2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Tudom, hogy nem most kellene ezt megvitatni, de eddig nem volt rá sem mód sem alkalom. Altan nem említette korábban és mostanában Sheska sem, amikor még lehetett. A terv fejbe kólint nem kicsit és nem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy ártatlan gyerekek, diákok esnek majd áldozatul, akkor sem ha mindezt szeretnék kiküszöbölni. Nem lehet. Van olyan helyzet amikor igen, de a direkt támadás az nem olyan, a diákok fejvesztve menekülnek majd a tanárok pedig őket próbálják védeni. Persze ennek is van némi realitása, könnyebb a tanárokat megregulázni és kényszerhelyzet elé állítani, ha mással vannak elfoglalva, ám akkor is lesznek vétlen áldozatok. Mindig vannak. Ám, Altan szava nekem elég, ha Sheska mondja nem ugyanaz, talán a férfi iránt érzett szerelmem is iránymutató, akkor sem tudom másképp értelmezni a dolgokat. Nem is szólok többet, csak hallgatok és elemzek magamon belül, hogy mi lehet a jó és mi a rossz, Sheska gúnyos hangneme bánt, de hiába hangoztattam a saját elképzelésemet, az csupán egy vágyálom. A lelkem mélyén tudom, hogy neki van igaza, mégis félek attól, hogy egy újabb voldemortos időszak következik. Egyetlen porcikám sem kívánja, a mai napig harcolok a következményekkel melyet a szüleim miatt kellett elszenvednem, ennek ellenére még most is szíven üt, hogy szóba kerülnek. Szeretem őket és hiányoznak és majd `minden nap a lelkembe mar a gondolat, hogy mit élhetnek át az Azkabanban. Ám sem ezen, sem Altanék tervein, sem a húgom létén, akiről nem tudtam és még most sem hiszem el, nem tudok tovább merengeni. A lila köd gomolyog és egyenesen Altant veszi célba, ő pedig Sheskát. Ettől a pillanattól kezdve gyorsan peregnek az események, csak azt fogom fel, hogy Altan elméje elborul, a vár ura vele akarja befejezni a piszkos munkát, látva, hogy szövetsége nem valósul meg. Szövetség, milyen szövetség az amely erőszakkal köttetett? Nem is gondolkozom, a félelem, hogy elveszítem a vademberemet, a düh elborítja a lelkemet, az átok elszabadul és én lepődöm meg a legjobban, hogy sikerült. Sosem próbáltam, de némi aggodalomra is ad okot a sikeressége, mindaz amitől menekültem ott él bennem, a véremben van s talán ennyi kellett csupán, hogy kitörjön. Ám ezzel megmentettem a férfit akit szeretek, akinek az oldalára álltam. Jelenleg mindent félredobok, csak Altan létezik néhány hosszú pillanatra míg ölelem s hallom szavait, aztán mindebbe egyszerre tör be Sheska morgós hangja és a vár köveinek tompa puffanásai, éles csattanásai. Felnézve látom, hogy a lidércek is eltűntek, csupán az omladozó vár agonizálása vesz minket körül és egyetértek, mennünk kell. Altan kezét fogva sietek mellette, minden hiábavaló volt ha nem jutunk ki. Nem tudom mi lett volna kettőnkkel ha Sheska nem indul el Altan után, talán megússzuk, másképp alakulnak a dolgok, jobban vagy rosszabbul már sosem tudjuk meg. Most azonban segített és ezért én is hálás vagyok melyet Altan köszönete után egy pillantással köszönök meg én is. nem indult jól az ismeretségünk de csak rajtunk áll hogyan folytatódik. A dicsérete ugyan jólesik de nem tölt el büszkeséggel a tett amiért kaptam. * -Akkor vajon miért érzem magam rosszul tőle? *Szomorú tekintettel nézek rá míg Altan vissza nem jön, hogy közölje, elég biztonságos az út lefelé a temetőbe. A hideg is kiráz attól, hogy újra a sírok között járkáljak, de nincs más út. Az biztos, hogy többé ide be nem teszem a lábam, hacsak nem kell Altan után jönnöm.*
//Mi köszönjük, hogy beugrottál, szuper játék volt és azt hiszem jó alap ez a folytatásra!!! //
Határozottan ingadozom, időnként szimpatikussá válik a nő... főleg amikor nem beszél sokat, aztán jön pár mondat és újra csak a szememet forgatom. Értem én, hogy még nem világos számára minden, azt viszont nem értem, ha Altan be akarta vezetni az ügyeinkbe, akkor miért nem mesélt neki arról, hogy mik a tervek a jövőre nézve és miért most kell megbeszélnünk, főleg egy veszélyes alak előtt azt, hogy egy iskolát megtámadni okos dolog vagy sem. Inkább csak bólintok Altan szavai hallatán. Stratégiailag fontos, és igenis nagyon lényeges a hely, nem is értem, hogy mit nem ért ezen. Nem a gyerekeket akarjuk megtámadni és nem is őket fogjuk bántani, na persze ha elfogadják a tényt, hogy a világ szépen lassan megváltozik. Nekünk a hely kell és persze az ottani varázslókat kell behódoltatni és magunk mellé állítani, vagy épp magunk alá helyezni. Ha ehhez félelem kell, hát félelem kell, úgyhogy amikor a szeretetről kezd el beszélni először csak a szemöldököm szökik fel, másodszor már úgy nézek Altanra, mintha minimum tőle várnám, hogy a képtelenül gondolkodó nőszemélyt megregulázza. Végül is hozzá tartozik és mintha a nő nem lenne tisztában azzal, hogy mi azért nem feltétlenül a jó fiúk vagyunk, nem érhetünk el mindent szép szóval és szeretettel, meg kedvességgel. Lesznek kemény események is, amikre nagyon úgy fest, hogy ő nincs felkészülve, akkor viszont mennyire van helye köztünk? - Oh persze a szeretet ereje majd térdre kényszeríti előttünk a Minisztériumot és az embereit. Aurorok dobják el a pálcájukat csupán mert kedvesen megkérjük őket és felvázoljuk a nézeteinket. Kérlek... ezt te sem gondolhatod komolyan. - nem ez nem így működik. Kezdetben kell a félsz, kell a félelem, amit mi váltunk ki, ahhoz pedig nagy tettek kellenek. Nem fog változni a világ és a véleményük és persze a hozzáállás csak azért, mert kedvesen megkérjük, hogy álljanak az oldalunkra. Itt olyan varázslókról és boszorkányokról van szó, akik évszázadok óta berögözött hagyományokkal rendelkeznek. Rejtőzni a muglik elől, óvni a varázsvilágot, pedig mi vagyunk az erősebbek, nem pedig a kis varázstalan népek, akkor meg mégis miről beszélünk, miért mi rejtőzünk az árnyak között és ők élik az életüket gondtalanul? De most az elméleti alapokkal végképp nincs idő foglalkozni, a jelenlegi gondokat kell megoldani, még hozzá azt, hogy Altan rám támad és mielőtt még cselekedhetnék... na azért itt talán kap egy elismerő pillantást a másik szőke. Meglep a hirtelen jött mozdulat, de mindenképpen jó értelemben. A halálos átok nem olyasmi, amire bárki képes. Én még nem hajtottam végre soha, de ennek is jó oka van. Olyan ez, mint amikor az egyetlen töltényedet egy valakinek tartogatod, no én is az első zöld fénycsóvámat kiemelt személynek akarom adni és csak remélhetem, hogy lehetőségem lesz rá. A nekromanta holtan esik össze, a következő romantikus... csöpögős jelenet viszont kissé szemforgatásra késztet. Na jó azért ez még nekem is sok és kész mázli, hogy Altan nem látványosan érzékenyül el itt előttem, azt nem venném jó néven. - Menetnénk... - kissé talán morgósan jegyzem meg szinte csak a bajszom alatt, miközben még folyik a sírós nagy ölelkezés. Talán valahol azért van ebben egy nagy adag féltékenység is... de ezt eszem ágában sincs kimondani. Mégis csak nőből vagyok, még ha nem is mondanám magamat gyenge és védtelen nőnek, de attól még nő vagyok, de ez most nem számít... végre elindulunk. Ellépdelek mellettük, Altan szavaira csak egy biccentést ejtek meg afféle semmiségként jelezve érkezésemet. Persze ismerem őt tudom, hogy fordított helyzetben ezt még visszakaphatom tőle, de ez ennek az értelme. Szövetségeseket kell gyűjteni és tudom, hogy Altan talán már eljutott arra a szintre, hogy ha döntenie kell a lassan megbomlott elméjű Rasmus és köztem, akkor engem fog választani. Miközben ő lefelé indul, hogy a lejáratot tesztelje még megállok a másik szőke mellett. Azt hiszem kifejeztem már elégszer nemtetszésemet vele szemben, de olyan vagyok, mint egy szigorú tanár, elismerést is képes vagyok osztani, ha tényleg megérdemli valaki. - Szép volt! - bököm ki végül egy röpke biccentés kíséretében, csak aztán indulok meg a lépcsőn lefelé a temető irányába. Nem vagyok benne biztos, hogy nem lesz érdemes ide küldeni pár kósza embert, csak azért, hogy kicsit szétnézzenek. Lehet itt még olyasmi, ami hasznos nekünk.
