2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
-És az emberekkel való közvetlenséget illetően se? – Kérdezem hamiskás pillantással. Nem véletlenül választja valaki a rúnák ismeretét, mert jobb szeret dohos folyosókon varázsjeleket kutatni, mint beállni egy pult mögé, hogy kiszolgáljon. Ez alól az sem menti fel, hogy sportoló, ott lényegében a saját korlátaival küzd, nem kell kedvesnek lenni, noha az apró mosoly azt jelzi, hogy tud vidám lenni. Na nem annyira, mint én, aki olykor bizonyos öblös hangon felnevetek. Én bizony a cinikus stílusom ellenére maga vagyok a vidámság, s ezt másokra is átragasztom. Nem várom el, hogy a fiatal nő oldódjon, és kevésbé legyen ennyire statikus, sőt, jó is, az, ha tud fókuszálni. – Ez nem hiba. A részletekben rejlik a megoldás. – Rázom a fejemet, aligha van lényegtelen részlet. A világunk annyira furcsa anomáliából épül fel, s a legtöbbet nem magyarázzuk meg, de ha a doktornő figyel a környezetére, akkor zseniálisabb, mint hittem. Azt viszont szerettem volna tisztázni, hogy nem szokásom ok nélkül bókolni, és a kapcsolatunk jelenleg alá-fölé rendelt lesz, ebből nem engedek. Én már mondhatni végzett doktor vagyok a szakmámban, így felelősséget vállalok az ő munkájáért is. Tehermentesítem, mentorálom, mondhatni ő a kegyeltem, de ez azt jelenti, hogy a végső szót én mondom ki. Megvárom, amíg a nagymacska is eltűnik, hogy aztán kissé eltűnődve a kérdésen pillantok oldalra, a kifelé bandukolás közepette. – A szüleim mindig olyan csőlátásúak voltak, én viszont lázadó vagyok. Bizonyos feletteseket eltűrök, de a saját elképzelésem szerint élek. Végre élhetek úgy, ahogy én akarok. – Kissé elfelhősödik a tekintetem, de már hátrahagytam a múltamat, és soha nem megyek vissza. A kényszerházasság igérete, Victoria halála.. Örülök, hogy végre lezárult az a korszak, s tovább tudtam lépni. Talán ennek egyik összetevője a szakáll is, hiszen már nem vagyok kölyök. – Miért nem doktornő? Én nem vagyok irigy, szívesen kinevelem a saját konkurenciámat. Ebben hiszek. Ugyan még van hová fejlődni, de én azt mondom, úgy nyolc-tíz év, és egy szinten lehetünk. – Bököm oldalba fanyar viccként megtoldva a mondandómat. A szemtelenség lepereg rólam, sőt, szélesen elmosolyodom. Amennyire bántó tudok lenni, annyira tudom értékelni az őszinte pimaszságot. Már csak azért is, mert én is ilyen vagyok. – Hallotta már azt, hogy meg kell ölnünk azt, akinek születtünk, hogy azok legyünk, akinek lennünk kell? – Nyújtom a kezemet, hogy hoppanáljunk a holttest megtalálásának közelében.
A meghökkenését látva azért kibukik belőlem - Többnyire. Noha el kell ismernem, ha esetleg legendás lényekhez, vagy gyógynövényekhez kapcsolódó problémába ütközne, ne feltétlenül hozzám forduljon. - hát igen.. azért amihez zsigerből nincs érzékem, ahhoz nincs érzékem. Bár ezekkel villogni sem szoktam. Végül azért egy kis mosolyt kicsal belőlem is. - Igazából csak hajlamos vagyok sok apró lényegtelen részletet is megjegyezni, viszonylag hosszabb ideig. - bár magát az információ, hogy a múltban gyógyítókat vadásztak és a gyilkosukat sosem kapták el, annyira nem lényegtelen.. Inkább lezáratlan. Azért egy pillanatra lesütöm a szemeimet, hogy satuba tudjam fogni az arcomat. Természetesen piszkál a szóhasználata és hogy vissza vonja amit megelőlegezett. De legalább tisztáztuk és nem bízom el magam. Nincs más hátra mint elfogadnom. Az ajánlatom a meccsre vonatkozólag él és valamennyire felold, ahogy látom elmosolyodni a gondolaton, hogy minden zavar nélkül képes lennék beültetni a lelátóra. És ha már megindulunk akkor magam is egy kicsit elcsendesedem. Én sem gondolom, hogy bele kellene mennünk bármibe magunkkal kapcsolatba. A nagymacskám azért még bemászik a tértágított táskámba egy fáradt nyüffenéssel, de legalább nem kell nógatni. Tudja mi a dolga és eleget is tesz neki. Faustot semmiképp nem hagynám itt. Bár kicsit lehet komikus ahogy az oldaltáskám elnyeli a hópárducot. Kifelé menet közben még a remek megfigyelő képességemnek hála kiszúrom a fülbevalót Mr. Ramsay fülében - Látom, szereti az ékszereket. Nem zavarta sosem a munkája során? - bár magam is hordok láncot, de gyakran elgondolkoztam, hogy lehet ha a szakra kerülök, meg kellene majd szabadulnom tőle. Hiszen a nemesfémek általában vonzzák a varázslatokat, vagy a mágikus töltéseket. Egyáltalán nem értelmezem félre, vagy gondolok mögé többet, hiszen fogalmam sincs arról, hogy a queer emberek egymás között az öltözködést, vagy az ilyen apróságokat, kommunikációra is használhatják. Felőlem csak simán egy férfi is hordhat ilyesmit, pusztán amiatt mert neki tetszik. Az ilyesmi még nem feszegeti a konzervatív neveltetésem határait. Meg aztán én is igyekszem mindig egy kicsit feszegetni rajta önszorgalomból. Úgy gondolom az elfogadás fontos erény. Kiérve a kapun kívülre mielőtt elfogadnám a kezét azért nem tudom megállni, hogy ne mondjam ki egy kis vigyorral- Ne aggódjon uram. Ígérem nem fogom elvenni a munkáját. -Érezhetően ott van benne a felhang, hogy “hagyok magának is valamit..” Hogy szemtelen lennék? Megeshet. Talán csak tényleg piszkál még egy kicsit az amit mondott. Nem is tudom honnan jön ez belőlem. De valahogy generálódik.. Persze aztán elfogadom a kezét és illendőbb hangnemre váltok. És az arckifejezésem is szelídül. - A nevelőszüleim lelkészek voltak. Alkalmazni fogom az örökségüket az illemet és az etikettet illetően. - biccentek végül jobb belátásra térve és mehetünk is.
- Meg sem lepődöm, hogy ebben is tájékozott. Van bármi, amiben nem ennyire maximalista? – Hökkenek meg rajta, hogy a fiatal nő megint lenyűgöz. Nem alszik? Hogy a jó életbe lehet ennyire tájékozott mindenben? Én aztán zseninek tartom magamat, akinek a kezei alatt dalolni kezdenek a rúnák, na de ez a Hill.. tényleg egyedi, akit még másolni sem lehet. Biccentek, igen, arra a gyilkosságsorozatra gondoltam, bár „csak” három áldozat volt, de nagyon is összecseng a dolog, mindhárom medimágus nő. – Nem-nem. Ön ajánlkozott, mentort keres. Így elsőként nekem, nem pedig velem. Messze vagyunk még attól, hogy a társam legyen. Ám amilyen törtető ambiciókkal bír, nem lennék meglepve. – Rázom a fejemet, engem aztán nem feltétlenül kell tisztelnie, jelenleg csak követnie, de már én magam is több alkalommal adóztam a tudása előtt, úgyhogy tetszik ez a macska-egér játék. Alkalmazottnak, beosztottnak azért nem kezelem, viszont ha én leszek a mentora, igenis én mondom ki a végső szót. Az más kérdés, hogy én is tudok szabályszegő lenni, főleg ha valami olyan tanár, vagy auror akar ugráltatni, akinek nem bírom a képét. Szélesen elmosolyodom, nem igazán szoktam a munkán kívül magánéletet élni, ezért is mulattat, ahogy el tud engem képzelni, valami sportmeccsen. Egyedül a családomhoz járok haza, mondhatni másokért élek, dolgozom. Alapvetően nem szoktam terepen dolgozni, és nyomozni egyébként is az aurorok dolga, de most valahogy.. zavar, hogy ennyi furcsa körülmény van. Végül bólintok, letakarom egy lepellel a csontokat, hogy végleg megszabaduljak a maszktól. Van egy kis cuki, pasis fülbevalóm, még véletlenül sem úgy hordva, mint aki a saját neméhez vonzódik, inkább csak amolyan egyedi megkülönböztető, ami öltöztet. A folyosón nem szólok a nőhöz, hiszen csakis a munka az, ami most téma lehet, de az másra nem tartozik. Amint kiérünk a birtok elé, akkor nyújtom a kezemet, magamtól nem kezdek csak úgy hozzá nyúlni. – Azért, amikor odaérünk, lesz szives egy kicsit tapintatosan, ez a nyers stílus nem jön be mindenkinek úgy, mint nekem. – Egy apró nevetést is mellékelek, mintegy tovább provokálva, húzva a nő agyát, mert sejtem én, hogy van azért benne némi sértettség, ám én úgy vélem, hogy a szenvedélyből kell, hogy táplálkozzon a munka. A harag olykor igenis jó tanácsadó.