2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxfort Expressz-nek vannak rendhagyó indulási időpontjai is, amióta bevezették az egyetemi szekciót. A felnőttektől már nem várható el, hogy csak szeptember elsején, vagy június harmincadikán közelkedjenek az iskola és az otthonuk vagy éppen London között ingázva. Egy fülledt nyári éjszakához érkezett történetünk, amikor is a 9 és ¾-ik vágányról 23 óra 59 perckor indul járat. Hogy maroknyi hőseink miért éppen ezt az időpontot választották? Mindenkinek meglehet rá az oka, így jött ki a lépés a programjukat illetően. Ráadásul az időpont extrém volta miatt nem is tömött a vonat, minden fülkében van legalább egy szabad hely, na és persze megvan az az egzotikus hangulata a dolognak, hogy éjszaka, sötétben vonatozik az ember. Még Nox is kiér a peronra, megtalálja a helyét. Ugyan ő nem roxfortos diák, ám már többször is járt az iskolában, s most is megvan rá az oka, hogy mit keressen a vonaton, amely időben el is indul. Kalauz ezúttal nincsen, sem pedig büfés boszorkány, ám egymással beszélgethetnek, amíg ki-ki megtalálja a helyét. A szünidő már régen tombol, nyár közepét írunk, Gina otthona a Roxfort maradt, hiszen az iskola az egyetemisták miatt nyárra sem zár be, maradhatott is a saját hálókörletében a Griffendél toronyban. A legtöbben már ismerik egymást minimum arcról, de aki még nem, hát itt az alkalom, hogy most ez változzon. A vonat halkan zakatolva süvít bele az éjszakába, egyenlőre minden üzemszerűen működik.
//Határidő: június 28 csütörtök, éjfél//
Szerző
Üzenet
Harry.Potter.
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-24, 18:16
Amíg meg nem hallottam a furcsa hangokat a hátam mögül, addig a különös vésettel voltam elfoglalva, próbálva megfejteni, mi lehet az, és hogyan működik. Már épp szóra nyitottam a számat, hogy beavassam Shannáékat a titkomba, mégpedig hogy tudom, mi történt volna abban a megtörtént jövőben, amiben mi nem élünk - hogy elmondjam, szerintem vérmágiára lesz szükség, mert láttam egyszer Dumbledore-t használni azt - amikor meghallottam magam mögül a különös hangokat, és már csak arra lettem figyelmes, hogy Shanna párszaszóul beszél. - Hé, te tudsz... - a mondat vége azonban bennem rekedt, amint megláttam, mi folyik odakint. Azonnal Shanna mellé siettem pálcával a kézben. - Finite Incantatem! - volt az első próbálkozásom a köztünk lévő fal semlegesítésére. Ha ez sikerült, ha nem, volt egy másik ötletem is, amivel a segítségére lehettem. - Descriptio! Transportus veno! - kiáltottam, és igyekeztem a másolatomat a ködfalon kívülre összpontosítani, hogy segíteni tudjon Jakenek, hiszen látni láttam, mi és hol történik előttem, de a mágikus fal kérdéses volt, hogy megakadályoz-e. Ha nem, és sikerültek a varázslatok, akkor a másolatom azonnal Jake segítségére sietett, és megpróbálta lefegyverezni a támadót.
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-22, 23:04
Tükörország
A sötét jelenés nem hagy alább, s én továbbra is szüntelen érdeklődéssel figyelem, talán már egy részemet önként hozzá is kötöttem. Nem tudom, de elménk kapcsolatban áll, s biztos vagyok benne, hogy ezzel senki más nincs így az egybegyűltek közül. S mégis, ajánlatom süket fülekre talál, egyetlen lélek méltat válaszra csupán, az, akiért mindez zajlik, az az entitás, akinek kegyelmébe óhajtok férkőzni. S most, most valami olyasmit kér, mely még jómagamat is gondolkodóba ejti... Mérlegelésre késztet. A tényállás tehát az, hogy egy időhurokban ragadtunk, melyből nyilvánvalóan nincs kiút, egy marék diákra én legalábbis nem szívesen bíznám a tömény örökkévalóságot. Egyetlen esélyem van hát a túlélésre, ha maga a Teremtő létforma visz ki innen, mely azt kéri, áldozzam fel neki egyetlen földi szerettem, kihez bár nem kötődök, emberi érzelmeket táplálok iránta... Valóban ez lenne a feladat? A szubjektív helyes, az én valóságom? Legbelül érzem, hogy igen, mégis motoszkál bennem némi zavarodott kétely... Ekkor azonban betolakodót észlelek. Nocsak... A szőke leányzó próbál tudatomba férkőzni, igazán bájos, de meg kell hogy ütközzön a pszichémet védő szilárd pajzsban, cserébe hagyok neki egy üzenetet, annak ellenére hogy itt áll mellettem. Csak hogy tisztázzuk kettőnk kapcsolatát. ~ Odabent jobb, ha nem kutakodsz, kedvesem. - még talán egy mentális mosolyt is küldök felé, amennyiben ez lehetséges, azonban láthatja, hogy támadó szándéknak nyoma sincs bennem. Eszem ágában sincs nyílt színen támadni, már csak azért sem, mert zseniális ötletem támadt. A kép mint egy önműködő puzzle áll össze bennem, s nyer végleges alakot. - A leányzónak igaza lehet, talán már a kezdetek kezdetén el kellene kezdenünk puhítani. Mondjuk készülhetnénk neki valamiféle különleges... Ajándékkal. - ejtem ki, már-már vidáman, holott kaján énem toporzékolva nevet. Nem csoda, hisz konkrét kép él a fejemben: a diákok megidézik a nimfát, aki egy különleges meglepetés fejében átadja a függőt szerény személyemnek, aki szintúgy ezen világ megteremtőjének. S hogy ebben mi a csel? Az ajándék. Jobban mondva áldozat. Egy szem unokaöcsém, Cody.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-21, 13:56
Kell néhány perc, mire összeszedem magam. Mire ismét képes vagyok gondolkodni, és odafigyelni a többiekre. Nem, nem zuhanhatok most össze. Letörlöm a könnyeim, és mély levegőt veszek, jelezve, hogy ismét harcra kész vagyok. Hallgatom Luna anyukáját, az Indiana Jones figurát, és az apámat is. - Valahogy legyőzzük ezt a Sötét valamit. Mindent rendbe hozunk. Nem adjuk fel, ha kell újra és újra megpróbáljuk legyőzni! Csak így kerülhetünk ki innen. - talán a túlzott fiatalságom, és hevességem szól belőlem, de nem fogadom el, hogy csak egy dobásunk van. Amíg élünk, és lélegzünk addig esély is van. Újra kell próbálni, nem adhatjuk fel csak úgy. Nem törődhetünk bele ebbe. Én sosem fogok. Noha meglehet az itt lévők már sokaktól hallhatták ugyanezt, de én komolyan is gondolom. Luna mellé lépek és a tekercsre koncentrálok. Hátha felfedezek benne valamit. - Sosem gondoltam volna, hogy hiányolni fogom Dany locsogását. Általában mérhetetlenül idegesít a srác. De el kell ismernem, hogy most jól jönne a tudása mágiatöriből, legendákról... sajnos az enyém kritikán aluli ilyen téren. - Cody pontosan tudja, hogy máskor se alszok csak pont mágiatörin... Ellenben a sötét nimfa, és a megidézése új gondolatot ébreszt bennem. - És, ha a nimfánál a megidézés módjában volt a hiba? Az efféle lények elég érzékenyek. Nem mindegy, hogyan fogunk hozzá. Én azért tennék egy próbát. Hátha nyerhetünk tőle valami lényeges információt. - oké a mágiatöri nem az asztalom, sokkal inkább a gyógynövénytan, állattan, bájitaltan, átváltoztatástan, elemi mágiák... bármi ami értelmes logikus tudományokhoz köthető. Minden esetre ez a Gonosz erő vagy nevezzük akárhogy, ami idehozott minket nem fogja feladni, így folytatni kell egy védekező varázs létrejöttét, így egy fél lépésre ellépek Lunától, és folytatom a megkezdett műveletet, hozzáadva saját gyógyító erőm. Ha már bajban vagyunk, akkor legalább a sérüléseink gyógyuljanak gyorsan. Csak most, hogy befejeztem a védővarázst, most nézek Codyra, és valahogy a tekintetem a kezére vetül, amibe nemrég én kapaszkodtam túlságosan is. - Ne haragudj, nem volt... direkt...- tény hogy nem igazán uraltam az érzéseim. Most viszont igyekszem jóvá tenni, és a gyógyító erőmmel eltüntetni a zúzódást a csuklójáról...
