2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ugyan, kérem, a Rémviadal Ketrecklub minden, csak nem egy tisztességes klubhelyiség. Annál inkább az egyik Zsebpiszokközi épület titkos sikátorból nyíló lejáratán elérhető sötét, bűzös, folyton tömött, éjszakai varázslény-viadalokat üzemeltető és fogadással foglalkozó alantas mocskos kocsma. Elképesztően nehéz a bejutás, hiszen alvilági fickók üzekednek illegális dolgokkal, mint például tiltott szeszek, drogok, bájitalok, de a fő attrakció mégis a hatalmas ketrec és a benne csatározó varázslények. Fiatalkorúakat élből visszafordítják, de még a húszas évei elején járó tejfelesszájúakat is gyakran kipenderítik, vagy csúnyán lehúzzák belépőt kérve. A meccsek vérre mennek, nem ritka az se, hogy életre-halálra, a bevadított állatoknak nincsen választásuk, mint küzdeni, különben a átkokkal kínozzák őket. A hely nem a tisztaságáról híres, nincsen benne semmi előkelő, még ha egyesek szeretik is játszani itt a következő sötétnagyúrt. Nem ritka, hogy a földön egyszerűen homokot szórnak a kifröccsenő testnedvekre és az egész este folyamán többé nem is törődnek vele, mindenki csak áttapos rajta, ahogy a kedve tartja. Hogy miért létezhet ez a hely, miért nem számolták fel az aurorok? Ez maga a rejtély, de ha be is záratják őket hébe-hóba, a klub újra és újra felüti a fejét, ha kell, néhány sarokkal odébb egy másik mágikusan kibővített pincében.
[You must be registered and logged in to see this image.]Inkább csak megforgatom a szememet a kijelentésére, nem érzem, hogy ennyire veszélyben lennék, de talán mégis kellene, hiszen valóban nem ismerem a vámpírok tulajdonságait, csak néhány apró részletet... ám most inkább elengedem ezt a témát, és örülök neki, hogy segít kijutni az útvesztőből, még ha nem is esik jól az egómnak, hogy segítségre kell szoruljak.... de ezt már késő jóvá tenni, rég elcsesztem, főként akkor, amikor a fiatalok után indultam nyomozni. Legközelebb hallgatnom kell a parancsnokra amikor azt mondja, hogy soha ne egyedül akciózzunk, majd magammal hozok valakit. Ahogy lassan haladunk kifelé, valamiért biztonságban érzem magam már, legalábbis jobban, mint amikor ott álltunk az a ketrecklub közelében. Egészen közel lépdelek Hiro mögött, nem akarok neki még egy kellemetlenséget okozni, inkább csak gyorsan érjünk ki, aztán pedig hagyom, hogy menjen a dolgára, mert hát már ígyis épp eléggé megcsorbítottam egy vacsorával... vagy ilyesmi. Ám nem tehetek róla, ahogy elhalad mellettünk egy sötét csuklyás alak, valahogy elkábulok. Nem is tudom miért teszem, de szinte a pillanat tört része alatt lassulok le és oly ismeretlen érzések keltenek magukba, oly bódító és mintha repülnék... észre sem veszem hogy az ismeretlen csuklyás után fordulok, épp lépnék előre, amikor hirtelen valaki megállít és én visszatérek a jelenbe, megrázom a fejemet, nem is értem mi történt... de ijedten hátrálok a nyálkás falig, amikor mindketten a közelembe érnek. Elég rosszul érint ez a dolog, úgy érzem, most már nagyon mennünk kellene, de próbálok nyugodtan viszonyulni, nehogy nagyobb bajt csináljak. Ahogy figyelem a kettejük beszélgetését, Hiro komor hangját, a másik hajbókolását, szinte elkerekednek a szemeim. Eszembe sem jut, hogy védjem magam a pálcámmal, valahogy akaratlanul is megbízom a fiúban, mégha meg is rémít ez az egész helyzet... de azért izgalmas is, meg kell mondanom, valami aprót legalább látok a vámpírok életéből, de persze nagyon remélem, hogy Hiro nem fog majd megkóstolni vagy nem hagyja, hogy megkóstoljanak. A gondolat megrémít kicsit, beleborzongok, mégis oly könnyedén figyelem őket, mert nem bírom ki, hogy ne tegyem... Nem tudom mit kellene most csinálnom vagy mondanom, de kíváncsi lennék rá, mi lehet abban a levélben, hogy vajon kicsoda Hiro, hogy így hajbókolnak neki és hát... még ezernyi kérdés felötlött most bennem... de amikor ismét a csuklyás irányába tekintek és már annak hűlt helye, tudom, hogy itt az ideje tovább menni, minél előbb ki szeretnék jutni ebből a rémségek cirkuszából. - Szóval izé... mi vagy te, valami főnök vagy nem tudom, hogy hívják, hogy így hajbókolgatnak ? - Óvatosan teszem fel a kérdést, miközben tovább indulok mellette. Kicsit úgy érzem magam mint egy kislány, aki oly tudatlan, és oly sok dologra szomjazik... de hát érdekel, mindig is kíváncsi voltam, most sem lesz ez másként... - Amúgy köszi, hogy nem hagytad, hogy... tudod. - Zavarodottságomban inkább csak a földet fixírozom útközben.
Amikor azt mondja, majd ő utána jár nem tudok nem hallatni egy elfojtott prüszkölésszerű nevetést. - Csak meg ne egyenek miközben utána jársz! - egy vérlényt megfigyelni mikor vadászatra indul... Nem feltétlen a legjobb Omen. Arra, hogy nem is vagyok olyan rossz arc csak vissza nézek rá, de nem kommentálom. Nem fogom itt hagyni. A végén rám verik, ha valami baja lenne. Elindulunk az egyik hosszabb sikátoron mikor is valaki elmegy mellettünk. Az egész alakból semmi nem látszik, mert be van bugyolálva a rongyaiba, még a csuklyáját is az arcába húzta. Ennek ellenére is tisztán érzékelem, hogy az ott bizony egy másik vámpír. Ginny is érzékelheti. Mégpedig amiatt, mert erőteljes késztetés uralkodhat el rajta, hogy tőlem lemaradjon és utána menjen annak a másiknak. Talán még elindulnia is sikerül felé, mikor határozottan megállítom a vállánál fogva és kérdés nélkül csettintek hármat az orra előtt. Hangmágia nélkül is meg tudnám törni egy egyszerű harapott takony báját, de így a biztos. Ginny már nem érzi azt a könnyed lebegős sugallatot, ami elindította a másik irányba. Ellenben kijózanodásakor lényegében két egymásnak feszülő vérlény auráján belülre kerülhet, ami nem túl kellemes élmény. - Ha még egyszer el akarsz csalni valakit, aki épp velem van... Valamidet eltöröm. - közlöm olyan hideg fenyegető nyugalommal, hogy nem lehet megkérdőjelezni, hogy nem tenném meg. Ekkor a rongyos felemeli a fejét és szembe néz velünk. Lám lám, felfeded az arcodat te sz... - Gin... - majd fogja magát és neki áll hajbókolni - Bocsáss meg, nem tudtam, hogy hozzád tartozik... Nos... erre azért kissé megnyúlik az arcom, és leginkább egy meglepett undor jelenik meg rajta. - Mit keresel itt?! - szegezem neki a kérdést, és kivételesen nem zavartatom magamat amiatt, hogy Ginny is szem és fültanúja mindennek. - ...Valójában pont téged.. Csak hát tudod hogy van ez.. Néha muszáj innom... - kezét tördelve magyarázkodni kezd, nem köpöm oda neki, hogy mégis melyik részét gondolja jó ötletnek, hogy éhesen másik vámpír "kajáját" próbálja meg elcsórni?! Kicsit sincs kamu szaga... De igazából le is szarom. A lényeged akarom hallani és az nem ez. Majd hozzá teszi, mintha bűn lenne, hogy nem ismert meg. - Sokat.. változtál. - Itt vagyok. Mit akarsz? - haladjunk már embeer! válasz helyett azonban csak elkezd matatni a rongyai között, feltehetőleg valami zsebet keres. Azért a kezem a pálcám közelébe pozicionálom, nincs kedvem nem kívánt meglepetésekhez. Azonban semmi mást nem szed elő, csak egy levelet, a címerünkkel lepecsételve. Átnyújtja, elveszem. Ginny szerintem egész ismertségünk alatt sosem láthatott ilyen fejet tőlem, tény nincs is sűrűn okom zavarodottsággal kevert meghatott arcot vágni. Nézem a levelet, az érintetlen pecséttel. Mire újra kérdeznék a fickótól már hűlt helye van mindenütt. Sóhajtok egy nagyot, rendezem a vonásaimat, elteszem a levelet. Nem fogom Ginny előtt elolvasni, holott izzik hogy tegyem meg! Vissza fordulok a lány felé kissé révetegen. - Na jó húzzunk végre el innen! - és újra elindulhatunk kifelé. Remélem más egyébbe nem botlunk! Bár amilyen szerencsém van... És tuti nem úszom meg kérdések nélkül a vöröskétől, hogy mégis mi a franc volt ez...?!