//Szuper volt! Nagyon élveztem és külön köszönöm,hogy beszállhattam akciózni, még-méééég! *-* //
Önmagáért beszél, hogy Sheska maga jött értem, s nem úgy tűnik, mint aki Rasmus parancsára tenné. Azért ez valahol dühít is. Azt teljes mértékben megértem, ha a vezérem úgy véli, hogy elég erős vagyok, hogy egyedül is boldoguljak, ellenben úgy véltem volna, hogy ha testérek vagyunk, pár napnyi késlekedés után legalább rám néz. Sheskához elméletileg nem fűznek gyerekkori emlékek, mégis jobban számít a jelenlétemre, mint Rasmus, és ez igazolni látja azt, amiről nemrégiben beszéltünk, hogy Rasmus már nem tűr meg maga mellett senkit, mindenki a lábai alá sorolna. Nem lett volna ellenemre, hogy ha ő a vezetőnk, ám ha minden ellentmondást nem tűrően irányít, és küld halálba bárkit... Hát ehhez már annyira nem fűlik a fogam. Miután számára az sem lett volna gond, ha itt maradok a temetőben, úgy vélem, komolyan meg kell szívlelnem Sheska legutóbbi szavait, holott nem vagyok olyan harcos, aki a gatyájába csinál egy kis veszélytől, viszont már itt van Sybella is, akit nem akarok elveszíteni. Nem érzem magam feláldozható porszemnek. Lassan révbe érek, kell, hogy valakinek számítsak. - A gyermekek nem harcosok, nyilván nem velük fogunk szembeszállni. Későbbi tanítványok lehetnek azt hiszem. Végülis az erőd a cél. – Bólintok Sheskának, én is úgy vélem, hogy ha a rendszert akarjuk megdönteni, a Roxfort fő bástyája annak, gyakorlatilag szó szerint. Még nem tudom a pontos hadmozdulatokat, hogy közvetlen ostrom lesz, vagy csel, szerintem a legegyszerűbb az lenne, ha valami légelvezető alagúton hatolnánk be, és csak a néhány őrrel kellene megküzdeni. Szeretem én a csatákat, de komolyan mondtam Sybellának, nem ifjoncok élete árán. Engem ugyan tejfelesszájúként hadba küldtek volna, ezt másoktól nem várom el. Különben is, az ittenieknek nem erős a karja, csak a mágia erejében bíznak. Azt meg ki lehet játszani. Egy mágikus pajzs, vagy egy antimágikus aura, aztán máris leblokkolnak. Ennyi. - Kétlem, hogy a félelemkeltés lenne a cél. Egy új világrend viszont annál inkább. A bürokratikus papírtologatós szekciót kell eltakarítani, az szúrja többek szemét. – Felelem Sybellának, úgy vélem, hogy erről van itt szól inkább. A Roxfort csupán statégiai helyszín, de a minisztériumban korrupció uralkodik, nincsen benne egység, nem feltétlenül támogatja, sokkal inkább elnyomja a varázslótársadalmat. Ám a minisztérium nem igazán erőd, csupán hivatal, aligha lenne értelme bevenni, hiszen pár időnyerő és jóslatot leszámítva semmi nincsen ott, csak papírok. Azokat ugyan fel lehet gyújtani... Ellenben most nincsen esélyem, mert a nekromanta varázsereje ellepi az elmémet, és a következő, amire feleszmélek, hogy Sheska robbantása ugyan még csak a trónust robbantja ki a sötét varázsló alól, Sybella smaragdszín átkát követően viszont közvetlenül az illetőt találja telibe, aki megmerevedett tagokkal dől el, s amikor ismét tudok fókuszálni a szemeimmel, azt érzem, hogy a lány ölelget, csüng rajtam, kihanyatlik karjaimból a láncos buzogány, és a földre esik. Mi... mi történt? Felnézek, s látom, hogy Sybella vélhetően megölte a fickót. Értem tette volna? Akkor ez köztünk több, mint igazi? Meg kell köszörülnöm a torkomat, hogy ne érzékenyüljek el Sheska előtt, és átkarolva a boszorkányt, odasúgom. - Én is. Én is. – Ismételgetem, még ha nem is mondom ki szó szerint, egy igazi férfi társaságban nem vall szerelmet. Ellenben a vár úgy tűnik a gazdája életereje nélkül szintén nem tartja magát, elkezd összeomlani, legelőször a tartópilléreken fut végig pár komolyabb repedés. Gyorsan felkapom a fegyveremet, de nem tűzöm az övembe. – Na húzzunk innen. – Indulok el a lánnyal kéz a kézben, Sheska remélhetőleg szintén velünk a vélt kijárat felé. – Utánam jöttél. Most tartozom neked. – Mondom oda ünnepélyesen, és kiütöm az egyik falat, ahol behatol a napfény. Egy párkányra vezet, amely alól lépcső indul a földszint felé. Kiugrom rá, a súlyomat megtartja, így a nőkét is biztosan. Felszegett állal elindulok lefelé, a temetőbe.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot, nekem nagyon tetszett, még sok ilyet!!! //
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-08-15, 20:16
*Az egész helyzet kezd rémálommá válni. Amit Altan mondott és ami most derült ki az két különböző dolog, az iskoláról nem volt szó és én nem látom át a jelentőségét, szerintem ártatlan gyerekeken átgázolni nem ésszerű, ráadásul ahogy Altan is mondta, a kastély és a körülötte lévő birtok egy erődítmény, arról nem is beszélve, hogy az ott lakó tanárok erős varázslók és boszorkányok, olyan mágiát vethetnek be a jelenlegieken kívül ami távol tartana minket. Minket….a terv nem válik a szívem csücskévé mégis beleszámítom magam, csak azért mert Altan is benne van. Persze tudtam, hogy milyen ember, vad és zabolázatlan épp ezt tetszett meg benne. Erős és tántoríthatatlan, de a szíve a helyén van, elégszer bizonyította az elmúlt este és olyan ember akinek reggel a vigyázó karjai között ébredek nem lehet kegyetlen gyilkos. Vegyes érzések keringenek bennem, egyrészt szeretnék Altan mellett maradni és vele együtt megoldást találni a jelenlegi helyzetre, arra ami a mostani fogva tartó kastélyunkon kívül van, ám azt nem tudom elképzelni magamról, hogy pálcával a kezemben besétálok a Roxfortba, hogy egykori tanáraim ellen forduljak. Az olyan lenne mint ami elől eddig menekültem és rejtőztem, az előítélet, a pillantások melyek mélyén ott van a vád, hogy én is pont olyan aljas vagyok mint a szüleim, hát az alma nem esett messze a fájától…..és ehhez hasonlók. Altan magyarázata mégis elfogadhatóbbnak tűnik mint Sheskáé.* -Te azt szeretnéd ha a varázsvilágban élők félnének tőled, Altantól, tőlem vagy a többi emberedtől? Egyszer már volt valaki aki bebizonyította, hogy a félelemkeltés nem megoldás. Egy kutya hűségét és barátságát sem veheted meg veréssel és fenyítéssel csak szeretettel. *Hitetlenkedve ingatom a fejem, még nem vagyok képes felfogni ezt az egészet, de a következő pillanatok újabb hidegzuhanyként érnek. A nevem a fejemben visszahangzik, az igazi, az melyet a családom visel már régóta, generációról generációra ez az alak pedig ismer engem, ám nem ez a tény az ami végül földbe döngöli a maradék tartásomat. a húgomat említi, pedig nekem nem volt testvérem soha, ha született volna arról tudnék, akkor is ha korán elveszítette volna a család. Ám soha senki nem tett róla említést még anyám nővére sem akinél igen sok időt töltöttem el a szüleim Azkabanba való zárása és Roxmortsba való visszatérésem között.* -nem az nem lehet…. *Csak az orrom alatt motyogom és nem tudom eldönteni higgyek neki vagy sem. A lila köd pedig csak kúszik tovább Altan felé, a fenyegetésem nem használt, bár mit is képzeltem. Teljesen ledermedtem, csak Altan mozdulata rángat ki a sokkból mely a látóterem perifériáján indul el, hogy aztán egy sikollyal robbanjon a tudatomba. Altan Sheskát támadta meg, amit hallottam az a saját sikolyom volt, én pedig már a pálcámat előre tartva fordulok a mágus felé. Altan láthatóan nincs tudatánál, a lila gomolyag teljesen körbe vette, csak úgy állíthatom meg ha megölöm azt aki az átkot rászórta. * -ADAVA KEDAVRA! *A kétségbeesés melyet Altan elvesztésének lehetősége ültet belém, a rettegés, hogy meghalunk, hogy nincs kiút, úgy hat rám mint a rácsok a leláncolt állatra. Nem gondolkodom és ha elkárhozom is kiviszem innen Altant. Sheska varázslatával egy időben csapódik ki pálcámból az átok, de azt már nem várom meg, hogy célba ér-e, azonnal Altanhoz ugrom és átölelem, lefogva a karjait, bár minden bizonnyal a mágia nélkül is erősebb nálam.* -Altan! Kérlek térj magadhoz! Ne hagy itt! Szeretlek, érted, nem teheted ezt, figyelj rám, nézz a szemeimbe! *Könnyek csorognak le az arcomon, alig látok valamit belőle, csupán homályos foltok derengenek fel és a sós cseppek csípik a szemeimet. A felbukkanó lidérceket észre sem veszem, csak Altannal foglalkozom hacsak ki nem tépi magát a karjaimból és ez valószínűbbnek látszik minthogy magához térjen.*
Egyre érdekesebb ez az egész helyzet, de már akkor sejtettem, hogy valami komolyról lehet szó, amikor elindultam Altan után. Biztos volt, hogy nem csak szimplán kivett pár nap szabit, bejelentés nélkül nem tenné. Bár azért így is meglepett a tény, hogy egy nővel találtam, de nem az én dolgom szólni neki, hogy másképp kellett volna csinálnia, hogy igenis tájékoztathatott volna minket arról, hogy hol van és miért. Nem számít, most ezt a jelenlegi szituációt kell megoldanunk, az a kérdés, hogy mit akar ez a fickó és persze az, hogy milyen módon akarja elérni a céljait. Az látszik, hogy elég erős és hogy a hasznunkra válhat, ha mellénk áll. Abban biztos vagyok, hogy jobb, ha a szövetségesünk lesz, mintha az ellenségünk, csak egyelőre még azt nem tudjuk, hogy vajon melyikként fog végül funkcionálni. - És nem mellesleg nagy hírű varázslók vannak ott. Szerinted, ha valaki legyőzi Dumbledoret nem fog tőle félni mindenki más is? - Sybella naiv egyelőre még látszik rajta, de Altan jól szólt és én is felvázolom neki a maradék infokat, amik alapján megértheti... nem holmi kölyköket akarunk megtámadni. A Roxfortnak stratégiai szerepe van, ott nevelik a jövő generációját, akinek a kezében van, az sok mindenbe beleszólhat. Arról már nem is beszélve, hogy a hely igazi státuszszimbólum. Nagyon is fontos a szerepe és természetes, hogy azt akarjuk, hogy a miénk legyen méghozzá minél előbb. Ehhez viszont szövetségesek kellenek, olyanok, akikről minél többet tudunk és őszintén szólva még így is meglep az, amit most ettől a fickótól hallok. Sybella... ezek szerint még titkai is vannak, de ez nem rám tartozik. Addig, amíg nem akadályoz minket, addig nem. Altannak is megmondtam, hogy én a nőben nem bízom, még nem, azt azért ki kell érdemelni, de amíg nem tud minden tervünkről, addig nincs rá szükség. - Ha nem működsz együtt, akkor távozunk, rajtad áll. - a lényeit elintéztük, innentől nincs szükség további bájcsevejre, bár gondolom akár még többet is idézhet, de maximum kitörünk innen. Játszik a fickó, azt pedig én is csak egy ideig viselem el. Altan viszont nem fest jól, miután leszáll rá a lila köd. Ez még nem gond, ájulásra számítok, de helyette felém suhint. Csak másodperceken múlik, hogy félre tudjak ugrani, és a fegyver a földbe csapódjon be. - Altan! - rákiáltok, de persze nem reagál. A szeme is lilás ködben úszik, egyértelműen a hatása alatt van. - Fogd le... kötözd le, oldd meg! - szólok azonnal Sybellára, csak aztán vagyok talpon és a pálcámat már a fickónak szegezem. - Állítsa le! Ha nem barátkozunk, mi is tudunk csúnyán viselkedni. - fenyegető a pillantásom egyértelműen, és a következő varázslatom már indul is. Nem a fickót célzom meg, a kis trónusát, az robban ki alóla. Persze őt nem hatja meg, de ahogyan Altan is mondta, ha az kell, akkor lebontjuk az egész várat távozás közben és bőven lehetséges, hogy az lesz a következő, mert a háttérből újabb néhány nem épp kedvesnek tűnő lidérc alak tűnik elő.
Nem mondom, hogy félelem ébred a szívemben, de valahol úgy gondolom, csalódást okozok Sybellának. Mintha eddig azt hittem volna, hogy én valami hős vagyok, pedig leszögeztem az elején, hogy a vezérünk ki tudja mióta hódító, és én ennek vagyok a részese. Vademberként érkeztem, és itt vajon Roxmortsban mit lehetne elfoglalni? Csakis a Roxfortot. Nem mondom, hogy az ő baja, ha erre nem gondolt, végülis most már a kettőnk dolga, de némi riadalmat vélek felfedezni az arcán, mintha meglepné a dolog. Sheska utánam jött, egyértelművé téve, hogy ha Rasmusnak nem is, de neki számítok, és szüksége van a szolgálataimra, ami azért önmagáért beszél, fontos jelentősége lesz a jövőben, ha minden úgy alakul, ahogyan Rasmus nője felvezeti itt a dolgokat, akkor biztos el kell majd térnünk az eredeti felvetéstől. A minisztérium, korrupt, belterjes hatalmának a megdöntése az iskola átvételével. Elégedetten bólintok, majd az asszonyomra pillantok. - Nem. A kölykökkel semmi bajunk. Ha minden jól megy, csellel is át lehet venni a hatalmat, bár ki szereti az ilyen olcsó megoldásokat. A kastély viszont egy kész erőd, tele mágikus tárgyakkal, az kell nekünk. Aki nem áll mellénk, felőlem aztán elmehet. – Vonom meg a vállamat, gyerekeket nem szándékozok lemészárolni, de Sheska bizonytalan rezgései azt mutatják, hogy itt nagyon sürgősen komoly események fognak lezajlani, amit nem feltétlenül tudok nyomon követni, és úgy vélem, nem is nagyon akarok teljes mélységében belefolyni. Sheska még nem vert át, és mindig megmagyarázta az indokait, biztosan fog még tájékoztatni. A buzogányomat lengetve nézelődöm, amíg a két nő diskurál az idegen sötét varázslóval, csak arra kapom fel a fejemet, amikor Sybellát szólítják meg, kissé más néven, ahogyan én ismertem. Nem túlzottan zavar a dolog, az álnév bevett szokás, de végre bizonyosságot nyer, hogy Seleste létezett, és talán ikertestvérek voltak. Már éppen bólintanék, hogy beleszálljak a megbeszélésbe, amikor a sötét varázsló nem engedelmeskedik a felszólításra, hanem útjára engedi a lila ködöt, amely engem lep el, vattaszerűen beáramolva az orromon, számon át, hogy aztán már fekete fátyol boruljon a tudatomra. S csak lépek, a kezemben pörgetett láncos buzogány tüskés feje brutális erővel csapódik Sheska válla felé.