//Természetes gyógyító: 5. szint: Súlyos, majdnem halálos sérüléseket képes begyógyítani, ha elég gyorsan kezeli az eset után. Kisebb karcolások szinte azonnal eltűnnek, heg nélkül. Egyszerűbb betegségekre immúnis, mint megfázás stb.//
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-20, 15:18
Jake & Griff & Harry
Nem szereti azt mondani, hogy megmondta, de ő megmondta. Bár elhihető, hogy ő is sokkal jobban örülne annak,ha nem mondta volna meg és ne lenne igaza. De sajnos Harry már csak Harry és az ő élete már csak ilyen, ezt kell elfogadni. Jake pedig siet, hogy leérjen, és érzi, hogy ő lesz a következő, ezért is akarna együtt lenni a többiekkel, hogy ne egyedül lepje meg valami, de úgy fest, nem sikerül elég gyorsnak lennie sem elég szemfülesnek, vagy egyszerűen csak a fal, ami felvonódik közöttük, elvonja a figyelmét egy pillanatra, és ez éppen elegendő jelen pillanatban. Hallja a hangot maga mögött, és csak ekkor fordul meg. Bármennyire is meglepő lehet, egy fikarcnyi félelem sincs benne. Sose tartott a haláltól, talán pontosan azért, mert ismeri a Függöny másik oldalát, így most sincs benne halálfélelem, vagy rettegés attól, hogy meg fog halni. Hátat fordít Shannáéknak meg a falnak, és mire a srác mondata végére ér, már szemtől szemben állnak. Jake szemei egyből a tőrre pillantanak, amiből látja, hogy bizony vér kezd el folyni, és azt is érzi, hogy nem érez ő maga semmit, azaz még nem lett volna szabad belevágnia. Elméletileg. Persze ezen nagyon lamentálni se kedve se ideje nincsen, és mivel ez a furcsa alak sokkal inkább sötét mágus, minthogy valamiféle szellem lenne, ezért nincs más hátra, mint előre és valamiféle párbajba vagy harcba bocsátkozni. - Csak ne oly sietősen. - mondja, miközben mintha megadásra emelné a kezét, de közben villan a pálca a kezében és valami erősebb kaszabolós, robbantós átokkal próbálja meg kiverni a srác kezéből a kést/tőrt, és ezzel a lendülettel ugrani is utána, hogy elkapja, ha mást nem, akkor pedig a srácon taszajtson egy hatalmasat, nekilökve a falnak, és megkezdődjék közöttük a dulakodás, meg a harc, Jake célja pedig ebben egyértelműen az átkozott tárgy megszerzése.
Felmérjük a terepet, amennyire a tudásunkból telik, hiszen mindketten Auror szakosak vagyunk, de ettől függetlenül nem teljes értékű aurorok még, tehát nem hibátlanok és nem csalhatatlanok. - Igen, nagyon úgy tűnik. Talán százfülével, talán teljesen mással, de most már tisztán emlékszem, hogy ott volt és valami nem stimmelt vele. - válaszolom neki Nicolasról, ezzel valószínűleg egy cseppet sem megnyugtatva, dehát most nen is nyugodhatunk meg, nem olyan a helyzet. Nekem legalább is jót tesz a feszültség, szeretném azt hinni, hogy a szorult helyzetből is tökéletesen tudom kiokoskodni magam. Harry a tetemet tanulmányozza, én a falakat és a jeleket, és persze próbálok minél több információt megosztani a kapcsolaton keresztül Jake-kel, ahogy ő is küldi nekem az információkat. Semmi sem teljesen egyértelmű, hiszen azért a kapcsolat nem olyan erejű, hogy levetítsen egy egész történetet, de… több, mint a semmi. Éppen a végtelen-ötszöges jelet nézegetem, a vérmágiát latolgatva, amikor megérkezik Jake. Az aurorok között az kísérleti új és ősrégi mágiákkal akartam foglalkozni, megtalálni azokat, akik illegálisan olyan mágiát akarnak létrehozni, aminek beláthatatlan lehet a következménye, de még így sem fűlik ahhoz a fogam, hogy aurorként elfogadjam, ide vérmágia kell. Visszafordulok Jake-hez, és kicsit ráncolom a szemöldököm, mikor jön a köd és feléül egy fal közöttünk, de mivel a fiú csak fennakad első látásra, nem pánikolok be. - Ha mi kiszabadulunk innét talán magunkkal viszünk valami rémet is? - kérdezek vissza, tisztázva az elmondottakat. - Akkor az lenne a legjobb, ha előbb az ártalmatlanítására koncentrálnánk és aztán a kiszabadulásra, nem hozhatunk veszélyt a világra. - teszem hozzá, aztán a megjegyzésére már odaérek és meg is állít az a fal, ahogy őt is, a másik oldalon. Éppen ezért a megjegyzésére nem tudok elmosolyodni, hiszen ez az egész helyzet minden, csak nem felhőtlenül boldog és kellemes. - Mi a fene? - szalad ki, miközben felötlik bennem, hogy egyszer már találkoztam ilyen fallal. Akkor párszaszót imitáltam és átengedett, de az csak egy álom volt, a Roxfort elmetrükkje, nem feltétlen van bármi köze ehhez… - Hassza-szinusz-koszinusz….? - mondom halkan, aztán már azon vagyok, hogy pálcával sorozzam meg, amikor megjelenik mögötte Nicolas. Illetve az alak, aki úgy néz ki, mint Nicolas. Nyilván azért lettünk elválasztva, hogy csak Jake-kel foglalkozhasson, de nincs az az isten, hogy én innen nézzem végig a csatájukat. Közel lépek a falhoz és ha áttörni nem is tudom bűbájokkal, akkor is megnézem magamnak azt a lényt elég rendesen és megteszek mindent, amit csak tudok innen bentről. Mivel Jake alapból itt van a fal másik oldalán, így ha ártani akar neki akkor elég közel lesz ahhoz, hogy a familiárisom elkaphassa… Legalább is ez a terv. Ha nem is hat rá olyan hosszan, amennyire máshol, normális körülmények között, néhány pillanatot nyerünk vele, ameddig kitaláljuk hogy kell lerombolni a falat és legyőzni. A titkos járat pedig most a legkevésbé sem érdekel, még az se biztos, hogy értékelni fogom, ha Harry azzal foglalkozik, ahelyett, hogy a láthatatlan falat akarná áttörni velem.
// Familiáris képesség: Időfagyasztás - Nyilvánvalóan Nicolast akarom befagyasztani: A familiáris képes rá, hogy befagyassza az időt egy adott helyiségben, vagy nyílt téren 5 méter sugarú körben. Ezen a területn mindenki mozdulatlanná dermer kivéve a familiárist és gazdáját. Az idő befagyasztása addig tart, amíg a familiáris gazdája szeretné, de maximum 5 percig. Inkvizitor passzív: A jó szolgája (afféle vámpírvadász), mindennel a sötétség ellen harcolva, pusztítva azt. 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
Jake még kap egy halvány mosolyt. Érzem én mit szeretne jelezni a mozdulattal, ahogyan mind így vagyunk. Szét kell válnunk, de ettől még aggódunk mi lesz a többiekkel. Felszállok hát a thesztrálra, hogy hamarosan már anyát ölelve álljak a többiek között. Valahol igen bennem is él a remény hátha valamilyen úton-módon visszafordítható ez az egész, ha itt van és nem tűnik teljesen halottnak, de most nem gondolok erre és nem is igen gondolkodom, mert lehetne más, valamiféle álca, de talán azt érezném. - Akkor segítünk, hogy elmehessetek innen és ne kelljen örökre itt rostokolnotok! - bár anya mellett maradok, fogom a kezét, de amikor előkerül a tekercs átveszem tőle, hogy megnézzem magamnak mit is rejthet. - Ti nem jöhettek velünk? Legalább... amíg nem oldjuk meg ezt. - igen az annyira jó lenne! Egyelőre nem is tudok teljese mértékben a pergamenre koncentrálni, vagy az idézetre. A nimfák kedvesek, de ha sötét nimfáról van szó nem hangzik jól. Sosem jó megoldás a sötétséget használni a sötétség ellen, mert elnyelhet. Nem hiába ódzkodom a dologtól annyira ezúttal is. - Biztosan nincs más út? Én... találkoztam már Hekaté szemüvegével, de nem nálam van, a függő is az övé, nem lehet, hogy van más is, ami hozzá tartozik, ami segíthet? Hogy más is kell, hogy győzzünk? - anyához beszélek, de talán részben a többiekhez is. Gina elég okos, azt mát láttuk, sok mindent tud, ki tudja talán emlékszik valamire ezzel kapcsolatban, olvasott valamit, amit esetleg én nem. Közben azért a fél szememet Noxon tartom. Lássuk be a nő eddig önállóan mászkált, nem diák és most... mégis segítene nekünk? Ha pedig esetleg bármit érzékelek a támadó szándékából, ha lesz neki, mindenképpen gyorsan reagálok.
