2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tehát a fickó még meg is védte Morticiát az oroszoktól. Hát ez felettébb érdekes és őszintén alig tudom megállni, hogy ne üljön ki valami mosolyféle az arcomra, amikor Morticia félrehív, hogy átbeszéljük mennyire bízzunk meg az idegen alakban. Én magam sem tudom, bár ahogyan a vámpírlányra néz... Valahogy úgy sejtem előbb ugrana ki valami ablakon önként, mint hogy ártani próbáljon neki. Én már más kérdés vagyok, viszont mivel viszonylag nehezebb ártani nekem és ez az ügy egyre érdekesebb, Stansson pedig nagyon is ér annyit, hogy megpróbáljunk segíteni neki... - Ha azt nézem, hogy a fickó oda van érted... - na jó, nem tudom megállni, hogy ne vigyorodjam el, mert tuti, hogy úgyis forgatni fogja rá a szemét és nem tetszik neki a rajongás, bár ki tudja Morticia lehetséges, hogy nem az a rajongókat gyűjtő típus, de attól még mélyen legbelül neki is imponálhat, hogy valaki ennyire lelkesedik érte. - Érdemes lenne utána menni a dolognak. Persze óvatosnak kell lenni, főleg ha valami királyi udvarba megyünk, de talán kiderül valami az edzőről és ha neki segítünk ezzel akkor már megérte nem? - az a tündér fontos lehet, ha fel kellett kelteniük a boszorkány kérédésre, szóval ki kellene deríteni, hogy kicsoda, mire képes és hogy miért volt egyáltalán kiütve gondolom valami mágikus álomban. Én ammondó vagyok, hogy ez a fickó nem hazudik, a szemeiből látszik, hogy olyan erős a rajongása morticia felé, hogy engem szinte észre sem vett és egyelőre nincs semmi más nyomunk. Úgyhogy én ammondó vagyok, hogy menjünk és ha Morticia is benne van, akkor visszasérálhatunk a pasashoz, hogy igen intézze csak el a dolgot és mutassa meg hol is van az a tündér, sőt juttasson is be szépen hozzá.
- Hm, igaz – fújtatok egyet. Jó, igazából semmi okom bizalmat várni idegenektől, mikor én sem vagyok az velük szemben, de nekünk most dolgunk van, és fontos lenne, ha valaki tudna segíteni, de legfeljebb majd megoldjuk máshogy, vagy inkább hagyjuk az egészet. Az események tény, hogy nem normálisak, de én nem tudom, hogy a korábbi játékok során is történt-e ilyen, vagy tényleg egyedi eset, ami most van. Azért remélem, hogy nem szánt szándékkal lettünk nevezve egy életveszélyes versenyre, szóval nagyon remélem, hogy az igazgató nem tudott arról, hogy ez ilyen lesz. Amikor a japán pasas lecsap ránk és beszédbe elegyedik velünk, hirtelen fel sem tűnik nekem, hogy nem foglakozik azzal, hogy Sidney is itt van, de a lány szűkszavú válasza rádöbbent arra, hogy ez a fickó végig hozzám beszélt. Mármint… merthogy? Sose voltam szimpatikus senkinek, sose jöttek hozzám oda csak úgy beszélgetni emberek, erre ez… Mikor arról beszél, hogy leszerelt egy csapat oroszt, aki bosszút akart állni rajtam, hát rendesen ledöbbenek. – Mi a fene… Mármint, köszönöm. Nem bírnak veszíteni vagy mi? – A kérdést félig magamnak, félig Sidney-nek teszem fel, az a feladat nagyon durva volt, de hogy még utána se álltak le, hát hihetetlen. Ezek után már nem ér teljesen váratlanul, hogy tudja, ki a nő, sőt, meg is örülök egy kicsit, igyekszem közben Sidney reakcióját is figyelni, hogy ő mit szól ehhez. – Jól értem, hogy akkor ő most itt van az országban?- Kissé össze vagyok zavarodva, mert az idegen hangzású nevek nem mondanak semmit. Árról beszél és nehéz bejutásról. Hát, nem is tudom. – Egy pillanat, ezt meg kell beszélnünk. – Hátat fordítok a fickónak, de azért próbálom nem teljesen szem elől téveszteni. Félrehívom Sidney-t. – Mit gondolsz? – kérdezem fojtott hangon.
A japán illető le is veszi a maszkját, hogy ne csak a szemét láthassák. Teljesen tiszteletteljesen bánik Morticiával, Sidneynek pedig olykor csak odabiccent. A japánokról tudni lehet, hogy nagyon távolságtartóak, és ez a fiatal férfi is itt, viszont van a pillantásában valami elismerő, amit sugároz a vámpír felé. Amikor kérdezik, meg is hajol. – Asasi Riku vagyok, szolgálatotokra. Figyeltem a senorita teljesítményét a világbajnokságon, és el vagyok ragadtatva, azóta is figyelem, nehogy valaki árthasson. Volt egy komolyabb orosz különítmény, de leszereltem őket, mielőtt még közel jutottak volna. – Morticiának tehát van egy titkos imádója, aki még ezen felül testőrnek is beillik. Jobb nem tudni, hogy mit csinált az oroszokkal, akik vélhetően bántani akarták a lányt. – Tündérféle. Nos igen, nyomon követtem a kereséseteket Morticia-chan. A nő, akit kerestek, a Zogu királyi család udvarában vendégeskedik, Stanssról trónörökös távollétében egyébként is fel van bojdulva most mindenki. Ám nem könnyű oda bejutni. Csak egyvalakit ismerek, aki érdekes lehet, de ő megkéri az árát. Ha kívánod, természetesen ebben is segítek. – Hajol meg ismét mélyen, most láthatóan nem tart senkitől, tehát jelenleg biztonságban vannak.
