2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Azokat nem, mert nem szerettem volna hamis feltételezésekbe bocsátkozni, de ha nem térek vissza időben,,, - itt azért egy pillanatra megremeg a hangom, mert akkor mit is tesznek? Simán gondolhatják azt, hogy családi okok miatt maradok távol napokig, szóval már most belesétáltam a saját csapdámba. Valamit ki kell találnom, de villámgyorsan... - Az egyik barátom tudja az okát, szóval megállapodtunk abban, hogy szól, ha nem térek vissza adott időn belül. Ami lehet egy óra, de akár tíz perc is. Szóval, csakis rajtad áll, hogy a ház a Roxfort tanári szobája lesz-e vagy sem. Te döntesz, én figyelmeztettelek – zárom le a témát, miközben magabiztosan állok a helyemen, mintha tényleg ez lenne a helyzet. Mintha lenne az iskolában egy barátom, aki csak arra vár, hogy mikor érek vissza a lánnyal, mert ha nem teszem, azonnal rohan az igazgatóhoz vagy olyasvalakihez, aki éppen kéznél van. És azt apámnak is be kell látnia magában, hogy Dumbledore ellen vajmi kevés esélye lenne egy párbajban. Fogalmam sincs, miként került ide Charmaine professzor, hiszen ő nem tudhat Leticia elrablásáról! Vagy mégis? Odaért volna a levelem, melyet a lány apjának küldtem, aki szinte azonnal riasztott is egy legkönnyebben elérhető tanárt, aki történetesen pont ő volt? Bárhogy is, de örülök a jelenlétének, mivel apám egy felnőttel szemben már nem veheti fel olyan könnyen a harcot, főleg ha az illető tanár is mellette. Még abban az esetben is, ha az általa oktatott tantárgy jelentős mértékben elméleti, de akkor is tudnia kell párbajozni, nem igaz? Vagy ha mégse, hát istenem, ketten vagyunk, nálunk az előny. - Te nem vagy eszednél – képedek el apám nyugodt magabiztosságán, hiszen teljesen úgy fest a viselkedése, mintha fel se fogta volna a helyzet súlyát. Mintha tényleg nem tudná, mivel jár egy ember elrablása és megölése. Komolyan ő lenne az apám? A kezemben tartott pálcám megremeg egy pillanatra, amikor ő kortyol egyet a teájából, mintha minden teljesen rendben menne körülötte. - Felfogtad te egyáltalán, hogy mit tettél?! - emelem fel a hangom, szinte már-már kiabálok, hiszen kezdem igazán úgy érezni, hogy eddig csak a falnak beszéltem. - Az Azkabanba küldenek! Megölhetnek! Térj már észhez! Szokatlan viselkedés ez részemről, főleg apámmal szemben, akitől egész életemben tartottam, úgyhogy a nemrég megjelent házimanónk alig észrevehetően rezzen össze elsőként a hangomtól, majd a teáscsésze robbanásától, melyet kétségkívül Charmaine professzor idézett elő. Szeretnék bízni benne, komolyan szeretnék, de nem úgy tűnik, mintha a helyzet magaslatán állna, hiszen lerí róla, hogy ideges. És ha én észrevettem, akkor apám gyakorlatilag másodpercek alatt leszűrte a dolgot. - Nem hagyom itt – csóválom meg a fejem. - Ráadásul, nyilván nincs a házban – Apám azért ennél ravaszabb, nem fogja olyan helyre rejteni a lányt, ahol könnyen megtalálhatjuk. Csak reménykedni merek abban, hogy a tanárnak van valami használható terve, mert nekem egyelőre semmilyen sincs. Apámra támadni ostobaság lenne részemről, hiszen könnyedén visszacsaphatja rám az átkot, de ha eltalálom, akkor se járunk sokkal jobban. Az viszont továbbra sem járható út, hogy állunk és várunk, mert valamit tennünk kell. - Kapsz még egy utolsó esélyt: merre van Leticia? Bizonyára mókás számára, mennyire reménykedem abban, hogy elárulja nekem a lány helyét, de nem érdekel, meg kell próbálnom, Bármilyen ember is legyen, továbbra se szeretnék ártani neki, de ahogy vele szemben állok, egyre inkább kezd változni ez az álláspontom is. Annyira higgadtan kezeli, hogy más miatta szenved... Ennyire nem láttam volna az igazi arcát?