Nox Djarum lakása

First topic message reminder :

Csendes, mégis zavaros. Lepukkant, mégis tekintélyt parancsoló. Az egykoron virágzó londoni elit temetőjében járunk: kopott, barokkot idéző falak, reneszánszra hajazó groteszk kőszobrok, tágas ablakok, vízköpők, s mégis: az egészet mintha valamiféle baljós árny lengené körül.
Egy ódon panelháznak tűnik csupán London szívében, hisz valójában az is. Egy időtlen épület, körös-körül élettel, maga a hely mégis mintha észrevétlen lenne. Pedig mindenki tudja hogy ott van, hogy létezik, de épp csak arra a pár másodpercre, míg nap mint nap gondterhesen elsuhannak mellette. Az épület hivatalosan lakatlan, noha a valóságban ez közel sincs így. Nagyon is akad lakója, ki egymagában, netán rég halott apja időnként felbukkanó kísértetével karöltve oltalmazza a helyet. Így hát nem csoda, ha védőbűbájok tömkelege lengi körbe, muglikat megtévesztő illúziók, fényelnyelő mágiák és minden olyasmi, ami ahhoz kell, hogy a külvilág számára jelentéktelen, netán kellően riasztó maradhasson – méghozzá úgy, hogy ebből fakadóan lebontani se szándékozzák.
Ami az épület felépítését illeti, több szint magas, de csak a legfelső van használatban – az viszont a fényűzés pompáját hivatott képviselni. A lakhely szinte csak hoppanálással közelíthető meg, esetleg nem árt, ha az illető tud repülni, lépcső ugyanis sehol, vagy ha van is, nem épp funkcionális. Az alaprajzát tekintve nem túl nagy, de mint tudjuk, a varázsvilágban ez aligha mérvadó szempont.
Előtér gyanánt tágas márványfolyosó szolgál, egybenyitott nappalival, hatalmas, kőcsipkés kandallóval. Domináns színei a fehér, a fekete és az arany, néhol azonban a vörös dominál. Mindenhol szőnyegek, függönyök, aranyozott szobrok, kontrasztos bútorok, mindez mégis letisztult eleganciát sugall, mintsem giccsbe menne át. A legtöbb helység innen nyílik: két tágas hálószoba, egy kisebb fürdőszoba, jókora konyha, ebédlő meg minden, amire a maga állandóságában szükség van.
Ami a hálószobákat illeti, meglepően nagyok, nem keltik zsúfoltság érzetét, hiába a millió cicoma. Kifinomult, baldachinos ágyak, kellemes dohányzósarok, kristálycsap és jókora, faragott ruhásszekrények. Ablakaik egytől egyig a romos belső kertre néznek, mely a maga elhanyagoltságában tündököl.
Önmagában a ház nem sok titkot rejt, csupán a maga kis szeletét a történelemből. De nem is kell, tulajdonosa számára ez is bőven elég. Majd ő képviseli a titokzatosságot szeretett lakása ölelésében.

Hallgatom, el kell olvasnom magamnak is, bár nekem sem valószínű, hogy többet mondanak majd.
- Terveztem egy Levértárba való kiruccanást nem sokára. Bár azt hivatalosabban bonyolítva....- aztán töredelmesen hozzá teszem - Most nem volt engedélyem eljönni Londonba. - komótosan neki állok a kajálásnak. - Szeretnék ránézni a családfára, meg a levelekkel karöltve hátha találok valami lényegeset. - hallgatok kicsit, rágok, aztán felteszek egy újabb kérdést.
- Nyáron lesz egy ünnepség a Roxfortban. Külsősök is jöhetnek kivételesen. Tegnap este ezért néztem vissza... hogy... -szerencsétlenkedek egy sort mire össze szedem magamat, látványosan nem vagyok gyakorlott a lányok felkérésében. - Hogy megkérdezzem, lenne-e kedved velem tartani?- nyögöm ki végül és megtoldom egy mosollyal meg egy pár kutyaszemmel. Nem mintha lenne esélyem meghatni, de na! Az esélyt megadom.

