2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- A munkám révén viszonylag igen, tudom kezelni. - bár természetesen a kocsmában azért a férfiak gyakoribbak, de azért nők is előfordulnak időnként. Jóval ritkábban persze, hiszen valahogy ők jobban tudják tartani magukat. Biztos vagyok benne, hogy ha én halok meg és a társam éli túl, jó eséllyel ő tovább élte volna az életét, megtalálta volna azokat, akik megöltek és kezelte volna a vérfarkasságot is. Én nem voltam rá képes a mai napig sem, belesüppedtem az önsajnálatba, hogy még a munkámat sem végezhetem, mert aurorként a Minisztérium nem alkalmazhat egy vérfarkast. Szerintük ez túlságosan rosszul érintené az embereket, hiszen a mai napig is szinte mindenki tart a magamfajtáktól, mintha leprásak lennénk, pedig van, aki megtanulja kezelni és kordában tartani, ha más nem, hát bájitallal, ahogyan én is teszem. - Tudja ez is olyasmi lehet, amit előre nem tudhat az ember, hogy milyen szülő válna belőle. Lehet, hogy van aki mindig is családra vágyott és végül nem úgy csinálja, ahogyan szerette volna, vagy az elején elveszettnek érzi magát. Nem lehet tudni előre. - nem vagyok én egy filozofikus alkat, de tényleg sok minden van, amit nem tudhatod hogyan reagálsz majd le. Ilyen a gyerekvállalás is, vagy egy komoly kapcsolat, az első komoly kapcsolat az ember életében, vagy épp hogy mit tenne életveszélyes helyzetben, netán ha más lenne veszélyben. Sose lehet tudni, hogy hogyan kezeljük a nehezebb eseteket, amíg meg nem próbáltuk egyszer. - Tapintat... na igen legalább ebben legyek jó. - az arcomon játszó mosoly azért ezúttal nem olyan igazi, hiszen mégis csak lehetnék másban is jó, de helyette kocsmáros vagyok, vagy még az sem igazán, hiszen főleg Jimmy vezeti az üzletet, én inkább csak besegítek neki, hiába én vagyok a tulaj, de sokkal jobban oda kellene figyelnem ahhoz, hogy tényleg érdemi segítséget nyújtsak számára. - Végül is tényleg ráérek és egy kávé határozottan jól esne. - hiszen én sem festek valami jól, bár én nem a másnaposság miatt... ezúttal. Igazából nem is tudok annyira erőteljesen másnapos lenni, mint mondjuk ő, hiszen vérfarkas vér kering az ereimben. Viszont a bájital jótékony hatásainak hála az erőm rendesen meg tud csappanni és olyankor hasonlóan érzem magamat, mintha úgy istenesen másnapos lennék, csak ez nem egy napra, vagy délelőttre szól, hanem többre is a telihold idején és annak környékén is. - Hű feleség? Tényleg úgy nézek ki? - elmosolyodom újra, hiszen ezt ő sem gondolhatja komolyan. Közben én is kortyolgatok kicsit a kávémból, ahogyan elindulunk. Figyelem, hogy merre irányít, hiszen én nem tudom, hogy merre él és be kell vallanom nagyon régen nem jártam már Roxmortsban, azért is volt gyorsabb és könnyebb megoldás a csomagot az állomáson és nem az üzletben átvenni. - Maximum csak a csaposom vár, Jimmy, de ő még az is lehet, hogy örül neki, hogy nem zavarom most a köreit. - vonom meg végül a vállamat. Szűkszavú fajta vagyok, ezt már felismerhette. Elsősorban a vonatra vártam, hogy visszainduljak, de megtehetem, hogy elkísérem hazáig, de ettől még nem leszek sokkal jobb beszélgetőpartner.
- Soha? Miért Miszter, Ön ilyen gyakran lát bedepiző nőket? – Teszem fel a költői kérdést, és nem válaszolok az övére, amolyan tűntető vállrántással, naná, hogy jónak kellene lenniük, de ez nem így működik. Aki boldog, akinek rendezett körülményei vannak, az nyilván társaságban, nagy csapatban üdvözli azt, hogy idősebb lett egy évvel. Én meg egyedül, lényegében csak emlékeztetve rá magamat, hogy ismét közelebb jutottam a véghez, az elkerülhetetlenhez. Nem akarom a fickón levezetni a feszültségemet, már amúgy is elfogadtam, hogy ez így van, és ez a Leroy egyébként egészen figyelmes a maga csapzott módján. Különben sem szólhatok egy szót sem, mert a ruházatomtól eltekintve katasztrófális állapotban vagyok, és ő mégis érdeklődő, kiváncsi, csakis jó értelemben. - Nem tudom, vonzom a rossz arcokat, akiket egyébként nem érdeklek. Az év nagy részében ez engem is elégedettséggel tölt el, de az ünnepek vagy a születésnapom környékén erőt vesz rajtam ez a letargia. Nem tudom, hogy mire vágyom, lehet, hogy a család is csak valami illúzió, amit mástól irigylek, aztán lehet, hogy pocsék feleség, meg anya lennék.. – Picit felhúzom az orromat, nem rá vagyok megsértődve, hanem úgy az egész világra, főképp magamra, mert ennyire el tudom tékozolni a fiatalságomat. Amikor bulizok, akkor minden rendben van, szeretem kiélni magamat, és ilyenkor sem kéne erre a sok rosszra gondolnom, nem tudom, hogy miért váltak egyre gyakoribbá ezek a borongós gondolatok. Nem lehet, hogy véletlenül bekaptam a legyet, csak nem figyeltem a havi ciklusra? Talán ezért viselem ilyen rosszul a másnaposságot is? Nem hát csak nem, mindig úgy vigyázok, de ez azért elültet bennem némi paranioát, most viszont gyorsan elhesegetem magamtól a rémképeket. - Oh, Ön igazán kedves, úgy látom már megszokta a tapintatot. – Itt azért elmosolyodom, ahogyan leárnyékolom a szememet a tűző naptól, hiszen így másnaposként nagyon irritál. Tudom, hogy az én életem inkább csak arról szól, hogy nem kezelem megfelelően a dolgokat, lehetne esélyem változtatni, barátokat szerezni, meg valami értelmes pasit, csupán akaratgyenge vagyok, és szeretek felelőtlen lenni. Kérdés, hogy meddig tehetem mindezt, és mennyire van értelme. Hálás borostyán-pillantást vetek rá, ahogyan beleegyezik, hogy meghozza nekem a kávét. Most alig van erőm még lépdelni is. Összeomlok a padon, nem túl nőiesen, de ez most kit érdekel? - Köszönöm. Alapvetően sok tejjel, de attól talán most nem ébrednék fel, jó lesz az feketén is. Ha ráér még egy kicsit, hozzon magának, talán nem lesz olyan pocsék érzés egymagamban kávézni. – Adom meg az instrukciót, hátha hajlandó nem visszarohanni a következő vonathoz, hiszen nem lehetek annyira rossz társaság. Igaz, hogy rossz a kedvem, de legalább nem vagyok nyomulós. Amíg távol van, kissé behunyom a szememet, azért összességében nem olyan rossz, hogy így alakult, és nem valami bunkó jött a csomagért. Amikor meglátom a lépteit, akkor állok csak fel, hogy átvegyem a finom forró italt, az egyik kezemmel elkezdem iszogatni, a másikkal belekarolok. - Na és Ön uram, otthon a kocsmát egyedül egyengeti, vagy várja a hű feleség? – Kérdezem érdeklődve, ha már az én életemet kiveséztük. Azt hiszem itt most nem kell tapintatosnak lennünk, ez másról szól.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Átkozott születésnap ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Amikor épp nem vagyok tökéletesen magam alatt, vagy nem öntök fel túlságosan a garatra azért jól vezetem a kocsmát is. Nem véletlenül mégis csak ott folyik az ereimben apám vendégszeretete, még ha én magam végül aurornak is mentem. Tudom kezelni az embereket, nem szoktam a kocsmából se kidobni azt, akivel gond van, megpróbálom kezelni a helyzetet és szegény nőn látszik, hogy nagyon nincs jó hangulatban és jó állapotban sem. A doboznak se lett baja, annyit pedig megtehetek, hogy elkísérem hazáig, hogy ne legyen baja addig sem. Vonat gyakran jár, megyek majd a következővel, Jimmy pedig úgyis tartja a frontot a kocsmában, egyébként is inkább délután szokott nagyobb lenni a forgalom, no meg estefelé, addigra pedig én is visszaérek. - Talán igen, de tudja soha se jó látni, ha valaki ennyire rosszul kezeli a születésnapokat. Azoknak nem jónak kellene lenniük? - nem tudom, én valahogy e téren sosem foglalkoztam a korommal, bár persze tény, hogy nem is igen volt gondom azzal, hogy mi lesz a jövőmmel. Már rég nem töröm a fejemet azon, hogy lesz-e családom, egyébként se lenne jó, ha az átkomat bárkinek is tovább örökíteném, így aztán minek? A szüleim már nem élnek, nincs senki aki azért piszkálna, hogy mikor állapodom már meg, hogy ideje lenne örököst nemzeni. Majd Jimmyre hagyom a kocsmát, neki van családja és egyébként is betéve ismeri már, nem lesz gondja vele és biztosan értékelné, ha így jutalmaznám, hogy évek óta kitartóan segít nekem, előtte pedig az apámnak. - Miért nem tud barátkozni? Tudja egyébként sem minden a családalapításról szól, egyáltalán erre vágyik? - valahogy úgy érzem a szavaiból, hogy talán csak a kora, vagy a környezete miatt gondolkodik így, de nem az számít, hanem az, amit ő szeretne nem? Akar vajon egyáltalán családot és gyerekeket, vagy nem annyira életbevágóan fontos ez? - Azért biztosan vannak barátai, vagy családja. - teszem még hozzá, hiszen nehéz elképzelni róla, hogy tényleg nincs mellette senki. Talán csak most kicsit túlságosan negatívan gondolkodik mindenről azért, mert egyébként is kellően rossz a kedve és ilyenkor az ember hajlamos nem látni a fától az erdőt. Persze mondom ezt én, aki elég gyakran látom negatívan az életemet, a jövőt és úgy nagyjából mindent, de az én vagyok. - Nem igazán méltatok senkit sem ilyen szavakkal, de macskajajos hölgyeket láttam már és urakat is, bár hozzánk... inkább egyszerűbb emberek járnak, akiknek elég sok a gondjuk, érthető ha néha egy kicsit jó őket elfelejteni. - ezzel most nem azt mondom, hogy ő meg csak itt nyafog, remélhetőleg nem így értelmezi majd, de azért a többség nem azért szokott inni a kocsmában, mert túlságosan nehezen viselik, hogy épp születésnapjuk van. Sokuknak tényleg komoly gondjaik vannak, azt hiszem Jimmy is ezért nézi el az én ivászataimat és ezért van mellettem, talán nem csak az apám miatti tisztelet hajtja. - Hogy én? Jól van, ez még beleférhet. Akkor addig üljön le, hogyan szereti a kávét? - megoldható, és nem csak a mosoly, vagy a dekoltázs miatt. Szimplán csak tényleg látszik rajta, hogy mennyire ki van, ennyit pedig megtehetek. Aztán talán majd holnap már jobb napja lesz, kicsit kipiheni magát és kialussza ezt a rossz napot. Ha találunk padot, akkor tényleg segítek neki leülni, csak aztán indulok el, hogy a kért kávét kihozzam, útközben megiszogathatja, gondolom amúgy se lakik messze, ez a falu nem mondható azért olyan nagynak.