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-07-28, 07:16
*Én nem ismerem sem Rasmust sem az ő terveit, sem az eddig általa vezetett csapatét. Hagyom, hogy mindezt Altan és Sehska lerendezze egymás közt, nem érzem úgy, hogy kirekesztenek a társalgásból, hiszen nem zavartak el, hogy mindezt titokban, kíváncsi fülek közelsége nélkül tárgyalják meg. Abból amit hallok lassan kezd kialakulni a kép a jelenlegi helyzetről, más ami Altan „családjának” helyzetéről szól. Úgy tűnik ott sincs minden rendben, de ez várható is volt, hiszen minden egyes lázadni készülő csapatban előbb-utóbb felüti a fejét a kétkedés, a hatalomvágy és minden más ami ezzel jár. Nem véletlen, hogy Voldemort sincs többé, őt is megrészegítette a kezébe gyűlő hatalom és nem tudott mit kezdeni vele, őrült elképzelései pedig figyelmetlenséghez és hibák halmozásához vezették. Nekem is vannak titkaim, melyeket megosztok majd Altannal, de egyelőre nehéz róluk beszélni, másrészt még el vagyok telve a köztünk villámgyorsan kialakult harmónia, szerelem újdonságával. Nem volt eddig igazán megfelelő alkalom arra, hogy a családomról beszéljek, de eddig nem is volt olyan fontos, nem volt miért elmondanom. Ám most itt a kastélyban sok olyan dolog történt és történik egyszerre ami egyre inkább előbbre hozza a szükségességét, és érzem, ha mostanában nem mondom el és csak úgy magától derül ki, az bizalmatlanságot szül kettőnk között. Tudtam arról, hogy Altannak milyen tervei vannak, hiszen elmondta, csak épp azt felejtette el, hogy mindez a Roxfort ellen irányul és most eléggé felborít bennem sok mindent ennek az ismerete. Nem a harccal van gondom és az amit terveznek nem ellensége az elveimnek, Altan elmagyarázta, hogy nem kíván sem Voldemort sem Rasmus nyomdokaiba lépni, ám éppen oda készülnek a legnagyobb erővel lecsapni ahol vétlen gyermekek élnek és tanulnak. A kérdésem nem merész inkább gyakorlatias, nem puszta szórakozásból kerültünk ide, hanem azért mert ennek a valakinek bizony nagy szüksége van ránk, jóllehet a hatalma minden bizonnyal felülmúlja a miénket, ám nélkülünk meg van lőve.* -Mindketten belepiszkíthatunk a másik levesébe. Ez a roxfortos dolog, ez komoly? Tényleg egy kastélynyi gyereket akartok megtámadni? *Lehet, hogy Sheskának igaza van és a kölcsönösség a kulcs, de egyelőre ez a titokzatos valaki hozott minket ide, hogy kiderítse mennyire vagyunk alkalmasak az ő kitalált feladatára. Megtehette volna, hogy utunkat állja, hogy lemészárol, megátkoz mindannyiunkat, de nem tette, mert igenis szüksége van ránk. ez most azonban nem izgat annyira mint a gyerekek elleni támadás. Hiába a tanárok a célpontok, más is megsérülhet és Voldemort idején is ez a „nem nézem és nem érdekel hova csapok le” elgondolás volt a leginkább ellenemre. A szüleim sem mindenben értettek vele egyet, a végén már csak a pusztítás maradt, a lényeg mellett pedig elsiklott mindenki. A figyelmemet azonban az újra felbukkanó lilás köd köti le. már előzőleg sem tetszett, most pedig határozottan hidegrázásom van tőle.* -Azt ott tüntesd el, különben nem tárgyalunk! *Nem szeretnék megint nem tudni magamról, kifejezetten rühellem amikor a magatehetetlen testem felett más rendelkezik.* -Valóban Sybella Cuttridge? *A név hallatán kifut az arcomból a vér. nem azért mert Altan előtt világossá válik, hogy nem az vagyok akinek eddig mondtam magam, bár már ez is éppen elég lenne, hanem mert az a valaki aki úgy játszik velünk mint bábmester a bábjaival, pontosan tudja ki vagyok. * -Ó, igen, tudom ki vagy és a húgodat is ismertem. Szegény, csúnya véget ért. -A húgom? Nekem nincs húgom. *Ez az újabb információ olyan mintha valakivel összekeverne, de ha a nevemet tudja akkor mégsem lehet. Teljesen összezavarodtam ezen a ponton, csak nézek az akárkire és próbálom kitalálni mit akarhat.*
Nem gondoltam volna, hogy ez az egész így alakul és egyelőre még most sem tudom pontosan, hogy vajon szövetségest találunk itt, vagy ellenséget. Ők sem, pont e miatt kell óvatosnak lennünk. Nem tudjuk, hogy ez a fickó mire képes, mert az már egyértelműen látszik, hogy férfiről van szó, a hangja megmutatja. Épp e miatt most nem számít, hogy mi van a háttérben, hogy mi van Rasmusszal, ezt nem most kell megbeszélni. De legalább már egyértelműen látom azt, hogy Altan is kételkedik. Rasmus nem mesélt nekem erről a nőről, tehát Altan se mondott még neki semmit sem róla, ez pedig elég sok mindent elárul, pedig ők sok mindent megosztanak egymással, eddig legalábbis így volt. Ha most ez változott, akkor jó úton járok azzal, ahogyan próbálok hatni rá, ha jól sejtem, és jó úton járok olyan téren is, hogy nem sokára már elmondhassak neki mindent, vagy legalább a tervek felületét és változtasson ő is, hogy elfogadja szépen lassan, hogy a mostani állapot nem tartható. Így nem az lesz, amit akartunk, amire mind vágytunk eredetileg, túlságosan más felé ment el ez az egész. Inkább Rasmus hatalmi törekvéseiről van szó, nem arról, ami mindenkinek jó, amire a társadalmunknak szüksége van a fejlődéshez. - Ez a terv és ez nem is változott. A Roxfort a bástya, ha bevesszük a Minisztérium összeomlik. - főleg ha olyan varázslókat törünk meg, mint Dumbledore, vagy a híres McGalagony, akkor nem fog a Minisztérium csak úgy ellenünk szegülni, ebben teljesen biztos vagyok én is. Csak a végcél más, a rendszert kell megdönteni, nem úgy rendszer kell és nem új vezető, amiről Rasmus álmodozik és főleg nem ő kell nekünk vezetőnek, hanem olyan valaki, aki tényleg jobbá tudja tenni a világunkat. Sybella kérdésére azért felszökik a szemöldököm. Meglep... mert én még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez a fickó nem képes akár többre is, ha pedig igen, akkor nem jó megoldás, ha még vissza is szólunk neki. Hogy neki van szüksége ránk... inkább csak ahhoz, hogy elfoglalja magát és ne unatkozzon annyira, miközben infernusokat teremtget meg meg állva. - Talán inkább kölcsönösen van szükségünk egymásra Sybella! - talán kicsit erősebb a hangom, talán kissé dorgáló. Alig folyt még bele ebbe az egészbe, de szót emel és azt hiszi, hogy beleszólása is van... azért ne vigyük túlságba, mert a végén még miatta járunk rosszul. - Csakis kölcsönös együttműködésről lehet szó. A Roxfort... szívesen időznék el ott egy ideig. A fekete mágiát kizárták onnan, talán újra felvehetnénk a palettára. - elgondolkodó megjegyzés, de miért is ne? Dumbledore sok mindent kizárt az iskola falai közül, hibásan. Amit nem ismernek a diákok az ellen nem is tudnak védekezni, de megismertethetünk velük mást és közben egy más világképet, ahol nem kell tartani és rejtőzni a muglik elől, ahol végre azok lehetünk, akik vagyunk, erősebbek és többre, mert ez jár nekünk, nem a folyamatos bujkálás, ami most.
Sheska már mondogatja egy ideje, hogy Rasmussal nem minden túl kerek. Talán ez is volt az indokom, hogy Sybellát megismerve nem szaladtam gyorsan vissza hozzájuk, fontosabbnak tartottam újdonsült szerelmemmel tölteni az időt, minthogy a vezérem parancsaira ugrálni, akivel kapcsolatban lassan én is arra jutok, mint Sheska. Ha Rasmus még az lenne, aki volt, biztosan lélekszakadva rohantam volna bemutatni a páromat, ellenben most nem isettem sehova, eltöltöttünk egymással pár éves napot, amíg Sheska el nem kezdett hiányolni. Mondjuk ez is magáért beszél, Rasmusnál mintha fel is fordulhatnék. Rendben, egy férfi legyen erős, ne kelljen fogni a kezét, de hát nem egy csapat vagyunk? Nem egy család? Nem akarom, hogy Sybella úgy érezze, hogy kihagyjuk a társalgásból, ezért inkább zárjuk rövidre a dolgot, ha majd lesz egy kis időnk, leülhetünk akár hármasban, és az elejétől a végéig átbeszélhetjük, hogy mi is legyen, egyátalán van értelme még részt venni Rasmus terveiben, vagy mindenki megy amerre csak lát. Bárhogyan is legyen, Sybellával immár eltéphetetlenül összefonódik a sorsunk, így van elrendelve. Ám nem úgy, ahogyan Rasmus szokta dogmázni, hogy az istenek kegyeltei vagyunk. Úgy vélem, hogy a saját végzetünknek egyedül mi vagyunk a kovácsai. Csakis mi, akik halandóként járjuk a vértől mocskos földet, ösvényeket. Amikor szétverjük a sötét varázsló hevenyészett próbáját, úgy vélem, hogy semmi más sem állhat az utunkba, még ő sem. Lehet, hogy mindez csak egy ártatlan tréfa volt, és ha valóban segítene, akkor próbáként állította elénk az infernusokat, hogy megmutassa, nem biztos, hogy valóban van bennük komoly erő. Ezt alátámasztom, hiszen hárman alaposan szétziláltuk őket, ám ha legalább ezren lettek volna, akkor máris nem olyan egyszerű őket lerohanni. Most megvetem a lábamat, és a kérdésre megvonom a vállamat, ahogy Sheskára pillantok. - Gondolom a Roxfortot akarjuk bevenni. Rasmusnak legalábbis ez volt a terve. Vagy ez változott? – Kérdezem, majd Sybella hozzáfűzésére bólintok, mindezzel én is tudok azonosulni. Szöget üt a fejembe, hogy miért nem bántott minket. Törölgetem a buzogány tüskéiről az infernusok agyvelejét, és valami rossz érzés fog el. Lehet, hogy patthelyzetnek kéne kikiáltani a dolgot, és sürgősen elhúzni innen, ameddig lehet. Egyik nő sem nélkülözhető, nem akarom, hogy bajuk essen. Ha csak egyedül lennék, mennék előre mint a tank, hiszen nincsen vesztenivalóm. Ám így... mások életéért nem vállalhatok felelősséget. A sötét alak trónja mögött lilás köd kezd el terjengeni. Erre már kiváncsian ugrik fel a szemöldököm, ettől kábultunk el az előbb, igaz, nem lett bajunk. De hogy kétszer is megismétlődjön? Erre nem vennék mérget. Legjobb lenne támadni. Még kivárok. Egy kicsit...
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-07-10, 09:44
-Ebben egyet értünk. *Vetem közbe halkan, elvégre tényleg fontosabb, hogy egészben hazaérjünk minthogy bármi közelebbit megtudjunk a vár uráról, ám ha csekély esélyt is látok arra, hogy esetleg megismerjük a szándékait, nem válik a hátrányunkra. Annyira azért nem dobom be magam a beszélgetés gombolyagába, hogy kárt tegyek benne, hagyom őket ki- és megtárgyalni a dolgaikat, elvégre miattam nem találkoztak és nem tudtak egymásról. Ha valóban Sheska és a többiek Altan családja, akkor nem szakíthatom el őket egymástól, másrészt viszont hízelgett a lelkemnek, hogy rövid idő alatt ennyire fontossá váltam Altan számára. A karjaiban jobban otthon érzem magam mint a házban amit kényszerű száműzetésemre választottam, ám nekem is van családom akikről nem fogok lemondani. Shaylee a drága kis tündér, barátom, húgom, anyám.....nagyanyám. Molly és Arabella, utóbbi most is ott vár a kerítésen kívül egy fa magasra nyúló ágán. Vissza kell térnem hozzájuk, az életemnek nem itt kell véget érnie. Rasmus idősebb lehet mint gondoltam az eddigi elbeszélésekből, ha Altan még kölyök volt amikor találkoztak, akkor talán majdnem apja korú lehet, véleményem szerint nem is illik Sheskához, szóval talán jobb is, hogy megbomlott az elméje és hagyják a fenébe, különben Sheska is beleőrülne aa kapcsolatukba. Szóval az a család amelynek Altan be akart mutatni, épp kissé szétesőben van, érdekes lesz romjaiban látni és abból felemelkedni. Mert fel fog, ebben biztos vagyok, látva Altan és Sheska erejét, kitartását és ragaszkodását az elképzeléseikhez, terveikhez és hitvallásukhoz, kétségem sincs felőle. Ám ezek a gondolatok félúton megakadnak amikor a zombik nekünk támadnak és nem tudom nagyon tovább folytatni akkor sem amikor szerencsére egyben maradva győzelmet aratunk. Most majd kiderül miért is vagyunk itt. Mivel Altan ötlete volt az infernus sereg, mindketten átadjuk neki a szót, de szerintem jobb lett volna ha Sheska beszél. Ő szerényebb. Azért csak el kell fojtanom egy mosolyt, bezzeg akkor nem fenyegetőzött ennyire bátran amikor nem volt a kezében az a tüskés, nagy darab halálosztó. Sheska jól beszél, megspórolhattunk volna egy harcot, ha mindjárt ezzel kezdi a várúr, de hát neki mindenáron próbára kellett tennie minket. De vajon miért? Azért most, hogy épségben vagyunk már lehetek kíváncsi, nem is kevés jogom van megtudni miért vett rá olyasmire amit még életemben nem tettem. Jó, hát a zombikat nem sajnálom, végül is már halottak, talán csak ez a tény nyomott annyit a latban, hogy képes voltam harcolni és "megölni" őket, különben nem láttak volna bártornak és harciasnak, ám Altan jelenléte is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne húzzam meg magam a a sarokban. A gondolataim újra nekilódulnak és felmerül bennem néhány kérdés, olyan is ami már elhangzott de nem érkezett rá válasz. Veszek újabb adag bátorságot az Altan tarisznyából, csak egy fél pillanatra tekintek rá, kell, hogy magam mellett érezzem.* -Pontosan _mi_ mire kellünk? Mert ahogy elnézem nagyobb szüksége van ránk mint nekünk az infernusokra. Szerintem ezt a kérdést boncolgassuk egy kicsit előbb.