Két poharat össze fordítva improvizálok egy shakert és zsonglőrködök vele egy sort utobbit a magam szórakozására.
Nox mikor belép, én meg észre veszem, azzal a lendülettel majdnem el is dobom. - Nox!
Szerencsére sikerült elkapnom és az össze kevert italt ki is töltöm némi szerencsétlenkedés után két pohárba. - Jó reggelt! - toldom meg miközben asztalhoz ülök, végig nézek rajta, noha leginkább csak az arcáig terjed a perifériám jelenleg. Ha tovabb terjedne elterelné amúgy is csapongó gondolataimat a feszelyezettség érzése., aminek kiváltója nem más, mint az a lenge köntös.  Pislogok pár hosszabb pillanatig, mint hal a szatyorból, az arc ami így csupaszon fogad, lényegesen másabb mint amire emlékszem, megis... tökéletesen ugyan az.
Szelíd, derűs mosoly jelenik meg a fejemen és kérdésére érdeklődve vonom fel a szemöldökömet.
- Két unokatestvéremről tudok, de ők mind halottak. A titokzatos nővérnek is volt gyermeke? - érdeklődöm, hiszen valóban nem olvastam bele a levelekbe melyebben. Kb addig jutottam a Nox kezébe nyomott stoccal hogy kik között zajlott a beszélgetés.

Hogy vigyázban aludtam-e az nem kérdés. Köszönhetően az utolsó képnek és a csitulni nem képes viharnak. Ennek ellenére hajnalok hajnalán fent vagyok és úgy döntök, ameddig Nox még pihen önállósítom magamat.
Kicsoszogok a konyhába és benézek a hűtőbe. Ami fogad, attól majdnem hanyatt esek. Lelkesen nyugtázom, hogy itt bizony minden van!

Megterítek, és összeütök egy könnyűnek nevezhető reggelit. Ha már a hűtő volt olyan és elém tolta a jobbnál jobb alapokat, ki is használom.
Fűszeres lazac kockák koktélparadicsommal pálcikára tűzve. Sárgadinnye kockák, tetejükön egy bazsalikom levéllel, pármai sonkába tekerve, szintén feltűzve, és egy könnyű, hideg, nyári gyümölcsleves.
Na ez volt a könnyű része a reggelinek.
Összeütök még egy kis kolbászos, szalonnás rántottát is csak hogy jó legyen!
És persze tea.
Jó hogy gyertyát nem gyújtok!
Még ütyködök egy gyümölcskoktéllal, de az illatok elő csalhatják a kisasszonyt. Igyekeztem a lehető leghalkabb lenni, ami sikerült is, ellenben a remek terítés és elkészült falatok mellé enyhén szólva is kuplerájt hagytam magam után. A koktél után mindenképpen eltüntetem a romokat. Ez nem is kérdés!

