2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Előrebicajozok, amennyire csak tudok közel kerülve a kúriához, úgy ugrok le a kétkerekűről, hogy közben elvágom a francba, szinte repülök, de ahogy a közelbe érek, azonnal jön a jellegzetes, filmbeillő robbanás. Az ablakok szilánkokra robbannak és a lángok hirtelen kicsapnak, én pedig hirtelen hátraugrok, és ebben az erőlökés is segít. Mire felkászálódok, addigra megérkeznek az aurorok, és a többieket is elkezdik biztonságos távolságba a túria környékére terelni. Esélyem sincs bemenni, amúgy se vagyok azért annyira hős alkat, hogy a lángok közé vessem magam, miközben olyan halvány esélye van, hogy bárkit vagy akár bármit kimenekíthetek. Nem, mikor megjelennek az aurorok és meglátom az errefelé bóklászó mindenkit, hagyom, hogy egy helyre tereljenek minket és besorolok Kath mellé. Ő az egyetlen, aki mondhatni magánál van, akivel az aurorok is szót értenek. Nem hagyom, hogy a lány egyedül küzdjön meg a kérdésekkel, amennyiben átengedi a terepet, átveszem tőle a szót és mindent elmondok, amit csak össze lehet szedni egy ilyen helyzetben. Az aurorok nyilvánvalóan az eszüknél vannak, az egész hely elpusztult, Sasha holtteste egyértelmű bizonyítéka, hogy nemmi tettük, hiszen ilyen varázslat… nem is tudom létezik-e, de nagyon remélem, hogy nem. Igaz, hogy hasonlít arra, amit én tudok tenni az apróbb élőlényekkel… És ettől a hideg is kiráz. Olyan lennék, mint azok a lények? Addig tartom a frontot, míg lényegében kihallgatnak minket, de abban a pillanatban, hogy végeztek velünk, ellépek Katherine mellől, megszűnik közöttünk az az együttműködés, nem beszélek helyette, nem segítek neki, nem csinálok semmit, és elvonulok mindenkitől, leülök csak egy nagyobb kőre, vagy a járda peremére, vagy a szökőkút szélére, ha van ilyen, és bámulom a leégő házat. Azért jöttem, mert apám rámparancsolt, hogy adjak át egy levelet Benjamin szüleinek, de… Bennem motoszkált a remény, hogy talán tényleg jól fogom érezni magam, megismerjük egymást, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Ezzel ellentétben a levél szinte égeti a koszos, megnyűtt zakóm belsőzsebét, mert a Morgan-szülők halottak, Katherine egyértelműen elárulta a titkomat, Sasha pedig, akinek a jelenléte olyan állandó volt, olyan megszokott… Nincsen többé. Csak ülök és csendesen nézek ki a fejemből egy ideig, aztán felállok, néhány szót váltok egy aurorral és csak egy szenvtelen pillantást vetek a többiek felé, aztán a férfibe kapaszkodva elhoppanálok. Még nem tudom, hogy hogyan is kéne feldolgoznom ezt az egészet, de azt tudom, hogy vissza kell térnem a szüleimhez, elmondani nekik is mindent, aztán… Csak egyedül maradni. Csak jóval később jut eszembe, hogy a levelet végül magamnál tartottam, és hogy időközben a göndörhajú lány nyomnélkül eltűnt.
// Én is köszönöm a játékot, várom a következőt! :3 //
Ben végre megáll és nem mint az őrült rohan a birtok felé, ami lássuk be most nem sok jóval kecsegtetne számára. Azt végképp nem akarom, hogy belerohanjon a tűzbe, mert hogy az otthona jelenleg jó eséllyel lángokban áll, valószínűleg az édesapjával együtt, az anyja pedig már ki tudja mióta nincs életben... Rettenetes érzés lehet és nem mondom, hogy fogalmam sincs mit érezhet most, mert én aztán tudom, hogy milyen egyik pillanatról a másikra elveszíteni mindent, aztán amikor azt hiszed kezdesz sínen lenni, akkor újra megtörténik. Nem is próbálom nyugtatni, amikor végre megállunk, csak átölelem. Nem lenne most értelme azt mondani, hogy minden rendben lesz. Volt, aki nekem mondott ilyet aznap, amikor anya és a húgom is meghalt. Tudtam jól, hogy butaság és értelmetlen ,hiszen hogyan lenne minden rendben, ha egyszer az életed egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul? Csak tartom Bent, amíg meg nem érkeznek az aurorok, és persze tartom magamat is. Talán pont a miatt, mert velem már épp elég rossz dolog történt valamivel jobban megy azért, mint a többieknek. Persze a szemem könnyes, de főleg, mert Bent sajnálom, valahogy most maga a tény, hogy mennyit mindent elveszített hirtelen, sokkal jobban hat rám, mint az, hogy nem rég majdnem mind meghaltunk, hogy Sasha kocsonyává változott, hogy Gina totál kikészült. Nem omolhat össze mindenki ugye? Ha netán valami rokon érkezne Benhez, vagy auror lépne oda hozzánk akkor engedem csak el. Neki biztosan vannak rokonai, hiszen gazdag családja van, lesz hová menni. Nem mondom,hogy így könnyebb neki, mint nekem volt, de majd idővel jobb lesz, én már csak tudom, de most idő kell neki, hogy gyászoljon és összeszedje magát és az nem néhány óra alatt fog megtörténni és nem hiszem, hogy szüksége lesz rá, hogy bárki is közben nyugtatgassa. - Elmegyünk renden? Biztos helyre. - mondom még egy félmosollyal neki és Gilly-nek is, ha ő is odajött és hasonlóan ki van borulva, én pedig maximum egy auror mellé sorolok be csendben. Remeg a kezem, ez látszik jól, de összeszorított szájjal tartom magamat és beszámolok amennyire megy arról, hogy mi történt. Inkább én, mint más, aki most sokkal jobban ki van készülve. Kétlem, hogy Benből most bármit ki lehetne húzni, vagy épp Ginából, aki azt hiszem most nem sok értelmes szót tudna kipréselni magából. Talán Corvus csatlakozik hozzám, hogy elmondjuk mit is láttunk, hogy mi történt, és miért varázsoltunk, amikor nem szabad és hogy mi van a barlangban, aminek nem szabad ott maradnia, bár félek tőle, hiába omlott be az egész mögöttünk, az az izé nem fogja megvárni az auror csapatot, hanem még előtte kámforrá válik majd.
Arcon fröcskölnie nem kell, mert belátom, hogy igaza van, inkább sietnünk kell. Nem csak Sasha halála rendít meg, hanem a két arcszívós lélekvámpír, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem a testrabló szörnyeket. Inkább az, hogy anya meghalt, ki tudja, hogy mikor, és hogy jó eséllyel most már apa is. A birtok felől felcsapó lángok aligha jelentik azt, hogy bárki is túlélte, hiszen ha anya képmása eljött ide, mindenkit el kellett, hogy pusztítson, vagy kábítson hogy utánunk tudjon jönni. Feltápászkodok, Kathhez bújva némán szipogok, és odahúzom magunkhoz a szintén reszkető Gillyt, így egymásba gabalyodva nézzük, hogy Corvus előrebringázik, és lövi fel a varázsjeleket, aminek hatására egyre több öltönyös-kalapos auror jelenik meg. Remélem, hogy Gina is felfogja mindezt ép ésszel, mert én aztán nem ilyen nyaralást terveztem. A kártyagyűjteményem egy része is a lángoló épületben, de ez most mindegy, valamennyit a Roxfortban hagytam. Sokkal inkább az életemet látom most szó szerint összeomlani. Üresség járja át a lelkemet, meg sem tudok szólalni, sem pedig sírni. Csak az emlékek hada suhan át a szemem előtt, az első szülinapok, a megannyi nevetés, amely többé már nem fog kerülgetni. Hallom, hogy többen odajönnek hozzánk, kérdezgetnek, de nem igazán értem, hogy mit, fel sem fogom, minden oly homályos, távoli.
