2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Bevallom, mindig is szerettem valahová tartozni, és ezt ki is mutattam. Az egyenkarkötőre elmosolyodom és bólintok is párat, annak ellenére is, hogy engem még nem osztottak be és fogalmam sincs melyik ház lenne az enyém. Hirtelen fel is merül bennem a kérdés, hogy vajon hová fogok kerülni. Az Ilvermorny-ban a Szarvas-kígyó volt az otthonom. Ő az észt preferálta.. Akkor talán itt Hollóhátas leszek? Akkor Bennel kerülnék egy házba! Mielőtt azonban rázsongnék a gondolatra, leállítom magamat. Gondolatban még vissza kalandozok afelé, hogy majd írnom kell az Amerikában maradt barátaimnak. Olyan furcsa, hogy ki tudja mikor fogok velük találkozni újra. Még elég friss minden, ahogy az is, hogy most újra itt lehetek. Kicsit káosz van odabent, de azt legalább biztosan állíthatom, hogy mindenütt otthon vagyok immár! - A kártyabolt zseniális lenne! - jegyzem meg és egy kacsintással, csettintek. Adom az ötletet! Tényleg cool lenne! Ben szüleinek a munkája mindig is lenyűgözött. A kíváncsiságom miatt világ életemben vonzott az anatómia, és boldogan hallgattam az anyja bizarabbnál bizarabb történeteit amit néha mesélt, de tény, tutira nem csinálnám az ő munkáját! Gina önleírására kibukik belőlem egy rövid csilingelő kacagás. 9]]- Igazán epikus felmenőid lehettek, ha ez lett a végeredmény! -[/i] arra, hogy inkább átok, mint áldás, együttérzően biccentek - Mindig meg van a maga haszna, ezt tartsd szem előtt! - és ezt komolyan is gondolom. Az ilyen emberek, ha ki tudják használni ezt az adottságukat és olyan pozícióba jutnak, elég szépen kamatoztathatják is. Megérkezünk, kiszállunk, Corvus végre hajlandó válaszolni, szófukarabb lett mint volt. De sebaj! Majd felold. - Engem nem zavar ha Gillynek hívsz. - szegem fel az államat egy cinkos mosollyal, aztán egy fél-főhajtást intézek felé. - Ám legyen, gróf úr, akkor a neved innentől legyen Corvus Mercutio Flint! A megszólításod pedig kérésed szerint Corvus. - jelképesen még meg is áldom, aztán odébb állok. Nem sértődtem meg, nem vettem zokon, még ha jól is esett volna, nem követelhetem meg a kivételezést. Nem Amerikában vagyok. Aztán azon kapom magamat, hogy bemutatnak, holott ismerem Ben szüleit. Tényleg jó rég voltam itt! Bár azt valóban nem tudhatják, hogy mióta legutóbb találkoztunk, mégis mit műveltem a tengeren túl. - Daniel! Grace! - pukkedlivel köszöntöm őket és egy széles mosollyal, de itt ki is fut a dolog, amit nem bánok. Grace kérdésére, miszerint Kath udvarol Bennek elvigyorodok de a kis ördögömet, jótékonyan lepöckölöm a vállamról és csöndben maradok. Nem lepődnék meg rajta, ha végül valóban oda futna ki a dolog, hogy Kath hódítja meg Bent. De cuki lenne te jó ég!
Betársulok Ginához, ha már ő maradt lent sütögetni, Ben édesapjával. - Jövök én is! - jelentkezem játékosan és Gina mellé sorolva meglököm kicsit csípővel, de csak úgy szórakozottan ökörködve, mintha túl lendületesen léptem volna mellé és a kistehén súlyom tovább húzott volna. Tény hogy nálam olyan, hogy személyes tér, néha nem létezik. De hát istenem! Majd megszokják, hogy mindenkinek szeretek a nyakában csüngeni! - A kömény pedig megelőzheti a gyomorégést, és ad egy kellemes édeskés jelleget a pikáns vonulathoz. - egészítem ki a vöröske mondatait csak úgy könnyeden, minden közbevágás nélkül. Ha esetleg erre rám nézne, én csak egy mosollyal emelkedett hangon de nem hangosan, fontoskodva megjegyzem. - Konyha tündérek vagyunk. Ez nem vitás!
[You must be registered and logged in to see this image.] Lényegében a beszélgetéseket elengedem a fülem mellett, főleg, mert amikor a kis Benedictnek akartam segíteni még akkor is ronda pillantást kaptam, az pedig egyáltalán nem köt le, hogy az okostojás Accipiternek még is milyen memóriája van. Ugyan az egyenkarkötő valamilyen szinten érdekesen hangzik, főleg, mert a Mardekár színeit viselném és én büszkén viselem ezeket a színeket, de hogy mindenkinek legyen... Látszik rajtam, hogy nem kapdosok az ötlet után, de nem is tiltakozom, inkább csendesen latolgatom és hagyom, hogy ne vonjanak le semmilyen következtetést. Azért érzékelem, hogy lényegében mindenki megbámul engem, ahogy szóba jön az egyenkarkötő. Míg Accipiter meghátrál és nem fog Cory-zgatni, addig a reményeim, hogy Gilly is békén hagyja a témát szertefoszlanak, mikor a szőke lány rákérdez. Csak halkan morgok valamit és elhúzom a számat, aztán meg is érkezünk és ahogy sorban szállnak ki a lányok mindenkit kisegítek, nem csak azt, akivel mondhatni jóban vagyok. Gilly dekoltázsa egy pillanatra mellkason vág, az arcomra valami pírszerű ül ki. Hát igen. A hidegvéremet szeretem megtartani, főleg azért, mert a vékony, világos, szeplős bőrömön nagyon könnyen kiütközik bármiféle zavar. Gyorsan el is hessegetem a dolgot, de azért mikor elengedem a kezét végre válaszolok. - Nagyon megköszönném, ha nem Coryznál. Nem vagyunk már gyerekek, ha akarod akkor én sem hívlak Gilly-nek. - jegyzem meg halkan. Régen se voltam egy olyan nagyon vidám, csivitelős szabadon fogott gyerek, de mára már minden emlékem szertefoszlott a boldog gyerekkorról. Jó, néha nosztalgiázunk Bex-szel egy-két dolgon, de egyértelmű, hogy mindenki elől elzárkózom, és hogy a legbenső gondolataimat és kétségeimet még ő sem ismeri. A szememben már inkább állandó a zárkózottság és a bizalmatlanság, mintsem bármiféle gyerekes pajkosság, ami akkor volt, mikor kis csínytevésekkel szórakoztattuk magunkat. De mindenki más rajtam kívül olyan életvidám tud lenni, tervezgetik a nyarukat, hogy ki kinél fog nyaralni és mennyit, én meg csak… nézek ki a fejemből, és felidézem, hogy milyen sötét leckék várnak rám az oktatóimmal. Fogalmam sincs, hogy milyen levél lapul a zsebemben, de ha a szüleim bármibe be akarják szervezni ezeket a nyílt, barátságos varázslókat, azt hiszem nagyon rossz helyen kopogtatnak. Aki sárvérűeket és alacsonyabbrendű házak tagjait hívja meg és a saját kezével sütöget a grillen pálca vagy házimanó segítsége nélkül az nem tudom miben lenne a hasznukra. Mindegy is. Engem nem nagyon kell bemutatni, csak bólintok Benjamin szavaira, aztán magamat mutatom be egy mondattal és egy kézfogással - már ha nem húsos a keze -, de általában az aranyvérűek úgy is tudják, hogy kik a Flintek. - Én felviszem a holmimat. - jegyzem meg, miután Benjamin anyukája letámadja Benedictet. Fogalmam sincs, hogy én hogyan kezelném a helyzetet, de látszik a másik szeplősön a zavar és miután a legutóbbi mentésemre ronda pillantást kaptam most nem is próbálkozom semmivel, úgy is mellé lőnék. Ugyan mióta McCaine-nek századszorra, akkor pedig már kicsit ingerülten megmondtam, hogy nincs szükségem rá, nem igazán nyit felém, de most a pillantásaim megakadnak rajta. - Velem tartasz, vagy lent maradsz? - kérdezem egyszerűen, mert Accipiter már állást foglalt és gyanítom, hogy Benjamin és Kath se fogja mondat közben otthagyni a szülőket hanem maradnak beszélgetni. Gilly ugyan nem tudom jönne vagy maradna, de amennyit eddig láttam a "mai énjéből" valószínűleg ismerkedne és nem vonulna el. Nincsen sok cuccom, de attól még le szeretném rakni, ráadásul sosem árt egy kis kóborlás ezekben a nagy házakban, sok érdekes dolgot lehet látni, ha a felnőttek nem felügyelik a lépteinket.