- Talán igen, de ha azt nézed ki tudja mik történtek már az ilyen versenyek során... - na igen itt ez a gyilkos fickó, aki ketrecbe zár embereket, aztán arról nem beszélve, hogy eleve durva események vannak a világjátékokon, hiszen mesélt az edző is arról mit csinált vele az a francia nő. Ezek alapján kétlem, hogy olyan nyugodtan venné a helyi lakosság, hogy idejönnek holmi idegenek, akik ki tudja, hogy milyen bajt hoznak a fejükre, erre még nyomozgatunk is, miután nem rég halt meg egy francia srác... épp a mi kezünk által, még ha ezt ők nem is tudják. Na jó, az én kezem által valójában. A megjegyzésre azonnal körbenézek, ösztönösne, hogy ki lehet az, aztán meg is jelenik a fickó a távolban, én pedig követem Morticiát és a pasas mintha minimum észre se venne engem. Na jó, tény, hogy eléggé szíven üt a dolog. A riporterek is már eleget kérdezgettek, hiszen mégis csak vérfarkas is vagyok, meg csapatkapitány is. Ez a pasas pedig konkrétan semmibe vesz, de úgy néz Morticiára, mint az istenre, mintha csak ő lett volna egyedül a pályán azon a meccsen, pedig én se voltam kutya... Egy karcolás nélkül megúsztam na. - Őt. - dugom az orra alá a képet, ha már úgy fest segíteni akar, de őszintén szólva nem viseltetek én se nagy rokonszenvvel iránta. Nem vagyok én féltékeny Morticiára, de azért nem illik valakivel úgy beszélni, hogy a másikat meg mellette levegőnek nézzük, pedig egy csapat vagyunk és a győzelmeink is mindig közösek. Lehet, hogy a fickó valami vámpírfétises akárkik és azért van rákattanva Morticiára? Mindenesetre azért nagyon óvatos vagyok és leszek vele, de biztos vagyok benne, hogy a vámpírlány is, hiszen neki aztán még annyira sincs bizalma másokkal szemben, mint nekem. Nem ismerjük ezt a fickót, viszont mi legalább ketten vagyunk, ha valami kellemetlenségen törné a fejét.
A Roxfort rajzát megpillantva elgondolkozom, hogy milyen régóta vagyunk már itt. És mennyire nem ugyanaz az ember leszek, mikor visszatérek, mint mielőtt eljöttem. A varázslatot igyekszem elraktározni az agyam olyan területére, ahonnan könnyen elő tudom hívni, ha szükség lesz rá. Útközben nem sokat beszélünk, én legalábbis most arra koncentrálok, hogy találjak valakit, aki segítene. Nem könnyű, mert vagy nem tudnak semmit, vagy meg se hallgatnak. –Jó, persze, csak… nem tudom, akkor is túlzás – jegyzem meg bosszúsan, majd átadom a képet Sidneynek, hátha ő nagyobb szerencsével jár, szimpatikusabb megjelenésű nálam, az tény. Neki legalább megáll pár ember, de semmivel sem jutunk előrébb. – Valaki figyel minket – morgom oda a lánynak egyszer csak a szám sarkából, mert egy ideje már érzem magamon valakinek a tekintetét, és szerintem Sidney is. Fényes nappal van, emberek vannak az utcán, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki meg akarna itt támadni, de azért igyekszem résen lenni. Az illető fent követ a háztetőkön minket, és egyszercsak leugrik, és integet. Vetek egy pillantást Sidney-re, mert nem vagyok benne biztos, hogy a múltkori ügy után örülne egy ilyen fordulatnak, én viszont inkább megelőzném a bajt, a múltkor az oroszok figyelmen kívül hagyásából is majdnem az lett. Úgyhogy én elindulok a fickó felé. Nagyon furcsának tartom a kérdését és a viselkedését is. Egyelőre a kérdést válasz nélkül hagyom és inkább én kérdezek, rögtön kettőt is. – Ki maga? És mit akar? – igyekszem azért biztonságos távolságban állni, hogy el tudjak szaladni, ha arra van szükség, de egyelőre nem érzem úgy, hogy támadni akarna, viszont az sem tetszik, ahogy bámul. – Egy nőt keresünk, valami tündérfélét - jegyzem meg, bár eléggé meglepődnék, ha csak úgy segíteni akarna és ezért követett minket.
