2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kastélytól viszonylag távolabb húzódik, annak keleti oldalán a sírkert. Itt főként tanárok, volt igazgatók nyugszanak, de az alapítók sírjai, sőt néhány helyi szellem nyughelye is fellelhető.
- Szóval sok titkod van mindenkivel... vegyük úgy, hogy ez nem negatív dolog. - szerelem nélkül csókolózik és bújik ágyba lányokkal, és sok titka van mindenkivel... ez nem mondható kifejezetten pozitív jellemzésnek nem? Persze lehetséges, hogy csak azért mondja, hogy ne érezzem magamat kellemetlenül, mintha csak velem lenne, pedig ez még csak nem is nagy titok. Nem kéne túlbonyolítanom a dolgokat igaz? - Nem akarom kinyíratni magam, túlzol. Én csak... érdekesen élem az életemet. - rántom meg a vállamat. Lehet, hogy veszélyesen, igen, de nem érdekel. Nekem jó így. Nem azt mondom, hogy tökéletes, mert lehetne más is, lehetne jobb is, de nekem ez jutott és nem fogom a orrára kötni, hogy miért. Nem kell, mert nincs szükségem rá, hogy elkezdjen sajnálni. Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon, mert attól csak én érezném még sokkal pocsékabbul magamat. Tudom, hogy mi a bajom, tudom, hogy milyen az életem, nem kell, hogy még más szemében is azt lássam, hogy milyen baromi rossz nekem. - Ahhoz nagyon jóban kéne lenned vele. - mosolyodom el. Nem is tudom a Jeti... azért elég nagy dolog, hiszen nem sokan látták még és aki látja se nagyon tér vissza. Igenis elég durva, ha valaki találkozik vele és teszem azt még fotót is tud készíteni róla. Nem hiszem, hogy ez túl sokaknak sikerülhet a világon. Abban viszont tökéletesen egyetértek vele, hogy nagy dolgokat jó véghez vinni, csak ő nem akar mindent rövid idő alatt megtenni, mint én, de nekem nincs más választásom. Bár, ha ennyire vakmerő, akkor neki is bele kéne húzni, mert képes és tényleg simán kinyírtja itt magát egy hülye kehellyel. És egyáltalán nem vicces, hogy ezek után elhív a bálba, és azzal fenyeget, hogy akkor újra eljátssza ezt a meghalás dolgot. Nagyon nem jött be. - Én nem... akadtam ki. - de tudom, hogy igaza van, tényleg kissé sikerült kiakadnom, de tényleg nem értheti. Én csak... nem akarom túlbonyolítani az életemet. Az nem lenne jó se neki, se nekem. Végül pár pillanatig csak tanulmányozom a földet, aztán nézek fel rá egy apró sóhaj után. - Oké... elmegyek a bálba, de akkor itt és most ígérd meg nekem, hogy ez csak egy bál, semmi több. Nincs csók, nem randi és nincs semmiféle túlzott megkedvelés oké? Az asszisztensem vagy maximum. - nem akarom, hogy ez bármi több legyen. Oké, elmegyek, megmutathatja nekem az élet apró örömeit, ami amúgy felesleges, mert hogy minek? Pont ezekből nem vehetem ki igazán a részemet, mert minek élvezzek olyan valamit, ami amúgy sem lehet az enyém? Nem lenne értelme csókolóznom, megkockáztatni azt, hogy megszerezek valakit, vagy valaki engem. Ez... túlságosan veszélyes, sokkal veszélyesebb, mint Jetire vadászni. - Ezt pedig szerintem el kéne vinni mondjuk megmutatni valakinek, és... a másik két ajtó? Ezek után nem biztos, hogy kéne kockáztatni. - mert én meghalhatok, de ő nem! Nem száradhat a hülye felfedező mániám miatt a lelkemen az, hogy feldobja a bakancsot, azt igenis nem élném túl.
- Nyugi, sok titkom van sok mindenkivel… - nem jelenti ez azt, hogy máris összeházasodunk vagy valami, de komolyan nem. Nem igazán értem én ezt az egészet, hogy miért parázik ennyire attól, hogy valaki mondjuk kedveli is, az ő dolga, de komolyan, én nem akarok ebbe beleszólni és nem is fogok, de nem kell mindenbe többet belegondolnia, mint ami. Tényleg nem, szóval… esküszöm, minden hátsó szándék nélkül csinálom én ezt, nem értem miért van ennyire ellenére a dolog, már csak maga a tény, hogy poénkodunk, mert ez tényleg csak az. Vicc, nem kell halálosan komolyan vennie, mint egy infarktus. - Nem tudom miért vagy ilyen, biztos van rá valami jó okod, nem gond az, ha mindenáron kiakarod nyiratni magadat. – vigyorodom el. Csak viccelek megint, és megint minden hátsó szándékot mellőzök. Komolyan érdekelne az élete története, hogy miért lett ilyen, de az ő dolga, én nem tehetek ellene semmit sem, nem velem kell beszélnie, bár kétlem, hogy van bárki is, akivel tudna erről beszélgetni, de hát… ez van, én nem tudok segíteni abban amiről nem tudok. Nem erőszak a disznótor, komolyan, én tökéletesen beérem a süketeléssel is, nem kell megbíznia bennem, nem fogom rossz néven venni, az árvaházban már szereztem egy pajzsot, lepereg rólam minden. - Szóval ennyire nagy dolog a jeti? A végén még megadom neki a címedet és majd meglátogat karácsonykor. – mosolyodom el. Nem azért választottam ezt a hivatást, hogy békésen éljek. Szeretem a veszélyt, az állatokat, az adrenalint és pont emiatt is akarom ezt. Én akarok mesélni a unokáimnak, ha lesznek, és ha nem lesznek, akkor majd az ivóban beszélek annak, aki éppen figyel rám. Történeteket akarok, azt hogy mások is tudják mit csináltam, még ha nem is mentettem meg a világot, de… de mondjuk ültem sárkányháton, repültem is vele, talán Hagridtól megkérdezhetném hogyan lehetne idomítani egy sárkányt. - Komolyan, te vagy az egyetlen ember ezen a világon, aki ennyire kiakad, ha elhívják a bálba. Miért olyan nagy dolog az, ha elhívlak, hogy életedben egyszer végre szórakozz és a bakancslistádat írogassad folyamatosan. Mi lenne ha mondjuk egy kicsit az élettel foglalkoznál és nem a halállal? Esküszöm, hogy nem csókollak meg, még hozzád sem érek, de akkor is gyere el velem. – nem megy ez így és én nem fogom tudni megmondani neki, hogy mihez kezdjen, mert nem ismerem a baját, nem tudom miért ilyen és ha már nem is fogom megtudni, megtehetne annyit magának, nem nekem, magának, hogy mondjuk egy kicsit megpróbál élni. Mert az, hogy folyamatosan a veszélyt keresi nem éppen az élet. Az élet sokkal…apróbb,szórakoztatóbb dologban mérettetik, és ezt akarom neki megmutatni, már ugye ha hagyná.
Már csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Rémes... annyira, hogy érdekes legyen... és az a baj, hogy valahol még igaza is van, hiszen jól érzem magam vele és megnevettet ezzel a rémesen fárasztó stílusával. Tény és való, hogy ha csak magát adja, akkor gondolom tényleg nem nehéz levennie a lányokat a lábukról és... nekem ezen nagyon nem szabadna gondolkodnom, mert... annak veszélyes következményei lehetnek! Az a baj, hogy ki tudja, hogy mit hoz a holnap, vagy a jövő... nekem pedig tartani kellene magamat a szabályaimhoz. Talán a kis sírrablásunk után jobb lenne elkerülni kicsit a társaságát. Nehogy egy kicsit... nem is tudom, túlságosan megkedveljem, vagy rosszabb esetben ő engem. - Szóval már közös titkunk is van. - mosolyodom el újfent, vagy inkább el se tűnik. Hát tényleg valahogy ez az egész a végén még elburjánzik, persze tudom, hogy csak viccelünk, kétlem, hogy amúgy is azt terjesztené a suliban, hogy milyen nagyon aranyos vagyok, és nem állna le vele, amíg mindenki meg nem tudja. Rendes srác és tuti, hogy nem csinálna olyat, amitől kellemetlenül érezném magam, de... az a baj, hogy már eleve bízom benne, pedig alig ismerem és talán nem is kéne ennél jobban megismernem. - Mármint úgy érted, hogy nem mindenki olyan, mint én igaz? - nem biztos, hogy ezzel célozgatni akart, de ha igen, talán igaza is van. Én talán tényleg egyszerűen csak a veszélyt keresem, e hát ennek is meg van az oka. Szeretném az életemet tartalmasan élni és igenis inkább haljak meg abban, hogy éppen fenemód jól érzem magam valami fenomenálisat művelve közben, mint hogy egyszerűen csak összeessek valahol és annyi. Ezt... egyszerűen nem akarom. Annyira rémes lenne, még csak nem is tudni, hogy vége lett és kész. Szeretnék minél több mindent kipróbálni és minél inkább élni, mert amúgy minden csak pocsékba menne. - Féltem én az irhádat, de egy közös kép a Jetivel mégis csak mindent megér. - nevetem el magam újra. És még egész jól is érezném magam, ha mindezek után nem lenne képes ekkora hülyeséget csinálni. Komolyan... nem megyek vele sírokat feltörni, ha csak úgy beleiszik egy ismeretlen kehelybe, mintha ilyet... normális ember képes lenne megtenni és még én élet veszélyesen! Ez mi, ha nem oltári nagy hülyeség? Aztán meg még úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, én pedig naná, hogy mérges vagyok rá. Ha nincs nálam az a kő... most lebegtethetném ki a testét, hogy aztán megpróbáljam valahogy elmagyarázni jó eséllyel könnyek között, hogy mégis hogy a fenében halt meg az egyik diák a birtok alatti rejtett alagútrendszerben. Minimum kicsapnának és még csak nem is érdekelne, pedig az alig ismerős új barát... asszisztens... tudom is én mi hetekig való siratása nincs a bakancslistámon és nem is fog rá felkerülni. - Eszméletlenül utálatos tudsz lenni! Miért olyan jó az, hogy elmenjek a bálba? Nincs más, akit elhívj a sok... csaj közül, akikkel gyakoroltad az érzelemmentes csókolózást? - morcos vagyok, már hogy a fenébe ne lennék az? És épp erről van szó, épp ezért nem kötődöm igazán. Neki nem nagy ügy az, hogy majdnem meghalt, neki nem nagy ügy, mert nem tudott volna róla, csak meghal és kész. Talán odaát nincs is semmi. Vannak a suliban szellemek, de nem mondanak erről semmit sem. A végén mindig annak fáj, aki itt marad, a végén mindig az sérül, aki nem hal meg, és ő képtelen felfogni, hogy én igenis... aggódtam, és már ez is épp elég nagy baj.
- Csak annyira, hogy érdekes is legyek. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Értem én, annyira azért nem tekinthet rémesnek, sőt, már egészen addig a feltételezésig és kész vagyok elmenni, hogy kedvel engem, hiszen mi más a magyarázat arra, hogy itt van velem és nem a szobájában tölti tovább a bakancslistáját? Nem, inkább itt van, csinál valami érdekeset, és nevet. Jól érzi magát, ez pedig nagyon fontos neki és nekem is, hiszen elégé rossz lenne az, ha néma csendbe burkolózva sétálgatnánk. Nincs nekem semmi mögöttes szándékom ezzel az egésszel, csak a múltkor is jól éreztem magamat vele, miért ne ismételhetnénk meg? - Másnak nem kell tudnia, hogy aranyos vagy. Ez a mi titkunk, oké? – nézzenek oda, már titkunk is van, elképesztő. Tudom én, hogy ez nem az a fajta hétpecsétes titok dolog, de ez van, nekünk ez jutott. Az auroroknak amúgy se kell minden esetben úgy kinézniük, mint egy madárijesztőnek, nem baj az, ha vannak kifejezetten szép nők is az aurorok soraiban, legalább él a kivétel erősíti a szabályt című dolog. Én se vagyok bányarém, mégis olyan lényekkel készülök foglalkozni, akik finoman sem szólva nevezhetőek szépnek, vegyük csak ide azt a trollt, akin nem régen még átgyalogoltunk. Az nem csak ronda, de sötét is. - De legalább nyugisak. Nem mindenki vágyik arra, hogy egész életében csak az veszélyt kergesse. – rántom meg a vállam. Félreértés ne essék, szeretem én a kalandokat és a veszélyt, de nem egész életemben ezt akarom üldözni, sokkal jobban örülnék annak, ha lenne egy nyugodt kis életem valami nyugodt helyen és kész. Nem vágyom én sok mindenre, csak pénzre, szabadságra és családra, ez nem olyan nagy dolog, igaz? Na jó, a pénz annyira nem fontos, elvagyok nélküle, de jó az ha van igaz? Nem boldogít, de nem árt ha van. Nekem soha nem volt túl sok, szóval… nem szórnám két kézzel. - Kösz, hogy ennyire aggódsz értem. – pillantok rá egy széles mosoly kíséretében. Nincs nekem annyira ellenemre a dolog, mármint tudom én, hogy csak viccel, és ha tudom, akkor megfogom neki örökíteni a pillanatot, de valljuk be, hogy erre elég kevés az esély, kevesen látnak így is jetit, mi a garancia arra, hogy én majd látni fogok? Keresni fogok az biztos, elvégre ez lesz az életem, de… de reménykedhetek attól még, hogy lesz benne valami érdekes is, igaz? A legjobbak kapják meg a legveszélyesebb munkákat, én pedig a legjobb kívánok lenni. Ha valamit csinálok, akkor azt tökéletesnél lejjebb nem adom. Már ha van is kedvem hozzá. -Valamiben meg kell halni. – rántom meg a vállamat. És végül igazam is van, valamiben bizony meg kell halni, de nem ebben akarok, és végül Andie-nek köszönhetően sikerül is a dolog,a bezoárkő még jó, hogy nála van, én pedig persze előbb kiszedem a számból, mielőtt megszólalnék. - Ha már ott tartunk, hogy megmentettél, akkor… akkor az adósod vagyok, igaz? – kérdezem, ahogyan feltápászkodom a földről. – Szóval… mi lenne ha hálám jeléül elhívnálak téged a bálba? Gondolom még nincs partnered. És ha van, akkor se mondhatsz nemet, különben addig iszom azt az izét, míg igent nem mondasz. – mondom mosolyogva. Éppen itt az ideje annak, hogy egy kicsit bulizzon és élvezze az életet a bakancslistájától függetlenül is.
