2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Játékos férfiassággal vonok vállat, most már itt vagyunk, kiiktattuk a zavaró tényezőket. Sybella eltűnt, Maggie pedig nem foglakozik azzal a Noel-kölyökkel. Így kell lennie, s én egy cseppet sem bánom. Az való igaz, hogy ha csak szexből és halálból áll az életünk, két végén fogjuk égetni a gyertyát ahhoz, hogy ez hosszútávú legyen, de hát istenem. Miért kéne unalmasan töltenünk ezt a rövidke időt? Maggie izgalmas játszótársnak igérkezik, ha pedig lecsap ránk a végzet, legalább elmondhatjuk utólag; megérte. – Akkor alszol, amiben vagy. Vagy éppen semmiben. Alszunk egyáltalán? – Kérdezem szinte magától értetődő módon, átvirasszthatjuk az éjszakát, közben kiélhetjük a régóta elnyomott szenvedélyt, aztán nagy ritkán szünetekkel tarkítva. – Hát én sem éppen, de enni kell. – Morzsolgatom a kebleit, sokat sejtetően felmordulok, ám ha már most nekikezdünk, ellőjjük az összes puskaport. Nem vagyok egy lassú alkat, de ha eddig vártunk, akkor igazán kibírjuk már addig, hogy legalább bevacsorázva, erőnk teljében essünk majd egymásnak. Felnevetek, értem a célzást, nem is tudom, hogy a nő hogy kerülhetett a tanári pálya közelébe, hiszen nem csupán beteg, valahol nagyon is pajzán. Mint egy korabeli kurtizán, aki nem csak a lábát tette szét, hanem szórakoztatta is a férfit, aki megvette. Mondhatni társalkodónő is volt egyben. Maggie talán rossz korba született. Ám úgy vélem, hogy most már az enyém. Nem csupán azért, mert szét fogom zúzni a nála is betegebb apját. Illik hozzám, egymásra vagyunk hangolódva, és ha nem is ismerjük el hivatalosan, mégiscsak megéri ezt kipróbálni. Nem véletlenül ide jött hozzám, hiszen ezzel ki is jelenti ha nem tudatosan, hogy akkor van biztonságban, ha együtt is élünk. Az más kérdés, hogy most még csak néhány napra szól, de ki tudja, ha beválik, akkor mi lesz belőle.
//Köszönöm szépen, nagyon bejövős páros^^//
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mindig is fontos voltál nekem, egyszerűen csak nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna – ismerem el ezzel, hogy jó lett volna, ha Altan annak idején mellettem marad, még akkor is, ha közben Noelt kergettem az őrületbe az érzelmeimmel. Akkoriban ugyan nem túl sok mély érzést tápláltam a férfi irányába, de képes lettem volna idővel megszeretni, ebben biztos vagyok. Noel fiatal és a dühkitörései sincsenek néha ínyemre, mindezek mellett azonban hozzá is köt jó néhány dolog. Elsősorban az, hogy valamilyen kifacsart módon mégiscsak a rokonom, másodsorban pedig az, hogy mindenképp szerettem volna anyámat sakkban tartani a viszonyommal a férje fiával. Egyszer az életben nem hívott volna hazugnak és nevetett volna ki. Nem, ez jó kis bosszú lett volna részemről. - Szerintem a mi életmódunkkal meg se éljük azt a kort – nevetem el magam Altan naivitásán, hiszen annyira édes tud lenni ilyenkor. Nem. Ő és én nem arra születtünk, hogy egymás mellett üldögélve öregedjünk meg. Kalandor típusok vagyunk, én még kissé talán őrült is, de ez engem cseppet sem érdekel. Mindig is hajtott a vágy, a testi és a szellemi is egyaránt. Gondolom, a férfi is hasonlóan érezhet a dolgokkal kapcsolatban. [color=cornflowerblue] - Ma nem megyek sehova – csóválom meg a fejem határozottan.[i] - Talán odakinn van, nem kockáztatok. Esetleg holnap. Nem mehetek ki, nem merek nekiindulni és még a holnapi nap se biztos ebből a szempontból. Ha valóban a közelben van, akkor nem is kérdés számomra, hogy figyel, de tőle az is kitelik, hogy valaki mást bíz meg ezzel a feladattal. Elrabolnak, elvisznek hozzá... Akkor mi lesz? Megerőszakol? Nem, ebbe belegondolni is rossz, sőt, már-már beteges. Azt én nem élném túl. - Ugye tudod, hogy én nem a főzésben remekelek? - mosolyodom el, amikor pedig megérinti a mellemet, felnyögök. Annyira kívánom, hogy már ez az egyszerű mozdulat is ezt váltja ki belőlem. - De ha annyira szeretnéd, hát legyen – vonom meg a vállam, majd megszakítom az élvezetet és kikászálódom az öléből, még mielőtt bármi mást is tehetne velem. Ezzel nem csak az ő, hanem a saját vágyaimat oltottam ki egy időre, de ha főzőcskézni szeretne, benne vagyunk. - Két tojás és egy kolbász rendel – kacsintok felé pajkosan. Mintha apám problémája annyira távoli lenne... Mindenesetre, Altan mellett legalább nyugodt lehetek egy ideig. Az azért még így is érdekel, mit tartogat számomra éjszakára. Mi több, hatalmas együttlétre számítok, hiszen ő és én nem vagyunk pont kíméletesek egymással. Szokásom ugyan visszafogni magam, ha olyan a partnerem, de sejtem, hogy Altan mellett nem lesz gondom erre.
- Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy mennyire veszélyes. Nem gondoltam, hogy ennyire aggódsz értem. Ezek szerint valahol fontos vagyok neked? – Dörmögöm ezúttal nem vigyorogva, nem kell mindig megjátszani magunkat. El is fogadhatjuk, hogy igenis illünk egymáshoz. Nincsen összekötve az életünk, ám egy időre ha egymás mellett haladunk, belecsempészbe némi izgalmat a mindennapjainkba, hát én benne vagyok. Régen akadt már olyan nő, aki kicsit is le tudott volna kötni, Maggie pedig a maga paranoidan szexi módján egész tündéri kiscicaként tud működni, ahogy itt fészeklődik az ölemben. Persze ha ezt felhoznám neki, hogy ténylegesen gondolhatjuk egymást valami komolyabbnak, akkor lehet, hogy el is rohanna, de sosem szerettem semmit cimkézni. Hiszen most eleve ő bizonygatja, hogy őt kellett volna választanom Sybella helyett. – Azért annak is meg lehet a varázsa. Nem tudom magunkat idősnek elképzelni, de az meg olyan furcsának tűnik, hogy nyolcvan évesen is kalandozunk. Néha igenis jó, ha az ember előre tervez. – Simítok ki egy sötét tincset a szemei elől. Lehet, hogy az apja ki tudta használni, ezért próbál most érdemeben élni, mohón falni minden percet, pedig rá kéne ébrednie, hogy nem kell kárpótolnia magát. Pont attól emlékezik a sebekre, hogy mindenáron gyógyítja őket. Ha most szembenézne az apjával, megmutatnia, hogy mennyit ér, s már nem kell tartania tőle. Ám Maggie most hozzám menekült, ez sem lebecsülendő érték. – Amennyiben maradsz, nem sietünk. Hoznod kéne néhány ruhát, és összeüthetnénk valami közös vacsorát. Alapanyagom van bőven. A konyha ugyan kicsit apró kettőnknek, de mondjuk felpattansz az asztalra, amíg forgatom a serpenyőt. Vagy ilyesmi. – Azért ezen a ponton benyúlok a blúza alá, jelezve, hogy kiváncsiságom nem aludt el, sőt, az éjszakai órákra bizony nagyon is erőm teljében leszek, most azonban egy ingerlően vágykeltő mozdulattal préselem össze a nyeremben a keblét, hogy a hangommal aláfestve is bizonyítsam, megtehetem.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Altan képes magabiztos maradni egy ehhez hasonló helyzetben is, szóval egyre bizonyosabbá válik számomra, hogy jól döntöttem vele kapcsolatban. Bármit is osztok meg vele az apámról, nem riasztja el, mi több, még izgatottabbá teszi. Igen, azt hiszem, pont ez kell számomra. Mellette nyugodtan lehetek az a rémült kislány, aki a lelkem mélyén mindig is voltam. Kiadhatom minden félelmemet és kétségbeesésemet. Ő meg fogja oldani a problémáimat, ebben biztos vagyok. - Ha tudná és készülne ellened, akkor veszélyben lenne az életed – jegyzem meg komoly arccal. - Szerinted miért ügyeltem annyira arra, hogy ne tudja meg, hogy itt vagyok? Nem csak magam miatt, hanem miattad is. Kislány voltam még, amikor zaklatott, de ki tudja, mit művelne azokkal a férfiakkal, akikkel valaha is dolgom volt. Talán végezne veled, talán már keres téged. Úgy hallottam, hogy egy srác, akivel kamaszként jártam, meghalt. Nem szívesen feltételezek ilyesmit, de lehetséges, hogy ez az ő műve volt – hallgatok el egy pillanatra, miközben magamban számon veszem az információkat. Az biztos, hogy egy átok találta el, holott a fiú mugli volt, soha semmi köze sem volt a mi világunkhoz. Ami azt illeti, még csak nem is tudott róla. Mégis ki másnak állt volna szándékában végezni vele? Mondjuk, a levelet továbbra is egy rossz tréfának tartom, de ha mégis igaz lenne, ami benne áll... Az aláírás láttán nemes egyszerűséggel rosszul lettem. Apa. Mintha egy hozzá hasonló szörnyeteget annak lehetne hívni. Lehunyt szemmel mélyülök el ismét a férfi csókjában, immár kissé jobban érezve magam ebben az ostoba