Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb

ϟ Régi ismerősök
  Yesterday at 22:41
Madeleine Eastwick


ϟ Képességdobás
  Yesterday at 19:51
Keith Maddox

ϟ Keith Maddox
  Yesterday at 19:36
Keith Maddox

ϟ Alkímia labor
  Yesterday at 17:48
Viviana Rennes


ϟ Neira & Ginny
  Yesterday at 12:32
Ginny Weasley


A hónap posztolói
Cody Armstrong
 
Armand Stansson
 
Luna Lovegood
 
Gina Accipiter
 
Sidney Smallwood
 
Madeleine Eastwick
 
Gwyneira Rousseau
 
Daniel G. Paisley
 
Tim Roberts
 
Perselus Piton
 
Statisztika

Összesen 585 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Keith Maddox

Jelenleg összesen 38959 hozzászólás olvasható. in 3479 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Sírkert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1416

TémanyitásTárgy: Sírkert 2014-10-16, 10:22

First topic message reminder :


Sírkert

A kastélytól viszonylag távolabb húzódik, annak keleti oldalán a sírkert. Itt főként tanárok, volt igazgatók nyugszanak, de az alapítók sírjai, sőt néhány helyi szellem nyughelye is fellelhető.


[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumotion.com/

SzerzőÜzenet
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-18, 00:21


Amiya & Castiel

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sokan mondják, hogy a düh csak elvakít. Én mégis ezzel érzem magam elégedettnek. Egy olyan falat húztam magam köré, amin nem engedek át senkit és semmit. Ez az én védőburkom és ezt sajnos kevesen értik meg. Nem kérek a társaságból, nem hiába próbálom kiírtani magamból az összes jóindulatú érzést, ami eddig csak meggátolt abban, hogy tegyek is valamit a múltam miatt. Ez a lány pedig egy cseppel sem tűnik jobbnak. Ugyanazzal az ártatlan viselkedéssel jön, a megadó, kedves fajta. Nem kérek ebből. Nem kérek a világból. Ha ő ennyire odavan azért, hogy jópofizzon a másikkal, hát tegye. Nem a jó emberrel futott most össze, ezt aláírom. Tíz évvel ezelőtt lehet másképp viszonyulnék hozzá, érdekelne a története, a kedvessége, de mindez a múltból áradó sérelmeim miatt lehetetlen. Most ez vagyok, egy rideg szikla, aki csak tűr és eltaszít másokat önmagától.
Egy utolsó pillantást vetek rá távozása pillanatában. Valamiért egy hatalmas kő esik le a szívemről, amint látom a távolodó alakját. Egy halk sóhajjal nyugtázom ezt a megkönnyebbülést. Azt hittem megint valami agymenésbe kell beleszállnom. A lányok valahogy túl beszédesek, ki tudja ő mennyit tudott volna nekem papolni az életről, ha egyszer megengedem, hogy egy rövid bájcsevejbe kezdjünk. Kényelmesen helyezkedek el a padom, még egy nyújtózást is ejtek. A csend. Végre megint itt van. Ugyan nem sokáig élvezhetem, hisz" a távolból jövő egyre hangosabb lépések zaja felkelti a figyelmemet. Egy mogorva arcot vágva vezetem tekintetem az említett irányba, ahol egyik Griffendéles társam lohol az irányomba. Felvont szemöldökkel meredek rá, lévén, hogy gőzöm sincs ki ő -mivel alapjáraton nem jegyzem meg senki nevét, akivel meg nem is beszélek, annak főleg-, így csak kérdő pillantásokat vetek rá, egész addig, ameddig nem közli azt a bizonyos "rossz hírt".
- Hogy mi bajod van? Ki volt az a bátor? - nem kicsit lep meg a dolog. Eddig próbáltam meghúzni magam, nem barátkozni senkivel, mégis itt van ez az eset. Tisztában vagyok vele, hogy vannak ellenségeim, akik a távolból szövögetik mocskos kis terveiket, na de, hogy a hálómat bolygassák. Nevetséges. Automatán állok fel eddig kényelmes helyemről. Zsebre vágom kezeimet, s a választ meg nem várva indulok el kifelé a sírkertből.
- Velem ne szórakozzon senki. - szűröm fogaim közt pár hevesebb lépésem között. Nem hagyom figyelmen kívül a lányt, aki még mindig itt totyog azzal a megdöbbent ábrázatával.
- Szellemet láttál? - intézek felé egy kérdést. Ha már itt vagyok megkérdezem minden okés-e, ennyire lelkem még van. Sajnos. Erre sem vagyok büszke. A hálórészem persze fontosabb, csak azért mégis ott tombol bennem egy apró kíváncsiság.




[You must be registered and logged in to see this link.]










[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-15, 13:51

Castiel & Amiya
•••••• When we were met, you was alone ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
A feltételezése helyes, ezt kénytelen vagyok belátni. De a találkozás perceinek húzása nem egyirányú és egyedüli erőfeszítésem. Szóval tart, olyan szavakkal, amiért érdemes lenne a szemébe néznem. A lehetőség árnyas oldala azonban visszatart, s már-már úgy kezelem a helyzetet mint egy látás-sérült. Egy 180 fokos fordulattal fordulok felé, ismételten passziváltatva a személyes érintkezést pillantásommal.
- Ne aggódj, már itt sem vagyok! - végül beadom a derekamat, s könyörtelenül véget vetek az idegen iránt feldűlt kíváncsiságomnak. S hogy a kijelentésem ne sugározza a bizonytalanságomat a cselevésemben, - mint az imént - elindultam kifelé a sírkertből. Furcsa kő esett le a szívemről. Egy amolyan különleges fajta, ami tele-volt titokkal. Én pedig kénytelenül széttörtem darabokra. Vélhetően, ha nem éppen az ő társaságába botlom, nem is lenne olyan eszmeértékű ez az egész. Mert hazugság ide - vagy oda, a kíváncsiság az ember természetes sajátsága. Nem lehet kiűzni, nem lehet megtagadni, azt, hogy spontán érdeklődéssel fordulunk másik embertársunk felé. Szinte lehetetlen egy életet olyan vasburokba zárni, ami minden külső tényezőtől megvéd. Nem ez kell legyen a védekező módszere, ha valaki csak szimplán a kedély-állapota után érdeklődik. Már őszintén, magam sem tudom, hogy nagyobb sajnálatot vagy dühöt kéne táplálnom iránta. Valahol elkeserít a tudat, hogy kilátástalanságba képes száműzni magát, minden figyelmeztető vagy - netalán óvó szó ellenére. Másrészt, felháborít, hogy a magának való eszét kihasználatlanul hagyva, beleragadt ebbe "ha hátat fordít nekem a világ, te is fordíts hátat a világnak" ostoba képzetbe. Pedig ha tudná, mennyi megnyugvást adhat, már az, hogy van kinek elsírnia keserves múltját. Hogy van valaki, akivel őszintén megvitathatja ügye-baját. Sajnálom, őszintén. S most átkozom magam amiért én kiutat találtam az öröknek hitt sötétségből. Mert mikor szüleim gyásza tizenévesen a nyakamba zúdult, úgy éreztem céltalan a jövőm, s nincs miért tovább élnem. A legborzasztóbb elhatározásomban jelent meg az iskola igazgatója. Neki hála, most teljesen új célok határozzák meg az életemet. A fő célom, - mint bár többször hangoztattam a gondolataimban, - Pitonnon való bosszúállásomat érinti. A többi már csak mellékes cifraság, amit jobb nem firtatni.
Bármilyen lesújtó érzés is, magam mögött hagyni, őt - akinek pontosan a nevét sem ismerem, - megteszem amire kért. Már csak azért is, hogy ebbe pillanatnyi örömét lelje. Kiérve a sírkertből azonban frontális ütközést szenvedek egy aprócska sráccal.
- HÉY! Figyelj jobban!! - figyelmeztetem, mire két megszeppent őzike szem fogad.
- Bocsánat. - az egyenes bocsánatkérés, enyhít a helyzeten, de mégmindig gyanút kelt a miértre. Reggel, fél hét óra tájban, ugyan mi foghatja sürgetőbb tempóra ezt a többi fiúkhoz képest alacsony termetű fiút?
- Castielt keresem, nem láttad? Griffendéles mint én. - első becsléseim között volt, az ismerős felkutatása. A név azonban ismeretlenül csengett, így jó hírrel aligha tudtam volna számára szolgálni.
- Kit? Ne haragudj, nem ismerem... - felelem némi sajnálattal a szavaimon. Ám mindez, úgy hiszem kárára ment az előadásnak, ugyanis a fiú válaszom kivárásának pillanatában, már jajveszékelten elindult a sírkertbe. Kissé letaglózva állok, - amiért a válaszomra ilyen reakciót kaptam - s márcsak kíváncsiságból is, végignézem hová vezet az ifjú útja. Két zökkenőmentes léptében még minden nyugis volt és gyanútlan. Majd mikor a végállomásnak kitűzött fiúhoz lépett, elkerekedett a szemem. Griffendéles? Nem, biztos valami fatális tévedés lesz ez!
- Castiel, nem én akartam közölni a rossz hírt... - a lényeges társalgást figyelmen kívül hagyom. Sehogy sem fér a fejembe, hogy a jószívű és bátorságáról híres griffendél miért gyarapszik egy olyan élet-unt fiúval, akinek egy cseppnyi öröm sem fedezhető fel a tekintetében?
- ...de azt hiszem valaki feltúrta az egész hálókörletedet.


•••[You must be registered and logged in to see this link.]••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-15, 02:46


Amiya & Castiel

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha nagyon erőlködnék se érteném meg miért kellett idejönnie. A modorom, a viselkedésem, a kisugárzásom nem lenne elég ahhoz, hogy elmenjen innen? Azért egy lesújtó pillantással próbálom valahogy koorigálni a helyzetet és valamelyest eltolni magamtól, mielőtt mélyebbre látna bennem a szemkontaktust tartván. Kelletlenül sóhajtok fel, a legkevésbé sem akartam volna osztozkodni vele. És igen, talán világfájdalmam van, és ő is ugyanolyan mint a többi ember, akik csak kihasználják és átverik a másikat. Nem látom már senkiben sem a jót, a segítő szándékot, sokkal inkább a gyűlöletet, amit én is táplálok irántuk. Ez az én pajzsom, a ridegségem és a kegyetlenségem. Ezzel védem magam. Az én életem és az én döntéseim.
- Remek. - nézek rá elégedetten. A szokásos reakció minden egyes szavam után, amikor azt mondom "tűnjenek el innen". Nem tudom pontosan ő miért teszi ezt, vagy épp van e ezzel más szándéka, egyelőre nem csalódok benne és így talán nem is kell tovább nyújtanom a "beszélgetést". Azért teszek egy lépést és mellette foglalok helyet, melyre automatán pattan fel. Kimért tekintettel nézek fel rá, mint aki nem érti pontosan a helyzetet. Ennyire ijesztő lennék? Vagy csupán ő a fura? Összébb húzom szemöldökömet, várva, hogy leléceljen. Nem értem minek csinál ekkora felhajtást egy kis távozástól. Az előbbi hirtelen felállását is furcsálltam, most akkor miért ácsorog még ott játszva a szende lányt?
- Nem tévedsz nagyot, drága az időm, viszont most is azt teszed. Minden egyes szavad után húzod az időmet, és tudod, ahogy az időm is véges, úgy a türelmem is. Nem indulni készültél? Vagy valami beleragadt a cipődbe? - nem fér kétség ahhoz, hogy próbálok mindent bevetni annak érdekébe, hogy békén hagyjon. Nincs szükségem társaságra, magányt akarok, olyan magányt, ahol csak én vagyok. Az én lélegzetvételem és lépteim hangja. Nem pedig más motoszkálását hallgatni, amikor még a szimpla jelenléte is irritál. A világ ellen fordultam, mégis a Griffendélbe kerültem. Ha bő tíz évvel ezelőtt lennék, azt mondanám a süveg tévedett, viszont most. Most minden más. Beletörődtem már a sorsomba, viszont a viselkedésemről nem fogok lemondani. Ez vagyok én, ez az igazi Castiel.
- Önmagammal? Valóban. Ezen a világon csak magamra számíthatok, miért kellene másokat is bevonnom a környezetembe? Nem érthedet mi a problémám és ne is erőlködj megérteni. Úgyse fogod. - ezutóbbi szavaimat egy kicsit halkabbra veszem, s egy kicsit még komolyabbá is válik arckifejezésem. Magam elé nézek, átgondolva az imént elhangzott szavaimat, majd egy fájdalmas sóhajjal fonom össze karjaimat mellkasomon. Ha sokáig szándékozik ott állni valamit tennem kell. Elvonszolni, vagy valami, mert ez azért így mégse maradhat. Szemem sarkából pillantok fel rá, ugyanaz a sötét tekintet, mégis egy cseppnyi kíváncsiság bújik meg benne.