- Rémes alak vagy! - nevetem el magam. Nem lehet vele vitázni, mert mindenre csak visszakérdez. Ez így nem kifejezetten működő képes vita helyzet, mert nincsenek érvei csak mindenre válaszol valamit csuklóból. Áh, nem is akarok én vitázni vele, még akkor se biztos, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy abban sem vagyok biztos, hogy hol is indult ez az egész, de persze tudom, hogy a leitatásomnál. Egyébként is, ha onnan nézzük akkor az egész a vadőr hibája, miért tart a birtokon ennyi whiskeyt? - Szóval aranyos? Hogy lesz így belőlem riasztó és vérmes auror, ha learanyosozol? - próbálok én csúnyán nézni, de igazából nem megy jól. Örülök neki, hogy inkább aranyosnak tart, mint hogy mit tudom én valami elviselhetetlen állapotba mentem volna át, azt azért nem értékeltem volna. Így maximum tudom, hogy esetleg a jövőben italozni nem olyan vészes, bár akkor is jobb mértékkel csinálni, és nem ilyen szinten, ahogy most sikerült. Na, de amúgy sem hiszem, hogy lesz még alkalom, amikor majd együtt italozgatunk, az már... túlságosan baráti szintet ütne meg nem? - Szóval a Bahamák? Rémesen unalmas vágyaid vannak! - rázom meg a fejem szélesen mosolyogva. Tudom, hogy viccel, amúgy se rabolnánk ki egy bankot, de a Bahamák? Nem mennék sehová sem nyaralni hosszú időre. Ha sok pénzem lenne, abból is csak kalandot keresnék, vagy utaznék, vagy... nem is tudom, de tuti, hogy nem dőlnék ki sehol sem süttetni a hasamat. Az annyira... unalmas, igen, ez a legjobb szó rá, akárhogy is nézzük. - El is várom! Sőt, ha különleges lényekkel találkozol, akkor igenis készíts velük közös képet, még az előtt, hogy megesznek. - mert hát na a Jeti közismerten nem az a barátkozós fajta és jó eséllyel egy sárkánnyal is nehéz lenne közös képes készíteni, maximum miközben épp leharapja valamidet, és az úgy már nem annyira vidám. Bár persze kinek mi. Lehet, hogy akad, akinek az a vágya, hogy egyszerű és gyors halála legyen, ropogósra sülve egy sárkán leheletében. A szavaira csak megrántom a vállam. Szélsőséges lennék? Talán az vagyok, bár tény, hogy van rá okom. Ilyen az életem, így élem, mert így tudom. Mindenki úgy csinálja, ahogy neki jó. Persze nekem is jobb lenne máshogy, de nincs értelme panaszkodni, attól nem lesz semmi sem más igaz? -De ez... hülyeség. - beleinni egy olyan pohárba, aminek nem tudod, hogy mi a tartalma. Akár még átkozott is lehet, vagy bármi. Ezt még én se tenném meg, hiszen hosszú a listám és tény, hogy bármikor meghalhatok, de azért mégsem fogok önkezemmel véget vetni az életemnek, az azért nem valami érdekes. Ő meg képes beleinni és... persze hogy kidől. Én meg aggódhatom magam halálra és a végén már ott tartok, hogy finoman pofozgatom, hátha végre hat az a rohadt kő. Azért remélem, hogy a kiköpés már megy neki mielőtt beszélni kezd, elég volt egyszer a szájában matatni, amikor nem tudott róla. A kérdésére mérgesen öklözök bele a vállába. Persze nem erősen, csak... a miheztartás végett. - Mert... mégis hogy csinálhattál ekkora hülyeséget? Majdnem meghaltál Jack! Nem tudom mi volt abban a kehelyben, de... Soha az életben ne csinálj ilyet többet! Rémes... rémes asszisztens vagy! - komolyan a frászt hozta rám, durván, és most még az se zavar különösebben, hogy én a földön térdelek a sarkaimon ülve, a feje pedig még mindig az ölemben van. Csak amikor végre leesik, akkor veszem le a kezem a hajáról és talán egy cseppnyi zavarral tápászkodom fel, segítve neki is felülni, aztán felállni, ha kell.
- Egészen biztos vagy benne? – pillantok rá mosolyogva. Nem kifogás, csak… mégis. Oké, való igaz, hogy arra mentem minél többet igyon, de ő is ezt akarta, nem? Mármint, hogy én igyak sokat, szóval gondoltam viszonozom a dolgot, és így sült ki ez, még szerencsére időben leállítottam, mert mégiscsak először piált, jobb ha nem rúg be nagyon csúnyán már az első alkalommal, így is elég nehéz volt őt felvinni. Na meg ahogyan a többiek néztek rám… pedig esküszöm, nem szokásom senkit sem leitatni, még azt a bájitalt is odaadtam neki, hogy minél előbb szálljon el belőle az alkohol, már csak az kellett volna, hogy másnap miattam legyen szétcsapva. - Nem, nem rémes voltál, csak… aranyos. – rántom meg a vállamat egy gyors mosoly kíséretében. Nem viselkedett durván, nem tört össze semmit, nem támadott rám, nem hívta az aurorokat, hogy elraboltam és leitattam, szóval normális volt, de persze a fejébe szállt a pia, és ő az a típus, aki boldog, ha iszik, aranyos volt, ez a legjobb szó rá. Majd max legközelebb okosabban csináljuk, vagy csinálja ezt, már ha ugye lesz legközelebb, hiszen kitudja, hogy ha lekerül a listáról, akkor mi lesz az alkohollal. Ha tényleg olyan sok minden van azon a listán, mint gondolom, akkor… akkor drukkolok neki. - Persze, egy kikötéssel. Osztozkodunk, aztán elutazom a Bahamákra és boldogan napozok, míg nem halok. – csak viccelek persze. Aligha sikerülne kirabolnunk egy bankot, és ha mégis, akkor… tuti nem a Bahamákra mennék, nem szórom a pénzt, szerintem csak eltenném, hogy legyen, mikor szükség lesz rá. Talán befektetném, vagy kirabolnék még egy bankot….erre csak akkor kaphatunk választ, ha már meg is tettük, igaz? - Persze, majd szólok a jetinek, hogy álljunk össze egy képre a kedvedért. – bólogatok mosolyogva szaporán. Na igen, nem valószínű, hogy valaha is összefogok futni egy jetivel, és ha mégis, akkor még kevesebb arra az esély, hogy majd le is tudom őt fényképezni, de kitudja, majd… felderítem a jetit, és akkor talán csinálhatok fotókat is Andie-nek. Vagy nem, ez már tényleg csak a jövő zenéje, fogalmam sincsen mit hoz a jövő, hogy hova megyek, milyen lényekkel fogok foglalkozni, de remélem minél veszélyesebbek lesznek, mert minél nagyobbat harapnak, annál jobb. Szokták mondani, hogy azért szereti az ember a veszélyt, mert akkor érzi igazán élőnek magát. Ez részben igaz, a veszély, a halálközeli élmény azért elégé nagy élmény lehet, és minden bizonnyal meggyőzi az embert arról, hogy nem is olyan nagyon rossz dolog az, ha élünk. - Szélsőséges egy Griffendéles vagy te. – mosolygok rá. Na igen, nem mindenki a legbátrabb, de azért a háztársaink között is vannak olyanok, akik bátrak, bár nem hinném, hogy akármelyikük is Andie nyomába érne, mert Andie elégé… mondhatni önpusztító, az már csak hab a tortán, hogy még ki is akarja nyíratni magát azzal a bakancslistával, amit ír. - Hát nem te beszéltél túlcsorduló bátorságról? – oké, bevallom, hatalmas hülyeség beleinni ebbe a hülye kehelybe, de ha én nem iszok bele, akkor talán majd valaki más fog, aki erre jön, azt pedig nem engedhetjük, igaz? Szóval akkor inkább fenékig kiürítem és lesz, ami lesz. Lesz is, legalábbis azt hiszem, mert elég hamar megszűnik körülöttem a világ, azt még érzem, ahogyan összeesek, aztán… nem is igazán tudom mit érzek, fáj mindenem, főleg a fejem, de nem hallok, nem látok, csak érzem azt, hogy fáj, mint a rohadtélet. Nem tudom, talán percek is eltelhetnek miután végre kinyitom a szememet, de persze látni csak homályosan látok, de a szagokból ítélve… azt hiszem még mindig a kriptában vagyunk. – Miért vágsz ennyire aggódó arcot? – kérdezem kissé erőtlenül, ahogyan végre kitisztul a látásom és megpillantom Andie-t. Csak egy kicsit…megszédültem.
