2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Benjamin megembereli magát és felemeli a szavát Accipiterrel és az ötletével szemben, amire már majdnem elmosolyodok, de nem. Inkább csak magamban konstatálom, hogy nem teljesen békés és tunya a srác, és egy kis piszkálással képes a saját érdekei és gondolatai mellett is kiállni. Egyáltalán nincs kedvem hadakozni egyikük pártján se, tekintve, hogy igazából egyikőjüknek se vagyok elhivatott barátja - még ? - így inkább csendben kivárom, hogy mire jutnak. Morgan egyrészt különösebb átgondolás nélkül csapna bele, Accipiter viszont olyan alaposságot fest fel, mintha minimum egy Auror csapat lennénk. Amik nem vagyunk. Még ha egyikünk-másikunk körültekintő és megfigyelő típus is, teljesen biztos, hogy nem tudunk úgy helyszínelni és nyomokat keresni, mint ahogy ő leírja az egész történetet. Ha éppen rám szalad a tekintetük, hogy foglaljak állást, ezúttal vállat vonok, de kicsit sietős tekintettel, hiszen fogalmunk sincs, hogy hol van a McCaine lány, és valamilyen szörnyen groteszk módon, annak ellenére, hogy mindig azt állítottam, hogy idegesít a nyomulása, most, hogy nincs itt, még érzem is a hiányát. A levelet Benjamin el akarja odázni, amire azért már egy cseppet elhúzom a szám, ugyanaz szalad végig az én fejemen is, mint Kathnek, mi van, ha egy idő után a mi emlékeink is megkopnak vagy valami baj történik és még több embert elveszítünk? Kell valaki kívülről, valaki, aki megjelenhet felmentő seregnek, ha már minden kötél szakad. - A sötétség többet dolgozna ellenünk, mint mellettünk, a szüleid nem fogják firtatni, hogy hova megyünk, ameddig a birtokon belül bóklászunk. És a bicajozás a lehető legtökéletesebb kifogás. - biccentek kicsit Morgannek, talán még elismerően is, de mielőtt elindulnánk akkor is megállok és papírt és pennát tolok a kezébe. - Jobb, ha te írod, mintha én. De írj. - mondom neki, aztán ha firkant két sort, hogy “Nem találjuk Sashát, gyertek minél hamarabb, Bennie”, vagy akármi, akkor én elküldöm egy bagollyal, vagy hopporral a kandallón keresztül, és aztán megyek a bicajokhoz velük. De nem akarok hátvéd nélkül vakon belevágni valami bizarr ösvénybe, aminek a végén egy emlékeket törlő, gyereklányevő szörnyeteg lehet. Márpedig az én elmémben csak ilyen sötét képek sorakoznak. Nem kell a cuccomból semmi, nincsen nálam semmilyen csodaszer, van egy pálcám, egy farkasom, aki mindig a közelemben sompolyog és ennyi. Nem mentőakcióra készültem, hanem egy grillezős hosszúhétvégére. Felkészületlennek érzem magam, de ez nem jelenti azt, hogy simán visszaülök és csak ölbetett kézzel megvárom, hogy ők intézkedjenek. Csak míg egyeseket a kalandvágy és Sasha megmentése elhivatottsággal előre hajt, addig én megfontoltan, kígyó szemeket vetve, elgondolkodva haladok előre, de azért engem is érdekel a sorsa, mint mondottam - mondjuk szigorúan csak magamban -, észrevettem a hiányát.
Azt hiszem a többiek nem igazán nyitottak a szét válás ötletére. Megadóan sóhajtók fel. Ha nem, hát nem. De azért aggódom is. Bár ezt különösebben nem mutatom. De az igazság, hogy pont azért akartam Corvus-szal kettesben menni, mert ő az aki vészhelyzetben leginkább ura tud maradni a helyzetben. Mint annál a kellemetlen pókos incidensnél is. Kath bár griffendéles, és tudom én hogy szörnyen bátor, és képes szembe nézni a dolgokkal, csak hát mégis kislány. Nem kockáztatnám a biztonságát. Benről már kiderült, hogy nem egy erdőjáró vagány alkat. Inkább a bent kényelmét kedveli a kártyáival, akármilyen dacosan is néz most. De ha azon az ösvényen tényleg valami ijesztővel és veszélyessel találkozunk, akkor nem lenne jó, ha összeomlana, vagy csak simán leblokkolna. Minden bizonnyal okkal tart attól a helytől. Ami pedig a szőke cicababánkat illeti, nos belőle még annyira se nézem ki, hogy meg tudja védeni magát, mint Kath-ből. Maximum, ha valami pláza közelharcról van szó egy csini ruciért. Ez esetben azt hiszem favorit lehet. Sajnos azonban én attól tartok jelen körülmények közt nem tudok felelősséget vállalni azért, ha esetleg letörne a körmöcskéje, vagy ne adj Isten összekócolódna a tökéletes frizurája. Az ennék komolyabb dolgokról nem is szólva. Hogy számoljak el a lelkiismeretemmel, és hogy nézzek szembe Kath Missyével, vagy Ben szüleivel, vagy akár Gilly szüleivel, és húgocskájával ha valami komoly bajuk esik, mert én nem tudtam megvédeni őket? - Azért nem teljesen arra gondoltam, hogy maradjatok itt, és aggódva várjatok ránk. Nem ártana a házat is átvizsgálni. Esetleges titkos átjárok után. Beszélni sem ártana a személyzettel. Esetleg észleltek-e bármilyen furcsaságokat? Olyan jelentéktelen dolgot is, mint hogy ott hagyott egy kancsó vizet az asztal jobb oldalán, és amikor visszajött már a bal oldalon volt... vagy bármi... Attól, hogy szellemek nem mesterkedhetnek a birtokon, bármi más ijesztő dolog igen.- próbálom úgy tálalni a dolgot, hogy ne érezzék sértőnek, hogy nem éppen őket vinném magammal egy veszélyes küldetésre. Na meg így lefoglalhatják magukat. De azért egy alternatívát is felkínálok, ha mereven ragaszkodnak az együtt maradáshoz. - A másik verzió, hogy együtt maradunk, és bár időigényesebb, időnk pedig nem tudom mennyi van, de egymás után kutatunk a különböző helyszíneken. Bár együtt maradni épp olyan veszélyes lehet, mint szét válni. Akárhonnan nézem ez sehonnan sem jó.- csóválom meg a fejem. De aztán ellököm magam a faltól, aminek eddig támaszkodtam, és elindulok Ben és Kath után. - Jó, nézzük meg a bicajokat. Aztán majd döntünk.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Őszintén határozottan tetszik, ahogyan Corvus rápirít erre a hirtelen jött szőke ciklonra. Na nem mondom, hogy ki nem állhatom, de még mindig ott van bennem egy nagy adag féltékenység, még ha nem is kellene, hogy ott legyen és még ha amúgy kedves is volt útközben, hogy a karkötő témában is megdicsért, de mégis vannak dolgok, amiket nehéz logikus érvekkel magmagyarázni, ha az ember pusztán csak érez valamit. Gina felvetésére viszont én is megrázom a fejemet, bár nem pusztán dacból, ahogyan azt Ben teszi, mert tudom én, hogy amúgy tényleg nagyon fél attól az ösvénytől, hanem ezúttal tényleg logikus érvek alapján. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne szétválni, ha bárki eltűnhet és nem biztos, hogy csak az, aki egyedül van. Egyelőre fogalmunk sincs mi ez, úgyhogy jobb lenne együtt maradni. - nem lenne okos ötlet, ha lelépnének ketten nyomok után kutatni Corvussal. Persze aggódnék is értük, de közben meg ha itt akárki eltűnhet, aztán meg nem tudjuk mi történt vele és hol van, netán el is felejtjük... hát akkor igen balga ötlet szétválni és szépen elfeledni egymást. Mi van, ha fokozatosan elfelejtjük azt is, hogy Sasha eltűnt? - Oké, akkor szóljunk nekik. Az igaz, ha esetleg mi is elfelejtjük őt... akkor aki nincs itt az talán nem. - és akkor nagyobb esély van megtalálni, legalábbis reméljük. Egyelőre még minden egy nagy kérdőjel és hát én se tudom merre induljunk, hiszen eddig azt hittem csak valami sötét ösvény, amitől Ben ok nélkül tart, mint a Szellemszállástól, de könnyen lehet, hogy itt ezúttal nem erről van szó. Felállok hát én is, jöhetnek azok a biciklik és mehetünk az erdőbe. Na persze már megint én vagyok itt a legkevésbé okos, meg a legkevésbé profi varázsló, de ez nem riaszt vissza, hiszen mégis csak bátor Griffendéles vagyok és egy barátunkról van szó, aki eltűnt. Nem hagyhatjuk cserben!
Először bólogatnék Kath felé, hogy igen, akkor menjünk az ösvényhez, de aztán elkomorulok, és megrázom a fejemet, amikor Gina felveti, hogy majd ők ketten mennek Corvus-szal. Erről szó sem lehet, hiszen eredetileg mi akartunk odamenni ketten, Kath és én, elég fura lenne, ha kihagynának belőle. Ráadásul én vagyok a házigazda, nem fogok ölbe tett kézzel ülni, hogy megvárjam, mi is történik, amíg nem vagyunk ott. Gina kedves lány, de ez a folyamatos irányításmániája fogja a sírba vinni előbb-utóbb. Azaz előbb. - Ácsi.. Az unokatestvérem eltűnt, és nem maradok itt grillhúst enni, amíg meg nem tudom, hogy mi történt vele. – Emelem fel dacosan az államat, hiszen nem akarom megbántani Ginát, de azért Corvusra is nagy szemeket meresztek. Kath érintőlegesen mesélt már a képességéről, és hogy mennyire fél maga a srác is attól, hogy hova fejlődhet ez az egész. Ám Corvusban én még mindig úgy hiszek, mintha valami szent lennék. Tudom, hogy mellettünk áll, és össze tudunk dolgozni. A keménynek tűnő külső mögött igenis lappang valami.. evilági, na, nem tudom szebben kifejezni a gondolataimat. Gyerek, mint mi, hiába játsza az aranyvérű trónörököst, aki nemzetek sorsáról dönt. - Az üzenetet majd megírjuk Seraphine számára.. Mondanám, hogy várjunk estig, amíg leszáll a sötét, mert akkor talán nem gyanus, hogy így lelépünk, de lehet, hogy Sasha számára minden perc számít. Mutassam a biciklitárolót? Vagy visszamegy valaki a cuccához még valamiért? – Gondolok itt arra, hátha hozni akarnak olyan szerelést, amire most nem jut eszembe. De mégis, zsebkés, kígyómarás elleni szer. Vagy miket hurcol magával állandóan Gina, tudomisén. Gilly a körömlakk lemosóját.. Ösztönösen összemosolygok Kath-el, vele az ilyesmiben egy hullámhosszon vagyunk.
