2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
"Néhány hónapja említettem neked, hogy a fúriafüzet abban az évben ültették, amikor az iskolába kerültem. A teljes igazság az, hogy azért ültették, mert az iskolába kerültem."
- Remus J. Lupin
A fúriafűz egy igen agresszív fa. Több méteresre is megnőhet, s aki csak a közelébe férkőzik, azonnal megpróbálja megölni! Ágai elől nehéz elmenekülni, de aki vagy apró állattá pl.: kolibrivé, egérré, pillangóvá vagy egyéb rovarrá tud változni, könnyen át tud szaladni a fa alatt (vagy repülni).
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-06, 11:34
Persze drága barátaim nem hagyták szó nélkül a cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő rögtönzött magánszámomat, Lená-t újra megnyugtattam hogy minden rendben majd a kávét hörpintve figyeltem, ahogy Doug a lány elé tárja piszkos kis titkát. Elégedetten vigyorogtam mikor azt mondta, a körömlakk nem jön le és igazából azt sem szándékoztam titkolni, hogy igaz kifejezetten a jó ügy érdekében, de kicsit félrevezettem ami a ruházatával kapcsolatos feltétünket illeti. - Ne már Doug, tegnap fogadtunk, a szonyával pedig csak ma reggel hozakodtál elő, addig azt sem tudtam hogy nálad van... - bár sejthettem volna, tettem hozzá gondolatban. Minden évben nála volt. Felhörpintettem a kávét, majd visszaadtam a csészét Doug-nak, jómagam pedig elkezdtem nekivetkőzni. A kabátom miután kigomboltam a fűbe dobtam barátaim közé és bár nem volt valaki kellemes az idő, nem mutathattam mennyire didergek, elvégre férfi vagyok... vagy legalábbis, azon az úton járok. Hüvelykujjaim csibészesen akasztottam be a nadrágtartómba és előre-hátra dőlve hinzátattam magam talpaimon gördülve, míg (gondoltam a biztonság kedvéért) még egyszer átvettük a tervet. - Oké. Doug, te segítesz elintézni a fát, aztán bakot tartasz nekem - mutattam magam mögé a fűzre, melynek legalsó ága sem volt elég alacsonyan ahhoz, hogy akár helyből, akár helyből ugorva elérjem - Én mászok, te szemmel tartod a fát. Te pedig... - mutattam Lená-ra - ... amellett, hogy élvezed a látványt néha azért majd nézz szét, nem -e jön utánunk valamelyik professzor villámló tekintettel - vigyorodtam el, majd összecsaptam és összedörzsöltem a tenyereim, majd előkaptam a nadrágszáram alól a pálcám, melynek alját a zoknimba tűrtem a biztos tartásért mielőtt nekiiramodtam volna idekint a rosszul végződött rohanásnak. - Vágjunk bele! - megvártam még Doug is felkészül, egyeztettük a varázsigét és pálcánkat a Fúriafűznek szegezve egyszerre mondtuk ki tisztán és érthetően - Immobilis! A fa, mely attól hogy közelebb mentünk egyre dühösebbé vált és már-már elkezdett volna csapkodni felénk, a varázslat hatására megdermedt, ágai csak lassan és finoman mozogtak, mintha csupán lágy szellő fújná őket. Elégedetten vigyorogtam Doug-ra, első lépés pipa! Ezek után vártam, hogy bakot tartson nekem én pedig a vállába kapaszkodva a tenyeeiből formált tölcsérbe léphessek. Remélem, meg tud majd tartani és nem most fogja cserben hagyni az egyensúlyérzéke...
