2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Sometimes when you go through Hell, the only way out is to walk deeper into the fire"
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Sirius Orion Black Születési hely és dátum: Anglia, 1959.11.03. Csoport: Varázshasználó Patrónus: kutya Foglalkozás: Munkanélküli Képesség: animágia Kiemelkedő tudás: –
Jellemed kifejtése
Megváltoztál. Nem az vagy, aki régen. Másnak képzeltelek. Számolni is meguntam, annyiszor hallottam az utóbbi időben ezeket. Igaz mind egy szálig, mégis, hálás lennék, ha magukban tartanák véleményüket az emberek, az is épp elég, magam tudom, mennyi minden tört össze bennem. Árnyéka vagyok csak egykori önmagamnak. A vidám, felhőtlen, fejjel falnak rohanó, szédítő kölyök, ha el nem is tűnt, mélyen lelkem mélyére bújt. Az Azkabanban töltött idő nyomott hagyott bennem, gondolkozásmódomba, egész lényembe sötét fonalakat szőtt. Komor lettem, mogorva, gyáva is talán. Menekülök az élettől, a világtól, ismerőseimtől, de főleg keresztfiamtól. Azt reméltem, Harry megszűntetheti a keserűséget, mi tizenkét év állandó sajátossága volt, s valóban, jelenléte rengeteget segít, elégnek mégse nevezhetem. Tudom jól, szenved ő is, mást várt tőlem, ez pedig csak még inkább a szakadék mélyére űz, minek hála azt teszem, mivel a kettőnk közötti távolságot egyre nagyobbra növelem. Kerülőm őt, amikor csak lehet. Több időt töltök kutyaként, mint eddig valaha, állati bőrbe bújni megnyugtató, pihentető, nem érzem a felém irányuló, metsző, gyanakvó tekinteteket. A felelősségek, elvárások eltűnnek. Animágus alakom mellett Remus az, kit legkönnyebben viselek el. Magyarázatot rá csak egyet tudok. Ő hordozza magában egyedül múltam olyan részét, melyhez mindig örömmel visszakanyarodnék, minek sose szabadott volna ily módon semmivé foszlania. Az egyetlen, mely igazán vigasztal a tudat, azt, ki egykor voltam nem vesztettem el teljesen, arra vár mélyen, összegömbölyödve, kezet nyújtsanak neki, kihúzzák a kátrányból, felélesszék. Hűségem, makacsságom, képességem számomra fontos személyek titkainak megőrzésére ott él még bennem. Aranyvérűek ostoba véleménye, szabályai ugyanúgy távol állnak tőlem, hitem abban, a jó oldalra álltam, a háború kezdetétől a végéig, s most a győzelem után se tűnt el.
Megjelenés
Változik a világ, a környezet, állandóság annyi van csak, mit magadnak megteremtesz. Az évek peregnek fejed felett, nincs megállás, jó tudom ezt. Mégis, úgy érzem, igazságtalanul sok idő haladt el mellettem, megváltoztam, nem csak lelkileg, testileg is. Nincs olyan ember, ki rám nézve megállapítaná, alig hat évvel múltam harminc. Amint minden más fontosabb érvényét vesztette, megkíséreltem hasonlítani egykori önmagamra, legalább részben. Hajam vállig érőre hagytam, a rövid mást sugallna, mint amilyen vagyok, de igyekeztem nem engedni, maga döntse el, hogy álljon, merre hulljon. Éjfekete tincseimbe ősz szálak vegyülnek, s csomóknak bár jó ideje nyoma sincs, samponillat száll belőle, mégis látom benne múltam nyomát, érzem rajta a börtön bűzét. Arcom ráncok tarkítják, és kétbalkezesen borotvált szakáll, bőröm olyan fehér, mint amire évekig tartó, napfénytől távollét után számítanál, de beesettségét, egészségtelen fénytelenségét elvesztette legalább. A szabadság súlyom is gyarapította annyira, ne fessek úgy, mint akit egyetlen nagyobb széllökés atomjaira hullat. Szemeim az egyetlenek, mik a felszín alatt nem változtak cseppet se. Nézz feneketlen mélyükre, s meglátod azt a vidám, felelőtlen, minden kalandban habozás nélkül belevágó gyereket, ki egykor voltam, de míg csak a felszínt nézed, sötétsége megfáradtan, kimerülten csillan. Varázstalanok ruháit nem vetettem meg sosem, ifjúkori lényemnek tetszett egyediségük, különlegességük, most sincs gondom velük, mégis inkább bő, fekete talárok jótékony redői közé rejtőzöm.
