2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
"Néhány hónapja említettem neked, hogy a fúriafüzet abban az évben ültették, amikor az iskolába kerültem. A teljes igazság az, hogy azért ültették, mert az iskolába kerültem."
- Remus J. Lupin
A fúriafűz egy igen agresszív fa. Több méteresre is megnőhet, s aki csak a közelébe férkőzik, azonnal megpróbálja megölni! Ágai elől nehéz elmenekülni, de aki vagy apró állattá pl.: kolibrivé, egérré, pillangóvá vagy egyéb rovarrá tud változni, könnyen át tud szaladni a fa alatt (vagy repülni).
Oh, nem fogom én sajnálni őt, hiszen Leot ki nem állhatom, idegesítő, Cameron pedig... éppenséggel nem volt valami kedves, sőt akkor még finoman fogalmaztam. Fenyegető volt bántó, hát naná, hogy most hogy pocsék állapotban látom örülök neki és szívesen mászom bele még jobban bele a lelkébe, már persze, ha egyáltalán van olyan neki, mert azért ez kulcs kérdés az efféle tevékenységekben. Nem hiszem, hogy olyan nagy lélekkel rendelkezne mondjuk, amibe bele lehet mászni. - Jaja, én tök jól vagyok, téged viszont élvezet nézni, hogy így ki vagy. Hol az a jól megszokott határozottság és a fölényesség? Ilyen könnyű téged lenyomni? - jól látja nincs most meg nálam a dac és az a nagy ellenállás, egyszerűen csak jól érzem magam és kész. Na persze ettől még nem lettem cuki, sőt, egyszerűen csak úgy érzem, hogy sokkal több vagyok, mint eddig. Erősebb és hát mit is csinálna egy olyan valaki, mint én, ha erős... naná, hogy simán belerúg abba, aki meg épp a földön hever. - Tudod a legutóbbi után nem igazán tudom megállni, hogy ne élvezzem ki, hogy ilyen állapotban vagy. Egyszerűen... jó érzés. - rántom meg a vállamat, és egyszerűen csak szépen lehuppanok mellé kérdés és minden nélkül. Nem, eszem ágában sincs most békén hagyni. Élvezem ezt. Élvezem, hogy most ő az, aki pocsék állapotban van, ahogy legutóbb én voltam. És ő akkor békén hagyott? A jó fenéket! Direkt tovább kínzott még, direkt tovább piszkált, hogy csak még jobban kiboruljak, szóval... van amikor a fagyi visszanyal. Most én vagyok nyerő helyzetben és nem fogom ezt csak úgy annyiban hagyni, az tuti. - Rajtam nem a dührohamok segítenek... az nem old meg semmit, csak időlegesen. - rántom meg a vállamat. Részben azt hittem én is régen, hogy az a jó. Az ha tombolok a tömlöcöknél, vagy ha direkt belekötök valakibe, hogy büntetőmunkát kapjak, de nem... nem így van, nem ez a jó, már tudom, hogy mi az, ami segít és mi az, ami felszabadított. Na, de nem azért vagyok itt, hogy neki tanácsot adjak... természetesen. - Reménykedj Cameron. Ez nem csak egy jó nap... innentől már így lesz. Nem fogsz többé olyannak látni... nem vagyok gyenge, és nem is leszek többé! - ültömben is kihúzom magam és láthatja a dacot is a szememben, ami legutóbb nem volt ott. Tényleg erősebbnek és többnek érzem magam most, és nem tud ebben letörni senki sem. És ennél csak erősebb leszek, ha Uthertől még több erőt kapok!
Mély önsajnálatomba süppedve szinte észre sem veszem ahogy elém lépdel s mikor felnézek rá önkéntelenül húzódnak halvány mosolyra ajkaim. Megjegyzésére szemöldökeim az egekbe szöknek majd megrázom a fejem. Nem kellett volna, csak rosszabb lett az a nyavalyás lüktetés. - Remek következtetés Sherlock - nevetek keserűen majd látványosan végignézek a lányon. - Látom te jobban vagy mint valaha. Legalább valaki - jegyzem meg ugyan rezignált arckifejezéssel szavaimból mégis valamiféle ismeretlen irigység hallható ki. - Azt hittem azt akarod, hogy békén hagyjalak Lioneah - mondtam a nevét inkább csak suttogva. Ismét megtámasztottam a fejem két tenyerembe s ujjaimat összepréselve a hajamba markoltam. Lehunytam a szemeimet s igyekeztem nem engedni a bennem fortyogó mérhetetlen dühnek és keserűségnek. Legszívesebben szétvertem volna ott minden meg mindenkit, ismét csak magamnak ártva ezzel. - Tudod rajtam mindig segítenek a dührohamok - formálom a szavakat kiszáradt ajkaimmal - utána az egész élet olyan könnyű lesz. Amikor csak fekszel ott a tulajdon véredben, kifulladva, kiüresedve... nagyon felszabadító érzés. Mintha a tested megszűnne létezni - mormolom rekedtes hangon majd húnyorogva nézek fel a lányra. - Ma neked van jobb napod de legközelebb én jövök - mosolygok rá, nem azon az önelégült, hideg és rezignált módon. Már-már kedvesnek mondható a mosolyom vagy egyszerűen csak beletörődőnek. Nem tudom, nem az én posztom ezt eldönteni.
Sikerült! Megtettem és... hiába volt bennem egy cseppnyi kétség, hogy nem leszek képes rá, de igenis képes voltam! Már... nem tehet velem senki semmit sem! Komolyan úgy érzem, mintha új erővel töltődtem volna fel. Uther mágiája egyszerűen többé tesz és az, hogy sikerült végeznem velük, hogy Wyatt tényleg eljuttatott Hozzá, hogy befejezhettem ezt az egészet, komolyan olyan érzés, mintha... mintha felszabadultam volna! Na persze ettől még nem változom meg gyökeresen, nem leszek hirtelen vidám, inkább csak még többet akarok és most úgy érzem, hogy nem állhat az utamba senki és semmi, mert több lettem, mert... ezzel változtattam az életemen. Nem fogok többé a sarokban kucorogva bőgni, nem fogok elbújni mások elől, ki fogok állni magamért és... nem érdekel az, hogy ki mit gondol! Na jó, ez eddig sem érdekelt, de most még annyira sem. Több vagyok másoknál és csak még több leszek, ahogy majd telik az idő, mert olyan erős emberek segítenek nekem, akik sokkal többet adhatnak nekem, mint amit a szüleim valaha is megpróbáltak. Nekik sosem voltam elég fontos, mindig is inkább másokkal törődtek és én végül egyedül oldottam meg ezt... mert képes voltam rá! Már-már mosoly játszik az arcomon, amikor végigsétálok az udvaron, csak akkor tűnik el, amikor meglátom az ismerős alakot a földön ücsörögni, és hát... nincs épp a legjobb állapotban. Kétkedőn szökik fel a szemöldököm, aztán visszatér a mosoly az arcomra, csak már inkább olyan gonoszkás változat. Nem állok meg, közelebb lépdelek hozzá, lazán karba fonom magam előtt a kacsóimat, és úgy állok meg előtte. Igen, most én nézek le rád Cameron Caster! Most én vagyok a nagyobb, és nem csak ami a magasságot illeti, és nem csak azért, mert épp ülsz. Valahogy talán még a tartásomon is látszik valami büszkeség, vagy valami hasonló, de mindenképpen erő. - Elég szar napod lehetett... szegény. Talán az idegesítő másik feled túlbulizta magát? - nem hiszem, hogy Leo van most itt előttem, hiszen ha ő lenne, akkor gondolom nem a földön ücsörögne és nem foglalkozna azzal, hogy ilyen állapotban van. Ő laza és semmi sem érdekli, Cameron pedig olyan dühös a világra és mindenre, mint én is... voltam. De én már a dühömet tudom hogyan vezessem le... több vagyok nálad Cameron Caster, feljebb léptem!