- Héj, ez nem kifogás! - nevetem el magam végül. De... naná, hogy az. Tényleg kissé sok volt, túllőttem a célon, de nem igazán csak miattam volt. A játékot én találtam ki, a kérdéseket viszont részben ő és persze, hogy arra ment rá, hogy minél több olyan kijelentést tegyen, ami miatt innom kell. Az igaz akkor is, hogy nem vagyok hozzászokva az italhoz, de attól még tarthattam volna valahogyan mértéket, ami viszont nem sikerült. Nem azt mondom, hogy majd a következő alkalommal, de legalább már tudom, hogy ilyen erős italokat nem úgy fogyasztunk, mint a vajsört a Három Seprűben. Arra már csak mosolyogva, már-már beleegyezően csóválom meg a fejem, hogy szükségem van rá. Tény, hogy jobb együtt kalandozni, mint egyedül, de amúgy előfordul az, hogy van velem valaki, csak... nem túl gyakran és soha sem olyan, aki már előtte is volt, mert csak mértékkel szabad ezt csinálni. Vele se lenne hasznos sokat ismételni, a végén még valami kellemetlen következménye lenne, a kötődés pedig nálam még mindig problémás pont. - Azt hiszem ez egy parttalan vita, inkább vegyük úgy, hogy a részegség is ki lett pipálva a listámról és legalább remélhetőleg nem voltam rémes abban az állapotban. - legalább ezt is megtapasztaltam, ha a jövőben felöntenék a garatra, akkor már tudom, hogy nem megyek át pusztító vadállatba, egyszerűen csak végül kiüt az ital és kész, aztán úgy kell visszacipelni a szobámba. Ez mindenképpen a jobb végkifejlet, mintha mit tudom én... valami kellemetlenre ragadtattam volna el magamat. - Oh igen! Pont a bankrablás az egyik, ami mér évek óta fent van a listán. Abban is segítesz? - vigyorodom el. Ha már ilyen lelkes asszisztens, akkor az a dolga, hogy minden kihívásban benne van igaz? Akkor pedig bankot rabolni is jönnie kell velem. Persze eszem ágában sincs megpróbálni bejutni a Gringottsba. A listámon amúgy is olyan dolgok vannak, amik nem törvénybe ütközőek... nagy részt. - Reméltem, hogy nem csak a sárkányok, de a jeti izgi! Jetit tényleg kevesen láttak, ha látsz egyet fényképezd le nekem. - persze, hogy nem gondolom komolyan. A legtöbben soha életükben nem látnak ilyen ritka lényeket, hiába akar bestiamester lenni, ez még erre nem garancia. Az pedig még inkább kizárt, hogy még akár le is fényképezze. Én mondjuk kelpit szeretnék látni egyszer, és remélem, hogy majd sikerül. Ez is fenn van a listán, szintén nem túl gyakori bestia, de van egy nagyon híres példánya, amiért még a muglik is oda vannak Skóciában és persze a legtöbben azt hiszik, hogy csupán kitaláció. - Griffendélesek vagyunk Jack, az a dolgunk, hogy túlcsorduljon bennünk a bátorság. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Tény, hogy bennem az átlagnál is több van, és akadnak olyan háztársaink, akikben meg aztán végképp alig alig van, de nekem meg van az okom rá, hogy miért merem olyan bátran kockáztatni a bőrömet. - Jack, ezt azért... nem kéne. - bátor dolog, de ezt már inkább botornak mondanám és azt hiszem, ha elég gyors lennék, akkor elkapnám azt a kelyhet mielőtt tényleg beleiszik. Nem tudhatjuk, hogy mi van benne, lehet méreg is és ki tudja, hogy mióta áll már itt, ha ennyi volt a denevér. Erre ő... most komolyan beleiszik? Ennél nagyobb hülyeséget! Aztán persze pár pillanat múlva már az aggódó tekintetemet sem láthatja, mert a kehely a földön köt ki vele együtt, én pedig most már joggal aggódhatok és... azt hiszem eshetek kétségbe, főleg amikor tudatosul bennem a tény, hogy konkrétan majdhogynem kékülni kezd a feje. Az első pánikban töltött pillanatok után már túrok is a táskámba. Hát ezért kell ennyi minden, ezért! Remegő kézzel, azért ez is nehezebb, de végül csak a kezembe kerül az a nyamvadt bezoár kő. - Meg ne halj nekem Jack... kérlek! - hát persze, hogy aggódom. Mégis hogy a fenébe csinálhatott ekkora hülyeséget? Nem iszunk bele ismeretlen folyadékokba, amiket egy troll őrzött, nem szabad! Nem egyszerű, de szépen a nyelve alá tuszkolom a méregtelenítő követ, és reménykedem. Muszáj magához térnie, muszáj!
- Persze, a kezdők legjobb kifogása. – mondom széles vigyorral. Emlékszem, hogy én milyen béna kifogásokat találtam, mikor először rajta kaptak az árvaházba azon, hogy piálok. Mindenfélével próbálkoztam, de persze egyik sem jött be, szóval jól megszívtam, félévig takaríthattam a wc-et, ami egyáltalán nem volt jó mulatság, főleg nem úgy, hogy azt hülye gyerekek használták. - Pontosan, szükséged van rám, ez itt a lényeg. – bólintok mosolyogva. Nem akarom, hogy legyen benne félsz, mert mégis miért lenne? Nem feleségül akarom őt venni, csak elhívtam ide, ebbe még nem fog belepusztulni, igaz? És nem szegi meg a szabályát, mi csak most…elszórakozunk, mint két jó haver. - Igen, én találtam ki, de te voltál az, aki belelendült aztán, úgy kellett leállítani… - vigyorgok rá. Csak vicc persze, mindketten benne voltunk, és az én ötletem volt, számoltam azzal, hogy nem nagyon fogja bírni a dolgot, főleg azok után, hogy elmondta, még soha nem ivott. Ami fura. - Na várj, kitalálom! Bankot akartál rabolni, igaz? – azért mondjuk a Gringotts kirablása nem lenne olyan egyszerű, de amúgy is, csak viccelek, nem hinném, hogy egy bank kirablása ott lenne azon a bizonyos bakancslistán, vagy ha mégis, akkor bizony Andie elégé elvetemült egy kalandornő, mert hát azért nem lenne semmi az, ha kipakolna egy bankot. - Naná, hogy a sárkányok a nagy kedvencek. De ott vannak a griffek, szfinxek, a kentaurokat is bírom, na meg a jeti… - nem a trollok miatt választottam ezt, ez a lényeg. Az első és legnagyobb kedvenc persze a sárkány marad, mégis ki ne imádná a sárkányokat? Még inkább király volt, hogy a Trimágus Tusán még láthattam is őket test közelből, mert az bizony nem volt semmi, bárcsak én lettem volna a Roxfort bajnoka, tudtam volna, hogyan kell őket átvágni, de hát végül Cedric lett az, megérdemelten. Bár nem voltunk legjobb barátok, de ismertem, jó fej volt. - Aha, ő az. – bólintok mosolyogva. Bírom azt a filmet, sok plakátot is láttam róla, az árvaházban mindig ezt néztük, mert nem volt más, vagyis nem akartunk Tom és Jerry-t nézni, akkor már inkább ezredszerre is megnéztük ahogyan Indiana Jones csattogtatja azt ostort. - Nem, csak benned csordul túl a bátorság. – mondom neki mosolyogva, mert még ha be is akarnék vágni elé, akkor se sikerülne a dolog, de nem bánom, menjen csak előre, ha akar, végül is ugyanoda fogunk végeredményben kilyukadni mind a ketten, igaz? Hacsak el nem kap valami csapda és nem zuhanok úgy húsz métert egy verembe, de.. de talán ez nem történik meg. - Az, nem hinném, hogy troll ebből itta a vacsorája mellé a bort. – először én is csak közelebbről szemügyre veszem a kelyhet, aztán végül egy vállvonással nézek fel Andie-re. – Van benne valami lötty, és most én jövök a bátorság próbákban, igaz? Szóval ez itt az enyém lesz. – mondom mosolyogva, ahogyan felemelem a kelyhet, kivárva néhány másodpercet, de végül nem történik semmi sem, nem omlik be a mennyezet, nem jön egy hatalmas kőgolyó, hogy eltiporjon minket, szóval… úgy tűnik nincs csapda, talán ez a hülye folyadék akar az lenni ,nem tudom, de csak nem halálos, igaz? – Egészség. – emelem a kelyhet Andie felé, mielőtt még a számhoz emelném és reménykedek közben abban, hogy nem valami méreg akar benne lenni.
Jól igen, jól érzem magam vele, és talán e miatt van is bennem egy kis félsz. Túl jól nem szabad, mert annak már következményei lennének, ha túlságosan elkezdene kötődni hozzám. Nem azt mondom, hogy olyan hű, meg ha vagyok, hogy ha sok időt töltök együtt valakivel, akkor evidens, hogy ha hirtelen eltűnnék az életéből akkor összeomlana, de kockáztatni is veszélyes ezt, mert barátként is megkedvelhet. Nem szabad annyira, hogy túlságosan nagy törést okozzon benne, ha nem lát többé, mert erre akárhogy is nézzük, de meg van az esély. - Nem rúgtam be, csak... csak nem vagyok hozzászokva a whiskeyhez! - meg úgy általában az alkoholokhoz és tény, hogy kissé sikerült becsípnem, de... honnan számít valami berúgásnak egyáltalán? Tény, hogy kissé nem tudtam megállni a lábamon és az is, hogy vannak homályos részek az estéből, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy berúgtam, vagy... mégis? Mondjuk, ha igen, akkor felírhatom és kihúzhatom a listámról, mert eredetileg mondjuk nem volt rajta. - Áh, na ezt nem tudtam, de akkor már értem, én akarok neked második esélyt adni, és következőre tuti nem felejted el majd a vizet. - mosolyodom el. Az mondjuk tény, hogy eddig még sosem volt asszisztensem, általában egyedül mentem a kis magán kalandjaimra, habár azért ennek is meg van a maga oka, és most is van bennem egy cseppnyi félsz, de... egy kicsit néha én is lehetek rugalmasabb nem igaz? Nem nagyon, de legalább valamennyire, egy kis felfedezés még nem jelent semmit sem. - Hogy mi? Miattad ittam, a kérdések miatt, és amúgy is te találtad ki, hogy igyunk és ne vesszen kárba! - nevetem el magam, még kicsit oldalba is bököm. Tudom én, hogy csupán viccelünk és semmi több. Végül is ketten döntöttük el, én is benne voltam ebben az iszogatásban és ő is, a játékot pedig eleve én találtam is és várható volt, hogy azért oda fog figyelni rá, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amik miatt majd úgyis innom kell, hiszen én is így csináltam, ez a játék lényege, csak ugye ő már edzettebb és jobban bírta. - De a sírrablás nem volt rajta, becs' szó! - igyekszem olyan igazi ártatlan kiskutya szemes arcot vágni. Amúgy tényleg nem volt tervben a sírrablás eddig, de mondjuk szó se róla, hogy határozottan jó ötlet volt, és kész csoda, hogy eddig nem volt fent a listámon. - Mondjuk igen, gondolom a sárkányok, meg a mindenféle mesés lények vonzzák őket, meg téged is. Tényleg a sárkányok a nagy kedvenc, vagy van valami különlegesebb? - mert hát na a sárkányok olyan elég átlagos nem? Jó persze én is nagyon bírom őket, ez nem is kérdés, de ott vannak az unikornisok is, meg a kelpi, aztán a jeti... elég sok bestia létezik és a legtöbbjüket nagyon nehéz megtalálni, vagy valaha is látni. A sárkány majdhogynem az egyszerűbbek közé tartozik, csak mondjuk tény, hogy veszélyesebb típus. - Így már értem. Az a... fickó az ostorral, meg a kalappal igaz? - bár nem vagyok azért annyira otthon mugli filmek terén, de halvány ismereteim vannak. Vannak plakátok, amik mellett nehéz úgy elmenni, hogy nem nézel oda, és ez is pont egy ilyen, de mondjuk filmet azt nem láttam belőle, de majd talán egyszer arra is sor kerül. Felveszem esetleg a listára. Mindenesetre választok egy ajtót, ahonnan ki is törnek a denevérek. Azért erre nem számítottam, és talán érthető, ha Jacknak ütközöm végül a nagy hátrálásban. Főként az arcomat védem, de nem moccanok. Így is kellően zilálttá válik a hajam, de nem érdekes, ez csak egy elhanyagolható apróság csupán, hiszen ki tudja, milyen izgalmak várnak még ránk! Kifújom magam, amikor végre nyugi van. - Szóval én megyek előre mindig ugye? A végén még arra fogok gyanakodni, hogy híján vagy a bátorságnak, hát milyen Griffendéles vagy te? - vigyorodom el, de piszkálom csak, ezt tudhatja. Amúgy is én mentem volna előre, mert túlságosan kíváncsi vagyok, ahhoz, hogy várjak. Nem kell sokat menni egyébként, bár kissé frusztráló,hogy egyre szűkebb a járat, kint még elfértünk egymás mellett, itt meg már azt sem. Ha most omolna be... hát nagyon rosszul járnánk, az tuti, de végül csak elérjük a végét. Egy nagyobb talán barlangféleségben végződik. Nem sok minden van itt, világítás sincs továbbra sem, csak, amit a pálcáink adnak, ellenben a terem közepén akad egy állvány, aminek a tetején egy kehely pihen. - ez... fura nem? - tippem sincs, hogy vajon mi lehet ez, és miért őrizte egy troll, de... Figyelek, de naná, hogy végül közelebb lépek, első körben csak körbejárva és megszemlélve, hiszen ilyenkor szokott jönni a hozzáérsz és elkezd beomlani az egész barlang effekt, vagy ki tudja.