Most éppen nem vagyok olyan hangulatban, hogy bárkit is lenyügözzek, mégis a külsőm, a sminkem kifogástalan. Arra valahogy mindig adok. Csak az arckifejezésem, és a fintoraim ne lennének, mert azok egyértelműen árulkodnak róla, hogy nem vagyok éppen formában, de most olyan szerencsém van, hogy mindennek ellenére gáláns az új ismerős annyira, hogy legalább elkísérjen egy darabon. Amennyire nyitva tudom tartani a szememet, látom, hogy picit ő is megviselt, talán hosszú volt a vonatút? Elképzelhető, hogy jó messziről érkezett, ezért látszik ilyen fáradtnak. - Még jó, hogy én csak küldönc vagyok, ezért aztán mindegy, hogy ha pocsékul festek. – Kacagok fel fáradtan, mert egyrészt jól esik, hogy ilyen diplomatikus, másrészt azért mégiscsak illőn kiöltöztem, negyvenc percet töltöttem a fésülködőasztalkám előtt, hogy belőjjem a frizurámat, hogy feltegyem a sminket. Valahogy akaratlanul is minden férfinek tetszeni akarok, de most nincsen annyi lélekjelenlétem, hogy ezúttal felmérjem a sikerességet. Ha nagyon meg akarnám erőltetni, a szemem sarkából láthatnám, hogy mekkora szemeket mereszt, így csak a rutinra hagyatkozhatok, és mivel elég kedves, udvarias, talán célt értem. Vagy önmagától is ilyen lenne, ha példának okáért csúnya lennék? Ez talán már sosem derül ki. - Nem olyan vészes? Fiatal? Na akkor most melyik? A velem egykorúak azért lassacskán családalapításon gondolkoznak. Na nem azt mondom, hogy átmegyek férjvadászba, viszont néha rám tör, hogy legalább a születésnapjaimon lehetne körülöttem valaki. Még barátkozni sem igazán tudok.. – Ingatom a fejemet, a másnaposság úgy fest nálam komoly őszinteségi rohammal párosul. Holott ez butaság, akkor szoktam ilyen szókimondó lenni, amikor éppen spicces vagyok, nem amikor lábadozom belőle. Átragadt a reggeli állapotomra is. Vagy.. most túl depis lettem ettől az egésztől, és az ivászatból józanodás nem hozza meg a kívánt hatást, hogy visszatérjek a megszokott vidám önmagamhoz. - Oh, bocsánat, tudja annyira zúg a fejem, nem mindig tudom követni amiket mond. Kocsmája? Akkor bizonyára látott már hozzám hasonlóan macskajajos lotyókat. – Keserű félmosolyom közepette megpaskolom a karját, amibe kapaszkodom, és akaratlanul is nyelek egyet, ahogyan a dagadozó bicepszre fogok rá. Huh! Oldalra is pillantok egy pici időre, akaratlanul... Arról nem volt szó, hogy a ruha alatt ilyen férfias idomok vannak eltemetve. - Oh nem, megkérem, hogy Ön hozzon el nekem egyet. Kérem.. Kérem szépen.. – Bájos mosoly, legalább ennyire összeszedem magamat, hogy villantsak valamit a dekoltázson túl is. Bár nem tudom mit adhatnék cserébe, nem vagyok éppen jó társaság, és kétlem, hogy ha ennyire úriember, akkor el akarna kapni egy szerelmes fél órára. Ebben az állapotomban jó ha öt percet bírnék, de ha neki sincsen komolyabb igénye, ugorhatunk. Utána úgyis bealszom, nagy ívben tojva rá, hogy milyen véleménnyel lehet rólam.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Átkozott születésnap ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán nem vagyok tökéletes úriember, vagy olyan jól ápolt valaki, aki a legtöbb nő álma, de itt most nem is ez a lényeg. Egyszerűen csak segítek neki hazajutni, mert az látszik rajta, hogy nincs valami jó állapotban szegény. Igazából nem rám tartozik, hogy mi történt vele, mit csinált, amiért ilyen leharcolt lett mára, főleg hogy elhozta a dobozt sértetlenül és végül is számomra ez a lényeg. Megtehetném azt is, hogy megyek is vissza Londonba az első vonattal, de van bennem azért annyi rendesség még, hogy legalább hazamenni segítek neki, ennyi belefér. Én se vagyok a legjobban, eléggé leharcolt a külsőm, de ennyi azért még nem olyan vészes. Voltak már sokkal leterhelőbb időszakaim, amikor még érdemben dolgoztam aurorként. Ahhoz képest ez a mostani szinte semmiség. - Tény és való, hogy olyannak, akivel üzleti kapcsolatban áll az ember nem illik mutatni. - jegyzem meg egy félmosollyal, csak hogy érezze igazából engem nem zavar a dolog különösebben. Én is úgy jöttem ide, hogy nem vagyok a legjobb állapotban, úgyhogy igazából tőle se várom el, hogy tökéletesen legyen, mint ahogyan én is csapzott vagyok kissé, de tény és való, hogy nem olyan szinten, mint ahogyan ő néz ki szegény. Az ő állapota azért sokkal... sokkal rosszabb, és még csak nem is foghatja a vérfarkasságra, ahogyan én. Sőt számomra az alkohol nem is hat annyira rosszul pont az átok miatt. - Igen hölgyem már említette, de csak nem olyan vészes korba lépett, ami miatt így fel kell önteni a garatra. Fiatal még. - hozzám képes pedig főleg, hiszen én azért már elértem azt a harmadik x-et, amitől ő annyira tart, hogy közelebb került hozzá, pedig az se olyan rémesen halálos dolog, de tudom a nők általában jóval komolyabban veszik az öregedést. Jönnek a ráncok, meg minden, meg aztán ők nem vállalhatnak gyereket akármikor. Nekem mondjuk ezzel nincs gondom, eszem ágában sem lenne az átkomat tovább örökíteni a gyerekemnek, na nem mintha lenne kivel ilyesmiről gondolkodni. A kérdése azért eléggé meglep, főleg hogy nem is tudom, honnan jött ez neki igazából. Végül csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Ha nevetnék biztosan rosszul esne neki, nem akarom azért kinevetni sem. - Nem, félreérti, Max hozott nekem pár fontos kelléket, ami létszükséglet számomra, a miatt kellett a csomag. Én nem értek annyira a növényekhez, kocsmám van, ott nem effélét szolgálunk fel. - látom azért, hogy nagyon a kávézó felé fordul a tekintete, amikor elmegyünk mellette és még nagyon szaglászni is kezd a levegőben. Végül is érthető a dolog valahol, hiszen a kávé nem rossz az ilyen erős másnaposság ellen, bár mondjuk önmagában nem sokat ér. Egy kiadós alvás jobb lenne, azt viszont már a kávé nem engedné, úgyhogy ez patthelyzet. - Elhozna egyet? - esetleg azt megvárhatom, hogy mondjuk vesz egy kávét elvitelre, de nem hiszem, hogy lenne annyi időm, hogy még maradjak is vele. Esetleg, ha kimondottan megkér... akkor talán.
Figyeltem azért nagyon hogy a doboznak semmilyen kára ne essen, hiszen ki tudja, hogy az ügyfél milyen fontos Max-nek, nem akartam én lenni a hunyó abban ha esetleg megsérül. Szerencsére ez nem történt meg, és ez a drága ember most az én hogylétem felől érdeklődik, igazi gáláns lovag. Látszik, hogy mennyire rosszul vagyok, mert fel sem merül bennem, hogy netán a dekoltázsom miatt kapkodja a levegőt, máskor alaposan vigyorognék ezen, látván, hogy elértem a kívánt hatást. Az sem merül fel bennem, hogy valami sötét alak lenne, Max azért van annyira úriember, hogy olyanokat szolgál csak ki, akik láthatóan nem akarnak ártani másoknak. A kemény tekintetű férfi pillantása furcsa módon biztonságot nyújt, jó érzés azért, hogy figyel rá, hogy ne essek el a nagy szédelgésben. - Igaz, igaz, csak mások előtt ezt nem illik mutatni. Mintha elvárnánk tőlünk, hogy mindig tökéletesek legyünk. – Ingatom a fejemet, ami most nem túl jó ötlet, még a végén tényleg felfordul a gyomrom. Nem akarom terhelni a gondjaimmal, sietnem kéne már haza, de úgy tűnik, megteszi, hogy eljön velem, tehát óhatatlan, ha beszélgetésbe bonyolódunk. Ami azt jelenti, hogy rendeznem kéne a vonásaimat, valahogy hálásnak mutatkozni, amiért eljön velem. Most nem vagyok abban a hangulatomban, hogy bájologjak, vagy más módon köszönjem meg, hogy segédkezik, úgyhogy el kell fogadnia, hogy önzetlen. - Igazán diplomatikusan fogalmaz uram. Mintha tegnap este nem járt volna az agyam azon, hogy már megint öregebb lettem. Születésnapom volt, vagy mondtam már? – Kérdezek felnézve rá aggodalmaskodva, olyan másnapos vagyok, hogy talán még a memóriám sem úgy működik, ahogy kéne. Viszont ebből kiderülhet, hogy a születésnapom nem úgy sült el, ahogyan amúgy elvárható lett volna. Mindegy is. Elindulunk kifelé az állomásról, biztos pontnak azt érzem, ha a karjába kapaszkodom, és az eddigi rosszullét ellenére azért mégiscsak tudom érzékelni a kemény bicepszet, amire magamban hümmentek egyet. Ez igen! – Oh, nem az itallal volt a gond, hanem az okokkal, de azt hagyjuk is, ki akar ilyen hülyeséget hallani. És akkor Ön Max beszállítója lesz hosszútávon? Amolyan igazi ritkaságot felkutatója? – Lépdelünk el az egyik kávézó mellett, vágyakozva fordítom arrafelé a fejemet, az illat az orromig hatol, de ha csak a következő vonatot akarja megvárni, éppen annyi fér bele az idejébe, hogy hazakísérjen, nem foglalhatom be a napját azzal hogy beülünk valahova. Pedig egy jó erős kávé igazán jót tennem, talán még ezt az álomkórt is elfújná.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Átkozott születésnap ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szegény nő tényleg nagyon pocsékul fest, még az is csoda, hogy egyáltalán eddig eltalált és a doboz is sértetlenül megúszta. Az lesz a kellemetlen, főleg számomra, ha majd a kibontásnál derül ki, hogy esetleg valami még se bírta olyan zökkenőmentesen ezt a kis kalandot. Azért remélem, hogy minden rendben lesz, nem igazán lenne jó, ha újra kellene rendelnem, főleg mert nem nagyon szeretek utazgatni, az postát pedig végképp nem kedvelem különösebben, épp e miatt is nagyon próbálkoztam vele. Ahogyan mondani szokták: Ha azt akarod, hogy valami tényleg jól működjön, akkor intézd magad. Épp e miatt lepett meg, hogy nem a tulaj hozta a csomagot, de minden bizonnyal ő túlságosan elfoglalt. - Semmi gond, előfordul hölgyem. Az embernek vannak rosszabb napjai. - tényleg nem akarom, hogy még e miatt is aggódnia kelljen, hiszen épp elég pocsékul fest szegény már e nélkül is. Ha még azon is kattog, hogy mennyire sikerült elszúrnia esetlegesen a dolgokat... hát attól biztos, hogy nem lesz jobban, csak rosszabbul, ezt pedig nem szeretném. Miattam aztán ne legyen senkinek se rossz napja, vagy lelkiismeretfurdalása. Tudom, hogy milyen az, ha gondjaid vannak és azt is hogy milyen, ha a pohár fenekére nézel. Ebben én is kimondottan profi vagyok, maximum tudom, hogy mikor tehetem meg és mikor nem, legalábbis az esetek nagy részében. Az ő esetében viszont az időzítéssel van a legnagyobb gond. - Igazán? Látszik, hogy régen jártam Roxmortsban. Az én időmben még ritkábban jártak. - hiszen a legtöbben hoppanálnak, a vonatokat azért nem használják annyian. Főleg az iskola nyitásakor és a nyári záráskor jár, év közben azért jóval ritkábban, de ezek szerint már ez is megváltozott. Látszik, hogy nem valami sokat utazom. - Tudja az sem mindegy, hogy mikor iszik és... a kor növekedésével a tűrőképesség is csökken, lassabban regenerálódunk. - esetemben legalább annyi előnye van az "állapotomnak", hogy ez nem igaz. Vérfarkas vagyok, még mindig viszonylag gyorsan össze tudom kapni magamat, ha sokat sikerül inni, de azért nekem is vannak rosszabb napjaim, főleg telihold idején. Olyankor én is sokkal jobban kikészülök. A kérdésére azért meglepetten pillantok oldalra. Végül is várható volt a kérdés, az lep meg jobban, ha a főnöke nem mondta el neki, hogy mi van a dobozban, ha egyszer ő hozza. - Nem mondanám titoknak, hiszen a... főnöke is tudja. - azért a főnöke szócskánál talán egy cseppnyi kérdő él is a hangomba keveredik, hiszen nem vagyok száz százalékig biztos benne, lehet akár rokon is, vagy csak egy segítőkész ismerős, vagy... barátnő. - Farkasölő fű van benne nagyrészt, amit nehéz beszerezni és egy kevés menta, ami miatt pedig vigyázni kell rá az egy adag bájital a vendégeinknek. Lehet, hogy önnek is jól jött volna tegnap, józanító, de másnaposságra azt hiszem nem használ. - na igen vannak nálunk is olyanok, akik felöntenek a garatra, és aztán jön értük rokon, akárkik és gyorsan kellene magukhoz térni. Az ilyeneknek hasznos, ha valami valami, ami gyorsan segít, hogy összekapják magukat. Még az alkohol jellegzetes szagát is pillanatok alatt eltünteti.