Hiába kérdezősködik most Sidney is, megállnak neki páran, de vagy nagyon helyiek, vagy csak átutazóban, hogy komolyan lehessen venni őket. A vámpír és a vérfarkas valóban nyújt egyfajta sötét aurát, de talán a VMS véres volta miatt ez nem annyira feltűnő, vagy egyedi jelenség, hogy bárki be legyen tojva tőlük. Viszont mindketten érzik, hogy az egyik háztetőről figyeli őket valaki, s az illető mivel sejti, hogy nem tud előlük elbújni, fel is fedi magát. Egy ninja ruhás, vágott szemű fiatal férfi lehet az, aki egy látványos szaltó kíséretében leugrik a közeli sikátorba, s odainti őket. Lejebb húzza a maszkját, ha valamiféle orgyilkos, nem rájuk pályázik, de egyenesen Morticiát szólítja meg fojtott, suttogó hangon. – Bonjorno senorita. Te verted tönkre az oroszokat, ugye? Kit keresel? – Kérdezi egyértelműen csodálkozó, sőt, nem titkolt elismerő, rajongó pillantást vetve a vámpírra. Kicsit talán sértő, hogy le se szarja Sidneyt, de hát izlések, és pofonok.
Nem is gondoltam rá, hogy Morticia tőlem szeretné megtanulni majd a varázslatot, mert nem ismerte. Nekem hasznos és a szakomból kifolyólag már elég jól ismerem és van pár hasonló még a repertoáromban, de ő más irányban tanul tovább, úgyhogy e miatt is nem feltétlenül vettek ilyesmit. Már elraktam majdnem a páldámat, így végül mégis előveszem, hogy megmutassan neki is. Most már rendesen hangsúlyozva mondom ki a varázslatot és a pálcamozdulatot is szépen mutatom be egy újabb papírt használva. Ezúttal magamon prezentálom és a Roxfortra koncentrálok. Hiányzik, a fenébe is baromira hiányzik a suli! Pedig mindig is inkább nehezemre esett egy helyben maradni ott a sok utazgatás után a szüleimmel, de miután ennyi minden történt itt, azért mégis csak biztonságosabb lenne ott, mint ezen az eszelős versenyen részt venni. - Akkor egyelőre együtt. - bólintok, maximum ha nagyon nem jutunk semmire, akkor szétválunk és nagyobb területet tudunk átfésülni. Egyelőre tehát Morticia mellett lépkedek, a kép nála, úgyhogy nem szólok közbe, amikor felteszi a kérdéseit és próbálja kideríteni, hogy ismerős-e valakinek vajon a nő. Nem kapunk válaszokat, tényleg eléggé elutasító mindenki, de mondjuk tény, hogy... - Idegenek is vagyunk számukra. - mosolyodom el megrázva a fejemet, mert nem azt azért nem hiszem, hogy félnének tőle és azért nem válaszolnak és segítenek nekünk. Bár tény, hogy a leányzó nem az az első bizalomgerjesztő típus, de azért ha már helyiek akkor biztosan láttak rólunk híreket, olvasnak újságot, talán még arra is van esély, hogy felismernek, szóval megpróbálok ebből az irányból közelíteni. Felöltöm a bájos mosolyt és próbálok úgy érdeklődni, vagy legalábbis főleg olyanokat megkérdezni, akikben egy kicsit is látok a szemében valamiféle érdeklődő csillogást, esetleg azt, hogy mondjuk felismernének minket.
Nagyon tetszik az új varázslat, amit Sidney mutatott, tényleg hasznos bármilyen helyzetben, bár a gyakorlatom során eddig nem szorultam rá térképrajzolásra, de ezek szerint ezt nagyrészt a szerencsének köszönhetem. – Igazad van, ideje lesz megtanulnom nekem is – jegyzem meg, mert most eléggé szégyenben érzem magam, hogy még nem is hallottam róla. Az iskolában tanulta vajon? De ezt most inkább nem kérdezem meg. – Meg tudnád mutatni még egyszer, hogy kell? – mosolyodom el zavartan. A tanulmányaimmal nem sokat törődtem az utóbbi időmben, mert lefoglalt a betegségem, a vámpírság, meg az állandó késztetés hogy mindig másokat zaklassak vagy épp elzárkózzam mindenki elől, de úgy érzem, hogy Sidney jó hatással van rám és talán egy más emberként térek majd vissza a Roxfortba, ha vége a versenynek. Teljesen persze nem lehet megváltozni, ezt érzem én is, de bizonyos szempontból van azért javulás. Mikor elkészül a rajz és a másolat is, elindulunk. – Egyelőre szerintem mindenképp maradjunk együtt – javaslom könnyednek szánt hangnemben, mert nem akarok arra célozgatni, hogy a múltkorihoz hasonló eset ne történjen meg lehetőleg, bár akkor is egy helyen voltunk, de nem tudtunk kommunikálni egymással, mert más volt a terv. Viszont eltévedni nem lenne jó, se bajt keverni fényes nappal, úgyhogy mindenképp jobb, ha most tényleg csak kérdezősködünk. Megszólítok néhány szembejövőt az utcán, de a többség vagy a fejét rázza, vagy meg sem áll megnézni. – Furcsa… - jegyzem meg töprengve, miközben az embereket fürkészem. – Vagy nem túl barátságosak idegenekkel, vagy történt valami. Ó, vagy félnek tőlem – teszem hozzá cinikusan, majd rávigyorgok Sidney-re. – Lehet, hogy neked nagyobb szerencséd lenne.
