2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Úgy érzem, az elkényeztetett lelkem, aligha volt felkészülve egy ilyen élményre mint a mostani. Gina nézi meg először a fellógatott alakot nekem pedig a szívem a torkomba ugrik és képtelen vagyok értelmesen reagálni bármire, vagy úgy egyáltalán reagálni még pár pillanatig. Aztán össze szedem magamat és oda megyek magam is. A saját szememmel kell látnom, hogy ki az, vagy hogy ki nem! És ráadásul ahogy nézem egyre inkább az az érzésem van hogy márpedig él! És mi képesek vagyunk itt hagyni! Egy kissé különös érzés fog el, mert az amit a többiek csinálnak, logikus, és valóban csak akkor tudunk időt nyerni, ha ezt a szerencsétlent itt hagyjuk. Hagyományos esetben tudom magamról, megkönnyebbülésemnek, hogy nem Sasha az, nagyon is hangot adnék és nem hagynám el a szokásos köreimet sem. Most azonban úgy lépek és nyúlok a lány felé, mintha bármit is tudnék tenni érte. Nincs olyan magasan, csak fel kell emelnem a karomat és elérem a nyakát. Hátha... hátha ki tudom tapintani a pulzusát, vagy eleve, hogy jéghideg-e a bőre, vagy sem. Közben a többiek már a bal oldali járat felé veszik az irányt, én pedig lemaradok. Van ez így, fel sem merül bennem, hogy ezt nem szabadna, ami nagyon fura mert elég durva paragép tudok lenni! Hozzá érek az előttem függő lány nyakához, kitaperolom a pulzusát és várok. Várok. Várok. Semmi... Különös... Pedig a bőre nem jégverem... Meg mertem volna esküdni... Kissé kilel a hideg, össze rázkódom, és úgy rázom le a kezem mint macska mikor vízhez ér, gyorsan elő is túrok a táskámból egy antibacis főzetet és lemosom a kezemet. Egy hullát taperoltam! Jújj!... Fúj!... Inkább a többiek után iramodok, hogy beérjem őket. És ekkor valami rám szakad. Egy nagyon fura, fáradt és nehéz érzés. Felfogom mi történik körülöttem, Szegény Ben keze... Lefagyok, mármint, most nem félelemtől vagy egyébtől, hanem egyszerűen elbambulok. Mint aki itt sincs... A lendületem úgy ég el és huny ki, mint az üstökös csóvája! Energikus pipiskedésemből és ki ha én nem hozzá állásomból csak egy reszketeg zombi hozzá állása marad. Szégyen szemre. Csak annyit sikerül kinyögnöm a bolintérre, hogy - Van nálam fenyő mag... Azzal meg lehet vesztegetni őket. - a hangom halk, és meg is dörgölöm a szememet, meg bele ásítok a világba... Nagyon fáradtnak érzem magamat. Sőt.. kissé mintha szédülnék is. Lépek, hogy hasznosítsam magamat és oda adjam a fenyő magot, ami jószerivel mindig van nálam, nagyapa kirándulásai miatt, hiába volt nagyon régen már, Amerikában is ugyanolyan jól jött mindig, de a lépésben megbicsaklik a lábam én meg egy nyekkenéssel, amolyan elönt a láz mozdulattal hanyatt fordulva eldőlök mérsékelten kecsesen. - Merlin gatyájára... Csapdába léptem.. -közlöm ezt olyan arccal, mint aki túl sokat ivott, de sajnos hogy mi is volt a csapda, azt nem sikerül közölnöm, mert a következő pillanatban már Csipkerózsika álmát alszom.
Odakintről, nem is olyan távolról, pedig hamarosan, egy idegen lány nyöszörgése, majd kétségbeesésének hangjai hallatszódnak. - Segítség! Valaki segítsen!
Eddig mindig Kathrine támogatott engem a rázós helyzetekben, de most megértem, hogy ennyire kapaszkodik belém. Nekem még nem halt meg rokonom, ő pedig már teljesen árva, és ide nem számíthatjuk a mostoháját, akivel egyébként egészen jóban van. Meghalt mindenki körülötte, nem csoda, hogy oda se mer nézni, így viszont nagyon elgondolkoztató, hogy ne hallhassunk inkább Ginára, aki azt javasolta, hogy forduljunk vissza. Én is nagyon félek, de Kath egyenesen retteg, ahogy érzem, úgy szorítja a kezemet. Nem húzom ki, a fájdalomnál sokkal erősebb bennem most az aggódás, hogy ő ne roppanjon össze. Próbálok rá bátorítóan pillogni, ezért is jön jól a kérdése, ami talán eltereli a gondolatainkat a holttestről. - Apával sosem volt gond, mindig nagyon kedves volt. De anya.. egy ideje nekem furcsa, csak hát sokat vagyok a Roxfortban, ezért annyira nem foglalkoztam vele. Úgy három éve kezdődött, de reméltem, hogy csak az a baja, hogy az iskolába járok, és hiányzok neki. – Ha kérdezik, akkor jobban kifejtem, de most inkább próbálok a jelen körülményekre koncentrálni, hátha a közelgő fordulóban mégiscsak megtaláljuk az unokatestvéremet épen és egészségesen. Ám csupán a furcsa alligátor állkapcsot találjuk, amibe jobb híjján beteszem a kezemet, hátha valahogy tovább tudunk jutni, ám nagyon szorul a csuklóm, jobban, mint ahogyan Kath szorongatta az előbb, ezért most hallgatok Ginára, na meg Corvus jóslatára, és inkább kelletlenül kihúzom, megmutatva a lánynak. Kissé piros, ahogyan rászorult a szerkezet, sajog is rendesen, de nem tört el. Talán ha tovább bizergálom azt a golyót, akkor megnyílt volna a járat, igaz, a kezem árán. Ezúttal nem tűnik fel Gina parancsolgatása, csak a bólintér, amellyel Corvus szemez. – Nem fáj annyira, de megnézheted, köszi. Viszont azzal.. talán ki is nyithatod. – Bökök a kis növényszerű lény felé, hogy Gina is észrevehesse. Legszívesebben gyorsan megoldanám a dolgot, felkapnám Sashát, és már mennék is, de nem biztos, hogy egy ilyen helyen a kapkodás a jó megoldás. Ezért is fűzöm tovább a gondolataimat. – Szóval három évvel ezelőtt feltűnt a nagynéném, akit a születésem óta nem láttam, tehát lényegében nem is emlékeztem rá. Sötét, viharos éjszaka volt, amikor a néni megjött, és valami régi tartozásra emlékeztette anyát, de végül csak annyit kért, hogy hadd töltse anyával az éjszakát kettesben, mint régen, mint amikor még kicsik voltak. Aztán reggel csak kilovagolt, mondván az erdőben van még dolga. Többé nem láttam, de nem is kérdeztem rá. Anya pedig onnantól kezdve volt.. furcsa.. – Foglalom össze a barlang falának támaszkodva, noha én sem nagyon értem a dolgot. Egyszerűbb volt tudomást sem venni az egészről.
[You must be registered and logged in to see this image.] Könnyen túlteszem magam azon, hogy egy fiatal lány teste lóg ott és már mennék is simán tovább, Mondjuk azt biztosan észreveszi Gina, hogy ahogy a lány fülébe súgja a szavakat, a test mondhatni tökéletes állapotában egyáltalán nem… szaglik. Nem indult foszlásnak, nem is tűnik merevnek, nincsen elszineződve, csak hideg és élettelen. - Nem tudhatjuk milyen régi ez a barlang, lehet mikor a családod ideköltözött még itt se volt… Vagy mindig is hallottad azokat a hangokat, amikről beszéltetek? - kérdezem, bár azt hiszem csak beszéltetni akarom a srácot, hogy ne halotti csöndben osonjunk előre és ne növekedjen a feszültség olyan elviselhetetlenül. Mert azért… én is eléggé aggódom, hogy még is merre haladunk - már úgy, hogy a korai halálunkhoz közelítünk-e. Tovább megyünk, egyszerűen a bal irányt véve, ahogy rávágtam, és Gina elkezdi jelölgetni a falakat, míg Ben és Kath előre nyomul és bele se tellik néhány pillanatba, és már egy zsákutca előtt állunk. Kicsit összevonom a szemöldökömet, lazán összefonom a karjaimat és várakozóan pillantok körbe, hátha találunk valami mást is azon az állkapcson kívül, amit házigazdánk kezd el méregetni. Nem vagyok egy hős alkat, szóval nem kezdek el vadul jelentkezni, ha kétes dolgokba kell belenyúlni. Így nem csoda, hogy a másik srác nem is vár sokat, hanem a kezébe veszi a dolgokat, szó szerint. Azért a laza ácsorgásomban a márványarcom kicsit lefoszlik, mikor észreveszem, hogy fájdalmai vannak. Végighallgatom Gina jajongását és kicsit közelebb lépve pillantok le Ben bedugott kezére. - Tolvaj, betörő, zsebmetsző, kislexikon, zsenike, igazság harcosa, Robin Hood és gyógyító… - mormolom az orrom alatt, aztán a srácra nézek, kihúzva magam. - Accipiter, úgy volt, hogy bármit meg tudsz gyógyítani. A kérdés, hogy Benjamin bírja-e a fájdalmat, hogy gyorsabban haladjunk, vagy inkább a lassabb és biztonságosabb a nyerő. - mutatok rá, hogy ha tényleg olyan jó gyógyító a vörös, akkor még akkor sincsen hosszútávon veszélyben Ben, ha tényleg ez a valami tovább szorítja a kezét, miközben kinyitja. Ettől függetlenül mondjuk meglepne, ha bevállalná a srác és ha esetleg felhozzák, hogy ha nagy a szám, akkor csináljam én, tuti nem fogom. Én csak összeszedtem a lehetőségeket, ennyi. Tovább kezdek nézelődni a zsákutcában, mert az nem létezik, hogy ezen az állkapcson kívül ne legyen semmi más. Felnézek a barlang plafonjára, ami itt egészen megnyúlik, és egy kis szempárt veszek észre. Nem kapok frászt, hiszen egy barlangban előfordulhatnak denevérek, de ahogy a szemem kicsit összehunyorítom egy egészen más alak bontakozik ki, sokkal apróbb és közelebbi, mint ahogy gondoltam. Egy kis csapzott bólintér kapaszkodik a barlang egyik kiszögellésén és minket bámul. Furcsa. Hiszen ezek a lények a természetben élnek, egész pontosan pálcafákon. Felnyújtom a kezemet és türelmesen elkezdem magamhoz édesgetni érdeklődve...