[You must be registered and logged in to see this image.] Gilly kotnyeles kis fruska lett, mondjuk régen is kimondta a véleményét arról, amiről akarta, de addig nem zavart, hiszen nem engem mustrált. - Miről beszélsz? Mielőtt elköltöztetek és sokat találkoztunk, még pálcánk se volt. - válaszolok vissza, nem ingerülten, csak egyszerűen és egy kicsit visszafogottan. Ha egyszer valamiről nem akarok beszélni, akkor nem is fogok. A franc tudta, hogy itt mindenki akkora legilimentor, hogy furcsa lesz nekik annyi, hogy leguggoltam. Lehet, hogy nem kéne a Legendás Lények Ismeretén annyira a háttérbe vonulnom, akkor tudnák, hogy tényleg jó vagyok nyomolvasásban és annyiba még nem halok bele, ha le kell guggolnom… Mondjuk az nyílt titok, hogy hajlok a csapatkapitányságra a Mardekár kviddicscsapatban, és az se egy laza, testi kontaktustól mentes sport. Elmondom a monológom, konkrétan mindenkire ráhozom a frászt, bár legjobban a házigazdánkon látom. Én is ideges vagyok, de egy egészen más aspektusban, nem remegek, nem megy fel a pulzusom, nem nyelnék félre akkor se, ha ennék, de ők… Máshogy gondolkoznak, gyengébbnek tűnnek, kétségbeesettebbnek. Tény, hogy sötét dolgokról beszéltem, de eszeben sincs kiakadni a saját elméleteimre, amik még csak nincsenek is bizonyítva. Gilly azt hiszi, hogy beszólásnak szánom, hogy egyen nyugodtan tovább, pedig én halál komolyan gondoltam, hogy nyugodtan egyen, mert úgy se emlékszik, és mikor megérkezik Morgantől a válasz, az igazolja is. Sose tűnt el senki, a személyzet és a lakók mindig állandó. Semmilyen nyom, amin elindulhatnánk, semmilyen új cselédlány, aki rossz útra tévedhetett volna… Nem szólok vissza, de jól is teszem, mert a következő pillanatban már az ösvényre terelődik a szó és Accipiter le-Winnetou-z. - Ahha, akkor most ismételd meg neki is. - biccentek Gilly felől Accipiterre, bár igazából egy vékony mosoly jelzi az arcomon, hogy ez a beszólás és ez az időzítés inkább szórakoztatott, a legkevésbé se fújok ezúttal a griffendéles vörösre. Tessék, én vagyok a jófiú, látjátok - leginkább ilyen képet vágok Gilly-re. Nem is válaszolok, hogy Accipiterrel tartok-e, konkrétan evidens, hogy eszembe sincs meghátrálni, nem véletlen választott engem azonnal, bár gyanítom, hogy igazából akármennyire ijesztő az az ösvény, mindenki jönni akar majd, hiszen mindenki tudni akarja, hogy mi folyik itt. Nem fognak szépen hármasban kártyázni a szobában meg enni, míg mi ketten kint vagyunk. Ezt soha nem nézném ki belőlük. - Valójában egy üzenet nem árthat a testvéreknek. Azért joguk van tudni arról, hogy a húguknak nyoma veszett, ráadásul az egyikük Auror, kicsit tapasztaltabb, mint mi. - bólintok házigazdánk felvetésére, ezúttal kivételesen Katherine ellen állást foglalva, hiába védett be a nyomolvasásnál. Az őszinte véleményemet nincs az a kedvesség, ami lekenyerezi.
Amikor Corvus feláll a "nyomolvasásból" vetek rá egy gyanakvó pillantást, amiből érezheti, hogy nem vettem be ezt a kis mesét, amit Kath-tel rögtönöztek. Ugyanakkor mégsem teszem szóvá. Mert azt meg én érzem ki, hogy itt valami a fiú számára kínos dologról lehet szó. Ezért nem szorítom a sarokba, hogy kezdjen mindenki előtt vallani, hogy valójában mit is csinált. Ezzel ráérek. Legalább addig, amíg négyszemközt maradok a fiúval. Ha nem akarja nagydobra verni, annak bizonyosan oka van. Én sem különösebben híresztelem, hogy animágus vagyok. Meglehet valami ilyesmiről van szó az esetében is. Így fent a szobában a saját kis okfejtésem után meghallgatom a többi találgatást, kérdést is. Két kérdésére a lányra nézek, és megpróbálok valamiféle nyugalmat sugárzó, bátorító arckifejezést felvenni. - Mi fogjuk kinyomozni a válaszokat. Remélhetőleg el fognak vezetni Sashahoz is. - mondom a tőlem telhető legbiztatóbb hangnemben. Sajnos nem én vagyok a vigasztalás nagymestere. Az is igaz, hogy tényleg aggódom az eltűnt Szöszkéért, de ha engedem, hogy eluraljon a pánik, és ez kiüljön a mimikámra, mozdulataimra, az nem segít. Attól nem fog előkerülni a lány. Így inkább kapok Kath utolsó mondatán, és Benre nézek kérdőn. - Milyen félelmetes ösvény? Ez egy nyom lehet. De ne félj, nem kell oda menned, ha nem akarsz. Majd mi megnézzük Winnetou-val, ha arra kerül a sor. - nézek el Corvus felé, de aztán rájövök, hogy ez talán nem a megfelelő idő, hogy szívózzak a sráccal. - Bocs Flint. Akármennyire is kellemetlen beismernem, ha valami félelmetes ösvényt kell felderíteni, akkor mégis a mardekáros fiút vinném magammal a jelenlegi társaságból.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
- Mindenki változik, én régen nem szerettem a spenótot, most meg az egyik kedvencem. - köhintek egyet Gilly felvetésére, miszerint Corvus eddig nem csinált ilyen nyomkeresést, de hát ha jól tudom amúgy is levelezésben voltak, tehát nem találkoztak olyan gyakran és bizonyára közben ritkán is tűntek el emberek, akiknek a nyomait keresni szokták, de persze nem akarok én belekotyogni, valószínűleg csak azért érzek megállíthatatlan késztetést rá, mert én tudom, hogy miről van szó, míg hát a többiek nem, kivéve persze Bent, akinek elkotyogtam, de nagyon remélem, hogy esze ágában sincs ezt akár csak egy rezzenéssel is kimutatni, mert akkor jó eséllyel, amit eddig felépítettem Corvusszal igen gyorsan porba hullna. - Nagyjából ez a helyzet igen, de ki válaszol a kérdésekre? - sandítok Gina felé, hiszen azt már tudjuk, hogy mit nem tudunk, csak az a kérdés, hogy honnan fogjuk megtudni, amit tudnunk kellene? Egyelőre legalábbis dunsztja sincs senkinek sem, hogy mi a fene történt, hol van Sasha és hogy miért nem emlékszik rá senki sem. - Szerintem csak rájuk hoznánk a frászt, nekünk kellene megkeresni. Mi van azzal az ösvénnyel Ben, amit egyszer említettél, ami... félelmetes, mintha suttogások lennének ott? - ezúttal Ben felé pillantok, bár tudom jól, hogy nem szívesen menne oda és biztos, hogy nem nagy lelkesedéssel fedezné fel a helyet, vagy nézné meg, hogy mégis mi lehet ott, de mi van ha Corvusnak igaza van? Mi van, ha már régebben is tűntek el innen, csak már senki sem emlékszik rájuk, ahogyan mondta még Ben sem? Mi van akkor, ha aki eltűnt az ott van valahol az ösvény végén és az a suttogás bármennyire is ijesztő nem csalogató hang, hanem inkább valakiknek a segélykérése és ha odamennénk akkor meghallanánk ott mostmár akár Sasha hangját is? Na jó, az persze valami baromi félelmetes lenne, még nekem is, pedig nem vagyok kimondottan ijedős típus, de... ha más kiindulópontunk nincs, valahol akkor is el kell kezdeni és az nem lehet eleve a testvéreinek üzenés, mert akkor csak várakoznánk, amíg nem jönnek és ők se tudnának többet, mint mi.
Hiába próbálom meg elviccelni Kathnek Sasha távollétét, érezhetően mindketten kínlódva nevetünk, ennél jóval többről van szó. Lopva összenézünk olykor, a kettőnk között feszülő kötelék napról napra erődödik, igencsak jól megértjük egymást, és ez számomra komoly bátorságot, lelkierőt ad, noha sosem voltam híjján a jókedvnek, inkább ő az, aki kis árva, mégis, kettőnk közül ő az akaratosabb személyiség. Viszont vele azért változom én is. Amíg a számba tömködöm a kolbászt, addig Corvus nyomolvas, amit én sem értek túlzottan, talán ez lenne az, amit Kathrine említett a képeséségről? Valami sötét, vérrel kapcsolatos dolgot próbált megfogalmazni, de ezt most inkább nem öntöm szavakba a szüleink vagy a többiek előtt. - Hát ez isteni. – Nyögöm apáék felé, hogy eltereljem a fiúról a figyelmet, de csak intek, hogy majd később eszegetünk még most megyünk „játszani”. Anya sem akadékoskodik, mindez opcionális volt. Még várok egy picit, aztán amikor fent vagyunk, és Corvus végigmondta nagyon is riasztó monológját, amin én biztosan rémülten szemforgatok, végre lenyelem az utolsó falatot, és megszólalok, nagyjából Ginával egyetértve. – Igen, ez valami mágia lehet, de nem ülhetünk itt tétlenül! Bármi is legyen az, csak a gyerekek előtt akar megmutatkozni. És nem, nem emlékszem arra, hogy bárkit is elraboltak volna korábban. – Csóválom a fejemet, amióta az eszemet tudom, ennyien élünk a birtokon, még csak a személyzetben sincsen átjáróház. Kathre sandítok, mert pont nem rég ígértettem meg vele, hogy ő nem hagy el mint Wini. De ha eltűnne, hát mi lenne velem nélküle? Lehet, hogy valaki más következik közülünk? És ha Corvusnak igaza van, és végül már az eltűntekre mi sem fogunk emlékezni? Mindez olyan baljós logikát mutat, hogy nem csoda, hogy a torkomon akad az utolsó kolbászdarab, könnybe lábad tőle a szemem, és vízért tátogva köhögök. Szerencse, hogy mindig van friss kiöntve kancsóban, úgyhogy gyorsan iszok pár kortyot, és csak akkor szólalok meg, amikor már levegőhöz jutok. Ezúttal Gillynek válaszolva. – És ha üzennénk az idősebb testvéreinek? Vajon ők mit szólnának hozzá? Amúgy van egy kísértetektől védő bűbáj, mivel anya halottakat boncolt fel, és a biztonság kedvéért megvédett így minket. – Hümmentve ülök le a Kathnek kinézett vendégszoba széles, és puha ágyára. Remélem nem bánja. Lehet, hogy meg kéne mutatnom nekik azt az ösvényt, amiről már Kathnek is meséltem?