Idejét sem tudom mikor keltem utoljára ilyen pocsék állapotban, a tagjaim egész nap sajogtak. A fejem lüktetett a másnaposságtól s hiába ittam már meg vagy 3 liter vizet nem tűnt el a kínzó hasogatás. Leo olyan részeg volt, hogy természetesen a nagy osonás közepette elesett így most egy tenyérnyi sötétbarna folt éktelenkedik az oldalamon közvetlenül a bordáim felett. A jobb arccsontom is lehorzsoltam egyszóval összességében igen szörnyen festek. A világ egyébként egészen távolinak tűnik, talán ennyi jótékony hatása van ennek a túlzottan erős testérzékelésnek. Olyan mintha csak úgy lebegnék valahol az anyagi és egy másik világ között. Leülök valahol a tisztás szélén egy kidőlt farönkre s onnan nézem a tekintélyes Fúriafüzet. Hasonlít rám úgy hiszem, most legalábbis mindenképpen. Könyökömmel a combjaimra támaszkodva előrehajolok s ujjaimal kétoldalt a hajamba túrva támasztom meg a fejemet. Lehunyom a szemeim. Elképzelem milyen lehet Lilynek, hogy vajon miként látja ezt az egész ügyet. Lelki szemeim előtt anyám arca dereng fel ahogy babusgatja őt, szereti. Számomra azóta is érthetetlen, hogy csupán azok a hatalmas égkék szemei vagy éppen angyalian szőke fürtjei lágyították e meg a szívüket? Vagy egyszerűen én csak alapból két lépéssel messzebbről indultam? Azthiszem meg kell értenem Leot bár nem én teszem, a tettei olykor számomra is szép perceket okoznak. Ellenkezzen ez az egész bármennyire is az elveimmel...oké, igazából bąsszameg. Mindenki bąsszameg. Bąsszameg az egész világ.
Nem kéne ezt mondanom, nem kéne kíváncsinak lennem, főleg azok után, mennyire felhúzta Dougot. Bokán kéne rúgni és... futás. Bár azt hiszem abból végképp rosszul jönnénk ki, nem csak egy szimpla büntető munka, vagy kaland várna ránk, hanem kemény pontlevonás és mellette még ki tudja mi, azt azért még én se vállalom be olyan bátran, még a végén a háztársaink morcosak lennének a kis esti kalandunk következményei miatt. Már az se valami biztató, ahogy ránk néz, az pedig főleg nem, ahogy beszél. Kissé összehúzom a szememet és ezúttal csak dacosan megemelem az államat. Sosem vagyok túlságosan magabiztos ez tény és való, de ha valaki a barátaimnak akar rosszat, akkor... akkor én is tudom ám a sarkamra állni. Dave megevett miatta egy levelet, és ki tudja hogy nem lesz-e tőle baja. Nagyon nem emlékszem rá, hogy egyáltalán alkalmas-e fogyasztásra. Dougot pedig sértegeti, szóval... nem igazán lesz a kedvenc tanárom, az már biztos. A megjegyzését hirtelen nem is értem, de ha tudnám, hogy fenyegetés... hát nem venném valami jó néven, és ezek után jön a kaland ötlete. Nem tudom, hogy mit akar kihozni belőle, de az tuti, hogy nem fogjuk majd követni, vagy ilyesmi, ha valami nagyobb zűrbe visz minket. Mi hárman vagyunk és azért valamelyest már tudunk varázsolni, még ha nem is olyan szinten, mint egy tanár. - Az már tényleg jó lenne. - csak az orrom alatt mormogom, ahogy elindulok a tanár után. Megszabadulunk végre egymástól, hát persze, hogy már csak erre vágyom, semmi másra. Végre leléphessünk innen, ez lenne a lényeg, de előtte még a... Komolyan a Tiltott Rengeteg a cél? Nem, még nem nagyon tettem be a lábam oda. Nagy a szám néha, de azért nem vagyok olyan nagy kalandor. - Mit akar a kentaurokkal? - oké, azért kissé ijedtebben pillantok a srácokra. Ugye csak azért kell sikítanunk, ha kentaurt látunk, mert akkor... akkor el kell indulni az ellenkező irányba? Most nem valami kentaurt keresünk ugye? Ők ritkán járnak egyesével és nem kifejezetten kedve és barátságos alakok, szóval nem igazán van sok kedvem egybe sem belefutni. Csak... menjünk, talán mégis jobb lenne a büntető munka?
- Én meg örülök, hogy örültök. – mondom már azért komolyabb arccal. Komolyan, semmi bajom általában a diákokkal, de ez a három itt különösképpen idegesítő. Riddle még nem is annyira, csak simán szórakoztató, ahogyan magába tömi azt a levelet, a lány viszont már kifejezetten idegesítő a folyamatos közbeszúrásaival és aggódásával, nem is beszélve a szoknyás skót harcosról, aki még a legértelmesebbnek tűnik a három kölyök közül, mégis úgy viselkedik, mint valami durcás ötéves. Meg lett sértve az a fene nagy skót önérzete, na és akkor mi van? Nyelje le a békát és kész, ne álljon itt neki pattogni. Ilyenkor sajnálom, hogy tanár vagyok, és nem emelhetek kezet egy diákra. Legalábbis nem közvetlenül…. - Kérdezet téged bárki is? – nézek Youngmay-re miközben lemondóan csóválom meg a fejemet MacMantis szavai hallatán. – Alig várom, hogy végre végezz a Roxfortban kölyök… - mert a szart is kifogom belőle verni. Már ha egyáltalán emlékezni fogok erre a kis találkozásunkra, mert hát valljuk be, ez a három diák, legalábbis ebből kettő, biztosan nem lesz a szívem csücske, szóval értékelném azt, ha végre befognák a szájukat. Érdekes módon a legértelmesebb közöttük az, aki nem rég ette meg a fúriafűz levelét, és ez sok mindent elmond a kis társaságról. Értem én, fiatalság bolondság, de ez már nem fog rajtuk segíteni, ha úgy döntök, hogy önmegtartóztatás helyet mondjuk a Holdig rugdalom őket. - Olyan kaland, ami után végre megszabadulhatunk egymástól. – ők is elakarnak menni, én se akarok velük itt tökölni, szóval örülnék annak, ha ezután mindenki mehetne a saját útjára. – Kövessetek! – intek neki, és egészen a Tiltott Rengetek széléig vezetem őket. – Nehezen tudom elképzelni, hogy ne lettetek volna még itt. Viszont nekem is mennem kell veletek, mert gyerekcsősz nélkül ugye egy lépést sem tehetek az erdőbe… - megindulok, és jobban teszik, ha követnek, mert jelen pillanatban én vagyok még a legnagyobb esélyük arra, hogy ezt az egészet sérülés nélkül ússzák meg. A kentaurok nem komálják ugyanis az embereket. Még kevésbé azokat az embereket, akik belepofátlankodnak a dolgaikba. Márpedig most muszáj lesz, mert az egyikükkel van egy kis elintéznivalóm még régebbről. – Sikítsatok, ha kentaurt láttok.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-19, 18:39
Chester professzor valamiért Doug-ot pécézte most ki magának, rólam egyébként is leperegtek most a sértései. Megszoktam már, sokan illettek már efféle jelzőkkel de nem nagyon érdekel. Ő nem ismer, én sem ismerem őt bár való igaz az eddigi fellépéséből máris elég szép kis képet kaphattam róla. Persze Doug felhúzta magát amit nem csodálok, szinte már hősnek éreztem magam amiért megettem azt a levelet a helyzet mentéseként még akkor is, ha most ismét émelyegni kezdtem a gondolattól. A professzor meg egyre csak nevetett, úgy tűnt olyannyira jókedve van hogy tartósítani szeretné némi füsttel. Én is nemet intettem a fejemmel nem csak azért, mert tanár. Igaz, kipróbáltam már én is a cigarettát, de sosem szoktam rá. Mikor azt mondta nincs kedve velünk szórakozni, már-már leesett a kő a szívemről de ezután jött a feketeleves, a mondandója második része amitől most lefagytam ismét. Nem voltam benne biztos, de... tulajdonképpen mégis. Már épp kimondtam volna, hogy én inkább a büntetőmunkát választanám, de Lena és Doug érdeklődőnek tűnt, úgy tűnt kíváncsiak az alternatív megoldásra így hát végül én is érdeklődő tekintetet vetettem Chester professzorra. Vajon mit talált ki nekünk?... még nem tudom de akkor is szent meggyőződésem hogy jobb lenne a büntetőmunka, amiről a tanári kar többi része is tud. Ami lenyomozható, ahol vannak szem- és fültanúk. Ami nem egy őrült tanár agyából pattan ki éjnek idején a sötétben, ahol csak hárman vagyunk. Négyen.