Veszek egy mély levegőt, és legyőzöm a gyomromba kúszó görcsöt, és a fejemben szóló vészcsengőt, mely egyre hangosabban kolompol. Odalépek a felfüggesztett alakhoz, hogy megszemléljem, majd egy kissé megkönnyebbült sóhajjal fordulok a várakozó többiek felé, és intek nekik. - Nem Ő az. Menjünk tovább. - most nem fárasztom magam azzal, hogy megpróbáljam leszedni az ismeretlen lányt a falról. Már biztosan halott, nekünk pedig nincs időnk, ha meg akarjuk gátolni, hogy Sasha is így végezze. Várhat még néhány órát a végtisztességre. Normál körülmények közt ha mást nem levágnám, és magam temetném el, jobb mit egy barlang falán oszladozni, de ez nem az a helyzet. Talán visszafele. Vagy majd a felnőttek. Valamiért még oda súgom a halott lánynak, hogy "Bocsáss meg, de már nem kell sokat várnod itt." Magam sem értem miért. Ámbár remélem nem találjuk magunkat szembe a szellemével. Tovább lépkedek a többiekkel, időnként a falba karcolva jeleket hogy ne tévedjünk el. Ben kérdésére sóhajtok egyet. - Legalábbis megpróbálom. Attól függ mennyire súlyos a sérülése. - nem szívesen ismerem el, hogy végesek a képességeim, de nem tudom meddig terjed a gyógyító képességem határa, vagy meddig fejlődhetek. Nem is elmélkedhetek ezen soká, mert mire felnézek egy újabb x falra karcolásából Ben már újabb kulimászba kerül. Gyorsan felmérem a helyzetet az emelkedő falat, és csukódó szájat. Remek kis csapda. - Ben! Ez veszélyes óvatlanság volt. Lassan engedd el, és húzd ki a kezed. Nem baj, ha becsukódik az ajtó. Találok rá módot, hogy feltörjem a zárszerkezetet. Biztonságos módon. Elvégre tolvaj, és betörő lennék. Mutasd a kezed! - szinte észre se veszem, hogy megint parancsolgatok, de a tekintetemen tisztán látszik mennyire aggódom a fiú testi épsége miatt, és hogy rám is a frászt hozta a helyzet. Ha azonban Bennek sikerül kiszabadítania a kezét, alaposan szemügyre veszem, és ha megsérült gondolkodás nélkül gyógyítom be a sérülését. - Mit tapogattál ki a szájban? Hogy működik a szerkezet? - teszem fel a kérdést a fiúnak, és már azon pörgök, hogyan is lehetne kijátszani ezt az átok ördögcsapdát, hogy mind tovább tudjunk menni...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Őszintén szólva még levegőt venni is alig merek, amikor Gina elindul megnézni, hogy Sasha van-e oda fellógatva, de végül kiderül hogy nem, ám kétlem ,hogy ettől bármelyikünk is sokkal jobban érezné magát. Corvus mondjuk képes rezzenéstelen arccal ellépdelni a hulla mellett, de én amikor elmegyünk mellett már úgy szorítom Ben kezét, hogy csoda, ha nem teszi szóvá, hogy szeretne még ép csontokat tudni a kezeiben miután kijutottunk innen. Egyből felsejlik előttem Belle hullafehér arca a temetésről, pedig csak egy pillanatra tudtam ránézni akkor is, de most szinte őt látom lógni a falon, hiába hogy nem ő van ott. Összeszerított fogakkal indulok el a bal oldali járatban, amíg el nem érünk az állkapocsig, ahová Ben még be is akar nyúlni, ami persze iszonyú rossz ötlet. Könnyű bátornak lenni egy játékban, vagy szórakozásban, de ez most komoly, hiszen ott lógott egy halott lány és ki tudja, hogy mi lehet még itt? - A szüleid... sosem viselkedtek furcsán Ben? Egy egészen kicsit sem? Mi van, ha... ha ez a dolog már régóta tart, csak te nem tudtál róla? - nem tudom, nem vagyok én jó ilyen logikus dolgokban, nem feltétlenül az eszemről vagyok híres, bár inkább a szorgalmam gyenge tanulás terén, McGalagony is mindig azt mondja, ha több időt fordítanék tanulásra a szórakozás helyett, akár még mindenből kitűnő is lehetnék, de hát szórakozni sokkal mókásabb. Mondjuk jelen helyzetben... nem is lenne rossz, ha többet tanultam volna. - Kérlek... légy nagyon óvatos... - engedem el Ben kezét, de megyek vele a falig, ha bármi baj történne és persze, amint bedugja a kezét a nyilvánvaló csapdába érezheti, hogy rá tud fogni valamire. Valami gömb alakú és kemény, mint egy tenyérnyi golyó, ám abban a pillanatban, hogy hozzáér az állkapocs rá is csapódik a karjára, amire persze a szám elé kapom a kezemet,csak hogy ne legyen belőle hangos sikítás. Nem erősen, épp csak a szorítást érzi enyhén, ám ha megpróbál akár rá is fogni a golyóra, akkor a szorítás erősebb lesz, ám abban a pillanatban, hogy mindez megtörténik a folyosó, ami úgy tűnt zsákutca egy ponton mégis változik, ugyanis az állkapocs lecsukódásával résnyire felhúzódik egy ajtó, tehát ha Ben megfogja a golyót, bár talán eltöri a karját az a valami, ám felnyílik az ajtó...
Részemről lezárva a kérdés, úgyis maradunk együtt, Kathrine-nek pedig igaza van, egy velünk nagyjából egykorú lány nem kéne, hogy parancsoljon. Mindamellett én tudom, hogy Gina azért ilyen, mert végtelenül egyedül van, s talán ezért szeretne egy kicsit jobban kitűnni, hogy ne legyen magányos. Ez mégse a legjobb út, hiszen akkor minket, a barátait is elveszítheti, bár ez mégiscsak hosszú folyamat, még bőven van lehetősége visszahátrálni a parancsolgatásból. - Tehát meg tudod gyógyítani? – Kérdezek rá, s közben bólogatok, habár nem tudom, hogy Gina miből gondolja, hogy olyan szinten lehet a tudománya, mint a roxforti javasasszonynak, de én készséggel elhiszem neki, végülis az unokatestvérem élete a tét. Gillyn állapodik meg a tekintetem, már szokatlanul hallgatag, de azt gondolom, a közelgő veszélyre összepontosít, a feladatát azzal letudta, hogy felfegyverzett minket. Nálam csupán a sötétpor lapul, noha egy barlangban nem sok hasznát veszem. Varázsolni nekünk még tilos az iskolán kívül, de azért itt a pálca is nálam. Nem tudom, hogy Gina milyen képességekről beszél, talán Corvus meg Kath titkát ő is tudja? Ahogyan haladunk beljebb, és Kath szorongatja a kezemet, próbálok erőt sugározni, holott ő sokkal bátrabb, mint én. – Nem tudom innen megítélni. – Helyesbítek inkább Gina szavain, mert a bizonytalan még mindig jobb, mintha arra tippelnénk, hogy talán Sasha az. Közelebb érünk, de szerencsére nem a kis szőkeség, noha a halott lány mégiscsak elborzaszt. Nem lehet olyan régóta halott, még egészen életszínűnek néz ki, de lehetőség szerint nem is akarom megnézni, mert még a nyakamba esik. Lehet, hogy ilyesmi vár Sashára is? – Hogy kerülhet egy ilyen barlang.. a mi birtokunkra? – Rebegem rémülten, aztán a Kath által kinézett bal oldali járatban indulunk el. A járat végül pár perc után zsákutcába torkollik, és egy állkapocs emelkedik ki a szemközti falból. Mint a vásári mutatványokban, ahol az oroszlán szája közé kell tenned a tenyeredet, ha nem félsz tőle. Na ettől én határozottan rettegek. Az állkapocsnak nincsen arca, csak egy fogakkal teli lyuk.. Nem túl bizalomgerjesztő. Elengedem Kath kezét, ha más nem vállalkozik, akkor majd én fogok benyúlni, hátha találunk valamit.
- Nem tudom Benjamin. Egyszerűen nem tudom. - válaszolom kelletlenül, hiszen valljuk be, nem erősségem ezeket a szavakat kimondani. De most nincs mit szépíteni. Én se értem hogyan tűnhetett el mellőlem egyik pillanatról a másikra, és most még is a látomásban miért láttam, hogy valaki hurcolja… A familiárisom nem vonaglik el Gilly keze elől, hiába nem ismerte a lányt soha, még is érzi, hogy a barátom és hogy nincsen benne semmi ellenséges, így hát tűri és inkább a környezetet figyeli ádázul, nehogy valami ránk vesse magát. Tudom, hogy a lány nem rossz megfigyelő, és igazából egyértelmű lehetett mindenkinek, hogy akkor jött ez az egész látomás, amikor hozzáértem a vérhez, Sasha véréhez, így amikor ezt kezdi el firtatni, ugyan kicsit összeugrik a gyomrom, de kívülről nem vesztem el a nyugalmamat. - Olyasmi. - mondom, ráhagyó hangnemben, pedig belülről emészt ez az egész még mindig. Feketemágia, vérmágia, sötét mágusok… Jó, a családom sose volt patyolat senki szemében, és engem is mindig ebbe az irányba akartak terelgetni, hogy tovább vigyem Voldemort tanait, de… Semmi kedvem erről beszélni. Semmi kedvem beszélni, úgy egyáltalán. Mikor meglátom a himbálózó alakot bennem is felébred a kétely, hogy talán ő az, még akkor is, ha valóban kicsit nagyobbnak tűnik az alak. Nem maradunk le sokkal sereghajtóként se, de így is, miközben Kath a folyosókat szemrevételezi, én még Ginát figyelem és az alakot, aki…
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem, ez nem Sasha. Sötét göndör haj bontakozik ki, ismeretlen arc, és én különösebb szenvtelenséggel, elkönyvelve, hogy biztos valami korábbi fogoly lehetett, és biztosan halott, simán elsétálok mellette. Nem akarom különösebben megvizsgálni, nem akarom levágni se, de mondjuk lehet, hogy a többieknek nem ilyen egyszerű átsétálni egy hullán... vagy éppen hátrahagyni egy ismeretlent, aki nem is olyan hulla! - Legyen a bal. - mondom egyszerűen, nem különösebben parancsként, bár mivel mindenki kivan, valószínűleg ezúttal nem lesz nagy hiszti abból, hogy ki mondja meg melyik legyen az irány, csak maradjunk együtt, az a lényeg. Nem is indulok meg az úton addig, ameddig mindenki be nem sétál előttem, továbbra is sereghajtóként terelve mindenkit.