helyzetben. Jól sejti, ha mi ketten egymásnak esünk valamikor, ott kő-kövön nem marad, annyi szent. Szeretem a dolgok vad oldalát, a szexben pedig főleg érvényesül ez az oldalam. Noellel szemben mindig óvatos voltam, hiszen ő a romantikusabb irányt képviseli, habár képes bevadulni pillanatok alatt, ha a megfelelő helyeken érintem meg. Van egy olyan tippem azonban, hogy Altant ezzel kapcsolatban kérnem se kellene. - Az egyszerű élet mindig unalmas – mosolyodom el, miután befejezzük a csókot. - Otthon mindig el kellett játszanom a jó kislányt, anyuci büszkeségét, közben pedig... - itt azért elharapom a mondatot, hiszen valamiért nem áll szándékomban a férfit ilyen részletesen beavatni a múltamba. Én rontottam meg Noelt, a mostohatestvéremet, miközben a szüleink valahol pont velünk büszkélkedtek. És ha csak anyám sejtené, mi mindenre vagyok még képes! Nem is értem, miért érdekel, mit szólna a múltamhoz, amikor akkor se állt ki mellettem, amikor a saját apám molesztált. Nem hitt nekem, hazugnak nevezett, a képembe nevetett... Nem, nem érdemli meg a sajnálatom. Talán a lelkem mélyén pont emiatt kezdtem ki az új férje fiával. Szégyenbe szerettem volna hozni mindenáron. Az ismételt csókot viszonzom, nyelveink vad táncából pedig egyértelművé válik számomra, hogy nem csak én kívánom őt annyira. Részemről teljes mértékben készen állok, de ha ő nem szeretné, nem erőltetem rá a dolgot. Voltunk már együtt, nem hajt minket a tatár, habár akkoriban nem állt rendelkezésünkre túl sok idő a dologra. Egy röpke légyott valami eldugott helyen... Nem hazudok, ha azt állítom, hogy nem volt időnk kiteljesedni. Bár, akkor és ott nem kívántam őt ennyire. Csupán egy volt a sok közül, semmi több, most viszont... Mégis mi van velem?
- Ha tudná, és készülne ellenem, legalább izgalmassá teszi a tesztmozgást. – Vonom meg a vállamat. Szeretem amúgy az imperio plusz fejbecsapós kombinációt, de már volt olyan ellenfelem, aki lerázta magáról a főbenjáró átkomat, olyan erős volt az akarata. És ilyenkor nyilván a harc döntött. Ez idáig az én javamra. Volt ugyan aki már meg tudta cakkozni a bőrömet, de nem szokásom menekülni. Ha pedig a másik venne nyúlcipőt, meg tudom mutatni, hogy nem csak erős és nagy vagyok, hanem gyors is. – Mindenkinek megvan a gyengéje. Neki te vagy. Csapdát is lehet állítani. – Összeforrunk egy elmélyültebb csókban, de érzem, hogy a nő továbbra is megfeszül kissé még nem tudja annyira elengedni magát. Annyira azért igen, hogy mivel félmeztelen vagyok, elkalandozzon a keze. Ezen már alig hallhatóan felmorranok, jól esik az érintése, én csupán azért nem bontottam még ki a ruhájából, mert az én stílusomban az minimum letépés lett volna, akkor pedig nem tud visszamenni a kastélyba. Bár.. varázslattal helyre lehet hozni. Igen, úgy sejtem, hogy ha mi egyszer nekikezdünk, ott kék-zöld foltokkal sikerül majd kikelnünk az ágyból. Maggie sem tűnik finomkodó alkatnak, még jó, hogy erősek a csontjaim. – Ez csak azért van, mert nem állok egyik oldalon sem. Unom már, hogy hatalmasok sakkjátszmájában kell játszanom a feláldozható gyalogot. A főnököm is rosszban sántikál, s azt hiszi, ide-oda tologathat a terveiben. Majd ráeszmél. – Bólgatok, már sokan elhullottak mellőlem. Rasmus csapatában is tizenhárman voltunk, és azt a fiatal lányt leszámítva, aki félúton kiszállt, csak én maradtam. Az utolsó két társamat már eleve nekem kellett jobblétre szenderítem, de ez más kérdés. – Ez nem erről szólt Maggie. Láttam, hogy valaki elvonja a figyelmedet, és ez a Sybella emlékeztett az első szerelmemre, ennyiről volt szó. Valahogy a megszokott dolgokért hajlandó az ember vállalni az egyszerűséget, de miután ő továbbállt, olyan feledhetőnek tűnik ez az egész. Talán bele sem kellett volna kezdenem. – Mosolyodom el, elfogadván, hogy Maggie most mégis engem akar. Nem csupán a segítségemet, hanem kitisztult a kép, eltűnt minden akadály, ami kettőnk útjában állt. Azok, akik hátráltattak minket, teljesen köddé váltak. Minden mást pedig együtt tudunk legyőzni. – Monoton, mesterkélt. Szinte robotikus mindennapjaim voltak, unalomba fúlóan érdektelen. És nem azért, mert ez akarod hallani. Tudod, hogy nekem arra van szükségem, hogy egy nő erős is legyen mellettem, ne csak olyan, akit magam alá gyűrhetek.. – Nem várok választ, de azért érdekel, hogy ha én sem voltam az élete része egy jó ideig, akkor mennyire volt üres az ágya. Nincsenek illúzióim, de nem tűnik boldognak, ami valahol beteg módon lelkessé tesz. Ahogyan hozzámbújik, az arcához hajolok, ajkaimmal megnyitom az övét, hogy egy vadabb csókban forrjunk össze.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Bízom a férfiban, ahogy a képességeiben is. Mással nem oszthatom meg a problémáimat, hiszen nem szeretnék a beteg apám miatt bezárva lenni a négy fal közé. Ha valóban életben van, akkor igenis látnia kell, hogy nincs ráhatással az életemre. Felnőtt nő lettem, aki képes túllépni a múlton és többé már nem vagyok az a rettegő kislány, aki egykor voltam. Megváltoztam. Nem fog holmi ígéretekkel és levelekkel sakkban tartani, mert várni fogom és Altan lesz a meglepetés számára. Én pedig titkolt élvezettel nézem majd végig, ahogy elszáll belőle az élet. Mert ott szeretnék lenni. Én szeretném biztosítani számára a kegyelemdöfést. Mosollyal az arcomon fogom búcsúztatni élete utolsó másodperceiben. - Remélem, nem jön rá, mit tervezek ellene – pillantok az ablakok irányába, amelyeken érkezésemkor elhúztam a függönyöket, hogy senki se láthasson be. - Talán ő is a nyomomban van és figyel. Fogalmam sincs, mi mindenre képes még. Elvégre, aki képes volt a saját lányát szexuálisan molesztálni, az a személy valóban veszélyes lehet. Apám pedig igenis hasznos fegyver volt a Sötét Nagyúr idejében, az pedig, hogy az aurorok ennek ellenére nem voltak képesek semmit se rábizonyítani, rengeteg dolgot elárulhat róla. Mesteri szinten játszott ki mindenkit, irányította a háttérből a szálakat, én pedig ezt a képességet örököltem tőle valamennyire. Nem teljes mértékben ugyan, de még így is van némi tehetségem az ilyesmihez. Nyilván büszke lenne rám, habár én ezt nem azért teszem, hogy őt ezzel boldoggá tegyem. - Ez is elárulja számomra, hogy mennyire nem volt normális annak idején – csóválom meg a fejem, miközben Altan erősen tart az ölében. A csókjától feltámadt bennem a vágy valamiféle vad, állatias szexre, olyanra, amelyet csak ő képes nyújtani számomra, de egyelőre visszafogom magam, noha csak centikre vagyunk egymás intim részeitől, pillanatok alatt belefoghatnánk. - Látod, te sem éppen a törvényes oldalt képviseled és még számodra is idegen ez az egész – állapítom meg, inkább csak magamnak, miközben ujjaimmal eltűnődve játszom a mellkasán. Ide-oda siklom a sima felületen, a kidolgozott mellizmokon. Végül tenyeremmel ismét megállapodom a mellkasán. - Ne hagyd, hogy megszólaljon – adok azért számára egy tanácsot, hiszen hiába erős és kegyetlen, mindenkinek van egy gyenge pontja. Apám erre képes pillanatok alatt ráérezni, bárkiből bármilyen információt megszerezni. Szakmai ártalom, mondhatni. - Mégis úgy érzem, hogy melletted biztonságban vagyok – bújok közelebb hozzá, ha ez egyáltalán lehetséges még. - Annak idején sajnáltam, hogy Sybella mellett tetted le a voksod. Mi ketten jól elszórakoztunk egymással – mosolyodom el az emlékek hatására. Értem én, szerelmes volt és én is Noelbe, ettől függetlenül azonban maradhatott volna az addigi felállás. Mégis, a gyerek ütőkártya mindig nyer a férfiaknál, a nő pedig ezt megadhatta volna Altannak és ennél még sokkal többet is. Szerető közeget, nem olyasmit, amilyen én vagyok néhanapján. Jövök és megyek, ágyból ki, ágyba be. Lássuk be, a férfiak többsége nem éppen erre vágyik. - Ne, maradjunk – csóválom meg a fejem, hiszen semmi kedvem elmenni innen vagy akár csak egy pillanatra is kibújni a karjai közül. Szeretem az illatát, a testét, a hangját, nehéz belátni számomra, de némileg hiányzott is. A szex vele volt a legjobb, egészen szépen egymásra hangolódtunk. - És mesélj, milyen volt nélkülem? - pillantok rá, a kérdésemmel természetesen a Sybellás időszakra célozva. Nem ismertem a nőt, soha nem is ismerhettem, de a hozzá hasonlók szeretik a nyugodt életet élni. Kétségtelen, hogy Altan rájött, ez nem neki való.
