2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A családi hátterem finoman szólva is problémás és valahol talán jó lenne mesélni neki róla, egy kicsit legalább... megszabadulni az emlékek terhétől, de mégis közben nehéznek gondolom, mert nem tudom hogyan kezelné és azt sem, hogy nem akadna-e ki rajta, bár tény Brady eddig mindent elég jól viselt, egyáltalán nem biztos, hogy bármin is kiakadna velem kapcsolatban, maximum akkor ha ne adj isten mással feküdnék össze, de valahogy erre még csak kicsit sem vágyom, amióta együtt vagyunk, vagyis... ez már annak mondható? - Ismerem az alkut és idővel majd... szeretném elmesélni rendben? Egyelőre még nem vettem rá magamat, de majd annak is eljön az ideje. - kicsit felkönyökölök, hogy a szemébe nézhessek. Igen, talán nem lenne olyan rossz, ha egyszer tényleg ilyen téren is kitárulkoznék neki akkor legalább azt is tudná, hogy miért kell elmenekülnöm a bátyám elől és miért nem akarom, hogy véletlenül is találkoznom kelljen vele újra. Nem tudom, hogy megérti-e majd, de... talán nem is számít most ez, amíg nem mondom el neki legalábbis, addig nem. - Kaszinók... nem az népes hely, szívesen mennék egy csendes helyre, ahol senki se zavar. Épp eleget tomboltam már, azt hiszem mindig is vágytam egy kis nyugalomra, csak nem láttam értelmét. - meg aztán volt időszak, amikor tombolni akartam, mert előtte nem volt lehetőségem, hiszen apámnak, aztán a bátyámnak voltam kiszolgáltatva, de most minden más. Azt teszek, ami jól esik és ha én egy elrejtett kis házba akarok elmenni pont Brady-vel, hát miért ne? Ennek is meg van a maga érdekessége, hiszen még átlagos és nyugodt életem sosem volt. - Gonosz boszi... ha más mondaná ezt zokon venném, de neked még ezt is elnézem, főleg hogy ennyire imádsz. Induljunk, mutasd azt a kis házat. - odahajolok és még odacsókolok a szájára, mielőtt leugranék a sírkőről, hogy aztán ellökjem magamat tőle és megvárjam. Innen gond nélkül hoppanálhatunk, tehát nem kell semmivel sem szöszölni. Na persze, ha még elköszönne a húgától és elrendezné a dolgait, akkor azt úgyis megvárom, de részemről akármikor mehetünk. Kevés holmim van, nem is igen vihetek magammal sok mindent, ha egyszer sokat kell mozgásban lennem.
//Köööszönöm a köv menetet, király volt. Irány a vidéki idill! //
Magától értetődő, hogy ezúttal senki nem fog lelépni a másiktól, hanem együtt töltjük az éjszakát. Lehet, hogy számára is nagyon furcsa, de kezdjük egy párként kezelni ezt a kapcsolatot, már tudja, hogy számíthat rám, és állításommal szemben, miszerint Terri után most én is átmegyek majd kísérletezőbe, nem tettem végül, tudtam, hogy Chantalt senki sem tudná felülmúlni. Fantasztikus lány, és nem csak azért, mert ilyen dög az ágyban, hanem kikéri a véleményemet, játszik velem a fogalom jó értelmében, mellette tényleg azt érzem, hogy élem. - Nem, ne is, mellettem mindig erősnek kell maradnod. Chantal, ez hülyeség, nem azért akarnék segíteni, mert sajnállak, hanem mert szeretlek. Bízom benned, és ha hülyeségeket is csináltál, az is te vagy, és kész vagyok a része lenni. Akkor is, ha ez részemről komoly változásokkal jár. Ha a családod zűrös, akkor nem beszélünk róla, ha nem akarod, vagy majd ha egyszer, akkor ráérek. Mondom, csak ne feküdj le mással, és mindent beválallok érted. – Emlékeztetem az egyezségünkre. Nem akarom, hogy pár nap múlva úgy érezze, hogy csak mert elkezdett hozzám kötődni, gyorsan ágyba kell bújnia valakivel. Nem akarok jókislányt faragni belőle, de a szex az mindent megváltoztat, azt csak úgy akarom, hogy velem tegye meg. Nem várom el tőle, hogy érzelmes legyen, elég ha én az vagyok, nála ez csak nagy sokára, vagy soha nem valósulhat meg, de nem is baj, a tettei ékes bizonyítékként szolgálnak, hogy tőlem vár ölelést, és akár komoly cselekedeteket is. - A húgomtól igen, de neki elég ha egy baglyot küldök, mindketten felnőttek vagyunk már. Majd nem írom bele, hogy mit is csinálok vagy hol. Ha nem vágysz nagy csendre, elmehetünk Moszkvába is, jártam már ott tanulmányai úton, van kaszinója, és komoly éjszakai élete. Ott is távol lehetünk mindentől.. – Ezek csak felvetések, de majd ő eldönti, hogy melyik lesz a testhezállóbb, akár mindkettőt megtehetjük egymás után. Most egy ideig nem kell a musical-lel foglalkoznom, a múlt héten volt a premier, a gyerekek nélkülem is boldogulnak. - Igen is, meg nem is. Jogos, hogy alaposan ki tudsz elégíteni, de ez többről szól. Nem tudnék nélküled.. élni. Bármennyire is hülyén hangzik ez így, mert te meg unod a komoly dolgokat. Nem baj, a hancúrozás azért tényleg kiadós volt. Na hogy döntöttél gonosz boszi? – Kérdezem most már felülve és gyorsan magamra kapdosom a ruháimat, valahova el kellene indulnunk, mert a végén még megfázunk itt kint..