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, mert a jól szituált, de a maga fenyegető mivoltával rendelkező alak mellett ott a Roxfortos diák, akiről most mit is gondoljak? Ő Leticia pasija, vagy expasija.. Azért van itt, hogy velem együtt megmentese Lettyt, vagy.. valami ármányos módon éppen ellen törne? Szakítottak, ezért Jensen nem tudta elviselni a dolgot, ezért valahogy ezzal a hapsival együtt elkapták? A pálcám már a kezemben remeg, de megpróbálom megállítani, az arcomra pedig fenyegető stílust erőltetni, de semmivel sem tűnők magabiztosabbnak Trelawney professzornál.. - Most.. azonnal.. – Kezdek bele, aztán meghallom Jensen szavait, ő legalább mellettem van. Nem nyelek látványosan nagyot, csak egy apróbbat, de nem veszem le pillantásomat a fickóról. – Nem azért vagyok itt, hogy teázzak. A tanársegédemért jöttem. – Na és persze a szerelmemért, de ezt egyiküknek sem kell tudnia. Kivéve ha az illető valahogy mégis megneszelte a dolgot, vagy netán ki is faggatta a vöröskét. Talán meg is kínozta.. Na nem, azt semmiképpen sem engedhetem. Intek Jensen felé. – Keresd meg. Majd én feltartom. – Pálcám egyetlen mozdulatára összetörik a kezében tartott, vagy a tálcára helyezett teáscsésze. Ha moccan, ha csak egy rossz mozdulatot is tesz, akkor nem fogom annyiban hagyni. Végülis a macskák is fel tudják borzolni a szőrüket, hogy félelmetesebbnek tűnjenek, nekem a kisfiús ábrázatom mellé csak a szemöldökráncolás marad. Azt viszont kőkeményen művelem, hátha..
Ruha: Viselet A tükrön túl: Viselet Zene: Light of the seven
Egy elrablás körülményei
Én aztán igazán türelmes vagyok, csak ők ketten tűnnek felettébb idegesnek, ami végül is érthető, hiszen ők keresik a lányt olyan vehemensen. Azt viszont a fiamnak érdemes felfogni, hogy szokásom bebiztosítani magamat és hát ennyire már ismer. Tudhatja, hogy nem érdekelnek sem az üres fenyegetések, sem más. Nem láthat sérülésre utaló nyomokat sem, de persze arra se sok tippje lehet, hol van Leticia és tudja jól, nem szokásom blöffölni. Ha nekem bajom esik, az is benne van, hogy meg se találják. - Hogy ide tartasz? És az miért is számít? Elmesélted az okokat is? - nem, valahogy nem hiszem, hogy Jensen a tanárainak számolt be minden részletről, már csak azért se gondolnám mert akkor már itt lennének minimum az aurorok, hiszen a tanári kétlem, hogy önálló magánakciókkal foglalnák le magukat. Az nem épp a legszakszerűbb hozzáállás, mint tudjuk. Épp e miatt maradok a helyemen és továbbra is türelmesen várakozom, amíg meg nem érkezik az újabb valaki... mert hogy a fickót nem ismerem. Na azért ezen a ponton talán egy másodpercnyi meglepetés átsuhan az arcomon, hiszen úgy véltem Jensen blöfföl és senkinek sem szólt, de amikor ő is meglepődik már egyértelmű, hogy ez a helyzet még számára is új, tehát a fickó nem azért van itt, mert ő szólt neki, sőt úgy fest célirányosan a lányt keresi. - Ez aztán az érdekes fordulat, és ön hogy került ide, kedves... Charmaine professzor? - Leticiát keresi, na de az a kérdés, hogy miért pont itt és honnan tudja, hogy eltűnt, hiszen ez egyelőre még nem publikus és egyértelmű, hogy nem Jensen mesélt neki, főleg hogy abba is most avatja be, hogy a lányt elrabolták... azaz elraboltam. - Nos, ha már a részleteket tisztáztuk, vajon mi a következő lépés? Leülünk egy teára, amíg a lány apja meg nem érkezik? - elmosolyodom és újabbat kortyolok a csészémből, miután csettintettem egyet és megjelent az öreg és kellően rozzant házimanónk. Egy mély meghajlás felém, majd a két jómadárra pillant, mint aki a rendelés leadását várja a részükről, hogy milyen teát innának pontosan. Mintha csak egy békés vendégségbe jöttek volna ők ketten és most az óhajaikat lesnénk.