A dobozra nagyon ügyelek, ha véletlenül elesnék, akkor sem hagynám, hogy magam alá temessem. Valahogy fontos nekem annyira Max ügyfélköre, hogy ne ártsak a jó hírnevének. Csak ez az ütemes kattogás, amit a vonat kiad, ez hat az elmémre úgy, mintha ezernyi vastűvel nyomkodnák a most egyébként is nagyon érzékeny dobhártyámat. A saját emelt hangszínem nem segít a dolgon, még az álkapcsom is teljesen belesajdul a kiabálásba. A kezébe nyomnám a „tortát”, és már szaladnék is vissza a vackomba, csak attól félek hogy útközben jön rám a rosszullét. Nem szoktam ennyit inni, de a magány most nagyon megtalált, lényegében fogalmam sincsen, hogy mennyit ihattam. Ehhez még hozzájön a rossz kedv, a bűntudat, hogy ennyire pusztítom magamat. Vénlány leszek, és csak magamnak köszönhetem. - Oh, hogyne. És elnézést a fogadtatás miatt. – Ezúttal én is udvarias próbálok lenni, és nyitvatartani a szememet, mert valami komoly álomkór jött rám. A külsőm ellenére fel sem merül, hogy kicsit is csábos legyek, lényegében rá sem nézek, pedig más esetben már az ajkamat nyalogatnám, csak éppen a hajammal játszadoznék, most ilyesmi fel sem merül. Mint kiderül, az ügyfelünk nem is marad sokáig, így nem kell rá időt szánnom. Csak össze kéne szednem magamat, hogy visszainduljak. Nem kell nekem semmi, csak egy kiadós alvás. A fejem viszont úgy hasogat, hogy nem is tudom, el tudok-e majd aludni. Lehet, hogy csak dobálom magamat, és bedobok hat kávét. - Elég gyakran járnak itt a vonatok, húsz perceként nagyjából, úgyohgy.. Valóban elkísérne? Micsoda lovag! Igazán kedves, köszönöm. Nem tudom, hogy mi van velem, ennél jobban bírom az italt. – Húzom el a számat, ám a fintor nem neki szól. Csak pocsék érzés, hogy egy pasi előtt így kell mutatkoznom. Tényleg az lesz a legjobb, ha kilépek Maxtől, és új életet kezdek valahol máshol. Világkörüli út. Na nem hajóval és repülővel, annyi megtakarított pénzem nincsen. Busszal, vonattal, stoppal, az fér bele az életvitelembe. Meg sem kérdezem, hogy bele karolhatok-e, ha felajánlotta a segítségét, akkor hátha ez magától értetődő. Hoppanálni nem akarok, ilyen kavargó gyomorral még elvéteném az irányt, inkább marad a séta, nem túl lassan, a nyári levegő talán kicsit helyreráz. Fel sem tűnik, hogy ha olykor megnéz magának, halványan azért mégis érzékelem, amikor megteszi, ekkor elmosolyodom, és a fejemet rázom, hogy nem baj. Végülis ez a cél, a legtöbb esetben. - Szabad tudni, hogy mi van a dobozban Leroy? Vagy hétpecsétes titok lenne? Ne kiváncsiskodjak? – Kérdezem bágyadtan, miközben lépdelünk a falu macskaköves, kanyargós utcáin.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Átkozott születésnap ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hát igen egyikünk se fest különösebben jól, viszont az is tény, hogy én nem szánt szándékkal csináltam ezt magammal, hanem mások tették ezt velem, azóta pedig a telihold kínoz. Persze nem az én dolgom, hogy beleszóljak mások életébe, ő tudja hogy mit csinál magával igazság szerint. Én maximum megpróbálhatok segíteni, ha nagyon szét van csúszva, főleg ha netán a dobozt is veszélyeztetné a rosszulléte. Ha minden igaz akad benne törékeny is, pár üvegcse, amiknek nem tenne jót, ha a földön végeznék, mert a tartalmuk is rendesen összekeveredne, szóval remélem, hogy végül csak nem kerül erre sor. - Semmi gond, csak figyeljünk, hogy a doboz bírja. Tudja... akadhat benne törékeny is. - nem akarok undok lenni vele, remélhetőleg nem is vagyok az, ezért igyekszem csak óvatosan közölni, amit akarok. A doboz azért fontos, de ha spontán ivászat volt, hát az volt, nincs közöm hozzá, hogy miért csinálta. Én amúgy is csak azért jöttem, hogy átvegyem a csomagot, aztán a következő vonattal megyek is vissza. Nem mintha fontos dolgaim lennének, hiszen a kocsma csak este nyit, addig pedig Jimmy úgyis tartja a frontot, amíg nem érkezem meg. Bár előfordul, hogy már késő délután is betoppannak vendégek, de olyankor még nincs érdemi forgalom, hogy ne tudná azt egyedül ellátni, úgyhogy nem rohanok sehová. Szegény nő viszont ilyen állapotban, talán haza se jutna. - Úgy terveztem, hogy megvárom itt kint, de vagy egy óra, vagy kettő mire indul a következő járat Londonba. Ha közel lakik esetleg elkísérhetem, nehogy az utcán legyen rosszul. - meg amúgy is úgy fest, hogy nem igazán akarja elengedni a karimat. Megtudom tartani, azzal nincs gond, auror voltam, a fizikai kondícióm tökéletes volt és még manapság is szoktam edzeni, már csak az energiák levezetése végett is, meg aztán a vérfarkas lét is ad egy plusz erőt, már amikor nem leszívja a telihold idején a bezártság, vagy épp a farkasölő főzetnek hála, bár ez utóbbit én viszonylag ritkán alkalmazom. Persze igyekszem azért közben is a tekintetére koncentrálni, mert szó se róla, szét van ugyan csúszva, de ezt leszámítva azért elég szépen kitette, amilyen van, mintha minimum randira készülne, ahol egyértelműen az a cél, hogy levegye a pasast a lábáról, bár könnyen lehet, hogy átlag hétköznapokon is ilyen lazán öltözködik.
Úgy tűnik, hogy legalább nem vagyok egyedül a rosszulléttel, de én vezetek. Ő csak simán fáradtnak, megviseltnek tűnik, míg én tökéletesen kifordulok magamból a hányinger, és a kínzó fejfájás miatt. Nekem mindez múló rosszullét, neki viszont nagyon el vannak mélyülve a ráncai. Ha tippelnem kéne, lehet, hogy csak harminc, de a jelenlegi állapota alapján akár harmincöt is lehetne. Na jó, én aztán nem mondhatok semmit, bőven mindkét végén égetem a gyertyát, de a legjobban mégis az bánt most, hogy hamarosan nekem is itt a harmadik x, és sehol nem tartok, nem tart az életem lényegében semilyen cél felé sem. Fel kéne adnom az itteni életemet, elutazni jó messzire, valami újba fogni. Előtte azonban jobb lenne, ha ki tudnám kúrálni magamat, nagyon nem jött jól ez a korai kelés, legszívesebben ennek a Leroynak a kezébe nyomnám a „tortát”, sarkonfordulnék, és miután otthon eldobtam a rókabőrt, befújnék vissza az ágyamba. Mégsem hagyhattam, hogy Max különleges ügyfele ne kapja meg amit akar, jó képet is illene hozzá vágnom, na az most mégsem megy, remélem, hogy nem ez alapján ítéli meg a boltunkat. - Biztosan Önnek, igen. És.. nem annyira. Bocsánat, nem terveztem be, spontán ivászat volt. – Vallom be színtelen hangon, a levegőt kapkodom, és reszketek mint a nyárfalevél, ha már volt másnapos, akkor tudja, hogy milyen érzés ez. Be kéne venni valami gyógyitalt, és nagy csuklások árán várni a hatást. Jobb híjján marad az alvás, mert nem vagyok egy kimondottan ügyes bájitalkeverő, most még energiám sem lenne rá. Kész csoda már az is, hogy erőn felül kicsíptam magamat, viszont most nem tudom bezsebelni az elismerő pillantásait, mert örülök, hogy ha kinyomok néhány választ, és már mennem is kéne, hogy ne az ölében legyek rosszul. Amikor megroggyan a térdem, két erős kart veszem észre, aki megtart, így nem billenek meg tovább. Háríthatnám, de nem vagyok hülye, jól jön a felajánlás. - Köszönöm. Túlzásba vittem a születésnapozást. Megvárja a következő vonatot, vagy marad? – Préselem ki az ajkaim között, magától értetődöen nem is tágítok a karjából, sőt, még rá is nehezedem a súlyommal ami nem túl sok, inkább a simulás a lényeg, amely most csábítás nélkül jól esik. Melltájékon jól vagyok elengedve, most ezt érzékelheti is.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Átkozott születésnap ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nyugodtan várakozom, amúgy se nagyon tehetek mást. Nem vagyok én se valami jó állapotban, de hamarosan meglátom a közeledő nőt és ő még rajtam is túl tesz, pedig nem hiszem, hogy vérfarkas lenne. Rám a telihold hat ilyen kellemetlen módon, de ő valahogy inkább másnaposnak hat. Nem arról van szó, hogy ne lenne dögös, igenis nagyon jól néz ki, toppon van, ami a rejtést illeti, de ettől még látszik a szemein és a nyúzottságán, hogy ez inkább csak álca, nem pedig tényleges kipihentségről van szó. Pocsékul fest na, ezt szerintem senki se vitatná különösebben. Ettől még persze felállok, amikor már elég közel ér, főleg hogy látom nála csomagot sejtem, hogy ő lehet a futár. És hogy miért nem mentem be a boltba? Pont a pocsék állapotom miatt és mivel Max tudtommal tart ott olyan dolgokat is, amik hatásosak vérfarkasok ellen és jelen állapotomban az ilyen szereknek még a közelébe se nagyon mennék szívesen. Elég gyenge vagyok ahhoz, hogy rosszabbul hassanak rám, mint más napokon, amikor nincs ilyen közel a holdtölte elmúlta. Erre még a következő szerelvény is befut. Biztosan a nyár miatt viszonylag nagy a forgalom, mert amúgy önmagában Roxmorts azért nem az a hely, ahol olyan sok vonat jár. Azért még sem Londonról van szó nem igaz? Mindenesetre, amikor a nő hozzám ér, én már állok és illendő módon fogadom őt. - Igen hölgyem, jó napot! Leroy Sanches vagyok és ezt valószínűleg nekem hozta, de... jól van? - elég pocsékul fest annyi szent és őszintén nem könnyű a szemébe nézni, mert amúgy is enyhén szólva is kihívó a dekoltázsa, de így hogy a mellkasa szüntelenül emelkedik... a férfi ember nagyon nehezen tartja a szemkontaktust. Sose értettem, hogy a nők miért vesznek fel ilyen ruhákat. Nem gondolnak bele, hogy mennyire megnehezítik a dolgunkat? Aztán persze vannak, akik nem viselik jól, ha nem a szemükbe néz az ember. Nem azt mondom, hogy nekem ilyen gondom gyakran van, inkább mások nevében beszélhetek csak. Persze ettől még, ha a nő itt akarna előttem elájulni mindenképpen alá nyúlok, hogy valami hűvösebb és kevésbé emberdús helyre vigyem, mert a végén még tényleg itt helyben összeesik nekem és akkor nem lesz elég elkapnom a dobozt, még sem hagyhatom, hogy ő viszont a földön végezze.
Alapesetben hétköznap vagyunk nyitva, de az ügyfél, akivel ma kell találkoznom, egyébként se a boltba jönne be. Nem is értem, hogy miért kerüli ennyire a falut, de nem érdekel. Már az első pillanatban tudom, hogy pocsék éjszakám volt. Eleve kamu születésnapi dátumot diktáltam be Maxnél az elején, nem szeretem felvállalni a koromat, kettőnél több vagyok, mint hogy a főnök tudja, és különben sem szeretem felhívni rá senki figyelmét, hogy ismét egy évvel öregebb lettem. Az ünneplés sem az én világom. De tegnap elérkezett az a bizonyos huszonhatos, úgy igazából, és most már menthetetlenül közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz. Ugyan még van pár jó évem, de már most látszanak a ráncaim, és ha nem vigyázok magamra, akkor a pasik is gyakrabban fordulnak meg a tinik után, mint utánam. A szárnyas vadkanba mentem, miután jól besütiztem, még vettem is magamnak egy aprócska, egyszemélyes tortát, amit elfogyasztottam, de igazán szánalmas élmény volt. A szüleim már nem élnek, Emma meg a saját útját járja, de miután sosem ünnepeljük a születésnapomat, fel sem merült, hogy máshogyan lenne. Az örökvidám Dana most valahogy úgy nekibúsult, hogy na. Hiába van ott Max, aki körbe akar rajongani, úgysem járna jól velem, úgyhogy hanyagolom is a témát. Majd kiábrándul belőlem. Tehát a sütizés után jött a Vadkan, az egyik italt követte a másik, kész csoda, hogy hazáig eljutottam, és ruhástól dőltem be az ágyba, egészen addig, míg a patrónusom nem ébresztett reggel, hogy dolgom van. A varázslattal megidézett sziámimacska hangosan nyávog, és a nevemen szólongat, hogy bizony itt az idő, fel kell kelni, és kivinni a pályaudvarra, amit az ügyfél rendelt. Villámgyorsan rendben rakom magamat, a kifogástalan smink, és a tökéletesen belőtt frizura azonban nem takarhatja el a macskajajos, ködfátyolos tekintetet, a csillogó szájfény mögött remegő ajkakat, amelyek egyértelműen arra mutatnak, hogy szétrobban a fejem, és fel van kavarodva a gyomrom. Mégis, van egy olyan érzésem, hogy mivel hétvége van, nem kell bemennem a boltba, amolyan kutyaharapást szőrivel elv alapon további ivászattal fogom megkoronázni, hogy beléptem a huszonhetedikbe. A vevőnek csak a nevét tudom, itt kell megvárnom a vasútállomásra, amire mázli, hogy kiértem, de ennyi erővel kiküldhettem volna a sziámit, hogy az ügyfél inkább a lakásomon keressen fel a csomagért, de nem akarom Maxet bajba keverni, mivel nem is tudom, hogy mi van a csomagban, ő állította össze. Csak arra kell figyelnem, hogy vigyázzak rá, ne törjem össze, és lehetőség szerint ne kérdezősködjek. Nem nehéz amúgy, olyan, mintha egy torta lenne így a doboz alakját nézve, de kétlem, hogy csak egy torta miatt kéne fontoskodni, főleg, hogy régiségekkel ritkaságokkal foglalkozunk. Vagy az elcseszett születésnap miatt mindig csak a tortára asszociálok? Elszalad mellettem egy suhanc, aki levágódott a vonatról, nagyon siet valahova. Magamhoz rántom a csomagot, hogy ne essen ki a kezemből, és a hátamat a falnak vetem, hogy kifújjam magamat, nem lettem felrúgva, és a csomag is rendben van. Rendkívül sok vonat járkál az állomáson, mire odaérek a vélt ügyfélhez, itt is a következő, szóval alaposan kiabálnom kell. - Maga.. Leroy?!! – Kérdezem emelt hangon, csinos dekoltázsom folyamatosan emelkedik a nyilvánvaló rosszulléttől, ami környékez, a fejem már majdnem felrobban a fejfájástól, a kattogó vonatzaj ezen nagyon nem segít.