//Köszönöm szépen a játékot, kellően sötétre sikerült^^//
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Magamhoz térek, feleszmélek teljesen. Bár az eseményeket csak nyomokban fogom fel. Nem mondom, hogy kizárom a környezetemet, valahol mégis megteszem. Corvus támogat, miközben lényegében fejvesztve kimenekülünk a barlangból amit Kathe be is omlaszt sikeresen. Állok a káosz közepén. Én nem rogyok térdre, ugyanakkor a környezetemet olyan mintha nem hallanám rendesen és mégis. Ben zokogása és keserves jajjszava, Kathe ahogy próbálja össze vakarni szegényt. Gina kiüresedett, belül meghalt arca.. A füst.. A lángok.. Sasha maradványain megakad a szemem, hosszan nézem, aztán egyszer csak megremeg az állam a kezemet pedig a szám elé kapom és eljut a tudatomig, hogy az mi is valójában... Végül Corvus szavaira össze szedem Ginat, felnyalábolom ha kell és szorosan Katheék nyomába lépek. Isten ments, hogy ezek után lemaradjunk! Követem az előttem járók példáját és magam is eleresztek egy jelző varázst... Aztán a jellegzetes pukkanásokhoz jellegzetes egyenruhák is társulnak. Abszolút nem hagyok teret ennek az egész rémálomnak itt és most! Majd pár nap csönddel és egyébbel átgondolom. Addig csak kezem lábam fog reszketni. De akárhogy is.. Most mennünk kell! Minél messzebb a barlangtól. Bevallom, hiába hozta ki Gina, Sasha maradványait, én képtelen vagyok bármit tenni vele... Egyszerűen nem megy. Még egy pillantás rá és biztosan kidobnám a taccsot ahogy Benjamin.. A szülei... A Birtok... Az otthona... A mindene... Fel se fogom már jószerivel, hogy az aurorok közre fognak minket, vagy hogy mit akarnak. Csak kapaszkodom Ginaba, el nem eresztem és Kathe lábait nézve tartom vele a tempót.. Ha meg állnak megállok, hang azonban bármilyen kérdésre nem jön ki a torkomon.
[You must be registered and logged in to see this image.] Az a göndör barna úgy szökken ki a kezeimből, mintha semmi baja se lett volna, mintha pár perccel ezelőtt nem a halálból éledt volna fel, vagy ilyesmi. De nem nagyon figyelek rá úgy, mint az iskolatársaimra és a szörnyekre, amik ha elkapnak, akkor talán pillanatok alatt kiszipolyoznak, ahogy Sashával tették… És a teste… Nem bírok Gina felé nézni, nem, ameddig a test ott lebeg majdnem szemmagasságban. De nem is nagyon van időm, hiszen éppen hogy kijutunk a barlangból, amit Katherine kissé lerombol a kiáltásomra, hogy a Valamik ne jussanak ki mögöttünk, aztán megérezzük a füstszagot, és persze meglátjuk a tüzeket is. Azt hittem, hogy én vagyok sokkos állapotban, hogy úgy kiabálok Kathért, hogy robbantson, de amikor meglátom az összezuhanó, pánikoló Benjamint és a kissé katatón Ginát… Akkor leesik, hogy ők már teljesen más szintre jutottak. Talán még nem kezdtem el feldolgozni rendesen, és azért vagyok talpon. De Gina reagál a kisebb szaktársa felszólítására helyettem, én pedig egy utolsó pillantást vetek Benre, aki botlatozik és Kath életre pofozgatja. - Mindenki induljon el szépen lassan a kúria felé, az előtte lévő térhez. A segítségnek meg kell érkeznie, de minél távolabb kell kerülnünk a… azoktól. Csak ne szakadjatok el egymástól! - ismét majdnem, hogy kiáltok, egyszerűen nem sikerül megtalálnom a higgadt, visszafogodt Corvust, és ha kell belekarolok Ginába vagy Gilly-be, aki éppen a falfehérebb és megindítom. Viszont ahogy megösztönöztem őket szaporára veszem a lépteimet az ösvényen, hogy minél hamarabb elérjek a bicajokhoz és visszamenjek a lángoló kúriához. Nem igazán akarom, hogy Benjamin, vagy akárki más odamenjen, mert félek, hogy már nincsen semmi remény és végignézi ahogy az élete porrá lesz, de még is, ha meg tudom találni az apját… Szóval előre rohanok, bicajozok, ameddig csak tudok, és közben folyamatosan lövöm fel a jeleket, hatha végre ideér valami felnőtt és el tudjuk mondani, hogy mi történik itt. Csak képes legyek elmondani. Csak képes legyek összerakni, anélkül, hogy elkezdem feldolgozni, mert ha az bekövetkezik, ha egyszer elkezdem elengedni magam és eluralkodik rajtam ez az egész, akkor azt hiszem olyan saláta leszek, mint amilyen Gina éppen. Lassan mindenki meghallja a jellegzetes pukkanásokat, hoppanálók érkeznek, talán a felmentő sereg.
Nem emlékszem, hogy jutottam kívülre a barlangon. Egyszerűen alig fogok fel bármit is a körülöttem zajló eseményekből. Valahol a sokk határán állok, pedig azt hittem eléggé megkeményített már az élet. Már semmi sem rázhat meg. Nyilván tévedtem. Látom elesni Bent. Többször is. Látom, ahogy kiadja a gyomra tartalmát. Mégsem fogom fel igazán. Látom Corvust, és látom Kath-et, és látom Gillyt is, és mégsem jutnak el a tudatomig a mozdulatok vagy szavak. Nem teljesen. Fogalmam sincs miért, mikor, és hogyan engedem le Sasha maradványait a földre. Nem emlékszem ki mondta, és miért, hogy "Hívj segítséget!", vagy kinek mondta. Egyszerűen megemelem a pálcám az ég felé nyújtva, valamiféle fél öntudatlan állapotban, és vörös jelzőszikrákat lövök a levegőbe. Nem morfondírozok olyanokon, hogy iskolán kívül, varázslat, szabály, következmény. Ezek jelenleg értelmetlen szavak csupán. Mégis, talán valaki észre veszi, és megment minket. Talán. Mert érzem, hogy nincs több erőm tovább harcolni. A pálcám kiesik a kezemből, mellém a földre, és én is lerogyok térdre előre. A kezeimet a fejem élé tartva, valamiféle sokkos állapotba merülve motyogok olyasmiket, hogy "Ne... kérlek ne... ne bánts... ne... " Mintha ez a fajta szinte kataton állapot megvédhetne bármitől is. Testileg, és lelkileg, bárhogyan...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Valamilyen szinten azt sem tudom hol vagyok és végképp nem értem miért lebegteti azt a trutyit Gina és egyáltalán hogy marad egyben az a massza, vagy mi és nem csöpög el félúton, de igazán most ezzel sem foglalkozom, csak Corvus hangja térít magamhoz. Robbantsam be, de hát... ez van felettünk is, talán az egész ránk omlik, ha megpróbálom, főleg hogy nem én vagyok a legprofibb varázsló közülünk és lássuk be a végén még ez is elszúrom. Legszívesebben nyafogós hangon ellenkeznék, de hát igaza van mindenki valakivel foglalkozik, csak nekem van "könnyű" dolgom. Végül bólintok egyet és egy pillanat múlva már újra ott az időközben elhalványodott derengés a bőröm körül, készülve rá, ha omlás lenne legalább ne sérüljek meg nagyon. - Menjetek! - bár jó eséllyel nem nagyon kell senkit se hajtani, így hát előkerül a pálcám és kissé lemaradva a többiektől próbálok minél távolabb Bonbardákat lőni a plafonba, időnként hátranézve ehhez, de úgy fest elég stabil ez az egész ahhoz, hogy csak mögöttünk omoljon le és ne végig az egész, így sikerül nekem is pár pillanattal a többiek után kissé piszkosabban és porosabban, de kijutni a járatból. Rendesen kapkodom a levegőt. A göndör hajú lány lényegében ott hagyva minket felszívódik a fák között, de őszintén szólva most ő érdekel a legkevésbé, hiszen látom, ahogyan próbálok levegő után kapkodni, hogy füst száll fel a birtok irányából és hogy Ben fejvesztve próbál odajutni a biciklikhez, miközben össze-vissza töri magát. Nagyon nem jó ez így. - Hívj segítséget! - fordulok ezúttal én Corvushoz. Itt kint már biztosan érzékeli a Minisztérium, ha varázsolunk és ugyan nem szabad, de másképp hogyan jön ide bárki is, hogy ha nem menekült el bentről az a valami, vagy valamik, akkor segítsenek? A birtokról felszálló füstről nem is beszélve. Én magam pedig Benhez szaladok. Azt hiszem először meg kell nyugodnia, mert ezzel a pánikkal és vergődéssel nem jut egyről a kettőre. Én is totál ki vagyok borulva, de... talán a miatt, hogy már több rémes dolgot kellett feldolgoznom, mint neki, azért egy fokkal mégis csak jobban viselem. - Ben! Hagyd abba! Ez nem segít... Ben! - próbálom magamra vonni a figyelmét és megállítani, ha kell akkor simán arcon fröcskölöm vízzel, az simán megy. Az a cél, hogy magához térjen, lehiggadjon ,mert nem tudjuk mi van a birtokon, de nem mehet oda ilyen állapotban, főleg mert láthatóan nem is nagyon tudna, csak össze-vissza töri magát.