Apám már akkor tudta, hogy megjöttem, amikor épp csak ide hoppanáltam, ami azt jelentheti, hogy valamilyen okból kifolyólag védőmágiát alkalmazott a házunkon. Kire számít még? Leticia apja aligha tudja, hogy a lánya itt lehet, vagyis nem hiszem, hogy bárhonnan is értesült volna róla, hacsak apám nem tett róla előzőleg, hogy így legyen. Ezek szerint komolyan gondolja ezt az egész dolgot, bár efelől már akkor se volt szemernyi kétségem se, amikor elrabolta a lányt. Épeszű, normális ember sohasem tenne ilyet, úgyhogy magamban biztosra veszem azt a lehetőséget is, hogy elpattant valami az agyában. Valami, ami már régóta ott lappangott, most érkezte alkalmasnak az időt arra, hogy elszabaduljon és szinte az őrületbe kergesse apámat. Nem mintha eddig nem álltak volna közel hozzá a sötét dolgok, de ez még tőle is... túlzás. - Nem, de jobban érzem magam attól, ha nálam van – felelem ridegen a kérdését hallva, elvégre ki tudja, mikor esik nekem valamiféle komoly átokkal. Nem vagyok olyan jó varázsló, mint ő, a párbajmágia terén pedig egyáltalán nincs tapasztalatom, de ettől még lehet kósza szerencsém és hát hülye lennék fegyver nélkül belépni ide. - Utoljára kérlek, engedd el őt! - veszem könyörgőre a figurát, de közben tisztán láthatja is rajtam, hogy ha nem tesz eleget a kérésemnek, még arra is képes lennék, hogy nekitámadjak, még abban az esetben is, hogy esélyem sincs ellene. - Az apja nem fog idejönni, de akkor... Let a házban van? Körülnézek magam körül, mintha minimum kósza vércseppekre számítanék, melyek azt jelzik, merre lehet a lány, de nincs semmi, a kúria ragyog a rendtől és a tisztaságtól, melyre a házimanónk ügyel. Nem észlelek semmi szokatlan, ami azt jelenti, hogy apám bűbájjal elrejtette a lányt a szemem elől, még egy kósza sikolyt sem hallok, nagy eséllyel eszméletlen is jelenleg, ami talán jobb is neki. Persze, csak abban az esetben, ha a házban van. De hol máshol is lenne, ha apám ide várja az ellenfelét? - Egyelőre még nem, de értesítettem pár tanáromat arról, hogy ide tartok, szóval ők is nemsokára megjelenhetnek, ha esetleg nem térnénk vissza a kastélyba mindketten – füllentem, hiszen felesleges lenne azt állítanom, hogy a Minisztérium embereinek szóltam, mivel ők már rég itt lennének ebben a helyzetben, Leticia apjával az élen. Márpedig ebben az esetben apám megkapná azt, amire igazán vágyik, ezt viszont nem szeretném. Pedig igenis eszembe jutott a dolog, el is küldtem számára egy baglyot, de kétséges, hogy időben odaér. Mintha én magam akarnám megakadályozni azt, hogy elkapja apámat, még a történtek ellenére is. - Charmaine professzor! - nyílik el csodálkozva a tekintetem, amikor a férfi is megjelenik, úgyhogy szinte meg se hallom apám felém intézett szavait. Mit keres itt? Nem mintha nem örülnék neki, de ő nem ismeri apámat... Bármikor megtámadhatja, ha veszélyt érzékel felőle. Jelen pillanatban eszem ágában sincs a bemutatkozással vesződni, teljesen felesleges is a dolog, ráérek később beszámolni részletesen mindenről. - Elrabolta... - válaszolom a professzor kérdésére. - Nagyon vigyázzon vele, veszélyes, legyen résen! Miután végeztem a mondandómmal, ismét apám felé fordítom a tekintetem, elvégre veszélyes lenne pont most figyelmen kívül hagyni őt, akár egy másodperc erejéig is...