//Legilimentor, Nox felé. Amennyiben valami baj történik, és Nox támadnak reflexből druida 3. szint: Druida láng: Hatása hasonló, mint a tűzgolyóé. Kézből csap ki.//
Luna és Gina nyilván alig akar hinni a szemének, Gina apja helyett most Pandora válaszol mindkettőjüknek, miközben látszik, hogy a tűz körül ülők, legyenek bár szellemek, vagy emberek, igen barátságosak. Pandora pedig afféle szellemi vezetőnek tűnik, noha már nem él, de itt teljes értékű tagnak kezelik. – Nem, mi már nem mehetünk el innen, még akkor sem, ha végre valaki elhozná ennek az ördögi játéknak a végét. Akkor megkaphatjuk az örök nyugalmat, és ez is számít. – Összenéz egy másik férfivel, aki viszont nagyon is élő, harcedzett kalandornak tűnik, kissé amolyan Indiana Jones utánérzés, vélhetően ő a negyvenes évekből csöppent ide. Ő szólal meg. – Dick Carlmichael vagyok Floridából. Próbálunk segíteni a jelölteknek, de többségük elbukik, a túlélőket mi fogadjuk be, de ez a valami folyamatosan ritkítja a soraikat, hogy kisebb legyen az esély arra, hogy legyőzik. Holott aki már próbálkozott egyszer, hogy legyőzze a próbán, ha életben marad, soha többé nem mer próbálkozni, olyan szörnyű. – Nem tűnik egy gyáva embernek, de mintha többekkel együtt beletörődött volna a sorsába. Luna anyja viszont egy pergament húz elő, s ad át a lányának. – Ez az a tekercs, amit talán segítségként tudtok használni. Megidéz egy sötét nimfát, amely az erdei és a vizinek egy gonoszabb változata, de az ő tudása mégiscsak segíthet. Csak az a baj, hogy mi sosem tudtunk vele szót érteni, nem is nagyon értettük, hogy mit mond, zsarolni kezdett minket valami alku értelmében. Ám ha sikerül meggyőzni, csak és vele van esélyetek a barlangoknál. És ne feledjétek, minden út önmagába vezet vissza. – Luna és Gina átvehetik a tekercset, megpróbálhatják megfejteni, hogy elődeik talán a megidézés módjában rontottak-e el valamit. – Hekaté függője. A sötétség istennőjének egy ősi varázstárgya a függő, amely teljesen kitisztítja az elmét, s megmutatja az utat a túlvilág, s az élők hasadéka között. – Válaszol most Gina édesapja Codynak, Nox pedig simán összerakhatja magában, bár őszintén beszélt, a sötét alak, amely a lelkében beszél olykor, ezzel tudna meg az élők világába jutni. Ám ha mindenkit ilyen próba elé állít, valami mégsem kerek, hiszen Nox mintha nem is a jelöltek között lenne, hanem ez önálló küldetés. Talán két különböző oldal van, egy világos, és egy sötét, a jó megpróbálja segítségül hívni azokat, akik érdemesek rá, hogy lezárják az örök körforgást, míg a gonosz olyanokat szólít meg, akik ki tudják szabadítani. És megint megszólal a hang a fejében: - Öld meg a gyógyító fiút! Ezzel bizonyíthatod a rátermettségedet, s magammal viszlek a külvilágba! – Lunának egyébként ismerős a Hekaté név, hiszen a szemüvege után már nyomozott egyszer. Talán az istennőnek szett tárgyai vannak, amiket összegyűjtve különleges hatalomhoz juthat a birtokos? Shanna és Harry megtalálják az ötszögek metszetének önmagába visszaforduló motivumát, itt lesz a lejárat, amit már nagyon várnak. Harry találkozott már hasonlóval a Titkok kamrájában, ám most nem párszaszóul kell megszólalni, hanem valami vérmágia nyitja a helyet. Egyértelműen kirajzolódik az ajtó, és mintha az alján egy apró serpenyő vonalazódna ki. Mintha oda kéne valamit tenni. Ha vérmágia, adhatja magát a válasz. Vajon rájönnek, hogy mit? Jake sikeresen beleépíti a saját mágiáját, ami sikeres, majd leérkezik Shannáékhoz a barlang elé. Beszól ugyan a kettősnek, ám ebben a pillanatban ködszerű gőz lepi be a barlang száját, s mire kitisztul, vékony, de áttetsző fal feszül, szinte áttörhetetlenül, elválasztva a fiút Shannától, és Harrytól. Látják, és hallják egymást, de Jake nem tud bemenni. Egy hang szólal meg a háta mögül, s ha hátrapillant, akkor az ál-Nicolast fedezheti fel, aki jéghideg nyugalommal szólítja meg. – A jelölt megérkezett, de ezt te már nem fogod megérni kis barátom. Itt a vége. – A kezében sötét tőr éled, amelynek különös módon már most folyik a pengéjéről a vér. Ez hogy lehet? Hiszen még nem is vágta bele Jake-be. Vagy igen?
//Luna és Gina: intelligenciapróbát kérek. Cody intelligencipróbát kérek: Nox varázserő próbát kérek. Shanna és Harry: szerencsepróbát kérek. Jacob: sötét varázslatok kivédése próbát kérek.
A határidő: október 25 éjfél//
Harry.Potter.
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-07, 21:40
Későn vettem észre a büfés boszorkányt, pedig a bűz ami belengte a barlangot nem volt könnyen észrevehetetlen, inkább markáns és undorító. - A büfés boszorkány... - mondtam Shannának, majd arra figyeltem, amit ő magyarázott. - Nicolas? Úgy érted, valaki felvette az ő alakját? Egy imposztor? - Csupán reménykedni tudtam, hogy igent mond, mert annak volt értelme. Annak, hogy egy lény a túlvilágról jöjjön át hozzánk és vegye fel valakinek az alakját, akit ismerünk, aligha. - Remek. - Sóhajtottam lemondóan, mert Shanna egyértelműen arról beszélt, amit Lunáék találtak, és az elmondása alapján Jakenek igaza lehetett, amit csöppet se volt ínyemre beismerni. A Kis Túlélő örülne ha A Kis Békénhagyott lehetne egyszer. Odléptem inkább a büfés boszorkány teteméhez, orrot befogva, és próbáltam valamit keresni, valamit, ami előrébb vihetne minket. Ha találtam egy csepp vért is a tetemben, akkor azt próbáltam a falra kenni, hátha a vérmágia felfed valamit. - Nincsenek benne csontok... Mint egy levedlett kígyóbőr. Mindig ugyanúgy nézett ki, és sosem öregedett, nektek feltűnt? - Közöltem pont, amikor Jake megérkezett, de utána nem fordítottam túl sok figyelmet rájuk, inkább azt próbáltam megfejteni, van-e még valami, amit tudnunk kellene a barlangról.
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-07, 14:43
Tükörország
Érzem, hát hogyne érezném? Egész elmémet belepi, testet öltött szenvedés cikázik benne, s mindannyiszor kárörvendve kacag, hogy egy-egy diák szembesül tulajdon tragédiájával. Halott szerettek, csonkolt szerelmek... Megannyi érzelem. Érzelmek, melyek meggyengítik őket, melyekben a vesztüket sejtem, de nem én leszek az, aki útjukba áll, ha önként szándékoznak belerohanni. Hisz hallom őket, minden gondolatukat, melyek a legkevésbé sem józanok, mind fölött ott ékeskedik egy intenzív érzet, legyen az félelem vagy remény, s elvaktíja őket. Így hát hiába én voltam az első, aki szót próbált érteni újdonsült társaságunkkal, most pár pillanatra háttérbe szorulok, a gesztusokból szűröm csak le, mennyire jelentőségteljes találkozás ez a többiek szempontjából. Engem azonban egyetlen egy kiragadott szó érdekel csupán... A függő. Hisz azért indultam el. Bárki is uralja ezt a helyet, a függőt akarja, nyilvánvaló hát a jelentősége, s én kész vagyok megszerzni neki, hogy oltalmába fogadjon. Én nem elpusztítani akarom, én megismerni akarom. Ezt pedig kötelességemnek érzem tudatni vele. - Bárki is legyen az, kapcsolatba lépett velem. Valamiféle kötelék kapcsán, nem tudom, de üzent nekem. Ő is a függőt keresi... Én pedig rajta keresztül segíthetek nektek megtalálni. - igyekszem úgy formálni a szavaim, hogy keresztül hasítsák a kialakult idillt, hogy mindenki rám figyeljen, s most kivételesen nem azért, mert annyira vágynék rá. Nyílt voltam, mi több, őszinte, de valóban hagynám, hogy övék legyen a függő? Nem, kizárt. De ha elhitetem velük, hogy én vagyok a kulcs a megtalálásához, önként visznek majd el oda, s akkor megkaparinthatom. Ha kételyeik támadnának, azt úgyis érezni fogom.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-07, 01:53
Nos, ha az idegrendszerem nem lett volna próbára téve az életem során, akkor most mindenképpen bepótolom! Nem érdekel Quinnel meg velem mi lesz... nem érdekel, az a rész, hogy kettőnkkel mi lesz.. Eléggé valószínű, hogy semmi. De sosem kívántam volna, hogy szőrén szálán eltűnjön, vagy meghaljon... Fogalmam sincs mi van vele és az, hogy Petert láttam meghalni, akarva akaratlanul, nem tudok nem arra gondolni, hogy Quinn épp ugyanarra a sorsra jutott. A napi dilemmáim azt hiszem meg voltak, Lunát még telibe is öleltem, mikor igyekezett belém lelket önteni, pedig alapvetően kerülöm a nem közvetlen barátaimmal ezt a fajta kontaktot.. Ő igyekezett belém lelket önteni, úgy, hogy neki akár az édesanyjába is bele futhatunk.. Átértékelem a helyzetemet igen hamar. Élők és halottak együtt, "egy fedél alatt"... Tisztára mintha otthon lennék. Csodás. Gina velünk jön, valójában nem problémázok, totál érthető.. Még azt is nyugalommal nézem el neki, hogy szétmarja a csuklómat. Igencsak indokolt a reakciója és valójában nagyon is megértem! Beérünk a táborba és mire feleszmélek, hogy Luna édesanyjával nézek farkasszemet addigra a lánya maga is befut. Épp csak ki tudom nyilvánítani a válaszomat. - Élők vagyunk igen. Cody, Gina, Nox. - mondom egy bólintással meg végigmutogatva magunkon, bemutatkozás gyanánt és Luna már az anyukája nyakában. Mire pedig kettőt pislogok, Gina épp ugyanígy tesz az apjával... Ezúttal... vélhetően az igazival. Mielőtt nagyon elszaladnának a gondolataim azonban eszembe jut, hogy Pandora mintha említett volna valamit... - Miféle függő? - halványan Noxra sandítok kérdőn és egyben mögé is... Úgy a sötétségbe bele... Ha Nox most nem rukkol elő azzal amiről tud, lehet soha nem is lesz esélyünk utána járni. Borzasztóan össze vagyok zavarodva. Egyszerre van bennem empátia, egyszerre érzem azt a mélységes gyászt, és a halott remény terhét... Nem tudom szavakba foglalni, amit Luna, az édesanyja, Gina és az édesapja iránt érzek. De azt hiszem nem is kell. A függőre kell koncentrálnom, meg Noxra jelenleg. Meg a többiekre, az életre, és arra, hogy kijussunk. Mert ki kell jutnunk.