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Sasha eltűnt. Valaki eltűnt a Morgan birtokról. A fedő szövegre kissé megrökönyödve nézek Corvusra. - Sosem láttalak még pálca nélkül bármit is keresni... - És ekkor valami olyasmit érez meg a receptorom, hogy valamiről nem tudok, amiről ők igen. Kathre nézek és láthatja is a tekintetemben, de egyenlőre nem firtatom. A kajára rá sem bírok jelenleg nézni. Végül is csendben elindulok a többiek után sereghajtóként és kissé nehezedő szívvel tekintek vissza a kinti ragyogó napsütésre, Ben szüleire, a sülő ételekre és az egész, beérve a kastény árnyékába olyan furcsának tűnik. Többek között az forog bennem, hogy mennyire... különösen viselkedik mindenki. Korábban is jártam már itt és sosem tapasztaltam azt, amit most. Ben eléggé ideges lehet, mert csak akkor esik neki így pótcselekvésnek, teszem azt enni. Corvus megjegyzésére hozzá fordulok. - Mi lenne, ha ezúttal kihagynánk a beszólásokat, egymás felé? - a hangom bár higgadt, van benne valami amit Corvus egyébként jól ismerhet. Ez után egy darabig Bent nézem és töröm a fejemet, hogy én vajon tapasztaltam-e korábban is ilyet. És ha igen, volt-e a szüleinek rá bármiféle magyarázata... de csak az jut eszembe, mikor egy bagoly a szellőzőbe fészkelt és valami irdatlan ijesztő hangja volt, mert a csöveken keresztül, mindenhová eljutott a vijjogása/huhogása. Kicsit nekem hirtelen a váltás. Az előbb még mindenki meg volt! És épp grillezni készültünk. A viszont látás örömére jöttem el. Erre most Sherlock Holmes-osat játszunk, nem is apró léptékben, hanem voltaképp Sasha eltűnésével igen hátborzongatóvá téve az egészet. Tőlem ez a mélysötét groteszk nyomozósdi annyira távolt áll. Így kissé feszengve csavargatom ujjaim köré szőke tincseimet. - Emléktörlés? - kapok a szón meglepetten. Nagyon vad elméletek kezdenek számomra kialakulni. - Azt se tudjuk, hogy Sasha... volt-e egymaga a cél. Egyáltalán miért akarna bárki ilyesmit tenni? - na jó kilel a hideg a gondolatra, hogy Sashat tényleg esetleg elrabolta, vagy magával vitte valami. Benjaminhoz fordulok. - A ház körül van bármilyen védő bűbáj a mugli riasztón kívül?- hát igen a legtöbb családi házra, főleg, ha amúgy szeretett varázslók hírében állnak, mugli riasztón kívül aligha tesznek bármit, de egy próbát megér. Noha a birtok lakóinak érdekében gondolom nincs gátolva a dehoppanálás...
[You must be registered and logged in to see this image.] Visszatérek a lenti lányokhoz, a szülőket elkönyvelem használhatatlan idiótáknak, bár nyilván tudom, hogy valami történt és nem csak szimplán hülyék, de az egyértelmű, hogy rájuk nem támaszkodhatunk. Nem képzelődtem McCaine-t, ahogy nem képzelődhette mindenki más is, attól függetlenül, hogy ugyan Gilly nélkül, de képzelődtünk mi már egy-két dolgot. - Mondom, hogy most nem én voltam. - mondom halkan és gyilkos tekintettel Accipiternek, amikor meglátom a fejet, amit vág. Nem volt nagy jelenet, aminek a végén a szőke csaj csak úgy elrohanhatott volna, csak hopp, már ott se volt. A gerlepár is megjelenik, ők is furcsállják, hogy McCaine nincs meg, de azért Benjamin belapátol egy kis kaját. Hiába beszél Gilly hangosan, hiába keressük mindanniak Sashát, olyan, mintha a szülők az ilyen megmozdulásokat valamilyen elnéző ignorálással kezelnék, mintha csak azt hinnék, hogy a gyerekek “találjuk meg McCaine-t” játszanának nélküle. Én kihagyom a kaját, ettem néhány sütit út közben és alapból irritálna a helyzet, ha ahelyett, hogy rájönnénk mi van, inkább piknikeznénk egyet. Az is visszafogottan böki a csőröm, hogy Benjamin betáraz és már menne is fel. Amit mond arról, hogy a lány csak vécézni tűnt el teljesen hülyeségnek tűnik, így inkább el is engedem. Éppn az ő vendégségében vagyok, így nyilván van bennem annyi, hogy ne hülyézzem le, de egyértelmű, hogy kizártnak tartom ezt az eshetőséget. Én leguggolok, próbálok nyomokat keresni, amivel olyan figyelmet vonok magamra, ami már azért jócskán a nemkivánatosban van. Gilly megjelenik és hirtelen rám támaszkodik, amitől kicsit megingok, de csak a meglepettségtől, hiszen már nagyon, nagyon hosszú ideje nem vagyok ilyen viszonyban a barátaimmal. Nem szólok rá, csak felvonom a szemöldököm és tovább keresek, ameddig fel nem teszi a kérdést. Elég jól forog az agyam, így már nyílt volna a szám, amikor meghallom Benedict válaszát. Bólintok rá, és egyetlen pillanatra felnézek rá, hogy összekapcsolódhasson a tekintetünk és elmondhassam, hogy természetesen másról van szó, de értékelem, hogy fedezi a képességem. Tényleg nem akarom megosztani senkivel. - Pontosan. Itt váltunk el. Csak meg akartam nézni vannak-e nyomok valamelyik irányba, vagy elhagyott-e út közben valamit, akármit. Tudod, hogy a felnőttek ne nézhessenek minket teljesen hülyének. - magyarázom neki, visszafogott hangon, egy rezzenés nélkül. Nem vagyok talán egy nagy Winnetou, de akármilyen csúnyán hangzik McCaine-t leállatozni, a varázslények nyomát is könnyen észreveszem, a megfigyelő képességemben nincs hiány. Legalább is az ilyen tárgyilagos dolgokban, nem a gyengéd érzelmekben, mert abban teljesen sötét vagyok. Felmegyünk a szobába, ahol kupaktanács van, én összevonom a karjaimat magam előtt, le se ülök, csak nekidöntöm a hátamat/derekamat a falnak, vagy egy íróasztalnak, ami éppen akad és hallgatom a többieket. Benjamin eszik, mindenki értetlen, természetesen Accipiter szája jár a leginkább. Nem kellemetlenkedek, nem szólom le, de azért ha befejezte megszólalok. - Ők régebb óta itt vannak. Akármi vagy akárki tartja őket ígézetben, rájuk már tudott hatni a varázslat, ránk még nem, mert csak most érkeztünk és talán még nem törte át az ellenállásunkat. Lehet, hogy idővel mi is csak úgy el fogjuk felejteni, és akárki vitte el, tökéletesen megússza, hiszen senki se fogja keresni őt. - dobok be egy elméletet szépen levezetve, halál nyugalommal. Pedig nem vagyok érzéketlen, én is meg akarom találni a lányt, csak nem akarom elsietni. - Viszont ez az elmélet se nagyon segít közelebb ahhoz, hogy hol lehet most McCaine. Ha tényleg valakinek emléktörlés a terve, akkor még a közelben kell lennie, hogy rohamozhassa az ellenállásunkat. De ez az elmélet azért csak egy a sok közül és talán karcsú lábakon áll. - vallom be végül én is, hiszen nem akarom, hogy a magabiztosságom miatt szentírásnak vegyék, aztán rossz úton induljunk el. - Történt korábban is ilyen eltűnés? - fordulok a fejét tömő házigazdához, de mielőtt még lenyelhetné egyáltalán a kolbászt, legyintek. - Ne is fáradj, nyilván nem emlékszel rá, ha meg is történt.
