2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxfort Expressz-nek vannak rendhagyó indulási időpontjai is, amióta bevezették az egyetemi szekciót. A felnőttektől már nem várható el, hogy csak szeptember elsején, vagy június harmincadikán közelkedjenek az iskola és az otthonuk vagy éppen London között ingázva. Egy fülledt nyári éjszakához érkezett történetünk, amikor is a 9 és ¾-ik vágányról 23 óra 59 perckor indul járat. Hogy maroknyi hőseink miért éppen ezt az időpontot választották? Mindenkinek meglehet rá az oka, így jött ki a lépés a programjukat illetően. Ráadásul az időpont extrém volta miatt nem is tömött a vonat, minden fülkében van legalább egy szabad hely, na és persze megvan az az egzotikus hangulata a dolognak, hogy éjszaka, sötétben vonatozik az ember. Még Nox is kiér a peronra, megtalálja a helyét. Ugyan ő nem roxfortos diák, ám már többször is járt az iskolában, s most is megvan rá az oka, hogy mit keressen a vonaton, amely időben el is indul. Kalauz ezúttal nincsen, sem pedig büfés boszorkány, ám egymással beszélgethetnek, amíg ki-ki megtalálja a helyét. A szünidő már régen tombol, nyár közepét írunk, Gina otthona a Roxfort maradt, hiszen az iskola az egyetemisták miatt nyárra sem zár be, maradhatott is a saját hálókörletében a Griffendél toronyban. A legtöbben már ismerik egymást minimum arcról, de aki még nem, hát itt az alkalom, hogy most ez változzon. A vonat halkan zakatolva süvít bele az éjszakába, egyenlőre minden üzemszerűen működik.
//Határidő: június 28 csütörtök, éjfél//
Szerző
Üzenet
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-26, 14:31
Goyle tisztában van vele, hogy a felesége mennyire mélységesen kegyetlen revans-ra képes akár a saját családján belül is, ha vérárulásról van szó. Ő pedig a legtöbb ilyen esetleges alkalommal természetesen nem tett mást, mint egyszerűen félre nézett, vagy ne adj isten, mint akár Nox esetében, kivette a részét a gyalázkodásban. A férfi egy igazi rohadék, csak hidegvérűbb, simulékonyabb az érdekeit szem előtt tartva és jobban el tudja adni magát mint Lilitha aki egy időzített bomba. Azt, hogy Lysander mit miért tett, erre Goyle sem tudja a választ, hiszen nem is tudja ki lett a fiából. Bár Gina, az ő számára hisztérikus reakciójából és vehemens állításából az igazak útját járó, Goyle szemében puhány ember alakja kezd körvonalazódni. Ennek ellenére nem szegül ellen csak megérik benne a gondolat, hogy ideje lesz bepótolniuk a fiukkal kapcsolatban azokat a lépéseket, amiket annak idején nem tettek meg mert túl fiatalnak vélték, vagy nem volt alkalmuk megtenni már... Amiről Lanette beszél, az számára meglehetősen körvonalas és valóban hézagos. - A tőr, amivel oda szegeztek téged, arról mit tudsz? - teszi fel az újabb kérdést komoran. Aztán Ginanak is felteszi a kérdését - Amikor ti itt jártatok, Lysander akkor halt meg. - bár inkább kijelenti mint kérdi - A pálcája az oltár körüli tóban volt. - össze harapja az állkapcsát és a kezei is ökölbe szorulnak. Gina számára ennek ellenére élénken élhet az emlékezetében, hogy Codynál mindig nála volt a pálcája. És az rendeltetésszerűen működött is. Amikor Gina is behelyezi a kulcsot, de Lanette nem tűnik el Goyle eltöprengve néz a nőre. Egyenlőre azonban nem mondja mire gondolt, helyette Peternek válaszol - A pálcamag volt az, amit a kishölgy elvitt. - Lanettevel kapcsolatban pedig mintha Jake azt mondta volna, hogy menthető, mert nagyon erősnek érzi a lelkét. Mi van ha nem arra gondolt, hogy le tudják szedni az oltárról, hanem arra, hogy Lanette tényleg életben van és egyáltalán nem csak egy szellem, mint a többiek? A feltételezésének azonban nem ad hangot. Egyszerűen úgy tesz mintha semmiről se tudna. Mindenkinek jobb, ha Lanette nem tér vissza. Ha senki nem gondol arra, hogy talán több is itt tartja, nem csak az anyai gondoskodás és szeretet.. De muszáj mennie mindenkinek, már csak az utolsó darab hiányzik. Sorra veszi melyik szilánk merre van így menet közben és ha tudja elkezdi őket begyűjteni egy megfelelő méretű gömb alakú üvegbe.
Csak remélni tudom, hogy a többiek jól vannak. Elsőre csapdának, sötét lidércnek gondoltam az apámat, akivel foglalkozni sem érdemes, ám kell, nem azért, hogy elbúcsúzzak, azt az emléket, amit a szüleimről őrzök, már semmi sem változtathatja meg. Még ha közben fel is merült bennem, hogy netán ők maguk is sötét alakok voltak, ők indítottak el azon az úton, amin most vagyok. A vádak leperegnek rólam, de Gemma csupán az aggodalom miatt gondolja, hogy engem is átjár a harag, nagyon is higgadt, céltudatos vagyok. – Ez már nem az apám, ne félts. – Szólok Gemmához, s ő is érezheti, hogy a szívdobogásom csupán az adrenalin miatt gyorsabb, nem a fájdalom, vagy a gyász szakít szét. Végülis ha úgy vesszük, várható volt, hogy itt a túloldalon a saját félelmeink kelnek majd életre, a halál mindent megváltoztat. Akiket eltemettem, már nem léteznek többé, mindez egy bestia sötét ármánya, így nem kell, hogy bármilyen félsz, vagy empátia éledjen bennem, függetlenül attól, hogy a többiek talán tényleg a szüleikkel találkoznak. Szenvetlenül nézem, hogy apám képmása immár tényleg nem több egy torz léleknél, aki levedli emberi mivoltának utolsó morzsáit. – Nem vagy élő, pusztulj hát végleg, - Mivel elemi varázsló vagyok, apró, szúró mozdulatot végzek a démon mellkasa felé, de nem a kulcs érdekel jelenleg, hanem hogy ártalmatlanná tegyem a dögöt. Ha jól sikerül, a pálca végén apró láng gyúl, amely ha hozzáér a démonhoz, belülról kapja tűzre. Aztán egy kiégett torzóval már könnyű dolgunk lesz, oda illesztjük a kulcsot, ahova csak akarjuk. És hogy rémálmaim lesznek majd éjszakánként? Természetesen, a tudatalattimat nem tudom befolyásolni.
//Elemi tűzkitörés, elemista szakos varázslat, de nezán is használtunk ilyet, Nicolas emléke//
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sosem értettem igazán, hogy miért voltam képes elsőként pont Codyban megbízni. Miért volt vele olyan könnyű. Mért éreztem, hogy közel áll hozzám, és megért. Jobban, mint mások. Anyám szavaira viszont kezdem megérteni. Valahogy tudat alatt is összekapcsolt minket a vérünk, és a mágiánk. Mindketten gyógyítók lettünk. Legalábbis képességeink tekintetében. - Cody jó ember, aki mindenkiből a legjobbat hozza ki. Belőlem is. Megtanított újra bízni az emberekben. Legalábbis néhányban. - mondom egy csendes szelíd félmosollyal. Azt nem tudom pontosan, hogy milyen ember Cody apja. A hugrabugos fiú keveset mesélt róla, és az anyjáról. Lényegében csak annyit, hogy szökésben lévő bűnözök. De Codyt ismertem. Attól a sorsfordító éjszakától fogva, hogy összefutottunk ott a konyhán. Cody olyasvalaki, akiért érdemes kockára tennem az életem. Jobb ember, mint én valaha leszek. - Semmi baj. Már túl sok időt töltöttél itt. Ő pedig biztosan vár rád. Sosem mondta, de tudom, hogy hiányoztál Neki. - fáj elengednem, de tudom, hogy nem lenne helyes arra kényszerítenem, hogy miattam ragadjon itt. Ebben a borzalmas pokolban, ahol a lelkek elvesztik önmaguk. Szóval még amíg lehet, és amíg elmeséli a történeket, addig még egy kicsit odabújok hozzá, magamhoz ölelve. Tudom, hogy gyorsan el fog szállni ez a pillanat is, de most igyekszem bevésni a memoriámba minden apró részletet anyámról. A történet viszont nem egy jó mese. Persze egy ilyen helyen nem is lehet számítani ilyesmire. A szavak hatására egyre jobban érzem a lelkemben felcsapó gyűlöletet a nimfa iránt. Már csak azt sajnálom, hogy nem sikerült tényleg elvágnom a torkát, és megölnöm. Annyi szenvedést és fájdalmat okozott! Nem csak nekem, az egész családomnak. Anyámnak, apámnak, Codynak, talán még Goyle számára is. Ha legközelebb szembe kerülök vele akkor el fogom pusztítani. Bármi áron. - Jó gyerekkorom volt. Boldog voltam. Apám olyan helyekre vitt el, és olyasmiket éltünk át, amiket a legtöbb gyerek legfeljebb Verne könyvekben olvashat... De jobb lett volna, ha velünk vagy. - ez nem hazugság. Nem a teljes igazság, de nem is hazugság. Amíg apám élt, addig boldog, és jó gyerekkorom volt. Ami utána történt, arról pedig jobb hallgatni. Minden bizonnyal beleszakadna anyám szíve, ha hallania kéne a sok szörnyű igazságot is, amin keresztül mentem. Az intézetet, a fizikai, és lelki bántalmazásokat, az éhezést, és az utcát... Nem. Jobb így neki, ha ezekről mit sem sejt. Akkor hiheti, hogy nem volt hiábavaló az áldozata. Végül elfordítom a kulcsot, és jön a ragyogás, majd megjelenik a kis bogár. Felé nyújtom a jobb tenyerem, hogy lesszálló pályát biztosítsak neki. Ugyanakkor némileg megkönnyebbültem sóhajtok fel, ahogy anyám nem tűnik el a semmibe. Talán tényleg akkor fog átkelni, ha minket már biztonságban tud. Valahogy megnyugvással, és biztonságérzettel tölt el ez a gondolat. - Peternek igaza van. Menjünk. - szedem magam össze, és a fiú után indulok. Ezúttal a bal kezembe fogva a pálcámat, mindenre felkészülten. Itt sosem tudhatja az ember, hogy mi fog történni a következő másodpercben.