Nem most mondtam, hogy bízok bennük, és hiszek a képességeikben? És hiszek a kis csapatunkban, és abban hogy egy csapatként kell együtt működnünk mindenki érdekében? Akkor meg mi baja mindenkinek? Áh nem értem az embereket. Kommunikációs gondok. Ez van. Sóhajtok egyet, és elengedem az egész vitát. Ámbár azért Kathnek szívesen megjegyezném, hogy talán azért viselkedem felnőttként, mert fel kellett nőnöm. Nem lehetek gyerekes, és sértődékeny, mint ő. Akkor már halott lennék. És, ha van valami amitől megkímélném, az az, hogy olyan megkeseredett cinikus, és gyanakvó alak legyen, mint én. Talán ezért is jövök ki Pitonnal a többséggel ellentétben. A nyomor társat keres. Úgy fest a megkeseredett cinizmus is. De sem az idő sem a hely nem alkalmas, hogy megvitassam ezt a Kis Tigrissel. Talán ha kijutunk innen éve. Márpedig egyedül az én felelősségem, hogy mindenkit kikutassak éve innen. Mert valakinek vállalnia kell a felelősséget. És inkább én legyek az, mint ők. Nekem nem számít. Nem fáj már. Valószínűleg úgyis én vagyok az oka Sasha eltűnésének. Jobbára csak bajt, és halált hozok magammal ott, ahol megjelenek. Rossz karma vagy mi. A sok szar, amit elkövettem lassan utolér. Csak ne a Szöszi fizesse meg az árát. Azt nem tudnám elviselni. Szerencsére nem téphetem ezen túl soká magam, mert megjelenik az a hátborzongató árnyjáték, és Kath kérdése. - Ami azt illeti... lehet Ő. Megnézem. - ajánkozok, bár ezúttal nem szívesen. Valahol a gyomrom táján ismerős görcs kezd kialakulni. Egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Aztán a többiekre nézek. - Ha Sasha az, vagy ha megtaláljuk, akkor megpróbálom meggyógyítani őt a képességemmel. Vagy legalább is olyan állapotba hozni, hogy képes legyen menekülni. De közben védtelen leszek. Nem fogok tudni másra figyelni, vagy koncentrálni. Még egy kósza pajzsbűbájt se ellőni. Szóval nektek kell majd megvédeni mindkettőnket, ha az az izé újra támadna. Használjátok a képességeiteket, vagy bármit amitek van. A lényeg, én gyógyítok pálca nélkül, ti meg körbe vesztek, és megvédtek közben. Így van remény, hacsak már nem... - nem fejezem be a mondatot, így is egyértelmű, bár kétlem, hogy bárki bele akarna ebbe gondolni közülünk. Nem volt nehéz összehozni Flint fura látomását, az én gyógyító erőmmel, és szinte biztos, hogy Kath és Ben is titkol valami ilyesmit, még ha nem is tudom pontosan mi az. Végül közelebb megyek, hogy elsőként szemrevételezzem a felfüggesztett valamit. Ha a lány az akkor hátra kiáltok, hogy ő az, és máris igyekszem levágni a késemmel, hogy a földre fektetve megvizsgáljam, és használjam a képességem... Ha nem Sasha intek a többieknek, hogy induljunk tovább. Az elágazásnál egy x-et karcolok a kiinduló pontba, akármelyik irányt is választjuk, és ezt pár méterenként megismétlem. Tudnunk kell, hogy nem körbe körbe járunk ugyanott...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Szó se róla, amikor Ben rákérdez a látomásra, kissé kerülöm Corvus tekintetét és amint kevésbé fogok félni beszélek Bennel, hogy ezzel most elég kellemetlen helyzetbe hozott, hiszen megígértettem vele ez titok, hogy Corvus nem tudhatja meg, hogy elmondtam neki, erre... De jelen helyzetben ez a legkevésbé fontos, főleg amikor kiderül a fiú mit látott és hogy Sashát bevonszolta valami a barlangba és ha itt a vére, akkor meg is sérült és nem is kicsit, ha még nyomokat is hagyott és ez még ijesztőbb, mint az eddigi nem tudunk semmit sem helyzet. Ettől persze még nem tetszik Gina hozzáállása, bármennyire is igyekeznek védeni, mint mondjuk Gilly logikus érveléssel és nem fogok e miatt becsörtetni a barlangba, de... - Pont úgy beszélsz, mint a felnőttek... Csak a te érdekedben tesszük, még úgy se értheted... - kicsit még el is mélyítem a hangomat. Nem vagyok gúnyos, de igenis érezze, hogy ő nem az anyám és csak mert egy évvel idősebb nálam nincs joga hátra küldeni és főleg nem azzal magyarázni azért teszi, mert olyan ügyes vagyok és jobb lennék hátvédnek. Én igenis hiszek a csapatmunkában és amúgy se lenne időnk segítséget hívni, mert amíg visszaérünk ki tudja, hogy itt mi történne. Úgyhogy megvárom, amíg mindenki abbafejezi a felesleges magyarázkodást és elindulok szépen a barlang felé, na persze azért veszítek a lendületből ahogy belépünk, mert bármennyire is bátor Griffendéles vagyok, azért mégis csak félek rendesen, hogy mit találunk majd és amikor meglátjuk a fellógatott alakot, az árnyat... érthető módon összeszorul a szívem és automatikusan szorítom meg Ben kezét. - Nagyobb... mint Sasha... ugye? - innen nagyobbnak látszik, de ha csak annak akarom látni? Mégis megtorpanok. Bátorság ide, vagy oda, ha fel van ott lógatva, akkor nem tudom, hogy képes lennék-e megnézni. Még az se ment, hogy elbúcsúzzam anyától és Belltől a nyitott koporsóban. Egyszerűen képtelen voltam odanézni, kértem apát, hogy zárja be, mert halottak voltak... akármennyire is úgy állították be az egészet, mintha csak aludnának. Nem tudom képes lennék-e egy fellógatott Sashát megnézni így élőben, főleg ki tudja milyen állapotban. Ezért inkább megvárom megnézni-e más és ha nem ő, akkor természetesen megyek tovább a többiekkel egészen addig, amíg legnagyobb pechünkre ketté nem válik a kis folyosó. - Nem kellene ketté válnunk ugye? Akkor jobb, vagy bal? - tök egyformának tűnnek így első ránézésre, és mi van ha még jobban szétválik? Lehet, hogy kéne valami nyomjelzés is, ha netán ez valami labirintus és a végén még el is tévedünk.
Egyetértek Kathrine-nel, nagyon jól megfogalmazta, noha nekem kaparja a torkomat valami kellemetlen érzés, miszerint nem akarok veszekedni. Csak teljesen elképedtem, ahogyan Corvus is megfogalmazta, hogy sakkbábuk módjára mozgatna minket. Persze ismerem már annyira, hogy mindez nem direkt van, talán még aggódik is értünk, de mi nem kértük tőle, hogy mentsen meg minket. Ki tudunk már magunkért állni annyira, hogy ha maradnánk, akkor adja meg a lehetőséget, hogy egymásért harcoljunk. Éppen leállnék Ginának én is valami hasonlót mondani, amikor Corvus magához tér abból a fura révületből, amit már Kath is mesélt nekem a fiúval kapcsolatban, s a szám elé kapom a kezemet ijedtemben, de ez közel sem jelenti azt, hogy meghátrálnék. - Behurcolta? De.. akkor mi miért nem láttuk a birtokon? A szüleim miért nem emlékeznek rá? – Egyre jobban ég az arcom, sosem voltam még ilyen helyzetben, nem csak félek, egyenesen rettegek, de az, hogy olyan emberek, mint például Corvus, aki korábban nem állt mellettünk, most itt van és segít, mégis mellénkáll. A meghívásom tehát nem csak egyoldalú gesztus volt, mindenki, aki itt van, kész tenni Sasháért, nem csak sütizni, meg biciklizni vannak itt. Azért ez büszkeséggel is eltölt a nyilvánvaló félelmen túl. Éppen ezért is nyugszok le most az elkényeztetett mentalitásomhoz képest igen gyorsan. – Igen Gina, Gilly is jól mondja. Önfeláldozni szép dolog, és feladatokat osztani, hogy minél hatékonyabbak legyünk. De ez most hidd el, csapatmunka, még ha korábban nem is mertük volna ezt hinné. Mondtam neked, hogy itt mindenki elfogad mindenkit. Együtt vagyunk itt, maradjunk is együtt. – Azért Gilly dádá mozdulatán kínomban elnevetem magamat, a szöszi még a duci időszakából vette magára a mindent pótló humort, amiért imádni lehet, s úgy fest, ezt azóta sem mellőzi. Beljebb lépünk hát, s Corvus jól sejti, valahol a menet elején haladok, talán éppen Kathine nyomában. – Figyelj a lábad elé is. – Sutyorgom, mert ki tudja, hogy mibe lépünk, ha csak felfelé figyelünk. Így már Gina ötlete is értelmesnek tűnhet, hogy valaki hátvédet alkosson, de azok a bizonyos elvek, miszerint hiszek a csapat erejében most erősebbnek bizonyul. Messze a távolban, rögtönzött fáklyáink fényéban valamiféle alak lengedezik a falra szögezve, mintha valami madárijesztő lenne. Remélem, hogy nem Sasha az. Viszont még messze vagyunk ahhoz, hogy jobban ki tudjuk venni, ki vagy mi az. Jeges félelem markol rá a szívemre, s satuba fogja azt.
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Oké a mohás oda vissza le nem szakadás egy kissé felhúz és egy fokkal ingerültebben vetem oda kissé kényeskedősebb gesztikulálással mint kellene. - Ameddig nem egy kupac moha alatt találjuk meg Sashat, addig egy cifra szót, vagy mondatot nem akarok hallani a telepes növényekről!!!! Világos?! - Aztán igen hamar egy olyan belső vita bontakozik ki előttem, amiről valamiért az a tökéletes megérzésem, hogy ez bizony már régóta érett a vöröske felé mindenkiben, csak eddig mindenki elnézte neki. Az előzők ellenére, most mégis úgy érzem, fontosabb, hogy újra össze hangolódjon a társaság, mert... valljuk be, széthúzva, dacoskodva, semmire sem fogunk menni. - Fiúk lányok kérlek nyugodjatok meg! Külső szemlélőként azt látom, hogy Ginában sokkal nagyobb az önfeláldozói hajlam, mint kellene - azért itt teszek egy kacsintós dá-dá mozdulatot a vöröske felé a mutató ujjammal, majd Kathe felé fordulva folytatom - Ne vedd magadra a viselkedését, kénytelen lesz belátni, hogy az a verzió, hogy a védelmezési mánia miatt... ami bizonyára okkal alakult ki... és mindenkit inkább haza küldene és megkímélne, nem fog működni! - itt ismét Gina felé fordulok, és hagyom hogy mindenki rázúdítsa amit akar, aztán folytatom. - Együtt jöttünk ide, együtt is megyünk be, és az, hogy a védelmezés a saját társaid felé bizalmatlanságba fordul... - megcsóválom a fejemet. - Ezen sürgősen változtass, vagy örökre egyedül maradsz. ~ kissé talán kioktató a hangom, de nem ellenszenves és van benne még valami más is, ami meg az élek tompítására szolgál. Aztán úgy mindenkin át, észre veszem Corvust amint a vértócsához ér és megdermed, majd Sasha után kiált. Látszik rajtam a megrökönyödés és az orbitálisabbnál is orbitálisabb kérdőjelek, még egy lépést is sikerül tennem hátrafelé mert nekem... nekem ez egy nagyon ijesztő dolgot jelent. Egy részt, az hogy Corvus a szöszke után kiáltott, másfelől maga az amit Corvus csinált, hogy hiszem hogy csinált...