Nem igazán tudom mire vélni azt amikor Gilly megragadja a karomat, és a fülembe sziszeg. Egyszerűen kirántom a karom a kezéből, de aztán nyugalmat eröltetve magamra békítőleg fordulok felé. - Semmi ilyesmire nem céloztam. Biztos csak véletlen. - mondom nyugtatlólag. De azt azért érzékelem, hogy nem szeretné, ha magára hagynám, így egy-két lépés távolságban maradok tőle. Elvégre nem lenne jó, ha teljesen bepánokolna. Ekkor jelenik meg Corvus. A szavaira kissé felvonom az egyik szemöldököm. Ez már tényleg kezd kicsit fura lenni. - Nem volt itt. - erősítem meg tárgyilagosan Gilly szavait. De azért vetek a fiúra egy szúrósabb pillantást amolyan "Ha mégis csak miattad sír valahol, megnézheted magad." Máskor talán hangosan is kimondtam volna, veszekedésbe kezdve a fiúval, de most valami azt súgja jobb ha türtöztetem magam, ez nem a megfelelő hely és idő a balhéra. Meg kell találni a hiányzó lányt. Ekkor jelenik meg Ben és Kath. Azt hiszem tévedtem. Nem kezd kicsit fura lenni a helyzet, hanem már nagyon is az. Egyszerűen nem tudom hova rakni Ben anyukájának szavat Sasháról. Tisztán emlékszem hogy velünk jött a vonaton, és olyan lelkes volt, mint egy kviddics rajongó a Világ Bajnokságon, amikor a döntőben a kedvenc csapata játszik. Aztán megindulunk felfelé, de amikor Corvus leguggol, és Gilly megkérdezi mit csinál én is megtorpanok egy kérdő tekintettel. Elvégre Flintet nem éppen Winnetou-ként ismertem meg. Amikor felérünk a szobába néhány percre magamba fordulok, és mélyen elgondolkodom. Nem mintha ezzel messzire jutnék. - Azt hiszem Gillynek igaza van, és nem csak Természetanya szórakozik velünk, némi szélmozgással. Ezzel egyidőben Sasha eltűnt, és a felnőttek szerint itt sem volt. A kérdés hogy ha nem Természetanya akkor ki vagy mi, és még inkább mi célból szórakozik velünk? Mért van, hogy a felnőttek nem emlékeznek a Szöszkére, míg mi gyerekek igen? Mért csak a felnőttekre hatott, ami hatott rájuk? - foglalom össze a történteket, és teszem fel a számomra kulcskérdéseket. Mintha csak egy megfejtendő találóskérdésen törném a fejem.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Azért Ben ezzel nem nyugtatott meg, vagy hát nem mondta ,hogy ne aggódjak én is vagyok olyan szép, vagy bármi, csak annyit mondott, hogy ne kattogjak azon, ha szebbnek tartok valakit magamnál, szóval akkor biztosan ő is úgy gondolja, hogy Gilly szebb nálam, meg minden... Próbálom elhessegetni a dolgot, de egyelőre még nem megy könnyen, úgyhogy jobb is, ha közben Sashát keressük, amivel legalább túllendülünk ezen a szép lány témán, ha már mindenkinek annyira guvadt a szeme, még igen a lányoknak is, pl. Sashának, aki szintén eléggé pislogott és dicsérte Gillyt és aki most fel van szívódva. - Hát... lehet, az úton egy csomó gumicukrot evett stikában, láttam! - na jó azért elkuncogom magamat ezen a kakilás témán, főleg hogy ezt Ben ilyen lazán kimondta, miközben ez tipikusan az a téma, amit az ember nem annyira szokott emlegetni, legalábbis nem valami gyakran így nyíltan mások előtt. Egy viszont tuti, mi is lemegyünk most már a többiekhez legalább körülnézni, hiszen Sasha tényleg nincs sehol sem, ami nagyon fura és úgy fest nem találnák meg őt most a wc-n sem, mert Ben édesanyja szerint eleve nem is jött. Hát rendesen kikerekedik a szemem, amikor megérkezünk és kicsit az is meglep, hogy Corvus a földön tapogatózik, mintha minimum valami módon nyomokat keresne. Talán a képességével? - Szerintem csak azt nézi vannak-e itt maradt lábnyomok. - válaszolok én gyorsan Gilly kérdésére, hiszen tisztában vagyok vele, hogy Corvus mire képes és nem tudom, hogy azóta rájött-e esetleg többre is, mint hogy el tudja szívni a növények, apró állatok életerejét, hogy ő jobban legyen. Nem akarom beárulni, ezért Benre is csak egy jelentőségteljes pillantást vetek, hiszen neki meséltem Corvus képességéről és az tuti, hogy nem értékelné, ha kiderülni kikotyogtam. Remélem Ben érti a célzást, de úgy fest inkább távozunk is fel, úgyhogy ha Corvus készen van én is Ben után sietek fel az emeletre. - Ez... nagyon fura. Sasha velünk jött a vonaton, akkor a szüleid miért mondják, hogy el se jött? - látom, hogy szegény fiú elég rendesen ki van akadva, vagy hát nem kicsit be van gondolom tojva, azért is zabál olyan vadul és nem az adott problémával foglalkozik kezdésnek. Megértem, főleg hogy tudom fél a szellemektől, ez pedig tény és való elég ijesztő egy helyzet.
Megmosolygom a félreértést, hirtelen tényleg azt hittem, hogy Kath rám érti a meghívást Missyékhez, de hát ennyire lehetek cukin egoista, hogy mindent magamra veszek. Ezúttal Gina volt az, akinek a másik griffendéles válaszolt, de mivel most rám is kitér, bőszen bólogatok. - Ja bocs! Naná, én is mennék. A végén még egész jó körforgós nyár lesz, hogy ki nyaral kinél. – Nem térek rá ki, hogy csóri Gina mégiscsak árva, és még annyira sem tud bárkit vendégül látni, mint Kath. Ezt legutóbb megbeszéltük, hogy a kis utcagyerek számíthat ránk, bizton állíthattam, hogy többünk nevében beszélhetek. – Helyes, nekünk is vannak BMX-eink, de én a Mountain Bike-ot jobban bírom. – Ez kicsit olyan Batmanes volt, úgy vágok fel, hogy egyértelműsítem, tele van a garázsunk megannyi járgánnyal. Hát most nem tehetek róla, de nem akarok többekben sem ellenérzést kelteni, végtére mindezért nem én dolgoztam meg. Bent már Kath mellett Sashát keressük, és igyekszem nem falfehérré válni a szellem említése kapcsán, természetesen nincsen semmi ilyen nálunk, tuti, hogy világgá is mentem volna, ha mégiscsak elkezd valami éjszaka az ablakomon bemászni, vagy ilyesmi. Miközben benyitogatok a már eleve feltárt ajtókon, megrázom a fejemet, ahogyan Kathnek teszek javaslatot. – A szépség szubjektív. Különben is, felejtsd el, hogy bárki miatt rosszul érezd magadat, hiszen akkor bárkivel így lenne, akit magadnál szebbnek tartasz. Szép lány, szó se róla, de hát nem vagyunk egyformák. – Mosolygok most rá, nekem azért nem gúvadt ki a szemem annyira, mint Corvusnak, meg hát engem még a lányok sem érdekelnek annyira, főleg a kártyáknál, és a könyveknél ragadtam le. A múltkor is együtt szalonnáztunk Ginával, és fel sem merült, hogy mondjuk betámadjuk egymást, pedig alaposan el voltunk bújva a külvilág elől. – Hol lehet ez a lány? Lehet, hogy a másodikra szaladt fel.. kakilni? – Bukik belőlem, Sasha mindenen idegeskedni tud, ha mondjuk rájött az ideg, hogy most nagyobb társaságban lesz, bőven felmerülhet, hogy hasmenése van?
Lent Ginának az édesanyám válaszol, miszerint Sasha sajnos nem tudott eljönni, visszajelezték a testvérei, hogy ez most nem fog menni, talán legközelebb, így ezért nincsen neki is teríték. Ezt mindenki hallja a sátraknál, és annak ellenére, hogy Sasha az előbb ott sertepertélt, senki nem úgy tűnik, mintha viccelne. A kislány szőrén-szálán eltűnt, és mintha ott sem lett volna, csak a gyerekek emlékeznek rá.
Leérve tanácstalanul forgatom a fejemet Corvus felé lépve. – Sehol nincsen.. – Azért enyhén megdöbbenek, ahogyan hallom anyai szavait, de nem állok le vitatkozni, Sasha visszajelzett idejében, most pedig.. na hát ez nagyon fura. Intek a többieknek, hogy kupaktanács, anyáéknak pedig azt, hogy majd később eszünk. Illetve.. én még a tálkámra ráteszek pár kolbászt, másra most nincs affinitásom. Robogok fel az emeleti szobák egyikébe, ami Kathé mellett van, és ha mindenki beért, becsukom magam mögött az ajtót, de még az ablakot is. Megszólalni viszont nem merek, inkább tömöm a fejemet a kolbásszal, miután lehuppantam az ágyamra.
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
Csevegünk, jól érezzük magunkat, fürdőzök a figyelemben, aztán egyszer csak széláramlat! Gina okfejtésére fintorgok egyet. Alapvetően egyet értek vele, a természetnek jó lenne vissza adni mindazt amit elveszünk... legalább egy részét. Most azonban sajnos nincs idő öko-filozofálni, pedig látom hogy a vöröskével tuti lehetne! - Szerintem most nem Természetanya postázott nekünk. - direkt hagyom ott azt a nekünk-et, mivel láthatóan a felnőttek semmit nem érzékeltek semmiből. A jókedvem és a derűm mondjuk még tart, hiszen végül is mi bajunk lehet egy kis széltől? Mikor azonban Gina felhívja a figyelmet az evőeszköz hiányra némi megbotránkozás ül ki az arcomra meg hatalmas kérdőjelek. És ekkor elkapom Gina karját, nem durván, nem vájom bele a körmömet a lányba, de azért érezheti, hogy semmiképp nem szeretném ha külön válna étkészletet keresni... - Miiiiazhogy Morganék megfelejtkeznek bárkiről akit meghívtak??! - szűröm a vöröske felé nem kicsit furcsállva a dolgot. Bennem fel sem merül, hogy pont őt felejtették volna el, hiszen ránézésből pont olyan mint mi. Ugyan mi oka lenne bárkinek is pont őt vagy bármelyikünket is elfelejtenie? A zavarom némi aggodalommal vegyül amikor Corvus beállít. - Nem jött errefelé... - hallgatom tovább és közbe szúrom - De volt valami fura légmozgás. - közlöm és a karjaimat keresztbe fonom némi fészkelődő kényeskedéssel a cicik alatt. Corvus szavaira félre billentem a fejemet és a mutató ujjammal elgondolkodva megillegetem a számat. - Sasha nem szokott csak úgy eltűnni! - A beszélgetést olyan hangerővel teszem, hogy a felnőttek bőven fültanui lehessenek a fejtegetéseinknek. Na jó egy kicsit kezdem kellemetlenül érezni magamat. Épp csak megérkeztünk.. Ugye nem most fog elromlani minden? Ginát ugyan eleresztettem, de remélem velünk tart, azért a felnőttek esetleges reakcióját megvárom az étkészlethiányra meg Sasha eltűnésének gyanújára. De ha ők mit se tudnak semmiről, akkor nézek pár döbbent pillanatot, majd teszek egy olyan Hófehérkés kézmozdulatot, mikor az erdőben menekül, és Corvushoz lejtek inkább. Nekem ez abszurd! Cory vállaira teszem a kezeimet és átnézek a feje felett, hogy mit is molyol épp. - Mit csinálsz? - kérdem kíváncsian kicsit fontoskodva, de egészen halkan, mivel azonban semmit sem látok, lehajolok, kicsit rá támaszkodva Corira, de arra figyelek, hogy ne billentsem ki az egyensúlyából és a feje mellé dugom a fejemet, hátha az ő szemszögéből többet látok. A legkevésbé sem zavartatom magamat a mozdulataim közvetlensége miatt. Csak barik vagyunk. Régóta ismerjük egymást. Kívülről úgy tűnhetünk, mintha Corvus épp elvonult volna a pázsitot simogatni magányos bánatában, mi meg Ginával próbáljuk supportolni. Már csak a sötét sarok hiányzik vagy a kis esőfelhő a fejünk fölül. Nem tudok róla, hogy Corvusnak vannak bizonyos képességei, nem is hallottam erről a Roxfori legendáról, így fel sem merül bennem, hogy a közvetlenkedésemmel esetleg megzavarok valamit. Ha netán viszont lerázna magáról, akkor bizony kissé értetlenül és némiképp sértetten nézek rá, amolyan "Ok! Akkor most mond el mi bajod!".
