Vasútállomás

Hayden & Summer

Ha tudnék segítenék, komolyan ezen vagyok, csak még nem tudom, hogyan tegyem meg. Olyan rossz látni, hogy őrlődik, főleg hogy tudom nem ő a hibás. Persze ilyen esetben ez normális, az ember így viselkedik és reagál... olvastam róla. Ha átejtenek először mindig arra gondolsz, hogy vajon hol hibáztad el, hogy mit csináltál rosszul, pedig ez butaság. Nem te vagy a hibás, amikor más tett veled rosszat, nem neked kellene magadat rosszul érezni és önvizsgálatot tartani, hanem a másiknak, aki megbántott és átvert, de a másik nem fog, mert ő jó eséllyel pusztán önző, te pedig mivel nem vagy az azt hiszed benned van a hiba. Nem tudom, hogyan kéne elmagyaráznom neki, hogy nem erről van szó. A testvérem verte át, ő tett rosszat, nem pedig Hayden a hibás. Ő... rendes srác és ezen nem is szabad változtatnia csak azért, mert Winter ennyire szemét volt vele, hogy még a szemébe sem mondta, hogy nem mennek így jól a dolgok. Annyira nem értem, hogy ezek után miért kedves velem, én tuti, hogy nem szívesen foglalkoznék most a helyében magammal... Winter... álnok dolog volt ez tőled!
- Nem tudom, nekem... nem sokat mesélt rólad, csak időnként említett. - esetlenül vonom meg a vállamat. Igazából mi otthon még az eljegyzésről sem tudtunk, a szüleim szerintem még most sem, én is csak akkor értesültem róla, amikor kitalálta, hogy én legyek a rossz hír hozója és én közöljem a pasijával, vagyis az ex-pasijával, hogy már az ex-pasija. Nagyon nem fair ez az egész egyikünkkel szemben sem és én még sem utálhatom a testvéremet, mert... mégis csak a testvérem.
- Szerintem ez nem megoldás. Nem mindenki Winter, de... persze nekem nincs ebbe beleszólásom és persze tudom, hogy most ez elég nehéz lehet neked. - a végére egészen elcsendesedem, hiszen nem kellene talán mindenre reagálnom és főleg nem kellene mindenbe beleszólnom, ami vele kapcsolatos, mert ez az ő dolga. Ha meg akar változni, akkor az ő döntése, hogy meg teszi, csak hogy... közben tényleg olyan kedves, nekem pedig rémes érzés, hogy én vagyok a rossz hír hozója és miattam fog lényegében majd mássá válni, mert a testvérem ilyen csúnyán helyben hagyta.
- Dehogy vagy ostoba! Nem... nem tudhattad. - rázom meg a fejemet ezúttal egészen hevesen. Magát hibáztatja, tudom, hogy ez normális és hogy úgy sem tudom majd meggyőzni arról, hogy nincs igaza, de mégis próbálkozom. Nem szabad így hozzáállnia, hiszen nem tehet az ég világon semmiről sem. Nem az ő hibája, hogy a nővérem ennyire nem gondolkodott és hogy kihasznál gond nélkül bárkit. Nem neki kell e miatt pocsékul éreznie magát. Hogyan tudnám megértetni vele, hogy nem jól kezeli a helyzetet?
- Úgy értem, hogy... hogy te... olyan... sportos külsejű vagy. - direkt csinálja, ezúttal tudom én is, hogy direkt csinálja, én pedig nem igazán tudom, hogyan reagáljam le a dolgot. Vigyorog, én pedig zavartan mosolygok és arra eszmélek, hogy alattam a ló már egy ideje áll, pedig nekem nincs közöm hozzá, nem én állítottam meg igazság szerint... igaz? Most hirtelen ebben sem vagyok teljesen biztos. Valahogy akaratlanul is a karján pihen a tekintetem, ami így hogy a kantáron vezeti a lovat elég szépen dagad ki, mármint az izom rajta, én pedig csak amikor megszólal, akkor veszem észre, hogy kissé sikerült lefagynom.
- Igen, azt hiszem jobb lenne a biztos talajon. Ez a lovaglás... nem az én terepem. - ez sem, mint ahogyan nagyjából szinte semmi sem, ami aktív mozgással köthető össze. Én jól elvagyok a könyveimmel, nyugalomban és kész. Amit már csinálni kell, mind távol áll tőlem, nem csoda, ha feszült volt végig a tartásom. Na persze attól csak még inkább zavart hajeltűrögetésekbe kell fognom, hogy levesz a lóról. Így csak még inkább egyértelmű, hogy úgy pakol arrébb, mintha csak súlyom se nagyon lenne. Winter akkor egy... marha! - Te szereted a lovakat? - terelés, hogy ne mással foglalkozzam, hogy legyen téma és ne némán sétáljunk vissza a kastélyig, vagyis ő vissza, én meg oda. Egyelőre még azt sem tudom, hogy ott mit kezdek majd magammal. Talán fel kellett volna ülnöm az első vonatra és szépen hazamenni.