♫ Running scared ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Átkozott születésnap ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rendkívül ritkán járok erre. Roxmortsra már szinte alig emlékszem. Még diák voltam, amikor én is gyakori vendég voltam a faluban, de az már régen volt, nagyon régen. Alig-alig emlékszem már azokra az időkre. Most mégis itt van dolgom, távol a jól meg szokott londoni nyüzsgéstől. Megszokott, de nem kedvelt, hiszen nem szeretem a tömeget. Túl sok a szag, az illat, túl sok az ember, a beszéd, amit mind szét kell választanod, kezelned és persze a kutató tekintetek... Nem vagyok oda érte, épp ezért jó, hogy az apám kocsmája is viszonylag nyugodt környéken van, ahol nem nagyon zavarhat meg senki sem. Abban is reménykedem, hogy miután közel a nyári szünet már diákok se lesznek túl nagy tömegével a faluban, hiszen az utolsó vizsgáikra készülnek, főleg mióta ez az új egyetemi rendszer be lett vezetve. Az én időmben még nem volt ilyesmi, bár talán nem lett volna rossz. Lehet, hogy jobban felkészített volna az igazi életre, de a jó ég tudja. Nem érdemes ezen gondolkodni. Ami megtörtént megtörtént és nem is fog változni. Egy csomag miatt jöttem ezúttal. Épp csak pár bagollyal leveleztem le egy nővel, hogy itt tudom majd átvenni. Készséges volt, nem kell elmennem a boltig, így aztán csak átveszem tőle, ő mehet a dolgára, én pedig a következő vonat indulása előtt még lehet hogy bedobok egy vajsört a Három seprűben, csak a nosztalgia kedvéért. Dana Callahan... nem tudom hogyan néz ki és azt sem, hogy kellett volna esetleg hoznom valamiféle táblát, amiről könnyebben megismer, de végül nem tettem meg. Minden bizonnyal, ha kiürül a vágány, akkor rá fog jönni, hogy én vagyok az, aki rá várok. Ritka eset, de pár perccel még korábban is érkezett a szerelvény, így aztán várnom kell, de talán nem sokat. - Nem köszönöm, tudom mikor megy a következő. - rázom le szépen a kalauzt. Talán attól tart, hogy valami tolvaj vagyok és azért várok itt, de nem tudtam róla, hogy ne lehetne várakozni a peronon akkor, ha a következő járat órák múlva indul csak. Nem fogom itt tölteni az éjszakát, ha ettől tartana. Persze tény és való nem vagyok az a típus, aki a legjobban fest első ránézésre. Kissé kopott a megjelenésem, az arcom is nyúzott. A valódi koromhoz hozzáadhatnék egy öt-tíz évet pluszban nyugodtan, de őszintén szólva nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam. Én megfelelek így saját magamnak és másoknak miért kéne? A kocsmába nem előkelő népek járnak, akik miatt ki kellene öltöznöm, ide pedig csak egy csomag miatt jöttem. Hoppanálhattam volna, de tegnap volt telihold, épp eléggé ki vagyok fáradva az éjszakai átváltozás és leláncolás következtében, hogy ne akarjak még varázsolni is. Így is szereztem pár sérülést a pincében, amiket reggel még indulás előtt Jonny ellátott. Rendben vagyok, már alig fáj, de az erőm nagyon távol áll a maximálistól. Kényelmesebb ilyenkor a vonat és sokkal pihentetőbb is.
Néha vannak megmagyarázhatatlan dolgok az életben, olyan, amit csak hagysz, hogy menjen, és megtörténjen, akaratodon kívül. Néha hallasz olyan dolgokat, amikre nem vársz, és nem akarsz egy mindenbe belekotnyeleskedő, hallgatózó alaknak tűnni. De megtörténik, és nem tudsz nem oda figyelni. És nem tudsz nem gondolni rá. Nemrég sikerült belefutnom egy ilyesmi történetbe, és, bár sosem volt gondom ilyesmivel, nem is erőltettem, de még gondolni sem gondoltam rá. Aztán mégis hatalmába kerített. Fél füllel sikerült hallanom a történetet, ami elsőre nem is nagyon érdekelt. Meghallottam – mintha a beszélgető felek direkt akarták azt, hogy hallja más is -, felfogtam, s mentem tovább a dolgomra. Mentem. Röpke idő múlva, ismét dologtalanul sétálgattam, amolyan pihenésképp, azt „ünnepelve”, hogy nem az iskola falai közt kell lennem, hanem kicsit odakint, más tájékon. Ilyenkor szoktak előtörni bennem azok a dolgok, amiket megszoktam vitatni saját magammal. Persze, csendben, gondolat útján, nem pedig hangosan motyogva, mint a kétes kinézetű emberek. Még juthatok oda, de addig van pár évem. Mindegy is. Szóval így rágódtam, egyik dolog jött a másik után, volt, ami fontos lett volna, volt, ami nem, de egyik pillanatban azon kaptam magam, hogy az a morzsa, az a hallott dolog kattog folyton a fejemben, amit sikerült elkapnom. Egy dátum, ez vonat, és megannyi kérdés. Értékes, hiszen ezt többször is kiemelték, de azt, hogy mi értékes, nem hallottam, vagy nem is említették. Csak eme három dolog, és a sok foszlány maradt meg bennem. Ekkor még elhessegettem a gondolatot, és nem is törődtem vele. Míg visszaértem az iskola falai közé, huszonhétszer jutott az eszembe.. És teltek a napok, órák, percek. Tanórák, könyvek, emberek. És újra meg újra eszembe jutott a dátum, és az a bizonyos, titokzatos vonat, azok a szavak. A könyvtárban, az ágyban éjjel, vagy akkor, amikor épp a reggelimen rágódtam. Egyszerre volt bosszantó, hogy miért kínoz. Mármint.. persze, én is tudok kíváncsi lenni. Pár éve, siheder koromban meg tudtam pukkadni, ha nem tudtam meg azt, amit akartam, vagy nem derítettem ki. Azóta lenyugodtam, történtek, és történnek dolgok velem, amely miatt nagyobb gondjaim akadnak, mint a kíváncsiság. És most rám tört ismét, elfelejtettem, ami miatt újnak tűnik minden, és kissé ijesztőnek. Saját magamnak vagyok fura, így nem is említem senkinek. Nem azért, mert irigylem tőlük a hírmorzsát, ami lehet, hogy kacsa. Nem. Miért is titkolózom? Ez nem én vagyok. Kalandor. Ez sem. Aki ismer, tudja, hogy ha valami szabályszegés akad, én messze vagyok, főként éjjel, mert olyankor alszom. Olyankor. Most pedig valami idegen járkál a bőrömben, használja a szemeimet, és a tudatomat. Hideg van. Egy fekete kabát ölel körbe, sötét hajtincseim szabadon lógnak, ölelik körbe arcomat. Bakancsom alatt egy-egy apró kavics zizzen, de igyekszem úgy lépni, mint egy macska. Tekintetem magam elé figyel, kezeim a zsebemben, jobb ujjaim között a pálca pihen. Biztos ami biztos alapon. Idegen vagyok saját magamnak is. Sosem csináltam ilyet, így az arcom már ég szinte attól a nyomástól, amit verdeső szívem produkál. Előbb fog elvinni az infarktus, mint a vonat. Az, az átkozott vonat. Mint valami piti bűnöző, úgy kerülöm a nyílt utat. Egy rejtett, kitaposott kis ösvényről közeledem az állomás felé. Leheletem apró felhőcskeként lebeg ajkaim előtt, sietek, de mégsem. Egyik felem visszarohanna, a másik pedig az állomásra. Már magam sem tudom mit akarok, de késő is ezen gondolkodni, hiszen ideértem. Nem lenne szerencsés egy kései lakóba belefutnom, hisz még visszatessékelne, vagy épp leleplezné, hogy valaha is, ilyen időben itt kolbászoltam. Márpedig a tervem az, hogy visszaérek, és úgy teszek, mintha ez meg sem történt volna. Ha sikerül, ha nem. A tervem. Kútba dőlt. Vagy füstbe ment. Kinek mi a kedves. De az én hangom majdhogynem a levegőbe. Olyannyira sikerül a rejtekemből előtörni, és a terepen észrevétlennek maradni, hogy a lábam valamibe ütközik. Remélem, hogy egy fa gyökere, vagy akármi más. De nem. Élő. Kiáltás helyett hatalmas szemeket meresztek a többi részére, és no lám, tényleg nem egy fa, hanem a tükörképem. Csak kicsit más bőrben. Sikeresen belefutottam valakibe. - Basszus.. – és csak ennyi. Több is jött volna, de inkább egy öleset lépek hátra. Most vagy randira vár, vagy.. vagy őt is elkapta a láz, ami engem. Melyikbe reménykedjek?
To; Alexander
Bocsi a késésért D: | 677 szó | [You must be registered and logged in to see this link.]
Roxmortsba kilógni már valami több zsiványságot kóstál, mintha csak járnánk-kelnénk a birtokon. De nem ez volt az első, így különösebb problémát nem okoz, de sokkal szemfülesebbnek kell lenni, mikor ilyen messzire merészkedik egy varázsló tanonc. Amúgy is gyakran járunk errefelé, megütötte a fülemet egy pletyka, vagy füles, nevezze bárki aminek akarja. A télnek ezen időszakában alig járnak erre vonatok, most még is érkezik valami... Valamilyen szállítmány, amiről csak innen vagy onnan való találgatásokból lehet következtetéseket levonni, de egyik sem volt elég egyértelmű. Mit csinál ilyenkor Sinclair? Kideríti magának, természetesen. Amúgy is van elég feszültség az új félév indultával bennem és a barátaimtól is kissé eltávolodtam, hogy ne ők igyák meg haragomnak levét, így jobb, ha az effajta őrültségekből kihagyom őket. Ugyan McGalagony szobájának oszlopos vendége vagyok, ha már olyasmire merészkedem, ami miatt ki is csaphatnak, jobb egyedül csinálni. Az adrenalin amúgy is világ életemben feltüzelt. Amíg arra koncentrálok, hogy jussak ki észrevétlenül és tudjam le minél gyorsabban a kutatást, addig sem jár egy bizonyos személyen az eszem. Már ha még maradt belőle valami. Az állomáshoz közelítve már jobban odafigyelek a mozdulataimra. Az éjszakában csak a utcai világítás ad egy kis támpontot. Úgy döntök, nem megyek egyenest az állomásra, így távolabbról, egy bokor mögött guggolva figyelem az eseményeket. Hamarabb is érkezem, mint a vonat ígérve lett és ugyan résen vagyok, mozgást nem nagyon észlelek az állomáson. Ez már csak azért is furcsa, mert ha várják ténylegesen a szállítmányt, valakinek ide kellene jönni átvenni. Bár ha jól számoltam, fél órás előnyt élvezek a vonattal szembe, így felbukkanhatnak bármelyik pillanatban, emiatt nem aggódom. Amekkora izgatottsággal tölt el a kaland íze, annyira feledkezem meg az engem körbevevő éjszaka csípős hidegéről. Az sem érdekelne, ha átfagynának a végtagjaim, tudnom kell, mit hoznak ma éjszaka. Miért érdekel ennyire? Mert nem egy helyen hallottam füleseket Roxmorts-ban. Azért is figyelek ennyire, mert nem kizárt, hogy mások figyelmét is felkeltette. Egy saját sárkánytojás, amit el tudnék rejteni az iskola alatt húzódó tágas katakombákban és csövekben... Egy saját titok lenne, amit még évekig őrizhetnék, mert tervezek az iskolában szakosodni és ezáltal maradni. Egy olyan titok, amit csak én őriznék, ahol nem kell másokra hagyatkoznom... Például a bátyámra. Ami nem egy halálos titok lenne, ami hogyha kiderül, az életembe kerülne. Megforgatom a bokor mögött guggolva a szememet, hisz nem kevés irónia volt ebben a gondolatban. Aztán még csodálkoznak az iskolában, hogy ilyen vagyok, amilyen. Ha kicsit jobban belelátnának, talán megértenék a miérteket velem kapcsolatban, de az talán az életükbe is kerülne. Így is közel járnak már Jason-hoz azok az ex-halálfalók, akik tudni akarják, mi történt pontosan, évekkel ezelőtt. Engem is megkörnyékeztek az iskolán kívül és a birtokon belül is. Talán ezért kellene teljesen magányos farkassá válnom, de a barátaim nélkül belebolondulnék ezekbe. Őket pedig megvédeném minden áron. Az idő telik, a vonat még sehol, rajtam pedig úrrá lesz a türelmetlenség. Forrófejű, nagyszájú, türelmetlen gyerek voltam világéletemben. Miért most lennék türelmes? Jobban feltüzel egy saját sárkány gondolata, mint azt hittem. Azzal próbálom elütni az időt, hogy neveket találok ki neki fejben és talán emiatt egy kicsit el is bambulok, de nem annyira, hogy ne vegyem észre, ha esetleg befut időközben a vonat.