[You must be registered and logged in to see this image.] Éppen, hogy elkezdenénk McCaine-nel bemenni és megbeszélni a dolgokat, vagy legalább is egy részét a dolgoknak, de egyik pillanatról a másikra a lány eltűnik mellőlem. Persze nem vagyunk valami jóban, egy idegesítő kis kullancsnak tekintettem az elmúlt évben, aki nem képes leszállni a témáról, hogy megváltson engem, de… De hova tűnt? Lehet, hogy nem a legkedvesebb dolgokat vágta éppen a fejemhez és én se mutattam nagy baráti érdeklődést a csapat iránt, de hogy így faképnél hagyjon az azért elég szokatlan. Végigfut rajtam a borzongás, ahogy gyorsan körbenézek, és azonnal visszaindulok a többiekhez, hogy egy-két perccel később vissza is érjek. Gilly és Gina főzőcskézik, a felnőttek mintha semmit se vettek volna észre az egészből, az asztalon pedig eggyel kevesebb teríték, mintha a lány soha itt se lett volna. Ben és Kath elmentek szobát nézni, így a két lányhoz lépek oda. - Nem láttátok McCaine-t? Éppen szorgalmasan szidott, aztán egyszer csak eltűnt mögülem. Esküszöm, hogy én nem szóltam le most semmiért a kis hülyét. - mondom, az utóbbi megjegyzéssel azt hiszem egyszerre védem be magam, és árulom el, hogy azért ez is egy eshetőség, hogy fogta magát és elszaladt, mert bunkó voltam. De nem hiszem, most tényleg nem mondtam semmilyen nagy szemétséget. Felváltva Gilly-re és Ginára pillantok, hiszen előbbit régebb óta ismerem, míg utóbbi pedig McCaine-t ismeri jobban. Nem ismerem ezt a kúriát, se a hozzá tartozó birtokot, így ha egyedül akarnám megkeresni egészen biztos, hogy a végén még én is elkeverednék. Ennyire hülye azért nem vagyok, hogy ne ismerjem fel mikor van szükség több szemre. - Lehet, csak elment valahová egyedül szó nélkül, de talán jobb lenne megkeresni. - Azzal most nem foglalkozom, hogy kell eggyel több tányér és hogy a kaják mindjárt készen vannak, a két lánynak biccentek, hogy kövessenek, és visszavezetem őket oda, ahol éppen jártunk, mikor McCaine eltűnt mellőlem. Nem tudom, hogy Ben és Kath pont ránklátnak még itt, pedig lehet, hogy akkor intenék nekik, hogy jöjjenek le, de így csak azt láthatják, hogy vagy hárman, ha a lányok követtek, vagy egyedül, de nézelődök azon a ponton, ahol Sasha eltűnt, hogy melyik irányba indulhatott. Leguggolok, a kezemet finoman a földhöz érintem ott, ahol pár perce állhatott. Talán észreveszem a lábnyomait, vagy találok tőle valamit, ami biztossá teszi, hogy melyik irányba indult vagy hová tűnt… Vagy ha erőszakkal vitték el ilyen fürgén, bár nem örülnék a dolognak, de ha a vére maradt hátra, akkor lehet… lehet, hogy tudnék vele kezdeni valamit. Még ha viszolygok is a gondolattól, hogy magamévá tegyem ezt a sötét adottságot.
// Vérmágus: 1. szint: Fizikai sebei sokkal gyorsabban gyógyulnak, mert a vér könnyebben alvad és regenerálódik. Kisebb állatokból képes kiszipolyozni a vért. Vérnyomokból képes meghatározni, hogy az illető vagy teremtmény hol tartózkodik.//
Vidoran fordulok Ben felé. - Ugye most viccelsz velem? Apám le se tudott imádkozni a BMX-em... mindegy. Klassz lesz.- ígérem neki. Tényleg alig várom, hogy együtt bicózhassunk. Aztán ahogy a többiek oszlani kezdenek ki-ki a maga irányába ott maradok az új Szőke Hercegnővel és Ben szüleivel. Míg az előbbi személy tökélyére vonatkozó megjegyzésekre csak némán a szemem forgatom, addig utóbbiakkal igyekszem valami értelmes beszédtémát találni. Így a munkájukról kérdezem őket, mert hogy Ben említette, hogy kutatók... Egészen békésen, és jól telik az idő egészen addig a jeges fuvallatig. Úgy fest ez Gillit jobban megijesztette, mint engem. Noha azért önkéntelenül én is összerezzentem valami hideg rossz érzésre. De azért a tőlem telhető lehető legmegnyugtatóbb hangomat elővéve megeresztek egy biztató mosolyt újdonsült kívül-bellül Szőkénknek. - Sokkal valószínűbb, hogy csak Természetanya viccel velünk. Így próbál szólni, hogy "Hé emberek, jó lenne abbahagyni a kizsigerelésem!"- igyekszem megnyugtatni, és talán kicsit elbagatelizálni a dolgot, ámbár a természettel szórakozni sose jó ötlet. A környezeti problémákkal igen is foglalkozni kell. Visszafordulok a húsok felé, és ahogy azok átsültek igyekszem is tálalni azokat. Ekkor tűnik fel valami nagyon fura. - Nem eggyel több terítéknek kéne itt lennie? - teszem le az asztal közepére a húsos tálat, és egy-egy tányérra bökve hangosan sorolni kezdem a neveket. -Ben, Flint, Kath, Sasha, Gilli, én...- csakhogy az "én"-nek már nem jutott teríték. Így a legkézenfekvőbb megoldást választom. Odafordulok az egyik inashoz. - Elnézést megmutatná kérem, hogy honnan tudok még egy terítéket hozni?
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
Azért kicsit meglepődöm Ben szavait hallva, hiszen alapvetően nem őt hívtam, hanem Ginát, ha már szegény egész nyáron a Roxfortban kell, hogy sínylődjön és tudjuk jól, hogy nem sok társasága lesz, mert a többség hazamegy, sőt... jó eséllyel mindenki, ha csak nem marad pár tanár mutatóban, de ők nem a legjobb társaság akárhogy is nézzük. - Óh hát elég nyugodt babák... amikor alszanak és persze téged is szívesen látunk Ben. - teszem azért hozzá egy széles mosollyal, hogy azért értse igazából először nem neki szóltak a szavaim, de nincs ezzel gond. Hosszú a nyár és ő is meghívott ide, kétlem, hogy Missy-nek problémát jelentenek a látogatók, főleg ha a barátaimat mutatom be neki. Amúgy is jó időnként értelmes szavakat is hallani, nem csak feltétlenül gagyogást, meg gügyögést, meg szófoszlányokat. - Elég fura, mintha minimum valami szellem lenne... szellemetek az nincs? - azért nem vagyok profi az ilyen régi házak terén, meg hogy az ilyesmi mennyire normális, de bármennyire és érdekel a jeges fuvallat, azért csak nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá Gilly-re, hiszen Ben nem igazán mesélt róla és eléggé ledöbbentem, amikor beszambázott, főleg hogy azért a külseje nem épp olyan, ami alapján nehéz lenne észrevenni. - Értem és Corvus is ismeri ezek szerint, akkor tényleg sok levelezőtársa lehet. - kissé zavartan köszörülöm meg a torkomat. Tényleg elég fura ez az egész helyzet annyi szent. Nem akarom én kellemetlenül érezni magamat és azt sem szeretném, ha más úgy érezné, de Gilly... Láttam, hogy Corvusak is majd kiestek a szemei, szóval gondolom Bennek is tetszik, meg hát mindenkit elvarázsolt és persze kedves is, meg minden, csak hát... - Corvusszal mentek el letenni a cuccaikat, ha minden igaz... nem? De azóta nem láttam. Talán az egyik szobában van, vagy wc-re ment. - azt hiszem sokat ivott a vonaton, úgyhogy lehet, hogy pisilnie kellett és ő jobban ismeri itt a járást akkor elmehetett önállóan is, mert nekem mondjuk hasonló helyzetben jó eséllyel kérdeznem kellene először, hogy egyáltalán mi merre.