Hayden & Summer

Pedig én azt is megérteném, ha csak simán itt hagyott volna, mert nem várom el tőle, hogy segítsen, biztosan elég rossz érzés lehet, hogy olyan valakire emlékeztetem, aki átejtette őt és sajnálom ezért. Épp e miatt én nem akartam vele ezt tenni, csak hát nem vagyok olyan erős és határozott, mint a testvérem, hogy kiálljak rendesen a véleményem mellett. Ezért van, hogy hagytam az egészet, amíg meg nem csókolt, és még akkor sem tudtam azonnal reagálni, pedig tudom, hogy kellett volna. Ezt pedig még most is iszonyatosan sajnálom, hogy nem figyeltem rá oda jobban, vagy... talán hogy ide jöttem, mert lehet hogy nem kellett volna, csak hát a jó szándék vezérelt. Az még rosszabb lett volna neki, ha meg se tudja, hogy Winter már nem jön vissza, vagy kap valami rövid levelet, amiben még csak válaszokat és magyarázatot sem kaphat.
- Nem tudom, én... nem akarok róla rosszat mondani, de régebb óta ismerem, mint te és tudod ő... valahogy ilyen, mindig is ilyen volt. Azt teszi, amihez épp kedve van és nem tudhatod, hogy mi járt a fejében. Talán nem akart nyíltan megbántani, vagy... nem vette komolyan, imponált neki a dolog. Én sem tudom. - bizonytalanul rázom meg a fejemet. Nem akarom, hogy rosszabbul érezze magát és Wintert sem akarom szidni, és ez most így valahol elég ütős patthelyzet. Az a baj, hogy én is mérges vagyok a testvéremre és jelen helyzetben, ha őszintén véleményt alkotnék abból nem születne az ég világon semmi jó sem. Jó eséllyel ha igazat akarnék mondani, akkor azt mondanám, hogy Winter önző és csak magára gondol, és ki tudja, hogy Hayden mellett miket csinált, amiről esetleg ő nem is tud, mert naiv módon nem gondolt bele az egészbe, vagy azt hitte, hogy a testvérem annyira oda van érte, ahogyan fordítva is, de ez sajnos... nem így volt, hiszen akkor nem ment volna el ilyen könnyen.
- Nem, dehogy! Winter nem azért ment el, mert azt várta, hogy szemétül várj bele, én sem várom. Ez... erre nem is gondolj. - most egészen hevesen rázom meg a fejemet, ami persze így a ló hátán ülve nem épp a legjobb ötlet, a végén még sikerül lezúgnom róla, amivel végképp pocsékká tenném ezt az egész helyzetet, pedig már így se sikerült valami jól indítanom és akkor még egészen enyhén fogalmaztam. Az viszont tényleg nem megoldás, hogy ő változtasson azért, mert a testvérem elment. Kétlem, hogy az a spanyol pasas valami szemét alak lenne, akkor már lehet hogy haza is jött volna. Winter szeszélyes... mindig is az volt, csak talán szegény srácot nagyon elvakította a szerelem és a lelkesedés és ezt nem igazán vette észre.
- Vége lett, ott nincs egyetemi képzés és szerettem volna végre egy suliba járni a testvéremmel, hátha akkor közelebb kerülünk egymáshoz. De... nem jött össze, aztán hogy jelentkeztem már nem mondhattam vissza az utolsó pillanatban. - és persze azt sem akartam,hogy miután Winter rám bízta ezt az egész gyűrű ügyet, elküldjem szegény Haydennek egy levélben és kész. Nem érdemelt volna meg ilyen bánásmódot, hiszen még lovat is hozatott ide! - Mond azt, ami először eszedbe jut. - próbálom azért bátorítani. Ő olyan határozottabbnak tűnik, akinek sok barátja van, akit sokan vesznek körül, valahogy fura azt látni, hogy még sem tudja, hogy mit mondjon. - A kviddics jó, látszik rajtad, hogy sportos vagy. - szalad ki a számon, már megint talán túl hirtelen amit gondolok. - Izé... úgy érzem... tudod... - bakker, remek sikerült megdicsérnem, hogy jól csókol, most pedig még jó hogy nem fogdosom össze az izmait, vagy tudom is én. Elég magas és elég erős is a külseje, az egyértelmű, hogy sportol, de ezt nem szabadott volna így kimondani. A következő szavai viszont megint csak meglepnek és őszintén szólva, ha nem egy már közben ácsorgó ló hátán ülnék, akkor most gondolkodnék el róla, hogy el kéne mennem végre innen, mert ez egyre zavarosabbá válik.
- Nem hiszem, hogy kötelező lenne utálnod, de persze azt is megérteném. Én... nem tudom... de nem vagyok olyan, mint a testvérem, nem udvarol körbe senki sem, én eddig még csak nem is... - jó itt sikerül rendesen elakadnom, mert ez van, ez az igazság, életemben nem is csókolóztam, erre most meg ez történik. Nem csoda, hogy pirulok rendesen, és nem tudom, hogyan kéne kinyögnöm valami értelmeset. Én nagyon igyekszem, sokszor könnyen beszélek, de ez akkor van, ha valami értek, vagy jól ismerek, ez a helyzet viszont nekem új és szokatlan és nem tudok mit kezdeni vele egyre inkább. - Nem megyünk... tovább? - préselem ki végre az újabb szavakat magamból, valahol jelezve ezzel, hogy mennyire kellemetlen és kényelmetlen számomra a helyzet. Gondolom neki is, de mégis ő ácsorog.