Az elmém bizonyos szempontból még képlékeny.  Vagy inkább csak fiatal, tudatlan, tapasztalatlan egyfelől. Például, hogy a fogalmak és jelentésük és hogy elméleti, gyakorlati síkon, hogy használja vagy épp forgatja az ember és mik is az élet lényegesebb nagyobb vonalakban, letisztultan értelmezhető mozgató és meghatározó rúgói. Még böven van mit tisztázni és helyre rakni és a számomra használhatót beépiteni.
Ahogy a levelek Nox kezébe kerülnek, nem sokra rá pihenni leszek küldve. Kint szakad, dörög és villámlik. Tökéletes kombináció hogy ne aludjak éjjel. De sebaj!
- Jó éjt!- köszönök el elnyeklő hangon, szerencsétlenül, a levelekre csak biccentek. - Legyen. -nem mintha ellenemre  lenne. Bár kicsit szomorkás a hangom. Miután azonban kifordulok, rögtön vissza is dugom a fejem az ajtón mert hírtelen eszembe jut valami ami teljesen felvillanyoz és az előbbi enyhén melankolikus hangulatomat egy igen izgatott lelkesedés veszi át. - Nox! - kicsit az ajtofára tapadok mint egy vicces kedvű kaméleon és őszinte kacérkodó örömmel zúdítom neki a gondolatom.
Vagyis zúdítanám neki, azonban nem számolok valamivel, még pedig történetesen azzal, hogy mire vissza fordulok, Nox már rég egy szál semmiben tündököl és enyhén szólva is megtorpanok a fejemből pedig egy megkéselt léggömb módjára száll el minden gondolat. Az arcom pedig mindezt tükrözi is. Pengevékonyra préselődött száj, tágra nyílt szemek és egy reflexből elhadart "Bocsánat! Majd holnap megbeszéljük!" és már csapom is be a nehéz fa ajtót magam mögött. Kicsit rá tapadok háttal aztán megyek a dolgomra.
Azért el kell ismernem, hogy régen is szépnek találtam minden ellenére. De ez most egy kicsit az agyamba égett. Neeeeeem azt már nem. Nox nem éghet az agyamba! Sem most sem máskor többé!
Egy villám akkorád dördül a ház mellett hogy megugrok és sikerül kis híjján fel is sikítanom.
Gyerünk Cody! Fiú vagy vagy madár bassza meg!
Felfedezem hát a fürdőt veszek egy öt perces zuhanyt, aztán nyugovóra térek. Holnap maj felhozom neki a témát döntöm el.

Van pár erkölcsi gondolat és elv, amit közel érzek magamhoz, és sok olyan, amit kibaszott távolinak vélek. Mindenkinek vannak elgondolásai az életről és hogy hogyan is lehet benne számára legjobban létezni, vagy túlélni. Lilitha dogmatikus elvei a vérről, a családról, a részben magának választott, részben megörökölt Példaképe és Vezetője...
Nyelek egyet és azon kapom magamat, hogy olyasmik jönnek fel bennem, amiket már régen elfelejtettem, és most érzem csak a súlyukat.
Láttam mikor újra és újra magába roskadt. A nagybátyja gyakran megverte őt is, mondván gyenge és jobban kell teljesítenie, ha a Nagyúrhoz akar hű lenni. Láttam ahogy a tükörasztala előtt sminkel. Szemeim előtt felelevenedik a kép, valahová a távolba nézek. Láttam ahogy elfedi a foltokat az arcán, és végig azt ismételgeti, hogy ő egy Martimor, méltónak kell lennie a nevére és hűnek maradnia a gazdához... nyelek egyet. Számtalanszor láttam rajta, hogy félt, rettegett, mindent fenyegetésnek, támadásnak vett. Tanúja voltam hogyan erőszakolja meg magát a családi elvekkel, és hogyan válik azzá ami lett belőle. Tény mindig is volt benne valami, de nem volt a kezdetektől romlott.. Megint felhúzom a vállaimat, mintha lazán tartva nem bírnám el a rá nehezedő levegőt.