Igazából nem gondoltam komolyan, hogy Flintet mostantól Cory-nak hívnám. Inkább csak egy kis játékos évődés volt. A jövőben nem fogom így hívni, hacsak nem bosszant fel valamivel, de nagyon. Nála azt sose tudni. De azért megeresztek felé egy amolyan "Oké, oké. Vettem." biccentést. Aztán Gilly felé fordulok, és amolyan bocsánatkérően tárom szét a karomat. - Sajnálatos módon jelenleg jobban hasonlítok egy arizóniai oszlopkaktusz és egy lexikon bizarr és morbid keresztezésére, mint normális emberi lényre. - jegyzem meg egy önironikus mosollyal, ismét a saját káromra. De ami tény, az tény. - Az. De ez sokszor inkább átok, mint áldás. - válaszolom még, arra hogy fotografikus a memóriám. Aminek tény és való megvannak a maga hátulütői is, amit egyesek elképzelni sem tudnak. Például, hogy azt sem tudod elfelejteni, amit szeretnél. Minden esetre nem fűzök több magyarázatot a dologhoz. Kathe mondatára kicsit zavarban nézek vissza a kisebb háztársra. Bár hogy őszinte legyek valahol mélyen pokoli jól esik ez az invitálás. -Csak ha... ő... nem zavarok... mármint nem akarok felesleges harmadikként útban lenni közted és... ő... ez között a Missy között... - kicsit zavarban hallgatok el. Tényleg nem vagyok jó társasági lény... De azt azért egy vidor mosollyal jutalmazom, hogy Kathe megmutatná a karkötőkészítést. Szerintem ez egy jó közös program lehetne nekünk lányoknak, bár Bennek, és még inkább Corvusnak biztos halál unalmas lenne. Utóbbi pedig nem is vagyok biztos benne, hogy benne lenne abba, hogy tartozzon valakikhez, és ezt a viseletében is kimutassa. Bár ez a tartozni valahova dolog még nekem is elég rázós dolog. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ráerőltethetem magam a többiekre. De végül is ha ők nem bánják nagyon... Egyáltalán nem találom Ben válaszát morbidnak. - Klasz. Talán én is kutató leszek, bár azt nem tudom, mit fogok kutatni... még. - válaszolom enyhe mosollyal, miközben én is kikászálódok a kocsiból. Szerintem tényleg tök klasz foglalkozása van a szüleinek. Az anyukája foglalkozását sem tartom furának, morbidnak, vagy ilyesmi. Inkább csak érdekesnek. Bár amikor Ben bemutat a szüleinek, azt csak egy szégyellős mosollyal jutalmazom... -Üdv... őő.. Gina vagyok... - te hülye. Ezt Ben már mondta egyszer nekik... Nem debilek, hogy ismételgetni kelljen a neved! Csak tudnám mért ilyen kínos ez... Persze amit Kath kap Ben anyukájától még kínosabbá teszi a szituációt, és jelenleg én se sokat segítek... szóval ahogy a tekintetem a sülő húsra téved, és újult ötlettel próbálom menteni a menthetőt... - Segíthetek a húsoknál? Legalább valami hasznom is látnák... és értek a fűszernövényekhez is! A zsálya, oregánó és kakukkfű kifejezetten mennek a sült húsokhoz, és bármely erdőben megtalálhatók, és tudták, hogy még gyógynövények is! - persze, hogy tudták! Ben most mondta, hogy kutatóorvosok! Totál hülyét csinálsz magadból Gina! De legalább átmenetileg Kathről elterelődik a figyelem... Igaz annyira nem vagyok éhes, hogy ne bírnám ki még egy darabig, de tulajdonképp nincs annyi cuccom, amivel érdemes volna bajlódni. Csak egy kis hátizsák. Így épp felmenni se biztos szeretnék... egyenlőre csak itt kint tátom a szám a hatalmas házra... utoljára 6 évesen, akkor láttam ilyen nagy házat amikor... nem érdekes. Piszok nagy ház, és kész. Biztos piszok nagy birtok is tartozik hozzá. Fogalmam sincs mért de mindig szívesebben tartózkodtam idekint, mint odabent...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Tény és való nem viszem a prímet és a megszokotthoz képest most nagy csendben vagyok, de végül is ilyen is kell. Azért kissé kikerekedik a szemem, amikor Gina kiselőadást tart és bár halványan, de végre elmosolyodom, amikor a klubhelyiség átrendezéséről beszél. - Akár hozzánk is lejöhetsz majd Roxmortsba a nyáron. Én ott leszek a... Missynél egész nyáron szinte. - fú nem is tudom, hogyan kellene emlegetnem őt. Azért még sem a nevelőanyám, viszont nem is a nénikém, vagy ilyesmi. A bátyám felesége, azaz özvegye, vajon milyen néven kell őt emlegetni? Na majd megkérdezem! És persze volt róla szó, hogy a nyáron Bennél is töltök egy kis időt, de ha Sasha egész nyáron itt lesz lehet, hogy zavarnék és amúgy se fixáltuk le a dolgot, csak említés szinten volt róla szó. Aztán persze jól esik, hogy mindenki dicséri a karkötőt, az önbizalmam is talán visszatér majd lassan, mert a mosolyom azért szélesedik, hogy Bennek is tetszik és még Gilly is megdicséri a pólómat, amire azért egyelőre csak egy halk "köszi"-t motyogok el, de már azt hiszem az is valami az eddigihez képest. Sasha kérdése végképp kissé kezd visszazökkenteni, ki is húzom végre magamat, már nem próbálok annyira eltűnni az ülésen, mint eddig. - Köszi! Persze szívesen készítek és meg is mutatom hogyan kell. - pillantok itt Ginára, aki ez ügyben érdeklődött. Talán még a végén megint visszatér a lelkesedésem, ha nem is azonnal, de úgy tűnik jó úton járok. Ha esetleg Corvus felém pillanat, akkor azért mégis csak az előbbi szúrós pillantás után kap egy hálás mosolyt, hiszen ő mondta, hogy adjam oda az ajándékot, még ha az elején haragudtam is rá miatta, mert cikinek éreztem a dolgot, de végül úgy fest mégis csak jól sült el. Vajon ő is hordana egy ilyen karkötőt? Nem... azt azért nem hiszem, de talán meg tud lepni ezúttal is. Végül kezet rázok Ben apukájával is és hát kerekedik rendesen a szemem a cseppet sem apró épület láttán. Ebbe a mi házunk sokszorosan beleférne, pedig annak volt egy emelete! Azaz még mindig van, csak hát már teljesen üres, nem is tudom, hogy mi lesz vele. Ha lehozom a cuccaimat Missyhez, akkor nem igen marad ott sok minden csak anya és Belle dolgai és nem hiszem, hogy azokat én el tudnám pakolni valamikor is. - Hello! - bököm ki végül, hiszen hirtelen azt sem tudom hogyan illene köszönni, jó napottal vagy csókolommal, netán simán elég a szia is? Ezek után nem meglepő, ha az édesanyja megjegyzésére finoman szólva is rákvörösbe megy át az arcom és még a kérdés is bent ragad arról, hogy külön szobánk lesz-e, mert ebből úgy fest és akkor csak még inkább meg fogok lepődni, hogy itt ennyi szoba van, de hát a torkomra fagy minden a kérdés hallatán. Ben mesélte, hogy milyenek a szülei, de azért ez... - Öhm... üdv... - bököm ki végül kissé rekedten, hogy azért mégis csak köszönjek az édesanyjának és hát igen szívesebben nézném meg a szobát, mert ez most finoman szólva is kellemetlen szituáció lett, arról nem beszélve, hogy valószínűleg mindenki hallotta!
Vigyorogva pislogok vissza Sashára, ő és én tulajdonképpen egészen hasonlóak vagyunk, a kis kedvencek a családjainkba. Jó, neki azért van három idősebb testvére. Jogos, hogy sosem voltunk túlságosan összeeresztve, kivéve hogy tíz éve még együtt pancsoltunk pucéran a házi medencénkben, de hát arra már ki emlékszik? Akkor még az ő szülei is éltek. Talán a szüleim túlzott vidámsága taszított minket annyira el, hiszen nehéz részvétet tanusítani úgy, hogy mellette tőlünk mindenki olyan életvidám. Na de ez már a múlt, hát miért is hangozna csúcsszuperül, hogy ha együtt töltjük a nyarat? Végülis egész kis árvaház leszünk, hiszen Kathnek is csak Missy van, Sasha meg a tesóira támaszkodhat, anyukám szívesen játsza majd a tyúkanyót. - Biztos hogy nem. Tudod, most is simán megengedték, hogy átgyertek, sőt, Corvus tekintetében még meghívó is ment. Én mozgatom itt a szálakat, na! – Jegyzem meg cinkos mosollyal Kath felé is bólintva, miszerint talán kicsit elkényeztetett vagyok, de hát most legyek önzetlen, és tegyek úgy, mintha ez nem esne kicsit se jól? És talán nem én vagyok a banda esze, vagy karizmatikus vezetője, hiszen nagyjából demokrácia van, de igenis örülök, hogy én láthatom vendégül őket, és fedezhetjük fel újra a birtokot, méghozzá olyan részeit is, ahova én már betojnék, ha egyedül kéne menni. – Nem, kétlem, hogy anyáék annyira imádnának, hogy még a kártyabolt is beleférjen. Tudjátok, nekem is valahol medimágusnak kéne lennem, ez a családi hagyomány. Apa kutatóorvos, különös mágikus kórokat kutat, anya pedig.. khm.. hullákat. Mármint boncol. Ő a Szent mungó patológiai osztályájának főmedimágus boszorkánya. – Hát kissé morbid a válaszom Ginának, de ezzel együtt anya egy szószátyár imádnivaló teremtés, csak hát szeret emberi belek között turkálni. Ezt a példáját tuti nem követném. Elhülök, ahogyan Corvus unszolására Kath átadja az anyándékomat, és talán nem vagyok annyira nyakbaugrós, mint Gilly szokott, de mégis odalépek hozzá, és magamhoz húzom, amolyan havarkodós váll lapogatással, de mégis nyomok egy puszit az arcára bónuszként. – Köszi! És miért lenne béna? Te csináltad, nagy becsben fogom tartani. De jó ötlet, gyárthatnál ilyet a többieknek is, ha van hozzá kedved. – Áll meg a pillantásom Corvuson, vajon ő felvállalná, hogy valami összeköt minket? Kiszállunk a kocsiból, szerencsére lemaradok Gilly villantásáról, azért én még nem tartok ott agyban, aztán libasort intve magam mögé odajárulunk apa elé, ahol mindenkiről mondok két mondatot, mint azokban a különös valóságshow-kban szokás, amiket Ethel nénikém nézett a mugli tévében. Mint hogy Gilly versenytáncol, és szereti az áfonyát. Apa kezet ráz mindenkivel, még a lányokkal is, derűs-huncut tekintetéből nem az süt, hogy ő milyen fontos ember amúgy a munkájában. – Szervusztok. Hívjatok csak Danielnek, a feleségem Grace. Folyamatosan sülnek a husok, aki éhes, az miután felvitte a szobájába a holmiját, visszajöhet. Aki meg nagyon éhes, az már most is maradhat. Jól telt az utatok? – Kérdezi körbepillantva, és már anya is jön a távolból, aki elég odaszaladok, és úgy vetem a nyakába magamat, mintha nem húsz perce váltunk volna el. – Ők a barátaim, és nézd milyen állat jó karkötőt karkötőt csinált nekem Kathie..! – Ám nem a karkötőt mutogatom, hanem Kathet húzom magam mellé, akinek anya barackot nyom a fejére. – De szép kicsim, hát te udvarolsz Benjaminnak? – Anyaaa! Hülyeségeket beszélsz! – Nevetgélek zavartan, hát ez tipikus, ami a szívén, az a száján. Inkább elhúzom a vöröskét onnan, hogy legalább tűzzünk el a szobáját megmutatva. – Bocsi-bocsi, lökött!