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nos az idei évnek tudott utána nézni leginkább és esetleg az Amerikai eredményeimnek. Ezek amik számottevőek lehetnek, illetve az idei vizsgáim, amiknek még nem tudom mindnek az eredményét, bár számomra valahol egyértelmű, hogy egyik eredményem sem lesz rosszabb “kiválónál”, vagy “várakozáson felülinél”. Nem eshetek simán az “elfogadható” kategóriába. Ez a fajta szigor és maximalizmus magammal kapcsolatban persze eléggé kiütközik mindenen amit csinálok. És tény, hogy az alap évek során is tanultunk rúnamágiát és szerettem túlteljesíteni azokat a feladatokat amiket kaptunk. Meg a saját szakállamra is szerettem kutakodni a témában, pusztán mert érdekelt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy felérek egy végzett, gyakorlatokon is tapasztalatot szerzett szimbolisztikussal. Hiszen még csak most fogom kezdeni az egyetemet és amiatt kerestem mentort, hogy megbizonyosodjak róla, ez tényleg az én szakom! Viszont az, hogy ekkora bizalmat fektet belém így hirtelen pár megmozdulásom és mondatom után, egyszerre lep meg és egy kicsit talán meg is ijeszt. Már olyan szempontból, hogy nem akarok felsülni vagy vissza lépni és rögtön bizonyítani akarok, hogy igenis képes vagyok helyt állni még egy ilyen hírtelen jött mély vizes helyzetben is.. Hát igen.. a maximalizmusom.. Ahogy hallgatom a történetet mintha valami derengeni kezdene és bizony ki is ül az arcomra a csodálkozás amikor rá ismerek valamennyire - Oh! Hiszen ez a 1997-es őszi tragédia sorozat! - aztán némi magyarázatot hozzá toldok - Roxmorts egyik üzletében bele botlottam egy köteg régi újságba, amikben ezzel kapcsolatban cikkeztek.. És emlékszem, hogy ők is mind gyógyítók voltak. - eredetileg mással kapcsolatos lett volna a kutatásom az újságokkal kapcsolatban, de erre is ráakadtam. Mondjuk egy kissé megborzongok attól, hogy voltaképp egy olyan gyilkossági ügybe tenyerelek épp, aminél a gyilkos még mindig szabadlábon van.. Az idő egy kényes ügy főleg mostanában. De végülis amit ajánl, teljesen rendben van egyetlen szócska bántja csak a fülemet. - Minden tisztelettel; magával, nem magának. Nem? - Bár tényleg meg van a hanglejtésemben a tisztelet, azért a szemeimben van némi pimaszság. Hiszen ha már eddig egyenrangúként hivatkozott rám és megelőlegezte a doktornőzést is, és kissé kollégaszerűen kezelt így indításnak is, miért ne kérhetném most ki ezt magamnak? Persze lehet én tévedek, de akkor meg ott a lehetőség, hogy végülis tisztázzuk, mit is jelent a fiatal férfi számára az, hogy ha valaki a keze alá dolgozik, de nem mint egy alkalmazott. - De egyébként igen, így megfelel. És köszönöm a lehetőséget - azért azt még hozzá biggyesztem némi hezitálás után - És természetesen… megbízásoktól függetlenül is öröm, ha gyarapszik a szurkolócsapat. - de ennyivel végülis elengedem a témát. Az ő döntése végülis, hogy érdekli-e egyáltalán az ilyesmi. Senkire nem fogom ráerőltetni - Ma délutánra már nincs teendőm - leteszem az ecsetet is, a füzetbe így is a rúnák nagyját lefirkantotta a bűvölt kis ceruzám. Így vissza leveszem a maszkot és a többit és a kezembe veszem a jegyzőkönyvet, hogy fellapozzam. Aztán megosztom a gondolataimat.- Azt látom reálisnak, ha a rúnákat leemeljük a vázról rekonstruáló bűbájjal és magát a konfigurációt vizsgáljuk. De az ilyesmi akaratlanul is beindíthat nem kívánt folyamatokat.. - eltűnődöm - talán tényleg nem árt a helyszínnel kezdeni. Vagy akár.. a korábbi helyszínekkel. - hiszen az újságcikkekben, amik kapcsolódtak semmi tényszerű nem volt említve, csak hogy mind gyógyító volt, a Mungó dolgozói és mind hazafelé tűntek el. De nyilván a lapok nem közölték le hogy pontosan hol találták meg a három testet.. Végül miután átnéztem a jegyzőkönyvet, vissza adom a papírokat és készenlétbe helyezem magamat, hogy hogyan dönt. Amennyiben a helyszínre megyünk, már veszem is a táskámat, hiszen ki kell jutnunk a birtok területéről, hogy hoppanálhassunk. És ekkor a padok közül egy hópárduc nyújtózik elő. Mintegy jelezve, hogy ha megyünk, bizony ő is jön. Persze arról megfelejtkezem, hogy jelezzem Caevan számára, az állat velem van.
-Értem doktornő. – Mosolyodom el sötét pillantással. Értékelem, hogy itt szerénykedni akar, de előttem semmi szükség rá. Én is abban hiszek, hogy a nyers stílus nem probléma, ha közben eredményeket tegyünk le az asztalra. Kicsit tényleg utánanéztem a fiatal nő eredményeinek, és valahogy mindig odateszi magát, akkor talán ez a megelőlegező doktorozás nem túlzás a részemről. Kicsit összefoglalom az előttünk álló feladatot, nem igazán hiszek ugyanis a kérdezz-felelekben. Minden, amit a rúnamágiáról meg kellett tanulnia, már ott van a fejében, ezúttal csakis a mélyvíz jöhet. Ahogyan körbejárja, hasonló precizitást talál bennük, mint a saját tudásában. Bárki is átkozta meg a nőt, mintha maga is nagyon értene hozzájuk, iskolai szinten tanulta. Így hozzá teszek némi információt. – Egy időben pont ilyen testeket találtak Londonban, szám szerint hármat egymást követő hetekben. A gyilkost senkinek sem sikerült elkapnia, de aztán.. Furcsa módon az egész megszakadt. Viszont ez a test korábbinak tűnik, mint a többi. Talán ez a nulladik alany. – Vetem fel a lehetőségét, de a nő hiába próbál érvelni az idejével, engem nem kell meggyőznie. Úgyhogy valami kompromisszumot kell hoznunk. – Akkor csak időszakosan tudom tanítani, hiszen kár megosztani a figyelmét. Nézzünk utána ennek az esetnek, és próbáljuk meg lezárni pár napon belül, aztán mehet. – Intek nemet, noha egyébként egészen kedvemre való a kviddics, csak éppen a múltamban történt szörnyűségek miatt valahogy nem tudok vidáman szórakozni. - Ezt tudom tehát javasolni. Így marad ideje a tornára, viszont előtte, és utána nekem dolgozik. Megfelel? – Választ sem várva előveszem a papírt, ami afféle jegyzőkönyvként is szolgál, aztán átadom a nőnek. Az aurorok feljegyzése szerint egy idős házaspár kertjében találták meg a testet, viszont egy nagyon minimális tanuvallomáson túl nem kérdezték ki őket. Jelenleg a csontokkal ott tartunk, hogy letisztítva, de még kisérleteznünk kell, hogy a rúnák majd mire reagálnak. Talán lehet, hogy érdemes lenne elmenni a helyszínre. Várakozóan pillantok Winifredre, hogy ő mit gondol. Lehet, hogy nincs is most rá ideje, csak benézett a mentorálás miatt. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ez az egész sokkal összetettebb, mint gondoljuk.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igyekszem. - mondom ki egy kicsit kihúzva magamat. Valóban jellemző rám a precizitás, de közel sem akkora a tudásom, hogy minden helyzetben ennyire feltaláljam magamat. - És egyenlőre beérem a Hill-el. - válaszolom hasonlóan szórakozottan, játszott nagyképűséggel és álszerénységgel. De persze azért valahol hízelgőnek hat. Mégsem dőlök be neki. Egy kis dicséret még nem a világ, ráadásul semmit nem tettem még le érte az asztalra valójában. Mégis olyan könnyen jött… Azt meg már ne is említsük, hogy még csak nem is vagyok Hill.. De egyenlőre nincs más amiképpen hivatkozhatnék magamra, így hát marad ez. Figyelek a szavaira, hiszen minden részlet számít. Talán egy kicsit kiütközik a hiperfókuszom is. - Sajnálatos. - összegzem, tisztelettel a hangomban inkább mint együttérzéssel, hiszen egy valaha volt emberi lényről van szó és mint mindenkinek, ennek a medimágus hölgynek is bizonyára meg van a maga története.. Körbe körbe járok és próbálok valami össze függést találni a rúnák között. És egyben választ találni a kérdésre, hogy vajon a szakmájának volt-e köze ahhoz, ami a végéhez vezetett… vagy teljesen független a személyétől és teljesen másról van szó. - Hallottam már olyanról, hogy megszállás okozhat ilyen, vagy hasonló jellegű lenyomatot, de egyenlőre inkább valamiféle rituális dolognak hat.. - osztom meg így az első benyomásokat. Persze ha tudok azonosítani legalább néhány rúnát, vagy valami rendszert fel tudok fedezni közöttük, már kicsit előrébb lehetünk. Amikor viszont fennakad azon, hogy más elfoglaltságom is van abbahagyom amit éppen csinálok és komolyan egyenesedem fel. Pár pillanatig csak némán nézek rá, talán kissé vádlóan, vagy éppen meglepetten, hogy most komolyan választás elé állít?! - Uram, minden tisztelettel. A társaim számítanak rám és a Torna is fontos számomra. -mondom ki egyszerűen és őszintén - De a meccsek és edzések között lesznek szünetek. Lesz lehetőség levelezésre is. És ha olyan az ügy, a levelek titkosítása, egy szimbolisztikusnak, nem lehet probléma. - aztán elgondolkozom még egy opción és minden felhang nélkül meg is osztom a gondolatot - Vagy akár személyesen is felkereshet. Végülis, mindig szívesen látunk még egy szurkolót a Roxforti csapat soraiban. - bár a maszk miatt az arcom nagyja nem látszik, a szemeimen azért felfedezhető, hogy valószínűleg mosolygok. De aztán vissza komolyodom - Ezt fel tudom ajánlani. De ameddig a Torna tart, többet nem. Ez így rendben van magának?