A kütyük, meg cuccok végett, nem látom Kathe féltékenységét, mással vagyok elfoglalva. És tény, hogy a egy részét vettem, de a nagyját meg magam barkácsoltam. Imádok varázstárgyakat alkotni. Igaz egyenlőre nem megy úgy mint a hírhedt Varázsvicces Weasley-knek, szívesen felveszem a kesztyűt idővel. Bár én nem varázsvicc tárgyakat csinálnék. És többek között, ha látnám Kathe arcát, is leginkább valamiféle elismerésnek venném és egy cseppnyi rossz érzést sem hagyna bennem. Előbb legyezgeti az ilyesmi az egómat, mint vált ki belőlem mást. Persze nagyon szívesen megtanítanám neki bármelyik össze rakását, amennyiben esetleg érdekli.... Ez majd kiderül.
Míg a többiek előre mennek, addig én lemaradok és Corvus mellé sorolok, vagyis, a familiárisa közénk materializálódik. Én nézem egy hosszú pillanatig, aztán megérintem a tarkóját és megsimítom a bundáját. Tudom, hogy nem állat, a mozdulatom Corvusnak szólt, csak így közvetetten valójában. Vissza húzom a kezemet és végül némi tépelődés és befelé haladás után nagyon halkan, csak hogy ő hallja bukik ki belőlem. - Ha kijutunk innen, kérlek.. Áruld el mit csináltál és hogyan az imént. - ránézek régi pajtimra és megengedem neki, hogy láthassa rajtam, engem megrémített amit csinált. - Ugye ez nem olyan vérmágia, mint amit a sötét varázslók használnak? - jelenleg beérem egy "de"-vel vagy egy nemmel. Ettől azért kicsit össze tettebb a félelmem, de Corvus érezheti, nem akarok hamari következtetéseket levonni, hiszen senki mást nem lepett, vagy ijesztett meg ami történt.. Szóval... Vagy mind egy szektának a tagjai, vagy ez valami más. És válaszokat akarok! Amint lesz alkalmas időnk válaszokat megvitatni!
[You must be registered and logged in to see this image.] Kicsit megingatom a fejem, jelezve, hogy valójában nem érdekel, hogy milyen élettani folyamat megy végbe a mohákban és hogy miért is nő ezen a helyen csak a barlangtól legtávolabbi oldalon, és miért van pusztulat a barlang felöli oldalon. Nem fontos, tényleg nem. Nem vagyok képben a mugli tudományokban, de azt pontosan tudom, hogy hiába írtak le annyi mindent a biológiában, fizikában, kémiában, rohadtul nem érvényes minden a varázsvilágra, a mágia állandóan keresztülhúzza ezeket a szabályokat, az elektromos dolgok nem is nagyon működnek a mágiával töltött területeken. Kirobban a vita, amiben továbbiakban nem veszek részt, ugyan meg van a véleményem, de így is olyan paprikásak, hogy minek tovább ragozni. Egyetlen dologban ugyan valóban támogatnám Accipitert, márpedig a rakéta fellövésében, ami nem volt egy hülye ötlet teljesen. Mondjuk nem csak a segítőkész felnőttek láthatják meg, hanem az is, akitől tartunk, hogy elragadta McCaine-t, de… Jön a látomás, amit sehogy se tudok hova tenni, hiszen még sosem fordult velem elő ilyesmi. Egy dolog megállapítani, hogy emberi vagy állati, vagy nem is tudom, hogy mennyi ideje lehet ott, de ez az egész… Mivel állandóan azzal voltam elfoglalva, hogy tagadjam a képességemet, így nem is igazán értem és egészen olyan az egész, mintha valami látomás lenne, hiába teljesen más, hiszen a múltból kaptam töredékeket. Mikor magamhoz térek és meghallom Benjamin kérdését, tőlem szokatlanul egyáltalán nem sikerül átlátnom a helyzetet, hogy mennyire abszurd, hogy alapvetőnek veszi, hogy a vérhez érve láttam valamit. Hiszen nem vagyok látnok, legalább is nem tudok ilyesmiről, Katherine pedig azt ígérte, hogy nem mondja el a különös kapcsolatomat a vérrel. - Sashát. Valami behurcolta abba a barlangba, ájultnak tűnt, de nem sérült meg nagyon, csak karcolások, de az a valami… Fogalmam sincs, hogy ki vagy mi volt. - elhallgatok, hiszen az, hogy én ezeket láttam, és hogy nagyon valószínű, ugyan nem száz százalék, hogy McCaine bent van, csak egyet jelent. - Tényleg nem várhatunk. Be kell mennünk. - mondom ki a nyilvánvalót, és nem is telik el egy perc, már feltűnik a familiárisom, az én jobbik felem, legalább is fizikailag erősebb felem, hiszen hiába kviddicsezek, azért inkább vagyok az a nyurga fajta, mintsem izmos. Márpedig a pálca most csak végszükségben kerülhet elő. A farkassal már mindenki találkozott többször is, ezúttal egyáltalán nem tesz semmilyen ellenszenves mozzanatot feléjük, bár feszültnek tűník, a füle is hátra van csapva, de az egyetlen dolog, amire morog, az a barlang. Gina meg is indul, én meg szokásomhoz híven maradok utolsóként, hagyom, hogy a tettrekész Katherine vagy Benjamin előbb kövesse a lányt, bár valahol remélem, hogy nem vakon és dacosan fognak csörtetni. Bár, amilyen para a helyzet, valószínűleg hamar elszáll a haragjuk. Kicsit zavarodott vagyok a képektől, így lassan haladok, megfontoltan, hogy lépésről lépésre kiverjem a fejemből az ijesztő képeket. És még senki nem kérdezett rá, hogy mi a franc volt ez. Remélem nem is fognak.
Arra hogy Corvus nem tudja elengedni a moha dolgot csak megingatom a fejem. - Van. Később. - zárom rövidre ezt a moha dolgot. Corvus pedig tudhatja, ha azt mondom később beavatom, akkor azt úgy is gondolom. Én tartom a szavam. Ahogy a Tiltott rengetegről készült térképpel is. Ahogy akkor sem volt időnk térképészeti kérdéseken vitázni, most sincs mohákon. Súlyosabb gondjaink is vannak ennél. Például Sasha eltűnése. Vagy, hogy azt hiszem a többiek jelentősen félre értettek. Erre pedig nem nagyon van időnk. - Lehet igazatok van, és a legrosszabb parancsolgatós énemet hozzák ki az efféle életveszélyes helyzetek, de csak mert nem akarom, hogy mind meghaljunk, és azt ugye tudjátok, hogy felnőtt hátvéd nélkül bemenni oda felér az öngyilkossággal? Éppen ezért...- mély levegőt veszek, és az egyik Gilly féle rakétát felküldöm a levegőbe. Hátha elég figyelemfelkeltő egy erdőből fellőtt tűzijáték. Csak remélhetem, hogy a birtok felnőtt személyzete meglátta, és elég komolyan veszik, hogy utánunk jöjjenek. Persze mivel a nap nem épp a kedvező szögben áll, az is lehet, hogy az egész hiába volt, és senki nem látta a felnőttek közül. - Segítséget kérni nem fura, hanem az a helyes és fontos döntés, amivel megmentheted az unokatestvéred, vagy esetlegesen mindannyiunk életét. - nézek Benre. Lehet megbántottam őt, és Kathet, bár nem akartam. De inkább utáljanak mindannyian élve, mint legyünk mindannyian halottak. A halottak ritkán utálnak. Vagy tesznek bármit is. - Kath... épp azért szerettem volna, ha hátvédnek maradtok, mert annyira bízok bennetek és a képességeitekben, hogy az életemet vagy halálomat is a kezetekbe rakom gondolkodás nélkül. A hátvédeknek kell a legjobban ismerni a terepviszonyokat, hogy biztosítsák a többiek túlélését. Időzíteniük, és taktikázniuk kell. Felkészültnek, és ügyesnek és találékonynak is kell lenniük, hogy beavatkozhassanak ha kell, vagy megmenthessenek. Vagy biztosítsák a mentőegység útvonalát, és érkezését. Mert egyedül a támogatásotok nélkül nem boldogulok. Egyedül nem tudom megmenteni Sasha életét akármennyire is szeretném ezt képzelni magamról. - persze még mindig aggódom értük. Még mindig féltem a testi épségüket. Kis szerencsével pedig még 50 év múlva is aggódni fogok, és félteni őket. De tudniuk kell azt is, hogy egy csapatként gondolok magunkra, és ugyanolyan fontosak mint én, vagy még nálam is sokkal fontosabbak. Bízom bennük. Persze tudom én, nehéz természetem van, főleg amikor rám tör a parancsolhatnék, de nem fordítok hátat olyasvalakinek, akiben nem bízok, és még inkább nem rakom a kezébe az életem, ahogy a Ben, Kath, Gilly trióéba kész lettem volna. Lehet idővel meg kell tanulnom elfogadni, hogy nem én vagyok a csapat főnök, és nem dönthetek egyedül, ebben igazuk van, na persze nem is minden helyzetet akarok irányítani. Csak az életveszélyeseket. Ez is több a kelleténél, és ezt is szívből utálom. Bárcsak egy tábortűz mellett ökörködnénk, ahogy Bennel egyszer már korábban. Akkor csak csendben mosolyogva figyelhetném őket, és nem kéne haptákban állnia az idegrendszeremnek. Ami azt illeti még Corvusban is bízom, csak kicsit másképpen. Amikor meghallom a szájából a szöszi nevét, némi együttérzéssel nézek rá. Biztosra veszem, épp úgy aggódik, mint mi. - Megmentjük. Együtt. Sok az ismeretlen potenciális veszélyforrás. Legyetek nagyon óvatosak, akár együtt, akár elszakadva külön vagyunk. - nem tiltom meg, hogy mindenki utánam jöjjön a barlangba, bár bölcsebb lenne valakinek kint várni hátvédként. Kezdem feladni, hogy irányítsam ezt az elszabadulni látszó dolgot. A barlangok viszont tényleg sok veszélyt hordanak magukban. A hideg, és az eltévedés lehetősége a két legnagyobb. A meredek csak kötéllel mászható kürtőkről, szűk, nyírkos, és balesetveszélyes részekről nem szólva. Viszont Corvus kiáltása számomra azt jelzi be kell fejezni a vitát, elfogyott az időnk. Feszülten várom, ez a barlang vajon mit tartogat számunkra...