Érdekes fiatal nő ez a Maggie. Külsőségek szempontjából igazán szívdöglesztő, nem ilyennek képzelném a gyermekeim anyját, ugyanakkor ravasz, tervezgető, aki hosszú távon mindig izgalmat hozhat az ember életébe. A múltamat már lezártam, de vagyok annyira rugalmas, hogy mindig készen álljak új életet kezdeni. Az edzettségemet, a harcmodoromat már senki nem veheti el tőlem. Bármikor képes vagyok akár főbenjáró átkokkal is mozdulatlanná dermeszteni valakit, hogy aztán lecsapjam a védtelent. – Akkor.. maradsz pár napot, aztán szépen egyedül leszel, én pedig a nyomodban. Ha rád talál, ott leszek. – Bólogatok azt bizonygatva, hogy igenis képes vagyok afféle több mint testőrként csakis rá fókuszálni. Ez nem holmi szerelem, inkább a kaland izgalma motivál, ha pedig előtte-utána egymáséi lehetünk, az mindenképpen plusz motiváció. Ám mindenképpen az iskolán kívül kell tartózkodnia, ezt én is belátom. Ugyan bemehetek, ha van valami dolgom, de a cirkuszi erőember-oroszlánszeliditő álcámban nem lenne túl életszerűe egy diákokkal teli iskolában csöveznem amíg Maggie apja akcióba nem lép. A lágy csókot némiképpen harapdálós, nyersebb verzióban viszonzom, de átkarolom a nőt, hogy megtartsam az ölemben. – Nem ismeretlen számomra az ilyesmi, noha én nem molesztálnék egy gyereket. – Csóválom meg a fejemet, amíg még hosszú volt a hajam, s összefonva, egészen vadnak néztem ki, így már egész civilizált a külsőm, ám ha a fejszémről a vér csorog alá, s állatias mosolyra húzódik a szám, ez az álca könnyedén leomlik. – Ne félts te engem kishölgy. Számtalan nagyhatalmú, befolyásos, manipulatív alak akart már elveszejteni. És láss csodát, még mindig élek. Úgyhogy nem lesz velem egyszerű dolga, én ugyanis nem szoktam elhullani. – Simogatom meg a nő arcát, nem kell aggódnia attól, hogy majd hagyom beszélni a fickót. Úgyis hátulról fogom fejbe csapni, nem lesz koponyája sem, nem hogy nyelvbe. Aztán vödörben vihetik el felmosva a teste cseppfolyós maradékát. – Nem mondom, hogy én amolyan biztonságot nyújtó valaki volnék, de.. legalább esetemben tudod, hogy mire számíthatsz. Sőt, a te véleményed is érdekel. De most tegyük is félre mindezt, ide pihenni jöttél, lazítani. Lemenjünk Roxmortsba inni valamit, vagy.. berendezkednél? – Értse ezt bárhogyan, elég tartalmasan el tudjuk tölteni ezt a pár napot.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Eszem ágában sincs kísérteni a férfit, hiszen még én magam se tudom teljesen pontosan meghatározni, miért is pont hozzá jöttem ebben a helyzetben. Nem számoltam testi örömökkel, eszembe se jutott, habár az eddigi közös perceink többségét még javában azok tették ki. Sybella előtt és kicsivel utána is, amíg a nő teljesen el nem csavarta a fejét. Nem mintha hosszabb kapcsolattal számoltam volna, az Altan-féle pasikkal nem lehet egy életre berendezkedni. Pár hónapnál tovább nem ülnek meg egy helyben, az pedig, hogy felkeresett az iskolában, őszintén meglepett. Azt hittem, Sybella biztosította számára azt az otthont, amiről akkoriban álmodozott. Elvégre, a nő Altan pontos ellentéte volt minden téren. Család, gyerek, otthon, biztos pont. Én ezt soha életemben nem tartottam fontosnak, számomra a futó kalandok jelentettek mindent, az egyetlen biztos pontot pedig Noel. Most valamiért mégse őt kerestem fel. Bár, a fiú aligha tudna és akarna biztonságos helyet nyújtani számomra. Semmi sem túl nagy ár apám haláláért cserébe. Bármikor állok a férfi rendelkezésére, ha ezt az akadályt eltünteti az utamból. Én nem végezhetek vele, hiszen tanár vagyok, ráadásul kétlem, hogy bármilyen értelmes varázsige is elhagyná a számat, ha esetleg szembe találnám magam vele. Nem, túl gyenge lennék hozzá. Egyedül az ő közelében éreztem elesettnek és védtelennek magam. Nagyszájú, bajkeverő kislány voltam, bármelyik felnőttel szembeszálltam, egyedül apám volt az, akinek nem mertem ellent mondani. Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Amikor pedig anyám a szemembe vágta, hogy hazug vagyok, amiért ilyesmiket találok ki a saját apámról... Nos, azt hiszem, az volt az a pont, amikor végleg elfogadtam, hogy én vagyok a hibás. Anyám bántó szavai után már végképp nem maradt erőm védekezni apám érintései ellen. - Nem írta meg – csóválom meg a fejem. - Gondolom, majd alkalomadtán felkeres engem. Minden bizonnyal akkor, amikor egyedül leszek. Szóval, fogalmam sincs, mit tehetnénk ez ellen. Nem lehetsz a nap minden percében a sarkamban. Nem kérhetem Altant, hogy árnyékként kövessen, főleg az iskola területén nem, ahova csak hatalmas kockázatok árán teheti be a lábát. Egy röpke találka még teljesen rendben van, de egy 24 órás testőri szolgálat már korántsem lenne elfogadható. Valamit ki kell találnunk, valami olyasmit, amely mindkettőnk számára alkalmas. - Hogy milyen alak? - kacagok fel halkan, majd hirtelen kinyújtom a kezem, gyengéden lehúzom magamhoz a férfi arcát, majd lágyan megcsókolom és csak ezután folytatom: - A velejéig romlott. Megtévesztő, kétszínű senkiházi – sorolom, mintha a csókkal valamiféle lelki erőt nyertem volna, hogy képes legyek ilyesmiről beszélni. A szavaim közben elengedem Altan arcát, nem láncolom magamhoz, de továbbra is az ölébe hajtott fejjel folytatom a mondandómat: - Vigyázz vele, nagyon megtévesztő tud lenni. Hamar el tudja hitetni veled, hogy a te oldaladon áll – sóhajtok egyet gondterhelten. - És arra is számítanod kell, hogy hazugnak fog beállítani engem. Anyám szemében is én voltam a csábító, holott nem voltam több egy gyereknél. Szerinte, bármit is tett velem apám, megérdemeltem. Természetesen egy pillanatra se hitte el, hogy követett az ágyamba. A szavak embere. Ha esélyt adsz számára a beszédre, bajban leszel. Elhallgatok, mintegy információk után kutatva az elmémben. Nem egyszerű, hiszen kicsi voltam még, amikor – elvileg – meghalt. Gyerekként pedig nem igazán volt alkalmam jobban felmérni a tulajdonságait. - Mágusként kegyetlen, nem fog habozni gyilkos átkot szórni rád, ha észreveszi, hogy ártani szeretnél neki. Rengeteg embert ölt meg annak idején. Ezt én is csak a későbbi kutatásaim alapján tudtam meg. Apám a Sötét Nagyúr egyik kedvenc bérgyilkosa volt, rengeteg ember életének vetett véget parancsra. Volt, hogy egész családokat irtott ki kérdés nélkül. A szeme se rebbent, csak ölhessen. Neki ez volt a hobbija. - A molesztálások pedig... Azt hiszem, nem szeretnék beszélni róla. Minél hamarabb eltűnik, annál jobb. Bár, még mindig reménykedem abban, hogy csupán kegyetlen tréfát űz velem valaki.