Az biztos, hogy itt maradni nem lenne túl kellemes egész éjszakára, jobb, ha mielőbb tovább állunk, vagy legalábbis keresünk egy ágyat. Voltak rossz időszakaim és azért még se szívesen aludnék egy kriptában. Nem azt mondom, hogy olyan, mint az Azkaban, de azért nem sokkal jobb, hogy mit ne mondjak. Persze egy kis idő belefér, főleg így elfekve rajta, így meg vannak a puhább területek is, de egy idő után elzsibbadunk, ha csak mágiával nem tesszük kényelmesebbé a helyet, de ezzel ha jól sejtem akkor ő is tisztában van. - Igazság szerint az egész családi életem olyan, amit nem biztos, hogy te tudnál kezelni és a végén még sajnálnál, azt pedig... nem szeretem. - megvonom a vállamat, de azért láthatja, hogy most az egyszer még a tekintetét is elkerülöm. Tény, szinte alig tud rólam valamit, nem ismeri a múltamat, a családomat, még azt is talán csak sejti, hogy vaj van a fülem mögött, de nem tudom, hogy arra gondolt-e már, hogy megjártam az Azkabant is. Végül is nem is számít ez igazán, csak az, hogy most jól érzem magamat vele és azt hiszem őt is épp e miatt nem érdekli különösebben, hogy milyen életet éltem előtte, vagy élek, amikor épp nem vagyunk együtt. - Tehát, ha azt kérem akkor itt hagysz mindent? És... nincs is kitől elköszönnöd? - nem tudom igazából, hogy meg tudok-e ülni csak úgy a hátsómon egy hegyi kis viskóban, de végül is ki tudja, talán képes lennék rá. Volt időszak, amikor erre vágytam, normális életre, amikor úgy élek, mint a régi regények hősnői egy olyan férfivel, aki szeret és mellettem van, akármi is történjen és csak mi vagyunk ketten a világ ellen. Végül is ez most így még meg is történhet és azt hiszem nem is lenne rossz. - Oh hát persze minden pasi ezt mondaná egy kiadós hancúrozás után nem igaz? - elviccelem, elnevetem magamat, ahogyan csókot hintek a szájára, de tudom, hogy ő nem olyan, ezt őszintén mondja és jól is esik. Nem csak azért szeret velem lenni, mert ilyen helyekre rángatom be, vagy mert megváltoztattam az életét. Egyszerűen szeret velem lenni és kész, azért, mert feldobom az átlagos hétköznapjai és be kell vallanom, hogy ez a jó fiús külső számomra is nagyon tetszetős. Én vagyok a rossz kislány, nincs szükségem még egy rossz fiúra is magam mellé.