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-12, 19:34
Figyelem a férfit. Nem, nem csak nézem, szabályosan figyelem. Minden egyes mozdulata, minden egyes rezdülése egyetlen, nagy képpé áll össze. Hogy miért teszek ilyesmit, ami számára megerőltető, miért fókuszálom a figyelmem ennyire, amikor az agyam az idegtől ki akar robbanni a fülemen? Két okból. Egyrészt eltereli a figyelmem arról, hogy egy szabályos seggfejjel állunk szemben, másrészt a „hármas gyilkosság” megszólalás után a legkisebb, gyanús rezdülésére is készen állok fellökni barátaimat és pálcámból a legelső, eszembe jutó átkot a férfi irányába szórni. Nem érdekel már, velem mi lesz – de azt nem hagyom, hogy a többieket bántsa. Ráadásul, ha talpon maradunk, bármikor legyűrjük. Válaszolnék is valamit, de abban a pillanatban, amikor kinyitnám a számat, Dave… Nos, Dave megeszi a levelet, és ezzel valószínűleg megment attól, hogy kirúgassam magam az iskolából. Úgy nézem barátom, mint aki még nem látott fehér embert. Nos, ez egészen biztosan jó megoldás volt, és az sem kérdéses, énnekem miért nem jutott az eszembe. A számba nem venném azt a cuccot. – Csak figyeljen – felelem, azzal a magabiztossággal, ami csak a fiatalemberekre jellemző. Miért? Mert egészen biztosra veszem, hogy túl tudok járni a fickó eszén, még akkor is, ha ő a hatalmasabb figura az iskolán belül, és nem én. Ó, a fiatalkori hübrisz… Nincs is annál szebb dolog, azt hiszem, ebben megegyezhetünk. Mégis, szinte reménykedem valahol mélyen, hogy próbálkozni fog. A cigarettás kérdésre megrázom a fejem, nem méltatom a dolgot egyetlen szóra sem. Amikor viszont belekezd a kalandos szövegébe, a szemöldököm enyhén fölszökken. Mégis mit akarhat ez a figura tőlünk, három kamasztól? Rendben, az egyikünk megjárta éppen a Fúriafűzt, mégis, a haragomon belül ez alkalommal sikerül a kíváncsiságomat is felkeltenie. Megnyugszom közben? Nem. Ugyan, én? Viszont, ha azt akarja, hogy szerezzünk neki piát, egészen biztosan kész kis tervem van. Nincs szükség hozzá másra, mint a manók hathatós közreműködésére, meg arra, hogy valamelyik barátom gyorsan szedje a lábát. Nos, melyikünk is a legjobb futó?
Fel se foghatom mégis, hogy a fenébe lehet ilyen egy tanár. Ő elvileg... példát kéne, hogy mutasson, de e helyett iszik, másokat sérteget és... egyszerűen ezt nem hiszem el, hogy lehet. Talán túl naiv vagyok, de azt nagyon jól látom, hogy Doug nem viseli túl jól azt amit művel vele. Komolyan nem lepne meg, ha neki menne, ha én állnom most közvetlenül mellette és nem Dave, akkor tuti, hogy megfogtam volna a kezét, vagy valami, csak hogy biztos ne csináljon semmi butaságot. Így is elég nagy bajban vagyunk, az egyértelmű, nem lenne jó, még nagyobb kerülni, de azt már én se állhatom meg szó nélkül, hogy Dave-et vissza akarja küldeni a fára. Azt nem szabad, nem lehet! Tényleg igaza van Dougnak, az már gyilkosságnak minősül. Együtt megoldották, de azt is neccesen, de ha egyedül akarná, hogy visszamenjen, főleg úgy, hogy nem is lehet visszaforrasztani oda a levelet... azt nem fogjuk hagyni. Ha más nem, hát akkor tényleg együtt megyünk neki és kész. Lehet, hogy ő a felnőtt, de... de mi hárman vagyunk! És nagyon kezd túllőni a célon! Dave viszont megeszi a levelet, én pedig majdnem tátott szájjal nézem végig az egészet, főleg ahogy szenved és öklendezik. Hát az már nem lesz bekeretezve... tuti, hogy nem lesz, ezek után nem, azt se tudom mennyire rágta meg, de hogy baromi rossz íze lehet az tuti. A tanár úr viszont nevet, amitől csak még inkább elképedek. Az egész helyzet... csak szerintem iszonyú abszurd? - Örülünk, hogy olyan jól szórakozik. - húzom el a számat. Nem tudom most ezt viccként kezelni. Majd lehet, hogy holnap, vagy egy hét múlva majd ha visszagondolunk rá, akkor csak mind a hárman nevetni fogunk rajta, de most ez valahogy nem megy. Főleg, hogy ezek után még Dougot is megfenyegeti megint. - Nem bánthat egy diákot sem, ahhoz... nincs joga! - mégis csak tanár, még ha nem is úgy viselkedik, és nem bánthatja őt csak úgy. Az oké, hogy büntető munkát ad, mert ahhoz joga van, de csak ennyi, mást nem tehet meg, mert akkor kirúgnák. Mert... mert kirúgnák ugye? A kérdésére csak pár pillanatnyi késéssel rázom meg a fejem. De most ez komoly, hogy tizenöt-tizenhat éveseket kínál cigivel? Még jó, hogy nem nyújtja felénk a piáját is, hogy együtt iszogassunk éjjel a fúriafűznél. A fickóval komoly bajok vannak. A szavaira viszont már ráncolom a homlokomat. Oldalt pillantok a srácokra, de attól tartok sok választásunk nincs, bár a fene tudja hogy mit akar, talán jobb lenne a büntetőmunkát választani. - Milyen... kaland? - oké győz a kíváncsiság, de attól még ugyanúgy mondhatjuk végül, hogy nem, ha valami nagyon eszelős ötlete lenne a fickónak. Egyébként is milyen dolog az, hogy akut ajánl? Nem csoda, hogy csak helyettesítő tanár, szerintem rendes állásra fel se vennék ilyen stílussal, meg hozzáállással.
- De, egy kicsit hülyén néz ki. – mondom a hölgynek címezve a szavaimat, és már fordulnék is Riddle felé, mikor meghallom a szoknyás barátunk kis megjegyzését. Azt hiszem látni a tekintetemből, hogyha nem lennék tanár, és ő mondjuk egy-két évvel fiatalabb lenne, akkor szétrúgnám a seggét, de mivel sajnos egyik sem igaz, így inkább csak elmosolyodom. – Ti skótok meg a szoknyátok… viszont a whiskytek … azért elismerés! – mondom ahogyan megemelem az üveget MacMantis felé vigyorogva. Nincs nekem semmi bajom a skótokkal, csak ezzel a pofátlan kis kreténnel. Tudom, nem kéne így beszélnem róla, mert ő csak magára vette a dolgot, ami érthető, elvégre skót, de attól még rohadtul idegesítő a kis megjegyzése. Foglalkozzon inkább azzal, hogy ne fagyjon le töke a szoknyájában, mielőtt teszek róla, hogy ne legyen minek lefagynia. Nem értem mi baja az embereknek azzal, ha piát látnak a kezedben. Ha tanár az ember, akkor már nem is piálhat, vagy mi? Ők is diákok, mégis itt rontják a levegőt, akkor meg én miért ne piálhatnék? Azért meg már külön megérte, hogy láthatom a Youngmay arcára kiülő döbbenetet. Nem tudom eldönteni, hogy embert nem látott-e még, vagy olyan embert, aki whiskyt iszik. Mintha most találkozott volna a földönkívüliekkel, minek ezen ennyire meglepődni? - Lehet ebből még hármas gyilkosság is… - mosolyodom el. Na nem mintha olyan rohadtul érdekelne, hogy mit csinálnak, de idegesítő a vakogásuk, mintha kölyök kutyákat hallanék. Vagy csak most kezdett el hatni a whisky? Remélem nem, ritka szar időzítés lenne. Nem értem ezeket a mai kölköket. Én régen egy vulkánba is lementem egy tutajjal, visszamászni a fúriafűzre gyerekjáték, de ők mégis ezen lovagolnak. A haverjuk az előbb olyan nagyon ügyesen megszerezte a levelet, akkor meg vissza is tudja rakni, nem? Ideje lenne, hogy röhögjek egy jót ma, viszont ez nem úgy történik meg, ahogyan tervezem. Riddle akcióját látva képtelen vagyok magamban tartani a feltörő nevetést. – Gratulálok Riddle, ez igazán elmés megoldás volt, de ugye tudja, hogy ami bemegy, az ki is jön? – képtelen vagyok nem nevetni, kell is egy olyan fél perc mire abba tudom hagyni, és ismét komolyságot erőltetni az arcomra, ahogy végignézek ezen a röhejes bandán. Az egyik levelet eszik, a másik szoknyában szellőzteti a golyóit, a harmadik pedig előadja, hogy alvajáró, és két pillanattal később el is szólja magát. – Szerencsétek van, rég röhögtem már ilyen jót, viszont te vigyáz magadra kisöreg…. – nézek a szoknyás skót harcosra. - … nem lehetnek mindig szemtanúk melletted. – na nem mintha arra vetemednék, hogy végezzek vele, csak jobb, ha tudja, hogy ajánlottabb az, ha befogja a száját és megtartja magának a mondanivalóját, mert rohadtul nem vagyok rá kíváncsi. – Dohányzik valamelyikőtök? – nézek rajtuk végig, de gondolom nemleges választ fogok kapni, úgyhogy későbbre kell halasztanom a füstölést, pedig most szívesen rágyújtottam volna. Na mindegy. – Rohadtul nincs kedvem veletek szórakozni, úgyhogy mi lenne ha megegyeznénk? Egy kis… kaland, az én kedvenc kalandoraimnak, és már el is felejtettem, hogy itt voltatok. – kellemeset a hasznossal, ahogyan mondani szokás. Sokkal izgalmasabb dolgot tartogatok nekik, mint egy büntetőmunka.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-11, 19:20