- Ne kísérts. – Jegyzem meg magabiztos mosollyal, de abban igaza van, hogy ha az embert gondok fűtik, úgysem tud elvonatkoztatni. Elméletileg pont a szex nem csak fizikai, hanem lelki kielégülés is, ám ha nem tudunk ellazulni, akkor pont ezt a megkönnyebbülést sem érhetjük el. Ám nőként kevésbé kell koncentrálnia, és ha jó keményen megkapná a magát, azért mégiscsak jó lehetne neki, de végül nem erőltetem a dolgot, előbb oldjuk meg a problémáját, aztán a fizetség. – Helyes. – Nem öntöm szavakba, hogy mire is gondolok szívesség alatt. Magamhoz láncolni úgysem fogom, pont az benne az izgalmas, hogy bármikor megjelenhet, de igenis életet életért. Ha azt várja tőlem, hogy szedjem darabokra a molesztáló apját, akkor viszonzásul ő is bármikor pattanjon, ha alibi kell, vagy csak úgy társaságra vágyom. A hideg téli éjszakákon egyedül van az ember, de nem csak a szexről van szó, vele tényleg tartalmas az időtöltés, nem szokott a fenekén ülni, mindig titkok, kincsek után kajtat, a felfedezés izgalma az, ami mozgatja, akárcsak engem. Ezért aztán a kérésem is csupán formalitás, hogy megmaradjon az izgalmi faktor, s ne kelljen érdemben kimondanunk, hogy kötődünk egymáshoz, még ha az elmúlt években inkább kerülgettük csak a másikat. Az ölembe vonva összebújunk, de csupán az érintés kedvéért, s közben figyelmesen hallgatom, ahogyan a barna hajzuhatag szinte az arcomba hullik. – Ahhoz én is értek. S hova kéri a találkozót? Elmegyek helyetted. – Csóválom a fejemet, bármennyire is sötét alak vagyok, gyereket, főleg a sajátomat sosem bántanám. Egy ilyen alaknak a föld alatt a helye, és csak annál nagyobb kihívás, hogy erőteljes varázsló. Annál élvezetesebb lesz bezúzni a koponyáját. – Hogyne. Az ágyam csak rád vár. Amíg itt leszel, mesélhetsz róla, hogy milyen alak, mik a szokásai. Harcmodor, kedvelt varázslatok, bármi hasznos lehet. – Na és persze az is érdekel, hogy mi is történt gyerekkorában, akár részletekbe menően. Nem semmi egy alak lehet az apja, de Maggie pedig erős, hogy képes volt ép lélekkel túlélni az erőszakot.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nekem se lenne ellenemre egy kiadós szex, de ebben a helyzetben aligha lennél képes kielégíteni – toldom meg a szavaimat egy gúnyos kis mosollyal. Mikor voltam utoljára férfival? Talán egy hónapja is meg van már, hogy ágyba bújtam valakivel. Most pedig itt lenne a lehetőség, de nem érzem úgy, hogy menne a dolog. Az idegeim pattanásig feszültek, állandóan azt lesném, van-e valaki a sötétben. Képtelen lennék koncentrálni, ez pedig sok élvezeti értéket megvonna tőlem. Fontosak számomra a testi örömök, Altan pedig mestere annak, hogy mi kell egy nőnek, de mindenről ő se gondoskodhat. - Egy életre? - vonom fel a szemöldököm, miközben lehajtom a kezemben tartott pohár tartalmát. Azért az italnak annyi haszna van, hogy lassan oldani kezdje a bennem lévő feszültséget. - Jó, nem bánom, legyen – bólintok rá az ajánlatra, hiszen mi mást kérhetne tőlem a szexen kívül? Adósság nélkül is ágyba bújnék vele, szóval leginkább ingyen adja a szolgálatait. Aminek én pedig kifejezetten örülök, hiszen a tanári fizetésem nem futná egy hivatásos bérgyilkosra. Amikor az ölébe von, kényelmesen elhelyezkedem és leteszem a poharam. Érzem, ahogy tenyerével a hátsómba markol és egy pillanatra feltámad bennem az itt és most akarom-érzés. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy mindent félredobva kínáljam fel számára magam, de végül sikerül úrrá lenni a vágyaimon. Nem lenne szerencsés pont ebben a helyzetben egymásba gabalyodnunk. Talán majd pár órával később, ha már biztossá válik, hogy senki se követett idáig. - Nem tudom – csóválom meg a fejem gondterhelten. - Csak egy levelet kaptam, semmi mást. Tudod, ő is azt szeretné tőlem, amit minden férfi. Gyerekként molesztált, most pedig nagy eséllyel szeretne belekóstolni abba, amibe annak idején nem volt lehetősége. Ezért kell megölnöd. Ismerem, jó mágus volt annak idején, nyilván azóta még jobb lett. Ha egyszer összefutok vele, el fogja érni az akaratát. Egy egyszerű Imperius-átok és könnyen megteheti. Ezt szeretném elkerülni. Bármennyire is vagyok szociopata, ez még számomra is betegesen hangzik. Ezért is szeretném, ha Altan a végső megoldást alkalmazná az apámon. Egy életre le akarom tudni a problémát. - Ha nem bánod, ma éjjel nálad alszom – vetem fel végül, noha nyilván nem lesz ellenvetése. - És még pár napot itt töltenék, ha lehet. Majd küldök az iskolának egy baglyot, hogy elkapott valamiféle nyavalya.
Nem szándékozom felöltözni, a mongol sztyeppék gyermeke vagyok, minél kevesebb ruha van rajtam, annál jobb. Elégedett képpel vigyorgok, hogy ennyire zavarban van, még ha nem is tőlem, de szeretek én lenni a domináns fél. A tanárnő igazi tenyészkanca, ám csalódottan morranok fel, hogy legutóbb sem jött össze, amikor találkoztunk, megint kihátrál. Ezek alapján mindig van fontosabb dolgunk, mint végre összehozni valami erőteljeset, valami izgalmasat. – Aggódni? Inkább felbaszod az agyam ezzel. Rád várok, erre betörsz, és szívességeket kérsz dugás helyett. Faszom... – Mérges cseppet sem vagyok, nálam inkább amolyan macsó duma a káromkodás, kötöszavak helyett. Ám még ezekkel együtt is izgalmasabb a nő után koslatni, mint az egész Celeste-Sybella éra. Maggie figyelme gyakran másfelé kalandozik, igazi szociopata, látom én rajta, különben nem diskurálna egy magamfajtával. – Az apád a föld alatt.. Megoldható, de utána egy életre a lekötelezettem leszel. Ez túl nagy szívesség némi pénzért, vagy ékszerért. Különben sem vagyok herdálós típus, engem nem az anyagiak éltetnek. – Kortyolok bele az italba, s intek, hogy folytassa csak, meséljen el mindent a célpontról. Nem vagyok bérgyilkos, se nindzsa, így nem fogom holmi balesetnek álcázni. Majd belekötök valahogy, és bezúzom a fejét. Mindamellette viszont nem akarok úgy tárgyalni a nővel, mintha valami megbízó lenne, odanyújtom a kezem, s az ölembe húzom, hogy ha a kezem ügyébe akadjon, ha le akarnám ellenőzni az árú minőségét. Nem csoda, hogy a szomorkás, gyászos hangulata ellenére én cseppet sem fogom vissza magam, a hátsóját markolom meg, s mintha közben komolyan elgondolkoznék. – Hol van most? – Kérdezem, hiszen akár még ma éjszaka lerendezhetem, nagyon rákészülni sem kell. Egy sima Imperioval ráparancsolok, hogy ne moccanjon, aztán a fejszével beütöm a koponyáját. Aztán fél órás tusolás, hogy letakarítsam magamról az agyvelő darabokat. Alig várom!