♫ Hangulat zene ♫ • Öltözet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Most, hogy beérünk az iskolába, látok pár ismerős arcot, havert, sőt még Winter barátnői közül is egyet, többségükben nem értik, hogy miért vagyunk egymással ilyen távolságtartóak, és a lány miért hordja máshogyan a haját. Nos igen, Winter nem volt velük sem olyan jó fej, hogy megüzenje; többé nem jön vissza. Így mindenkinek az jön le, hogy visszatért, csak éppen senkinek nem köszön, mintha meg sem ismerné őket. Azt hiszem ez a jövő zenéje lesz, hogy Summer hogyan tud majd beilleszkedni, én szívesen segítek majd neki, bár még nekem is bőven emésztenem kell a történteket. Lehetünk jóban Winter ikertestvérével, hiszen ő nem tett ellenem semmit, így kár lenne őt büntetni. - Sikongatni tapsolni? Ezt nem is várom. Más a taps is bőven több, mint amit Winter valaha is... Jaj ne haragudj, akaratlanul is összehasonlítalak. Próbálok leszokni róla. – Nos igen, ex-kedvesem inkább a saját hasznát nézte, még velem is rendkívül hideg volt, és utólag úgy vélem, hogy nagyon manipulatív, a szeszélyeinek se szeri, se száma nem volt, én még évek alatt sem tanultam meg alkalmazkodni hozzá, nem csoda, hogy valamiért mindig leszúrt a lábamról. Nagyon jóleső érzés, hogy Summer ezt nem teszi, teljesen szokatlan, hogy valaki kiváncsi a véleményemre. Nem is tudom, hogy ennek fényében jó-e ha barátkozunk, hiszen nem akarom mindig éreztetni vele, hogy a nővére rútul bánt velem. - Tanulni lehet, az igaz, viszont úgy kifejezetten megváltozni nem. A jellem már nagyon korán kifejlődik. Lehet ránk hatással sok körülmény, példaképek, de a vérmérsékletünk aligha fog változni. Rosszul gondolom? – Kérdezek vissza, érdekes módon vele megvan az a bizonyos adok-kapok, ami nekem még nagyon furcsa jó értelemben, hiszen nem szokott részem lenni ilyen jellegű beszélgetésben. A haverjaimmal inkább sportolni, vagy bulizni járunk, nem a tanulásról beszélgetünk. - Engem is meglepett. És hidd el, nem maradtál le semmiről... – Nem teszem hozzá, hogy nagyon jól csókolt a tapasztalatlansága ellenére. Furcsa, hogy egy ilyen édes lány még nem volt senkivel, és hogy ennyire más, mint a nővére. De hát ennek már nincsen jelentősége, az rém furcsa lenne, ha mi ketten. Ha majd egyszer túlleszek Winteren, akkor keresnem kéne valaki mást, aki nagyon különbözik tőle, mert egyértelmű, hogy más típusú lányokkal kellene együtt lennem, hiszen a Winter féle csak bántani tud. Na talán majd egyszer. - Nem érzem azt, hogy dolgaid lennének. Nekem kész felüdülés vagy, ha lehet ilyet mondanom. – Merengek el, és gondolkozom el a múltamon, meg amikről most beszéltünk, és észre sem veszem, hogy a kezem önálló életre kel, talán teljesen megszokott módon. Amikor észreveszem, akkor a lazaságom odavész, nem is tudatosul, hogy vajon jó volt-e simogatni őt, nem is emlékszem belőle semmire. Láthatóan most ő kezeli jobban a helyzetet. - Igen, tényleg bocsánat. Nem akartalak... Vagyis... - Ez hülyeség, mert nem úgy kezelném, mintha bűn lenne hozzáérni mert leprás vagy ilyesmi. Szó sincsen róla, de szemétség lenne tőlem csak azért kihasználni a helyzetet csak mert így szoktam meg. Különben is, Winter sem engedte, hogy így tegyek, akkor most nem tudom mi ütött belém. Hevesen bólogatok, ez mára amúgy is sok volt. Elmegy a hangom, csak mutatom az utat, és amikor felérünk, akkor még mindig vérvörös fejjel csak intek, és elsietek, tiszta hülye vagyok! Nem elég, hogy kidobtak, még ostobán is viselkedek!
Oh én teljes mértékben megértem őt, ha valami nem sikerül neki és utána rosszul érzi magát, bár én nem állok a zuhany alá, de én is eléggé ki tudok akadni egy rosszul sikerült vizsga után teszem azt. Elég rossz dolog, ha az ember sokat tett valamiért, aztán még se jön össze neki, főleg ha nagyon akarta, hogy sikerüljön. Nem valami nagy élmény, de néha el kell fogadni a sikertelenségeket is... talán ezt is meg lehet tanulni valahogy idővel, hogy az ember könnyebben kezelje a kudarcokat. - De a tanárok nem tudhatnak mindent a diákokról személyesen... az nem valósítható meg igazából, szóval kellenek a vizsgák, hogy lássák tényleg tudod azt, amit tudnod kell. Azért ez sok szakmához elengedhetetlen. - persze valahol igaza van, de azért én mégis csak látom ennek értelmét. Mégis csak tanulásról van szó, amiben mindig is jeleskedtem, elég hülye dolog lenne, ha aztán meg azt mondanám, hogy minek. Én szeretek is tanulni, de azért pocsék érzés, ha tudom, csak elfelejtek lapozni. Szerencsére nem fordult elő sokszor, csak ez az eset volt, amikor a tanár megértő volt velem és kedves, de úgy vélem kellenek a vizsgák. Pl. ha valaki ereklyevadász, de nem ért bizonyos dolgokhoz eléggé... mert nem tanulta meg, de a tanár azt hitte igen... hát annak végzetes következményei lehetnek és ez biztos, hogy senkinek se lenne jó. - Azt nem ígérek, hogy sikongatva tapsolok, de biztosan ügyes leszek és tapsolni biztosan fogok lelkesen, nyugodtan villantgasd a mezszámodat, szerintem ez sem nagyzolás. - ha már azt mondta, hogy az enyém sem, akkor az övé sem, de a tanulásban tényleg szívesen segítek neki egyébként, hiszen miért ne? Én jó vagyok ebben, ő meg más dolgokban, de ha ebben segíthetek neki, hogy ő is jobbá váljon akkor miért ne tenném meg nem igaz? Főleg akkor, ha az előmeneteléhez szükség van rá és akkor lehet jó auror, ha foglalkozik ezzel és persze akkor lehet belőle jó kviddicsező, ha tudja a taktikát is. Ezt nem kerülheti ki, és biztosan találnánk olyan módszert, amivel neki is könnyebben mennek bele a fejébe a dolgok. - Butaság, ahhoz senki sem öreg. Bármikor lehet tanulni és fejlődni, biztosan még maga Dumbledore is tanul időnként új dolgokat, pedig ő már nagyon tapasztalt varázsló. - persze mondhattam volna akár francia példát is, de mi értelme lenne, ha egyszer most itt vagyunk? A lényeg, hogy én szívesen segítek neki és ezt láthatja a mosolyomból is, ami ezúttal bátorító és kedves. Ha tudok neki segíteni, akkor miért ne tenném meg? Az is lehet, hogy csak a szám nagy és igazából nem menne, de legalább megpróbáljuk hátha mégis. - Oh nem az a csók... nem esett rosszul, inkább meglepett azt hiszem, de nem baj ez... mármint a fiúk. én szeretek tanulni és így sok időt szánhattam erre tudod... amúgy se sok fiú jár a Bauxbatons-be. - esetlenül rántom meg a vállamat, ahogyan már megint próbálok vadul magyarázni, ami őszintén szólva nem megy valami könnyen még most sem. Nem megy nekem ez a pasi téma, vagy a nyíltság, meg a többi. Persze jó lenne, ha ügyesebb lennék benne, de sajnos nincs így. Majd talán egyszer, hiszen az ő csókja is jó volt és valamit... talán elindított bennem, de nem vele kell ezt, hiszen ő mégis csak a testvérem ex pasija, az... elég fura lenne nem? - Végül is igen, rólad már hallottam a nővéremtől és... te olyan laza vagy tudod, elviselsz a dolgaimmal. - legalábbis egyelőre úgy tűnik, hiába vagyok mellette folyton zavarban, de nem zavarja és nem teszi szóvá, sőt még csak baj sincs belőle. Jól esik a társasága, pedig lehetett volna morcos más az elején is, még sem volt az és ez jól esik. Már legalább egy valaki lesz ebben a kastélyban, aki nem utál engem, azt hiszem ez is nagy előrelépésnek számít, ha azt nézem, hogy milyen hírneve lehet a nővéremnek. Közben elérünk egy kis lugasig, ami szép és tényleg kellemes, én pedig csak kíváncsian pillantok körbe miután leültünk és ő megint beszélni kezd. Aztán... a keze a combomra kerül, én pedig azt sem tudom, hogy mit reagáljak, még csak nem is rezdülök és nem is szólok neki, talán megbántanám. Tudtam, hogy fura lesz ez az egész. Nem is tudok mit mondani arra, amit elkezdett. Aztán olyan hirtelen pattan fel, hogy azt se tudom mit kezdjek a hirtelen jött változással. Én is felállok lassan. - Semmi baj, majd... biztosan jobb lesz... idővel... talán. Lehet, hogy jobb lenne, ha... megmutatod hol van a Hollóhát torony? - talán jobb lenne most ezt berekeszteni és kész. Akkor nem lenne még pár ilyen zűrös félreértés és egyből mindenkinek könnyebb dolga lenne. Kéne aludnunk erre párat azt hiszem.
