2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kissé váratlanul ér a kérdés. Nos, ezen még nem gondolkodtam. Nem sokan tudják, hogy érzem az ilyesmiket, akik mégis azok általában csak bólintanak rá egyet és ennyi. - Nem tudom. – Egy pillanatra elhallgatok, hogy átgondoljam miként is lehetne ezt megfogalmazni. – Beazonosítani konkrétan nem tudom őket, de vannak ismerős rezgések, illetve azért általában azt is jól megtippelem, hogyha valami támadó jellegű vagy ártalmatlan. Nekem az a tippem, hogy ez a robbanás maradéka, de csak annyival tudom indokolni, hogy semmire nem hasonlít azon kívül, amit apám eltűnésének helyén tapasztaltam. – Kissé összezavarodva fejezem be. Általában magabiztos vagyok mindenben, sosem kérdőjelezem meg a megérzéseimet, így most, hogy kérdez róluk valaki kissé elbizonytalanodok. Nem tűnik logikusnak vagy megbízhatónak…Mondjuk a megérzések általában nem észszerűek. - Küldök egy baglyot, amint kiderítettem valamit. – Biccentek neki mosolyogva. – Te is írj, ha találsz valamit. Vagy meg akarsz vizsgálni valamit vagy…hát igazából bármikor kereshetsz. – Vonok vállat. – Ketten több szemszögből tudjuk megnézni a dolgokat és biztonságosabb is, ha nem egyedül kutakodik a varázsló lánya. – Ki tudja, hogy milyen bajba keverné magát Lottie. Kedves lány, de őszintén szólva, ha valaki nem tud egy s mást a nyomozásról, nyomkövetésről képes életveszélybe is sodorni magát. Ahogy azt én is megtettem többször. Szóval miért kéne neki is keresztül mennie azon a magányos úton, amin nekem?
- Nem tudom, az embereknek néha képtelen okaik tudnak lenni. - vonom meg a vállamat. Nem tippelgetek, hiszen annak nem sok teteje lenne, de közben ki tudja, hogy a fickó miért tűnt el, mármint az is lehet, hogy csak simán elrabolták, megölték, vagy akár, nem feltétlenül jelenti ez még azt, hogy egy másik síkon van... ezzel még mindig nem barátkoztam meg, bármennyire is jól hangzik egyébként, hogy létezik ilyesmi. - Hű, így már értem! De mondjuk a robbanás eleve mágikus volt, annak is itt maradhatott a rezgése és azt érzed, vagy be is tudod határolni, hogy mi micsoda? Tök jó lehet amúgy, én nem érzek ilyesmit. - és kicsit talán irigykedem is. Annabelle néni biztosan még jobban bízna bennem és akár más feladatokat is adna, ha én is tudnék mondjuk ereklyéket felismerni, vagy efféle rezgésekhez értenék. Elég menő dolog lehet, de sajnos én ehhez nem értek és valahogy úgy sejtem, ha egyszer ő úgy sajátította el, hogy ebben nőtt fel, akkor nem esélyes, hogy én csak úgy mert érdekel meg tudnám tanulni. - Nincs, szerintem itt az ég világon semmit se találnánk, amit más még nem talált meg. - rázom meg a fejemet ellépve mostmár a faltól, amit azért mégis csak néha-néha megnézek magamnak, mintha arra várnék hátha mégis felbukkan valami csak úgy a semmiből, de persze ilyesmi se történik. - Akkor megpróbálok rájönni, hogy ki az a lány, te is kérdezősködj, hátha több embert ismersz. Azt se tudjuk melyik házba jár, de hátha mázlink lesz és valamelyikünkébe. Szólsz, ha találsz valamit? - küldhet baglyot akár, de tuti összefutunk még a nagyteremben is ebéd, meg vacsora tájt. Közös óránk nem hiszem, hogy van, de e miatt azért külön találkát kár lenne megbeszélni, főleg mert nem tudjuk, hogy mikor jutunk egyáltalán valamire, vagy hogy jutunk-e valamire.
- Mégis mi oka lehetett volna? Hacsak tényleg nem ő ölte meg az ismeretlen holttestet. – A vége felé elhal a hangom. Amennyiben megölt valakit, akkor lehet nem biztos, hogy megkéne találnom. De továbbra is hiszem, hogy ártatlanul tűnt el csakúgy, mint apám. De vajon mennyire megbízhatóak az érzéseim? A mérlegelésből Charlotte kérdése hoz vissza. Kissé zavarba jövök, amit tükrözhet az arcomra szökő pír. Nem szeretem kiadni magam, de hazudni sem, szóval marad a mesedélután. - Apukám rengeteget utazott és ő is Ereklyevadász. A gyerekszobám közvetlenül a trófeaterme mellett volt és nem zárta az ajtót. – Vonok vállat, mintha megszokott dolog lenne, hogy egy kisgyerek minduntalan az apja munkásságával van elfoglalva a játékok helyett. - Már ötévesen tudtam mire jó a merengő. Hat évesen fogtam először elátkozott ereklyét, amitól egy hónapig ágynak dőltem. Azt hitték anyámék, hogy meghalok, de Merlinnek hála nem így lett. – Zárom le frappánsan egy ártatlan mosollyal a mesét. – Szóval azért ismerem ezeket a rezgéseket, mert születésem óta ki vagyok téve nekik. Erre mondják a muglik frappánsan, hogy az anyatejjel szívtam magamba. - Igen, elég szar. – Sóhajtok fel kissé fáradtan. – De most már mi is felnőttek vagyunk. – Nézek rá őszinte tekintettel. Hiszek benne, hogy a mi döntéseink ugyan annyit érnek, mint a szüleinké. Akkor is, ha nem értenek vele egyet, akkor is, ha nem tűnnek logikusnak. Már kinőtük a Roxfortot; ideje felelősséget vállalni a tetteinkért, legyenek bármilyenek azok. - Akkor a helyszínelést befejezettnek nyilvánítom. – Vidáman ugrok le az ülőhelyemből és leporolom a kezemet, mint aki jól végezte dolgát. - Kivéve, ha van még ötleted, Lottie.
- Igen az! Nagyon jó benne azt hiszem, mert mindig sokat utazik, szóval tuti sokan keresik fel, hogy megbízzák dolgokkal. - oh hát persze, hogy nekem arról halvány segédfogalmam sincs, hogy a nénikém nem csak azért utazik, mert legendás ereklyéket keres, hanem mindenféle sötét fondorlatokban vesz részt, de egyelőre még nem plakátolták ki sehol sem nyilvánosan, hogy ő Grindelwald rokona, ezáltal ugye én is, sem azt, hogy rosszfiú, vagyis rosszlány lenne. Addig pedig számomra is csak egy kedves nagynéni, aki jó fej velem és támogat olyasmiben, amien a szüleim nem igazán, hiszen ők azért mindent sokkal komolyabban vesznek, sőt talán túlságosan is komolyan. - Nem tudjuk, hogy volt oka! De az a lány lehet, hogy tudja. Meg kell kérdezni és akkor máris többet tudunk majd. - ettől persze még az apjáról nem fogunk többet tudni, de engem elsősorban nem is az érdekel, hogy vele mi lett. Na jó azért nem vagyok érzéketlen, én is ki lennék akadva, ha bármelyik szülőm eltűnne egyszer csak és tuti, hogy nem hagynám annyiban. - Érzel mágikus rezgéseket? - kerekedik el a szemem. Vajon én is érzek ilyesmit, vagy ez nem általános a boszorkányok között? Polly mindig azt mondta, hogy ő valahogy mintha érezné mások érzéseit. Tudom, hogy vannak legilimentorok, talán ő is az, de mágikus rezgéseket érezni már új dolog nekem. - Azért sajnálom, ami apukáddal történt. Akkor senki nem is keresi, mert azt hiszik önként ment el ugye? Pocsék érzés lehet, amikor a felnőttek mindent jobban tudnak. - húzom el a számat, mert hát valahol ebben nőttem fel. A szüleim mindig is jobban tudták. Szerintük nem kell találkozni a család másik felével, szerintük ne barátkozzak Pollyval sem. Chris is mindig ezt mondta, vagy ha ki nem mondtam nyíltan, akkor éreztem. Pedig Polly rendes lány volt, még a mai napig sem értem, hogyan ölhették meg. - Na jó, akkor utána kell járnunk ki az a lány és megpróbálni beszélni vele, mert itt szerintem az ég világon semmi sincs. - rázom meg a fejemet. Azért jó érzés, hogy nem kell ezt egyedül csinálnom titokban, mert nem vagyok valami híres nyomozás tekintetében és jól jön, ha van segítség.