Hayden & Summer

Igazából teljesen jogosnak gondoltam volna azt is, ha már rég faképnél hagyott volna a kezembe nyomva a bőröndömet és kész. Érthető lenne, ha ha nem akarna még velem szórakozni itt pluszban, amikor eleve ha csak rám néz, akkor rossz emlékeket elevenítek fel benne. Szerintem pocsék érzés lehet neki, főleg hogy még én is átvertem valamelyest, bár én nem rosszindulatból és nem szándékosan, egyszerűen csak nem volt más választásom, megoldásom... mert hát... az a baj, hogy nem vagyok én olyan erős és határozott, mint a nővérem. Néha vágyom rá, de ha ő közben így is tud viselkedni másokkal, akkor viszont nem gondolom, hogy okom lenne rá, hogy olyan legyek. Én nem vagyok az a típus, aki árt másoknak, legalábbis szándékosan biztosan nem, most is ha tehetném visszacsinálnám ezt az egészet. Jó... egy dolog kivételével, mert az a csók... Oké, nem kellene erre gondolnom, azt is tudom. Az a csók szuper volt, de közben... nem szabadna nekem ezen járatni az eszemet, mert hát ő mégis csak Winter pasija volt, azt is megérteném, ha innentől még csak a szemem elé sem akarna kerülni, hogy ne a testvéremre emlékeztessem.
- És elítélnéd őt teljesen, ha hibát követne el? - valahogy én nem hiszem, hogy így lenne. Ha a húga csinálna valamit, amiről tudná, hogy rossz dolog, amiről tudná, hogy nem szabadott volna ilyet csinálnia, attól még a húga maradna. Én is így vagyok vele, nem tudom Wintert véglegesen megutálni. Mérges vagyok rá, mert ilyen helyzetbe hozott és mert ezt a kedves srácot is így megbántotta, de nem fogok neki e miatt hátat fordítani. Épp ezért jöttem el és vállaltam a pocsék feladatot, hogy majd akkor én mondom meg neki... hogy mi is a nagy helyzet és én leszek persze ezzel helyette a gonosz, mert simán van rá esély, hogy innentől lesz jó néhány ellenségem majd a suliban, aki esetleg nem bírta Wintert, vagy velük is jól kiszúrt, mint Haydennel.
- Nem, nem erről van szó, én... én köszönöm, nagyon kedves ez tőled és örülök, ha segítesz. Nem tudom, hogy Winter miket csinált még, vagy kivel és... csak neked ez nem lenne rossz? - látni engem időnként... naponta és közben a testvéremet látni. Máshogy öltözöm, máshogyan is hordom a hajamat, de ettől még nagyon is hasonlítok rá és ez biztos, hogy nem lesz neki kellemes érzés, ha majd találkoznunk kell, nem gondoltam volna, hogy még azt is vállalná, hogy esetleg megvéd másoktól. Ez nagyon lovagias és én még inkább nem értem, hogy a nővérem hogyan volt képes őt átejteni és így megbántani, félredobni. Winter... totál meg vagy zakkanva!
- Nem, ez... nem baj... de köszönöm. - habogok már megint. Igen, nálam ez a két véglet áll fenn, vagy azt se tudom, hogy mit mondjak és erőteljesen akadozva jönnek csak a szavak, vagy pedig van a másik verzió, amit már sikerült megtapasztalnia, amikor jönnek a szavak gond nélkül, megállítani sem tudom őket, amikor sorra válaszolok mindenre, túl sokat is, és a legtöbben ezt nem szokták annyira szeretni. Nem is akarom én most sem túlzásba vinni, csak úgy jön, de az jól esik, hogy leszáll. Nem zavar a közelsége vészesen, de azért még sem volt még hozzám egy fiú sem ilyen közel, ő pedig... úgy rendesen, istenesen mögöttem volt a lovon és érezni lehetett úgy nagyjából... mindenfélét, amit eddig még nem éreztem, ami elsőre így kellemetlen, főleg a mi csöppet bonyolult kezdő szituációnk után.
- Oh hát én... nem igazán vagyok érdekes. Eddig a Bauxbatonbe jártam, mert nekem az a suli jobban tetszett csendesebb és... szeretek olvasni és elég sok mindent tudok, de... nem sok mindent próbáltam még ki, az inkább a nővérem... Úgy értem... szóval én... nem tudom... tényleg nem vagyok valami érdekes. - na igen, nem vagyok kalandvágyó és különleges, átlagos és inkább szürke és meghúzom magamat, mindig is így volt. Szeretek olvasni, imádom a könyvtár sötét zugait, ahol csend van és nyugalom. Én egyszerűen csak nem szeretem a villogást és a feltűnést és pont ezért lesz állati nehéz, ha majd nem egy ember a testvéremnek néz majd. - És te... milyen vagy? - illik visszakérdezni és egyáltalán nem biztos, hogy olyan, amilyennek a testvérem lefestette. Ő mondjuk nem is mesélt róla sokat, csak alig említve. Mint mondtam nem volt köztünk olyan fenemód eget verően jó viszony.

Hayden & Summer

Úgy érzem, hogy akármit mondok valahogy nem jöhetek ki jól belőle, pedig én nagyon igyekszem. Talán már az elején úgy kellett volna kezdenem, hogy leszállok a vonatról, megmondom neki, hogy én nem a testvérem vagyok, a kezébe nyomom a gyűrűt és faképnél hagyom. Bár kétlem, hogy ebbe belement volna, és nem jön utánam, hogy magyarázzam el és hogy nem tehetem ezt vele, de tényleg nem tudom, hogy mit vár, nem tudom, hogy mit kéne mondanom, amitől jobb lenne. Winter mégis csak a testvérem és az a dolgom, hogy védjem őt, mármint... nem minden esetben, mert tudom, hogy ezúttal hibázott és baromira nem csinálta jól a dolgokat, de mégis... mégis mi a fenét tehetnék, hogy jobbá tegyem szegény srác helyzetét? Annyira nem tudom! Pedig szeretnék segíteni neki, ha lehetséges lenne valahogy, szegény annyira elárvult lett és olyan kis édes kiskutya szemekkel tud nézni, hogy... Na jó, ez a gondolatmenet azt hiszem nem vezethet semmi jóhoz, tehát itt és most abba kell hagynom.
- Nem, igazából nem érdemli meg, de a testvérem és... mégis mi mást tehetnék? Neked van testvéred? - ha nem is iker, de testvér legalább, és akkor már tudná, hogy mit érzek, hogy milyen ez az egész helyzet nekem, hogy mennyire nehéz. Nem tudok végletekig haragudni a testvéremre, mert mégis csak együtt nőttünk fel, még ha épp e miatt én is ismerem őt a legjobban és tudom, hogy mennyire... nehéz eset. Nem szép, amit csinált és igen baromira önző is egyben, de nem akármit is teszek a testvérem marad.
- É... értem. - nem tudom, hogy mit mondhatnék még erre. Azt hitte a testvérem változott meg és tetszett neki, amit látott. Végül is igen ez teljesen érthető hozzáállás egyébként. Nem a csók tetszett neki, vagyis nem miattam, hanem mert azt hitte, hogy a testvérem, akit szeret megváltozott és jó irányba gondolta a változást, nekem pedig nem kéne ezt az egészet túlgondolnom, sőt sehogyan sem kellene gondolnom, mert ebből az egészből én biztosan nem jöhetek ki jól, csak egyre inkább zavarosnak érzek lassan mindent a fejemben és ez kezd már nagyon frusztráló lenni.
- Dehogy! Mármint... nem várom el ezt tőled, nem a te dolgod. Majd megoldom, ha már ide jöttem, akkor ez az én feladatom és nem lesz baj. De... köszönöm. - megint hadarok, pedig csak próbálok úgy nemet mondani, hogy ne érezze még rosszul is magát miatta, mert azt igazán nem szeretném. Szegénynek így se lehet egyszerű ez az egész, kétlem, hogy jó lenne neki, ha napi szinten velem kellene találkoznia, és én folyton a nővéremre emlékeztetném, meg erre az egész pocsék helyzetre, meg arra, hogy elhagyták és összetörték a szívét. Az lenne a normális, ha egyáltalán nem is akarna találkozni velem, és kerülne, én még komolyan ezt is simán megérteném. Azok után meg főleg, ahogyan még rám is szól, mert sokat fecsegek. Tudom, hogy igaza van és hogy túlzásba is viszem a dolgot, de ettől még nem esik jól és úgy rendesen belém folytja a szót, ami nem sokat segít azon, hogy eleve félek kissé a lótól.
- Jól van, én csak nem akartam, hogy... tudod... sokat beszélek és ezzel tisztában is vagyok, nem akartam túlzásba vinni, vagy ilyesmi. Gondolom zavaró, a legtöbbeknek az szokott lenni. - a végén persze elhalkulok, mert megint túlzásba viszem. Vagy alig beszélek, vagy túl sokat, valahogy nagyon nehezen találom meg azt a bizonyos arany középutat, pedig tényleg nagyon szoktam ám igyekezni. Nem megy ennél jobban a dolog, sajnos. Persze elég erősen kapaszkodom, nem akarok leesni, az viszont tuti, hogy zavarba ejtő lenne, ha megfogná a derekamat. Nem azt mondom, hogy rossz lenne, csak zavarba ejtő, de az biztos, hogy nagyon, így is kész csoda, hogy nem szédülök meg már csak attól a ténytől is, hogy mögöttem ül, és hogy egy lovon ülünk éppen, mint valami régi romantikus filmben, kész csoda, hogy nincs mögöttünk még valami naplemente is és nem szól a háttérben egy lágy dallam.