[You must be registered and logged in to see this link.]










[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-14, 13:53

Castiel & Amiya
•••••• When we were met, you was alone ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Görcsösen, arccal ellentétes irányban hökkenek meg az idegen párosíthatatlan monológján. Ez méginkább arra sarkal, hogy ne tartsam vele a szemkontaktust. Nem csupán azért, mert a lelki-világomnak nem esik jól az ilyen stílusú beszéd, hanem javarészt azért, hogy ne kelljen meglátnom a szemében azt mérhetetlen szenvedést. Idegtépő bíbelődését. Hogy befogadja a világot minden viszontagságával, vagy sem. Erősen, szinte már elhivatottan kutatom becsléseim között, miféle ürügy vezethette ilyen pszichés állapotba. Mi lehet annál nyomósabb érv, hogy éveken keresztül csak gyűlöletet tápláljon saját környezete iránt?
- Rendben...ahogy akarod. - evidensként érzem magamra ölteni az alkalmazkodó szerepét. Mert tiszteletben tartom a kérését. Ámbár lehet, csak az elfogultság beszél belőlem. Hiszen ha nem ismerném a magányt s minden negatív velejáróját, nem engedtem volna a - mégmindig modortalan - kérés formájának.
Épp csak a fuvallatot érzem, ahogy helyet foglal a pad túlsó végében, mikor nem habozva, én párhuzamban állok fel onnan. Az előbbi kijelentésemnek nyomatékot adva. Bevallom nehezemre esett visszavonulni. Hiszen én, a köztudatban nem az engedelmességemről voltam híres. Mi több, épp az ellenkezőjéről. De most, valahogy, nyomos érv nélkül inába szállt a bátorságom. Féltem, hogy olyan sötét múltba nyerek betekintést, ami az elkövetkezőkben álmatlanságot hoz az éjszakáimra. Noha csak távolról ismerem, mégis, egyetlen nézése olyan "megálljt" ébreszt bennem, amit jobb betartanom.
- Nem akarom a drága idődet rabolni és nem is untatnálak mindenféle élet-filozófiával. - egészítem ki a sort, egy érezhető arrogáns megjegyzéssel. Mert ha valóban frusztrálja a jelenlétem, miért döntött úgy, hogy leül a pad másik végébe? S miért hangzanak el olyan kijelentések belőle, ami azonnal asszociál "maradj még"-re? Számomra két emberfajta létezik: a nyitott, kíváncsi és a zárt, gyűlölködő. Én az előbbit tanúsítom, ő az utóbbit. Valahol megértem, hogy leplezetten egy kis "vitára" vágyik. Hiszen az embert egy idő után megőrjíti az egyedüllét. Hiába is állítja az ellenkezőjét! De ez már csak múlt idő...hiszen már megadtam neki az engedelmes és empatikus idegen szerepét.
- Nem ragaszkodom én, főleg ehhez a helyhez. S nem is kérek ekkora dolgot tőled...hogy pusztán csak elviselj. Csak légy továbbra is boldog önmagaddal! - s késként szúrok az utolsó cinikus célzásommal. Hiába...nem bírtam önként szemet-hunyni a mérhetetlen önzőségén. Hogy saját sérelmeiért mindenkit kész elővenni, és gyűlölni, de önmagával azonban nem képes szembenézni. Mindig is messze állt tőlem valaki iránt dühöt táplálni. Piton egy külön kategóriát foglal el. Ő pedig a szerencsés kivételek egyike. Valójában ez egy kész színház. Hiszen minden érzelmemet képes végig-futtatni egy felvonás alatt. Emlékeszem, - még jóval előtte hogy helyet foglalt, - hogy sajnálatot tanúsítottam iránta. Később már félelmet, majd pedig gyűlöletet ébresztett bennem. Talán ez az elsődleges célja? Hogy megéreztesse velem ő hogyan érez? Ez egy olyan dilemma, amit jogszerű a lehetségesre bízni?


•••[You must be registered and logged in to see this link.]••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-14, 02:59


Amiya & Castiel

[You must be registered and logged in to see this image.]
A lány érkezése nem kicsit borít ki. Eddig úgy éreztem végre átjár a közeledő tél csendje és hűvös szele, viszont ő most túlzottan zavaró tényező ezek befogadására. Hiába próbálom visszafogni magam, egy beszólást nem tudok nélkülözni, akármennyire is csendben kéne maradnom. Nem érdekelnek az érvek, a tények, az esetleges személyes törvények. Én voltam itt korábban, neki pedig pont sikerült kifognia az egyetlen olyan Griffendélest, aki ezesetben jobb szeret egyedül lenni. A magány, ez az én asztalom, bárki bármit mond, ez való nekem már kiskorom óta. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaki megzavar, így nem csoda, ha kissé feszülten reagálom le a dolgokat. Ameddig a válaszra várok,egy kelletlen ciccegéssel húzom el számat. Mi tart olyan sokáig? Egy szimpla kérdést tettem fel -már amilyen stílusom van-, nem értem miért kell olyan sokat töprengeni rajta. Még ha nem is tűnik sok időnek, míg meg nem szólal, azért nekem simán lejön egy örökkévalóságnak. Szavaira csak felvonom szemöldököm és egy óvatos, cinikus mosolyt ejtve lépek közelebb a kőpadhoz.
- Ez máshol lehet beválik, viszont te most velem állsz szemben. Azért ez egy kicsit más tészta. Legyek kedvesebb és mondjam el ismét, úgy, hogy megértsd? Menj...el.-taglalom a szavaimat, miközben várom a további reakciót. Miért érzem úgy, hogy ez a lány sem fog csak úgy elmenni? Mostanság minden csaj ennyire dilis és csak azért is a sarkukra állnak, hogy akkor most az ott az ő helyük, ha nem tetszik én takarodjak el? Na még mit nem. Következő szavain, azért egy pillanatra megállok és jobban átgondolom az egészet. A sírkövek lehet, hogy unalmas és talán tényleg a lány érkezése hozza ki belőlem ezt. Mindenesetre nem fogom tagadni, irritál a jelenléte és az, hogy már megint próbálják teletömni a fejem a sok marhasággal. Mindig csak azt hallom, amit rám erőltetnek, hogy úgy van. Ami persze lehet, hogy úgy van, csak én nem látom be, viszont a nézőpontom az ilyen dolgokkal kapcsolatban nem fog megváltozni.
- Te is jönni fogsz a nagy életigazságokkal? Folytasd. - ülök le a pad végére csak azért is. Ha nem fog elmenni, akkor majd adok rá okot, ha pedig nem menne szimpla szavakkal, sajnos vagy nem sajnos mélyebb beszélgetésbe kell fognom. Gőzöm sincs mi ütött mindenkibe. Jönnek a nagy élet "blablabla"-jukkal és próbálják rám tukmálni azt, ami korán sem biztos, hogy úgy van. Tőlem lehet várni a kedves, figyelmes bemutatkozást, úgyse fog megtörténni. Helyette egy modortalan alak van itt, aki felkészült a talán mélyebbre menő beszélgetésbe. Hogy én hogy gyűlölöm mindezt.
- Ha már ennyire ragaszkodsz a helyedhez, akkor illene tudnom is, hogy mégis ki vagy. Tudod, csak úgy elviselni nem foglak. - húzom el szám keserűen.




[You must be registered and logged in to see this link.]










[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-13, 19:57

Castiel & Amiya
•••••• When we were met, you was alone ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az elhűlt kőn, a hideg apránként de erőszakosan rángat ki a gondolataim közül. Ám, nem csak ez okoz nagy kizökkentést fontos elmélkedésemben. A fiú, - akit magamban hűvös idegenként könyveltem el, - most váratlanul hozzám dobjai zúgolódó szavait. A hirtelen kapcsolatfelvétel, s nem igen beszámított gesztusa által magam elé meredek. Elsőként időnyerés szempontjából. Hiszen egy ilyesfajta, indokolatlan kijelentésre mégis milyen válasz megfelelő? Talán valamiféle, kicsinyes játék invitálás, amit kiprovokál, várva mikor kontrázom rá. Vagy...ténylegesen magányra vágyik. S ezt ilyen formában érdemes tudatni, akinek épp ugyanannyi joga van a nyugalomra? Ha én tettem volna egy ilyen kijelentést, talán ő is ekképen vélekedne erről. Hogy ugyan miért is tennék szívességet egy vad idegennek?  
- Én maradok, te tovább állhatsz, hol itt a gond? - szólalok fel végül, némi sértődöttséggel arcomat szögegyenest elfordítva tőle. Nehéz belegondolnom, hogy mennyi szenvedés szükséges ahhoz, hogy egy fiatal elűzze magától az egyetlen szociális társát, az embertársát. Nem tudom miféle tapasztalatokat élt állt, hogy ilyen undort mutasson már az emberek látványától. Igazság szerint félek átérezni, amit ő most éppen átél. Ez a nyomasztó és kisiklott normál nem kedvező a szívemnek. Mi több, én - akit az imént durván távozásra kért - sajnálatot táplálok iránta. Hiszen tudatában vagyok, hogy egy ilyen élet-unt fiatalnak mennyi igaz barátja lehet. Ha tippelnem kellene, akkor biztos egy sem. Egy olyan sincs a kapcsolatai között, aki megértetné vele nem minden ember gonosz és álnok mint ahogy ő hiszi. Hogy nem minden ajtó mögül egy enyves-kezű gyilkos lép ki. Én magam is átéltem, milyen az egész haragomat a világra hárítani. Mikor elveszettem mindenemet, a szüleimet.
- De szerintem...nagyobb szükséged volt egy olyanra, akibe nemes egyszerűséggel beleköthetsz, mintsem magányosan tovább olvasnod a sírköveket. - továbbra sem nézek rá. Talán mert a magabiztosságomban elbizonytalanodnék rejtéllyel-teli pillantásában. Ez lehetne egy ismérve. A srác, akinek tekintete átkos kincset rejt. Ha van olyan bátor önkéntes, aki kideríteni mi áll a sajátos elégedetlensége mögött, azt vállon veregetném. Nekem viszont se időm, s vélhetően elég türelmem sem lesz, hogy erre a fiúra kiismertként tekintsek. Mégha a kíváncsiságom oly mértékű, amivel egy kőszobrot lehet ledönteni. Mert bármennyire is modortalan volt a kezdés, ettől válik a helyzet még érdekesebbé. Lehet én magam is abszurdnak és túl idillinek tartottam volna, ha önként bemutatkozik, mint ahogyan a romantikus ponyvaregényekben szokás. Így valahol örül a szívem, hogy a szokványos forgatókönyv helyett, kaptam egy békétlen, élet-fájdalmas kamaszt.