Végül is lehet igaza van; ha többször próbálkozunk, nagyobb esélyünk van nyerni. Vagy mi a Merlin hegyes kalapját magyarázott a Hugrabug Quidiccs kapitánya, néhány évvel ezelőtt a világ legrémesebb randiján. Egész végig erről a sportról beszélt… Szerintem szerelmes volt a hangjába. - Akkor igazából Ereklyevadász, nem? Én is annak tanulok. Annyira izgalmas szakma. – Csillannak fel a szemeim és most már tényleg kedvem lenne összefutni ezzel a titokzatos nagynénivel. Talán még ismerhette is apámat, ez a szakma eléggé szűk, ezért éles benne a versengés. Sokan diverzifikálódnak kimondott ereklye kategóriákra. Apa, a maga hülye fejével, elátkozott ereklyéket keresett és tett ártalmatlanná. Nem egyszer jött haza életveszélyes állapotban, de a szerencsés mindent túl élt. Innen is tudom, hogy nem halhatott meg. Ha azok az esetek nem végeztek vele, akkor nem tudom mi tudna. De egy biztos; nem fog harc nélkül, csendben kimúlni. Az nem az ő stílusa. Ahogy akaratlanul kicsúszik a száján az első kérdés felkuncogok. Kedvelem ezt a lányt. - Igen, ez igaz. De ennek a pasasnak se volt oka eltűnni. Ahogy holt teste sem. Bár sokak szerint az ismeretlen hullát, ő ölte meg és ezért tűnt el. De buta dolog azt feltételezni, hogy csak bűnösök mennek el, ha feltűnik egy hulla. – Vállat vonok és kisétálok a ház maradékából, hogy visszaüljek az előbb kiválasztott kődarabra. Kényelmes kis hely. - Illetve, ugyanezt a mágikus rezgést éreztem a házunk mögötti fészerben, ahol dolgozni szokott. – Lehet persze, hogy nem is ugyanez. Nem vagyok szakértő, nincs róla papírom, hogy 100%-osan felismerek minden varázs nyomot a földön, de a megérzésem ezt súgja. S a jelenlétemből is látszik, hogy minden esetben hallgatok az ösztöneimre. Eddig nem hagytak cserben.
Nem is tudom, hogy jó-e az nekem, ha belevonok mást is a kutakodásba, de végülis a nénikém nem mondta, hogy nem szabad senkinek sem mondanom semmit, mármint azt mondta, hogy a családnak ne meséljek róla, mert nem örülnének, de azért mégis csak könnyebb dolgom lenne, ha kérnék egy kis segítséget és nem teljesen egyedül kellene megoldanom ezt az egészet. Főleg hogy egyelőre gőzöm sincs, hogy mi is legyen a következő lépés, mert ahhoz nem fűzök túl sok reményt, hogy itt a romok között tényleg találok majd valamit. - Vagy én is megpróbálom, de ha nem sikerül, akkor te is, hátha egyikünk sikerrel jár. Ő mégis csak tuti, hogy többet tud erről, mint akik csak pletykákat hallottak. - mert mégis csak itt volt! Azért az elég sokat számít. A pletykák pedig tudjuk jól, főleg azóta tudom, hogy Pollyval jó barátok lettünk, szóval a pletykák az idők során azért eléggé át tudnak alakulni és sajnálatos módon ez gyakorta semmi jót nem jelent, főleg ha téged a teljes igazság érdekelne. Engem pedig az érdekel, ami történt itt és nem az, amit később kreáltak belőle, főleg hogy azóta már eltelt pár év. - Aha, tök laza és nagyon jó fej, csak baromi sokat utazik, ezért kevés ideje van. Kincseket keres meg másoknak, nagyon menő! - oh mindig lelkes vagyok ha Annabelle néniről van szó, na nem mintha amúgy már sokat meséltem volna neki akárkinek is, de már az is felvillanyoz, ha találkozunk, mert tényleg olyan lazán kezel mindent. A szüleim azért ennél sokkal komolyabbak, óvatosabba, neki viszont kalandos és izgalmas az élete. Én is ilyet szeretnék, hogy ne kelljen aggódnom, hogy mi lesz, ha csinálok valamit, vagy mit mondanak mások. Ő annyira könnyedén veszi az életet, szeretnék olyan lenni mint ő! - Neki is felrobbant a háza? - szalad ki a számon a nem épp legokosabb kérdés a világon. - Vagyis ő is eltűnt? De azt se tudjuk pontosan mi történt ezzel a pasassal, akkor miből gondolod, hogy az édesapáddal is ez történt? Eltűnni.. elég sokféle képpen lehet. - az embert el is rabolhatják, vagy beeshet valahová, ahonnan nem tud kijönni... Oké, erre azért kevés esély van, hogy egy varázsló ne tudjon kijönni egy nagy gödörből, de tényleg nem tudjuk itt mi történt pontosan, vagy ez a Jonas Black hová tűnt. Tényleg valami másik világba került volna? De ez is csak pletyka, azzal a lánnyal kellene beszélni, ő hátha többet tud, mert hát a tanárok tuti, hogy nem fogják nekünk ezt részletezni.
Talán igaza van. Mármint lehet, hogy tudna valamit mondai a lány, aki itt volt. Ja, igen azt tudom, hogy egy lány volt, merthát terjengtek pletykák arról, hogy összeszűrték a levet. A biztonságis és egy diák…Csak nekem fura ez a páros vagy másnak is? Mondjuk lehet maga a lány sem egy átlagos boszorkány...Na tessék, most már engem is érdekel a szemtanú. De vajon, hogyan derítem ki a lány kilétét? - Ha rájössz ki a lány, akkor én szívesen kikérdezem. – Jelentem ki a semmiből, mintha nekem számítana még egy vagy két újabb nyomozási alany. Ami igaz is, már lassan túl vagyok a mágikus 100-as számon, de persze ki számolja? Egy reményvesztett lányka…na ő számolja. - Jófejnek hangzik a nénikéd. – Biccentek felé. Az én nénikém gondot visel anyára, s majd belerokkan ő is, ahogy előtte a nagyi. Én mondtam, hogy adjuk be a Mungóba, mint ahogy a Longbottomokat, de persze akkor beigazolnánk a pletykákat, melyek szerint megőrül mami és széthullott a família. Azt pedig valamiért nem engedhetjük meg magunknak, szóval inkább szenvedünk mindennap…Nos, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló; egyik felmenőm sem ékesítette a Hollóhátasok táborát. – Lenne miről beszélnem vele… - Biztosan osztja véleményemet azzal kapcsolatban, hogy valami nem evilágival van dolgunk, s hogy a mai napig nem tűnt el ez a valami, különben nem érdekelné ez a hely. Sóhajtva jövök rá, hogy most én következem. Nos, elég is az időhúzásból. - Fél évvel ezelőtt eltűnt az édesapám. Rengeteg pletyka kering róla; meghalt, belerokkant jogos fiú örökösének halálába… - Itt nyelek egyet, hogy folytatni tudjam. – vagy csak visszatért fiatal felnőtt korai szokásához és újfent utazgatni kezdett. Természetesen egyik sem igaz. – Nézek őszinte tekintettel a lányra. Igazam van, tudom. S remélem ő is hisz nekem. - Azt hiszem, hogy hasonló dolog történhetett vele, mint Jonas Black-el, legyen az a dolog bármi is…
- Oké, ez jogos, de azért egy próbát megérhet. Csak előbb ki kell derítenem, hogy ki az a diák. - ki tudja, ha összebarátkozom vele és megtudok valami fontos részleteket, akkor esetleg még hálás is lesz Annabelle néni, mert hogy itt a romok alatt szerint az ég világon semmi sincs az is holt biztos. Ha volt is, már tuti elvitték, szóval miért pont én találnám meg? Nem hiszem, hogy van értelme az itt létemnek, maximum az, hogy ettől a lánytól legaláb sikerül megtudnom ezt azt. Habár nagyon úgy fest, hogy az eddigi készséges válaszok után kezdi megmakacsolni magát. Tény, igaza van és az is tény, hogy én meg a nyomozás nem vagyunk jóbarátok. Elég osk mindent tudok sok mindenről, imádok olvasni, de nem mondanám, hogy az én eszem vág a legjobban a világon. Chris már piszkált épp eleget a miatt, hogy valami nem esett le elsőre... másodikra se nagyon. Igen a tesókkal azért néha nagyon nehéz, bármennyire is szeretjük őket. Szóval végül egy sóhajjal megállok mellett, mert eléggé elkomolyodik a tekintete, úgyhogy tuti nem fogja annyiban hagyni, ha újra azt mondom épp cska véletlenül erre jártam. A fenébe is, ennél ügyesebbnek kellene lennem! - Na jó. Szóval a nénikémet érdekli ez a hely, sokmindent hallott róla és ő olyan... kutató féle, de nincs ideje eljönni ide, mert mindig járja a világot. Úgyhogy engem kért meg, hogy nézzek körül. Bár mondtam neki, hogy úgysincs itt semmi, mert ha lenne már megtalálták volna, főleg ha ilyen régen felrobbant. - bököm ki végül teljesen őszintén, hogy miért is jártam erre és hogy mit is keresek. Bár ez utóbbival nem jutott előrrébb, hiszen én magam sem tudom, hogy mit keresek pontosan, így ugye még nehezebb dolgom van. Igazából ahhoz meg nincs is sok kedvem, hogy kőveket emelgessek, hátha van alattuk valami, hátha közben ránk omlik a maradék ház is, mert esetleg bár Selene szerint valami mágia összetartja még, de mi van, ha nem örökké? Mégis csak több értelme lenne megkeresni azt, aki itt volt azzal a fickóval, mielőtt eltűnt. Biztos, hogy ő tud erről a helyrő a legtöbbet. Körbe kellene kérdeznem, hátha tud róla valaki valamit, bár rég volt, de az ilyen infok azért még sokáig szájról-szájra terjednek és nekem bőven elég pár pletyka, amiből ki tudok indulni. És persze most már kérdőn nézek rá, hogy akkor hát ő miért van itt, mert én végül csak elmondtam.