Felhúzom én is az alsóneműmet, miután picit azért megtisztálkodtunk, és magamhoz húzom a gonosz boszit, aki velem cseppet sem gonosz. Igen, játszik az érzékeimmel, de legalább érezteti, hogy mint férfira van rám szüksége. Terri sosem használta fegyverként a szexualitást, igazából vele nagyon is unalmas volt, már amikor nagy ritkán összejött. Ám Chantal valóban felvillanyoz minden pillanatot, hiszen akkor is rá gondolok, amikor éppen nem vagyunk együtt. És a legjobb az egészben, hogy úgy fest, neki is tetszik ez az egész, mert visszajáró partnerek vagyunk egymás életében. Amikor kifejeztem, hogy jó lenne, ha másokkal ilyen szinten nem kavarna, csak minimálisan csábítgatna, még abba is belement. Sose mondaná ki, hogy ez mennyire komoly, de úgy fest, erre nincs szükség, a szavak helyett a tettek beszélnek, hiszen most is valamiben a segítségemet akarja kérni. Átkarolom, hogy befészkelhesse magát a mellkasomra, és úgy pihegünk pár pillanatot. Még azt is el tudom képzelni, hogy velem marad éjszakára, amit végigbeszélgetünk, de akár egy folytatólagos szerelmeskedés is szóba jöhet. - Talán..? Segítek, hát hogyne segíték. Nem is tudtam, hogy van egy bátyád. Belemenjünk, vagy inkább ne is kérdezzem? – Már azon is tűnődök, hogy hova menjünk. Vannak ötleteim, pedig tanárként elvileg nem kéne értenem az ilyesmihez, mégis megvannak a gyakorlatis oldalaim. Nem elég, ha csak Chantal külsejét változtatjuk meg, azt könnyebben fel lehet fedni ha szem előtt van. – Ismerek egy jó kis panziót a hegyekben, ott meghúzhatjuk magunkat, én is veled megyek. Értek a külső elváltoztatásához. Rajtam kívül senki más nem ismer majd fel. Ha akarod, akkor már reggel indulhatunk. – Ha nem kell bepakolnia, akár most is. Végülis ruhákon kívül nem nagyon kell sok mindent vinni. Jobban szeretném azonban, ha kiderítenénk, hogy mit is akar tőle a bátyja. Ha csak valami kellemetlen piszkálódás, akkor talán lehet vele beszélni. Ha igazi bosszúvágy, akkor pedig máshogyan kell leállítani. De még nem is biztos, hogy a bátyjáról van szó. Így vagy úgy, de nekem mindegy az indok, csak az a fontos, hogy a gonosz boszi mielőbb biztonságban legyen. - Örülök, hogy így bizol bennem. Tudod, ez sokat jelent. Nem akarom, hogy úgy érezd, hogy rád erőszakolom magamat.. de alaposan megváltoztattad az életemet, és ez jó így.. – Halkan nevetek, hiszen nem akarom, hogy bárki is meghalljon minket, mégis jó így kimondani, hogy van köztünk valami komoly kapocs, amitől úgy fest ő sem rettent még meg.
Könnyedén el tudom csavarni a férfiak fejét, az a meglepőbb, hogy valamiféle fura okból kifolyólag ezt ő is elérte felém, valahogy elcsavarta a fejemet és én azt hiszem elkezdtem ragaszkodni hozzá. Bár persze ezt azért nem vallanám be csak úgy, még magamnak sem, nem hogy neki, de nem csak arról van szó, hogy jó szerető, ez valami több, amit még egyelőre én sem értek. Félő, ha megérteném, akkor félni kezdenék a helyzettől, mert az első és utolsó alkalom, amikor szerelmes voltam... hát lássuk be nem végződött úgy ahogy én akartam. Pont ezért sokkal könnyebb volt eddig is távol tartani magamat az érzésektől, de most valahogy úgy érzem egyre kevésbé sikerül. - Ha nem tetszene, nem lennél itt igaz? Végre valaki megszabadít az unalmas kis... átlagos élettől. - nem lehet tudni, hogy komolyan mondom, vagy csak viccelődöm, vagy a kettő együtt, csak ki tudja milyen arányban, de valahol így is gondolom. Eddig egészen más élete volt és most végre jött valaki, aki ezt egy kicsit jobbá és érdekesebbé tette, akiért tényleg megőrülhet. Kétlem, hogy lett volna bárki is az életében eddig, aki képes volt kihozni belőle a vadállatot, akinél felmerült volna benne, hogy egy kriptában kötözi ki, vagy ha fel is merült biztosan nem merte volna a másik tudtára adni. Esetemben pedig én magam vagyok, aki ilyen helyzetekbe rángatom, mint pár napja is a sikátorban. Nem hiszem, hogy gondolta önmagáról, hogy ilyesmikre is képes lehet. - Ha nem is azonnal... de majd. - én is kapkodom még a levegőt és amikor szabaddá válik a kezem szépen át is ölelem a nyakát, hiszen eddig erre nem igen volt lehetőség. Végül elhelyezkedem kicsit megigazítva a ruhámat, hogy ne legyen hűvös a kő, ami alattunk van. - Egyelőre még nem tudom és talán bántanunk sem kell, de úgy érzem valaki követ, már napok óta és talán... ez rossz vért szülhet, ha itt maradok. De ha segítesz eltűnni egy időre... Talán a bátyám az, de nem mernék rá mérget venni. - na igen, nem sokat tudok a bátyámról egyelőre, hogy hol van és mi történt vele azóta, hogy eltűntem a közeléből, de bármikor felbukkanhat és jobb, ha számítok rá, mintha naivan élem az életemet és azt hiszem minden rendben van. Talán azért, mert elárultam képes lenne gondolkodás nélkül feladni, hogy visszakerüljek az Azkabanba. Persze kérdés, hogy képes lenne-e rá, de az a baj, hogy simán kinézem belőle.