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-05, 16:12
Az első vészcsengő akkor kondul meg az elmémben, amikor meglátom Lena arcát arra, hogy megérkeztem – vagy legalábbis arra, ahogyan érkeztem. Én magam nem izgulok különösebben Friccs vagy mások miatt, főleg nem a kastélyon kívül. Miért nézegetnének a tanárok kifelé az ablakon éjfél elmúltával, nem igaz? Teljesen jogos feltételezés, hogy nem teszik. Így aztán nem marad vissza más, mint élvezni az átmeneti, rövidre szabott szabadságot. – Lehet, ezekben a percekben hagyja el az iskola területét, semmi mással, csak egy kézitáskával és egy napra elegendő hideg élelemmel – felelem a lány kérésére. Az úgy feltűnik, hogy a szemembe nem néz, de nem is csodálkozom, a ruházatom nem éppen mindennapi… Tanórára be nem mennék egy ilyenben, hacsak nem ajánl föl valaki egy igen előnyös csereüzletet. Bár, félek, McGalagony tanárnő szívinfarktust kapna, ha látná, mi nincs a szoknya alatt. Amikor viszont felteszi a következő kérdését, a szemöldököm a magasba szökken. – Ó, hogy az a… Azt mondta, közös ötleteket volt! Ennek ismeretében, kávét kortyolgatva már egészen kielégítő jelenet, amikor Dave orra bukik a saját cipőfűzőjében. Még mindig vigyorgok, de azért eldöntöm, hogy ezt az egyet elengedem, mint barátok közötti heccet – az egyetlen visszavágási módom a Fúriafűz lenne, megölni viszont nem tervezem a barátaimat. Valahogy az nem fordult még meg a fejemben. – Mintha azt említetted volna, közös ötletetek volt – felelem Dave-nek, enyhén vigyorogva. Aztán, lemondó sóhaj kíséretében megmutatom a kisujjam Lenának. Eddig nem mutogattam, hacsak nem volt rá hatalmas szükség, mert hát mégiscsak ki van lakkozva. – Elvileg a tied volt a lakk, és nem hozza le semmiféle bűbáj, amit ismerek. Van valamiféle ellenszered? Nagyon örülnék neki, mivel szerintem a közeljövőben az emberek elkezdik hiányolni a kezem látványát. Márpedig, ha ez a cucc nem tűnik el, akkor két eshetőséget látok magam előtt hosszabb távon: vagy kilakkozom a többi körmöt is, ami magával vonna újabb ötöt és egy élethosszig tartó pletykát az iskolában, vagy pedig érzékeny búcsút veszek a kisujjamtól. Ez utóbbit valamiért nem preferálom különösebben. – Kávét? – kérdezem Dave-t, és nyújtom is afelé a csészét. – Kifejezetten érdekel, milyen akrobata-mutatványokat fogsz bemutatni ma este, barátom. Csak azt sajnálom, hogy nem vesszük videóra.
Talán ha öt perc telik el mire meglátom a távolban az első közeledőt. Mármint én nem tudtam persze, hogy több is lesz, de aki felém tart az egyértelműen nem Dave. Na nem abból ismerem fel, hogy a sötétben látnám konkrétan az arcát, mert erről szó sincs, az csak akkor esélyes, ha már közelebb ért, ellenben a szoknya... De a haja nem hosszú, bár az is lehet, hogy csak össze van fogva mondjuk hátul és innen nem látszik. Meresztem a szemem pár pillanatig, már úgyis meglátott, szóval menekülni felesleges lenne. Aztán végül csak felismerem, és azért az első döbbenetet hamar felváltja a második döbbenet. Doug az és tényleg... komolyan szoknyában van. Jó, tudom én, hogy skót és tudom, hogy ott van ilyen viselet, de... még nem igazán láttam benne. Ha még azt is tudnám, hogy alatta nincs semmi... azt hiszem ez minimum egy nagy adag vörösödést vonna maga után, ami legalább a sötétnek hála nem látszana. - Szia Doug! Szóval egyedül nem mert kilógni mi? - mosolyodom el, de nem nagyon sikerül a fókuszt egyelőre elszakítani a ruházatától, szóval a szemkontaktus az nincs meg. Nagy nehezen veszem rá magam, hogy leüljek végül szépen a fűbe mellé és elvegyem az egyik csészét. - Igen kérek, persze, de... Nem tudom nem meg kérdezni, hogy ez miért van rajtad? - komolyan össze kell szorítanom a számat, hogy ne vesszen el a kérdés vége valahol az éterben a kitörő nevetés miatt. De most komolyan... szoknyában van! Egyáltalán nem fázik? Rajtam legalább van harisnya, de neki kint van a lába, és más is, amiről szerencsére nincs tudomásom jelenleg, de akkor is hűvös lehet így. Nem vagyok én gonosz, de amikor aztán Dave belépője is hozzájön még ehhez a szoknya témához kitör belőlem a nevetés. A szám elé kapom a kezemet, mert nem kéne egyrészt így viselkednem, másrészt pedig hangoskodni sem. Pár pillanat alatt sikerül elfojtani a dolgot. - Tényleg jól vagy? Elvileg még ez után jön a veszélyes rész, de már előre lesérülsz. - nem tudom levakarni a mosolyt az arcomról, miközben a kávémba kortyolok bele. Éjféli piknik a fúriafűznél, igen erre is csak mi vagyunk képesek. Dave megjegyzésére persze azonnal Dougra kapom a tekintetemet. - Látni akarom a kisujjadat! - mint egy akaratos öt éves, úgy húzom ki magam, sőt ha arról van szó, akkor még közelebb is hajolok, ha más nem hát elragadom a kezét, ha nem mutatja meg magától. Most már kíváncsi vagyok, mi jöhet még hozzá ehhez az egész szoknya kérdéshez egyáltalán?