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért a ház közelébe érve mégiscsak előhúzom a pálcámat. Oké, nem vagyok egy komoly varázsló, de mégiscsak a szeretett nőt keresem, és muszáj előhúznom magamból a szunnyadó ereklyevadászt, hiszen ha a tájolóm ide mutat, akkor Leticia bajban van. Érzem. A varázsszer nem kapcsolt volna be, ha önszántából került volna ide. Fogalmam sincs, hogy kivel, vagy mivel fogok szembeakadni, ha belépek, de véleményem szerint nem valami szörnyeteggel, hiszen a birtok nagyon szépen ápolt, már-már elit hely benyomását kelti. Elképzelésem sincs róla, hogy Letty milyen bajba kerülhetett itt. Valami felső körbe keveredhetett, s ha fogva tartják, még nem tudom, hogy mit tudok tenni, hogy kihozzam innen. De azt tudom, hogy bár nem vagyok egy gyilkos alkat, de érte képes lennék ölnie is. Azt már hívhatjuk önvédelemnek, ha az ő élete is veszélyben van. És itt most nem lehet holmi aurorokra hagyatkozni, mert véleményem szerint az még nagyobb zűrt szülne. Így most nem is nagyon gondolkozom azon, hogy kopogtatssak, netán a védőmágiák mibenlétét fürkésszem ki. Simán benyitok, remélve, hogy nem csap belém valami dezintegrációs átok. Ha még élek, akkor egyenesen előre, ahol rátalálok a két férfire. Akiből az egyik éppen a tanítványom. - Jensen? Te meg.. mit keresel itt? És Ön? Leticiát keresem. Mi történt vele? – Kissé számonkérő a stílusom, miközben a pálcát egyensúlyozom az ujjaim között, de kettőjük között járatom a tekintemet. Nem mutatkozom be, lényegében nem is számít, hogy ki vagyok, vagy ha akar, hát Jensen bemutat. Az a rosszarcú idegen nagyon nem tetszik nekem, és ha ő keze van a dologban, hát esküszöm kitapétázom vele az amúgy gyönyörű fogadószobát. A francba, itt mindenki jól él rajtam kívül?
Ruha: Viselet A tükrön túl: Viselet Zene: Light of the seven
Egy elrablás körülményei
Épp csak felpillantok és megáll a kezemben a kávés csésze, amikor az első érkezőt érzékelem, hogy a birtokon megjelenik. A védőmágiákon enyhítettem, de azt jelzik számomra, hogy valaki itt van, akinek nem kellene. Ezek után csak az lep meg jobban, hogy az ismerős hang is felcsendül és immár a fiam is itt van, de úgy fest, hogy nem ő az egyedül. Talán máris értesítette Leticia apját arról, hogy eltűnt a lánya? Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsak leszünk. Elmosolyodom hát, hiába a fenyegető szavak a kölyök szájából és újabbat kortyolok a csészéből mielőtt letenném az asztalra. Jensen pálcát szorongat, az enyém még mindig az asztalon pihen. - Komolyan gondolod, hogy az ér valamit? - tudom, hogy mik a képességei és a határai, hiába fenyeget, vagy fenyegetett már egyszer, esélye se lenne ellenem és ha jól látom nem kész auror haddal érkezett meg. - A kis barátnőd _még_ életben van. Megmondtam, hogy az apja szeme láttára fogok végezni vele, ha már te nem vagy képes rá. - vetem oda neki, miközben még mindig ülve maradok az asztalnál és az ajtó felé pillantok időnként futólag, hiszen az alak, aki nem rég érkezett bizonyára hamar eléri az épületet és ezzel együtt az ajtót is, ami természetesen nincs zárva. - Hoztál magaddal erősítést, vagy az apjának szóltál máris? - pillantok Jensenre, még mindig a második érkezőt várva, akiről egyelőre még nem tudom, hogy kicsoda. Igen vicces egy helyzet lesz, ha kiderül, hogy az illető egy szimpla tanár, akiről Jensen se tud semmit, mármint az érzelmeiről a lány felé. Persze sejtem én, hogy mik járhatnak a fiam fejében, mert bár nem vagyunk épp a legjobb viszonyban annyira azért ismerem, hogy megpróbál a lelkemre beszélni, vagy rosszabb esetben máris támad, hogy megtalálja a lányt minél előbb és elvigye innen. Remélem azért azzal tisztában van, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. - Csak hogy tudd, ha én nem mondom el, hogy hol van... soha az életben nem találod meg. - teszem még hozzá, mielőtt valami butaságot tenne. Nem hiszem, hogy azt szeretné, hogy a lány, aki egyébként számomra most már nyilvánvaló, hogy még véletlenül sem hord semmiféle gyermeket a szíve alatt, szomjan és éhen vesszen odalent valamelyik rejtett szobában. Az még annál is sokkal fájdalmasabb kínhalál, mintha csak egy szimpla Halálos átokkal végeznék vele, ezzel mindketten tisztában vagyunk.