Életed fontosabb állomásai
Könnyeit ontja magából az ég, bánatának bizonyítékai halk koppanással érnek talajt. Nem állja útjuk semmi, nincs gyengéd kéz, mely felszárítaná őket a mindenség arcáról. Áztatnak tetőt, növényeket, embereket, nedves csíkban mossák le a port ablakok üvegéről. Nincs most villám, mennydörgés, szemerkélő, őszi záporeső ez, se több, se kevesebb. Tökéletes arra, élvezzük a magányt, fülsértő ricsaj hiányát, feltúrjuk elménk minden eldugott, eddig sikeresen elfeledett részeit. Rávilágít az egyedüllét negatívumaira is azonban, megmutatja, gondoljunk akármit, társaságban mindent jobban élvezni, bármit is hittünk eddig, megbánjuk még, ha magunk mellől elmarjuk, ki törődni vágyott velünk eddig. Ablak előtt ülök, az eget kémlelem. Csontos, karcsú testem kényelmes fotelbe süppesztettem, lábaim a párkányon hevernek, ölemben rég fel nem lapozott, ősi, kedves személyekkel teli album. Harry kapta ezt, s bár eddig egy pillanatra se feledkezett meg róla, most mégis itt hagyta. Nem tudom, volt–e szándék tettében, vagy a véletlen játszott közbe, mióta ráakadtam az kavarog elmémben, el kell juttatnom neki, lehetőleg személyesen. Órák óta mégse mozdultam innen, a könyvet se nyitottam még fel, pedig szeretném másképp is látni, nem csak álmok, illúziók formájában, milyen volt az élet, mikor még nem romlott minden ennyire el. Kinyitom hát végül mégis, lassan, megfontoltan lapozgatok, tekintetem hosszan időzik minden szeretett alakon. Rég nem látott mosoly siklik arcomra, olyan, melyet egykor védjegyemnek tekinthettem. Eszembe ötlik ismét, milyen voltam, mielőtt az árulás szele elért.
Hűséges barát, hűtlen gyermek. Felelős diák, felelőtlen tinédzser. Megtartottam, s kifecsegtem titkokat, védtem, és terrorizáltam társaimat. Ellentétek embere voltam mindig is, olyan, kit teljesen kiismerni komoly fejtörést, sok tapasztalatot, még több gyakorlatot igényel. James volt az egyetlen, ki minden kitételnek megfelelt, kivel bármit, bármikor megoszthattam, s talán még Remus. A felnőtté válás se törölte lényem lényegét el. Az a férfi voltam, kitől első megítélésre gyermeked a hülyeségen kívül mást nem tanulna el. Nagyszerű keresztapa próbáltam valójában lenni, olyan, kire bátran rá lehet bízni a kicsit, kire, ha nagyobb lesz, felnézhet, kitől tanácsot kérhet. Makacsságom bukást nem engedélyezett, idő kellett volna csak, s elérem, Lilynek is megfeleljek. Erre lehetőségem azonban nem adódott, világom feje tetejére állt hirtelen. Csalódottságom, az Azkabanban töltött tizenkét év felemésztett. Befelé fordultam, a múltamnak éltem, szemeim előtt keresztfiam alakja lebegett, ennek, s animágus formámnak köszönhetem, túléltem. Azt várják ezek után tőlem, olyan legyek, mint egykor voltam. Vidáman, felhőtlenül szórakozzak, arcom hatalmas mosoly repessze szinte ketté, viccelődjek, bármi is legyen. Megkísérlem az elvárásnak megfelelni, de kezdem úgy érezni lehetetlen, míg csak élek, önmagam árnyéka maradok.