Ebben igaza van, nem hiszem, hogy ha előre elmondanánk neki minek próbálunk utána járni örülne. Utólag sem fog, de akkor már nem tehet ellene. Nem, igazából nem tetszik, hogy az edző háta mögött kell bármit is csinálni, mert már kialakult közöttünk valamiféle bizalmi kapcsolat, de mégis sikerül rábeszélnem magamat, hogy ezúttal azért a muszáj mégis csak nagy úr, ha ő nem akar tenni semmit sem. - Ereklyevadászként ez igen hasznos varázslat. - főleg ha az ember nem profi rajzból. Megy nekem, de inkább közepes szinten. Anya sokkal jobb benne, én inkább apára ütöttem, valahogy jobban megy a gyakorlat, mint az ilyesmi, de ezért is passzolnak ők annyira össze. Én pedig pont e miatt használom gyakran ezt a varázslatot és most is jól jön, mert tökéletes képet kapunk a nőről, akinek utána kellene érdeklődni, hátha sikerül valamit kideríteni róla. - Dehogy, az emlékeid alapján dolgozik. - mosolyodom el, hiszen annak nem is lenne sok értelme. A nőt viszont nem ismerem, még csak nem is láttam, nem rémlik a nézők között sem, vagy hasonló. Felállok mindenesetre, bár azért készítek a rajzból egy duplikációt és az egyiket Morticiának adom, ha könnyebb lenne mondjuk szétválni és teszem azt az út két oldalán kérdezősködni és nem feltétlenül végig együtt, hiszen akkor több emberhez juthatunk el. - Menjünk! - irány az utca! Sosem kerestem még személyeket, tárgyakat kutatok, de embereket még sosem. Kíváncsi leszek, hogy mire jutunk majd, egyáltalán jutunk-e valamire. Nem gondolom úgy, hogy esetleg ez a kör is rosszul végződhetne sőt a legutóbbi kis kalandot sem érzem úgy, hogy Morticia hibája lett volna. Ő vetett fel, de én tartottam vele és én nem fogtam vissza magamat, aminek az lett a vége, hogy az a srác meghalt. Ezt nekem kell lerendeznem magamban, az én hibám teljes mértékben, ami történt, nem fogom másra kenni.
Sidneynek igaza van, de már megtörtént, és ezen nem tudok változtatni. – Hát… majd akkor megtudja a verseny után. Nem tudom. De ha segíthetünk rajta, csak nem lesz dühös… - Ugyanakkor a férfiak nagyon büszkék tudnak lenni, és lehet Stansson is az a típus, aki inkább egyedül akarja megoldani a gondjait és nem kér segítséget. Különben meg nem kényszer semmi, ha nem akarja, hát nem foglalkozunk vele, én legalábbis személy szerint nem. Hallom Sidney hangjában, hogy annyira azért nem haragszik, és ezt jó jelnek veszem, úgyhogy ezért is nem ejtem a tündéres témát. – Hú, nekem ez eszembe se jutott – vakarom meg a fejem, mikor ismerteti a tervet és előveszi a kellékeket. – Néha elfelejtem, hogy varázslattal mi mindent meg lehet oldani… - Vámpírként sokszor hagyatkozom arra, hogy ezeket a képességeimet használjam és ne a varázslatokat. Amit eddig kellett csinálnom, arra elég is volt, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd le kell rajzolnom valamit, amit csak egyszer és rövid időre láttam. Igyekszem nagyon koncentrálni és felidézni a nőt. – Azért remélem, nem az én rajztudásomat fogja használni a penna – jegyzem meg koncentrálás közben. A színeket nem jegyezetem meg, ezért megpróbálok a jegyekre koncentrálni és így az eredmény egy kontúros rajz lehet, de ha minden jól alakul, akkor használható lenne még így is. – Igen, valami ilyesmi – mutatok rá, mikor a penna végzett. – Láttál már hasonlót? – Bár számítok rá, hogy a válasz nemleges lesz, azért sosem lehet tudni. Nem tökéletes persze a rajz, mert én sem emlékszem pontosan, de ha valaki tudja, mivel van dolga, akkor felismeri, és nekünk pont egy ilyen embert kell találnunk. – Akkor… induljunk? – állok fel a helyemről, de vetek még egy pillantást Sidney-re, mert a legutóbbi kudarccal végződő kalandunk is az én ötletem volt. De ezúttal tényleg csak kérdezősködés lenne, én sem akarok most semmilyen tündért vagy boszorkányt levadászni.
- Ez baj... nem fog örülni, hogy az ügyében nyomoztok és nem tud róla és... igazán nem is fair ez vele szemben. - és igen most én is folytatom ezt, ami részemről sem fair, de ő nem akart utána járni. Azt mondta, hogy már elengedte, hogy lényegében feladta, akkor végül is csak segítünk neki és a hangomból hallatszik is jól, hogy igazából nem gondolom teljesen komolyan, hogy ez tényleg nem fair a részünkről. Mármint Stansson az edzőnk és sokat tett értünk, hogy itt lehessen, esetünkben pedig még inkább, hiszen segített eltussolni ezt az ügyet. Igazán segíthetünk rajta annyival, hogy ha tudunk akkor utána járunk ennek az átoknak. Hátha tehetünk valamit az érdekében. - Nem elég profin, de ismere egy hasznos varázslatot. Főleg térképrajzoláshoz szoktam használni, de egy próbát megér. - előveszem a pálcámat, pennát és papírt is kerítek mellé, aztán utóbbi kettőt leteszem az asztalra. Elmotyogom a varázsigét, előbb Morticiára mutatok vele, majd a pennára, mire utóbbi haptákba vágva magát megáll a papír felett várakozón. - Írd le pontosan, hogy mit is láttál, minden apró részletet. Ha működik, akkor le fogja rajzolni nekünk. Elvileg képes még kapcsolódni is hozzád, a gondolataidhoz, ha felidézed, és akkor még pontosabb lesz a kép. - remélem, hogy beválik. Ha működik egy térkép, egy mágikus tárgy, egy hely lerajzolásához emlékezetből, akkor erre is jó lehet, legalábbis remélem. Akkor már lenne egy kiindulási alapunk, ami alapján körbejárhatunk, hátha többet sikerül kideríteni arról a nőről, akit felébresztettek. Hasznos lenne tudni, hogy ez most jó vagy rossz ránk nézve, mert őszintén szólva én abban a boszorkában egyáltalán nem bízom.