Ideges vagyok, hiszen a tegnapi nap óta színét se láttam Leticiának, az pedig különösen aggaszt, hogy a kastélyban se bukkant fel, pedig azért elég sűrűn össze szoktunk futni, hiszen az egyik óránk egymás melletti teremben van. A szóbeszéd, melyet fél füllel elcsípek a szobatársai között... Hát, mit ne mondjak, sok jóval nem kecsegtet. Nem aludt itt? Miért nem? Az addig rendben van, hogy velem már nincs együtt, teljes mértékben megértem, de nem hiszem, hogy valaki mással töltötte volna az éjszakát, ez annyira nem vall rá. A délutáni órák után érik meg a gondolat számomra, hogy talán nem ártana hazanéznem pár percre. Apám keze lehet a dologban, tőle kitelik, hogy elrabolja a lányt a tervei megvalósítása érdekében, habár tényleg abban reménykedem, hogy csak én csinálok ebből ügyet. Nagyon nem szeretném, ha az ő keze lenne a dologban, mert abban az esetben kénytelen leszek beváltani a neki tett ígéretem és szembeszállni ellene. Ez kockázatos, mivel elég komoly ereje van, nem hiszem, hogy sikerrel járnék, de meg kell tennem. Az óráim után lerohanok a Mardekár klubhelyiségébe, de azért biztosra megyek és útközben megkérdek pár emberkét, hogy találkoztak-e ma már Lettel. A válasz mindegyik esetben nemleges, szóval valaminek történnie kellett... Olyan nincs, hogy a lány még délutánra se ér vissza a faluból. Egyszerűen lehetetlen. Let szorgalmas, ma pedig pont olyan órái voltak, melyeket különösen szeret, nem hiányozna róluk nyomós ok nélkül. Folytatom hát az utam a Mardekár felé, majd amikor a hálókörletembe érek, a földre hajítom a táskám és magamhoz veszem a pálcám, végül elindulok a legközelebbi helyre, ahonnan hoppanálni tudok: Roxmortsba. Futólépésben teszem meg az utat, rendesen ki is fulladok a végére, de most nem lassíthattam, nem állhattam meg pihenőt tartani. A hoppanálási vizsgámat már évekkel ezelőtt letettem, amiért áldom is az eszem, mert így bármikor hazamehetek, ha úgy adódik. Az apámmal való viszonyom miatt azonban ez sohasem alakult úgy, de most igenis jól jön a dolog... Más esetben vonatra kellene szállnom és majdhogynem egy teljes napot venne igénybe az út, én pedig közben lassan, de biztosan megbolondulnék az elém táruló rémképektől. Pár percen belül hazaérek hát, hangos pukkanás kíséretében jelenek meg a tágas nappalinkban, majd határozott léptekkel indulok el körülnézni. Pár helységbe be kell lesnem, mire megpillantom apámat az étkezőasztal mögött ülve, nyugodtan kávézgatva. Semmi meglepő nem lenne ebben a dologban, ha a pálcája nem heverne előtte és nem tartaná folyamatosan rajta az ujjait, mintha bármikor elő kellene kapnia. A sajátom a jobb kezemben pihen, egyelőre nem szegezem rá, de rossz érzéssel torpanok meg vele szemben, az étkezőasztal másik végén. - Hol van Let? - teszem fel a kérdést. - Egy teljes napja nem látta senki, még a szobatársai sem... Mond, hogy nem te állsz a dolog mögött. Már-már könyörgő tekintetet vetek irányába, hiszen tényleg reménykedem abban, hogy nem tett semmi hülyeséget. Mert ha így lenne... Ha tényleg így van... Ha valóban megtette a dolgot, akkor azt nem hagyhatom szó nélkül, hiszen a végén még mindenben a sérelmet keresné és még a legkisebb dolog miatt is elmenne a végletekig.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Az, hogy egy napig nem látom, nem jelent még gyanakvásra okot. Nem nagyon forszíroztunk semmit sem, sőt, azóta még csak nem is történt semmi. Találkoztunk néhány órán, egyenlőre emésztve a dolgot. Bár esetemben csoda, hogy nem röpködök a föld felett centikkel, hiszen megcsókoltuk egymást. Eredetileg csak valami plátói testőrséget vállaltam volna, de annyira boldogtalan azzal a seggfejjel, hogy kénytelen voltam én magam érzékeltetni vele, hogy számomra igenis fontos. Engem sosem zavart, hogy ő a diákom, csak nem akartam tönkretenni az életét egy ilyen leleplezéssel. Ám