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Csak csendben bólogatok egyetértve Corvusszal, hiszen most tényleg nem az okoskodásnak, meg a konkrét tényeknek van itt az ideje, hanem annak, hogy kiderítsük hová tűnt Sasha és hogy hogyan tudnánk segíteni neki, mert arra gondolni sem akarok, hogy ez esetleg nem lenne már lehetséges, mert már... nem él. Nem csoda, hogy én is rendesen elképedek, amikor elemlámpa ugyan nem kerül elő, ellenben olyasmik Gilly táskájából, hogy csak pislogok. Szóval már nem kérdés, az ő családja sem olyan csóró, mint az enyém. Ezt konstatálva akaratlanul egy pillanatra azért elhúzom a számat. Nekem, hogy ennyi mindenem legyen évek gyűjtögetésére lenne szükségem úgy, hogy nem használok el semmit. Nem meglepő, ha ezek után csak nézem, ahogyan a kollekciót rendezgeti és felsorolja. Én ehhez képest tényleg nem készültem, osztom Ben véleményét, a fene se gondolt rá, hogy lesz, aki ennyi cuccot hoz, főleg ilyesmiket. Nem is akartam volna gondot okozni Ben szüleinek mindenféle tréfákkal és csínyekkel, hiszen még nem is ismerem őket és nem úgy akartam bemutatkozni, hogy bajt okozok. - Ez tényleg nem semmi. - azért csak kicsúszik a számon egy akár még elismerő megjegyzésnek is vehető kommentár, de végül én nem nyújtom a kezemet, hogy bármit is elkérjek a lánytól, Ben és Corvus számára is egyértelmű lehet, hogy miért. Ezeknél valószínűleg hatásosabb támadásokat tudok produkálni, ha kifejezetten arra van szükség, a jégtűk nem csak trükkök, bár nagyon remélem, hogy nem lesz szükség rá, hogy használjam is őket, mert megtaláljuk Sashát és nem lesz baj. Gina ötletére természetesen én is Ben mellé lépek kihúzva magamat. - Tudod... nem kellene mindenkit lekezelned és főleg nem sorba állítanod magadban az embereket. Corvus marad, mi meg menjünk, mert szerinted csak akadályoznánk igaz? Hát nem! - kihúzom magamat és persze eszem ágában sincs csak úgy lelépni. Na ja, majd addig valami bajuk esik, meg egyébként is lehet, hogy én egy évvel fiatalabb vagyok, de Griffendéles és bátor és igenis pálca nélkül is meg tudom védeni magamat és nem félek csak azért, mert be kell mennünk egy sötét barlangba. Azt már hozzá se teszem, hogy Gina nem mondhatja meg nekem, hogy mit tegyek, nincs is rá joga. Még kissé dacosan a számat is összeszorítom, amíg meg nem hallom Corvus kiáltását. Na azt hiszem ezt már nem igen magyarázza ki egy könnyen. Az már biztos, hogy baj van, csak... ne azt mesélje, hogy már nem tehetünk semmit. Én is várakozón pillantok rá, igyekszem most nem figyelni a barlang felől hallatszódó halk hívogató susogásra.
Bólogatok Kathrine irányába, hát persze hogy hallom a suttogásokat, és be is vagyok tojva rendesen. Csak azért nem nyúlok a keze után, mert most többen vagyunk itt, hátha ez erőt tud belém önteni, másfelől lehet, hogy cikinek is érezné, hogy ha mások előtt neki kéne megvédenie engem. Vagy támogatnia lelkileg. Valahol elől haladok, de csak azért, mert én vagyok otthon, nagyjából tudom, hogy hol vagyunk, és mielőbb meg akarom találni Sashát, hogy végre visszaindulhassunk, és véget érhessen ez a furcsaság. Persze ez csak illúzió, a szívem mélyén igenis tudom, hogy mindez több holmi furcsaságnál. Igenis szeretném még az unokatestvéremet látni, akire nem is emlékeznek a felnőttek, hogy jött volna. A barlanghoz érve csak úgy tátom a számat, és ennek hangot is adok, hogy mennyire meg vagyok döbbenve. - Nem... én még sosem láttam ezt itt. Igaz, nem is nagyon mertem továbbmenni az ösvényen, tehát lehet, hogy régóta itt van. – Tudják rólam, hogy inkább cuki és kedves vagyok, nem pedig bátor, mindez az elkényezetett létemnek köszönhető, nem kellett eddig semmi félelmetessel szembenéznem anyáék védőburka alatt. Csak úgy kapkodom a fejemet, ahogyan Gina és Gilly táskái is felnyílnak, máris kapok egy rögtönzött fáklyát. – Én azt hittem, hogy nyaralni jöttök, nem pedig tankot építeni. – Hebegem a két lány között örlődve, én is értek a csínytevéshez, de nincs tele a zsebem minden szirszarral. Álmomban sem gondoltam volna, hogy két ilyen tudatos illetőről van szó, még ha Gina egy ideig az utcán is élt, de annak már több éve, és fel sem fogom, hogy a roxfort falai között miért érzi szükségét, hogy ennyi plusz holmija legyen. Ellenben Gilly kikel magából Gina szavait hallva, majd Corvus is tökéletesen jól megfogalmazza, amit én gondoltam, amire elismerően füttyentenék, ha nem húznám fel éppen az orromat. Kathrine mellé lépve kissé élesebben szólalok meg én is. – Szép dolog az aggódás, de talán nekem az unokatestvéremről van szó, nem neked. Fura is lenne, ha valami baja esik, én meg hazaszaladok segítségért. Menj te, ha akarsz. – Minden félelmem ellenére most mégis erősebbnek bizonyul a tennivágyás, miszerint ha Sasha életben van, akkor egy percnyi vesztegetnivaló idő sincs, amit mi szaladgálással, ők meg örkődéssel töltenének. Azt már nem. Eldobom a követ, ami úgysem jó semmire, s átveszem Gillytől a tüzijátékot, meg a sötétporos golyócskákat, aminek talán nem lesz haszna itt a sötétben, no de mindegy. – Mi.. mit láttál? – Kérdezem Corvustól most már egy kicsit jobban összeszedve magamat. Ha van valami irány, ami felé szerint mennünk kéne, akkor irány arra.
[You must be registered and logged in to see this image.] Mikor jönnek a fura hangok természetesen én is elkezdek fülelni. Valamilyen szinten kiver a frász, de inkább vagyok kíváncsi, mintsem ijedt, nem akarom befogni a fülemet, inkább még jobban hegyezem, hátha kihallok valami értelmeset, amit eddig még nem. Talán nem angolul van, talán valamilyen más nyelven. Igaz, a latin az egyetlen, ami közelebb áll hozzám, és halvány francia ismereteim vannak és rohadtul meglepne, ha éppen ezeken a nyelveken hallanék ijesztő suttogásokat. - Van olyan élettani rész, ami megmagyarázza, hogy itt az északi oldalon, hiába tűnik éppen olyannak, mint akármilyen más erdőben, nem hogy nem zöld a moha, hanem inkább ki van pusztulva? Mert más esetben köszönöm a semmit. - mosolyodom el hidegen, mert az, hogy még akkor is okoskodik, amikor azon spekulálunk, hogy Sashát valami szörnyeteg elragadta, és lehet, hogy már nem is él, egy kicsit már igazán idegesítő. Persze még így is inkább csipkelődő a hanglejtésem, mint a totális lekezelés és megsemmisítés, amivel az elmúlt években kezeltem a sárvérű lányt. Viszont sárvérűként pálca nélkül is feltalálja magát, és a következő pillanatban már összekötegelt botokat fogok, amikbe megpróbál életet, azaz tüzet lehelni. Felvont szemöldökkel nézem végig, nyilván nekem sincsen zseblámpám, szerintem még életemben nem használtam, szóval ha a tüze nem leheli ki a lelkét túl gyorsan, akkor most tényleg el kell ismernem, hogy ügyes volt. És ha ezt meg kell tennem, akkor valami meg fog halni bennem mélyen. Gina ismét parancsokat akar osztogatni, de ismét nem jön össze neki. - Tudod, lehet, hogy valamit elképesztően logikusnak tartasz… De esetleg gondolkozz el azon is, hogy az emberek nem csak tényezők vagy sakkfigurák, hanem szabad akaratuk is van. - jegyzem meg, ezúttal halványan kioktató stílusban. Na nem mintha én olyan jól bánnék az emberekkel, de a delegálással általában nincsen problémám, fel tudom ismerni, hogy kit hova kell küldeni, és ki mire alkalmas, és mit is fog ténylegesen megtenni. Gilly azonnal ellenkezik, és biztos vagyok benne, hogy a többiek is fognak, így én csak tartom az égő botokat, felemelve mind a két kezemet, mintha ezzel azt mondanám, hogy az ő ötlete volt, nem az enyém, nekem aztán ne essenek nekem, hogy vissza akarta küldeni őket. Mosom kezeimet, mondhatni. Gilly listájára, hogy mi minden kerül elő a női táskából azért már kicsit elkerekedik a szemem. Tudom, hogy otthon van a csínyekben, és szereti a különféle kütyüket is, de hogy ilyen lelkiismeretesen bevásárolt mindent, amivel szórakozni lehet egy hosszú hétvégét… Ha nem szakad ránk ez az egész, akkor van egy olyan érzésem, hogy a személyzetet terrorizáltuk volna végig a játékokkal, vagy éppen csak egymást, de hatalmas rendetlenséget kavarva. - Jöhet a sötétségpor. - nyújtom a kezem, ha már nála ennyi kacat van, akkor osszuk fel, hogy mindenkinek akadjon legalább valami, amihez nyúlhat, még a végelkeseredés előtt, amikor a pálcáinkat használnánk a tiltás ellenére. Ahogy Benjamin felvonja a figyelmem, illetve mindenki figyelmét a vérfoltra, akkor egyetlen pillanat erejéig nézek csak össze Kath-tel, aztán ahogy mindenki kitátotta a száját és elér hozzám a sor, szemügyre veszem. Még mindig nagyon kétes érzéseket kelt bennem, hogy éppen a vérhez kötődő tehetség ébredt fel bennem, mintha még ez is azt akarná sugallni, hogy igen, nekem Voldemort örökösévé kell válnom, sötét mágiák, vérmágia, a világ uralma, de... Ha most ez segít azon, hogy egyről a kettőre lépjünk, akkor legyen. Nem tudom, hogy pontosan mit tehetnék, csak azt, hogy nem csak néznem... meg is kell érintenem. Nem fintorodok el, felveszek egy kemény pókerarcot, ahogy a csupasz kezemmel, pontosabban a mutatóujjam hegyével megérintem és... A következő pillanatban ugyanitt állok, de nincsen senki más, csak én, és egy furcsa jelenés. Nem tiszta a kép, és az egész olyan álomszerű, még annál is jobban, mint amikor minden félresikerült az üvegházban. Egyszer csak feltűnik egy groteszkül magas, sötét köpenyes alak, aki egy szőke kislányt hurcol magával. Sasha! Megpróbálok kiáltani, de egy szó se jön ki a torkomon, vagy a hallásommal van valami, de semmit sem hallok, csak látom, ahogy a kába, talán ájult lányt húzza maga után, akinek láthatóan nagy sérülései nincsenek, csak a két karja vérzik furcsán... és annál a fánál, ahol az előbb álltam, ahol a vérfolt volt, McCaine keze kicsit fennakad, véres nyomot hagyva. És egyenesen a barlangba tartanak. Kint csak annyit vesznek észre, hogy hozzáérek a vérfolthoz, belefagyok a mozdulatba, aztán néhány másodperccel később Sasha nevét kiáltom - igen, Sasha és nem McCaine -, aztán még egy kicsit bámulok magam elé... De az egész lepörög tíz másodperc alatt.