- Kérlek, ha én próbálkozom az soha nem felesleges! – mondom neki egy magabiztos vigyorral, de persze csak viccelek, ez… nem is tudom, nem próbálkozok nála, csak jól érezzük magunkat és kész, miért ne lehetne ezt is csinálni? A világ nem csak a szerelemből áll, létezik olyan is, hogy simán csak jól érzed magad és kész, nem kell ezt túl bonyolítani. - Nem vettem én magamra, amúgy is, te voltál az aki..berúgott nem? – ha nem is berúgott, de elégé megártott neki az alkohol, ha hagyom, hogy magától menjen vissza, akkor szerintem valahol Hagrid háza környékén találtunk volna rá, és ott feküdt volna a sártengerben, ami az erdő szélén van. - Egy próbát megért. – rántom meg a vállamat egyszerűen. Nem mondom, hogy nem érdekel miért vélekedik ilyen rosszul ezekről a dolgokról, de az ő dolga, nekem semmi közöm sincsen hozzá, szóval… muszáj ráhagynom, még akkor is, ha nem akarom. Más dolgába nem valami szép dolog beleütni az orrod, én se örülnék neki. - Nem, félreérted, te akarsz adni nekem egy második lehetőséget, mert még rossz asszisztensként is én voltam a legjobb asszisztensed! – nem mintha sok asszisztense lett volna, legalábbis elégé kétlem, szóval ellenfelek hiányában, én vagyok a legjobb, akit csak szerezhetett maga mellé ebbe a kis kalandba. - Leitattalak? Úgy emlékszem, hogy önszántadból ittál, bár talán erre sem emlékszel, túlságosan mohó voltál. – csak viccelek persze, láthatja is, hogy vigyorgok. Jól érzem magamat vele, és nem baj ez, legalábbis szerintem nem, még akkor is, ha ő talán így érzi. Egyszer talán sikerül majd megértenem ezt a hatalmas kapcsolat ellenességét, de most nem erre keressük a választ. - De te vezetsz bakancslistát arról, hogy milyen veszélyes dolgokat akarsz csinálni! – emelem fel a kezem védekezőn, de persze mosolyogva. Na igen, hiába az én ötleteim voltak ezek, attól még kettőnk közül ő a profi bajkeverő és kész. - Igen, őket hívják hülyéknek, mégis ki az, aki egy trollt akar fürdetni? – nem hinném, hogy van ilyen ember, vagy ha mégis, akkor az én szememben ő már messze nem az emberek csapatát erősíti, mert egy troll az troll. Én griffek és sárkányok meg egyéb elképesztő lények miatt akarok bestiamester lenni, nem a büdés és nyálkás,meg persze buta trollok miatt. - Mert te vagy Mrs. Indiana Jones, én meg az asszisztensed. – nem tudom mennyire van otthon a muglik világában, de ha max értetlenkedik, akkor kisegítem őt. Az árvaházban volt időm megismerni a muglik dolgait, és Indiana Jones-t még én is bírtam. Oké, kicsit azért meglep, mikor belém ütközik, mert eddig látott, de aztán csak kiderül, hogy miért tette ,mikor a denevérek kiszáguldoznak az ajtón és… és egy rossz érzés kerít hatalmába. Olvastam pár mugli regényt, természetesen krimiket, nem jó az, ha denevérek repülnek az arcod előtt el, mert ott valami gonoszság történt. Megvárom míg elrepülnek, teljesen felesleges lenne kapálózni, csak saját magunk alatt vágnánk a fát, és mikor végre eltűntek, óvatosan világítok be az ajtón, de nem sokat érek vele,mert talán, ha tíz métert látok, többet nem. Valami…folyosó szerűség lehet, de ez már sokkal régebbi lehet, mint maga a sír, mert nyoma sincsen annak, hogy ez mesterséges lenne, ezt bizony a természet rakta ide elénk. – Nyomás! – ha nem megy előre, akkor majd megyek én, ha mégis úgy dönt, hogy továbbra is elől akar menni, akkor mehet nyugodtan, sajnos nem olyan széles a járat, hogy elférjünk egymás mellett, de csak túléljük.
Persze tudom én, hogy csak viccelődünk és ennyi, nem komoly az egész. Nem is az én dolgom, hogy milyen taktikával fűzi be a csajokat, vagy hogy egyáltalán milyen gyakorisággal teszi ezt nem igaz? Nincs sok közöm hozzá, hiszen mi csak itt felfedezgetünk, tehát nem kell érdekelni, hogy ő ebben mégis mennyire profi. - Hm... kicsavarod a szavaimat, ami nem szép tőled, bár ki tudja, lehet hogy próbálkozol, csak tudod, hogy felesleges. - bököm oldalba, csak úgy mert megérdemli. Amúgy sem tűnik egyébként olyan srácnak, aki folyton azon agyal, hogy hogyan csaljon egy újabb csajt az ágyába, vagy ilyesmi. Rendes srác, ha nem így lett volna, akkor nem fejezi be a kis játékunkat az erdőben és nem visz vissza csak úgy a szobámba, de megtette, mert mint mondtam rendes srác és nem is feltételezek róla amúgy az ég világon semmi rosszat sem. Remélem ő is tisztában van vele, hogy tényleg csak viccelek. - No, ne vedd magadra, nem piszkállak akkor vele oké? - mosolyogva pillantok oldalra. Ne sóhajtozzon itt nekem a whiskey miatt. Pedig ez egy jó pont volt, ami miatt húzhatom kicsit, de ha nem, hát nem, nem akarom én túlságosan erőltetni, hogy a végén még tényleg rosszul érezze magát miatt, azt tényleg nem akarom. Én jól érzem magam és a ő szórakozását sem akarom elrontani. Ez egy bohókás sírrablás és maradjon is csak az. - Pedig a tabu témákat nem szabad elfelejteni, én is figyelek rá. - lehet hogy nem érti, de nem is kell mindent értenie. Ilyen vagyok, én így élem az életemet és meg van a jó okom rá, hogy miért viselkedem így vele, vagy akár másokkal. Az én életem... kissé bonyolultabb, mint mondjuk az átlagé, de nem baj, nem lehet mindenkié egyforma igaz? - Mert jól szórakozol velem felfedezőként, valld be! Akkor pedig akarsz második esélyt, mint az asszisztensem. - persze, hogy tudom, hogy csak poénkodunk. A vizet se gondoltam komolyan, nem az ő dolga volt hozni, csak nálam valahogy van egy ilyen alapfelszerelés. A táskám amúgy is sok mindent rejt, ami hasznos. Varázslók vagyunk, van pálcánk, de attól még kell, hogy legyen pár hasznos eszköz is, mint egy kulcs víz, vagy öngyújtó végszükség esetére, no meg... ha valahol bent ragadnánk, azért mindig van nálam egy adag tartaléknak az én kedvenc életmentő bájitalomból is. - Oké, akkor nem iszom többet whiskeyt, vagyis... nem hagyom, hogy leitass. - bólintok nagy komolyan, de persze a szám sarkában most is megbújik egy kósza mosoly. Az a legnagyobb baj ebben az egészben, hogy... létezik az, hogy túlságosan jól érzem magam? De ő nem biztos igaz? Egyszerűen csak barátkozunk, csak az a lényeg, hogy ne lépjünk át egy bizonyos határt. - Héj, te találtad ki, hogy ide jöjjünk, még csak nem is én! - sőt még azt is ő találta ki, hogy üljek fel egy hipogriff hátára és még én vagyok a profi bajkeverő? Ez nem fair, és nincs is így, nincs igaza és kész. - Pedig azt hittem, hogy egy bestiamesternek mindent meg kell csinálni, és valakinek a trollokkal is törődni kell. - mosolyodom még egy, de már nem sok idő van viccelődni, hiszen az a cseppet sem kedves egyed nagyon is közeledik, de szépen sikerül összedolgoznunk, hogy lenyomjuk közös erővel. Az a mázli, hogy a járat nem omlik ránk és reméljük, hogy elég sokáig fog aludni, mert vissza is kell jutni majd, és nem biztos, hogy egy újabb mázsás esést kibír az alagút. Magamat is meglepem ezzel a pacsi dologgal, de ha jól látom, akkor őt is, aztán már irány tovább. A fintor azért megjelenik az arcomon, a szagra, de váltok és inkább szájon át lélegzem, úgy talán könnyebben elviselhető. - Miért evidens, hogy én döntök? - én győztem le a trollt is nem igaz? Végül mégis csak megmoccanok, és pálcával előre indulok meg a legjobbszélső felé. Az ajtó simán nyílik, még varázslatra sincs szükség, aztán ki is derül, hogy miért. Automatikusan fordulok meg, és persze ütközöm ezzel Jackbe, amikor az ajtón nagy erővel kiszáguld több tucatnyi denevér, akik a kinti pálcák fényének hála egyből magukhoz tértek, no meg ki tudja, hogy meddig voltak bezárva. Az arcomat takarom főként. Szimpla ösztönös reakció. Nem fognak minket bántani, csak meg kell várni, amíg kirepülnek.
- Ez van, önös érdekek vezérelnek. – rántom meg a vállam mosolyogva. Az életben a legtöbb dolog sajnos nem igazságos, valamiért ezt kaptuk. Vannak, akik tehetségesek, mégis nyomorban élnek, mások olyan sötétek, mint az éjszaka, mégis luxusvillákat vesznek unalmukban. A világ sajnos ilyen, nem működik valami fair alapon, de ezt kell szeretni, ezzel kell megtanulni együtt élni. - Látom nagyon ragaszkodsz ahhoz, hogy legyen taktikám, de tudod… ha ezt is taktikának veszed, akkor most is próbálkozom, nem? – mosolygok rá vidáman, ahogyan tovább haladok mellette. Na igen, ha ezt taktikának vesszük, akkor a nap huszonnégy órájában bevetésre kész vagyok, igaz? Még álmaimban is tudnék csajozni. - Komolyan, kár volt megemlítenem a whiskyt. – csóválom meg a fejemet lemondóan. Nem vagyok én rákattanva, talán évekkel ezelőtt ittam utoljára azelőtt, hogy Andie-vel összefutottunk volna. Soha nem voltam nagy piás, ami azt illeti nem igazán van semmi káros szenvedélyem, leszámítva, hogy imádok bajba kerülni, adrenalin függő vagyok, és néha elszívok egy-két szál cigit, ha nagyon rosszul érzem magamat, ez még az árvaházból maradt meg. A muglik szinte csak ezt szívják én utálom, de válsághelyzetekben könnyedén rászokok, szóval próbálok minél távolabb kerülni a csalódásoktól és egyebektől, ez pedig egész jól megy, nem vagyok egy konfliktus kereső valaki, de utálom, ha ok nélkül kötözködnek velem. - Igaz is, már majdnem elfelejtettem. – nem, még mindig nem értem miért ilyen lemondó, mikor minden esélye meglenne arra, hogy szerezzen magának valakit, még akkor is, ha nem a nagy Ő, mert az ráér nem? Nekem is voltak már barátnőim, nem kell egyből az igazi karjaiba futni. - Honnan veszed, hogy akarok második esélyt? – persze csak viccelek, ez az egész csak poén, nem képzelek bele többet, és minden bizonnyal ő sem, van olyan éles eszű, hogy ezt tudja. Nagyon sok hülyével volt már dolgom, muglikkal és varázslókkal… és kész röhej, amit néhányuk összetud zagyválni, a félreértésekről ne is beszéljünk. - Ezen azért nem lepődtem meg annyira, de feltudtalak vinni. Viszont soha többet nem csináljuk ezt, tudod te milyen rossz így lépcsőzni? - nem volt éppen egy leány álom, és nem azzal van a baj, hogy nehéz, csak rossz úgy lépcsőzni, hogy nem látod merre is mész. - Oké, akkor csak profi bajkeverő vagy. – végül is az, nem? Ha mindig valami rosszban sántikál és szereti a veszélyt, akkor született bajkeverő, nem? Engem a baj csak… megtalál, én nem keresem, legalábbis nem mindig, azért a nyugalmat is tudni kell értékelni, én pedig értékelem is, csak nem annyira, mint kéne. - Nem azért leszek bestiamester, hogy megfürdessem a trollokat és segítsek nekik fogat mosni. – nem azért választottam ezt, mert imádok troll nyálban úszkálni. Szeretem az állatokat, és szeretek is velük foglalkozni, de a trollok nekem nem éppen a szívem csücskei, ezt gondolom mindenki megtudja érteni. Ezek a tökéletes példák a degenerált lényekre. Csak csendben nézem, ahogyan Andie elintézi a nem olyan kedves barátunkat, és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van, ha a dög nem dől ki, de végül is úgy eldől, mint egy dominó, én pedig érzem, ahogy szintem megcsuszamlik a lábunk alatt a föld, de szerencsére nem kezd el beomlani semmi. – Hát, elvonszolni nincs nagy kedvem. – mondom mosolyogva, ahogy pár pillanat tétovázás után pacsizok vele, és megmászom a trollt, leérve a másik oldalra viszont majdnem elájulok az orrfacsaró bűztől. Itt volt nem messze a ”lakása”, nem csoda, hogy ilyen irtó büdös minden. Talán egy olyan ötven métert kell megtennünk, hogy egy tágabb terembe jussunk, amin egyértelműen látszik, hogy ki lakta az elmúlt időben. Három ajtó van a teremben, mindegyik ugyanolyan régi és robusztus. – Na…. melyik ajtó a szerencsés győztes?