Úgy tűnik, hogy nem lesz olyan egyszerű dolgunk, mint az előző esetekben. Már amikor odaérek akkor is látom, hogy Andrew apja mennyire ideges és szinte kiabálnak egymással. Ahogyan eddig láttam minden esetben a lelkek megbékéltek és persze e miatt engedték, hogy használjuk a kulcsokat, mert segíteni akartak, jót tenni még utoljára, de Andrew apja nem úgy fest, mint aki segíteni akarna nekünk. Megtorpanok hát és automatikusan hátrébb lépek, miután odaadtam a magot, főleg amikor a férfi alakja meg is változik és cseppet sem tűnik szimpatikusnak. - Nincs más választásunk, muszáj belehelyezni a kulcsot. Nincs időnk... - talán megoldhatták volna másképp, nem tudom igazából. Nem hibáztatom Andrewt, más élete volt, mint nekem, a szüleivel is más volt a viszonya. Talán, ha higgadt maradt volna és nem vitázik vele... de lehetséges, hogy az se érte volna semmit, ha az apja lelkét elemésztette a harag és a sötétség. Persze egy pillanatra bevillan, hogy mi van akkor, ha Andrew valamikor a jövőben pont ilyen lesz, hiszen képetelen túllépni a sérelmein, magányos típus. Vajon, ha most ránéz az apjára ő is látja a veszélyét annak, hogy a harag milyen szinten képes megmérgezni az embert? Az idő most persze nem alkalmas, hogy ezen lamentáljak, így hát a pálcám kerül a kezembe, hiszen Jake jól mondja a lény támadni fog, nekünk viszont le kell fognunk valahogy, hogy a kulcsot használni tudjuk. - Tényleg ártana a saját fiának? - kiáltok oda azért a lénynek. Hátha van még benne valami a Andrew apjából, hátha van még benne valami, ami menthető, bár sok időnk nincs, hogy győzködjük. A képességemet azért használom, hogy védve legyünk, a támadást magát Andrewra hagyom. Mégis csak az ő apjáról van szó. Elsősorban le kell fogni, aztán talán az lenne a legjobb, ha elpusztítanánk, ha képesek vagyunk rá. Akkor legalább nem itt rekedne meg ilyen állapotban, vagy neki már úgyis mindegy?
//Inkvizítor 2. szint: Képes lehet elűzni a puszta akaratával a sötét teremtményeket, amiknek a hatalma viszonylag kicsi. Nagyobbak esetén maximum a támadást tudja késleltetni.//
Az, hogy Gemma valamilyen úton-módon a rokonom lehet, egyelőre nem foglalkoztat. Nem ismerem a lányt, ahogy a családi hátteréről sincs tudomásom, szóval ebbe nem szándékozom komolyabban belefolyni. Különben is, erre se az idő, se a hely nem alkalmas. Apám nemrég halt meg, friss még a gyász, a családom pedig talán igen komoly veszélyben van ebben a pillanatban is. Valahogy nem érek rá vélt vagy valós rokonsági kötelékekkel foglalkozni. Dane semmit sem említett, az emlékeim továbbra is kuszák, ez nagyon nem fér most bele. Elsősorban oldódjon meg minden, kerüljön vissza az összes emlék a helyére, utána ráérek ezzel foglalkozni. Habár, ahogy elnézem, jelenleg Gemma se izgatja magát a helyzeten. Talán ő is hozzám hasonlóan vélekedik a dolgokról. - Én is szeretlek – hagyják el az ajkaimat a szavaim, habár apám ezt már aligha hallhatja. Megszűntek a szenvedései, de én továbbra sem lélegezhetek fel. Legszívesebben egész nap itt maradnék, azon a helyen, ahol a szeretett személy meghalt, de nem tehetem. Gemma és Andrew eltűntek és noha emlékszem rá, hogy önszántukból léptek le, mégse tartom ezt valami jó ötletnek. Még abban az esetben sem, ha ezt akkor nem osztottam meg velük. Igazság szerint nem bízom Cody apjában, de annyira tette az ártatlant az utóbbi időben, hogy teljesen sikerült elaltatnia a gyanakvásom. Nem állítom ugyan, hogy minden egyes szavát készpénznek veszem, mert nem, de nem tartom veszélyes alaknak. Talán pont emiatt is lepődöm meg azon, hogy Gina anyja mennyire ellenségesen viselkedik a férfival szemben. Hagyom, hogy a bogár a vállamon foglaljon helyet, hiszen emiatt vagyunk itt. Türelmesen várom, hogy Gina anyja is köddé váljon, ahogy apám is tette, de ez nem következik be. A nő továbbra is jelen van, még azután is, hogy a lánya elfordította a kulcsot a zárban. Nem stimmelne valami esetleg? Aligha hiszem, hogy ez lenne a magyarázat, hiszen ez nem olyasmi, ami ennyire könnyen elromlik. Mégis mi folyik itt? - Meg kellene keresnünk a többieket – állok fel végül pár másodpercnyi habozás után, miközben Goyle, Gina és Lanette között jártatom a tekintetem. Kőoltár és nimfa? Ezek a szavak eljutottak a fülemig, ahogy az is leesett számomra, hogy Gina és Cody talán rokonok, de egyelőre foglalkozzunk azokkal, akik még életben vannak. Gemma és Andrew leváltak tőlünk, a lány talán pedig meg se érkezett az eredeti céljához. Mindenesetre, sokkal jobban érezném magam, ha valami konkrétumot is tudnék róluk. - Ha jól sejtem, még egy kulcs hiányzik. Amint az előkerül, visszatérhetünk. A hogyan természetesen még mindig kérdéses számomra, habár ezen ráérünk majd akkor agyalni, ha már minden lélekdarab együtt lesz. Előveszem a pálcám, hogy a Gemma által nemrég kigondolt tájoló bűbájt alkalmazhassam. Én nem osztozom egy szíven azzal a sráccal, fogalmam sincs hát azt illetően, hogy merre is keressem. Ha a bűbáj sikeres, akkor elindulok a kijelölt úton, persze csak abban az esetbe, ha Goyle és Gina is csatlakoznak hozzám. Ha azonban ők maradnak, én is hasonlóan teszek, elvégre nem lenne túl jó ötlet még tovább forgácsolódnunk.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-19, 12:50
Peter megtudta hát, hogy az apja meghalt és az anyja és a húga veszélyben van, hiszen a Dane-nel való rokonsága nem újdonság - bár az, hogy Dane-en keresztül Gemma is afféle rokon már igen. A férfi megértően szorítja meg a fia szabad kezét, egy hosszú pillantást váltanak, végig a szemébe néz, amíg a kulcsot elfordítja benne és a ragyogás végén előbukkan a következő kis lélekdarab. - Szeretlek, fiam. - hagyja el érdes hangon az utolsó szó a száját, aztán lejátszódik éppen ugyanaz, ami Gemma anyjával történt, a teste megkönnyebbül a földi fájdalmaktól és egy sóhajtással szűnik meg létezni. A kis bogár felröppen, tesz egy kört a levegőben aztán megállapodik Peter előtt és leszáll a vállára, mintha csak megnyugtatni akarná a létezésével, hogy jól döntött.
Látszik Lanette-en, hogy egy kicsit megszakad a szíve, amikor megtudja, hogy a párja meghalt és vélhetően már tovább is haladt, míg ő az oltárhoz volt szegezve. Hallgatja a lányát és ahogy Goyle felvázlja, hogy Lysander az ő fia, akit Gina Cody-nak hív, összeáll a kép. - Azt nem tudom, hogy mit miért tett, de ezek szerint igen, rokonok vagytok. - mondja, de mintha a fogát húznák, akármilyen jókat is hall a fiúról, szkeptikus a Martimorokkal szemben, nem véletlenül, ezt a férfi is tökéletesen megértheti, ha már azonnal azzal kezdett, hogy a feleségének nem szabad tudnia róla. - Még soha nem hallottam olyanról, hogy bárkinek összegyűjtötték volna a lélekdarabjait, de ha van rá lehetőségem, ha eldönthetem, akkor persze, hogy elkísérnélek. Ha viszont aközött kell választanom, hogy örökre itt ragadok, vagy továbblépek és vele leszek, akkor… - elhallgat, szó sincs arról, hogy nincsenek benne anyai érzések, de már így is túl sok időt töltött itt és nem akar azoknak a lelkeknek a sorsára jutni, akik végül démonná váltak. Goyle kérdéseire válaszol utoljára, hiszen a bizalma se hatalmas és a lányával van, de végül csak válaszol. - Sok időt töltöttem el itt, a fogságában… Amikor teherbe estem meg akartam tenni mindent, hogy Ginának semmi köze ne legyen a családomhoz, boldog életet éljen, biztonságban, szeretetben, és bármit megtettem volna érte. A bármi végül nagyon nagy ár lett, tőrbe csaltak és a nimfa lerántott ide, amikor a jelöltek megérkeztek. Nyilván nem osztotta meg velem minden tervét, de mikor évekkel később még egy csapat érkezett, ez lehettetek ti, akkor álomba küldött és egy másik nőt akart ezúttal tőrbe csalni… elérni, hogy feláldozza az életét, mintha az oltáron a test neki lenne az aranyjegye, ezzel annyi mágiát szabadítva fel, hogy a nimfa elfoglalja a testem és kiszabaduljon ebből a világból. - elhallgat, nyilván vannak hézagok, valószínűleg ő se emlékszik mindenre, vagy 15 év folyik össze. Végül Gina beilleszti a kulcsot, Lanette nem ellenkezik, de amikor a kulcs elfordul és jön a ragyogás és előbukkan a kis bogár… A nő nem tűnik el úgy, mint Gemma anyja vagy éppen az imént Peter apja.
Gemma megszerzi a pálca magját és igaza van, a pálcák eltörhetnek, megsemmisülhetnek, de az, hogy Ollivander műremekei pálcafára és magra szétváljanak az egészen különös. Valószínűleg azért történt meg, mert olyan szervesen részei a boszorkányok életének, a mágiájuk fókuszának, hogy két kulcs is elrejtőzött benne. A szíve viszi előre, nem kell elvégeznie varázslatot se, és arra toppan be, hogy Andrew és az apja inkább veszekednek, mintsem idillien egymásra találnak, ahogy ő tette az anyjával. - Mindent megtettünk, hogy bőségben nőhess fel és anyagi biztonságban, az az egyetlen dolgod, hogy élj vele, te hálátlan. - válaszolja a férfi, és ahogy egyre jobban felszívja magát, és Andrew-val ellentétben folyamatosan keresi a szemkontaktust, vádlón, agresszívan. Amikor a lány befut és átadja a pálcát, aztán Andrew magabiztosan megtalálja a hangját a pálca magja felrezdül és csilingelve alkot egy kulcsot a kezében, ami az eddigiekkel ellentétben nem túl elegáns, nem túl csinos, inkább tűnik sötétnek és démoninak. Illik a helyzethez tökéletesen, mert az előttük álló férfi hirtelen felhördül, a mellkasa közepéhez kap és nyilvánvalóvá válik, hogy a ragjai kezdenek eldeformálódni, lassan az egész alakja megváltozik és olyanná válik, mint a függönyön túl korábban látott szörnyetegek - a lelkek, akikben túl erősek a negatív érzések, hogy megpihenjenek és beleőrültek az itt ragadásban. Olyanná, mint a szörnyek, amik Peter apját is megtámadták. Tehát ez a lélek nagyon is az apja volt egykoron, tényleg belőle fejlődött ki, de valami… valami felemésztette végérvényesen. - Az én fiam nem fog mindent félredobni senkiért… Takarodjatok haza! - kiáltja, néhány pillanatra még megindultan markolászva a mellkasát, egyre kevésbé felismerni benne az embert, ahogy telnek a pillanatok, egyáltalán nem akar segíteni, sőt, a szemében egyre jobban átsüt a téboly. Cody feltámasztásához csak annyit tudnak, hogy mindegyik lélekdarab kell, és hogy vissza kell vinniük a “való világba”, így jelenleg még semmi egyéb nem történik a fiú szavaira. - Andrew, az apád, vagy ami maradt belőle, támadni fog. - állapítja meg talán az egyértelműt Jake, és várakozóan néz a fiúra és Gemmára, hiszen nem tisztje megindítani egy támadást, de az biztos, hogy akárhogy döntenek, segíteni fog nekik. A kulcslyuk vélhetően a mellkasán nyílt a ruha alatt, amit fogdosott, de a karmok, a sötét kisugárzás, a dühös lélek… Nem fogja hagyni magát, hogy használják a kulcsot.