Láttam ahogy tönkre megy. Láttam Gargot-ot ahogy a kétségbeesésbe zuhan. Ahogy keresi az utat a királynőjéhez, ahogy mindenkit felfal, akiben egy árnyát is felfedezi a néhai szerelmének... Aztán láttalak téged Nox... ránézek a nőre, nyelek egy újabbat és szabad balommal átfogom a jobb karomat.  Beharapom a számat. És el kell ismernem, sem a nőkről nem alakult ki bennem egy egészséges kép se vonzalom velük kapcsolatban. Legfeljebb, hogy egyiknek sem kívánok ilyen sorsokat. És a férfiági felmenőket tekintve sem mondhatom hogy egészséges képet kaptam volna. És bár jó ideje nyugodt a légkör körülöttem, és más példák is jártak előttem, és magamra is rátaláltam mérsékelten. Hiszen az ember nem csak az őt ért behatásokból áll. Ezek ellenére is, mégis mindnek meg lett a maga visszahatása. Amióta apám megfojtott és elkergetett a birtokról nem bőgtem. Borzasztóan kellemetlenül és feszélyezetten érzem magamat amiatt, hogy elbőgjem magamat a múlton, a körülöttem lévőket és az engem ért mindenen, és azon az újabb meglepő tényen, ami így ki is bukik belőlem a végére.
-Annyira örülök, hogy élsz!- nyelek egy újabbat és visszaküszködöm a gyermeki hülyeségemet. Feloldom, megnyitom újra a tartásomat.
A levelekkel együtt előszedek egy adag zsebkendőt, félre fordulok és kifújom az orromat. Egy két szipogás így is elő bukkan. De aztán lehiggadok és folytatom ahol abba hagytam. A kupát a dohányzó asztalra teszem. Az előzőkre meg csak annyit, hogy az, hogy ezek egy tizenéves kamasz naivitásából fakadnak már más kérdés. Anyáméknak hála valahol rögeszmémmé vált, hogy az ember alap járaton szelíd és jóra való teremtés, és a maguk módján, mindenkiben van valami jó. És szeretném megtalálni, meglátni. Nehezemre esik elfogadni azt, a megközelítést hogy mindenki olyan lenne, mint ők. Bár el kell ismernem, egyetlen gyilkost sem mentenék fel az ítélet alól, csak mert virágot visz a halott feleségének és fizeti a gyereke iskoláztatását. Toldom meg magamban a gondolatot kissé elmélázva. Az aktuális, ideiglenes, pillanatnyi jó vonások, gondolatok, nem mentenek meg semmitől. Leginkább önmagunktól nem.  Megcsóválom a fejemet az egészre. Tényleg szeretném hinni, hogy az ember bármit is tesz, bármit is gondol, bármit is érez, bizonyos mértékig, természetéhez mérten képes a változásra, amennyiben változni szeretne.
Mindezek után az egészet zsebre teszem, és a jelenlegi helyzetre koncentrálok. Vagyis a levelekre, meg Noxra.
Az utolsóra tanácstalanul vállat vonok. -Volt neki. Négyen voltak. Te is találkoztál velük, szinte állandó vendégek voltak. Bár nem köthetsz hozzájuk túl sok jót... De végül Karmizh el is tette őket láb alól. Ez a nő az ötödik, róla a birtokon semmire sem emlékszem ami a létezésére utalt volna. Mintha kitörölték volna a család történetéből. Bár a Londoni levéltárig már nem jutottak. De igazából mind csak levél. Alig olvastam még beléjük. Fogalmam sincs melyik bírhat jelentőséggel és melyik nem egyenlőre.- közlöm egyszerűen, a fejemben lezajló hülyeségek miatt kénytelen vagyok megköszörülni a torkomat, mert bizony jókora góc nőtt benne.