Elégedetten morranok fel, bíztam benne, hogy nem olyan jön hozzám mentorálást kérni, akinek korrepetálásra van szüksége. Semmi türelmem elméletet ismételni, szájba rágni. Nekem profi kell, aki most még csak a kezem alá dolgozik, de a későbbiekben akár társ szinten is tudjuk támogatni egymás munkáját. Hátrébb lépek, miközben a szakállhálót illesztem fel, hogy a fiatal nő is körbe tudja járni, ha szükséges, akkor akár le is hajolni. A csontok már nem tépik le az arcát, nyugodtan garázdálkodhat velük. A helyszínelők a külön kérésemre szedték szét, hogy ne legyen csatlakoás, mindent meg tudjunk vizsgálni. Az nyilván szerencse, hogy csupán a csontok felületén vannak a különleges rajzolatok, ezért még nem kellett megtörni egyiket sem. – Mindig ilyen precizen látja át a feladatot? Hívhatom doktornőnek? – Kérdezem vicces, provokatív éllel, tekintve, hogy ő most kezdi meg az egyetemi munkát, én pedig éppen a végén járok. Ám élek a gyanuperrel, hogy bár megkapom a tényleges doktori címet, de a tanáraim megkérnek, hogy ismételjem meg az utolsó évet, hiszen bár tanár nem vagyok, s nem leszek, de csakis diákként tudok maradni. Így viszont kölcsönösen tudjuk támogatni egymás munkáját. Nem lenne ellenemre, lévén a szüleimmel mocskosul rossz a kapcsolat, most még minden ide köt, és nem terveztem saját lakást venni. Máris felajánlottak egy szolgálati lakást a misztériumügynél, de valahogy nem éreztem a sajátomnak. – Nos valamenyire de igen. Kiderült, hogy medimágus volt a hölgy, úgy huszonnyolc éve, és a Szent Mungóban dolgozott. Annak már utánanéztem, hogy egy műszak után hazafelé indult, de senki nem látta, egészen addig, amíg most meg nem találták a csontjait. – Természetesen mi nem nyomozók vagyunk, de azért nem árt, ha szerzünk némi háttérinformációt, ami segítheti a munkánkat a rúnák, csapdák azonosításában. Hill igen ügyesen kapcsolódik bele a tények megfogalmazásába, legalább már nem kell egyedül gondolkoznom. Én magam is sepregetem a rúnákat, anélkül, hogy megtörném őket. Kesztyű van rajtam, így varázsolni sem nagyon tudnék. Akaratlanul is vetek egy pillantást a nyitott gallér irányába, az lenne csak a furcsa, ha nem tenném. Nyilván nem a zavarbaejtés a célom, ez itt most színtiszta munka. – Megosztott? És ha valami sürgős ügy kerül kilátásba? Mi a fontos? A torna, vagy a munka? – Nem akarom én megzsarolni, de nekem most ez az életem, és ha ott rá számítanak a társai, akkor lehet, hogy majd engem hagy így pácban. Kellemetlen lenne, de nyilván nem indulhatok ki magamból.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Felcsillannak a szemeim a mélyvíz említésére. Ez remek teszt lesz mindkettőnknek úgy érzem. Követem minden további nélkül a laborokhoz a táskámat a vállamra akasztva, bent pedig egy alkalmas helyet kerítve neki teszem le. Belépve a csontokra csak felvonom az egyik szemöldökömet és elsőre tiszteletteljes távolságból szemlélem csak végig. Körbe sétálom, de eszemben sincs hozzá érni, hiszen kiszúrom a jeleket. Meg aztán.. keresztény neveltetésben volt részem, amit nyilván a varázsvilágban már le le koptattam magamról. A halottak iránti tisztelet megmaradt bennem. Ettől függetlenül nem is viszolygok, vagy kezdek imát mormolni vagy keresztet vetni. Magamhoz veszem hát a hajhálót, a maszkot és a kesztyűt és fel is veszem mindet. Közben figyelek arra amit mond. - Szóval az összes csontról le kell takarítanunk a szennyeződést és csontonként feljegyezni, rendszerezni a rajtuk lévő rúnákat? Esetleg a tisztítás végén rekonstruálni az összképet? - teszem fel a kérdést, mintegy megerősítés végett. Amennyiben a válasz igen, választok egy tisztító ecsetet, a pálcámmal pedig intek a táskám felé, amiből elő kerül egy füzet és penna helyett egy töltőtoll. A közelemben lebegve várják, hogy írják amit diktálok majd. A pálcámat elteszem, hogy ne akadályozzon. - Gondolom a feltáró, kimutató bűbájok nem hozták meg a kívánt eredményt. - hiszen mi másért került volna egy szimbolisztikus-elemző asztalára az ügy. Végig nézem alaposan a csontokat, hogy vannak-e hiányzó elemei, vagy ránézésből minden meg van-e. De végül azért felteszem a biztonsági kérdést - Egy helyen voltak a részek? Minden csontot megtaláltak? Tudták azonosítani azon kívül, hogy egy hölgynek a csontváza? Esetleg a korát, vagy hogy mióta lehetett ott a.. pontosan hol is? - London elég nagy, és a külvárosi területei is ebből fakadóan elég nagy kört lefednek. Tudom, tudom hogy sok a kérdésem.. De valamiből építkezni is kell. Közben persze a kezem is jár nem csak a szám és óvatosan, ahogy C. Ramsey, magam is letakarítom a jelecskéket. Közben a két kapura játszásra szembe nézek vele egy pillanatra. Nem szólok, csak biccentek egy aprót, hogy tudomásul vettem. Nem rökönyödöm meg a kérésen. Majd vissza is térek ahhoz amit csinálok. A gesztusaim meglehetősen pedánsak és visszafogottak. Látszik, hogy szigorú, de vélhetőleg jó neveltetést kaptam, emiatt van egyfajta kisasszonyokra jellemző finomság az összhatásban. Ahogy előre hajolok egy apró méretű, ezüst feszület is elő csúszik a felsőm gallérjából, az igényesebb kivitelből. Bár egészen rövid láncon, így nem tud hozzá érni semmihez. Más ékszert nem is nagyon viselek. Még fülbevalóm sincs. És bár az arcom nagy részét most kitakarja a maszk, Mr.C-vel sem tartom a szemkontaktust a kelleténél tovább egyetlen egyszer sem. - A vizsgáimat már letettem. De részt veszek a Királyságok Tornáján az Allstar-ral. Az időm így megosztott lesz ameddig a Torna tart, de a nyár további részében mindenképpen örülnék, ha több időt szentelhetnék a ..közös munkának. - egyetlen pillanatra akadok csak el, az utolsónál, mégpedig amiatt, hogy miként is hivatkozzak erre az egész helyzetre? De könnyen megtalálom végül a hangomat és ismét egy pillantást vetek Mr. C-re. Azt nem említem meg, hogy szülőktől sem függök már, valahogy nem tartom fontosnak. Aztán vissza térek a már letakarított jelek elemzéséhez és dokumentálásához. Biztosan lesz közötte amit nem ismerek, de ez nem tántorít el.