// Határidő: október 25., mesélő hozzászólás legkésőbb október 26.-én. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-18, 02:16
Cody szeretett élni. Mindennél jobban. Minden savát borsát szerette megélni. Kaotikusan az életet választotta minden esetben, ha megtehette és az elveivel nem mondott ellent az életet választani. Az újraélesztést teljességgel elfogadta. De a feltámasztás, amennyiben valaki más élete árán történik.. Nos ez szembe ment minden morális elvével. Tudta, tisztában volt azzal, hogy megtehette volna, ameddig még nem került teljesen a függönyön túlra, hogy semmi másba nem telt volna maradnia, minthogy kerít valakit és megszállja a megfelelő rituálé közepette... Bele ülteti magát, magára ölti az illető bőrét és kész. Élhetett volna tovább mit se törődve a megszállt testtel. Mégis egyértelműen amellett döntött, hogy beéri azzal amit kapott, így is extrázott azzal a plusz egy évvel. És az is igaz, hogy ha akkor ott másképp dönt, most megkímélhette volna a társaságot ettől az egész életveszélyes küldetéstől amire személy szerint sohasem kérte volna őket. És egészen biztos, ha ismerték volna ezt a döntését, nem kockáztatják a saját épségüket. De Lilitha és Goyle azonban nem tudta elviselni azt, hogy így érjen véget a fiuk élete. Hogy véget ért a fiuk élete. Nem vették számításba senki másnak a nézeteit, elveit, morális értékrendjét, nem is tudták, hiszen fogalmuk sincs ki vagy mi lett a fiukból. Csak arra emlékeznek, akinek szánták. Akinek elindították. Szerintük. Hogy mik a további céljaik a fiukkal úgy, hogy szervesen a Testvériségbe olvadtak az idők során és szökésben bujkálnak még mindig és nekik nincs is más opció egyenlőre a létezésre... Ki tudhatja? Grindelwaldot követik még ha ezúttal közvetetten csak, nem úgy mint a Sötét Nagyurat közvetlenül. Mert csak úgy nyerhetnek szabadságot ha a Testvériség ügye célba ér. És bár Goyle személy szerint a rúnafegyvereket mélységesen megveti, főleg most hogy látta mit eredményeznek... Az információt bár át fogja adni az illetékeseknek, ha innen kikeveredik épségben, de úgy is a királynőjét fogja követni. Lilithanak pedig szent meggyőződése, hogy jó irányba haladnak.. Mindenestül. Így, a jelenlegi céljuk elérése érdekében nem folyamodtak máshoz, minthogy szemrebbenés nélkül kihasználják a fiuk baráti körét. Ha kell beáldozzák őket. Persze Goyle itt van, így ő is benne van a pakliban, hogy oda vész, hiszen velük jött ide de... Ha rajta múlik ez nem fog bekövetkezni. Nem szellem, nem lidérc és még csak nincs is úgy össze zavarodva, mint ahogy elő adja magát. Pontosan tudja mit akar. Lanette így hát okkal védelmezi Ginat és talán Andrew apja, vagy a benne lévő utolsó darab is okkal készteti a férfit némi viaskodásra a fiával... Vagy csak valóban nem varázsütésre megy minden. Ki tudja..? Bár eddig készségesen megmutatta magát az összes lélekszilánk, végső soron darabokban sem jobb valószínűleg, de talán okkal hátráltatódik a végjáték. Cody szilánkjai végső soron megmutatnak válaszokat, félbe maradt, talán menthető életekhez vezetnek el, ha már itt vannak érte, de ki tudja mi zajlik a háttérben. Ki tudja, hogy nem-e akarja majd ő maga, a nimfa előtt elkergetni őket innen, mielőtt túl késő lenne... Nehogy itt vesszenek. Persze az is benne van, hogy az ég világon semmilyen ráhatása sincs semmire. És minden a szerencsetlenségükre megvezetett, barátain múlik. Az ő döntéseiken, az ő cselekedeteiken. Goyle nem fogja bántani Peter, csak mélyen gondolkodoba ejtették a háttér információk. Láthatóan minden ellenére átértékel pár dolgot. Arról nem tud számot adni, hogy Ariadneval mi is történt, hiszen a lövésről sem tudott. De Ginanak Cody beszélt az esetről.. Igaz, most a lány lényegesen mással van elfoglalva. Így eselyes, hogy Peter válláról senki nem veszi le a terhet, miszerint nem ölt meg akkor ott senkit. - Lanette nem akarok rosszat! Lysanderért vagyok itt, a fim miatt. - védekezik egyszerűen és őszinte érzésekkel. - Mindent elvesztettünk. Csak ő maradt... Kérlek értsd ezt meg! Fogalmam sem volt hogy a lánynak köze lehet hozzád.. hozzánk. - ingatja meg a fejét, a hangja kérlelő de egyáltalán nem túljátszott. - Tudnunk kell, mi történt itt veled! A Nimfa! Úgy beszéltél róla mint aki jól ismeri és egy kőoltárhoz voltál szegezve egy tőrrel... Mi történt? - nagyon gondosan ügyel, hogy ne emelje meg a hangját és ne váljon követelővé vagy fenyegetővé de lúdbőrözik az elfolytott indulattól. Tudni akarja hogy mi történt. És persze bosszantja, vagy inkább megrémíti az újabb rokon felbukkanása.. Az hogy Gina a Mortimerekhez tartozik.. Lanette eltűnése nem volt akkor véletlen annak idején.. Lilitha modszeresen vadászott le mindenkit a családban aki megszegte a vértisztaságra vonatkozó igen sarkos kegyetlen törvényeket. De vajon mi történt Lanette-vel az után? Hogy a fenébe került ide? Talán ő lenne a kiút?
Úgy érzem, bármit tehetnék, akkor sem tudnék megfelelni az apámnak. Kicsi volt, amikor meghaltak anyával, és a mai napig nem tudom, hogy milyen utat követtek. Talán igaz volt, hogy aurorok, és sokaknak szúrták a szemét, de közben pedig ott a gyanu, hogy a kutatásaim során felmerülő tévutak helyesnek bizonyulnak, s ők maguk is lepaktáltak halálfalókkal, vagy akár ők is azok voltak. Nekem viszont azt kell véghezvinnem, amit elgondoltam. Az ő haláluk indított el bennem valamit, és tőlük függetlenül ez vagyok most már én. Cody meghalt, de még van esély, hogy visszahozzuk, így elsőre nem törődtem az apámmal, de ha most ő a kulcs, akkor meg kell hallgatnom. Ám a szavai nem olyan bensőségesek, amit Gemma anyja esetén láttam, köze nincs ahhoz, ahogyan Ginát ölelte az anyja, vagy ahogyan a haldokló apa Peter karjaiban döglődött. Távolról sem hasonlít a ragaszkodása ahhoz, ahogyan Goyle kutatja a fiát. Az ellenségeim nem bűnözők. Sokkal inkább a saját démonaim, amiket az ágy alatt találok, vagy éppen ha tükörbe nézek. Azokkal képes vagyok szembeszállni. – Miért, ti talán jobbak voltatok? – Vonom meg a vállamat, magammal viaskodva, még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez az apám, vagy csupán egy lidérc, aki a lelkemre pályázik. Vagy.. maga a nimfa, aki általam akar új életre kelni. – A szüleim maguk választottak utat. – Közlöm lehajtott fejjel, mintha nem is akarnék a rémalak szemébe nézni, még mindig hajt az önvád, hogy kisfiúként úgysem tudtam volna mit tenni, de most már képes vagyok egy halott barátomért a tűzbe menni. – Mindenki a saját döntéseiért felel, én pedig Cody mellett állok. – Emelem fel most a tekintemet, hiszen érzem, hogy Gemma közeledik. Mielőtt kimondanám az utolsó szavakat, még átveszem a lánytól a pálcát, amit egyenesen az apámra fogok, akiről immár tudom, hogy bárki is legyen az, már elbúcsúztam tőle évekkel ezelőtt. – Nem számít, hogy ki vagy, és mit mondasz. Támadj fel Cody! – Kiáltom, vádlón rámutatva az árnyra, hátha be tudom aktiválni a pálcát, előcsalva az utolsó kulcsdarabot.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jó volna örökké így maradni. Egy idilli képben. Az anyám, a familiárisom, én... már csak az apám hiányzik. De ő már békére lelt. Legutóbb a vonatnál. Hirtelen elfog a vágy, hogy én is szeretnék itt az anyám karjai közt békére lelni, ami az életben nem adatott meg. Szeretnék itt maradni vele. De tudom, hogy nem lehet. Nem ezt akarja. Azt akarja, hogy éljek. Érzem. Abból, ahogyan szorosan tart. Szilárdan, és határozottan. Tudom, hogy össze kell szednem magam, mielőtt túlságosan hatalmába kerítene a hely. Talán erre célzott Gemma anyja. - Megígérem, hogy sosem adom fel az életem. Mindig erős, és szilárd maradok, mint az apám. Úgy 10 éve halt meg. Megölték, mert nem hagyta sem megvesztegetni, sem megzsarolni magát. Az elvei többet jelentettek, mint a puszta pénz. - az emlékek hatására megborzongok. Most is látom magam előtt. Éjjelente rémálmaimban kísért a halál. Már nem olyan gyakran, és nem úgy, de gyakran irigylem Lizziet, amikor békésen alszik, és fogalma sincs róla, hogy én az ablakpárkányon ülve bámulok ki a sötétbe... Végül lassan felállunk, és anyám szembe fordul Goyle-val. Közben Gemma is odalép hozzánk, és pusztán némán bólintok a szavaira, és a kezébe csúsztatom a pálcamagot. Így egyszerűen hagyom, hogy elvigye a társának. Én pedig visszafordulok anyám, és Goyle kettőséhez. Csak lassan kezd lecsapódni bennem a név, amit hallottam, és az, hogy közük van egymáshoz, és mit is jelent mindez... - Akkor Ő és én... És akkor Cody az unokatestvérem? Akkor ezért éreztem mindig, hogy ő közelebb áll hozzám, mint mások? Mindig úgy vigyázott rám, mintha a bátyám lett volna... akkor ezért? - nem vagyok sem süket, sem hülye. Hallom, és érzem a feszültséget kettejük közt. Anyám nem akarja, hogy közöm legyen Goyle-hoz. Érzem a hangjából a kemény élt, ahogy félig meddig védelmezőn be is áll elém. De Cody más, mint a szülei. Minden tekintetben. Benne könnyű volt bízni, hinni neki, hogy elmúlik a fájdalom, és jobb lesz. Ő volt az első, és egyetlen, akinek hagytam, hogy lásson összetörten, sebektől vérezve. És hagytam, hogy bekösse őket. De tudom, hogy most össze kell szednem magam. Nincs sok időm rendezni az érzelmeim. Erre ráérek később, ha kijutottunk innen. Na, nem mintha nem szurkálnám szívesen halálra a késemmel azt az átokverte nimfát, ha az előző kör nem lett volna neki elég... - Anya... de fura ez a szó... még sosem mondtam ez előtt senkinek... - csak egy pillanatnyi kihagyás. Máris igyekszem erőt venni magamon, és folytatni. - Ha megteszem, akkor... el fogsz tűnni? Nem maradhatnál addig, amíg átérünk? Úgy mint Jake? Szeretlek, és hiányozni fogsz, még jobban mint eddig... Mond meg apának, hogy szeretem, és hiányzik, de boldogulok, ne aggódjon... - túl kevés idő. Túlontúl kevés. De nekünk csak ennyi juthat. Mért lenne pont most szerencsém az idővel, ha egész életemben szerencsétlen voltam? Sosem tudtam, hogy honnét ered bennem ez a kőkemény, makacs szívósság, amivel ragaszkodom az életemhez. A határozott racionalizmus, ami megmondja mit kell tenni, és nem enged még vészhelyzetben sem érzelmektől összetörve zokogni. Azt meghagyom későbbre. Eddig azt hittem ez is csak apám tudományosan logikus gondolkodásából adódik, de kezdek rájönni, hogy inkább anyám hűvösebb angol természetéből. Vajon mennyi mindenre jöhetnék még rá kettőnkről, ha több időnk lenne? Végül, amikor mindkettőnket késznek érzem, összeszedtem minden racionális bátorságom, akkor egy szomorú lágy mosollyal még szorítom néhány másodpercig a kulcsom, majd beillesztem a helyére. Közben a familiárosom panaszosan nyávog egyet, mintha ő sem akarná ezt az egészet...