-Voltaképpen egyetlen ok vagy indok, vagy bármi sem enyhítene a helyzeten azt el kell ismernem. Bármilyen élőlényt bezárni és bántalmazni, csak úgy hobbiból undorító. -szögezem le és süt a pofámról hogy ezt minden kétség nélkül így is gondolom. -Milyen feltételezések? -kérdem kíváncsian.
Látom rajta hogy megfeszül, nem közelítek hozzá. Most orbitális faszság lenne, bármi ilyen kontakt ártatlannak is szánt kivitelezése.
Átveszem a ruhadarabot azonban a tekintetével össze találkozva, az enyémben zavar áll be. Megilletődök és olyan arcot vágok mint akit épp ok nélkül megvádoltak úgy hogy még nem is mondott semmit. Maradok egy helyben, de a tartásom visszahúzódóbbá válik, kellemetlen, de mondhatni meghunyászkodóvá. Anyámmal szemben voltam ilyen utoljára. Pedig jó régen volt már. Kénytelen vagyok felismerni, hogy egyrészt nem Lilithával állok szemben, másrészt minden olyan reagálási forma ami berögződött annak idején, még most is fel jön. Tény, nem sok stressz, vagy hasonló ért a Roxfort falai között, így volt időm lenyugodni, azonban remekül kimaradt annak a gyakorlása, hogyan ne viselkedjek tízéves önmagam módjára, ha egy régi helyzettel találom szembe magamat. Ennek felismerése pedig némiképpen megijeszt.
Ugyanakkor tudatosít is bennem pár dolgot és határozottabb fellépésre késztet. - Mikal Cromwell volt a neve. Akkoriban végezhetett és állhatott szolgálatba. Elég fiatalnak tűnt.- közlöm semleges hangon és kifújom a levegőmet, de nem szakítom meg a szemkontaktust, érzem én hogy mit kutat, de nem fog hazugságot találni. -Hidd el engem sem töltött el sem örömmel, sem bizakodással... Igazság szerint rohadtul félek attól, hogy esetleg újra szemtől szembe kerüljek velük! Nem tudom miért mutatták meg magukat, vagy mit akarnak, vagy hogy mit csináltak eddig... Fogalmam sincs. - Bár bennem nem merül fel, valójában, remek csali lehetne belőlem, hogy elő legyenek csalva az ősök. Kelletlenül szakítom el a tekintetemet és szedem elő a belső zsebemből a már annyira nem szoros stócba kötött levélköteget és nyújtom Nox felé.- A feléig sem jutottam még, de... Oliviától kaptam őket, úgy egy hete. Másfél éve üzent, hogy van pár levél a számomra ami érdekes lehet. Azóta nem sikerült elérnem, aztán most mégis felbukkant és ezekkel fogadott. Hátha... ketten többre megyünk felettük.- nézek a nőre bizakodva, hátha már kicsit felengedett.
Nox találhat egy stócot ami apámtól egy nőnek és a nőtől apámnak van címezve, ez neki talán kevéssé érdekes, és talán nincs sok kedve annak a férfinak az esetleges enyelgését olvasni egy újabb random picsával, aki nem kevés szenvedéséért volt felelős személyesen. -Ezek alapján úgy fest esélyes hogy van egy élő féltestvérem... De még... nagyon ködös vele minden. Meg hogy őszinte legyek, meg sem lepődök..- vonok vállat egykedvűen. Apám megszállottan félrekúrt ahol csak tudott.
Találhat hivatalos iratokat, és találhat két nő között zajló levelezést. Az egyik  anyám, a másik pedig egy szintén Martimor nevet viselő nő. Mikor oda ér eszembe jut amin én fenn sem akadtam a levéltárban, főleg mert nem olvastam bele ezekbe a levelekbe épp. - Képzeld ez a nő anyám nővére. De csak a levéltári családfában volt említve, a birtokon nem emlékszem hogy valaha láttam volna, vagy valaha szó esett volna róla. - ezen kívül még pár hivatalos irat. Leginkább adás vételi szerződések. A szomorú, hogy az adás- vétel tárgyaként általában egy egy személy van megjelölve, és az hogy mégis mire szánták az illetőt.

Azért mikor látom, hogy Nox láthatóan már túltette magát rajta, némiképp én is oldódok. - Te tudod, hogy miért voltál nálunk tulajdonképpen?- teszem fel az ujabb kérdést halkan.
Az övére csak szelíden reagálok- Nem szokásom.- aztán minden különösebb nélkül a lényegre térek. -Pár éve felkeresett egy auror és közölte hogy Luton környékén felbukkant a Martimor pár. Azt állitotta biztos, hogy ők voltak. De azota semmi hír róluk. Ahogy jött a nyom, úgy el is vesztették őket.- megforgatom a poharat a kezemben, kortyolok egyet, hosszabban nézek magam elé. Nem tudok hirtelen többet hozzá kapcsolni. Láthatóan engem sem tölt el örömmel a hír amit anno kaptam. Aztán hírtelen villan valami és felnézzek Noxra. Látszik az arcomon, hogy eszembe jutott pár dolog. - Hol a kabátom? - nem számon kérem, csak eszembe jutott hogy olyanom is volt, nem is akármivel a belső zsebeiben és hátha Nox-szal többre megyünk a levelek felett. Meg sem fordul bennem hogy Nox felől bármi attrocitás érhet.