•••[You must be registered and logged in to see this link.]••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-13, 18:50


Amiya & Castiel

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az idő egyre hűvösebb, zordabb és a viharok sem kímélnek, mégis úgy érzem több időt kellene a szabadban töltenem. Így hát az úticélom ma is a kinti világ. Még a napfelkelte előtt meg akartam szabadulni attól a nyomasztó környezettől, ami a griffendélek között lapult. Gyűlöltem ott lenni, gyűlöltem odatarzoni, közöttük lenni. Minden egyes nap csak nehezebbnek éreztem, s attól tartok lassacskán a felgyülemlett düh és szenvedés ki fog törni belőlem, bármennyire is hidegvérű vagyok. Sok-sok év telt el, ennyi csalódottságot és fájdalmat már nehezen tudnék visszafojtani. Vélhetően ezért is célom most a külvilág, jobban el akarok mélyülni a gondolataimban és egy kis magány sosem árt. Nem akadt igazából konkrét ötletem, csak mentem. Mentem az egyre hidegebb területekre, míg nem elértem a sírkertet. Ritkán járok itt, jó, ha szökőévben egyszer lejárok ide, az is azért van, mert számomra ez a legbékésebb hely. Nem kell hallgatnom a sok kis taknyost és végre olyan helyen vagyok, amit szeretek. A csend, a magány, mindez tökéletesen lenyugtat és kellemesebbé varázsolja a mai napomat. Egyelőre csak kívülről szemlélem a sírköveket, végül úgy döntök egy kicsit szétnézek azért belülről is. A kissé ütött-kopott sírkövek felirataira révedek, miközben zsebre dugott kézzel haladok előre. Nem vagyok meghatódva, sokszor azt sem értem minek akkora felhajtás egy temetés miatt. Az élet már csak ilyen. Megszületünk, élünk, aztán a halál végül elragad. Az ilyen dolgok sosem érintettek meg, ahogy mások érzései sem. Magammal akarok foglalkozni, az életemmel, amit már így is sikerült tönkretenniük, akkor legalább had próbáljam meg elegyengedni a sorsomat.
Egy idő után megállapodok egy nagyobb sírkő mellett, s felpillantok az égre. Már kel föl a Nap, így a félhomály lassacskán eltűnik. A következő pillanatra léptek zaját hallom meg, mire azonnal annak forrása felé pillantok. Egy ideig tartom a szemkontaktust az ázsiai lánnyal. Rideg és semmitmondó, mint ahogy az egész lényem az. Sötét tekintetemet végül odébb emelem, miután ő leül az egyik padra. Nem túlzottan érzek késztetést a beszélgetés kezdeményezésére, viszont nagyon is irritáló, hogy ilyenkor, pont ide kellett kavarodnia. A nyugalmam lassacskán elszáll, így kénytelen vagyok pár bájos szóval illetni a lányt.
- Egy ekkora birtokon pont ki kell fognod az egyetlen olyan helyet, ahol én vagyok? Nagy gratula. - sóhajtok fel kelletlenül. Az eddig zsebre vágott kezeimet most összefonom a mellkasomon, majd oldalra billentem fejem, s egy unalmas pillantással várom a lány magyarázatát.




[You must be registered and logged in to see this link.]










[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-11-13, 15:00

Castiel & Amiya
•••••• When we were met, you was alone ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Repkedő tűlevelek, hervadt varangydudvák rengetege hirdette, hogy beköszöntött a zord és hidegként ismeretes tél. Az iskolában, a hagyományos tüzelésű kandallók nagyobb hőfokot diktáltaknak. Szinte már olyan elviselhetetlen melegséget, amitől az álom is gyorsan elillan. Ködös hajnalra ébredek, s az ablakom szegletéből pásztázom a hamus szürkeséget. Egy visszatérő álom kísért, immáron a harmadik hete. Egy bukást előidézve. Az egyetlen olyan cselekvésem bukását, amitől az életem függhet. Mert ha ténylegesen elbukom, akkor soha nem tudom meg a valódi igazságot. Legfőképp a miértre, s az azután következő "miért te?". A legfőbb vágyam volt, - már kiskoromtól kezdően, - hogy megkapjam a kérdéseimre a válaszokat. Hiszen nem elég csak sajnálkozni, és együttérzésünket kimutatni. Az elhallgatás nem nyújt védelmet mint azt oly sokan gondolják. Inkább csak tovább mérgezi a kérdésekkel-teli elmét! Ahogyan most. Én már régóta nem úgy élem meg a reggeleimet, mint hasonló diáktársaim. Állandós kérdések futják át, a még frissen ébredt elmém. Vajon sikerül elérnem, amit kitűztem? És ha igen, vajon vigasz nyújt a dühömre?
Gyors ütemben cserélem le hálóruhámat, iskolásöltözékre. Természetesen az uniformist hétvégére kilőhetem. S mivel hétvége, s kora reggel, egy beütemezett séta, talán lelassítja kérdéseim. A hollóhát tornyát elhagyva, a lépcsőkön át, egyfelé vettem az irányt. A sírkertbe. Többnyire azért, mert akkor, ilyen tájban, nem tartózkodik ott senki. Én pedig nyugalomra vágyom, minden lényeges kérdésemet fejben megválaszolva. Amint kiérek az apró udvar-helységre, a toronyóra pontosan hat órát üt. Pirkadni kezd. A téli évszakban azonban egyre sötétebbek a reggelek. Épp csak annyi fény pásztázza át a épületet, amivel útmutatást nyerhetek. Mikor a sírkert felé érek, meglepettség üt ki az arcomon. Az elképzelt egyedüllétet egy ismeretlen holléte húzza keresztül. Egy fiúé, akinek tekintete oly titkos és szenvedéssel-teli, mint az éjszakai lidércek álmai. Ezt vélem észlelni benne, mikor elsőre találkozik vele a tekintetem. Különös érzéssel erőltetem tovább a szemkontaktust vele, elsősorban azért, hogy feltegyem bennem az első kérdésemet: "Vajon őt miféle nyomasztó álom küldhette ide?" Pillantásából nem nyerek választ. Így megadóan a földre fordítom a tekintetem. Biztosra vettem, hogy ő is éppolyan magányra vágyik mint én. Épp ezért nem gondoltam helyesnek a illemtudó bemutatkozást. Még kizökkentené feszengő gondolataiból. Pedig, a csordultig teli sejtelmes lélek-tükre mellett, érdekelt, vajon miféle nevet visel.
Egy kőpad-szerűségre ültem, távolságtartóan két-három méterre tőle. Majd neheztelten kizárva magamat a külvilágból, belemélyedtem a kérdéseimbe.


•••[You must be registered and logged in to see this link.]••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 401

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-08-29, 22:36

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-07-13, 01:06




Sheska & Piton

Szabadság nem virúl a holtnak véréből




Egy ideig mereng a nő szavain, jobban mondva mímelve, hogy csakugyan eltűnődik a lehetőségen, hogy a fiatalság gondolkodásán az segíthetett volna igazán, ha egy másik kort is megélnek, egy olyat, melyben a rettegés, az egymás elárulása, a gyilkosságok és eltűnések mindennaposak voltak. Egy olyan kort, melyet a félelem vérrel írt fel a falra, mely elé a varázshasználókat sorakoztatta.
- Úgy hiszed, egyes borzalmak megtapasztalása pozitívan építi a jellemet? Én úgy gondolom, nem baj, ha fiatalkorban felkészülhetnek rá... És csak később les rájuk bármi fenyegető. - közli, és ez lényegében meg is felel a valóságban. Ők maguk ugyan gyerekként csöppentek a közepébe, de hozzátartozik az is, hogy akkor még fogalmuk sem volt, hogy valójában mi ez az egész, csak mentek vakon utána, a hittel, hogy ez a helyes, a követendő jó.
- Erre azért lennének tippjeim, ha megbocsátod. - feleli egy derűs mosoly kíséretében, ritka jószág ez tőle, de ezen a megjegyzésen talán tényleg túlságosan jól szórakozott, irónia ide vagy oda. S persze, megjátszani magát ő is meg tudja, szeret is másokkal játszadozni, de általánosságban megerőltető lenne kedvesnek tűnnie, sokkalta inkább, mint amennyire szórakoztatná. Sőt. Ezért nem is törekszik ilyesmire.
- Ismerve a sorsot, amelyre jutott, a közeljövőben talán kevés valóban épeszű ember próbálná meg betámadni a posztot, igen... Kiváltképpen, hogy a jelöltek sem túl fényesek. - enyhe célzás részéről Rasmusra, akit nem véletlenül késelt meg legutóbb, és aki esetében erősen gondolkodik, hogy ezen emléket talán fel kellene frissítenie... Ó nem, az ilyeneknek esélye sincs meglátása szerint. Soha nem is volt. Abban ugyan nem biztos, hogy a nő hol is áll, hite szerint Rasmus mellett; egyelőre nem volt oka másként vélekedni. S, hogy ő maga kit szolgál? Ez csak őrá tartozik, de a felszínen persze kész azt mondani, ami épp előnyösebb számára, mindig is ezt tette.
- Az ember nagy társaságban válik igazán magányossá, Sheska. Addig egyáltalán nem érezni az egyedüllét súlyát. - jegyzi meg, de végül csak biccent mégiscsak, jelezve, ezzel együtt is elfogadja a kapott választ. Még ha nem is szívesen, mert semmitmondóan üres. Illetve ő annak érzi a maga részéről, de nem kötekedik mégse. Jó kedve lehet ma.
- Csak természetes. Minden kolléga sorsát a szívemen viselem, nem vagy kivétel. - feleli, többet nem is fűz hozzá a témához: ezzel is éppen eleget mondott. Burkolt célzás, de a nő értelmezheti, ahogyan szeretné. Nincs kivétel. Persze a valóság ettől még adott, ha a nő elpatkolna, legfeljebb egy hálás szusszanásra méltatná, és egyébként sem viszi túlzásba az aggodalmaskodást. Igazság szerint másokért se, nem csak a nőt nem félti.
- A jóindulat nagy erény. Olyan, amelyet azok, akik abban a korban születtek, melynek gyermekei vagyunk, nem ismernek, amíg nem tapasztalják igazán... Ez adatott meg a mostani fiataloknak. Hogy ez mennyire hibás... Azt az idő eldönti, megérzésem szerint hamarosan. Ó, persze... Menj csak. - biccent hanyagul, majd enyhén ellép oldalra, hagyva a nőt, hogy tovainduljon. - Hasonlókat, Sheska, hasonlókat - fűzi még hozzá, ajkain halovány műmosollyal, majd ő maga is megindul, de ő másik útvonalon: úgy tesz, mintha csakugyan épp a birtokot járta volna körbe, mintha a folyosószolgálat helyett ma birtok-őrségben lenne, vagy efféle.
Talán még Hagridot is meglátogatja. Négy-öt évente egyszer illik úgyis.

//Én is köszönöm a játékot :3 *-* //


Vissza az elejére Go down
Sheska Thorne
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 204