Az számomra is komoly önbizalomnövelő tény, hogy a sötétlelkű boszorkány nem először talál vissza hozzám, és mintha tényleg tetszenék neki. Én már bevallottam, hogy beleestem, nyilván fordítva ez nem is lehetésges, magának sem tenné meg, nem hogy nekem nyilvánulna meg így. Nem is fogok semmi ilyesmit erőltetni, bőven elég, ha biztonságban érzi magát a karjaimban, és mindig tudunk újat mutatni egymásnak. Ha ehhez az kell, hogy átértékeljem a korábbi világnézetemet, akkor megteszem. Igaz is, nem kell mindig lovagiasnak lenni, az ember gondolhat olykor magára is. Ráadásul az eszközökben sem kell minduntalan válogatni, ha Chantlanak jó oka van rá, hogy csábít a cél érdekében, hát tegye, ilyen adottságokkal nem is lepődök meg, csak találjunk olyan célokat, amikben együtt tudunk érteni. - Nem hát, ne fogd vissza magadat, csak miattam nem kell. Tetszik amilyen vagy. – Nem mondom, hogy tudnék azonosulni a nyakló nélküli vérengzéssel, ám hogy mindaz, amit korábban tapasztaltam, már nem kell. Jó volt tanulni, és akár megtanítani másokat is a saját tudásomat átadván, de ha le kell lépnem, mert egy új élet vár, akkor ugorjunk fejest. Nyilván benne van az esély, hogy Chantal mégiscsak megijed, vagy rám un, de ezt kockáztatnom kell, különben semmi értelme nem lenne. Túlságosan sokáig éltem a biztonság burkában, nem mertem lépni Terri mellett, de ennek vége. Új élményekre vágyom, mint a kis hableány. Az érzéki jelenet úgy látom, hogy őt is meglepte, egymás karjában, egyszerre jutunk el a fellegekbe, azt hiszem Chantal sem gondolta volna, hogy mellette ennyire felbátorodok, és hát lássuk be, ennél nagyobb bókot akkor sem tudtam volna elkövetni, ha valóban lehozom neki a csillagokat az égből. Pihegünk egymáson, még nehéz elszakadni, egyáltalán megmoccani. Igen, rá volt szükségem, valaki olyan kellett, akivel a szunnyadó erőmet is meg tudom mutatni, nem félt attól, hogy esetleg bántom, sőt, azt kell mondanom, még élvezte a fájdalommal keveredő kéjt. – Most? – Nevetek rá, megsimogatva az arcát, bármennyire is romantikusnak tűnik, ezt most meglépem. Ha nagyon akarnám, tudnám folytatni, de semmi értelme, mi a gyakori, rövid szeretkezések nyomvonalán tudjuk egymást boldoggá tenni, azt valahogy feleslegesnek tartanánk, hogy unalomig ismételünk valamit. Legalább van időnk gondolkozni a szünetekben a következő mutatványon. Így a kérdés költői volt. Eloldozom a karját, és a lábait is, és magamra vonom, hogy oda tudjon bújni a mellkasomra. – Szóval itt a válasz, hogy hiányoztál-e. Na de kit kell bántanunk, és miért? – Kérdezem, hiszen egyértelmű, hogy vele kapcsolatban csak ezek merülhetnek fel. Ami nem jelenti, hogy gond lenne.