- Másfél évesekkel még nem volt dolgom, anya szerint én magam is kiteszek egy csoport ovodást. – Én nem is mosolygom, hanem nevetek, mert egyrészt jól esik a visszahívás, másfelől már most átfut rajtam a hideg víz, hogy mi lesz velem a babákkal egy légtérben. Jó, nem fogják őket rám hagyni, de nem akarok olyan benyomást kelteni a vendégségben, hogy zavarnak a házigazda ikrei. Egyenlőre viszont Kathre bízom magamat, ráadásul oly távoli most még a visszahívás, ráérek idegeskedni rajta. Elindulunk fel szobát foglalni, mert anya beszólására csak szemforgatok, nem értem, hogy miért kellett így zavarba hozni szegény Kathyt. Nem kell minket már negyedikesen összeadni. - Jó! Reméltem, hogy mindenki kipróbálta már, és nem itt kell tanulgatni, hiszen cangával azért lényegesen gyorsabbak vagyunk. Legalábbis itt a környéken, meg az erdőszélig, ott majd letesszük őket a fák között. – Felelem még Ginának, mielőtt lépnénk. Mázli, hogy a mi korosztályunkban ez alap, és nem kínlódunk, amíg a leggyengébb láncszem felveszi a ritmust. Corvust talán inkább gördeszkásnak gondoltam volna, viszont nekem az nincs, és szerencsére megerősítette, hogy szintén tud, szeret biciklizni. Hagyom, hogy Kath gyönyörködjön a szobában, aztán a jeges fuvallatra elhúzom a számat a párkánytól elfordulva. – Sajnos nagyon is gyakori, de csak itthon. Nem tudom, olyan hátborzongató, mintha.. a közelben lenne valami hűvösebb széláramlat, vagy.. – Nézelődöm körbe, de amint kinézek ismét az ablakon, nem látom sehol Sashát. Azt tudtam, hogy még nem jöttek fel, ott állt az előbb Corvus mellett, de most inkább Gina és Gilly mellett van. Ám jön Kath kérdése, amire félszegen elmosolyodom. – Régen nem találkoztam vele, azelőtt nem így nézett ki. Levelezőtársak vagyunk, de azt hiszem neki sok ilyen van. – Pasiból vagyok, talán nem így kellett volna fogalmaznom, hiszen igazából azt akartam mondani, hogy szerintem mindenkinek más a szép, és nekem példának okáért nem egy távoli levelezőtársról jut ez eszembe, de hát ugye a logikám nem ilyen bölcs, a hollóháton nem tartanak ilyesmi tanfolyamot. – Hol van Sasha? – Kérdezem meg tőle is, hátha ő valahol látta a szeme sarkából, hogy a szőke unokatesó becuccolt valahova. Kinézek a folyosóra, ahol bejöttünk, és legnagyobb megdöbbenésemre az egyik ajtó zárva van. Sőt a kilincs is porosnak tűnik. Ha a lány oda ment volna be, akkor nem úgy tűnne, mintha ki se nyitották volna. Pedig pontosan emlékszem, hogy amikor feljöttünk, minden ajtó tárva volt, jelezve a beköltözés lehetőségét..
Ben szülei kedélyesen elcsevegnek Gillyvel és Ginával a sütögetés közepette, de Corvus amikor visszapillant Sashára, akit az előbb sértődéssel „vádolt”, már nem látja sehol a lányt, sem pedig a táskáit. Sőt, teríték tekintetében is csak öt főre vannak kirakva a tányérok, poharak, mintha Sasha itt sem lett volna. A két felnőtt, és a szolgák nem úgy tűnnek, mintha érzékeltek volna bármit is a jeges fuvallatból.
Tény, ami tény, feszélyez némileg Corvus társasága, az előbbi mosolya pedig... Ú, attól a hideg is kirázott! Nem tehetek róla, de annyira emlékeztetett a régi időkre, amikor még úton-útfélen belekötött mindenkibe. Emlékeim szerint akkoriban is hasonló mosolyt öltött magára, most pedig hirtelen megrohannak a rémképek. Te jó ég, ez megint be fog szólni! A két választási lehetőségem közül azonban még mindig a mardekáros srác a jobb, mint a rég nem látott rokonok, akik várhatóan nemsokára faggatni kezdenek az otthoni fejleményekről. Ben szülei aranyosak meg minden, de engem akkor is zavar kissé, hogy a két család ennyire nem tartotta a kapcsolatot és némileg hibásnak is érzem magam benne. Oké, kicsi voltam még, de a bűntudatot nem ilyen könnyű elhallgattatni. A mai napon még nem állok készen erre az egész kapcsolat-építésre, Corvust azonban képes vagyok némileg kezelni. Megtorpanok azonban, amikor a srác is megtorpan, majd kissé kérdő pillantást vetek rá és az, amit látok... Hát, nem pont Corvus. Azzal a csillogó tekintettel sokkal jobban hasonlít arra, akit Gilly annyira Cory-nak szeretne szólítani. Nahát, tényleg van egy ilyen oldala is? Nem mintha nem hittem volna el a szőkeségnek, de én személy szerint képtelen voltam ilyesmit elképzelni arról, aki annyi kisdiákot alázott már meg az iskola folyosóin, nem egyet a szemem láttára. Most pedig itt áll, valamiféle áhítattal a szemében, egy pillanatig talán még az arcára is kiül, majd a varázslat kettétörik. Talán csak én képzeltem oda, hiszen nem sokkal később – még talán másodpercek se voltak – ismét az általam jól ismert Corvus lépked mellettem. Mintha az imént nem is történt volna semmi. Semmi az égadta világon. Lehetséges, hogy már annyira meg szeretném benne látni a jót, hogy egyszerűen csak magam elé képzelem? - Szóval te már megint csak a kapcsolataidat építgeted... - sóhajtok egy nagyot kissé csalódottan Corvus válaszát hallva, hiszen tényleg reménykedtem abban, hogy most az egyszer csak a társaság miatt jött el. Rohadt naiv vagyok, még mindig... - Nem ilyen esetekben szoktak elmenni az aranyvérűek más családokhoz? - teszek fel egy másik kérdést. - Miért fárasztod magad azzal, hogy velünk töltsd az időd? Úgyse éreznéd jól magad. Annyira buta azért nem vagyok, hallottam már a fiú szüleiről eleget, tisztában vagyok azzal, hogy minden energiájukat abba ölik, hogy minél jobb kapcsolatuk legyen más aranyvérű és befolyásos családokkal, márpedig a Morgan-birtokon jelenleg kész aranybánya van. Gilly pálcakészítő családból származik, híres felmenőkkel, az én szüleim befolyásos aurorok voltak, mindezek mellett pedig hatalmas vagyont örököltünk, a nevünk révén pedig már most helyünk van a felső tízezerben. Ben a rokonunk, hasonló adottságokkal, Kath pedig... Na jó, róla nem tudok semmit sem, de Corvus nyilván jól le lett informálva, ha az ő nevét is szóba hozta. Kétségtelen, hogy a szülői nyomás miatt van itt. - Nocsak. Hiányzom? - teszem fel ironikusan a kérdést, miközben átlépjük a nappali küszöbét. Igyekszem felmérni a terepet és valamennyire az emlékeim közt kutatni, hogy ne tévedjünk el ebben a hatalmas kúriában. Rég volt már, hogy utoljára itt jártam. - Nem sértődtem meg – vonom meg a vállam egyszerűen. - Egyszerűen csak lemondtam rólad. Nem érsz meg annyit, hogy miattad ne álljak szóba veled sokkal értékesebb emberekkel. Itt természetesen Ginára gondolok, habár nem hiszem, hogy Corvust ezt sértésnek venné. Van annyira érzéketlen, hogy mások véleménye ellenére is többnek gondolja magát a lánynál, csak azért, mert ő jó családba született. - Nem hiszem – nyelek nagyokat pislogva. - Itt nincsenek szellemek és akkor látnánk őket, nem igaz? - Ezzel a kérdéssel természetesen az iskolában lévő szellemekre gondolok, akiket tisztán látunk nap, mint nap. - Talán jobb lenne, ha visszamennénk a többiekhez... Igen, én is éreztem azt, amit a fiú, mi több, eléggé meg is ijesztett, hiszen ilyesmit nem mindennap tapasztal az ember, még abban az esetben sem, ha boszorkány. Ráadásul, Benék otthona elég régi kúria, talán tényleg szellem, de nem szeretnék itt lenni, ha esetleg megjelenne. Az a jeges fuvallat... Bármi is legyen az oka, semmi jót sem jelent.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A szörnyeteg lehellete - A tekergők a Morgan birtokon 2018-08-12, 20:03
Amikor a biciklikről szó esik, csilingelve, halkan, röviden édesen felkacagok. -Már alig várom! Részemről igazán parádé lesz. Utoljára nem is emlékszem mikor ültem biciklire! Majd ha beborulok az út szélén a csalánosba, légyszí ne hagyjatok ott! - jegyzem meg némi kényeskedő affektálással, de határozottan ragyogó mosollyal. Tökéletesen természetesnek veszem a bókot Benjamin édesanyjától. És nem is próbálok elillanni, inkább hízlalaom a májamat jóízűen és pancsolok az esetleges további bókokban, avagy bespájzolom az eddigieket és csendben illegve csillogok. - Jaj nagyon szépen köszönöm! És igen, versenytáncolok. Most haza jöttünk, itthon is folytatom, már találtam egy remek műtermet és performance csapatot! Egy hét múlva lesz meghallgatásuk. Remélem bevesznek. - csicsergem lelkesen, kozben a hajammal babrálok. Végül társulok Ginahoz meg Ben apukájához sütögetni, közben folytatom a társalgást a fiatal asszonnyal. -És hogy vagytok mostanság? - alig hogy felteszem a kérdést, kiráz a hideg és alaposan meg is borzongok. És egy pillanatra megül valami nagyon kellemetlen rossz érzés... Ginara pillantok, látom rajta hogy ő is érezte azt a fuvallatot vagy mi a tündér szellentést! - Amióta legutóbb itt jártam, be költözött egy kopogó szellem? - pillantok Ben szüleire bizonytalanul kérdőn.