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-07-07, 12:02


Piton & Sheska
Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez a kis beszélgetés most is épp olyan érdekesnek és izgalmasnak tűnik, mint eddig. Apró információkat elcsepegtetni mindig izgalmas dolog, mikor látod a másik szemében, hogy már javában pörögnek a fogaskerekek és az illető próbálja kitalálni, hogy vajon amit mondasz mennyi igazságtartalmat rejt magában. Na igen az én szavaim többnyire nem sokat, de elő tudom adni őket úgy is, mintha csak véletlenül ejtettem volna el a szavakat, hogy úgy tűnjön, mintha csak... kikotyogtam volna valamit, amit nem szabadott volna.
- Szegény-szegény fiatalság. Bezzeg, ha több mindent tapasztalnának meg, ha éltek volna azokban az időkben, mikben mi is... egész más lenne a hozzáállásuk nem igaz? - na igen ezt mondjuk tényleg így gondolom. A legtöbb itteni kölyök nem ment át igazán nehéz dolgokon. A legnagyobb gondjuk az, hogy ki törte össze szívüket, vagy hogy épp nem volt a reggelihez csörögefánk és e miatt szomorú a szívük, pedig a világ sokkal bonyolultabb is tud lenni ennél, sokkal nagyobb problémák is vannak, mint a szív, meg az étel. Látni egy szeretted halálát... legtöbbjüknek ilyesmiben sosem volt része és azt remélik, hogy nem is lesz. Majd meglátjuk... na persze nem az a cél, hogy sok varázsló és boszorkány haljon meg, de ez a mostani állapot, amit jónak és idillinek hisznek egyáltalán nem jó.
- Oh, hát persze, ki ne kedvelne beszélgetni veled Perselus. - no igen itt azért egy nagy adag irónia hallatszik a hangomból. Szándékos, miért is kellene rejtenem? Tudjuk mindketten jól, hogy a legtöbb diák és kolléga nem igazán van oda érte. Én se vagyok az a kedves típus minden esetben, de legalább el tudom játszani, hogy az vagyok, ha épp erre van szükségem. Ő meg sem próbálja, bár lehet, hogy ha akarná, akkor neki is menne a dolog.
- Oh, hát ez inkább csak tapasztalat, de tudod sosem tudhatjuk,hogy mit hoz a holnap és persze... mindenfélét. Szerinted ne venné át idővel valaki Tudjukki helyét? - kicsit meg is nyomom a szót, amit a neve helyett használunk. Végül is tényleg sosem tudhatjuk mi lesz később. Jó persze nekem azért mondjuk úgy, hogy vannak sejtésem, sőt inkább tudok sok mindent, de ezt nem kell egy olyan valaki orrára kötnöm, mint Perselus. Nem bízom benne, ahogyan ő sem bennem, épp e miatt pedig nem fogom beavatni fontos dolgokba. Ugyanúgy nehéz eldönteni róla, hogy Dubmbledore ember-e, mint ahogy rólam, hogy vajon pontosan kinek is és mit suttogok tovább.
- Magányos egy iskolában, ahol ilyen sokan vannak? Feladat mindig van, csak néha ki kell mozdulnom a négy fal közül. - hát igen, meg hát itt még csak nem is tudok olyasmiről beszélni, ami igazán fontos lehet és nem sok értelme van a folyamatos titkos bagolyváltásoknak sem, de könnyen beállíthatom úgy a dolgot, hogy szimplán csak túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy folyton csak a munkával foglalkozzam és folyton csak a négy fal közé legyek szorulva. Nekem még kell a változatosság, nem tölti ki az egész életemet a tanítás egyébként sem, bár szó se róla egészen megkedveltem a dolgot.
- Szóval így aggódnál értem Perselus? Ne félts, meg tudom védeni magamat, minden bizonnyal nem lennék tanár, ha nem lennék elég rátermett hozzá, de majd igyekszem kerülni a sötét helyeket csak a te... a ti kedvetekért. - mosolyodom el, mert hát bizonyára mindenki aggódik értem és ő meg főleg. No persze... nem vagyok én naiv, hogy effélében higgyek. Tudom jól, hogy Perselus milyen, nem az a fajta, aki olyannyira aggódna bárkiért is, nem hogy értem.
- A jóindulat... no igen igazad van, sokan vannak ilyenek is. Majd kiderül, hogy okos dolog-e ezt úgy osztogatnia. De ha most megbocsátasz, van még néhány fontos javítani való dolgozat és... tudod a szokásos. - mosolyogva biccentek egyet felé, ahogy lépek egy aprót hátrébb. Azon túl vagyok, amiért jöttem és egy újabba remek kis szócsatán vagyok túl és immár az is biztossá vált bennem, hogy egyelőre még maradok az iskolában. Majd kiderül, hogy meddig ez még nagyban Jedtől is függ. - Köszönöm a remek beszélgetést ezúttal is Perselus, és legyen igazán kellemes napod! - a mosolyom nem csökken, de végül egy utolsó pillantás után hátrébb lépek, hogy elinduljak szépen vissza a kastély felé.

//Köööszönöm az újabb szópárbajt, remek volt! Very Happy//



S • T • R • E • N • G • H • T
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
P • O • W • E • R

A • N • D



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-07-01, 23:19




Sheska & Piton

Szabadság nem virúl a holtnak véréből




Nem hisz a véletlenekben. Igaz a karácsonyi partin úgy tűnt, a nő időnként megfontolatlan, vagy csak össze-vissza zagyvál, meggondolatlanul, mégis hiba lenne őt lenézni. Az elejtett mondatok, félszavak éppen ezért veszélyesek. Sosem tudni, mi áll mögöttük, tapasztalatlanság, vagy hideg számítás; az efféle dilemmák pedig megnehezítik kettejük kapcsolatát is, súlyuk ólomként nehezedik rájuk, úgy megnyomva viszonyukat, mint érzékeny gyomrot a hajnalban fogyasztott disznósajt, vagy egy tál pacal. Nem kedveli az ilyen erős ételeket amúgy.
- Ugyan, a legtöbb diák úgyis egy meg nem értett lélek, hogy ő maga is képtelen a megértésre, igazán nem kéne, hogy bárkit is meglepjen, nem gondolod? Majd idővel kinövik, hogy hálásak lesznek-e valaha is, vagy sem, az pedig már igazán másodlagos kérdés; hiszen az embert nem ez motiválja. - feleli, persze ugyanúgy mellébeszél, mint eddig. De azért valahol hangzatos, és talán kellően távolról nézve még hihető is az egész. Többet elvárni pedig már-már bűn lenne.
Na persze, a nőt sem kedveli itt mindenki, akad a diákok közt ellenérzésekkel küszködő bőven, bár a prímet kétségkívül ő maga viszi ez ügyben, de egyfelől ő megteheti, másfelől, ha bárki is kérdezné, nem híve a színjátéknak. Ő ilyen, nem fogja megjátszani magát. Bár persze aki kicsit is ismeri, egyből a plafont lesné, mikor fog rájuk omlani. Jó, hogy most a szabadban vannak.
- Én is mindig élvezem a beszélgetéseinket, örömmel hallom, hogy kölcsönös - feleli már-már derűsen. Tényleg élvezi, kiváltképp, mert ad némi munkát, hogy utána kattogjon még rajta, fejben próbálja megfejteni, dekódolni az apróbb részleteket, félmondatokat. Szereti az ilyet, mert leköti, pár percre kirángatja őt a mély lelki nyomorból, amelybe száműzte magát.
- Csakugyan, semmi sem tart örökké... Ismétli? Ez alkalomadtán talán azért túlzóan hathat, nem gondolod? Ó, no lám, és mifélét? - ártatlan érdeklődés ez a részéről látszólag, és valahol ténylegesen is az. Megvannak a maga forrásai, a nő pedig túl sok komoly dologgal aligha pakolna most ki, ennek ellenére is figyelemmel követi amaz mozdulatait, szavait: sose tudni.
Nevetésére a megrovó pillantás elmarad, tán helytálló lenne, sőt, elvárt e már-már szent helyen, látszólag efféle erkölcsi aggályai nincsenek. A holtaknak már mindegy, hozzátartozóik öröme nem vétség, a boldog emlékezés erény, megszépíti az ember életét, mindennapjait. Legalábbis ő maga így gondolja, de ami azt illeti, az őt ért veszteségek inkább mérgezik a mindennapokat. Na persze, e könnyed kacaj nem függ épp össze a holtak emlékével...
- Ó, ki tudja, talán... Magányos vagy itt. - feleli ártatlanul, simulékonyan. Ha a nő felkínálkozna, talán élne vele... Talán nem. Igazából egyre megy, a kérdés csak az, hogy ez hozzásegítené-e őt ahhoz, hogy többet megtudjon, és, hogy megérné-e? Tud-e a nő annyival többet, és van-e ez a tudás olyan értékes, hogy efféle lépéseket tegyen érte? Érzések nem játszanak közre, bár talán hajlandó lenne mímelni őket... Nem, ugyan. Úgyse hinnék el egymásnak, hideg és számító kapcsolat lenne, még akkor is, ha talán egy-két információt hozna magával, s talán vinne is. Aligha érné meg.
- Csakugyan? Ez esetben nem csak Roxmortsig mész, egy könnyed találkára az ismerősökkel? Ó, ugye nem veszélyes helyeket látogatsz meg? Most kezdhetünk aggódni, hogy vajh visszatérsz-e, a végén kihullik minden szál hajunk... - királyi többes, magára és Albusra nézve. Na persze, a hajhagymáik köszönik, remekül vannak, nem szándékoznak elhagyni a fejtetőt, mely otthonukul szolgál... A kérdés is másra irányul inkább; a veszély a halálfalókra utal: vajon kétes embereket látogat meg? Olyanokat, akik nem tehetik a lábukat csak úgy, elővigyázatlanul Roxmortsra? A nő nyilván érteni fogja, tudni, hogy nem a kínzó aggodalomról szól mindez. Soha nem arról szólt.
- Csakugyan, ámbár megeshet, akadnak itt olyanok, akik nem a bizalmát élvezik, hanem a jóindulatát. Remélem, az illetők maguk is tisztában vannak ezzel. - jegyzi még meg az utolsóra, mintegy figyelmeztetésképpen, na meg éreztetvén, hogy ő bezzeg az igazgató kegyeibe tudott férkőzni az évek során. Leheletnyi beképzeltség talán, de még belefér - ő így ítéli.


Vissza az elejére Go down
Sheska Thorne
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 204

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-06-24, 16:14


Piton & Sheska
Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Apró célzások, finom megjegyzések, már csak azért is jók, mert az emberek hajlamosak azt hinni, hogy véletlenül teszed meg őket, de mi van akkor, ha egy elejtett mondat szimplán véletlennek tűnik, de szándékos? Így lehet azt terjeszteni az emberekkel, amit te akarsz, ilyen egyszerű. Pontosan tudom, hogyan kell elrejteni azt, amit el akarok és azt is, hogyan tereljem a gyanút arra, ami egyáltalán nem fontos. Perselus talán az egyik, aki ezt a legjobban ismeri, hiszen ő is nagyon ügyesen forgatja a lapjait. A jó ég tudja, hogy egy igazán komoly játszmában vajon melyikünk lenne a nyerő és ki bukna el mindent.
- Oh hát persze, csak úgy süt belőled, hogy milyen érző lélek vagy Perselus. Majd idővel a diákok is megértik ezt. Most még nem, de hát... ezt vállalják a magunkfajták nem igaz? - én sem a legközkedveltebb tanárok közé tartozom, de azért nem vagyok annyira kemény és szigorú, mint a kolléga. Szimplán csak nincs okom rá, mert azzal is túlságosan sok figyelmet vonnék magamra. Csak óvatosan ez a kedvenc mottóm, mint tudjuk. A legjobb megoldás mindig az arany középút, főleg ha az ember lavírozással tölti az idejét, már pedig én azzal töltöm. Ő már inkább megteheti, hogy nyíltan kekeckedik mindenkivel, főképp mert így is úgy is ott van mögötte az igazgató, aki minden körülmények között kiáll érte. Vajon miért? Az egyik legizgalmasabb kérdés.
- Nincs okom rá és egyébként is mindig olyan jól elbeszélgetünk. - ejtek meg egy kellemesen barátságos mosolyt felé. Hát igen nincs okom kerülni őt, ettől még persze megteszem időnként, kicsit úgy intézve a dolgokat, hogy ne fussunk össze túlságosan sokszor. Az sem hasznos. Ezek a kis szócsaták egyáltalán nem könnyűek, okosan, ügyesen fogalmazni akkor sem, ha ebben már az embernek gyakorlata van.
- Tippek? Oh, hát mind tudjuk, hogy a boldog békeidők sosem tartanak örökké. A történelem ismétli önmagát, ahogy mondani szokták és sok mindenről suttognak. - no igen azt senki sem hiszi, hogy minden szép és jó marad örökké. A vesébe látó pillantása ezért sem zavar. Mosolyt kap rá, nem többet, hiszen általánosan beszélek csupán. A jövő képlékeny, maximum én egy fokkal többet tudok arról, hogy mi várhat ránk, mint egy átlag ember, de az ember sosem annyira balga, hogy előre jelezze a vész közeledtét, hiszen akkor jóval könnyebb felkészülni rá.
A szavaira könnyedén nevetek fel. A temetőben minden bizonnyal rendkívül ritka, vagy inkább talán sosem látott madár a csendes kacagás, amivel most a némaságot megtöröm. - Célzásnak Perselus? Hová gondolsz? - nem megyek én olyan messzire, legalábbis ilyen esetben nem. Van, amikor érdemes... de az minden esetben hosszan tartó folyamat, ahogyan teszem azt már jó ideje Rasmus mellett is. Az más... más a cél, nem csak információk kellenek és egyébként sem hinném, hogy Perselus esetén bármit is elérnék effélével. Ő nem az a típus, akinek csak úgy el lehet csavarni a fejét, akkor pedig mire mennék azzal, ha odaadnám magam és nem kapnék cserébe semmit sem? Oh nem, belőle ilyen módon nem lehet kihúzni őszinte szavakat. - Tudod mindenkinek szüksége van néha a változatosságra, más barátokra is időnként és ez a kastély... néha túl szűk nekem. - nem titkosak a kis hétvégi eltávjaim, de hát az ember azt tesz szabadidejében, amit szeretne nem igaz? Nekem sem kell mindig itt lennem, és vehetjük úgy, hogy néha kell a kimozdulás. Én nem ő vagyok, vagy McGalagony, én szeretem élni az életemet és nem folyton a négy fal közé szorulni.
- Kegyes igen, az igazgató sokakkal az, ezt mind tudjuk jól. Bízok olyanokban is, akikben talán nem kellene, de hát nem a mi posztunk eldönteni, hogy kivel teheti meg és kivel nem igaz? - Friccs... Connor... vagy éppen én, netán maga Perselus. Akadnak bőven olyan személyek, akik az igazgató védelme alatt állnak és ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Érthető, hiszen mégis csak érdekes múlttal rendelkezik mindegyikünk, Friccs még azok közé tartozik, akik nem tettek komolyabban rossz fát a tűzre.