Nincsen gondom a nagyképűséggel sem, lévén bennem is igencsak magas szinten van az egó. Azt gondolom, hogy aki ügyes a szakmájában, attól elviselhető, ha ezt tudatja is mindenkivel. A lány kemény testtartása azt sugallja, hogy nem szokta másokra kivetíteni a félelmeit, s a választott irányág is aláhúzza, helyén van a szíve. Én bár mardekáros vagyok, arra tettem fel az életemet, hogy másoknak segítek, és nehezen viselem, ha valaki nem ezt az utat követi. Ez jelenthet szűk látókört, hát vállalom, hogy ilyen vagyok. – Köszönöm a prológust. Semmi ilyesmivel nem húznám a magunk idejét. Mélyvíz Ms. Hill. Máris gyakorlati feladat. – Vezetem hátra a rúnalaborok egyikébe, ahol egy központi kutatóágyon egy csontváz hever, a csontjai már különálló darabokra szétszedve. A csontokon ha a fiatal nő jobban odahajol, több helyen is rúnák vannak felrajzolva. Ám mielőtt ténylegesen meg tudná érinteni, intek, hogy ne tegye. Én magam is hajhálót, majd szakállvédő maszkot húzok. Utóbbira nincsen szüksége, de a hajháló, és a légutait takaró védő maszk szükséges, lévén ha egy testet vizsgálunk. Az állványok egyikén ecsetek, törlőkendők találhatóak, s apró csipeszek. – Ezt a nőt kell megvizsgálnunk, alig másfél napja került elő London egyik külvárosának kertjéből, a kutya találta meg. A rúnák tekintetében viszont azonnal a misztériumügyet riasztották, mert sötét mágia árad belőlük. – Én már oda is lépek, hogy az ecsetek egyikével folytassam a rúnák tisztítását, közben pedig a maszk felett villantom rá a pillantásomat. Így, hogy csak egymás szemét fogjuk látni munka közben, kissé talán túl személyes is lesz a hangvétel. – Nem túlzottan. Legfeljebb az, hogy nem szeretem, ha valaki két kapura játszik. Amíg a mentoráltam marad, a rúnák világában ne segítsen be máshova. És Ön Ms. Hill? Milyen az időbeosztása? Csak amolyan kiváncsiság vagy teljes munkaidőben lesz itt? – Igyekszem némi következtetést levonni a viselkedéséből, a gesztusaiból. Egy-egy fintor is sok mindent elárulhat. Ha például valami nagy pasizós alkat, az alaposan megzavarhatja a fejét, és aztán egy apróságból kiindulva mindent tönkretehet.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Biccentek a bemutatkozására. Bár furcsállom, hogy a keresztnevét nem árulja el, de ám legyen. Pedig biztosan elkönyvelném, hogy bár Brit nyelvterületeken valóban nem túl gyakori név, az Íreknél már annál inkább. Jelentését tekintve pedig meglehetősen erőteljes név. Már ha ennek lenne egyáltalán jelentősége. Mindenesetre komoly mégis élénk érdeklődéssel hallgatom a mondandóját és újfent biccentek. A biztos kézre azért megengedek egy szűk mosolyt, épp csak egy pillanatra. Nem akarok nagyképűnek tűnni, vagy elbizakodottnak, de helyén gondolom a biztos kezeimet.. Még. - Tekintve, hogy maga az igazságügy foglalkoztat, furcsa lenne, ha egy egyenes jellem kizökkentene. És úgy vélem, nem csupán a mentor igazsága létezik csupán. Mindazonáltal mindkét félnek a hivatás iránti alázatát igazolja, ha képesek elismerni az esetleges tévedéseiket… És hasznos ezt belátni az előtt, hogy az életük múlna rajta. - összegzem a véleményemet. Ezzel egyben a tudtára adva, hogy én sem vagyok épp egy egyszerű eset. - Mivel szándékozik kezdeni a bevezetést? Általános, némileg személyes jellegű kérdésekkel, vagy szintfelméréssel? - sorozom meg máris néhány újabb kérdéssel. Kiváncsi vagyok milyen a gyakorlatban. Fontos tisztázni az alapokat ez kétségtelen, viszont ameddig csak beszélünk róla, nem biztos, hogy kiderül, hogy hogyan is tudunk együtt működni. Bár magabiztosnak mutatom magamat egy nagyon kicsit elillanni látszik a könnyedségem. De inkább magam miatt. Azt mondja válogatós. Én hasonlóképp nem érem be akárkivel. Noha eddig az indítása felettébb ígéretes és kifejezetten örülök, hogy tárgynál tudunk maradni. És nem kell olyan hülyeségekkel megküzdenem, mint az Ilvermorny-ban amikor a felsőbb évfolyamosoktól segítséget kértem.. A csajok simán elhajtottak, mondván van jobb dolguk, a srácok meg… Persze értem én, remek és könnyű indok a közös tanulás, hogy az emberek időt töltsenek együtt, de hajlamosak ostobán nézni arra, aki valóban csak tanulni vágyna. Mondván az menjen a könyvtárba.. - Bár ambíciózusnak gondolom magamat egyben fejlődőképesnek is. A másokon való felkapaszkodás eddig idegen volt tőlem. Remélem az is marad. - elgondolkozom még néhány dolgon - Van-e bármilyen feltétele az órákat illetőleg?
És valóban, nem mutatkoztam be. Ennek inkább a feledékenységhez, semmint az egózáshoz van köze, noha a saját szakmai tudásomról nyilvánvalóan tudom, hogy a legtöbbek közé emelkedik, de beszéljenek inkább a tettek a szavak helyett. Végtelenül örülök, hogy a fiatal nő megtartja a hivatalos formát, és nem bocsájtkozik tegezőzésbe, csak mert még mind a ketten a Roxfortba járunk, mint diákok. Én technikailag végeztem, már csak a doktori címre várok, ami a tanárok szemében már megvan, lényegében a minisztériumi levélre várok, és Hill esetében is lényegében elvárom, hogy felnőttként kezeljük egymást. Mentort akart, nem pedig tanárt, így én is afféle védencként fogom kezelni, nem diákként, akivel akár hosszútávon is együtt tudok dolgozni. Már meg is kaptam a felajánlást a Rejtély és Misztériumügyi Főosztálytól, hogy valami csontokon kéne dolgoznom, amibe különös jeleket égetett valaki. – C. Ramsey. – Szinte minden ismerősöm így rövidít, hiszen rendkívül furcsa, egyedi a keresztnevem, nem igazán áll rá az angol dallamhoz szokott fülekre. Az enyém inkább amolyan latinos, de természetesen részletezem, ha a mentorált igényt tart rá. – Igen, megfelelő lehet, és az Ön kvalitásaival akár még jó is lehet. Azt tudnia kell, hogy nem feltétlenül csak az elméleti tudás az érdekes. A mi szakmánkban a jó szem, és a biztos kéz legalább olyan fontos. Akár egyetlen milliméteres tévedés, és megbont valami jelet, ami életekbe, akár a sajátjába is kerülhet. Ám miután még él, ez magáért beszél. – A furcsa könnyedséget én is észreveszem, s határozottan értékelem. Nem is akarnám, hogy tanár-diák viszony legyen köztünk, én ugyanis nem tanítok, csakis vezetek, segítek. Tőlem úgy tanulhat gyakorlati fogásokat, hogy bár a feljebbvalójaként el kell fogadnia, de ez később kibővülhet valami társ viszonnyá. – Jól tette. Nos, ami engem illet, azt tudni kell, hogy rendkívül válogatós vagyok. Már páran szerettek volna megszerezni maguknak, de aztán vissza is léptek, mert nem vagyok egyszerű eset. Zseniális, de őszinte. Ez utóbbit aligha fogadja el a jelen kor embere. A képmutatás manapság fontosabb, na meg a másik hátán való felkapaszkodás. – Felelem halvány vállvonós mosollyal, azt latolgatva, hogy sikerült-e máris elijesztenem. Ha igen, akkor legalább nem fecséreljük egymás idejét.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Megfordulok, amikor látom a vitrin tükröződésén a nyíló ajtót, így mikor bemutatkozik a fiatal férfi csak futtában végig mérem. Megejtek egy jólnevelt mosolyt köszöntésképp és elfogadom a kezét. Noha a belépőjére azért felvonom az egyik szemöldökömet és csak udvariasan térek ki rá jelezve, hogy láthatóan ő utánam járt, én azonban nem tettem így és most be sem mutatkozott. Tehát örülnék, ha pótolná - Kellemes délutánt, örülök, hogy eljött. Engedje meg a kíváncsiságot, ki lenne az az “én”, Mr…? - Való igaz, most fogok még csak az egyetembe bele szagolni épp emiatt is gondoltam, hogy nem árt egy kis elő készülés. A kérdésére biccentek és fel is vezetem az én részemet. Talán megalománnak fogja találni a jövőre vonatkozó terveimet, de szeretek nagyot álmodni. Sosem voltam az, aki beérte volna a kevesebbel. Nyilván a célomig vezető út eleve szerényebb pozícióból fog indulni és az egész még odébb van, de úgy gondolom, jobb a szakot is célirányosan végezni. - A későbbiekben a Minisztérium Varázsbaj-elhárító Osztagához szeretnék csatlakozni. Úgy gondolom a szimbolisztika, másodlagos szakként az alkimistával és az aurorok jogismeretével egy kedvező kombináció lehet ennek elérésében. - amilyen merev a tartásom és hivatalos a hangnemem épp annyira van bennem valamiféle fura könnyedség. Nem feszengek, nem hebegek habogok és első pillanattól tisztában vagyok azzal, hogy ez egy mentor-mentorált hangvételű találka. Mégsem kezelem magamat alárendeltként. - Illetve foglalkoztat még az igazságügyi mentálmágia vonala is. - utóbbi igazából jobban, de ahhoz, hogy egy ilyen munkakörben elhelyezkedjem sok év tapasztalatnak kell már mögöttem állnia. Vagy messze kiemelkedőnek kell lennem, mázlistának és némi protekciót sem árt szerezni az évek során. - Mentort pedig amiatt kerestem, mert sosem lehet elég korán elkezdeni egy szakmával való ismerkedést… ugyebár. - megejtek egy derűs mosolyt. Miután kezet fogtunk egyébként ugyanúgy a hátam mögött fűztem össze a kezeimet. - Mit gondol, tud segíteni elindulni ebbe az irányba? Illetve, önről mit érdemes tudnom? - dobom vissza a labdát, hiszen ez nem csak az én “interjúm”, hanem mindkettőnké. Nem tudok semmit az előttem állóról, azon kívül, hogy már láttam az iskola falain belül.