Elérkezett hát a várva-várt este... és én még attól féltem, hogy idő előtt el fogok aludni, holott az izgatottságtól még csak egy helyben ülni is képtelen voltam. Egy darabig a kottákat tanulmányoztam a holnapi kóruspróbára, egyik fotelből a másikba ülve, a teremben sétálgatva, a földön törökülésben ficeregve; a dallamot dünnyögtem az orrom alatt míg Doug-gal csak ketten maradtunk a klubhelyiségben. Azt mondta, átöltözik még most, ennek hozományaként a szobánk többi lakójával nemsokára ismét megtelt a klubhelyiség. Mivel az én legjobb barátom volt, tőlem kérdezgették hogy ugyan mi ütött belé?, én pedig csak megvontam a vállam. - Azt hiszem, ez ilyen skót szokás. Minden hónapban egy este a kiltjében kell aludnia - próbáltam olyan komolyan elmondani, amennyire csak lehetett, laza természetességgel hogy hihetőnek tűnjön. A többiek lassan visszaszivárogtak a művelet végeztével és hogy ne keltsek feltűnést én is ágyba bújtam, hogy úgy tegyek, mint aki alszik. Számoltam a perceket. Mikor elérkezett az idő, Doug kimászott a mellettem lévő ágyból és azt mondta, elmegy kávéért. Bólintottam. Megbeszéltük, hogy a legjobb, ha egyenként, külön szökünk ki és bár sokkal jobban éreztem volna magam ha nem vagyok egyedül, volt benne ráció és így kisebb volt a lebukás esélye. A gyorsan és csendben öltözés mestereként elővettem képességeim és egy fekete nadrágot vettem fel, világos-szürke inget és hogy a nadrágom végig a helyén maradjon, nadrágtartóval rögzítettem a vállaimon átvetve. Magamra kaptam a fekete kabátom és Sky hosszú, színes csíkos sálját... tudom, jobb lett volna egy kevésbé rikító darab, de azt hiszem a világos ing mellé belefér. Különben is, ez volt a kedvenc sálam. Eszemben sem volt soha, hogy bármi mást kössek a nyakamba hideg időben, kiváltképp mióta ő nincs már nekem. Az öltözés végeztével óvatosan lopakodtam ki a szobából, majd át a klubhelyiségen és az alagsoron - lábujjhegyen settenkedtem fel a lépcsőn, végig a folyosón. Csak egyetlen veszélyes (vagyis elsőre annak tűnő) helyzet volt, mikor neszt hallottam a hátam mögül és reflexből azonnal lehasaltam a hideg kőre, a pálcám világító végét a testem alá rejtve. Utána a hátam mögött egy hang megszólalt: '- Lennél szíves és hagynál minket aludni? - csak az egyik festmény, fújtam egyet és nagy kő esett le a szívemről. Ezen felül szerencsére eseménytelen volt az út további része; amint kiértem az egyik hátsó bejáraton, rohanni kezdtem a Fúriafűz tisztása felé. Mikor közelebb értem megpillantottam a barátaimat, akik úgy tűnt egész kellemesen elvannak, mintha csak ártatlan éjféli piknikre készülnénk a fűben. Az utolsó métereken gondoltam gyorsabb tempóra kapcsolok mielőtt eléjük ugrok, de elhamarkodott döntés volt ez részemről, ugyanis a cipőfűzőm egy ideje kikötődött már s én csak akkor vettem észre, mikor már megállíthatatlanul zuhantam a barátaim mellé vetődve. Nyögdécselve értem földet odacsapódva és a fűben gurultam néhányat, mielőtt megálltam. Pár pillanattal később felemeltem a kezem és levegő után kapkodva nyugtattam meg őket: - Jól vagyok! Lassan felültem, majd feltápászkodtam és melléjük telepedtem. Doug már nyújtotta is felém a csészét. - Köszönöm - biccentettem neki, majd végigmértem és elvigyorodtam - Igazán csinos! A kisujjad megmutattad már?