Sidney kérdésére csak megrázom a fejem. – Én nem beszéltem vele erről, nem tudtam, mit reagálna. Talán Cody… ők sokat beszéltek, meg ezt az átok dolgot is tőle hallottam. – Végülis az alapján, amit mondott, elég bizalmas kapcsolatban lehetnek, úgyhogy nem kizárt, hogy utána felkereste. Én viszont azóta sem beszéltem egyikükkel sem. Bár tény, ami tény, nem lenne hülyeség Stanssonnal beszélni, mert tényleg tudhat valamit, ami segíthet, bár én a helyében biztosan nem lennék túl boldog, hogy nyomoznak utána, még ha nem is szándékos volt. A tündér témája egy fokkal könnyebb, mert csak keresni kellene pár helyit, hogy ismerik-e vagy látták-e már… Azt megértem, hogy a hentest nem akarja újra megkeresni, a franciás ügy vége elég rosszul sült el, és én is hibásnak érzem magam a dologban. Úgy látom, azért valamennyire sikerült Sidney-nek kiheverni a dolgot, aminek örülök, úgyhogy eszemben sincs belerángatni megint valamibe, de egy ártatlan kérdezősködés nem árthat. – Tudsz rajzolni? – kérdezem egy hirtelen ötlettől vezérelve. – Az én képességeim elég minimális szintűek, de ha valahogy lerajzolnánk a tündért, akit láttunk, egy pár embert itt a környéken megkérdezhetnénk, hogy tudják-e, kicsoda – vetem fel az ötletet. Ebben semmi veszélyes nincs, mert nappal van, sokan vannak, nem támadunk meg senkit, stb… de legalább valamivel lehet, hogy előrébb lennénk.
Tudom én, hogy nem tették volna, ha van más választásuk, akármennyire is ijesztő ez az egész. Az a boszorkány nem száll le Stanssonról és a családjáról és úgy fest tényleg az a célja, hogy akár végleg eltűntesse őket, hiszen az edzőnek tudtommal nincs gyereke, aki örökölhetné azt az átkot. De miért akarja még jobban megkeseríteni az életét, nem elég az átok maga? - És Stassonnal beszéltetek erről? - nem, valahogy nem hiszem, hogy elmentek utána az edzőhöz, hogy beszámoljanak róla beleütötték az orrukat a dolgába, pedig joga lenne tudni, sőt segíthetne, mondhatna olyasmit, ami fontos, akár arról a nőről aki fel lett ébresztve, vagy a boszorkáról, viszont... ha ő nem tesz semmit, ellenben mi igen és megpróbálunk segíteni neki, hogy megússza ezt az egészet... Én akkor sem hiszem, hogy az átok ne lenne megtörhető, csak Stansson már feladta és nem próbál rájönni, hogyen úszhatná meg. - Tündér, szárnyakkal? Furcsa... kérdezősködhetnénk, hogy tud-e róla valaki valamit. Biztosan okkal keltette fel általatok és nem ő tette. - ha jó akkor is kérdés, hogy a boszorka mit akar tőle, netán a tündér mire lehet képes. Vajon nem találhatnánk valakit, aki megtörhetné az átkot? Az edző nem gondolkodott talán ilyesmiben, talán nem gondolt át eddig még minden lehetőséget és szerintem megtehetnénk akkor helyette mi. - Nem is tudom... nem volt alkalmunk beszélni azzal az alakkal és nem is tudom, hogy lehetne-e. Vérszomjas és talán már nem sok emberi van benne, ki tudja mennyire lenne veszélyes. - lássuk be, hogy a legutóbbi önálló akciónk nem volt túlzottan jövedelmező, hiszen valaki meghalt a végén. Nem hiszem, hogy lennék elég bátor, hogy most megint valamibe belemenjek, az az alak veszélyes volt, ha megpróbálnánk megkeresni, valószínűleg nagyobb veszélyt jelentene, ha sikerülne, mintha nem.