Gilly motyogását én sem értem, de most nem is izgat, csak hogy mielőbb kijussunk innen. Az idegen, göndör barna kiscsaj előrefut, de mivel nem is ismerjük, nem oszt, nem szoroz. A többieket támogatva végül kijutunk az erdőbe, igaz egy másik oldalán a barlangnak, mint ahol bejöttünk, de ott elengedem a szöszit, és a térdemre támaszkodva elfordulva kiengedem a gyomrom tartalmát. Talán ha nem eszem meg azt a nagy grillezett kolbászt, akkor epét hányok most, de így bőven felkavarta ez az egész, hogy az idegesség, a félelem, na meg a futás végképp megindította a folyamatot, ami nem szép látvány lehet. Menekülnünk kéne, de most nem nagyon megy, hogy megmoccanjak. Egész addig, amíg meg nem látom a füstöt a fák felett. Ez már nem csak a grillezésnek a lángja. Valami.. ég! - A birtok! Apaaaa! – Pattanok fel, noha a félelemtől még tényleg alig bírok járni, de muszáj odaérnem. Az nem lehet, hogy a birtok is leégjen, és apa is meghaljon. A fák között támolyogva keresem a földutat, hogy legalább a biciklivel gyorsan hazaérjek, de annyira rosszul vagyok, hogy három lépésen belül négyszer hasraesek. A bokrok tövisei felszántják az arcomat, lassan már négykézláb kúszom előre, hogy mielőbb meglegyen az a rohadt bicaj. – Apaaa! – Sírom nyafogós hangon, ismét megpróbálok feltápászkodni, de a lábaim minduntalan összecsuklanak alattam.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ugyan az elején azt hittem, hogy Benjamin anyját csak elbájolták, de nagyon úgy tűnik, hogy egy párral van dolgunk, két szipolyozós-alakváltós valamivel, egyikük már Sasha testében, másikuk pedig Ben anyjáéban és… És kitör a káosz. Gina lövöldöz, Kath sikolt, és hiába tér magához Gilly, ő is csak valami Dzsinnekről beszél, de hát egyetlen dzsinről se tudok, aki így venné fel az áldozata testét és… Ez az egész hely és helyzet olyan nyomasztó, hogy én is érzem, hogy közel állok az összeroppanáshoz. Fogalmam sincs kik voltak azok a fiatal lányok az imént, de futni kell, és Benjamin Gillyt támogatja, én pedig a másik lányt kapom el, és minden erőmet - ami ugyan nem valami sok - beleadva bírom minél gyorsabb mozgásra, vagy cipelem, attól függően, hogy mennyire van éppen magánál. Szerencsére teljesen, és az ő szemében is ott a rettegés és a menekülhetnék, tehát nem kell noszogatni. Ettől függetlenül egy csomó embert hátrahagyunk, már ha tényleg mindannyian életben voltak még, és nem csak haldokló energiaforrásai voltak a párnak, akiket úgy se lehetett volna megmenteni… Ez pont jó lesz talán nyugtatni mindenki lelkiismeretét, amikor visszagondolunk erre a napra, és arra, hogy hátrahagytunk egy csomó embert. Már ha túléljük. Amikor Ben berobbantja a falat azért én is észreveszem, de most még annyira sincs idő megbeszélni, mint akkor, mikor én láttam azt a vérlátomást a fánál és mindenki furcsán nézett rám. Miközben hátrálunk még egyszer megpróbálok a vérmágiához nyúlni, ezúttal nincsen más célom, csak hogy ne tudjanak utánunk jönni. A lányok patrónust idéznek, amire a lények tényleg reagálnak, mintha a remény és öröm teremtményei legyengítené és lelassítaná őket. Visszarohanunk és megcélozzuk a másik barlangot, én pedig átkozom magamat, hogy valaha is a bal mellett döntöttünk. Nálam az ismeretlen lány, Ginánál Sasha maradványai, Bennél Gilly, egyedül Kathnek nincs tele a keze, illetve nincs kire figyelnie, így hozzá fordulok. - Robbantsd be előttük az egész járatot, ha rájuk nem hat a varázslatunk, akkor pusztítsuk el az útjukat! - utasítom szinte, kiabálva, pedig nem akarok kiabálni, de az, ahogy a lény, az ál-Sasha arca elváltozott, és a test, amit Gina hordoz, ez az egész… Kiver a víz és rettegek, lehetek én akárkinek a fia, vagy akárminek az örököse, még csak 15 évesek vagyunk, és fogalmunk sincsen, hogy mit csinálunk. Azt se tudom, hogy ha berobbantja a járatot, ami abból pentagrammás teremből jön ki, ahol azok a lények vannak, akkor a fejünkre omlik-e ez az egész. Lehet… Komolyan lehet, de fingom sincs, hogy mi mást lehetne csinálni, nem valószínű, hogy ez a véres képesség, amim van, örökké használható és kettővel is elbírok. Sőt, tuti, hogy nem. Közben a barna, göndörhajú lány annyira öntudatra ébred, hogy már lendületesen és dacosan tépi ki a karját a kezemből, hogy a saját lábán kezdjen el szaladni, olyan gyorsan, hogy pillanatok alatt már elsőként rohan előre… Vagy egy versenyfutó, vagy csak hihetetlen erős adrenalin löketet kapott az életösztöne miatt, én nem tudom, de én kifulladva szedem a lábaimat és a szívem a torkomban dobog miközben haladunk előre a másik folyosón és csak arra tudok gondolni, hogy vissza is kéne nézni és nem is…
Az események alig követhetőre gyorsultak. Tényleg nem tudom mire kéne jobban fókuszálnom. Eszembe se jut, hogy annak miféle következményei lehetnek, hogy átkokat lövöldözök egy izére. Az iskolán kívül. Azt hiszem ennél sokkal lényegesebb a puszta túlélésünk. Nem kicsit lep meg, amikor a mindig szelíd Ben valahogy lyukat robbant a falba. Néhány pillanatig csak pislogok a lyukra. - Mindenki kifelé! - térek magamhoz, és erősítem meg a hollóhátas fiú szavait. Itt az ideje az angolos távozásnak. Én maradok utolsónak, de ebben nincs semmi hősies. Villámgyorsan én is megidézem a patrónusom Gilly után. Ez meglehetősen jó ötlet volt a szöszitől. Talán a két patrónus elég időt nyer mindenkinek a távozásra. Elvégre a héja a világ egyik legveszedelmesebb ragadozómadara tud lenni. Most sem rest célba venni az izét, amit szerencsésen eltántorított Corvus... ő akármit is csinált az használt. Ellenben én még Sasha (úgy értem az igazi Sasha) testére irányítom a pálcám, és a Codytól tanult testlebegtető bűbájjal a lyuk felé irányítom. Legalábbis azt, ami maradt belőle. Ha mással nem is, de legalább annyival tartozom a Szöszke családjának, hogy tisztességesen eltemethessék a lányt. Hogy elkéstünk, hogy megint nem tudtam megmenteni valakit, hogy miattam halt meg ő is, ennek érzelmi hatásaival ráérek később is foglalkozni. Ha már kijutottunk innen, és szembe kell néznem a lány családjával... De mást már nem hagyok hátra. Sem élőt, sem holttestet. Ahogy a lány holtteste átlebeg a barlangfalba ütött lyukon, én is távozóra fogom. Eszemben sincs itt maradni tovább...