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-27, 09:10
Hiro && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Felvont szemöldökkel hallgatom a magyarázatát a Zsebpiszok közről. Kicsit megrémiszt ez a dolog, de nem mutatom ki, mert nem szeretném, ha gyengének gondolna vagy csak simán bénának - mondjuk szerintem ezt már gondolhatja, ugyanis menekülésem útján találkoztunk - viszont nagyon remélem, hogy sikerül majd könnyedén kijutnom ebből az útvesztőből. Ennyire mélyen még soha nem jöttem be... lehet, hogy morzsákat kellett volna elszórnom, mint abban a mugli mesében. Persze sokkalta jobban érdekelnek a vámpír dolgok miután úgymond elkezd piszkálódni, hogy a vér amit szerzett kifolyt és utánpótlásra lenne szüksége. - Jó, nem vagyok hülye, tudom mi lesz azzal aki ilyet csinál, de te meg nyilván nem érted az ironiát. - Ennyire azért még képben vagyok a törvényekkel és a feltételekkel. Persze mindent is megtanítanak az auror szakon, az már más kérdés, hogy mi maradt meg, hiszen az elmúlt másfél évemben végig a kviddics volt központban nálam és nem a szakom legapróbb részletei. Persze erről nem kell neki tudnia, nem vagyunk barátok, sőt igazából jó ismerősök sem... évek óta nem beszéltünk. Tekintetemmel követem, a körözési plakáton pedig megpihentetem a szemem. Elgondolkodom, vajon mit tehetett az illető, hogy ilyen magas vérdíjat tűztek a fejére, lenne néhány elképzelésem, de inkább visszafordulok Hiro felé. Nem bízom benne, még a végén letámad vagy valami. Ki tudja, egy vámpírt sem ismerek! Nem tudom igazából mit mondhatnék, mit ajánlhatnék fel kárpótlásként. Nem úgy tűnik, mintha bármi más jó lenne neki, csak a vér. Így inkább csendben maradok és hagyom, hogy ő döntse el, akar e valamit konkrétan kérni vagy csak elengedjük a beszélgetésünknek ezen részét. De nem kér semmi mást, én pedig kicsit felsóhajtok, kicsit megkönnyebbülök. Persze a kíváncsiságomra tett válasza nem lep meg túlzottan. - Hát jól van, akkor majd utánajárok magam. - Vonok vállat egy apró félmosollyal az arcomon, és egészen addig nem indulok el utána ameddig nem szól, hogy segít kijutni innen. Akkor kérdés nélkül megyek vele. Jobban érzem magam egy vámpír mellett, mint hogy egyedül kelljen itt csatangolnom a furcsa emberilények között. - Köszi. Nem is vagy te annyira rémes, mint amennyire mutatod magad. - Dünnyögöm a végét inkább csak az orrom alá, de tudom, hogy meghallja. Persze nem különösebben érdekel, hogy mit fog mondani, hiszen amúgy is komondom általában amit gondolok. Most pedig ezt. Ha nem tetszik neki, hát akkor hagyjon itt.
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-26, 13:53
Hallgatom egyfajta flegma unalommal. Egyfelől ilyen vagyok, másfelől van akit ezzel lehet provokálni és valamiért belém ivódott ez a stílus. Szinte ösztönösen jön hogy cukkoljam azt akit épp kinéztem, de erről én is tudom, hogy le kéne állítani magamat. - Tudod ez a hely sokszor olyan mint egy kosárcsapda. Befelé könnyű az út. Kifelé meg lehet elvesztesz pár dolgot... Már ha kijutsz. Az illetéktelen elől egy ilyen részét a Zsebkosz-köznek védi pár bűbáj. - mintegy mellékesen osztom meg vele az infót, de nem igazán úgy tűnök mint aki kislányok riogatása végett mondaná amit. Az a két fiatal kis suttyó is el fog tévedni. Erről a hely maga gondoskodik. Majd kérhetnek útba igazítást akitől akarnak, jó pénzért.. vagy ki tudja miért. De ez már nem az én bajom! Valóban nem támadok le minden jöttmentet, jó eséllyel akkor már én sem élnék. Könnyű vadászok figyelmét magára vonnia egy vámpírnak. - Ó erről még nem tanultatok a híres-neves auror szakon? Hogy mi történik azzal a vérlénnyel, aki csak úgy megtámad bárkit? - kérdem szinte szórakozottan majd fejemet a falon díszelgő körözési plakát felé billentem és hüvelykujjammal is rá bökök. - Segítek; minimum ez lesz az illetővel. - ez egyfelől még akár biztosíték is lehetne Ginny számára, meg mondjuk az a tény, hogy egyáltalán az iskolában tartózkodhatok sem utolsó pont. Más kárpótlást... Hát persze. Sóhajtok is egyet. - Köszi. Ezt az ajánlatot aztán szopogathatom! - megcsóválom a fejemet aztán végül is elengedem a dolgot. Az utolsó kérdésre azonban meglepetten felröhögök. - Pont egy aurortanonccal akarom megbeszélni a táplálkozási szokásaimat! - és ezzel el is indulok valamerre. - Na gyere, inkább megmutatom egy darabon a kiutat!
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-23, 17:24
Hiro && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Kissé zabos tekintettel lesek Hiro felé miközben jóformán kigúnyol a válaszom miatt. Nem hibáztatom érte őt egyébként, hiszen mondhatjuk, valóban nem voltam valami meggyőző ezzel a mondattal és kifejezetten gyanús, hogy itt lát. Senki nem hinné el, ha akár azt mondanám, megváltoztam és már viadalokra járok én is vagy valami hasonló, hisz mindenki tudja, milyen warrior princess vagyok, soha nem állnék ki egy ilyen barbárság mellett. - FIgyelj, ha eddig eljutottam, valahogy csak ki is jutnék. Nem vagyok kislány már. - Jelzem finoman kissé fintorogva, és ezt komolyan így gondolom, de végülis ahogy megfutamodtam azok a fiatalabb úgymond gyerekek elől... akkor lehet, hogy valami rosszabbal is összetalálkoznék idekint, nem biztos, hogy olyan könnyű lenne kifelé mint befelé. Határozottan nem gondoltam ebbe bele. A sikátor sötét része felé lesek, és hirtelen csúszik ki a számon a kérdés visszafelé, persze nem látom az ő arcát amivel válaszol nekem, de ekkor jut eszembe hogy mi is ő valójában. Vagyis nem mondhatnám, hogy konkrétan volt dolgom már vámpírral vagy ilyesmi, csak pletykákat hallottam, de lényeg ami lényeg, biztosan nem véletlenül jöhetnek az iskolába, én pedig teljesen elfogadom ezt az egész dolgot, ameddig nem engem esznek meg. Hátrahúzom a nyakam, amikor közelebb hajol. - Sajnálom, nem ez volt a szándékom. Viszont nyilván, megvannak a forrásaid és nem támadsz le minden jött-mentet. - Jelzem finoman, hogy nem lennék jó választás, mondjuk ha akarja, úgysem én dönteném el azt hiszem. Megpróbálok úgy állni végig, hogy sikerüljön menekülő utat találnom, ha szükséges lenne, egyáltalán nem bízom meg benne. Sosem bíztam. Jó érzés, amikor kicsit hátrál, valahogy úgy érzem, ismét kapok levegőt, de ettől még nem lesz kedvesebb velem, pontosan ugyan úgy célozgat arra, hogy a kajáját sikerült jól elbaltáznom. Kicsit lesütöm a szemem, nem tudom, mennyi esélyem lenne amúgy, ha most elkezdené használni vámpírképességét - vagy minek nevezik ezt -. - Nem kapsz a véremből, az tuti. Más kárpótlást találj ki! - Megmondom őszintén, nem tudom most, mi más nyújtana számára vigaszt. Kicsit parázok ettől az egész szitutól, a karom is libabőrös lesz a talár alatt. - Hogyan... szerzel magadnak vért itt? Veszel vagy mi? - Érdeklődőm. Fogalmam sincs, egyáltalán ez legális-e vagy hogyan működnek a dolgok, de persze ugyan ki mer bárkit is felelősségre vonni itt, a Zsebpiszok közben? Szerintem senki, maximum a terror-elhárítási központ jön ide ki, mármint a vészesebb részekre, ha kihívják őket vagy ha nagy gáz van. Sokat kell még tanulnom, most úgy érzem.