Nem áll szándékomban kitulajdonítani magamnak Gillt, elvégre tudom jól, hogy a többieket is meg kell ismernie, ha már Ben meghívta a Morgan-birtokra. Elvégre, egy kis ideig össze lesz zárva velük, így némi előnyt jelent számára, ha már most beleveti magát a barátkozásba. Régebben nem volt túl népszerű a kinézete miatt, de most, hogy így kicsinosodott, talán némi előnyre tett szert az ismerkedés terén. A magam részéről egyáltalán nem tartom túl fair dolognak azt, ha valakit csak a kinézete alapján ítélnek meg, de a világ már csak ilyen felszínes, be kell látnom magamban. Gillynek azonban sikerült alkalmazkodnia, ennek pedig kifejezetten örülök. Ha azt vesszük, most már tényleg igazán népszerű lesz, amint elkezdődik a tanév. Az én kis duci barátnőm! - Hát én ööö... - nyögöm ki zavartan, elvégre kissé kellemetlen számomra a hirtelen kialakult helyzet, hiszen Ben és én még soha életünkben nem töltöttünk pár óránál többet egymás társaságában. A rokonság igen közeli, hiszen ő az unokatestvérem, de a család anyuék halála után némileg szétesett, Nick és Sera pedig valamilyen okból kifolyólag nem ápolták tovább a kapcsolatot. Nem mintha hibáztatnám őket, hiszen sok más dolguk volt akkoriban. Én viszont már elég nagynak érzem magam ahhoz, hogy egyedül vegyem kézbe a dolgokat. - Nagyon örülnék neki, de tényleg csak abban az esetben, ha ez a szüleidnek se jelent gondot – folytatom a hirtelen megakadt mondatot. Jól tudom, hogy Benék kúriája hatalmas és jóformán nehéz lenne ott bárkit is zavarni, de én már csak ilyen vagyok. Mindig azon agyalok, kinek miként lenne a legkényelmesebb. Pár perc múltán már én is a kocsiban ülök, majd igyekszem úgy elhelyezkedni, hogy ne legyen a kelleténél kényelmetlenebb ez a kis út sem. Nem igazán volt alkalmam hozzászokni a mugli járművekhez, kevesen utaztam még életem során, de azt magamban el kell ismernem, hogy még ők is értenek az ilyesmihez. A mágusok egyszerűen leragadtak a középkorban, ha az utazási módokat vesszük. A hoppanálás és a kandallóban való utazás némileg modern keletű találmány, de ezeken kívül nem sok újat tudunk felmutatni. - Ajándék? - kapom fel zavartan a fejem Kath szavait hallva, majd ismét hirtelen pír önti el az arcomat. Nagy gáz, ha én nem hoztam semmit? Istenem, de szégyellem magam! Ben persze bizonygatja, hogy nem kér semmit, de az arca láttán még jobban elszégyellem magam. Olyan lelkes, én pedig üres kézzel állítok be... Jó, a szüleinek hoztam egy több száz éves, hordóban érlelt borfajtát, ami elég nemesi ital, de Benre csak futólag gondoltam. Úgy voltam vele, hogy számára ráérek később ajándékot venni. Én is kissé előrehajolok, hogy megnézzem magamnak a dolgot, ami kissé talán pofátlanság, de a kíváncsiság nagy úr. - De szép! - szólalok meg én is csillogó tekintettel, amikor megpillantom a Kath által készített karkötőt. Nem volt drága, de pont ez benne a legjobb. Talán a többiek nem is gondolnák, de még minket, gazdagokat is lázba hoznak az egyszerű dolgok. Elvégre, számunkra pont azok a különlegesek. - Tudnál ilyet nekem is készíteni? Sőt, ha azt vesszük, lehetne egy csoportos-jelkép is – lendülök bele a dologba hirtelen. - Mint egy kitűző vagy hasonló. Mindenkinek lenne egy a saját háza színeivel... Itt azért észbe kapok és gyorsan elharapom a mondatot, hiszen ez már tényleg bunkóság részemről, elvégre ez a karkötő Bennek készült és ő talán szeretné, ha egyedi lenne, ahogy nyilván Kath is. Ráadásul, az ilyesmiben Corvus tuti nem lenne benne, hiszen ő már eleve elzárkózik a hasonló dolgoktól, lévén nem igazán csapatjátékos. Elhallgatok hát és csendben figyelem, ahogy a kocsi a kúria közelébe gördül, ahol már mindenki szorgalmasan ténykedik, én pedig felismerem Ben apját a grilleknél. Kissé szokatlan számomra így látni, hiszen eddig mindig elegánsan jelent meg, amikor hozzájuk mentünk. - Nahát Ben, az ott apukád? - teszem fel kíváncsian a kérdést, amint a kocsi lassítani kezd.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A szörnyeteg lehellete - A tekergők a Morgan birtokon 2018-07-02, 22:45
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Hát igen, a haj szerencsére vissza nő! Ez a legjobb tulajdonsága de komolyan. Arra, hogy megdicsér, pukkedlizek Sashanak egyet boldogat, amolyan, "ohh köszi tudom" fejjel. - Ki is nőttem és táncolok! - felelem kacéran. Aztán Sasha tovább sodródik, de nem bánom, annyi érdekes ember van itt, hogy épp nem érdekel ki mellé sodródok, mindenkivel bratyizok kicsit. Az ajándékra én is ráállok mint mikor egy róka fürkészi a levadászandó tücsköt. Mikor meglátom, hogy mi az fülig érő szájjal szólalok fel. - Ó te jó ég! A kézzel készített ajándékokhoz nem ér fel semmi! - és ezt komolyan is gondolom! Hiszen tényleg! Az ilyesmikben mindig benne vagyunk mi is, és az is akinek készítjük. És ez csodálatos. Aztán vissza vonulót fújok, mielőtt ennél is jobban bele mászom a dologba, holott voltaképp felmagasztalásnak szántam a megnyilvánulásomat. - És Kathe! Imádom a pólódat! - mutatok rá és kacsintok is egyet. Régebben nekem is volt egy hasonló. Azt is nagyon szerettem. Azon hogy Gina ledarál egy fél madárhatározót, csak pislogok egy jó sort, oké erre nem számítottam. - Nem kell több adat! Elég ha... ömm... beszélgetünk. Mint két ember. Nem mint két könyv. Mit szólsz? - vetem fel gyorsan, majd folytatom azzal amit voltaképp mondani akarok - Fogadjunk hogy fotografikus memóriád van! - nem is lehetne más ilyen bemutató után. Aztán jön a hirtelen hangulat váltás. Nem kerüli ám el a figyelmemet. Meg a múlt idő sem. Mielőtt reagálhatnék rá, azonban hopp mintha szerte foszlott volna, zsonglőrködni kezd. Nem fogok faggatózni. Azt hiszem nem akarok ingoványra tévedni. Egyenlőre nem ismerjük egymást annyira, hogy látva az első reakciót mélyebben bele kérdezzek.
Arra, hogy Corvus kikéri, ne Coryzzák hírtelen fordulok feléje és megszeppent kiskutya szemekkel meredek rá. Aztán incselkedőre fogom és felteszem a kérdést - Azért nekem szabad ugye? - igyekszek illedelmes hangélt megütni, pedig nagyon bujkál bennem egy kaján kis hülyeség. Szeretném ha én lehetnék az aki kivételt képez Corvus névszabálya alól! Ez úgy süt rólam. Néha azért majd hívom Corvusnak is. És lám lám lám már meg is érkezünk! És a kőszívű ficsúr, aki amúgy egy imádni való srác, előre is lép és nyitja az ajtót! Az utolsók között távozok, egyik kezemmel, a rövid szoknyámat fogom le a fenekem alatt a combomnál, azért akik még a kocsiban vannak nem akarok villantani nekik. Másik kezemet már nyújtom is Corvusnak, hogy segítsen elő kászálódnom, aminek következtében a fiú, tökéletes belátást nyer a dekoltázsomba.. Upsz!.. A limuzinból kibukkanva nyújtózom egyet, majd olyan szuperhősnős büszke pózban megállapodva, megpihentetem a tekintetemet a jó öreg Morgan kastélyon. A jó öreg angol kúriák!
[You must be registered and logged in to see this image.] Engem is teljesen megdöbbent, hogy Gilly mennyire megváltozott, elképesztően néz ki, az alakja, a magabiztossága, lényegében ragyog és a többi lány szenvedhet az árnyékában. Nem vagyok az az érzelgős fajta, egyedül Benedict nyomorát veszem észre, ahogy a háttérbe vonul, pedig a többiek is valószínűleg meg vannak illetődve. Az a téma, hogy hogyan fogyott le és hogy tartja a súlyát egyáltalán nem érdekel, így inkább átfülelek Morgan és McCaine közötti beszélgetésre. Az ő szülei is azt akarják, hogy ő legyen a "trónörökös", ahogy minden aranyvérű családban, de az, hogy ő ezt nem akarja és inkább kártyaboltot nyitna... eléggé fontos információ. Én is van, hogy kicsit soknak találom az elvárásokat, de még sosem gondoltam arra, hogy egyszerűen hátat fordítsak minden taníttatásomnak és elmenjek nem is tudom... kviddicsezni versenyszerűen. Eszegetek, sosem voltam kimondottan szószátyár, ha éppen nem valami parázsvita folyik, az egyetlen beszólásom Accipiter felé pedig tévútra fut, amikor a lány visszafordítja a béna becézések fegyverét. - Akkor maradjunk is ebben. A megnevezésem semmi esetre sem Cory. - visszhangzom a mondatot, átfordítva az értelmét arra, hogy nem akarom többet ezt az ő szájából hallani. Igazából Gilly szájából se, de ha neki mondanám, akkor tuti azonnal elkezdene értetlenkedni és csak még többet beszélnénk erről, szóval őt majd külön rendezem le. Corvus Flint, a sárvérűek réme, a tüskés, rosszindulatú srác, akit a gyerekkori barátja ölelget és Cory-zgatja. Na ne. Accipiterből kitörik a madárhatározó, amire csak megforgatom a szemem, igazából ilyen szinten egyetlen egy varázstalan lény sem érdekel, hiába vagyok jó legendás lények ismeretéből, most szarkák farkhosszáról beszél. Még egy kesernyés mosolyt is kapok, amikor Gilly rákérdez az apjára, aztán már csak szemforgatva nézek el róluk, ezúttal Benedictre és Morganre, hiszen azért kíváncsi vagyok az ajándékra és a reakcióra is. És mit kapok? Ráfut a tekintetem a kis griffendélesre, erre most meg ő küld halálsugarakat a tekintetével. Nem értem az embereket, tuti, hogy Benjamin ennek örülni fog, mindennek örül, mit kell ezen nyűglődni, és akkor még én vagyok a rossz, hogy felhoztam? Csak vállat vonok és felsóhajtok, hátrébb húzódva a székben, kicsit beletörődve, hogy úgy se fogok tudni olyannal előállni, hogy ne én legyek a fekete bárány és minden jó elrontója. Mikor beérünk a figyelmemet már nem is a kocsin belülre fordítom, hanem ki, egészen pontosan az idősebb Morgant nézem, ahogy szabad kézzel pakolja fel a húsokat. Nem a cseléd, nem a házimanó, de még csak nem is mágiát használva, a két kezével. El se tudom képzelni, hogy az én apám valaha ilyet csináljon. Ha végül lelassul a kocsi felállok és elsőként nyúlok a limuzin ajtajának kilincséért, nincsen kedvem megvárni, míg a sofőr nyitja ki nekünk. Kinyitom és az ajtó mellé állva a lányokat kisegítem a kocsiból, már aki elfogadja ezt a gesztust. Valahol a sötét praktikák és az irányításmánia alatt az etikettre is oktattak a szüleim, nem csak arra, hogy hogyan kövessem Voldemort nyomdokait. Mikor Gilly-hez kerül a sor újra kicsit megakad a tekintetem a csinos alakján és bájos arcán, ami öt évvel ezelőtt egyáltalán nem ilyen volt, de gyorsan tovább fordítom a tekintetem Mr. Morgan felé.
Nem igazán tudom milyen lehet, ha valakire a családja helyez nyomást, és elvárásokat. Én nem emlékszem ilyesmire. Az apám azt mondogatta, hogy mindegy, hogy mihez kezdünk az életben, a lényeg, hogy az boldoggá tegyen. Aztán pedig senki nem volt, aki bármit is elvárt volna tőlem... na jó az utóbbi időben Piton, és Mercutio... de az valahogy mégis más. - Akkor nyiss egy kártyaboltot. Mindegy mit csinálsz felnőttként, a lényeg, hogy téged boldoggá tegyen. - javasolom egy enyhe mosollyal Ben felé. Bár lehet ezt könnyebb így kívülről nekem mondani, mint neki megtenni. Hiszen mégis a családja, és lehet hogy a családi elvárások az ilyen környezetben fontosabbak, annál, minthogy szeresd a hívatásod? - Különben mivel is foglalkozik a családod? - rájöttem, hogy semmit nem tudok igazából Ben családjáról. Nem mintha nem érdekelne, egyszerűen csak sosem beszéltünk róluk...