- Akkor sem fair! - mosolyodom el. Ennél többet nem fogok tudni kihúzni belőle igaz? Talán nem is kell, talán tényleg nem is nagyon tudja, hogy mennyire szívtipró alkat. Azért én se vagyok vak, annyi egyértelmű, hogy nagyon is helyes, de ez engem mint ugye már neki is mondtam nem érdekel. Végül is lehetünk barátok, persze egy bizonyos szintig, mert az nem lenne jó, ha túlságosan megkedvelne. Még csak kifejezetten legjobb barátom sincs, vagy ilyesmi. Azok, akik már a baleset előtt is közel álltak hozzám, csak ők vannak, de több nem hiszem, hogy kell... nem kell másnak is rosszul éreznie magát, ha végül mégis egyszer csak annyi lesz. - Csak magadat adod? Hát... végül is ez is egy taktika. - és akkor gondolom bejön, hiszen ha elég csak magát adnia és nem kell levenni a lányokat a lábukról mindenféle nagy tettekkel, akkor gondolom már önmagában és elég nyerő lehet a stílusa. Én nem tudhatom, mármint nem gondolnám, hogy nálam bármit is merne próbálkozni, bár ha csak magát adja, akkor most is ezt teszi. - Így van, jól megjegyezted, kapsz egy piros pontot. Szülők és szerelem a két tabu témánk. Aki megemlíti... az iszik? Ha már úgy rá vagy kattanva a whiskey-re. - ne nem mintha most lenne nálam egyébként, csak vizet hoztam, de majd megjegyezzük az ilyen hibapontokat és akinél felmerül az utólag kortyolgat. Legalább ennek is van akkor valami tétje nem igaz? Ez a lényege a tabu témának, nem dobálózunk vele csak úgy bármikor. - Az a cél Jack, hogy feladják. - rántom meg a vállam egy apró kis mosollyal. Nem is akarok pasit, de hát ezt már tisztáztuk. Nem hiszek abban, hogy egy csóknak van értelme csak úgy... kipróbálás címén, vagy érzelmek nélkül. Abból lehet hogy idővel több lenne. Nem biztos, de igenis lehet és én ezt a lehetet nem akarom kockáztatni. A másik miatt sem és magam miatt sem. Mégis kinek lenne jó olyan valakivel együtt lenni, aki ki tudja, hogy meddig van még életben? Senkinek se kívánom, főleg nem olyannak, akit esetleg még meg is kedvelek, ne adj isten meg is szeretek. Így se egyszerű az életem, jó képet vágni ahhoz, ami... ami rám vár, hogy bármikor vége lehet, de ha még több minden van, amiről le kell mondani, úgy még sokkal nehezebb. - Na jó kapsz esetleg majd egy második esélyt is kalandor asszisztensként. - határozottan jól szórakozom vele és... azt hiszem valahol mélyen ez kezd zavarni. Nem kéne ennyire jól éreznem magam vele, mert... nem és kész. Biztos vajon, hogy jó ötlet volt eljönni? Amikor meglöki a vállamat csak egyszerűen elnevetem magam. Tudom én, vagyis sejtem, hogy nem olyan, hogy folyamatosan szíveket tör össze. Csak viccelek, ahogyan azt ő is teszi. - Hát ki tudja, nem emeltem még fel... saját magamat. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Nem ellene szól ez, tényleg nem, hiszen elbírhatott, nem tűnik kifejezetten gyenge srácnak, csak hát ki tudja, azért nem tudom, hogy mennyire vagyok nehéz, vagy sem, no meg mégis csak a kastélyig vitt és a tetejében Griffendélesek vagyunk, a toronyban lakunk, szóval... akkor is nagy teljesítmény szerintem. - Héj! Mondjuk gyakran sántikálok rosszban, de csak mert a nélkül unalmas lenne, de azért nem vagyok profi sírrabló. - nem ezt még tényleg nem próbáltam, nem is gondoltam még soha sem rá. Igazából most se sírt akarunk kirabolni, csak kicsit körülnézünk itt, mert miért is ne? Érdekes lehet és tényleg nem jártam még soha sem kriptában, ezt is el kell kezdeni valahol. - Undorító? Te leszel bestiamester, nem kéne imádnod az ilyen lényeket? - most van az, hogy csendben kéne maradni mégis a suttogást megszakítja egy csendes kuncogás, nem tudom visszafogni. Csak húzzuk egymást tudom én, de akkor is van ott valami, látni a szeme villanásából, és tuti, hogy nem barátságos, én se lennék az, ha egy sötét alagútban kéne tengetnem a mindennapjaimat. A válaszára azért már komolyabb arccal bólintok. Akkor legyen így, bár egy troll nem valami könnyű példa, közismerten nagyon vastag a bőrök és sok varázslatot egyszerűen elnyelnek, vagy lepattan róluk. Ha nem jó a célzás... Ezért nem varázsolok azonnal, amikor az a lumossolem elhangzik, de belövök a célt, amikor a dög a szeme elé kapja a kezét még nem teszek semmit, csak amikor leengedi és jön a dühös kiáltás. Gondolom nem tetszett neki a dolog. - Stupor! - egyszerű, de nagyszerű megoldás egy szimpla kis kábítás, amitől talán a járat se szakad be, mert nem robban, vagy ilyesmi, az most nem lett volna jó ötlet. A szemét célzom, ott nincs vastag bőr, akkor sem, ha netán becsukja. Nem tökéletes a célzás, de hát ezt tanulom, a trollok pedig nem olyan gyorsak. A dög egy pillanatig még pislog, aztán úgy dől el, hogy komolyan megremeg a lábunk alatt a talaj. - Meg van! - lelkesen bokszolok a levegőbe, és megint nem sokon múlik, hogy ne a nyakában kössek ki, mint a hipogriffes repülés után, de most van annyi eszem, hogy visszafogjam magam. - Szép munka! Megmásszuk? - azért a kezemet a levegőbe emelem, egy pacsiban nincs semmi igaz? Már csak annyi a dolgunk, hogy átmásszunk rajta, mert elég szépen elállja az utat.
- Oké, ez igaz, de… de nekem szabad. – rántom meg mosolyogva a vállamat, mert ennél jobb érv nem jut az eszembe. Nem is olyan fontos az, hogy ez kiderüljön, amúgy is, nem szeretek hencegni, bár nem hinném, hogy kéne, nem szokásom rögeszmésen kajtatni minden lány után, akit csak meglátok. - Főtaktika? Nem, nincs, csak…magamat adom. – nem szokásom nekem taktikázni, azért ennél többre tartom a nőket. Én csak magamat adom. Persze, azért igyekszem kedves lenni velük, de nem olyan nehéz ez. Csak meg kell őket mosolyogtatni, bókolni, éreztetni velük, hogy nem vagy olyan, mint a többség. Ez pedig elég egyszerű, nem kell taktikázni, csak magadat adni és kész. - A szerelem mellé. – na igen, nekem a szülők, neki a szerelem az a téma, amiről nem szeret beszélni, és éppen ezért nem is hozom szóba, mert hát… elégé érdekes egy véleménnyel van róla, amit bár nem értek, d nem is kell, hogy értsem igaz? Az ő dolga. - Ez igaz, de ha túl nehezen adod, akkor sokan feladják. – kivéve azt, aki mindennél jobban akarja, de… de mindig az a jó? Mármint… nem is tudom, én is volt hogy a komolyabb kapcsolat helyett inkább csak egy lazább, semmilyen kapcsolatba mentem bele, mert éppen ahhoz volt kedvem. - Te aztán komolyan nem akarsz pasit. – mosolyodom el. Na igen, ha még ezzel a barackszínnel is képes volt jönni, igaz, csak viccből, de… de tényleg esélytelen, hogy bármilyen pasi is ezt mondja kedvenc színek. Csak fura az egész, mert normális csaj, jól is néz ki, és mégis… - Csak ma kezdtem, bele kell ebbe jönni. – mondom mosolyogva. Na igen, pont az én dolgomnak kéne akkor lennie a víz hozása meg a többi, de egyszerűen kiment ez a fejemből, valamiért nem tartottam olyan fontosnak, amúgy is, ettem mielőtt eljöttem, szóval… talán nem fogok éhen és szomjan halni odalent. - Ünneprontó vagy. – mosolygok rá, ahogyan kicsit meglököm a vállát. Na igen, csak vicc az egész, kötve hinném, hogy ilyen sok embernek törtem volna már össze a szívét, akkor már sportot kéne ebből csinálnom, én meg… nem is tudom, nem szokásom, már az elején rendezem ezt a csajokkal. Ne lásson senki se többet bele abba, ami nem az. - Ha elbírtalak? Nem vagy azért olyan nehéz. – és én sem vagyok olyan gyenge, bár tény, hogy a kezem kissé ki volt a végére, de ha már én itattam le, akkor kötelességem is volt, hogy én vigyem őt vissza, igaz? Persze, nem néztek rám jó szemmel a többiek, de mit tehettek volna ellene? - Azért majd megemlítelek az önéletrajzomban, mikor híres leszek. – csak viccelek persze, aligha leszek híres, önéletrajzokat pedig nem fogom írni unalmamban. Nem vágyom hírnévre, egyszerű ember vagyok, beérem azzal, ha normális életem lesz, és egy normális családom. - Nem is tudom, olyan mintha mindig valami rosszban sántikálnál. A szemed elárul. – nem, igazából nem árulja el, hiszen nem sírrabló, de… de van valami csillogás a szemében, le sem tagadhatná, hogy imádja a kalandokat és a veszélyt, ezt pedig egy szakavatott szem észreveszi, mint mondjuk az enyém, de ez persze csak vicc most, nem néz ki sírrablónak. - Egy troll, talán óriás… valami nagy és undorító. – azok a szempárok nem éppen barátságosan villannak ott fel, de szerencsére már mindketten vagyunk annyira érettek és képzettek, hogy ne kezdjünk el az életünkért rohanni. A trollok közismerten buták, szerintem egy kaktusznak több esze van, mint ezeknek a teremtményeknek, és a bűzből ítélve, ami átjárja a helyet… ez egy troll. - Majd én világítok, te készülsz az átkok mesterének, igaz? – mosolygok rá. Ha belemegy, akkor megvárom míg egy kicsit közelebb ér a célpont, és most már egyértelműen kijelenthettem, hogy egy trollról van szó. Mindegy is, kimondom a varázsigét, egy egyszerű lumossolem és máris vakító fény, ami megvilágítja a teret, és még a trollt is megvakítja, időt nyerve ezzel Andie-nek.