Hayden & Summer

- A legelején megmondhattam volna, vagy... vagy ilyesmi nem? - oké elbizonytalanodom. Nem tudom, hogy nem érti, amit mondtam neki, vagy másról van szó. Már én sem tudom, hogy mi is a helyzet, de hogy ez az egész úgy rossz, ahogy van az édes biztos. Nem is tudom, hogy mi lett volna a legjobb, talán az, ha el sem jövök? De nem lett volna hozzá lelkem, hogy csak úgy írjak neki egy levelet, hogy ennyi volt, Winter nem jön, visszaküldi a gyűrűjét. Annyira pedig nem vagyok határozott és magabiztos, hogy mondjuk beadjam neki hosszabb ideig, hogy én vagyok a nővérem és szépen fokozatosan szakítottam volna vele. Akkor is összetört volna a szíve és csak rosszabb lett volna, no meg nem is tudtam volna eljátszani Wintert. Nem hiszem, hogy ez lett volna a jó megoldás, attól tartok, hogy jó megoldás itt egyáltalán nem volt. Csak az lett volna, ha Winter maga jön el, vagy mondjuk még jobb esetben inkább el sem megy, hanem korrektül viselkedik egy ilyen kedves sráccal.
- Nem volt szép tőle, de tudod ő mégis csak a testvérem. - na igen és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, ahogyan azt sem, hogy ő már konkrétan vigyorog rajtam, vagy azon, amit mondok, vagy belefújt valami levelet a hajamba a szél? Persze már attól is sikerül zavarba jönnöm, hogy mennyi mindent mondok el neki rövid idő alatt, hogy annyira megzavar ez az egész, hogy kész mesedélután tartok neki erről az egész csók témáról, pedig be kéne fognom végre. Enyhén szólva is zavartan pislogok még mindig, akkor is, amikor már megint beszélni kezd, főleg akkor vörösödik ki az arcom, amikor hozzáteszi, hogy neki is nagyon sokat jelentett ez a csók, vagy tetszett, vagy... most akkor mi van?
- Igen... igazad van, azt hitted, hogy én... ő... - habogok. Na igen ez a két véglet van meg nálam, vagy hadarni kezek, amikor tudom, hogy miről akarok beszélni, amikor jön a téma, amit nem tudok visszafogni és jön a szájmenés, amit meg nem tudok leállítani, vagy pedig ez a hülye állapot van, hogy belém fagy a szó és azt sem tudom, hogy mit mondjak, de igaza van. Azt a csókot a nővéremnek adta és gondolom még most is nehéz napirendre térnie a dolgok felett és meglátnia, hogy mi a fene van mégis és nekem ezt figyelembe kell vennem, mert túlságosan hasonlítok a testvéremre, szóval az lenne a legjobb, ha... simán lelépnék, vagy nem is tudom.
- Igen, mivel ide fogok járni, bár jelenleg nem tudom, hogy mi legyen, mert... téged is rosszra emlékeztetlek, meg aztán ki tudja, hogy Winter kiknek tett keresztbe és az egész nagyon zavaros lesz. - főleg ha más is összekever vele. Az a baj, hogy sok mindent el tudok róla képzelni. Úgy fest, hogy másnak se mondta, hogy én vagyok, ha egyszer nem mondta Haydennek sem, akkor meg ki tudja, hogy nincs-e olyan ellensége, vagy akárkije, aki mondjuk majd keresztbe akar nekem tenni, vagy még rosszabb esetben nem hiszi el nekem, hogy én én vagyok és nem pedig a testvérem. Azt hiszem finoman szólva is nehéz év elé nézek. A következő szavaira már végképp belém fagy a szó, ha képes is lettem volna bármit mondani eddig, már esélytelen. Mintha az a csók valamit jelentett volna neki, pedig nem szabadna és nem is értem, hogy miért, meg egyébként is... látom azt is, hogy szégyelli magát, mintha megcsalta volna Wintert, aki amúgy megcsalta és itt hagyta hoppon? Jesszus, nem kéne most ezt még lovaglással is bonyolítani, el kéne köszönnöm és elmennem a suliba magamtól, mert ez így egyre zavarosabbá válik, pont ezért kezdek el a lovakról is hadarni. Nem is ültem még egy hátán se, soha életemben. Ahogyan pedig belém fojtja a szót, hát nem kicsit fagyok be igazából megint. Elég undok módon csinálta. Kicsit még fel is sikkantok, amikor felkap és felültet a lóra. Elég magasan vagyok, kész csoda, hogy nem jön elő a tériszonyom. Van ám, naná! Nekem mindenféle iszonyom van, bár a nagy részét igazából szerintem csak bemesélem magamnak, hogy távol tartsam magamat a mindenféle zűrös kalandoktól.
- Bocs... én csak... - szinte nem is hallhatja a szavaimat, mert inkább csak magam elé suttogom őket eléggé megszeppenve a miatt is, hogy felkapott a lóra és persze a miatt is, hogy így rám szólt, hogy sokat beszélek. Azt hiszem nem csoda, hogy elég rendesen hallgatásba burkolózom ezek után és kissé mereven ülök a lovon, kb. rettegve attól, hogy megugrik, vagy simán lezuhanok róla, vagy... megjelenik a semmiből egy lóra éhes farkasfalka és felfalnak minket szegény jószággal együtt.