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-04, 21:45
Fél órát keresgéltem a kiltem a csomagomban, mire végre meglett. Ez alatt az idő alatt kétszer fontoltam meg, hogy azt kamuzom, otthon hagytam, de végül csak meglett, én pedig hozzáfoghattam a hosszadalmas átöltözéshez. Ez magába vont mindennemű alsónemű eltüntetését – ez idő alatt a többiek előzékenyen, sikítva kimenekültek a szobából – majd a szoknya tisztes felkötését, és végül egy szintén kockás, színekben többé-kevésbé passzoló ing kiválasztását. Na, most már úgy néztem ki, mint egy valódi felföldi. Ezután magára hagytam készülni a fáramászás koronázatlan bajnokát, de előtte még megígértem neki, hogy hozok kávét a konyháról, hogy azzal ne neki kelljen bajlódnia. Nem, nem a skót fajtát, amikor feketére égett kenyeret törünk forró vízbe, hanem a házimanók által készített verziót. Rátettem a kezem Ernie termoszára – majd holnap szólok neki, hogy a parkban hagyta –, majd eloldalogtam. Nem, nem mondom meg, kifelé hova rejtettem a termoszt. Elhihetitek, mindenkinek jobb lesz ez úgy. Miután beszereztem a szükséges mennyiséget, ami a termosz teljes mennyiségét jelentette, meg cukrot hozzá, de tejet azt nem, már csak azért sem, mert gondoltam, a lehető legjobb minőségben lesz szükségünk a koffeinre, a lehető legcsöndesebben átvágtam a bejárati csarnokon. Alighogy elértem az ajtót, feltűnt a lépcső tetején Hóborc, de nem vett észre, amíg ki nem slisszoltam a szabadba, és el nem indultam a Fúriafűz felé. – Helló, Lena! – köszöntem a lányra fojtott hangon. Letelepedek a fűbe, és pálcámmal elővarázsolok néhány csészét magunknak. Egy harmadikat is, mivel szentül hiszem, hogy Dave nem fog kihátrálni a dologból, addig meg várja őt itt a kávéja. – Kérsz? Frissen hoztam a konyhából. És még csak meg sem köszönöm, hogy biztosította nekem ezt a remek szellőzést! valóságos úriember vagyok… Legalábbis úgy hiszem.
Nem volt nehéz kilógni, főleg hogy cuki szobatársaim vannak és Bell kifejezetten nagy segítségemre volt. Persze nem értette, hogy még is mire jó ez az egész, de legalább nem akadékoskodott. Annabeth pedig úgy átaludta az egészet, mintha legalábbis este valaki leütötte volna. Szerintem akkor se kelt volna fel, ha átesem az ágyán és leverem a fél éjjeli szekrényét. Ijesztő, de irigylésre méltó alvókája van. A lényeg a lényeg, hogy időben indultam, mert amúgy is én akarok nyerni, ne hogy már utolsóként érjek a célhoz, amikor úgy volt, hogy ez mos Dave feladata. Akkor alapvető, hogy én leszek ott elsőként, hogy ha netán valami gondja akad már az elején,akkor eleve diadalittas lehessek. Azért próbáltam valami helyzethez passzoló ruhát választani, de... nem ment. A legsötétebb cuccom, a haragoslila szövetkabát, ami még úgy ahogy beleolvad a környezetbe, és szerencsére mivel a térdem felett végződik, így nem volt vészes, hogy egy piros szoknya került alá, és végül Bell adott kölcsön fekete harisnyát. Az iskolai egyen cipő pedig már tökéletes volt, persze az után, hogy nélküle osontam végig a folyosón, mert veszett módon kopog, és azért elég erősen felhívja magára a figyelmet. Az alagsorban még a halvány lumos is kellett, de szerencsére csak pár portré pisszegését váltotta ki, akik a tovább sietésemnek hála hamar abba is hagyták az elégedetlenkedést. A bejáratnál pedig már belebújtam a cipőbe és épp csak annyira nyitottam ki az ajtót, hogy ki tudjam préselni magam. így is iszonyat mód nyikorog! A szívem pedig még most is a torkomban dobog, pedig talán már egy perce itt vagy, és immár előhalásztam a lila sapit is, amit a kabát zsebébe gyűrtem, mert bent még nem kellett, de azért itt kint főleg ilyen későn már azért kellőképpen nagy a cidri. Remélem Dave nem késik, azt meg főleg, hogy nem kapták el út közben, az azért... kellemetlen lenne nem kicsit, ha itt szobroznék ki tudja mennyit, aztán nem jönne. Az fel sem merül benne, hogy egyáltalán nem is akar jönni, vagy elfelejtette volna. Ő egyáltalán nem olyan.
"Néhány hónapja említettem neked, hogy a fúriafüzet abban az évben ültették, amikor az iskolába kerültem. A teljes igazság az, hogy azért ültették, mert az iskolába kerültem."
- Remus J. Lupin
A fúriafűz egy igen agresszív fa. Több méteresre is megnőhet, s aki csak a közelébe férkőzik, azonnal megpróbálja megölni! Ágai elől nehéz elmenekülni, de aki vagy apró állattá pl.: kolibrivé, egérré, pillangóvá vagy egyéb rovarrá tud változni, könnyen át tud szaladni a fa alatt (vagy repülni).