Hallom én, amit Cody mond. De hogy őszinte legyek még mindig a frászt hozza rám ez a hely, bár igyekszem megőrizni a lélekjelenlétem, és hideg józanságom. Szóval nem tehetek mást mint vitába szállni vele. - Nem. Nem megyek sehova. A frász tör ki ettől a helytől. Eszemben sincs egyedül eltévedni. Ha még egyszer összefutok a halott apámmal komolyan mondom, hogy sikítófrászt kapok. Ezen túlmenően te még patrónust sem tudsz idézni. Kell valaki, aki rád is vigyáz. - pálcát húzok elő, bár magam sem tudom pontosan mért, de Cody mellett maradok szorosan. Ha elindulunk együtt indulunk el. Aztán én is megérzem. Nem tudom mit, de megérzem. Valami sötét és rossz. Megfogalmazni nem tudnám, de egyre nehezebb uralkodnom magamon. - Éreztétek ezt? Na ezért nem megyek sehova innen. Nem tudom mi ez, de rossz az holt ziher. Ha az apám után téged is elveszítenélek, azt már nem tudnám elviselni ép ésszel.- az utolsó mondatot halkan éppen csak Codynak címezve fűzöm hozzá, de tuti nem hagyom magára egy ilyen helyen... Na nem mintha teljesen ép elmével úsztam volna meg az elmúlt éveket. Még mindig irigylem Gillyt, amiért olyan... normális. Alig indulunk el, nem kell soká várnunk a társaságra. Csakhogy én ismételten kiszúrok valakit a többiek között, és megtorpanok. Olyan erősen szorítok rá a mellettem álló Cody csuklójára észrevétlen, valami biztos pontot keresve ebben az elátkozott helyzetben, hogy ha egy kék folt maradna a kezem helyén se lenne csoda. Éppen csak nem visítok fel. De kis híja. könnyek kezdenek el folyni az arcomon, és tisztán látszik, hogy a kiborulás határán állok... - Na, mit mondtam? Szerencsétek, az elmúlt évek megedzetek az idegeim, és már sikítani se tudok. Hogy lehet Ő itt? Kezdem elveszteni a józan eszemet... Ez a hely rosszabb mint egy pocsék horror film, pedig azokat világ életemben utáltam... - az ember sok mindent utálhat, némely dolgot egy emlék miatt, amire nem is emlékszik, mint amikor éjjel egy pöttöm kislány felébred, és besétál a nappaliba, ahol az apja a két legjobb barátjával horrorfilmet néz, a biztos tudatban, hogy a kicsi alszik... majd jön az a rész, hogy képtelenség visszaaltatni a rémült gyereket. Kellemetlen. Ekkor érkezik meg Luna, és az ő reakciója áttör valamit. Tényleg lehetséges volna? Ahogy a szőke lány átöleli az anyját, úgy én is elengedem Codyt, és az apámhoz rohanok közben visszacsúsztatva a pálcám a nadrágomban kialakított helyére. Átölelem, és úgy kapaszkodok, mintha sosem akarnám elengedni többé... Talán egyikünk sem így képzelte ezt a viszontlátást. Nem hinném, hogy szakadt rongyokban, karcolásokkal borítva koszosan akart volna látni. Közben a szakadt ruhának hála a kis ezüst nyakláncom is láthatóvá válik a kereszt medállal, amit az apám hordott az előtt a nap előtt. Ki tudja honnan volt? Talán a rejtélyes anyámtól, akiről semmit sem tudok, azt leszámítva, hogy ideje korán halt meg. Én pedig nem egy ilyen helyre képzeltem őt. Túl jó ember volt ahhoz... Vagyis, az, mert most itt van... Csak sírok a karjaiban, mintha megint kicsi lennék... - Sajnálom... én.. nem akartam... nem tudtam... Ugye megtaláljuk a módját, hogy haza menjünk, és elfelejtjük ezt a rémálmot, és úgy élünk majd mint az előtt...- a szavaimból kitűnik, még mindig magamat hibáztatom az apám halála miatt. Mert nem tudtam megakadályozni, hogy megtörténjen... ugyanakkor nagyon is szeretném, ha visszatekerhetnénk a filmet, és minden olyan lenne mint rég. De belül valahol már tudom, hogy olyan sosem lesz már...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-10-03, 22:16
Jake & Luna & Griff&Harry
Jake csendben hallgatja a lány válaszát, miközben kiér a csőből, és lassan mellé sétál, és érzi, hogy van ebben a dologban valami. Hiszen annyi mindent és annyi mindenkit látott, és a lány szavaira egyszer csak felsejlik előtte egy kifejezetten torz valami képe. - Olyasmi lehet, mint egy obskurus. - toldja hozzá, hiszen a félresiklott sötét mágia inkább nyilvánul meg ebben a formában, mint egy dementor.. bár tény, azt nem tudja, azok honnan és hogyan lesznek. De amennyit ő ezekről a sötét teremtményekről tanult, ez közelebb áll a dologhoz, ami csak azért lehet fontos, hogy hogyan is tudják megállítani. Odaáll Luna mellé, majd lenéz a völgybe, és látja a mintázatot, és ekkor érzi meg Shanna üzenetét is, látja maga előtt a nyúzott boszorkányt, és elmosolyodik. Groteszk vigyor ül ki a szájára, majd megcsóválja a fejét. Nemrég ő mutogatott néhány dolgot a lánynak, amitől sikító frászt kapott, most meg tőle kap ilyeneket. Az ő gyomra minden esetre edzett, így miután betöltötte a kérdést, azaz a közösen építendő varázslatot, meg azt a bizonyos mondatot, Lunára néz. Hangtalanul figyeli, majd finoman a vállára teszi a kezét, jelezve, hogy vigyázzon magára, de nem mond semmit, a szemeiben minden benne van. Lassan elengedi a lány vállát,megfordul, és ahogy körbenéz,vizslató szemekkel, a távcső egyik darabját kapja fel. Maga sem érti, honnan van ennyi ereje, de valami vagy valaki azt súgja neki, hogy van. Odalép a thesztráljához, és ahogy a lány felröpül, ő maga is megsarkantyúzza az állatot. Végszóra érkezik meg Griffékhez, ha minden rendben megy, amikor a lány arra gondol, hogy szeretne csapatban lenni. Jake leszáll a thesztrál hátáról, és ahogy leérkezik a földre, kicsit megrázza magát, majd a kezében levő tükördarabot beépíti a szerkezetbe, amit Harry kezdett elépíteni,olyan szögben, hogy az esetleges mágikus sugarakat fel tudja erősíteni, utána pedig a két delikvensre pillant. - Nem tudom mi a tervetek, de van néhány dolog, amit jobb, ha nem diavetítek, hanem mondok. Luna hozza Codyékat és találkozunk a nagy tisztáson. Kicsit több itt a gonosz, mint gondoltuk. Olyan, mint egy obskurus. És ahogy egyre mélyebbre haladunk, annál több utat nyitunk meg, amin keresztül a világra szabadulhatna. Kijöttök, vagy még áskálódtok, mert felfedezés előtt álltok? - kérdezi egy egész laza stílusban, majd várakozóan néz a srácokra, hogy akkor most mi lesz. Ő a maga részéről nem szívesen hagyja el többet Griffet, főleg így, hogy tudja, mi van itt. - Jó volt a helyszíni fotó. - piszkálja azért egy kicsit a lányt, persze halkabban. Nem akarja, hogy Harry meghallja, meg egyébként is belső poén.
//Energiamágus: A koncentrált erőlökéssel már 45 kg erejű ütést képes bevinni, ezzel akár fémet is meghajlítva. Képes saját testsúlyát változtatni 25 kg plusz, mínusz mértékben. Fizikai erejét fizikai támadásnál növelni tudja 3-szorosra, így többet sebezve. Szinte mindenféle fegyverrel jóval rövidebb idő alatt megtanul harcolni, de akár egy nem fegyvernek minősülő tárgyat is gond nélkül használ fegyverként, kiismerve az ehhez szükséges adottságait.//
Megérezzük ezt az erőt, ami arra ösztönöz, hogy egy hatalmas varázslatot készítsünk afféle boszorkánykörben, együtt, és mikor elkezdem érzékelni a Harryből áradó varázslatot és látom, ahogy a környezete örvényleni kezd és feléledni, hogy a védelmére keljen egy kicsit megállok abban, amit csinálok. Nem tartom magam egy rosszindulatú embernek, de az tény, hogy a nagy triót, Harryt, Ront és Hermionét nem igazán kedveltem. Olyan volt mindig is, mintha körülöttük forogna a világ, mindenben benne voltak, mindent ők oldottak meg… Nos, ezt hívják azt hiszem féltékenységnek. De most, hogy egymás mellett vagyunk a bajban, még ha Harrynek nyilván nem is ez a célja, az én szememben is bizonyít. Visszafordulok, megnézem a listát, akikről Cody beszélt, azoknak a neve áthúzva, mindenkié sorban, számozva, és eljutok a nyolcasig, a végtelenig, és… Megtorpanok. Itt az ideje, hogy gondolkozzunk. Kicsit megingatom a fejem Harry válaszára. - Nem, nem hiszem, hogy a mozdonyvezető. - kicsit elhúzom a számat, de ez olyan gondolkodó fintor az ajkaimon, aztán beugrik Nicolas. - Emlékszem még valakire a vonatról… Nicolas. Az nem különös, hogy ingázik London és Roxmorts között, hiszen ő is Auror, de… volt benne valami furcsa. - mondom neki, és ha megmutatja a nőt, vagy valami, akkor folytatom. - Talán nem is ő volt. Ha ő lett volna, akkor lehet, hogy a halottak között volt, csak nem vettem észre… Túl sok a lehetőség. Igaz, hogy Nicolassal sose alkottunk egy párt, csak flört és vibrálás feszült közöttünk, de attól még a gondolat, hogy az egyik verzió szerint valaki felvette az alakját, a másik verzió szerint lehet, hogy halott… A kapcsolat közöttem és Jake között élénken feszül, és amennyi info átáramlik hozzám, annyit próbálok értelmezni, amennyit csak tudok. - Egy temető, egy üst, egy manó… - mondom félhangosan Harry-nek. - Ez a te történeted. Annak is köze van mindenhez. Mindennek köze van mindenhez. Kezd ez az egész olyan misztikus ködös katyvasz lenni, mint a jóslás és ez nagyon nem tetszik. - mondom Harry-nek, aztán kicsit rákoncentrálok én is Jake-re, és ugyan mindenki érezte a kapcsolatot a hatalmas varázslathoz, azon kívül, hogy üzenem neki a büfés-boszorkány-bőr képét és hogy Nicolas se volt önmaga a vonaton, azt sugallom, hogy “Te vagy a következő”. A falat végignéztük, de azért még a barlangban egy pálcaintéssel keresek valamiféle titkos ajtót, járatot, esetleg Finite Incantatemmel valami illúzióval fedett apróságot, a szememmel pedig a két ötszög motívumát lesem, hátha rálelünk még valamire a jelet követve. Nem akarom futtában itt hagyni a helyszínt, de másrészt nyilván minél előbb szeretnék újra csapatban lenni, nem kettesben.