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Elfintorodom Altan mondata hallatán. Megszoktam már a férfi nyers stílusát, amelyet leginkább az ágyban élveztem annak idején, de a hasonlat nem nyeri el a tetszésemet. Hogy ki vagyok-e borulva? Igen. Rettegek? Természetesen. És hogy miért jöttem egyenesen hozzá, amikor élvezhetném a hatalmas kastély előnyeit is? Mert csak mellette érzem magam biztonságban. Dumbledore mindig mindent igyekszik diplomatikus úton elintézni, amit némileg túlzásnak érzek néhány esetben. Altan azonban nem rest bepiszkítani a kezét, ha arra kerül a sor. Nem kenyerem az erőszak, én inkább csellel és női bájjal intézem az ügyeimet, kifinomult kecsességgel, de itt erre lesz szükség. - Ha megneszelik, hogy itt vagyok... - fáradtan sóhajtok egyet, majd némileg hátrébb lépek, ujjaimmal továbbra is a pálcámat szorongatva. Talán csak paranoia, de számítok arra, hogy bármelyik pillanatban dörömbölni kezdenek az ajtón, a nevemet ismételgetve. Egyelőre még az se szúrt szemet számomra, hogy a férfi félmeztelenül nyitott ajtót. Más helyzetben élvezném a teste látványát, az őrjítő domborulatokat, a hozzá annyira nem illő finom ujjakat, de most... Egyelőre a saját problémám köti le minden gondolatomat. Hálás pillantás kíséretében veszem át a felém nyújtott italt, majd hajtom le egyetlen mozdulattal. Az arcom fintorba rándul ismét egy pillanatra, ezúttal azonban az alkohol savanykás íze késztet erre a mimikára. - Ne aggódj, nem a testi örömök miatt jöttem – nyúlok automatikusan ismét az üvegért, melyből töltött számomra, immár személyesen megvendégelve magam, mindenféle kínálás nélkül. - De annak felettébb örülök, hogy nincs társaságod. Altan nagy nőcsábász, ismerem jól a fajtáját, hiszen én vagyok a női megfelelője. Bárkivel ágyba bújok, ha megfelelő információval tud szolgálni számomra, esetleg valamit el szeretnék érni tőle. Noelhez azonban hűséges vagyok érzelmi téren. Szeretem a fiút, immár évek óta bolondulok érte, küzdök azért, hogy az enyém lehessen. Nem mintha mostanában nem unnám már az utána való kajtatást és nem gondolkodtam volna már el azon, hogy visszatérek Altanhoz. - Az apám – huppanok le a férfi mellé a kanapéra, kezemben a poharat egyensúlyozva. - A vér szerinti. Nem ismerheti a történetemet, hiszen, amikor ő megismert, már rég Westmoreland voltam, Noelbe beleőrülve. Soha senkinek se meséltem el, mit tett velem az apám annak idején, habár nem is tartottam annyira fontosnak. Úgy gondoltam, túlléptem már életem ezen szakaszán, de most ismét egy rettegő kislány vagyok. - Tudod, azt hittem, már rég meghalt – osztom meg velem a gondolataimat. - Erre ma kaptam egy levelet, amelyben azt írja, hogy nemsokára felkeres és... Nem, a többit nem osztom meg vele, hiszen elég személyes hangvételű az üzenet, de abban biztos vagyok, hogy nem leszek képes ölbe tett kézzel várni a visszatérését. Vagy elhagyom Angliát és lerázom, vagy bízom abban, hogy Altan képes lesz ezt a gondot lerendezni. - Nem bánnám, ha tennél arról, hogy ismét eltemethessem – tekintek komor arccal a férfi felé. - A föld alatt szeretném tudni, nem érdekel, milyen áron. Van pénzem, van ékszerem, mindet odaadom cserébe. Magamat már fel se kell ajánlanom, elvégre annak idején megkapott már párszor, érthető hát, ha ezúttal nem hozzám ragaszkodna. Úgy gondolom, elég jó viszonyt ápolunk egymással ahhoz, hogy ehhez hasonló kéréssel fordulhassak hozzá.
Lassan fel kéne adnom ezt a házat, mert nem érzem a magaménak. Sybella jelenléte már elillant, de úgy vélem, akkor élhetnék teljes életet, ha hátrahagynám a házat is. Nem fizettem érte semmit, mondhatni birtokba vettem itt az erdőszélen, és azóta sem kereste senki, Sybellának sem lehettek rokonai, akik igényt tartanának rá. Be sem jelentette senki, hogy valamit kéne utána fizetni. Így bár nem nyertem rajta, de nem is érzem a sajátoménak, éppen ezért csomagolok össze, és inkább egy lakást fogok bérelni Londonban, meg a színházban van egy lakókocsim. Legfeljebb ha Maggie-nek valami kell, a faluban is találkozhatunk, egy-két éjszakára bármikor tudok szobát bérelni. Meglepetten kapom fel a fejemet, félmeztelen vagyok, úgy vagyok vele, hogy letusolnék, aztán el is húzom a csíkot, és már Londonban vacsorázhatok. Kitárom az ajtót, fegyvertelen vagyok, de úgyis mindegy, aki meg akar ölni, nem kopogtat. A nő áll a küszöbön, és már nyomul is mellettem. – Helyezd magad kényelembe, úgy látom, rád ömlött a pöcegödör tartalma. – Na nem a szag alapján, hiszen az illata andalító, mint mindig, hiszen szokása az érzékeimmel játszani. Mivel a házikó eleve kicsi, nincsen nappali, maga a nagyszoba az, ahova belépett. Egy vitrinből veszek elő ír rumot, fekete üvegén márkajelzés, hogy ez bizony nem olcsó. Kis poharakat veszek mellé, és már töltök is mindkettőnknek. – Naa... ennyire titok lenne? – Nézem az összerázódó függönyöket, és ledobom magamat a fotelbe, a saját poharammal játszadozva a ringó csípőn állapodik meg a tekintetem. – Semmi sürgető nincsen kisszivem. Nincsen nő a hálóban, ha erre gondolsz. – Mormolom bársonyosan, amolyan hivatató pillantással méregetve. Sürgetőnek tűnik, de sosem kell annyira kapkodni, hogy ne lehessen a gáltásokat némi kielégítő bírkózással oldani. – Ki az a régi ismerős? Ki kell törnöm a nyakát? Rám férne már, hogy szarrá verjek valakit. Túl régóta fogom vissza magamat, kár lenne felrobbannom. – A balta kiélezetten, de még mindig véresen hever a pajtában, arra várva, hogy mikor lékelhet újabb koponyát.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Feszülten állok meg a férfi háza előtt, miközben idegesen lesek a hátam mögé. Amióta megkaptam azt a bizonyos levelet, mindig úgy érzem, mintha követnének. Ez pedig elég idegesítő számomra. Lassan kezdek átmenni valami rettegő kislányba, aki minden árnyéktól megijed, ami szembe jön vele az utcán. Pedig nem ilyen vagyok. Soha életemben nem féltem még senkitől sem, vagy ha mégis, hát fogtam magam és szembenéztem a félelmeimmel. Most azonban tényleg úgy érzem, hogy egymagam kevés vagyok ehhez. Ezt a problémát nem fogom tudni megoldani. Egyedül nem megy. Kopogtatásra emelem hát a kezem, miután vettem egy mély levegőt annak érdekében, hogy kissé megnyugodhassak. Ismerem Altan múltját, tudom, mennyi sötét titka van még elrejtve előlem, szóval ő pont kapóra jön számomra. Nála alkalmasabb embert aligha találhatnék erre a feladatra. A törvényt megkerülve szeretném megoldani a nemrég felmerült problémáimat, még ha a lépés, amelyre elszántam magam, drasztikus is. Nem finomkodom, nem arról vagyok híres, ráadásul okom se lenne rá. - Segítened kell! – jelentem ki mindenféle köntörfalazás nélkül, amint a férfi ajtót nyit, majd mindenféle invitálás nélkül tessékelem be magam az ajtón. Már régóta ismerjük egymást, nem udvariaskodom hát és egyébként sem lenne szerencsés kint maradnom. Előkapom hát a pálcám, majd minden irányba intek egyet, mire a függönyök automatikusan összehúzódnak. Kérdés nélkül is látszik rajtam, hogy felettébb ideges vagyok és zaklatott. - Van valami erős italod? - fordulok szembe a férfival. Ide valami ütős kell, különben megbolondulok. Korábban nem ittam, már csak Noel miatt se tettem, de most... Az ablakhoz sietek, résnyire húzom a függönyt, majd kikémlelek rajta. Sehol senki. Pánikolnék? A Roxfortban kellett volna maradnom, de valami azt súgta számomra, hogy Altannál nagyobb biztonságban lehetnék. - Nemrég kaptam egy üzenetet – fejtem ki bővebben a történetem, mintegy választ adva a viselkedésem miértjére. - Egy régi ismerőstől, akinek egy cseppet sem örülök. Nem volt benne semmi fenyegető, de úgy éreztem, jobb, ha idejövök. Nem zavarok, ugye? Mert nem szeretnék egyhamar elmenni innen, még abban az esetben se, ha esetleg valami nővel lenne itt. Bár, nem hallok és látok senkit, szóval nyilván nem így van, aminek azért kifejezetten örülök. Nem szívesen mesélnék mások előtt a problémáimról. Főleg nem erről az ügyről...