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-22, 04:11
Füttyentek egyet - Hová tart a világ, ha már egy Weasleynek is itt akad dolga! - megcsóválom a fejemet egyértelműen jelét adva, hogy legközelebb valami meggyőzőbbel álljon elő. - Ez a rosszabb része ennek a sikátornak. Tényleg elég rossz helyre keveredtél. Vajon menne egyedül a kikeveredés? - tűnődöm el kicsit sem azt fontolgatva, hogy itt hagyjam a patkányoknak! Aztán persze jön a vissza kérdezés, nekem pedig elkerekednek a szemeim, már ha ez lehetséges egyáltalán a vágott szemeimmel, mindenesetre elég eszelős mimikát kölcsönözhet a kifejezés a pofámnak. - Hogy én? Kajának valót mi mást?! - közlöm teljesen természetesen. A minisztériumba is be vagyok jegyezve lévén, született vámpír vagyok. Az arcába hajolok, ha már ilyen jól feltápászkodott. - De hála neked a heti adagomat valahol újra kell csapolnom. - és persze kicsit sem úgy villannak meg a szemeim mintha épp őt méregetném, vajon eléggé fogamra való-e? A köszönetére csak elhúzom a számat és nyögve egyet elhajolok inkább a közeléből. - Kímélj meg a formaságoktól! Vagy ha mindenképpen köszönetet akarsz nyilvánítani... lenne pár ötletem. - nekem jelenleg minden a kaja körül forog. Ha egy ilyen incidens miatt maradok egy hétre éhen, azt igazán utálnám! Gyűlölök szomjas lenni. Ez viszont nem olcsó játék. Persze csinálhatom ingyen, de ameddig peregnek az érmék, legalább mindenki csendben van és közös a megállapodás. Néha úgy érzem magamat mint egy drogfüggő... Minden ellenére az azonban feltűnhet, hogy nem használok rajta semmi vámpírtrükköt, amivel voltaképp egy bólogatókutyát csinálhatnék belőle. Lám lám Hiro! Mi van veled? Szabad akaratot hagysz a kis Galambvérnek? Hát persze, így sokkal izgalmasabb.
A hozzászólást Hiro Nagiwara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2019-04-26, 13:28-kor.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-21, 20:59
Hiro && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Az egóm a legtöbb esetben azt sugallja számomra, hogy igen, gyerünk, támadd meg őket, ne habozz sokáig! Most is valami ehhez hasonló történt, ámbár mégis sikerült megfutamodnom inkább a túlerő végett. A probléma nem az volt, hogy nem bízom magamban annyira, hogy ne tudnék legyőzni néhány tőlem fiatalabb diákot, hanem ki tudja, kibe - mibe fut itt bele az ember, nem szeretném az életemet a Zsebpiszok közben elveszíteni. Egyelőre jobb így, és be kell vallanom, nagyon nehéz is volt hátatfordítanom. A lehető legfigyelmetlenebb aurortanonc címet is megszerezhetem ma magamnak vagy épp valami poénosabb verzióját ha úgy tetszik, de úgy ütköztem bele ebbe a srácba, mint valami kőfalba. A mellkasáról visszapattantam, a földre kerültem és miközben az adrenalin hatása kezdett elmúlni, egyre inkább éreztem a sajogást a fejemen valamint a bal karomon - amit valószínűleg az esés okozott, amikoris ránehezkedtem. Valószínűleg csak meghúztam, mert mozgatni tudom, szóval nagyobb baja nincs. Szerencsétlenül és lassan tápászkodom fel a földről, nem is érdekel, hogy a srác segít e vagy sem, ez azt hiszem mellékes, úgyis én voltam a ludas, totál megérteném, ha jól lehurrogna, ennek ellenére elűzi a fiúkat akik elől menekültem. Amúgy nem hinném, hogy békés csevegésbe kezdtek volna velem ha elkapnak, nem úgy néztek ki, mint akik puhakézzel bánnának az emberrel egy ilyen helyen, ahol kiadhatják -valószínűsítem- minden dühüket és vágyukat. Ebbe belegondolni sem szeretnék, inkább megrázom a fejem és elhessegetem a gondolatokat. Ugyan sikerül konstatálnom, hogy kibe botlottam, mégis csak kis habozás után mondanék valamit, de ő megelőz engem a kérdésével, vagy inkább mondanám felszólításnak. Fel is vonom rajta a szemöldökömet. - Dolgom volt itt és rossz helyre keveredtem. - Magyarázom kicsit zavartan, miközben lesöpröm magamról a koszt. Nem érzem úgy, hogy magyarázattal tartoznék neki. - És te mit keresel itt? - Ha már ő is, én is, egyébként pedig felsóhajtok - au, ez is fáj kicsit - és egyelőre visszateszem a pálcámat a taláromba. - Kösz, hogy elzavartad őket... - Ugyan nem kedvelem Hirot, attól még illedelmes fiatal hölgy vagyok, aki úgy gondolja, legalább ennyit megér a becsülete, hogy megmentették a seggét.
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-20, 21:07
Állok az út közepén és nézem azt a plakátot, azon elmélkedem mennyire jönne jól az az összeg vagy sem? Végül arra jutok eléggé. Tehát az ügy adott. Azért amikor a Zsebkoszközben raknak ki rólad körözési plakátot, lehet nem árt elgondolkoznod az életeden. Vámpír aki másik vámpírra vadászik... Elég pénzért még ezt is. Hümmenve fordulnék és állnék tovább átgondolva a nem létező részleteket, mikor is felkenődik rám valaki szemből. Csak egy vörös hajzuhatagot láttam az egészből, mintha valami eltört volna, de biztosan nem én, mert két lábbal állok ugyanott. Ő viszont elesik így pillanatra elgondolkozom, hogy eltörtem volna az orrát? Ezt a gondolatot az követi, hogy ha lenne tükör a közelemben feszítenék egyet, csak hogy biztosra menjek benne, olyan kemények az izmaim, hogy simán eltöröm vele bárki orrát, ha az nekem csattan. De persze nincs tükör a közelben, se ablak, és tisztában vagyok vele, hogy egy ázsiai ha akar se fog olyan kötegeket építeni, hogy az bárki orrát betörje. Továbbá a pihentagyú békés elméletből az ábrándít ki, hogy a kelyhem vérének a szaga csapja meg az orromat. És ekkor valami kattan bennem. Érzem ahogyan terjed szét a ruhámon a vér. A szemem beráng és csak kis híja van, hogy meg ne rángassam a lányt, némi szándékos megfélemlítéssel karöltve, hogy legalább kicsit jobban érezzem magamat most. De ekkor felszegi a fejét és fel is teszi azt a remek kérdést, nekem pedig az arcomon a dühöt felváltja valami más. Valami aljas kis dögvigyor. - Galambvér!~ dorombolom nyájasan, egy egyre terjedő vérfolttal a kabátomon. Majd ekkor látom meg azokat akik elől rohanhatott. Én pedig komolyan elgondolkozom kit ki elé dobjak. Végül minden különösebb nélkül rájuk szegezem a pálcámat és meg is indítok feléjük egy riasztó varázslatot ami történetesen egy felbőszült bika képében fogja őket kikergetni a Zsebkosz-közből. Ha már látványmágián cseszem az időmet legalább annyi haszna legyen, hogy képes vagyok olyan érzékcsalódást idézni, ami messze kergeti az ilyen kis taknyokat! Ezt követően egy morranással és némi japán nyelvű méltatlankodással megtisztítom a kabátomat és lenézek a lányra. Karba fonom a kezeimet a pálcámmal, nem tettem el, hátha neki áll pattogni. Persze felsegíteni luxus lenne, tovább mennék innentől, de ott motoszkál bennem valami. - Mit keresel itt? - ez bizony inkább hat parancsnak, mintsem egyszerű könnyen lenyelhető kérdésnek.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-17, 12:34
