2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Peter démonoktól kapott karmolásain kívül mindenkinek a sebe szépen gyógyul, jó ütemben. A fiúnak sikerül néhány nyomot begyűjtenie, de méghosszú idő lesz vélhetően, ameddig el is tud indulni rajtuk, mert nem tudja egyértelműen kiszűrni, hogy a nimfa vagy éppen Goyle hova is ment - vagy hogy melyik nyom kié. Andrew és Gemma, miután összeszedték magukat vélhetően a Minisztériumban kezdi Shanna keresését, vagy a jelentéstevést, de ott nem találják, ahogy a Roxfortban sem, Vanessa se tudja, hogy hol lehet, így a következő lépés... A Troofin-ház.
// És akkor a várva várt jutalmak. Szerepjátékos jutalom: A Tükörországhoz fűződő kapcsolatuk miatt kialakult egy mágikus ellenállásuk a karaktereknek (Cody esetében Gargoyle-nak, mert ő volt jelen, nem Ramsey), így a Rúnpisztolyok ugyan sebzik őket, mint egy normális golyó, de az átok a kómával nem csap le. Karakterfejlődéses jutalom: Minden résztvevő karakter dobhat egy szabadon választott soron kívüli dobást a Karakterfejlődésben +10%-kal. (Cody esetében szabadon választott, hogy kivel, mert NJK-val jött, és a másik jutalmat már így is "elbukta".)
Még egyszer köszönöm a részvételt és sok sikert a dobálózáshoz! //
~Megan Smith
Peter Greenwood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-11, 16:48
Amikor Goyle megérkezik, engedelmesen nyújtom át számára az üvegcsét, hogy minden lélekdarab egyben lehessen. Igen, megtettük azt, amiért jöttünk, hiszen minden egyes összetevő ott van, azon a kis helyen. Egyszóval távozhatunk innen, ebből az átkozott világból. Megvárom hát, amíg mindenki átlép a kapun, én pedig még egy, tűnődő pillantást vetek abba az irányba, ahonnan jöttünk. Apám már végérvényesen halott, rám pedig hatalmas feladat vár. Meg kell keresnem a nőt, aki felnevelt és a húgomat, hogy biztonságban tudhassam őket. Mindenesetre, azok az ijesztő lények egyelőre nem lépnek semmit sem, hiszen az itt ragadt lelkek feltartják őket. Megfordulok hát, majd átlépek a kapun, hogy utána én is abban a sötétségben találjam magam, ahol a társaim. Bénító félelem kerít hatalmába, hiszen ez az út már idefelé jövet sem kecsegtetett túl sok jóval, most pedig talán bele is halok ebbe a kis kalandba. Nem próbálkozom hangot kiadni, hiszen minden egyes porcikám lebénul és csak lebegek. Lehunyom a szemem, hogy legalább a banyát ne lássam, aki nemrég megtalált, de a hangját attól függetlenül tisztán hallom és emlékszem. Felejtés. Igen, ez volt az, amit annak idején annyira szerettem volna. A lelkem mélyén mindig ott volt a vágy, hogy meneküljek. Dane elől, Lorelai elől, Sophia és Dane kapcsolata elől... A saját érzelmeim sohasem találtak viszonzásra, én pedig akkor és ott úgy éreztem, hogy nincs tovább. Új életet szerettem volna kezdeni, tiszta lappal, egy teljesen más tudattal. David Whiteként tértem hát magamhoz, majd megismerkedtem Joyce-al és ismét visszatért Peter Greenwood, a tehetséges vadász, de szörnyen béna érzelmi töltetekkel rendelkező egyén. Úgy érzem azonban, hogy a szőkeségért már megérte a banyával kötött alku. Ami azonban utána következett, nem volt benne a számításaimban... Többedmagammal visszatérni? A banya viszont pontosan ezt remélte, a terve pedig sikerrel járt. - Gina, az anyád....! - riadok fel, hiszen eszembe ötlik egy kép, amelyet még a kapuba való belépésem előtt volt alkalmam megpillantani. Az anyja, a mosoly, a tőr... És a hang, amely egyértelműen a griffendéles lánynak szólt. Felülök, majd körbepillantok és némileg megnyugodva veszem észre, hogy az átjáró bezáródott és több virág sincs már, amellyel bárki is átléphetne a másik világba. Lassanként mindenki magához tér, Goyle patrónusa átadja az üzenetet, hiszen a férfi meglépett, ki tudja hova. Én pedig igyekszem úrrá lenni a kalimpáló szívemen, amely majd kiugrik a mellkasomból. Oké, a banya átjött, de egyelőre semmit se tudunk, szóval jobb lenne összeszednem magam és nem rögtön terveket eszközölni az elpusztítására. Mindenesetre, Gina remélheti, hogy megelőz a vadászatban, hiszen én habozás nélkül fogok az anyja testében is kárt tenni, ha úgy alakul. Amint távozik mindenki, én még maradok, hogy egy-két varázslat segítségével emléknyomokat gyűjthessek a távozók után. Minél frissebb a nyom, annál élénkebb lesz a visszajátszás, nem várok hát, bármennyire is fáradtnak érzem magam. Egyértelmű, hogy a banyát meg kell találnom és el kell pusztítanom, ha nem szándékozom még nagyobb bajba keverni magunkat. Dolgom végeztével pedig elhoppanálok, egyenesen egy bizonyos szőkeség háza elé, aki remélhetőleg tud kezdeni valamit a zombik okozta sebemmel.
(Köszönöm a mesét, irtó szuper volt, remélem lesz folytatása )
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Andrew Calver
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-10, 17:03
Talán az elmúlt évek éjszakai bosszúállásából fakad, hogy ennyire túlkombináltam. Goyle a kapu átlépésével sem válik szellemmé, nem marad hátra, ő valóban Cody, vagyis Lysander apja. Ahogyan átlépünk, leesik a hatalmas kőszikla a szívemről, ha nem is fizikai valójában, de Cody már velünk van, a lelke ép, varázslattal biztosan megoldható, hogy ismét éljen. Gemma viszont jól gondolja, fel kell keresnünk Shannát, de nem különválva, hanem immár együtt. Amennyit eltoltam magamtól Gemmát, olyan nagyratörő terveim vannak vele. Új életet kell kezdenem, egy nyugodtabb, békés életet, ahol nem csak a keserűség meg a harag dominálnak. Ráadásul Jake halálával egy másik barátom halt meg, akinek ott voltam az esküvőjén. Felsegítem Ginát, de közben mégis Cody apjához szólok. – Köszönjük. Sokkal többet tett, mint amit tennének ebben a helyzetben. – Elismerő pillantásomat nem sokan szokták kiérdemelni, de az öreg nem csak a fiát védte, hanem bennünket is, a végsőkig. Tudta, hogy nem csak azért hozná vissza a fiát, hogy az majd magányosan éljen, netán új barátokat szerezzen, ránk is szüksége lesz majd. A nyakamba ugró Gemmát visszaölelem, immár hivatalos, szeretjük egymást. Peternek bólintok, róla nem sokat tudok, de derekasan helyt állt, igazi ütőképes csapatként működtünk egyet. Ledobom a táskámat, amiben a bosszúállós szerelés van, immár nincsen rá szükségem többé. Megfogom Gemma kezét, és irány haza, az én házamba, ahol meg tudunk mosakodni, átöltözni, hogy aztán átbeszéljük, legalább ma este a történteket, és hogy mit is kéne tennünk, hogy azán másnap reggel valóban felkeressük Shannát. De ez már egy másik történet..
//Én is nagyon köszönöm, egészen megrohantak a Nicolas-os emlékek. Ami kiemelten tetszett, hogy az én mesémre építetted a tiédet, mégsem volt lopás, hanem egy igazi spin-off volt, meghagyva az erős alapot, de mégis komoly irányt mutatva az új szállnak. Nem szoktam dobálózni ilyen szavakkal, de igazán átgondolt, brilliáns mese volt, gratulálok! //
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem fordul meg a fejemben, hogy hátranézzak. Egyszerűen csak minél előbb le akarok lépni innen, hiszen annyi minden lesz még így is, amit fel kell dolgoznunk. A szüleink, Cody visszatérése és beszélnem kell Shannával is. Mégis hogyan mondjam el neki, hogy Jake már nem fog visszatérni, legalábbis nem hiszem, hiszen nekünk segített, hogy kijussunk innen. Most mégis inkább csak túlélni próbálom ezt az egészet. Egy pillanatra még feldereng előttem anya arca, de aztán a szirmokat magamhoz véve átvetődöm én is a kapun sorban a többiekkel együtt, remélve, hogy Peter sem marad le, ha már vállalja az utolsó helyet. Még sem ott nyitom ki a szememet, ahol kellene, mert teljesen sötét van, épp csak minket világít meg a fény, mintha valami kihallgató szobában lennénk. A hang viszont cseppet sem megnyerős és semmi jót nem súg már az első pillanatokban sem, így amikor tényleg magunkhoz térünk riadtan pattanok fel mintha csak a nimfát keresném, de persze nincs itt. A többiek viszont igen kivéve a férfit. Azt hiszem nem kell meglepődnöm rajta, hogy nem várja meg, amíg mi is magunkhoz térünk, hanem simán lelép még előtte és csak a patrónus marad. Legalább az biztos, hogy nem volt hiábavaló, bár úgy tűnik, hogy igen komoly következményei lesznek ennek a kis kalandnak. Gina kérdésére csak lassan bólintok egyet, bár azért végignézek magamon, de nem érzékelek komolyabb problémát. A sétülésem még jó eséllyel meg van az a néhány, amit a barlangból kifelé szereztem, de nem újultak ki az átjárónak hála. Automatikusan nézek körbe, de nem a nimfa nincs itt, csak a jelenlétét érzem még szinte mindig. - Mi lesz ennek az ára... - sóhajtok egyet, de aztán nem megy tovább közelebb lépdelek Andrewhoz, szinte már szaladok, hogy megöleljem. Azt hiszem igen sok mindent lesz, amit át kell majd beszélnünk, tisztáznunk és persze azt sem húzhatom sokáig, hogy meglátogassam Shannát. Szükségem van hát most az ölelésére, mert túl sok minden történt és úgy sejtem ezzel ő is pont így van, hiszen még sosem engedte magának, hogy így megnyíljon mint most, amikot búcsút vett az apjától. Futólag még Peterre pillantok, de nem mondok végül semmit. Dane a testvére, engem pedig onnan raboltak el pici koromban. Ott a tekintetemben a ki nem mondott kérdés, hogy vajon akkor mi is rokonok vagyunk, de szavakkal végül nem mondom ki. Túl sok feladat van most előttem és nem tudom, hogy melyikkel kezdjem.