Nézelődöm, amíg Jake odabent van és még akkor is, amikor beszélni kezd kiérve a távcsőből, vagy minek is nevezzük ezt. Csak csendben bólintok. Értem, amit mond, ezek szerint valami történt, aminek nem szabadott volna és ki tudja, hogy csak egy dolog volt-e és nem volt esetleg más is. De legalább már tudjuk, hogy jó eséllyel nem Harry túléléséről van szó, vagy nem csak arról, hanem valami más eseményről, bár lehetséges hogy az is hozzáadódott és... - És ha nem Voldemortról van szó, csak mindez létrehozott valami sötétet? Ha megbolygatjuk azt, amit nem szabadna az mindig valami még rosszabbat szabadít ki, valami sötét lényt, mint a dementorok is. - persze én is csak tippelgetek és persze esélyes, hogy a pentagrammát elég lenne elpusztítani, ám ha megtesszük és mi akkor még itt vagyunk akkor mi van,ha mi is itt rekedünk, vagy már sosem térhetünk vissza? Elszorul a szívem arra gondolva, hogy apa végleg egyedül marad. Nem magam miatt aggódom ezúttal sem, de miatta nagyon is. Fogalmam sincs, hogy képes lenne-e túlélni anya utána az én elvesztésemet is. Vajon lehetnék szellem és visszajárhatnék hozzá, hogy ne legyen egyedül? Épp ezen merengek, amikor észreveszem a megálló Codyékat odalent. Három felé szakadtunk, így nem tudunk egymással kommunikálni, főleg mert Codyékkal nem kötöttük össze a tudatunkat. Jakere pillantok, egyelőre nem reménykedem, ám ha az a szőke haj anyához tartozik... Hiszen itt van a sírja, akkor talán beszélhetnék vele. - Szólok nekik, legalábbis arról, amit megtudtunk, beszélsz Shannáékkal, hogy találkozzunk ott azon a tisztáson? - az erdő felé mutatok, közel ahhoz a területhez, ahol a tábor van, amit Codyék megtaláltak, ahol talán anya is van. Nem úgy fest ,mintha akikkel beszélgetnének fenyegetőek lennének, de oda szeretnék menni. Hiszen, ha anya ott van... Várakozón Jake-re pillantok. és ha benne van, akkor újra a theszrtál hátára pattanok, hogy néhány határozott szárnycsapással közelítsem meg Codyékat. Ha sikerül odaérnem és elváltunk Jake-kel és ő benne van a rövid időre való szétválásban, akkor ha megérkezem a kis csapathoz és meglátom anyát gyorsan elfeledem azt, hogy a többieknek helyzetjelentést kellene adni, hiszen látva őt az első reakcióm lepattanva a fekete paripa hátáról anya átölelése lesz. Csak utána jöhet minden más.
Shanna végigpörgeti a vonat lajtsromát, legalábbis ahol ők utaztak, s megtalálja a tíz nevet. Legalábbis kilenc az övék, de az a bizonyos hiányzó végtelen nyolcas teljesen üres. Ami pedig azt jelenti, hogy varázslattal távolították el. Ám ahogyan járatja az elméjét, beugrik, hogy közvetlenül mielőtt beszunnyadt volna, egy csinos pofival találkozott a vonaton, Nicolas nézett be hozzájuk. Vagyis valaki, aki teljesen úgy nézett ki, mint ő. Ám ha a lány erőlteti az elméjét, most már tisztul a kép, abban a fiúban volt valami idegen, valami nem evilági. Nem lehetett Nicolas, még ha a külseje teljesen erre is utalt. Jake és Luna a távcsövet nézegetve egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy az idő bizonyos koronként meg volt bolygatva, meghalt valaki, akinek nem kellett volna, s életben maradt valaki, aki meghalt volna. Az efféle időszakadások egyre nagyobb sötét mágiát generáltak, amely végül életre kelt, de nem annyira, hogy testet is tudjon ölteni. Kitalált magának tehát egy lehetőséget, időről időre jelölteket hív magához, akik kapcsolatban álltak azokkal, akik körül az időrések szétszakadtak. Voldemort esetében maga Harry, és Shanna volt Nicolas ismerőse. Ám ha az idegen képes bármilyen alakot felvenni, honnan tudhatják, hogy éppen kivel beszélnek? Luna fentről lefelé nézve Codyék útvonalát követi, s láthatja, hogy szerteágazó ösvények lepik be az erdőt, s az ösvények olyan nyomot adnak ki, mintha egy komor fa ősi ágai tekeregnének. Lényegében maga a halál függönye az, amelynek mentén járnak, s minden egyes beavatkozás újabb utakat termel, ahol a sötét idegen képes behúzni újabb jelölteket a függönyön túlra. A fenti kettősnek sürgősen utól kéne érnie a többieket, hiszen Luna többek között valami érdekeset is lát, egy ismerős szőke fejet. Talán az édesanyja lenne ott lent? Harry beljebb lépve ugyan nem nyúl egyenlőre semmihez, de az édességek gazdáját azért megtalálja, még ha darabokban is. A roxfort expressz büfés boszorkányának teste ernyedten, véresen hever az egyik sötét sarokban. Ám tényleg csak egy test, csontok nincsenek is benne, olyan, mintha egy húsmaszk lenne az egész, amit valaki, vagy valami fel tud venni, ha éppen úgy tartja kedve. Harry ha visszaemlékszik, sosem látta a boszorkányt öregedne, elsős kora óta pont így néz ki. Lehet, hogy valami sötét kísértet, aki évek óta keresi magának az áldozatokat? Neki aztán volt lehetőség bekábítani a diákokat, s jeleket karcolni a tarkójukra. Ki lehet ő egyáltalán? És hol van most? Harry viszont elkezdi építeni a közösen megbeszélt komoly varázslatok. A barlangban a szikladarabok örvényleni kezdenek körülötte, s védőpajzssá épülnek. Vajon ki lesz a következő, aki segít? Gina Nox és Cody társaságában bandukol a tábor felé, s magában megpróbálja a számmisztikát segítségül hívni, de nagyjából már összerakta, valami olyan időzsákutcába kerültek, amelynek nincs eleje, és nincs vége. Magát a megalkotót kell elpusztítani, hogy véget érjen a rémálom. Beérnek a táborba, ahol többen is felpattannak a tűz körül. Egyébként sátrakat, és néhány faházat is észrevenni innen. A túlélők vélhetően a saját kezükkel húztak itt fel mindent. Cody érzi, hogy a jelenlévők egy része már nem él, hanem szellem, viszont vannak itt élők, vélhetően korábbi jelöltek, akik itt rekedtek, nem jutottak ki. De mégis, a két különböző csoport kész tudni együttélni egymással. – Pandora Lovegood. – Feleli a szőke, nagy kék szemű nő, aki kiköpött Luna. Kor szempontjából azért nem lehet az anyja, hiszen amolyan huszonötnek tűnik, bár ha szellem, és nem öregedett, a húsz körüli Luna simán lehet a lánya. – Ti is élők vagytok? Innen nincs kiút, ha csak nincsen nálatok a függő. – Gina az édesapját is felleli a felpattanók közül, ám az apja meglepettnek tűnik, cseppet sem olyan, mintha ő vezette volna idáig. Valaki az apja képében elkezdte csalogatni, de az apja tényleg itt van. Előre is lép, mintha nem nagyon akarná elhinni. – Gina.. Hát tényleg te vagy az? – Kérdezi hitetlenkedve, mintha nem tudna mit kezdeni a helyzettel. Noxnak viszont szöget üt a fejébe, hogy itt is valami függőt kerestek, amivel az a sötét teremtmény amúgy megbízta.