Altan még mindig túlságosan hamari, de ez nem lep meg, eddig is ilyennek ismertem. Nem mindig az a jó megoldás, ha hirtelen belevetjük magunkat a harcba, hiszen nem tudjuk, hogy a fickó, aki itt van... vagy akár nő mire képes és pontosan mire is számíthatunk tőle. Csak azért, mert nem ártott még nekünk látványosan, nem biztos hogy nem is tud nekünk ártani, szóval jobb, ha óvatosak vagyunk, mintha az az első reakció hogy jól odacsapunk neki... amúgy se tudjuk, hogy vannak-e emberei, vagy bárkik aki hozzá tartoznak, tehát jó ha óvatosak leszünk. - Nem lep meg, hogy ezt mondod Altan. - azért egy visszafogott mosolyt még megejtek, hiszen ige, nem szokatlan az, hogy ő így áll a dolgokhoz. Legszívesebben lezúzná az egész várat és már minden el is van intézve, mindenféle bővebb tovább gondolás nélkül. De ettől még most kivételesen át kell jobban gondolnia szépen mindent neki is. Szövetségesre lelhetünk és az is fontos, de ha netán mégis csak ellenség lesz végül az illetőből, akkor is óvatosnak kell lennünk. - Oh, igaz, jogos! Bár nekem is segített... mondjuk, de már sok minden változott. - na igen a kezdetekben, amikor Connorral együtt megjelentünk náluk, azaz Connor által mi is. Ettől függetlenül azt is tudom, hogy mit tett a múltban és azt is, hogy mit tett azóta már. Megváltozott még ahhoz képest is, akiben eredetileg bízni próbáltam és nem hiszem hogy innen még van visszaút. Attól tartok, hogy csak rosszabb lesz, ahogy a fejébe száll a hatalom, ahogyan egyre inkább többet akar majd. Nem lesz elég az, amit mi érhetünk el, nem békét akar majd, hanem igazán nagy nyomot hagyni a világban, és nem fogja zavarni, hogy ez milyen pusztítással járhat. Nem az a dolgunk, hogy megritkítsuk a mágikus erőkkel bírók apraja-nagyját, nekünk új világot kell építeni velük karöltve, nem pedig nélkülük. Ha még kevesebben leszünk azzal csak a mugliknak adunk lehetőséget, hogy ők legyenek erősebbek még inkább. - Altan... - azért felszökik kissé a szemöldököm, de nem lepnek meg a szavai. Mindig is kissé többet gondolt magáról, és még mindig nem ismerjük igazán az ellenséget... nem hiszem, hogy ennyire nagy szavakat kimondhatnánk. Ezért fordulok végül is a fickóhoz én. - Ahogyan a gömbvillám, mi is lecsaphatnánk minden erőnket bevetve és szétzilálhatnánk ezt a várat... vagy te minket, de tudjuk jól, hogy nincs erre szükség. Békésen is megoldhatjuk, hiszen valami miatt nem ártottál nekünk igaz? - rövidke bólintás, bár a tekintete kissé cinikus. Őszintén szólva szívesen lenyomnék a torkán egy nagy adag nadragulyát csak a hecc kedvéért, mert azt én sem viselem jól, ha mások lenéznek, de igen, talán most mégis el kell ezt viselnünk, mert nem tudjuk hány infernusa van és azt sem, hogy milyen erősek, vagy épp, hogy milyen erős ő maga. - Rendben van... tehát hadsereg kell, pontosan mihez? - Altanra pillantok újra. Nem akarom teljes mértékben én átvenni a szót, az nem jó megoldás, nem én vagyok a vezér. Tőlem akár még Sybella is megszólalhat, hiszen láthatóan a férfi időnként még rajta is elidőz kicsit, gondolom nem igazán sejti, hogy mit is keres itt egyáltalán.
Sosem láttam bele Sheska és Rasmus kapcsolatába, hogy valóban felül tudjam vizsgálni, értékelni, hogy mi is folyik köztük. Egyértelműnek vettem, hogy szeretik egymást, hiszen vannak gyerekeik is. Igaz, nem a vérszerintiek, de valahogy oly módon karoltak fel másokat is rajtam kívül, valahogy logikusnak tűnt, hogy azért teszik, hogy igazi család legyenek. S az utóbbi időben Sheska felhívta rá a figyelmememet, hogy a vezérünk az idő előrehaladtával, és ahogyan egyre komolyabb hatalmat szerez, lassan mindenkit kizár a köréből, és egyeduralomra tör. Vak voltam, ha ezt nem vettem észre, pedig igen, most, hogy így kiderül, valóban parancsokat oszt, és nem kér. Mondhatnám, hogy mindez az erélyes vezető ismérve, ám a zsarnokság már nem. Sheska ellenben egészen végig következetes maradt, most is értem jött, hogy kihúzzon a csávából, ha már nem jelentkeztem vissza időben. Ezek azért nem kerülik el a figyelmemet, hiszen nem az az átlagos csonthülye vadember vagyok, sokkal több annál. Mordulással felelek a nők felvetéseire, és bólintva emelem meg a buzogányomat. - Engem az indokok nem túlzottan érdekelnek. Sokkal inkább az, hogy kint legyünk innen. Egy darabban. – Ellenben Sheska feleletére elnevetem magam, még ebben a bizarr helyzetben is képes vagyok megőrizni a humorérzékemet. Addig mindenképpen amíg Sybella sértetlen, és a kis tüskés itt figyel a tenyeremben. - Nem téged. Engem. Kölyök voltam, amikor rám talált. Nem hagyott magamra, foglalkozott velem. – Csóválom a fejemet, pillantásomból azért erőteljesen kiérezhető, hogy egyetértek Sheskával, ez a Rasmus már nem ugyanaz, aki régen is volt, ezt nekem is el kell fogadnom. Mindegy, tudjuk meg, hogy most hogyan kecmereghetünk ki a várból, akár infernusok nélkül is. Megtaláltam Sybellát, nem zombik között akarom kilehelni a lelkemet. Az olyan méltatlan lenne. Vetek egy pillantást a páromra, aztán biccentek, vigyázzon magára, már megbeszéltük, hogy nem az én tisztem megvédeni, még ha aggódok is érte. A vár ura hamarosan megmutatja magát, laza kis feladat elé állítva minket, amit könnyedén teljesítünk. Meglepődöm, amikor sem Sybella, sem Sheska nem vállalja magára a beszédet, utóbbi esetében még inkább, azt hinném, hogy valami vezér szerepet kíván magának kivívni. Megvonom a vállamat, és az övemre ejtve a kezemet hanyagul előrelépek. - Úgy is lehet mondani. Az alku tárgya a következő. Infernusokat kapunk tőled, az ára pedig az, hogy megkíméljük az életedet. – Na igen, merek nagyot álmodni. Nem szokásom semmiért fizetni, most miért tenném? Jó eséllyel egy komoly varázslóról van szó, de magasról indítom az alkudozást, miért hunyászkodnék meg? Tekintetem komoly, láthatóan nem viccelek. Készülök a majdani komolyabb harcra, esélyes, hogy a következő próba közel sem lesz ilyen laza menet.
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-07-01, 15:33
*Bármennyire is meg tudom állni szó nélkül az ő kis bárbeszédüket, azért van amin felkapjam a fejemet, de csupán arcom vonásai és gesztusaim azok melyekkel hozzájárulok a társalgáshoz. Alig pár napja ismerjük egymást, a múltunk még sötét titok a másik előtt, sem időnk sem alkalmunk nem volt ezt megvitatni, de azért gyanítom, hogy Altan számláján sokkal több van mint az enyémen. Miért is lenne az bűn ha a boszorkány szülei halálfalók voltak, Voldemort seregének harcosai, miért lenne bűn, hogy az Azkaban foglyai? Csupán én érzem szégyennek amiért elbújtam mindenki elől, mert nem hiányzott a hátam mögötti összesúgás, a kíváncsi és lenéző tekintetek, a gyanakvó pillantások. Voltak már nagyobb szarban is mint ez? Nem is egyszer? Végül is ha olyan vezérük volt akiben most megrendült a bizalmuk, nem lehetett nehéz begyűjteni egy egész életrevaló „élményt”. Altannak nem kell bizonygatnia előttem mennyire nagy harcos, bár egészen másképp nézett rám akkor amikor a lába egy fa gyökerébe akadt és a legnagyobb fegyvere több lépésnyi távolságban landolt a hóban, és másképp nézett rám akkor is amikor átnyújtotta az ékszert. Ám mindezek ellenére el tudom képzelni, hogy legyőzhetetlen, hogy ha földre is kerül nem marad ott és _tudom_ ha hátrányba kerülök ő kisegít, megóv. Sheska…ő még fehér folt a számomra, Rasmus kedvese, vagy csak volt….most mégis úgy beszél Altannal mintha már átvette volna a vezéri stafétát. Az persze mindenképpen mellette szól, hogy megkereste Altant, aki miattam nem hallatott magáról napokig. Ennek nem szabad megtörténnie soha többé, nem akarok közéjük állni és ha Altan úgy gondolta, hogy bemutat nekik és elfogadtat velük, akkor azt is tudnia kell, hogy a tőlem való függése csak ront a helyzeten. Mindemellett tetszik a tudat és az érzés, hogy ilyen rövid idő után ennyire fontos vagyok a számára. * -És miért. *Mégis csak megszólalok, nekem ez is fontos kérdés amire választ várok. Pár nappal ezelőtt még nem lehettünk így együtt hármasban, pár nappal ezelőtt még sem nekem nem volt fogalmam Altanról, Sheskáról, Rasmusról és az ő világmegváltó terveikről és ők sem tudtak rólam. Most mégis itt vagyunk összezárva. Kérdés, hogy melyikünk van itt véletlenül rosszkor rossz helyen és ki az igazi célpont? Hogy őszinte legyek a megrendült bizalmi téma és a hozzátartozó felvetések és ellenkezések most nem igazán érdekelnek, kíváncsiságomat örömmel félreteszem addig míg ki nem szabadulunk innen, nem szeretem ha zsinóron, jelen esetben mágián rángatnak. Teljesen egyet értek Sheskával amikor félredobja a megbeszélni valókat, én a részemről már szeretnék kint lenni de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű és zökkenőmentes. Nem sokkal később a zombik erről maradéktalanul gondoskodnak. Agresszív véleménycserére kerül sor, mely hamar eldől és mi állunk nyerésre….egyelőre. Gyorsan végignézek magamon és Altanon, aztán Sheskán is, egyikünk sem sérült meg, néhány karcolás a felröppenő törmeléktől de végeredményben semmi. Súlyos csend nem ereszkedik közénk, a vár ura felemelkedik a trónjáról és érzem, hogy mindjárt választ kapunk a kérdéseinkre, amikor azonban megkapjuk, már nem annyira tetszik a fejlemény. Ha infernusokról van szó, akkor nincs min akadékoskodni, én is benne vagyok nyakig, nincs itt semmi véletlen, ám a tárgyalás most Altanra vár akármennyire is nem szereti, az ő ötlete volt. Sheskától alig egy lélegzetvételnyi idővel lemaradva fordulok én is a harcosom felé, ha rám néz egy szemöldökemeléssel adom át neki a szót. * ~Itt az alkalom.~ *Eddig megúsztuk, újabb kérdés merül fel, hogy életben és egy darabban távozunk-e a várból és ha igen, akkor hármasban vagy….*