Ahogyan lépdelünk egymás mellett, máris úgy érzem, hogy teljesen más minőségű a kapcsolatunk Sumerrel, mint a testvérével valaha volt. Ezzel a lánnyal itt lehet beszélgetni, vannak érzelmei, amikre tudok reagálni. Az sem baj, ha olykor elszomorodik, vagy meglepődik, nagyon is emberi, nem úgy, mint annak idején Winter, aki mindent lepöckölt magáról mondvacsinált indokkal, hogy neki ehhez most nincsen kedve, vagy más dolga van, majd beszéljük meg máskor. Tulajdonképpen most, hogy átgondolom, amolyan látszatpár voltunk, hiszen csak arra voltam jó, hogy ne legyen egyedül, és ha magamba nézek, én csak akartam, hogy jó legyen ez, de egyre kevésbé hittem a dologban. - De megértő volt, hiszen tudta, hogy képes vagy rá. Azt hiszem a legtöbb esetben felesleges köröket futunk a vizsgákkal. Ha rólad tudják, hogy képes vagy valamire.. akkor már nem érdekes, hogy a vizsgán mit nyújtasz. Aligha hiszem, hogy a vizsga határozza meg az életedet. – Azért el tudom képzelni, hogy olyan kis édes-sírós fejet vág, amikor az utolsó pillanatban megfordítja a vizsgafeladat lapot, és akkor jön rá, hogy talán az egész élete tropára ment. Hát ezért szeretek én jobban sportolni. Ott sosem volt még lámpalázam, bár el tudom képzelni, hogy másoknak még abban is van. - Igaz-igaz, végülis nem a tanulás témája ami rosszul megy, csak nem tudom rávenni magamat, hogy a fejembe verjem a tételeket. Dehoooogy! Te aztán tuti nem vagy beképzelt! Majd én az leszek, ha a hatodik gólörömömet is úgy ünneplem, hogy magamutogatóan villantgatom varázslattal a mezszámomat amikor legyőzzük a mardekárt. Az király érzés lesz. – Kissé elnyújtom a válaszadást, bohóckodva artikulálok, mindenféle plusz felesleges gesztikációval kísérve a mondandómat, többek között hevesen rázom a fejemet, amikor felmerülne, hogy ő a belépzelt. A testvére... hát ő valóban az volt. Na de Summer? Még véletlenül sem. - Nagyon szeretném, viszont nem akarok rádakaszkodni ezzel. Csak ha nagyon ráérsz ezzel foglalkozni. Igazi nehéz eset vagyok, biztosan unnád, hogy velem kellene tanulnod. Öreg vagyok már ahhoz, hogy korrepetáljanak. – Meg hát nem akarom, hogy kényelmetlen legyen neki, hogy a történtek után többet legyünk együtt. Még csak most történt köztünk ez a csúf félreértés, amelyről végülis mégsem mi tehetünk, egyedül Winter. Attól még lehet bonyolult. Hiszen ha belegondolunk, hogy a külseje nagyon is az, amit imádnék, mellette pedig csak úgy megcsókoltam, mert tetszett az aranyos változás, akkor már most furcsán érezheti magát. - Bátortalanok? Oh, akkor biztosan rosszul esett neked az a csók. Vagyis... mert azt hitted, hogy nem neked szántam, hanem neki. Áh, ez olyan... hülye helyzet. Én sosem csókoltam csak meg úgy nyíltan. Nem szerette. De te azt hiszem ügyetlen fiúkkal találkoztál eddig, hogy még nem mentek hozzád oda csak úgy. Nem vagy a bátortalan. Egy férfi igenis legyen férfi. Nem kell magamutogatónak lenni. – Jegyzem meg most én is kissé elpirulva, amit amúgy valóban nem szoktam, most azért kimondtam, hogy nem vele volt a baj. Egy lány, ha szép és kedves, akkor már elég kell, hogy legyen, hogy felhívja magára a srácok figyelmét. És ha ennyi fatökű vette körbe, az valóban nagy szívás. - Igazad van. Nekem is hamarabb rá kellett volna jönnöm, hogy egyedül lenni nem biztos, hogy rossz dolog. Velem viszont... mégis beszélgetsz. Én már vagyok valaki? – Bököm játékosan oldalba, ahogyan beérünk az egyik lugasba az iskolában. Ez egy padokkal megsegített zöld kisudvar, ahol le lehet ülni, megvárom, míg ő megteszi, majd én is helyet foglalok, azért kényelmes távolságban, hiszen a csók, és a közös lovagolás után vélhetően kell már neki a tér. Azt hiszem az nekem sem árt. - Azért olyan sok időm nincsen. Nem találhatom ki abban a pillanatban, amikor már késő. Meg kell alapozni. Pont ez benne a nehéz... – Tűnödően simítok végig az államon, aztán a combjára teszem a kezemet. Merengve nézek előre a semmibe, aztán észreveszem, és visszakapom a kezemet. – Oh, bassszus-basszus-basszus! Bocsánat! Elfelejtettem! A megszokás! Sajnálom! – Pattanok fel szabadkozva, és így már nem is válaszolok az irodai munkát érintő válaszára, mert hirtelen azt sem tudom, hogy mi is van, még belegondolni sem merek, hogy milyen volt a combjának tapintása, mert az jár a fejemben, hogy biztosan utál. Valaha fog ez köztünk értelmesen működni? Vagy fog, csak még túl friss az élmény? Még jó, hogy nem hívtam véletlenül Winternek!
Oh, én sose lennék képes átverni másokat, valahogy a jellemem sem engedné, mert elég csúnya dolognak gondolom. Nem is értem Winter hogy lehetett erre képes. Igazából az egészről eleve nem is tudtam túl sokat, hiszen nekem nem mondott Haydenről valami sokat, alig-alig említette, ami már önmagában is elég sokat elmond a kapcsolatukról, legalábbis Winter szemszögéből. Ha innen nézem, akkor ugye rólam se mondott semmit sem itt az iskolában, jó eséllyel senki se tud róla, hogy van egy ikertestvére, hiszen Hayden sem tudott... nem is akarok belegondolni, hogy ez mit mond el a mi testvéri kapcsolatunkról. Én is tudom, hogy sose volt valami jó a kapcsolatunk, nem olyan, mint az egymáshoz közel álló testvéreknek, pedig ikrek vagyunk, de így csak még rosszabb érzés, hogy még ennyire bajba is kevert és fogalmam sincs, hogy ezek után mennyire lesz pocsék majd a következő évem. Attól félek, hogy nem kicsit. - Akkor tényleg nagyon komolyan veszed, de megértem. Én... egyszer egy órán keresztül sírtam, mert elfelejtettem megnézni a vizsgalap hátoldalát és ha a tanár nem megértő, akkor megbuktam volna. Olyan elkeserítő volt, pedig... tudtam mindent. - az volt a szerencsém, hogy a tanárom tényleg tudta, hogy én tényleg tudom az anyagot, csak figyelmetlen voltam, no meg a tanulás miatt elég keveset is sikerült előző éjszaka aludni. De ha tényleg megbuktam volna jó eséllyel többet is sírok miatta. Mondjuk ez más, mint a fiúknál, ők nem tudják a feszültséget sírással levezetni, gondom Hayden is majd valami más módon kezeli ezt az egész Winter ügye. Nem tudom... inni szoktam, meg hideg zuhanyt venni, ivás után verekedni, vagy ezzel csak általánosítok, ami nem szép tőlem? - De attól még segíthetek, az elmélet nekem könnyen megy, mindegy, hogy miről van szó. Na jó, ez... beképzelten hangzik igaz? - pedig tényleg megy, meg tudok tanulni bármit, meg sok időt szánok rá és vág az eszem. Az auror tantárgyak is mennének biztosan, csak időt kell szánnom rá és akkor tudok neki segíteni, bár persze érthető, ha inkább olyantól tanulna, aki jobban ért hozzá, mint én, nekem amúgy sincs gyakorlatom benne. - Van sokféle trükk, amivel megkönnyítheted a tanulást, majd utána nézek, ha szeretnéd. - igazából szívesen segítek neki és nem is csak azért, mert sajnálom, hanem mert kedves srác. Folyton kedves dolgokat mond, amiktől persze zavarban érzem magamat, de ettől még jól esnek, meg hát... valahol persze szeretnék segíteni is neki, hogy jobban érezze magát, mégis csak elég csúnyán átejtették, és ha másra koncentrál, akkor nem arra gondol, hogy mit csinált Winter. És persze az sem utolsó, hogy nekem is jó nem erre az egészre gondolni. - Igen, lehetséges, de én még nem sok olyan fiúval találkoztam és tudod ők... elég bátortalanok és olyanok, mint én, szóval... - esetlenül vonom meg a vállamat, hiszen lássuk be ez patthelyzet. Egy visszafogott és csendes lány és egy visszafogott csendes fiú nem sok mindent tud kezdeni egymással akkor sem, ha esetleg még tetszenek is egymásnak, mert úgy se lesz egyikben sem elég bátorság ahhoz, hogy megtegyék a kezdő lépést. Szóval ez elég esélytelen, nem csoda, hogy zavarba hoz a bókjaival, nem szoktam én ehhez hozzá. - Én nem vagyok olyan Hayden, én... én nem. Nekem jó így, tényleg és... Amúgy se tudok beszélgetni a fiúkkal... akárkivel. - jó ez most más helyzet, most muszáj volt, de én nem vagyok erre alkalmas. Nem tudom, hogyan kell ismerkedni és tuti, hogy állatira zavarban lennék, ha oda kellene mennem valakihez és... valahogy az ilyesmi nekem nem megy. Próbáltam már, komolyan, volt amikor akartam, aztán sose ment, maradt valami béna kérdés, hogy hány óra, aztán lekoptam gyorsan. Van amit nem kell erőltetni, ha az embernek nem megy. - Végül is van még időd kitalálni, hogy mit szeretnél nem? És amúgy sem tudod, hogy mi lesz akkor, amikor kiöregszel... nem biztos, hogy akkor is ugyanarra vágysz, a... vérszomj is csökkenhet. - most még fiatal gondolom és akkor az ember másképp áll a dolgokhoz, valahogy jobban meg van benne a pezsgés. A könyvek szerint legalábbis, mert én nem ismerem ezt. Van bennem versenyszellem, de tényleg csak nem olyan erőteljes, mint benne. Én azért nem nevezném vérszomjnak és persze egy tudósfélének ez ne is állna jól, ez inkább a sportolók sajátja. A boncasztal emlegetésére azért eléggé elkerekedik a szemem. Na az ilyesmi nem nekem való, ezt remélem, hogy ő se gondolta igazán komolyan... elég fura lenne. - Oh nem én... én nem mennék terepre, csak tudod egy iroda és ha valami van akkor a alapján... képek, ilyesmi, amit behoznak. Akár ahogy te mondod valaki, akinek én segítek, az végül is nem lenne rossz, olyan auror mint te, aki szereti a kalandot, én meg megvárnám, hogy behozod az irodába, aminek utána kell nézni. - ez így vajon bután hangzik és értelmetlen? Nem tudom... komolyan nem és igazából az sem biztos, hogy ő auror lesz, én meg még nem vagyok benne biztos, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Van még időm kitalálni végül is... azt hiszem igaz? Most kezdem az egyetemet, van még három évem, hogy kitaláljam mi felé akarok specializálódni.
Nem gondolom azt, hogy Summer hibája volt, ami történt. Csakis egy esetben haragudhatnék rá, ha évek óta együtt hülyítenének, és most az ő keze is benne lenne ebben az egész szakítósdiban. Ezt viszont elképzelni sem tudom, Winter testvére távolról sem tűnik olyan ridegnek, hiszen a barátnőm éveken át nagyon is távolságtartó volt, Summertől ez alatt az egy óra alatt is másféle figyelmet, gondoskodást kaptam, kétlem, hogy meg tudná játszani magát. Még a köszönését sem sorolnám ide, hiszen pár percig nem közölte, hogy kicsoda valójában, de talán meg volt illetődve, és nem akart egyből megbántani, a csók pedig sokkolta nagyon, így hamar fény derült rá, hogy nem is átverni akart, hanem megkímélni. Lehet, hogy nem pörög túl gyorsan az agyam, de ennyire naív nem vagyok, hogy ő átvághatna. Azt hiszem valahol jellemre hasonlóak lehetünk, csak a mentalitásunk más, nekem a tanulás nem megy, neki meg a gyakorlat. - Nem akarok felvágni, de a sportok nagyon mennek. Csak a kedvem tud elmenni, ha nem rajtam múlik valami, például hiába dobom a gólokat, de a másik fogó elkapja a cikeszt... Hát akkor órákra bezárkózom a fürdőbe, és engedem magamra a jeges zuhanyt, mielőtt még felrobbannék. – Ahogy nézem, a halvány mosolya kezd már kiszélesedni, ahogyan nem küldöm el a fenébe, de hát miért is tenném? Ha ezzel ráveszem, hogy kijőjjön egy griffendéles meccsre, nem hiszem, hogy nagy gond lenne, hiszen Luna még oroszlánfejet is húz magára olykor. A házkupa igazán jó móka, én is csak bizonyos szintig veszem komolyan, de más házakból is vannak barátaim, akikkel nemes versenynek fogjuk fel a dolgot. Ha éppen nem a jeges zuhany alatt fejelgetem le a csempéket. - És ha nekem nehezen meg, mit javasolnál? Azt nem kérhetem tőled, hogy akkor ülj le velem, és korrepetálj. Most kezded az egyetemet, és ha nem auror leszel, akkor teljesen más tantárgyaid lesznek. – Ismerem be kissé szomorúan, végigsimítva rövid hajamon, még a nyár végén vágattam le ilyen katonásra, hátha majd Winternek tetszik, hogy dög vagyok, de ez már soha nem fog kiderülni. Kellőképpen elpirulunk mindketten, amiért talán senki nem okolható, be kell vallanom, hogy Winter eredeti szép külseje most cuki, bájos adottságokkal van felruházva, és ahogy nézem, nem nagyon tudja kezelni, hogy ha mondjuk felmerül, hogy neki volt-e más valakije. A beakadáson igyekszem nem nevetni, vagy más módon zavarbahozni, már így is azt hiszem, hogy túllőttem a célon. Kár érte. Nem akarom elijeszteni, hiszen jó vele beszélgetni. - Nem, ez általánosítás. Biztosan vannak olyan fiúk, akik szeretnek könyvtárba járni. Látod nekem is többet kéne, akkor máris nem volnának ilyen gondjaim. – Ezzel nem mondom azt, hogy én meg csak azokat a lányokat kedvelem, akik kifejezetten buták, hiszen nincsen róla szó. Csak próbálom oldani a szorongását, miszerint lehet, hogy rossznak ítéljük meg, csak mert aligha volt még bárki is az életében. – Különben pedig miért is ne fordíthatnád mindezt a hasznodra? Azt már tudjuk, hogy szép vagy, és még művelődsz is, hát fogd meg azokat a fiúkat, akik erre vevők, nem? És látod, máris élére tudsz állni egy olyan mozgalomnak, amelyben mindenki téged imád. – Valahol vicceskedve mondom mindezt, valahol meg komolyan, azt nyilván nem kéne, hogy ő is olyan túl magabiztos legyen, mint Winter volt, de valamennyi önbizalmat igazán magára húzhatna. Az tényleg jól állna neki. Vagy így a cukibb? - Vagy edzősködés? Szeretek nyomozni, de ott is a gyorsaság érdekel, és a pezsgés, nem lenne túl jó érzés öreg rókaként lemaradni. Viszont ha edző lennék, akkor a pálya szélére ugyanúgy drukkolhatnék, megmaradna az a vérszomj, ami most is jellemez. Ne szó szerint értsd. De nem is tudom, köszi hogy itt ötletelsz velem. – Jegyzem meg elgondolkozva, Summert sem kényszeríti senki, hogy velem beszélgessen, holott már a jövőmet tervezzük. Vagy ha szimpatikusak vagyunk egymásnak, akkor ez mindegy is? Hiszen akkor lényegében komoly témák is felmerülnek? - Rejtvényfejtő? Olyan is van? Szerintem nekik is kell menni terepre, ha valami rejtélyes gyilkosság történik, akkor minimum a boncasztalig illik elmenni, vagy ha mondjuk különféle jeleket hagyott a gyilkos. Esetleg úgy érdemes az ilyen szakmát felvállalnod, ha valakinek a vérében van a kalandozás, és bele társulsz, mert akkor ha tudja, hogy rád van szükség, szól, egyébként meg ő van a terepen. – Befordulunk az udvar előtt, hiszen megbeszéltük, hogy most még nem megyünk fel az épületbe, hanem megmutatok neki pár dolgot, aztán ha már éhes lenne, vagy máshoz lenne kedve, akkor nem akaszkodom. A kviddicspálya felé igyekszünk, hiszen mintha felmerült volna, hogy az is látni akarja.