Hiro && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Az unalom és a kíváncsiság nagy úr, de azt hiszem, soha többet nem kezdek magánakcióba. A mai gyakorlaton véletlenül belekeveredtem egy privát beszélgetésbe - a szekrény mögül hallgattam ki őket - és igen érdekes dolgokat mondtak egy vámpírviadalról valamint néhány fiatalabb varázslóról, akik heti rendszerességgel, ezen a napon fogadnak a környékben lévő sikátorban. Úgy gondoltam, ezt látnom kell, egyrészt, még soha nem hallottam ilyen harcokról, másrészt pedig miért is ne tudhatnám meg, kik azok a diákok? Talán valamiféle előnyöm is származhatna ebből később, már ha persze nem baltázom el és nem tesznek ki a szakról, az iskolából és még ki tudja, honnan. Meglátjuk. Eljött hát az este, én pedig nem készültem fel túlságosan, gondoltam, ugyan, mi történhetne? Fekete csuklyás taláromat a fejemre húztam és útnak indultam, de még mielőtt az Abszol útról letértem volna a pokol egyik bugyrába, jól körülnéztem. Nincs szükségem kérdésekre, sem akadályozásra. Ahogy beléptem a Zsebpiszok közbe, kicsit megnyugodtam, hiszen az első utcákon még egy-egy ijesztő és fura alak bolyongott csak értetlenül. Biztosan így lesz ez később is, gondoltam magamba. Természetesen évek óta nem jártam már idebent, egyszer kisebb koromban keveredtem el néhány társammal egy bolt keresése közben, de akkor a szüleink hamar utánunk siettek, visszahúzva mindannyiunkat, mielőtt még eltűnünk a sötétség mélyében. Már nem voltam gyermek. Meg tudom védeni magam ha szükséges és úgy vélem, attól, hogy nem aurornak születtem még gyakorlatban sokkalta jobban teljesítek ígyis... minek az az elmélet valójában? Siettem. Zihálva vettem a levegőt, úgy tűnt, mintha itt sűrűbb lenne az. A bűz ami megcsapta az orrom szinte végigkísért az úton, a hideg is kirázott, amikor egy-egy torz kéz felém nyúlt és megérintette a talárom egy pontját. Pálcám már kéznél volt, de reménykedtem benne, hogy nem kell majd használnom. Ezt szugeráltam magamban. Ahogy egyre inkább beljebb haladtam, a nép sűrűsödött. Utánuk vettem az irányt, de biztos távolságban kerestem egy helyet, ahonnan néhány szót ki tudtam venni a beszélgetésekből. Az iskolás korú diákok is feltűntek végül, ketten voltak, de nem ismertem őket. Valószínűeg fiatalabbak lehettek, de oly könnyedén jártak s keltek itt, mintha otthon lennének. Megpróbáltam közelebb menni, de nehéz, mert a hosszú sikátorokban kevés olyan hely van, ahol meg lehet lapulni, így szerencsétlenségemre egy kisebb dobozt sikerült felrúgnom, ami a lábam elé került valamiképp. Mivel a szemek rám szegeződtek, nagyot nyeltem, jobbnak láttam inkább hátra arcot, visszavonulót hívni. Futottam, miközben hátra-hátra pillantottam, de ők követtek engem egészen addig a pontig, még egy figyelmetlen pillanatban bele nem rohantam valakibe és teljes gőzzel le nem taroltam. Ha ő nem is, de én elestem, a pálcám pedig messzebb esett tőlem, de elsőként azért nyúltam, hogy ha kell meg tudjam védeni magam valamiképp. - Te?! - Ennyi hagyta csak el a számat amikor megláttam, hogy kibe is rohantam bele. Hát erre nem számítottam. Vajon most milyen bajt hoz majd a fejemre? Vagy ő lesz az, aki miatt megmenekülök ebből az elbaltázott küldetésből?
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2019-04-16, 22:58
Ez a hely a maga sötét módján nagyon is hasznos! Sokminden cserél itt gazdát. Engem azonban nem a varázslény viadal fogadási lehetősége vonzott be. A legtöbbször elég kiegyensúlyozatlan a meccs és végül nem marad más csak cafatok a gyengébbikből. Hideg közönnyel nézem. Nem tud se lekötni, de meghatni se egyebet nagyon maximum felbasz. Például arra amikor hallom ahogy az egyik letépi a másik mellső lábát megüli az arcomat az undor és a düh. Nem nem a finnyásság miatt. Magamra és a fajtársaimra emlékeztet a szituáció. Végül kizárom inkább az egészet. A kelyhemre várok. Arra az önkéntesre aki a vérét adja nekem minden alkalommal amikor épp szomjazom. Természetesen nem ingyen, de még mindig jobb, mintha disznóvérrel kéne pancsolnom. És lám lám meg is érkezik az a talpnyaló kis csicska. Hiába jóféle a vére. Nekem pedig ez fontos pont! Pacsival akar köszönteni én azonban szomjasabb vagyok mintsem, hogy elzacsipacsizzam az értékes időt. Így egy határozott mozdulattal a nyakába dobom a karomat, és az arcát közel húzom az enyémhez. - Akkor most velem jössz! - közlöm és gyakorlatilag kalodaként tartva a karomat a nyaka körül magammal vonszolom a nyomorultat.
Elégedetten, jóllakott óvodásként fordulok ki a rémviadal sikátorából. Kabátom belső zsebében egy kövér zacskónyi vér pihen. Kikanyargok a főbb utakra ahol szembe találkozom egy "Körözés alatt" plakáttal az egyik téglafalon. Hümmenek egyet és közelebb is lépek, csak hogy lássam mi a vérdíj. Mert az ilyenekre az is jut. Eléggé elhúzom a számat amikor meglátom, hogy nincs arckép, csak egy fantompofa és az, a szöveg díszeleg alatta, hogy "Ismeretlen vámpír mészáros" és még egyel alatta "élve vagy halva". Sóhajtok egy világfájdalmasat és már majdnem tovább lépek, mikor is Hiro pici agya felfogja az összeget amit kitűztek rá. És ekkor elgondolkozom, hogy vajon mégis mit tett az szerencsecsomag hogy egy kisebb vagyon van a fejre tűzve?! Nem vall rám, különösen a Zsebkosz-közben, most mégis figyelmemen kívül esnek a közelemben zajló események.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Örömmel konstatálom hogy végre sikerül kibillenteni Neirát a nyugalmából és már éppen gratulálnék magamnak ehhez az eredményhez, amikor a cetliért nyúlok és szinte a semmiből pofán talál a lány. Az ízes káromkodás gondolata még el sem indul, de én már eldőlök mint a rohadt nád. A földön fekve pislogok a plafonra pár szívdobbanásig hogy a csillagok végre eltűnjenek, de csak néhány kíváncsit látok aki fölém hajol... így inkább úgy döntök hogy nem kelek fel, és végigtapogatom a pofámat. Bár úgy érzem hogy kismillió darabra törtek, de tapintás alapján minden ott van ahol lennie kell, ráadásul nagyjából egy darabban. Ugyan a jelek szerint az állam felszakadt és valószínűleg a búrám is jó nagyot koppant a padlón, de semmi olyasmi amit ne lehetne helyretenni. Nyögve ülök fel hogy körbenézzek, de pár baromarcún kívül senki érdekes nincs itt. A helyi erők ingerküszöbét még nem érte el a balhé ahhoz hogy közbeavatkozzanak, így nekem is nyugtom van. Azzal meg sem próbálkozom, hogy kövessem a lányt. Gyorsabb volt nálam, meglepett pár képességgel, és egyébként is, azt sem tudom hogy meddig láttam azokat a csillagokat. Kissé megszégyenülve, de sandán mosolyogva tápászkodok fel, és néhány vércseppet hagyva magam mögött kitámolygok a helyről, hogy odakint aztán hamar eltűnjek szem elől. Össze kell kaparnom magam, és az önbecsülésem.