Szerelem... talán volt egy ideig, vagy valami hasonló, de sok minden van a háttérben és van az a szint, amikor már olyan ügyesen játszod meg magad, hogy egy idő után te sem tudod, hogy mi az, ami színjáték és mi az, ami igaz. Mi van akkor, ha sosem éreztem semmit, csak annyira ezt akartam mutatni, hogy végeredményében hihetővé vált? Azért akárhogy is nézzük, de Rasmus az első találkozásunkra az egy év távollét után hozott egy levágott fejet, megmutatva vele, hogy ha netán elárulom... Hát ennyit a nagy szerelemről, ebbe se fér bele minden, vagyis mondhatni nála minden belefér. De őszintén szólva nem izgat már, túlságosan olyan irányba ment el, ami már végképp megmutatta, hogy nem kell effélében hinnem, teszem azt, amit eddig is akartam, és ami eddig is tervben volt, és ügyesen adagolom Altannak, a gyerekeknek is azt, amiről tudniuk kell, hogy könnyedén lépjünk tovább ezen az egészen. - Igazság szerint egyelőre még nem tudjuk, hogy mekkora bajban is vagyunk, amíg nem tudjuk ki van az egész mögött. - jegyzem meg azért, mert hát igen voltunk már kemény helyzetekben, amikből sikerült kivágni magunkat, de azért nem evidens, hogy ez mindig olyan könnyen sikerülhet az embernek, főleg akkor, ha nem tudjuk, hogy pontosan milyen erővel is állunk szemben. Mi van akkor, ha ez a bizonyos nekromanta erősebb, mint amit gondolunk? Ha az, hogy ki tudunk jutni innen az ő terveinek fényében történik meg? Erre is könnyedén lehet esély, úgyhogy jobb, ha az ember óvatos és mindig inkább a rosszabb eshetőségekre készül fel, mint ami valójában van, mint hogy elbízza magát, hogy aztán jöjjön az a bizonyos nagy pofára esés, ami után jóval nehezebb felállni. - Engem Altan? Ő nem nevelt fel, azt mások tették. Ő vezetett be ebbe az egészbe, de... sok minden változott, ő is sok mindenben változott és... vannak még dolgok, amik nem ide való témák. - olyanok, amikről nem most kell beszélnünk és nem ebben a helyzetben. Jed... majd idővel beavatom a többieket a terveibe, majd idővel meg tudják, hogy ki az, akit sokkal többre tarthatunk, mint egy elvakult illetőt, aki mintha néha még maga sem tudná, hogy mit is akar pontosan, aki néha már egészen beszámíthatatlannak tűnik. Új világot akar, mi is azt akarjuk, de mintha már nem teljesen lenne közös az, amerre tartunk, mintha változtak volna a dolgok. És most pont e miatt nem akarok ezzel foglalkozni, fontosabb, ami előttünk van és fontosabb, hogy a végére járjunk ennek az egésznek, hogy tudjuk, ki is van az ódon falak mögött pontosan. - Meglátjuk! - azaz sokat nem, mert itt most a szavak nem sokat érnek. Hamar rá kell jönnünk, hogy a támadásnak van csak értelme és haszna, még hozzá azt is kellően ütőképesen kell megtenni, hogy szépen fokozatosan fogyjanak el az utunkból az akadályozó tényezők. Amikor az utolsó is robban, porrá omlik, darabokra törik a koponyája, akkor tudunk fellélegezni és folyhat tovább immár a beszélgetés... lehetőség szerint. A fickó emelkedik szóra hamarosan, felvázolja röviden, hogy ki is ő, az itteni vár ura és nem akad bajt, csak tesztelt minket szimplán. Hát igen... nem rossz teszt volt mondjuk. - Hallottam már sokat a külvilágban zajló eseményekről, infernusok kellenének igaz? Azért jöttetek. - itt pillant Altanra, ezért ezen a ponton csendben maradok... kivételesen, vagy legalább addig amíg ezt a részt tisztázzák. Talán tényleg szövetségesre lelünk személyében.
Sheska már túlságosan régen volt szerelmes, vagy csak Rasmusból kezd el kiábrándulni, mert nem igazán fogja fel a helyzet lényegét. Azért megértem őt, igazi harcos vezetőnk ő is, a feladatra koncentrál, nekem meg nehéz elvonatkoztatnom, hogy Sybellával ez még mind olyan friss, hogy alig tudom komolyan venni, hogy csapdában vagyunk. Valahogy erősnek érzem magam, tettrekésznek, és nincs az a sötét varázsló, aki meg tud előttem állni. Igaz, elkábított valahogy, de talán már ő is látta ezt a köteléket, ezért nem mert bántani, vagy akár elvenni a fegyvereinket. - Ugyan Sheska. Magáért beszél a tény, hogy még mindig itt vagyunk. Voltunk már nagyobb szarban is. – Jegyzem meg halkan, már csak mosollyal az ajkamon, nem vigyorogva. Pontosan tudja, ha visszaemlékszik, hogy általában maroknyian szoktunk hajókat elfoglalni, amire egy kisebb hadsereg sem lenne képes. Mindez, amit most teszek, egyrészt egy nagy adag büszkeség Sybella előtt, hogy most bemutathatom egy harcostársamat, aki igazolhatja, hogy valóban kemény legény vagyok, másrészt komolyan gondolom, hogy nem szokásom a földön maradni. Ezt már mindketten tapasztalhatták. Sheska a józan, Sybella az érzelmes, ebben a hármasban most tökéletes arany középút, amely mindkét végletet képviselteti. Remélem hogy a két nő már csak miattam is bízik egymásban, hiszen erről kell szólnia a szövetségünknek. Sheska utánam jött, mert tart annyira a harcostársának, hogy ne hagyjon megrohadni valami börtönben, így tudom, hogy ezt a szívességet viszonoznom kell majd neki. - Kétkedést? De hát... lényegében ő nevelt fel. Ennyire megváltozott volna? – Rázom a fejemet, holott Sheskának igaza van, Rasmus nem csak, hogy megöregedett, mintha valami belső kórság, hatalomvágyás rágná belülről. Olyan hatalomra áhitozik, amelynek egyedül ő a része, mi csak kívülállók, szolgák lehetünk. Nekem ez a másodlagos szerep nem lenne annyira vészes, de ha már a szeretteit is kirekeszti...? Ezt sosem tudnám elképzelni egy szeretett nővel, Sheska szájából pedig a csalódottság üti fel a fejét, ezért Sybellára vetek egy pillantást, én ezt vele nem tenném meg. Igaz, hogy még magas lángon égünk, de remélem ez nem is fog csakhamar megváltozni. Annyira azért megnyugszom, hogy lássam, legalább egy biccentés erejéig elfogadják a másik jelenlétét, még ha ideiglenesen is. - Na jó, majd te beszélsz, mert nekem nem erősségem a diplomácia. De ha nem használ a szép szó, hát Sybellával porig romboljuk. – Nem, nem húzom magamhoz a lányt, mert Sheska lelkivilágába nem akarok most belegázolni, majd megszokja a helyzetet, hogy van valakim. Inkább rámarkolok a buzogányra, hogy a láncot szabadjára engedve arébb lépjek a lányoktól, nehogy egy lendítés közben óvatlanul fejbe bólintsam őket. Nem úgy tűnik, mintha az érkezőkkel nagyokat lehetne dumálni. Na ugye! Sybellára azért még vetek egy olyan pillantást, hogy még este is az ágyamban akarom tudni, nehogy elhulljon itt. Az élőholt mester szinte le se szar minket, na ennyit a diplomatikus megoldásról, ezek ellen még a sóbálványátok se érdekes. Körkörös mozdulattal pördülve lendítem a fegyvert, hogy a zombinak a már rothadó agyvelője ha ne is spircceljen, de rákaadjon a tüskékre. A lendület továbbvisz, és csak úgy a magam kedvéért felrúgok még kettőt. Ha a főnök is ellenáll, szétszedjük darabokra.
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-06-19, 08:30
*Ide-oda dobálják a labdát egymás között míg én csak hallgatok és figyelek. Olyan érzésem van, hogy Sheskával normális, nyugodt körülmények között is nehéz lesz megértetni és elfogadtatni magam, nem tudom Altan mit gondolt vagy hitt akkor amikor a fejébe vette, hogy bemutat az ő kis „családjának” de remélem azért nehézségekre is számított. Én mindenképpen, hiszen nem egyszerű beilleszkedni egy összeszokott közösségbe, akkor sem ha nincsenek nagyratörő terveik, de a mi esetünkben nem csupán egy baráti társaság nyúlik köztünk hídként hanem sokat megélt társaság akik nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint megváltani a varázsvilágot. Mindennek ellenére Altan nem tagadja meg önmagát, de érzem, hogy a humor, a kacsintás és az elejtett mosoly mögött komoly és veszélyes ember áll. Eddig is megbíztam benne, de most még inkább biztonságban érzem magam mellette. A rövid kis szópárbajukból úgy sejtem, hogy Rasmusról beszélnek, bár a nevét nem ejtették ki, Altan elbeszéléséből gondolom, hogy ő lehet a téma központja. Az is kiérződik az egészből, hogy már nem bíznak meg benne maradéktalanul, valami félrecsúszott amire nem számítottak, és biztos vagyok benne, hogy nem a többség tervei változtak meg hanem a vezér álláspontja. Most azonban fontosabb dolgunk is van minthogy megvitassuk ezt a kérdést. Jelen helyzetünk nem túl kecsegtető és még csak az elején tartunk, minden apróság sokat ér, Sheska talán nem tudja de a felém megejtett biccentése és a halvány mosoly nekem ilyen fontos apróság. meg is lepődöm az eddigi bizalmatlansága után nekem szánt gesztuson, szemöldökeim feljebb ugranak picit. Sosem állnék közéjük, alkalmazkodom és nem teszek olyat ami miatt Altant választás elé állítanám. Válaszbiccentek és kénytelen vagyok elmosolyodni én is bár ezt nem Sheskának szánom hanem Altan kettévágott lelkesedésén derülök, de a pálcámat már magam elé tartom felkészülve mindarra amire csak képes vagyok. Altan mellett biztonságban érzem magam, de igazából most jött el az az idő ami elől mindig is bujkáltam, egyfajta próbatétel amivel nem Sheskának, hanem magamnak kell bizonyítanom. * -Én azért remélem szóval is megoldható. *Csak remélem de nem hiszek benne, minekutána felénk indul a zombisereg alaposan megcsappan a remény. Sheska hangja keveredik a zombik lépteinek zörgésével és mire kiejti az utolsó szót lendületesebben indulnak meg felénk, kétség sem férhet hozzá, hogy minket támadnak. A tárgyalás ezzel hamvába halt, bármiért is történjen mindez velünk, nem derül ki és csupán egyetlen másodperccel maradok le Sheska mögött. Kiválok Altan árnyékából és nekik szegezem a pálcámat. A zombikra nem minden átok hatásos, élőholtak, ergo nem lehet őket egyszerűen csak megölni, porrá kell zúzni minden egyes csontjukat. A bombardát váltogatom a reductoval, robbanások csontropogások verik fel az épület eddigi baljós csendjét. Por száll fel mindenütt ahova esnek, ahol még a padlót is felszántják az átkaink.