A professzor akiről közben eszembe jutott az az egy óra amin találkoztam vele; helyettesített még tavaly (azt hiszem bűbájtan volt, Flitwick professzort akkor épp egy rejtélyes nyavalya gyötörte. Mivel helyettes tanár tartotta az óráját, mindenki kicsit lazábbra vette a szabályokat és én kivételesen Doug helyett Sky mellé ültem, gondoltam mivel nem ismer minket, nem feltétlen tudja ki melyik házba tartozik. Majdnem egész óra alatt fogtam Sky kezét a pad alatt, összenéztünk és kuncogtunk mikor a tanár elfordult, s mikor a táblára írt még arra is vettem a bátorságot, hogy lopva arcon csókoljam a szerelmem. Szerencsére az évfolyamtársaink közül egy sem kezdett el huhogni, ezzel beárulva minket. Életem egyik legjobb órája volt)... és az emléktől összeszorult a szívem még akkor is, ha nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat az érzelgősködésre. Doug ugyanis mellettem időközben olyan piros lett, akár egy tűzoltóautó. Tűzoltóautó... vajon tudnák hogy mi az ha ezt most hangosan is kimondanám? Valószínűleg nem. Éreztem a fiúból áradó forrongó dühöt, szinte láttam a fülein át távozó gőzt és a sértettsége kicsit rám is átragadt - most ez mire volt jó? Jól esett a professzornak? Oké persze ha engem sérteget az még egy dolog, de legalább a származásommal kapcsolatban nem mondott még semmit. Azt hiszem ha megtette volna én még ennyire se bírom magam türtőztetni, mint Doug. Együttéreztem a barátommal. Tudom, ő professzor, de akkor sem teljes jogú csak egy helyettesítő tanár, aki tulajdonképpen semmihez sem ért igazán, mindenhez csak egy picit... mikor én kerültem sorra eleget téve a kérésnek, bár nem amiatt de lefagyott arcomról a mosoly. Nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy ivott közben ami pedig nyilvánvalóan nem lehetett megengedett egy iskolában. De ő mégiscsak tanár még akkor is ha annyira fenn hordja az orrát, hogy meg sem próbálja palástolni, mi több azt üzeni nekünk: ő mindent megtehet; a mi szavunk még ha akarnánk is tenni valamit vajmi keveset érne az övével szemben. Ezért mikor odalépett hozzám, az esélytelenek nyugalmával hallgattam a mondókáját flegma tekintettel.
Egészen addig, míg egy lehetetlennel határos dolgot nem várt el tőlem. Az első gondolatom Lena mondta ki: valóban nem tudom visszaforrasztani a fára. A másodikot Doug: ezt nem teheti meg. Egy pillanatra hálásan gondoltam a barátaimra, akik kéretlenül is a szószólóimmá váltak, de úgy láttam ezt a professzort ugyan nehezen lehetne meggyőzni, már csak azért is mert látszólag nem feltétlenül érdeklik a tettei következményei. Más eszközhöz folyamodtam hát, a pillanat hevében cselekedtem. Kikaptam az általam megszerzett Fúriafűz levelét a kezéből és a számba tömködtem mielőtt még akár pisloghatott volna. Gyorsan rágtam rajta néhányat, de nem morzsolhattam el egyenletesen, arra most nem volt idő - azután pedig lenyeltem. És az, hogy borzalmas íze volt, nem kifejezés. Rettentően keserű és rossz ízű, akár a... motorolaj. Persze ezt megint csak hiába mondanám a varázsvilágban nevelkedett barátaimnak. Azonnal a számra szorítottam a tenyerem, mert éreztem hogy máris visszakívánkozik a nem emberi gyomorra termett eledel, s ahogy egyre éreztem azt a rettenetes ízt és rágondoltam, nehezen tudtam visszatartani az öklendezést. A szemem alatti aprócska izom rángani kezdett, még néhány másodpercig álltam ott kissé a föld felé görnyedve, s mikor már úgy éreztem valamelyest megnyugodtak az érzékeim, ismét a professzorra néztem. - Mé... - megköszörültem a torkom, ökölbe szorított kezem ajkaim elé tartva, hogy így leplezzek egy újabb visszafojtott öklendezést - ... mégis micsodát? - tettem úgy, mintha nem tudnám, miről beszél. Ráadásul jogosan és úgy tűnik mégiscsak rettentően kreatív vagyok. Eltüntettem a bizonyítékot ráadásul olyan módon, amelyre biztosan senki nem számított. Még én se.
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-11, 11:07
A szemöldököm fölszalad, amikor meglátom, ahogy a Tanűr Úr – mélyen tisztelt, és így tovább – meghúzza azt az üveget. Az én meglepetésem nem annyira mélyen gyökerező, mint amilyet Lena érez, ő valószínűleg még hisz abban, hogy a tanári kar erkölcsi bizonyítványok egész sorával képes igazolni feddhetetlenségét. Én ebből már kiábrándultam, mégiscsak emberek, meg volt vagy hat év Pitonom, hogy rádöbbenjek, mennyire gyarlóak is valójában… arra viszont, ami ezután következik, nem készíthetett volna fel tíz év sem az öreg zsíroshajúval. Láttak már becsületében megsértett skótot? Nem a legszebb látvány. A vérnyomás emelkedik, az orrlyukak kitágulnak, a vörös haj lángra kap… Ez utóbbiból nekem nincs semmi, a középsőt meg jól tudom palástolni, de a kezem remegését már sokkal nehezebb elrejteni. Még mindig ott van a pálca, amikor a talár ujjába kissé visszahúzom a kezem, hogy elrejtsem, mennyire megsértett ez a tanárnak is nehezen nevezhető… valami, és amikor megszólalok, hangom alig-alig remeg meg az indulattól. – Remekül szellőzik – felelem. Aztán, mivel híresen nem tudom leállítani magam, amikor kellene, hozzáteszem, persze halkan, és szerintem csak a barátim hallják majd - legalábbis remélem: – Magának sem ártana kipróbálnia. Utalok itt arra, hogy valószínűleg eszméletlenül fog bűzleni holnap reggel, ha így folytatja az ivászatot. Tudom, hogy nem kellett volna megszólalnom? Pontosan. Hogy miért nem fogtam magam vissza akkor? A Jóisten tudja talán, meg a pápa valahol a déli végeken, nekem aztán halovány lila fogalmam sincs. Túlságosan is az érzelmeim irányítanak, ha a szívemnek kedves dolgokról esik szó. Már csak azt remélem, hogy a fickó nem skót whiskyt vedel, mert akkor lehet, elszakad a cérna… Nos, amit ezután művel, az közeli második helyezett. Dave-t visszaküldeni a fára… te jóságos Isten, ez a fickó nem is tanár, hanem hóhér. Az egy dolog, hogy egy pillanatnyilag megfagyasztott Fúriafűzt megmászik az ember, de amikor az már visszatért ereje teljébe… Sosem jutna el még csak a törzs tövébe sem. Alig láthatóan rázom meg a fejem, amikor Lena kérdez. Gyorsan kell gondolkodnom, és szerencsére egészen jól működik az agyam ahhoz képest, hogy a vérem forr az ereimben. Az már kevésbé érdekel, hogy valószínűleg most haragítok magamra egy tanárt. – Nem küldheti oda vissza! – közlöm. Ez a legjobb, amivel elő tudok állni, hacsak nem akarunk ráugrani közösen egy tanárra. – Az gyilkosság lenne. És lenne rá két szemtanúja is.