Tényleg nem kifejezetten számítottam rá, hogy még kedves is lesz velem. Leginkább úgy gondoltam, hogy egyszerűen csak ahogy megtudja, hogy ki vagyok és miért jöttem elveszi a gyűrűt, aztán elküld melegebb éghajlatra, rosszabb esetben még csak el sem hiszi nekem, hogy ki vagyok és azzal vádol meg, hogy Winter vagyok és át akarom ejteni. Persze ezt meg is tette és arról nem tudok, hogy azóta is többször megfordult a fejében, de azt hiszem lassan tényleg elhiszi, hogy én nem a testvérem vagyok és nem átverni jöttem, inkább segíteni neki, hogy ne érezze magát a kelleténél is rosszabbul. Persze teljesen érthető, ha pocsékul van, de úgy látom lassacskán kezd túl lenni rajta legalább részben, sőt ő egyértelműen sokkal jobban kezeli ezt az egészet, mint én, ami egyébként határozottan meglep. Kedves és még van amikor engem bátorít és támogat a helyett, hogy dühös lenne rám és utálna már csak azért, mert hasonlítok arra a lányra, aki ilyen csúnyán átejtette. - Oh persze! Biztosan nagyon ügyesen játszol. - sikerült legalább már azt elérni, hogy a mosolyom sem szűnik meg, hanem tényleg lelkes vagyok és ez nem is kérdés. Amúgy sem ismerem a háztársaimat, azt sem tudom, hogy milyenek lesznek, az sem kizárt, hogy akár eleve neki drukkoljak maximum titokban, hogy ne utáljanak ki e miatt, vagy ilyesmi, bár fogalmam sincs, hogy ki mennyire veszi komolyan az iskolában ezt a sportot, de gondolom maga a házverseny azért lényeges pont és abba úgy tudom, hogy ez is beleszámít. - Ez igaz, de... tényleg sokféle tanulási módszer van akkor is, ha valakinek...nehezebben megy. - fú remélem, hogy ez most nem hangzik annyira rosszul, mint amilyennek a fejemben tűnt, mert még véletlenül sem szánom ám ezt bántásnak felé, vagy ilyesmi, remélem nem veszi annak. Az újabb egyértelműen bóknak vett szavaira azért rendesen meglepődöm, hiszen... nem túl gyakori az ilyen, számomra legalábbis egyáltalán és nem is tudom, hogyan kezeljem le, főleg hogy még el is pirul, aminek hála nekem is megint sikerül. - Én... én... én... - beakad a lemez, lesütöm a szemeimet és próbálok magamra találni, ami nem megy valami könnyen jelenleg, ami azt hiszem érthető egyébként, de tényleg nem tudom, hogyan szedjem össze most a gondolataimat. - Szóval... én... nem szoktam tudod... ismerkedni és a fiúk nem igazán szeretik a könyvtárban ülő lányokat. - legalábbis így vettem észre, bár mondhattam volna azt is, hogy az okos lányokat, mert részben azért erről van szó. Nem mondom, hogy mindenki ilyen, de én eléggé csendes és magamnak való vagyok inkább, nem szoktam mások felé nyitni és zavarban vagyok, ha beszélgetnem kell, ahogyan azt amúgy bizonyára már most is észrevette. Nem vagyok én ebben valami profi. - Akkor gondolkozz valami olyasmin is, amit csinálhatsz akkor, ha már kiöregedtél. Bár én úgy tudom vannak idősebb aurorok is. - persze a kviddics más, az egy sport, abból tényleg ki lehet öregedni, de az aurorkodás... na az nem olyasmi, amiből igen. Persze csökkenhet a reakció idő, meg minden más, de ettől még úgy vélem, hogy sokáig csinálhatja az ember, főleg akkor, ha igazán szereti és nem akarja abbahagyni, vagy később taníthat és átadhatja a tapasztalatit a fiatalabbaknak és lehet mondjuk a mentoruk, ez is egy lehetőség és akkor még B verzió sem kell feltétlenül, amit majd az adminkodás után csinál. - Ez tényleg jó hír. - halványan mosolyodom csak el, de ez főleg az értetlenkedés miatt van. Nem értem még most sem, hogy miért ilyen kedves és hogyan tudja ezt az egészet ennyire könnyedén venni, hiszen én... nem is tudom, nem tettem azért semmit, hogy kedveljen, sőt még a testvéremre is emlékeztetem, ami biztosan nem sokat javít a megítélésemen a szemében. Bár a külsőm ellen aztán nem sok mindent tehetek. - Még nem tudom pontosan. Azt hiszem nekem valami olyasmi menne, aminél nem kell túl sokat terepre járni. Esetleg valami kutatómunka, levéltár, vagy rejtélyfejtő. A kalandozás nagyon távol áll tőlem. - bizonytalanul vonom meg a vállamat, hiszen így van, még pontosan nem tudom, hogy mit kezdek az életemmel, de biztosan valami nyugodt munkám lesz, valami olyan, ahol nem kell nagy izgalmakban részt venni, ami nyugodt és egyszerű, ahol sokat kell gondolkodni és írni, viszont lehetőleg keveset kimoccanni és veszélyes dolgoknak kitenni magamat.
Már ez a halvány mosoly is, amit megereszt, egyértelműsíti, hogy nem Winterrel állok szemben. Egykori barátnőm vagy harsányan nevetett, vagy kimért is cinikus volt, nem tudott csak úgy mosolyogni, elengedni magát, igazi mardekáros volt, aki a hangulatát mások viselkedése alapján alakította, nem tudta megélni csak úgy a pillantot. Talán ez is az oka, hogy annyira adott a véleményekre, hogy nem hagyta, hogy csak úgy megcsókoljam üdvözlésképpen mások előtt, de hát Summer esetében nem tudtam visszafogni magam, talán pont az újdonság varázsa miatt, tetszettek nagyon az apró gesztusok, amiket ugye Winternél nem láttam. De hát ez mit sem számít, hiszen köztünk nincs meg a kapcsolat, amit a nővérével kiépítettem, és jó eséllyel ennek annyi is, hiszen logikus, hogy nem ugrok rögtön a hugira, hiszen az rém felelőtlen lépés lenne, még ha még mindig itt ég az ajkamon a finom nyelvének utóíze. - Ha nem a Hollóháttal játszom, akkor kijössz drukkolni nekem? Ebben végülis nincsen semmi. – Javaslat, amolyan békejobb, és Winter dolgait ezzel lezárnánk. Nem mondom, hogy nem fog egyikünknek sem az eszébe jutni, de hát istenem, miért kéne miatta Sumerre haragudnom? Nagyon kedves lány, és ha neki nincsen ellenére, hogy megismerjük egymást, mint barátok, az igazán grankó lenne. – Felírnám? De... akkor is fejben kéne tartanom, hogy hova tettem a papírjaimat? Viszont kötni valamihez... ezt majd megkérdezem Harrytől, ez egészen jól hangzik. Ahogy tudom, ő se rajong a tanulásért, viszont a kviddics nagyon megy neki. - Az meg... hogy lehet? Mármint... nem akarok én itt faggatózni, de mindenkit lepattintasz? Pedig... – Rázom a fejemet kissé elpirulva, nem akarok megint bókolni, vagy zavarba hozni azzal hogy ismét felhozom, hogy mennyire édesen csókolt, vagy hogy mennyire magától értetődően jó csaj. Még az jut eszembe, hogy nagyon félénk, és Winter nagyon elnyomta őt, így a pasiknál totálisan passzív volt, kihátrált a kezdeményezések elől, így a srácok a rámenősebb lányokhoz táncoltak helyette. Hát valahol meg tudom érteni, hiszen nyilván jó, ha egy lány tudja, hogy mit akar, valahol meg pocsék érzés lehet, hiszen nem mindenki nagyszájú. A két nővér közül viszont Summer mégiscsak harmónikusabb, legalábbis sokadszorra kell győzködnöm magam, hogy túllendülhetnék azon, hogy bizonyos szempontból sokkal édesebb, mint Winter. A lovacskát végül elpaterolom, hogy ne zavarja be őt túlzottan, majd gyalogosan baktatunk tovább, hiszen nem kell cipelnünk a lány csomagjait. - Még nem döntöttem el. Van még egy-két évem. A bajom csak az, hogy mindkettőből ki lehet öregedni. – Vonom meg a vállamat, majd hirtelen jött ötletként vágok gyorsan a szavába. Van egy olyan érzésem, hogy ha nem folytatjuk gyorsan az ismerkedést, lehet, hogy legközelebb már nem akar velem beszélgetni, ha sokan sokan fújnak rá Winter miatt. Viszont ha már most velem mutatkozna, akkor egyértelműsíthetnénk, hogy ő a huga, és nem haragszom rá. – Persze, bár a klubhelységbe én nem tudok veled menni, viszont jó hír, hogy mind a kettő a toronyban van, közel lehetünk egymáshoz. – Na igen, Winter bezzeg lent volt az alagsorban. Csupa üdítő változatosság. Lassan meg is érkezünk az iskolai kapuhoz, amin átlépünk, és a parkba érkezünk. Nem biztos, hogy van értelme leülni, hiszen egy kis séta nem árhat meg, eddig a vonaton ült. Bár ha elfáradt... akkor majd szól. – Rólad viszont alig tudok valamit, csak azt, hogy itt mit fogsz tanulni. Én elmondtam a kviddicset, meg a nyomozós dolgot is, most te jössz. – Nem számonkérően kérdezem, jókedvű vagyok mellette, és téged is érdekel.