- Ne aggódjon, nem áll szándékomban lesérülni a verseny előtt – felelem a férfi intelme hallatán, habár az se lenne baj, ha elszakadnának azok a fránya szalagok, de mégis miként leplezném? Úgy hallottam, elég fájdalmas, aligha lennék képes szó nélkül tűrni, hiába a képességem. Se perc alatt rendbe jönnék, ehhez kétség sem fér, de akkor mit mondanék neki? Nem hiányzik a felesleges magyarázkodás, szóval minden előnyöm ellenére igyekszem óvatos lenni. A sebezhetetlenséget inkább meghagyom a VMS-re. - Köszönöm – veszem át egy hálás pillantás kíséretében a kulacsot és a törölközőt, majd az előbbinek a tartalmát szinte egy hajtásra meg is iszom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szabad, hiszen kimelegedtem, de mégis... Úgy érzem magam, mint szomjazó a sivatagban. Az azonban jó ötlet volt, hogy felkértem őt edzőnek, hiszen a kinézete ellenére talán mégse olyan tahó, mint amilyennek elsőre hittem. Ráadásul, gondol is rám annyival, hogy inni ad, ami már egy piros pont részére. - Stansson edző a keményebb gyakorlatok híve – fújom ki magam egy pillanatra, majd félreteszem a kulacsot és a törölközőt, hogy ismét nekiállhassak. - Ő aligha szánna meg minket bármivel is futás közben, teszem azt. Keserű mosoly jelenik meg a szám sarkában, amiből egyből leszűrheti, hogy nem igazán a szívem csücske a férfi. Személyesen nincs vele bajom, de amiket olvastam róla és amilyen edzéseket tart... Azt hiszem, kétszer is meggondolnám, hogy őt válasszam-e magam mellé. Ráadásul, ha csoportban gyakorlunk, akkor kevesebb idő jut az egyéni képességek fejlesztésére. Leginkább ezért is vagyok itt jelen pillanatban. Akármennyire is önző dolog, de leginkább magamra szeretném fektetni a hangsúlyt ezekben a napokban. - Mongólia? - csodálkozom el a hely nevének hallatán egy pillanatra. Nem sokat tudok róla, lelki szemeim előtt egy kietlen, kopár sivatag jelenik meg. - Akkor maga sátorban élt? - teszem fel az újabb kérdést. Talán megnevetteti majd a tudatlanságom, de valamiféle vad életként képzelem el az ottani létet. Főleg a vérontás szó hallatán... Nem csoda, hogy így rám förmedt, amikor első alkalommal találkoztunk. Nagy eséllyel még nem sikerült jól beilleszkednie az itteni társadalomba. Nekem se lenne könnyű, ha hirtelen a sivatagban találnám magam. - Mindkettő – felelem őszintén, kár is lenne tagadnom. - Amerikában ugyan van már némi hírnevem, de itt még sokan lenéznek. Azt hiszik, csak felvágok és nagy a szám. Bizonyítani szeretnék – folytatom a munkát, miközben válaszolok a kérdésére. A szüleimmel kapcsolatban nincs semmiféle problémám, szóval még véletlenül se családi okok állnak a háttérben. - Ráadásul, a VMS a hozzám hasonló sportolók álma. Ha ott helyt állok, akkor az már elég nagy szó.
Bólintok, szerencsére nem tűnik annak a nagyvilági szőke kislánynak, akinek először hittem, lévén nagyon dobálózott a nevével, amit nem szeretek, a tettek beszéljenek inkább. Az már sokkal inkább kedvemre való volt, hogy hogy bírta azt az ütést, be se szakadt a feje, most pedig már talpon is van. Az agilitása elég kemény, nem hajlandó engedni, és hát igazi harcos alkat. Sportosnak tűnik, említette is a kviddicset. Miután megbeszéltük, hogy felváltva éjszakázunk akár kint, akár a ház külön részeiben, átöltözünk, én magam is szakadtabb göncöt veszek fel, ebből láthatja majd, hogy nem csak a szám jár, én magam is aktívan részt veszek majd az edzésben. - Ahogy mondod, bemelegítésnek tökéletes. Még nyújtanod sem kell. Csak ne szakadjanak el a szalagjaid. – Valahogy úgy érzem, a lány még azt is kibírná, hiszen a mélyvízbe dobtam, nem fulladt meg, sőt, úgy tesz, mintha erre született volna. Karbafont kézzel nézem, ahogyan nekiveselkedik, mert hiába kviddicsezik, azért más egy seprűn repülni, és megint más a karizmokat úgy megfeszíteni, hogy majd’ kiszakadjanak a helyükről. Rajta felejtem a tekintemet, az izzadtságtól gyöngyöző homloka engem azért másra is emlékeztet, na persze az is fizikai munka, már ha az élvezetesebb fajtája is. Odakészítek számára egy törlőkendőt, amivel a homlokát, vagy a kezét meg tudja törölni, sőt, egy kulacs friss vizet is engedek neki a kinti csapból, hogy ne fulladjon meg. – Mongólia. Az aztán embert próbáló feladat, a sivatag szélén, mindentől elvágva még a napi betevőért is örökös vérontás folyt. És miért jelentkeztél erre a versenyre? Hírnév, és dicsőség? – Csinálja csak a pakolást, bár lassan tényleg egész szép munkát végez, lassan válthatunk valami aktívabbra, ami lendületet is ad majd neki.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ó, értem – biccentek, majd azért még egyszer körbepillantok, magamban azt latolgatva, vajon milyen is lehetett a ház előző tulajdonosa. Egyszerű ember, az tény. Nekem nem sikerülne hosszabb időt eltöltenem egy ilyen kis viskóban. Már ez a pár nap is kiakaszt gondolatban, az meg főleg, hogy egy vadidegen lesz a házigazdám. Azonban itt és most a VMS-ről van szó, tehát nem válogathatok. - Ez így jó lesz, köszönöm – mosolyodom el, amikor egyfajta kompromisszumot kötünk egymással és egy hatalmas kő is leesik a szívemről. Őszintén szólva nem sok kedvem lett volna mindennap kint éjszakázni, ez így sokkal jobb lesz. Nem a legjobb ugyan, de nem otthon vagyok. Pár perc múlva már kint is vagyok és követem a férfit, ahová vezet. Az természetesen nem kerüli el a figyelmem, hogy rajtam felejtette a tekintetét, ennyire azért nem vagyok ostoba a pasikkal kapcsolatban. Betudom azonban ezt ama ténynek, hogy az idősebb férfiak mindig is érdeklődtek a fiatalabb nők iránt. Ez még nem jelenti azt, hogy tartanom kell tőle. Őszintén szólva én is végigbámulnám, ha szabadon hagyott felsőtesttel vonulna el előttem, de ez még nem garancia arra, hogy rá is másznék ott helyben. Gilly-t is sokan megbámulják a folyosókon, szóval végül is természetes jelenség. Lassan ideje lenne megszoknom, ha nem szeretnék állandó zavarban lenni a férfiak társaságában. - Szóval vágjak gyújtóst? - vonom fel a szemöldököm, miután egy bizonytalan pillantást vetek az egyik rönkben pihenő fejszére és a mellette heverő farakásra. Soha életemben nem végeztem ilyen munkát, de tény, ami tény, izomfejlesztésre kiváló. Amint fejszét kell hajigálni a versenyen, már hasznát is vettem. - Oké – lépek bizonytalanul a rönk elé, majd kirántom belőle a baltát. Vagyis csak rántanám, mert szépen bele van ékelődve, jobbra-balra kell mozgatnom, hogy kijöjjön belőle. Ezen azonban pár másodperc múltán már túl is vagyok. Egy kisebb fahasábot helyezek a rönk közepére és megkönnyebbültem veszem észre, hogy szépen megáll a helyén. Lendítem a baltát, majd belevágok és egy kis szálka törik le a tetejéből, de hosszában végighasítani nem sikerül. Felveszem az időközben földre került fát, majd ismét próbálkozom, végül szép lassan bele is jövök. Nem tökéletesek ugyan, de tűzrakáshoz elég vékonyak. Szép kis kupacba dobálom őket a rönk mellé. - És maga... pfúh... merről jött? - fújom ki magam egy pillanatra pár perc múltán, hiszen elég szép kis munka ez ahhoz képest, mint amilyennek elsőre kinéz. Megtörlöm a homlokom, amely már gyöngyözik, hiszen szépen süt a nap is, én pedig elég rendesen kimelegedtem, végül ismét folytatom a munkám, várva a válaszra. - Nekem is van némi akcentusom, de őszintén szólva fülem is nőtt ahhoz, hogy meghalljam az önét.