Doug szavai hallatán tényleg sikerül egy egész picit zavarba jönnöm. Mondjuk nem hiszem, hogy Jonathan értékelné, ha olyan sokan adnának nekem virágot, meg hát amúgy is... miért adna nekem virágot bárki is? - Nem ér ezzel piszkálni, tudod, hogy nem kapok tömegesen virágokat és... nem is tudnék vele mit kezdeni. Nincs... millió vázám. - igen, próbálom egy kicsit inkább elviccelni a dolgot, mert valahogy így könnyebb. De a jó kedvem se tart sokáig, miután megjelenik a tanár és... hát nagyon úgy fest, hogy bajban vagyunk. Nem lett volna rossz pedig tovább kalandozni, bár igaza volt Dougnak nem biztos, hogy jó ötlet tovább kísérteni ma a sorsot, talán ennyi is elég volt első körben. Próbálom azért kivágni magunkat, amiben úgy fest a srácok segítenek, de... nem úgy tűnik, hogy a tanár úr el is hiszi. Arra meg főleg csak nagyokat pislogok, hogy csak úgy meghúz itt előttünk egy whiskey-s üveget. Ilyet vajon lehet? Nem biztos, hogy okos ötlet lenne rákérdezni. A tanár úr szavaira csak kissé elhúzom a számat. Nem szép tőle, hogy még ilyeneket is mond... ez milyen egy tanártól? Nem illik sértegetni a diákokat nem? - Nem is néz ki hülyén! - oké, egy kicsit lehetne a hangom kevésbé halk és mondhatni félős, de sajnos ennyire azért nem vagyok bátor, de azért még sem járja, hogy csak úgy sértegeti itt a barátaimat. Aztán ezek után lép közelebb és nekem enyhén szólva is elkerekedik a szemem, amikor elveszi a hajamból a levelet. - De hát nem tudja visszaforrasztani a fára. - bukik ki belőlem, aztán gyorsan össze is szorítom a számat. Na jó, azt hiszem ezt hívják elszólásnak, innentől nyilvánvaló, hogy nem alva jártam, bár azt hiszem ezzel a tanár úr sajnos már eleve tisztában is volt. De az akkor se járja, hogy visszaküldi Davet a fához, amikor az már csapkod és minden és... veszélyes! - De ugye... ugye nem küldheti tényleg vissza? - hajolok kicsit oldalra Doughoz halkan suttogva, mert hát na... akkor se tehet ilyet egy tanár. Oké, ha büntető munkát kapunk, azt megértem, de nem kockáztathatja egy diák testi épségét, azt nem hiszem, hogy lehet.
Van néhány olyan dolog azért a tanári életben, amit nagyon csípek. Ilyen például az, hogy azt tehetek, amit akarok, már ugye normális keretek között. Adhatok büntetést például, de nem szórakozom én azzal, hogy tanuljanak, mert úgy se fognak, akkor már inkább tegyenek rendet a szobámban, az éppen elég nagy büntetés tud lenni, mert amik ott vannak… manapság már nem igazán tartom fent a látszatot, hogy minden rendben van, mert a vak is látja, hogy semmi sincsen rendben, de azért még próbálom egyben tartani magamat, mert az a munka az egyetlen, ami a lányommal összeköt, ha kirúgnak,akkor… akkor vége. És itt marad azzal a Noah-val… már a gondolat is rémes. A másik nagy pozitívum pedig az, hogy félholtra röhöghettem magamat a diákokon, de nem akarom őket annyira kínos helyzetbe hozni, így inkább csak húzok egyet a whiskys üvegből, hogy a szám ne görbüljön nevetésre, hallva, ahogyan Youngmay magyarázkodik. – Nagyon szerencsés, hogy ilyen barátai vannak, de… - itt egy pillanatra a társaira siklik a figyelmem - … mondja csak MacMantis, a nagy mentőakció közben esetleg nem lett volna ideje arra, hogy felvegyen egy nadrágot? Sajnálom, ha megsértem, de nem áll valami jól magán a szoknya. – csóválom meg a fejemet, és legszívesebben már a földön fetrengenék a röhögéstől, de még tartom magamat. – Na és maga Riddle? Törölje már le azt az ostoba vigyort a képéről, mert hülyébben néz ki, mint a barátja. – ami azért már teljesítmény, tekintve, hogy a srác szoknyában álldogál itt. Elég sokszor rúgtam már be, de szoknyában még soha nem voltam, úgyhogy meg kéne tapsoljam a srácot. – Tudjátok, hogy mi következik most igaz? – ez viszont már cseppet sem mókás része a tanári állásnak, ugyanis a büntetéseken agyalni cseppet sem valami izgalmas. – Mielőtt viszont kiszabnám a büntetéseket... – itt a Youngmay-hez lépek és óvatosan veszem ki a hajából a fúriafűzről szerzett levelet… - azt hiszem valamit vissza kéne juttatni a jogos tulajdonosához. – nyújtom Riddle felé a levelet és fejemmel a fúriafűz felé bökök. Egyszer már megjárta, nem?
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-10, 19:47
Sajnos nem élvezhettem sokáig diadalom gyümölcsét, mert egy hang a hátunk mögül megszólalt. Mikor odanéztem, a hozzá tartozó professzort is felismertem és... arcfagyás. Azt hiszem ezzel a szóval lehetne jellemezni leginkább azt amit éreztem és produkáltam. Legalább kreatívnak tart és érettnek (gondoltam nézzük a jó oldalát) és... bénának. Mikor ezt kimondta lányos zavaromban csak egy minden eddiginél szélesebb vigyort tudtam felmutatni, mely szinte már vicsorgás volt de valljuk be harmatgyenge visszavágás. Lena próbálta menteni a helyzetet egy roppant átlátszó mesével, azonnal megfordult a fejemben hogy vajon jó ötlet -e ezek után még palira is venni a tanárt? De Doug is belement a játékba és ezért aztán én is egyetértően bólogattam. Ha már úgyis büntetőmunkára megyünk, mert ez elkerülhetetlen volt legalább legyen meg az egység. - Igen... - ennél többet viszont képtelen voltam kinyögni. Fél vállamról lecsúszott nadrágtartóm visszaigazítottam a helyére. Fogalmam sem volt mi jöhet még: ma már Piton professzor dühödten kikergetett minket a teremből az itt-hagytunk-egy-könyvet magánakciónk után, majdnem leestem a Fúriafűzről és nyakamat törtem, ráadásul rajtakaptak minket és amilyen szerencsém van Chester professzor épp abba a monológomba hallgathatott bele, amellyel újabb szabálysértéseket vettem sorra, mint további lehetséges szórakozási formákat... még akkor is, ha nyilvánvalóan csak vicceltem. Jó persze a Mrs. Norris-os ötlet azért nem volt olyan rossz, de nem voltam benne biztos hogy a barátaim értették, mire jó mindez vagy hogy honnan támadt ilyen lehetetlen ötletem - elvégre mugli szokás volt.
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-10, 14:42
A Dave lés akrobata-mutatványa által okozott, nem kis ijedelem viszonylag gyorsan oszlik el bennem. A szavai iránt érzett már jóval kevésbé. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, ahogy a vállamat átkarolva álldogál ott, szememben pillanatnyi rémületet láthat. Aztán elvigyorodom, ahogy Lena is rázendít a dologra… Így múlik el a pillanatnyi ijedtségem, és veszi át jókedv a helyét, ismételten. Elvégre itt vagyunk, túl vagyunk a dolog nehezén, barátok közt vagyunk, mi rossz történhetne? – Ha csak megpróbálod, visszaátkozlak arra a fára – közlöm vele. Ha valaki a saját hálótermemből próbálná meg, az lehet, már egy kicsit túlságosan is sok lenne. Sosem lennék képes nyugodtan aludni. Ha meg az egyik legjobb barátom teszi… Hát, lenne pár pillanat az elmúlt hat évben, amit teljes egészében újra kellene értékelnem, de úgy fenekestül. Na jó, lehet, rossz szót használtam. – Nem tudom, tömegesen teszik-e, de lehet, nem ártana nekik – felelem, apró kísérlettel arra, hogy Lenát zavarba hozzam. Ezután Dave nekiáll felsorolni, hogyan nyuvaszthatnánk ki magunkat a lehető legegyszerűbben mielőtt felkel a nap, én pedig nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel, hacsak halkan is. – Szerintem egy életveszélyes mutatvány elég volt mára. Napoljuk el, mondjuk holnapra. Kezd hideg lenni itt kint ebben a… Szoknyában. Ezt azonban már nem fejezhetem be, mivel megszólal mögöttünk egy hang, ami egy kicsit túlságosan is ismerős, mégsem tudom hova tenni. Mégis, úgy teszek, mint aki rendőrt lát, és még az a bizonyos barna anyag is vigyázzba áll bennem. Pálcám még mindig a kezemben, az átkokat azonban kapásból elvetem. ha megátkozok egy tanárt, jobb, ha a hálókörlet helyett a kapu felé veszem az irányt. A Felföldön tuti találok olyanokat, akik befogadnak, valami népeket… – Még szerencse, hogy elkaptuk – felelem, rájátszva egy kicsit Lena hazugságára, nagyobb magabiztossággal. A háború egyenlő a megtévesztéssel, szokták mondani, így, bár nem vagyok a hazudozás nagy híve, kicsivel több tapasztalattal rendelkezem olvasmányaim nyomán, mint Lena… Bár tartok attól, hogy ez nem lesz elég. De a legrosszabb esetben is büntetőmunkára megyünk – márpedig ez a csapat túlélt már párat, ha jól emlékszem.