//Köszönöm szépen én is, nagyon élveztem a mesét! Nagyon személyre szóló volt mindenki számára hiába, hogy "csak" Cody megmentésének indult a dolog. Szóval imádtam! //
Szívesen maradnék még. Igyekszem az emlékeimbe vésni a pillanatot, amikor anyám a tenyerébe fogja az arcomat, és letörli a könnycseppjeimet. Kemény kölyköknek tartom magam. De ez az egész számomra egy merő érzelmi hullámvasút volt. Most pedig szeretném magammal vinni anyámat, de tudom, hogy nem lehet. Így marad a néma búcsú, mely a lelkembe tép. Egyrészt megnyugvást, és válaszokat hoz, másrészt fájó, gyászoló ürességet. Tudom, hogy mostantól másképpen gondolok majd az anyámra. Eddig csak egy névtelen, arctalan nő volt, aki megszült, de érzelmeket nem voltam képes párosítani a hiányához. Hacsak nem maga a hiány is egy érzelem. Viszont most valósággá vált. Olyan személlyé, aki valóban létezett, érzett, szeretett. Valakivé akihez kötődtem. Ettől lett ez ilyen szívfacsaró. Végül engedek, és lenyelem a virágrészeket, hogy átlépjek a kapun. Nem. Nem nézek vissza. Így már anyám megváltozó tekintetét sem látom, vagy azt hogy utánunk veti magát. Attól tartottam, ha hátra néznék, akkor nem lennék képes ilyen egyszerűen távozni, és itt magára hagyni őt. Így viszont a tőr, és a tette sem jutnak el időben hozzám.
Sötétség. Mindent körülölelő sötét. Nem emlékszem, hogy legutóbb ilyen lett volna. Van ebben valami különösen ijesztő. Aztán rájövök. Teljes paralízis. A bénultság, mely képtelenné tesz a cselekvésre. Megrémít. Amikor így megbénultam mindig meghalt valaki. Az apámra gondolok. A veszteségre. Félelmetes érzés. Lassan érzem a zsigereimbe kúszó klausztrofóbia fojtogató rémét. De szörnyű bénultságtól, még megszólalni is képtelen vagyok. Aztán jön a hang. Képtelen vagyok megszólalni. Felkiáltani. NEM! Legszívesebben ezt üvölteném a képbe, és tennék valamit ellene. Megszabadítanám az anyám testét a parazitától, mely megszállta. De képtelen vagyok. Csak marad a kínzó fekete semmi, és a bukás érzete...
Aztán a hirtelen ébredés. Hangos olasz nyelvű kiáltással, szinte verejtékben úszva, rémülten térek magamhoz. Kell egy kis idő, mire összeszedem magam. Realizálom a helyzetem. Azt, hogy mit éltünk át. Mi történt. A familiárisomat magamhoz ölelve, és simogatva próbálok megnyugodni. Kettős érzelmek. A patrónus azt mondja sikerrel jártunk. Cody így élhet majd. Nem tudom mikor, és miképp látom újra, de tudom, hogy így lesz, és hogy akkor boldog leszek, mert visszakapom őt. Az unokatestvéremet, akiről azt sem tudtam, hogy a rokonom. Bukás. A nimfa kiszabadult. Ami rosszabb az anyám testében. Meg kell találnom, és leszámolni vele. Végleg. Mielőtt olyat tesz, ami a világ számára nagyon is rossz lenne. De ha ezt teszem, akkor vajon a tulajdon anyámat is megölöm? Meg kell ölnöm? Borzalmas kérdéssor. - Mindenki jól van? - teszem fel végül a kérdést, ahogy látom, hogy Peter, Andrew, és Gemma is kezd magához térni a szörnyű rémálomból. Még megnézem, hogy nem sérültek-e meg. Illetve, hogy áll Peter sérülése. Amit lehet megteszek értük. Aztán egyszerűen búcsút intek, és én is elhoppanálok. Meg kell találnom Monty-t. Tudnom kell, hogy jól van. És valakivel beszélnem kell. Mindenről...
//Nagyon szépen köszönöm a mesét, nagyon izgalmas volt! Élveztem minden percét! Sőt alig várom, hogy újra összefussunk azzal a nimfával, és sötét terveivel... //
Átkelve nem tudja, hogy ugyanarra számítson-e mint mikor ide érkezett, így meglehetősen össze szorítja a fogait. Elkapja Lanette mosolyát a tőrrel és valami azt súgja neki, hogy valamit lehet nem vettek figyelembe... De már vélhetően késő ezen lamentálni, főleg hogy átlép a kapun, ami mintha húzná is át és van némi érzése, mintha a semmibe lépne át, mintha nem lenne szilárd talaj a lába alatt és mintha megbotlana, vagy zuhanni kezdene, de aztán az egész elhal és csak valami áthatolhatatlan sötétség maradna utána. Egy darabig. Aztán már csak mintha vízben lennének. A fényjáték is hasonlatos számára. És a tudata mivel úgy érzékeli mintha vízben lenne, vissza tartja a lélegzetét. Azonban megkörnyékezi egy bénult érzet is, mintha a végtagjai nem moccannának, pedig reflexszerűen rúgná fel magát a felszín felé.. Amerre a felszínt sejtené. A paralízist az teszi helyre benne, mikor meghallja Lanette hangját, ami mégsem a Mortimer nőé.. Bár ne tud ugyanúgy még mindig fellélegezni, nem érzi, hogy képes lenne rá, és a tagjai is bénultnak hatnak, csak azt érzi, hogy valami gömb alakú üveget szorít, semmi mást nem érez. A suttogásra össze feszül az állkapcsa. Aztán a paralízis szűnni kezd, legalábbis ami az iszonyat részét jelentette számára, már kap levegőt és apránként kitölti a káröröm. Lanette elbukott hál égnek. Nem kell vele számolnia. A nimfa, hogy mit jelent a Földi világra nézve az meg már megint más kérdés. De a Földre mostanság amúgy is rájár a rúd...
Aztán hirtelen riad fel elsőként. Köhög egy sort. Vet egyetlen pillantást az üvegben gomolygó lélek pászmára és kissé ingatag módon fellöki magát állásba. Elő húzza a pálcáját és idéz egy patrónust, ami ott fogja várni az ébredőket, hogy közölje velük, sikerrel jártak és Lysander élni fog. Ezt követően semmire sem várva egyszerűen mindenkit hátra hagyva elhoppanál.
//Nagyon nagyon nagyon köszönöm mindenkinek az egész mesét!!! Nagyon boldog vagyok, hogy részt vettetek benne <3 Cody jöttére öt nap múltán számítsatok pirkadatkor kelet felől! <3 ;-D
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-09, 11:47
A függönyön túl -
Visszhangok
Tükörország
A Lanette mikor elengedi a lányát egy pillanatra a tenyerét ráhelyezi az arcára és letörli a hüvelykujjával a legördült könnycseppet megértő tekintettel. Az öt lélekdarab egy helyre kerül az üvegedénybe Goyle-hoz, és nem hagyják abba az izgatott zizegést, de nem lehet tudni, hogy izgatottak vagy éppen félnek az ismeretlentől - ki tudja. Mindenki átveszi Ginától a szirmot és a levelet és a szájukba véve a kapu vörösen felizzik és készen állnak arra, hogy átkeljenek. A hátuk mögött feléled az erdő és vélhetően megneszelték a szörnyek, hogy itt vannak és közeledik a roham, de
valami visszatartja őket… Az erdőben nem csak a szüleik lelke rekedt meg, hanem számtalan sérült auroré is, akik egyöntetűen megtesznek mindent, amit csak lehet, hogy visszatartsák a démonivá vált lelkeket és a fiatalok kijussanak időben. Aki az utolsó pillanatban hátrafordul a kapuból még láthatja, hogy Lanette szemében valami megvillan, egy kis mosoly szalad végig az arcán és a kezei között megjelenik a mágikus tőr, aztán emberfeletti gyorsasággal nyomukba vetődik, egyenesen át a síkkapun.
Két világ között
Meglepetésükre nem ébrednek fel azonnal, hanem a sötétség öleli őket körbe hirtelen, ami Peternek már igencsak ismerős. Olyan, mintha a semmiben lebegnének, minden ébenfekete, kivéve egy-egy suhár fényt, ami fentről világítja meg őket személyenként, mintha piedesztálon állnának. Egy fojtogató érzés szinte paralízisben tartja őket, olyan nagy a bizonytalanság alattuk, mintha egyetlen lépéssel lezuhanhatnának a semmibe...
- Nem gondolhattátok, hogy túl jártok az eszemen… - hallatszik a hang a sötétből, ami először Lanette-nek tűnik, majd egyre érdesebbé, hátborzongatóbbá válik. - Felejtésre vágytál és szabadulásra a béklyóból, én pedig elküldtelek és elültettem benned a magot, hogy visszatérj… - lesz Peter füle mellett hangosabb a szó, szinte érzi a sötét kisugárzást és a bűzös leheletet. - A véreteket adtátok az oltáron fekvő lányért, nem gondolva a következményekre és ezzel tovább erősítettetek engem… - hallja most Goyle, Andrew és Gemma közelebbről a szavakat, és mindenki számára egyre egyértelműbbé válik, hogy ez a lény parazitamód rájuk kapcsolódott az utazásban. - És te, kislány… valóban elbuktál, mert ez a test már az enyém.
A völgy - Epilógus
Rémálomból riadva tér magához mindenki és habár Gemma inkvizítor képességét a sötét lények elleni burok táplálása szörnyen legyengítette, olyan erős a sötét nimfa Lanette testében való szabadulásának lenyomata, hogy még mindig érzi a levegőben körülöttük.