Úgy érzem, ha teljes egészében elfogadnám a jelenlegi helyzetet, akkor átadnám apámat a halálnak, amit nem szeretnék megtenni. Mindig is szerettem és tiszteltem őt, az pedig, hogy most itt futunk össze, elég nyomasztó érzés számomra. Ezek szerint a mi világunkban ott van valahol a teste, ki tudja, milyen körülmények között. Meg kellene találnom és eltemetnem, de egyszerűen képtelen vagyok elfogadni a történteket. Tényleg ennyi lenne egy ilyen nagyszerű ember élete? - Persze, megkeresem őket – biccentek egyet, habár ez már apám kérése nélkül is körvonalazódott bennem. A húgom és az anyám nem végezhetik itt, ezen a helyen, meg kell őket találnom. Addig nem nyugszom, amíg elő nem kerülnek és ismét egy család nem leszünk, még abban az esetben is, ha apám immár soha többé nem lehet velünk. Amikor Cody apja megindul felém, nem moccanok, nem reagálok rá szinte semmit. Igazság szerint még várom is a vádló szavakat és az esetleges ütéseket. Ki tudja, talán javít valamennyit a bűntudatom. Imperius átok hatása alatt álltam ugyan, amikor megpróbáltam megölni a fiát, de ez semmit se javít a lelkiismeretemen. Egy nőt megöltem, Codyt pedig megsebesítettem. A fájó súly mindig is a vállamra fog telepedni, ebben biztos vagyok. Ha megütne, nem védekeznék, tűrném a fájdalmat. Ha pedig a képembe zúdítaná a teljes haragját, az ellen se lenne egy rossz szavam se. Soha életemben nem ártottam senkinek se, aki ártatlan volt, erre pont egy gyógyítót öltem volna meg? Codyval együtt rengeteg másik ember sírját is megástam volna. Érthető hát a meglepett tekintetem, amikor haragos szitokszavak helyett kérdések csusszannak ki a férfi száján. Gondolkodóba esve csóválom meg a fejem, hiszen annyira homályos még mindig minden számomra, ami a balesetem előtt történt. Az erős érzelmek miatt juthatott mindez eszembe, de a részletek egyelőre még előttem se tiszták. - Rúnázott pisztoly? - vetek egy értetlenkedő pillantást a férfi arcára, amikor jobban szemügyre veszi a töltényt. Közben pedig igyekszem felidézni magamban, hogy honnan szerezhettem a fegyvert. Valakitől elvettem, de kitől? Egy muglitól talán? Esetleg valaki más gondoskodott arról, hogy akkor és ott a közelben legyen? - Igen, ott – sóhajtok egyet bűntudattal teli arccal. - Neki szántam ezt a golyót, de egy nő elé állt és az életét áldozta fel. Ha nincs meg minden lélekdarab, akkor talán ő lesz a következő. Elvégre, valamilyen szinten kötődik Codyhoz. Az pedig, hogy érte halt meg, talán kiemelkedően erős kapocs lehet. Jaket kivéve, eddig mindig a családunk egy-egy tagja bukkant fel, de a sok kapcsolat miatt úgy gondolom, az ismeretlen nő is esélyes jelölt lehet ebből a szempontból. Úgy tudom ugyan, hogy meghalt, de őt is a rúnázott pisztoly ölte meg, akkor itt kell lennie. Arra nem is figyelek, amikor Gemma elindul Andrew után, ahogy Gina és az anyja párosa sem köti le túlságosan a figyelmemet. Megvan nekem a saját keresztem, pont előttem. Amikor visszakapom az időközben kulccsá alakult töltényt, kis habozás után fordulok csak apám felé: - Bocsáss meg, mindenért – sóhajtok egyet, majd emelem a kulcsot, hogy a helyére illesszem. Ha meg tudjuk menteni Codyt, akkor a bűntudatom is csillapodhatna valamilyen szinten...
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Gemma Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-12, 13:35
Azért azon rendesen elkerekedik a szemem, amit Peter mond arról, hogy lelőtte Cody-t, legalábbis majdnem és persze azonnal a fiú apjára siklik a tekintetem, mármint Codyéra, hogy mondjuk őt ez hogyan érinti. Nem lenne jó az alapon is túl még több feszültség a csapaton belül, mert ha az a nimfa ideér és az idő bizony egyre csak telik, akkor együtt kell szembeszállni vele. Elég lesz egy gyenge láncszem és végünk. Bele azonban nem szólok a beszélgetésekbe, nem sok értelme lenne, de átérzem mindkettejük helyzetét. Bár én csak itt búcsúzhattam el az anyámtól, de a szemem láttára haltak meg a szüleim... vagyis hát a vélt szüleim, de akkor is ők neveltek fel, tehát igenis őket gondolom annak. Gina helyezet sem könnyebb, megértem a szavait, hogy újra egyedül marad. Tudom, hogy milyen érzés, hiszen nekem is csak Andrew van, aki nem a rokonom és akivel elég nehezen indult a kapcsolatunk. Persze mint kiderült Dane a rokonom, és félszavakból motoszkál most bennem, hogy ki tudja talán akkor Peter is, de egyelőre fel sem merül bennem, hogy ebbe komolyabban belemenjek. Egyébként is a vérségi kötelék még semmit sem jelent, hiszen okkal hoztak el az igazi szüleimtől és egyáltalán nem úgy fest, mintha a Seoras család olyan idilli lenne, ahol örömmel és könnyek között fogadnának. Végül, amikor a pálca magja szinte hívogatóan suttog hozzám kénytelen vagyok megszakítani az idilli jelentetet. Nincs időnk, sajnos nem tehetjük meg, hogy tovább várunk, és ha annak a most nem itt kellene lennie, akkor muszáj elkérnem, hogy a helyére vihessem. Közelebb lépek hát a vörös pároshoz, hogy kicsit megköszörülve a torkomat álljak meg előttük. - Ilyet se láttam még, hogy egy pálca ketté váljon. - pillantok a vörös kettősre, aztán ha Gina odaadja, akkor átveszem tőle az én részemet. - Ezt el kell vinnem Andrewnak, biztos vagyok benne, hogy ott lesz a helye. - öntöm szavakba is, ami a fejemben motoszkál, amit érzek. Remélem, hogy Andrew megtalálta az apját és hogy minden rendben van. Tudom, hogy nem épp a legjobb a viszonyuk és azt is, hogy biztosan nem lesz könnyű az a beszélgetés, de ha tudnám, hogy mennyire hideg és kimért, ami ott zajlik... - Sietünk vissza! Kérem, vigyázzon rájuk! - remélem addig minden rendben lesz. A férfihez intézem még a szavaimat, mert hát Gina anyja sem épp kedves vele, ami nem növelte felé a bizodalmamat. Szívesen maradnék itt, de nem tehetem, ha kell a pálca Andrewnak. Az enyém is közben előkerül, ha a szívem nem vezetne, akkor azért egy nyomkövető bűbájt indítok, hogy megtaláljam Andrewt és Jaket, aztán futólépésre kapcsolok, amennyire a sérüléseimtől legalábbis tudok. Amikor odaérek, ha kifulladva is, de szó nélkül Andrew kezébe nyomom a pálca magját remélve, hogy jól éreztem és át fog változni.
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-11, 22:39
A függönyön túl
Az igazság ligete (Gemma, Goyle, Gina, Peter)
Gemma jól gondolkodik, eddig minden kulcs Cody-hoz tartozott és minden lélekdarab hordozója hozzájuk, egyedül talán Jake a kivétel, aki afféle joker kártya, egyszerre tartozik senkihez és mindenkihez.
Peter szavaira a kimerült és halálosan megsérült férfi bólint, az anyját hiába ismerte a fiú nyugodtabbnak, az erőszakot ellenzőnek, ha valakinek meghal a fia - legalább is úgy hiszi, hogy elveszítette -, gyökeresen ki tud fordulni magából és esetében ez azt jelentette, hogy minden szörnyet hibáztatott az egész világon. Ahogy az apja elmondja, amit el kellett mondania és megjelenik a kulcslyuk kissé zavartan nézi maga is, ahogy felmutatja a lövedéket az elkezd szelíden remegni a kezébe, aztán folyékony fémmé válik és egy kulccsá áll össze a tenyerében pillanotokon belül. - Fiam, vissza kell jutnotok és meg kell találnod őket. - ragadja meg most a kezét, keménységgel de aggodalommal, és ami még szembetűnőbb, egyesszámban, teljesen beletörődve a sorsába. Még ha nem is lennének a démoni sérülések, amik ott lüktetnek a tagjain, akkor is halott már, csak úgy nem térhetne vissza, és ezzel teljesen tisztában van.