Oké-oké bármennyire is jó móka ez az egész, attól még sikerül úgy istenesen betojni, amikor az egész kezd rossz irányt venni. Akkor még csak kicsit ijedek meg, amikor Dave megcsúszik, de aztán ha nincs a nadrágtartója... akkor aztán tuti, hogy vége mindennek. Ki tudja, hogy érkezett volna meg a földre és... én nem tudom mit csinálok, ha miattam esik komoly baja, mert ilyen hülye ötlettel jövök itt neki. De Doug menti a helyzetet, legalább neki van annyi lélekjelenléte, hogy ne történjen nagyobb baj. Én pedig amikor már kint vannak a fűz hatótávjából nem bírom ki a nélkül, hogy ne szorítsam magamhoz a mai nap hősét. Lehet, hogy ez nem olyan nagy dolog sokak szerint, de akkor is nagyobb baj is lehetett volna, de ő megszerezte! A szavaira már kénytelen vagyok elmosolyodni. - Ilyen mutatvány után Doug biztosan nem utasítana el, igazán profi voltál! - könnyen meg tudok nyugodni. Mondhatnád, hogy nem vagyok eléggé felelősség teljes, de az isten szerelmére, tizenöt vagyok még csak, nem is kell kifejezetten felelősségteljesnek lennem igaz? - Mert nekem aztán olyan tömegesen adnak virágot igaz? De az biztos, hogy ez áll a legjobban és minimum be fogom kereteztetni! - ha most lenne itt egy tükör legalább, de sajnos nincs. Bár talán a táskámból túrhatnék egyet, de akkora fény nincs, hogy legyen esélyem megtalálni, és már így is örülni kéne neki, hogy eddig megúsztuk a dolgot, nem lenne hasznos jobban magunkra vonni a figyelmet azt hiszem. - Gyerekjáték volt, profi voltál! De azt hiszem inkább jobb lenne a következő kihívást mondjuk... - kb. itt akadok el a felsorolására adott válaszban, amikor meghallom a hátunk mögött az ismerős-ismeretlen hangot. Hirtelen ugyanis nem tudom hova tenni, de mégis csak egy kicsit ismerős nekem. Amikor megfordulok, akkor már nyilvánvalóvá válik. Tanár, azt hiszem legalábbis mert még nem voltam óráján. Talán helyettes... bár annyira ebben sem vagyok biztos, viszont Davet ismeri, ami már rossz hír, mert innentől az is esélytelen, hogy elszeleljünk. - Nem is volt béna! - vágom rá azonnal, bár úgy kb. az első szó az, ami határozottra sikerül, az utolsók már inkább félszeg csendességgel csúsznak ki a számon. Kissé megköszörülöm aztán a torkomat. Most kéne valami jó szöveg arra, hogy miért is vagyunk kint igaz? - Tanár úr tudja... csak... én... alvajáró vagyok! És a srácok utánam jöttek. - na jah, soha sem voltam a legjobb hazugozó az a baj. Első évben is azért sikerült büntető munkára menni, akkor se találtam ki jó magyarázatot, pedig akkor tényleg nem az én hibám volt, most viszont teljes mértékben, vagyis a miénk, a kis alkunak köszönhetjük most, hogy pácban vagyunk és félő, hogy nem is kicsiben, mert bár a pasas nem Piton, de... talán csak egy fél fokkal jobb nála, ahogy legalábbis az ábrázatából meg tudom állapítani.
Elméletben ez az iskola jó hírű, sok tehetséges diák tanult a Roxfort falai között, mégis folyamatosan csak hülyékkel futok össze. Arról már nem is beszélve, hogy az a kis… Noah, mert mégiscsak illik a nevén nevezni a lányom barátját, igaz? Nem, inkább találnék rá valami sokkalta csúnyább jelzőt, de a lányomnak fontos, nekem pedig a lányom fontos, úgyhogy képtelen vagyok lenyelni a békát, de ez neme jelenti azt, hogy olyan rohadtul örülök neki, mikor meglátom a lányommal. A francokat is, nem tudna ezzel addig várni, míg már nagykorú? Komolyan mondom, nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz majd az, ha felnő. Mindig is úgy gondoltam, hogy majd nem pasizik míg tizennyolc nem lesz, erre tessék… ha az Azkabanba lehetne valakit zárni csak úgy kényünk kedvünkre, ez a Noah gyerek ott öregedne meg. Tudom, hogy ez kicsit erős, de azért magában hordozza a lényeget: nem akarom pasizni a lányomat és kész, ez ellen nem tudok mit tenni. Egyszerűen csak zavaró, az még inkább, hogy még csak hozzám sem akar szólni, úgy kell őt a folyosón elkapni, hogy legalább köszönjön. Aztán jön ”bocs, de órám lesz” szöveg, ami azért egy elég ócska kifogás, szerintem azért valami jobbat érdemelnék ennél. Mondjuk… edzésem lesz, vagy valami, esetleg tanulnom kell… nem azt, hogy órája van, két lépéssel odébb pedig már azzal a… Noah-val van. Nem is igazán figyelek oda a külvilágra, de képtelen vagyok nem meghallani a nem is olyan távolról felcsendülő hangokat. Egy kicsit várok, hátha csak odaképzeltem, de aztán egy csalódott szemforgatással nyugtázom, hogy nem, és ami a legrosszabb: diákok. Persze, megtehetném, hogy nem megyek oda és hagyom őket szórakozni, de ez a munkám, és jól akarom végezni, ha már apának nem vagyok jó, legalább tanárnak legyek elég. Persze régen, mikor még ereklyékre vadászhattam… sokkal izgalmasabb egy élet volt, a lányom is kicsi volt, nem pasizott, és még diákokkal sem kellett törődnöm. Változnak az idők sajnos. Óvatosan lépkedek közelebb, ahogyan kiszúrom magamnak a három alakot a sötétben. Nem vagyok nyomozó, de azt a magasságukból és a hangjukból letudom szűrni, hogy a lányommal lehetnek körülbelül egykorúak. Remek, csak nehogy az egyik ő legyen, mert akkor… akkor bajok lesznek. Ha pedig a pasiját találom itt, akkor születésnapom lehet, csak még nem tudok róla. - Zene füleimnek, hogy ilyen érett és kreatív diákok laknak iskolánk falai között. – szólalok meg, ahogyan zsebre tett kézzel állok mögöttük. – Maga valami iszonyatosan béna Riddle. – csóválom meg a fejemet. Ismerem a diákot, már voltam bent az órájukon, és már akkor is feltűnt, hogy nem épp az a csendes fajta, de azért kicsit jobban megválogathatná a szavait, ha egy tanár álldogál mögöttük. – Gondolom nem kell mondanom, hogy megvagytok, igaz?
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-09, 17:52
Doug-ban megvolt minden: lélekjelenlét, tudás és erő. Furcsa érzés volt ahogy a varázslat körbevett, azt hiszem ezt sosem lehet igazán megszokni, de hagytam hogy a barátom lassan lemanőverezzen a fáról, csak hogy azután rögtön hátrálni is kezdjen. Magam mögé nézve láttam, hogy bizony a fűz már nem sokáig marad megfagyasztva, kezd kitörni mágikus béklyónkból így Doug-gal együtt én is elhagytam a körzetét és csatlakoztunk Lená-hoz, aki persze máris aggódva kérdezte, hogy jól vagyok -e. - Hát persze, köszönhetően ennek a daliás, délceg... - átkaroltam Doug vállát, hogy barátilag megszorítsam ezzel is kinyilvánítva a hálám de ekkor jobb ötletem támadt és jelentőségteljesen felé fordultam - ... már-már úgy érzem magam mint egy megmentett hercegnő, sir. Lehet, hogy ideje végre romantikus találkozót kérnem tőled - sajnos nem bírtam végigmondani blazírt ábrázattal, elnevettem a végét. Ezek után Lená-hoz lépve a hajába tűztem a Fúriafűzről szerzett levelet. - Hé, tudom hogy nem virág de az biztos hogy jobban megdolgoztam érte mint eddig bármelyik srác, aki virágot adott neked - mosolyogtam, majd Doug-ra néztem és összecsaptam a tenyereim. - Na ugye, megmondtam én hogy gyerekjáték lesz! - lelkendeztem figyelmen kívül hagyva ama tényt, hogy majdnem métereket zuhantam, aminek akár kartörés is lehetett volna a vége, vagy rosszabb esetben... de erre inkább nem akartam gondolni. Nem akartam, hogy ez a jó kis este így érjen véget. Most hogy végre túl voltam a küldetésen egyszerre úgy éreztem túl hamar telt el. - És most mit csinálunk? Szerzünk egy tollat Csikócsőrtől? Vagy valamelyik kentaur hajából egy tincset? Vagy kössünk madzagot Mrs. Norris farkára és a végére erősítsünk üres konzerves dobozokat! - soroltam megszállottan az általam legveszélyesebbnek tartott további ötleteket.