S • T • R • E • N • G • H • T
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
P • O • W • E • R

A • N • D



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-06-19, 21:00




Sheska & Piton

Szabadság nem virúl a holtnak véréből




Egyelőre nem akar túlzásokba esni és kombinálni, képzelődni ott, ahol ez felesleges. Na ez nem azt jelenti, hogy ne merengene majd e beszélgetésen később, és ne vonna le valamilyen következtetést, vagy próbálna meg majd utánajárni egy-két dolognak - a biztos tudás mégiscsak jobb tudás, mint az üres spekuláció. A nő pedig ügyesen keltett gyanút, túlságosan is.
- Csak természetes, szívemen viselem a sorsukat. Igazán nem venném a lelkemre, ha végzés után törnék meg őket, és szembesülnének a világ kegyetlen oldalával, holott van alkalmunk az életre is felkészíteni őket... Mindig is önfeláldozó jellem voltam, tudod. - és aki ezt elhiszi, az még a szokásosnál is nagyobb marha, és megérdemli, hogy úgy vágják át a palánkon, ahogy nem szégyellik. Ennek ellenére is rezzenéstelen arccal, teljes komolysággal állítja a dolgot, mintha legalábbis ő maga mélyen hinne abban, amit most előadott. Talán így is van; de aligha. Noha arról nem ejt szót, miféle sötétséget sejt ő odakint, a való életben, merre felkészít; komoly lelki traumákat okozhat egy mezei munkahely is, s bárki kérdezné, ő erre gondol, a kegyetlen, számító főnökökre, meg a többi. Hiszen mi másra is gondolna?
Nem, arra ő biztosan nem gondol, kikéri magának.
- Magam sem tudom, mondd meg Te - feleli eztán simulékonyan, nagy ártatlanul. Hiszen honnan is tudhatná ő az okokat? Feltételezések, semmi több. Ő maga nem kerüli a nőt mindenesetre, ahogyan mást se kifejezetten, nem feltétlenül csak azért, mert magabiztossága beképzeltségbe csap át, szó sincs ilyesmiről, sokkalta inkább a látszat, aminek fenntartását fontosabbnak ítéli. Na meg, sokaktól egyáltalán nem tart... Talán kellene, majd pár éven belül eldől ez is.
- Nem, csakugyan nem... De talán tippjeid vannak, nem igaz? - érdeklődve emeli tekintetét a nőre, s fúrja pillantását a másikéba. Nem alkalmaz legilimenciát, de így is olyan, mintha amaz veséjébe látna. A szemén át. Orvosi diplomája nincs... De ezzel együtt is frusztráló lehet.
- Csak természetes. - biccent kimérten, de más egyebet nem fűz hozzá. Kegyesen biztosítja amazt együttérzéséről, de már a szavak ejtésében benne van, hogy formaság, és nem több. Hogy képes lenne-e ennél többre, az nem derül ki. Pedig hol máshol lenne, ha nem itt? Talán Lilyék sírjánál... Ott sok mindenre képes lenne; de arra nem nagyon jár. Nem véletlenül nem.
- Az évek és a tapasztalat... Az ilyesmi megkívánja a rutint. - közli, de már-már kedvesen, úgy tűnik, nagyvonalú módon ő mégiscsak hízelgésnek vette. Nem akarja másként kezelni, bár nagyon is tudná; de mivel számára ez összességében pozitív dolog, mert a valóság szörnyűbb lenne... Így bárki, aki ezt méltatja, hacsak nem nyílt ellenségességgel teszi, bókol. A barátai számáról pedig nem nyilatkozik, jobb az úgy.
Tekintete követi a nő mozdulatát, ahogyan közelebb suhan, nem lép el, az érintést is állja, rezzenéstelen.
- Tudsz, ha akarsz... Vegyem célzásnak tán? - szajhaság, az előző mozdulat, a szavak, a burkolt felajánlkozás, tán a titkok megszerzésének reményében, ki tudja, de nem él vele. Persze meglehet, hogy félreérti a dolgot, igazából nem számít, sok értelmezési lehetőség nincs, noha egy-kettő még eszébe jut, nem látja őket sokkal jobbnak, csak másnak. - Nem, nem vagy... De csak Connor mégsem elégít ki, nem igaz? - a kijárásokra céloz, nem többre, noha a megfogalmazás tán félreérthető, szándékos, persze. S milyen ironikus, ha tudna róla, hogy Rasmus ellen szervezkednek, tán még segítene is, sőt... De ezt így nem ajánlja fel.
- Nos, igen, ez kétségkívül így is van, bár én korántsem állítanám, hogy a kamaszodó idősebbekkel már csak az érdeklődési körükből adódóan olyan könnyű lenne... - nehezítő körülmény az életkoruk ugyanis. De még mennyire! Meg persze az, hogy mind tudják, hogy épp az ő óráján vannak, de ez részletkérdés. A nő után fordul, de nem követi.
- Úgy gondolod? Ugyan, mindannyian ismerik a véleményemet, már amennyire kell, igazán szomorú lenne, ha ők, akik már megtapasztalták az életet, ne tudnék kezelni a stílusom. A diákoktól még elnézem, tanulják... Ezt is, mint azt nemrég beszéltük. Ha azonban az idősebbeknek is nehezére esik, az csak még inkább indokolja a jelenlétem. - furcsa logika, meg kell hagyni, de így előadva talán értelmesnek hangzik, azzal együtt is, hogy világos: valójában mezei gyűlölködésről beszél, és saját - nem annyira - titkolt vágyáról, hogy egy másik tantárgyat taníthasson, az SVK-t.
Ajkain torz fintor suhan át.
- Nem vágyom a munkájára, ámbár attól tartok, ő maga sem. Albus kegyes vele... Mint még oly sokakkal. - pihen meg tekintete a nőn újfent, de nem mondja ki a dolgot, a célzás így is világos.


Vissza az elejére Go down
Sheska Thorne
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 204

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-06-15, 09:59


Piton & Sheska
Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha elég ügyes vagy akkor még olyankor is elülteted valakiben a gyanút, amikor nem kell gyanakodnia, így aztán majd még inkább képtelen lesz eldönteni, hogy mikor titkolsz valamit és mikor nem. Mondhatni szeretek egyébként is titokzatos lenni, nem csak akkor, ha van titkolni valóm, akkor is, ha épp ritka alkalmakkor, de pont nincs, mint részben most is. Egy régi emléket hoztam csak a felszínre, de ez még koránt sem jelenti azt, hogy végleg el is búcsúzom tőle. Ez még rendkívül képlékeny most is. Nem tudni, hogy Jed pontosan mit is tervez, még én sem látom át pontosan előre minden lépését, maximum sejtéseim akadnak, de az se sok.
- Ez milyen kedvesen hangzik. Szóval így aggódsz szegény fiatalságért, nehogy elkanászodjanak, szép tőled. - szolid mosollyal jutalmazom... a próbálkozást, mert hát mindketten tudjuk, hogy nem azért viselkedik úgy, ahogy, mert olyan rendkívüli módon aggódna a gyerekek lelki állapotáért és már most fel akarja készíteni őket az esetleges rosszra, hiszen más tanárok nem teszik ezt, meg egyébként is... ha Dumbledore pártján áll, akkor nem abban kellene hinnie, hogy úgy sem lesz semmi sem rossz, mert majd ők mindent megoldanak és a kölyköknek nem kell megtapasztalni úgy sem, hogy milyen is az bizonyos rossz világ?
- Oh hát miért is kerülnélek szánt szándékkal Perselus? - bájos mosolyt villanok rá. Persze naná, hogy azért előfordul, hogy szándékosan kerülöm, mert tudom jól, hogy milyen ügyesen képes belelátni az emberbe, azt pedig nem szeretném megkockáztatni, hogy olyasmit is meglásson, amit nem akarok. Azért ennek is meg kell adni az esélyét. Az önbizalom fontos, de ha már elbizakodottá tesz, akkor ugyanúgy fennáll a bukás esélye. Soha sem hiheted magadról azt, hogy mindenek felett állsz. Voldemortnak is ez volt a veszte, azt hitte, hogy mindenre képes, hogy már mindent elért, aztán huss az egész szertefoszlott... kétszer. Nem gondolta át eléggé, hogy az élete sok mindentől és sok mindenkitől függ. Soha se legyél tehát túlzottan elbizakodott, mindig számolj a negatív végkimenetellel is, hogy fel tudj készülni rá.
- Így van, és sosem tudhatjuk, hogy végül mit hoz majd a holnap. - no igen, milyen szép és idilli állapot is lesz az majd, amikor bevesszük a Roxfortot, mert idővel ez is be fog majd következni. Ha nem is most, ha nem is holnap, de mégis csak ez a cél. A Roxfort, a Minisztérium, olyan fontos gócpontok, amiket a végső cél érdekében meg kell szerezni.
- Évekkel ezelőtt történt, de köszönöm, hogy átérezed a veszteségem. - miközben persze tudom, hogy nem így van. A hangja színtelen, hiába a szavak, abban sem vagyok biztos, hogy képes bármit is igazán átérezni, de legalábbis biztos, hogy nem mutatná ki, főleg nem olyan előtt, akiben nem bízik maradéktalanul, és abban teljesen biztos vagyok, hogy bennem nem bízik.
- Tudod nem mindenki tud minden pillanatban olyan visszafogott lenni, mint te. - cseppnyi hízelgésnek is mondhatnánk, de igazából nem szántam én ezt annyira nagy mértékben bóknak igazság szerint. Perselus elrejti az érzéseit, vagy talán nincsenek is neki... de nem az én dolgom, ahogyan tisztában vagyok azzal is, hogy nem sok barátja van, vagy talán egy sem, kár úgy tennie, mintha tévednék. A kérdésre kicsit oldalra döntöm a fejemet, csak aztán lépek szórakozottan egy leheletnyit közelebb. Pár pillanatnyi hallgatás után emelem csak fel a kezemet. Épp csak egy röpke pillanatig érek hozzá az arcához, az állához, ahogy a csonton futtatom végig az ujjamat, hogy aztán ellépjek mellette. - Én tudok kedves is lenni, ha éppen akarok, és itt van nekem Connor is, aki jó barát, szinte a testvérem. Nem vagyok magányos. - de persze jobban nem mennék bele. Magány, jó ideje távol áll tőlem. Persze nekem is sok mindent el kell játszanom, ami nem igaz, de már ez sem tart sokáig. Die és Arielle... rájuk is figyelnem kell, megteszem már jó ideje, viszont más dolgom is van, végre elérni, hogy amit annyira akartam meghozza az eredményét. Már nem kell sokáig a színjátékot tartanom, ha Jed megadja az engedélyt, akkor lebuktatjuk Rasmust, addigra Altan is megérti, hogy ez a legokosabb lépés, biztos vagyok benne.
- Nem mondanám magamat engedékenynek, ne aggódj. Inkább csak könnyebb dolgom van az idősebb diákokkal, akik azért tanulják a tantárgyamat, mert érdekli őket. A kisebbekkel bizonyára jóval nehezebb. - pillantok rá újra, miután visszafordultam, és az egyik közeli kis fának döntöttem a vállamat. Őszintén szólva távozhatnék is, de minek? Élvezem ezeket a kis szócsatákat, gyakorlásnak kiváló és egy kicsit az itteni unalmas órákat is feldobja. - Ha ezt a többi tanár hallaná biztosan zokon venné. - na persze ő aztán bárkinek gond nélkül a szemébe mondja, amit gondol. Bájitaltan... nem mondom, hogy nem kell hozzá különleges érzék, de én inkább úgy mondanám, hogy kell egy bizonyos szintű magába fordulás hozzá, ami nem mindenkinek megy, ettől még a többi mágiaág sem lesz könnyebb, vagy gyengébb.
- Aztán nehogy megfoszd Friccst a munkájától, kétlem, hogy szegényt bárhová máshová felvennék. - na igen Dumbledore mindig is hajlamos volt olyanokkal körülvenni magát, akiket meg lehet szánni. Friccs, Hagrid, vagy épp Perselus és Connor... és fogalma sincs, hogy ezzel mennyire labilissá teszi a saját pozícióját.