//Vérmágus 3. szint: Adott helyszínen lévő minimális mennyiségű vérből is képes megállapítani pontosan, hogy mi történt ott, afféle képek felvillanásával megmutatkozik neki a múlt. //
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
A hangok amik jó esetben a fejemben szólnak csak és azt mantrázzák, hogy "Gyönyörű vagy ma is kedves Gill!" "Tökéletes választás volt ez a ruha a szemedhez!" "Ápolt vagy és mindent megtanultál a holnapi vizsgára, szóval tutira hibátlant fogsz írni!"... most egyáltalán nem a fejemben szólnak, nem mondanak ilyeneket sőt... igazából nem is értem mit susmognak, de egyáltalán nem esik jól, sőt borzasztóan nyomaszt. Nagyjából, mint mikor egyszer a szobatársaim magifix ragasztót tettek a kedvenc balzsamomba... Az egy csúnya nap volt. Nekem is... Meg utána nekik is.. Életük további részében, ameddig egy szobában és azon túl, egy suliban voltunk. - Köszi, jól esik, hogy ezt mondod, remélem tényleg rá bukkanunk! Lehetőleg.. egyben és legfeljebb csak kicsit ziláltan. - nyelek egyet, érzem, hogy megint megremeg az állam, de gyorsan kipislogom az újabb érzelmi hullámot. Én tényleg csak viszont látni jöttem a barátaimat, meg megismerni pár újat. Nem gondoltam hogy az ismerkedés rögtön egy barát minusszal és felnőttekhez illő csapatmunkával meg egyéb veszedelmekkel jár majd... De azt hiszem azon kívül, hogy kissé elkényelmesedtem nincs nagy baj. És noha ilyen ijesztő kalamajkákba nem keveredtem nagyon ezelőtt, azért Amerikában is volt pár meredek történet.... Viszont... sosem volt emberélet a tét.. Most meg.. voltaképp esélyesen az. És ez számomra cseppet sem fancy. Mikor rá találunk, vagyis a sorban előttem haladók, felfedezik elsőnek a barlangot azért nagyot nézek. Szám elé kapom a kezemet és kissé kikerekedett szemekkel nézek Benre. - Ez öhm.. eddig is itt volt a birtokotokon? - nyelek egy nagyot, aztán mikor meghallom Gina szavait én vadul megrázom a fejemet. - Nem fogtok KETTEN itt maradni! Maradok veletek. - jelentem ki úgy, hogy azt Ben is és Corvus is jól tudhatja, ha most leállnak nekem ellent mondani akkor itt fogunk megöregedni. Azzal elő kotrok a táskámból egy százas kötegnyi pikike varázspálcaszerű dolgot és mindenkinek kiosztok egy bő marékkal. - Valójában... - felfújom az arcomat majd kiengedem a levegőmet - Tűzijátéknak szántam, de igazából ha valamire irányítjátok elég csúnyát tud durranni. Csak... ki kell húzni a kanócot. - mutatok rá a pálcautánzatok végén lógó egyenlőre hurokba tűrt kis zsinegre. - Van még nálam indiai sötétségpor.. Ártó-riasztó spray... bár ezt még sosem használtam, lehet tartósított hegyilevegő van benne. - darálom gyorsan és a sötétségporos golyócskákból is kiosztok mindenkinek. - Trágyagránát..? - kérdem szégyenlősen körbe pillantva... igen, az is van a táskámban. Csínytevések alap eszköze! Meg remek elterelő. - És van egy... bűvölt lepke-esős konfettiszóróm... - most már kissé el is pirulok - De hogy valami hasznosat is mondjak van nálam taposócsapda, amik mondjuk játékra valók inkább, esetleg ha nagyon olyat fog ki közülük az ember, gonosz tréfának... meg pár egy-varázslatos tekercs. Amiket a tűzijáték mellé estére szántam meglepetésnek... de hátha most jók lesznek ide is. Van amelyik másolatot tud csinálni.. igaz csak buborékból, de nem gondoltam hogy kifejezetten támadásra vagy védekezésre kéne megírnom bármelyiket is... Bár van egy amelyik úgy öt másodpercre láthatatlanná tesz.- csoda ha megértik amit mondok mert roppant mód hadarok, de talán a lényeg mindenkinek át fog jönni. Meg az az apró tény is, hogy a felét a cuccoknak otthon hegesztettem össze én magam. És valóban a szórakoztatás meg a játék volt a cél velük, hátha most mégis jól jönnek. Azért ha egy barlangnyi lepkét kap az ember az arcába, végül is az is eléggé jó lehet elterelésnek!
Corvus mohás megjegyzésére enyhén elmosolyodom. - Milyen költői vagy ma Flint. A mohákra van tudományos magyarázat. De felteszem nem óhajtasz végig hallgatni egy hosszas mohaélettani kiselőadást. A hangok jobban aggasztanak. - igen ez a megjegyzés már-már felér tőlem egy bókkal. Na nem mintha ettől jobban kedvelném a mardekáros srácot. De legalább már nem ellenségeskedünk, és ez is valami. A hangok meg tényleg zavarnak. Meghallom amit a többiek is, de nem emlékeztet semmire, és ez még inkább zavar. Meglátom a vérnyomot, és a rejtélyes barlangot is. Na remek. Már csak ez hiányzott. - Elemlámpám az éppen nincs. De nem is kell. - mondom nyugodtan és határozottan. Majd keresek két vastagabb száraz ágat, és rögtönözök két égő fáklyát. Ehhez még csak varázslat sem kell. Elvégre ez egy erdő. Az én pályám. Az egyik fáklyát Corvus kezébe adom, és egy öngyújtóval meggyújtom. Mondja még valaki, hogy a dohányzás nem menthet életet. A másikat is meggyújtom, de azt magamnál tartom. - Oké. Szeretném, ha tudnátok, hogy értékelem a bátorságot, és a lojalitást, de ez nem az a helyzet. Szeretném, ha ti hárman...- mutatok egymás után Kath-re, Benre, és Gillyre -...elmennétek vissza a birtokra Ben szüleiért, vagy bármilyen felnőtt segítségért. Még egyszer nem követem el az üvegházi hibát. Mi addig Flinttel a barlang bejáratánál őrködünk. A fáklya jelen esetben inkább fegyver mint látást segítő eszköz. - ha csak rólam volna szó akár be is sétálhatnék a fenevad barlangjába, de azzal nem tudnék elszámolni, ha valakinek, akár csak Flintnek komoly baja esne. Jobb feleslegesen óvatosnak lenni, mint meghalni. Legfeljebb, ha kiderül, hogy egy kósza róka ejtett el egy fácánt, annak a vére van ott, akkor a felnőttekkel visszamegyünk a birtokra, és kezdjük elölről a nyomozósdít. Ha meg tényleg egy gyerekrabló gyilkos fenevad van bent, akkor jobb ha hozzáértő felnőttek intézik el, mintha felesleges életveszélybe sodornám a csapatot.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Persze bennem is van egy jó nagy adag félsz, de nem vagyok annyira ijedős, mint mondjuk Ben tud lenni és nem szándékozom megfutamodni sem, sőt elszaladni sem, ezért egyetértve Bennel rázom meg a fejemet én is, sőt picit még el is húzom a számat, mert Gina reakciója eléggé... lekezelő. Egy évvel idősebb csak, de mégis kb. úgy beszél vele, mint Darius tette, pedig ő sokkal idősebb volt és még tőle se vettem jó néven a dolgot. - Erre tényleg nem gondoltam, de... nem fogok elfutni! - húzom ki magamat és igen érezhetően van azért egy kis sértettség a hangomban, hogy ilyen lekezelő volt velem. Biztosan nem annak szánta, de attól még nem tetszett a dolog és csak akkor torpanok meg, amikor Ben kiszúrja a vérnyomot és hát tény és való a hangok azt jelezik nem kellene tovább menni, azaz a hangok hiánya leginkább, amíg meg nem érkezik a halk suttogás, mint valami recsegő rádióban. - Ez fura... ti is halljátok? Ben, te eddig is ezt hallottad régebben is? - a vérnyomra próbálok nem annyira figyelni, biztosan valami állaté, legalábbis ezt próbálom mantrázni magamban, az megnyugtatóbb és hát nem igen tudjuk kideríteni, ha csak valami módon Corvus nem képes rá, de azt se tehetné meg nyíltan, ha nem mondaná el mindenkinek, hogy képes valami sötét dologra, amit egyelőre még nem igazán ért se ő, se más. Ezért nem is teszem szóvá, hogy nézze meg, maximum ha már hátul van, lopva megteheti, amikor elmegyünk mellette. - Az... az a hely, ahová nem kellene bemennünk ugye? - na azért nagyot nyelek, főleg amikor Ben még egy követ is felvesz, én pedig kiszúrom az ösvény végén, bokrok mögött rejtőzve a barlang szerű sötét foltot, ami mintha végképp elnyelné a fényt. - Én nem hoztam zseblámpát, valaki hozott? - na igen nem hoztam kutató felszerelést, meg semmit, még csúszlit sem, pedig valószínűleg most határozottan jól jönne valami kézifegyver, de hát az ember egy sima kirándulásra, vagy látogatásra nem effélékkel szerelkezik fel, de oda a vaksötétbe még se mehetünk be csak úgy fény nélkül és ha nem varázsolhatunk, akkor... Esetleg hátha valakinél van valami mágikus tárgy, ami jó a célra. Nekem nem igazán van pénzem ilyesmire, még a Weasley VarázsVicc Vállalatnál se vásároltam sosem, pedig ott annyira jó cuccok vannak!