határidő: október 7 éjfél//
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-09-25, 00:59
Most lett megemlítve, hogy együtt kéne maradnunk, és már három felé szakadunk... És ez így marhára nem jó! Noxot sikerül össze raknom és közben hallgatom mindkettejüket, Ginát is meg Noxot is és határozottan marcangolni kezd a vívódás. Tudom, hogy a többiekkel kellene maradnunk, tudom, hogy Noxot nem szabadna ilyen állapotban egyedül hagyni, meg aztán... továbbra is olyan érzésem van, hogy többet tud, mint amit mond. Valami hatodik érzék miatt akarva akaratlanul tekintetem, unokanővérem bal alkarjának belső felét kutatja... és csak reménykedem benne, hogy semmit sem fedezek fel. Ginához fordulok első ízben. - Igen, ismerem. -mondok ennyit végső megállapodásomban és most mintha megtaláltam volna az elszántságot is magamban. - Gina, kérlek szépen, nagyon fontos, hogy vissza menj Harryhez és Shannához. Egyrészt, jobb ha velük is van valaki, aki képes legalább a természetes gyógyítást használni! És nagyon fontos, hogy a feltételezésedet megoszd velük! Könyörgöm, most ne akadj fent, csak menj vissza hozzájuk! Bármit látsz ne hagyd, hogy megzavarjon! - szerencsére annyira azért nem vagyunk húde messze. - Pálcát elő, pajzsot fel, amilyen erőset idézni csak tudsz és indulj! Én Noxal maradok. De ha bármi van, küldjetek jelzést. - mondom határozottan végig a lány tekintetét tartva, bíztatóan megszorítom a vállát. Semmi durva. Nem is lenne most hozzá fizikai erőm. Még mindig remeg a kezem.. De más bajom jelenleg nincs már. Most ez nem az akadékoskodás ideje és ezt remélem Gina is megérti és teszi amire kértem. Ezt követően felsegítem unokanővéremet, a szavaira, amit Ginához intézett inkább nem reagáltam. Nem ismerik egymást... És bár Gina nem azt élte meg amit Nox.. mindkettejüknek meg van a maga története... Gina juthatott volna Nox sorsára is... Valljuk be annyira nem sok választotta el őket. Csak míg Noxról a varázsvilág tudomást sem szerzett jó ideig, és egyetlen árva levelet sem kapott a kérdéses évben... Addig Ginához eljutott a levél, ami minden bizonnyal mondhatni megmentette... Legalább egy részét. Nézek a lány után egy pillanatig, aztán Noxal tartok. Nem telik sokba és társaságra bukkanunk, azonban van a társaságon túl is valami ami bizony végig söpör rajtam és már cseppet sem a társaság köti le a figyelmem, hanem mindaz ami körül vesz bennünket. Noxénak vetem a hátam és egyértelműen neki címezve felteszem a kérdést. - Te is érzed ezt?! - viszonylag halkan kérdezek rá, a pálcámat már készenlétbe emeltem és érzem ahogy elönt az adrenalin... meg még valami... Másfelől, kizártnak tartom, hogy Nox ne érezze azt ami közeledik! Legilementor az ég szerelmére... Esélytelen, hogy ne érezze!!! Felvonok magunk köré egy pajzsbűbájt így hirtelen. - Olyan mintha közeledne valami. - nekünk meg állatira vissza kellene mennünk!
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-09-24, 22:35
Tükörország
Nehézkesen bár, de ismét magamhoz térek, testem ezúttal kevésé reagál drasztikusan, csupán zsigereimben érzem a tompa fájdalmat. Átható, de enged feltápászkodni, s ebben unokaöcsém is segítségemre van, akit ezúttal nem szakítok félbe, hosszú percekig némán tűröm hogy elásson. Hálás vagyok neki. Az viszont sürget, indulnunk kell. A túlbuzgó kislány, akiről eddig szándékosan nem vettem tudomást, most megszólal. - Ékézláb teória, ámbár kétem hogy a jellemvonásaink alapján közted és köztem lenne bármiféle kapcsolat. - jegyzem meg, kissé mogorván, kesernyésen. Hiába, fájdalmaim jellememre is kihatnak. - Bárhogy is legyen, én nem szándékozom elbukni. - azzal fájdalmasan feltápászkodok. Eljött azonban a sorsodöntő pillanat, aki tovább állni szándékozik, az tegye meg most, én remélhetőleg Codyval az oldalamon indulok el víziók kövezte utunkra, melyet lassacskán siker koronáz. Látszólag. Kis idő elteltével, mikor már tartásom is nagyjából stabil, elmém pedig kellően tiszta egy esetleges eszmecseréhez, gondolatokba ütközöm. Pillanatokon belül szemem is halovány fényjátékra lesz figyelmes, majd emberi alkokat vélek kivenni, mi több, egy tábortűz sziluettjét. Megtorpanok, hisz egyértelműen feltűnt nekik az új társaság. - Nocsak, társaságunk akadt... Tehát, kik vagytok? - szegezem nekik a kérdést kellő határozottsággal.
Harry.Potter.
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-09-20, 15:51
Engem őszintén szólva már sokkal kevésbé érdekelt, hogy osztozkodnak a többiek, az jobban foglalkoztatott, hogy a barlangba bejussunk - és sikerült is. Amint beléptem, olyan erőhullám járt át, amit sosem tapasztaltam még. Kellett néhány pillanat, hogy rájöjjek mi is történt, ugyanis az, hogy a mágiát, ami átjárt, sokkal hatalmasabbnak éreztem, mint bármikor, csak egyetlen aspektus volt. Az emlékeim között azután kutattam, hogy az a másik Harry erősebbnek érezte-e magát, amikor Voldemorttal osztozott az elméjében, de nem így volt, tehát ezt kizárhattam. Persze ő halott volt, de ebben a különös világban talán meg sem lepett volna, ha felbukkan előttünk. Érezni kezdtem a tárgyakat, amiből rengeteg volt körülöttünk, nem csoda, hogy ez is arra késztetett, hagyjak időt magamnak. Ahogy teltek a másodpercek, egyre többet tudtam beazonosítani, és egyre erősebbnek éreztem a kapcsolatot. Valahogy mintha ettől nyert volna minden értelmet az évek alatt: a kviddics sikereim, Edevis tükre, a Bölcsek Köve, a Teszlek Süveg, Griffendél kardja, a Tekergők Térképe, a Halál Ereklyéi, a Horkruxok, a törött tükördarab és most talán az adóvevő-iránytű is. Közelebb sétáltam a barlang falához, becsukott szemmel, majd előre nyújtottam mindkét kezem, a pálcát tartót és az iránytűt rejtőt is. - Piertotum Locomotor! - kiáltottam, és megvártam, amíg a falakról visszapattanó erős, határozott visszhang elhalkult, addig folyamatosan a körülöttünk lévő tárgyakra összpontosítottam, segítségül hívva azokat. Ekkor hallottam meg végre újra Shanna hangját, amint befejezte a mondatát, miszerint egy erőteljes kört kell létrehoznunk. - Igazad van - feleltem röviden, hiszen én pontosan azt tettem, amit a lány javasolt. Ezután tévedt a tekintetem az édességee, és hiába laktunk jól a rendezvényen, összefutott a nyál a számban, de amit mondott, azzal ismét egyet kellett értenem, még azt sem tudtam kifejezetten értékelni, mennyire emlékeztetett Hermionéra, csak duzzogva a falhoz léptem, hogy szemügyre vegyem. - A mozdonyvezető? - kérdeztem kétkedve, és amíg ő a listával és logikával volt elfoglalva én a mágiával próbáltam letapogatni, mit üzent a hely, és az iránytűt figyeltem azon tűnődve, tovább kell-e mennünk, van-e itt még egy vagy több rejtett üreg.
//Relikviamester 7. szint: Irányítás: A környezetedben lévő tárgyak önálló életre kelnek és a védelmedre sietnek, legyen az bármi, egy szék, vagy akár egy lovagi szobor, minél hasznosabb a tárgy, annál jobb védelemmel tud szolgálni, vagy épp már támadni is.//
Némiképp eltereli a figyelmem, hogy Cody utasításai alapján a nőt kell ellátni. Így nincs időm azon morfondírozni, hogy mennyire a frászt hozza rám ez a hely. Valahol mélyen egyet értek Luna azon szavaival, hogy ez a hely olyan, mintha még a természet is ellenünk lenne. Azt hiszem tudom mire gondol. Én általában jobban érzem magam az erdők mélyén, mint az úgynevezett "civilizált városokban", de most szívesebben lennék akárhol máshol. De ezen nem töprenghetek túl soká, mert Cody megkér, hogy segítsek a bájitallal. Végre valami, ami nekem is megy. Ámbár nem kerüli el a figyelmem a srác enyhe kézremegése. Valószínű ezért is adta át a feladatot. Most mégsem futja többre, csak egy aggódó pillantásra. Aztán, mire észbe kapok már nevén nevezi a nőt. Legalábbis feltételezem, hogy a "Nox" ez esetben a nő neve. Bár ezt elég különös névnek vélem. - Te ismered őt? És mért arra menjünk? Mi van? Ezt ismételd meg úgy hogy én is értsem! - nézek egyikükről a másikra, majd vissza... próbálom megérteni, hogy miről van szó, de valahol nagyon elvesztettem a fonalat úgy érzem. Jelenleg kissé a felesleges, a beszélgetésből kizárt harmadiknak érzem magam, és nem szeretem ezt az érzést! -Mindezek ellenére, igyekszem a közelükben maradni, és jelzem a nő felé, hogy rám is támaszkodhat, ha egyedül nehezére esne még mozogni. Bár abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán mozognia kéne. Minden esetre az arcomról lerí, hogy nem akarom elhagyni őket. Ha már kettő helyett három csoportra szakadtunk, legalább mi maradjunk együtt! - Mi van ha a számokból adódóan köztünk a számaink, a jellemvonásaink közt van valamiféle összefüggés, kapcsolat? Mi van ha a két pentegramma tíz jelöltet kívánt meg, méghozzá ezt tíz évente. Elméletileg akkor mi maguk vagyunk azok, és itt a sorrend talán nem is lényeges, de ha mindenki elbukik, akkor valaki ismét új jelölteket fog idehozni, hogy teljesítsen valamilyen feladatot. De mi a célja ennek az egésznek? - filozofálok tovább a számokon végül hangosan a számokról Codynak, és Noxnak, hátha nekik ebből valami épkézláb ötlet jut az eszébe...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-09-18, 21:43
Jake & Luna
Úgy érzi, Griff néha túlreagálja a dolgokat, de lehet, hogy most igaza van és kell ekkora átgondolás és tervezés. Amikor végül szétválnak, akkor hagyja, hogy a lány elvégezze a varázslatot. Harry szavaira felhúzza egyik szemöldökét, majd Lunára néz. - Ez sem lehetetlen. És sajnos ami történt, megtörtént. Nem lehet visszacsinálni. - mondja ezt úgy, hogy fogalma sincs, elég sok dolog vissza lett csinálva, hogy élhessenek. Végül felül a thesztrál hátára, és bár nem egy díjlovagló, szerencsére ezek az állatok mindig kedvesebben viszonyulnak lovasaikhoz. Megkapaszkodik, és ahogy felérnek, Lunára néz, majd vissza arra, ami a szeme elé tárul, mert a látvány nem mindennapi. Ügyes, könnyed lépésekkel sétál be a megfelelő helyre, és mintha hirtelen megfordulna vele a világ, és a lába alól kihúzták volna a talajt. Meg is szédül, de nem esik el, nem borul fel, csak a lábával tántorog egy cseppet. Állja az arcokat, a képeket, aztán, amikor vége a látomásnak, kitámolyog a tükrök közül, és egy kissé fogja a fejét, majd megrázza magát, mint aki hullámvasútról szállt le éppen. - Lehet, hogy igazad volt Luna.. egy sötét varázsló próbált testet ölteni, de egy manó megállította. Talán ez az a hely, ahol Voldemort megrekedt és ahonnan ki akar törni újra.. de elég zavaros volt. - csóválja meg a fejét, és próbálja felidézni a valami arcát, hátha ráeszmél, ki vagy mi lehetett az. - Viszont a hely kívül esik időn és téren, mintha megállt volna. A pentagrammák tartják életben a mágiát és ez által a helyet. Ezért siklik ki mindig újabb valami, ezért jönnek és halnak itt meg sorra. Ezért ismétlődik mindig ugyanaz. - fejti ki a lánynak, és érzi, hogy nincs más, mint szétrobbantani a pentagrammát valahogy. Megpróbál kapcsolatba lépni Shannával, és a végtelen pentagramma képét elküldeni neki, meg az üstöt, és egy robbanást, aztán Lunára néz várakozóan, hogy lemenjenek-e, vagy talált itt valamit, amíg ő pörgött.