Az utolsó hónapokat járom most itt, hiszen a RAVASZ-t már letettem, teljes mértékben a szimbolisztika díszdoktorává avattak. Gondolkoztam rajta, hogy hová megyek tovább, netán boltot nyitok, előadásokat tartok, vagy amolyan vándorló rúnamágus leszek, aki ott segít, ahol kérik, de amikor kiderült, hogy esetleg lehet fiatalabbakat is mentorálni, valahogy célt találtam. Úgy vélem, hogy maradhatok még egy fél évet, egy évet, amíg lehet az iskolában, ha már nem lehet, akkor esetleg a faluban kivéve valami lakrészt. Nem szeretem a változatosságot, a Roxfort már tizenkét éve otthont ad, jobban is érzem magamat, mint a családommal. A múltamról pedig ne is beszéljünk, most a jelenre koncentrálok. Annyi eszem volt, hogy a monogram alapján vizsgálódjak, na meg Throne esetében is nyíltan rákérdeztem, hogy ki az, aki a feltörekvőek közül mentort keres. A nő amúgy sem szokott kertelni, mert bár megvan az a keresetlen stílusa, mint nekem, de pont ezért értjük meg egymást. Utánanéztem ennek a Hill-nek, hollóhátas, mindenkit letarol a nagy eszével, és hát két dudás egy csárdában, hát ugye tudjuk, hogy milyen vonzata van ennek. Nem túlzottan érdekel, hogy Hillnek milyen élete van a tanuláson kívül, a sportot sem követem, csak átsiklottam azon, hogy ezzel is foglalkozik. Mivel már megnéztem az egyik tablóképen, hogy is néz ki, pontosan tudom, hogy kihez érkezem. Kicsit rossz az idő a május ellenére is, ezért átmeneti kabátban, kalapban érkezem, némiképpen megázva, hiszen lementem a faluba néhány alkatrészért, amit majd fel tudunk használni a mentorálás közepette. Az utolsó évben elengedtem a kisfiús sármot, és szakállt növesztettem, végülis egy díszdoktornak már dukál az ilyesmi. Kopogás nélkül lépek be, itt most nem kell udvariaskodni, na nem mintha arról lennék híres. – Ms. Hill. Üdvözlöm. Nem tudom, hogy kire számított, de én sikerültem. – Lépek közelebb, és tökéletesen megtartva a hivatalos hangvételt, kezet nyújtok. Elméletileg négy öt év van köztünk, de én ezt már komoly szakadéknak vélem, ő még csak most fog beleszagolni az egyetembe, míg én öt évet jártam belőle, és ez egyértelműen fölé helyez. Engem az sem érdekel, ha a legtöbb Roxfortos diák tegeződik, tizedik felett engem már a többség tiszteletből magázott, így én sem teszek most másképpen egy fiatalabbal, főleg hogy munkakapcsolat lesz köztünk. – Nos, meséljen csak, hogy mire vállalkozik. – Bár távolságtartó vagyok, egyszersmind derűs is. Tudom a lányról, hogy már most nagy koponya, ezért roppant kiváncsi vagyok, hogy mik az elképzelései.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Még így heted év vége körül se állt le a lelkesedésem az új szak iránt, ahova jövő évtől tovább megyek. Eredetileg nyárra kerestem volna egy mentort. De most még mindig több lehetőség van ilyesmit elindítani és egy szakma iránt elkötelezett személyt találni, aki még segíteni is hajlandó. Semmint a nyárra valamilyen megszabott ütemtervű rövidke előkészítőt elvégeznem tetemes összegekért. Ráadásul suliban minden eszköz rendelkezésünkre áll többnyire. Úgymond miért ne használhatnám ki a lehetőséget? A legtöbb kurzus amit találtam, amúgy is bele lógott a Királyságok Tornájának idejébe.. Így a legegyszerűbb megoldást választottam: kitűztem az üzenőfalra, hogy végzett hetedikes, mentort keres, lelkes szimbolisztikusok között. Szerencsére érkezett is rá válasz és miután Thorne tanárnővel sikerült egyeztetnem, már írtam is a választ, vissza az üzenőfalra, hogy találkozzunk a szimpátia mágia teremben, hétfőn, órák és kviddics edzés után hatkor. Mindkét fecni esetében csak a monogramomat biggyesztettem oda, se házat, se egyebet nem jelöltem meg. Igazából nem volt semmi szándékom azzal, hogy lehagytam információkat, csak nem tartottam fontosnak. Persze így lehet félre érthető lesz, hogy ki is vár majd az érkezőre, de mivel az volt az üzenetem vége, hogy minden mást majd személyesen, így ez is fog történni. Nem akartam terjedelmesebb üzeneteket hagyni sajtpapírokon. Mivel nyomokban visszatértő-új arc vagyok, és küllemre inkább tűnök általában, szorgosan templomba igyekvő kóristának, semmint valami vagány kviddicses szupersztárnak. Nem is balhézom és nincs is senkim, hogy ilyesmik miatt pletykálni lehessen rólam. Így hiába kerültem be az Allstar-ba és hiába játszom a házam csapatában is, általában simán össze tévesztenek a suliba járó sok másik szőkével. És hogy őszinte legyek.. ezt egyáltalán nem bánom. Utálnék a figyelem célkeresztjében lenni, mint mondjuk Dany vagy Lizzy vagy Gillian akikre az év során eléggé rá szállt valami idióta pletykafészek a suliújságtól… Ma csak egy stratégiai megbeszélés volt órák után és nem is az Allstar-osokkal, hanem a Hollós csapattal úgyhogy viszonylag hamar végeztem. Rendbe szedve magamat pedig, üdén és frissen, már itt vagyok a teremben. A vitrinek mögötti szerkezeteket és eszközöket szemlélem, hátra fűzött kezekkel. Van amiről már olvastam, van amivel már találkoztam és van ami teljesen ismeretlen. A táskám az egyik padon pihen, rajta pedig a nagyjából öt centis kis felvarró, amit mindenkinek kiosztottam első gesztusképp a Belfastba indulásunkkor. Mindenkinek a háza címerével, a monogramjával és a "Roxfort Allstar - 2002" felirattal. Persze, hogy azóta bárki felrakta-e, aki akkor helyben nem tette, az már más kérdés. Fehér blúzban vagyok, egy hosszú fekete laza mellénnyel ami leér a vádlimig. Fekete térdig érő rakott szoknyát viselek mindehhez és egy hamisítatlan, Vénusz légycsapóival díszített Martens bakancs. Határozottan nem új darab, de még mindig imádom. Nincs más hátra, minthogy megérkezzen az önjelölt mentorom és az első találka és némi beszélgetés és állapotfelmérés után megkezdődjön az óra is remélem! Persze, ha úgy ítélem meg, hogy nem vagyunk alkalmasak együtt dolgozni, simán megköszönöm, hogy időt szakított rám, ha igénye van rá, kifizetem az idejét, vagy valamit kitalálok, de elköszönök tőle másik mentort keresve. Ezzel persze nem az ő tudását kérdőjelezném meg, egyszerűen csak tudom, hogy vannak emberek, akik nem passzolnak és az okoskodó stílusomat se mindenki tudja elviselni.
- Hát jó. - bólintok végül, de azért érződik a szavaim mögött megbújó kétkedés. Na nem irányába, hanem úgy általánosságban kifogásolom, hogy bizalmat szavaz valaki más véleménye alapján. Én ennél jóval bizalmatlanabb típus vagyok, főleg hogy tudom mennyire könnyen meg lehet téveszteni az embereket és elég jó is vagyok benne. Innentől elég nehéz megbízni csak úgy valakiben, ha egyszer tudom hogyan kell átverni másokat. Ő tényleg nagyon erőseb bízhat abban a boszorkában, vagy csak túlságosan naiv, akkor viszont az egész küldetés halálra van ítélve már most, hiszen tudjuk jól, hogy Grindelwald igen jól forgatja a kártyáit és a szavait is. Ügyesen beférkőzött a Testvériségbe is, hogy aztán lényegében belülről zilálja szét és azokat, akiket lehetett megtévesztéssel, vagy erővel a maga oldalára állítson. - Ez nem úgy hangzik, mint amit úgy tervezel, hogy túlélsz. - szökken fel a szemöldököm. Pedig odalent még úgy tűnt, hogy magát mentené elsősorban, hogy kimaradna az egészből és most mégis olyan a szavai áthallása, hogy ha belekezd ebbe a kutatásba, akkor elég esélyes, hogy nem tér vissza. Nem csoda, hogy meglepődöm. Én magam is tevékenykedem azért, hogy jobb világban éljünk, olyanban, amiben szabadon tehetjük azt, amit akarunk, de mindig is igen erős volt bennem az életösztön, hogy csak úgy feláldozzam magamat egy jó célért. Persze más tészta, ha olyasvalaki kerülne bajba, aki fontos nekem, elsősorban itt a gyerekeimről van szó, még ha nem is vér szerint az enyémek, de azt hiszem értük feláldoznám magamat... de valójában ebben sem vagyok teljesen biztos. Önző lennék? - Viszlát! - bököm ki, amikor már távozott szinte és kisuhant az ablakon, miután visszatért a hangom a meglepett puszi után. Különös alak, olyan hirtelen távozott, mint ahogyan felbukkant itt éjszaka a semmiből. Az arcom kissé még így is kipirult, nem csoda hát hogy az ablakhoz lépek, hogy kipillantsak, de már épp csak a sötétben az árnyékát látom az automatikusan változott szememnek hála. A holló azért sokkal jobban lát a sötétben, mint az ember, ezért még néhány pillanatig érzékelem odakint a mozgását, de aztán csak sóhajtok egyet. Öngyilkos küldetés, miféle balgaság! Igazán kárt érte, megnyerő alak... volt?