Ahogy egyre pofátlanabbul vigyorog és a nyelvét és felvágják az én szívem egyre jobban jegesedik el, és az arcomra egyre jobban ül ki valami nyugodt közönyszerű állapot. Az érdeklődő szemeim elvesztik a fényüket, a szemöldököm lenézéssel ráncolódik és őszinte undorral. A megszólalása olyan alpári és rosszindulatú - még ha én se voltam túl illedelmes is -, hogy a gyomrom csak úgy veszi be, ha egyáltalán nem veszi fel. Az érdeklődésemet ezzel tökéletesen elvesztette, így hát hallgatok, nem válaszolok neki semmit. Nem minden a kor, nem attól függ, hogy valaki mennyit élt és mennyit látott, hogy mennyire mocskos, függő és alpári. De ezt csak magamban veszem végig, kívülről csak az látszik, hogy nézek magam elé, illetve az állatokra, de egy cseppnyi izgalom sincs bennem. Alapjáraton se értek csöppet sem ezekhez az állatokhoz, és már csöppet sem bízok ebben a figurában, így az idegszálaim inkább arra figyelnek, hogy hogyan mozdul, pedig az arcomon ezt semmi se árulja el. Végül, mikor megjegyzi, hogyha lelépek a pénzzel akkor kiveri belőlem csak felsóhajtok, kissé megingatom a fejem és egy apró papírt nyomok a kezébe - a szelvényszerű papírkát a fogadás igazolásával. Eddig rendben is van a dolog, olyan, mintha elköszönnék és faképnél akarnám hagyni, de abban a pillanatban, hogy átadom, emberfeletti gyorsasággal rántom fel a könyököm és vágom alulról állba, de olyan erővel - illetve nem is csak az én erőm ez, hanem egy különleges erőlökés -, hogy egy átlagos emberi testet a lendület hátravágna azonnal. Ha csak nincsen különleges képessége - igen, ez egy igen rossz eshetőség lenne -, képtelen lesz követni a mozdulataimat. Már abban a pillanatban hátat is fordítok, és néhány lépés múlva már be is nyúlok a zsebembe, hogy aktiváljak egy rúnakövet, amit évekkel ezelőtt vettem. A rejtőzködőmágia és az elemi mágia kombinációja, egyetlen szót suttogok el, és bármilyen nyomkövető varázslat jutna az eszébe, az nem mutat ki semmit, hanem azonnal visszasül és erős lángra gyullad a ruhája. Néhány lépéssel eltűnök a tömegben szalonozva, aztán az első adandó alkalommal kifordítom a kabátomat - aminek belseje sápadt vörös a külső feketét leváltva - és alakomat átformálom, nem az eredetire, hanem világosbarna, sötét szemű lányéra. Túlzottan óvatos vagyok? Lehet, de ez az alak túl sokat képzel magáról, mi van, ha a repertoárja között van a nyomkövetés is. Nem hiányzik, hogy egy ilyen alvilági fickó utánam járjon. A lehető legmagabiztosabb léptekkel haladok és minél távolabb, de egészen addig, míg nem érzem magam biztonságban, nem adom meg magamnak azt a luxust, hogy kiakadjak és mérlegeljem, hogy mi a franc is történt itt, és miért voltam képtelen kezelni a helyzetet, vagy felvenni a kesztyűt vele. Normális esetben folytattam volna a bunyót és addig ütöm, ameddig tudom, és ezzel el is lenne intézve, jobban érezném magam. Most még sem ez történt... Miért...?
// Szépen sorjában: Energiamágus 1. szint: "Képes saját belső energiáit koncentrálva az emberi sebesség 2-szeresére is felgyorsulni." Energiamágus 2. szint: "Belső erejét képes úgy koncentrálni, hogy egy ütéssel hullámokat kelt a levegőben, vízben, amivel energia löketre képes, a célszemélyt 10 kg súlyú lökéssel megtaszítva." - plusz maga az ütés, "Fizikai kiképzés, erőnléti edzés" tantárggyal. Éssss Metamorfmágia született képesség evidens. Kaptál egy szép képességlistát, én pedig köszönöm szépen a játékot! //
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Felizzik a dekk vége ahogy szippantok megint egy nagyot, aztán vigyorogva megvonom a vállamat. - Iiiigen, nyilván. Én csak egy balfasz vagyok, aki fogadásokból és információkból él. Persze. Talán kihúzhatnád a seggedből az ezüstkanalat - jut eszembe, nem kell valami a helyére? -, és visszavehetnél az arcodból. Szart se láttál még az életből. Vele ellentétben nekem jó a kedvem, még arra is futotta hogy egy pofátlan poént toljak el a népnevelő mondatok közepette. Egészen büszke vagyok magamra, mert a jelek szerint a másik kezdi elveszíteni a hidegvérét. Remek. Egy időre hagyom főni a saját levében, és inkább a küzdelem felé fordítom a figyelmemet, kaján vigyorral figyelve az aggódó biztonságiakat, és a megremegő pálcákat. - Ronda, persze hogy ronda. Ha szép lenne, akkor nem élveznék a népek annyira, hogy szétcincálja valami másik varázslény. Egyelőre még nem eldöntött a dolog, de azt hiszem hogy igazam lesz. Rámutatok az egymást kerülgető és ingerlő dögökre, és ha a lány figyel, VALÓBAN figyel, akkor láthatja hogy a böklenc mintha egy hajszálnyival határozottabban állna a lábán. Persze csodák lehetnek még, de a papírforma remélhetőleg be fog jönni, és én is gazdagabb leszek pár galleonnal. - Azért remélem meg sem fordult a fejedben, hogy lelépj majd a pénzemmel. Utálnám ha kergetni kéne, meg kiverni belőled a zsetonokat... Angyal mosollyal toldom meg a szavaimat, és persze figyelek minden rezdülésére.
Először kissé lefagyok a szavaira, nem tudom eldönteni, hogy hova tegyem, most komolyan baszogatni akart, vagy csak ennyire nyomorult és hülye, hogy nem vágja, hogy az embernek vannak érzései, és senki se szereti, ha teli szájjal kiröhögik. Bár így, bagóval a szájában akkor se lenne szebb látvány, ha nem rajtam, hanem csak úgy nevetne. Elképesztően szúrni kezdi a szememet a fickó, de egyetlen pillanat, amíg az állkapcsom megfeszül, aztán a tekintetem olyan hideggé válik, mint a szibériai karácsony, és nyugodt, metsző hangon válaszolok. - Valóban. Elégedett lehetsz ezzel az élettel, bizonyára többet amúgy sem tudnál elérni benne, ha akarnál se. - felelem, kimérten és felöltve az összes páncélomat a szívem, a lelkem, és a titkaim előtt. Innentől kezdve csöppet sem baráti a hangvételem, és a tartásomon is látszik, hogy egyáltalán nem bízom meg benne. A tíz galleont már megbeszéltük, nem lépek vissza, főleg, hogy egy ilyen kis összeg meg se kottyan a pénztárcámnak. Ha már itt vagyok, akkor ki is próbálom a fogadást, megnézem, ahogy péppé verik egymást a lények, mert ezek a nyomorult szadista állatok így akarják. De aztán lelépek, ennyi tökéletesen elég volt. - Elég ronda jószágok. - jegyzem meg, lassan végigmérve a két állatot. Mintha valami szafari lények lennének, csak mágiasítva. Na jó, fogalmam sincs egyáltalán, hogy melyik-melyik, hiába beszél a fazon, soha egyetlen percet nem törődtem a varázslények tanulmányozásával. Ellenben a szövegértésem nem rossz, szóval a lényeg... - Böklencre tíz galleon. Rendben. Biccentek és előkotorom a zsebemből a galleonokat, majd két lépéssel odamegyek a bukméker csávóhoz. Éppen azért, mert még nem lanyhult bennem a feszültség, olyan közönnyel és fennsőbbséggel adom át a galleonokat, mintha Bellatrix Lestrange nagynéném méltó utóda lehetnék. Igazából gyűlölöm azt a nőt és sosem értettem egyet a Halálfalókkal és a Sötét Nagyúrral, de azért néha... vagy gyakran ki tud ütközni rajtam a Black-vér. Nem beszélek sokat, csak megmondom mire és mennyit, aztán néhány lépéssel vissza is térek, a kezeimet összefonva, nem törődve azzal, hogy a bukméker milyen arcot vágott, gyanakvót, rosszallót, elégedetlent vagy csak csodálkozót. Nem érdekel. A környezetem rezdüléseire figyelek, ha esetleg valaki vagy valakik belém akarnának kötni, de ha nincsen tettlegesség, akkor közömbösen nézem az állatokat, "Füstös"-től három lépésre.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
- A hibát ott követed el, hogy azt hiszed hogy csak a család és a gyerekek az egyetlen út az önmegvalósítás felé.Én elégedett vagyok az életemmel, azzal amit csinálok, és ahogy csinálom. Telibe szarom az összes hülyét, aki csak próbálja elfogadni magát, és megtalálni a boldogságot. Csak tudod én nem buzerálom ezzel a többi embert, csak élem az életem, és ok meg gondolnak amit akarnak. Én jól vagyok. Elmondhatod ezt magadról? Aligha. Nézz csak magadra... Röhögöm ki a lányt teli szájjal, miközben a dekk lóg a szám sarkából. Talán ezzel egy kicsit messze mentem, de amíg nem mozdítom ki a komfortzónájából, addig biztosan nem fog elkottyantani egyetlen érdekes, vagy használható infót sem. Hagyom hogy kiüljön az arcomra a látványos gondolkodás, mielott válaszolnék az üzleti ajánlatra. - A tíz galleon még mindig kissé sértő, de a nyeremény fele már nem rossz ajánlat. Legyen. Megszakértem magamnak az újabb párost, és elhúzom a számat. A jelek szerint ma különleges este lehet, ugyanis egy böklencet és egy randalórt készülnek egymásnak ereszteni. Két barom nagy állat, és azonnal ki is szúrom hogy háromszor annyi varázsló veszi körbe őket, mint egy normál viadalt... és valószínűleg készek arra hogy salakká égessék mindkettőt, ha a figyelmük másfelé fordulna. Feltűnik pár védőbűbáj is, amit gondos kezek helyeztek el az aréna szélén. Őszintén el kell gondolkoznom azon, hogy mit mondjak. - Nehéz ügy. A randalór is vastag bőrű, és a böklenc is, ráadásul mindkettő a túlélésre született. De én a böklencre fogadnék. Ellenállóbb a sárkánybőrnél is a gúnyája, ráadásul egy rakás bűbáj hatástalan ellene. Az fog győzni. Magyarázom nagy meggyőződéssel a hangomban, és tényleg úgy gondolom hogy igazam van.