- Semmi esetre sem Cory. - fordulok a másik srác felé egy már-már szemtelen vigyorral. Nem igazán vettem komolyan a beszólását. Inkább csak valamiféle játékos évődésnek. - Én különben sem csipogok. Tényeket, és adatokat közlök. És ime, néhány tény:- azzal a szőke ufóhoz, és nem kevésbé jó kedélyűen kezdek hozzá beszélni. Ő még nem tanulta, meg hogy jobb, ha előttem madarakat nem emleget, hacsak nem minden vágya végig hallgatni egy madárhatározót. - Pica pica. Azaz szarka. A Verébalakúak azaz Passeriformes rendbe, azon belül a Varjúfélék Corvidae családjába tartozik. Küllemét tekintve teste kb. 40-45 centiméter, farokhossza körülbelül 20-22 centiméter, szárnyfesztávolsága 60 centiméter és testtömege 200-250 gramm. Mindkét nemnek fekete-fehér tollazata és hosszú, ék alakú szárnya van. A szarka bokrokkal és fákkal tarkított kultúrtájak, facsoportok és bozótosok, parkok lakója. Táplálkozáskor több madár is összegyűlhet. A szarka mindenevő, a magoktól és rovaroktól kezdve tojásokig, madárfiókákig, dögökig mindent megeszik, néha nagyobb emlősöket tisztít meg az élősködőktől. A szarka egyéves korában lesz ivarérett. A szarkapár élethosszig tartó monogám párkapcsolatban él, és nem túl szigorú teleken kitart a költőterületén. A párzási időszak áprilistól júniusig tart. A fészekalj általában 5-7 halványkék vagy zöld, barna pettyes tojásból áll. A szarka képes felismerni a tükörképét, ami fejlett éntudatra és magas intelligenciára utal. - sajnálom, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne bújjon ki belőlem az okostojás. Újfent. Le kéne már vetkőznöm ezt a rossz szokásom, de nem megy. De aztán Gilli újabb kérdéseire érezhetően feszülök meg, Mereven dőlök előre, és támasztom meg a könyökeim a térdeimen. Kell néhány pillanat, amíg végül magam elé meredve válaszolok. - Nagyon régen. Egy másik életben.- mondom csendesen az íjászkodásra. - Volt. - helyesbítek csendes komorsággal, és tőlem szokatlan tömörséggel a természetvédelmi újságíró kérdésére. Nem sértődöm meg. Nem tudhatta, hogy olyasmibe trafál bele, amiről legkevésbé szeretnék vele beszélgetni. Azért megeresztek Corvus felé egy kesernyés mosollyal egy amolyan "Látod. És te nem hittél nekem." tekintetet. Tulajdonképpen nincs benne szemrehányás. Nem várhatom tőle, hogy minden szavamat feltétel nélkül elhiggye. Inkább csak valami mély keserűség. De alig egy másodperc múlva hangosan, vigyorogva próbálok terelni. Nem hiányzik, hogy én legyek az ünneprontó vészmadár.
- De képzeljétek jó hír is van! Maradok a kastélyban egész nyáron! Eljátszhatom magamban Rapunzelt a torony magányos hercegnőjét! Hé Kath! Lehet rá se ismersz majd szeptemberben a klubhelyiségünkre, mert unalmamban átrendezem. Feldobom majd valamivel a dizaint! Nem nagyszerű? -próbálok idétlenkedve viccelni a saját káromra valamivel, ami tulajdonképp nem is vicces. De mivel épp kikaptam 3 csokigolyót egy tálból, és azokat dobálom mint valami mutatványos talán elég nehéz lesz komolyan venni, ahhoz, hogy a többiek mélyebben is belegondoljanak a dologba. Hiszen, ha már nincs hova hazamenni az nem túl jó érzés. De talán nem soká ez is megváltozik. Mostanában olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy alig tudom követni.
Aztán előkerül Kath ajándéka. Visszadobom a csokigolyókat a tálba, ahonnan elvettem, és Kath válla fölött megnézem magamnak a csomozótt karkötőt. - Fűű. Ez tök klassz. Megtanítasz engem is ilyet csinálni? - kérdezem vigyorogva. Igazából azért, hogy ne érezze olyan cikinek a dolgot egy ilyen gazdag környezetben. Az ő ajándéka attól értékes, hogy maga készítette saját kezűleg. És ez megfizethetetlenné teszi. Én megtanultam, hogy a csillogás, és gazdagság vajmi keveset jelent önmagába. Ezért még ha időnkét tátom is a számat, azért mégsem érzem magam annyira cikinek, mint ő. Bár tény, hogy mi ketten vagyunk az utolsók akik ide illenek.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Tényleg látványosan elhalkulok és csak távolról figyelem az új lányt, akire tényleg igen találó Gina megnevezése és amikor kiderül, hogy még egy húga is van. Ugye ő nem jön? Ha egy kicsit is hasonlítanak, akkor biztos, hogy végképp elveszettnek érezném magamat a hozzájuk képes slampos kinézetemmel, annak ellenére, hogy eddig milyen nagy volt a lelkesedésem. Jelenleg kezd elhatalmasodni rajtam az a rossz érzés, hogy totál kilógok a sorból. Gina is, de úgy fest, hogy ő valahogy ezt nem így éli meg. Lássuk be itt a többség aranyvérű családból származik, gazdag szülőkkel, nagy házból, meg ilyen limuzinokkal furikáznak és inasaik vannak, meg saját házimanóik, én meg... Most aztán igazán rém cikinek érzem a kis rövid nadrágomat, a sport cipőmet, meg a hülye dinnye mintás pólót. Totál kellemetlen az egész még ha butaság is hogy így gondolom, hiszen mindig is ilyen voltam és Ben sosem éreztette, hogy kellemetlen lenne neki a társaságom. Na, de mi van ha csak nem akart megbántani és ő ehhez van hozzászokva? Ezek után nem csoda, ha a kocsiban se kérek semmit, inkább maradnék az ablakon nézelődésnél, de úgy fest, hogy túlságosan látványos a hirtelen hallgatás részemről, hiszen Corvus rám irányítja a figyelmet, vagy legalábbis Benét, mert úgy tűnik, hogy az új lány Ginát foglalja le, Sasha pedig mintha szintén a szőkeséget nézegetné meg-meg állva, pedig ő ismeri és mintha még jóban is lennének. Én pedig ezúttal zavartan pillantok Benre magamhoz ölelve a kopott hátizsákot. Régi már, de szeretem, főleg mert emlékeztet a húgomra és mert együtt dekoráltuk ki anno festékkel, meg persze kitűzőkkel. Jó eséllyel csak akkor fogok megválni tőle, ha már minimum atomjaira hullott és lehetetlen megjavítani, de attól még nem egy csili-vili retikül. - Hogy én? - Ben mellém csusszan, én pedig lesütöm a pillantásomat, de most még cikibb lenne, ha azt mondanám nem hoztam semmit és úgy próbálnám megúszni a dolgot. Tuti, hogy a szőkeség is hozott valamit, valami méregdrága ajándékot, vagy valami nagyon csili-vilit... így ez megint csak ciki lesz majd a végén igaz? - Oh ez... nem nagy cucc, meg elég béna is, csak gondoltam... - na nem gyilkos, de azért morcos pillantást vetek Corvusra. Én jó eséllyel el is odáztam volna inkább a dolgot, mint hogy még azt is megvillantsam milyen béna cuccot tudok hozni, ami egy ilyen gazdag környezetbe baromira nem illik be. Végül csak beletúrok a táskámba és egy kis saját készítésű papírdobozka kerül elő, amiben egyszerű csomózott karkötő van. Fiús színekben persze, Hollóhátas mintázattal. Kicsit itt-ott girbe-gurba és cseppet sem tökéletes és persze totál nem is illik most ide, ahol minden olyan... drága és különleges.
Határozottan örülök, hogy Corvus nem csak a meghívásomat fogadta el, hanem most még abba is belemegy, hogy legalább a keresztnevemen szólítson. A Benjamin teljesen jó, én sem fogom őt Coryzni. Eddig is reméltem, hogy majd egyszer a csapatunk tagja lesz, hiszen én látom rajta, hogy gyakran csak a mardekáros divat szerint genyózik másokkal, vagy éppen velünk, de igenis megvan benne az a társasági szellem, ami miatt akár hozzánk is csapódhat. – Köszönöm, örülök, hogy eljöttél. Bízom benne, hogy jól érzed majd magadat. – Rázom meg a kezét, miközben meglepődve figyelem, hogy milyen hatással van Gilly érkezése a lányokra. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon máris lesz jelentősége annak, hogy ki hogy néz ki, de ha belegondolok, Kathrine zavara már Wininél is felmerült, Gina meg legutóbb feltárta, hogy mennyire egyedül érzi magát. Hihetetlen, de a lányok állandóan problémáznak valamin. Én túl régóta ismerem Gillyt, hogy egy elismerő pillantáson kívül nagyon leessen az állam, tény, hogy magához képest szembetűnő a változás, de valahogy ő nekem mindig amolyan póthugi volt, ha már én egyke vagyok, úgyhogy én mindig a dundi, de vicces kislányt fogom látni benne, bármennyire is darázsderekat szeretne. - Köszi. Attól félek, hogy apa máris olyan felelősséget akar a nyakamba vanni, hogy csak na! Merthogy majd nekem kell átvennem a családi vállalkozást, pedig én kártyaboltot akarnék nyitni. – Csipogom kissé nyafogós hangon Ginának, de hát messze van még, hogy kijárom a Roxfortot, és bár nem néztem ki a szimbolisztikán kívül más szakot, de lehet, hogy majd maradok az egyetemen időhúzásként, hiszen Ginán kívül talán már mindenkinek kész tervei vannak a pályájukat illetően. Ginát pedig majd megtámogatom én, ha az általa bontott ultraritka lapot megforgatom, és ebből összehozhatjuk a tandíját. Ahogyan elindulunk Sashával a limuzin felé, a vállam felett észreveszem, hogy Kathrine kissé lemarad, láthatóan rosszkedvű, szinte magába roskadva tekintget Gilly felé. Megintcsak nem értem a dolgot, de mivel most Sasha kérdezne, természetesen nem szakadok ketté. - Oh, persze, nagyon örülnék neki. A többiek csak pár napra maradnak, de mit szólnál hozzá, ha eleve nem vendégszobát kapnál, hanem egyet azok közül, amit azoknak tartunk fent, ha valaki rokon jön? – Az persze jobban felszereltebb, több a szekrény, és a házimanók is lelkiismeretesebben takarítják. Remélem, hogy ezzel fellelkesítettem őt, hiszen Sasha is egyike azoknak a lányoknak a környezetemben, aki kissé lelkibeteg, és mindentől elmegy a kedve. Ám hiába kínálgatom a sütiket, úgy fest, a legtöbben még nem a csipegetéssel kezdenék. Ám felkapom a fejemet Corvus szavaira, így amikor beülünk a limóba, egyből Kath mellé csusszanok. – Ajándék? Tudod, hogy nekem nincsenek olyan elvárásaim, hogy nem illik üres kézzel jönni, de mit hoztál? – Kérdezem fülig érő vigyorral, miközben elindulunk. Pár perc csak az út, s hamarosan feltűnik a birtok, ami egy kastélyhoz hasonlatos épületegyüttes. Előtte gigászi kert, amelyen fehér murvával felszórt ösvények kacskaringóznak. A főbejárat előtt szép tágas udvar, amelyen éppen piros-kék-fehér színekben pompázó sátrak vannak felverve, tucatnyi cseléd foglalatoskodik azzal, hogy az apámnak segítsen, aki láthatóan magára vállalta a konyhafőnök szerepét, könyékig felgyűrt ingben rakosgatja grillrácsokra a husokat. Lassacskán begurul az autónk a közelbe.