Nem egyszerű ez az egész, nagyon nem és egyelőre még nem tudom, hogy mennyire fogok tudni jól kijönni belőle. Hayden nagyon kedves, nem értem, hogy Winter miért és hogyan bánhatott el vele ennyire csúnyán, hiszen olyan figyelmes és rajongott a testvéremért és ahogyan csókol... na igen, erre nem nagyon szabad gondolnom, mert abból nem jöhetek ki jól. Azt sem értem, hogy miért nem utál engem, mert azt is megérteném, ha nem igazán akarna a közelemben lenni. Mégis csak Winterre emlékeztetem, aki elbánt vele csúnyán és akit szeretett, talán most is szeret. Jesszus, vagyon a testvérem kikkel bánt még el a suliban? Lehetséges, hogy rosszabb lesz a helyzet, mint amire eredetileg számítottam? Lehet, hogy mégis csak jobb lenne, ha hazamennék? Talán át kellene gondolnom ezt az egészet és sokkal jobban megrágni, hogy mit is tegyek. Nem tudom még, de egyelőre nem biztos, hogy teljesen be kellene rendezkednem. A szavaira csak egy halvány mosolyt tudok az arcomra varázsolni. Így sem érzem magamat sokkal jobban, hogy őszinte legyek, rémes lehet neki ez az egész, ő mégis engem pesztrál, pedig simán megérteném, ha inkább hagyott volna, hogy menjek vissza egyedül a suliba, mert innentől már nem az ő dolga ez az egész. Mégis helyette beszélget velem és még érdeklődő is, és úgy érzem próbál elvonatkoztatni a ténytől, hogy nem épp jó emlékeket idéz fel benne a külsőm, legalábbis a miatt nem, hogy a nővérem végül elhagyta csak úgy köszönés nélkül. - Én meg inkább csak értem és... nem igazán futok neki. - pedig tudom néha, hogy kéne, hogy lehetnék bátrabb, de én még arra is szereztem felmentést, hogy ne kelljen seprűn lovagolnom, nem is tudok. Félelmetes! Sok mindent tudok, de a kipróbálásukhoz nem igazán van bennem sem bátorság, sem pedig lelkesedés. Nem arról van szó, hogy nem érdekelnek, csak hát nem hiszem, hogy menne nekem. Az elmélet mindenből könnyebb. - Oh értem! De úgy nem tudtok taktikát alkalmazni a meccseken, hiszen nem tudna neked szólni, hogy mi a változás, ha nem ismered a dolgok neveit. És ha felírnád? Vagy kötnöd kellene őket valamihez. - nem vagyok ebben profi, de a tanulásra is vannak jó módszerek, amiket lehet alkalmazni. Van aki pl. énekelve jobban megjegyzi a dolgokat, meg olyan, aki jellegzetes szavakhoz társítja a dolgokat, és úgy megy neki. Biztosan lenne olyan technika, amivel Hayden is könnyebben megjegyezné ezeket a formulákat és akkor a meccseken is könnyebb dolga lenne. - Ehhez sajnos én nem értek, én még nem randiztam, de... nem hiszem hogy ne menne neked, csak vissza kell rázódnod és egyébként is nagyon helyes vagy, biztosan nem lesz nehéz dolgod, csak beszélgetni kell egy randin nem? - és most észre sem veszem, hogy a nagy beszédben újfent olyasmit mondtam ki, amitől normál esetben biztos, hogy elpirulnék, vagy ha tudnám, hogy mit is mondtam. Előfordul, az ember néha olyasmit is kiejt a száján, amit igazából nem is akart, nálam pedig ez kifejezetten gyakori tud lenni. Közben elérjük a célt, a megjelenő manó azért kap tőlem egy mosoly és majdnem még a ló fejét is megsimítom, de végül csak a késztetés marad ott beteljesületlenül, nem teszem meg. Nincs bennem most sem elég bátorság, hogy a cselekvést végre is hajtsam, ami a fejemben pedig ott van, hogy megakartam tenni. Furán vagyok bekötve tudom én - Az tényleg illik hozzád, bár akár kviddics játékosnak is elmehetnél, ha azt is szereted. - bólintok egy aprót, tekintetemet a kastély felé emelem. Már épp elköszönni készülnék, nyitom is szóra a számat, amikor megelőz. Meglepetten pislogok rá. - Öhm... végülis... korán jöttem és az évnyitóig még van... azt hiszem legalább másfél óra... - bizonytalanul habogok. Nem miatta és nem is akarom, hogy úgy gondolja nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán vele még beszélgetni, csak hát nagyon meglepett a dolog. -Ráérek és szívesen mennék, megmutathatnád az udvart és hogy merre van a klubhelyiség, ha tényleg ráérsz. - nem akarom, hogy szánalomból segítsen, szóval valahol azért még adok neki kiskaput, hogy ha arról van szó, akkor visszakozhasson is akár.
Nem tudom, hogy mennyi időnek kell eltelnie, hogy keserű szájíz nélkül tudjak Winterről beszélni bárkivel, példának okáért az ikertestvérével, jelenleg az lenne a legjobb megoldás, ha mostanság nem is feszegetjük a témát, talán majd egyszer. Mindent meg kell tennem, hogy el tudjak vonatkoztatni, Summer egy különálló ember, aki külsőleg nagyon hasonlít Winterre, belsőleg pedig úgy vélem kevésbé. Emiatt a külső különbözőségek is látványosan hat a gesztusaira, hiszen bájosabbak a gesztusai, a megnyilvánulásai, és minden, ahogyan a külvilágra reagál. Ha korábban találkozunk, nem lehet kétséges, hogy ő jobban tetszett volna, fordítva egyátalán nem biztos, hogy én is bejöttem volna neki, hiszen félénk, nem éppen egy pasizós alkatnak tűnik. Most utólag pedig szinte értelmetlen ezen agyalni, mert ha nagy szemeket is meresztek rá, biztos, hogy úgy véli, hogy Winter pótlékát látom benne. Ennyi idő után még ciki is lenne, ha gyorsan rámondanám, hogy vele akarok lenni. Nem érezné magát túl értékesnek. De mit csináljak, ha máris meg tudott fogni? Nem csak a vigasztalás miatt, sokkal többről van itt szó, amit most muszáj gyorsan elhesegetnem, és visszafognom azt, hogy rajta felejtem a tekintetemet, teljesen máshogyan kezelve őt, mint Wintert. Az összehasonlítgatásnak semmi értelme, hiszen akkor duplán fájna a szívem, hogy az egyiket nem tudtam megtartani, a másiknál esélyem sincsen, így marad a barátság, mert arra talán képes leszek, utálni semmiképpen nem fogom őt. - Kedves tőled, igazán figyelmes vagy. Majd túlleszek rajta. – Nem szólok rá, hogy ne sajnálkozzon, hiszen szegény olyan, mintha két tűz közé került volna. Ott van a nővére, akit alapból védeni szeretne, és itt egy idegen, akivel szemben mégis empátiát érez, mert tudja, hogy igaza van. Inkább megemelem a vállamat, hát így jártam, nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akivel ez megtörténik. Ha tudok, mielőbb továbblépek. Már abban az esetben, ha el tudom nyomni magamban a több évnyi kapcsolat összes berögződését. Egyszerű nem lesz. Abban kéne hinnem, hogy kutyaharapást szörivel? Nem is tudom, másnál vigasztalódni olyan olcsó megoldás lenne. - Akkor kiegészítjük egymást, mert én meg mindennek nekifutok, anélkül hogy a lényegét érteném, de nem zavar. A kviddicsnél viszont félreértesz, nem arról van szó, hogy nem értem, hanem a nevét nem tudom a figuráknak. Minek ezeket fejben tartani? Csinálni kell, aztán kész. – Vigyorgok rá, szereteka sportról beszélni, még ha Summer valóban kissé félősnek, riadnak tűnik, szerintem viszont kiváló szurkoló lenne belőle, leszámítva azt a csúnya tényt, hogy nem nekem, hanem a hollóhátasoknak drukkolna. Semleges meccseken talán nekem. - Lehet, igazad lehet. Csak... most itt fogok bénázni, mint akinek még nem volt senkije, mert úgy megszoktam, hogy... már nem tudok randizni, rém ciki lesz. – Fura, hogy éppen neki mondom ezeket, a külső nem minden, nem tudom majd eldönteni, hogy azért néz úgy rám valaki, mert tetszem neki, de csak abból, amit lát, vagy valóban kellenék neki. Lehet, hogy korai is ezeken agyalni, mi van, ha most kimarad egy év? Nem akarom, hogy ha mások is megtudják, akkor sajnáljanak, vagy szánakozzanak. Nem a menőségemet féltem, magyarázkodni nem akarok, főleg, ha Winter az itteni barátnőinek az ő szemszögéből megüzeni, hogy mi volt, akkor én leszek baleknek beállítani. Nyilván mert az vagyok. Lassacskán beérünk a Roxfort határába, nem akaródzik még elválni tőle, remélem ha nem említem meg, ő sem nagyon siet az iskolába. A manó nevét mondom ki, aki ott terem, átveszi a kantárszárat, és a lóval együtt el is hoppanál, immár csak ketten vagyunk a lánnyal. – Ahhoz tényleg kell ész, nekem ez nem menne. Auror leszek, szeretem a csihipuhit. – Nevetek fel lenyomva magam előtt pár boxütést, végül aztán mégis rákérdezek. – Nagyon sietsz? Elfáradtál? Nekem most nincsen dolgom, folytathatnánk...
Ezen én se nagyon gondolkodtam el, de alapjáraton is kedves vagyok másokkal, legalábbis igyekszem, ezzel sosem volt gond. Inkább zárkózott vagyok, de ha már kapcsolatba kerülök valakivel, akkor kedves vagyok vele, ez most is így van. Közben persze Haydent még sajnálom is, hiszen kedves és nem szabadott volna így járnia, nem szabadott volna, hogy Winter ezt művelje vele, ezért próbálok én kedves lenni vele és legalább valahogy segíteni, mert úgy érzem, hogy megérdemli, főképp, hogy nem undok velem, pedig megtehetné, hogy ezek után engem is elküld a sunyiba, mert nem mondtam meg neki az elején, hogy ki vagyok és hasonlítok arra, aki rendesen átejtette és megbántotta. Én nem is tudom, hogy hasonló helyzetben szívesen nézegetném-e azt, aki ilyen nagyon átvert. Lehet, hogy ő is csak nem akar megbántani, aztán a suliban majd kerülni fog, igazából azt is megérteném. - Sajnálom. - nem tudok erre mit mondani az az igazság. Én tényleg sajnálom ezt az egészet és Winter baromi rosszul kezelte és igen nem érzem úgy, hogy neki ez a kapcsolat sokat jelentett volna. Ha így lenne, akkor nem megy el csak úgy szó nélkül és nem küld engem maga helyett, hogy lekezeljem a helyzetet. Neki nem volt fontos ez az egész, ez sajnos tény, akármit teszünk tény marad, de az érthető, ha nem könnyű ezt most lekezelnie és főleg nem könnyű rendbe tennie magában a dolgokat. Azt hiszem az lett volna az igazi, ha már a pályaudvaron elköszönök tőle, szerintem csak még inkább felkavarom a lelki világát, amit főleg nem akarok. - Dehogy! Nincs semmi baj az agyaddal, csak lehet hogy te másképp látod a dolgokat. Ez nem rossz. A jó tanár türelmes és tud másképp is magyarázni. - csak lehetséges, hogy még Harry sem profi benne. Attól még nem buta valaki, hogy nem tudja, hogy a kviddicsben milyen trükkök vannak, legalábbis szabályaiban. Ő tudja, hogyan kell a dolgokat csinálni, csak lehetséges, hogy nehezebben érti meg az elméletét. - Tudod én... irigyellek. Én sok mindennek értem az elméletét. Tudom, hogyan kell lovagolni, sokat olvastam róla, de... látod mégis félek tőle és nem megy, amikor csinálni kell. - tétován vonom meg a vállamat. Tényleg irigylem őt, hogy sok mindent meg tud tenni, én pont az ellenkezője vagyok ennek. Tudnám jó eséllyel mit kell tenni a kviddicsben, mi a jó taktika, mi a jó formátum, de biztos, hogy nem tudnám végrehajtani és alkalmazni. - Biztos vagyok benne, hogy másoknak is tetszettél, csak Winter miatt... nem próbálkoztak, meg te sem. Ő nem... nem olyan nagy veszteség, csak légy körültekintőbb. - tudom megint az elméletét ismerem csak a dolognak, hiszen nem volt még kapcsolatom, de azért azt látni lehet, ha valakinek fontos vagy annyira, mint amennyire ő neked nem? Wintertől ezt nem láthatta, vagy van az a rózsaszín köd, ami miatt nem veszed észre, hogy a másik mit érez, mert azt látod, amit látni akar? Bonyolult ez az egész, de ha megpróbál nyitott szemmel járni, akkor talán észreveszi majd, hogy ki az, aki illik hozzá és ki az, aki nem, mert biztosan vannak még jó páran, akiket érdekel. Most kereshet olyat, aki méltó is rá. Azok után, hogy a lóról is levesz próbálom elterelni a gondolataimat, mert ez megint olyan helyzet, amikor túlságosan közel sikerül kerülnöm hozzá és ez szokatlan... és furcsa is egyben. Nem kéne így gondolnom rá, de csak az új és szokatlan helyzet miatt van. - Én szeretem a lovakat, de... inkább csak távolról. - megejtek egy elnézést kérő mosolyt, aztán sorolok be szépen mellé. Nem akarom ezzel megbántani, nincs gondom a lovakkal, csak hát... Az is lehet, hogy idővel megszeretném ezt az egészet, de most amúgy is nagyon stresszes a helyzet önmagában is, nehéz még arra is figyelni, hogy ne féljek a lóról. - Hollóhátas vagyok... leszek.. lettem és Szimbolizmust tanulok majd itt. Te amúgy milyen szakon vagy? - nem sok mindent tudok róla. Azt igen, hogy mi a háza, de Winter mint ahogyan már említettem sajnos nem sokat mesélt róla.