Újdonság igen, ez az egész, nem szoktam én behódolni és alkalmazkodni, de valami miatt most úgy érzem, hogy van értelme. Persze ki tudja, hogy meddig, vagy hogy később nem jutok-e másra, netán nem kezd-e el zavarni a túl sok határ, vagy kötöttség, de egyelőre úgy fest, hogy élvezek vele minden percet és e miatt hajlandó vagyok még változtatni is, ami egyébként határozottan távol áll tőlem. Még a gondomat is hajlandó vagyok elmondani neki, még ha segíteni nem is biztos, hogy tud, viszont velem tarthat, ha végül arra jutok, hogy elmegyek Roxmortsból, mert nem lesz más választásom. Előtte viszont még kiélvezhetem a társaságát legalább, aztán ráérünk beszélni a komoly dolgokról. - Eddig nem voltam elég gonosz boszorkány neked? Mutassak még... ennél is érdekesebbet? - igen, nagyon úgy fest, hogy neki ez kellett. Nem egy jó kislány, nem egy kedves kis diáklány, hanem egy érett nő, aki úgy igazán leveszi a lábáról és én erre gond nélkül képes vagyok, hiszen most is olyat tesz, amit valószínűleg még soha nem próbált, talán meg se fordult a fejében, most viszont mégis gondolkodás nélkül kötözött ki és cseppet sem fogja vissza magát, ami úgy fest rám is jó hatással van, hiszen még az eddigieknél is hangosabb vagyok, de tény is, hogy itt nem is kell visszafognom magamat. A vadkanban valamelyest kellett, aztán a sikátorban... muszáj volt, így is kockáztatta a lebukást, pedig tanárbácsinak készül, biztosan nem járt volna jól, ha valaki netán meglát minket. Itt viszont nincs senki és kétlem, hogy a holtak felébrednének a kéjes sikolyoktól, amiket produkálok. Csak úgy szorítom a köteleket, amik a két karomat tartják, a lábaimmal se sokáig fogom át a csípőjét, leengedem őket és hagyom, hogy tegye a dolgát, csak időnként a sajátomat emelem meg, hogy még nagyobb legyen az élvezeti fok. - Ezt... meg kell... ismételnünk! - nagy nehezen még sikerül kinyögnöm pár szót, mielőtt egy utolsó élesebb sikítással eljuttatna a fellegek közé. Szó se róla kezdtem már mindenféle alakokkal, de egyértelműen ő az, aki a leginkább tudja, hogy mi kell nekem, ilyen szintű élvezetet eddig még senki sem produkált nekem, de talán benne tényleg van valami plusz, valami különleges, aminek nem is tudok és igazából nem is akarok ellenállni. Talán pont ez a jófiú szerep, amiből mégis ki tudja hozni a vadállatot is. Tudom, hogy nem ártana nekem, sőt... bármit megtenne értem, de mégsem valami kis óvatos, visszafogott, szentéletű akárki. Ez az igazán jó kombináció.
Örülök neki, hogy meg tudom értetni vele, nem várok mindent. Viszont nekem lelkileg fontos, hogy ha már másokat csábítgat, ne tegye szét a lábát. Nincsen az a dolog, amit csak úgy szerezhetne meg. Tudom, hogy minket pasikat ezzel nagyon lehet movitálni, de olyan jól érezzük magunkat együtt. Meg kell elégednie azzal, hogy engem teljesen magába bolondított, és bármit megtennék érte, na de ennek megvan a másik véglete, ha egyszer úgy találnám egy másik pasival, hát mindkettőt megölném, aztán magamat is felkötném. Nem tudom, rám olyan hatással van, mint még senki, így érthető módon komoly ragaszkodást tudok mutatni azon felül is, hogy a kedvéért egész vad oldalamat tudom megmutatni. - Köszönöm. Akkor én is megadok neked. – Nem csak fizikailag, hiszen nagyon úgy fest, hogy a legvadabb álmait váltom valóra azzal hogy egy jófiút így el tudott csábítani, hanem lelkileg is, hiszen pattanok, amikor csak kell, és megmondtam neki, hogy ha szükséges, lelépek vele, elnézem a sötét dolgait, és ha úgy hozza a helyzet, hogy nekem is rá kell lépnem valami járatlan útra, hát megteszem. Azt hiszem életem legboldogabb pillanatát már elértem, innentől csak vesztenivalóm van, akkor az ő oldalán bukjak el, ha úgy alakul. De lássuk be, izgalmas utakra visz, és most nem csak a kriptában való szerelmeskedésre gondolok, egyáltalán nem unalmas, száraz teremtésről van szó, körülötte aztán mindig zajlik az élet. És ez az ami borzasztóan tetszik benne. Amellett hogy kaján, és vagány, mindig hagyja magát leteperni, sőt, kéjesen várja el, hogy kihozzam magamból az állatot. Ahogyan odacsókol a számra, és a hajamba túr, el is engedem a szerelmi témát, nyilvánvaló, hogy hosszútávon ez lesz a felállás, ő meg eddig másféle, kevésbé érzelmesebb életet élt, így