Figyelem a vállrándítást, és először a válaszom csak egy szájhúzás rá. Értem én, hogy laza csávó, sok mindent megélt, meg minden, de attól még, hogy az élet rövid, nem mindig az a legjobb út, amit a jelenben az érzéseink diktálnak. Az erkölcsnek és az elvárásnak megfelelni nem csak karót nyelt hülyeség lehet, hanem életbiztosítás, ha befolyásos emberek szimpátiáját nyerem el vele. Persze, azt hiszem, nincs az a modor, ami azokban a körökben Smokey-t szimpatikussá tenné. Mindegy, nem mondok semmit, szépen rágyújt én meg morgolódok magamban. Még soha senki se vádolt meg azzal, hogy erkölcsös, meg ilyen-olyan életet élek. És nem is hiszem, hogy igaza van. Addig-addig puffogok magamban, míg annyira felszívom magam, hogy csak válaszolok. - Igen, rám van bízva, és bizonyára a kor teszi, meg talán az is, hogy ilyen pöcegödrökben töltöd az idődet és ennyi idősen nem családdal és feleséggel vacsorázol otthon. De persze, ez egy szabad ország. Kicsit feszültnek tetszhetek így, összefont kezekkel, szorosan átölelve magam, és azt hiszem az is vagyok. Hiába jöttem ide, hogy új dolgokat lássak és belevessem magam az életbe, akárhogy szólalok meg nem a fesztelen Neira szól belőlem, hanem a feszült Rose, akinek annyi teher nehezedik a vállára. Ahelyett, hogy jól érezném magam, vagy izgatott lennék legalább, egyre nyomottabb a kedvem. - Ahha. Kidobáshoz még egy kicsit korai, és az összes pénzem nem akarom bedobni azonnal, inni se árt és enne se ártana még ma. 10 galleon hogy hangzik? - kérdezem, kicsit megenyhülve a vigyorra, bár vajmi kevéssé sejtek mögötte igazi jóindulatot. - És ha és amennyiben jön vissza nyeremény, akkor mondjuk a nyeremény fele a tiéd. Ennyi van, vagy ez, vagy a nézőség. Tényleg nem készültem sokkal több pénzzel, nem szoktam magamnál hordani nagy összegeket, ide se feltétlen azért jöttem, hogy belevessem magam a fogadásokba, csak... jöttem. Meggondolatlan volt? Lehet.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Újra megrántom a vállamat, világnézeti hibákba sosem megyek bele, főleg nem akkor ha információhoz akarok jutni. - Ahogy gondolod. Ha akarod, halj meg céllal, a hitedért, vagy akárhogy. De ettől még a halál csak halál marad. És tulajdonképpen ezért fontos, hogy azt csináld amit csak akarsz, és ne azt amit mások erőltetnek rád. Mert az élet bizony kurva rövid. Persze ha te erkölcsös, meg ilyen-olyan életet akarsz élni, akkor hajrá. Rád van bízva, állítólag ez egy szabad ország. Én már egy kicsit máshogy látom. Biztos a kor teszi. Nevetek fel, aztán előkotrok egy újabb cigit, és rágyújtok. Sejthettem volna hogy ez lesz, ha egyszer az ember elindul a lejtőn, akkor a jóisten sem fogja megállítani. Most már mindegy. - Nem, nem gondolom. Azt viszont gondolom, hogy ha egy galleont teszel fel bármire, akkor a bukmékerek nem cask kiröhögnek, de azon nyomban kivágnak a helyről, és gondoskodnak róla hogy sose gyere vissza. Ez komoly hely, komoly téteknek. Nem valami rágóautomata, vagy mittudoménmicsoda. Szóval virítsd a lóvét, különben csak néző maradsz, és azt is várhatod hogy tőlem tippeket kapj.. Vigyorgok a másikra, és közben sasolok hogy mi az újabb két lény, de egyelőre nem látom őket. Még.