Látom rajta, hogy egy kicsit enyhül, ennek örülök, mert több mentséget már nem tudnék felhozni, és nem akarnám elrontani egy meggondolatlan döntéssel azt a kapcsolatot, ami elkezdett kialakulni. Soha nem voltak még normális barátaim, a mardekárosok, akikkel lógtam, mind olyanok voltak mint én, szadista hajlamokkal és egyéb problémákkal, talán nem is voltak igazi barátok, csak időtöltés. Fura egy kicsit még mindig ez az egész, de úgy érzem, hogy jót tesz, mert fejlődtem emberileg is ahhoz képest, ahogy ideérkeztem. – Nem gáz, én is biztos kiakadtam volna a helyedben – vonok vállat, majd hozzáteszem. – Tényleg igyekeztünk mindent megtudni. Ha tervez is valamit az a szemét, az alku nélkül is megvalósítaná szerintem. Az orosz forduló után, ha túléljük, sajnos újra találkozni kell vele, de közösen csak kitalálunk valamit. Ha igaz, amit mondott, úgyis nemsokára meghal, vagy ha nem, hát segíthetünk ezen, ha valamit forgat a fejében – jegyzem meg, de nem túlzott magabiztossággal, inkább csak azért, hogy oldjam a feszültséget. A medált érintő kérdésre megrázom a fejem. – Még nem… Cody és Dany jobban értenek hozzá, de el voltak foglalva Chris összeomlásával, úgyhogy erre nem került sor egyelőre. A nő pedig állítólag jó boszorkány, de inkább tündérnek tűnt, vagy nem is tudom. Szárnya is volt, aztán csak simán köddé vált. Szerintem egy helyitől többet tudhatnánk meg róla – vetem fel, ha a boszorkány tényleg ebben az erdőben élt, biztosan ismerik néhányan az idősebbek közül. Már ha érdekes annyira a téma, hogy megérje utánanézni. – Hát, biztosan nem lenne könnyű megtalálni – húzom el a szám. – De valahogy ez a két dolog össze kell, hogy függjön, nem? Hirtelen az első komolyabb győzelmünk után két ilyen kalandba futunk bele, csak nem véletlen – gondolkodom hangosan egyúttal Sidney-t is kérdezve.
Hümmögök kicsit, talán túlreagálom a dolgot persze... Érthető, ha az ember nem akar meghalni egy versenyen. Nem mondom, hogy nem fordult már meg a fejemben, hogy az egészet hagyni kellene a fenébe, mrt nem ér ennyit, de ugye én nem szoktam feladni, nem vagyok olyan típus és egyébként is a Trimágus Tusa is halálos veszélyeket rejt, mégis akadnak bőven, akik jelentkeznek rá a megrendezés évében. - Persze bocs... gondolom, hogy nem csak úgy rábólintottatok, csak annyira... - nem is tudom megfogalmazni, hogy milyen is ez az egész, amit az edzővel művelt az a nő a saját érdeke miatt, de elég durva annyi már szent igaz. Ő aztán semmit sem tehet arról, amit a nagyapja tett és mégis ő issza meg a levét, ami annyira nem fair. - És megvizsgáltátok már azt a medált? A nőről lehet tudni valamit, akit felkeltettetek? - azért ezek is érdekes infok és hát na ezek alapján nem szívesen hagynám annyiban a dolgot. Az a boszorkány... Nem szokásom beleütni az orromat mások dolgába, Stansson tuti, hogy nem is örülne neki, ha tudná, de ez most ilyasmi, amibe nincs beleszólása, hiszen mégis csak az életéről van szó és láthatóan ő már feladta, hogy megússza a dolgot. - Nem igazán beszélt, inkább csak meg akart ölni minket, de amikor elemenkült láttam a szemében... mintha hálás lenne vagy nem is tudom. Ha megtalálnánk és beszélnénk vele, de gőzöm sincs, hol lehet. - a megjegyzésére csak sóhajtva bólintok. Hát igen, az nem kifejezés, hogy fura ez az egész verseny és minden, ami körülötte van. A legjobb az lenne, ha nyíltan beszélnénk az edzővel, de belőle eddig is harapófogóval kellett kihúzni minden szót, úgyhogy az esélytelen.
Látom Sidney arcán azokat az érzelmeket, amik engem is foglalkozattak, mikor ott álltunk. – Tudom… jó lett volna, ha ott vagy. Igazából nem is kínált szinte választást. Előadta, milyen kegyetlen szokott lenni az orosz forduló, és hogy meghalunk, ha nem fogadjuk el. Ha nem tesszük, de igazat mondott, és tényleg olyan lesz a verseny, még ha mi hárman Lizzyvel túl is élnénk valahogy, de a többiek nem, magamat hibáztatnám. Nem volt könnyű dönteni, de nem úgy nézett ki a dolog, hogy elmondott két mondatot, mi meg szó nélkül elhittünk mindent. – Nem mentegetőzni próbálok, csak nehéz elmondani pontosan, hogy mi történt, miután már lejátszódott. Igyekeztem ott is mérlegelni, és lehet, hogy önző vagyok, de akkor azt döntöttem a magam részéről, amit magunknak a legjobbnak gondoltam. – De… talán nem teljesen szúrtuk el vagy nem tudom. Volt egy nyaklánca, mindenféle összetevőkkel benne… elloptam tőle és lemásoltuk, Codynál van, talán érdemes lenne kezdeni valamit vele majd – teszem hozzá, hogy azért ne jöjjön ki a helyzet teljesen hülyén. Nyilván mindennek meglesznek a következményei, de az orosz verseny miatt igenis aggódom, hát akárhányszor meglátnak, kb meg akarnak ölni. Talán így, hogy kicsit részletezem, megenyhül, de ha nem, hát nem tudok mást többet tenni. Megtörtént, ami megtörtént, de nem vagyok benne biztos, hogy ha ott van, másképp cselekszik. Neki még inkább fontosak a többiek, mint nekem. Az ő története viszont egészen másképp érdekes. – Micsoda? Ki tudtatok belőle szedni részleteket? Csak mert a banya is mondott valamit arról, hogy ez nem igazi verseny, csak álcáznak valami sötét ügyeket vele… - említem meg. Egyre inkább jutnak eszembe a részletek, és a két ügy gyanúsan összefügghet valamilyen szinten. – Furcsa ez az egész – jegyzem meg hangosan is.