nem várható el, hogy ilyesmit érezzen. Azt hiszem amilyen sötét szíve van, már az is újdonság lehet, ha így kötődik hozzám. - Semmi ilyesmiben nem volt még részem, éppen ezért akarom ennyire. Legközelebb te leszel a gonosz boszorkány.. – Harapom meg az ajkát nevetve, nem mintha eddig olyan nagy jó kislány lett volna. Ám amikor majd valami nagyon rövid időn belül ismét egymásra találunk, akkor ő is a fantáziája mélyére nyúlhat, és megpróbálkozhatunk valami még extrémebbel. Nála még azt sem lehet mondani, hogy a józan ész határain belül, hiszen amikor először találkoztam vele még az ikerlányokkal egyetemben az erdő mélyén, már akkor láttam valami őrült lángot táncolni a pillantása mélyén. Én is bolond lehetek, ha ettől gerjedek be annyira? A lábain kicsit lazítok, de csak azért, hogy a csípőm köré csavarva felemelhesse a csípőjét. Bár így nem igazán van erőszakos jellege a dolognak, de bőven tudja a sikolyaival kompenzálni. Ahogyan kiereszti a hangját, úgy nyomulok még beljebb, szinte már harapva a száját, és a nyakát is, nem gondoltam, hogy egyszer én fogok ilyen nyomokat hagyni egy lányon. Nem akarom én belülről szétszaggatni azt az édes barlangot, de egy minimális fájdalmat azért okozhatok azzal, hogy ránehezedek, és pár tiszta erőből indított lökéssel rohamozom meg, amíg csak levegőt tudunk venni. Olyan édesen sikoltozik, nekem meg micsoda perverz gondolataim vannak vele kapcsolatban? Mmm..
Azt hiszem azért van, amiben képes leszek engedni neki, ha már ennyire szeretné. Végül is miért is ne, hiszen azért ügyesen csinálja ő is, nagyon rámenős tud lenni, pedig az elején félénk jófiúnak tűnt és lám... egészen sikerült felszívnia magát. Tetszik a változás és kár lenne tagadni az is, hogy ki akar sajátítani, de nem ismer, azt sem tudja miért vagyok ennek ellenére mégis csak valamelyest óvatos. Nem tudhatom, hogy mikor történik olyasmi, ami miatt... mégis másképp dönt és faképnél hagy. Volt már erre példa, nem akarok kockáztatni, még nem. - Jól van, akkor vannak bizonyos határok, azt hiszem ezt be tudom tartani... na jó, ígérem. - csókot lehelek még az ajkaira, csak a miheztartás végett, hogy érezze igen, tényleg hajlandó vagyok, hogy alkalmazkodjam ahhoz, amit vár tőlem és azért visszafogjam magamat, ha arra van szükség. Nem akarom megbántani és tényleg rosszat sem akarok neki, mert akárhogy is, de megkedveltem és szó se róla felettébb könnyedén le tud venni a lábamról, pedig általában ezt én teszem meg másokkal, most mégis úgy fest, hogy a dolog oda-vissza működik. - Az mindenhogy meg van, túlságosan jók az emlékeim veled kapcsolatban, nem csoda, ha nehéz nem... arra gondolnom. - bájos mosollyal túrok bele a hajába csak a mihez tartás végett, csak a kis vallomás az, ami azért tényleg rendesen meglep. Persze azzal tisztában vagyok, hogy magamba bolondítottam és más is hitte már azt, hogy oda van értem, de ez mégis valahogy egészen másképp hangzott. Még sem válaszolok rá, nem is biztos, hogy jól venné most ki magát és így nem olyan irányba terelődne az események sora, ami kedvemre való, ezért inkább csak elodázva a szerelem témát, vagy hogy meglepődöm-e, hogy valaki felém táplál gyengéd érzelmeket, egyszerűen megcsókolom csak és irány a kripta, hiszen az a fő, hogy levezessük a feszültséget, aztán jöhetnek a komolyabb témák is. - Te már csak tudod, biztosan sok ilyen játékban volt részed. Akkor sikítsak is? Erre úgy sincs egy... lélek sem, hogy meghallja. - mondhatnám egy élő sem, maximum tényleg csak lelkek, de ők legfeljebb féltékenyek lesznek, az pedig kit érdekel? Legutóbb úgyis kénytelen voltam csendben maradni ezúttal viszont kiereszthetem majd a hangomat, ez nem is olyan rossz hír, sőt... határozottan szeretem kiereszteni, és amilyen vadul esik nekem lesz is miért megtennem. Ezúttal sem fogjuk elnyújtani a dolgot, na de annak mi értelme lenne? Az elsöprő és vad szex volt mindig is a kedvencem és úgy fest, hogy neki is, pont e miatt sikerült olyannyira egymásra hangolódnunk. A kötelekre fogok rá, hiszen ezúttal más nincs, így tényleg csak vergődhetek alatta, na nem rossz értelemben és eszem ágában sincs csendesnek maradni, csak mert egy temetőben vagyunk, nem is lennék rá képes. Kiengedem úgy istenesen a hangomat, van miért.