Felvont szemöldökkel hallgatom a kérdéseit. Úgy néz ki, hogy valamilyen kutatómunkát végez bár, ha én vagyok az elsődleges információforrása, akkor nem biztos, hogy túl gyakorlott detektív ez a lány… - Nos, nekem nem volt fontos. – Válaszolom kedvesen, de azért megnyomom a nekem szócskát. – Ha neked az, akkor nyugodtan járj utána. Bár nem tudom, hogy miért osztana meg bárki is egy idegennel információt egy traumáról. – Vonok vállat továbbra is kedves hangon. Nem akarok gonosz lenni vele, sem lelombozni, de muszáj tények elé állítanom. Aranyos lánynak tűnik, meg szimpatikus is, de fura ez a kikérdezősdi. Mosolyogva hallgatom a reakcióját miközben szóba hozom a nem evilági erőket. Én magam sem hittem, hogy léteznek ilyenek, de egy zsebpiszokközi kis késdobálóban, miközben nagyon féltettem az életem, felvilágosított egy látó, hogy mennyire elvagyunk tájolva, s nem látunk a szemünktől. Azt ismételgette mennyire buta dolog azt hinni, hogy csak egy síkon fut az élet. S ha mégis csak egy lenne, az miért pont a miénk volna? Vagy hetekig gondolkodtam a szavain, mire nagyjából értelmet nyertek azok…Nem egyszerű feladat feldolgozni mindazt, amit ez jelenthet. Szóval, nem hibáztatom, ha bolondnak tart. Hugrabugos múltammal úgyis hozzá vagyok szokva az efféle előítéletekhez. - A bátyok már csak ilyenek. – Nézek rá együttérzően. – Engem Sewe-nak becéznek, de ha az én tesóimat kérdezed akkor csak és kizárólag a Seaweed(hínár)-re hallgatok. – Vigyorgok szélesen, mert felesleges olyan dolgok miatt mérgelődni, amiket nem irányíthat az ember. Inkább jót szoktam nevetni az ilyeneken. - Hm…Elmondom, ha te is. – Nézek rá, talán ismeretségünk során először komoly arccal, se mosoly, se életvidám tekintet. Néha magam sem tudom miként viseltesek édesapám eltűnése iránt. Vidám, nyugodt ember vagyok, aki mindig mosolyog, s úgy néz ki, mint aki mindent kézben tart. Aztán szóba jön apám, kinek megtalálásának lassan mindent alárendelek és egy perc alatt kőarcú jégszobor leszek. Mert semmi vicces nincs abban, ha életed egyetlen biztos pontja kifordul önmagából és egy szó nélkül semmivé lesz. Betudhatnám az eltünését számos dolognak; a személyiségének, az bánatnak, amit a kistestvérem eltűnése okozott vagy kapuzárási pániknak, ahogy mások is teszik. Esetleg halálnak, de nem fogom. Mert én tudom, mindenkinél jobban, hogy apa nem hagyna el. Nem így, nem egy szó nélkül, miközben minket is ugyanúgy megviselnek a történtek.
Na jó tény, hogy jobban is utánanézhettem volna ennek a helynek, de ahhoz másokkal kellett volna beszélgetnem és mivel nem tudtam, hogy pontosan kivel így már sokkal nehezebb lett volna, annyira pedig nem vagyok itt régen és túl sok időt töltök a könyvtárban, hogy eléggé kialakult volna valam kapcsolati rendszerem. Ha pedig Christ kérem meg, az túlságosan feltűnő lett volna, mármint érdekelne volna, hogy miért érdekel az egész és bár titkolózni még tudok az ikertestvérem előtt, de hazudni nem megy a legprofibban neki. - Egy hullát és volt itt más is? De hogyhogy nem tűnik fontosnak, ha az a lány túlélete és lehet, hogy tud részleteket is? - na jó azért erre rendesen ráncolom a homlokomat és miközben időnként félrerúgok egy-egy követ, meg fadarabot azért a lányra pillantok és figyelek a szavaira is. Érdekes ez az egész, ha nem kellene utánajárnom akkor is érdekes lenne. Az a fickó eltűnt, méghozzá úgy fest, hogy jó régen, és azóta se került elő, az a lány viszont itt lehet még, és tudhat dolgokat. Ki kellene derítenem, hogy ki volt a helyett, hogy a porban turkálok, amit már biztosan csomóan átkutattak, aurorok és tudom is én kik még. - Nem evilági? Úgy érted túlvilági? Hallottam pletykákat a városban, hogy vannak más síkok is, de... ez annyira abszurdnak tűnik. - bár nagyon komolyan beszél a lány, szóval simán lehet hogy ő komolyan veszi ezt az egészet. Szóval nem e világi... azért ez elég tág fogalom, de annál érdekesebb. Annabelle néni mindig azt mondja, hogy olyan nagy változások jönnek, amikre fel kell készülnünk és amiket a legtöbben el se tudnak képzelni. Vajon erről beszélhetett? - Jajj bocsi, Charlotte. A barátaimnak általában csak Lotti, kivéve a hülye bátyámat, ő állandóan Charlienak hív. - ezt persze simán mosolyogva mondom, amiből sejthető, hogy a bátyám annyira nem is hülye, csak szándékosan piszkál ezzel a Charliezással. Mondjuk tény, hogy pár éve még nagyon nem ilyen volt a külsőm és akár el is adhattam volna magamat fiúnak, ha nem lennének ilyen nagy szemeim és hosszú szempilláim. - És te miért vagy itt? - lépek közelebb ahhoz a falhoz, amit tapogatott, határozottan érdeklődően, hiszen olyan mintha... nem is tudom. Én egy kicsit úgy érzem idecsöppentem és gőzöm sincs mit csinálok, ő meg úgy tűnik mintha nagyon is tisztában lenne vele.
Ez a kellemes kis cseverészés eléggé egyoldalú, de nem bánom. A tudás ugyan hatalom, de mit ér, ha nem osztjuk meg másokkal? Amúgy sem kérdez olyat, amit ne mondhatna el neki más. Illetve nekem nem érdekem eltitkolni bármit is, hiszen elméletileg nem vagyok érintett.
- Nos, amit tudunk; Jonas Black, aki a rend őre volt, nem egyedül volt a lakásában, hanem egy diákkal. Nem tudom kivel, mielőtt megkérdeznéd, nem tűnt fontosnak. Aztán volt egy varázsrobbanás, aminek nem tudjuk ki volt a célpontja. – Magyarázok, miközben az ujjaimon számolom az infókat. – A diák túlélte, Black pedig eltűnt, s mivel nem jelentkezett halottnak titulálják. – Lezárásként bólintok egyet, de inkább csak magamnak, hogy ennyi, amit tudok egyelőre.