Nem akarok magyarázkodni, de egyszeűen kétlem, hogy Sasha a házban lenne valami elfeledett titkos járatban. Igaz, hogy logikusnak tűnhet, hogy ilyen közel van, míg az erdőszél távolabbi, de akkor is, bármennyire is jól látja rajtam Corvus, hogy félek, a csapat élére kell állnom, mert ha még egy kis esély van rá, hogy Sasha él, és még emlékszünk is rá, akkor a furcsán suttogó ösvénynél nagyobb sanszot látok rá, ezért kell bringára pattannunk. Csak úgy lesek, hogy Gina mennyi mindent hoz, de most sikerül kipréselnem magamból egy bizakodó mosolyt, amit Gilly felé hintek. - Azért örülök, hogy te is itt vagy. Több szem többet lát. – Na nem csak azért. Hanem mert Gilly régi barátom, s bár stílusban közelebb áll Corvushoz, sokat leveleztünk, így nagyon is értékesek voltak számomra a gondolatai. Egyértelműen jobban bánik a szavakkal, mint annak idején Wini, de ahogyan Kathrine esetében kár is bárkit egy másikkal összehasonlítani. Csak szimplán szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, és kész. Éppen ezért nem akarnám elveszteni Sashát. Amennyire csak lehet, tekerünk a földútig, onnan állunk csak gyalogosra, amikor már az első fák közel vannak, hiszen lehetetlen még egy túrabiciklivel is a járatlan utakon közlekedni. Észreveszem Kath jégpáncélját, ez legalább valami védelmet jelent, ha már nem merünk varázsolni a törvénykezés miatt. - Nem Gina, nem szeretnék senkit hátrahagyni, téged sem. Ha valami baj van, akkor együtt maradunk, megvédjük egymást. – Rázom a fejemet, lehet, hogy félős vagyok, és inkább cukin vicces, mintsem komoly varázsló, de akkor sem lenne jó, ha amolyan háborús regénybe menne át a dolog, ahol azon agyalunk, hogy kit áldozzunk be a csapatérdek oltárán. – Nézzétek! – Kapom a szám elé a kezemet, ott van a hőn áhított vérnyom, amit állítólag Corvus már a birtokon is keresgélt. Remélhetőleg csak valami sebzett állaté, viszont ha nem? A hangok, amelyeket eddig én hallottam a különös örvényről, most egyre erősödő motyogássá fajulnak. Talán már a társaim is hallják. Keresgélek egy követ a földön, amolyan tenyérméretű szakócát, noha tudom, hogy csak megdobnék vele valakit, vagy valamit, késként vagy bunkóként sosem merném használni. Az olyan kegyetlen.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nagyon régen találkoztunk Gilly-vel, gyerekek voltunk még, elég vásott gyerekek, az volt a közös szórakozásunk, hogy keresztbe tettünk ennek-annak, akinek éppen nem tetszett a képe, vagy aki mondjuk ferdén nézett rám a sznobizmusomért, vagy rá a kövérségéért. De az, hogy milyen most, az egy teljesen más történet, mert mind a ketten változtunk, és abból, hogy most mennyire össze van zavarodva, egyértelmű, hogy idő kell, hogy újra megismerjük egymást. Ami jobb esetben meg is adatik, ha most a Roxfortban fog tanulni szeptembertől és túléljük ezt az egész, váratlan, és egy leheletnyit hátborzongató kalandot. Benjamin megírja a levelet és el is küldi egy bagollyal, én biccentek neki egy “nagyon helyes,”-t, hiszen így egy fokkal jobban be van biztosítva, hogy ha nyomunk veszik, akkor egyszer csak megérkezik a lovasság a McCaine család képében. Ugyan Gina ötlete, hogy az itteni járatokat is át kéne nézni Kath-ben támogatást talál, de nekem is olyan érzésem van, hogy kívül a kúriából kéne keresnünk a választ, így nem állok a pártjukra, inkább hagyom, hogy Benjamin mutassa az utat a bicajokhoz. Van mindenkinek, sőt, még extra is, valószínűleg Sashának, de hát ugye… az itt marad. Ahogy házigazdánk bevallja, hogy mennyire fél, ugyan nem mondok semmit, de azért megdöbbenek. Ilyen gyengeséget mutatni, úgy, hogy ő van hazai terepen és hát aranyvérű fiú is, még ha nem is a nagyházak tagja... Nekem abszurd. Mikor észreveszem, hogy a szőkeség mindjárt pánikrohamot kap, vagy nem is tudom, valami nincs rendben, akkor odalépek mellé. A testi kontaktus, mint olyan, már egy ideje kikopott az életemből, így nem fogom meg a kezét, vagy nem teszem a vállára a sajátom, csak magabiztos, remélhetőleg épp ezért megnyugtató, kicsit kemény hangon megszólalok. - Gillian, meg kell nyugodnod. Minden rendbejön, meg fogjuk találni. - mondom neki, mielőtt odasorolnék a kevésbé lányos bicajhoz és megvárom, ameddig összeszedi magát és felül.. Felugrok a sajátomra, olyan egyszerűséggel tekerek, mint ahogy a seprűn lovaglok, hiszen csak egy leheletnyi egyensúlyérzék kell és már is lehet hasítani. Persze nem az a cél most, hogy száguldozzunk, így átveszem a csapat ütemét és úgy haladok, se nem vágok előre, se nem lemaradva. Mikor elérünk a bicajozható rész végéig én is leszállok és kicsit összevonva a szemöldököm kezdem el méregetni a helyet. Mikor Kath előveszi a pálcáját már éppen megszólalnék, de Ginának már ott is a vállán a keze, szóval csak bólintok, hogy a pálcák hasztalanok. - Szerintem, ha csak is végső esetben védekezésre használjuk, akkor nem kaphatunk nagy büntetést. De ne varázsoljunk megszokásból. - teszem hozzá, egyetértve Gillyvel, én elő se veszem a pálcám a kezembe, csak úgy tűzöm a felsőm belsőzsebébe, hogy egy pillanat alatt érte nyúlhassak, ha kell. Nem annyira szimpatikus, hogy én legyek a sereghajtó, de elfogadom a pozíciót, leszek hátvéd, így viszont ha Benjamin vezet, Kath mögötte van, aztán Gina és Gilly is előttem, nem igazán látom felcsillanni a kis Griffendéles bőrét, illetve látok rajta valami furcsát, de nem tudom beazonosítani, hogy mit. Nem guggolok le újra, nehogy még a végén megkapja a Winnetou-t, főleg, hogy én vagyok a sereghajtó és guggoló pózban még kiszolgáltatottabb lenne a hátam, de mintha egy elemző gép lennék, olyan alapossággal kezdem el méregetni a környezetet, nem feltétlenül vérnyomokat keresve ezúttal, hanem mindenféle furcsaságot. Lehet, hogy most megint alapot adok arra, hogy Accipiter beszóljon, de rövidesen megszólalok. - A mohák. Minden oldalon nőnek, éppen csak északon nem, az ösvény végének irányába. Nem csak az állatok hangját nem hallani, de még mintha azok is rejtőzködnének. Milyen költői, hogy ezzel egyszerre sugallják azt, hogy jó úton járunk, és azt, hogy meneküljünk, ameddig lehet. - veszem a végét egy kicsit költőire, de ettül függetlenül eszembe sincs hátrafordulni, még ha piszmogunk is egy kicsit felmérni a terepet, ideje haladni, mert ki tudja, hogy Sasha tényleg ott van-e, és épségben találunk-e rá, akármit is mondtam Gilly-nek néhány perce.
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Na álljon meg a gyászmenet! És végig se gondolom csak kiszakad belőlem, így pár környi néma hallgatás után. Annyira ledöbbentett, és kerestem a miértjét, hogy fel sem tűnt, hogy közben már mérföldekkel odébb járunk! - Corvus jól mondja, sosem láthattam pálcát használni... Így nem is emlékezhetnék ilyesmire... Annyira természetes volt hirtelen, hogy fel sem merült, de... vagy hallucináltam, vagy ez nem az én emlékem! - megérintem szőke koponyámat, és szörnyülködő arcot vágok. - Eskü megalapozott kijelentés volt. - valójában mindneki örülhet, vagyis Corvus, mert nem azt firtatom, amit láttam, éreztem, hanem hogy miért is villant belém ez, ha sosem találkoztunk miután bármelyikünk is pálcát kapott?! Honnan ez a meggyőződés. Arghh azt hiszem össze zavarodtam! Ben kérdése térít magamhoz, hogy nem-e akarok átöltözni..? Az igazság az, hogy ösztönösen rávágnám, hogy de, már csak valami feszkólevezetés miatt is, de Sasha még mindig el van tűnve!! És nem kellene ilyesmivel húznom az időt. - Nem, nem jó leszek így. Csak legyen meg az a liba! - kissé idegesen prüszkölöm a megnevezést, pedig valójában nagyon is aggódom érte. Csak a hajamat fogom fel szoros kontyba. Nem kell, hogy mindenhova oda lógjon, ahová nem kell. A levél jó ötlet, de még mindig sokk hatása alatt állok. Mégis honnan ez a légből kapott érzet?! Szörnyen frusztráló. Valamivel lemaradva sorolok a többiekhez, csak a bordó kalapomat hagyom hátra, a retikülömet magamnál tartom. Egy női táska és az esetleges tartalma gyakran jól tud jönni. Az össze zavarodottságomat az is súlyosbítja, hogy én sem így képzeltem el a viszont látást és Sasha-t is éppen csak addig láttam, hogy megölelgettem a peronon, a limoban Kath és Gina vonta magára a figyelmem, hiszen őket nem ismerem és gondoltam lesz majd valami csajos pizsamaparti, átlógunk a srácokhoz, párnacsatázunk, varázscsín-tárgyakat szórunk egymás nyakába, vagy akármi!!! Erre eltűnik a Szöszke és már ott tartunk, hogy valami ösvényen hangok után kutatunk és mi van ha mi is elfeledjük? Oké mielőtt biciklire szállnék rám tör egy instant hiperventillálás az orrom elé emelem a kezemet és pillanatra megremeg az állam, meg a vállaim. Igen ez határozottan az aggodalom jele... Őszintén szólva, most örülök, hogy Lizzy otthon maradt! Nyelek egy hatalmasat, veszek pár lassú mély levegőt, megrázom magamat, vissza erőszakolom a könnycsatornáimba a könnyeimet, mielőtt lemosnák a simnkemet és immár elszántság van csak az arcomon. A többiekhez hasonlóan biciklire szállok és arra veszem az irányt amerre ők. A célhoz közeledve, a bicaj bal oldalán a pedálra állok, akár egy paripán ahogy az úri hölgyek szoktak féloldalasan ülni. Végül lepattanok és egy fának támasztva a cangát nézek végig azon ahová már libasorban elkezdtek a többiek betömörülni. Mindegyikük nyurga és keskeny... remélem nem fogok fennakadni egyik végemen sem! Nyelek egyet, Corvus tekintetét keresem mivel ő van már csak mögöttem, vagy mellettem. - Ha most pálcát használunk, mert elő fordulhat, hogy kelleni fog, azzal csoportosan vonnánk magunkra a figyelmet igaz? - teszem fel az egyértelmű költői kérdést Corynak halkan - Persze mit sem számít, még ha vészjelzésnek is szánnánk, hiszen ki tudja, fogunk-e.. vagy épp mire fogunk emlékezni... - jegyzem meg még, noha ha valamiért mindegyikünknek valami hasonló varázslat az utolsója, teszem azt valami védő bűbáj... Az azért árulkodó lehet nem? Bennem legalábbis felmerülne, mégis minek trollkodnak ilyesmivel a kölykök, ha csak nincs valóban baj..? Aztán igazából Gina mögé sorolok és fülelek. Fülelem a semmit. Tényleg kihalt minden...