Alig vagyok képes levenni a tekintetem Gillről, hiszen annyira más lett... Régebben szinte gurult a tengerparton, most pedig annyira lehengerlő minden mozdulata, mintha egy született topmodellé vált volna Amerikában. Ehhez pedig természetesen az a külső is társul, amit időközben kialakított magának. Esetleg csak a gének tették volna? Fenébe, miért nem küldött egyetlen képet sem a levelei mellé? Akadtak ugyan fotói, de arról még mindig ugyanaz a lány integetett vissza, akitől elváltam annak idején. Vagy meglepetésnek szánta volna? Kíváncsi volt arra, milyen képet vágunk, amikor megpillantjuk élőben? Nem mintha tudtam volna, hogy Bent és Corvust is ismeri... Mindenesetre, örülök a viszontlátásnak, engem aztán soha életemben nem zavartak a plusz kilói, de most aztán mindenkit lehengerel. - Ó, hát... visszanőtt – jegyzem meg végül egy mosoly kíséretében, hiszen igenis emlékszem én arra a nyárra, de még mennyire, hogy emlékszem! Hogy mi mennyire nem jöttünk ki egymással! Én állandóan a súlyával szekáltam, fogalmam sincs, mi ütött akkor és ott belém, de egyszerűen kénytelen voltam megállni, hogy ne hozzam fel számára a dolgot. Védelmemre szóljon, hogy ő sem fogadott földöntúli örömmel és a mostanihoz hasonló ölelgetéssel, habár nem is ismertük egymást. Szerencsére azonban pár nap bőven elég volt arra, hogy végül barátságot kössünk. - De láthatóan ez a legkisebb dolog, ami változott mostanában... Istenem, gyönyörű vagy! - ámulok el ismét, miközben hátrébb lépek és tetőtől-talpig végigmérem a szőkeséget. És még én hittem, hogy kezdek nőiesedni. Nekem nincsenek ekkora melleim, még nem is sminkelem magam, az arcom pedig ugyanolyan babapofi, mint régebben volt. Ha jobban belegondolok, tényleg úgy nézhetek ki ebben a ruhában, mint egy doboz desszert, de jelenleg nem tudok mit tenni ellene. Hogy én mennyire irigylem Gillt! - Mi a titkod? - pislogok ártatlanul. - Napi három óra edzés és szigorú diéta? Vagy egyszerűen csak kinőtted a babahájat? Hamarosan azonban átadom a terepet a többieknek, elvégre nem szeretném teljes mértékben kitulajdonítani a barátnőmet, habár legszívesebben egész nap a nyakában lógnék és csacsognék vele. Hiszen olyan rég nem láttam! Gillt azonban felváltja Ben, én pedig mellette lépkedve ámuldozok továbbra is magamban. - Tessék? - pillantok kissé értetlenül az unokatestvéremre, majd amikor észbe kapok a kérdés tárgyát illetően, szinte teljesen elönti arcomat a hirtelen jött pír. - Hát én... ööö... - hebegek-habogok, hiszen fogalmam sincs arról, miként adjam elő a kérésemet. Nyilvánvalóan meglepné a fiút, de tényleg eszembe jutott, hogy nem kellene ismét hagyni, hogy a süllyesztőbe kerüljön a rokonságunk. Összeszedem hát minden bátorságom, majd gyorsan folytatom, még mielőtt meggondolnám magam: - Azt szerettem volna kérdezni, hogy esetleg nem-e zavarnék, ha egész nyáron maradnék – fixírozom kitartóan a földet, miközben a limuzin felé lépkedünk. - Mármint, nem gond, ha nemet mondasz, megértem, ez csak egy ötlet volt – szólalok meg gyorsan, még mielőtt Ben bármit is reagálhatna minderre, végül villámsebességgel becsusszanok a limuzinba. Engem nem lep meg a dolog, hozzászoktam a gazdagsághoz, habár azért mi nem járunk ilyesmivel, de kinek mi, ugyebár. - Nem kérek semmit, köszönöm – csóválom meg a fejem a kínálgatás hallatán, miközben tekintetem ismét Gillen állapodik meg. Képtelen vagyok betelni a látványával, miközben magamban arra gondolok, milyen jó lenne úgy kinézni, ahogy ő.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A szörnyeteg lehellete - A tekergők a Morgan birtokon 2018-06-21, 15:24
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Sasha nyakából a többiekébe is bele ugrok. Már akiket előzményesen ismertem. A másik szöszkének csinálok egy tipikus cicás csuklómozdulatot. - Majd elmesélek mindent! Előbb tirátok vagyok kíváncsi! - szögezem le egy mosollyal és megigazgatom Sasha pár tincsét az arca körül - Szép hosszú lett a hajad! - jótékonyan nem említem fel, hogy azon a bizonyos nyaraláson első napokban véletlen lángra lobbantottam egy két tincsét mert úgy gondolta vicces a mérleg szerepét játszani.... Na sebaj utána én is megkaptam a revans-t egy fürdőruha baleset kíséretében. Talán emiatt is döntöttem úgy, hogy rászolgált az esélyre. Egy kacsintással tovább állok és szedem a következő áldozatomat. Név szerint Bent... és Corvust. A kérdésre, miszerint ismerjük-e egymást, Cory válaszol én meg csak vadul bólintok egyet. Majd Corvushoz fordulok egy kacérkodó mosollyal. - Haza költöztünk. A RAVASZT a Roxfortban szeretném letenni, mert itt van utána lehetőség egyetemre. Úgyhogy szeptemberben a kicsikkel én is beülök a Süveg alá! - csivitelem lelkesen a húgomat érintő kérdésre csak szemet forgatok. - Otthon. Mármint ő is itt van Írországban. Tudod hogy mindig olyan fura volt melletted. Nem mert jönni. - persze azért imádom azt a libát, csak hát na, ha Coryról van szó totál flúgos. Szusszantok, és a többi csajszihoz fordulok. Kath zavara nekem sem kerüli el a figyelmem és csak most gondolok bele, lehet hogy sokkal fiatalabb tőlem! Barátságosan gesztikulálok, ugyanazzal a cicás csuklómozdulattal Kath felé is. - Ahh majd megszoksz, egy kicsit néha lehengerlő tudok lenni, de szólj rám bátran, majd lehűtöm magamat! - mosollyal az arcomon dobok egyet szőke hajzuhatagomon és igyekszem a szavamhoz hűen hűvösebbre tenni magamat. Nem szeretem ha valaki elnyomva érzi magát, az oké, hogy tökéletes vagyok, de ez miért ne adathatott volna meg másnak is? Helyes lányka és Ben leveleiből bizakodó vagyok. Aztán a vöröske is bemutatkozik és pillanatra arcomra fagy a mosoly. Amolyan "lám lám csak nem emberemre akadtam?" módon. Kétszer annyira végigmérem. Corvus igyekszik kisegíteni, ami rendes tőle. De azóta növesztettem bőrt az arcomra és gerincet ebbe a formás testbe. - Igazából vöröskének hívtalak volna... vagy a neveden. - teszem hozzá mintegy totál mellékesnek tűnő opciót. - Accipiter.. hmm nekem odahaza egy Pica pica-m volt. - azt inkább vissza nyelem, hogy a karvalyok nehezebben kezelhetőek, de a betanításuktól ez nem rettentene el... Közben elérjük a limuzint, végülis a minisztériumiak is kocsival járnak, bár nem lioval. Bevetődök Corvussal szembe Gina mellé. Nem szánt szándék, így jött ki. Cory szavaira eszembe jut, hogy én is hoztam ám köszöntő ajándékot, de eszembe jut Katherine és vagyok olyan jó fej és nem fosztom meg a pillanatától. A süteményekre kiéhezett sóvárgással tekintek, különösen egy olyanra, ami már látványra is tocsog a csokiban. Mély drámai halk sóhajt ejtek meg. - Milyen kár, hogy én ilyeneket nem ehetek... - szomorkás arcot vágok egy pillanatra aztán egy vigyorral hozzá teszem - Még a végén vissza hoppanálnak a kilóim! - és inkább gyorsan magamhoz veszek valami gyümölcslevet. Tekintetem Gina alkarvédőjére téved. - Csak nem szeretsz íjászkodni? - aztán még kibukik belőlem. - Amúgy neked nincs véletlenül egy természetbúvár... őő... rokonod? Olyan aki természetvédelmi területekről írt cikket? A nagybátyám előszeretettel látogatta azokat a helyeket, remek pálca fákra lelt mindig.
[You must be registered and logged in to see this image.] Többnyire csendes voltam végig a vonaton, de ha egyenesen hozzám beszéltek nem ignoráltam senkit, hiszen nem áll szándékomban bunkónak lenni, legalább is most nem. Van, amikor persze én vagyok az ördög ügyvédje és mindenbe belekötök, illetve talán egy kicsit ki is vetítettem a frusztrációmat akkor, amikor durván bántam a társaimmal, de most… A gondjaim még mindig megvannak, csak tudom, hogy nem rajtuk kéne lecsapódnia. Olyan lelkesek, hogy szívtelenség lenne most beléjük tiporni. -Engem is. - válaszolom egyszerűen McCaine-nek. A korábbi megszólalásaira nem nagyon figyeltem, de ezt egyenesen nekem mondta, szóval felemel a fejemet a könyvről és néhány pillanatig még meg is állapodok az arcán, mintha hidegen fürkészném, hogy mire is akar még kilyukadni. Az előző szavaira őszintén fel se figyeltem. Leszállunk a vonatról, a fiú fogadja a kézfogást, de azért a megszólítás nem tetszik neki. Egy kis mosoly suhan át az arcomon, éppen csak egy pillanatra, aztán lassan bólintok. - Rendben, Benjamin. - egyezek bele ebbe az átmenetbe, hiszen ez a keresztneve, de még is hivatalosabb forma. Ebben a pillanatban jelenik meg egy szőke lány, akit először fel sem ismerek, de az élénk Cory felvisítást nehéz lenne ignorálni. Teljesen lefagyok, és ezzel nem vagyok egyedül, hiszen nem találkoztunk már öt éve személyesen és levél útján is foghíjasan tartottuk a kapcsolatot és… Legutóbb, amikor láttam egy duci kislány volt, egyáltalán nem is hasonlít magára. De még is ő az, senki más nem merne így hívni. A gyakran hideg, érzelemmentes tekintetem most megtelik döbbenettel, és megrökönyödve nyögöm ki a nevét az enyémre reagálva. -Gilly? - nézek rá, szinte belefagyva az ölelésbe, vissza nem ölelek, csak lóg a kezem esetlenül a testem mellett, de el se lököm kapásból, aztán Benjamim felé fordulok. - A szüleink jóban voltak, gyakran töltöttük együtt az időnket. De fogalmam sem volt, hogy itt találkozunk újra. Hazaköltöztök vagy csak látogatóban? Meg persze a húgod hol van? - fordulok vissza az utolsó két kérdésre, bár Gilly húgával nem különösebben volt kapcsolatom, hiába ő az, aki egyidős velem. Még mindig nem hiszem el, hogy a duci kislányból egy sugárzó kész nő lett, így jobbára rajta marad a tekintetem a régi ismerősöm. Hiába az az egy év, mérföldekkel felnőttebbnek néz ki, mint a többi lány, és foghatnám ezt a csajos amerikai ruhákra, de annál sokkal egyértelműbb a dolog… az összes felesleg, ami rajta volt átcsoportosult a cicijébe és a nőies csípőjébe és fenekébe, amot nem lehet nem észrevenni. És egy pillanattal ezelőtt egy dögös szőke szorongatott. Teljesen más érzés, mint amikor Katherine ölelt meg az Üvegházban, bár egy része ugyanaz, most is döbbent és tőlem szokatlanul zavart vagyok. De akkor a griffendéles lány éppen hallucinált, Belle-t akarta átölelni, nem engem, Gilly viszont tényleg értem visított. Jó, ez a lelkesség kicsit mar túl sok, de végül is úgy tudom öt éve még csak ide se látogattak. - Mármint, a csipogó csibe egy lehetőség a karvaly helyett? Mert rád se illik kevésbé. - szólok közbe, kicsit odacsípve, de azért messze nem olyan szigorúan, mont néhány héttel ezelőttig tettem volna. Beülünk az autóba, engem se a gazdagság se a megszólítás nem ráz meg, bár mi a konzervatívabb aranyvérűrk közé tartozunk, szóval nem igazán járunk ilyen járművel sehová, a muglik találmánya. Mikor édességgel kínál én elfogadom, ha valamiben még el lehet kapni bennem a fiatalságomat a merev tartásom mögött, az az, hogy szeretem az édességeket, persze módjával és nem kétpofára enni. A figyelmem nagy részét elrabolja Gilly jelensége, de amikor a limuzinba vagyunk összezárva, még ha tágas is, észreveszem, hogy Benedict kicsit visszafogottabb lett. -Itt a tökéletes alkalom, hogy odaadd az ajándékot, amit hoztál Benjaminnak. - szólalok meg, egyenesen a kis griffesre nézve, hiszen ha úgy érzi, hogy Gilly elrabolja a figyelmet, akkor nem megszeppenni és elbújni kell, hanem szépen tovább lépni és visszarabolni beszélgetés közben.