- Eszembe jutott még valami! – Egyenesedek fel hirtelen. – Egyes diákok szerint találtak itt egy hullát, de ugyebár nem a vadőrét, hanem egy harmadik személyét; egy ismeretlen lányét. – Mosolyogva nyugtázom, hogy tényleg ez minden, amit tudok. Ez a mosoly elhalványul a lány kérdésemre tett reakciójára. Ha tényleg csak egy szép ékszer lenne akkor dicsekedne vele és nem rejtegetni. Mindegy is. Talán maga sem tudja, hogy milyen erővel bír a gyűrű. Úgy viszont nem lenne túl okos dolog viselni, tehát olyan embertől kapta, akiben vakon bízik… Hm. Akkor végül is lehet tényleg a nénikéjétől van.
- 1997. szeptember végén. – Felhúzom lábaimat törökülésbe és a másikkal egyetemben a házat mustrálom. Szép kis hely lehetett, sokkal otthonosabb, mint ahol felnőttem. Gyönyörű tud lenni egy városi kastély, de egyáltalán nem gyerekbarát. Volt olyan nap, hogy nem találkoztam senkivel sem a családból, pedig nem a szobámban ültem.
- Hallottam olyan pletykákat is…- Töröm meg a csendet, miközben felemelkedek ültömből és bemegyek a ház egyik sötét sarkába. – hogy a ház összes része át van itatva nem evilági varázserővel. Ezért nem akarják vagy tudják újjá építeni. – Kezemet az egyetlen épen maradt falra fektetem, s kinézek a kitört ablak keretén. Halvány rezgést érzek a tenyerem alatt, amire csukott szemmel próbálok koncentrálni, mindhiába; én sem tudom milyen erő ez. – Szerintem ez a nyerő elmélet.
- Egyébként Selene vagyok. – Fordulok felé mosolyogva. Talán itt az ideje, hogy bemutatkozzam tekintve, hogy a szőkeség eddig nem mutatott hajlandóságot erre. Tehát koncentrál valamire, talán feladatot teljesít itt…Milyen titokzatos.
Ki tudja még az is lehet, hogy a felmenőink között akadtak vélák valahogy nagyon régen, de erről nincsenek konkrét információk, az viszont biztos, hogy a családban nem igen akad olyan, aki panaszkodhat a külső megjelenésére és ez a szőke haj is elég általános jelenség, ami szépen végigkísér mindenkit. Eleve ki ne álmodna ilyen világis fürtökről, mint ami nekünk van és mellé társul még a bájos tekintet is. Azért így az embernek jóval könnyebb kidumálni magát, ha esetleg szorult helyzetbe kerül, mint ahogyan én is most. - Oh értem, mert mi történt itt pontosan? És milyen elméleteik vannak? - gőzöm sincs, hogy a nénikém mennyit tud erről a helyről pontosan, szóval az a biztos, ha lehetőség szerint minél több információt összegyűjtök róla, aztán majd meglátjuk, hogy ebből mi van meg neki is. Az sem utolsó, hogy miket találhattak ki a diákok, hiszen ki tudja, hogy ebből mennyi lehet vajon igaz. Sokszor a pletykáknak nagyon is van alapjuk, ezért érdemes lehet tudni, hogy mik terjednek jelenleg is. Az azért meglep, hogy nem tudja mit keres itt, hiszen mégis itt van és biztosan nem véletlenül keveredett pont ehhez a romhoz. Bár, ha mágikus kisugárzása van, akkor akár ide is vonzhat olyat, aki erre érzékeny. Aztán a kérdésére az ujjamra pillantok és valahogy automatikusan kulcsolom át a másik kezemmel a gyűrűt, mintha csak el akarnám rejteni a mustráló tekintete elől. - Nem tudom. A nénikémtól kaptam ajándékba, lehet, hogy az. Elég szép darab, azt mondta passzol a szememhez. - úgy csacsogok róla, mintha csak valami kis szép ékszerről lenne szó, ami nekem naiv léleknek csak azért tetszik, mert kék benne a kő, mint amilyen kék a szemem is. Persze szó sincs róla, hiszen tudom, hogy ez nem csak egy szimpla ékszer, ez annál azért sokkal több és különlegesebb darab, na de ezt még sem egy idegennek fogom felvázolni. Annabelle néni mindig azt mondja, hogy a családunk titkait nem szabad csak úgy akárkinek elmondani és ugye eleve róla még Christopherrel se beszélhettem eddig, mert szerinte butaság lenne, csak eltiltanának tőle a szüleim, szóval tuti nem egy idegennek fogok mesélni majd a nénikémről. Közben persze azért szétnézek itt, amennyire merek, mert elég ingatagnak tűnik az épület. Remélem, hogy nem omlik majd le, bár ha tényleg valami ittragadt mágia tartja egyben akkor nem sok esély van rá, hogy esetleg mégis csak ilyesmi történet. - És mikor robbant fel? - pillantok újra a lányra kíváncsian. Jó lehet, hogy megpróbálhattam volna még jobban utána nézni ennek a helynek esetleg, de ha már úgyis itt van valaki, aki nálam többet tud róla akkor miért ne kérdezzem meg őt?
Ahogy megfordul integetek neki talán, hogy enyhítsek a rémültségén, ami eléggé nyilvánvalóan uralja mimikáját. Esküszöm, hogy nem akartam megijeszteni, bár így már gyanús, hogy rosszban sántikál. Ismerős az arca; jellegzetese jelenség, a véla szerű szépségével, így emlékszem, hogy néhányszor elsétáltunk már egymás mellett. - Ez a volt biztonsági felelős lakhelye. És nem tudom. – Vonok vállat teljes őszinteséggel. – Talán a varázslat, ami lerombolta továbbra is itt van a levegőben, s nem hagyja, hogy más igék hatalmukba kerítsék ezt a helyet. – Mesélem, szinte félig komolyan gondolva. - De ez csak egy elmélet, a diákok sok másikkal is előrukkoltak már. – Oda sétálok mellé, majd leülök egy biztonságosabbnak tűnő területre. - Igazából még azt sem tudni biztosra, hogy mi történt. Legalábbis én nem tudom. Azt sem tudom, hogy most mit keresek itt. – Tekintetemmel a ház maradványainak belső részét kutatom, hátha meglátom az okot, ami ide vonzott. - A gyűrűd családi örökség? – Váltok témát, mivel arra számítottam, hogy majd ő tud valamit, ha már itt ólálkodik. A gyűrűje pedig azonnal felkeltette az érdeklődésem. Persze nem bámulom vagy ilyesmi, inkább a romokat vizslatom, de már elsőre láttam, hogy nem csak egy dekoratív kiegészítő az biztos. Kis korom óta varázstárgyak vesznek körül; többségéről meg tudom mondani, hogy sötét vagy tiszta varázst képvisel. Ez a kimondott darab viszont olyan rezgésekkel bír, amiket nem tudok meghatározni. Lehet csupán azért, mert a hely megzavarja a tejjel magamba szívott tehetségemet. Mindenesetre vonz magához, akár az összes ereklye, amivel eddig dolgom volt. Anyám azt hitte kleptomániás vagyok, mert mindent meg akartam fogni, vizsgálni, figyelni…Szimplán kíváncsi voltam.