Mindannyian sértetlenek, Goyle-nál van az üveg, benne viszont már nem kis bogarak vannak, hanem egyetlen patrónus pászmához hasonlító fénygömb, Cody színtiszta lelke. A fekvő nyolcas alattuk porráégett, nyoma sincsen több növénynek, amivel újra átkelhetnének. Lanette vélhetően végig a nimfa befolyása alatt állt, és amikor eléggé erőssé vált elfoglalta a testet, amit a visszatérő kimerült inkvizítor sem érezhetett meg és végre, talán évezredek óta először kiszabadult a fogságból. Ki tudja, hogy mi a célja, hogy milyen szörnyeteget szabadítottak a világra, mi az ára annak, hogy szembe nézhettek a múltjukkal, titkaikkal, a szüleik hordozta igazsággal és annak, hogy a halott társuk lelkét visszahozták az élők közé… de sikerült.
// Nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a kalandon, remélem mindenki élvezte és mindenki megtalálta a saját fejezetében az izgalmat, kérdéseket és válaszokat.
Majdnem nyolc hónapig tartott a játék, mindenképpen kigondolok valamilyen jutalmat, TP-t vagy dobási lehetőséget, ha mindenkitől érkezett záró akkor meghirdetem egy új hozzászólásban. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-08, 20:45
Igencsak megtartja magának azt, hogy miként is érez az emberi sorsok iránt amik most kibontakoztak körülötte. Muszáj hogy kivárjon hogy minden darab meg legyen és mindenkivel együtt térjen vissza, különben oda a jó benyomás és mindaz amit a fiatalok felé felépített. Nagyon is él és nagyon is eleven. Nem szellem és nem is látomás. Szükséges volt felvenni valakinek az alakját akinek a képében a csapattal át tud kelni és a srác aki Ginaval tartott volna tökéletesen kapóra jött ez ügyben. Muszáj még egy nagyon kicsit kihúznia, hiszen Ginanal vannak csak szirmok és levelek és van egy olyan sejtése, hogy Lanette épp olyan hús vér mint ő vagy azok akikkel indult. Ez pedig azt jelentené, hogy a fiatalok döntésén múlik, vagy Lanetten, hogy kinek jut és kinek nem... Goyle a feleségével együtt számtalan életet nyomorított meg vagy tett tönkre ahogy a családban még nagyon sokan ezekre a sötét utakra léptek. Gina pedig... szegény kicsi Gina... ha az anyja tényleg menthető lenne, soha nem fogja magának megbocsájtani, hogy nem őt vitte magával, hanem egy sok éve kőrözött bűnözőt, akiről semmit sem tudnak. Ki tudja miféle bosszú érne meg benne, ha amiatt vesztené el végérvényesen és vissza vonhatatlanul az édesanyját, mert lényegében rászedték. Persze ki tudja mi lesz végül... Főleg ha Lanette esetleg magától tudatára ébred, vagy kiderül Goyle megérzése tévedett... Nem. Ki kell jutnia. Így mikor elérkezik a pillanat, jelentőségteljesen néz Jakere, az után pedig elhoppanálja magukat oda ahol átkeltek. Petertől elkéri az üvegcsét és a maradék két darabot is bele tereli. Ő is kíváncsi mi történik, és egy nagyon súlyos lélegzetvételnyi ideig nézi is de aztán össze harapja az állkapcsát. Lesz rá ideje nézegetni, úton a megbízó felé.. Aki az ígéretet megtette Lysander felélesztésére. A szirom és a levél után nyúl, hogy átvegye Ginatól. Lanettere csak néz egy hosszúnak tűnő pillanatig aztán másodikként lép az átjáróba a szirmot és a levelet egymás után lenyelve.
Bár mondhatnám, hogy könnyű a búcsúzás. Bár mondhatnám, hogy elég időnk van. De sosincs. A földön nem nő több virág, én pedig nem hoztam eleget. Ez ellen pedig nem tehetek semmit sem. Nem kérhetem egyik társam sem, hogy maradjon itt a pokolban azért, hogy együtt menjek el az anyámmal. - Nehéz nem vádolni magam. Mire jó, hogy gyógyító vagyok, ha nem segíthetek? Tudom, hogy nem menthetek meg mindenkit, de ez... - egy kis lemondó könnycseppel az arcomon csóválom meg a fejem. Nehéz elfogadni. Nehéz beletörődni. De nincs sok időm lamentálni, így komolyan bólintok. - Nézzük a tőrt. - figyelem, ahogy anyám tevékenykedik. Végül felfénylik az átjáró kapu. Még ebben a borzalmas rémálomban is megvan a maga szépsége. Tényleg. Én pedig már a táskámból előkészítem a szirmokat, és leveleket. Peterét át is adom neki. A védőbűbájokról szóló információkra csak bólintok. Várakozásképpen még egyszer utoljára az anyám karjai közt találom magam. Hosszan ölelem, és szívom be az illatát. Mintha minden pillanatot mélyen el akarnék raktározni magamban. Végül megjelenik a trió és a két kis bogár. Így kelletlen elengedem anyám, és a pillanatot. A következőben pedig már Andrew, Gemma, és Goyle számára osztom ki a növényi részeket. Közben pedig azt figyelem, hogy az öt kis bogár, most hogy együtt vannak, mit csinálnak. - Mondjuk. Kösz. Veletek minden rendben? - válaszolok Andrew kérdésére, miközben átadom neki a rá eső virágszírmot és levelet. Még egy utolsó búcsú pillantást vetek az anyám felé, majd a bogárkákra, és ha semmi nem gátolja meg, akkor ezúttal elsőként nyelem le az átjáróba lépve a virágszírmot és levelet.-
Beismerem, megható jelenet, hogy Gina talán nem lesz képes magával vinni az anyját a mi világunkba, holott lenne rá esélye, de jelen pillanatban ennél sokkal fontosabb dolgunk is van. Ahhoz, hogy biztonságban átkelhessünk, biztosítanunk kell a portál környezetét. Nem sokkal lépek távolabb tőle, majd rajzolom fel a kört. Minden egyes védőbűbájt, ami eszembe jut ebben a helyzetben, elmormolok. Még azt is, amely egyébként nem sok védelmet nyújtana számunkra, de ki tudja. Itt és most talán az életünk múlhat rajta. - Köszi – veszem át Ginától a szirmot és a levelet, miközben az én testem is megfeszül a várakozástól. A lehető legrosszabb dolog a világon az, amikor az ember egy helyben toporog és nem tesz semmit. Talán mégis Gemmáék után kellett volna mennünk? De nem, ilyesmire nem gondolhatok! A portált meg kellett nyitni és biztosítani a szabad átjárást. - Úgy oldottam meg, hogy Gemmáékat átengedje, de azok a lények ne jussanak be egykönnyen – fordulok a két vöröshöz, miközben a pajzs működését vázolom fel. - Ha minden igaz, akkor elég erős a védelem ahhoz, hogy pár zombi simán elégjen a felületén. De azt tudnotok kell, hogy minden egyes lénnyel gyengülni fog a búra, amíg végül meg nem szűnik. Amennyien ezek vannak, ha egyszerre érnek ide, talán pár percünk, ha akad. Ami bőven elégnek tűnik, de – tekintettel arra, hogy Gemma és Andrew még sehol sincsenek – már nem olyan kecsegtető a helyzet. A pajzs erőssége pedig úgyis akkor derül majd ki, ha élesben leszünk. Minden bűbájt el lehet rontani, nekem pedig muszáj volt sebtiben összeütni egy hasonlót, amihez egyébként legalább fél óra kellene. Ez a pár perc nem sok mindenre elég, de látszatra pulzál és véd. Nem olyan erős mágia árad belőle, mint szokott, de jobb, mint a semmi. Nem sokkal később Gemmák is felbukkannak, én pedig megkönnyebbülten biccentek feléjük. Legszívesebben bocsánatot kérnék tőlük azért, hogy Ginával nem az ő segítségükre siettünk, de ez most mellékes. Sürget minket az idő, én pedig engedelmesen teszem azt, amit a többiek. Ha virágevésről van szó, abban világelső vagyok, ahogy ez már a kalandunk legelején is kiderült. Most azonban nem vagyok botor, várom, mit tesznek a többiek, hogy utána én is az ő példájukat követhessem. - Felállítottam egy pajzsot, de nem sok időnk van, szóval jó lenne sietni. Remélem, mindenkinek volt alkalma elbúcsúzni, mert erre már nem lesz idő – teszem azért még hozzá, miközben az átjáró felé sandítok. - Indulhatunk? - teszem még fel a kérdést, de személy szerint nem veszem sietősre a figurát, helyette megvárom, amíg mindenki belép az átjáróba, én magam pedig utoljára maradok, hogy feltarthassam a lényeket, ha esetleg időközben mégis felbukkannának...