S • T • R • E • N • G • H • T
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
P • O • W • E • R

A • N • D



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-06-12, 03:41




Sheska & Piton

Szabadság nem virúl a holtnak véréből




A rajtakapottság érzése megvan, ámbár lehet, hogy csak képzeli, de mégis, biztos benne, hogy rajtakapta valamin a nőt. Hogy min, az persze jó kérdés, de van ideje gondolkodni és kombinálni, ami azt illeti, ahogyan finoman nyomozgatni is - vagy csak egyszerűen elraktározni eme apróságot későbbre. Egyszer talán jól jön majd, egy napon talán összeáll a kerek egész. De talán soha nem lesz sem haszna, sem értelme... Ez is megeshet.
- Csak természetes, azért is vagyok itt. Az életre nevelem őket, másképp hogyan értenék meg, hogy nem lesz velük mindenki kedves és kegyes? Sőt, az élet általában kifejezetten... Sötét? - kérdi nagy ártatlanul, mintha a jelenléte már-már önfeláldozás lenne, és csak a gyerekek érdekei miatt lenne az egyik legrettegettebb tanár az iskolában. Na tessék, a végén kiderül, hogy lelke mélyén egy karitatív jellem. Ó... Nem, nem az, de azért hangzatos.
- Bíztam benne, hogy nem hagynál ki egy fontosabb értekezletet sem, már csak a diákok miatt se. - ért egyet lassan - Én ne tudnám? - villan tekintete, de hogy a megértés, vagy valami más suhan-e át benne, az jó kérdés. Persze, előfordul, hogy csakugyan éjszakákon át ül egy (sok) kupac dolgozat felett, kiváltképp, ahogy következik az év vége. Mégsem tud hinni a nőnek, vagy csak nem akar. - Megnyugtattál - említi meg, mintegy mellékes tényt eztán - Már kezdtem aggódni, hogy szándékkal kerülsz engem. Az igazán... Fájó lett volna, tudod. - arra nem tér ki, hogy a nő mégis merre jár hétvégente. Talán nem is tudja, hogy nincs házon belül, talán csak nem tartja fontosnak, vagy épp az időt megérettnek rá, hogy rákérdezzen. Esetleg csak nem hisz benne, hogy itt és most megfelelő választ kaphatna. Nem derül ki.
- Sosem kár. A múlt megértése meghatározhatja a jövőt. Ha akkor megérte, megérheti újra... De ha már akkor sem, akkor talán hiábavaló a harc is. A kérdés csak az, melyik oldal melyik álláspontra jut végül, nem igaz? - vagy, hogy az ember lánya melyik oldalra helyezi egyáltalán önmagát, de ez csak kimondatlan kérdés marad, még ezzel együtt is ott feszül a levegőben, szinte érezni.
- Egy közeli hozzátartozó pusztulás természetszerűleg nagy tragédia. - ért egyet hasonló érzelemmentességgel - Fogadd részvétem - teszi még hozzá, de együttérzése aligha valós, semmint üres formaiság. Halkan felsóhajt.
- Megint tapintatlan vagy, Sheska, az ilyen kérdést nem így kell feltenni. De hogy válaszoljak is... - egy röpke pillanatig mintha elmerengene - Akadnak barátaim, mint mindenki másnak is. - de nem szívesen számszerűsítene, az igazán lesújtó eredményt hozna, pláne, ha a valódi barátokat kéne felsorolnia. Albus, talán. Vajon van több? - A szüleim már nem élnek, legjobb tudomásom szerint, gyermekeim pedig nincsenek, soha nem is voltak. - kár is lenne kutatni utánuk, hogy velük zsarolják. Nincsenek. - De te nyilván nem vagy ennyire... Magányos? - mezei érdeklődésként dobja be a kérdést, de némiképp azért valóban foglalkoztatja. Tekintetével követi a nőt, nem lép el előle, s felé sem, a kettejük közt lévő távolság pont illendő, de a szűkebb se hozná zavarba. Vagy csak nem mutatná, ahogy oly sok minden mást sem - például boldogságot, mert azt csakugyan nem látni rajta túl sűrűn éppenséggel, sőt. Szinte bizonyos, hogy valami mérgezi őt, valami, ami a lelke mélyén gyökerezik már oly régóta, szerves része már.
- Örömmel hallom, hogy ezek szerint jól boldogulsz az oktatással... Ámbár, csakugyan ügyesek, vagy csak te vagy túlzóan engedékeny? - mindegy, akármelyik is, nem érdekli, legfeljebb a szakmai féltékenysége támad fel - A legtöbb diákom dilettáns, és az is marad, ha ez érdekel. Ehhez a tantárgyhoz... Érzék kell, nem lehet kiváltani sem magolással, sem pálca-suhogtatással vagy kapkodással. - a nő kérdésére eztán halovány, visszafogott félmosoly suhan át ajkain, legalábbis annak tűnhetett egy pillanatra - Nem, inkább csak elvétve, de rutinszerűen. Mint a folyosószolgálat... Időnként muszáj. - feleli, ezzel egyből kibújva a lehetőség alól, hogy ő bárkit s meglátogathatna itt. Nem, ez kötelesség, és semmi több. Legalábbis egyszerűbb, ha a környezete így látja. Ez persze erősíti a képzetet: nincs semmi, ami őt boldoggá tenné. Valójában... Ez a percepció nagyban igaz is, de a keserűsége mégsem tűné, hogy közsajnálat tárgyává degradálódjon.


Vissza az elejére Go down
Sheska Thorne
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 204

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-05-27, 09:47


Piton & Sheska
Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Azóta, hogy az iskolában vagyok egyébként is az a dolgom, hogy elrejtsem magamat, hogy elrejtsem az érzéseimet és a gondolataimat, mert soha sem lehet tudni, hogy ki vesz észre egy apró rezdülést, amit nem szabadna senkinek sem. Óvatosnak kell lennem és ez nem változik akkor sem, amikor az emlékeim a felszínre tolakodnak, amikor egy sírt látogatok meg, vagy legalábbis egy emlékhelyet, hiszen Connie technikailag nem itt nyugszik, hogy a szülei is látogathassák. Ettől még persze meglep Perselus megjelenése, nem számítottam rá, főleg nem egy ilyen helyen és talán egy röpke pillanatra érzékelheti azt, hogy rajta kapott valamin, csak épp ténylegesen azt nem lehet tudni, hogy mi is lehet az a valami.
- A gyerekek fontosak, mégis csak ők a következő generáció, nem gondolod? - tanítani fontos, minden bizonnyal ő is e miatt van itt... Oh hagyjuk a mellébeszélést, mindketten tudjuk, hogy egyikünk sem kimondottan az a típus, aki oda van az oktatásért. Persze szükséges, hogy csiszolgassuk a még csiszolható elméket, de azért nem kell túlzásba vinni és egyikünk sem a túláradó kedvességéről híres. Minden bizonnyal a diákok kb. egy lapon emlegetnek minket, maximum talán őt még egy fokkal negatívabb színben tüntetik fel, mint engem, hiszen én azért nem kelthetek a negatív hozzáállással olyan feltűnést, mint mondjuk ő. - Természetesen a fontosabb megbeszéléseken ott kell lennem nekem is, de hát tudod milyen, amikor éjszakába nyúlóan is még dolgozatokat kell javítanunk. - bájos mosolyt villantok rá, miközben végre elszakítom a tekintetemet a sírtól. Nem érdemes túl sokáig szemezgetni vele, csak túlságosan sok olyan emléket ébreszt, amikre most más jelenlétében nincs szükség. A dolgozatok pedig... na igen sok időt emésztenek fel, de főképp az, hogy a hétvégéket még csak nem is töltöm itt az iskolában, legalábbis a nagy részüket.
- Igazad van, tényleg örök kérdés marad, hogy megérte e, és kár is rajta gondolkodni, hiszen már úgy is megtörtént. - az itt nyugvók, vagy a nevek az emléktáblákon már nem tűnnek el sosem. Nem hiszem, hogy megérte számukra eldobni így az életet... de persze az ő dolguk. Connie is rosszul döntött végül, de mind tudjuk, hogy már az elején is túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy tényleg képes legyen azt az utat járni, amit mi. - Constance szinte a testvérem volt Perselus, természetes, hogy megrázott a halála. - még színtelen hangon ejtem ki a szavakat. Megrázott a magam módján, de nem süppedtem bele a sajnálkozásba. Nem is lett volna értelme, hiszen számíthattam rá, hogy ez fog történni, mindenki számíthatott rá, talán csak Connor nem volt hajlandó belegondolni.
- Vannak egyáltalán bárhol Persalus? Szeretteid... hozzátartozóid. Kicsit sem érzed magad itt egyedül, ahol senkit sem érdekelsz? - újra érdeklődő mosolyra húzódik a szám, ahogyan kicsit közelebb sétálok hozzá, de tartom még a pár lépésnyi távolságot. Vajon ő tényleg jól érzi itt magát, vagy érezte egyáltalán bárhol is jól magát már? Nem úgy fest, mint akinek olyan jó az ódon falak között, nem látni az arcán mosolyt, nem látni rajta soha sem igazán pozitívat. Persze az ő dolga, én aztán nem szólhatok bele abba, hogy hogyan éli az életét, de a kíváncsiságomat nem tudom legyőzni, hiszen látszik rajta, ahogy napról napra emészti... valami, csak az a rejtély számomra is, hogy mi is lehet az a valami.
- Oh, hát az enyémek remekül, lassan közeledik az év vége, egészen ügyesek a diákjaim, ha tényleg oda koncentrálnak. Hát neked? Gyakran teszel könnyed sétákat csak úgy kedvtelésből a sírok között? - kétlem, hogy túlságosan eseménydús napjai lennének. Nem tudom, hogy vajon mi lehet az, amit ő tényleg élvezni tud, ami tényleg boldogsággal tölti el. Talán az ég világon semmi sem képes erre. Kemény vagyok és erős, annak mutatom magamat, de van hely, vannak olyanok, akik között el tudom engedni magamat és több tudok lenni, mint amire itt lehetőségem van. Neki valahogy nem tudom elképzelni, hogy van bárki is, aki mellett így érezné magát, különben nem ülne az arcán az a folytonos komor keserűség.