Na jó, azért rendesen kikerekedik a szemem, amikor Morticia arról mesél, hogy csak úgy belementek az alkuba azzal az eszement nőszeméllyel. Láthatja rajtam, hogy nem értem és teljesen elképedve meredek rá pár pillanatig, hogy ő is vajon úgy gondolta okos ötlet belemenni ebbe az alkuba? Az biztos, ha ott lettem volna minden erőmmel ellenkezem. - De hát... az a nő gonosz. Stansson meghalhat miatta, mégis hogyan mehettetek bele ebbe az alkuba? És azt se tudjátok kit ébresztettetek fel neki? - ráncolom a homlokomat és igen azt hiszem dühös vagyok, de magam sem tudom, hogy miért. Mármint persze mégis csak az edzőnkről van szó, aki már többször segített nekem és támogatott, de nem kellene ennyire hevesen reagálnom az öreg boszorkány miatt, vagy igen? Láthatóan Morticia nincs felháborodva és ha belementek az alkuba, akkor a többiek sem akadtak ki e miatt. Igyekszem azért lehiggadni, hogy ha már megígértem én is elmondjam a saját részemet, de láthatóan még mindig ideges vagyok. Szívesen kiosztottam volna azt a boszorkányt. - Nálunk mondhatnám egyszerűbb volt, csak halálosabb. levelet kaptunk azt hittük valami manótól, de elég gyanús volt a dolog, és mint kiderült nem manó volt, hanem egy fickó, aki évekkel ezelőtt bekattant a versenytől, amit lassan meg is értek... Időnként játékosokat vadász le és, azt hiszem megeszi őket. - azért ez elég bizarra lássuk be, főleg így kimondva. - minket is elkapott, de sikerült kijutnunk, megmenteni egy másik áldozatot és végül megsebezni annyira, hogy elmeneküljön, de úgy fest nem csak a verseny halálos itt, hanem a hely is. - őszintén szólva sejtelmem sem volt róla, amikor ide jöttünk, hogy ez tényleg ennyire komoly lesz majd, de most úgy fest, hogy nagyon is az, és végén még tényleg benne van a pakliban, hogy lesz olyan közülünk, aki nem megy haza.
Megvárom, amíg elhelyezkedik, majd elmesélem a történetet. Nem vagyok egy bőbeszédű típus, úgyhogy ha akarnám, sem tudnám túl hosszúra nyújtani, főleg úgy, hogy vannak benne homályos részletek. – Igen. Nem tudom, hogy az előző meccsen láttál-e egy öreg boszorkányt. Állítólag nagyon sokan látták, de ott akkor én sem, viszont a fogadáson már igen, amíg ti az amerikaiakkal beszéltetek. Kiderült róla, hogy az edző nagyapjával volt valami szerelmi kalandja, de aztán megátkozta az egész családot, és csak akkor törik meg az átok, ha ő meghal. De ez az átok elméletileg megöli az edzőt is, úgyhogy elég rossz a helyzet… minden esetre azt mondta, hogy ha segítünk neki, akkor ő is segít, megkapjuk a védelmet az orosz meccs ellen, aminek a gyilkolás lesz a lényege, mi meg felébresztünk neki egy alvó nőt. És ha lemegy a meccs, akkor megint szívességet kell tennünk neki. – Próbáltam a leglényegesebb pontokat összefoglalni, de minden részletre sajnos nem emlékszem, nagyon gyorsan történtek az események. – Sokat kérdeztünk tőle, de keveset válaszolt, viszont akárhogy vizsgálódtunk, nem éreztünk semmi rosszat, és arra jutottunk, hogy nem szeretnénk meghalni verseny közben, ezért elfogadtuk az ajánlatot. – Kíváncsi vagyok, hogy mit szól ehhez, mert én örültem volna neki, ha ott van ő is, a többiek néha kissé elragadtatták magukat. Majd rátérhetünk az ő történetére is, hátha abban is történt valami, amit felhasználhatunk a későbbiekben. Ennyiből jobb is, hogy nem egy irányba mentünk, mert így meg tudjuk beszélni mindkét kalandot úgy, hogy legalább az egyikünk érintett. – Akkor mondd a hosszút, szeretem a véres részleteket – nevetek fel. Majd meglátjuk, mennyire vicces valójában.