Nekem igazából jelenleg csak egy igazi aggodalmam van. Mi lesz, ha azon az ösvényen tényleg szembe találjuk magunkat valami veszélyessel? Úgy értem, ha mind jövünk, akkor talán nem leszek képes egyszerre mindenkit megvédeni attól az izétől. Hiába ismerek egy rakat pajzsbűbájt, és még patrónust is idézek kényszer helyzetben... de ez elég, hogy egyszerre ennyi embert védjek? Lehet Ben kissé túlbecsüli ez irányú képességeim. Sóhajtok egyet, és magamhoz veszek pár dolgot a táskámból. Egy kést, egy palack vizet, egy tekercs leukoplasztot, és némi fertőtlenítőt. Sose tudni. Na meg felveszek egy vastagabb karkötőt. Egy olyat amiről csak nem rég hallottam, és kisírtam Mercutiotól, hogy vegyen nekem egyet. Ez tulajdonképpen paracordból, vagyis ejtőernyőzsínorból van fonva, és vészhelyzet esetén kb. 3 m kötelet jelenthet. Elég király cucc. Egy kis mosolyt csal az arcomra, hogy Kath a védelmemre kel a titkos átjárókkal kapcsolatban, de ha együtt maradunk, akkor később is megnézhetjük őket. Jöjjön az ösvény. Nem kommentálom tovább a dolgot. Felpattanok én is egy bringára és szépen besorolok a házigazda, és Kath mögé. Elég jó érzés újra bringázni, ezt el kell ismernem. Nem is tudom mikor csináltam ilyesmit utoljára. Amikor lerakjuk a bicókat, mert túl keskeny lesz az ösvény, akkor besorolok Kath mögé, de ahogy észreveszem a pálcát a kezében a vállára teszem a kezem, és pár lépés után meg is előzöm. - Nyugi Kistigris. A Roxforton kívül nem varázsolhatunk. Ha valami veszélyesbe botlanánk, csak bízd rám, és fuss az ellenkező irányba. Oké? - tudom én, hogy Kath nem véletlen került a Griffendélbe, de nem tudnék elszámolni a lelkiismerettel, ha valami komoly sérülést szenvedne. - Ez mindenki másra is vonatkozik. - toldom még hozzá, majd csendben haladok előre az ösvényen. - Ti is halljátok ezt?- szólalok meg egy idő után, ahogy egyre beljebb hatolunk az ismeretlen ösvényen. Tulajdonképpen a kérdés a hangok hiányára akar utalni. Egy ideje nem hallok madarakat, meg úgy semmi neszt a többiek trappolásán kívül. Ez elég szokatlan, és nem jelenthet túl jót...
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
- De ha valami elvitte, az a valami ismerheti a titkos járatokat és bezárhatta valahová, ebben Ginának igaza van. - végül is a házból tűnt el, itt láttuk legutóbb Corvusszal és igen eljutottam én is arra a szintre, hogy fel sem merül bennem hogy esetleg Corvus lenne a hibás, hogy netán ő szúrta el, mert nem figyelt eléggé Sashára, aki folyton lohol a nyomában, vagy csak nekem tűnt úgy? Pedig legutóbb azért akármennyire is rendes volt a srác, azért a Gyengélkedőn csak megbántott a végén kissé azzal a reakcióval, vagyis pont hogy a reakció hiányával, de... azt hiszem Benne igaza van, nem várhatjuk hogy egyből teljesen megváltozzon és máshogy álljon hozzánk, meg úgy mindenkihez, az túlzás lenne, bár ettől még a bennem lévő kellemetlen érzés megmaradt. Átöltözés nekem sem kell, elég lazán jöttem, de az tény, hogy a szöszinek lehet hogy kellene valami terep cucc, legalább a lábára valami cipő, amit nem bán, ha netán piszkos lesz az erdőben. - Már nekem is mesélte régebben, úgyhogy tarthat egy ideje ez a... valami itt. - és most nem is viccelem el, mert hát eddig őszintén szólva nem vettem komolyan amiket Ben mesélt, a suttogó hangokat, meg a többit, főleg hogy ő még a Szellemszállástól is félt, ami közismert tény, hogy egyáltalán nem egy veszélyes hely. Viszont most egyértelmű, hogy valami van itt. Ben nem az a tréfamester típus, hogy teszem azt csak valami viccről lenne szó, amivel minket akar átejteni. Ahhoz ő is túlságosan félős, hogy mást félelemmel próbáljon megviccelni. Én is felpattanok a bicajomra, de azért még Benre vetek egy bátorító pillantást, hiszen kénytelen elől menni, miután ő ismeri a helyet, én meg besorolok mellé, amennyire elférünk. - Ha jól sejtem innen gyalog megyünk. - szállok le és az egyik fának támasztom a bicajt. Az új eléggé göröngyös volt eddig is, de az ösvény láthatóan keskeny, egy ember fér el rajta kb. plusz még kopottabb. Na jó azért még én is nyelek egyet, mert olyan az egész, mintha oda még a fény is kevésbé jutna be, bár legalább egyelőre hangokat nem hallok. Mindenesetre a pálcám azért előkerül és bár nem mondom, hogy én vagyok most a legbátrabb, viszont a legfiatalabb igen, de ennek ellenére, ha valaki kifejezetten nem állít meg, akkor előre megyek. Azt pedig csak a közvetlenül mögöttem haladó láthatja, hogy mintha a bőröm halványan, de fénylene, vagy legalábbis a kevéske fényt mintha visszaverné. Szinte alig látható, de aki közel van kiszúrhatja.
//Ösztönös védekezés - Vízmágus 4. szint - Jégpáncél: Közvetlenül a bőre felületére jégpáncélt képes teremteni, melyet nem érez hidegnek, ellenben a tűz erősen károsítja. Véd egy ideig a hő ellen, és fizikai támadásokat felfog, ha azok nem mágikus fegyvertől származnak.//
Engem a lányok között érő féltékenység nem érdekel, én elmondtam a véleményemet Kathnek Gillyről, igaz meg sem cáfoltam amit a külsejéről beszéltünk. Azt hiszem ezt mindenkinek magában kell lerendeznie. Nekem Gilly egy régi jó barát, levelezőtárs, és valóban komolyan lefogyott, formásabb lett, de jelenleg engem még nem érdekel olyasmi, hogy ki hogy néz ki a lányok közül. A lányok sokszor hisztériáznak csak, hát valljuk be, nem jobb egy kártyamappa felett ücsörögni inkább? Dehogynem! Jóbarátaim mindannyian, de jobb, ha nem folyok bele az ilyesmibe. Az viszont határozottan értékelendő, s halvány mosollyal jutalmazom Kathrine-t, hogy támogatja az ötletemet, hogy ne válljunk szét. - Jól van, megírom, de ne a házat vizsgáljuk át. Vannak ugyan titkos járatok, de azokat mind ismerem. Viszont kétlem, hogy Sasha is. – Veszem át a pennát meg a pergament Corvustól, miközben próbálok bocsánatkérően nézni Ginára, akinek eddig minden ötletét megvétóztuk. Már az is jó, hogy próbálkozik, és én cseppet sem érzem úgy, hogy mindent túlmagyarázna. Pont ez a lényeg, hogy a csapatmunkában minél több ötlettel kell előállni. Most az övéi nem kerültek megvalósításra, de amilyen gyakorlatias kislány, majd a terepen megvéd minket, vagy ilyesmi. Ráfirkantom azt a fél sort, amit Corvus javasolt, s odaintek az ablakpárkányról egy a közeli fákon gubbasztó baglyot, aki hozzánk tartozik. A madár tűri, amíg felcsavarom a lábára a levelet, a címzettet ismeri, Serapine lesz, Sasha idősebik nővére. Ha a többiek így akarják, akkor hozzunk külső segítséget, csak úgy mennék már! - Gilly te se akarsz átöltözni? – Én magam edzőcipőben, és játszós ruhában vagyok, habár anya rám erőltetett egy szép inget, mondván hogy a vendégeket illőn fogadjuk, de őszintén szólva nem érdekel, ha bepiszkolom. Gilly viszont talán odafigyelne a jelenlegi külsejével, hogy a ruhája hol szakad el, ilyesmi. - Gina, jók ezek az ötletek, csak tudod.. Teljesen be vagyok tojva. Azt hittem, hogy játszani fogunk, vagy ilyesmi. Tudtam, hogy a birtokkal nincs minden rendben, az utóbbi időben nem szerettem otthon lenni annyira, és most ez.. – Horgasztom le a fejemet, és felpattanok a saját bicajomra, ami egészen újszerűnek tűnik, noha rengeteget használtam már, de a manók áldásos keze munkája nyomán alig kopott meg. Ha mindenki felpattant, akkor mutatom az utat az erdőszél irányába, anyáéknak egy „majd jövünk” odaszólással, nem is tesznek ellenvetést. A falu felé most nem megyünk, hiszen az is tartozik a birtokhoz, de most ott nincs dolgunk. Csak az aszfaltúton vissza az állomás felé, majd elkanyarodva balra a földúton, ahol már alaposan kapaszkodni kell a kormányba, hogy az ember ne álljon fejre a göröngyökben. Hamarosan látni a fenyegető fákat, amelyek egy aprócska, de azért jól látható ösvényt öveznek.