Lanette szorosan tartja a lányát, valószínűleg még úgy is akad közös jellemvonásuk - a külsejükön kívül -, hogy nem ő nevelte fel, mert nem törik fel belőle hangos zokogás, tartja magát erősen ugyanúgy, ahogy a lányát is. Megsimogatja a lány haját, ahogy lassan elengedi az ölelésből, hiszen a lánynak kérdései vannak, csak úgy záporoznak. Megingatja a fejét és szinte szelíden simít végig az arcán, mégis van benne valami keménység, magabiztosság. Mielőtt felelne futtában végignéz a többieken, aztán csak a lányára fókuszál. - Nem voltál soha egyedül, és nem is leszel. Mindennél jobban szeretnék veled menni, vissza az élők közé, de ha az a sorsom, hogy itt maradjak, akkor is tudom, hogy helyt fogsz állni. - jönnek a bátorító szavak, aztán hozzáteszi. - Csak ígérd meg, hogy mindent megteszel, hogy boldog legyél, hogy teljes életet élj, helyettem is. Apád… ő is…? - bizonytalanodik el, ki tudja, hogy mióta volt az oltárhoz szegezve, de nagyon úgy tűnik, hogy nem tudott arról, hogy a férfi, akit mindennél jobban szeretett időközben átléphetett a túlvilágra, nélküle. A familiárissal a hármas egészen bájos egységet alkot, de Lanette nem süket és nem is hülye, hallotta, hogy iparkodniuk kell, ezért elengedi a lányt és Goyle felé fordulva újra megszólal. - Nem emlékszem mindenre, de arra igen, hogy bolond, aki benned megbízik. És nem is fogja megtudni, ha te nem mondod el neki. Tartsátok távol magatokat Ginától, szörnyetegek. - sziszegi kicsit, vádlón és védelmezően egyszerre, szinte már be is lép a lánya elé, de ha Gina összeszedte a lelkierejét, hogy behelyezze a kulcsot a homlokába, akkor persze hagyja.
Gemma nézi a két család jelenetét, és ahogy a következő kulcson gondolkozik a pálca magja, ami Gina tenyerében nem változott kulccsá, hanem ottmaradt, lassan suttogni kezd neki… Vagy ha nem is éppen hozzá, de mivel Andrew-val közös szíven osztoznak, kapcsolatba lép vele a mágikus komponens és ha elkéri Ginától, akkor el is kezd motoszkálni, alakot váltani, de nem leli meg a végleges formáját, mert azt Andrew kezében kellene. Hoppá.
A férfi teljesen megdöbben a lényegretörő szavakon, de ez igazából csak Andrew-nak egyértelmű, aki a vonásait figyelve cseperedett fel, másnak nem lenne, hiszen hatalmas érzelmek nem ülnek ki az arcára. - Andrew, nem tudom, hogy miről beszélsz. - válaszolja egyszerűen, őszintén, és ha a fiú visszagondol az előző családtagokra, Jake-re, Gemma anyjára, az oltárhoz szegezett lányra, Peter apjára, egyikük sem úgy jelent meg előttük, hogy tudott volna bármit is a kulcsokról, kulcslyukról vagy Cody-ról, nem parancsra jelentek meg, mert úgy akarták. - A Mortimer család egyik sarjáért kockáztatod az életedet, fiam? Nem érdemlik meg, egyikük sem, romlottabbak, mint amennyire csak el tudod képzelni, bűnözők és gyilkosok. - szólal meg keményen és döbbenten egyszerre, van a hangjában valami veszélyes, azt az érzést sugallja, hogy a Calverek többet értek és többet érnek és hogy a fiától elvárja, hogy éljen és tovább vigye a nevüket, akkor is, ha itt, a függönyön túl neki már édes mindegynek kéne lennie, de ez az egyetlen kapaszkodó, ami megnyugtatja a háborgó lelkét. - Nem egy önfeláldozó idiótát neveltem. - teszi hozzá, és ahogy korábban is átsuhant valamilyen rosszérzés Andrew-n, most is egyszerűen érzi, hogy valami nincsen rendben. A felszín alatt az apja dühös, csalódott, és nem úgy néz ki, mint aki a megbékélés közelében lenne...
// Határidő: október 17., mesélő hozzászólás legkésőbb október 18.-én. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-11, 10:25
Fél óra. Ennyi idő van már csak hátra nem több. Elindult a vissza számlálás és Goyle türelme is meginog, de még nem annyira, hogy elveszítse a fejét. Lényegesen hidegvérűbb mint drága neje és esélyesen ez az egyetlen aminek köszönheti, hogy még életben van. Kegyetlen módon, egyáltalán ne hatja meg Peter apjának a haldoklása. Számára a benne rejlő lélekdarab a lényeg. És az, hogy minél hamarabb kicsikarják. De hát ugye ehhez meg kell várni amíg a fiával felveszik a rég elejtett, elvesztett fonalat. A szülők.. Nem vehető készpénznek, hogy Goyle mint szülő magába nézett eléggé a válaszokhoz. Vagy egyáltalán a kérdésekhez. Peter tárgya, az a bizonyos töltény... Hirtelen fordul a fiú felé de nem fenyegetően inkább.. rettenetesen meg van lepve. Közelebb lép hozzá és ha Peter engedi, bár kézbe nem fogja de szemügyre veszi és nem kicsit hullik le az álla. - Az a töltény.. A Milleniumkor történt lövöldözés.. Az egy rúnapisztoly tölténye... - megrándul az arca. - Lysander ott volt..? - nem nem tudott róla, hogy mi történt miután a csoportos hoppanálással kimenekítették a sajátjaikat. Fogalma sem volt róla mennyire közel volt akkor a fia.. és mennyire közel volt ahhoz ezek szerint, hogy ugyanarra a sorsra jusson mint mindenki más akit eltalált a fegyver. És ez a gondolat mélységesen megrendíti. Mindenki számára családi titkok derülnek ki. De még milyenek! Ettől függetlenül, ő valahogy süket ezekre az apró hangokra, jelzésekre és álmában sem gondolja, hogy őt bármiféle családi meglepetés érheti. Még úgy az előzőkön túl. Így, mikor a vörös hajú lány önmagára ébred és kiejti a valaha viselt nevét és azt, hogy Gina anyja, Goyle-ban megfagy a vér. Nem igazán tud innentől önző módon másra fókuszálni. A zsebében mindössze két dolog lapul. Cody egykori foxijának az elnyűtt labdája, meg az atame amivel Lanette-t oda szegezték az oltárhoz. Gemma kérdésére, nem is fordul felé, úgy válaszol. A tekintete a vörös párosról képtelen jelenleg elszakadni. Nyel egy jókorát. - Nem. Nekem csak a sógornőm. Lanette, Lilitha húga. A legfiatalabb testvér... aki rég eltűnt már. - keresi a hozzá tartozó emlékeket és információkat az elméjében ami nem kis kihívás mert fejhangú zúgással kell megküzdenie közben. És ki is csúszik a száján. - Ezt Lilitha nem tudhatja meg... - össze harapja az állkapcsát. A félelem végigkúszik a gerincén. De Peter mellől, az anya-lánya pároshoz indul mert képtelen elhinni, hogy Lanette tényleg Lanette. - Mi történt? - teszi fel a kérdést, Gina kérdései után.
Andrew Calver
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-09, 13:34
- Egy a célunk. – Felelem még búcsúzóul Gemmának, s igencsak elégedett vagyok, hogy sikerült összeraknom, hogy bizony a szüleinkkel kapcsolatos ez az egész. Van egy olyan érzésem, hogy a nimfa is ember lehetett egykor, mielőtt még itt ragadt, s valahogyan a szüleivel kapcsolatos volt a bukása. Ezért próbál most meg bosszút állni a családokon. Még vetek egy utolsó biztató pillantást Gemmára, Gináékra, aztán Jake-et magam mellé intve elindulok a bogár társaságában a vesztőhelyre. Az apám árnyát valami lidércnek véltem, hiszen nagyon is csapdának tűnt, ám ha nincs más kiút, minthogy szembenézzek vele, mert csak így hozhatjuk vissza Codyt, akkor meg kell kockáztatnom, hogy valóban ő az. Kiérünk a fák közé, azért még midnig beöltözve a hegymászó szerelésbe, várom az apámat, aki vélhetően az álarcon keresztül is megismer, hiszen itt a lelkünk találkozik. Ahogy megjelenik, ismét egy egykori kisfiú vagyok, akit rendre lehet inteni, elfátyolosodik a tekintetem, mégsem engedhetek az érzelmeimnek. A gyász már elmúlt, eltemettem a szüleimet. – Apa, én vagyok az Andy. Meg kell mentenünk a barátunkat. Neki még nincs itt a helye. Cody Armstrong, vagy ahogy te ismerheted, Lysander Mortimer. Ha még van esély rá, hogy visszatérjen, akkor segítened kell. Mutasd meg a kulcslyuk helyét, kérlek. – Neki magának kell átalakulnia, ez már egyértelmű, a bogár amely végigkísér pedig haza kell, hogy találjon, így lehet teljes a kép. Az ölelkezésnek és a megbánt múltnak már nincsen létjogosultsága. Zordan kihúzom magamat, nincs visszatérési pont. A többik már várnak rám, hiszen ki tudja, hogy a nimfa mikor kap annyira erőre, hogy ne csupán jelöltek legyünk a szemében, hanem átjáró a való világban. Azt pedig nem kéne megvárni.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
A bűntudat egy szörnyen erős érzelem. Olyan érzelem, amely gyerekkoromtól fogva kísér, és kísért. Minden alkalommal, amikor nem sikerül megmentenem valakit. A pusztító önvád hangosan sikít a lelkem mélyén, hogy mire is jó a gyógyító képességed, ha nem segíthetsz azoknak, akiket megszoktál, akik fontosak lettek számodra?! Ez mellett már az orrvérzés, és kimerültség szinte jelentéktelen dolognak hat. Hiszen nekem elég pihennem, és a régi leszek. De azok, akiket nem tudtam megmenteni? Akiken nem segíthettem? Ők sosem lesznek már a régiek. Sőt többé nem lesznek velünk sem. Végül, ahogy az utolsó erőimet összeszedve fordulok, még mindig vértől csöpögő arccal a lány felé, látom a bizalmatlanságot a tekintetén. Amiért nem hibáztathatom. Mégis érzem, hogy valami különös módon kötődöm hozzá. Aztán Andrew kimondja a bűvös "anya" szót, és igazán fel sem fogom a történéseket. A következő másodpercben a már néhány évvel idősebb lány szó szerint veti magát rám, és ölel magához, hogy fel is dőlünk. Hiszen erre a reakcióra nem számítottam, és nincs is elég fizikai erőm jelenleg, hogy ekkora lendületet meg tudjak fékezni. Ahogy sikerül újra valamiféle ülő helyzetet találni, már én is olyan szorosan ölelem magamhoz, hogy az már szinte fájhatna is. De az érzés, ami a lelkemben kavarog ezerszer fájóbb. - Anya? Hogyan... én... annyi kérdésem van, és annyi mindent mondanék... 17 évnyi dolgot kellene mondanom... úgy hiányoztál... - butaságnak hathat, hogy hiányzik valaki az életedből, akit sosem láttál, sosem ismertél. Mégis minden nap éreztem a hiányát a lelkemben. Hiszen aznap halt meg, amikor megszülettem. Apám azt mesélte, hogy egy autó ütötte el, amikor 8 hónapos terhes volt velem. A mugli orvosok engem még meg tudtak menteni, de őt már nem. Az utolsó leheletével adott életet nekem. Legalábbis én így tudom. Az igazság... nos az más kérdés. Egyszerűen belebújok az ölelésébe, ami furcsa lehet, hiszen két majdnem egyidős lányt láthatnak a többiek. Mégis. Úgy érzem képtelen vagyok elengedni. Amikor megjelenik a kulcslyuk a homlokán, akkor a racionális énem tudja, mi következik, de az olasz érzelmektől túlfűtött énem képtelen elfogadni. Nem. Bár a mestersakkozó racionalista tudja, mit kéne tennie, főként mert szorít az idő, de félő, hogy az életében először az anyja karjaiban vigaszt kereső gyermeklány képtelen lesz egyedül, segítség nélkül megtenni. - Hát téged sem menthetlek meg innen, ahogy apát sem? Nem jut több időnk? Végül megint magamra maradok? - tudom a választ. És ezerszer jobban fáj, mintha ezerszer vernének félholtra. Nincs az a fizikai fájdalom, ami felérne azzal, ha a lelked szakad darabokra. Most pedig ezt érzem. Ép csak megtaláltam az anyám, és újra el kell veszítenem. A familiárisom dorombolva dörgölődzik az anyámhoz és hozzám, mintha ezzel megnyújthatná ezt a keserédes pillanatot. Én pedig egyenlőre szinte még fel sem fogtam a nevet, amit kiejtett a száján, vagy annak mélyebb jelentését. Hogy Cody, Goyle és én rokonok lehetünk... hogy talán mégsem maradok annyira egyedül...