Látom én azt, ahogyan összemosolyognak, de ennek most nincs itt a helye. Ha komoly a helyzet, akkor komolynak kell lenni és tudom, hogy Altan milyen, ismerem már őt, hajlamos szórakozottan kezelni egy ilyen helyzetet is, pedig igenis oda kell figyelnünk. Ha az illető ellenség, akkor számolni kell vele, hogy elég nagy hatalmú, ha viszont szövetségesre lelhetünk benne, akkor oda kell figyelnünk, hogy ne tegyünk olyat, ami miatt ellenséggé válna hirtelen. Talán tényleg beszerezhetjük azokat az infernusokat, csak okosan kell hozzá taktikázni. - Annak, aki nagyobb mértékű nyers erővel rendelkezik. - egy pillanatra azért felszökik a szemöldököm, de őszintén szólva úgy érzem, hogy Altan inkább a nő miatt játssza ezt az egészet. Tud ő komoly lenni és taktikus, most mégis mintha az erejét fitogtatná és igyekezni mókát csinálni mindenből. Ezért mondtam én, hogy egy ilyen nő nem csak azért okozhat gondot, mert netán kifecsegi a titkainkat, azért is, mert ki tudja, hogy mennyire befolyásolja Altan jellemét, vagy hozzáállását és az ugyanúgy gondot okozhat nekünk, ha e miatt netán máshogy viselkedik, mint amit én megszoktam tőle, mint amennyire én már kiismertem. Össze kell most dolgoznunk, ha más nem, hát Sybellával is, még ha ez annyira nem is tetszik, de sok választásunk sajnos nem igazán van, nekem főképp. Bízni attól még nem fogok benne, de adok neki egy esélyt, hogy bizonyítson, ezt egyébként is kénytelen vagyok megtenni. - Kétkedést? Ugyanazt láthatod csak, amit te is már régóta érzel, csupán jó ideje letagadtad magad előtt is. - tisztában vagyok vele, hogy miről beszélünk. Kétkedés... nem mutatom ki, hogy mit érzek és gondolok Rasmusról, ellenben neki már pedzegettem apró részleteket, fontos részleteket, amikre oda kell figyelnie. Nem beszámítható, egyre inkább nem és nem hiszem, hogy támogatná egy Sybella típusú nő köreinkbe vételét, sőt... pontosan azt sem tudom, hogy egyáltalán mit támogat mostanában. Túlságosan furcsa dolgokat kezd el összehordani, de ez csak az én malmomra hajtja a vizet... és ez egyáltalán nem gond. Sokkal könnyebb lesz bevégezni a sorsát, ha már végképp nem gondolja, hogy bárki is az útjába állhat. Sybella felé még biccentek egyet, mondhatni félig békejobbot nyújtok felé. Legyen így, nem fecsegi ki a titkainkat, és teljes bizalmat sem kap, de majd meglátjuk, hogy mennyire lesz csapattag éles helyzetben. - Ebből a kócerájból akár még meríthetünk is, te is tudod. De ha nem... hát rombold bátran, segítünk benne. - még egy félmosolyt is megejtek pártfogoltja felé, ennyi telik most tőlem. A pálca a kezemben, arra koncentrálok, ami előttünk áll. Már nem fecsegésé a hely, főleg amikor elénk kerülnek az élőholtak. Vannak páran, ez biztos és minden bizonnyal nem fogjuk őket könnyedén elzavarni és talán nem is ez a cél, nem tudhatom még én sem. Mégsem lendítem azonnal a pálcámat, pedig a lények fenyegetően közelítenek felénk. A fickót keresem a tekintetemmel, akiből még mindig nem sokat látni, de remélhetőleg kiderül majd, hogy kicsoda valójában és mik a szándékai, ha más nem, hát a harc után. - Életben hagytál minket, mond hát, hogy mit akarsz pontosan! - kérésbe burkolt felszólítás, de nem érkezik rá válasz. A lények támadnak inkább helyette, szinte azonnal, ahogyan az utolsó szó is elhagyja a számat. A pálcám lendül, az egyik alatt megbomlik a padló, és lilás ködben elsüppedve tűnik el a szemünk elől. Élőholtak, darabokra kell zúzni őket, a szimpla sebzés jó eséllyel nem ér semmit sem. A következő már a robbantásomnak hála repül métereket, és persze áll is fel, hogy tovább haladjon felénk. Azt hiszem... valamiféle erőfitogtatás ez, vagy csak teszt. Nem számít, megoldjuk.
A feszültség a kettő között szinte nyilvánvaló, mégsem az én tisztem összebékíteni őket. Főleg, hogy igen hasonlítanak egymásra, két szenvedélyes nő, akinek holló az állat formája, nem véletlen, hogy mindkettővel szót értek, még ha Sheska sosem dobogtatta meg a szívemet mint Syb, ám a nő mégis utánam jött, és bár nem az ő oldalán nőttem fel, racionális érvei már sokkal inkább elgondolkoztatóak, mint Rasmusé. Míg a vezér uralkodni vágyik, méghozzá egyedüliként, mintha Sheska valóban szövetségesekre, tanácsadókra vadászna. Ez azért igencsak elgondolkoztató. - A nyers erő ellen kinek van bármi esélye is ellenállni? – Elmosolyodom, tudhatja, hogy ezek csak szavak, én is imádok taktikázni, elhihetetni, hogy mennyire egy szakadt utcagyerek vagyok, és amikor kiderül, hogy a buzogányon túl van még más is a tarsolyban, akkor már régen késő, varjak lakmároznak a kételkedők tetemein. Sybella pedig törékeny virágszál, mégis ütős kis csapatot alkotunk mi ketten, máris egészen egymásra hangolódva, most sem estem kétségbe, amíg az oldalamon tudhatom őt. Való igaz, nem forgat másfél kezes kardokat, mint az amazonok, de hát az erőt hagyja csak meg nekem, az ész, és a báj az ő hatásköre. - Semmi kétségem nincsen a megbízhatóságában. Ellenben mintha más irányba látnék kétkedést a szemedben. – Cseppet sem gondolom úgy, hogy Sybella előtt gond lenne, ha beszélek Sheskával Rasmusról, hiszen választottam is aggodalmát fejezte már ki, hogy most tényleg egy diktátort készülünk megválasztani. Amikor elindultam, akkor is mintha Sheska mondani akart volna valamit, amire nem kerítettünk sort, most viszont kiváncsiság éled bennem. - Nem lékelünk? Francba. Beszélj akkor Shes, de ne várd, hogy sok időt hagyok rá, ha elönt a hév, és nem jut megállapodásra, porig rombolom ezt a kócerájt. – Vonok vállat vigyorogva, és egy sármosan bugyiáztatós kacsintással illetem a nőmet. Mármint Sybellát természetesen, s nem érdekel, ha Sheska esetleges ezen szemforgat. Mindig is csibész voltam, és tudtam magamról, hogy asszonyszívek törnek ketté miattam, Sybellával mégis más vagyok. Ami köztünk kelt életre, az valami egészen komoly. Megindulok valahol középtájban, Sheska mögött, de Sybella előtt, le is maradok, hogy a páromhoz intézzek pár szót. - Kiváncsi vagyok, hogy mit talál ki. Bámulatos boszorkány, de amit mondtam, megmondtam, elvesztettem a türelmemet, ne kábítgassanak. – Fogom két kézre a láncos buzogányt, és a féltucatnyi alakot bizalmatlanul méregetem, Sheska vajon megoldja, vagy szokás szerint úgyis közbe kell majd lépnem? Nem, ezt így nem mondanám, hiszen nem kezelem le, de csihipuhihoz van kedvem, nem a pofázáshoz.
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-06-10, 07:45
*Csak elhúzom a számat Altan kifakadásán és nem osztom meg vele a gondolatomat, csak felbosszantaná még jobban. Akár ellenünk vannak akár velünk az ilyen bújócska dolgok mindig egy unatkozó stratéga szórakozását hivatottak kielégíteni, van humora az biztos de eléggé fekete ránk nézve. szeretném azt hinni, hogy valóban csak egy nagy terv részei vagyunk, apró fogaskerekek de mégis annyira fontosak, hogy az elveszejtésünk nincs benne a pakliban. Persze mindez nem azt jelenti, hogy felelőtlenül nem készülök fel a legrosszabbra, optimista gondolataim csupán a pesszimista énemet táplálják. A megjelenő Sheska egyrészt a csodálatomat vívja ki, másrészt bosszant amiért levegőnek néz, úgy társalog Altannal mintha levegő lennék és szerintem ezt még a bizalmatlansága sem magyarázza. Értem én, hogy ők régebbről ismerik egymást, minden bizonnyal maradéktalanul megbíznak egymásban nekem viszont még bizonyítanom kell, ha Altan előtt nem is de a társai előtt mindenképp. Számítottam erre mikor Altan először beszélt róluk és a nagyszabású terveikről, de neki is meg kellett győznie engem, hogy nem egy újabb Voldemort áll a háttérben a régi vagy új csatlósaival. Sheska láthatóan határozott, komoly, céltudatos nő, elég tapasztalt, többet tudhat a mágiáról mint én aki eddig csupán az iskolában tanult és néhány ott nem ismert varázslatot a szüleitől és a nagynénjétől. Sosem álltam csatasorban, még hátul sem, eléggé méltatlan egy halálfaló házaspár gyermekeként, de így alakult. A bujkálásom azonban nem a harccal szembeni félelmemből táplálkozott hanem a sebeim nyalogatása vett rá. Altan új irányt szabott az életemnek, az iránta érzett szerelmem pedig olyan oldalamat ásta elő a mélyből mely miatt már nem kell szégyenkeznem. Mindazonáltal nem tudom önmagam megtagadni, nem harcosnak születtem, igaz azt sem tudom még mi másnak.* -Egyszer már bejött neki. *Egymásra nézünk Altannal, látom rajta, hogy visszafojtja derüjét ami csak is Sheska jelenléte miatt van, én azonban elhúzom az ajkaimat egy félmosolyra. A megismerkedésünk ott és akkor az erdőben annyiban is maradhatott volna, ám míg én csupán álmodoztam róla, Altan fejjel ment a falnak, kutatott utánam s mikor megtalált már nem férkőzhetett kétség a szívébe. Újabb közbeszólásom ismét nem arat fényes sikert de nem igazán lomboz le, Sheskának nincs szüksége arra, hogy halvány, közbeszúrt humorral oldja a feszültségét, talán épp ez élteti, engem sem altat el de határozottan felpörget. Hálás pillantást vetek Altanra a kinyilvánított bizalmáért, ha kettesben lennénk a nyakába ugranék és egy hosszú, szenvedélyes csókkal zárnám le ajkait, így azonban csak gondolok rá. * -Tudom, hogy nem bízol bennem és igazad van, megértem de úgy van ahogy Altan mondta. Nem szokásom titkokat kifecsegni. *Tudom, hogy ettől még nem fog azonnal és mosolyogva a bizalmába fogadni, de mégsem érzem feleslegesnek a kijelentésemet, saját magamat kell megvédenem, akkor is ha Altan megtenné helyettem. Ha nem állok ki magamért, egy fűszálat is többre becsülhetnék. Altan lékelős mondatára csak szemet forgatok, megint a buzogány kerül előtérbe, a szeretett fegyver ami az én szememben félelmetes és túlságosan is durva megoldás. Mondhatni barbár. azért egy pálca suhintás mégis csak elegánsabb és messzemenően vérmentes. Altan oldalán, előrenyújtott pálcával indulok meg Sheska után, alaposan körülnézek odakint, végül is az ajtó sem volt zárva, az ablakon lévő rács is valószínűleg csak terelés, hogy egy kívánt irányba menjünk. Az épület többi részére remekül illik a Sheska által említett állítólagos tulajdonos megnevezése. A csontok baljóslatúra festik az egész folyosót, a néhány pillanat múlva felsejlő trónus pedig csak rátesz még egy lapáttal. A rajta ülő csuklyás alak mondhatni ismerős de a sötét anyag alatt akárki rejtőzhet, nem biztos, hogy ugyanaz aki engem taszított le a mélybe, de nem hiszem, hogy több ilyen is szaladgál a várban. A többi alak már sokkal jobban látszik de épp ezért nem bizalomgerjesztőek, nem csak a ruhájuk szakadt hanem a bőrük is, az arcuk aszott, és már messziről érezni az átható szagukat. A félelem most kezd eluralkodni rajtam, lázasan agyalok olyan védelmi varázslaton ami hatásos lehet velük szemben, de azt hiszem ekkora túlerővel egyetlen pajzsbűbáj nem ér sokat. Támadni kell, mielőtt még egészen közel érnének, ám Sheska azt mondta hagyjuk őt beszélni és hátha azt akar mielőtt még bárkit is levágna.*
Idegen számomra a nő és az idegenekkel szemben mindig is volt bennem egy nagy adag bizalmatlanság. Még a saját döntéseimben sem mindig bízom meg, de akit még csak nem is ismerek... Sosem tudhatom, hogy mikor ver át. Csak mert Altan bízik benne... Altan is férfiből van, el lehet csavarni a fejét, úgyhogy az még nem magyarázat mindenre, hogy nem verte őt fejbe. Ezért is szökik fel a szemöldököm a válaszra. Majd meglátjuk. A férfiben bízom, ő már ezt bőven kiérdemelte, de hogy azt megtegyem a nővel szemben is az nem most azonnal lesz. Majd meglátjuk mondhatni. Adok neki egy esélyt, de rajta fogom tartani a szememet, főleg mert nem vagyunk épp a legkellemesebb helyzetben. Nem tudni, hogy az itt élő mágus pontosan mit is akar tőlünk. Talán szövetséget, talán ellenségeskedést, talán csak kíváncsi. Nem bántotta őket, nem bántott engem sem, pedig talán már korábban kiszúrta a közeledésemet, de ez még nem jelenti azt, hogy minden rendben lesz, koránt sem. - Ismerlek Altan, de remélem, hogy a fejjel a fajnak taktikád most sikert hoz majd nekünk. - egy erős szövetséges mindig jól jön és talán jobban találhatunk itt, mint az infernusok, amiket össze akart szedni, netán pont így lesz meg az a sereg, akiket akart, akik nekünk is kapóra jönnek, hogy elérjük majd idővel azt az áhított célt. Az első a Roxfort bevétele, az elég szépen földhöz vágná a rendszert, aztán tovább a Minisztérium ellen. Ők a legnehezebb dió és persze, hogy megértsék végre az emberek azt, hogy ez a világ nem jó nekünk. Az elnyomás nem hasznos... más kell. Szabadság, a muglik nem lehetnek folyton a fejünk felett, ha egyszer gyengébbek nálunk és nem rejtőzhetünk örökké. - Te igen, de a titkaink közösek... azokkal óvatosan bánj. - talán nem szép tőlem, hogy időnként szinte figyelemre sem méltatom a barnát, de jelenleg ő még nem érdemelte ki a szememben azt, amit Altan. Nem tudok róla semmit, nem láttam még harcolni és nem vagyok tisztában a képességeivel sem. Talán gyenge, talán komoly helyzetben megrettenne. Nem néz ki harcosnak, és ez nekünk nem biztos, hogy jót jelent. Most viszont nem tudjuk, hogy mi vár ránk, úgyhogy vehetjük úgy is, hogy bőven bizonyíthat. - Talán nem kell lékelnünk, ne hamarkodjunk el semmit sem. Te sem Altan, rendben van? Majd én beszélek. - tudom, hogy ő hamaribb alkat. Akkor harcoljon, ha arra van szükség. Nem tudhatjuk, hogy lesz-e természetesen. Talán nem a beszéddel nyitunk majd, de akkor sem akarom, hogy már most az elején elvessük a szövetség lehetőségét. Persze kifelé indulok, a pálca nálam, az oldalamon két tőr is van biztos, ami biztos, az egyik méreggel, a másik tűzvarázslattal átitatva, mondhatni robbanó fejű. Ha már mentőakcióra jössz, vagy vélt mentőakcióra, akkor szerelkezz fel rendesen, ez azért alapelvárás. A folyosóról, ahova az ajtónk nyílik könnyen belátni a helyet.Jobbra a nagy kétszárnyú ajtó csak úgy hívogat, ha jól sejtem talán nagyteremféle lehet. Csak az állammal intek és indulok meg előre, hogy aztán az ajtó egy röpke pálcaintésemre ki is nyíljon előttünk. A terem nagy és a maga módján díszes, bár inkább sötét és a csontok miatt horrorisztikus is... bár még akár szépnek is mondható. A távolban afféle trónus, talán az említett csuklyás alak ül rajta, innen alig látni, főleg mert előtt vagy 6-8 alak áll, és az ajtó nyílásával meg is indulnak felénk. Szervezettek, gyorsak... és elég siralmas a külsejük, talán a már emlegetett infernusok.