S • T • R • E • N • G • H • T
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
P • O • W • E • R

A • N • D



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-05-23, 22:03




Sheska & Piton

Szabadság nem virúl a holtnak véréből




Hiba volt erre jönnie, ez már akkor megfogalmazódik benne, amikor egyáltalán megpillantja a sírkertet, de végül mégsem tud ellenállni a késztetésnek, végül mégis ide vezetik lábai, a nosztalgia, valami rég letűnt kornak idealizált emléke, mely a távoli jövő egét festi... Milyen lehetett volna, milyen lehetne, ha... De nem lesz, soha, történjék bármi is, és ez keserédessé teszi az emlékeket és a vágyakat, megmérgezi a jelent, és sanyarúvá varázsolja a kilátásokat is.
Megkeseredik szájíze, még az előtt, hogy igazán felvidulna a szép emlékektől, a szépségük befejezettsége keserű fájdalomként csepeg, apró de folyamatos dózis, ide érve azonban a permanens fájdalom nem csak jelen van, de érzékelteti is meglétét. Talán csak a nő észlelése az, ami valamelyest képes kirántani őt a rátelepedő érzések markából, s rávenni, hogy folytassa útját - így megy hát utána. Kifürkészhetetlen arckifejezéssel követi, ahogyan a nő feláll, a méri végig őt. Van egy olyan fura érzése, hogy amaz rejtegetni akar valamit - de egyelőre félresepri ezt a megérzést, már csak azért is, mert tudni véli a titkot: Rasmus. Igaz, ennek valódi mélységéről egyelőre nincs tudása, talán nem is lesz.
És persze ott a másik lehetőség: a rajtakapottság, az érzések, a veszteség fájdalma, vagy a káröröm, bármi hozta is ide ma a nőt, bizonyos, hogy nem akarja, hogy tudjanak róla. Biztos, mert ő maga is ilyen. Ezért is me, gondol túl messzire egyelőre.
- Csakugyan... Már kezdtem aggódni miattad, nem egészséges oly mélyen belefeledkezni a munkába. Bár örömmel látom, hogy mélyen gyökerezik a gyerekek iránti elhivatottságod... - hagyja rá - Már féltem, hogy a konferenciákon kívül nem is fogunk találkozni. Oda azért eljössz majd, igaz? - nem, mintha attól tartana, hogy a nő kerüli őt, vagy mintha az ő dolga lenne efelől érdeklődni, vagy garantálni a kollégák megjelenését. Vagy, mintha neki magának lenne módja kihagyni ezeket a csodákat, házvezetőként. Pedig néha lenne kedve hozzá.
Tekintete eztán a sírkő felé siklik, elszakadva a nő alakjától. Egy ideig hallgat, de aztán mégiscsak megszólal.
- Az elmúlt időkben sokan adták életüket így vagy úgy, egy vélt jobb ügy érdekében... Örök kérdés marad, megérte-e. - szól hát lassan - Nagy csapás lehetett, ha egy évet kívánt, míg megbirkóztál vele. - mintha neki elég lett volna egy év. Ugyan, neki tíz is kevés volt, hozzá képest ez a nő végletesen erős, ha szavai igazságot mutatnak, persze. Talán e hely őszintévé tesz, ki tudja. Bolondság lenne ebben hinni. de bízni talán szabad. - Nekem nincsenek itt hozzátartozóim, vagy szeretteim - hagyja rá azért a nőre annak megállapítását. Magában pofon vágja magát e nyers, durva hazugságért, melyet ráadásul szemrebbenés nélkül ejt ki. Megtagadni őket, Őt, olyan mintha egyenesen az életet tagadná meg, és Lily halála szinte jogos büntetéssé válik... De szavai nyersek és szenvtelenek maradnak, ahogy tekintete sem árul el ellágyulást. Nem, nem engedheti meg magának - hiszen ez az egyetlen mód, amivel megóvhatja Evans emlékét: ez az ár pedig bármily fájó, de szükségszerű, ezért meghozható. - Hogy telnek napjaid mostanság? - emeli pillantását újra a nőre.


Vissza az elejére Go down
Sheska Thorne
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 204

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-05-10, 08:49


Piton & Sheska
Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Talán rossz ötlet ide jönni, kimutatni egy cseppnyi gyengeséget is azzal, hogy azt láttatom gyászolni is képes vagyok, de hamarosan távozom már nem számít. Nem tettem még meg eddig nyíltan, sem gondolatban, hogy elbúcsúzzam Connietól, úgy éreztem, hogy nincs rá szükség, most viszont valami mégis erre ösztökél. Talán a terhesség... meg a hormonok dolgoznak bennem és e miatt van bennem több érzelem, mint amit megszoktam. Furcsa... szokatlan, pár nappal ezelőtt még sírtam is, pedig én aztán ilyet sose szoktam! Nagyon távol áll tőlem az érzelmek nyílt kinyilvánítása, még ha azt a saját szobám berkeiben teszem is, csak mert ügyetlen módon kiborítottam egy adag tintát a már jó ideje írt és fogalmazott levélre... Nem tudom, hogy miért volt ez rám ennyire rossz hatással, minden bizonnyal a hormonok tombolása lehet az ok, épp ezért remélem, hogy nem fog a kelleténél továbbtartani a dolog. Nem akarok gyengének tűnni, mások előtt sem, de magam előtt sem szándékozom, ehhez pedig az kell, hogy ne érezzem ezt az érzelmi hullámzást, ami felbolydított.
Mégis úgy döntöttem megteszem ezt a lépést, néhány apró gondolat még nem késztet remélhetőleg arra, hogy újabb könnyeket hullajtsak, legalábbis nagyon remélem, amikor pedig meghallom a hangot a hátam mögött immár biztos vagyok benne. Előtte végképp nem mutathatok ki semmit sem, nem szabad. Megmondtam Rasmusnak, hogy addig maradok, amíg nem veszélyeztetem az én, vagy a kicsi egészségét, és pont e miatt kerültem el az utóbbi hetekben Pitont. Ő aztán vesébe lát, épp olyan mint én, tele van titkokkal és pont e miatt jobban is látja mások titkait, óvatosnak kell vele lennem, nem lenne jó, ha máris távoznom kellene, a tervezett időpont előtt. Felállok a földről, mert ilyen helyzetben még sem akarok a szemébe nézni, csak aztán fordulok meg, hogy újra visszatérjen az arcomra az a jól megszokott semmitmondó félmosoly, mintha csak örülnék a találkozásnak.
- Áh Perselus, rég beszéltünk, biztos az a rengeteg munka lehet az oka. - csendesen beszélek én is, ennyi tisztelet még bennem is van. Igaz, hogy itt sok olyan varázsló és boszorkány van, akik az úgymond jó ügyért harcoltak világ életükben, de attól még tehetséges és erős emberek voltak. Tisztelni kell az ellenséget is, lebecsülni sosem szabad, akkor már előre elbuktad a harcot. - Biztosan tudsz róla, hogy fogadott testvérem Constance több, mint egy éve meghalt. Connor testvére. Gondoltam megérett az idő a nehezen vett búcsúra, de... te is ritka madár lehetsz erre. - nem hiszem, hogy gyakran járkál sírok között, és kétlem, hogy túlságosan sokszor hullajt könnyeket régi elmúlt emlékekért, bár őszintén szólva nem hiszem, hogy bármiért is hullajtana könnyet. Perselus nem az az érzelmes fickó, azt is nehéz lenne elképzelnem, hogy szerethet egyáltalán valakit, azt pedig azt hiszem még nehezebb, hogy őt szeressék. Nem az a lehengerlő típusú férfi, rám teszem azt sosem volt semmilyen hatással, nekem egészen más a zsánerem vagy hogyan is fogalmazhatnék.



S • T • R • E • N • G • H • T
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
P • O • W • E • R

A • N • D



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-05-08, 00:52




Sheska & Piton

Szabadság nem virúl a holtnak véréből




Szokott erre járni, ámbár ritkásan. Ennek több oka van, az egyik az, hogy a pillanatnyi gyengeségre felhívni a figyelmet meggondolatlanság és ostobaság egyszerre. A másik az, hogy ha magába fojtva éli is meg, magányosan, vagy társaságban eme pillanatait, ide kisétálva akkor is elkapja egy furcsa, alighanem szentimentális érzület, amely némi nosztalgiával vegyített felemás kínt hoz magával, mely legmélyén mégiscsak örömteli emlékek fészkelnek.
Most azonban mégiscsak erre jár, felügyelni e helyet, hogy épségben van-e minden, s ha kell, az emlékműveket, vagy épp felmérni, hogy valamelyik sírkő, fejfa nem szorul-e felújításra - amit persze nagyvonalúan ráhagyna Friccsre, had foglalja le magát valamivel -, s persze az esetleges rongálások elkerülése végett egyébként sem baj, ha időnként feltűnnek erre. Talán még az a pletyka is elterjedhet, hogy a tanároknak is van szívük... Á nem, nem, ez azért túl abszurd lenne.
Most azonban már az út első részénél tesz egy kis kitérőt, a kerítéshez lépdel, jobban mondva egy fához, mely közvetlen mellette áll. Régi emlékek fűzik ide, még másodikban valamikor év elején megpróbáltak Lilyvel kimászni, ezen keresztül. Persze nem ment... Hogy is ment volna. Hogy miért is akartak kijutni? Ilyen az emlékezet, az indokot nem őrizte meg, csak a közös programot, az igyekezetet, elszántságot, és végül a röhögve fogadott kudarcot. Eztán kissé zord arckifejezéssel korholja magát, amiért eltért eredeti céljától, hovatovább, az érzelmi mentességtől, amellyel ide érkezett, így tér vissza az útra, amely a sírkertbe vezet, ámbár ahogyan visszaér, egy alakot vesz észre, nem sokkal maga előtt. Hangtalanul követi, kellemesen lemaradva, hiszen felismeri. Ezer közül is felismerné ezt az alakot, az árulóét. Persze lehet, hogy nem az, de Rasmus meg se próbálta tagadni, és ez beszédes... Egyébként is Sheska volt az elsődleges gyanúsítottja, egyszerűen azért, amiért ő maga is gyanús mindenki más szemében. Másfelől, akárhogyan áll is a helyzet, amaz valamelyik oldalnak hazudik - vagy épp önmagának. Ebben az egyben bizonyos.
Ahogyan a nő megáll, majd letérdel, ő maga egy fának veti vállát, s nem szól, nem is moccan. Nem azért, mert itt a nagyszerű alkalom, hogy kifigyelje, vagy hátba támadja a nőt: ezúttal valódi előzékenység ez a részéről. Van, amit nem szabad megzavarni, minek kijár a néma tisztelet. Ráadásul... Némileg ő maga is elkalandozik gondolatban, nem csak Lily felé: oly sok tanár és diák fekszik itt, ha nem is szó szerint, fizikailag - s nem egyet ismert is. Gondolatok és emlékek kifogyhatatlan fúziójából keletkező áradat ez. Ahogyan Sheska megmozdul, az persze magára vonja a figyelmét, szinte ösztönszerűen, de ő maga nem moccan, csak halkan megköszörüli torkát.
- Meglep, hogy itt találkozunk. - jegyzi meg finoman, óvatosan, és egészen csendesen. Tán a holtakat nem kívánja zargatni?