Alig vártam ezt a hétvégét. Még magam sem tudom mért. Sosem voltam társasági lény. Mindig hangoztattam, főleg saját magam előtt, hogy senkire és semmire nincs szükségem, ahogy rám sincs szüksége senkinek. Jobb egyedül. Csakhogy valami történt. Mire észbe kaptam már ennek a színes kompániának a közepén találtam magam. Azon kaptam magam, hogy vágyom rá, hogy velük lógjak. Vágyok rá, hogy beszélgessek, szórakozzak velük. Csak Gina legyek. Gyerek megint, mint ők. Fura, és idegen érzés tartozni valahova, valakik közé. Mármint az utcán volt, hogy egy bandához csapódtam a túlélésért... de az más volt. Valójában nem bíztunk egymásban. Valójában nem álltunk ki egymásért. Pusztán... nos olyasmiket tettünk, amiket nem kellett volna. Mindezt a túlélés nevében. Nem csoda, hogy kicsit furán érzem magam, és nem mondom, hogy kellemetlenül, de mindenképpen kissé idegenül érint Ben közvetlensége. De még magamat is meglepve nem húzódom el, még ha az ösztöneim ezt is diktálnák. Sőt kissé esetlenül, de viszonozom a mozdulatot, leutánozva a hollóhátas fiúét. Majd szépen visszasorolok Kath mellé, teret hagyva a többieknek.
És nagyjából ez az a pont, ahol beviharzik a köreinkbe a Szőke Ciklon, alaposan felborítva jelenségével mindent. Nagyjából tökéletesen sokkol a lendületes túllelkesültséggel párosuló... hmm... nem is tudom hogyan fogalmazzam meg a túláradó megjelenését... Egyszerűen sokkolóan sok ez a lány. Vetek egy oldalpillantást Kath-re amolyan "Háát ez meg??!!" tekintettel. Erős tanácstalansággal az arcomon. És máris betámad, és mire észbe kapok már a kezemet fogja, és valami Wíízli lánynak titulál. Enyhe gyanakvással, kissé úgy, mintha egy ufót méregetnék a Marsról nézek végig a jelenségen.
- Accipiter. Gina Accipiter. Ha mindenképp át akarsz keresztelni Karvaly. Oksi, Csipogó Csibe? - oké, volt már ennél sziporkázóbb szóviccem is, de annyira sokkolt Ő Szőkesége, hogy totál lefagyott az agyam. Na nem mintha a beszólással meg akartam volna ölni a hangulatot. Szó se róla, és Bent sem sérteném meg azzal, hogy sértegetem a vendégeit... de hát félig olasz vagyok, néha kibukik a számon olyasmi is, amit nem gondolok végig, hogy udvarias-e... Remélem miss Ciklon nem vágja be a hisztis durcit... az elég... hmm... kellemetlen lenne.
Ez mellett az elemi sokk mellett, az már fel sem tűnik, hogy az inas Őlordságának hívja Bent. A limuzin viszont határozottan... Azt nem lehet nem észrevenni... utoljára 7 évesen ültem hasonlóban, persze mugli változatban, akkor, amikor apám Pulitzer-díjat kapott, és valami nagy gálavacsorára mentünk, egy csomó hírességgel... Búzakék ruhám volt, meg hajszalagom, egy fehér kis cipővel... Most mért is gondolok erre? Nem számít. Régen volt. Talán meg sem történt, csak képzeltem... Ugorjunk. Az ittre, és mostra kell koncentrálni.
- Hűű, Ben! Ti tényleg gazdagok lehettek.- foglalok helyet a limuzinban Kath, és Sasha között. Utóbbi Szőkeség is sok néha, de az ő csacsogását, és jelenségét már egészen megszoktam, így nem zavartatom magam vele kapcsolatban. Ellenben az új Ciklont, még nem döntöttem el, hogy megtudom-e szokni. Valahogy a tekintetem újra, és újra rá irányul, mintha csak valami más bolygóról jött idegen lény lenne... Elvégre csak idegen lények hívhatják Corvust "Cory"-nak, és csinálhatnak úgy, mintha... nem is tudom ezer éve barátok lennének??? És alapvetően csak idegen lények viselkednek ennyire... hmm... túláradóan mindenkivel szemben... Szóval egyenlőre maradjunk abban, hogy a Ciklon egy ufó.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
- Én még sose hoppanáltam. Azt mondják az után rosszul is lehet lenni! Nem szeretek rosszul lenni. - húzom be a fejemet egy pillanatra és reagálok Sasha megjegyzésére, bár mintha csak magának motyogta volna, de attól, hogy a fejem az új egy nagyobb hányadában kilóg az ablakon én még mindent látok és hallok. Azt végül sikerül megállni, hogy ne bólogassak, hiszen engem is meglepett, hogy Corvus eljött, bár... azért kezdek megenyhülni felé. Azóta, hogy beszéltünk a bagolyházban, meg aztán ami az üvegházban történt, és most még el is jött. Van ezek szerint jó oldala is, még ha nem is hittem volna. Aztán végre megérkezünk, Ben viszonozza az ölelést és persze jól megszorongat ő is mindenkit, még Ginát is, aki nem csoda, hogy meglepődik, csak Corvust nem, de őt még én se nagyon merném, de ki tudja lehet hogy egyszer még ennek is eljön a perce? És ekkor jön meg a szőke ciklon, aki viszont tényleg megteszi. Megöleli és Cory-nak hívja! Rendesen kikerekedik a szemem és hirtelen elég furán is érzem magamat. Ez a lány a szikrázó szőke hajával, ahogyan bevágódik közénk, ölelgeti Bent és Corvust és Sashát és közben úgy néz ki, mint valami topmodell és a kezemet rázza és még tapsol is... Hát na kissé slamposnak érzem magamat a póló és rövidnadrág kombómmal, meg a béna hátiszákommal. - Szia! - igen ritka alkalom, de határozottan zavarban vagyok és még ritkább alkalom, de még a hangom is eltűnik valahol az éterben, az eddigi hatalmas lelkesedés pedig mintha varázsütésszerűen foszlana semmivé. Na most tényleg hirtelen nagyon kicsinek és szürkének érzem magamat. Maradok Gina mellett, főleg miután Bent Őlordságaként szólítja meg a merev hátú lakáj és olyan kocsiba tessékel be minket, amire végképp csak pislogok. Nem fogom összepiszkolni az ülést? - Én nem kérek, köszönöm. - bököm ki végül, kissé fészkelődve helyet foglalva. Tuti biztos, hogy morzsálnék és még arra is bőven látnék esélyt, hogy kilötyögtetném az üdítőt egy mozgó járműben és így is épp elég furán érzem magamat hirtelen, ha még magamra is borítanék egy adag málnaszörpöt... hát az onnantól aztán végképp vér ciki lenne, még ha varázslattal az ilyesmit könnyen helyre is lehet hozni, de hát muglik között nőttem fel, nekem az ilyesmi még mindig nem teljesen evidens. 3 év alatt 11 év berögződése nem tűnik csak úgy el.
Azért egy kicsit sajog a szívem, hogy Wini végül elköltözött, ám ha a családja így döntött, nincs mit tenni, majd hátha olykor meglátogat, vagy leveleket váltunk. Gilly ellenben megerősítette, hogy jön, sőt, mintha még azt is sejtettni engedte volna a levelében, hogy talán a Roxfortba fog járni. Az igazán csúcs lenne, mert akkor nem csak mint vendéget tudnám bemutatni a többieknek, hanem akár állandó pajtásunk is lehetne. Örülök, hogy végül a komoly protokoll mindenkin segített, itt lesznek mind, s remélem, hogy nem csak Corvus fog feloldódni a hivatalos közeget mellőzve, hanem Kathrine-nek is jobb kedve lesz Darius halála után, Sasha talán nem csak udvariasságból fog köszöngetni, hanem lesz valaki, akivel vakon kiállunk a másikért, na és persze Gina, aki úgy érzi, hogy senki nem szereti, végre érezheti, hogy valaminek a része. Nevetgélek olykor James karótnyelt, túludvarias feszengésén, még az is eszembe jut, hogy a zsebembe gyűrt csokibéka papírból labdát gyúrva bikából fejbedobjam. Ám a vonat keresztbehúzza a számításaimat, s befut. Néhányan ugyan leszállnak a barátaimtól függetlenül, de máris kiszúrom a klikket, természetes, hogy Kathrine támad le, az ölelését már megszoktam, számunkra már így a természetes, Sasha jön utána, és Gina esetében sem maradok a kézfogásnál, hanem kitárom a karomat, hogy magamhoz vonva sután megveregessem a vállát. - Hát sziasztok, de pontos ez a vonat. – Állok a köröcske közelébe, hogy a hátam mögé bökve bemutassam James-t is, aki mindenki irányába meghajol. – Nos ő a lakájunk, James. A sofőr meg a kocsiban vár. – Fogadom el Corvus kéznyújtását, s meg is rázom azt. – Legyen inkább... Ben. – Ezen a ponton azt hiszem élhetek annyira a hazai pálya előnyeivel, hogy kéréseket támasztok. Aztán ki tudja, lehet, hogy az iskolában mások előtt megint Morgannak fog hívni, de egy próbát most teszek. Ezen a ponton tarol le Gilly a semmiből, elsőre köpni-nyelni sem tudok. – Sziaaa! – Ölelek vissza meglepődve, hogy tényleg lefogyott. Említette a leveleiben, hogy az idő előrehaladtával már nem olyan dundi, amilyenre emlékszem, a szeme csillogása alapján megismerném mindenképpen, noha komoly változáson esett át. – Nahát, te Corvust is ismered? Igen, ő Kathrine, és Ginát még nem ismered, mindketten Griffendélesek. Na gyerünk, mutatom az utat. – Indulok előre átkarolva Sasha vállát, mert ő mindig olyan kis csendes, tudom, hogy kell neki pár perc, hogy oldódjon. – Na mit akartál mondani? – Az állomás mögött egy fekete limuzin várakozik, ennek hátsó ajtaját nyitja ki nekünk az inas. – Parancsoljon Őlordsága. – Bepattanok, és a többiek láthatják, hogy autó belseje szép tágas, varázslattal tágítva, itt elférne akár húsz ember is elférne. Megvárom, míg mindenki bepattan, James pedig előre ül a sofőrünk mellé. – Linzert? Üditőt? – Nyitom fel az egyik szék karfáját, ahol előre bekészített sütis, üditős fakkok vannak. Szalvéta sehol, tehát nyugodtan lehet maszatolni, ha jól esik.