Valamiért sejtettem, hogy Gina képessége nem lesz elég, de a lelkem még így is darabokra hullik. Gemma valamiféle pajzsot idéz meg, melyben Cody apja is a segítségére van, engem azonban jelen pillanatban semmi sem érdekel. Csak némán meredek apám arcára, miközben magamhoz szorítom a testét, melyből bármelyik pillanatban kiszállhat az élet. Nem érdekel, hogy csupa vér leszek, ez már egyáltalán nem számít. A gondolataim valahol máshol örvénylenek, sokkal messzebb innen. A régi vadászatok emlékei elevenednek fel bennem, amelyeket annyira gyűlöltem. Mit nem adnék érte, ha ismét ott lehetnénk! - Semmi gond – csóválom meg azért még a fejemet, némi bocsánatkérő pillantást is vetve Gina irányába. Ne érezzen emiatt bűntudatot, hiszen mindent megtett, amióta itt vagyunk. Még felállni sincs ereje, de ezúttal nem sietek a segítségére. Ginának csak pihennie kell egyet, de apám bármelyik percben meghalhat. A sérülései legalábbis nem kecsegtetnek túl sok jóval. Az a labirintus rengeteg időnket elvette, ha hamarabb odaértünk volna... Talán nem így alakulnak a dolgok. Időközben Andrew is távozik, de ezúttal ez is hidegen hagy. Az biztos, hogy én innen már nem megyek sehova. - Visszatért a vadászathoz? - suttogom halkan, leginkább csak magam elé, hiszen ez az információ eléggé meglep. Anyám mindig is a szakma ellenzői közé tartozott, soha életemben nem láttam őt akcióban, még csak elképzelni se voltam képes, hogy apám munkatársa lett volna egy időben. Pedig így volt, ennek révén ismerkedtek meg egymással. Anyám ezek után kiszállt az üzletből és háziasszonyként élte tovább az életét. - Igen, ezt már tudom egy ideje – szorítom meg apám karját, amint megragadja az enyémet, ezzel is jelezve, hogy ettől függetlenül mellette állok és a nem vér szerinti anyám is fontos számomra. Igazság szerint sokkal fontosabb, mint Dane anyja, aki engem is a világra hozott. Ő egy idegen nő csupán, semmi több. - Ez meg... - meredek döbbenten apám felkarjára és valamiféle naiv gondolat miatt azt hiszem, hogy Gina mágiája most kezd el használni és gyógyítja meg apámat. Csalódottan veszem tudomásul, amikor egy újabb kulcslyuk jelenik meg a karján. Nem, én ezt nem akarom! Érjen már véget ez az egész őrület és térjünk vissza oda, ahonnan jöttünk! Semmi másra sem vágyom, csak felkutatni a családom maradék tagjait. Anyám, a húgom... És esetleg apámat is, ha van rá még némi esély. - Nálam van valami, ami némileg köthető Codyhoz, de fogalmam sincs azt illetően, hogy segíthet-e rajtunk – szólalok meg végül némi tanakodás után, majd ujjaimmal a felsőm alá nyúlok és egy nyakláncot húzok elő belőle, amely egészen eddig a nyakamban lógott. A lényeg azonban nem az ékszer, hanem a rajta található kisebb tárgy. - Ezzel a tölténnyel lőttem le Codyt még régebben. Magamnál hordom, hogy emlékeztessen a történtekre. Ha az a nő nem ugrik elé, megöltem volna. Ezt szedték ki a kulcscsontjából a gyógyítók, én pedig elkértem. Nem személyesen Cody adta ugyan és nagy eséllyel nem is szívesen látná ismét ezt a tárgyat, mégis kötődik a fiúhoz valamilyen szinten, szóval beválhat a dolog.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Gemma Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-05, 14:22
- Ettől féltem. - húzom el a számat egy pillanatra, de hát várható, hogy volt nem lesz sok időnk, hogy befejezzük ezt. A nimfával jó lenne nem összefutni mégegyszer, mert egyáltalán nem biztos, hogy megúsznánk, ahogyan előzőleg, főleg hogy akkor is éppenhogy sikerült, pedig még sérült is volt. Figyelem hát a többiek beszélgetését a mint kiderült szüleikkel, bár ez csak Gina esetében volt kérdéses és felhúzom a pajzsot, hogy legalább valamelyest védve legyünk. Néhány pillanatra elmerengek, de aztán elűzöm szüleimet érintő gondolatokat. Sejtelmem sincs, hogy amikor kijutunk innen akkor mi lesz a következő lépés. Végtére is nem úgy tűnt sosem, mintha Dane családja olyan nagyon remek lenne, tehát valószínűleg tényleg jobban jártam, hogy elhoztak onnan, viszont jelenleg senkim sincs. Mark igazából nem a testvérem és nem tudom, hogy valaha képes leszek-e neki megbocsátani azért, amit tett. Danet viszont igen felületesen ismerem és őszintén kétlem, ha odállítanék elé akkor kitörő örömmel fogadna. Nem olyannak tűnt, tehát a normális családi életet már úgy se kapom vissza, maximum megkaptam a válaszokat, amiket ennyira szerettem volna. - Nem kellene... Jól van vigyázz magadra, kérlek! - pillantok Andrewra az első ösztönös tartóztatás után. Már elég régóta élünk közös szívvel és a kezdeti problémákat is sikerült áthidalni, bár nem válaszhat el minket azért brutálisan nagy távolság, de már elég nagyra tudtuk ezt nyújtani ahhoz, hogy ne függjünk teljes mértékben egymástól. Ettől még persze aggódom és nem mondom, hogy nem lennék ott szívesen, hogy támogassam, amikor beszél az apjával. De nincs mit tenni, a többiek eléggé el vannak foglalva ahhoz, hogy valaki legyen itt, aki figyel a környezetre is, főleg mer takárhogy is a felnőtt férfiben, hiába Cody apja, még mindig nem tudok teljesen megbízni. Az újabb fejlemények láttán azért rendesen ledöbbenek én is. Nem is csak azon, hogy a fiatal lány Gina anyja, hanem a nevén. - Akkor... ő a rokona? - pillantok automatikusan Cody apjára. Talán van erről valami fogalma. Lássuk be, amennyit tudok Cody családjáról, amit a levéltárban mesélt, gondolom nem kifejezetten valami nagy szerető család az övék. Ki tudja, hogy ez a lány hogy kerülhetett ide a nimfa oltárára. - Kellhet még valami, talán az oda tartozik, és valami más kell hozzá. Van még nálunk valami Codytól? - nem igazán akarom megtörni az idilli állapotokat, öleléseket, történeteket a való világban maradtakról, de nem sok időnk van, úgyhogy bármennyire is jó lenne, sokáig tényleg nem időzhetünk itt. A pálca talán Peter apjához tartozik és valami más kell, ami Gina anyjához kapcsolódik? Kicsit azért körülnézek, mert a pálcát is úgy találtuk be, de talán eleve itt van nálunk, netán Ginánál, vagy Cody apjánál, ami kellhet? Főleg, hogy még valamire szükség lesz Andrew apjához is, ha ő is rejt egy darabot.
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-04, 15:15
A függönyön túl
Az igazság ligete (Gemma, Goyle, Gina, Peter)
Gemma pajzsa létrejön és nagyon is jól jön, ugyanis a búra egyszerre le is “árnyékolja” mágikusan a jelenlétüket a gonosz teremtmények elől. Jake-hez fordít kérdést és a fiú futtában a vörös újoncra pillant, mert amikor magához tért úgy tűnt, hogy ő is tud egyet s mást, de végül válaszol. - Minél előbb vissza juttok a saját világotokba, annál jobb. Még ha csúnya sebet is ejtett rajta egy tőr, nem fogja sokáig hátráltatni. Talán fél óra? - mond végül egy időt, ami nagyon is szűkösnek hat. Csak a kapuhoz visszaérni, ahonnan érkeztek beletelhet tíz percbe, és még vélhetően három kulcs van hátra, bár már ráéreztek arra, hogy mi szerint kell haladniuk.
Azért Peter apja tényleg úgy tudta, hogy a fia meghalt, szóval jól megnézi magának. - Mikor azt hittük, hogy meghaltál az anyád... hajtóvadászatot indított és bosszút akart állni érted minden áron... Olyan méhkasba nyúlt, amibe nem kellett volna és az egész megyét ellenünk fordította, együtt támadtak... Az utolsó emlékem hogy menekültek és hátra maradtam feltartani a támadókat, de nem tudom mi történt velük, de… nem kerültek ide. - nyögi ki, részletekben persze, mert az átoksebek folyamatosan emésztik fel a testét. Illetve a lelkét. A banyára és az alkura megrázza a fejét, annyira régen nem került ide és eléggé hamar összekötötte, hogy nem olyan, mint az itteniek nagy része, nincsen rajta pisztolylövés, nem fog itt ragadni, ez csak egy állomás, ahol elszántan kutatott a fia után és ahol még valamit el kellett intéznie... - Nem ő a vérszerinti anyád, fiam, hanem Dane anyja, erre már neked is rá kellett jönnöd, de mindennél jobban szeret és életveszélyben vannak. - ragadja meg a fia kezét, és ahogy kimondja a szavakat egy halvány ragyogás árasztja el és a felkarján a cafatos ruhák közül egy tetoválás mellől hirtelen átsejlik egy kulcslyuk. Igaz, hogy kulcsuk egyelőre nem akad hozzá.
Gina orra megered, a képessége határait elérte, de áttérve a vörös lányhoz, aki még kissé zavarodottan köhécsel, a pálca átalakul a lány kezében. A mag ott marad a tenyerében, bár mocorog és rezonálgat, de vélhetően nem a vörös lánnyal. Kissé megfeszülnek a lány tagjai, ahogy figyel, bár az imént elég sokat beszélgettek kulcsokról, meg lelkekről, de azért lényegében csak pár perce tért magához egy oltáron és azóta kicsit sűrű volt az élet. Látszik rajta, hogy el akarja utasítani a főzetet, már nyúlna a kezével, de végül még is csak úgy dönt, hogy megbízik a lányban. Miközben megissza a főzetet és megkapja a kérdéseket Andrew is hozzáteszi a gondolatát és ahogy kiejti a száján az “anyát” hirtelen ragyogás árasztja el a fiatal lányt, a vonásai éppen csak néhány évet idősödnek, fiatal felnőtté és egy kulcslyuk jelenik meg a egyenesen a homloka közepén. - Lanette... Lanette Martimor. Így hívtak... hívnak... - térnek vissza az emlékei az életéből és ahogy végignéz a lányon, aki úgy hasonlít rá, hirtelen akármilyen bizalmatlan és pesszimista volt szorosan magához öleli, olyan lendülettel, hogy arra is van esély, hogy feldőlnek. -... és igen... én vagyok az anyád. - suttogja halkan a lány fülébe, még maga is döbbenten, de elérzékenyülten, hiszen két majdnem azonos korúnak lányról beszélünk.