- Én valóban nem. Aki téged ajánlott igen. Nincs okom kételkedni a szavában. – Feleli rendületlen hittel. Különben is, egy magafajta illető, kénytelen kockáztatni. Különben sem félős alkat, időnként bizalmat kell fektetni másokba, nem védheti örökösen a hátát. Ha a nő bántani, netán csapdába akarta volna csalni, már minden kétséget kizáróan börtönben lenne. Vagy éppen halott. Duncan egyébként sem olyan típus, akit győzködni kell. Skót révén az egyszerű megoldások híve, feleslegesen nem bonyolítja túl. Sheska is afféle útjelző, adott egy kétértelmű tanácsot, most Duncan kezében a döntés, hogy továbbra is visszavonul, vagy ha felvállalja örökségét, rálép-e az útra. A férfias arcon elszánt szikrák pattognak, igne, talán itt az ideje, hogy ledobja a láncokat, megkeresse az apját, s mentse, ami még menthető. – Sose bánd, hogy ne hallottál rólam. Elméletileg ha sikerül megtalálni, és elpusztítani azt a fegyvert, amire Grindelwald áhitozik, vagy éppen a másik oldal, nem is fogsz. – Vélekedik, hiszen ez amolyan öngyilkos küldetésnek tűnik. Szíve szerint felkeresné Viggo cimboráját, akivel volt már egynéhány olyan akció, amiből csoda, hogy élve keveredtek ki. Az utóbbi időben a másik férfi is mintha kezdene megrendülni a saját múltjában, és hát ki ha nem olyanok próbálkoznak, akik tudják, van már elég a rovásukon ahhoz, hogy mindent megtegyenek az úgynevezett megváltásért? Ebből kifolyólag ha odavesznek, Sheska nem is fog róla tudni. Éppen ezért jött el a búcsú ideje. – Mindensetre hálás köszönetem az útjelzőért szép hölgy. Talán majd egyszer. – A könyvért már nem nyúl, kisodorja Sheska kezéből, s a karcsú ujjaknál fogva a nőt vonja magához. Megszemléli, mint egy csodaszép próbababát, ám tudja, hogy a külső mögött milyen tudás, mennyi harcos vér rejlik, ez lerí róla. Ám csupán egy lágy puszit nyom a nő arcára, felesleges drámázni, hogy a nő úgy emlékezzen rá, hogy ebből akár lehetett volna valami. Ha mégis úgy hozná a helyzet, hogy van esély a visszatérésre, akkor elég majd akkor megcélozni a romantika útjait, jelen esetben nem érdemel több szót, vagy tettet mindez. Biccent, s ismét a fejére húzza a köpeny kapucniját, már tudja, hogy merre kell továbblépnie. Kisandít a folyosóra az ajtót megnyitván, aztán le is lép a már bejáratott úton.
//Köszike, a végére csak összejött egy jó kis gif//
- Amit én tanácsolok? Pedig nem is ismersz. - na jó azért kissé megdöbbenek, hogy ennyire érdekeljen valakit a véleményem a témában, miközben igazából bár már azt mondta hallott rólam, még ha banyának is gondolt, de akkor is most találkoztunk először. Tény, hogy én nem vagyok a híve annak, hogy az ember elbújjon és ne nézzen szembe a problémákkal, de attól még új nekem az hogy valakit ennyire érdekeljen is a véleményem, miközben még nem is ismer. - Éppenséggel sokfelé mozgok, de ezek szerint nem mindenről tudok. - ami azért láthatóan nem érint túlságosan jól. Mármint... az a helyzet, hogy szeretek mindennel képben lenni, de tudom, hogy azért akadnak olyan belső infok, amik nem feltétlenül jutnak el hozzám és sajnos tény és való, hogy ez mégis csak zavaró. Szeretek informált lenni, végülis az is a dolgom, hogy mindenféléről mindent is tudjak. Az biztos, hogy ezek után biztos, hogy utánafogok járni a családjának és az apjának is, hogy ki keresi és pontosan miért is, mert egyébként is érdekel, főleg ha olyan könyvet írt, amiben ennyire nagyon fontos információk vannak, amik a világ sorsát is befolyásolják. A fenébe, hogy nem hallottam róla!? - Veszélybe? Nem félek a veszélytől egyáltalán, ettől nem kell tartanod. - bár persze tény és való, hogy azért itt nem sokan ismerik a nevemet és inkognitóban vagyok, de valószínűleg miután őt meg keresik úgy se toppanna be ide, vagy küldene nyíltan üzenetet, ha jut valamire a naplóval azon túl, amire én segítek neki és persze a saját vége. A vér pedig szépen megmutatja azt, amit kell, de sokáig úgy fest nem gondolkodhatunk ezen közösen, pedig kár lenne tagadni, hogy engem is érdekel, hogy mire jutna vele. - Köszönöm, ha értesítesz... kalóz. - mosolyodom el azért mégis a hosszú pillantásra, hogy aztán kissé persze hezitálva, de elengedjem a könyvet. Mégis csak az övé és már valamire jutott vele, de igaza van, nekem van dolgom épp elég és még az is tervben van, hogy utána járjak ezeknek a pisztolyoknak, amik nagy veszélyt jelentenek a világunkra. Sosem lehet tudni mikor kerül egy ilyen fegyver rossz végére olyan valaki, aki fontos nekem, még ha ez igen kevés embert is jelent. Azt pedig már megtudtuk, hogy azok, akik használják őket egyáltalán nem válogatnak.
- Azok alapján próbálok döntést hozni, hogy mit tanácsolsz.. – Adja meg a választ arra vonatkozóan, miért ennyire csapongó. Szíve szerint valóban elbújna, magasról tenne arra, hogy mi folyik a világban. Sheska pedig mégis azt sugallja, hogy meg kell védeni másokat. Duncannek ugyan nincsenek szerettei, de ha kicsiny esély még van rá, hogy az apja él, évekkel ezelőtt nem találkoztak, hátha még el tudnának búcsúzni. A skót ugyan nem egy érzelgős típus, őt aztán nem érdekli, hogy melyik hatalom veszi át az uralkodást a világban, de ha az apja a szívén viselte mindezt.. Elgondolkoztató. – Vélhetően nem mozogsz annyira az aurorok vagy a testvériség körében. Ráadásul ez a terület elég speciális, nem hirdetik meg az újságokban, hogy McFayden fiát keressük. – Nem büszkélkedik vele, hogy ennyire keresett alak, de mégsem ismeri a szép szőke nő, hogy kiről is van szó. Talán túl jól sikerült, hogy már megannyi álnevet használt, sőt, időnként sikeresen elterjesztette, hogy meghalt, de így is van, hogy a nyomára akadnak. – Ettől még nem időznék itt sokáig. Ha netán valami nyomra akadok, akkor téged sem akarlak veszélybe sodorni. – Csóválja a fejét, hiába biztonságos az iskola, mindkét oldalon akad bőven sötét alak, aki nem veti meg az erőszakot még gyerekek ellen sem. Ráadásul a nő igen segítőkésznek tűnik, a skót ezt értékeli, éppen ezért nem terjesztené rá is ki huzamosabb ideig, hogy célkereszt van a fején. – Meg tudja, csak hát mindig izgalmasabb, ha a véres dolgokat egy nővel együtt műveli az ember. – Neveti el magát, Sheska valóban hozzáértő, és még nem is ronda, ezek szerint félreértette az egyiptomi banyát. Ennél nagyobbat ne tévedjen sosem! Odahajol a nő mellé, hogy megvizsgálja a könyvet, mintha valami versike lenne, egy útjelző, ami az első nyomot mutatja. Ám nem az apjához, sokkal inkább mintha valami kapuőrröl szólna a rigmus. Pedig Duncan első sorban az apját találná meg. – Ehhez akkor is társakra lesz szükségem. Gondolom téged nem lehet elrángatni a tanítványaid mellől, amit meg is értek. – Köszönete jeléül lovagias csókot nyom Sheska kézfejére, fogva tartva a szőkeség tekintetét. Az más, ha el kell hárítania egy cseles felajánlást, ámde ő sem vak, a nő bizony páratlan teremtés!