Hayden & Summer

- De ettől még sajnálom, az egészet és hogy... én sem kezeltem jól, csak hát elég nehéz volt. - jól kezelni, meg hát azonnal a szemébe mondani. Lehetőségem se nagyon volt rá, mert egyből úgy köszönt mintha tényleg Winter lennék. Elvette a csomagomat, meg a virág, az ölelés... a csók. Én igazán próbáltam ezt jobban kezelni, de sajnos nem ment. Ebben hibáztam és pont ezt sajnálom is, mert megpróbálhattam volna azonnal a szavába vágni, letépni a ragtapaszt, ahogyan mondani szokták, csak valahogy nem ment, hogy olyan... nem is kegyetlen, de még sem kimondottan kedves legyek, az nem szép dolog, és nekem nem is megy. Amúgy sem kommunikálok túl jól az az igazság, de ha még ilyen nehéz témákról is kell, az még rosszabb, főleg egy ismeretlennel, meg főleg úgy, hogy ez a srác amúgy baromi kedves és nem értem, hogy Winter mégis hogyan művelhette ezt vele.
- Én csak... nem tudtam, hogy mit tegyek. Olyan hirtelen volt és nem akartalak megbántani. Jó persze tudom, hogy így is úgy is az lett a vége, csak hát nem ment azonnal. Azt hittem, hogy felkészülök rá a suliig, aztán erre ide állítottál lesegítettél, meg a virág és valahogy totál lefagyott bennem minden és hiába gyakoroltam be a mondandómat végül esély sem volt rá, hogy elmondjam. - azt hiszem úgy a felétől már sikerül olyan szintű hadarásba átmennem, hogy határozottan nehéz követni, hogy mit is magyarázok, pedig nem szándékos a dolog. Még hadonászok és mutogatok is mellé, ha ideges vagyok, akkor a gesztikulációm szintje úgy 200 %-osra kapcsol fel, olyankor határozottan nehéz értelmezni, hogy mit akarok mondani. - Dehogy sokkoltál, nagyon jó volt... akarom mondani... izé... szóval... csak meglepődtem. - oké sikerül eljutni a hadarással addig, hogy most már az arcom is kellően vörössé vált. A fenébe is, miért mondtam ki azt ami először eszembe jutott? Miért mondok én ki egyáltalán bármit is? Le kéne kötni a számat, vagy tudom is én, ki tudja, hogy mi jön még ki rajta?
- Mégis csak a testvérem, még ha úgy is gondolom, hogy iszonyú butaságot csinált és nem volt ez fair tőle és... már jelentkeztem a suliba, sok választásom sem volt. - nem akartam eldobni a lehetőséget, szóval ha nem jövök, akkor annyi, nem jöhetek ide sem. Ha pedig igen, akkor feltűnt volna másoknak is, hogy ugyanúgy nézek ki, mint a testvérem, szóval nem tudtam volna a dolgot csak úgy semminek venni és nem teljesíteni. - Olyan... milyen? - elkerekedik kicsit a szemem a nem befejezett mondat hallatán. Nem tudom, hogy mire is akar ezzel célozni, nem értem pontosan a dolgot, hogy milyen olyan dologról van szó. Biztos úgy érezte, hogy rosszabb és e miatt más, vagy tudom is én. Megértem, Winter totál gyakorlott, én meg életemben nem csókolóztam még senkivel sem, de azt hiszem ezt nem fogom az orrára kötni, csak még idiótábbnak tűnnék a szemében.
- Oh! Hát én... kicsit félek a lovaktól. Mármint mindent tudok róluk és statisztikailag nagyon kicsi az esélye, hogy bárkinek is ártsanak, főleg akkor, ha betanított ló, mármint... tudod, akit rendesen tanítottak egész életében, de mégis csak nagyok és a patáik... És ezt amúgy is Winterrel tervezted, szóval... Bocsánat én, ha ideges vagyok, akkor nehéz befejeznem, de... - összeszorítom a számat és megrázom a fejemet. Csak szóljon rám, üssön le, tudom is én, akkor nem fogok össze-vissza beszélni mindenről, amiről egyébként nem kéne, mert így követni se nagyon tudja, hogy mit akarok, és azt hiszem már én se nagyon tudom lassan saját magamat.