Tökéletesen egyértek a lánnyal, furcsa ez az egész helyzet, amelyből vajon mi lesz a kiút? Akkor tudjuk elhagyni a kúriát, ha be kell hódolnunk valakinek? Nem lehet így vége, hiszen akkor nem lennének fegyvereink. Vélhetően házigazdánk bizalmat fektet belénk azzal hogy erőnk teljében nézzünk vele szembe. Ha csak magam miatt lennék itt, hát simán kockáztatok, ám itt van Sybella, aki egyértelműsítette, hogy összefűzné velem élete fonalát. Rasmus ezt logikusan nem tudhatta, azt azonban igen, hogy kész vagyok a halál torkába is besétálni. Az insfernusos ötlet tőlem származik, mindig is kiváncsi voltam, milyen lehet mágiával irányítani holtakat, én magam nem vagyok képes rá. Egyszerűen vállat vont, és tovább mondta a dogmáit arról, hogy az istenek felfigyeltek már ránk, és hozzunk dicsőséget, igázzuk le a világot. Nem is tudom, ez utóbbi kezd már sok lenni, vezéremnek mostanság olyan tervei vannak, amely túlmutat a józan ész határain, Sheskával már elcsíptem egy-egy beszélgetésüket, sőt, a nővel tulajdonképpen váltottunk is néhány szót. Amitől Sybella is tart, Rasmus mintha elindult volna valami hatalomvágyó ösvényen, amelyről Sheska sem nagyon tudja letéríteni. - Igaz, de akkor álljon elénk, inkább a nyílt szembesítés, mint ez az átkozott bújócska. – Követném a csodaszép nőt a labirintusszerű vár legmélyére is akár, erre azonban most nem kerül sor. Egy másik holló teszi köztünk tiszteletét. Sheska úgy tűnik sokkal inkább vezér, mint Rasmus, hiszen nem az a megoldás, hogy csak egy mondvacsinált trónon ücsörgünk, a nő itt az igazi tyúkanyó, aki valóban mindünk fölé nő szervezésben. Annak ellenére, hogy a gyengébbik nem tagja, sosem néztem le, ahogyan Sybellát sem. Kinőttünk már abból a korból, amikor a nők kevesebbet értek volna. Kész vagyok elfogadni, hogy akár még harcban is legyőzhet bármelyik. - Nem tudunk róla. Viszont te ismersz, fejjel a falnak. Nem jeleztem, mert eltérítettek. – Vigyorodom el, és Sybella felé sandítok, és megvonom a vállamat. Választottam mellé állok, jelezve Shes számára, hogy ne tévessze össze holmi ágyassal az új szerzeményt, nem szoktam nőkkel ennyire komolyan viselkedni, ez tényleg valami más. Sybella is észrevehet, hogy kötődésem Sheskához inkább szövetségesi jelleget takar, semmint barátit, ám az őszinte gesztusok, amiket intézek felé, mégiscsak tiszteletet feltételeznek. - Rábíznék mindent. A titkainkat. Az életemet. – Mondom ki végül a vigyorgást mellőzve, még ha Sybella mondata lényegében mosolyt csalhatna az ajkaimra, ezért a viccért éjszaka még megkapja a magáét. Áh, semmi értelme az ilyesminek. Pont erre játszik. Ellenben amit Shes mond, az már figyelemreméltó felvetés. Úgy látszik engem pusztán a jószerencsém, és az ösztöneim vezehetnek, a két nő ugyanis egyértelmeűen okosabb nálam. Összefogva pedig hatványozottan. - Halál Ura... Halálfaló. Oly mindegy. Lékelhető a koponyája, nemigaz? – Emelem meg a buzogányomat, majd Sybella suttogására bólintok, na igen, azért Rasmusnak az utóbbi időben valóban kezd agyára menni ez a nagyzási hóbort. A legtöbben csak valami élhetőbb világot, nem pedig birodalmat akarunk. Az ajtó, ahova végül Sheska nyit előre, ki tudja, hogy hova vezet, mindenesetre követem, miután Sybella is úgy döntött, hogy moccan utánam. A sóbálvány átok igéjét memerizálom szótagonként, nem vagyok túl diplomatikus kedvemben, még mindig érzem az ájulat savanykás ízét.
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-06-05, 09:25
*Még a szüleimet üldöző auroroktól sem voltam még ennyire fenyegetve. Talán mégsem hittek annyira a meggyőződésükben, hogy maradéktalanul beavassanak, vagy csak később akartak, amikor szerintük megértem rá, de nem volt elég idejük. Védtek engem a saját világuktól, noha sok mindent tudtam róluk és a halálfalókról, Voldemortról és az egész háborúról, mégsem kerültem a középpontba. Hála a nénikémnek, menedék volt számomra az otthona akkoriban és nem kellett szembenéznem azzal a fenyegetettséggel amivel a szüleimnek. csupán azért menekültem el Godric`Hollowból, mert nem voltam képes elviselni azt ahogyan rám néztek azok után, hogy elveszítettem a családomat. Gyávaság, a sebeim nyalogatása….mindez akkor ért véget amikor találkoztam Altannal. Ő erőt adott, elhatározást a kitartásra és arra, hogy felvegyem a fegyvert magamért. Most is félek, de ez a félelem már nem köt gúzsba, inkább dacot szül bennem, hogy álljak ki magamért és az életemért, a jövőmért. nem tudom még hova vezet ez az út, de nem leszek egyedül. Furcsa, hogy alig pár napja találkoztunk és a szívünket is csak egy napja kötötte össze a sors, de nincs bennem kétség, mintha ezer éve együtt lennénk.* -Altan! Ne ítéljünk korán. Oka van annak, hogy most itt vagyunk sértetlenül. *Bármi vagy bárki is áll a háttérben, nem akart minket bántani, célja van velünk, ha az mégis az életünk elveszejtésére alakult, hát én sem adom meg magam harc nélkül. Egyelőre nem tehetünk mást, minthogy megpróbáljuk a helyzetünkből a lehető legjobbat kihozni, ehhez pedig résen kell lennünk, kikell találnunk mivel állunk szemben. Egyfajta próbatételnek is felfoghatjuk, hogy mennyire tudunk együtt boldogulni egy ismeretlen, veszéllyel terhes felhővel a fejünk felett. Az ajtóhoz indulok, hogy kiderítsem hol vagyunk és miért, körül akarok nézni, megtudni, hogy egyáltalán el tudjuk e hagyni a szobát, vagy a foglyai maradunk míg ki nem álljuk a nekünk szánt próbák sorát. Ám meg kell torpanjak, Altan hangja visszahúz és nem sokkal később csak ámulok a kecses átalakuláson. A holló tollaiból erős, határozott, szép nő születik, azért nem szólalok meg, mert Altan ismeri őt, ráhagyom, hogy mennyit mond el kettőnkről és a helyzetünkről s arra is kíváncsi vagyok, mit tud rólunk Sheska, másrészt nem engem kérdezett. Tekintetem lassan vándorol ide-oda kettejük között, hallgatom Altan szavait de közben Sheskát is figyelem, hogy észrevegyek minden reakciót ami csak látható az arcán és a gesztusaiban ami az én személyemnek szól. Idősebb nálam és gyönyörű, a tapasztalata pedig a határozottságát illetően több mint amennyit az a pár év ami köztünk van magával hordozhat. Altan talán szándékosan, saját magát és engem bátorítva próbálja elblamálni a helyzet komolyságát, de persze nem osztom ezt a véleményét. egész kis nyúlós csapdába sikerült belelépnünk, akkor is annak tekintem ha később kiderül, hogy nekem volt igazam és a háttérben húzódó nem ellenünk van hanem velünk. A csapda akkor is csak csapda marad. A választottja vagyok. Hát ez….az én családom köreiben nem így mondanák, de már kezdem megszokni Altan vadságát és a vele együtt járó fura szóhasználatát. Ha felidézem magamban a barbár hordák és a vadak történeteit, a vikingekét, akkor az asszonyának tekinthetném magam, ami mondjuk egyenlő a hites feleséggel. Sheska…nos, megértem, hogy nem bízik bennem, de most már tudom Altan elbeszéléseiből, hogy kicsoda ő, ennek ellenére nem tetszik ahogyan számon kéri a vademberemet. Az is eléggé zavar, hogy miután bemutatott neki Altan igazából figyelemre sem méltat, elbeszél a fejem felett mintha csak egy bábu lennék vagy még annyi sem. * -Én is örvendek. Nos, még nem vert fejbe, szóval bízik bennem. *Nem gondolom, hogy a tréfálkozásnak van itt az ideje, de kissé felbosszantott a helyzet, már az is, hogy valaki kényére-kedvére játszik velünk, a rajtam való átnézés csak porcukor a tökös derelyén, amin az az apró, odavetett biccentés nem sokat javít. Az viszont eléggé szemet szúr, hogy Altan úrnőnek titulálja a nőt és valami trónt is emleget. Jó, persze tudom én és mondta is, hogy semmi közük Voldemort törekvéseihez, de azért mégis bogarat tesz a fülembe.* -Talán ő volt az aki kihajított az ablakon amikor be akartam repülni. Egy arctalan, csuklyás alak. Olyan volt mint Voldemort halálfalói. *Talán Altan nem is látta ahogy szárnyszegetten zuhanok a semmibe, az utolsó pillanatban sikerült elkapnom egy légáramlatot. Megölhetett volna de nem tette, inkább csak elijesztett vagy eltérített az eredeti utamtól. Mindenképpen végig kell járnunk az általa kieszelt játékot, de most már legalább hárman vagyunk, az esélyeink megnőttek és ha minden igaz amit Altan a társairól mesélt, akkor Sheska nagy segítségünkre lehet. Mindazonáltal nem tudom kitörölni a fejemből azt a trónos dolgot. Az én pálcám már a kezemben van és közel állok az ajtóhoz, de megadom az amazonnak a kezdeményezés jogát, inkább Altan mellett maradok és közelebb is hajolok hozzá.* -Amikor utoljára körülnéztem, a mi világunk még nem volt királyság. *Suttogom, bár kétségem sincs afelől, hogy Sheska meghallja. valójában az egész létüket nem értem, de ezen majd akkor segítünk ha innen kijutottunk, élve és egyben, minden testrészünkkel a birtokunkban.*