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Andrew Calver
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-07, 10:22
Látom, hogy Goyle, Gemma, és Jake már csak rám vár, a szörnyetegeket pedig ideig-óriáig fel tudtuk tartani a szeretet erejével, na meg azzal, hogy Jake ennyire minket védett. Visszafordulok tehát az apám maradványaihoz, kölcsönösen megbánjuk egymásnak azt, amilyen útra léptünk. Neki már csak a megváltás maradt, de nekem még van rá esélyem, hogy ne emésszen el a sötét. Lehet, hogy éppen Gemma, az egykori Bianca oldalán megtalálva a fényhez való visszautat. – Akkor hát.. nyugodj békében. Az ellenségeitek nagy része már megbűnhödött, de nem áldozhatom erre az életem. – Intek búcsút, kitörölve az utolsó könnycseppeket, megfogom Gemma kezét, akinek Goyloe fogja a vállát. Így már el fogunk tudni együtt hoppanálni. Még vetek egy utolsó pillanatást a tájra, majd tekintetem az apáméba fúródik, aztán már ott sem vagyunk. Fel sem fogom, hogy Jake ismét itt marad őrzőnek, de Gemma talán majd átadja Shannának az üzenetét. Az aranyló kapu nekem teljesen új, vélhetően ez lesz a kijárat, s ha Cody lélekdarabjainak birtokában megyünk át, akkor ő is jön majd velünk, legalábbis remélem. – Eléggé viharvertek vagytok. Minden rendben? Sikerült elbúcsúzni? – Kérdezem Ginától és Petertől, vélhetően hasonló utuk volt, mint nekünk. Talán csak Goyle nem találkozott a szüleivel, de még mindig tartom, hogy azon túl, hogy ő eleve Codyhoz kapcsolódik, ő maga a szellem, aki végül majd nem fog tudni velünk jönni. Hiszen mindannyiunk szülei halottak, a nimfa szerint mi jelöltek vagyunk, tehát ugyanazt a próbát kell kiállnunk. Lehet, hogy az öreg sem tudja magáról, hogy már halott? Vagy eleve rosszul tippelek? Odalépek Ginához, nyújtom a tenyeremet a szirom meg a levél felé, a medimágus lány nagyjából már kisakkozhatta, hogy mindenkinél kell, hogy legyen ezekből, mint a bejáratnál is ezeket kellett eszegetni. Ha ismét le kell nyelni, és a többiek példájából ez derül ki, leutánozom őket, de ha most más a metódus, akkor úgy.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak időnként pillantok oldalra, ahol Andrew az apjával beszél. Eszem ágában se lenne sürgetni, pedig tudom, hogy nincs időnk, hiszen folyamatosan próbálnak áttörni azok a rémes lények a pajzson, amit próbálunk fenntartani. Ennyiben legalább segíteni tudok, hogy még ha a képességemből is szívja el az energiát a pajzs, de legalább addig is biztonságban vagyunk, amíg Andrew elbúcsúzik és közben Cody apja is megérkezik, aki sejtem én jól, hogy a fia miatt van itt és ha már meg lenne minden darab, akkor simán itt hagyna minket mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. A szavaira csak bólintok, de erősen tartom a pálcámat, hogy a védelmünk megmaradjon, mert már nincs sok, Andrew apja porrá válik, tehát hamarosan indulnunk kell és ott már biztos, hogy nem lesz sok időnk arra, hogy átgondoljuk, hogy átlássuk a helyzetet. Gyorsan le kell lépni, most hogy minden rész meg van, különben itt ragadunk örökre. - Jól van, mindjárt mehetünk. - Andrew már csak pár lépésre van, ő fogja majd elkapni Cody apjának a karját, hogy mehessünk, ám a legnagyobb meglepetésemre Jake arrébb lép, amiből már sejtem, hogy mit akar csinálni. Tudom, hogy ő úgy se jöhet velünk, hiszen itt kell maradnia, de nem tudom, hogy mi történik vele akkor, ha ténylegesen itt ragad és megszűnik a pajzs is. Tudom, hogy nincs értelme ellenkezni és azt is, hogy idő se lenne rá, ezért végül csak gyorsan bólintok egyet összeszorítva a számat és visszanyomva a gombócot a torkomban. - Feltétlenül és... köszönjük! Viszlát Jake! - kiáltom még oda az előtt néhány pillanattal, hogy a pajzs megszűnne a felünk felett és megérezném a hirtelen rántást a gyomromban, elengedve a pajzsot a magam részéről is. A következő pillanatban már valószínűleg a tisztásnál vagyunk, ahol tényleg ott vár ránk Peter és Gina. Épp csak gyorsan megtörlöm a szememet, de nincs most idő rá, hogy komolyabban foglalkozzam a ténnyel, hogy Jaket ott hagytuk és hogy el kell majd mondani Shannának, hogy mi történt és hogy innen már nem tudom, hogy van-e visszaút számára. Nem lesz könnyű beszélgetés az biztos. - Meg van mind, el kell tűnnünk! - ha Gina jelzi, hogy nála van a szirom és a levél, akkor azonnal futólépésben hozzá megyek elsőként, hogy a sajátomat magamhoz vegyem. A jó ég tudja, hogy Jake mennyi időt tud nyerni nekünk, de esélyes, hogy nem sokat, szóval tipli van!
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-04, 12:44
A függönyön túl
A kapu (Gina, Peter)
Peter elkezd pajzsbűbájokat felállítani körülöttük, hogy elfedjék a jelenlétüket és biztonságosabb legyen a többiek érkezése is, miközben Lanette meghallgatja, hogy hogyan is jöttek át ebbe a világba, kicsit feszülten talán, hiszen a banya támadása minden percben megindulhat ellenük. - A végtelen jele akkor fontos lehet. Talán fel kellene rajzolnunk. Nézzük meg, mit is tud ez a tőr.
- tanácsolja a lányának, és amikor meghallja, hogy nincsen elegendő szirom és levél ahhoz, hogy őt is kivigyék egy kicsit lebiggyed az ajkainak széle, de megértően bólint. - Nem tudhattad és ne vádold magad, Gina. Az is áldás, hogy ennyi időt együtt tölthettünk és hogy leszedtetek arról az oltárról. Ez mindennél többet ér nekem. - válaszolja a lánynak, aztán a tőrt forgatja meg a kezében, amitGoyle végül nála hagyott. Leguggol a földre és a mágikus tárgyat használva kezd el egy nagyobbacska nyolcast húzni a földbe, éppen akkorát, amekkorát a "felszínen" a virágok rajzoltak ki. Amikor végez sötétvörösen felfénylik az egész, az átjáró, amin keresztül ide érkeztek felemelkedik a földről és pulzáló kaput nyit, majd felvesz egy nyugodtabb, aranyos színt. - Ez talán megteszi? - kérdezi, megvillantva a cserfes oldalát egy kis mosollyal, miközben a tőr eltűnik a kezéből, mintha betöltötte volna a létezésének célját, aztán ellágyul a tekintete és még utoljára megöleli a lányát, szorosan és hosszan, hiszen pillanatok kérdése, és menniük kell.
A kupola (Goyle, Andrew, Gemma és Jake)
A gyenge, kiszolgáltatott lény, ami az apjából maradt elsőre megijed az érintéstől, majd mégis érezhetően a fiához bújik, mintha a szavaiban találna megnyugvást. - Mi indítottunk el ezen az úton, hírnevet, pénzt adtunk neked, ahelyett, hogy igazi, szeretetteljes gyerekkorod lett volna. A halálunk sem volt véletlen, fiam… sok ellenséget szereztünk, kapzsik voltunk és azt hittük, hogy megállíthatatlanok. - suttogja el-elakadva a bűntudattól terhesen. - Együtt leszünk újra, ígérem. - gyengül el a hangja, még a szeme sarkából is legördül a könnycsepp, amit Andrew korábban soha nem látott a karizmatikus férfitól. A kulcs előkerül, ezúttal eszében sincsen megállítani, ott van a tekintetében, hogy ez a legkevesebb, amit csak tehet a fiáért. Ahogy a mágia életbe lép és sóhajtással esik porrá az emberi teste megjelenik a kis bogárka, ami éppen csak leheletnyit különbözik attól, ami a pálca másik feléből kelt életre.
Gemma segít Jake-nel fenntartani a pajzsot és azt veszi észre, hogy nem egy egyszerű varázslatról van szó, nem igazán a pálcamágián keresztül táplálkozik, sokkal inkább az egyéb képességekből, ami Jake esetében az, hogy átvette a stafétát és az egész sík őrzőjévé vált, illetve még “éltében is” kísértetvadász volt, Gemma esetében pedig az Inkvizítor képességéből merít energiát. Goyle-nak sikerül besurrannia, szerencsére nem sikerült a lényeknek megkarmolnia úgy, ahogy Peter apját szétszedték vagy Peter vádliába belekaptak, de tény, ami tény, hogy kimerítő manőverezést mutatott be. Gemma-Jake páros tartja a pajzsot, ameddig Andrew elbúcsúzik és összeszedi az újabb bogárkát, ezzel meg van mind az öt. A férfi ötlete nem rossz, muszáj hirtelen távozniuk, mert a szörnyetegek körbeveszik őket és Andrew is lényegében végzett tehát be tud csatlakozni egy csoportos hoppanálásba. Az egyetlen dolog, amire nem számítanak, hogy az utolsó pillanatban Jake kilép közülük egy utolsó jelentőségteljes pillantással végignézve a csoporton. - Feltartom őket, jussatok ki, rakjátok össze Cody-t és mondjátok el Shannának, hogy mi történt. Csak ez számít. - intézi hozzájuk az utolsó szavait, a kupola lebomlik és nincs más választásuk, mint bízni Goyle-ban és elhoppanálni.
Mindenki
Andrew, Gemma és Goyle a két kis bogárral arra hoppanál ide, hogy már egy aranyos kapu magasodik előttük, Peter bűbájai védik őket és vélhetően Jake minél nagyobb felfordulást csinál a távolban, hogy a szörnyetegek minél később jöjjenek rá, hogy az igazi célpontok itt vannak. Gina kezében már ott vannak a virágok és levelek, ugyan éppen az anyja öleli át, de minden készen áll az angolos távozásra ebből a rémálomból.
// Határidő: november 10., mesélői legkésőbb november 11.-án. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-11-04, 11:55
Mikor látja felengedni Lanettet a szavai nyomán, valahol elégedettség tölti el. Van némi irányításmániája, úgyhogy természetesen, ha nem is, akkor is a maga számlájára írja fel Lanette enyhülését. A tőrt pedig átadja mielőtt ketté válna a társaság. Peter karján erős a szorítása de az üveget, hogy oda adja csak atyaian vállon "csapja" a srácot. - Szavadon fogunk! - akár fenyegetésnek is hathatna az immár vissza nem fogott indulattól, és van benne némi "Ajánlom is, vagy megkereslek és levadászlak... vadász!" de lényegében csak remélni tudja, hogy a másik két darabot is sikerül megszerezni és valóban nem ragadnak itt! Eliramodik hát és versenyre kel az árnyakkal. Gemma jól sejti, valójában csak a fia miatt jött, de érzi a helyzet súlyát, ha el akar jutni a kijáratig akkor Jakeékkel kell együtt működnie, főleg hogy ha szökni próbálna, Jake pajzsa akkor is vissza tartaná, ha pedig az nincs, a kifelé úttal kapcsolatban a szirmok hollétével és most már biztos benne, hogy Lanette-vel is számolnia kellene. Így minden dühét és pillanatnyi tehetetlenségét a támadó lényeik felé irányítja. De bármennyire is gyakorlott és erőteljes csatamágus, már nem olyan fiatal. Így kénytelen kelletlen elfogadja Jake egérútját és átcikázik a pajzs résén, bár kevésbé elegánsan, de stílusosan talajt fogva. Némiképp sípol ahogy levegőt vesz. Talán ő is kapott némi megtépázást, de az adrenalintól észre sem vette. Vet egy nagy levegőkkel tűzdelt pillantást Andrewra meg az apjára, az egész helyzetre de hamar talpra áll újra. Nem száll be a pajzsba, de Gemmanak és Jakenek és lényegében Andrewnak intézi a szavait. - Ahol lejöttünk oda fogom hoppanálni magunkat. - Ezzel Jake és Gemma vállára fog, mintegy készülve a szükséges pillanatra, de még vár, hiszen Andrewnak még van egy búcsúja. De ha az megtörtént, elég erős a jelzés, hogy szedje össze a két lélekdarabot és fogjon Goyle vállára hogy eltűnhessenek innen. - Ha hirtelen tűnünk el az orruk elől, talán nyerünk annyi időt, hogy átérhessünk!