- Köszönöm! - vetek egy mosolyt Shannára. Ha nem akarnának ebben segíteni az biztos, hogy én akkor is utánapróbálnék nézni, hogy itt van-e valahol anya és hogy segíthetek-e neki tovább lépni. Nem táplálok hiú reményeket, hogy akár vissza is hozhatnánk, hiszen eltemettük, nincs test amibe visszajöjjön, az pedig nem lenne jó senkinek sem, ha szellemként térne vissza. Pihenjen meg, de ne egy ilyen sötét és komor világban tengődjön. - És, ha nem Harryről van szó, akit egy varázslat védett meg, hanem magáról a Sötét Nagyúrról? - hiszen tudjuk jól, hogy meg kellett volna halnia, de nem halt meg. Én már a legelején is hittem Harry-nek, tudom, hogy miken ment keresztül és hogy az a létforma, amiben Voldemort megmaradt nem volt normális dolog és bár már talán tényleg vége és sosem kerül elő többet mi van akkor, ha azzal, hogy a visszapattanó halálos átok nem oltotta ki az életét valami hasadás keletkezett és most e miatt van ez az egész és e miatt került ide anya is? Arról ugye nem tudok, hogy a jövőből visszatérő Winky megváltoztatta a mi jövőnket, így jó néhány élet megmaradt, akiknek már halottnak kellene lenni, mint Cedric vagy épp Sirius, hiszen erről senki sem tud. - Az erdő... mintha még a természet is ellenünk lenne? - mondom a többieknek megsimogatva az épp békésen közeledő thesztrál fejét, aki úgy fest barátságos, de mégis érzem a fák közül a fenyegetést. Nem szívesen mennék be oda, de úgy sejtem hogy a fenyegetés elérjen nem is kell bemennünk. Én magam is mágikus pajzsot húzok fel, mielőtt még felülnék a fekete pasi hátára, bevárva Jaket is, miután Harry és Shanna is elvégezte az összekötő bűbájt is. - Vigyázzatok magatokra! - aztán irány Jake-kel a távcső, ahol türelmesen várom meg, amíg felméri a terepet, addig is fázósan ölelem át magamat érezve a sötét fenyegetést, ami közeledik még távol, de ha ideér... fogalmam sincs, hogy mi lesz. - Mit láttál? - pillantok Jake-re, amikor készen van, időnként közben is aggódva pillantva le a szirtről, megpróbálva követni Codyék mozgását is odalent. Persze, ha Jake előbb inkább lemenne Shannáékhoz, netán az előbbi tisztáson csoportosulnánk, ahonnan indultunk és csak ott mondja el össznépileg, amit tapasztalt, azt sem veszem zokon.
Lunán nem tudok néha kiigazodni, de ha ő nem is tűnik szomorúnak, a szavai annál inkább azok. - Ha tényleg itt van, akkor ahogy tudjuk mi folyik itt, megkeressük, és megtaláljuk a módját, hogy egy jobb helyre kerüljön. - válaszolom a lánynak, egy kis reményt adva. Nem csak a levegőbe beszélek, tényleg segítenék az anyja szellemén, csak vannak prioritások, és előbb mi legyünk biztonságban. Ha csak aurorok lennének itt, akkor lehetne az anyjának a szelleme a prioritás, de sok a civil is, még gyerek is van... Jake megjegyzése arra, hogy Harry-nek meg kellett volna halnia eléggé betalál, már nem nekem, hanem mindenki másnak. Pedig igazából nem olyan hihetetlen feltételezés. - Ha az ő életéről is van szó, akkor sem hibás, Jake. - mondom békítőleg, nem olyan hisztisen felcsattanva, mint az apró pukkancs. Csak megcsóválom a fejem és gondolkozom tovább, összetartanunk kell és nem széthúzni. - Igen, jó lenne, ha ideálisan válhatnánk szét, de nem csak azt kell nézni, hogy mindenhol legyen auror, mindenhol legyen gyógyító, mindenhol legyen teszem azt, harcos, hanem azt is, hogy melyik feladat mennyire veszélyesnek tűnik. - felsóhajtok, nem csak a kicsi ellenkezik, de még Cody is ellenem beszél, így valószínűleg káosz fog kialakulni. Egy biztos, ha Jake-kel elválunk, akkor vele is létrehozom a kapcsolatot, mivel a közöttünk húzódó kötelék és a hosszú évek összecsiszolódása miatt sokkal jobban reagálunk egymás rezdüléseire. Nem szeretek tőle elválni, de az biztos, hogy Harry menni akar arra, amerre az “iránytűje” mutat, és nem fogom egyedül hagyni, még akkor sem, ha elképesztően mázlista alkat is. És Luna sem maradhat védelem nélkül, bár ott van már neki Jake, Cody viszont elmegy Nox-ot összerakni, Gina is segít nekik, így ahelyett, hogy két csapatra váltunk volna, már is háromfelé megyünk. Ha Luna közli a sötét teremtmény fenyegetését, akkor felvonok egy mágikus pajzsot, de ez nem állíthat meg abban, hogy Harry-t kövessem a barlanghoz, hiszen az iránytűvé változtatott adóvevője egyenesen oda vezeti. Csak egy aggodalmas pillantást vetek rájuk, amiben tisztán ott van az is, hogy ennyit az egyenlő elosztásról, aztán bevetem magam Harry után, tudva, hogy három csapatra szakadva minden perc veszélyt jelent ránk. Mikor a barlang feltárul és megérzem azt a sugallatot, amit láthatóan mindenki, kicsit megfeszül a kezem a pálcámon. - Azt hiszem anélkül, hogy felkészülnénk a sötétség érkezésére, esélyünk sincsen. Kell valamilyen védőmágia, valami hatalmas, azt hiszem… csinálnunk kell egy boszorkánykört, mindenkivel. - foglalom össze, na nem mintha nem hinnék abban, hogy Harry és a többiek is összerakták a dolgokat, hiszen ugyanazt érezték, mint én. Beérve a falon lévő nevek azonnal feltűnnek és odalépek, de mielőtt elkezdeném tanulmányozni, azért futtában megnézem a helyet, hogy biztonságos-e, van-e itt rajtunk kívül valaki. - A kajára még csak ne is gondolj, Harry. Mindenki tudja, ha valaki alászáll a pokolba és eszik vagy iszik az itteni táplálékból, az sosem fog hazatérni. - jegyzem meg, és a hangom ebben az esetben kísértetiesen hasonlít Hermionéra, ami valószínűleg elég ahhoz, hogy Harry tényleg komolyan elvesse még a lehetőségét is annak, hogy az éhségét vagy a szomját itt oltsa. Visszafordulok a falhoz és halkan tanulmányozom egészen addig, míg meg nem akad a tekintetem a mi évünkön, a 2000-esen, a listán, és a kihúzott neveken. Akárhogy is nézem és gondolkozom, már sikerült összeraknom, hogy hiába vagyunk tízig számozva, csak kilencen éltük túl a kezdetektől. Természetesen a pálcámat szorongatva keresem ki a listáról azt a nevet, amit nem ismerek - vagy talán ismerek, de a lényeg, hogy eddig nem mutatkozott meg. Mert lennie kell egy tizediknek, egy 8-asnak, ha csak... - Ha tizen kellett volna lennünk, akkor... Valaki másnak is túl kellett élnie a karambolt, de miért nem csatlakozott hozzánk? És a nyolcas, a végtelen szimbóluma, talán többet is jelent? - teszem fel a kérdést, de inkább költői, nem Harry-nek szól, bár ha van ötlete és válasza, készséggel fogadom.