- Na jó kezdelek nem érteni. Akkor még sem az a jó megoldás, hogy lelépsz és elbújsz, hanem inkább mégis csak jobb, ha megpróbálsz tenni valamit? Most akkor melyik? Vagy elbújni lenne logikusabb, de még se ezt teszed, mert feltámadt benned... valami? - lelkiismeret, akármi, végül is teljesen mindegy, hogy milyen néven említjük a dolgot, de nagyon úgy fest, hogy azzal, amit odalent mondott most még is ellentmond. Ezek szerint mégis csak segíteni akarna másoknak, vagy csak önmagának akar jobb világot? Az elbújás azért is értelmetlen lenne, mert meghúzza magát egy időre, de aztá nnem tudhatja, hogy hová tér vissza, ha pedig nem tér vissza soha sem és örök magányra kárhoztatja önmagát... hát annak nem sok teteje lenne lássuk be. - Mindkét oldal? Sosem hallottam még a nevedet, akkor még sem kereshetnek olyan sokan. - hümmentek egyet, bár azért ezzel is felkelti a figyelmemet. Az a dolgom, hogy sok mindent tudjak és határozottan zavaró arra gondolni, hogy vannak dolgok, amik ezek szerint előttem is rejtve vannak, mert még titkosabb szinten vannak elrejtve. Azér az ilyesmi felkelti a kíváncsiságomat, miközben persze maga az iromány is érdekel. - Itt senki sem fogja a fejedet követelni. A Roxfort még mindig egy biztonságos hely. - pillantok rá futólag, miközben a könyvet lapozgatom, mert látom félszemmel, hogy elég gyakran pillant ki az ablakon és láthatóan nehezen marad a hátsóján, de hát ez tényleg a Roxfort! Ide nem jöhet be csak úgy senki, bár neki is sikerült bejutnia ez tény, de ő nem akart rosszat. A szobám pedig egyébként is elég biztonságos, hogy ne toppanhasson be senki se és zavarjon meg minket. - Rémes klisé, hogy csak az ismerhet sötét varázslatokat, aki csúnya. - szökken fel a szemöldököm, de természetesen simán kitérek a válaszadás alól ezzel, hiszen eszem ágában sincs csak úgy nyílt lapokkal játszani. Az életem nagyobb része szólt arról, hogy elrejtettem ki vagyok, nem most fogok csak úgy kifecsegni bármit is. - Gondoltam egy ilyen erős kalóz meg tudja oldani maga is, de legyen. - szemrebbenés nélkül veszem át a tőrt, hogy gyakorlott mozdulattal vágjam meg a tenyerét, hogy aztán a kezét a napló fölé tartva folyassak le róla néhány vércseppet. Kíváncsian nézek a naplóra, még Duncan kezét is elfelejtem elengedni, csak a tőrt teszem le magam mellé az asztalra. A könyv pedig lassan változni kezd, halványan felvillan épp csak egy pillanatra, hogy aztán a betűk szépen sorban újrarendeződjenek benne...
- Nem akarok rád erőltetni semmilyen hitvallást szépségem. Én magam is tagadom már évek óta, de most valahogy.. Úgy érzem, nem véletlenül akarnak ennyien megtalálni. Valami történik, ami miatt kénytelen vagyok foglalkozni vele, és valóban.. ahogy mondod, nem elbújni. – Feleli érces hangján a skót, és amolyan hiányérzete támad, mintha tapogatózna a kezével, a dohányosok szoktak így keresgélni, de elhúzza a száját, itt bent nem biztos, hogy Sheska örülne, hogy ha rágyújtana, akár csak valami sodort levélre is. Végül leereszti a tagjait, nincs igazán hazai pályán, noha tudja, muszáj alkalmazkodnia. Nem akarja Sheskát faggatni, hiszen láthatóan elég zárkózott nő, még annak ellenére is, hogy simán használta volna a testét eszközként. Éppen ezért látszik, hogy mennyire burokban él, mintha valami börtön lenne neki a külső, s legbelül teljesen el tudja vágni magát mindentől. Ezt valahogy a felföldi is átérzi, hosszú vándorlásai közepette igyekezett afféle remetének beállítani magát, akit már nem érdekel a világ sorsa. Ám ha kis esély is van rá, hogy az apja mozdíthat valamit.. És ha még él is, most itt az út, hogy Duncan megtalálja. Csak éppen a hozzá vezető térkép tökéletesen érthetetlen. – Első ránézésre, hogy tényleg ne értse senki. Szerencsétlen helyzet, hogy én sem. Túl mélyre kéne ásnom, közben pedig mindkét oldal karón akarja látni a fejemet. Csodás kilátások. – Neveti el magát kínjában. Az egyiptomi banya szerint Sheska megbízható, de a skót ezzel veszélybe is sodorja őt. Csak azt kéne megvárni, hogy beindul az élet, de addigra már a parancskság korrupt ügynökei kiszagolhatják, hogy a férfi a Roxfort területén van. Akkor pedig késő menekülni. Duncan olykor kipillant az udvarra, szeret mozgásban lenni, s ez a tétlenség felér az öngyilkossággal. – Nem lepne meg. Mint ahogy az sem, hogy te értesz az ilyesmihez. Kitől tanul egy szép lány ilyen gonosz mágiát? – Dönti oldalra a fejét, s máris előkapja a recés tőrt a hüvelyből, majd Sheska ölébe ejti a kezét, csuklóval felfelé, hogy ne érhesse a vád, hogy tapogatózik. Pedig lenne mit, az biztos. A tőrt pedig a másik kezével adja át. – Csináld. Látom, hogy szeretnéd. – Vigyorog cinkos felhanggal, s hogy rájátsszon, még kacsint is hozzá.
- Nem mondom, hogy nem lehet haszna, de hogy ne is legyen más út az nagyon nem tetszene. Azért nézzük meg. - persze kíváncsi vagyok és nem mondom, hogy nem lehet igaza miszerint az apja tényleg az egyik legnagyobb varázskovács lenne, de ettől még nem szimpatikus a lehetőség, hogy nincs is más módja annak, hogy a világunk ne süppedjen pusztulásba, mint az, amit ő keres. Remélem azért, hogy más lehetőségek is akadnak, főleg mert egyelőre nem mondanám, hogy egy magánakvaló kalóz kezébe szívesen helyezném a sorsomat, aki első körben azt fejtegette, hogy az a legokosabb ötlet, ha elrejtőzik az ember mindenki elől és magát védi a helyett, hogy másokon is segítsen. - Érzelmi csalódás... ez is egy ok lehet, de biztos, hogy senki nem támadja majd hátba sem. - én pedig nem szeretek kiszolgáltatott lenni, nagyon nem! Ettől mindig is védtem magamat, azóta, hogy életemben egyszer igazán kiszolgáltatott voltam, még gyerekként. Akkor megfogadtam, hogy erre újra nem hagyom, hogy sor kerüljön, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy ne fektessem olyanba a bizalmamat, aki elárulhat. Így persze nem csoda, hogy szinte egyáltalán nem fektetek bizalmat senkibe, hiszen akárki elárulhat nyomós indokkal. - Akkor talán el lehet rejtve benne valamiféle kód? Első ránézésre tényleg nem látszik sokkal többnek, mint egy szimpla szakkönyv. Abból persze egy jól megírt változat, de... Ha az apád azt mondta csak te találhatod meg benne a megfejtést, akkor.... - bár belelapoztam, de végül mégis csak visszaadom neki. - A vér köt össze titeket, hiszen vér vagy a véréből, vannak mágiák melyeket az önként adott véráldozat képes megjeleníteni csupán. Egy próbát megérhet. - na nem azt mondom, hogy vágja le az ujját, vagy végezzen helyből harakirit, csupán pár csepp is elég lehet. Persze benne van a pakliban, hogy szó sincs ilyesmiről, de hát én magam is ehhez értek, a szimpatikus mágia egyik fő része pont a vérről szól, az azzal való machinálással. Gondolom egy ilyen komoly kalóz nem ilyed meg egy kisebb vágástól azért, hogy tegyünk egy próbát.
- Nem mondom, hogy mindent megold, de az apám az egyik, ha nem a legerősebb varázskovács a világon. Legalábbis az volt, ha már nem él. Bármit is alkotott, nem véletlenül akarják kiszedni belőlem. Mintha én tudnám a titkát. Ez azonban nem öröklött varázstudás, ugyanolyan sötétben tapogatózom, mint bárki, aki keresi. – Ránt egyet a vállán, legalább Sheska nem valami elutasító vén banya, amilyennek hitte. Sőt, egészen kedves, fiatal teremtés, még ötleteket is dob be. Valahogy nem olyan alkatnak tűnik, akit magával tudna cibálni a fél világon át, ráadásul most ebből az önként vállalt magányból valóban társakat kéne találnia, hiszen úgy véli, mások is változást akarnak hozni. És Duncan nem is akar oldalt választani, sem a minisztériumban, sem pedig Grindelwald hiveiben nem bízik. Az apja egy harmadik, békés útban hitt, amolyan egyensúly helyrebillentő fegyvert alkothatott, legalábbis Duncan így hiszi. És értékeli, hogy Sheska nem vágja képen a talán kissé tárgyiasító megjegyzés kapcsán, de már leszűrhette a nő, hogy a skót csak azért mert lehetősége lenne rá, még nem aláz meg senkit azzal, hogy kihasználja a helyzetet. Kedvére való a nő, de még pillanatokra sem akar elköteleződni. Igyekszik leplezni, de egyenesen retteg attól, hogy akár egy pillanatra is elengedje magát, az egész élete olyan, mintha űzött vad lenne. Ez a visszafojtott tesztoszteron szint pedig hihetetlen energiákra sarkalja ugyan, de közben el is emészti. – Ezt meg tudom érteni. Ha az ember nem választást társat, legalább az érzelmi csalódás elkerüli. – Mondja ki végül komor pillantással méregetve a nőt, mintha ebben nagyon is hasonlítanának. Ám ez nem az a perc, hogy komolyabban lelkizzenek, ha már Duncan visszajött, akkor a könyv titka, a térkép lehetne a fő téma. – Nem tudom.. ez egy fegyverekkel foglalkozó könyv, de nekem az apám úgy vezette fel még gyerekkoromban, mintha valami mese lenne. Nem is értettem belőle túl sokat, de azt mondta, hogy majd egyszer minden világossá válik.. – Rázza a fejét, egészen közel hajolva a tanárnőhöz, de nem az arcához, csupán kis távolságra, hogy együtt nézzék, lapozgassák a könyvet. Kedvetlenül lapozgat, a szinte szakmai zsargonból csupán a fegyverek általános neveit ismeri fel, a hozzájuk fűződő mágikus tudást cseppet sem.