Az persze egyelőre nem esik le, hogy minden bizonnyal azért sikerül bejutni könnyedén, mert a gyűrű, amit pár hete kaptam a nénikémtől igen ütős kis varázstárgy. Azt mondta, hogy azért kapom, mert illik hozzám a halványkék kővel, ami a közepén van és én persze nagyon örültem neki. Aztán ugye nem sokkal később kitalálta, hogy jó lenne, ha megnézném ezt a romos épületet és lám nincs itt semmiféle védőmágia, azaz van, de a gyűrűnek hála gond nélkül bejutok és a mögöttem érkező lány is. Ha máskor jön akkor jó eséllyel simán lepattan a védőmezőről, ami körbeveszi a romházat. Azon azért persze határozottan meglepődöm, sőt kissé meg is rezzenek, amikor megszólal a hátam mögött és egy gyors fordulattal már szembe is fordulok vele. Na jó, nem vagyok profi az ilyen rosszban sántikálós dolgokban, látszik, hogy a fárszt hozta rám és hogy tudom, hogy nem kellene itt lennem, ő meg akárki lehet, bár hasonló korú lehet, mint én, de ettől még lehet valami prefektus, vagy akármi, aki egyből rohan egy tanárhoz, hogy beköpjön. - Szia! Oh én csak erre jártam és kiszúrtam ezt az épületet. Mi ez a hely? Miért nem építik újjá? - na jó, az a legegyszerűbb, ha adom az ártatant, aki nem is tudta, hogy nem szabadna egyébként idetolnia a képét. Végülis nem járok ide első óta, később kerültem a suliba, csak az egyetemre és simán mondhatom, hogy túl sok időt ültem eddig a könyvtárban ahhoz, hogy megismerjem annyira a birtokot, meg az iskolai pletykákat, hogy tudjam mi is ez a hely. És persze mondhatom, hogy fogalmam sem volt róla, hogy nem szabad csak úgy megnézni, én meg kíváncsi voltam. Végülis ez azért hihető is lehet akár. Amúgy is olyan kis ártatlan képem van, valószínűleg anno pont e miatt barátkozott velem az elején Polly, mert akármibe rángatott bele, nekem mindig elég könnyen ment, hogy kimagyarázzam magamat, még ha a magyarázás nem is az erősségem, mert ebben Chris határozottan jobb nálam, viszont a nagy szemeim és az ártatlan ábrázatom mégis kit ne győzne meg?
Nem sok mindent hagyott maga mögött apám. Mármint, ha az érdemi dolgokat nézzük; pénz meg egyéb kézzel fogható, pótolható cucc van bőven, de emlékek, szokások annál kevesebb. Ám egy furcsa megszokását jómagam is követem. Az ösztöneimre hallgatok. Még akkor is, ha annak semmi értelme sincsen és feltehetőleg időpocsékolás. Szóval nem is volt kérdés, hogy ezen az unalmas hétvégén a volt biztondágis lakhelyének romjaihoz visz. Már napok óta gyötörnek rémes álmok, amik nyomán olyan sötét karikák telepedtek a szemem alá, mintha mosómedve lennék. Bár a lidércnyomásaim sokfélék, folyton folyvást ehhez a leharcolt helyhez érve ébredek fel. Van, hogy az erdőn át menekülök valami elől és ott lyukadok ki, de volt olyan is, hogy egy doxy-t követve érkezem oda. Alapvetően eléggé cinkes az a hely, tekintve, hogy szinte semmilyen információt nem találni a végzetes történtekkel kapcsolatban. Tény, hogy a tulaj, Jonas Black, nyom nélkül eltűnt, s bár sokak szerint meghalt a robbanásban, sosem találták a holttestét. Pont, mint apánál. Bármi is történt szegény emberrel, lehet apám is úgy járt, így egy újabb pont szól a kutakodás mellett. Bár, hogy mit is keresek pontosan az kérdéses… Szinte azonnal kiszúrom a szőke kobakot, miközben közeledek, de nem igazán tántorít el a jelenléte. Feltehetőleg ő is okkal van itt, már csak az a kérdés, mi az. Látom, hogy gond nélkül közelíti meg a házat, ami jó jel. Én is azt hittem, hogy le van védve valamiféle varázslattal, de ezek szerint nem. Csendesen állok meg mögötte várom, hogy mi a következő lépése. Vagyis várnám, de türelmetlen vagyok…Ez van. - Mit keresel? – Kérdem a lehető legkedvesebb hangomon, hogy még véletlenül se érezze számonkérésnek. Nekem ötletem sincs mit csinálok itt, szóval szívesen segítek neki. A dolgok megtalálása Hugrabugos terület. Mivel tudjuk mi az igazi érték, így hamarabb megtaláljuk azt, mint mások. Legalábbis én így látom.
Őszintén szólva gőzöm sincs, hogy mégis mi lehet érdekes egy olyan romon, amivel évek óta nem foglalkozott senki sem és egyébként is tilos a közelébe menni, vagy valami hasonlót pedzegettek az iskolában, viszont arra végül is jó lehet, hogy kicsit kiszakadjak a könyvtárból. Chrisnek igaza van, az életben nem lesznek itt új barátaim, ha folyton csak a könyveket bújom és nem vagyok hajlandó ismerkedni. Jó, ő biztosan nem úgy gondolta ezt, hogy keveredjek bajba, de ha egyszer a nénikémnek ez annyira fontos! Annabelle néni ugyanis azt kérte, hogy nézzem meg ezt a házat, vagy hát a maradványait, hiszen évekkel ezelőtt felrobbant. Nem tudom, hogy mit lehet itt találni, amit mások még nem találtak meg, de végülis adhatok egy esélyt a dolognak és mivel amúgy is egészen szép napsütéses idő van... Öhm... oké ezen lenne mit átgondolni. Lehet, hogy pont ezért nem most kellett volna jönnöm, na de este, amikor meg piszkos leszek és koszos a sötétben, meg átesek mindenen... Ha meg világítok akkor ugyanúgy jobban kiszúrnak, mintha napfénynél jönnék. - Na jó... mutasd magad... - motyogom inkább csak magamnak, ahogyan megpróbálok a ház közelébe menni, ami persze nem megy olyan egyszerűen. Azt hallottam lezárták, mármint volt itt nyomozás, meg kutatás, meg fene tudja mik, de azóta állítólag lezárták a helyet és hogy vajon mágiával-e azt nem tudom. Az biztos, hogy nem nagyon szokott erre senki se mászkálni, amúgy is közel van a Tiltott Rengeteghez, ami ugye szintén tilos, de engem ez az apróság nem állít meg. Első körben az egész romhalmazt körbejárom és megpróbálom kézzel megnézni nincs-e valami erőtér, vagy ilyesmi, de egyelőre úgy fest, hogy nem ütközök akadályba. Az épület egyébként még félig-meddig áll ,bár a tető nagyrésze hiányzik és a falakból is van, ami eltűnt, valószínűleg már el is hordták az erdő lakói a darabjait. Nem is értem miért nem építették újjá, vagy valami. Azért remélem nem fog rámolani a tető maradéka.
Végül csak az információkat cserélik ki, de működésbe nem hozzák a kétes tárgyakat, hiszen nem feltétlenül sülne el jól. Sikerül megosztaniuk egymással az egészet, Shanna pedig végül felhozza, hogy ideje találkozni a többiekkel a parancsnokságon és leadni minden információt, megcsinálni a papírmunkát, hiszen akármeddig jutottak, a szellem eltűnésével a nyomok mondhatni kihültek, semmi sem készteti őket arra, hogy hirtelen fejest ugorjanak valamibe. Így is olyan nyomokat találtak, amiket korábban senki sem. Ugyan nem egészen fair a dolog, de végül minden, amit összeszednek és leadna a süllyesztőbe kerül, mert a végzett aurorok nem tudják átvenni a nyomozást, a diákoknak pedig elfogyott a hatáskörük - mondják. Hogy valójában mi lehet a háttérben, az más kérdés, de úgy tűnik, hogy ez az ügy a feledésbe merül, ha csak nem állnak készen arra, hogy hónapokig küzdjenek érte... És lehet, hogy érdemes lenne újra elővenni ezt az egészet, nem csak a robbanást, hanem azt is, amit a másik csapat talált!
// Sajnálom, hogy ilyen lassan és ilyen vége lett a dolognak, ha esetleg jövőre több idő és lelkesedés akad rá, akkor folytatjuk más irányból a történetet!
Jutalom osztás!