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Az egész kezd olyanná válni, mint valami igen rossz horrorfilm, ahogyan ezek az alakok változnak, ahogyan az egész helyzet változik, leginkább földbe gyökerezett lábbal sikítva állni lenne erőm, de az most nem sok hasznot hozna, de hogy mit tegyek. Nem jutnak eszembe varázslatok, gőzöm sincs, hogy mégis mi lenne most a jó megoldás, azt sem tudom, hogy egyáltalán megússzuk-e ezt az egészet élve. Az biztos, hogy Sashának annyi, amit még nem is nagyon sikerült feldolgoznom, egyelőre valahogy ezt a tényt egyszerűen nem veszem figyelembe, ahogyan ha jól sejtem akkor Ben sem azt, hogy talán az édesanyja is olyan sorsra jutott évekkel ezelőtt, mint nem rég Sasha... mert hát ez a nő csak nem az anyja igaz? A lény alig moccan Corvus hatására is, Gina össze-vissza varázsol láthatóan, Gily pedig valamit kiabál... - Olyan... kívánságteljesítő félék? - hát na nekem a dzsinn az Aladdin dzsinnije, aki nem szokott emberekből életerőt kiszipolyozni. Mindenesetre egyelőre másra nem vagyok alkalmas, mint hogy ha a többiek is megmoccannak, akkor én is indulok a megmentés céljáról a kijárat felé futólépésben, legalábbis reméljük, hogy az valami kijárat lesz. Persze első körben egy oldalsó folyosóra érünk, de most nincs idő gondolkodni, előkerül a pálcám és egy gyors Tájolj! segítéségével próbál belőni, hogy merre is az arra, hogy elérjük az erdőt és akkor már talán tudunk jelezni a Minisztériumnak, vagy valakinek... akárkinek!
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Talán a külső hangzavar, sikolyok és pánik, meg az ördögi hely, a tragikumok amik apánkénz kiölik a fülemben dallamosan ismétlődő lagymatag liftzenét és a helyébe a kinti zajok ingerek todulnak. Szemeim előtt valamiért a rúnakörök bontakoznak ki először nem is a környezetem! Oké tény hogy fanatikusa vagyok a rúnák tanulmányozásának, de kötve hiszem, hogy ennek köze lehet a szemem előtt megjelent körökhöz. Egy pillanatra két homályos alak is felsejlik előttem. Mégpedig az egyiknek Sasha alkja van a másik meg olyan mint Ben anyukája csak épp... a testük a félájult látomásomban kavargó runatekercsekből áll. Azt a mindenit! Hírtelen térek magamhoz mint aki víz alól szakad a felszínre, cserébe a barna lány rogyik össze. -Jinek! - sikkantom lélekszakadva és már nyúlok is a pálcámért majd abba a foldbe vésett körbe a megtorpant rémalakok között lukat robbantok a közepébe. Legalábbis nagyon igyekszem majd felidézem a családom, a barátaim, Sashaval minden jó emlékem és kimondva a varázsigét idézek egy olyan erős Patronust amilyen csak kifér a csövön!...pálcán. Az összes zsizsgő energiámat tulpörgésemet, és minden tökéletességemet bele adom!. Remélhetőleg arra jó lesz, hogy marhagyorsan el tudjunk pucolni onnan és odakint nem egy infernus horda fog várni bennünket!
Kath sikolya hidegzuhanyként ér, így minden erőmet összeszedem, hogy ezúttal én bátorságot hozzak rá, s a többiekre is. Meg kell tennem, hiszen az én rokonaim a halottak, Sasha már minden bizonnyal, anya pedig szintén, hiszen gyorsan átlátva a helyzetet, egy ilyen testszívó valami akkor tudja valaki alakját felvenni, ha már megölte. Nincs most idő arra, hogy sajnáltassam magamat, a barátaim élete a cél, akik még itt vannak velem, a félájult Gillyé, meg a többieké. Ki kell innen szabadulnunk, de mielőbb. Gina átkai hátrataszítják az álSashát, hiszen már teljesen felvette az unokatestvérem alakját, még magasságban is a kislány szintjén áll. Kath jégtűi nem hatásosak, vélhetően a hideg, a sötét, meg az átkok nem éppen hatásosak ezekre a sötét teremtményekre, legfeljebb feltarthatják őket. Viszont legnagyobb meglepetésemre az érvénytelenül elharsogott átkok ellenére nem jön semmilyen értesítő a minisztériumból Ginának hogy ki van csapva, és törvényt szegett. - Nem.. nem tudják, hogy itt vagyunk. Nem látszunk! – Kiabálok a többiekre ébresztő jelleggel. Vélhetően a barlang olyan sötét hely, amely eddig is elfedte saját ördögi mivoltát, így nem fog kiderülni, ha itt varázsolunk. Corvus vérátka viszont sikeres, még ha nem is teljesen, mert álSasha megtorpan annyira, hogy bár falhoz vágni nem sikerül, az ezüstösen fénylő szemekben meglepődés csillag, csinos arca eltorzul egy pillanatra, a száj helyén tojócső jelenik meg, mintha máris finom falatnak tartaná Corvust. Üvölteni támadna kedvem, amitől a kezeim közül furcsa förgeteg indul útjára, pedig pálcát nem is használtam. A szomszéd falba lyuk robban, Kathra meredek, ezt én csináltam volna? Pálca nélkül? Átsandítok, az egyik oldalsó barlangfolyosót tudjuk innen elérni. - Visszavonulás. Futás, be! Siessetek! – Támogatom fel Gillyt, remélve, hogy Corvus a göndör barna lánnyal ugyanezt teszi. Két ellenfelünk úgy fest most nem szándékozik támadni, a túlerő miatt sokkal inkább tűnnek passzívnak, sőt, nagyon is tartják a távolságot. Terelgetem be társaimat, hogy mielőbb el tudjunk innen tűnni.