Hayden & Summer

Tudom én, hogy nem így kellett volna ezt az egészet intéznem, tökéletesen tisztában vagyok vele, de mégis mit tehettem volna? Nem szállhatok le úgy a vonatról, hogy azonnal a képébe vágom, hogy nem Winter vagyok, hogy a nővérem lelépett, hogy visszaküldte a gyűrűjét és kész kezelje le a dolgot, ahogyan akarja és ennyi. Ez nekem nem ment volna, már csak a kedves viselkedés, meg az édes nézése miatt, és amúgy is belém fojtotta a szót már azzal, ahogyan indított és mire eljutottam volna oda, hogy kinyögjem az egészet ő már támadott is, hogy végképp ne jussak szóhoz. A fene se gondolta volna, hogy megcsókol csak úgy az út közepén, hiszen Winter azt mondta, hogy ők nem szoktak nyilvánosan ilyesmit csinálni. Ezt mondjuk amúgy sem értettem, de ez már egészen más téma, nem folytam bele, de most meg még sem tehettek semmit, nem volt elég gyors a reakcióm és még jól is esett.
- Ezt azt hiszem a nővéremtől kellene megkérdezned, nekem csak... hadovált, hogy miért nem beszélt rólam senkinek sem. - komolyan én sem értem és ezt láthatja rajtam, mert engem is megzavart az, hogy Winter nem mondott rólam senkinek semmit sem. Én igazán nem akartam átverni őt, tényleg nem, csak nem tudtam mást tenni, túlságosan meglepő volt a kezdeti reakciója és képtelen voltam kezdeni valamit a helyzettel. Tudom, hogy nem így kellett volna, de hát nincs ilyesmiben egyáltalán semmi gyakorlatom sem. Tényleg bánom, nagyon bánom.
- Sajnálom, komolyan. - bököm ki újra, hiszen még mindig morcos és persze látom nagyon jól rajta, hogy amikor a másik pasit említem alig marad szín az arcában. Azt sem tudom, hogy mi játszódhat most le benne, de hogy semmi jó az biztos. Nem is tudom, hogy bírja. Én a helyében tuti, hogy totálisan ki lennék akadva. Igazán nem értem, hogyan tehette ezt a nővérem egy ilyen kedves sráccal. Nem érdemelte meg... nagyon nem, és szegény nem tudom, hogyan viseli majd el. Az egyértelmű, hogy nagyon szerette a nővéremet és igazából az is, hogy... ezek után engem tuti, hogy baromira fog utálni igaz? Remek, még be sem tettem a lábamat a kastélyba és jó eséllyel máris szereztem magamnak egy leendő ellenséget, vagy valami hasonlót.
- Akkor én... köszönöm, még egyszer. - bizonytalanul húzom vissza magamhoz a virágot, hiszen az előbb felé nyújtottam. Még mindig úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, de nem sok virágot kaptam eddigi életem során senkitől sem, úgyhogy ezt amúgy is nagy becsben tartanám. Gondolom nem sok mindent tud kezdeni vele, hiszen még sem adhatja át valaki másnak helyettem, meg most mégis kinek adhatná egyáltalán hirtelen nem igaz? Csak én vagyok itt, még ha én nem is igazán érdemlem meg és akkor ez még finom kifejezés. Meglep, hogy még ezek után sem hagy itt a fenébe, hogy oldjam meg a cuccaimat egyedül, de még sem teszi. Furcsa, és a mosolya... komolyan aggódom érte.
- Úgy volt, hogy én is ide fogok járni egyetemre, eddig a Bauxbatonsbe jártam és úgy volt, hogy majd Winter mindent megmutat nekem, de... nem így lett és már nem mondhattam vissza, mert beiratkoztam és azt végképp nem akartam, hogy csak meglepve állj itt, amikor nem jön, mert még csak nem is írt... - elharapom a mondatot. Rémes lehet neki, és én tényleg csak jót akartam, még a pocsékul is sikerült a dolog. - Sajnálom, hogy nem mondtam egyből, csak ez.. te... túlságosan... ne haragudj. - nehezen, akadozva bököm ki a szavakat. Nem egyszerű, de ez érthető, mert az egész helyzet iszonyatosan bonyolult, finoman fogalmazva is. Próbálom én valahogy feldolgozni, de nem megy és persze gondolom most neki is az lenne a jobb, ha nem erről beszélnénk, ha befognám végre, de olyan nagyon nehéz túllépni rajta. Winter... rémes, hogy volt képes erre!

Hayden & Summer

Annyira nehéz ez. Tudtam, hogy az lesz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire és arra sem számítottam, hogy kijön majd elém az állomásra és hogy itt mindenki előtt kellene neki elmondanom ezt... pedig ez így nem jó, nem akarom összetörni, hiszen olyan lelkes. Totálisan oda van Winterért, amit mindezek fényében egyáltalán nem értek, hiszen simán átejtette, simán itt hagyta, és még csak egy levelet sem írt neki, hogy nem jön vissza és ez annyira... annyira rémes. Nekem pedig a szemébe kéne mondani, miközben még azt is lelkesen ecseteli, hogy nem engedett a csábításnak, más lányoknak egész nyáron. Olyan kis édes, szerelmes, totálisan, én pedig mondatom meg neki, hogy a rajongása tárgya szépen lelépett és kész, egy árva szó nélkül, egy másik pasival a tetejében, mert neki épp olyan kedve volt és annyi sem volt benne, hogy legalább egy levelet írjon.
- Oh, köszönöm! - nyögöm ki, mert igen nehéz megköszönni valamit, amit másnak szánnak bókot és ez most nem nekem szól, hanem a testvéremnek. Senki sem ér a nyomába... vajon akkor is így fogja gondolni, ha majd megtudja, hogy mit csinált? Nem tudom, annyira rajongóan szereti, hogy talán nem veszi majd komolyan a szavaimat és képes lesz elnézni neki a dolgot, a jó ég tudja. Simán kinézem sajnos ezt is belőle, de majd meglátjuk. Egyelőre még nem festem az ördögöt a falra, meglátjuk mi lesz, ha végre eljutok addig, hogy képes leszek kinyögni a dolgot, amit megakadályoz azzal, hogy megcsókol. Nem megy, hogy azonnal megszakítsam a dolgot, olyan puha és édes és... hát na lássuk be, hogy engem eddig nem nagyon csókolgattak még, és nem is így gondoltam, hogy majd sor kerül az elsőre, de ebbe már nem sok beleszólásom van igaz? Megpróbálok aztán hátrébb lépni és végre elmakogni neki az igazat, mert megérdemli, hogy tudja és ne higgye még mindig azt, hogy én vagyok itt a tökéletes lány, mert nem vagyok se tökéletes, se Winter. Na nem mintha amúgy a testvérem cseppet is tökéletes lenne... főleg azok után, hogy mit művelt.
- Igen, mert ikrek vagyunk, ez az ikreknél... gyakori. - bököm ki, de látom rajta, hogy sikerül úgy istenesen összezavarni, ami érthető, erre gondolom nem számított. Hogy Winter nem jön vissza, vagy hogy én jövök helyette és hogy mást csókolgat és hogy nem is tud róla, de dobták, csak úgy szó nélkül. Figyelem aggódva, ahogyan elteszi a kis dobozták. Komolyan nem tudom, hogy mit mondjak. Esetlenül állok, a kezemben még mindig ott van a virág, amit tőle kaptam... vagyis nem én kaptam, mert nem nekem hozta. Jesszus! Nem tudtam, hogy ez még annál is bonyolultabb lesz, mint amire egyébként is számítottam.
- Visszküldte a gyűrűt és nem is szólt neked, de... beszélni akarsz vele? - meglepetten próbálom felfogni a dolgot. Ettől tartottam, hogy ez még nem elég rá, hogy hirtelen kiábránduljon, vagy csak egyelőre még nem fogja fel teljesen a dolgot ez is benne van a pakliban. Szegénykém... rémes egy helyzet, rettenetes. - Ő találkozott... találkozott valakivel, egy spanyol pasassal és elment vele... Spanyolországba. - nagy nehezen végül csak ezt is hozzáteszem, bár cseppet sem könnyű, hiszen nem akarom én teljesen összetörni a lelki világát, pedig már így is nagyon jó úton járok sajnos, de ezt másképp nem lehet elmondani. A nővérem lelépett, és nem is fog visszajönni, hiába is reménykedik ebben.
- Figyelj, én... sajnálom, ha gondolod... menj nyugodtan, majd megoldom és... ez sem az enyém. - a virágot nyújtom felé, bár nem tudom, hogy össze tudja-e szedni annyira magát, hogy lereagálja a dolgot. Közben persze megpróbálom a csomagomat is visszaszerezni, azt hiszem ezek után nem akarja majd ő cipelni, az se lepne meg, ha faképnél hagyna, de azért ne vigye a cuccaimat is véletlenül. Majd megkeresem az utat a suliba. Nem vagyok még ismerős itt, úgy volt, hogy Winter majd körbevezet, de megoldom... valahogy majd eltájékozódom. Olvastam róla sokat, szóval nagyjából fejben meg van a járás, menni fog ez.