[You must be registered and logged in to see this image.] Gilly ugyan egy kevés parodizálással de úgy fest elfogadja, hogy már felnőttünk - vagy valami olyasmi - és nem igazán tűröm meg a Cory nevet, főleg nem társaságban, ahol mindenki valamilyen szinten távolságtartónak és kimértnek ismer. Nincs az a lányos báj, ami ezen a véleményemen változtatna, ez bizony szent és kőbe vésett. Sashának sikerül még úgy is lefejelnie a kocsit, amikor kiszáll, hogy ott vagyok, hogy kisegítsem, amire képtelen vagyok visszafogni egy szemforgatást. Igyekszek itt udvarias lenni, de ez a csaj még így is egy szerencsétlenség. Tudom, hogy nem kéne gonosznak lennem, hogy adtam már elég pofont neki, de basszus… Nem is szólalok meg, és talán a csillagok között a szemforgatásomat se látja, csak érezheti ahogy megfogom a kezét aztán ahogy kihúzom egy pillanatra a derekát is, hogy talpra állítsam. Aztán már megy is tovább az élet, míg mindenki más is kiszáll... A szülők nagyon közvetlenek, mintha mindkettőt a Hugrabugból szalajtották volna, persze valójában soha nem kérdeztem, hogy melyik szakra jártak, így csak tippelhetek. Nincs annyira kedvem bájcsevegni velük, így biccentek Sashának, aki szabályosan megijed tőle, legalább is nagyon úgy néz ki. Egy farkasmosoly kúszik az arcomra, de nem mondok semmit, csak elindulok befelé, persze úgy, hogy bevárjam és többé-kevésbé egymás mellett haladjunk. Még éppen ott vagyunk, amikor Ben megjegyzést tesz a biciklikre, amire egy pillanatra megtorpanok és a szememben is megcsillan valami gyermeteg fény és lelkesség és még az arcomra is egy halvány pír kerül. Istenem, de utálom a szeplős fehér bőrömet… Mire megszólalok már pislogtam kettőt és a hangom nyugodt és visszafogott. - Lehet róla szó. - indulok meg újra, hogy folytassam az utamat Sashával a vendégszobákhoz, ahol nekem nyilván külön lesz szobám a lányoktól. Ez egy aranyvérű kúria, nagyon meglepne, ha nem lenne elég szobájuk ahhoz, hogy szállásoljanak minket. A folyosókon járunk, amikor Sasha felteszi a nagy kérdést, én pedig két lépésig váratom, aztán válaszolok. - Nem tudom észrevetted-e, de egy Benedict, egy McCaine és egy Ollivander is van a meghívottak között Morganék házában, az, hogy Accipiter is becsúszott kicsi ár a kapcsolattartásért az aranyvérű gyerekek között. Még jól is elsülhet ez az egész. - válaszolom, határozottan félrebeszélve, egyáltalán nem így döntöttem el, hogy jönni akarok, illetve nem pontosan így döntötték el a szüleim, hogy elküldenek. Ezzel valószínűleg nem leszek szimpatikusabb a szőke lány szemében, pedig éppen azért hívtam magammal, hogy felmérjem, hogy mennyire gázoltam a lelkébe az utóbbi megszámlálhatatlan visszautasítással, amikor a védelmemre akart kelni vagy “megjavítani”. - Mostanában nem jársz a nyakamra McCaine. Megsértődtél? - kérdezem félvállról, egyszerűen képtelen vagyok valami kedves, bájcsevejes hangot megütni. Közben természetesen ahelyett, hogy a szobákba mennénk már a (z egyik) nappaliba toppanunk, ahol azonnal elkezdem a festményeket és a családi képeket pásztázni. Minden négyzetcentiméteren ott a szemük fénye, Benjamin, ami mondjuk az ötödik vidám képen kezd kicsit egyhangú lenni. Hirtelen átfut rajtam a borzongás, de nem tudom hova tenni, mert a nappali ablaka egy kicsit odébb van és nem látom a lentiek reakcióját, vagy a háznép reakciójának hiányát. - Hoppá. Szellemek? - kérdezek csak ennyit, összevonva a szemöldökömet és a képek helyett a hugrabugrisra nézve nagyon remélem, hogy érti, hogy mire gondolok és ő is érezte, nem bolondot csinálok magamból.
Néhány másodpercig csendesen méregetem Gilliant. Végül veszek egy apró levegőt. - Háát, ha egy Pulitzer-díj annak számít. - mormogom magam elé, inkább csak saját magamnak, semmit a szőkeség megjegyzésére a felmenőimről. A másik mondatát egyszerűen elengedem. Nem arról van szó, hogy nem szeretném, vagy nem értékelném bizonyos tulajdonságaim, csak... néha nagyon nehéz ugyanezekkel együtt élni. Klassz, hogy nem kell a háromnegyed életemet a könyvek felett tanulással tölteni, mert egyszerűen megragad, amit olvasok. Viszont kész átok, hogy nem tudok felejteni. Vagy valahol mázli, hogy képes vagyok önállóan boldogulni, és elég találékony tudok lenni bizonyos helyzetekben, de elég nagy hátulütője, hogy nekem eszembe se jut olyan evidens dolog, mint mondjuk segítséget kérni, vagy kérdezni, valakitől aki tapasztaltabb, és segíthetne. Minden érmének két oldala van azt hiszem. Ez ennyi és nem több. - Igazából nem tudom milyenek a másfél évesek. Tudod az intézetben... - elharapom a mondatot, de aztán végül mégis folytatom, bár ez nem épp vidám csevej téma. Legalábbis számomra. - A kisbabák másik szárnyban voltak, mi sosem láttuk őket. A mi szárnyunkba olyan 4-5 évesen kerültek át. És hát nem volt ott túl jó kicsinek lenni. - sóhajtok egyet, és elmosolyodom, elengedem a rémes előtörő emlékképet abból az időből.- De ha McGalagonyt sikerül meggyőzni, hogy elengedjen a kastélyból, akkor mért ne? Csak izgalmasabb lehet, mint egyedül gubbasztani a toronyban. - kacsintok Kathre, kirázva minden mást a fejemből. Aztán amikor Ben a bicókat említi lelkesen fordulok felé. - Nem is tudom hány éve nem bicóztam! Na, jó tudom. De ez nem lényeg. Tényleg használhatjuk őket? Ez szuper! - valóban. Nagyon régen ültem már bicón, pedig apa halála előtt imádtam! Volt egy rózsaszínből azúrkékbe átmenő vázú BMX Wipe 300-as bicóm, amit imádtam! Emlékszem, amikor megkaptam, apa le se tudott imádkozni róla. Persze az se baj, ha Bennek nem épp sport kerékpárjai vannak, a lényeg maga a tekerés élménye. Aztán a többiek lassan oszlani kezdenek, Flint Sashával tart hálószoba nézőbe, és Ben és Kath is felmennek. Úgy fest én maradok Gilyvel a hús sütögetésre. Valahogy meg sem lepődöm, hogy Ben anyukája ismeri Gilyt, és teljesen körbe ugrálja az örömével. Nekem talán már kicsit sok is ez a lelkesedés. Így inkább odalépek a grillhez, és szemrevételezem az éppen sülő húsok állapotát, majd gyakorlott mozdulattal megforgatom őket. - Konyhatündérnek éppen nem mondanám magam. De a korgó gyomor elég ösztönzően hat a találékonyságra. -jegyzem meg valami csendes fanyarsággal. Ennél bővebben nem magyarázom meg a dolgot. Talán nem most kéne ecsetelnem Ben szüleinek és az új szöszi lánynak, hogy milyen is éhezni az utcán, és guberálni maradék után, vagy egy erdős részen hurokcsapdával fogni szerencsés napon egy üregi nyulat, kevésbé szerencsés napon ürgét, még szerencsétlenebb napon semmit se. Na nem mintha hurokcsapdázni nem lenne illegális, csak épp az éhség nagyobb úr. Különben is, lehet rám fogni, hogy orvvadász vagyok, de az igazság az, hogy nem az az egy-egy nyúl vagy ürge fogja felborítani a természet rendjét, amit megettem, hogy ne haljak éhen. Tulajdonképpen ha Ben szülei végig néznek rajtam láthatják a szinte kórosan vézna alakom, pedig már szedtem magamra jócskán, amióta a Roxfortba járok. Persze ezzel szemben az, amikor a gazdag pojácák hobbyból töménytelen mennyiségben pusztítanak az nyilván nem számít. Csak a kenőpénz. Mert ilyen a világ. Apropó természet. Mi ez a hideg feltámadó szél? Nem tart soká, mégis beleborzongok. Végül enyhén megcsóválom a fejem, és folytatom a hússütést. Nem csoda Hogy természetanya egyre inkább évről évre egyre erősebb figyelmeztető jeleket ad az emberiség számára a megbolonduló időjárás képében.
♫ Zene ♫ ϟ "A barátság mindenütt talál utat és módot." ϟ
- Oh nem csak ketten leszünk, de tuti nem zavarnál, Missy rendes. Persze, ha bírod a másfél éveseket, főleg ha kettő is van belőlük. - mosolyodom el mostmár azért szélesebben és kezd a kedvem is visszatérni. Na igen az elején enyhén szólva is megdobta negatív irányba ez az új szőkeség, de úgy fest elég kedves, még ha nagyon-nagyon feltűnő jelenség is. Azért persze időbe telik, amíg visszanyerem az eredeti hangomat, de lassan oszlani is kezd a tömeg, mert úgy fest Gilly Ginával tart főzni, Corvus meg lelécel szobát keresni, ami meg sem lep, az is csoda, hogy egyáltalán eljött, hogy így társaságban legyen. Őszintén szívesen megkérdezném tőle, hogy miért is döntött így, de erre nem most van itt a lehetőség, főleg hogy Ben anyukája enyhén szólva is profi abban, hogy kell valakit a végletekig zavarba hozni. - Én szívesen biciklizem. - pillantok Benre, legalább ez kicsit elvonja a figyelmemet az anyulája előbbi furi megjegyzéséről, aztán nem is csoda, ha én is szívesebben lépek le legalább egy kicsit és nézem meg a szobámat, ami tuti ziher, hogy baromi nagy, ha már egy ekkora házról van szó. Mindenesetre képtelen vagyok itt már megállni, hogy ne tátsam el a számat, amikor meglátom a szobát. Engem cseppet sem zavar, hogy többen is együtt leszünk, bár van bennem egy kis félsz, ha ezt a Gilly-t nézzük, meg hát gondolom Corvus, mint fiú külön szobát kap, meg Sasha is, ha már rokon és itt tölti a nyarat, de remélem nem lesz komolyabb gond. - Ez annyira... szép! És nagy és nehéz választani, de... - végül átveszem tőle a hátizsákomat, ha már eddig hozta, ami igazán rendes tőle és ledobom az ablak melletti ágyra. Azért onnan a kilátás is csodás, de amúgy az egész szoba valami mesés, úgyhogy bármelyik ágy tökéletes lenne nekem. - Végül is mehetünk. - lépek oda Ben mellé, hogy lepillantsak a többiekre az udvarra és akkor érzem meg a borzongató fuvallatot, ami mintha a lentieknek is belekapna a hajába, kivéve a felnőtteket, ami... rém fura. Meglepetten pillantok oldalt Benre. - Ez... normális volt? - nem lakom itt, meg aztán mugli származású is vagyok, talán van valami házi kopogószellemük, vagy ilyesmi és előfordul az ilyesmi, de jobb lenne, ha Ben ezt meg is erősítené. Persze közben el is indulhatunk kifelé, lefelé a lépcsőn, főleg ha nem érzékeljük újra a dolgot. A hideget én amúgy alig-alig érzékelem, de a hajam szépen meglibben a szélben, viszont nem tudom megállni, hogy bennem motoszkáló megjegyzés még ennek ellenére is kicsússzon a számon, amikor a lépcső felé tartunk. - Nem is mesélted, hogy más is jön, akit nem ismerünk és, hogy... ennyire szép lány és ilyen jóban vagytok. - kissé megköszörülöm a torkomat, de magam sem tudom, hogy miért. Hát na láttam én, hogy Corvus is időnként alig tudta elszakítani a tekintetét Gillyről, meg az idomairól, amik már jócskán vannak, miközben én még mindig olyan deszka vagyok, mint egy tíz éves. A fenébe is, bármennyire is nem illene, meg hát nem ismerem azt a lányt, de rág a féltékenység úgy istenesen, hiába volt kedves és dicsérte meg a pólómat, meg a karkötőt, amit készítettem.