Szívesen sietnék Andew és Gemma segítségére. Ám a dolgok nem így alakulnak. Goyle az aki ezt megteszi. Talán csak Cody miatt. Egyben akarja visszahozni a fiát. Vagy talán kicsit miattam is? Az újonan felfedezett rokonságunk miatt? Nem ismerem a férfit. Anyám nem bízik benne, Cody csak annyit mondott, hogy halálfaló volt, és szörnyű bűnökkel vádolták, de szökésben van. Nekem pedig most nincs időm ezen túl sokat töprengeni. Anyámmal a nyomunkban visszaérünk a portálhoz. Peter ötletét a védőbűbájokkal igen hasznosnak tartom. - Nos, miután te megettél egy virágszírmot, Gemma még egy levelet is letuszkolt a torkodon. Aztán behúzott az Andrew álltal létrehozott 8-as vagy végtelen jel közepére. Ezt követően mind egyszerre ettünk egy virágszirmot és egy levelet. A kettő együtt hatásos. - kezdek a magyarázatba. - Én hoztam magammal mindenkinek egyet egyet. De... neked nem... én nem hittem... és nem tudom, hogy működne-e... úgy sajnálom...- nézek az anyámra. Szeretném, ha magammal tudnám innen vinni, de valahol már legbelül tudom, hogy ez nem lehetséges. Azt sem tudtam visszacsinálni, ami az apámmal történt. Most mégis fájdalmas bűntudattal a szememben nézek rá, aki külsőre olyannyira hasonlít rám. Majd a talajt kezdem el kutatni, hátha találhatok még virágot. Még akkor is, ha erre gyakorlatilag semmi esélyem már. Minden esetre, ha magammal nem vihetem, akkor szeretném, ha békére lelne és tovább lépne. Együtt lehetne végre oly sok év után apámmal. Remélem így lesz. Végül a táskámba nyúlok, és ha Peter végzett a védőpajzzsal akkor a kezébe adok egy virágszírmot, és egy levelet. A másik négyet-négyet pedig a kezembe fogom, ha a többiek visszaérnének, akkor azonnal elvehessék, és már már itt sem legyünk. Még azt a 30 másodpercet sem szerném elveszteni, amíg előkotrom, és odaadom nekik egyesével. - Gyerünk már srácok! Igyekezzetek... - csak remélem, hogy a patrónusok a segítségükre tudnak lenni. Ha csak annyi időre is, hogy pár percet nyernek az üldöző szörnyszülőttekkel szemben. Most pedig a kis fénylő bogárkákra nézzek. Remélem hamarosan mind együtt lesznek, és egyesülve valamilyen formában visszakaphatom Codyt. Vissza kell kapnom az unokatestvérem.
Gemma téved, ha úgy gondolja, hogy mindketten megmentettük a másikat. Én csak kimentettem a szorult helyzetből, ő viszont mindig mellettem állt, sosem hagyta, hogy végleg elemésszen a gyász, vagy a bosszú. Az elején pedig riválisok voltunk, de rá kellett jönnünk, hogy sok bennünk a közös, mindketten igazságot akarunk, s egyre jobban összekovácsolódtunk. A dolog nem ennyire logikus, sokkal inkább természetszerű, hiszen mindig is összetartoztunk, csak fel kellett ismernünk, hogy mi is történt velünk korábban. Az apámnak immár a valódi, emberi alakját látom, noha elég démoni a külseje, de az a kép, amit felépítettem magamban, nincsen többé, hiszen a halál egyben kárhozatot is hozott, immár tudom, hogy nem élt szent életet, s végül bele is bukott. Gemma szavakban is viszonzozza az érzéseimet, s ahogyan őt ölelelm, elengedem a világhoz való kötődésem utolsó darabkáját, mert tudom; meg fogunk halni. Ám a végső pillanat előtt apám ismét magára talál, a megbocsájtásom eltöröl minden rosszat, Gemma pedig a szemét törölgetve inkább becsatlakozik a védelmi vonalba. Legugolok az idősebb Calverhez, gyengéden megérintve a vállát. – És én is.. Elvakult voltam, azt hittem, hogy az a helyes, ha nem lesz többé életem, csak megteszem mások helyett, amit illendő. Én is sajnálom. – A kulcs a kezemben, még mindig szorongatom, furcsa mágia ez, hogy emberek vállnak kulcslyukká, tétován felé nyújtom, mintha átadnám neki, de tudom, hogy a tárgy majd magától repül oda, kel életre, más dolgom aligha van vele. – Remélem, hogy anya is jól van, és egyszer majd még találkozunk. S együtt lehetünk valamikor. – Aztán visszapillantok Gemmára, remélem, hogy Codyt mégiscsak meg tudjuk menteni, de ezt a lányt nem engedhetem el. Külön életet akartam, hogy őt védjem, holott ő védett engem. Fel kell hagynom azzal az élettel, hogy magamat zsigerelem ki másokért. Pénzzel, jótékonykodással is segíthetek, abban aligha lehet mellélőni, nincsen önbíráskodás. És kezdenem kell magmamal valamit. Elsőként felismerni, hogy az időnk nem végtelen, és minimum megkérni Gemmát, hogy költözzünk össze, próbáljuk ki, hogy milyen lehet, ha éjszaka nem a háztetőkön ugrálok, ő pedig biztonságban tud, hiszen ott vagyok mellette.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Valahogy sejtettem, hogy Gina Gemmáék segítségére sietne és milyen igazam lett! Szerencsére azonban sikerül még időben megragadnom a karját, mire ő megtorpan és nem ellenkezik tovább. Ennek örülök, hiszen nem sok időm lett volna arra, hogy meggyőzzem a lányt. Amilyen makacs, aligha sikerült volna. Ha valamit a fejébe vesz, attól semmi se tántoríthatja el a világon, ennyire azért sikerült már megismernem. Úgy tűnik azonban, hogy magától is rájött arra, hogy nem érdemes mindannyiunknak egy helyen lennie. - Mondja meg Gemmáéknak, hogy nem hagyjuk itt őket – fordulok meg ismét egy pillanatra, amikor különösen erős szorítást érzek a karomon és nézek farkasszemet a férfival. A szorítása és a mostani tekintete igen élénk, nyoma sincs már annak a bolond vénembernek, akit eleinte megismertünk. Szavakat is alig formált, most pedig... Ha lenne más választásom, vele tartanék, hogy tőle védjem meg a duót, de egyelőre az átjáró sokkal fontosabb. Fogalmam sincs, mit tervez, de képtelen vagyok kettészakadni. - Tényleg – nyomatékosítom az iménti ígéretem, hiszen arra számítok, hogy ezért szeretne felelősségre vonni. Amikor azonban az üvegcsét nyomja a kezembe, biccentek egyet. Elhiszem, hogy ez a világon mindennél fontosabb számára és talán Gemmáéknak se feltétlenül ártani szeretne. A lélekdarabok miatt menne vissza hozzájuk? Nyilván igen komoly következményei lehetnek annak, ha Cody lelke nem egyben kerül összerakásra. Hallottam már hasonló varázslatokról, én pedig meg se próbálom, ha ez valóban hiányosan kerülne a valóságba. Bár, ebbe bele se szeretnék gondolni, hiszen abban az esetben Gemma és Andrew... Nem figyelem, ahogy a férfi eltűnik, hiszen a könnyes búcsú itt nem játszik. Rohanni kezdünk, mind a ketten, miközben Gina anyja követ minket. Ki tudja, talán még hasznunkra is lehet a későbbiekben. Fogalmam sincs arról, hogy Gemma és Andrew mivel is néznek farkasszemet ebben a pillanatban, így nem tudhatom, hogy a patrónusok hatástalanok ellenük. Mindenesetre, már azért is megérte megidézni őket, hogy időt nyerhessünk magunknak. - Én megettem egy virágszirmot, Gináék pedig.... - itt bizonytalanul pillantok a lány felé, miközben nem lassítok a tempón. Garantálnunk kell a szabad áthaladást, nem mehetünk Gemmáék felé, bármennyire is nehéz számunkra ez a döntés. A kezemben végig a pálcámat szorongatom, miközben az üvegcse is a balomban pihen. Mindkettőre úgy vigyázok, mintha az életem múlna rajta. Mondjuk, nyilván így is áll a helyzet. A vélt átjáróhoz érve nem találunk semmit sem, én pedig tanácstalanul fékezek le egy pillanat alatt, hogy kifújhassam magam. Mégis mit kellene most tennünk? Nem szeretném idő előtt megnyitni, hiszen – ha az is erős fénnyel járna – idevonzaná a sötét teremtményeket, azt pedig nagyon nem szeretném. A bogarak eközben erősen fényleni kezdenek, mire az üveget Gina kezébe nyomom. - Vigyázz rá, én alkotok egy kisebb védőpajzsot a hely körül – szólalok meg, miközben pár lépésnyire eltávolodom a lánytól, majd bűbájokat kezdek el mormolni, körbejárva a kijelölt területet. Nem nagy kör, hiszen annál erősebb a pajzs, minél kisebb pontra kell koncentrálódnia. Ezzel - ha sikerül - biztonságban tudjuk magunkat egy ideig és ha Gemma és Andrew ideérne, őket is gond nélkül átengedi. Az átjárót viszont meg kell nyitnunk, hiába vonjuk magunkra a lények figyelmét, hiszen ki tudja, mennyi ideig tartana kinyitni, ha a páros ideérne. Bár, arról sincs fogalmam se, hogy mennyi ideig fog nyitva tartani, ezért is szeretném halogatni. Pár perc, pár óra talán? És ezek a valamik képesek lesznek átjönni a mi világunkba? - Van valami ötleted az átjárót illetően? - fordulok a griffendéles lány felé. Ő a többiekkel együtt jött át erre az oldalra, szóval talán tud valami érdemi információval szolgálni számomra.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Gemma Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-31, 13:28