Hayden & Summer

Az feltűnik, hogy nem nagyon látja meg a különbséget, eddig senkinek sem ment. Az a baj, hogy ha ott az arc, akkor a többi nem számít. Megszoktam már és amikor kicsik voltunk még ki is használtuk a dolgot, de azt hittem idővel változik. Ha más a ruhád, ha más a stílusod, ha... más vagy, de persze nem. Winter a valaki, én pedig a valaki, akit állandóan Winternek néznek. Ez már nem az általános, ahol belógok helyette megírni a dolgozatot és ez most nagyon nem is olyan helyzet. Ez a szegény srác azt hiszi, hogy ő vagyok, nekem pedig össze kéne törni a szívét, mert látszik, hogy oda van Winterért, aki képes volt elmenni Spanyolországba és itt hagyni nekem ezt a pocsék feladatot. Fogalmam sincs, hogyan tegyem meg, egyszerűen... sejtelmem sincs róla. Nem lehet ezt csak úgy a másik képébe vágni, nem mondhatom a szemébe, hogy ez van, mert olyan kis édes, olyan kis rajongó és aztán majd én leszek a hibás. Mégis csak én vagyok ő, azt hiszik és amit megkapsz jót, abból a fekete levest is. Egy ilyen helyes srác pedig tuti, hogy elég népszerű ahhoz, hogy szépen elterjessze rólam, hogy milyen rémes vagyok, vagy... mi van, ha el sem hiszi? Winter nem mesélt rólam, ami persze nekem is rosszul esik, de nem hoztam születési anyakönyvi kivonatot, hogy bizonyítsam én, én vagyok. Más lesz a házam és nem vagyunk egyformák mindenben, ez hátha segít... remélem. Bár nem tudom, hogy magán a helyzeten változtat-e.
- Oh, hát akkor nagyon... erős voltál! - bököm ki, még mindig kellően zavartan. Csacsog, örül, mosolyog és áradozik és oda van értem... izé Winterért és az érintése is olyan jól esik, meg a virág, meg a figyelmesség. Velem nem szoktak a fiúk ilyenek lenni, főleg hogy a Bauxbatonsbe nem is járnak tömegével, meg aztán én nem vagyok olyan kihívó típus, akire úgy tapadnának a pasik, vagy ilyesmi. Jó hogy rendesen összezavar, amikor valaki ölelget, meg a derekamon vannak az erős kezei. Mégis hogy a jó életbe volt képes Winter elmenni azzal a bájgúnár spanyollal, amikor itt egy ilyen lelkes srác várja. És neki kéne visszaadnom a gyűrűt? Ez annyira... nem fair! Utállak Winter! Most komolyan... ezúttal tényleg túllőttél a célon! Ezek után majdhogynem sokként ér, le is fagyok tőle, amikor csak úgy megcsókol. Csak úgy hirtelen a semmiből, az első pillanatban nem is tudom, hogy mit tegyek. Ösztönösen és meglepetten szorítom össze a szemeimet, mintha valami rossz történne, de hát valahol így is van ez. Csak pillanatok múlva sikerül annyira belefeledkezni a dologba, hogy végül a magam ügyetlen és gyakorlatlan módján valami viszonzásféle is sikerül. Nem szándékos, a fenébe nem is kéne nekem belemerülni! Az egész véletlenül történik, mint ahogyan a virágot is véletlenül vettem át ugye? Nem is nekem szól, se az, se a csók, se semmi. Végül hátrébb húzódik, és láthatóan ő sem érti, én pedig még mindig dermedten próbálom rávenni magamat, hogy megint vegyek levegőt. Az mégis csak alapfunkció, a szervezetemnek rá kéne vennie magát, igaz?
- Nem, én csak... a hosszú út és elf...elfáradtam. - oh jó ég, milyen hülye kifogás! És hogy próbáljuk-e meg újra? Igen! Akarom mondani, dehogy is! Nem lehet, nem ő vagyok, ez nem gyakorlás kérdése, naná,hogy más az egész, én nem vagyok Winter, nem értek ehhez. Végül sóhajtva lépek egyet hátra. A tekintetemből látszik a mélységes szomorúság, a sajnálat, a rossz érzés, ami miatt még csak el se voltam neki képes mondani az elején. - Winter nem... ő nem... Én nem ő vagyok. A nővérem és... nem jön vissza a Roxfortba, csak visszaküldte neked a... - idegesen és esetlenül kotorászok a zsebemben, hogy végre meglegyen az az átkozott gyűrű. Pedig oda tettem, tisztán emlékszem rá, hogy oda tettem! Nagy nehezen beleakad végül az ujjam, és felé nyújtom, bár a jó ég tudja, hogy mennyire sokkolom és el fogja-e egyáltalán venni tőlem.
- Sajnálom... én nem tudtam, hogyan... hogyan mondjam el, hiszen te olyan nagyon... kedves vagy. - talán, ha egy kicsit figyel, akkor hallhatja mst is a hangomból, láthatja minden rezdülésemből, hogy nem vagyok Winter, egészen más vagyok. Más a jellemem, a kiállásom, a gesztusaim. Én nem az vagyok, akire annyira nagyon várt, még csak a közelében sem járok.