- Valójában nem az én házam, legalábbis nem érzem annak. Csak birtokba vettem, jó eséllyel a papírjain az eredeti tulajdonos szerepel. És nem kell itt ajánlkozni, te vagy a vendég. Maradhatsz bent. – Vágom el a vitát, nem érzem, hogy kitúrna, egyébként is csak egy hétről van szó, annál bőven többet aludtam már kint egy huzamban, főleg Mongóliában, amíg még Rasmus is élt. Semmi gondom a szabad levegővel , de még a hideggel sem. Nem holmi jutalomért, vagy háláért segítek, de talán valami fényt, movitációt – Vagy ha nagyon akarod, majd egy-két naponta váltjuk egymást. – Ez talán kompromisszumos megoldás lehet. Amíg ő elindul a fürdő felé, én csak felkapok egy pólót, meg egy rövidebb nadrágot, hogy amíg ő öltözik bent, addig én kint, hogy aztán ténylegesen a ház elé menjek, de ha ő elpirult a legutóbb, most én felejtem rajta a szememet, főleg az arcán, és az emelkedő keblein. Ha kemény munkát vár tőlem, akkor alapos önuralom kell majd tőlem, hogy ne legyenek fura gondolataim, hiszen tényleg rémesen fiatal. Ha átöltözött, addigra én is, a ház oldalában várom, ahol egy tűzrakóhely közelében fahasábok állnak glédába rakosgatva. – Este úgyis valami sültre gondoltam, kezdésnek ott a fejsze, vágd csak fel őket, hadd működjenek azok az izmok, amikről nem is tudsz, hogy léteznek. – Én magam lecsüccsenek az egyik rönkre, és eltökélt szándékom, hogy nézem majd őt. Vagy akár beszélgethetünk is közben, miközben dolgozik. Vélhetően bele fog szakadni, de hátha el tudom terelni a figyelmét. Amikor kijön a játszósruhában, akkor már elsötétül a tekintetem, na erre aztán nem voltam felkészülve, kész nő!
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Semmi gond, nem lettem komolyabban leszidva, vagyis leginkább semennyire sem, de azért a jövőben aligha fogok engedély nélkül nyúlkálni mások fiókjaiban. A férfi kinézetre elég veszélyes alak, habár nem pont abból a fajtából, amelyik elől már első pillantásra menekülne az ember. Nem egy túlságosan kigyúrt alkat, de nyilván fél kézzel leverne bárkit, aki a közelébe kerülne. Pont ezért ideális számomra edzőnek. A kinézete alapján jó erőnlétben van, amelyre nekem is szándékomban áll szert tenni, akár egy vagy több egész napos edzés árán is. - Kint? - ismétlem meg az utolsó szót, miközben futólag körülnézek. Hol tudna kint aludni? Nyilván csakis az istálló jöhet szóba ebből a szempontból. - Nem, én nem szeretném kitúrni, ez a maga háza – csóválom meg a fejem. Nem sok kedvem van odakinn aludni, de az igaz, hogy senkit se szeretnék kirakni a helyéról a saját kényelmem miatt. - Majd én elalszom odakinn, bizonyos szempontból talán még jót is tehet az edzésnek. Elvégre, nem mindig esélyes, hogy tető lesz a fejem felett, főleg abban az esetben nem, ha az auror-szakot választom, amin már hetek óta gondolkodom. Az ő munkájuk igen nehéz és megterhelő, olyan is akad, hogy kinti terepre küldik őket és noha sátrat vihetnek magukkal, mégis akadhatnak olyan helyzetek, amikor nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Nem hátrány hát, ha a testem is alkalmazkodik a kinti hőingadozásokhoz vagy magához a kényelmetlenséghez. Nem mindig alhatok kényelmes ágyban vagy fedett helyen. Majd megoldom valahogy. Mégis milyen baj érhet? Pár bogár belemászik a hajamba és az istállószag sem éppen kellemes, de majd megszokom. - Öhm... rendben – biccentek egyet, miközben szemügyre veszem a fürdőszobát, ami elég kulturált az egész helyhez képest. - Mivel régóta nem volt alkalmam sportolni, talán kezdhetnénk az erőnlétivel – felelem. - Utána válthatunk a másikra, pár nap múlva. Utálok futni, gyűlölöm, az edzések eme részét állandóan ellazsáltam, habár ezt nem szívesen vallom be a férfi előtt. Szándékomban áll apait-anyait beleadni a gyakorlataiba, ha már elvállalta a dolgot. Amint magamra hagy, kapkodva átöltözöm és pár perc múlva már én is követem őt az új ruhámban .