- Tényleg klasszul hangzik Gina, de én azért nem követném anya hivatását, holott medimágusnak lenni biztosan jó, de nem akarok én holtakban turkálni. – Mosolygva ingatom a fejemet, majd Kath felé sandítok, akinek a legutóbb említettem is, hogy mennyire be vagyok tojva a kísértetektől. Anya azért mesélt néhány rémisztő dolgot, a sötét alagsori bonctermek mélyén sok mindent lát az ember, hát én aztán biztosan nem mennék ilyen helyre. De most, hogy a többiek itt vannak, talán azt az ösvényt is megnézhetjük, amire talán csak kétszer mertem rálépni, de Kath épségét sem kockáztatnám, hogy csak ő jőjjön velem. Nézegetjük kissé az általa készített karkötőt, igazán jól mutat rajtam, s a vöröske már nem először mutatja meg, hogy mennyire kreatív, de érzékeny is egyben, hiszen mintha zavarban lenne, amit már megint nem értek. Semmivel sem kevesebb ő, mint a többi lány. Máskor olyan nagy szájú lenne. - Oh, köszi Gilly, azért még ezt be kell adnom apáéknak is. Az egy dolog, hogy félválról veszik a hobbimat, és nem kötnek bele, de hogy hosszútávon ez legyen a munkám is, hát.. apa azt hiszem rendesen kiakad majd, ha ezt felvezetem. – Felelem vidoran, és amint kimászunk a limóból, azért észreveszem, hogy szegény Sasha alaposan beüti a fejét, egyetérzően nézek rá, James viszont még nálam is előzékenyebb, gyorsan elsiet, és pár pillanat múlva már vizes borogatással tér vissza. Még ha nem is komoly a sérülés, azért a lakájunk nagyon komolyan veszi a szolgálatot, talán ezért is van, hogy őt sosem szekáltam a dadáimmal ellentétben. Ám visszatérve Kathre, egész jól hangzik, hogy majd ingázunk a mi és az ő birtokuk között, s míg nálunk Sasha lesz bentlakó vendég, addig ott Gina, úgyhogy a csapat ha félkész mivoltában is, de olykor hadra fogható lesz, ha teszem azt elmennénk biciklizni. Jut eszembe! - Vannak biciklik is az egyik garázsban. Megkértem apát, hogy hozasson néhány használtat, hogy be legyenek járatva. Mágikusak, tehát párnázóbűbáj, és méretváltoztató, hogy alkalmazkodjon hozzátok. Ugye majd megyünk? – Nézek körbe csillogó szemekkel, valahogy Corvusból nézem ki leginkább, hogy nagy canga bajnok velem együtt. Ha mást nem, akkor talán ketten tekerünk egyet az erdőszélig, meg vissza. Gillyt anya alaposan megölelgeti, és látványosabb dícséretet kap, mint eddig bárkitől. – Ejha kincsem, te aztán igazán gyönyörű lettél. Sportolsz Amerikában, ugye? – Kérdezi kézenfogva, és nem is hagyja, hogy a lány eltávolodjon, ha netán fel akarta volna vinni a cuccait. Ám mivel Gilly amúgy is sütögetne, így ez nem probléma. – Hogyne, van itt minden, gyere csak, bátran. Ilyen fiatalon már feltalálod magadat a konyhában? – Kérdezi vidáman apa, miközben mi eltávolodunk Kathrine-nel, és már a kanyargós csigalépcsőkön mászunk fel, átveszem Kath egy szem táskáját, hogy ne ő cipekedjen. – Ez lenne az, közel van az enyém is, ott a folyosó végén. Gondoltam átköltözöm erre a folyosóra, amíg itt vagytok, hogy ne a másik szárnyban legyek, és kimaradjak mindenből. Remélem megfelel, elég kényelmes, de még választhatsz másikat a többiek előtt. – Mosolyodom el, benyitva az ajtón a vöröske egy szép tágas, az udvarra néző szobát találhat, ahol a fényűzés jegyében még kandalló is van, na és persze szép állatos faliképek, mert tudom, hogy imádja a természetet. – Minden szobához tartozik fürdő, és mosdó, úgyhogy nem kell keresgélned. Maradjunk még picit, vagy menjünk a többiekhez? – Kicsit azért kiintegetek a csapatnak, és a szüleimnek, hogy nem tévedtünk el útközben. Ám furcsa dolog történik, az udvaron jeges fuvallat csap át, minden diáknak belekapva a hajába, s a lélegzetük is elállhat a dermesztő érzettől egy pillanatra. Mi is ugyanezt érezzük, tisztára beleborzongok. Ám anyáékra, és a személyzetre nem hat, amire azért a lentiek alaposan felfigyelhetnek..
Engem egyáltalán nem zavarna, ha Kath is ott lenne velem Benéknél, hiszen legalább nem lennék egyedüli lány, ráadásul kevésbé érezném kínosnak a dolgot. Elvégre, a család két ezen ága már rég nem jár össze, most pedig egy egész nyári szünetet ott tölteni... Te jó ég! Rém cikinek érzem, hogy ilyen hosszú szünet után máris ezzel támadom le Bent, még abban az esetben is, ha őt nem zavarja ez az egész és a szüleit sem. Mindenesetre, igyekszem szoktatni magam a gondolathoz, hiszen elvileg igenis itt leszek, amit voltaképp a pánik ellenére is izgatottan várok. Sőt, ha azt vesszük, az én kezem munkája lesz benne abban, hogy anyu családját ismét megismerhetjük. Elvégre, ha már ő nem lehet mellettünk, akkor legalább a családja vegyen részt az életünkben, nem igaz? - Arra én is kíváncsi lennék – jegyzem meg csacsogva Kath kijelentését hallva, habár a kézügyességem nem az igazi, de szívesen próbálkozom az utolsó idegszálamig is, ha valami ennyire fellelkesít. Márpedig a karkötő nagyon is tetszik, ez nem vitás, de az, hogy én készítsek egyet saját kezűleg... Nem mintha türelmem nem lenne hozzá, de ha én addig ülök ott, amíg el nem készül, akkor abból sok jó nem sülhet ki. Azt hiszem, nyugdíjas koromig várhatnék a csodára, mivel viszont szeretem az ilyesmit, belemegyek abba, hogy hajlandóságot mutassak a megtanulására. Elvégre, ha más nem is, akkor egy jó kis beszélgetés már kisülhet a dologból. Különben is, talán Gina számára se ártana megismernie néhány embert az iskolából. Szegény annyira magának való, ez talán kissé közelebb hozná a szociális élethez. Az autó nem sokkal később már a birtok határában jár, én pedig idegesen fészkelődni kezdek. Hány éve is, hogy nem láttam Ben szüleit? Tippem sincs, de mégis kellemetlenül érzem magam, amiért most ideállítok. Még kicsi voltam, amikor utoljára összejöttünk, de a kúria, amely pont felbukkan a látóteremben nagyon is ismerős. Sok időt töltöttem itt a tragédia előtt, számtalan emlék köt engem ide, ez nem is vitás. Most azért jól jönne számomra egy kis rész Gilly magabiztosságából és bájából... Istenem, annyira könnyebb lenne minden! A limuzin azonban hamarosan megérkezik, én pedig némileg remegő térdekkel pattanok, vagyis leginkább szerencsétlenkedek ki a járműből. Még a fejem is beverem kissé az ajtó feletti részbe, úgyhogy a szemem kissé könnyes is lesz a sokk miatt, de hamar kiheverem. A bemutatkozás szerencsére jól sikerül, ahogy levettem, nekem kifejezetten örültek, úgyhogy ennyiből könnyebb a lelkiismeretem. Ben anyukája pedig ugyanolyan bájos, mint amilyen az emlékeimben volt, szóval itt hatalmas gond már nemigen lesz. - Tessék? - rezzenek meg egy pillanatra, amikor meghallom Corvus hangját, hiszen az utolsó beszélgetésünk óta nem igazán akadt közös témánk semmiben sem. Voltaképp, lemondtam arról, hogy pesztrálgassam vagy bármiben is segítsek neki, ő pedig nem járt a nyakamra, szóval kimondatlanul bár, de tűzszünetet kötöttünk. Én nem idegesítem és ő se kér tőlem baromságokat, ennyi. Most viszont talán jót tenne, ha váltanánk pár szót, így egy kis időre faképnél hagyom a csipet-csapatot, majd elindulunk a kúria felé. Amikor már tisztes távolságban vagyunk, akkor szólalok csak meg ismét: - Hogyhogy elfogadtad Ben meghívását? - emelem tekintetem a fiúra, hiszen biztos vagyok abban, hogy Corvust nem a társaság vezérelte. Túl sok itt a sárvérű, ahogy ő mondaná és egy ember nem változik meg egyik pillanatról a másikra ennyire. Valami van a háttérben és nem hiszem, hogy ennek Ben hivatalos meghívója lenne az egyetlen oka.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A szörnyeteg lehellete - A tekergők a Morgan birtokon
