja. - És az apám mugli – fűzöm még hozzá. - Ja, és ne felejtsük el az egyetlen rokonomat se, aki sárvérű és ide jár. Nem túl jó ajánlólevél mardekárosként, nincs igazam? - mosolyodom el keserűen. - És igen, a felmenőim vélák, anyám családja aranyvérű, de ő kvibli. Gondolom, ezért tartanak korcsnak. Azért egy pillanatra elcsodálkozom a lány kérdésén. Már miért ne lenne ez büntetés? Egész nyáron fizetés nélkül melózni nem pont álmaim netovábbja, ami az igazat illeti. Gürcölhetek ingyen, hurrá! Mosogatás, felszolgálás, hajnali kelés, rohangálás. - Igen! - vágom rá szinte habozás nélkül. - Napi 8 órában álldogálhatok a pult mögött és vigyoroghatok, holott a hátam közepére kívánnám őket legszívesebben. Ráadásul, Rómában! Tudod te, milyen az olaszok? - forgatom meg a szemeimet. - Látnak egy szép lányt és mennek a bókok. Nem mindegyikük tolakodó, de akadt már példa arra, hogy valamelyik hazáig követett. Apám gyorsan be is szólt a rendőrségnek – borzongok meg egy pillanatra az emlékek hatására. Hogy én mennyire féltem akkor! Dany persze azonnal kiment volna hülyére verni a tagot, amelyiknek van képe egy 14 éves kislányt molesztálni, úgy kellett apámnak visszatartania. Azóta szerencsére nem gyakran vagyok a pultban, csak ha nagyon kell az ember. - Te még nem voltál nyári munkán? - teszem fel kíváncsian a kérdést. Vajon mivel telhet a nyári szünet egy aranyvérű számára?
Amikor végre a Szükség szobájában vagyunk, akkor tudok válaszolni, mert addig végig hátrafelé sandítok, nem követ-e minket valaki. Alex azt javasolta, hogy ide jőjjünk, ami egyben csapda is, hiszen nem mehetünk ki, amíg el nem ül a vihar. Aztán lehet, hogy csak túlidegeskedjük a dolgot, mert a tanároknak nincsen idejük egy többezer diákot számláló iskolában mindennek utánajárni. Azért jobb félni, mint megijedni. – Ha még nem tudsz róla, akkor lehet, hogy előbb-utóbb a füledbe jut. – Felelem lemondóan. Ha én magam is terjesztem, az nem túl jó irány, de ha tőlem tudja meg, akkor legalább felmérheti, hogy tényleg nem igaz. Míg ha Noah vagy a barátai harsogják tele a mardekár tömlőceit, akkor még rosszabbul jöhetek ki a dologból. – Elmentünk moziba, és valamire rá akart kényszeríteni, amire nemet mondtam. Aztán másnap már úgy állította be, mintha én akartam volna, és meg is tettem. – Még mindig nem mondom ki, hogy mi is történt pontosan, és ha lehetőségem van rá, akkor nem is fogom. Valahogy nem így képzeltem a dolgot elsőre, ráadásul Noah-t is komolyan félreismertem. Nem vagyok az előítéletek rabja. Nem gondoltam, hogy csak mert mardekáros, és hogy nagyszájú, bánt másokat. Ha meg is tette, igyekeztem tompítani a dolgok, kamaszos hülyéskedésnek beállítani. Álszent dolog, hogy akkor fogtam csak fel, amikor velem is megtette. És elgondolkoztató, hogy hány lány volt, akivel így elbánt már korábban. Vagy jobb nem is belegondolni? – Ki az unokatestvéred? – Kérdezek rá, mert hirtelen nem is tudom, hogy kik a prefektusaink. Nem szoktam tilosban járkálni, mardekárosként pedig Piton nem ad pontlevonást, vagy büntetőmunkát, de attól még a prefektusok léteznek, más házakat igyekeznek büntetni. – Hát csak megússzuk valahogy. Csak mert vélák a felmenőid? – Ráncolom a homlokomat. Mondjuk valóban kissé pimasz az ábrázata, de a varázslat miatt érzem így. Vagy vigyem el helyette a balhét? Ha őt régóta piszkálják, mi a garancia, hogy ez valóban békénhagynak egy idő után, ha sosem védem meg magam? Viszont ha egyszer tényleg visszaütök, akkor félő, hogy komoly büntetést kapok. Ha megmosta az arcát, akkor előkészítettem neki a kötszert, és Ferula varázslattal be is kötözöm a kezét. Mivel a varázslat eleve gyógyító, elég csak pár órán át viselnie az öklén, aztán alig fog látszani. Addig lehet, hogy maradnunk kéne. – A gond az, hogy sokakat piszkálnak, ebben lelik örömüket. Azt mondod amúgy, hogy fagyizó? Ez tényleg büntetés lenne? – Kérdezek vissza szélesedő mosollyal. Hát ki nem szereti a fagyit? Az édességek között dolgozni nem lehet olyan nagy gond.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
)
Ruci 