Oh hát tudom, hogy igazam van és hogy az apja nem feltétlenül gondolta át, hogy elbújni minden elől nem épp olyan döntés, aminek értelme lenne, ha az ember nem egyedül akarja csinálni. Talán az apja él, csak lelépett, de lássuk be gyáva dolog, főleg akkor ha a fiát meg itt hagyta, hogy akkor oldja meg az életét, ahogyan akarja. Ha meghalt, akkor legalább megbocsátható számára, de akkor is talányokkal mutatni utat... Az ilyesmit sosem kedveltem, bár én magam sem a nyílt egyenesség híve vagyok sok mindenben, de néha szeretném, ha a világ másképp működne és nem lennék arra kárhoztatva, hogy hazugságban éljem az életemet másokat átejtve. - Társakat... Nem lenne könnyű dolgod az biztos, de az is, hogy nehéz elhinni, hogy egyetlen emberen múlna a világ sorsa. Mintha azt mondanánk vele, amit más tesz nem is számít, mert van egy fegyver, ami mindent megold. - ebben én azért nem hiszek. Úgy gondolom, hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb és sokrétűbb. Nem lehet csak egyetlen dologra építeni. Mert, ha az nem sikerül, akkor gyakorlatilag elvesztél, ha viszont tényleg egy fegyver egyensúlyt hozhatna akkor mindenki más tettei, küzdelme feleslegessé válna. Nem akarok olyasmiben hinni, hogy minden, amit tettem, amit teszek, amit tenni próbálok teljességgel értelmetlen, mert csak egyetlen módja van annak, hogy a világ normális állapotba kerüljön. A megjegyzésére azért felszökken a szemöldököm, de nem veszem érdemben magamra. Sokszor találkoztam már olyan férfiakkal, mint ő, mindent szándékosan kétértelműen értékel, de jelenleg sokkal jobban érdekel a könyv, mint hogy ezzel foglalkozzam. Átveszem hát a könyvet és leülök az egyik üres fotelbe, hogy átnézhessem. Ő persze nem bír csendben maradni, pedig ebben nem olyan információk vannak, amiket csak úgy hipp-hopp el lehetne olvasni főleg, ha közben még beszélnek is hozzád. - A férfit, akihez legutóbb közöm volt megöltem, azóta egészen jól megy vagyok egyedül. - vonom meg a vállamat, hátha sikerül kicsit beléfolytani a szót, esetleg meglepni azzal, amit mondok. Mindent olyan könnyedén vesz, mintha nem arról papolt volna, hogy ez a könyv a világ sorsának fordítója lehet. - Nem hiszem, hogy csak úgy elsőre le tudnám fordítani. Sejtelmed sincs róla, hol lehet benne elrejtve, amit keresel? - egyelőre még csak lapozgatom, aztán persze majd megpróbálkozom varázslatokkal is, hátha olyan benne a rejtett info, amit mágia fed fel, de az is könnyen lehet, hogy ha neki kellett elhoznia a könyvet, akkor csak az ő segítségével lehet megfejteni a titkát. Ebben az esetben a könnyebb megoldás máris bukik, miszerint itt hagyja és én majd dolgozom rajta nyugodtan, kutakodó kérdésektől mentesen.
- Annak idején az apám tanácsolta ezt, de abban igazad van, hogy elbújva rémesen magányos az ember. Ha most úgy döntök, hogy megkeresem őt, s a fegyvert, amivel vissza lehet állítani az egyensúlyt, társak kellenek majd hozzá. De vajon hol szerezzek efféle alakokat? – Rázza meg a fejét kétkedően. Nem ajánlja fel a nőnek, hogy társuljon, hiszen ha a Roxfort az otthona, bentlakó tanár, nem tudna csak úgy mindent odadobni, ezért aztán olyan kellene, akinek ténylegesen nincsen vesztenivalója. Grindelwald leszármazottjaként úgy érzi, hogy végre dönt, hogy elindul az úton, akkor onnan aligha van visszatérés. Eddig sem az életét féltette, csupán békét akart, de úgy látszik, ha ő maga nem tesz érte, akkor mindig rá fognak találni. Amíg az apja emléke él, addig sosem lesz nyugalma. Sötét pillantással bólint, s bár Sheska összesküvés elméletnek hívta a gondolatait, ez nem probléma, sejtette ő, hogy kevesen lesznek, akik el fogják hinni, hogy az apjának, az egykori varázsfegyver kovácsnak milyen titkai voltak. Elindul hát a nő után, csapdát most nem orront, az öreg egyiptomi banya úgy festette le, hogy bízhat ebben a Sheskában. Az ajtó immár tárva nyitva, s be is léphet rajta. A skót azért a mondatra szélesen elmosolyodva széttárja a kezét, mintha csak a kilt alá intene. – Majd az is eljön kisszivem, de előbb a könyvet lapozzuk át. – Ez túlságosan magas labda volt, de végül a köpeny alól kerül elő a könyv. Nem cicózik, ha már eddig eljött, és hiszi, hogy legalább egy újabb nyomra lelhet, kénytelen megbízni akihez irányították. Várakozás nélkül nyomja Sheska kezébe az ellopott rúnakódexet, amihez ő maga hetekig se tudott volna érdemben hozzászagolni, az efféle írások bonyolultabbak, mint a kalóztérképek. De hiszi, hogy az apja ebben rejtett el egy utalást a hozzá, vagy a fegyverhez tartó úthoz. Leül az egyik fotelbe,s érdeklődve pillant körbe. – Egész lakályos. Csak így egyedül? A tanári pálya ilyen aggszűzi életvitelt kíván meg? – Talán kissé nyers, de úgy fest, Sheska szereti az ilyesmit, ő is elég lényegretörő alkatnak tűnik. Duncan most nem sietős, tudja, hogy ezúttal a lassú víz partot mos. Némi türelemmel előrébb juthat.
Sok minden voltam már és csak azért, mert inkább trükkökkel oldom meg a problémákat, nem vagyok gyáva. Nem menekülök el a problémák elől és nem próbálom az életemet valami titkos szigeten meghúzódva tölteni, hanem harcolok inkább egy jobb világért a magam és a családom számára. Nem vagyok hős, sem világmegváltó, sőt kifejezetten önzőnek is mondhatnám magamat, de hogy csak úgy eltűnjek és meghúzzam magamat... Az egyet jelent az önkéntes számüzetéssel és ilyesmire sose vállalkoznék, ebben holt biztos vagyok. - Ez nem jótanács. Magányos út, ami nekem sose lenne megfelelő. - húzom ki magamat. Tudom, hogy milyen egyedül lenni, emlékszem rá, hogy mi történt a családommal, ahogyan arra is, hogy milyen volt kislányként rettegve elbújni az asztal alá és várni, hogy a sors milyen csapást mér rám. Akkor megtanultam, hogy a bújkálás semmit nem ér, maximum elodázza a vészt, vagy végtelenül magányossá tesz és én egyiket sem vállalom önként. Természetesen az ő dolga, ha ő igen, viszont a könyve már érdekel. Ki tudja talán olyasmi is lehet benne, ami esetleg számomra is érdekes, akkor pedig nem tehetem meg hogy csak úgy átsiklom felette és főleg nem tehetem meg, hogy csak úgy útjára engedem. - Akkor legalább ebben hasonlítunk. Egyikünket sem érdekli mások véleménye. - szögezem le végül mielőtt még szárnyra kapnék, hogy visszatérjünk a tornyokba, ahol a tantermem mögött a szobám is meghúzódik. Nem kértem sosem külön saját szobát. Jó nekem az a kis hely a tanterem mögött. Ennek az is nagy előnye, hogy a szobám ajtaja nem a folyosóról nyílik, tehát végülis dupla védelmem van, ha valaki látatóba akarna érkezni hozzám. A folyosón változom csak vissza, amikor már fent vagyunk. Bevárom azért a férfit, neki mégis csak nehezebb és e miatt időigényesebb is, hogy utat találjon a kastély magasabb pontjára az udvarról. A kilincset természetesen én nyomom le először a tanterem ajtaját, majd tovább hátra a másikat, ami a lakrészemhez vezet. Mindkét esetben halovány rúnák izzanak fel, amikor a kezem a kilincshez ér. Sejthető, hogy kellő védelem alatt áll minden, ami hozzám tartozik. Semmit sem lehet csak úgy elvinni innen az engedélyem nélkül. - Akkor mostmár megnézhetem? - állok meg a férfi előtt a nyitott tenyeremet nyújtva neki, hogy odaadja-e a könyvet, vagy kénytelen leszek mellé leülni, hogy megnézzem? A szobám nem kifejezetten tágas, ahol most vagyunk egy kis előtér, két fotellel és egy íróasztallal, mögötte egy székkel. A polcokon könyvek, egyetlen közepes ablak. Sejthető, hogy nem itt alszom, hanem minden másra van még egy kisebb hátsó rész is, de ajtót ennek ellenére nem látni így elsőre. Hát igen, szeretem, ha a dolgaimról én tudom a legtöbbet és a szemnek láthatatlanok maradnak, legalábbis elsőre.