A cigit jóval gyorsabban szívom, mint az talán indokolt lenne, akár láncdohányosnak is hihetne, aki siet, hogy rágyújthasson a következő szálra, de természetesen nem így van. A halott állattal való bánásmód jobban felzaklat, mint amennyire mutatom, hiszen csak félvállról tekingetek arra, és az imént még a további oddsokról beszéltünk. Figyelem a lezser könyöklését és kicsit megvonom a vállam. - Nem tudom, nem igazán értek egyet. Meg lehet halni valami céllal, a hittel, hogy utána jobb lesz a szeretteidnek, és ez igen is nemes és emelkedett. És persze, meg lehet halni így is. - intek a taliga felé, egy csúnya fintort vágva. Persze, egyáltalán nem áll a terveim között, hogy bárkiért is hősi halált halljak, de minden halálnak hatása van az életben maradottakra, és nem csak egy egyszerű dolog, ami megtörténik és ennyi. Persze, a halottat tekintve már édes mindegy neki utólag, hogy tiszteljük-e, szeretjük-e, de ha jó életet élt, talán jó példát mutatott, akkor összehozhatja a hátrahagyottakat. Sosem tartottam magam érzelgősnek, de annak a gondolata, hogy ennek az alaknak semmit sem jelent a halál, egy kicsit undorral tölt el. Mintha romlott lenne, vagy inkább keserű. Pedig első ránézésre nem tűnt annak. A kis monológját szemöldök ráncolva hallgatom a kilencvenes évekről, és egyáltalán nem nevetek vele, ahogy körbemutat a teremben. Mivel idegességemben körülbelül minden második pillanatban mélyen leszívtam a cigarettát, jóval hamarabb dobom le a földre szimplán, hogy egy könnyed mozdulattal eltiporjam a cipőm talpával. - Az ember soha nem csinál azt, amit akar, és úgy beszélsz, mintha semminek nem lenne következménye. Nem tudom, téged mire tanítottak, ha taníttattak valaha. Az erkölcs, a társadalom, a család, a barátok - sőt az ellenségek is mind elvárással tekintenek ránk, aminek meg kell felelni. - bukik ki belőlem a belém nevelt dogma, a hanglejtésem is kissé elváltozik, az eddigi egyszerűbb beszédembe valami fensőbbséges vegyül, de persze annyira nem hagyom el magam, hogy a hangszínem is visszaváltozzon az eredetire. Nem mutatom jelét, de bosszant, hogy ennyire kibillentett, sőt, hogy ezzel a néhány szóval mennyivel közelebb került hozzám, a megfejtésemhez. Ez nem mehet így tovább. - Az előbb mondtad, hogy csodálod, hogy rátaláltam a helyre, és hogy bejutottam. Most pedig semmi itt lenni, ez azért így elég nagy ferdítés, nem gondolod? - húzom el kicsit a számat, és bizalmatlanul tekintek felé. - Törjek be az Azkabanba. Már megbocsáss, de ha oda jutna a dolog, bemutatom hogyan kell kitörni onnét, de befelé inkább nem kívánkozom. Kicsit hallgatok, érdekel, hogy ő még is miért van itt, de a karomat összefűzve magam előtt még is kissé elzárkózom már a társalgástól. Megtanultam már, ha valaki elkezdi bontogatni a héjaimat, szépen faképnél kell hagyni, és ez a fickó nem csak felületes bájcsevejre nézett ki. Több benne a tudásvágy mint a hülye hollóhátas könyvmolyokban. Bár, talán ez a fickó még az életében nem fogott kezébe könyvet. - Érdekes a védekezés, csúnya dolog a homofóbia. - ciccegek halkan, egy kis pajkos fénnyel a tekintetemben. Ez például egy olyan téma, amiből semmi károm sem lehet. - Van egy kósza galleonom, mit mondasz? - kérdezem, visszatérve a fogadásokra. Ez az összeg nevetségesen kicsi ahhoz, hogy igazán nyerjünk is bármennyit, de arra jó, hogy ha már itt vagyok, egyszer az életben fogadjak egy állatviadalra.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Megrántom a vállamat, miközben rákönyökölök a korlátra és nézem ahogy sebtiben összerántják a viadal helyszínét hogy előkészítsék az újabb összecsapáshoz. - Az emberek mindig azt hiszik, hogy a halálban van valami nemes, valami emelkedett. Pedig csak halál. Ami az egyik pillanatban még működik, a másikban már nem. Egyszerű, mint az ásóbot, és nincs különbség aközött hogy négy lábon vagy kettőn jár az áldozat. Szívok egy nagyot a dekkbe, de közben sandán figyelem a lányt, hogy ráharap-e a dologra. - Ennyi? Tényleg? Csak azért csinálod, mert tiltott? Hát hallottam már pár baromságot életemben, de ez lehet hogy a legnagyobb. Nagykorúnak nézlek, akkor meg ki az úristen tiltana meg neked bármit? Felnőtt ember vagy ,azt csinálsz amit akarsz. Ez a kilencvenes évek! Nevetek fel harsányan, miközben színpadiasan körbemutatok a mocskos berendezésen és még mocskosabb nézőközönségen. - Ha kihívást keresel akkor törj be az Azkabanba, na az már komoly dolog... de lejutni ide, ez azért eléggé... Még mindig szélesen vigyorogva megrántom a vállamat, aztán újra a cigim felé fordítom a figyelmemet, legalább egy slukk erejéig. - Én? Pénzt. Néha, ha valami egzotikus lényt hoznak, akkor szórakozást. Meg persze pár srácot, aki az évek alatt rám ragadt. De csak semmi buzulás, csak hogy teljen az idő. Be is fejezem a szálat, aztán az égő csikket elpöccintem a viadal irányába, ahol úgy tűnik hogy lassan kezdődik egy újabb kör.
Figyelem a válaszát, valahogy így képzelném el így is a dolgok menetét, de kíváncsi voltam az ő véleményére is, hiszen úgy tűnik, hogy jóval járatosabb ezekben a körökben. Amit természetesen alapjáraton nem kéne túl nagy pozitívumnak ítélni. Hallgatom érces, füstös hangját, miközben lassan szívom le a cigit a tüdőmbe. Nem gyújtok rá túl gyakran, az ízét nem kedvelem annyira, hogy megkockáztassam a rászokást, de nem tudom tagadni, hogy a nikotin nem csak valami homeopátiás kamu dolog. Tényleg létezik és tényleg jó érzéssel telíti el a szervezetet. Jó, most egy másik történet, hogy ki hisz a homeopátiában és ki nem, ne menjünk bele. Kicsit elszorul a torkom, amikor a vadállatot befogják és kiráncigálják a ketrecből, a másikat pedig a lábánál fogva húzzák ki és nem törődöm módon ledobják a ketrec melletti szekérre - bizonyára ott gyűjtögetik a gyülekező hullákat, aztán pár óránként dobják csak ki. Igyekszem nem figyelni erre, inkább visszafordulok Füstöshöz és egy félmosolyt erőltetve viszonozom a bizalmas kacsintását. - Kár, pedig azt hittem, hogy az élet-halál harcban azért találni valami drámait, és nem csak számokat. - felelem, kicsit megvonva a vállam, a hangomban kevesebb csalódottsággal, mint a lelkemben. Persze, hogy mit vártam ettől a rosszhírú helytől, még talán magam sem tudom. Aztán újra visszatérek a cigihez, és néhány pillanatig nem is törődök a kérdésével, amivel nagyon is átlép egy határt. Csak egy random figura, aki mellém lépett és tippeket adott, miből gondolja, hogy joga van ilyet kérdezni? - Tulajdonképpen mi a franc közöd van hozzá, hogy mit keresek itt, Smokey? - ejtek el egy nyugodt kérdést és egy halvány félmosolyt. Azt nem mondhatom neki, hogy azért vagyok itt, mert tiltják. Hogy mindent, ami persze nem jár azzal, hogy magamnak ártsak vele, meg akarok ismerni, meg akarok tapasztalni és minél rizikósabb, annál jobb. Ettől egy kalandor, meggondolatlan fruskának nézne, és nyilván nem avatnám be a családi hátterembe, hogy egy aranykalickában akarnak tartani életem végéig. - Azt keresem, amit elzárnak előlem. Be akartam jutni, mert tudtam, hogy nehéz. Érdekelt, hogy kik és mik vannak itt. - felelem, jóval többet mondva, mint amennyit ennyi beszélgetés után megérdemel, még sem túl sokat. A tekintetemet nem veszem le róla, éppen olyan nyíltan figyelem őt, mint ő engem, valahonnan, egészen halványan mintha ismerősek lennének vonásai, de ez nem tudatosul bennem, csak valahol a tudatalattim legmélyén. - És te? Pénzt, egy másik embert vagy felejtés? - kérdezek vissza, a saját szavait használva, a tekintetét fürkészve. Ameddig őt nézem, addig se fordulok szánakozva a varázslény hulláját rejtő egyszerű, mocskos taliga felé.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Megrántom a vállamat, erre a kérdésre kivételesen én sem tudom a választ, inkább csak találgatok. - Nem tudom. Talán. A pénzzel sok mindent el lehet intézni, és talán lenne egy-két vezéráldozat, akit bevarrnának a Minisztériumosok, de az igazi nagykutyák maradnának ahol vannak. Egy ilyen klubot pedig elég gyorsan össze lehet rakni, szerintem komoly rutinjuk van már az ilyesmiben. Lassan eregetem a füstöt, és szerencsére úgy tűnik hogy ez senkit sem érdekel a környéken. Ahogy lenni szokott. Csak a testem kezd el ujjongani, amikor a néhány hónapja tartó elvonás után újra nikotinhoz jut. Rávigyorgok a másikra amikor elveszi a szálat, aztán elsüllyesztem a dobozt az egyik zsebemben, jó eséllyel eltörve néhány szálat. Csak a reccsenésre kapom fel a fejem, amikor a crup végre befejezi a viadalt. - Látod? Mondtam! Az oddsokra kell figyelni, meg arra hogy a nagyok mire fogadnak, nem pedig magukra a lényekre. Nem annyira drámai, de sokkal kifizetődőbb hosszú távon. Kacsintok rá a lányra, aztán felteszem a Nagy Kérdést. - Tulajdonképpen mi a francot keresel itt? Nem pénzt, nem egy másik embert, és nem is felejtést... Nyitva hagyom a kérdést, és csak figyelek. Nagyon.