Még búcsúzásul megfejtette Gináék titkát, de útra kelnek, hiszen nagyon kevés idejük van, hogy megtalálják a hozzárendelt lélekdarabot. Jake egyetlen biccentéssel vele tart, hangtalanul elválva a társaságtól, jó úton járnak és attól még, hogy Andrew általában játssza az elérhetetlent pontosan tudja, hogy szüksége van egy társra a kalandban, van már múltjuk. Egyik bogárka velük tart, így biztosak lehetnek abban, hogy jó irányba tartanak. Ahogy visszafelé sétálnak a kapuhoz és elindulnak azon az úton, ahol a lidércnek vélt férfit látta korábban, Jake bizalmatlanul fordul körbe a hívogatásra, mintha nem bízna abban, hogy ez ilyen egyszerűen bejön, még is a fák közül lassan felbukkanni látszik a férfi, éppen úgy néz ki, ahogy Andrew emlékszik rá, jólfésült, makulátlan ing, megnyerő mosoly, bár most van valami bágyadtság és megtörtség a szemében. - Fiam...
// Határidő: október 10., mesélő hozzászólás legkésőbb október 11.-én. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-10-04, 00:07
Ő inkább a háttérbe húzódik most az után, hogy Ginanak átadta a pálcát. Eddig is csak olyankor avatkozott közbe, amikor tényleg szükséges volt. Peter apján aligha tudna segíteni. Amit lehetett a többiek megtettek érte. Másfelől annyira rendben van, hogy talán el tudja mondani Peter és mindenki számára a lényeget, hogy aztán a hozzá kapcsolódó dolog szintén kulccsá váljon és belőle is kinyerjék a lélekdarabot. De Peter apjához vajon mi a kulcs?! A nimfa kérdése valóban aggasztó. Főleg ha őket is megfuttatja. Annak ellenére amilyen állapotban volt, nem telet csak egy könnyed kézmozdulatába, hogy kisöpörje őket a barlangból. Mi lesz itt, ha netán magára talál?! Valahogy úgy van vele ezt tényleg nem tudta volna egyedül végig csinálni. És nem is csak a nimfa miatt. Ki tudja, hogy neki ki vagy mi jelent volna meg, milyen formában és rájött volna-e idő előtt a teendőkre. Így azért ez lényegesen könnyebb. A neheze általában nem is rá jut így meg aztán főleg. Abban sem biztos, hogy ha egyedül jött volna, akkor lennének-e kulcsok vagy úgy bármi.. Egyedül valószínűleg nem találta volna meg amit keresett és még itt is ragadhatott volna. Az a folyamat tökéletesen leköti amikor Gina kezében átalakul a pálca. És a két lány között érezhetően felsejlik a kapcsolat. Goyle nagyon kutat az elméjében mert úgy érzi van valami amire emlékeznie kéne, de egyszerűen nem tud rájönni mi az. Andrew felidézett mondására nem kicsit megfeszül. Amennyiben ez igaz lenne, akkor Lysanderre rosszabb sor vár mint azt valaha is gondolta gondolta. Igen, rosszabb, mint hogy a túlvilágon darabokra hullasz. Arra a feltételezésre pedig, hogy az a fiatal szinte kislány legyen Gina édesanyja... Össze vonja a szemöldökét és igazából csak figyeli az eseményeket. Meg Gemmanak segítve rá erősít a pajzsra. Pillanatra benne van a késztetés, hogy Andrewal tartson, de végül valami maradásra készteti. Talán az ösztönös gyávasága.
Gyógyításból nem voltam éppen Várakozáson felüli, de tudok már annyit az átkokról, hogy nem múlnak csak el maguktól. Együttérzően csóválom a fejemet Peter fájdalmas tekintetére, de mivel neki most amúgy is az apja a fontosabb, aki éppen magához tér, próbálom félhangosan, szófoszlányokat kifejtve összerakni a képet. – Tehát a szüleink.. Tudjátok van az a mondás, hogy „az apák bűneiért a fiúk a felelősek”. - Mintha a nimfa, a jelöltállítás amolyan mások bukása árán áthárított hárítás lenne. Ráadásul a Peternek apjának tudott valaki magához tér, lassan tényleg mindenki találkozik a szüleivel. És erről eszembe jut valami. – Gina.. nem lehet, hogy ő az anyád? Még valahogy megszült téged, vagy ha ez olyan hely, ahol megáll az idő, ő lesz az anyád.. – Vetem fel a kérdést, a pálcás dolog egyre inkább azt sugalja, hogy az oltárhoz szegezett vöröske rokoni kapcsolatban van a griffendéles lánnyal. Amíg Gemma felhúzza a fejünk fölé a pajzsot, felállok, és azon tűnődök, amit mondott. Ha Cody apja Goyle, itt van Peter apja, Gemma anyjával már találkoztunk, Gina anyja lehet a vöröske, akkor az apám lesz mégiscsak a kulcs. – Maradjatok itt. Gemma vigyázz rájuk. Talán mégsem csapda volt, csak az örökös paranoiám.. – Mormolom fásultan, és ha nem tartóztat senki, akkor kifelé indulok a barlangból, ahol a lidércet sejtem. Legalábbis annak gondoltam, de lehet, hogy mégis az apám volt, aki az utolsó Cody-részt birtokolja. Talán Jake velem tarthatna, ő afféle kapuőrnek tűnik minden szempontból. Túlságosan távoli már a szüleim emléke, de ha Gemmához hasonlóan elbúcsúzhatok, még Cody visszatérésében is segítséget nyújhat. Oda sietek hát, ahol az apám szólt hozzám a fák között. – Apa.. itt vagy? – Nem sok bizodalmam van, az egész jelölt dolog számomra butaság, céllal jöttünk ide, nem a nimfát legyőzni, vagy kiszabadítani, de ez afféle túlvilág, akkor igenis megvan rá az esély, hogy élet és halál mezsgéjén rájöhessünk valamire, amire a valódi életben nem.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bár elsőre megnyugtatónak tűnhet, hogy ismét együtt vagyunk, a helyzet mégsem rózsás. Sőt. Nagyon is ijesztő. Ha nem jobban, mint a tükörlabirintus. Ahogy próbálom Peter apját rendbe hozni látom, hogy igen súlyos sebesülései vannak. Olyanok, amikre még a képességem sem hat. Vagy nem olyan mértékben, ahogy kéne. Továbbra is ronda fekete helyek maradnak, hiába minden próbálkozás, de legalább elvérezni nem fog. Vagy legalábbis nem ezek miatt a sérülései miatt. Aztán csak nézem, ahogy két mondat közt egy tisztességes adag véres váladékot köhög fel. Ez általában már a vég jele. És úgy tűnik, hogy ide minden képességem, és tudásom kevés. - Sajnálom. Ennél többet én nem tehetek érte. - mondom ki a szavakat, ahogy Peter apja eltolja a kezemet. Végül felállnék, de érzem, hogy eléggé legyengültem, és kimerültem. Így egy hosszú pillanatra vissza is huppanok a földre. Ahogy ösztönösen a bal kézfejemmel az orromhoz érek egyértelműen a saját véremet pillantom meg. Jó eséllyel elkenve a kezemen, és arcomon is. Nem érzem a fájdalmat, de érzem a rettentő kimerültséget. Ennyi volt. Egyenlőre pihentetnem kell a képességeimet. Talán nekem is pihenni kéne, de kétlem, hogy a hely és idő alkalmas volna erre. Ellenben igen jó ötletnek tűnik Gemma pajzsbűbája, hogy ne legyünk teljesen védtelenek. Amikor megkapom Cody pálcáját egy pillanatig értetlenül pislogok Goyle felé. Nem értem, hogy mért adja pont nekem. Aztán pedig magára a pálcára bámulok értetlenül. Sosem láttam még ilyesmit, ezt leszögezhetjük. Úgy nézek a kulcsra, és a pálca magra, illetve fára, mint aki még sosem látott ilyen tárgyakat, és azt sem tudja mire valók. Érzem a bizsergést, és a hasonmásom is magához tér. Érzem a mágikus köteléket köztünk. Még ha a logikámmal nem is tudom megmagyarázni. Ez lehetetlen... vagy mégsem? A táskámból egy egyszerű köhögéscsillapító bájitalt húzok elő. A legalapabb gyógyszer, ami minden elsősegély készletben van. De talán enyhíti a lány tüneteit. - Lassan. Nyugalom. Ez majd segít. - Fordulok a lányhoz, és adom neki a szirupot. A hangom tőlem szokatlanul lágy, és kedves. - Hogy hívnak? Én Gina vagyok. Gina Accipiter. Ismerlek téged? - Ezer kérdés cikázik a fejemben, amit meg szeretnék tudni. Mégis csak ennyit sikerül kipréselnem magamból, ahogy hol a lány arcára, hol a kezemben tartott mágikus kulcsra nézek. Hirtelen túl sok érzelem szabadul fel bennem. Olyanok, amiket eddig nem ismertem. Így sem szavakba önteni, sem megmagyarázni nem tudom őket... Szívesen válaszolnék Gemmának, hogy remélem k*rva sok időbe telik neki, mert egy normál ember már biztos bele is halt volna abba a vágásba, amit ejtettem a torkán... de annyira magával ragad a lány és a saját érzelmeim, hogy még ezt is teljesen elfelejtem.