Úgy tűnik, hogy talán még sem lesz rá alkalom, hogy majd ha visszamentünk megbeszéljünk mindent, ami köztünk van, vagy kellene lennie az alapján, ami abban a másik világban volt, ami szinte egy másik élet is volt egyben. Egy apró mosoly mégis csak megjelenik az arcomon, amikor Adrewnál átszakad a gát, még ha ez könnycseppekkel is párosul, hiszen mégis csak érzelmes a jelenet, ahogyan az apjához szól, aki talán már nincs is ott, talán még valahol annak a lénynek a mélyén mégis hall minket. Ezt akartam, hogy ne úgy legyen vége, hogy sosem mondott ki semmi fontosat, mert lássuk be az a pajzs nem tart ki soká, és ha az apjából lett démont le is győznénk nem tudom hogyan jutnánk ki innen. Nincs most arra sem idő és alkalom, hogy ellenkezzem a szavaival, hiszen lényegében ő mentett meg engem, amikor túlságosan elvakult voltam ott anno a barlangban és majdnem ott maradtam, ő osztotta meg velem a szívét, hogy mindketten kijussunk, de talán tényleg egymást mentettük meg akkor és most is. Már az is valami, ha nem jut ő is olyan sorsra, mint az apja. - Én is szeretlek! - súgom még a hirtelen jött csók, majd a szoros ölelés közben és erősen magamhoz szorítom lecsukva a szemet, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Talán nem buktunk el teljesen, talán a többiek megmenekülnek és azt, amit sikerült Cody-ból megszerezni még kivihetik innen. Nem tudom, hogy mire lesz elég, de ha itt és most vége legalább újra találkozhatom a szüleimmel. Talán nem ők a vérszerinti szüleim, de szerettek és én is őket és igenis nagyon hiányoznak azóta is, hogy a Mark elvette őket tőlem. Nem tudom mennyire lenne erőm kideríteni, hogy az igazi szüleimnek egyáltalán kellenék-e. De hiába szorítom össze a szemeimet, tudom, hogy le kellene csapnia a lénynek, még sem történik meg, amire számítunk. Nem ér el a fájdalom, nem érzem a karmok csapódását sem a hátamon. Pár pillanat múlva kinyitom hát a szememet, de nem látok így sem tisztán a füsttől elsőre, kibontakozom Andrew öleléséből is, hogy megnézzem mégis mi történt, hiszen a lény már nincs sehol ellenben... A szám elé kapom a kezemet, amikor meglátom a földön heverve teljesen összetörve a férfit. A kulcs még bizonyára mindig Andrewnál van, ezért csak egy pillanatra a srác szemébe nézek, megszorítom az üres kezét, aztán hátrébb lépek megtörölve az arcomat. Ez most az ő pillanatuk, bármennyire is torokszorító a jelenet, közben kintről is igen nagy baj közelít, de mégis csak idő kell, hogy Andrew is lezárhassa magában ezt az egészet és elbúszúzzon. - Hogy segítsek? - nagyot nyelek ugyan, de végül pár nap levegővétel után Jake mellé lépek, hiszen egyre fakul, azok a kinti lények viszont nem sok időt hagynak már nekünk. Legnagyobb meglepetésemre meglátom a férfit is, akifelé eddig nem sok bizalmam volt, de talán az, hogy most itt van egy kicsit változtat ezen, még ha tudom is valószínűleg nem miattunk jött, hanem a fia két lélekdarabjáért, ami még mindig itt van. Ha tudok, akkor becsatlakozom Jake pajzsába, hogy segítsek neki, amíg Andrew megszerzi az utolsó kulcsot. - A többiek? - pillantok még Goyle felé, bár a tekintetem valahol sugallja a választ is, miszerint bizonyára azért egyedül jött, mert ők... menekülőre fogták. Azt hiszem nem illene kárhoztatnom őket e miatt, legalábbis igyekszem nem így tenni, még ha én nem is menekültem volna el mást hátrahagyva.
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-30, 13:11
A függönyön túl
Az igazság ligete (Goyle, Gina, Peter)
Lanette egyértelműen ellenséges Goyle-lal, de azért amikor meghallja a választ kicsit elgondolkozik. - Nem vagyok benne biztos, megnézhetem? Talán inkább segíthet a kiútban. - kérdezi, még mielőtt a férfi elszaladna. Ha nem hagyja nála a tőrt, akkor csak néz utána, de ha igen, akkor elkezdi majd megvizsgálni, miközben Peter és Gina között eldől, hogy mit akarnak csinálni. Egyértelműen azt a csapatot erősíti, aki ki akarja juttatni a lányát bármi áron. - Okos fiú, valakinek biztosítania kell a kiutat is. Hogyan jöttetek át? - kérdezi a nő, miközben sietve követi a lányát és a fiút, csak néhány pillantást vet Goyle után, mintha most kezdene kicsit megrendülni az ellenszenve, hiszen a férfi küzd a fiáért a végletekig, ahogy ő maga is megtenné Gináért.
A farkas és a héja patrónus eltűnik a szemük elől, azonban nem dementorokkal vagy lethifoldokkal dolguk, ezüstös fényük nem űzi el a gonoszt. Ellenben felvonják magukra a figyelmet és ezzel jó néhány sötét teremtményt eltérítenek az útjuktól, késleltetve az összecsapást mind a két csapat számára. Peter, Gina és Lanette elérnek ahhoz a ponthoz, ahol megjelentek ezen az oldalon, de nem fogadja őket nyitott átjáró, nekik kell alkotniuk valamit. Peterhez került a három lélekdarab, amik most felélénkülnek és zizegve elkezdenek aranyosan pulzálni az üvegben, mintha tudnák, hogy milyen közel állnak ahhoz, hogy visszatérjenek a valóságba.
A kupola (Goyle, Andrew, Gemma és Jake)
Goyle választhat, hogy odaadja-e a tőrt Lanette-nek, vagy sem, aztán elindul a kupolához, aminek a védelmében Andrew és Gemma a szörnyeteggel párbajozik. Gyakorlott mágus, hoppanálgat, beveti minden párbaj technikáját, amivel visszatarthatja a szörnyetegeket attól, hogy tönkretegyék Jake pajzsát és nekik essenek visszafoghatatlanul. Ahogy egyre közelebb ér egyértelművé válik, hogy egyedül éppen annyira elárasztja őt a szörnyek fergetege, mint amilyen sakkmattba kerültek az inferusokkal, de mielőtt a lények le tudnák teríteni Jake felveszi vele a szemkontaktust a koncentrálás közben, ahogy táplálja a kupolát és biccent neki - a pajzs őt átengedi és jó is lenne beugrania, mert ott zizeg még egy lélekdarab, az ereje és a gyorsasága pedig nem végtelen. Gemma áttör Andrew pajzsán a szavaival, a fiúban eltörik valami, és ezzel együtt sokkal őszintébben nyitja meg a szívét az apjának és a párjának is, mint valaha. Ez sokkal fontosabb bárminél, amit valaha is tehetnének. Egymás karjaiban közelít a pillanat, hogy a sötét teremtmény lecsapjon, de Andrew szavai és ahogy átöleli és kiejti azt a különleges szót, amit még sosem tett, az apjának a lelke lecsap, a karmos kezek elérik őket és…
Ahogy Gemma és Andrew egymásba fonódik egy arany ragyogás veszi őket körbe, amin a karmok megakadnak, mintha az idő egy pillanatra megállna, és már csak arra eszmélhetnek fel mindannyian, hogy a hatalmas, sötét lény elkezd darabjaira porladni. Az önfeláldozás és a szeretet a világ legősibb mágikus komponense, ami csakis akkor léphet életbe, ha a szívük őszinte. Elég nagy füst kerekedik, nem fojtogat, de megtölti a védőpazsot és néhány pillanatra mindenkit elvakít és amikor felszáll az egész, a földön hever Andrew édesapja kiszolgáltatottan, sérülten, összekuporodva, gyengébben, mint amilyen valaha láthatta a fia, a mellkasán pedig ott fénylik a kulcslyuk. - Fiam... úgy sajnálom. - nyögi halkan, a megbánás a hangjában azt sejteti, hogy nem csak arról van szó, amit most tett, annál sokkal többről.
// A kockadobást eltörlöm, ellenben...
Gyors kör!