Hayden & Summer

Van, aki azért izgul, mert új iskolát kezd, én nem csak e miatt, sőt ez csak a jéghegy csúcsa, sőt én inkább rettegek, hogy vajon mi a jó élet lesz majd, ha ne adj isten ott vár a vasútállomáson. Ahogy Winter leírta a srác lelkes, arról nem is beszélve, hogy egész nyáron nem találkoztak és gondolom akkor hiányzott is neki, és közben meg én érkezem és... Jó ég! Mi lenne, ha előbb szállnék le egy megállóval és mondjuk egyszerűen lelécelnék. Kereshetek másik sulit, vagy esetleg valami más módon mennék a suliba, nem csak a vonat visz oda ugye? Persze de, csak az embernek ilyenkor minden megfordul a fejében, próbál számba venni minden létező lehetőséget, megtalálni az egérutat, a kiutat, mert hogy szorult helyzetben vagyok az nem kifejezés. Nem tudom mi lesz, nem tudom,hogyan mondjam el neki és azt meg főleg, hogyan magyarázom el, hogy én nem is a nővérem vagyok. Ha nem mesélt rólam, akkor még ez az egész iker dolog is teljesen új lesz a srácnak. Meg amúgy is most majd engem fog utálni helyette, és mindenkinek elmondja és... oda a nagy rejtőzködés, ami eddig mindig ment! Nem akarom, hogy rám figyeljenek. Aj... talán tényleg nem volt jó ötlet azt a sulit választani, ahová a nővérem is járt előttem, mert őt már ismerik és nem mindenkinek fog feltűnni, hogy én nem vagyok Griffendéles, hogy engem a Hollóhátba osztott be a süveg, hogy a kék és a piros nem egyforma, de csak a jelvénynél látszik, meg a nyakkendőn és az csak apróság és most még nincs is rajtam.
Persze a hajamat felkötöttem, hátha az segít, de a vonaton is vagy négyszer kellett elmagyaráznom, hogy nem a testvérem vagyok, pedig alig mozdultam ki a kabinból. Mi lesz a suliban, mi lesz majd a srác előtt egyáltalán? Rettegek, amikor megáll a vonat, sípol, nekem pedig úgy kalapál a szíve, mintha csak ki akarna szakadni a helyéről. Talán jobb is lenne... akkor itt helyben vége lenne és nem kéne ezt az egészet végigszenvednem. Oh, bárcsak valahogy eltűnhetnék! Próbálok a végére maradni a sornak, hátha akkor annyira nem vesz észre, főleg, hogy azt se tudom a srác hogy néz ki, nem volt róla kép. De hamar kiderül, mert ha jól sejtem ő lehet az, aki egyből elém jön, aki segít leszállni, aki felkap és nevet és... nekem kéne most megmondani neki, hogy én nem is ő vagyok? Szegénykém... milyen boldog.
- Szia... öhm... hát... én... - habogok és még mindig nem találom a szavakat. Túl közel van, hozzám nem szoktak fiúk ilyen közel lenni, főleg ilyen kaliberűek, nem csoda, ha megszólalni sem tudok, főleg mert olyan lelkes, úgy örül nekem... akarom mondani Winternek, hiszen ez nem nekem szól, meg a virág sem. Akarom mondani... virág?! Komolyan még csokrot is hozott, és Winter képes volt lelépni és itt hagyni egyszerűen csak ezt a rendes srácot, aki az egészről mit sem sejt? Nem értem miért nem tudott legalább írni neki, miért nem lehetett vele rendesen viselkedni, miért kellett ezt így... A tekintetem meglepettből aggodalmasba vált, amikor átveszem tőle a csokrot, és már viszi is a cuccaimat. Szerintem fel sem tűnik neki, hogy nem színes a bőröndöm, nem látványos a ruhám, alig van rajtam smink... szóval éppenséggel nem vagyok olyan, mint akit várt nem igaz? De ez másnak se tűnt fel, csak az arcot nézik, meg az alapokat... fura.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled... Hayden! - bököm ki aztán nagy nehezen. Nem megy, én képtelen vagyok itt és most mindenki előtt, a peronon a képébe mondani, hogy Winter nem jött, hogy lelépett egy másik pasival Spanyolországba, és hogy én csak a gyengébb kiadás vagyok és nekem nem jár virág. Virág... nem kaptam még eddig senkitől sem. - Hogy telt a nyarad? - oh, jó ég! nem ezt kéne, nem kérdeznem kell, el kéne mondanom neki, de mondjuk neki is jobb, ha nem itt teszem, hanem nyugiban, ha beértünk, vagy ilyesmi, ha már nincs olyan nagy tömeg. Neki is rossz lenni így, csak ezért csinálom, mert... mert nem lenne szép csak itt a képébe mondani és kész.