A legközelebbi Karakterfejlődéses dobásodat - de szigorúan azt - előnnyel dobhatod meg. Amennyiben ez a dobás a részt vett Auror karakteredé hozzáadhatsz az esélyeidhez +15%-ot, amennyiben valamelyik másik karaktered, csak +10%-ot. //
Igen nagy érdeklődéssel fordulok Jacob felé, és kíváncsian hallgatom a beszámolóját. Nocsak, megint az időutazás. Ez roppant érdekes. És egybe vág azzal, hogy a tekercs szerint egy a robbanáskor 12 éves lány utódjának a holttestét találták a romok közt. Figyelmesen hallgatom Jake beszámolóját az utolsó szóig, és már szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ki volt Jake szelleme. - Időutazók. Ez alátámasztja azt amit én találtam. Ezt nézzétek meg! - széttekerem a kölcsönzött tekercset, és Shanna kezébe nyomom, hogy alaposan szemügyre vehessék ők is. Közben persze alaposan beszámolok a saját kérdéseimről, és következtetéseimről is. Mindenről, amit megtudtam Madame Pomfrey-tól. Például, hogy szerintem Jake szelleme ugyanaz, mint a feljegyzésben említett akkor 12 éves Shafiq Leto leendő lánya. Természetesen megkérdezem Jaket, hogy volt-e Sötét Jegye a szellemének? Mit gondol, egy jövőből jött lánynak hogy lehet Sötét Jegye, ha az Voldemort bukásával megszűnt követendő szimbólumnak lenni? Tán abban a jövőben visszatér a Nagyúr? Vagy épp arra jön létre egy sötét varázslókból álló csoport, hogy visszautazzon a múltba, és megakadályozza Voldemort bukását? Igaz ez találgatás javarészt de elég ijesztő gondokat vet fel a Sötét Jegy jelenléte a képletben. Beszámolok Shannának, hogy a gyengélkedőn csak kevés másolat van az akkori vizsgálati jegyzőkönyvekből, Madame Pomfrey szerint a Minisztériumban vannak az eredeti hiánytalan akták, ugyanakkor nem egyértelmű hogy kik, és milyen módszerekkel vizsgálódtak, ugyanis nincs keltezés, és aláírás a feljegyzéseken, ahogy azt a szabályzat megkövetelné. Ami véleményem szerint roppan különös szabálytalanság. Utána kéne nézni a Minisztériumban. Talán Shanna apja, vagy a Bácsikám tud valamit ezekről, velük sem ártana beszélni. És ha már beszélgetés feldobom azt is, hogy Shannával este a Hollóhát toronyban el kellene beszélgetnünk az egyetlen túlélővel Kyile Aria Bryson-nal is, hátha ő is tud valami hasznosat. Igazán kíváncsian várom, nekik kettőjüknek mi a véleményük, arról miképp passzolnak a kirakósunk elemei. A magam részéről, mindenről őszintén és nyíltan tájékoztatom őket, amit találtam. Mert szerintem csak akkor lehet igazán sikeres a nyomozás, ha minden információt megosztunk egymással. Most hatékonynak kell lennünk, és ez eltitkolt, vagy félig átadott információkkal nehézkes. Így meg sem fordul a fejemben, hogy van amit nem mondanak el nekem, például időnyerő vagy ki tudja milyen tárgyakról...
"Nincs az a vagyon és hatalom, mely biztonságot nyújthatna, hisz minél nagyobb, annál több veszélyt hoz."
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jonas Black vityillója 2018-11-20, 14:09
Jake & Griff & Petra
Pontosan tudja, hogy Griffnek nem egyszerű a helyzet, de van, amit nem tud meggyorsítani, és láthatja rajta a lány, hogy nem egyszerű esettel van dolga. Ez abból is kiderül, hogy még Griff is látni kezdi a jelenést. Minden esetre, miután beszámolt a dolgokról, és megjelentek a különböző kis formák, Jake könnyed mozdulattal veszi kézbe, és direkt nem dönt egyedül, nem is akar, ezzel is jelzi, hogy ha nem is látszik mindig úgy, de Griff az igazi társa. Lassan bólint. - Ahogy elnézem, igen. - válaszol röviden, tömören, és szívesen elindulna kalandozni, de ahogy Griff nemet mond, szinte azonnal húzza vissza a kezét, és akasztja a nyakába a törött időnyerőt. - Nem hiszem, hogy törötten működne, de legyen. Neki se volt vele nagy szerencséje.. Ezért vagy te a társam meg a másik, jobbik felem. - jelenik meg egy félmosoly a szája szélén, és mivel kettesben vannak, közelebb lép a lányhoz,és finom csókot lehel annak homlokára, miközben jobb kezének ujjait összefűzi a lány ujjaival. - Keressük. - egyezik bele halkan, és még visszanéz a helyre, ahol eddig a szellem volt, majd megindul a gyengélkedő felé, és ahogy megpillantja a másik lányt, csak akkor engedi el Griff kezét, de nincs ebben a mozdulatban sem semmi hirtelen, vagy durva. Lassan, és puhán engedi el kedvese kezét, és Petra kérdésére halk, de jól hallható hangon kezd beszélni. - A detonáció egyik lehetséges oka néhány időutazó felbukkanása volt a mi idősíkunkban, akik azonban egyik társukkal nem valami szépen bántak el, hanem berobbantották vele az épületet. Egy jóslat miatt, amit kihallgatott, majd magukkal vitték Jonast egy másik időbe. - foglalja össze röviden, hiszen ő látta a leginkább, meg ő beszélt a legtöbbet, de hagyja, hogy Griff kiegészítse, ha esetleg kihagyott volna valamit, vagy máshogy emlékezne. És a megjelent tárgyakról ő speciel nem szól semmit. Ha Griff el akarja mondani, úgyis elfogja.
Madame Pomfrey még utoljára rámosolyog a lányra, aztán visszatér a dolgához. Elég sokat segített még úgy is, hogy valószínűleg nem hitte el teljesen a történetet, vagy legalább is érez valamit mögötte. De mivel Petra egy köztiszteletben álló család lánya, ráadásul Auror, úgy van vele, hogy biztosan nem élne vissza a tekercsekkel. Petra kisétál a gyengélkedő elé megvárni a párost, közben ha akarja olvasgathatja a papírokat a sérültek neveiről, és számot vethet, hogy melyik ismerős és melyik nem, kivel beszélhetne még idővel. Lényegében Jake elbocsájtja a szellemet, és ezzel a jelenés szépen lassan fel is szívódik, először Shanna szeme előtt, hiszen neki amúgy is valami homályos dolog volt, aztán Jake számára is. A jelenlétét is elveszítik, mintha azzal, hogy hozzájuk kerültek a tárgyak és Shanna már el is rakta, be is bugyolálta az obszidiánt, megszűnt volna minden kapcsolata ezzel a világgal. Tovább lépett oda, ahova kellett, vagy visszakerült a saját idősíkjára, a lényeg végül is annyi, hogy elérhetetlenné vált számukra, eltávozott. A tárgyak különválasztva nem lépnek működésbe. így mehetnek, ahova jól esik.
Természetesen észreveszem Madame Pomfrey kéztördelését, és reakcióját. Biztos vagyok benne, hogy ez egy olyan szörnyű emlék lehet, amit még a javas asszony is szívesen felejtene. Mindenek ellenére meglepően készséges. Gondosan elraktározom az információt, hogy a Minisztérium irattárában is körül kell néznünk, hátha további fontos nyomra bukkanhatunk a poros akták között. - Természetesen Madame Pomfrey. Köszönöm szépen. Nagyon sokat segített. - válaszolom illemtudóan az asszonynak. A világért sem szeretném megszegni a gyengélkedő szabályait. Már csak azért sem, mert így biztos lehetek az asszony együttműködésében a későbbiekben is, ettől független ügyekben is akár. Az információ is igen jelentős, hogy Miss Bryson, Hollóhátas. Tőle, ha elég ügyesek vagyunk további részleteket tudhatunk meg. Azt hiszem megvan az esti programunk Shannával. Elvégre háztársam igen ügyes benne, hogyan szedjen ki információkat emberekből. Olyan információkat is, amikről inkább hallgatna. Mindig is nagyra értékeltem ezen tulajdonságát. Igen hasznos képesség a mi szakmánkban. Éppen elköszönök Madame Pomfrey-tól, és indulnék vissza a többiekhez a kunyhóhoz, amikor Shanna mentális üzenetet küld. Az órámra pillantok, és úgy döntök a gyengélkedő széles ajtaja előtt várom be a duót. Nem kellemetlenkednék bent tovább a szükségesnél. Ugyanakkor roppant mód kíváncsi vagyok, vajon Jake és Shanna mire jutott, és persze égek a vágytól, hogy megosszam velük én mire jutottam. Hátam a folyosó falának vetem, alig fél lépésre a gyengélkedő ajtajától, így semmiképpen sem kerülhetjük el egymást. Azért visszaüzenem Shannának az elme-kapcsolaton keresztül, hogy rendben a gyengélkedő ajtaja előtt várok... - Nos? Ki kezdi? Ti vagy én?- lököm el magam a félszeg tartásból, és emelem meg jelentőségteljesen az imént kölcsönzött iratot, ahogy a páros befut. Jelezve, hogy sikerült hasznosan töltenem az időm, és csak remélem, hogy amit ők láttak odalent a kunyhónál az valamilyen összefüggésbe hozható azzal, amit én találtam. Kíváncsi vagyok a kirakós részletei miként fognak összepasszolni...