A hátam feszes, a tartásom mint mindig most is kemény, ami nem ellenük szól, inkább a helyzetet fémjelzi. Nincsenek bajban, mégis rácsok pihennek az ablakon, amin persze könnyedén átjuthattam, de láttam azt, hogy mi volt kint. Ha jól sejtem fogalmuk sincs róla, hogy kibe botlottak itt bele, hogy az illető mennyire erős, vagy épp, hogy mennyire lenne esélyük elmenni innen. Ha ilyen könnyen csapdába kerültek, egyáltalán nem biztos, hogy az, hogy náluk maradt a pálca és a fegyvereik azt jelenti, hogy nincsenek komoly bajban, én legalábbis ezt nem venném biztosra. - A rácsok bajra utalnak Altan, és hogy nem jeleztél, hogy mi a helyzet veled, te is tudod. Sok mindent hallottam már erről a környékről és ha egy kevés is igaz belőle... a vár ura nem túlságosan barátságos. - és egyáltalán nem biztos, hogy a nála lévő fegyver, vagy a pálcáink sokat érnek ellene. Infernusokat akart... lehet, hogy megkapja őket, csak épp nem úgy, ahogyan akarta, viszont ha elég ügyesek vagyunk, ki tudja, talán még szövetségest is találhatunk az ügyünknek, ehhez viszont jól kell taktikázni. Altan harcos, nem a mély logika embere, a nőről pedig semmit sem tudok, de inkább megszeppent civilnek mondanám, mint sem ütőképes haderőnek. Persze tévedhetek, de első ránézésre nem nézek ki belőle sokat és ez nem szimpla női rivalizálás, bár talán az is benne van. Nem tudom, hogy Altan mit lát benne, hiszen még csak megszólalni sem mert, úgy kell bemutatni, az ilyesmi az én szememben nem jó pont soha sem. - Ha hasznos tagja lehet a testvériségnek, akkor rendben van Altan, de remélem, hogy jól ismered őt, és bízol is benne. - ha ő bízik, akkor én is, de azt láthatják mindketten, hogy elsősorban Altanhoz beszélek, nem pedig Sybellához, hiszen róla semmit sem tudok, vakon pedig senkiben sem bízom. A bizalom nálam egyébként is rendkívül nehezen adható ajándék, rá kell szolgálni és azért sokat kell tenni, hogy valakinek megadjam, de az is időbe telik. Azért egy biccentést végül megejtek a nő felé, amikor bemutat neki Altan, de ennél most még nem megyek tovább. A hideg távolságtartás meg van bennem, mert ismeretlen számomra, és mert ez az idő nem az, amikor mély barátságot köthetünk bárkivel is. - Amíg elértem eddig, amikor kerestelek titeket azt megtudtam, hogy a várról azt pletykálják, hogy a Halál uráé, a Nekromanta Setét Vára, ilyen néven illetik, tehát úgy hiszem óvatosnak kell lennünk, nagyon is. - ha még életben vannak, akkor annak úgy sejtem, hogy oka van. Az itt tartózkodó névtelen férfi... nő... nem tudhatjuk végül is akárki lehet, és akármilyen erős. Az, hogy valakiről nem szólnak legendák, még nem jelenti azt, hogy nem olyan erős, hogy ha akarná szólhatnának róla, csupán, hogy nem került olyan a közelébe, vagy inkább nem jutott távol tőle senki sem, aki elmesélhette volna bárkinek is a történetét. Kérdés, hogy jelen esetben melyik lehet az igaz, de csak akkor derül ki, ha feltérképezzük a helyet. Van egy olyan érzésem, hogy az illető már vár ránk, úgyhogy a részemről én el is indulok, pálcával a kézben természetesen.
Különös. Még sosem voltam senki markában, aki nem akart egyértelműen elpuszítani. Valahogy ha úgy alakul a helyzet, akkor egy süllyedő vízzel teli szobában találom magam, vagy harmincnyolc kiéheztetett farkas vermében, ám minden esetben megfosztva a mágiámtól, s a fegyveremtől. Most itt a buzogány, mindketten sértetlenek vagyunk Sybellával, mintha valami beteges akadálypálya kiagyalója játszadozna velünk. Igazat kell adnom a lánynak, kész bolondokháza. [color=firebrick]- Preciz... Velünk... Hát olyan precizen fogom fejbekólintani, hogy abban nem lesz hiba. Az anyjával szórakozzon az ilyen... – Morranok fel, nem szokásom hagyni, hogy bárkinek is a játékszere legyek, az nem az én világom. Ha valakinek közlése lett volna velünk, akkor azt közölhette volna korrektül. Így már nem lesz esélye, ilyen szövetségesek nem kellenek. A lány igen bátor, már többször tanubizonyságát adta. Ahogyan tőlem sem félt, és közölte, hogy semmilyen körülmények között nem hagyna ott, azt hiszem nem kell féltenem, ha úgy véli, hogy menne előre az ajtó fejé. Ám meg is kell torpannom, s megszólalásommal őt is visszahúznom, hiszen egyértelmű, most fontosabb esemény következik, mintsem a bolondos bábjátékos ocsmány labirintusában kóvályogjunk. A holló egyértelműen ismerős, láttam már több alkalommal is, így nem lepődöm meg azon, hogy mi fog történni, amikor emberi alakot vesz fel. Sybellámnak aztán nem is kell féltékenynek lennie, igaz, még róla nem beszéltem, csakis Rasmusról. Ám ahogyan egymásra találtunk az elmúlt napokban, s amilyen őszintén tettük azt, igen furcsa lenne, ha egy másik nő is ilyem fontos lenne számomra. Barátok nem vagyunk a nővel, Rasmus párjaként ő egyfajta szövetséges, meg is maradtunk ezen a szinten, enyhén azonban számonkérhet, mégiscsak egy leendő királynőről beszélünk. Fogalmam sincsen, hogy Sheska mennyit látott külső szemlélőként a velünk történtekből majd ki fog derülni, ha üdvözültük egymást. Sejtem én, hogy miért van itt, napok óta nem adtam magamról életjelet, s Rasmus nem olyan, hogy csak megvonja a vállát, hogy odavesztem. Igazi fivér, aki ha kell értem jön. Ha szükséges, hiszen elsőként ezúttal a nőt küldi, hogy az felmérje, mi a helyzet. Úgy érzem jogos, hogy magyarázattal tartozom. - Az infernusos nem. Valahogy mintha még a sors is ellenem játszana. Bajba? Ki van itt bajban? – Kérdezek vicsorgós mosollyal, és két kézre fogom a buzogányomat. Mint aki akkor sem ereszti, ha a halott kezéből akarják kicsavarni. Tudom én, hogy Sheska stílusa kemény, igazi harcos amazonként viselkedik, ezt inkább élcelődő humornak kell felfogni, mintsem számonkérően zord értetlenségnek. – A hölgy Sybella Balston, az én... választottam. Szándékomban állt bevezetni őt a testvériségünkbe.Felvállalom, hogy azért időztem ennyit, mert megismertem. Hát ez van. – A páromhoz fordulok, hogy benne is eloszlassam a kételyeket. – Ő itt Sheska Thorne, Rasmus felesége, úrnőnk, akit majd ha úgy alakul, akkor trónra segítünk. – Hagyom, hogy most a kezdeti feszültség kissé leülepedjen, várakozóan mérem végig a kettőst, minden további lépésünk a reakcióiktól függ. Én akár már egy szó nélkül indulnék a kúria szíve felé.
***
Sybella Balston
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sybella & Altan - A romos temetőben... 2015-05-26, 19:08
-Én pedig hiszek benned Altan. *Most sincs bennem kétség, ahogy az elmúlt jó néhány órában sem volt már. Azt hiszem már attól a pillanattól kezdve nem volt felőle kétségem, hogy vágytam rá, de mindez nem von szálat a szerelmem és a tiszta, hideg fejjel való gondolkodás közé. Már azelőtt tudtam, hogy nem kell félnem és tartanom tőle, hogy újra találkoztunk, amikor pedig megláttam….még menekültem ugyan de a lelkem mást parancsolt. Visszafordultam, hagytam, hogy a kezembe tegye minden érzése bizonyítékát, már nem féltem tőle és nem akartam eltűnni sem a szemei elől, mint ahogy mások elől azóta is bujkálok. A családomról ugyan nem mondtam semmit sem, de ennek ellenére ő bízik bennem, a kezembe helyezte a szívét és az életét, mint ahogy az elmúlt percek történései és Altan döntései is bizonyítják. Számomra most lettünk egy pár, nem számít más, sem ígéret, sem papír, sem egy annak rendeltetett személy előtt kimondott eskü. Ő az enyém és én az övé vagyok. Miután magunkhoz tértünk, próbálok magyarázatot találni mindarra ami történt, Altan velem van, mellettem van és ez még több bátorságot ad, annyit amennyit eddig magamtól sosem reméltem.* -Nem az, viszont megölni sem akar minket. Minden annyira megtervezett, precíz. Szerintem nem ellenünk van hanem velünk. *Csak ki kell derítenünk, hogy mit akar valójában. A cél nem ismeretes számunkra, az viszont most már igen, hogy bármit is akar elérni, azt velünk akarja. Mi vagyunk a kiválasztottai. Az is eszembe jut, hogy talán maga a személy is fontos volt, nem csak az volt a lényeg ki lépi át az általa emelt határt hanem az is, hogy _mi_ kerüljünk oda ahova Ő kívánta. Már csak azt kell kiderítenünk ki az az Ő, és mit akar tulajdonképpen. Az egyetlen, számomra járható út az ajtó. Átpréselhetném magam a rácsokon, de nem hagynám magára Altant semmi galleonért, így az ajtó kilincsére vetem magam, de mielőtt feltárulhatna titka, Altan hangját hallom amint egy női nevet formál ajkai között. * -Sheska? *Nem a féltékenység kiált belőlem, hanem az aggodalom és a kíváncsiság. Altan hanglejtéséből ítélve ismeri azt aki közeledik, de én még nem látom. Elengedem a kilincset és megfordulok, a szó ami a női nevet emeli a szoba csendes hangterébe, nem veszélyre figyelmeztető, inkább ismerőst üdvözlő, meglepett. A rácsokon átfurakodó holló számomra nem ismerős, nem is vélek felfedezni benne semmilyen emberi vonást, csak akkor tudok meg róla többet mikor eltűnnek a tollai és a szárnyai karokká vedlenek, karmos lábai kecses emberi lábakká formálódnak, teste pedig megnő és majdnem homokórává karcsúsodik. A fekete tollak helyén szőkés tincsek lengedeznek, károgás helyett pedig határozott, de kellemesen harmonikus, zengő hang tölti be a szoba terét. Csak pislogok. nem mindennapi látvány egy animágust az átváltozása közben látni, magamat sem tudom elképzelni de remélem csodálatos élmény lehet. A mi animágusunk nemesien kecses és a legapróbb részletig kifinomult. Nem is jutok szóhoz, csak nézem őt akit Altan minden bizonnyal ismer és próbálom a helyére tenni a szavait. Kissé számonkérő, csupán az infernus emlegetése miatt jut eszembe, hogy talán a sokat emlegetett Rasmus egyik társa lehet. Tekintetemmel követem őt ahogy körbejárja a szobát és minket, nem bízom benne, de nem is félek tőle, ahogy felőle sem érzek riadtságot sem megfeszített riadókészültséget, ám az biztos, hogy Altanban százszorosan jobban bízik mint bennem. A kérdésre Altanra nézek, nem válaszolok helyette, nem azért mert féltékenységből kíváncsi vagyok arra hogyan mutat be a biztosan ismert nőnek, hanem mert átadom neki a lehetőséget, hiszen a szememben ő a főnök, a feljebbvalóm, még akkor is ha egyenrangúnak ismer el.*
//
//
//