ha titokban tartjuk, és ő nem néz rám emiatt furcsa szemmel, akkor lehet belőle valami. Vagy annyiban is hagyta volna a dolgot, és inkább maradjunk meg barátoknak? Lényegében azzal sem lenne gondom, csak ő legyen boldog. Ezzel szemben mégiscsak felfigyelek valami apró jelre, aminek elsőre nem is tulajdonítok jelentőséget, ám ahogyan telnek az órák, mégiscsak magam is nyugtalanná válok, és átgondolom, hogy mi lehet a baj. Felborzolódik a tarkómon a haj, amikor ráébredek, hogy a síp lehet az. Leticia ugyan nem fújta meg, de már egyértelmű, hogy bajban van. Még jó, hogy az apró varázsszer rendelkezik némi követhetőséggel, mert azonnal indulok, ahogy vagyok, öltönyben, félbehagyva az előkészületeimet a következő órára, csak McGalagonynak szólok, hogy halaszthatatlan dolgom akadt, így a helyettesítés, vagy óra lemondása most nem engem terhel. A pálcám ugyan nálam, meg néhány amulett a válltáskámban, de ugye nem a nyakamban. Amilyen gyorsan csak lehet, hoppanálok a jelzett hely irányába, azt sem érdekel hogy most hol vagyok. Valami nemesi birtok lehet. Arrafelé veszem az irányt, ahol a ház van, és futólépésben közeledek. Még nem húzom elő a pálcámat, ráadásul nem igazán vagyok túl nagy párbajhős, de aztán ki tudja, van, ami erőt tud adni.
Ruha: Viselet A tükrön túl: Viselet Zene: Light of the seven
Egy elrablás körülményei
Leticia nagyjából egy napja tűnt el az iskolából, ami még nem feltétlenül feltűnő jelenség csak akkor, ha valaki tudja, hogy ott kellene lennie és nem azzal számol, hogy esetleg csak csatangol. Szobatársak híján nem tűnt eddig fel senkinek sem, hogy az apja is ide találjon, de türelmes ember vagyok, ezért egyelőre csak nyugodtan várakozom. Egyáltalán nem volt nehéz dolgom az elrablását tekintve, ahhoz képest, hogy próbált ellenkezni, de mégis csak erősebb varázsló vagyok, így könnyedén kábítottam el a birtok határában, ahol senkinek se tűnt fel. Egyszerűen csak Roxmortsból már nem tért vissza az iskolába tegnap este, ma pedig már itt ébredt az egyik lenti jól lezárt és persze jól védett szobában pálca és mindenféle felszerelés nélkül. Egyedül azt a kis sípot volt nehéz elvennem tőle, ami mintha a nyakába nőtt volna. Egyértelműen mágikus tárgyról volt szó és remélhetőleg az erőszakos eltávolítás nem jelzett senkinek, bár az sem jelent gondot, hiszen ez esetben legalább hamar kezdetét veszi majd a végső tánc, hiszen már csak Philipet várom, hogy végre elrendezzük ezt az egészet egymás között és hogy végre véget vessek a szenvedéseimnek és ezzel együtt eltöröljem a családját is a színről. Arról nem tudok, hogy a síp végül mégis csak jelzett, de nem annak, akire én számítok, hanem egy tanárnak a Roxfortban és persze a fiamnak is feltűnhetett Leticia eltűnése mára, hiszen nem ment be az óráira sem, ami még a tanárainak egy hiányzás nem feltétlenül annyira feltűnő, főleg hogy csupán egy óráról volt szó, amin nem jelent meg. Hogy komolyan vettem-e Jensen fenyegetését? Szó sincs róla, nem szokásom a fiamat egyébként sem komolyan venni, a vagdalkozásai pedig végképp nem érdekeltek soha sem. Egy, amiben biztos vagyok, hogy ha ide jön meg fogom tudni oldani, hogy ne zavarjon be a tervembe, hiszen csak egy kölyökről van szó, aki soha sem volt annyira nagy varázsló, hogy komoly gondot okozzon, hiszen soha se vette elég komolyan az életét, vagy a hagyományainkat. Az étkezőben ülök az asztalnál és türelmesen várakozom. Biztos vagyok benne, hogy idejében rá fogok jönni, ha valaki a birtokra érkezik, még védővarázslatok nélkül is, mert úgyis az lesz az első, hogy engem talál majd meg, Leticia nem egy könnyen határolható be, hogy hol lehet az épületben. A pálcám előttem az asztalon, hogy bármikor felkapassam, a jobb kezemet rajta pihentetem, a balban kávé, azt kortyolgatom, mintha csak egy átlagos délután lenne, egy egészen átlagos napon.
Ruha 