Ugyan a szavaim türelmetlenek, de a tetteimmel folyamatosan segítek Jake-nek és elősegítem, hogy minél tovább tudja fenntartani a kapcsolatot ezzel a szellemmel, aki nyilvánvalóan teljesen más típusú, mint egy barátságos Féligfejnélküli Nick. És ez persze a saját erőmbe kerül, így nem csak türelmesen álldogálok, hanem szépen lassan ahogy az erő elkezd kiszállni belőlem, úgy erősödik Jake képessége, amivel rábírhatja a jelenést, hogy az én számomra is látható legyen… A fiú megpróbál azzal nyugalomra bírni, hogy kellemes emléket ébreszt, de inkább elhessegetem, és a történéseket akarom látni. Nincsen ebben semmi ellenséges, nekem is kedvesek ezek a képek a tópartról, de nem akarom, hogy a megnyugtatásától megóvjon és elveszítsem a nagyon is rozoga lábakon álló kapcsolatot a szellemmel. Hiszen én nem vagyok Kísértetvadász, csak Jake erejét terjesztjük ki rám. Még így sem értek mindent, amit mond, vagy ami történik, de még mindig jobb, mintha teljesen kimaradnék az egészből. Látom, hogy a szellem egy nő, aki valamilyen csoportot túl nagy lelkesedéssel szolgált, de a csoport nem éppen hálálta meg… és a Sötét jegyet is, tehét Voldemorthoz is köze volt… neki vitték talán el a jóslatot? Vagy csak azt hitte, hogy Voldemortot szolgálja? Vagy eddigre már végre elfogadták, hogy a Sötét Nagyúrnak végleg vége, csak a jegy maradt meg a kezén…? Jó sok kérdésem van, Jake még is olyan nyugodtnak tűnik, annak ellenére, hogy ahogy összefoglalja a halálunkat, nost… nekem nem tetszik az ötlet. - Időutazók lehettek? Igazi időutazók? - teszem fel a kérdést, ami valamennyire költői, valamennyire pedig tényleg a véleményét akarom megtudni. Tudjuk, hogy hogyan működnek az időnyerők. Nem tehetsz kárt semmiben, nem változtathatsz meg nagy dolgokat, csak megfigyelsz és teszed a dolgod. De ezek visszajöttek, jóslatot szereztek aztán felrobbantották az épületet! És akkora szakadást csináltak a világunkban ezzel, hogy berobbantak ezek a furcsa képességek. Amik hasznosak, ha jó kézbe kerülnek, csak… semmi se garantálja, hogy így lett. Példának okáért ezek a katasztrófák. - Nem. - bukik ki belőlem a válasz, miközben az obszidián gömböt forgatom a kezemben. - Nem tehetjük őket csak úgy össze. Mi van, ha másra is lenne szükség, egy varázsigére, vagy tudatosságra, hogy mit akarunk csinálni és egyszer csak… eltűnünk. Még nem vagyunk a híres Troops-duó, tudom, elméletben nem halhatunk meg, de ez nekem nem elég biztosíték. Át kellene gondolnunk. Meg kellene vizsgálnunk. - visszakozom a kalandozásból, ezúttal én vagyok az, aki nem akar durr-bele módon belevágni. Akármennyire megszoktuk, hogy ketten alkotunk egy csapatot, ez egy olyan döntés és olyan lehetőség, amiben nem nekünk kéne döntenünk. Talán még csak nem is Petrának. Egyenesen a minisztériumnak kellene leadnunk mindent, amit tudunk. - Keressük meg Petrát, jó? - kérdezem, kicsit oldalra billentve a fejem. Kérdés ez, de egyértelműen benne van, hogy nem akarom használni a tárgyakat, és azt se akarom, hogy ő egyedül tegye meg. Elrakom a gömböt a táskámba, belecsavarva egy ruhadarabba, az időnyerőt viszont nem kérem el Jake-től, tényleg szeretném, ha a két tárgy távol maradna egymástól. Nem lehetünk ennyire meggondolatlanok! Petrának egy elme-üzit küldök, hogy maradjon a gyengélkedőn, elindulunk oda, már ha Jake nem akar leállni veszekedni, de remélem nem.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jonas Black vityillója 2018-11-05, 15:10
Jake & Griff
Mivel szokásuk,hogy a tudatukat valamilyen szinten összekötik Shannával, ezért egy egyszerű képet küld neki, egy tópartról, ahol 14 évesen mindig is játszottak és beszélgettek. Ezzel próbálja a lányt nyugalomra inteni, amíg valami értelmes vagy érdemleges információt szed ki a lényből. Főleg azért nehéz ez, mert fogalma sincs, Shanna tulajdonképpen mit is lát pontosan. De nem tehet mást, minthogy megbízzon benne. Érzi, hogy valamivel könnyebb lesz a terhe, és ahogy ez így is van, finoman hátrébb lép, és kezét Griff felé nyújtja, és ahogy érzi, hogy sikerül irányítani a szellemet, leveszi róla a tekintetét, és ekkor meglátja az emlék alakokat.Közben persze fogja Griff kezét, mint egy jelezve, hogy hiába ágál, nem tud gyorsabban dolgozni, és most azonban van valami, amit sikeresen lát. Ahogy leperegnek előtte az események, finoman megrázkódik, majd lenéz a nőre, és nem tudja, Griff hallja-e, amiket mond, így most már tényleg elveszi a tekintetét a szellemről, és kedvesére pillant. - Tudod, hogy nem mindig megy gyorsan.. - súgja egy félmosollyal, mert emiatt igazán nem fog összeveszni most a lánnyal, majd egy tea mellett megbeszélik a dolgokat, de a jelen ügy kicsit fontosabb. Meg Jake tudja,hogy Griff amúgy szereti, és el tudja képzelni, hogy ez egy hülye helyzet, de sajnos ez már csak ilyen. Éppen ezért elmeséli a látomást, szabad kezével finoman intve, hogy merről jelentek meg az alakok, merre jöttek végig, majd hogyan robbant fel az egész hely, végül lemutat a nőre. - Ifjabb Shafiq Leto, azt hiszem.. ideje menned.. - húzza össze a szemöldökét, meg ráncolja a homlokát, miközben ő látja, ahogy elhalványodik a jelenés, ami jó, mert legalább a lábát sem szorítja már annyira. És ahogy halványodik, Jake elengedi a lány kezét, és leguggol mellé, és az obszidián gömbhöz,majd az időnyerőhöz nyúl, az egyiket átadva Shannának. - Nem tudom, mennyit hallottál belőle, de azt mondta, szép jövőnk lesz, ha nem is annyira hosszú. Bár az idejét nem tudta megmondani. De amilyen híres párosnak beállított, szerintem még lesz pár közös karácsonyunk. - toldja meg egy romantikus félmosollyal, hiába vannak egyébként félig para szituációban. Ez Jake. Menthetetlenül szerelmes és romantikus, miközben van egy kissé idegesítő képessége, amit sajnos nem irányít, mert ezzel csak lát, és ritkán parancsol. Ehhez meg nagy fokú türelemre van szükség. És őt azzal fenyegetni, hogy meghal? Ugyan! Mindenki meghal, és aki ennyire közel él a halálhoz és a szellemekhez, azt főleg nem lehet ilyenekkel riogatni. - Mehet? - néz Griffre, miközben a két tárgy egyikét a kezében tartja, és ha a lány nem akarja külön megvizsgálni, szívese összepasszintja a kettőt.