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-09, 06:52
Lena szavainak hatására csatlakozom a rajtam és nemi identitásomról szóló, valószínűleg futótűzként terjedő híren nevető Dave-hez. Szorítani nem szorít, az biztos, de ha ezt közlöm is vele, tartok attól, hogy szegény lány nagyobb zavarban lesz, mint azt eddig elképzelhetőnek tartottam. Mégiscsak jó ötlet volt ez, drága barátom, még akkor is, ha magánakció… Bár így utólag belegondolva, még jó, hogy éjszakai kiruccanásra kellett felkapnom. Legalább további hódolókat nem szerzek ezzel a cuccal. Lena pedig hamarosan megmentésemre siet, és közli, hogy megkapom a lemosót – amiért egy hálás pillantással jutalmazom. – Köszönöm – mondom. Még tetézem egy kicsit a dolgot, elvégre nincs abban semmi rossz, legalábbis amíg a barátaim megnevettetése a célom. – Végre anélkül ülhetek le valahova, hogy félnem kellene, milyen üzenetet találok a padban. Amikor már nincsen szükség rám, hátrálok egy lépést, és az éneklés is abbamarad rövidesen. Minden figyelmem annak szentelem, hogy Dave miként boldogult, és még azt is csak haloványan sikerült felfognom valahol az elmém mélyén, hogy kifehéredő bütykökkel markolom a pálcámat. Annyira figyelek minden egyes rezdülésre, mindenre, ami előttem történik, hogy alig egy másodperccel azelőtt veszem észre, hogy barátommal már nincs minden rendben, hogy fölhangzana a kiáltása. Készen állok arra, hogy valamiféle bűbájjal a barátom segítségére siessek, de ebben megelőz – a nadrágtartója. Ha nem tombolna a szívem a mellkasomban őrült tempóban a hirtelen ijedtségtől, hát esküszöm, nevetni kezdenék lehetetlen helyzetén. nem kell rá sokáig várni, hogy legalábbis halkan, vigyornál kicsit többet préseljek ki magamból. – Mobilicorpus! – szegezem Dave-re a pálcám, és megpróbálom lemanőverezni a srácot az ágról. Valahol már azelőtt érzem, hogy sikerrel jártam, mielőtt még tényleges hatása lenne. Óvatosan leteszem a földre, nem messze onnan, ahol lógott, és csak egyetlen, apró tényezőről feledkezem meg közben. A Fúriafűzről, amely már így is kitörni készül a béklyóinkból, és nem tetszik neki különösebben, hogy két kölyök ott áll a tövében. Amikor az egyik ág lagymatagon felém suhint, eltáncolok előle, és Dave-re nézek. – Azt hiszem, ideje visszavonulót fújni. Ennyi mondok, majd, ha követ, gyors, hátráló lépésekkel indulok meg Lena irányába. Nem tévesztem szem elől a fát, az egészen biztos – nem szeretnék szoknyában repülni és felkenődni az iskola falára.
Nem lep meg, hogy Dave ilyesmit talált ki. Ez a szoknya dolog... bár kíváncsi vagyok, hogy akkor is bejött volna, ha nem teszi hozzá, hogy közös ötlet volt? - Végül is jól áll, és biztosan kényelmes is. Nem... szorít sehol. - nehezen tudom megállni a nevetést, főleg amikor még tovább folyik a beszélgetés és szóba jön a körömlakk téma, no meg azok a romantikus találkozók, amikre hívni akarták őket és éppenséggel olyanok, akiknek szintén nem állna annyira jól a szoknya. Igazából nem is értem a dolgot, mármint azt a tényt, hogy Doug miért van egyedül. Oké, itt vagyunk neki mi, de valahogy még nem botlott bele olyan lányba, akit érdemes lenne... becserkésznie. Tudom, hogy ez nem a legjobb szó, de én ismerem őt, rendes srác és vicces is, nem tudok róla semmi rosszat mondani, tuti, hogy lenne, aki szívesen menne el vele romantikus találkozóra, méghozzá olyan, aki minden gond nélkül hordhat szoknyát nyilvánosan is. - Reggel megkapod a lemosót és akkor megmentelek a további hódolóktól, de legalább látod népszerű vagy. - tudom én, kár hogy a fiúk körében, de lehet hogy a lányok körében is az lenne egy cseppnyi bátorsággal. Oké... én meg se szólaljak. Ha Jonathan nem kezdeményez nálam, akkor jó eséllyel egyedül lennék, mint az ujjam, bár persze ki tudja, de azért mégis csak erre van nagyobb esély. Nem vagyok egy bátor típus, azt mind tudjuk. Figyelem én a környéket, amíg elindul a mászás, de a mosolyt nem tudom levakarni az arcomról. Tisztára idilli az állapot, ahogy Doug még énekelni is kezd. Azért lássuk be a szoknya, a körömlakk és jó ének hang... hát nem csoda, hogy akadtak akik ezek után rossz következtetést vontak le róla. Azért persze közben aggódom is, főleg amikor már Dave az ágak között van. Az első mozdulatánál még széles vigyorral mutatom fel neki a hüvelykujjamat, de aztán jön az első gond. A szám elé kapom a kezem, hogy ne jöjjön ki valami röpke kis felsikkantás, de sikerül elkapnia magát és "csak" fejjel lefelé lógni. Azért ez se valami megnyugtató látvány. Azért azt nem akarom, hogy baja legyen egy levél miatt, tényleg nem! Már épp megnyugodnék, amikor eléri a célt, aztán cseppet sem profi akrobatikus mozdulattal csúszik meg az ágon, itt pedig már a szám előtt tartott kéz se tudja visszafogni, hogy ne sikítsak fel. Elfojtottan ugyan, de akkor is kicsúszik. Hiába vigyorog, amikor végül fenn akad, attól még a szemem ugyanúgy el van kerekedve és nem kezelem épp könnyen a helyzetet. Sikerül kissé lefagyni. Nem... nem kissé. Tudom, hogy mit kéne alkalmazni, tudom én a varázsigét. Ott motoszkál a fejemben a Mobilicorpus, de valahogy még se megy, hogy kimondjam. Remélem, hogy Doug megteszi helyettem, és ha igen, akkor biztos, hogy az első mozdulatom az lesz, hogy futásból vetem magam Dave nyakába. - Jól... jól vagy? - az én hibám lett volna, ha bármi baja esik. Tudjuk, hogy legendásan nincs önbizalmam és ez az eset most nem sokat segít, hogy még több legyen. Komoly baja is lehetett volna és akkor az... az az én hibám.