Határidő: november 5., mesélői legkésőbb november 6.-án. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-30, 09:46
Az indulatok kezdenek egymásnak feszülni. Lanette válaszára csak halkan higgadtan megjegyzi - Amiatt kérdem, hogy ha minden kötél szakad, fel lehet-e használni vajon ellene? - de nem feszegeti tovább a dolgot, sejti, hogy ami választ kapott, azzal be kell érnie. Ami meglehetősen sérti, de túlságosan hajtja minden, hogy ténylegesen időt szakítson ilyesmire. Megindul mindenki, neki sikerül össze gyűjtenie három szilánkot amikre vet egy pillantást az üvegen keresztül, de inkább nem gondol bele. Mikor felcsap a narancsos fény, elsőre kénytelen eltakarni az arcát, mert már nagyon hozzá szokott a szeme a félhomályos alkonyos helyhez. Az üvöltés, és az, mikor megérzi, látja, hogy a ködöt körülöttük valamik sebesen szelik át, egyenesen az üvöltő fényforrás irányába, amerre Gemmaék is vannak. Bőszülten csikordul meg a foga. - Merlinre! - szűri szinte tajtékozva és azonnal Gemmaék felé indulna, ha Peter közben nem ragadná karon Ginat és rántaná el a másik irányba. Mielőtt különösebben messzebb kerülhetnének egymástól, Goyle karon ragadja Petert, akinek egyértelművé válthat, hogy a férfi nagyon is jó erőben van és hirtelen kerítheti hatalmába a kétely, hogy annak fényében, amennyire most eleven, lehet nem is olyan elveszett.. De nincs ideje átgondolni, másfelől ő már döntött. A fiú kezébe nyomja az üveget a három lélekszilánkkal és röviden, nagyon keményen a szemébe néz. - Vidd magaddal! Vidd ki innen! - ezzel elereszti és a halálfalókra jellemző füsttel kel versenyre a ködben a rémalakokkal, hogy Andrewékat elérje. Látja a pajzsot amit Jake generál, de az azon belüli jelenet már nem jut el a tudatáig teljesen. Hogy valóban ne érjék el őket az apródok, kegyetlen átkokat szór a nimfa szolgáira. A halálfaló füstből nem lép ki. Mestere a hoppanálásnak, ha kell egymás után repíti a magasba a dögöket akiket ér. Ádáz harcba fog azokkal akik túl közel kerülnének a pajzshoz és amennyit tud feltartóztat belőlük, vagy amputaportálja őket szánt szándékkal. Talán sikerül neki Jake pajzsán kívül még egy védelmi zónát így fenntartania...
//A varázslatok amiket használ: Reducto: Taroló átok Megtisztítja a használó előtt az utat. Incarcerandus: (Incarcerous) Kötöző ártás Megkötözi a célszemélyt. Immobilus: Mozdulatlanság bűbáj Megállítja a mozgó élőlényeket. Avada Kedavra: A gyilkos átok Az áldozat meghal. Nincs ellenátok. Expulso: Robbantó átok Hatása megegyezik a Confringo-val, de a Sötét Varázslatokkal hozzák kapcsolatba. Sectumsempra: Szúró-átok A célszemély testén mély vágás keletkezik.
Sötét Varázslatok Használata/Kivédése (33+25%=58% - amennyiben az előző értékeket tartjuk)
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-29, 09:10
Érzelmek. Család. Sosem kezeltem túl jól az efféle helyzeteket. Most is úgy érzem, hogy a temérdek érzelem írja felül a rideg racionalitásom. A helyzet lassan kezelhetetlenül abszurddá válik. Az anyámra nézek. Úgy nézem, mintha minden egyes hajszálát meg akarnám számolni. Minden apró részletet elraktározni. Nem vagyok vak. Látom Goyle és az anyám közti bizalmatlan feszültséget. Fogalmam sincs, hogy bízhatom-e Goyle-ban vagy sem. Elhihetem-e a szavait vagy sem. Egyenlőre a rokonsággal sem tudok mit kezdeni. Csak Codyt akarom visszakapni. Ő tudná mi a helyes most. Mégis valami biztonságérzettel tölt el az anyám jelenléte. A kis bogárkák. De még Peter is. Végül a csapat leszakadt tagjai után indulunk az erdőn keresztül Peter varázsa úgy tűnik működik. Szerencsére. Ám miért is menne minden simán, ha a dolgok egyetlen másodperc alatt válhatnak kritikussá is, amikor becseszik egy újabb vészhelyzet? Az anyám pedig olyasmit mond, amit egyikünk sem akar hallani. Andrew és Gemma bajban vannak. Meg kell mentenünk őket. A lélekdarabra is szükség van. Anélkül talán Cody sosem lesz a régi. Akkor hiába volt minden! Nem. Így nem érhet véget ez a borzalom! - De... - indulnék a bajba jutott páros felé, de Peter keményen visszaránt a karomnál fogva. Anyámra nézek. Majd egy pillanat alatt döntést hozva követem Peter példáját, és patrónust idézek, az emlékre, nem is inkább az érzésre koncentrálva, amiben életemben először öleltem át az édesanyám, és először is szólíthattam így valakit. Csak remélhetem, hogy a felszálló héja elég erős, és elég támogatást tud nyújtani a farkas patrónusnak, hogy együttesen valamiféle módon pajzsként segítsenek ezen az átkozott sötét helyen a bajban lévő duónak. Csak remélem, hogy Peternek igaza van, és jó döntést hoztunk. Tudom, hogy Peter sérült, a familiárisom nem tud többet időt fagyasztani. Túl fáradt. Talán még a nyílt harchoz is. Noha én azért nem kerülnék szívesen egy ocelot karmai, és fogai közé, ha támadásra szánja el magát. Így most az esélyek igencsak ellenünk szólnak. Ehhez pedig matek zseninek sem kell lennem. Így hagyom, hogy Peter magával rántson, és a másik utat válasszuk. Közben pedig már magamban a legdurvább átkokat veszem sorra, amiket ismerek...
A hidegfejű bosszúálló uralja már az elmémet, de Gemma szinte sikoltozó szavai eljutnak a tudatomig, és kezdek ráébredni, hogy azzá váltam, akivé talán a még egykori szerető szüleim sem akartak volna látni. Ha ez az apám, és Gemma szerint az, ide jutott, szinte a pokolba, a rossz döntései miatt. Rám is ez vár, hiszen folyamatosan változom, torzulok a maszk alatt, lassan már nem vagyok jobb, mint akik felett magam is bíráskodom. Lehanyatlik a pálcás kezem, ahogy a lényt hallom, s látom visítani, már semmi sincsen belőle az apámból, mégis Gemma szavai azok, amik szánakozást keltenek bennem iránta. A kulcslyuk immár előttünk áll, én pedig befejezhetném, amit elkezdtem, de nem. Ő az apám.. Itt gördül le egy könnycsepp, ahogyan átszakad a gát. Évek elnyomott érzései, ahogyan eszembe jut, hogy fiatal kölyökként még egy másik világban is harcoltunk vállvetve az örök kárhozatot hozó sötétség ellen Biancával, s a többiekkel. Mindig a jó ügyért harcoltunk, én pedig lassan magam is a sötétséggé vállok. Bár Gemma közöttünk áll, most mégis mellé lépek, ahogyan a szememet törölgetve az apám maradványaira pillantok. – Ha még hallasz engem. Sajnálom, ami veletek történt. Ha ez lett az utad, az enyém nem lehet hasonló. Nyugodj békében, ha ez még lehetséges. – Körbepillantva látom, hogy Jake segítségén kívül már aligha van esélyünk, sőt, az ő védelmei sem tartják magukat. Hát akkor ennyi volt. A lelkek pillanatokon belül betörnek, s tudom, hogy már nem lesz holnap. Magamhoz húzom hát Gemmát, hogy egy apró csókot lopjak az ajkairól, de végül az ölelésébe temetkezem. – Te mentettél meg, nem is kevés alkalommal. Most utoljára is köszönöm. Köszönöm, hogy végigkísértél az úton. Te voltál a védőangyalom. – Felsóhajtok, és a számra buggyan egy szó, amit mondhatnék, hogy egy másik világból, vagy akár a hosszú évek formájából, de nem; ezt még sosem mondtam neki, sem itt, sem máshol. – Szeretlek! – Behunyom a szememet, hát jőjjön, aminek jönnie kell. Elbuktunk Cody, talán majd egyszer jön valaki más, aki többet ér, s nem kötik a gyarló emberi érzelmek láncai.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igen tökéletesen érzem, hogy Andrew mennyire higgadt, de ez egyáltalán nem tetszik. Akaratlanul is bevillannak a képek, amikor Mark teljesen elborulvan végzett a szüleinkkel, mert nem tudta mit csinál és én nem tudtam megállítani és most képtelen vagyok nem utálni őt a tettéért, de remélem valahol mélyen, hogy már józanul ő is tisztában volt vele, hogy amit tett nem kellett volna akármit is gondolt akkor és ott. És most ez marja belülről. Andrewt is talán marná, akkor is, ha ez már nem az apja, de... - Az apád volt! Andrew ez a valami az apád volt valaha! - nem mesélt igazából a családjáról, nem tudom, hogy pontosan milyen volt a viszonyuk. Abból, amit itt most a végén hallottam persze elég egyértelmű, hogy nem jó, de én mégis annak próbálom betudni a lény megtorpanását, amit mondtam neki és nem annak, hogy a pajzs állította meg. Lehet, hogy elkorcsosult, talán már menthetetlenül valamiféle démonná változott, de akkor is valaha ember volt és ha a maga módján is fontos volt neki a fia, hiszen el akarta küldeni innen, tehát védeni próbálta, még ha nem is épp a legkedvesebb módon. - Elég! - próbálom megállítani, amikor tűzzel támad. Egyrészt valahol sejtem, hogy iszonyatosan felhívjuk magunkra a figyelmet, másrészt viszont nem akarom, hogy elpusztítsa az apját, vagy azt, ami maradt belőle. Andrew már így is jó ideje a szakadék szélén táncol, ki tudja, hogy mi lesz majd, ami bele is löki. A tűz mégis lecsap és szinte fájdalmasan fülsértő, ahogyan felkiált. Én hallom az emberi hangot, nem valami démoni sikítás az. Elkapom hát Andrew karját, ha újra támadni próbálna. - Talán még ott van benne mélyen, csak... csak próbáld meglátni, kérlek! - sokáig persze nem győzködhetem, hiszen félszemmel látom, hogy körülvesznek minket, Jake védelmet ad ugyan, de mintha folyamatosan halványodna az alakja. Nincs időnk tudom, de még sem akarom, hogy Andrew elpusztítsa azt ami az apjából maradt. A logika azt diktálná, hogy védekezzek, de még sem teszem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne mardosna a félelem, amikor az a valami rám akarja vetni magát, de mégis megállok és nem teszek semmit. - Egy a szívünk, ha én meghalok, talán vele is végez! - intézem a szavaimat a lényhez, bármennyire is remeg a hangom kihúzom magamat és még csak félre sem ugrok, maximum a szememet csukom be és talán a szavaim végén már-már sikításba hajlik a hangom, de akkor is tartom magamat. Ha ott van még valahol az apja a démoni alakban akkor muszáj megpróbálom, még akkor is, ha ez életem utolsó hibája.