Petra szavaira az asszony a kezét kezdi tördelni, de nem úgy mint aki titkolózik, inkább mint akinek rosszul esik vissza gondolnia. - Oh igen, az egy szörnyű eset volt. Sok feljegyzés készült róla, de annak a nagy része a Minisztériumban van. - aztán még mérsékelten fontoskodva hozzá teszi - Hozzánk csak a másolatok közül maradt fenn pár. Szinte az egész ügyet a Minisztérium felügyelte és mit ne mondjak igen fukarak voltak a részletekkel. - aztán magára hagyja a lányt a levéltár tartalmával és a gondolataival. Amik egyre inkább égetik a lábait, hogy felfedezéseit a többiek elé tárja. Mikor kölcsön kéri a tekercset Madame Pomfrey készségesen a szolgálatára bocsájtja. - Felírom, hogy elvitte a tekercset. Amint össze állította a gyakorlati feladatokat belőle, haladéktalanul hozza vissza Miss Rosemberg! Köszönöm! - már térne vissza a dolgához, mikor Petra felteszi a kérdést és a nő megtorpan, vissza vesz tüsténkedő, pattogó tempójából és Petra felé fordul. - Miss Bryson, Hollóhátas, akárcsak éppen ön. Az egyetem 11. évét járja Szimbolisztikán ha jól emlékszem. De lefogadom, hogy, ha mást nem, takarodó után a Hollóhát tornyában utol tudja érni és megkérdezheti személyesen mi is történt. - mondja még. Így Petrának ott lehetne a lehetőség, hogy elmegy és beszél Kyile-val vagy inkább vissza tér a többiekhez minél hamarabb. Benne van a pakliban, hogy a Háztársát sehol az ég világon nem fogja találni, takarodóig sem biztos hogy felbukkan, hiszen egyetemista, nem kötelező neki már a kastélyban töltenie a tanításon kívüli idejét. A többiek pedig így lassan egy óra elteltével talán ők is a végére értek a maguk tortúrájának és össze vethetik mire jutottak. És akár csatlakozhatnak a Towerben bányászó társaikhoz.
Shanna varázslata sikerülhet. Sikerül ha fizikailag kevésbé is, mentálisan tehermentesíteni Jaket, így ő tökéletesen rá tud hangolódni a szellemalakra és az uralma alá tudja hajtani. A szellem önmagából kifordult alakja vissza húzódni látszik, bár reszket, nem most fog végleg megvadulni és maradandóan megártani nekik. Ha már Jake bokájába csimpaszkodott amúgy is, a fiú előtt most feltárulhatnak az utolsó jelenetek. Shanna előtt is megelevenedhetnek a képek. Homályosan vetül eléjük, mintha fátylon keresztül néznének mindent. De vissza rendeződik a vadőr háza, ahogy utolsó perceiben látszott, és a ház körül ólálkodó nő. Aki suttogva ismétli és memorizálja a jóslatot, ami már elhangzott. Majd nem messze tőlük, a Rengeteg felől, emlékalakok tűnnek fel. Mindegyik egy egy időnyerőt ereszt el, meg még valamiféle másik varázstárgyat. Maszkot ugyan nem viselnek, de a köpenyük jellegzetes. Még ha az egy másik kor is volt. Az alakokat meglátva a settenkedő nőalak aki egyébként egészen fiatal, lelkes ovációval fogadja őket és kissé eszelősen rohan eléjük, fennhangon kántálva a jóslatot és hogy ő volt az első, a többiek lemaradtak róla, neki jár a jutalom amit ígértek! A emlékalakok megállnak előtte, az egyik elismételteti vele a jóslatot, megdicséri, majd közli, hogy akkor most megkapja a jutalmát.... És a szerencsétlent egy Bombarda Maxima-val a kunyhó ajtajának röpítik. Úgy, hogy azt be is szakítja a teste. Majd mind átlépve felette, benyomulnak a kunyhóba és elkapva a párost, az időnyerőikre fordítanak. A nő épp csak magához tér. Kinyöszörög annyit, hogy "Ne hagyjatok itt!..." de a többi Jonassal együtt Kyilet eszméletlenül hátra hagyva mint egy darab rongyot, eltűnnek mindenki szeme elől. Az eltűnésük azonban olyasmit szakít a térbe, amit még egy speciálisabb időnyerő sem tudna. Nem szépen csendben oda vissza lett pergetve az idő, hanem a kunyhó pontjában valóban valami átszakadt. A szakadás, olyan energiahullámmal járt, ami szétrepítette a vadőr házát Kyile szerencsésen temetődött a romok alá és a nagyja felfogta a további sérülésektől, vagy magától a robbanástól. Az akit pedig hátra hagytak, ő egyenest oda repült... ahol most is fekszik. Ahová lekarózva most Jake lábát szorongatja... A kérdésre csak néz maga elé aztán megválaszol egy előző kérdést. - A nevem... Shafiq Leto. Az ifjabb. - elereszti végre Jake lábát és az alkarján a Sötét Jegyet kezdi lassan vakarni, mintha megszabadulni akarna tőle. - Ti vagytok a Troops pár.. A híres auror duó... Ameddig meg nem haltok. - ezt követően, az alakja halványodni kezd. Balját feléjük nyújtja és két míg ő egyre halványabb lesz, a tenyerén két tárgy elevenedik meg. Az egyik, a saját törött időnyerője, amit esélye sem volt használni. A másik pedig egy tele vésett nagyjából öt centi átmérőjű obszidiángömb... A gömbben, ki van faragva egy "fészek" amibe az időnyerő távolról is tökéletesen bele illik..
Mindig megmosolyogtat, hogy Madame Pomfrey mennyire könnyen, és segítőkészen viszonyul hozzánk. Akkor is ha elég különös kérdésekkel, vagy kérésekkel állunk elő. Persze nyilván rengeteg mindent megélt már, aligha szolgálhatnak az itt tanuló nebulók újdonsággal számára. - Konkrétabban a Jonas Black esetre gondoltam, amikor a vadőr kunyhója megsemmisült. Ez elég érdekes rejtélynek tűnik. Talán a gyakorlathoz pont megfelelő is lesz. Ha esetleg erről, vagy az akkori sérültekről tudna valamit mondani, azt megköszönném. - mosolygok kedvesen az asszonyra. Majd bevezet abba a helyiségbe, ahol az iratokat tartja. Más különben lenyűgöz a kis helyiség, bár több időm lenne. De most egy fontos nyomozás közepén vagyok, és az idő igen is fontos tényező lehet. Így amikor a javasasszony magamra hagy, akkor neki is fogok a kutatásnak. Persze nem könnyi meg, hogy sok név nem arra utal, amire kéne, vagy a dátumok lepattogtak a viaszpecsétekről. De igyekszem logikát találni a tekercsek elhelyezésében, és eszerint haladni, nem a letört viaszdarabok után. Ha az összes olyan tekercset meg akarnám nézni, ami hibásan van felcímkézve, vagy részben vagy egészben letört a viaszpecsétje, akkor soha napján kis kedden végeznék. Szerencsére mindig kedveltem az efféle munkákat, és úgy fest van érzékem hozzá, mert csaknem egy órányi kutatás után mégis találtam valami érdekeset. A tekercsben, ami a kezembe került végül igen érdekes, és fontos információk vannak. Csakhogy szinte olvasás közben merül fel bennem egy rakás kérdés. Így veszek egy üres pergament, és pennát, és leírom a felmerülő kérdéseim, megjegyzéseim, esetleges következtetéseim. Így nem felejtem el őket, és könnyebb rendszerezni az információkat. ... - Ha a Sötét Jegy eltűnt Voldemorttal, akkor a még meg sem született nőnek hogy lehet ilyen? - Ez a halott nő a Sötét Jeggyel ugyanaz lehet akivel Jeke társalog odalent? Megkérdezni róla! - A túlélő most hol lehet? Talán vannak hasznos információi. Ugyanakkor róla van itt valahol orvosi akta? - Ha a halott nő, egy a robbanáskor 12 éves lány utódja valóban, akkor időutazó lehet? Netán túl messze ment vissza a múltba időnyerővel, és balul sült el... de mi célból az egész? Kik és mért küldhették vissza? Miféle jövőből? - Kik, és milyen módszerekkel végezték a vizsgálatokat? Mért nincs a jelentésen az aláírásuk, ahogy azt a hivatali szabályzat megköveteli? A Minisztériumban is lehet hasonló jelentés elfekvőben? De ez is itt, mért is itt van, és mért nem ott? ... Csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok, és tudom, hogy némely felvetésem helyes, némely pedig tévútra visz. Attól függően, hogy a többiek mit találnak, majd eldől a nyomozás további iránya. Minden esetre szívből örülök neki, hogy legalább már van mit összevetnünk. Amikor befejezem a jegyzetelést, még egy-két percig eltűnődök rajta, majd összetekerem a jegyzetet, és a jelentést is. Utóbbit udvariasan kölcsön kérem Madame Pomfreytól. Még felteszem neki a kulcs kérdést is, hogy tud-e valamit a túlélő Kyile Aria Bryson-ról?
/