Hallgatom a feleletet, amiben ha akarnék azért éreznék egy kicsit lekezelő mögöttes tartamot is. Nyilván tudom, hogy a hely illegális, és nyilván nem csoda, hogy nehezen találtam rá. Nem veszem sértésnek, hogy úgy érzi, hogy ezeket ki kell mondania, de megjegyzem, hogy továbbra is alábecsül ez a férfi. Nyilván a külsőm, de ehhez vagyok szokva, ebben érzem jól magamat, így nem akartam máshogy kinézni. A ruháimmal szerintem semmi probléma sincsen, és az elmúlt évtizedekben senki nem tette szóvá, hogy kirívok bárhonnan is, pedig jártam már furcsa helyeken, de általában külsőmben idomulva. Most még se találom úgy fest azt a hangot, vagy azt a kisugárzást, ami elhitetné ezzel a fickóval, hogy nem csak egy legombolnivaló kislány vagyok. - Tehát, ha teszem azt, valaki beköpné a helyet, miután rátalált, a minisztérium eltussolná és folytatódna tovább minden, maximum más helyen, de a tulajok és kuncsaftok sértetlenek lennének? - kérdezek vissza, mert ez a része érdekel. Nem mondom túl hangosan ezt a feltételezést, nehogy valaki kapásból úgy vegye, hogy ez a célom, bár tény és való, hogy vannak izgalmas sötét helyek és vannak a mocskos, alávaló helyek, ahol a varázslények már vérben úsznak, csak azért mert ezzel szórakoztatják a varázslókat. Próbálom szenvtelenül nézni, és ez csak azért sikerül, mert a testemnek megparancsolom, hogy ne fintorodjon el, ne látszódjon rajta megdöbbenés. A név hallatán kizökkenek egy pillanatra és furcsállva pillantok rá. - Jó, ezek nyomorékabbak, mint gondoltam. John Smith, John Doe, Anonymus, Jack, Micheal, valami tömegnévre tippeltem volna, aminek köze sincs az igazihoz. Oké, ezeknek sincs de... Komolyan? - kérdezek vissza, olyan tipikus értetlen fejjel az utolsó szónál. - Jól van, legyen Füstös, úgy is ráment a hangodra. - vonok vállat, aztán a felém nyújtott cigire pillantok. Anyukám azt tanította, hogy ne fogadjak el semmit idegen bácsiktól. Jó, az én drágalátos anyám a kis kastélyában csücsül és a legkedveltebb hobbijának adózik, hímezget a kandalló mellett, mint a középkorban. - Kösz. - veszem el az egyik szálat, csak egy pillanat erejéig mérlegelve. Sok minden végig fut azért rajtam, a belém nevelt óvatosság azt veszi el, amelyik közepesen feltűnő. Se nem áll pont kézre, se nem a legtávolabbi. Butaság lehet, hogy tartok attól, hogy manipulálja, hogy melyik szálat veszem el, de ösztönös a védekezés. Mikor éppen a számhoz emelem a szálat, hogy tüzet kérve beszívjam, akkor hallok egy irdatlan nagy reccsenést az állatok viaskodó csaholása és nyüszítése közepette. Pontosabban lezárva minden hadakozást. A crup eltörte a másik varázslény nyakát.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Az aktuális viadalt bámulva válaszolok, anélkül hogy ránéznék a másikra. A szavaim akár még őszintének is tűnhetnek, és kivételesen azok is. - Nem csoda, hogy nehezen találtad meg. Ez az intézmény finoman fogalmazva is a szürke zónában működik, sem kimondott engedélye, sem legális tevékenysége nincs. Viszont a Minisztérium ügyesen másfelé néz, amikor a Klub jön szóba. Ők sem hülyék, kell egy hely ahol a mocskos kis ügyeiket intézhetik anélkül, hogy aurorok lihegjenek a politikusok nyakában... Nevetek fel, mert kissé abszurdan hangzik ez az én számból. Szerencsémre jól megtanítottak hazudni a varázstalanok, hiszen a szemem sem rebben, a hangom is határozott. - Hívhatsz Keszegnek, ha szeretnél. Vagy Füstösnek is, ha már itt tartunk... Dünnyögöm, aztán előhalászok egy viharvert doboz cigit pár - kissé már meggörbült - szállal, aztán a dobozt pöckölgetve odakínálom a lánynak. Akár vesz, akár nem, én rápöffentek egyre, üdvözült mosollyal szívva magamba a nikotint annak ellenére, hogy már hónapok óta leszoktam.
Mikor az idősebb férfi felnevet a szám sarkába egy sanda félmosoly költözik, csöppet sem veszem úgy, mintha engem és a feltételezésemet nevette volna ki. Ha így is volt, akkor se venném magamra, leginkább leszarom. - Nyilvánvalóan ahogy belebotlok egy fazonba azonnal rábízom a pénzemet. Talán először bizonyíts, hogy bármihez is értesz. Nézd meg azt a következőt és lássuk hogy stimmel-e a végeredmény, amit mondasz. Kicsiben kezdve, amúgy se maradt olyan sok pénzem, képzeld, amilyen gyámoltalannak tűnök, még a végén nekem jönnének és kifosztanának, ha sok pénzzel mászkálnék. - játszom meg a végére a kis gyámoltalant, affektálva, gyerekesen, aztán ahogy befejezem a beszédet elhúzom a szám, megrázom a fejem és kihúzom magam. Tény, hogy nem kell egy vékony, fiatal nőnek pénzeszsákot csörgetnie, hogy magára vonja a tolvajok figyelmét, de azért nem vagyok olyan esetlen, hogy kapásból legombolják rólam a pénzem. Se erőszakkal, se beszéddel, ahogy ez a fickó akarja. Tippeket ad pénzért... Ahha, nyilván, mikor még azt se tudom mennyire jók a tippjei. Szájalni bárki tud. - Jól hangzik. Mindig is vágytam egy elátkozott medálra, amit csempésztől veszek, hogy aztán álmomban megfojtson. - gondolkozom el kicsit, ismét látványosan és ismét elfintorodva végül. - És igen, először járok itt, új vagyok a városban és nem mondanám, hogy ez a legbefogadóbb közösség. Kellett pár nap, mire rátaláltam a helyre, kapcsolatok nélkül nehéz, de valahonnan mindig el kell kezdeni. Úgy tűnik nekem sikerült nálad elkezdenem. Amúgy kaphatok egy kamu nevet, amin hívhatlak? - kérdezem, csak úgy mellékesen, mert úgy érzem, hogy ebből még lesz valami. Na nem úgy, hogy el akarnám csábítani, bár a végigmérésére vágok egy kihívó pillantást és még körbe is fordulok, hogy jobban megnézzen, hanem úgy, hogy talán még lesz is ebből valami üzletelés. Kíváncsi vagyok milyen is ez a világ, és igen, biztosan ki akarom próbálni a fogadásokat is.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Neira és Graves
Rekedtesen felnevetek - bár ez nem szándékos, valamit összeszedhettem a napokban, amíg a Felföldön kószáltam. - Általában pénzt keresni jövök ide, nem azért hogy bármit bebizonyítsak bárkinek. Arra fogadok, aki nyerni fog és kész. A következő meccset egyébként még nem néztem, de ha gondolod, adhatok tippet arra is, van némi rutinom a dolgoban. Persze nem ingyen... Vigyorgok rá a lányra, remélhetőleg ügyesen alakítva a bennfentes fickót, aki mindenhez ért és mindenhez hozzá tud szólni, aki szinte törzsvendég. - ... és csak ha hajlandó vagy megfizetni az árat. Tudod ide nem csak a viadalok miatt járnak a népek - bár baromi szórakoztatóak azok is, az tény -, hanem hogy információhoz jussanak, csempészáruk cserélhessenek gazdát, és ilyesmi. Ha jól sejtem akkor most jársz itt először, ugye? Hát akkor üdv a varázsvilág árnyékosabb oldalán. Mérem végig a lányt tetőtől-talpig, kihívóan, bár már sejtem a választ. Az emberek nem is sejtik, hogy mennyire ki tudnak tűnni a tömegből, és róla szinte süt a dolog. Gyakorlat kell ahhoz hogy bárhova be tudjon olvadni az ember. Nekem könnyebben megy - a múltam és a kiképzésem sokat segít az ilyesmiben, még ha amúgy gyűlölöm is ezeket a helyeket.