A gyásznak mindig megvan a maga helye és ideje, de ez a pillanat sajnos nem az. A fuvallat, amely apám távozása után érkezik, enyhén szólva is olyan, mint egy atyai ölelés. Lehunyom egy pillanatra a szemem, igyekszem elképzelni, ahogy apám tart a karjai között, ahogy anno tette, de hamar belátom magamban, hogy erre ezúttal nem szakíthatok időt. A többiek veszélyben vannak, mi pedig egy számunkra teljesen ismeretlen világban tartózkodunk, ki tudja milyen szörnyetegek társaságában. Szerencsére mindketten követnek, én pedig kifejezetten örülök annak, hogy senkit se kell noszogatni. Kellemetlen lett volna leállni arról vitatkozni, hogy miért is lenne ideje indulnunk. Gemma és Andrew leváltak tőlünk, ami egy ehhez hasonló esetben nem pont a legjobb döntés, de nyilván oka volt annak, hogy ezt tették. Mindenesetre, nyugodtabb leszek, ha már mind együtt leszünk. Ezek szerint Gemmánál ott van az utolsó lélekdarab is, szóval immár nyugodtan hazatérhetünk. Nekem pedig nem áll szándékomban a kelleténél több időt is itt tölteni. Pár perc múlva megtorpanok, hiszen úgy vélem, hallani véltem valamit. A csend azonban, amely most is körülvesz minket, sokkal baljóslatúbb, mint bármilyen üvöltő hang. Tapasztalataim alapján ez semmi jót se jelent. Nem sokkal később pedig be is igazolódik a sejtésem: fény csap fel, szinte színbe borítva ezt a világot, habár ennek nem igazán tudok örülni. Szép is lehetne, de egyelőre nem ez a legnagyobb gondom. Szempárok jelennek meg, azok a tekintetek, amelyek apámra is szegeződtek, még mielőtt halálra marcangolták volna őt. Nem szégyellem, hamar pánikba esem. Egyértelműen túlerőben vannak és ha úgy döntenek, támadnak, abban az esetben nekünk végünk. Egyelőre azonban nem velünk foglalkoznak, helyette a fény irányába kezdenek el iszkolni, Gina anyja pedig olyasmit mond, amit egyáltalán nem szerettem volna hallani. - Fenébe! - morranok fel, hiszen erkölcsi dilemma előtt állok ebben a pillanatban. Gemma és Andrew egyértelműen veszélyben vannak, az átjáró pedig megnyílt és ki tudja, mennyi ideig lesz még nyitva. Mentsem meg a másik kettőt vagy inkább magunkat? Ha én és Gina most Gemmáék nyomába szegődünk, annak nem lesz valami szép vége, az biztos. Végül döntök, egyetlen szempillantás alatt és ha Gina esetleg elindult volna közben segíteni Gemmáéknak, igyekszem a karja után kapni és olyan erősen tartani, amennyire csak lehetséges. Nem szeretném, ha életveszélybe sodorná magát, szóval tekintetemmel megálljt parancsolok neki. - Nem mehetünk utánuk – jegyzem meg, ha a mozdulatom sikeres, de azért villámgyorsan megidézem a patrónusomat, hogy a két tagunk segítségére küldjem. Ha a varázslatom sikerül, akkor abban az esetben az ezüstös farkas hamar a nyomukba szegődik, hogy egy kisebb pajzsot idézhessen köréjük, ami legalább addig biztonságban tartja őket, amíg az átjáróhoz nem érnek. Sejtem, hogy Gina mennyire nem örül ennek a döntésnek, de néha olyan utat kell választanunk, ami nem mindig egyenlő azzal, hogy azt tesszük, amit valójában szeretnénk. - Gyerünk! - rántom magam után a vöröskét, ha még mindig a társaságomban van, majd rohanóléptekben indulok el a fény irányába, pont arra, amerre a lények iszkolnak. - Nem hagyjuk itt őket, ne aggódj. Csak feltartjuk ezeket a valamiket, amíg oda nem érnek. Ha kell, hát harcolni fogunk velük, de nem fogok úgy átmenni, hogy Gemma és Andrew veszélyben vannak. Tisztában vagyok azzal, hogy helyettem mindenki más a megmentésükre sietett volna, de mit érek el vele, ha közben a lények nagyja odaér, ahová mi is tartunk? Nem, most az a legjobb, ha biztosítjuk a terepet és elintézünk annyit, amennyit tudunk. Csak reménykedni merek abban, hogy ők is észbe kaptak és elindultak.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-26, 16:53
A függönyön túl
Az igazság ligete (Goyle, Gina, Peter)
Peter talán úgy érzi, hogy az apja már nem hallotta, még is valami megnyugtató fuvallat öleli körbe egy pillanatra, mintha egy utolsó búcsú lenne, egy utolsó megnyugtatás, ahogy a lélekdarab is a közelében marad egy kicsit. Létre tudja hozni a tájoló bűbájt és az elkezdi őket Gemma és Andrew nyomába vezetni, hogy összeérjen a két csapat lassan. Gina anyja akárhogy is nézzük, nem tűnik el, amit talán még ő maga sem ért, de a fiatalok szavaira kihúzza magát, ugyan elbűvölten nézi egy darabig a kis bogárszerű szerkentyűt, ami belőle mászott ki. Úgy tűnik, hogy a lánya értékrendjében jobbára bízik Cody-val kapcsolatban, de Goyle akármit is mond neki, mindig úgy fog rá tekinteni, mint veszélyre a lányára és rá is. Családi idill… - Semmit, nem igazán mutogatta nekem, hogy mivel akar majd megölni. - válaszolja kicsit szúrós tekintettel, valahogy olvasni benne, hogy ha tud is többet, a férfinak akkor se mondja el, ha kínozzák se. Goyle jól mondja Peternek, már megvan minden kulcs, a kérdés, hogy a másik csapatnak sikerül-e használnia. Három szilánkot tud összegyűjteni egyet Petertől, egyet Ginától, és egy velük maradt még korábbról, engedelmesen bemásznak az üvegbe és ott zizegnek egy darabig, aztán megállapodnak az üveg falán, nyugodtan. A másik, amit korábban szereztek Andrew-val és Jake-kel tartott.
Elindulnak, és még csak egy-két perc telik el, amikor éppen abból az irányból, amerre Peter tájolásával tartanak, hirtelen fény csap fel a tűz élénk színével, ami ebben a fakó, kimosott, borongós világban még távolról is nagyon feltűnő. Az egész erdő felbolydulni látszik, a fák között egyre több szempár fénylik fel, mintha azok a sötét teretmények, amiket Gina és Peter korábban látott, akikkel Peter apja harcolt, most a fény irányába iszkolnának mellettük, mint légy a lámpára. A tarkójukon is feláll a szőr, ahogy mindannyian hirtelen úgy érzik, hogy a figyelem kereszttüzébe kerültek. - Előre küldte a szolgáit, ha erre volt ereje, akkor kevesebb időtök van távozni, mint a srác mondta. Sietnetek kell! - dobja le a feszültség bombát a nő, szinte azt sugallva, hogy inkább térjenek vissza annyian, amennyien vannak, annyi darabbal, amennyit szereztek, mert... Nem akarja, hogy a lánya itt ragadjon, ilyen egyszerű.
Andrew próbál lélekben teljesen elhatárolódni, de Gemma érzékenyebben tekint az egész szituációra és neki egyértelművé válik, hogy ez a szörnyeteg nem az apa másolata, hanem az, amivé vált a hosszú idő alatt, amit itt töltött. Nincsen másik, boldog lélek, aki az édesanyjával kart karba öltve ücsörög a mennyországban, csak ez a dühös, tombolni készülő démoni lény. Andrew szavai tovább bőszítik, már egyre kevésbé hasonlít a lény az apjára, a tagjai megnövekednek, az elegáns ruhája miszlikbe szakad, a mellkasán ott fénylik a kulcslyuk vörös, baljóslatú fénnyel ahogy a démoni lény szemei szikráznak. Egyenesen Andrew felé akarna nyúlni az elváltozott démoni karmaival, amikor meghallja Gemma szavait és megtorpan - kérdéses persze, hogy a lány képessége vagy a szavainak értelme miatt. Andrew csapása így gond nélkül célba tud érni és nagyon is hatásosnak bizonyul, ugyanis kétségbeejtően emberi hangon üvölt fel a szörnyeteg és ugyan olyan erőt nem tudott kifejteni a varázslat, hogy azonnal térdre kényszerítse, de a lángok a fél oldalát úgy felperzselik, hogy az egyik karja használhatatlanul szenesre sül. Ha ember lenne, ha még élne, akkor nyilvánvalóan itt és most összeesne és meghalna, vagy minimum elájulna kezdetnek a sérüléstől, de a lelke bitang erősen ömleszti magából még mindig a csalódottságot. Még lángolva, üvöltve, a használható karmaival ugrik újra előre, és miután Gemma magára vonta a figyelmét, egyenesen rá. Jake érzelmileg nincsen belevonva az egész történetbe, a harcba viszont beleszólna, de a figyelmét elvonja, hogy a fák között előbb mozgást hallani, aztán szempárak villannak fel, Andrew apjához hasonló elkorcsosult lelkek, csak nála jóval kisebbek, ellenben sokan vannak. A fiú nem mindenható, de nem véletlenül vette magának a hely terhét és ugyan ezzel kivonja magát az Andrew apja elleni küzdelemből, vibrálva kezd el magából egy pajzsvarázslatot ontani, hogy burokszerűen lezárja körbe a csatát és a szörnyetegek ne tudjanak beugrani széttépni őket. A buroknak azonnal nekiütköznek, támadják, de egy darabig kitart, csak az a probléma, hogy minden szívdobbanásnyi idővel Jake egyre fakóbbá válik...
// Kérlek bármilyen harci cselekvést/varit/képességet használtok dobjatok egy száz oldalúval a kockadobások fórumában, hogy legyen egy kis mázlifaktor és ne én dobjam ki. ^^ Varázslat esetén odaillő tulajdonság+tantárgy alá, minden egyéb esetében egyénileg számolok.
Határidő: november 1., mesélői legkésőbb november 2.-án. //
~Megan Smith
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött
// 
//
//