Amikor végre észbe kaptam, hogy Ben meghívott minket magukhoz, szinte egyből is rohantam Serához engedélyt kérni, elvégre még mindig én vagyok a legkisebb és hát szerintem nem is tudnék úgy elmenni valamerre, hogy a testvéreim ne tudják, merre vagyok. Liónak és Nicknek megy a dolog, de ők már így is elég keveset vannak otthon, úgyhogy... Mindenesetre, én még tartom magam a szabályokhoz, Sera pedig egyébként sem szokott sokat akadékoskodni ilyesmin, ráadásul Ben az unokatestvérünk és mivel évek óta semleges a viszonyunk, így talán javíthatunk rajta valamennyit. Néha vannak dolgok, melyek sokkal fontosabbak, mint a tanulás, számunkra pedig – érthető okokból – a család az első. Ben anyu testvérének a fia, és talán az apukája tud majd egy-két dolgot mesélni anyuról, ha megkérem. A képek pedig már csak hab a tortán. Igen, feltett szándékom kifaggatni Ben apukáját anyuról, ha megérkezünk és ideje is lesz. Emlékeim szerint egy nagyon rendes és kedves úr, bár gyermekként még nem igazán tudja az ember megítélni az ilyesmit. - De fura vonattal utazni Benékhez... - mormogom az orrom alatt, miközben az elsuhanó tájat lesem az ablakból, majd folytatom: - Régebben mindig hoppanáltunk. Mármint, még évekkel ezelőtt. Anyuék halála óta nem igazán tartottuk a kapcsolatot a Morgan-ággal, habár egy-két hivatalosabb hangnemű levélváltás belefért. Mi több, Sera még arra is gondolt, hogy üdvözlőlapokat küldjön egy-egy névnap vagy születésnap alkalmából, szóval ezzel se maradtunk el igazán. Igazság szerint viszont nekünk megvolt a magunk gondja, ők se igazán zaklattak minket, úgyhogy lassan elmaradoztak a közös vacsorák. Az pedig, hogy ott vendégeskedjünk, szinte teljesen kiesett a naptárból. Már nem is emlékszem Benék kúriájára... - Az igazat megvallva, kissé meglepett, hogy elfogadtad a meghívást – fordulok hirtelen Corvus felé, habár egész úton egy szót se szóltam hozzá. Még igen élénken él emlékeimben az, amikor megkért arra, hogy ne barátkozzam Ginával a származása miatt. Most pedig itt ül, velünk egy kabinban és Benékhez tart, holott a két srác láthatóan nem jön ki túl jól egymással. Voltaképp, az is meglepett, hogy Ben őt is meghívta, bár ezt inkább már nem mondom ki hangosan. Ismerem az unokatestvéremet, ő leginkább béke-párti, de Corvus... Kibír vajon ennyi időt egy fedél alatt velünk? A vonat lassan, de biztosan begördül az állomásra, én pedig türelmesen megvárom, amíg a többiek lekászálódnak róla, nem tolakszom. Szőke hajam ezúttal lófarokba van kötve, melyet egy fecske díszítésű hajgumi fog közre. Rajtam is lenge öltözet foglal helyet, tekintettel a meleg napokra, mellyel a mostani nyár bombáz minket. Elegáns kis hófehér ruha, a derekánál mintegy díszként vörös szalag fut át és szoknyában végződik kicsivel a térdem felett. Úgy nézhetek ki benne, mint egy ajándék desszert, de nem különösebben érdekel. Jól áll és kész. Úgy érzem, lassan igazi kis nőci leszek. Mostanában mintha még a divatlapokat is többet bújnám... - Szia, Ben! - köszönök unokatestvéremnek, miközben óvatosan lépkedek le a vonatról, majd amikor leértem, én is odalépek hozzá és hosszan megölelem. Amikor elengedem, távolabb lépek, majd egy barátságos mosolyt engedek meg a mögötte álló inas felé:[color=#ff0066] - Üdv, James! - köszöntöm a férfit, a pukedli nálam kimarad. Miután őt is üdvözöltem, ismét Benhez fordulok: - Majd, ha lesz időd, szeretnék ve... Áááá! - sikkantok egyet ijedtemben, amikor valaki hirtelen hatalmas lendülettel ölel át, én pedig még a csomagom is elejtem, amely a lábam előtt landol nem sokkal. Hallottam ugyan, hogy valaki a nevem kiáltja, de időm se volt észbe kapni, most pedig némileg riadtan próbálom összerakni a mozaikot. - Gill??? - nyílik el a tekintetem döbbenten, amikor megpillantom a lány arcát, majd ismét sikkantok egyet, de most leginkább örömömben és ha a lány esetleg elengedett azóta, ismét a nyakába ugrom. - Te jó ég, mennyi ideje is nem láttalak már? - teszem fel a költői kérdést, miközben egy boa ölelésével fogom körbe. Hülye leszek elengedni, legutóbb is Amerikába szökött az utolsó búcsúzkodásunk óta. - Mi volt veled, mesélj! - engedem el végül egy hatalmas mosoly keretében, miközben szinte eszembe se jut, hogy nem biztos, hogy mindenki ismeri a lányt. Tekintetemmel egyelőre csak őt látom, senki mást. Annyira megváltozott!
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A szörnyeteg lehellete - A tekergők a Morgan birtokon 2018-06-17, 11:44
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
A vonat legvége tájáról szállok le látszatra csomag nélkül. Csak egy egyszerű retikül van nálam. Rajtam egy rózsákkal tarkított fehér, rövidebb szoknyás ruha, egy okkerbordó kordbársony mellény és egy ehhez passzoló cipellő. A hajam ezúttal össze fogva és két copfban felkontyolva. Nyakamban egy bársonyszalag egyetlen pár centis csepp alakú kővel. Repestem mikor megkaptam Ben meghívását! Sajnos, a túlvégén szálltam fel a vonatnak, így Corvusék boxa előtt esélyem sem volt elhaladni, különben már rég rájuk törtem volna a fülke ajtót! Leporolgatom magamat, kisimítom az üléstől esetlegesen meggyűrődött szoknyámat, majd körül nézek a peronon. most is ömlik belőlem a barack illat. Na jó nem fullasztóan mint valami gagyi illatosító. Ez friss és vibráló! Mikor meglátom a kompániát felsikkantok örömömben és mint egy megvadult cikesz robbanok rá a társaságra. - BEN! - visítom lelkesen - CORY! - visítom lelkesen - SASHA! - azzal ha hagyják terjedelmes keblemre vonom mindegyiket egyesével, majd hirtelen fordulattal a másik két lányhoz fordulok. Pillanatra járatom közöttük a tekintetemet, leplezetlenül méregetem őket egy csintalan mosollyal aztán végül Kathenek nyújtom a jobbomat. - Te bizonyára Katherine vagy! Az én nevem Gillian Ollivander. Örülök a találkozásnak! - És ekkor tűnik fel a hórihorgas figura is akinek pukkedlizek egyet. - James!~ Ezt követően a vöröskéhez fordulok. Kissé kimértebben nyújtok neki kezet, de az arcomon érdeklődés honol.- Csak nem egy Weasley lány? - nincs bennem ítélkezés, de érezhetően nem mindig tudok elvonatkoztatni a sztereotípiától ami a Weaslyket mindig is körül lengte. Miután bemutatkozott, az érdeklődésem vissza tér a többiekre. - Milyen volt az utatok? Jahj annyi mesélni valóm van!! - tapsolok egyet mintha csak előadáson lennénk.
Corvus Flint
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A szörnyeteg lehellete - A tekergők a Morgan birtokon 2018-06-12, 20:21
[You must be registered and logged in to see this image.] Az egy történet, hogy Morgan miért is akarta, hogy eljöjjek, az pedig egy teljesen más történet, hogy a szüleim miért engedtek el. Még engem is meglepett, hogy mennyire nem kellett szépíteni a dolgon, elég volt tudniuk, hogy Morgan ott lesz, és hogy a szülei is a házban lesznek, és már ment is az igenlő visszajelzés. Persze nem csak úgy, hogy érezzem jól magam… A mellényem belső zsebében egy levél lapul, amit át kell adnom család fejének az utolsó napon, bár fogalmam sincsen, hogy mi áll benne, se arról, hogy miért csak az utolsó napon, elköszönéskor adhatom át. Az út nagy részén vagy az ablakon nézek ki, már amennyire Benedict ki dugott fejétől ki tudok látni, vagy egy könyvet olvasok, de a gondolataim állandóan elkalandoznak. Nem sokára itt a nyár, ami azt jelenti, hogy az otthoni kúriában folytatódik az oktatásom a magántanáraimmal, akik közül a nőtől egyenesen ráz a hideg. A szüleim továbbra sem értették meg, hogy miért határolódtam el Jenkinséktől és még mindig hatalmas elvárásokkal viseltetnek felém, amit tanulmányi tekintetből maradéktalanul meg is ugrok, éppen csak nem egy tökéletes diákra van szükségük, hanem egy vasmarkú, magabiztos hercegre, aki a jövőben a még elvétve létező halálfalók és Voldemort szimpatizánsok élére állhat. És ez lennék én? Mindannyian egy kocsiban vagyunk, hiszen a kocsi hat személyes, én menetiránynak háttal ülök az ablaknál, Benedict menetiránnyal megegyezően, bár többet áll, mint ül. Míg a csapat szabadidős ruhában van, az nálam lényegében ugyanazt a ruhát jelenti, mint a Mardekáros egyenruha, éppen csak a ház címere helyett a családunk címere van felvarrva a zakómra. A kis Griffendéles lelkes megszólalására felpillantok a könyvből, amivel alig haladtam valamennyit, mert újra és újra olvastam ugyanazokat a bekezdéseket és lassan összehajtom és becsúsztatom a táskámba, aztán a vonat lassít és le is szállunk róla. Mindig kicsit elkápráztat, hogy milyen heves a barátságuk, amikor Benedict elengedi a srácot, akkor én csak egy kézfogással köszöntöm, már ha vevő rá, és nem hagyja a kezemet a levegőben engem pedig lógva. A férfinak csak kimérten biccentek, hiszen nagyon meglepne, ha az idősebb Morganhez lenne szerencsém a személyében, és ha csak egy lakáj, akkor nem is vár el többet a biccentésnél. Talán nem valami udvarias, sőt, érezni is a tekintetemből és a tartásomból - nem mintha az öltözetemről nem rína le -, hogy valamelyest kilógok a többiek közül a visszafogottságommal és sznobságommal. Teljes a csapat, egyedül Hill hiányzik, hiszen éppen ezen a héten kellett a családjával elmennie. Még mindig nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mit is kéne éreznem. A sárvérű lány rengeteg tekintetben volt furcsa, a hitével az istenében, a sok rivalizálással, ami közöttünk feszült, még is úgy éreztem, hogy vele voltam képes leginkább értelmesen, túlkapások nélkül vitázni, úgy, hogy ne legyen a végén hatalmas sértődés és valamilyen szinten megértsük egymás álláspontját. - Én is köszönöm a meghívást, Morgan. - biccentem visszafogottan, miután Accipiter esetlenül megköszönte a srácnak. Nem tudom biztosra, de úgy gyanítom, hogy csak mi leszünk itt, Morgan nem hívott másokat, így ha McCaine is köszöntötte és túl vagyunk a formaságokon felőlem mehetünk is a birtokukra. A Wildfield család és a McCaine család is kapcsolatban áll a Morganekkel, de én nem emlékszem, hogy valaha jártam volna itt, szóval valamilyen szinten azért érdeklődve várom, hogy olyan lesz-e, mint akármelyik másik aranyvérű kúria, vagy sem.