//Energiamágus 2. szint: Energia löket: Belső erejét képes úgy koncentrálni, hogy egy ütéssel hullámokat kelt a levegőben, vízben, amivel energia löketre képes//
[You must be registered and logged in to see this image.] Ugyan nem szokatlan tőlem, de most mélyen hallgatok, mind Gina klausztrofóbiára, mind arra, hogy akkor az ikerkérdés kiesett. Az élőlények, az emberek, az a lény, ami szipolyozza Sashát… Érzem a levegőben, hogy ez a mágia ismerős, hogy ez valami sötét, valami olyan, aminek nem szabadna megtörténnie, és látom az alakban a hasonlóságot… magamhoz. Hiszen életerőt szipolyoz, ahogy én tettem az Üvegházban. Összeszorul a szívem, és vele együtt a kezem is, kicsit megingok, ahogy a szokásosnál is jobban elsápadok, mikor ennek tetejében meglátom a halottnak hitt lányt két lábon, óbégatva, és a nyomában Ben anyját, ezüstösen hipnotikus szemmel. Ugyan a lány tudjuk, hogy honnan jött, de Ben anyját nem tudjuk pontosan, ezért titkon abban reménykedem, hogy van egy titkos járat, egy rövidebb, egyenesen a házigazdánk kúriájába a föld alatt, és onnan érkezett. Mert ha így van, akkor talán el tudunk menekülni… - Ne Ben anyukáját támadd, csak a szörnyet, csak a… Sasha alakú szörnyet! - szólok rá Kath-re, habár a jégtűi úgy, ahogy van, lehullanak. Mondjuk ez irtó rossz jel, és ahogy Gina elkezd lövöldözni én is arra jutok, hogy ha kell, még talán jobb is, ha vadul villogunk a minisztériumban, mintegy vészjelzés, hogy baj van. Míg Gina és Ben között Gilly megindul, addig én, mint a leghátsó ember az idegen lány kezét ragadom meg, hogy ne menjen vakon az életeket szipolyozó valami felé, miközben érzem, hogy elkezdenek felszabadulni bennem a Vérmágus energiáim. Akármennyire is tartok attól, hogy milyennek fognak látni a többiek, akármennyire kötöttem Benedict orrára, hogy tilos bárkinek elmondania, és akármennyire fújok rá, hogy Ben tekintetében ott volt a tudás… Cselekszem. Sasha vérének a maradványa még ott van az ujjamra száradva és mivel Sasha már nincs többé, csak ez a lény, talán képes vagyok neki fájdalmat okozni. Minden hideg dühömet és félelmemet beleadom és a szabad kezemmel még lendületesen ki is csapok, hogy a lényt a falhoz vágjam, ne juthasson másik testhez, ne juthasson több erőhöz. Olyan, mintha telekinézissel rendelkeznék, de nem… ez sokkal sötétebb és ijesztőbb, mert a csontjaim legmélyén érzem, ahogy a test vérét megragadom, miközben Gina átkai is záporoznak. - Nem vehet el több életet! - kiáltom a többieknek erélyesen, ha nem tud mindenki támadni, akkor se mehetnek oda a szőkék, és a bal kezemmel hátrarángatott egy szem barna lány, mert ki tudja, hogy akkor nem lesz-e sokkal erősebb. Próbálok elvonatkoztatni attól, hogy Sasha halott, hogy az ő képét vette fel a szörny, hogy valószínűleg Ben nagynénje, akivel találkozott, már ez a lény volt, próbálok nem gyászolni és magamba zuhanni, mert az életösztönöm sokkal erősebb annál.
Spoiler:
//Vérmágus képességek: 2. szint: Képes a kisebb mérgezéseket könnyedén kilökni magából, nem elegyednek a vérével. Vérszimpátia: Más vérét képes arra használni, hogy fájdalmat okozzon neki, tehát pl. vértócsába mártod az ujjad, az illetőt pedig durva kínok kezdik el gyötörni. 3. szint: Adott helyszínen lévő minimális mennyiségű vérből is képes megállapítani pontosan, hogy mi történt ott, afféle képek felvillanásával megmutatkozik neki a múlt. Irányítás: Mások vérét irányítva képes az illetőt falhoz vágni, vagy felemelni a földről (mint Magneto a fémmel), max. 15 kilót tudsz rajta lökni. //
Bár mondhatnám, hogy az utcai élet eléggé megedzett, hogy bármire fel vagyok készülve. Hogy aligha van olyasmi, ami engem is lesokkolhat. Hogy már túl sok mindent láttam, és túl sok mindent túléltem ehhez. De sajnos nincs így. Mindig van rosszabb a legrosszabb élményeidnél. Na a mai nap, az itt és most pont ilyen. Végig hordozom a tekintetem a helyen, látom a bezárt állatokat, és a szőkéket, és a szívembe valami jeges szörnyülködés lesz úrrá. Senki, és semmi, sem egy ember, sem egy állat nem, érdemel ilyen sorsot. Bezártságot. Én már csak tudom. Talán mert engem is bezártak már, korlátoztak a szabad mozgásban, tudom milyen ez. Talán ettől van, hogy lassanként a gyomrom felől a torkom irányába kezd kúszni az a bizonyos mindent megbénító szörnyű érzés. Elég hozzá pusztán a ketrecek látványa, és a túl szűknek tetsző barlangfalak... - Talán rosszkor szólok, de... kla... klausztrofóbiám van.- olyan mozdulatlan merevségben bámulom a terem közepéről a szemben lévő, szőke lányokkal teli ketrecet, hogy szinte meg sem hallom Corvus szavait a csapdáról. Vagy úgy általánosságban bármit körülöttem. Végül Kath sikolya térít magamhoz a révületből, ahogy végre sikerül a szemem elszakítani a ketrecekről a sikoly irányába, még éppen elkapom a lány kezéből előcsapó, majd hatástalannak bizonyuló jégszilánkokat. Mint valami pocsék horrorfilm lassított felvételei kezdenek tudatosodni bennem az események. Végre felfogom, hogy Sasha életerejéből táplálkozik egy ijesztő izé, ami felé egyre gyorsabban indulnak meg Gilly és a másik idegen szőke testei... Megrázom a fejem, mintha csak valami mély kábulatból jöttem volna a felszínre. Ki tudja miféle adrenalin sokk hatott a testemre a látványtól, vagy hogy miféle kicsinyes életösztön készteti az embert a cselekvésre, még a legreménytelenebb helyzetben is? Egy biztos, a sarokba szorított patkány még a macskát is megharapja. Nos, hát itt is valami ilyesmi történhetett. Mert szinte ösztönből, ki tudja miféle kétségbeesett életösztöntől hajtva mozdulok. Pálcát rántok, és egymás után kezdem lődőzni az összes átkot, ami csak eszembe jut, miközben látványosan lendülök előre az életerőt szipolyozó izé felé... - Riptusempra! Stupor! Petrificus totalus!... - csak remélhetem, hogy ezzel mezavarom annyira az izét, amit nőnek bajosan neveznék, abban amit tesz. Talán ha sikerül ártalmatlanná tenni, akkor még Sasha állapota is visszafordítható lesz, és Ben anyukája is újra önmaga lesz. Talán. Talán a többiek is észlelik, hogy az oltárnál "táplálkozó" izét vettem célba, mint fő ellenség. Talán ők is így tesznek majd, és ha az én átkaim nem is találnak feltétlen, de talán nem tudja egyszerre visszaverni mindannyiunk közös támadását...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Felgyorsulnak az események és szinte már csak a fejemet kapkodom, amíg meg nem látom a Sashát szipojozó izét, miközben a lányból már alig maradt bármi, csak a ruhái emlékeztetnek rá, de az az izé felveszi az alakját... hát ezen a ponton sikítom el magamat, olyan jó kis falakat rengető módon. Hát be vagyok most már tojva rendesen, nem is csoda, hogy a füstgomolygós lány, amikor megérkezik, miután a következő lépésénél simán elhasal a földön és jó eséllyel hasonló álomba zuhan, mint Gilly, de megjelenik Ben anyukája fura szemmel és most már a kijárat is el van állva, plusz a fénylő pentagramm, no meg a Sasha alakját felvevő izé... hát úgy reflexből repül a kezemből egy adag jégtű Ben édesanyja felé, főleg hogy ahogyan Corvus is mondja ez tényleg csapda lehet. Túlságosan kíváncsiak voltunk? - Ha.. ha varázsolunk megérzik a Minisztériumban és... és ide jön valaki? - kerül a kezembe a pálca, a másikba, mint ahonnan a jégtűket dobtam, amik persze semmi kárt nem tesznek Ben anyukájában, csak simán lehullnak előtte a földre. Hát igen, inkább csapjanak ki a suliból, mint hogy valaki leszívja az életerőmet. Persze enyhén remegő kézzel nehezebb menet lesz varázsolni, de ez más tészta. Mindeközben a pentagramm egyre erősebben pulzál, Gilly és és a másik ájult lány teste pedig valahogy automatikusan indul el a padlón az oltár irányába, mintha csak az az izé vonzaná őket oda, persze kivéve, ha Bennek, vagy Ginának van még lélekjelenléte tartani őt, de a húzóerő egyre erősebb.