//Köhögéscsillapító: Alap gyógyító ital, egyszerű elsősegély készletekben. Csökkenti a köhögő rohamokat, nyugtatja a megterhelt tüdőt, és segít visszaállítani a normál légzést. Így talán a remegést is csökkenti valamelyeset. Bájitaltan: 30 pont //
Valahogy még nem teljesen tiszta számomra az a kép, hogy az apám halott lenne. Aggódom érte, hiszen a sérülései igen súlyosak, ő maga sincs eszméleténél, de annyira valóságos. A teste súlya, a vére szaga, a ziháló lélegzetei... Mintha az életben maradásért küzdene, noha – az igazi világban – talán már ténylegesen halott. Ez egyelőre azonban nem jön át számomra. Tovább küzdöm érte és a többiek is mindent megtesznek a sérültek érdekében. A kérdés már csak annyi, hogy van ennek bármi értelme is? - Nincs semmi bajom, ne velem foglalkozz – figyelmeztetem Andrewt. A sebem fáj és lüktet, de nem vesztettem sok vért és nem is nézek ki annyira rosszul, mint az apám. Igaz, hogy egy futó pillantást sem vetek rá, mivel – egyelőre – sokkal fontosabb dolgom is akad. A vádlimon található harapás nem tűnik olyan szörnyűnek. Amikor pedig az apám ébredezni kezd, szinte teljes mértékben meg is szűnik számomra a külvilág. Elfelejtem Ginát, a hasonmását, a többiek és azt is, hogy hol vagyunk tulajdonképpen. - Kiirtani? De mégis kik? - teszem fel a lehető legfontosabb kérdést, még mielőtt újra elvesztené az eszméletét. Van még nálam bájital, de nem sokat hoztam magammal, kár lenne hát pazarolni. Ki tudja, milyen más helyzet állhat még elő az itt tartózkodásunk alatt.- Anya és Melissa biztonságban vannak? Apámért is aggódom, de még mennyire, de jelen pillanatban ők jutnak eszembe. Itt lennének? Nem láttam azonban egyiküket sem, szóval nagy eséllyel nem kerültek erre a helyre. Még. Ha azonban visszatérek, az első dolgom az lesz, hogy megkeresem őket és biztonságba juttatom. Senki és semmi se árthat a családomnak. Vadász-klán vagyunk már egy ideje, vannak hát ellenségeink, sokan meg is esküdtek arra, hogy mindannyiunkat megölnek, de eddig még nem kerültünk ehhez hasonló helyzetbe. Ki lehet annyira elszánt hát, hogy mégis a nyomunkba ered? - Tudsz valamit a banyáról? - folytatom a kérdezősködést. Annyi, de annyi kérdőjel kavarog a fejemben, hogy képtelen lennék mindre választ keresni, így hát azokat rángatom elő, amelyek a legfontosabbak a kis csapat számára. - Állítólag megállapodtam vele, de nem emlékszem. Tudsz erről valamit véletlenül? Hallom a háttérben folyó diskurzust, Andrew szavait és Gina feltételezését, miközben bennem annyi gondolat kavarog. Jelölteket? Amikor engem megpillantott, nem igazán volt oda az örömtől, szóval nem hiszem, hogy én is a jelöltek sorát gyarapítanám. Tiszta szívűnek maradni? Gondolom, ettől is elestem, ha megállapodást kötöttem vele valamikor. Talán nekem kellene őt segítenem ebben? De nem, azt nem hiszem, hiszen nem én csalogattam át őket ide. Önszántunkból jöttünk. Mindannyian. Mindeközben azért igyekszem apámat ébren tartani, nehogy ismét elveszítse az eszméletét és itt hagyjon minket.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Gemma Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-09-28, 11:47
Érzem, hogy a pihenés és az ücsörgés azért megtette hatását, bár rendesen odavágott a hullám, de ha arra lenne szükség, akkor tudnék járni, vagy futni, vagy legalábbis harcolni, mert ezek alapján jó eséllyel az a nimfa nem fogja csak úgy annyiban hagyni, hogy leléptünk a barlangjából. Egyelőre mégis Andrew mellett maradok, hiszen most még nem tehetünk sokat. Ginát figyelem, ahogyan a lányhoz megy és persze a most érkezett Petert, meg ezek szerint az apját, aki nagyon úgy fest, hogy igen pocsék állapotban van. - Jake, az anyám, Peter apja és most ez a lány... Valakid vajon neked is felbukkan majd? - pillantok Andrewra miután megnézte Peter sebét. Az apját látta ugyan, de az valami lidérc volt úgy tűnt, nem volt opció beszélni vele. Legalábbis reméljük, hogy nem vágta el vele az egyik lehetőséget, hogy egy újabb kis bogarat szerezzünk, hiszen ha annyi van ahányan vagyunk, akkor egynek lennie kell még, hogy eltűnhessünk innen. - Amit a családodról tudsz, nem mindig az, ami az igazság. - pillantok Ginára még, amikor már a lány mellett van. Csak mert ő úgy tudja, hogy nincs testvére... Én meg úgy tudtam, hogy a szüleim a szüleim és meg kellett tudnom, hogy ez koránt sincs így, sőt még egy testvérem is van, akit pedig annak hittem egyáltalán nem a vérszerinti rokonom. Egyelőre még azt sem tudom ezzel mit kezdek majd. Ismerem Danet, már sok minden értek abból, ami történt, az is világos miért reagált rá úgy a naplóm, ahogy, de gőzöm sincs, hogy ez mit jelent. Ha jól sejtem nem valami boldog család az övé, azért is hoztak el onnan, de hogy mit reagál majd, ha odaállok elé... Kétlem, hogy valami nagy testvéri összeborulás lenne a dologból. Arról az apró tényről pedig végképp nem tudok, hogy valójában Peter is szegről végről a rokonom, hiszen Dane féltestvére. - A nimfa... mennyi idő kellhet neki, hogy összeszedje magát? - pillantok ezúttal Jakere és most már előkerül a pálcám. A fejem fölé emelem és legalább valamiféle nagyobb pajzsot megpróbálok felhúzni magunk köré, amíg itt vagyunk. Peter apja és Gina valakije egyelőre nem hiszem, hogy mozdítható, de attól még nem heverészhetünk itt sokáig békésen.
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-09-27, 22:06
A függönyön túl
Mentőakció (Gina-Peter)
Az is eszükbe juthat, hogy amellett, hogy Jake elköszönt, megjelölte a “gyilkosát” is, Annabelle-t, ami szintén nem elhanyagolható információ, hiszen Gemma aurorként leadhatja az információkat a Minisztériumnak, ha visszakerülnek… Ha visszakerülnek. Egyébként a lány időközben egészen visszanyeri az erejét, túl van a sokkon és szörnyű sérülése nincsen, így mondhatni fogcsikorgatva, ha mondjuk egy lila foltot megnyom, de tökéletesen funkcionális már.
Sikerül összerakniuk a szálakat a sötét nimfával kapcsolatban, valóban egyértelműen egy és ugyanaz volt, amikor Gina szörnyű vágást ejtett a torkán, akkor lényegében visszamenekült a barlangjába és kivetette az összes betolakodót, hogy esélye legyen regenerálódni minél gyorsabban. Ahogy Andrew megnézi Peter vádliját egyértelművé válik, hogy a seb egyáltalán nem egy tiszta vágás, sőt, nagyon valószínű, hogy átok sújtotta, amit nem tudnak csak úgy begyógyítani, és ez a rossz hír. A jó az, hogy ebben a szent pillanatban ugyan lüktet neki és ég mint a picsa, de nem ömlik belőle a vér, elvérezni nem fog, vélhetően addig se, ha kihúzza a hazajutás utánig a gyógyulást.
A lélekdarabok sajnos nem kezdenek el gyógyítani, hiába volt Cody kivételes képességű gyógyító, nem örökölték a kis “lények” a tehetségét, viszont ahogy Peter leönti a bájitalt egy minimálisabban éberebbnek tűnik, a tekintete fókuszál, de érezhetően szörnyű fájdalmai vannak. Gina amikor megvizsgálja ugyanazzal a problémával találkozik, mint Andrew Peter esetében, a sérülések nagy része átkos, amiket ha össze is húz, hogy elállítson minden vérzést, közel sem viselkednek úgy, mint egy normális seb és nem hajlandóak a legkevésbé sem eltűnni, ott feketéllenek a bőrén szakadatlanul. De a férfi magához tért legalább. - Peter, hogyan...? Az első hetekben, miután, nos... ide kerültem téged kerestelek, de sehol sem találtalak, hol voltál? Az anyád... miután meghaltál… - hörög egyet, és nem túl elegánsan, de annál eredményesebben egy adag véres váladékot köp maga mellé. - Az egész családunkat ki akarják irtani, úgy ahogy vagyunk. - csikorgatja a fogát és próbálja magát olyan testhelyzetbe tolni, ami egy kis méltóságot ad neki, Gina gyógyító kezeit is eltolja, amikor a lány eljut odáig, hogy összeférceli és már maximum csak bámulni tudja az átkos sötét vágásokat. Gina egyébként érzi, hogy ez volt az utolsó, már így is kezd visszaütni a képessége, az orrából néhány csepp vér csorog ki, az életenergiáját kell használnia a gyógyításhoz, mert kifogyott a szufla.
Amikor a gyógyító lány megkapja a pálcát az valóban az ő kezében elkezd mocorogni és néhány pillanat múlva mintha leolvadna a pálca fája a pálca magjáról és végül újra egyesülne az anyaga egy különleges kulcs formájában, de a mag ott marad a tenyerében mellette bevonatostul, ahogy a fába lett helyezve, az nem alakul át. Átjárja a testét a bizsergés és a lánynak, aki úgy hasonlít rá éppen olyan éles sóhajjal pattannak fel a szemei, mint amikor az oltáron ébresztették fel. Zavarodott, nem kicsit, és még remeg és köhögcsél, de egyértelműen érzik, hogy a két vörös lány között csak úgy feszül valamilyen mágikus kapcsolat. És valóban… nagyon hasonlítanak. Még ha nem is tükör pontossággal, de eltéveszthetetlenül. - El se hiszem, túléltük? - nyögi ki az első szavakat egy kis köhögés után.
// Határidő: október 3., mesélő hozzászólás legkésőbb október 4.-én. //
~Megan Smith
Ramsey Montreville
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tükörországban avagy a férfi a függöny mögött 2020-09-27, 12:45
A jövőben, minden bizonnyal nagyon csúnyán meg fog gyűlni a baj Lilithaval és Goyle-al. De az a jövő még várat magára és talán nem is Gemmaék fognak szembe kerülni velük. A férfi bólint Jakenek. Ezek szerint jó volt az a feltételezése, hogy ahányan vannak, annyi van a darabokból is. Hogy a kettőnek volt-e előzményes egymásra határa abban egyáltalán nem biztos és nem is akar ezen agyalni. Egyre biztosabb abban, hogy a lánynak nagyon is van mit mondania. Gemma szerinte is jó felé kapizsgál. Meg aztán, ennyire hasonlítani emberek véletlenül csak nagyon ritka és... valóban véletlen esetben szoktak egymásra. Itt meg a legkevésbé nevezhetőek a helyzetek véletleneknek. - Fogalmam sincs. - ismeri el kissé nehezet sóhajtva Andrewnek a kérdésére közben a vöröskét nézi Jake oltalmában meg a pálcát a maga kezében. - Ha azon az elven indulunk el, hogy annyi szilánk van, ahányan vagyunk, és eleve szilánkokat keresni érkeztünk, akkor a létszámunk valószínűleg tovább darabolta. Mindenki aki ide érkezett, valamiféle köze volt hozzá életében. Mindegyikőtök válaszokat keresett. Talán csak segít mindenkinek meglelni a keresett válaszát. - morfondírozik halkan, bár ők mind hallhatják. Egy kissé szentimentálisnak hat számára ez a jó tett helyébe jót várj dolog de nem ismeri ki lett a fiából. Még ha nem is tetszik neki, nem zárhatja ki, másfelől jelenleg ez segít nekik. Tehát felesleges ágálni a gondolat ellen. Sokkal inkább úgy állítja be maga előtt a képet, hogy ez is azt bizonyítja, hogy Lysander vissza akar jönni minden áron maga is! Miközben Gina tüsténkedik, oda lép hozzá, és bólint egyet. - De át volt vágva. És tessék... Talán nálad valóban életre kel. - mondja csak majd mikor szabad épp a keze Ginanak, átnyújtja neki Cody pálcáját. Roppantmód kíváncsi a fejleményekre de uralkodik magán és senkit nem sürget.