El sem tudom hinni. Még mindig nem fogtam fel. Itt ülök egy vonaton, az hmm... talán nevezhetjük barátokkal??? Pedig az ember azt hinné könnyű, természetes, és jó dolog, ha az ember a barátaival hosszú hétvégére megy. Csakhogy nekem ez az első alkalom, hogy ilyesmiben részt veszek. És ezt sem volt könnyű elérni. Az üvegházi fiaskó után. McGalagony elég pipa volt utána, és megírta Mercutionak levélben az egészet. Mercutio és én pedig még csak éppen ismerkedünk egymással. Próbáljuk kitalálni, hogyan is működhetne egy amolyan nevelőszülő-gyerek kapcsolat köztünk. Ámbár maga a tény, hogy magához akar venni, és ezen a levél sem változtatott meglepő dolog. Szóval elég pocsék volt az időzítés. Még ha az egészről én tehetek akkor is. Mercutio feltételekhez szabta az engedélyem, hogy eljöjjek a többiekkel. Noha azért az látszott rajta, hogy örül, hogy végre barátkozom. Vagy legalábbis próbálkozom, de kijelentette, hogy nem akar több levelet McGalagonytól a magatartásomról. Nincs több zűr, vagy ugrott az engedély. És fogalmam sincs honnan, de azt is tudta, hogy újabban megint elég pocsékul állok mágiatöriből. Nem tehetek róla, de ez az egy tantárgy, amitől falra másznék. Semmi értelme, és egyébként is halál unalmas. És semmi értelme. Minden más tantárgyból egy ideje stabilan hozom a szín kitűnőt, kivéve ezt. Viszont azt is kijelentette, hogy vagy javítok legalább várakozáson felülire mágiatöriből is, vagy ugrott a hétvégi buli. Elég kemény dió volt számomra már az is, hogy engedélyt kérjek, hiszen már évek óta nem szorultam senki engedélyére semmihez. Egyszerűen mindig megtettem, amit a kedvem diktált. Most pedig odaállni valaki elé, hogy "-Légyszi engedj el..." fura, és idegen volt. Ráadásul a házvezetői levél miatt az eddigi bolondos játszópajtásból hirtelen kibújt a szigorú felnőtt. Persze értem én, hogy miattam. Mert nekem akar jót vele... De akkor sem volt könnyű ezzel az arcával szembesülni. Nem mintha nem értékelnék mindent, amit értem tesz. Mert nagyon is. De akkor sem volt könnyű teljesíteni a feltételeit. Vagy inkább az új szabályokat. Nem volt könnyű megállni, hogy éjjel kóboroljak, vagy visszafogottabban csendesebben viselkedjek az órákon, hogy még pontot vonni se legyen okuk a tanároknak. És nem volt könnyű odamenni Binnshez, és azt mondani, hogy javítani szeretnék... de végül is az utolsó három jegyem mágiatöriből is kiváló lett. Megígértem Bennek, hogy eljövök, tehát nem tehettem meg, hogy nem teszek meg mindet, hogy betartsam a szavam. Pedig sokszor nagyon nehéz volt. Mégis elég volt Benre, és az ígéretemre gondolni, és máris könnyebb lett egy kicsit. Végre most volt célom, amiért a jobbik felem akartam mutatni mindenki felé. A többieknek mindez talán természetes, de nekem nem. Én még csak most kezdem összeszedetni az összetört életem darabkáit, és újra ragasztani az eltört üveggömböt. Tudom, olyan már nem lesz, mint az előtt, és néhol fájdalmas lesz ez a művelet, de talán a végén mégis lehet egészséges, normális életem. És barátaim, akikkel szívesen töltök időt.
Gondolataimból Kath ránt vissza a valóságba. Egy enyhe mosollyal nézek fel az ablakban álló lánykára. És nagyjából ezzel az enyhe mosollyal követem végig a kisebb háztárs mozgását egész addig, amíg meg nem érkezik a vonat, és ő Ben ölelő karjaiban köt ki. Nem igazán tudom, hogy illene-e utánoznom ebben, vagy sem. Azért az olyan közvetlenséggel, mint az ölelés még gondjaim vannak. Nem véletlen. Egyéb iránt egy farmer rövid nadrág, egy közönséges fehér póló, sport cipő, és ami ezeknél sokkal fontosabb két barna bőr íjász alkarvédő van rajtam. Talán ha többiek belegondolnak sosem látták még csupaszon az alkarjaimat. Még Piton órái végén se, amikor mosogatni kellett... Végül egy zavart esetlen mosollyal nézek Benre, ahogy kibontakozik Kath öleléséből. - Szia Ben! - köszönök barátságosan, de látszik rajtam, hogy kissé bizonytalan vagyok, abban hogyan is kéne viselkednem vele. - Örülök, hogy látlak, és hogy itt lehetek. Köszönöm. - nyögöm ki végül enyhe zavarral. Még mindig nehéz felfogni, hogy a Hollóhátas fiú a barátja ként tekint rám. Majd a karót nyelt férfi felé fordulok, és a lehető leg udvariasabb hangnemben egy enyhe biccenttéssel köszönök felé. - Üdvözlöm. - majd kicsit félre állok, hogy Sasha és Corvus is üdvözölhesse a házigazdánkat. Előbbi felé megvillantok egy barátságos mosolyt. Amikor Kath mellém sorol, és kérdez csendesen, hogy csak ő hallja válaszolok, miközben átkarolom a vállát. Tulajdonképpen saját magam is meglepve ezzel a nyílt közvetlenséggel. - Minden bizonnyal, de majd kiderül.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Lassan úgy festhetek, mint egy elfuserált kutya, akire folyton rászólnak, hogy ne hajoljon ki az ablakon, csak legalább nekem a nyelvemet nem csapkodja a szél, mert hát azt nem dugom ki, ellenben a hajam tényleg úgy kezd kinézni, mintha minimum hurrikánból léptem volna ki, de igazából ez cseppet sem érdekel. Természetesen én vagyok a leglelkesebb jó eséllyel, mint mindig. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Corvus tényleg el akart-e jönni, mert a képe az út nagy részén szokás szerint kissé savanyú, vagy nagyon, csak én akarok már több jót látni benne, mint ami valójában ott van? Ez sem töri le a lelkesedésemet viszont, hiszen jól akarom érezni magamat Bennél, ha már még hivatalos meghívót is küldött. Missy meg is volt lepve, én meg főleg, mert nem igazán vagyok az efféléhez szokva. Oké persze még a suliban, ha mondjuk meghívtak minket a testvéremmel egy szülinapi zsúrra kaptunk sablon meghívót, de nem ilyen furi hivatalos hangvételűt, ez azért új nekem. Újfent behúzom a fejemet az ablakból. Kész csoda, hogy nem csapta le egy ág, vagy villanyoszlop, vagy fatörzs sem, de úgy fest mázlista vagyok, vagy kardban tartják annyira a sínek környékét, hogy gondolnak a hozzám hasonló elvetemültekre. - Mindjárt ott vagyunk! Az már szerintem Ben az állomáson, valami karót nyelt fickóval. - széles mosollyal, izgatottan huppanok vissza a helyemre. Remélhetőleg egy kocsiban utaztunk eddig, ha csak Corvus nem akart mindenáron távolságot tartani. Felkapom a hátizsákomat, amibe besikerült gyűrni a három napi ruhát. Missy segített azért, hogy ne legyen vészesen kapcarongy a végeredmény, de őszintén szólva túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy még erre is figyeljek, az is kész csoda, hogy elegendő mennyiséget sikerült elpakolnom. Kétlem, hogy ha kifogynék tudna valaki ruhát adni kölcsön, úgyhogy kénytelen voltam legalább nagyjából odafigyelni. A vonat pedig hamarosan be is gördül az állomásra, én akkor már az ajtóban toporgok, hogy egy lendületes ugrással kössek ki a peronon. Nem sikerül elesni, úgyhogy sikeres az akció. Egy szimpla rövid farmer nadrág van egyébként rajtam és egy halvány barack színű rövid ujjú, amin egy jó nagy szelet görög dinnye van középen mintázatként. A lábamon sportcipő, mert az a legkényelmesebb, ha netán kiruccanunk abba az említett erdőbe is, amiről Ben más mesélt. - Szia! - elsőként támadom le jó eséllyel, hiszen kb. kizárt, hogy bárki beelőzzön. Természetesen az ölelés nem maradhat el, a karót nyelt fickó felé pedig egy kissé zavart hellot motyogok csak el és még egy meghajlást is eszközölök. Van pukedlizni kéne? De nincs szoknyám, szóval úgy hülyén nézne ki és fogalmam sincs, hogy mi itt a módi. - A pasas valami inas lehet? - suttogom oda Ginának, miután besorolok mellé, hiszen kb. ő lehet még aki nem igazán mozog otthonosan egy ilyen puccosabb környezetben. Az tuti, hogy ma még fogom párszor tátani a számat majd.
A hivatalos meghívók kimentek, és pár nappal később meg is jöttek a válaszok, szerencsére mind igenlő volt. Még Corvust is elengedték, ott a kapcsolatápolás a lényeg az aranyvérű családok között, holott nem azért hívtam meg, hanem hogy végre feloldódhasson ő is, hogy tudjunk vele barátkozni. A többiek esetében elsőre nem kaptam túl lelkes választ, de próbáltam nem megbántódni, és elfogadni, hogy a büntetőmunka sűrűjében mindenki örült, hogy élt, nem pedig a meghívásra koncentráltak. Gina is határozottan kellemes meglepetés, mert a beszélgetéseink alapján kiderült, hogy cseppet sem az a zsarnokoskodó vezető, akinek hittem, nagyon is érzékeny lány, csak éppen elhanyagoltnak, magányosnak érzi magát, ezzel próbál takarózni. Mindent előkészítettem, és az egyszerűség kedvéért a birtok közelében elhaladó vonatállomásra megyek ki értük, méghozzá kora délután, még az uzsonna előtt. Három napunk, és három éjszakánk lesz, csütörtököt írunk, vasárnap kell mindenkinek visszaindulni. A hatalmas ház bővelkedik vendégszobákban, lesz mindenkinek külön hálója, noha feltételezésem nem sokat fogunk majd aludni, inkább átmászkálunk majd egymáshoz. Remélem, hogy senki nem késte le a vonatot, mert James, a velem elküldött hórihorgas lakáj hangsúlyozta, nem lenne túl szerencsés ingázni az állomásra. Én most az iskolai egyenruhát lecserélve halásznadrágban, és pólóban feszítek, egészen lazának tűnök, noha az ábrázatomon a megszokott komoly, de cuki arckifejezés ül. Már a peronon ácsorgok, a háttérben ott van James, a távolban pedig feltűnik a vonat, amivel elvileg a többiek jönnek.