Abban azért igaza van, hogy teljesen nem változtathatom meg. Hiszen már előttem is úgy élte az életét, ahogy, és valamennyit máris változott a kedvemért. Többek között nem csak egy éjszakás kaland lett belőle, lám már harmadszor találkozunk. És ha belegondolok, pont az ilyen kötöttségtől menekültem Terri elől, ezért át kell fogalmaznom azt a bizonyos kívánságlistát vele kapcsolatban. Nem teljesen, de valamennyire. - Ez igaz.. Akkor.. legyen úgy, hogy megteheted, amit eddig, hiszen te ilyen vagy. Ha csábítással éred el a céljaidat, ám legyen, azt elfogadom, de azt nem akarom, hogy mással is ágyba bújj. Bizonyos dolgok beleférnek. – Vonom meg a vállamat, hát egy érintés, vagy a kőkemény flörtölés, amit ő űz, netán egy-egy csók, hát istenem, ez a sajátja, legyen akkor így. De ha tőlem feltétlen bizalmat, és odaadást vár, akkor másnak nem adhatja oda magát, mert akkor tényleg félredobom a jófiús stílust, és elborul az agyam. Tudom, hogy ez tőlem nagyon idegen, de ha a borzalmas, több éves szörnyűség után végre van valakim, akivel ilyen felszabadult tudok lenni, akkor nem akarok azon agyalni, hogy ki mással hentereghet amikor nem vagyok ott. - Na ugye, hogy jó szabály ez, hiszen akkor te is ki vagy rám éhezve. – Vigyorodom el, már nem is vagyok olyan visszafogott, mint amikor először találkoztunk, és ez egyértelműen az ő jó hatása. Már nem kell mérlegelnem azt, hogy mennyire van esélyem még a boldogságra. Mellette egyértelműen jól alakulnak a dolgaim, és azt is komolyan mondtam, hogy ölnék is érte, vagy bevállalnám, hogy rossz útra térek. Különben meg őt sem tartom velejéig romlottnak, csak él azokkal az eszközökkel, amelyek megadattak neki, hát én sem utasíthatom vissza ezt az életet. - Nem rossz? Biztosan meg vagy lepődve, hogy valaki téged is szerethet.. – Csóválom a fejemet mosolyogva, engem aztán most nem izgat, ha esetleg megrémisztem ezzel. Vélhetően tudja magáról, hogy milyen hatással lehet a férfiakra, akik meg akarják szerezni, de én utána is látni akartam. Nálam ez egyértelműen nem csak a szexről szól. Ő inspirál, megváltoztatja az életemet, a szex meg egyértelműen tökéletes kiegészítés minderre. Igazából anélkül nem is tudna így működni. Ez a mostani viszont mégsem egy szerelmes pillanat, most éppen az éledő dominanciámat fogom bemutatni, a varázskötelékkel már ki is szegezem, de azért figyelem az arcát, fájdalmat alig akarok okozni, de egy kis kísérlet talán nem árt. - Kellemesebb? Az ilyen játékoknál nem a kényelem a lényeg, nem tudtad..? – Kérdezek vissza évődve, de mégiscsak leoldom a bokájáról a varázskígyót, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni, vagy éppen körém kulcsolja a lábait. Azért valahol igenis számít az, hogy ő mennyire élvezi. A karja megmarad kiveszítve, bár el tudom képzelni, hogy mindez csak a kezdet lesz, hiszen azt is imádom, ahogyan fölém tud kerekedni. Most viszont a megemelt csípőjének köszönhetően erőteljes mozdulattal furakodok be a tűzforró, és nedves hajlékba, hogy egy picit eljátszuk, hogy amolyan perverz támadó vagyok, aki erőszakot tesz a védtelen jókislányon. Így cseppet sem finom mozdulatokkal ostromlom, hol ránehezedve, hol kissé feljebb tornászva magamat. Most valahogy nem tud izgatni, hogy miért kerestt meg, de majd arra is rátérünk.