Shanna meg tudja nézni Jake számát, ami nem más mint a hármas, az övét is kinézik, a tarkóján a kettő található. A fiatalok igyekeznek átbeszélni, hogy szétválljanak, vagy sem, egyenlőre még mindenki mást szeretne. Luna kisebb állatokat hív, mókusok és nyuszik hada siet elé az erdőből, ha dalra fakad, akkor még hercegnőnek is érezheti magát. A thestrál viszont fejet hajt előtte, mintegy sürgetve, hogy szálljon már fel. Jake megteszi az egyikkel, a halálpaci szárnyra kap, és fel is száll, mindazok pedig vele mehetnek a sziklafal tetejére, akik csak szeretnének. Jake felér a tetőre, ám ott a távcső közel sem úgy néz ki, mint amit ő elképzelt, nem egy messzelátó, hanem mintha a függőlegesen felállított, embermagasságú tükrök gyűrűjébe kéne belépni. Amint megteszi, a tükrök körülötte pörögni kezdenek, megannyi arc néz vele farkasszemet, a múlt és a jövő homályából. Egy különös temetőt lát, egy üstöt, amelyben egy újjúszületni kész sötét varázsló mászna ki hogy ismét testet öltsön, mire a semmiből megjelenő manó egy szikravillantással porrá ontja. Ám a tükrök látomása nem áll itt meg, a saját csapatát is látja a fiú, s azt az egymásba fonódó két pentagrammát, amely felé tartanak, ám most derül ki Jake számára, hogy bár ötszögekről van szó, azok metszene egy nyolcast formáz. Vagyis fektetve egy végtelen jelet. Mintha itt megállt volna az idő, és talán ahol vannak, az nem is az ő jelenük, hanem mindez már meg is történt egyszer. Gina miközben gyógyítgatja Codyval Noxot, megpróbálja összerakni a számok rejtélyét, s valami fel is dereng. A számok különös hatalma azt mutatja, hogy ők itt mind kapcsolatban állnak, és a két pentegramma tíz jelöltet kívánt meg, méghozzá ezt tíz évente. Elméletileg akkor ők maguk azok, és itt a sorrend talán nem is lényeges, de ha minden jelölt elbukik, akkor valaki ismét új jelölteket fog állítni. Cody a tapizás közben megtalálja Noxon a 6-os számot. Lehet, hogy mégiscsak van jelentősége, hogy hi hányas? Harry felnyitja a sziklafalat, és el tudnak indulni befelé. Különös mágikus rezonanciát éreznek mindannyian, nem csak akik Harryvel vannak, valami történt.. Belépvén a barlangba a falakon listákat láthatnak, dátumokkal, ami már csak azért is különös, mert nem csak a múltból, hanem a jövőből, 1920 és 2020 között. Valaki aki időre fittyet hányva lajtsromba vesz másokat, aztán amikor elbuknak, kihúzgálja őket. A saját dátumuk is megvan, és már Peter és Quinn neve áthúzva. Viszont legalább valami élelem! Az egyik sarokban mágikus édességek vannak felhalmozva, amiket Zonkó csodabazárjában is kapni. Luna viszont egyre erősödő sötét mágiát érez! Ám annak a meghatározása nem egy bizonyos irányból jön, maga az egész erdő ellenük van, ám ha közösen valami pajzsot fel tudnak húzni, még felkészülhetnek. Nox a látomása irányába indulna el, ha engedik. Lehet, hogy a végzete elé akar menni? Shanna amennyire csak tudja, összekapcsolja a tudatukat a telepátiával, kérdés, hogy meddig tart ki a varázs. Nox botladozva elindul, és nem messze tőlük (már ha páran követik), egy tábortűz körül ücsörgő embercsoportra lesz figyelmes. Érkezésére felpattannak, nem lehet tudni, hogy megijedtek tőle, örülnek neki, vagy hogy egyáltalán mi van?
//Két dolog legyen most: Mindenki dobjon sötét varázslatok kivédése próbát, de semmilyen módosítót nem adhat hozzá, csak simán a %-a alá kell dobni. Akkor lesz összességében siker, ha a többség megdobja. A második dolog: érzik, hogy valami közeledik, ezért amikor a mágikus rezonancia átjárta őket, tudatosult bennük, hogy a Roxfort területén tanult mágikus adottságaik most ideiglenesen felerősődödtek, és még sosem érezték magukat ennyire erősnek. Akinek nincsen mágikus adottsága, az most választhat egyet. A barlangban talált különleges menedék azt sugallja nekik, hogy a valami ellen, ami közeledik, fel tudnak készülni, ha egy közös varázslatot építenek. Annyi kör múlva telik le az idejük, ahányan még vannak, azaz heten. Minden körben valakinek el kell kezdenie, vagy hozzá kell építenie a varázslathoz a saját tudása alapján, hogy egy komoly varázslat védje őket a végén, vagy akár támadni tudjanak vele. Luna és Harry a saját (Harry esetén egy választott) mágikus adottságból a 7. szintből találhatnak ki valamit, a többiek pedig a sajátjuk (Nox esetén választott) 5. szintjéből kell hozzáálmodni valami a durva varázshoz. Minden körben csak egy ember „épít”, megbeszéléles alapon
határidő: szeptember 20. éjfél//
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-09-09, 15:32
Tükörország
Lépésről lépésre érzem, ahogy fizikai erőm cserben hagy, úgy hiszem nem számoltam kellően a körülményekkel... S belül valahol fortyogok, hogy Szörnyetegem cserben hagyott. Mire az eskü, ha nem személyes oltalmamra? Ha itt halok, velem hal, de ezt bizonyára ő is tudja. De még mielőtt befejezhetném a gondolatot, eszméletemet vesztem, s ismét megízlelem a finom por zamatát. Kezdek hozzászokni. Tudatom valahol még mindig polipként igyekszik beszőni a helyet, jeleket várva a felsőbb hatalomtól, mely most bizonyára markában nevet. Aztán ismét magamhoz térek. Ugyanitt. Pompás. Azonban úgy tűnik, Codynak feltűnt hiányom, netán vétke, én mindenesetre nem hibáztatom. Erőtlenül köhintek, ezúttal nem mocorgok, hagyom hogy végezze a dolgát. - Az Ő hatalma lenyűgöző, s én próbálom megfejteni... - szótlanul kérem unokaöcsém segítségét, muszáj felülnöm, s legalább minimálisan leporolnom magam - Arra kell mennünk. - mutatok nagyjából délkeletre, pontosan oda, ahonnan a látomás helyszínét sejtem. Más nézőpontból, s irányból kell megközelítenem a helyzetet, ha valóban a dolgok mögé akarok látni. Engem nem a pusztítás, vagy a harc vezérel. Mindenesetre hagynom kell, hogy Cody összefoltozzon, mielőtt tovább állnék.
Harry.Potter.
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2018-09-09, 09:56
- Köszi! - fűztem még hozzá Ginának, mert ahogy mozogni kezdtem, egyértelműen jobb volt a helyzet. A botra már nem volt szükségem, így azt el is dobtam, hogy végre mindkét kezemet használhassam. Miután körülnéztem a sziklafal tövében, abszolút kutyafuttában, odabotorkáltam a többiekhez, vissza-vissza pillantva, ahogy kijelentettem, hogy mindenkit össze kell szednünk. Luna nyakára pillantottam, és bemondtam a számot, amiről gőzöm sem volt, mi lehet, tekintve, hogy amikor erről beszéltek, épp levegőt próbáltam venni nyikkanás nélkül. Sok mindenről lemaradtam, Peter haláláról is, így amikor Luna erről beszélt, az határozottan megrázott, és csak bámultam magam elé pár pillanatig, amíg érthetően meg nem hallottam Sirius nevét a rádió-adóvevő-iránytű izéből. - Én az iránytű után megyek. - közöltem mindenkivel, hiszen ez nem volt kérdés a továbbiakban. Tudtam, hogy nem vagyunk biztonságos helyen, a hideg rázott ettől a világtól, és jól emlékeztem arra, milyen volt abban a másik valóságban, ahol Sirius meghalt. Itt nem fog, az holt biztos, és arra is emlékeztem, milyen volt, amikor átesett a kapun abban a visszaforgatott, meg nem történt jövőben. Ha kapcsolatom lett volna vele, akkor visszahoztam volna, ott, és akkor, így Jake szavai totális baromságként csengettek bennem. Mondhatnám, hogy felmérgelt, amit mondott, de hozzászoktam én már a hozzá hasonló "zaklatókhoz", Malfoynál nem tűnt különbnek ő sem abban a pillanatban. A kezem ugyan ökölbe záródott, de ez csak arra emlékeztetett, amikor Hermione bevert egyet Draconak, abban a bizonyos emlékben, és ettől majdnem fel is röhögtem. - Semmi közöm ehhez. - feleltem, de a türelmem fogytán volt. Miért beszélt az az izé Siriusról? Miért álltunk ott még mindig, ahelyett, hogy cselekedtünk volna? Nem tudtam igazán koncentrálni arra, amit a többiek mondtak. Még elcsíptem a varázslatot, amit Shanna elvégzett Lunával, és azután megcsináltam én is ugyanazt. - Így biztonságosabb. - magyaráztam Shannának röviden, mert persze gondolni sem akartam arra, hogy valamelyikünk otthagyja a fogát, de benne volt a pakliban, és akkor nem kellene elveszíteni a kapcsolatot a többiekkel. - Ha valami baj van, akkor küldjetek fel vörös szikrákat a pálcátokkal. - Épp, ahogyan a Trimágus Tusán csináltuk, nem, mintha életeket mentett volna, de azért hasznos volt. Persze fogalmam sem volt, egyáltalán látnánk-e egymáséit. - Már mondtam, hogy semmi közöm ehhez a világhoz. Ez holt ziher... tapasztalatból mondom. - válaszoltam még Cody felvetésére, azután hagytam a többieknek, hadd vitassák tovább, ki, mit, hogy, merre akar csinálni, és én személy szerint a sziklafalhoz sétáltam. - Tárd fel titkaid! - egyszer már bejött, megkopogtattam a pálcámmal a falat, miközben feltűnt, hogy végre eldöntötték, ki kivel merre megy, hiszen nem álltam ott egyedül.