- De te is pont ezt tetted. - nem fair, de nem haragszom rá azért különösebben, ez látszik a mosolyomból. Hát jó, akkor legyen így, nem tudom meg, de talán ő sem tudja, hogy mennyire profi próbálkozó, hogy mennyire veszi le könnyen a lányokat a lábukról. Arról volt szó, hogy ő már sok mindent kipróbált és gyakorlott ebben, akkor gondolom azért akadnak trükkök, amiket be tud vetni, de ez nem az én dolgom, sőt nem is kell tudnom, hogy milyen trükkjei vannak, rám úgyse hatnának igaz? - Azért kíváncsi vagyok... hogy mi a fő taktikád. Olyan van? - vagy csak szimplán egy-két kedves szó, vagy egyszerűen ahogy mondani szokták működik a kémia és kész? Egyébként is lehetek kíváncsi attól, hogy én nem megyek bele ilyesmibe nem? Lehet, hogy az ember tudni akarja, hogy mondjuk miből áll egy csokitorta, de attól még nem biztos, hogy meg is akarja kóstolni. - Oké, szülők felvéve a tabu téma listára. - mosolyogva szalutálok egyet, mert nem akartam én most ezzel elvenni a kedvét, még véletlenül sem. Egyszerűen csak kicsúszott a számon és hát mindenkinek van oka arra, hogy úgy viselkedik ahogy, ő sem véletlenül nem bízok az emberekben, én is okkal nem akarok senkivel sem közelebbi kapcsolatba kerülni. - Ha könnyed adsz valamit, akkor már nincs is értéke. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Nem mintha egyáltalán bárkinek is akarnám adni, de nem hiszem, hogy a pasik az olyan lányokért vannak jobban oda, akik könnyen adnak mindent. Vagy hát az is lehet, hogy igen, de ugyanolyan felületes módon, ahogy azok a lányok mindent megadnak neki kérdés nélkül. - Olyasmi, bár egy kis pirosas is van benne, de mondjuk, hogy talán van fogalmad róla, milyen a barack szín. - persze azt még mindig nem hiszem el, hogy tényleg a második kedvenc színe lenne. Ez nagyjából kizárt, de legalább sejtése van róla. Igazából nekem sem ez a kedvenc színem, egyszerűen csak ez jutott eszembe először és hát elég kizárt, hogy valakinek pasiként ez legyen a kedvence. - Mindig is arra vágytam, hogy legyen egy asszisztensem, bár van még mit fejlődnöd. - piszkálom csak persze, de amúgy pont az asszisztens dolga lenne, hogy mondjuk vizet hozzon, vagy ilyesmi, nem pedig az enyém, szóval ha innen nézzük, akkor nem végzi jól a munkáját. - A suli negyede sem kevés. - nevetem el magam. De legalább érti a tréfát, ha pedig tényleg a suli negyedének már összetörhette a szívét... hát az ő dolga igaz? Nekem nem sok közöm van hozzá, még csak el sem ítélhetem e miatt, hiszen nekem is meg van a magam furcsasága, ő is lehet megrögzött szoknyavadász akár, nem számít, hiszen az én szívem biztonságban van, ott jó mélyen elzárva, ahol senki sem férhet hozzá és ez így van jól. - Vissza kellett vinned? Hm... akkor talán annyira nem vagy rossz asszisztens, ha elbírtál, és... kösz. A whiskey nem biztos, hogy nekem való. - nem szoktam én kiütni magam, nagyon nem szokásom, és nem biztos, hogy jó ez. Nem szeretek senki előtt sem gyengének mutatkozni és azt sem tudom, hogy mennyire van hatással az... állapotomra. A bakancslisták lényege amúgy is az egyszer tevékenység, egy alkalommal már sikerült lerészegednem, akkor többször már nem kell. - Igazából, akár meg is tarthatod az egészet, ugye tudod? Úgy se tudnék mit kezdeni egy mesebeli kinccsel. - mosolyodom még el, ahogy szépen elindulok lefelé. Engem a kaland érdekel, igazából az nem, hogy mit találunk. Ha valami olyan, látványos vagy értékes dolog, akkor is... mit tudom én múzeumban a helye, vagy kiállítva a suliban, vagy akármi. Nem akarok én meggazdagodni, minek? Még csak gyerekeim se lesznek, akikre hagyhatnám a vagyonomat, szóval nincs rá szükségem, neki meg lehet, hiszen nagy nőcsábász, arra jutottunk, tehát minden bizonnyal egyszer majd lesz felesége, meg családja, már ha akkor már nem lesz nőcsábász. Vagy... azt hiszem sikerül kicsit belekeverednem. - Miért nézek ki sírrablónak? - nem suttognék még el is nevetném magam, de így csak egy széles mosoly marad. De haladunk tovább és a csapdákra tényleg figyelek. Na nem mintha kiszúrnám őket egyébként, ha lennének, és ha nagyon el vannak rejtve, de azért az alapvető figyelem mégis csak fontos. A hangot hallva viszont már én is megtorpanok. - Szerinted... mi lehet? - igen a suttogás egyértelműen marad addig amíg meg nem látom a kellemetlenül fénylő szempárt ott a távolban. Elég messze van még, de láthatóan ott van, és nem hiszem, hogy mondjuk csak két lámpa, ahhoz túlságosan... pislog időnként ha jól sejtem. - Tiéd a fény és én varázsolok, vagy fordítva? Te leszel bestiamester, az pedig... - közelít és nagynak is tűnik, viszont lumossal a pálca végén nem lehet varázsolni, valamelyikünknek tehát világítani kell, a másik pedig támad, más út nincs. Csak akkor cselekszem, ha már válaszolt. Egy lumossolem hatásos lehet a célra, talán még a dögöt is elvakítja és megvilágítja a terepet, aztán már rajta a sors, vagy épp rajtam, ha ő akar világítani inkább és én legyek a támadó fél.
- Kérdésre nem ér két kérdéssel válaszolni. – rázom meg mosolyogva a fejem. Nem, én sem válaszoltam, és nem is fogok, majd ő eldönti milyen vagyok, ezt…. ezt én nem tudhatom. Nem gondolom, hogy az lennék, de biztos van, aki annak lát, ez egy ilyen dolog, a többség dönt úgymond, a pletykák pedig vészesen gyorsan terjednek. A kérdése hallatára azért meglepetten fordulok felé, mert ez… hát nem is tudom, kissé váratlanul ért ez a kérdés, főleg ebben a formában. – Nem tudom, talán. – rántom meg a vállam, amiből érezheti, hogy ez egy olyan dolog, amiről nem akarok beszélni. Neki is van, nekem is, és a szüleim meg a bizalmatlanságom… nem ide tartozik, és azt akarom a legkevésbé, hogy elkezdjen itt elemezni engem, mint egy marék adatot. - Nem adod könnyen azt a csókot, mi? – vigyorgok rá, mikor meghallom ezt a milyen színű a barack kérdést. – A barack szín az… olyan narancssárgás, tudod, olyan mint …. a barack színe. – erre nem lehet jobb választ adni, nem? Mármint hogy írod ezt körül, hogy magyarázod el? Vannak ilyen hülye színek, amiket nem lehet csak összeönteni, hanem vannak és kész, de mindegy is, csak vicc az egész, ő is mosolyog, én is mosolygok, és ez a lényeg végül is. - Az te vagy, én csak… az asszisztens. – nem vagyok én kalandor, csak bestiamesternek készülök, de szeretem a veszélyt és a kalandokat ettől függetlenül, de… totál kiment a fejemből, hogy hoznom kéne bármit is szóval… talán majd legközelebb, ha lesz legközelebb és csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy remélem lesz. - Oh, akkora csődör azért nem vagyok, maximum a suli negyede. – mosolyodom el. Nem, tényleg nem vagyok azért ekkora szoknyavadász. Tény, hogy szeretem a nőket és nem vetem meg azt, ha mondjuk csak alkalmanként jövünk össze, de azért várok valamire, valami többre, mint egy sima testi kapcsolat. Szerelem, vagy hívjuk akárhogy másként, de a lényeg ugyanaz marad. Többre vágyom és várok még mindig erre, arra aki… aki több, aki megadja azt, amit más nem tud. Kitudja, talán találkoztam már vele csak vak voltam észrevenni, esetleg összetörtem a szívét… tényleg nem tudom, de nem is akarom tudni, csak jöjjön és kész. - Ami azt illeti… én vittelek vissza, elégé nehezen jártál, szóval… – szóval felkellett kapnom, ha nem akartam percenként megállni, mert összeesett folyamatosan. Ezért is szereztem neki azt a kijózanító bájitalt, nem lett volna jó, ha reggel kínzó fejfájásra ébred, bár talán még így se volt kellemes, de mindenképp jobban járt, ezt elhiheti. - Szerencséd volt, engedek maximum 5%-ot. – persze, csak nevetek vele együtt, nem szánom én ezt komolyan, nem igazán érdekel a kincs, osztozkodhatunk rajta, övé lehet, itt hagyhatjuk…ebben az egészben a kaland az, ami számít, nem pedig a kincs, és ezt sokan másként látják, de attól még így van. Nem mondom, hogy nem rossz munka pénzért kalandozni, de ez mégiscsak az élményről szól, nem pedig a pénzről. Amúgy is nehezen hiszem, hogy egy kriptában bármiféle kincsre akadnánk, maximum poros könyvekre, amik semmit sem érnek, és elolvasni sem lehet őket, mert már alig van belőlük. Azért nem éppen tegnap temették a fickót. - Igenis főnök! – szalutálok egyet még hozzá, de persze csak viccelek, igaza van, oda kell figyelni, mert semmi kedvem belesétálni egy csapdába, és sajnos elképzelhető, hogy van itt pár elrejtve. – Nem, veled csinálom ezt először, de amúgy is… te sokkal inkább nézel ki sírrablónak, mint én. – vigyorgok rá miközben óvatosan haladok előre. Nem arról van szó, hogy tipikus fosztogató kinézete lenne, simán csak… ő kettőnk közül a nagy kalandor. Hirtelen torpanok meg, mikor a folyosó végéről, vagyis inkább a vaksötétből elégé fura hangok ütik meg a fülünket. Nem tudom mi ez, legalábbis hang alapján még nem tudom belőni, de az már biztos, hogy nem éppen valami kedves lény… talán troll, vagy valami óriásféle… akkor pedig őriznie kell valamit, igaz?
- Nem tudom, az vagy? Vagy most csak kerülöd a válaszadást? - nem tűnik el a mosoly az arcomról, mert hát miért tűnne el, jól érzem magam és tényleg úgy érzem, hogy inkább csak kerüli a válaszadást. Nincs végül is ezzel baj, az ő dolga, hogy mennyire csajozós típus. Annyi már kiderült, hogy gondolom az, hiszen volt már nála minden és csak akkor juthat el mélyebb dolgokig is, ha azért energiát is fektet belé, vagy... ha már annyira előjött ez a whiskey kérdés, egyszerűen csak egy túlitalozott estén előfordul, hogy túlzásba esik és kész? Ki tudja, laza srácnak tűnik, akár erre is lehet esély. - Azért nem bízol bennük, mert... nem voltak szüleid, akik leszúrjanak? - emlékszem ám én a tegnapra, hiába nem gondolta volna. Tény, hogy az a kevés is megártott, de nem olyan szinten, hogy törlődött volna minden. Nem ittam le azért magam ájulásig. Vannak homályos foltok, főleg onnan, hogy visszaindultunk a kastélyba, de attól még arra, amit beszéltünk nagyrészt emlékszem. Azért most úgy pillantok rá, hogy nem várom el, hogy azonnal válaszoljon, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez olyan téma, amit meg szeretne beszélni velem. Nekem is van olyan, amit nem szívesen tennék. - Hát... az úgy már nem az igazi. - rázom meg a fejem, még a számat is elhúzom, de látszik a cseppnyi kis mosolyból, amit ott bujkál a szemem sarkában, hogy csak viccelek. Azt se hiszem el, hogy a barack a második kedvenc színe. - Na és milyen szín is az a barack? - mosolyodom el most már szélesebben, de aztán csak megrázom újra a fejem. Nem várok én el ténylegesen választ, nem is hiszem, hogy tudna adni, bár persze attól még megpróbálhat meggyőzni róla, hogy tényleg a barack a második kedvenc színe. - Nem hoztál felszerelést egy felfedező túrára? Hát milyen kalandor vagy te? - nem tökéletes az már biztos, bár bestiamester lesz, szóval nem is biztos, hogy igazán kalandor akarna lenni, de ha mégis majd megtanítom az alapokra. - Nem tudhatod, hogy titokban hányan sírták tele a párnájukat miattad. Talán már a fél iskola szívét összetörted. - bököm még oldalba mielőtt belépnénk és jönne a további feltérképezés. Tényleg érdekel, hogy van-e itt valami érdekes rejtély. Lennie kell, ha már itt vagyunk, akkor ne legyünk feleslegesen. Jó-jó pókhálókat nézni is rendkívül izgalmas tud lenni, de azért... mégis csak el tudok képzelni annál érdekesebbet is. - Van, ami kiesett, abból se sok rémlik, hogy jutottam vissza a kastélyba, de gondolom egy idő után hatott csak igazán az a whiskey. És elkönyvelheted magadnak, te vagy az első, aki így látott. - pillantok hátra egy mosollyal, miközben szabad kezemmel még mindig a falat tapogatom végig, amíg meg nem lelem azt az elmozdítható téglát. - Héj! De én találtam meg a lejáratot. Rémesen önző vagy! - nevetem el magam, miközben elindulok lefelé. Igazából nekem mindegy, a kaland vonz nem maga a kincs. Nincs rá szükségem, akár az egész is az övé lehet, ha tényleg találunk valamit. Nekem most csak a felfedezés öröme számít, ezért szedem olyan gyorsan a lépcsőket lefelé. Nincs sok, lent pedig kellően dohos szag terpeszkedik, de gondolom nem sokan és főleg nem túl gyakran járnak erre. Hátrapillantok, mert itt már kb. el lehet férni egymás mellett és valahogy a hely, vagy ki tudja mi miatt még a hangom is halkabb. - Azért figyeljünk, hátha vannak csapdák. - nem kéne suttogni, csak nincs itt akárki is a föld alatt, maximum denevérek, vagy ki tudja. Jó a denevéreket nem bírom annyira, de... hátha nincsenek. - Szóval... gyakran törsz fel sírokat? - pillantok oldalra egy széles mosollyal, miközben óvatosan haladok előre. Hosszúnak tűnik a folyosó, nem is kicsit, vajon a Tiltott Rengeteg felé vezet, vagy a kastély alá? Az a baj, hogy a föld alatt azt is nehéz meghatározni, ha kanyarodunk.
- Szóval úgy néznék ki, mint egy profi próbálkozó? – kérdezek vissza mosolyogva válasz helyett. Az az igazság, hogy nem vagyok én megrögzött szoknyavadász, egyszerűen csak… csak néha, ha éppen úgy hozza a helyzet, nincs ez időzítéshez kapcsolva. Ha éppen olyan kedvem van, gondolom ez minden embernél így van, kivéve persze annál, aki hisz ebben az első szerelem mindent legyőzz dologban. Akármennyire is hangoztatják az emberek, a szerelem nem győz le mindent, sőt, inkább csak megkavarja a dolgokat. Nem mintha lettem volna már szerelmes, de amit látom és hallok magam körül róla… inkább csak bonyodalmat szül, mintsem boldogságot. De a kivétel erősíti a szabályt. Akármennyire is hangoztatják az emberek, a szerelem nem győz le mindent, sőt, inkább csak megkavarja a dolgokat. Nem mintha lettem volna már szerelmes, de amit látom és hallok magam körül róla… inkább csak bonyodalmat szül, mintsem boldogságot. De a kivétel erősíti a szabályt.