Megrázom a fejemet, nem, anya és a nagynéném nem ikrek, még véletlenül sem, bár csak pár év van köztük, de annyira azért nem hasonlítanak. Ginának is nemet intek, próbálom Gillyt a karjaim között egyensúlyozni, amíg csak lehet, Gina ügyesebb a harcban, vagy az ajtónyitásban, sőt, mindenben, az ő kezeire legyen csak szükség, maradjanak szabadon. Ismételten Gilly alá nyúlok, hogy ne essünk el, próbálok jobban fogást találni rajta, viszont úgy szúr az oldalam, mint az istennyila, káprázik is a szemem rendesen. De ne annyira, hogy ne vegyem észre a ketrecbe zárt szőkéket, ekkor összeszorítom a számat, és még jobban magamhoz vonom Gillyt, aki szintén szőke, belőle aztán nem esznek. Viszont ha már az evésre gondolok, a felsejlő pentagammon, és az óbógató lányon kívül, hogy ne legyen kevés dolgunk, én látom meg az áldozati oltárt a terem hátsó végében először Egy kőasztalról van szó, amelyen Sasha fekszik, vagyis az, ami maradt belőle. Leginkább a ruhájáról ismerhető meg, hiszen teste kezd elfogyni, fonnyad a hatás alatt, ami a fölé hajoló alak vált ki belőle. Túl messze voltak, de a pentragram fénye jobban bevilágít mindent, mint a fáklyáké. Az alak egy felnőtt, hosszú hajú nő látszatát kelti, és Corvusnak igaza lehet, hátulról hasonlít a nénémre, ám egyre alacsonyabb, mert változik, és kezdi Sasha alakját felvenni, még a haja is úgy alakul. Hátulról nem látjuk teljesen, de olyan hangot hallunk , mint amikor egy valami szívószerv tapadhat oda valamihez. Ez az.. zizé.. Szó szerint elszívja Sasha életerejét, és válik önmaga is Sashává. Az unokatestvérem állapota már biztosan visszafordíthatatlan, hiszen vérnyomot sem látunk, csak hogy porlik szét a teste a szívás alatt. És hogy a rémület végképp eluralkodjon bennünk, azon túl, hogy Gilly ajkai közül a füstpamacsok áramolnak, az óbégató lány nyomában nem más jelenik meg, mint az anyám. A szeme ezüstös hiptonikussággal pulzál. Nem.. ez nem lehet!!! - Anya? – Szakad ki az ajkaim közül, óvatosan letéve Gillyt a földre, s emelkedek fel. Olyan halálfélelem suhan át rajtam, amely megdermeszti a tagjaimat, még sosem voltam ennyire betojva, és azt hiszem.. ez a vég.
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Tény hogy lefogytam az utóbbi pár évben és az első osztályú bálnazsírom nagyját felváltotta az izom, ami mint tudjuk nehezebb a hájnál. Meg megjelentek az idomaim.. amik ki tudja mennyit nyomnak hozzá, de lényegtelen is! A lényeg, hogy nem vagyok egy nádszál teremtés. Még úgy a hátukon ha elbírnának, de azzal a lendülettel csuklanék hanyatt és hát nem szeretném bevágni a tarkómat. A végén még ennél is tökéletesebbnek érezném magamat! No de itt sokkal komolyabb dolgok is vannak, mintsem hogy a súlyom és az az alatt roskadozók vajon meddig bírják még. Ez a komolyabb dolog pedig akkor következik el, mikor a pentagram elkezd felfényleni alattunk, nekem pedig fekete pára-füst gomolyog ki a számon, orromon át, nem látványos erővel vagy sebességgel, épp csak a légzésemmel együtt. Ahonnan a segítségkérést hallottuk, nos onnan pedig ezúttal egy határozott sikoly érkezik, majd lánccsörömpölés és egy puffanás, mintha a fellógatott alak, lezuhant volna. Ki engedte ki a bólintért? Ki csinálta a pentagrammát és mit szolgál tulajdonképpen? És ki a fellógatott lány? Nyöszörgés, köhögés, majd ugyanaz a hang ami a segítséget kérte most kétségbeesetten kezd rimánkodni. - Ne! Ne bánts! Engedj el! - ez után pár pillanat múlva fel is bukkan ott ahol mi is bejöttünk. Botladozik, és kissé lélekszakadt állapotban van, a tekintete nem tiszta és épp olyan fekete pára- füst gomolyog ki a száján, orrán ahogy kapkodja a levegőt, ahogy nekem... Hát ez roppant kellemetlen! A lány után azonban... nem bukkan fel senki aki üldözné, pedig nagyon tekintget arrafelé.
[You must be registered and logged in to see this image.] Benjamin békít, mint mindig, nekem pedig nincsen érkezésem amúgy sem arra, hogy vitatkozzak Kath-tel itt és most, pedig tudnék egy-két dolgot hozzávágni, főleg azután, hogy láttam Benjaminon egyértelműen, hogy tudja, amit nem kéne. - Nem akarok rosszindulatú lenni, de kérlek mondd, hogy a nagynénéd és anyukád nem ikertestvérek. - dobom be az ötletkalapba, arra utalva, hogy akkor könnyedén helyet cserélhettek. De… ha nem ikrek, akkor mondjuk egy százfüléfőzet is elég. A rossz hír az, hogy amennyiben Ben anyját a nagynénje játssza el, akkor… hol van az igazi anyja? Ez azért nagyon komoly dilemma és igazából azt hiszem, ha a fiúnak leesik, hogy erre utalgatok, akkor nem kicsit fog kiakadni. Először Sasha eltűnése, aztán a gyanú, hogy az anyja nem is az anyja. Azért ez már nekem is sok lenne, azt hiszem. Gilly nem ébred és Gina megállapítása, hogy “csak alszik” majdnem kibillent a nyugalmamból újra. Nincs olyan, hogy az ember megy, megy, aztán egyszerűen csak alszik és semmi gond. Kivéve, ha van az a betegsége, ami most nem jut eszembe. De Gilly-nek nincs, és az, hogy ilyen könnyen lerendezi nekem egyáltalán nem elég. Először Gina, majd Benjamin veszi fel a lányt, aki lehet, hogy lefogyott, de nőies idomokkal rendelkezik, így hát nem egy pihe, miközben én próbálok a kis Bólintérrel foglalkozni és megkérni, hogy játssza ki a zárrendszert. És sikerül. Mindannyian arra szavazunk, hogy hagyjuk a hangokat és menjünk tovább, így Kath-tel az élen elkezdhetik felderíteni a túlsó oldalt, amikor feltárul a járat. Én nem követem el a hibát kétszer, hagyom, hogy előttem haladjanak és én zárom a sort, jó párszor hátra pillantva, nem engedve, hogy újra szétszakadjunk. De Gilly-t hurcolni… Nem lesz egyszerű, Ben már néhány lépés után majdnem leszakad, és én se vagyok sokkal erősebb nála, csak annyival, amennyi a kviddicshez kell, ahol főleg hajtó vagy fogó vagyok, tehát a fizikailag legkönnyebb posztokon. Sereghajtóként lassan érek be, és igazából főleg a kis bólintérem keresem a tekintetemmel, hogy ő merre tűnt. Látom, ahogy a kis lábain a többiekhez siet és kívülről nézi őket kétségbeesetten, de reménykedve, hogy majd az emberek kiszabadítják őket. Aztán lassan végignézek a termen és fogcsikorgatva, kelletlenül szólalok meg. - Azt hiszem valamibe nagyon beletenyereltünk. - suttogom, miközben leguggolok az állatok ketreceihez, mivel sereghajtó vagyok az emberekét egyelőre nem látom. Biztos vagyok benne, hogy ha csak úgy egy alohomorához folyamodnék, az egyrészt eljutna a minisztériumhoz, másrészt nem működne, vagy beindítana valami vészjelzőt. - Valahogy te is kijöttél kispajtás, akkor ki lehet nyitni a zárakat. - suttogom halkan, mire a bólintér bűnbánó fejjel bámul vissza rám. Nem az erősségem az emberek olvasása, egy ilyen lény mimikáját még is megértem, és kicsit furcsállva nézek rá. Miért bűnbánó? - Téged… kiengedtek? - bukik ki belőlem és hirtelen kihúzom magamat a guggoló, ketrecet tanulmányozó pózból. - Ez egészen biztosan egy csapda! - szólalok meg most hangosabban, mire a földre festett pentagramma már el is kezd lassan, egyre erősebben fényleni.