Vissza az elejére Go down
Sheska Thorne
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 204

TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-05-05, 16:29


Piton & Sheska
Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hamarosan távozom. Talán csak egy hét, vagy még annyi sem, nem tudom pontosan, de sokáig már biztosan nem maradhatok. Bővebb ruhákra tértem át így is, amik elég jól takarnak egy kis mágiának hála, hogy semmit se lehessen látni abból, ami miatt el kell mennem. De még úgy érzem muszáj itt maradnom a gyerekekkel, figyelnem rájuk. Furcsa érzés, hogy Die alig fiatalabb nálam mégis tisztelettel tekint rám és tudom, hogy pont e miatt nem szólhatok bele abba, hogy mivel van... hiába zavar engem a tény, hogy Lena nem hozzá való lány, sőt talán senkihez, de hogy a mi családunkba nem passzol az biztos. Akkor sem, ha Rasmus lánya... persze talán benne van a pakliban, hogy pont ez az, ami böki a csőrömet. Zavar persze, hogy valaki mástól van egy régi gyerek és azt a más számomra ismeretlen, bár rosszabb lenne, ha ismerném és akár a közelünkben is lenne. Akárhogy is talán Ariellere még inkább figyelnem kell. Ő nehezebb eset, fiatalabb és labilisabb is, és pont e miatt rossz az, hogy mégis itt kell hagynom. Tudom, hogy eddig is ment neki nélkülem az iskola, amikor még nem voltam itt tanárként, de az utóbbi időben még inkább úgy érzem, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok, én pedig úgy érzem vigyáznom kell rá. De nem lehetek itt örökké és amúgy sem járhatok a nyomában folyamatosan bármennyire is jó lenne.
És hogy miért vagyok itt? Connie... nem itt van eltemetve, de mivel Roxfortos diák volt, mint sokakról, akiknek köze volt az iskolához van itt egy apró kis emlék felállítva neki. Tudom, hogy Connor is kijön ide időnként, csak nem vallaná be. Nem is várom el tőle, én se teszem gyakran, de a távozásom miatt most valahogy afféle végső búcsúnak érzem. Régen volt már a halála, legalábbis réginek tűnik, mert annyi minden történt már azóta, de... mégis valamilyen szinten a testvérem volt, mint ahogyan Connor is. Velük nőttem fel, miután a saját családom szétszakadt, és azért ez mégis csak sokat számít. Naiv volt és ettől még ugyanúgy hiányzik. Nem illett ebbe a világba, abba, ahová Connor és én nagyon is, csak ő kissé eltévedt az utóbbi időben, nem kellett volna belerángatnunk. Késő bánt... nem változtat ez már semmin sem.
Lassú léptekkel érkezem meg a sírokhoz, hogy köztük átvágva végül elérjem a célt, a kis emlékművet, amin jó néhány volt diák neve fel van vésve. Nagy a birtok, van ilyesminek hely, emlékek olyanokról, akik valaha fontosak voltak, akikre érdemes emlékezni. Connie is kiemelkedő volt a maga nemében, még ha nem is volt hangos szavú, de a mágikus tudása cseppet sem volt gyenge. Vékony rózsaszál van a kezemben, amit ahogy elérem a célt lehelyezek a földre a márványtábla előtt, én pedig egyszerűen csak letérdelve a sarkaimra ülök le. Nem kellenek szavak, sosem éreztem úgy, hogy szükség lenne beszélni a holtakkal. Ha akarsz megteheted azt akárhol, nem kell hozzá kimenni egy sírhoz, főleg akkor ha ez nem is egy konkrét sír, csupán emlékmű. Egyszerűen csak végigfuttatom a tekintetemet a neveken, és felidézem a régi emlékeket. Nem kevés van, az iskolai évek és az előtte lévő néhány, amikor náluk éltem... akárhogy is, de szép emlékek.



S • T • R • E • N • G • H • T
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
P • O • W • E • R

A • N • D



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-03-29, 21:18




Vanora And Will


Nos, sikeresen bennem pattant el valami, és nem a srácban. Ez azért volt előnyös, mert tőle már több váratlan megmozdulást nem kellett elviselnem, viszont ő cserébe megtapasztalhatta, milyen az, amikor valaki túl messzire merészkedik nálam.
Váratlanul ajkait az enyémre nyomta, amitől annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam azonnal egy muslicává átkozni, ujjaim rászorítottak pálcámra, de nem használtam. Szorosan összeszorítottam számat, nem tudott nyelvével behatolni, pedig próbálkozott, és utána kioktatóan megjegyezte, hogy neki is vannak érzései. Ezt nem igazán tudtam komolyan venni, eddig is úgy viselkedett, mint akinek nem lennének érzései mások felé, és így egyenlő volt a halott emberrel. A döbbenet, és a sokk nem akart egyhamar távozni, valamit elkezdett írni a levegőbe pálcájával, és próbálta kimagyarázni váratlan tettét. Süket fülekre találtak szavai, és odáig húzódott a dolog, hogy sikeresen felébredtem, és cselevésre szántam el magam.
- Petrificus Totalus. - Morogtam orrom alatt, és villámgyors mozdulattal rászegeztem a pálcámat. A mágia hatott, megmerevedett a teste, és eldőlt. Eljött a bosszú idege, szemeim jeges haragot tükröztek, de tudtam, hogy nem mehettem el messzire a bosszúállásban, nem akartam kihúzni a gyufát (annyira) a tanároknál. Ennek ellenére éppen eleget bosszantott, hogy megérdemelje a "törődést" még, ha az nem olyan formátumban jelentkezik, mint ahogyan ő azt elképzelte.
Pálcámmal végigborotváltam a fejét, teljesen kopasszá tettem, még szemöldökeit is leszedtem. Ezután talárom zsebében felejtett tintával "széppé" varázsoltam. Száját, szemét kifestettem, és díszítésnek két-két botot dugtam fel orrába és füleibe. Igazán nagyon elragadóan nézett ki, már majdnem megsajnáltam szerencsétlen. Aztán a frissen ásott földdel betakargattam, nehogy megfázzon szegény, egyedül a fejét hagytam szabadon. Friccs úgyis jönni fog, hogy megnézze, mit csinál a rosszfiú, szinte biztos voltam benne, hogy a büntetőmunkája nem ért véget, mi másért maradt volna a sírkertben, ahol épeszű diák nem tartózkodik rajtam kívül.
Szó nélkül megfordultam, elégedett mosollyal, kicsit könnyebb szívvel visszamentem a klubhelyiségbe. Útközben a tónál lemostam számat, majd visszaérve egy hosszú fürdőben is részesítettem magam, hogy a srác ocsmány szaga teljesen lekopjon lényemről.
Még egy szög a mardekárosok koporsójára... nem értem, miért kell minden egyes mardekárosnak nyomoréknak lennie? Nem látom, hogy egy genetikai dolog volna, az túl egyszerű magyarázat lenne.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Will & Varona 2015-03-25, 17:33




Varona And Will


Na, ne már! Én mint trófea gyűjtő? Kérem szépen ez még viccnek is rossz. Felkacagtam a válaszán, nem sértődtem meg csak lelkileg fáj, ahogy ezt mondta de soha nem adom ki magamból, hogy ezzel örömet szerezzek neki. Kacér és meghitt gúnyos, mosolyomat előveszem ha már a kedves és a szívtipró mosolyomat legúnyozta. Erre odaléptem hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam majd a képébe vágtam.
Lehet, hogy egy bosszantó, szexmániás trófea gyűjtő kleptomániás buzinak hiszel, de nekem is vannak érzéseim- Majd ismételten a sírkőre ültem. Eszem ágában sincs újra rá néznem, mert meggyűlöltem. Semmit sem tud rólam és még, van bőr a képén megsérteni? Ekkor megragadtam a pálcámat és formákat kezdtem a levegőbe rajzolni, meg írni. Eszembe jutott édesanyám, akit valahol legbelül szerettem, de most már nincs itt, velem mert az az idióta pasas megölte. Az a szerencse, hogy hátra voltam fordulva így nem látta, hogy egy könnycsepp ereszkedik a szememből. Majd megtörlöm és szorosan a markomba fogom a pálcám, de félek nehogy eltörjön de nem tudok megnyugodni. Ha nagy leszek akkor Halálfaló leszek, mert kiakarom deríteni, melyik mocsok ölhette meg az én anyukámat.
Egyszóval mindenem elveszett. Nem az ő hibája, hogy így beszél velem hanem a sajátomé. Nagy levegőt vettem majd odafordultam hozzá. Tudom, hogy most szóba se akar velem állni, de meg kell tudnia az igazat.
Nézd..ne haragudj a csók miatt! Elvesztettem a fonalat és kiskoromtól kezdve ilyen vagyok- Kezdtem el a mondandómat. Szerintem azt hiszi, hogy a bolondjárt akarom ezzel vele járatni hogy ne haragudjon rám, de nem mert ez az igazság. Ha az igazságot akarja megkapja és akkor talán majd megfogja tudni ki is az a William Roy.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert 2015-03-25, 16:34




Vanora And Will


A fiú egyáltalán nem zavartatta magát, és, ha jól sejtem, akkor még arcom üzenete sem akart leesni neki, szavaim jelentéséről nem is beszélve. Látszólag nem volt hozzászokva, hogy két mondatnál többet kelljen mondania, eléggé egyszerűen, átlátszóan próbált közeledni felém, és engem ez a primitív kivitelezés egyre jobban kezdett bosszantani, hát még a srácnak a lassan elviselhetetlenné váló kisugárzása. Aztán eszembe jutott valami, amivel talán majd meggondolásra tudom kényszeríteni, de ahhoz el kellene hangoznia a megfelelő kérdésnek. Nem feltétlen hangzott el, de én elvesztettem a türelmemet.
Leült mellém, és éreztem, kicsit láttam is, ahogyan engem figyel, ugyanazzal a hányingert keltő vigyorával. Olyan elképesztő kérdéssel bombázott meg, hogy megint hatszor olvasgattam újra a szavakat, mire megértettem őket, majd végül felhagytam az olvasással, mert láttam, ezzel nem fogok sokra menni. Az egoizmus olyan mérhetetlenül sugárzott hangjából, hogy akaratlanul is kinyílt néhány bicska, és a pálcám is zsebemben.
- Kérlek szépen, mi a bajom veled? - Ráfordultam, és belenéztem szemeibe ismét, próbálva minél több utálatot vetíteni felé. - Jobb lett volna, ha azt kérdezed, mi az, amivel nincs bajom nálad. Tudod, lehet, nem mondták még neked, mert mind beszari nyúl, de nálad egoistább emberrel régen találkoztam, és azért volt néhányhoz ilyenhez szerencsém. Trófeagyűjtőnek nézel ki, és akármennyire is érdekel a téma - erre meglengettem a könyvet előtte, - nem fogok senkivel, csak a nagy Ő-vel kísérletezgetni. Úgyhogy szerintem állj tovább, kétlem, hogy egy mugli származású, hogyan is mondjátok? Sárvérű megfelelő lenne még neked is, akinek láthatóan az igénye egy patkányéval felel meg. - Sziszegtem neki majdnem egy levegővel, majd visszafordultam a könyv felé, és újra a betűk közé vetettem magam. Biztos, ami biztos, egyik kezem becsúsztattam talárzsebembe, és rámarkoltam pálcámra. Talán egy kicsit többet mondtam a kelleténél, és egy ilyen lufifejűnél hamar kidurranhat a béketűrés buborékja, főleg, ha a személyét, ó azon aranyozott, de belül mégis rohadó személyét támadják meg.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Will & Varona 2015-03-24, 20:47




Varona And Will


Erre a mondatra felnevettem, majd leültem mellé. Arcát kezdtem fürkészni, mikor a sok gondolat ott járt a fejembe, hogy milyen jó is lenne megpuszilni, megérinteni az arcát, vagy a kezét. Szeretek a gondolatokkal eljátszadozni, mert igen nagyon nagy fantáziáló vagyok. Elmosolyodtam, majd valamit kérdezni szerettem volna a lánytól.
Mi bajod van velem? Tudom, hogy nem vagyok a szíved csücske és visítozó lány, aki mindig csak a nyakam körül lófrál, bevallom néha engem is idegesítenek, de mit tudjak kezdeni a népszerűséggel?- Kacér mosolyomat elővettem, majd a lány szemeibe néztem. Az ajkai csodálatosak egyszerűen tökéletes és semmi hibát, nem látok benne. Lehet, hogy azért nem tetszek neki, mert egy alpári bunkó parasztnak, tart amit teljesen megértek hiszen én soha nem fogok változni. Igen is én sokkal több vagyok, az összes mardekáros fiút lepipálhatom ha kell, na és még ne is beszéljünk a nagyokról, mert velük is elutdnék bánni. Persze, még nem volt ilyenbe részesem, de majd ha egyszer alkalom kerül akkor, csak győzzem kivárni.
Újra a lányra pillantottam és elmosolyodtam. Szinte, egyszerű kényszer lett volna nem akartam udvariatlanul a fejem a vállára hajtani, így felhúzta a lábam neki dőltem a koporsónak és elmerengtem a gondolataimba. Felettébb félelmetes tudomány és ezzel, nem nagyon szeretnék kockéztatni főleg nem az életemmel. Igaz, hogy a lányért bármit megtennék de muszáj lesz beszéltetnem.
Kérlek mesélj magadról- Újra előhúztam a csábító mosolyomat, előhúztam a pálcámat az egyik farzsebemből, majd egy varázsigét mormoltam, amitől piros rózsák nyíltak. Majd kíváncsian vártam a válaszát.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Sírkert

Vissza az elejére Go down

Sírkert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Birtok-