A halovány bőrén nagyon is meglátszik a pír, talán csak a söték szemek ütnek el attól, hogy úgy nézzen ki, mint egy skandináv szépség. Na igen, amerikai, és ha gonoszul érvényesíteni akarnám az óhajomat, akkor közölhetném azt is, hogy ő a musztáng, akire gondoltam, csak képletesen értettem. Nehéz eldönteni, hogy még gyerek vagy már felnőtt, hiszen hozzám képest pofátlanul fiatal, de már magas, nyúlánk lányról beszélünk, szinte teljesen kifejlődött testtel, és ahogy néz rám időnként, nem csoda, ha inkább arra hajlok, hogy már nem gyerek. Vagy pont attól ilyen pikáns a helyzet, hogy ilyen nagy a korkülönbség? Nekem mindig is érett asszonyaim voltak, ráadásul ez az Elizabeth azért jött, hogy edzzem, de mégis forró a helyzet, pedig először el akartam küldeni a francba. - Nem gond, nincsenek titkaim. – Felelem legyintve. Már tényleg nincsenek, legalábbis azokat megőrzöm az elmémben, nem hagyok róla tárgyi bizonyítékot. Ha pedig valaki mégis rájönne, akkor eldönthetem, hogy életben hagyom-e az illetőt. Végignézem, amint helyére rakja a fiókot, lassacskán ideje a tárgyra térni. – Mivel csak egy hétig maradsz, valóban nem sok értelme van kipakolni, de addig lehetsz a házban, nekem jó lesz kint, majd fürdeni járok csak be. Öltözz csak át, kint várlak. – Mindenesetre ellépek mellette, hogy megmutassam a fürdőt is, ami meglepően felszerelt ahhoz képest, hogy én magam vadembernek tűnök, de hát nem az enyém volt eredetileg a ház, sőt Sybella is csak befoglalta. Remélem nem valami átkozott hely, hogy a tulajdonosok gyorsan kihallnak. – Erőnléti edzéssel kezdjünk, vagy mondjuk egy futással, ami az állóképességedet erősíti meg? - Térek most vissza hozzá egy kérdés erejéig, mielőtt kilépnék az ajtó elé.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Az engedély nélkül kihúzott fióknál álldogálok, kezemben a nő fényképével, miközben teljesen belemerülök a gondolataimba. Fura egy olyan ember múltjának a darabkáját látni, akit alig ismerek. Ráadásul, a fickó elég mogorva és tahó is néha, szokatlan gondolat hát, hogy lenne olyan oldala, ami vonzott egy nőt. De mi történhetett velük? Esetleg nem is volt közöttük soha semmi? Plátói szerelem lehetett, nem több. Talán pont egy színésznő képe ez, amit úgy mentett ki valahonnan, habár az arca nem ismerős. Vagy egy régi szerelemé és pont azért lett ilyen, mert a párja meghalt vagy elhagyta. Mindkettő rendesen megkeserítheti az ember életét, ez nem is kétséges. - Nekem nem... nem kell semmi – hajítom vissza a képet a többi kacat közé, majd villámgyors mozdulattal tolom vissza eredeti helyére a fiókot, végül ugyanolyan gyorsasággal fordulok meg, hogy szembe nézhessek a férfival. Elég erőteljesen elpirulok, lévén, hogy pont ilyesmin kapott rajta, noha nem állt szándékomban ennyi ideig nyomozgatni. - Elnézést, én csak körülnéztem. Elég enyhe kifejezés a mások holmijában való kutakodásra, de a férfi nem üvöltötte le a fejem, szóval aligha érdekli a dolog. Sőt, talán túlontúl is lazán vette tudomásul a ténykedésemet. Ezek szerint tényleg nem volt köztük semmi se a nővel? Talán csak lakótársak voltak, nem több. Mondjuk, férfi-női együttélés mindig többet sejtett, de akadnak ellenkező nemű barátságok is, ami az igazat illeti. - Nincs túl sok ruhám, szóval nem foglalnám a helyet, ha nem bánja – vonom meg a vállam. - Nyugodtan maradhat minden a bőröndben. Idefelé jövet bekaptam néhány falatot, nem vagyok éhes. Jóformán lementem a Nagyterembe és megebédeltem, úgyhogy elég rendesen jóllaktam, úgy gondolom, holnap reggelig már aligha lesz szükségem ennivalóra. Pár óra azóta eltelt már, úgyhogy részemről nem akadály az edzés, akár már most azonnal sem. - Én nem bánnám, ha egyből nekivágnánk – hozom fel végül a döntésemet. - Nincs túl sok időnk és minden percet ki szeretnék használni, amit csak lehet. Nem vagyok a tétlenség híve, főleg nem egy olyan horderejű verseny előtt, mint a VMS. Nagy a tét és utálok veszíteni, szóval szükségem van arra, hogy a megfelelő formába kerüljek. Ezt pedig csak úgy érhetem el, ha kellő szorgalommal és kitartással viszonyulok a felkészüléshez. - Hol tudok átöltözni? - pillantok körbe, elvégre a rajtam lévő ruha is alkalmas lenne edzeni, de van nálam kifejezetten erre a célra tartott felső és nadrág is. Nem szeretnék újabb és újabb szettet befogni az ilyesmihez.
Kint szorgoskodok a pajtában, hogy kidobjam a szemeteket, felesleges szalmát, mert még mindig nem tudom, hogy kint fogok-e aludni, vagy bent. Mindkettőnek megvan az értelme, a döntés talán az én kezemben van, amit még nem sikerült meghozni. Évek óta egyedül élek, ez volt a negyedik tél, hogy Sybella eltűnt, és bár egyszer utána mentem, végül feladtam a keresést, és jobb ezt a jótékony homályba temetni, hogy mi is történhetett vele. Lehetséges, hogy a nézeteink nem egyeztek, ami már csak azért is érdekes, mert ismerte a múltamat, de talán azt hitte, megváltoztathat. Később persze változtam, idomultam ehhez a világhoz, talán már kissé későn. Az is lehet, hogy baleset érte, meghalt, én pedig már sosem találhattam meg. A harmadik lehetőség hogy talált valaki mást, és jobbnak látta veszekedés nélkül lelépni. Hát nem is tudom, végülis sosem gondolkoztam el mélyebben, hogy mi lett vele, már külön utakon folytatjuk a pályafutásunkat, a tündér pedig, aki a házhoz volt kötve, szintén nyomtalanul eltűnt. Belenyugodtan pár hét után, hogy a ház már az enyém, sosem keresi majd senki. Éppen ezért lepődöm meg rajta, hogy amikor belépek, Elizabeth már itt van, és sőt mi több, az egykori tulaj cuccai között matat. Mégsem dörrenek rá, felesleges úgy indítanunk az edzéseket, hogy fújunk egymásra. – Tehát megérkeztél. Az előző tulajdonos maradék holmija, vidd el, ami kell, neki már nyilvánvalóan nem lesz rá szüksége. – Szólalok meg a háta mögött, és szemrevételezem a holmijait, egy börönd nem vészes, talán alhatok bent, a kanapén is van hely, bár az átöltözéseket meg kell majd oldani. – Kipakolnál, vagy ennél valamit? Esetleg kezdjük máris az edzéssel? – A lány szemtenenül fiatal, de azért ingerlő módon látszanak a domborulatai, észnél kell lennem, hiszen szinte még gyerek.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem hazudtam, amikor azt állítottam, hogy nincs sok holmim, de csak most döbbenek rá arra, hogy azért teljesen igazat se mondtam. Ruhából csak a legszükségesebbeket pakolom, pár váltásnyit csupán, nem többet. Pár naponta úgyis jönnöm kell majd az iskolai edzésekre, ezt illetően még csak nem is próbáltam lebeszélni erről McGalagony professzort, aki egyébként is hajthatatlan lett volna. Már annak is örülnöm kell, hogy egyáltalán elengedett. Úgy tűnik, számára is fontos, hogy Anglia jó eredményeket érjen el a VMS-en. - Bocsi! - kiáltok még lefelé menet az egyik diáktársam felé, akit félúton majdnem elütöttem az egyik bőröndömmel. Nem tehetek róla, hiszen leginkább magam előtt lebegtetem őket, szóval ezt most nem szándékosan tettem. Egyszerűen nem látok ki tőlük és most kezdem el bánni, hogy lekoppintottam a fickót idefele jövet. Kit érdekel, hogy lekiabált? Legalább most ő cipekedne helyettem. Ráadásul, lenne is mit, hiszen személyesen gondoskodnék róla. Egy fél órányi séta után meg is érkezem Roxmortsba, ahol elméletileg már várnak rám. A memóriámmal semmi gond, szóval emlékszem az útvonalra, remélhetőleg nem fogok eltévedni. Roxmorts egyébként sem egy nagy település, mi több, nagy része leginkább üzletekből áll, ahol már volt szerencsém pár alkalommal megfordulni. El is indulok hát a főúton, hogy aztán lekanyarodjak az egyik kis mellékutcába és ott folytassam utamat. Hamarosan meg is érkezem hát az egyszerű kis házikóhoz, amelyben a szintén egyszerű tulajdonosa lakik. - Hahó! - nyitok be óvatosan, miután a kopogásomra senki se válaszolt, majd egye fene alapon tessékelem be teljesen magam küszöbön belülre. A cuccaimat az egyik sarokba ejtem le, gondolván, hogy ott senkit se zavar majd, én pedig felfedezőútra indulok a házikóban. Igen egyszerű hely, nincs egyetlen felesleges holmi sem, csakis a legszükségesebbek. A körülmények egyáltalán nincsenek ínyemre, fogalmam sincs azt illetően, miként is fogok tudni itt kényelmesen pihenni a felkészülések után, de ez is az edzés része, nem igaz? Szélsőséges körülmények. Eddig egy villában éltem, most pedig itt. Elég hatalmas váltás, az tény. Mivel továbbra se hallok mozgolódást, ráadásul sehol senki, ezért felfedezőútra indulok, ami leginkább csak pár lépés. Egy kis szekrénykét pillantok meg a közelemben és kíváncsiságtól hajtva indulok el felé. Tudom, hogy nem helyes, nem lenne szabad belekukkantanom se, de érdekel, hogy mit rejthet magában. Ráadásul, mától pár napig egy fedél alatt fogok élni egy ismeretlennel. Ez azért feljogosít arra, hogy tudjam, nem egy sorozatgyilkossal van-e dolgom. Kihúzom hát az egyik fiókot, majd egy képet pillantok meg benne és veszem ki. Arról egy nő mosolyog és integet felém, a kép hátuljára pedig csak egyetlen név van írva: Sybella. Miatta dörrent volna rám a férfi pár órával ezelőtt?
Aktuális viselet 