Hogy Gilly mért nem tér magához az egy nagyon jó kérdés. Csak találgatni tudok, és azt nem különösebben szeretem. - Valószínűleg valamiféle mágikus álom. Feltehetően magához tér, ha vége lesz ennek az egész kalamajkának. - próbálok valamiféle megnyugtató választ adni. Nem segít, ha itt még pánikba is esünk Gilly szunyókálásán. Végül is hagyom Bennek, hogy átvegye tőlem az alélt lányt. Ugyanakkor kissé aggódó pillantást vetek rá látva, hogy majd összecsuklik szerencsétlen. - Ne vigyem inkább mégis én?- nincs semmi rosszindulat a kérdésben, csak hát a kártyalap emelgetés nem éppen a fizikum edzésére szolgáló tevékenység. Ez pedig Benen meg is látszik. Még az hiányozna, hogy ő is összeessen a szöszi súlya alatt, és még egy mínusz emberrel kelljen számolni... Minden esetre jár a plusz pont Bennek a lovagiasságért. Végül Kath dönt és a kinyíló ajtón keresztül elindul. Én pedig úgy döntök, hogy Bent magam előtt terelve indulok el Kath után. Ha mégis csak baj lenne, legalább reagálni tudjak rá. Bár határozottan kezd az idegeimre menni ez a totálisan irányíthatatlanná váló helyzet. A dohszaggal se tudok így hirtelen mit kezdeni, de talán ez is jelent valamit. Amint beljebb érünk a következő, vélhetően csapdákkal teli terembe úgy is kiderül valami a rémségek ezen kicsiny barlangjáról. Igazából nem nagyon figyeltem arra amit Ben az anyukájáról mesélt, de azért elég különös, ha onnantól megváltozott a viselkedése. Nem tudom eldönteni, hogy ez mit jelent, elvégre azt hiszem nekem vannak itt a legrosszabb szociális képességeim... Így jobb híján csak megyek Ben mögött, és várom, hogy mi csap le ránk újfent... Ami azt illeti semmi sem csap le, egy hatalmas terembe kerülnek az elsők, akik átlépnek az ajtón. Az egész helyet a falból kiálló, épp csak pislákoló fáklyák vonják kísérteties fénybe. A terem közepén a padlón egy hatalmas ötágú pentagram díszeleg. A pentagram köré pedig egész különös elrendezésben rúnaköveket helyeztek. A terem falai mentén kisebb nagyobb ketrecek sorakoznak, melyekben mindenféle ritka és különleges varázslény van bezárva. Corvus bólintérje is valószínűsíthetően innen szökhetett meg, mert egy fonott kosárban több kis lény is búsul bezárva. Csakhogy van egy feltűnően nagy ketrec a pentagram mögött, melybe több fiatal szőke nő is be van zárva, és mind épp olyan alvó állapotban van mint Gilly. Lehet Sasha is köztük van? Vajon miféle sötét célja lehet ennek a helyiségnek? És vajon honnan jön ez a nyugtalanító áporodott szag, mely nem lehet pusztán az állatok szaga?
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Hát őszintén szólva ezek után nem sok bizalmam lesz Ben anyukája felé, mert tényleg ki tudja, hogy kicsoda és hogy nincs-e köze ehhez és még mindig sehol sincs Sasha és egyre ijesztőbb kezd lenni az egész, főleg amikor még Gilly is a földön köt ki. Állják most körbe elegen, ezért én nem arra moccanok, főleg hogy még a hang is felsejlik, ami még bizarrabbá teszi az egészet, azt se tudja az ember, hogy mégis hová kapkodja a fejét, én legalábbis kezdek kissé összezavarodni. - De miért nem ébred fel? - valami mágikus álom lenne, amiből mi nem tudjuk felébreszteni, akkor kénytelenek leszünk cipelni magunkkal ki tudja meddig és még megvédeni se fogjuk tudni, ha netán tényleg valami komoly ellenféllel kerülnénk szembe? Akkor mégis mi a fenét fogunk csinálni így? Összeszorítom a számat, hiszen mégis csak bátor Griffendéles vagyok és illene is úgy viselkednem, de kezdem úgy érezni jobb lenne mindannyiunknak visszamenni a birtokra szépen és hívni valami erősítést, mert kevesek vagyunk ehhez egy ájult lánnyal Ben hátán. - Én őszintén szólva nem hiszem, hogy segíteni akar. - és ha esetleg az a lány az, aki oda ki volt kötözve és nem élt... hát nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve, hogy valami halottal, szellemmel... akárkivel beszélgessek arról, hogyan lehetne elérni, hogy mi ne legyünk hasonlóképpen hullák rövid időn belül. Ezért inkább, ha már Ben annyira sürget én lépek az ajtóhoz jó Griffendéleshez mérten és újra megerősítve ösztönösen a jégpáncélt szépen meghúzom az ajtót. Dohos szag és szinte már erős fuvallat csap ki onnan, a hajamat is rendesen meglebbenti és kapunk egy jó adag port is a képünkbe, főleg aki közelebb áll. Nem tudom jót jelent-e, ha rég nem járt itt senki... akkor Sasha kis eséllyel lesz itt. - Akkor... - ha kifejezetten nem vág be valaki elém, akkor én indulok meg. Az ismeretlen, vagy az ijesztő lány hang... hát akkor már inkább az ismeretlen, ott talán nincs kislány kísértet, vagy ilyesmi.
Azért Kath felcsattanása megér számomra egy ultraritka lapot, annyira jól esik, hogy megint megvéd, mint már oly sokadik alkalommal, pedig fordítva volna illető. Állandóan szorongatjuk egymás kezét, én jellemzően lavírozom a vicceskedő és a betoji között, ő a bátor griffendéles, örökké tettrekész alat, nem csoda, hogy ha gyakorta veszekednek Corvus-szal. Csitító szándékkal próbálom felemelni a szabad kezemet, még halkan le is pisszegem őket, hogy nincsen semmi gond, nem kell itt a feszkó. – Nem tudom, de anya azóta.. tök furcsa. A nagynénémet sem előtte, sem pedig többet nem láttam, és.. – Folytatnám tovább, de Gilly ájulása belémfojtja a szót, kihúzom az ujjaimat Kath markából, hogy még oda tudjak pattanni, hátha a szőke lány feje nem koppan nagyot a sziklapadlón, aztán csak nézek, hogy Gina már venné is a hátára. – Nee.. kérlek majd én. Mégiscsak én vagyok a pasi. Vagy mi. Különben is, a te kezeid gyógyításra kellenek, az enyémek pedig.. ha most nem kellenek kártyatrükkök.. – Csóválom a fejemet halvány mosollyal, s ha a lány engedi, akkor a szöszke combja és karja alá nyúlva inkább én veszem át, bár úgy nézek ki, mint akinek tüdőembóliája lesz a súlytól, de hősiesen lépdelek vele. Még szerencse, hogy Gills lefogyott, különben felrobbanna a szívem pár pillanaton belül, így is állatira zakatol. – Bírom.. bírom.. Inkább nyissátok már ki azt a nyűves ajtót.. – Próbálom kipréselni az ajkaim között, s a lány hangját hallva próbálom beazonosítani, hogy Sasha az, vagy sem. Jó eséllyel csapda, mint eddig. De azt mondom, inkább az ajtót próbáljuk. Lássuk mire jut a bólintér.