- Igen, megbeszéltük ezt. – bólintok mosolyogva. Már el is mondta azt, hogy mennyire nem bízom meg az emberekben és milyen rossz véleménnyel vagyok róluk, de ez csak akkor igaz, ha éppen valamelyikük erősíti a szabályt. Nem volt lezárva a kripta, gondolom nem igazán sejtették, hogy a diákoknak majd pont kriptákban lesz kedve kalandozni. - Hát, akkor ezt buktam, mert csak a második kedvenc színem. – nézek rá mosolyogva. Igazából nincs kedvenc színem, a zöld akkor már, ha választani kell, de barack…eszembe se jutott, soha nem is gondoltam arra, hogy barackszín. A barack nekem simán csak barackszínű és kész, soha nem gondolkodtam színekben. Nem is tudom, annyira nem érdekelnek, ez bűn lenne? – Az jó, én elfelejtettem hozni bármit is. – pedig a fejemben volt, hogy bepakolok én is vizet , meg mondjuk valami kaját, de végül aztán teljesen kiment a fejemből, szoktam ilyet, elfelejtek dolgokat, ha valami nem annyira ragad meg a fejemben, akkor könnyedén tova is szál. - Nem tudom, nem hinném, hogy volt ilyen, ha mégis…akkor jobb vagyok, mint hittem. – igazából nem tudom mire fel ez, mert nem akartam én azt sugallni neki, hogy én vagyok a főnyeremény, és belém feltétlenül szerelmesnek kell lenni, különben már nem ér semmit sem egy párkapcsolat. Én csak azt mondtam neki, hogy nem mindent a szerelem mozgat, van olyan kapcsolat is, ami sima testiségen alapul. Viszont azt tényleg kétlem, hogy bárki is odáig lenne értem, azért azt én is észrevenném, nem? Vagy ez is egy olyan dolog, amit mindenki lát, de csak te nem érzed? Könnyen meglehet, de én akkor se hinném, hogy van ilyen. - Pedig azt hittem semmire nem fogsz emlékezni, tényleg nem hazudtál, soha nem ittál még előtte. – elégé meglátszott, mert viszonylag kevés piától is sikerült egészen szépen kivörösödnie, de nem kell ehhez hozzá szokni, csak néha jól esik egy kis alkohol az embernek, kivéve, ha először próbálja, mert akkor botrányosan rossz. Elégé meglepődöm mikor meghallom a mögöttem lévő ricsajt, de aztán csak a hüvelykujjamat mutatom Andie felé, felesleges lenne bármit is mondanom, azért ez nem éppen egy hang nélküli esemény. Persze, nem vágok be elé, csak megyek mögötte, azért is ,mert hölgyekké az elsőbbség és mert olyan gyorsan indul el lefele, hogy lehetetlen lenne megelőzni. – Ha kincset találunk, akkor 70-30%-ban az én javamra osztozkodunk, mert az én ötletem volt az egész. – mondom mosolyogva, ahogyan utána teszem meg a lépcsőfokokat, figyelve, nehogy orra bukjak.
- Gondolom te profi próbálkozó vagy mi? - mosolyodom el, de csak piszkálom. Nem tudom, hogy mennyire nagy csajozó, lehet hogy aktívan műveli a dolgot, de az is lehet, hogy csak időnként jön neki össze a dolog, ha... hát mit tudom én, ha igénye van rá, hiszen tegnap nagyon bizonygatta, hogy a csókhoz, meg a többihez nem feltétlenül kell szerelem, meg kapcsolat, az a nélkül is simán működhet, bár ebben én még mindig nem igazán hiszek. szerintem végül úgyis lesz valaki, aki többet akar ez a... barátság extrákkal dolog szerintem egyáltalán nem lehet életképes, de hát ő tudja, majd meglátja egyszer, hogy nekem van igazam, ha mondjuk elkezd szíveket összetörni. - És gondolod, hogy eddig még senki se térképezte fel? Bár ki tudja, azt már megbeszéltük, hogy sokan nem túl kalandvállalóak. - legalábbis valami ilyesmiről volt szó legutóbb igaz? A legtöbben inkább csak a nyugiban gubbasztanak a klubhelyiségben, vagy legalábbis bent, ahol nem lehet bajuk. Én nem ilyen vagyok és szerencsére ő sem. Szeretem az izgalmakat és egy helyben ülni az valami rémesen unalmas és pocsék dolog, szóval jó lesz ez, akkor is, ha nem találunk végül valami izgit. Valamit csak találunk igaz? Ha más nem, hát egy nagy kiló port, meg pókhálót, de már akkor is jobban megéri, mint odafent ücsörögni. - Ez lett volna a második tippem, a fiúknál vagy a kék, vagy a zöld jön be. Ha találkozom valakivel, akinek a kedvenc színe a... barack, akkor isten bizony megkapja az első csókomat. - na jó nem, meg amúgy is mennyi esélye van, hogy találkozom egy olyan sráccal, akinek a kedvenc színe a barack? Ott indul, hogy a pasik nem kifejezetten szeretik a bonyolult színneveket, inkább maradnak a hagyományos alap 4-5 színnél kb, na jó esetleg plusz néhány, de itt ki is fújt, aztán tényleg a legtöbbjüknél a kék, zöld, netán fekete az alap. Szóval nem sok esélyt látok rá, hogy olyanba botlom, akinél a kedvenc pont a barack. - Tudom, de max. víz van nálam. - az se sok, csak gondoltam hozok magammal azért egy minimális túlélő felszerelést, ha már a sírkertbe jövünk. Ha netán mégis élve akart volna eltemetni, akkor tovább éljem túl. Azért kutakodás közben időnként hátrapillantok. Érdekel na a válasza, ha már ilyen nagy szakértőnek állítja itt be magát szívügyek terén, akkor villantson is valamit, ami miatt úgy gondolja, hogy igaza van, hogy nem lehet több egy csókból. - És olyan se volt még, hogy más szeretett beléd, miután megmutattad neki milyen nagy csókkirály vagy? - lehet hogy nem vagyok otthon a témában, de attól még nem vagyok szégyenlős típus, tudok róla beszélni, nem félek tőle, vagy ilyesmi, csak eldöntöttem, hogy nekem nem kell és kész. - Miért ne? Azért nem esett ám ki minden a múltkoriból, kb. rémlik, hogy miről volt szó. - pillantok hátra egy mosollyal, de épp csak egy másodpercre, mert aztán sikerül meglelnem azt, amit kerestem. Az egyik kő érezhetően mozog, és amikor erősebben nyomom be, konkrétan félretolódik a terem közepén lévő sír, és alatta fel is tárul egy lefelé vezető vaksötét lépcső. Nem sokon múlik, hogy nem sikkantok fel örömömben, de végül csak egy diadalittas mosoly marad. - Jó úton haladunk! - igen, az már tuti, hogy jó, hogy eljöttem és nem is teketóriázom. Hölgyeké az elsőbbség igaz? Hát akkor irány lefelé!
-Igen, rólad lepattan mindenféle…próbálkozás. – vagy akárhogy is nevezik ezt. Mindegy, a lényeg az, hogy nem lesz könnyű dolga annak a srácnak, aki feltöri majd Andie páncélját, már ha azt a páncélt egyáltalán valaha is képes lesz bárki feltörni, mert nekem már ezzel kapcsolatban is bőven vannak kétségeim. – Meglepődnél milyen sokan szeretnek takarítani. – na igen, volt már egy két olyan barátnőm, akik szívesebben takarítottak, mintsem mondjuk velem legyenek. Ami nem valami jó érzés, elvégre a koszos zoknikat választotta helyettem, ez pedig… elégé lehangoló egy dolog. Azóta azért már igyekszem jobban odafigyelni az apró dolgokra, aki egy másodpercnél tovább szemezik a zoknimmal… az megbukott a ”vizsgán”. - Nem tudom, talán van itt valami, a szellemek nem titkolóztak volna olyan nagyon, ha ez egy egyszerű sír lenne. – rántom meg a vállamat. Nem tudom, hogy mi vár ránk, ha oda bemegyünk. Talán tényleg csak egy teljesen átlagos kripta az egész, talán van benne valami különleges… kincs, vagy esetleg titkos folyosók, akármik, de ha nem együnk be, akkor nem is tudhatjuk meg már soha, igaz? Aki mer, az nyer, ahogyan a mondás tartja, és egyelőre még nem igazán tartok attól, hogy be kell mennünk. Ez csak egy kripta… aztán majd kiderül, hogy talán mégiscsak több. - Majdnem, a zöld. – mondom neki mosolyogva. Nem is igazán van kedvenc színem, engem valahogy ez soha nem érdekelt, de ha már mindenképpen választani kell egy színt, akkor az legyen inkább a zöld, de a választásom oka… hát azt már nem tudom, de biztos valami nyomos okom volt rá. - Csak viccnek szántam. – legyintek a dologra. Nem, persze, hogy nem ilyen létfontosságú a whisky, csak egy elégé gyenge vicc akart lenni. Nem vagyok én olyan nagy piás, hogy minden nekem szegezett kérdés előtt igyak. Én inkább akkor már a víz mellett teszem le a voksomat, és még véletlenül sem az egészséges életmód miatt csak… csak attól kevésbé leszek szomjasabb. -Huh, hát sok kérdésre számítottam, de erre pont nem. – mondom kissé zavartan, ahogyan megvakarom a tarkómat és elkezdek valami titkos járat után kutatni, persze közben agyalok a válaszon, ami…ami igazából elég egyszerű, hiszen csak igazat kell mondanom. – Még nem voltam soha… mondtam, hogy a csók meg a többi nem függnek össze vele. – hát ez az, hogy hiába volt több barátnőm, hiába volt, hogy addig csókolóztam, míg a szám fel nem dagadt, a szerelem még soha nem ért el, bár én legalább nyitva tartok neki egy kiskaput, hogy bebújhasson, Andie viszont… nos ő bereteszelte ezt az ajtót. – Hogyhogy ez a kérdés jutott eszedbe? – talán csak ez maradt ki a múltkor, de már azzal is elégé meglepne, ha kiderülne, hogy emlékszik arra, ami történt.
- Pedig azt nem nézném ki belőled, hogy bárkit is élve akarsz elásni, de nem, nálam nem működnek. - mosolyodom el. Tényleg nem gondolom, hogy olyan hű de veszélyes lenne, aki embereket szokott élve elásni, viszont az iis tény, hogy az alap trükkök nálam nem működnek, de vannak olyan trükkök is, amik nem alapnak számítanak? Ezt mondjuk nem tudom, de igazából azt hiszem nem is kéne ilyesmin agyalnom, mert nálam azok sem működhetnek és kész. Ez el van határozva kérem szépen. Nincs nekem szükségem kapcsolatokra, nincs nekem szükségem egy kapcsolatra sem, abból mindenki csak rosszul jönne ki. - Létezik olyan, aki oda van a takarításért? Maximum a manók, de még ők se hiszem. - nem szívesen lennék házimanó őszintén szólva. Naphosszat csak karámokat takarítani, meg mások utána a folyosót, meg ki tudja még mit... nem lehet valamit kellemes életük, bár még nem hallottam túl sok panaszkodó házimanót, ami nem jelenti azt, hogy szeretik ezt csinálni, csak lehet hogy szimplán elfogadták már a sorsukat, aztán egyszer majd jön egy nagy házimanó lázadás, aztán lesz nekünk majd nemulass, mindenki kénytelen lesz megtanulni rendet tenni maga után. Azt mondjuk nem fogom visszafogni, hogy időnként elmosolyodom, vagy sem. Ez egy temető, de én most épp nem gyászolok senkit sem, szóval nem kell szomorkodnom, amúgy is kalandozni jöttünk. - Áh, és szerinted lehet valami érdekes a sírjában, vagy csak szimplán körülnézünk, mert miért ne? - eddig legalábbis még nem jött le nekem, hogy miért is vagyunk itt, bár már az is maga izgalmas, hogy egy kriptát akarunk épp felfedezni, szóval jó lesz ez, még akkor is, ha nem találunk semmit. Mi van, ha mondjuk van alatta valami rejtett folyosó rendszer, alagutak, vagy... vagy titkos járatok!? Már előre izgatott vagyok, még azt is elfelejtem befelé indulás közben egy pillanatra, hogy pont én akartam tőle kérdezni. - Az túl snassz, hogy megtudjam, mi a kedvenc színed. A... kék? - fene tudja, a fiúknál általában általános fiú színek szerepelnek, vagy még a sem, legalábbis gondolom. Nem mondom, hogy annyira otthon vagyok a srácok ízlését tekintve azért, gondolom ez sejthető. Mindenesetre irány befelé. - Ennyire fontos az az alkohol? - mosolyodom el. Hát nagyon rá van akkor kattanva a whiskey-re, ha még most is ez az első, ami eszébe jut nem? - Szóval... voltál már szerelmes? - volt már nála minden nem? Akkor vajon ez is meg volt, vagy ahogy mondta nincs rá szükség egy csókhoz, meg a többihez? Bár azért ez meg nekem fura, nem tehetek róla. - Keresnünk titkos járatot? - a menő lenne, mert önmagában ez csak egy kripta, de hátha van egy gyertyatartó, vagy egy laza kő, amit el lehet mozdítani, szóval keresgélek, de attól még persze a válaszára is kíváncsi vagyok.