Amikor ajtót nyit bár nem mondom, hogy nem vagyok zilált, de annyira azért rendbe szedtem magamat, hogy ne úgy fessek, mint aki egy hentestől jött épp nem rég, úgyhogy elmosolyodom és beljebb lépek. Lehuppanok a szomszédos ágyra, most nem különösebben érdekel, hogy kié és lerúgva a cipőimet helyezkedem el törökülésben. - Ez? Ja igen valamit mondtak a többiek, de kissé csapongó volt a beszélgetés úgyhogy leléptem. Szóval mi ez? Valami védelem? - ha jól értettem, valamire jutottak az edzővel és bármennyire is nem támogatom, hogy az engedélye nélkül vájkáljunk az múltjában, azért tény, hogy engem is érdekel, hogy mi a fene lehet az a sok minden, amiről mindig csak félszavakban beszél. Az átok, meg az úgy se él már soká megjegyzések egyre gyakoribbak, engem pedig egyre jobban zavarnak. Nem mentem volna én magam kutakodni, annyira tisztelem az edzőt, de azért nem tehetek róla a kíváncsiságomat nehéz teljesen elnyomni, hogy mire jutottak a többiek. - A rövid vagy a hosszú verzió érdekel? A rövidben felkelő élőholtak vannak, véres cafatok, rácsok és börtön, meg egy fickó, aki előszeretettel nyúz és öl meg embereket, mert az agyára ment ez a verseny sok éve. - egészen lazán beszélek a dologról, pedig volt jócskán vér és kár lenne tagadni azért én is be voltam tojva, hogy ott hagyjuk a fogunkat, még ha engem nehezebb is eltenni láb alól, mint a többieket. De mostanra azért így elmesélve már olyan abszurdnak tűnik az egész, meg aztán lássuk be lassan, amik itt történnek velem a versenyen az egész eddigi életem során történteket magasan überelik, úgyhogy kezdem megszokni a lelki terhet a talán, ami ezzel jár.
Az ágyamon fetrengve zenét hallgatok, kivételesen nem fülhallgatóval, mert nincsenek itt a szobatársaim, és kihasználom, hogy olyan hangerővel rakok be azt, amit és amilyennel csak szeretném. Az ismerősebb dallamot néha magam elé dúdolom, mert egyáltalán nem vagyok egy nagy énekes, de azt hiszem, mindenkén önkéntes reakció az ilyesmi, ha ismerős zenét hall. Amióta visszajöttünk az erdőből, a ragyogás nem akar szűnni. Illetve hát sokkal halványabb, és már alig látni, de azért még észrevehető. Remélem, Elena tényleg nem vert át minket, és ez az izé védelmet ad… a többiek már beszámoltak a kis akcióról a másik csapatnak, de én nem tartottam velük, és arról sem tudok, hogy mi történt a másik társasággal. Egészen eddig nem is nagyon érdekelt, mert akkor biztos szétkürtölték volna. Kopogást hallok, úgyhogy kikapcsolom a zenét, felpattanok, és már nyitom is az ajtót. Mikor meglátom Sidney-t, elmosolyodok, majd félreállok. – Szia, gyere csak be. – Hívom beljebb. Miután belép, becsukom az ajtót. Leülök az ágyamra, valahogy sejtem, hogy beszélgetni jött. Még később is dönthetünk úgy, hogy nem idebent folytatjuk, ráadásul elég kicsi az esély, hogy Gináék hamar visszajöjjenek, mert nagyon sokáig készülődtek, mielőtt elmentek innen. – Látom, körülötted is ott van – mutatok az arany csillámlásra. Akármi is ez, tényleg megkapták azok is, akik nem voltak ott velünk. – Elég egy beteg sztori, ráadásul a felét ki se derítettük… - sóhajtok fel. – Veletek mi volt? – dobom fel a kérdést, azt hiszem, vagyunk már olyan viszonyban, hogy ne kelljen udvariassági köröket lefutni, mielőtt a lényegre térnénk. Természetesen ha az enyémet szeretné előbb hallani, abban is benne vagyok.
Nem töröm rá egyből az ajtót, sok értelme nem lenne, főleg az alapján ahogyan festek. Már leadtuk az infot az auroroknak, de ha jól tudom a csapat másik fele sem unatkozott addig, amíg mi majdnem meghaltunk, úgyhogy érdekelne, hogy mi után loholtak. Ebben a versenyben lassan több a rejtély, mint maga a verseny, arról nem is beszélve, hogy sokkal veszélyesebb, mint amilyennek az elején hittük. Lizzy azóta is kórházban, de hamarosan már jó eséllyel kiengedik, hogy a következő meccsen már aktívan részt vehessen. Kelleni is fog, mert amit az oroszokról mondanak.. hát nem lesz sétagalopp a dolog, az egyszer holt biztos. Most viszont a lányok közös szobája előtt állok, persze a kérdés egyedül van-e vagy sem, úgyhogy első körben kopogok, és aztán majd meglátjuk. Nekem is van mesélni valóm és tudom, hogy a csapatunk leghiggadtabb tagja Morticia, úgyhogy ha valakinek jó, ha tud arról, hogyan néz ki a Hentes akkor az ő. Felbukkanhat... valahogy attól félek nem lépett le innen végleg, csak előlük tűnt el odalent. - Szia! Van pár perced? - állok meg egyelőre az ajtóban, hogy belessek és majd annak függvényében találjuk ki mi legyen. Ihatunk valami odalent, sétálhatunk is, vagy ha épp egyedül van nekem úgy is jó, de akár átjöhet hozzám is, hiszen a szobatársam épp kórházban tölti a napjait, úgyhogy nálam tuti nem lesz zavaró társaság. De egyelőre ez még kérdéses annak fényében, hogy állunk felesleges plusz személyeket illetően.
️