Benhez lépek és nézem, és ahogy kihúzza a kezét a bizarr kőszájból. Megnézem a fiú kezét, hiába mondja, hogy "Nem fáj annyira". - Csak egy kis zúzódás. Nem komoly.- a fiú keze fölé teszem a kezem, és némi fehér fény, és a zúzódásnak nyoma sincs, mintha ott sem lett volna. - Fura. - mindössze ennyit mondok a bolintérre, és csak a szemem sarkából pillantok Corvus felé. Nem épp ez a természetes élőhelyük. Tényleg fura. És baljós, akármennyire is cukik ezek a kis lények. Csakhogy mire összeszedhetném a gondolataim, és hogy mi lenne a következő legjobb lépést Gilly összecsuklik. Remek. - Ostoba! - morranok fel, inkább csak magamban, miközben arra fordulok, és Ben után a szőke lányt veszem célba. Leguggolok mellé. Corvus felcsattanásával nem foglalkozok, inkább a lányt vizsgálom meg. - Semmi komoly baja... csak... alszik. - vonom fel az egyik szemöldököm. Fura. Lehet ez valami bizarr mágikus álom? Minden esetre először csak simán megpróbálom éberre pofozgatni a lányt. Ha nem működik, akkor nem marad más mint a gyógyító erőm. De ha fél percenként valakit meg kell gyógyítanom akkor teljesen ki fogok merülni mire a Szöszkét megtaláljuk. De mielőtt ennek hangot adhatnék, valami fura új hangot hallok meg. Egy ismeretlen lány hangot... - Halljátok ezt? Nézzük meg, hátha segíthet, ebben a bizarr helyzetben? Vagy lehet, hogy csapdába csal. Ötletek? - úgy fest tényleg kezdem átadni az irányítást. A kis brigáddal jelenleg sokkal nehezebb és körülményesebb mozogni mint egyedül. De szükségem van rájuk. Minden esetre meglepően könnyed mozdulattal veszem a hátamra Gilly testét, és állok fel. Nem fogom itt hagyni kiszolgáltatottan, akár magához tért valamelyest, akár nem...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
[You must be registered and logged in to see this image.] Elkövetem azt az alapvető hibát, hogy a testtől már nem sereghajtóként jövök el, hiszen arra számítok, hogy az igazság harcosa fog még ott pepecselni és átveszi ezt a nemes feladatot. Viszont az, hogy Gilly marad hátra és amikor utolér minket olyan zavart a tekintete… Kicsit elvonja a figyelmemet a bólintérről a tény, hogy Kath odapirít nekem, de csak felvonom a szemöldökömet, afféle “Ahha, pont úgy nézek ki, mint aki be fogja vállalni", kissé pökhendi tekintetet vágva, aztán félfüllel tovább hallgatom Benjamin anyjának és nénjének a történetét. Elég baljósnak hangzik ez az egész, és a kis Griffendéles ki is mondja a gondolataimat - mi van, ha az a néni sosem lovagolt ki és helyet cseréltek? Mondjuk fogalmam sincsen, hogy ez az egész hogyan fűződhetne egybe, hiszen én egy rémet láttam, legalább is rémesnek tűnt, ki van akkor a háttérben?... Gilly lép felém a fenyőmaggal, én pedig kinyúlnék érte, hogy átvegyem és a bólintért lekenyerezzem, amikor a szőke lány egyszerűen… összecsuklik. Éppen elkapom a kezét, a mag a tenyereink közé morzsolódik, néhány le is zuhan, de az a lényeg, hogy sikerül úgy odalépnem, hogy ne koppanjon, hanem elegánsan érjen földet. - Gilly? Gilly! - kiáltok a lány képébe, mintha ennyivel, meg a válla megrázásával lehetne bármit is kezdeni. A bólintéron látszik, hogy az erős hangra kicsit frászt kap és már bújna el, amikor átszalad rajtam egy kis ideg és erőt veszek magamon. - Na most legyél nagyokos, Accipiter! - szalad ki a számon, valószínűleg azért visszatérve erre az ellenségeskedésre, mert elfogott az idegesség. Megszokás. Nagyot nyelek és visszafordulok az apró varázslényhez, hogy ameddig Gilly-t rendbehozza Gina, mert hát… rendbe tudja hozni, ugye?... addig a bólintér a kis fás-sáskás tagjaival átcsusszanhasson azon a bizonyos reteszes kézcsapdán és kinyissa az ajtót. Meglepő gyengédséggel és érzékkel bánok a kis lénnyel, akármennyire megijedt Gilly ájulásától és az én hirtelen ijedtségemtől, a magokért úgy tűnik, hogy szívesen segít… Lehet, hogy az ajtó mögött valami olyan dolog van, amiben mi is az ő segítségére lehetünk. Én is feszülten figyelem a lényt, így amikor meghallom a hangot, reflexből a pálcámra csúszik a kezem, pedig pontosan tudom, hogy nem szabad használnunk itt. - Nem. Ez nem McCaine. De akkor ki? - fordulok vissza, nekem is abszurd, hogy Gilly elájulásával arra gondoljak, hogy az a megkötözött csaj tért magához, még is… Ha valaki, egy idegen itt van mögöttünk, akkor nem lenne rossz tudni arról, hogy ki az. Eddig vehemensen nehezményezték a szétválás ötletét és Sashát tekintettük elsőszámú prioritásnak, de ez azért… érdekes. És Gilly még mindig a földön, fogalmunk sincs, hogy miért.
Amikor Ben kezére ráfonódik az a valami, csapda, akkor a szám elé kapom a kezemet és ha nem húzná ki ő maga hát én is megpróbálnám meggyőzni, hogy őrültség vállalni egy kartörést akármennyire is hasznos lenne nyitott ajtó. - Bárki megcsinálhatja, nem csak ő! - csattanok fel Corvus felvetésére azonnal, hisze lássuk be nem kötelező pont Bennek vállalni az esetleges kartörést és a fájdalmat, ha már Corvus szerint ez is járható út, akkor akár ő is megteheti, ha már így felmerült benne. Egyelőre észre sem veszem, hogy min ügyködik, csak megkönnyebbülök, amikor végül Ben keze kint van ,most még Gina parancsolgató stílusára sem figyelek oda, csak megnézem jól van-e a keze, akkor rebben hátrébb, amikor végül is gyógyításra kerül sor, hiszen abban nem igen tudok segíteni. - És ha összenyomja az a valami? - na jó cuki ez az izé, nem lenne szép sors, ha végül vége lenne, bár még mindig jobb megoldás, mintha Ben keze törne szilánkosra, az azért tény... Tanácstalan vagyok, de ha nincs más út akkor inkább a bólintér, aztán mielőtt még tudnék Ben szavaira válaszolni Gilly padlót fog szó szerint és ájultan nyúlik el a padlón, majd a hang... - Ez egyre furcsább. Ben a nagynénéd... Biztos vagy benne, hogy édesanyád maradt a kastélyban, vagy nem történt vele valami? Ez nem Sasha hangja ugye? - nem tudom mennyire lenne okos döntés valami kislány hang után menni, mindenesetre úgyis Gina próbálja majd meg magához téríteni Gillyt, úgyhogy egyelőre az ajtó nyitási manővert próbálom figyelemmel kísérni. Hátha a bólintérből nem lesz palacsinta.
//