- Nem, nem tényleg nem, azt hinnék élve akarom őket elásni… de nálad amúgy sem működnének az alap trükkök, nem? – húzom vidám mosolyra a számat. Na igen, azért hangsúlyoztam ezt ennyire ki, hogy véletlenül se kezdjen el itt nekem feszengeni, meg kellemetlenül érezni magát, mert tényleg nincsen rá semmi oka. Nem temetőben csajozom, igazából még csak a csajozás sem valami jó szó erre, mert… mert nem megszállottan keresem én a lányokat. És mint mondtam, Andie merőben más, mint a többi lány, szóval nála az alapvető praktikáim még csak be sem jönnének, legalábbis nem látok rá valami nagy esélyt, ha eleve ennyire a kapcsolatok ellen van. - Ennek örülök, elég ciki lett volna, ha kiderül, hogy a takarításért jobban odavagy. – na igen, megfordult a fejemben, de végül aztán úgy voltam vele, hogy megéri kockáztatni, aztán majd maximum lesz, ami lesz, de akkor ezek szerint nem csak elméletben érte meg kockáztatni, hanem a gyakorlatban is, aminek nagyon örülök, főleg annak, hogy mosolyogni látom. Ez egy temető, itt az ember nem éppen örömében szokott ugrálni, de csak nem akkora szentségtörés, ha hébe-hóba egy mosoly van az arcunkon, igaz? Még a holtaknak is kell egy kis jó kedv, unalmas lehet a földben feküdni és várni a… semmire. - Nem sokat, Armando Dipett-nek hívták, még csak azt se írják, hogy meghalt, vagy visszavonult-e, de állítólag nem volt valami nagy igazgató. Kicsit körbekérdeztem a festményeknél, és azt mondják elégé gyenge akaratú fickó, azaz öregember volt. – azért mégse mindegy, fickónak nem hívunk egy már azért látszólag idős embert. Mindegy is, nem sokat írnak róla, néhány dolgot azért magadtól is kitudsz találni. Ő volt Dumbledore előde az biztos, ami azért is fura, mert Dipett meghalt 1956-ban, vagy…vagy lemondott, mindegy, de akkor ezek szerint közel negyven éve vezeti az iskolát Dumbledore, ami elégé sok, biztos van már kilencven éves, de csak tippelgetek. - Egy kicsit, nem éppen átlagos kérdésekkel bombáztál. – mosolygok rá, majd én is gyorsan fényt varázsolok a pálcám hegyére, és csak persze utána lépek be. – Hölgyeké az elsőbbség! – vigyorgok rá, majd ahogy belépek kicsit jobban körül is nézek a helyen. Na igen, villany sehol nincs, ahogyan más fényforrás sem, de azt hiszem erre mindketten számítottunk egy hosszú sötét folyosó vezet csak előre, amit szobrok meg más különféle díszek szegélyeznek. Kicsit hátborzongató az egész, de nem annyira, hogy ne indulnék tovább, intve neki a fejemmel, hogy menjünk, mert az egy helyben álldogálástól nem fedezi majd fel magát a kripta. – Igen, persze, de csak ha később bepótolod azt a whiskyt. – mondom mosolyogva, de nem torpanok meg, útközben is tudok válaszolni a kérdésére, bármi is legyen az.
Ha tudnám, hogy mennyit jár azon az esze, hogy elhitesse velem, hogy ez nem egy randi... akkor még azt találnám feltételezni, hogy az, csak igyekszik minden áron azt mutatni, hogy nem. Lehet, hogy igazából ez így is van, de nem is akarok belemenni jobban. Kedves srác, szimpatikus is, és nem is gondoltam rá, hogy randi lenne az, hogy valaki elhív a sírkertbe. Ha az is lenne, akkor azt hiszem mondhatom, hogy eléggé kifacsarodott ízlése van az illetőnek. Az átlag nem szokott senkit sem olyan helyre hívni randizni, ami tele van hullákkal, még ha azok a föld alatt is vannak akkor épp aktuálisan. - Jól van Jack, nem kell ezt ennyire hangsúlyozni. Nem is gondoltam volna, hogy épp egy ilyen helyre szerveznél randit... elég ciki ötlet lenne, nem hiszem, hogy ilyesmivel veszed le a lányokat a lábukról. - gondolom vannak trükkjei, hiszen bár ittam eleget legutóbb, de emlékszem a válaszaira, vagyis arra, amikor ivott és az számított válasznak. Volt már dolga lányokkal, csak addig nem jutottam el, hogy megkérdezzem volt-e már szerelmes, mert őszintén szóval kíváncsi lettem volna rá, ha már ennyire kardoskodott a dolog mellett. - Tényleg nem szívesen takarítottam volna. - szélesedik ki a mosolyom, bár már arra vagyok igazán kíváncsi, hogy vajon mi is az, amit itt művelni fogunk, mert az nem derült ki az üzenetből. Egy sírkert nem az a hely, ahova az ember kötetlenül cseverészni jön és nem is az, ahol jó kedvűen nevetgélsz és szórakozol, szóval... sírrablók leszünk ma? - Még nincs rajta, de gondolatban felírom és akkor lehúzhatom, biztos érdekes lesz, e felől nincs kétségem. Na és mit tudunk erről az igazgatóról? Név? - ha már ő járt utána, akkor kíváncsi vagyok, talán nekem is rémlik róla valami, de persze egyáltalán nem biztos. Nem vagyok egy történelem mániás, soha sem voltam. Az akciót szeretem, a könyvek felett görnyedés nem kifejezetten az én világom. - Egyébként legutóbb lett volna még egy kérdésem, vagy kijelentésem, mindegy hogyan fogalmazunk, csak túl hamar bojkottáltad a játékot. Zavarban voltál mi? - szórakozottan bököm oldalra, miközben el is indulok a cél felé. A pálcám végére egy halvány lumost varázsolok, hogy belépve tovább lássunk az orrunknál, hiszen az ilyen helyeken nem túl gyakori a villany. - Ha nem hoztam whiskeyt akkor is kérdezhetek? - ha már motoszkál a dolog a fejemben, akkor nem hagyom ki, mert igenis érdekel. Akkor kardoskodik valaki ennyire valami mellett, ha tudja, hogy jó, vagy ő csak a csók és a többit favorizálja ennyire, mást nem?
Mondanám, hogy magamat is megleptem azzal, hogy elhívtam ide, de mi értelme hazudni magamnak? Elégé fura volt, mármint ahogy néhány dologról vélekedett, de elég érdekes csajnak tűnt, jó fej is volt, éppen ezért remélem, hogy eljön, és nem hiszi azt, hogy mindenre teszek, amit mondott. Nem akar pasizni, hát rendben, ebbe én nem szólhatok bele, és ha esetleg ezt valami randifélének nézné, akkor… akkor nézzen körül, egy sírkertben vagyunk, ennél antiromantikusabb helyre aligha tudnám elvinni. Szóval remélem eljön, és nem hiszi, hogy egy újabb nagyszájú srác vagyok, aki azt hiszi, hogy ő lesz az, aki megváltja neki a világot. Széles mosoly ül ki az arcomra mikor meglátom őt közeledni felém, és gyorsan elő is kapom a kezeimet a hátam mögül, hogy lássa: nincs nálam se virág, se csoki, tartom én magamat ahhoz, amit mondott. – Szia! Mielőtt azt hinnéd… nem gyertyafényes vacsorával készültem meg zenekarral. Emlékszem arra, amit mondtál, nem akarsz randit, se mást, emlékszem. – bólogatok bizonygatóan, miközben továbbra is mosoly játszik az arcomon. Igen, emlékszem rá, elég nehéz lenne elfelejteni azt, amit mondott, nem mindennap hallok valakit úgy beszélni a kapcsolatokról, mint aznap őt, de hát… biztos van valami oka annak, hogy így vélekedik a dolgokról, ok nélkül nem akarná ezt, igaz? – Ezért is igyekeztem minél… randi ellenesebb helyet találni, és azt hiszem sikerült. Még gondolkodtam azon, hogy feltakarítjuk a karámokat, de… de inkább a sírkert. – igyekeztem én, ennyire talán még soha nem igyekeztem az életemben. Nem akarom őt már az elején elijeszteni, ezért is ide hívtam, aligha hívná bárki is randizni ide, na nem mintha én randizni hívtam volna, csak… csak elhívtam és kész, majd lesz, ami lesz, egyelőre csak ott vagyunk, hogy álldogálunk egy kripta előtt, és amíg nem megyünk be, addig ez a kis kaland nem fog tudni elkezdődni. – Hallottam az egyik szellemtől, hogy a suli valamelyik volt igazgatója itt nyugszik, és… elégé pusmogtak a dologról, szóval gondoltam mi lenne, ha megnéznénk maguknak. És hátha van a bakancslistádon egy kripta felfedezése… - rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, az lenne aztán a dupla öröm, ahogyan mondani szokás. Szereti a kalandokat, nem? És én is szeretek olyan helyekre járni, ahova nem kéne, szeretem a veszélyt és a titkokat, ez a kripta pedig elég jó kis kiindulási pontnak tűnt.
Nem is tudom, hogy az lep meg jobban, hogy üzent, vagy az, hogy épp egy ilyen hely a cél. Nem tudnám megmondani. Egy biztos meglepett mindkettő azok után. Nem arról van szó, jól éreztem magam a hipogriffekkel, a kis iszogatással, tényleg jó volt, de elmondtam neki, hogy milyen vagyok, elmondtam neki, hogy mit gondolok a világról, az életről és másokról, és mindezek után mégis úgy döntött, hogy barátkozna, vagy minek nevezzem ezt? Azzal tisztában van, hogy hogyan vélekedem más dolgokról, de miért ne barátkozhatnánk? Bár tény és való, hogy e téren sem igazán engedek magamhoz közel másokat. Nem szoktam mély érzelmeket táplálni és ez a barátságra is igaz. Az is épp olyan fájdalmat lehet, ha egy jó barátot veszítesz el, mintha egy szerelmet, de talán csak épp nincs mi, amivel elfoglalja magát, talán csak épp kell neki valaki, aki elég vakmerő és vállalkozó szellemű és nem ismer ilyet mást. Végül is rendes volt, hála a bájitalnak, amit kaptam tőle még a másnappal sem volt baj. Nem éreztem úgy magam, mint akit kiütöttek előző este, pedig sikerült kicsit túlzásba esni. Nem szándékosan, szimplán csak nem vagyok valami gyakorlott ivó és ez meglátszott azon is, hogy az ital milyen hatást fejtett ki rám. De mostanra már tökéletesen jól vagyok és nem sokat gondolkodtam rajta, hogy eljöjjek. Érdeklődő tekintettel lépdelek végig a csendes tájon, és figyelem, hogy vajon merre lehet. Sírkert, hát tényleg nem az a jellemző találkahely, de ha csak valami kalandról van szó, akkor annyira nem biztos hogy meglepő. Talán szellemet nézünk? Bár abból akad pár a suliban is, de ki tudja. Tényleg nincs tippem, csak akkor kezdek valamit sejteni, amikor meglátom a kripta előtt ácsorogni. Mosolyra húzódik a szám, kicsit megigazítom magamon a bélelt bőrkabátot, és meg is célzom őt. Végül is érdekes is lehet még ez az este, sőt ha az előző találkozásunkat nézem, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy az lesz. - Szia! Megleptél, de gondolom ezt sejted. Szóval mit keresünk itt? - nyújtogatom kicsit a nyakam, hogy lássam mi is van a sírra vésve, aztán talán majd abból kiderül valami, ha pedig nem, akkor majd szépen elmeséli. Ha már ő hívott ide, akkor nem hiszem, hogy nem így lesz majd, csak hát no, tényleg kíváncsi vagyok.