A kitörés talán nem a legmegfelelőbb kifejezés... azt hiszem, inkább kiszakadt belőlem a nevetés, de olyan konkrétan hogy az oldalam szúrni kezdett ahogy próbáltam visszafogni az áradó hangerőt. A visszafogott kuncogás, a zabla viszont fájdalmas volt fel-le ugrálni vágyó rekeszizmomnak, mikor Doug megemlítette, hogy már ketten is megpróbálták felcsípni. Jobban sikerült a tréfa mint vártam, de mint kiderült a barátomnak nem kell így maradnia most már egész életére, mert Lená-nak lemosója is van a komisz kozmetikumhoz. Biztos valami megbájolt lakk, gondoltam, mert amiket édesanyám használ nem csak hogy lemoshatóak, elég hamar le is peregnek. Mondjuk nem utolsó ötlet a festéket tartósabbá varázsolni, sőt talán meg is kérdezem Lená-t, hol kapok ilyet és édesanyámat meglepem eggyel Karácsonyra. Azt hiszem, igencsak hasznos és tartós ajándéknak bizonyul majd. Míg Doug bakot tartott, rázendített. Elmosolyodtam, de most nem nevettem, annál jobban koncentráltam hogy mindketten meg tudjuk tartani az egyensúlyt. Előbb a vállára támaszkodtam, majd a fejére, s ahogy lassan tenyerébe helyezett lábam kinyújtottam, elkaptam a felettem lévő vaskos ágat. Az önmagamat felhúzásra cimborám még ráasegített, feljebb emelte és megtolta a lábam, míg végül fel tudtam ülni az ágra. - Hopp! - tártam szét a kezeim vigyorogva akár a porondmester mutatvány után, megmutatva magam Lená-nak és Doug-nak, hogy máris vettem az első akadályt. A kellemes, lágy szellő és Doug énekének hangjai már-már elfeledtették velem, hogy még ha nem is tomboló de azért mozgó fán kell megtartanom magam, ezért az akrobatázás helyett inkább közelebb kúsztam fenéken a törzshöz és megkapaszkodtam benne. Kémlelni kezdtem a szinte már teljesen csupasz koronát, hol találhatok egy levelet a lehető leglejjebb? A kettővel felettem lévő ág egyik kisebb kiszögellésén volt egy, még be sem barnult egészen, bizonyára késő nyári friss hajtás lehetett. Tökéletes! Lassan felálltam a fa törzse mentén, majd a felettem lévő ágban megkapaszkodva felhúztam magam egészen a hasamig és próbáltam az egyik lábam átvetni a rönkön - félig sikerült is, de ekkor a fűz megmozdult én pedig elvesztettem az egyensúlyom és azután lajhárként lógtam lefelé. Szerencsére elég jól kapaszkodtam, így nem zuhantam le és másodjára már sikerült bevenni a második ágat is. A fa törzse mellett ismét felálltam, majd a felettem lévő ágról letéptem a levelet és felmutattam: - Megva!... - a fűz, ha valamennyire megfagyasztottuk is és nem tombolhatott szabadon, minden bizonnyal érzékelte a jelenlétem és nem különösebben szívlelte azt, ugyanis ismét lágyan megmozdultak az ágai, de ezúttal a törzse és az ahhoz csatlakozó vastagabb rönkök is, én pedig nem tudtam miben megkapaszkodni... túl későn kaptam a törzs után, a lábaim alól szabályosan kigördült a csúszós kéregfelület. Éreztem hogy zuhanok, kiáltottam s közben az egyik kiálló ág végigkarcolja a hátam, becsuktam a szemeim és reménykedtem benne, hogy valami vagy valaki megment, mielőtt összetöröm magam. A nadrágtartóm megtette. Felakadtam vele a fán és ott lógtam tehetetlenül. Nem mertem megfordulni, nehogy lecsavarjam az életmentő rugalmas szövetet, a kezeimmel pedig nem értem el az ágat. A pálcám a fára mászás előtt visszadugtam a nadrágszáramba, az sem volt túl közel és nem nagyon mertem mozogni... csak tengtem-lengtem, mint egy rongybaba. A barátaim persze az első ijedtség után most nem bírták befejezni a nevetést. - Hé... leszednétek? - kérdeztem én is, de közben vigyorogtam a hátfájás és a veszély ellenére is. Biztosan nem mindennapi látványt nyújthatok most így... a tenyerembe néztem. Mindenesetre, gondoltam, a levél legalább megvan.
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Fúriafűz tisztása 2014-10-06, 17:21
Nem igazán tudok mit felelni Lenának. Persze, amúgy is csak poénból mondtam, amit mondtam, ellenben valahol meg tudnám érteni Dave-t. Szerencsére azonban hamar beesik, és a szoknya-ügyet is sikerül gyorsan tisztázni. Kimosni már messze nem lesz ennyire egyszerű… – Nem mintha probléma lenne – vigyorodom el, neheztelésem hamar tovatűnik. Igazából föl sem gyulladt soha, egyszerűen nem szeretem, amikor emlékeztetést kapok arra, mennyi mindent kellene még megtanulnom. Bár tény, ha valaha volt olyasmi, amit az ember még csak nem is sejthetett, az ez volt… Szépen behúztál a csőbe, Dave. Valamikor, valahogyan visszaadom majd a dolgot, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. Ez utóbbiban nem feltétlenül vagyok a legjobb. – Már úgyis régen volt rajtam. – Talán azért – kezdek a magyarázatba a körömlakktól való megszabadulást illetően –, mert az elmúlt egy napban, amióta rajtam van, ketten kértek tőlem… romantikus találkozót. Az egyetlen probléma, hogy mindkettőnek már nőtt a szakáll az arcán. Túl sok információt fed ez fel emberekről, olyasmit is, amit nagyon nem szeretnék tudni. Nem, mintha zavarna is bármi… Csak rólam ne terjedjen el a hír. Bár lehet, ahhoz már késő, és a következő két hónapban az összes kosár alapja az lesz, hogy azt hiszik, a saját térfelemre játszok. Apró sóhajnál mégsem hagyja el több a számat, elvégre bármiféle tervemet egy romantikus kapcsolatra már éppenséggel elkezdtem temetni kellően régen ahhoz, hogy már csak a régi sírt látogathassam, egyre lanyhuló lelkesedéssel. Mégis, az ember csak álmodozhat néha… Barátommal együtt mondom ki a varázsigét, és figyelem, ahogy a fa megmerevedik. Ez így nem lesz valami nagy kihívás, de én magam sem tettem volna máshogyan. A Fúriafűz félelmetes ellenfél – kiszámíthatatlan, vad, erős és agresszív. Négy olyan tényező, amik arra intenek, hogy ne szórakozzak vele. És most mégis közelebb lépdelek hozzá, hogy bakot tartsak drága barátomnak. Ennek is megvan a maga oldala. Ha az ártásunk mégsem volt olyan erős, én repülök kisebbet. Tartom a bakot, az egyensúlyom egyelőre a helyén, és miközben Dave fölrugaszkodik, énekelni kezdek, halkan ugyan, de kellőképpen hangosan ahhoz, hogy Lena is hallhassa a régi dalocskát. És valahol reménykedem, hogy Dave nem fog lezúdulni a kezemből ennek hallatán, főleg úgy, hogy ő pontosan ismeri a dolgok aktualitását. Na, meg azt is remélem, de azt csak így szépen, csendben, hogy egyetlen nyomorult mókus sem msot indul el mogyorókra vadászni.
Nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam, amikor nagy nehezen eljutnak hozzám a szavai a szoknya ködén át. Azért most nehéz másra koncentrálni, mert azért lássuk be határozottan meglepő (és mulatságos) a kinézete, ezt senki se tagadhatja. - Azért remélem, hogy nem dobná egy ilyen kis mutatvány miatt a barátságunkat. - sikerül nagy nehezen abbahagyni, aztán az is kiderül, hogy ez a szoknya dolog hogy is sikerült. - Hát ez... nem lep meg, de ehhez most komolyan semmi közöm, egyedül találta ki. - nem vagyok valami profi hazudozó, füllentésben se vagyok túl nagy ász, ezért buktam le mindig Nancy előtt is, ha valami nem helyénvalót műveltem a babáival, valami... nem annyira funkcionálisat. Szóval most is látszik rajtam, hogy őszinte vagyok, ennek ellenére, vagy épp ezért nem tudom visszafogni a rövidke újabb nevetést, amikor Dave még orra is esik előttünk. - Szóval most meg rá kened? Dave... a végén hatalmasra nő majd az orrod! - vigyorodom el, miközben a kávémat kortyolgatom, csak akkor sikerül majdnem kiköpni, amikor meglátom Doug körmét. De végül visszafogom magam és a prüszkölő nevetés helyett marad a széles vigyor, ahogy elkapom a kezét, hogy közelebb húzzam és jobban is megnézzem magamnak. - Igazán... csinos és passzol a szoknyádhoz, tényleg meg akarsz szabadulni tőle? Miééért? - nyafogósan húzom el az utolsó szót, csak hogy egy kicsit még piszkáljam ezzel. Elég mélyen alhatott, ha így ki tudott szúrni vele Dave. Ki tudja, talán a többi körme is ilyen lenne, ha nem ébred fel időben, mert gondolom erről volt szó. Kétlem, hogy Dave csak úgy magától leállt és csak egy körme ellen intézett el támadást. - A szobámban van hozzá speciális lemosó, ha jól viselkedsz, akkor megkapod. - az utolsó kortyot is felhörpintem közben. Egyébként simán megkapná amúgy is, nem vagyok én olyan rossz indulatú, nem akarom, hogy ilyen maradjon a körme, a végén még tényleg valami kellemetlen pletyka kapna szárnyra róla. Aztán szépen feltápászkodom, amikor úgy fest indul az akció. Ez nekem nyugis este lesz, csak figyelnem kell, nehogy mondjuk Mrs. Norris beköszönjön nekünk. Na az nem lenne kellemes. - Én majd igyekszem nem visítva nevetni. - vigyorodom el. A csésze a földön köt ki a fűben, én pedig azért teszek pár lépést hátra és időnként körülnézek, de mégis csak elsősorban arra figyelek, hogy mit művelnek. Nem vagyok gonosz, de ha már az első lépéseknél egymásra zúgnak... nem hiszem, hogy képes leszek kibírni nevetés nélkül. Lássuk be, egyik srác sem arról híres, hogy legendás ügyességgel áldotta volna meg őket a sors. Azért azt remélem, hogy nem kötünk ki a gyengélkedőn a végén, szóval a pálca marad nálam, biztos, ami tuti, ha segítség kéne.