Mocorgás zaja ránt ki durván feltérképezéséből elmém mélyének. Felnézek, Remus tölti ki látóterem. Sokat jár itt, jelenléte mégis meglep most, napok óta nem hajlandó szóba állni velem. Tudom miért, megértettem, gyerekes sértettségem összeveszést generált ennek ellenére, haraggal váltunk el. – Befejezted a duzzogást? – metsző pillantást küldök felé, fel se veszi, hozzászokott már ehhez az ugat, de nem harap mentalitásomhoz, mit többnyire csak azoknál alkalmazok, kiket kedvelek. – Sirius, ez nem maradhat így, te is tudod – sóhajtva lép hozzám közelebb, vállamra ejti kezét, ismerős súlya ellazít, megnyugtat. Kezdődő paranoiám kizárólag ilyenkor nem fenyeget, tudom, benne bízhatok, neki bármit mondhatok, akármilyen sértést vágok is hevességemben fejéhez, megbocsát. – Szeretem Őt, azt akarom, hogy boldog legyen, de… – elhallgatok, előre dőlve térdemre támaszkodok, ujjaimmal kócos tincseim közé túrok. Az egész helyzet szokatlan, ismeretlen, hosszú ideje nem hittem már abban, életem valaha normális lehet, s most, hogy mégis azzá vált viszonylag, nem tudok mit kezdeni vele. – Meg fog érteni – összeszorulnak, majd elengednek ujjai, gyengéden megpaskolja vállam, mielőtt elhúzódna tőlem. Felemelem végre fejem, rámosolygok, hálásan, egyetértően. Harry valóban elég felnőtt már ehhez, más, mint apja, komolyabb, nyugodtabb, türelmesebb, bizonyos értelemben könnyebb, másban pedig nehezebb vele, de azt őszintén remélem, ha beszélek vele, hibámat még helyre tehetem. – Meglátogatom – jutok döntésre végül, rövid gondolkozást követően. Képeit úgyis el kell vinnem, hiányozni fog neki, ha eltűnését észreveszi, s ennél jobb lehetőségem nem adódik arra, ezúttal ne csak hátráljak, hanem végre előre lépjek.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sirius Black 2015-10-20, 23:01
Elfogadva!
Hűűű, szerintem szuper lett! Nagyon vártuk Siriust szerintem sokan, főleg persze Harry, hiszen az ő keresettje vagy, de amúgy nekem személy szerint Sirius az egyik kedvenc karakterem és szerintem ezzel sokan vannak így. Éééés itt életben van és nem is akárhogyan! Szerintem sokkal-sokkal jobb ez a megközelítés, mint az előző, ő már túl depresszív lett, de neked tökéletesen sikerült lavírozni a megtört Sirius és az mégis csak nagybácsivá válni akaró Sirius között, úgyhogy le a kalappal! Tuti, hogy Harry-nek is nagyon tetszik az ET, Luna énemmel pedig inkább örülök annak, hogy elmegy meglátogatni Harry-t, mert akkor neki is sokkal jobb lesz. Nagyon szépen felépítetted egyébként a karaktert, tényleg szuper lett, tökéletesen hoztad a canon karaktert szerintem, pedig sokan félni szoktak tőlük, hogy nem lesz olyan, mint az elvárás, de szerintem itt nem lesz semmi gond. A lényeg, hogy minden rendben, tényleg hoztad a színvonalat, amit kellett, úgyhogy nem tartóztatlak tovább, mehetsz játszani mihelyst kaptál színt, amit reggel megteszek, de már nagyon hívogat az ágy, csak még ezt le akartam körmölni.