Magam sem tudom, hogy pontosan mi is ez és igazából azt sem, hogy mit akarok tőle, vagy csak nem akarom az egészet mélyebben átgondolni. Tény és való, hogy jól érezem magamat vele, hogy nagyon lelkes és felettébb ügyes is és ezt nem dobnám csak úgy egyszerűen félre, de hogy mennyire hagyom neki, hogy ki sajátítson, amikor szeretek a magam ura lenni és nem vagyok oda érte, ha valaki meg akarja mondani, hogy mit tegyek... ez még jó eséllyel a jövő zenéje. - Oh szóval... szabályokat is hozol? És, ha épp nem vagy ott velem és nem tudsz segíteni, hogy közösen együtt oldjunk meg valamit... akkor mi lesz? - nem láthatja rajtam, hogy zokon venném a szavait, sőt talán hízelgő is, hogy ennyire sikerült hatással lennem rá. Nem csak a véla bájaimról van szó, hiszen annak a hatása szépen fokozatosan szerte foszlik, ha már nem vagyok a közelében és egyébként sem vettem le a jelenlétében a gyűrűt, mégis nagyon úgy fest, hogy egyébként is sikerült magamba bolondítani csak azzal, amilyen vagyok és ez jó hír... határozottan élvezem, de hogy teljesen és gyökeresen visszafogjam magamat, csak mert ő ezt kéri tőlem... ez másokkal nehezebb feladat, főleg hogy kerülhetek olyan helyzetbe, amikor nem igen van választásom. - Nem is olyan nehéz ez, főleg ha napok teltek el és te azt mondod mással nem játszadozhatom. - szórakozottan elmosolyodom, de épp csak egy pillanatra, hiszen a keze máris elkalandozik és úgy azért igen nehéz beszédre, vagy bármi másra koncentrálni. Nem, most nem kell sietni, bár vannak fontos komoly témák igen, de várhatnak legalább egy keveset, amíg mindketten beszédképes állapotba kerülünk. Nem is lenne értelme azzal próbálkozni, hogy most mondjam el, úgy se tudnánk egyelőre másra koncentrálni, mint egymásra. - Talán legelőször még nem, csak hogy segíts, de... nem is olyan rossz ez így. - oh igen, voltak már olyan férfiak akik nehezen szakadtak el tőlem, de a többség azért idővel rájött, hogy főleg azért érdekelnek, mert akarok tőlük valamit. Brady-től viszont már megkaptam, hiszen segített nekem, megmentett, amikor kellett, úgyhogy akár el is tűnhetnék, de valahogy nem akaródzik félredobni ezt a határtalan lelkesedést és rajongást. - Ilyet is tudsz? - szélesedik a mosolyom, még ha talán egy kicsit azért meg is lep ezzel a kikötözéssel. Kiszolgáltatott az nem szeretek lenni, főleg nem minden tekintetben, de valahol mégis csak van benne valami izgató, hogy ő most a domináns, viszont mégis bízhatok benne, hogy nem lesz itt semmi gond. - Legalább a lábaimat engedd... úgy mégis kellemesebb... kérlek... - a játékba be tudok kapcsolódni, ezért is a halk kérlek a végén, amit a fülébe suttogok csak, ha leereszkedik annyira, hogy egyáltalán elérjem, habár sok mozgást már nem várok el tőle, azaz olyat, amivel old bizonyos helyzeten, hiszen gyorsan helyezkedik el, én pedig csak annyival szeretném még intenzívebbé tenni a helyzetet, hogy még jobb behatolási irányt adhassak neki, ehhez pedig nem árt, ha a lábaim szabadon vannak, vagy legalább egy egész kicsit lazábban.
Ha úgy alakulna a nyári szünet, hogy a végén fontosabb, elhúzódó dolgaim lennének, amit Chantallal kapcsolatosak, nem is biztos, hogy visszatérnék az iskolába, hiszen túlságosan is sokáig éltem már itt, úgy, hogy egy lánynak a rabigája kötött le. Most tényleg valakinek a bűvöletében élek, ám sokat kapok tőle, izgalmat, önbecsülést. Ha ehhez az kell, hogy ne mindig a jó utat kövessem, hát tud bűnre csábítani. Komolyan mondtam, hogy akár ölnék is érte, és ez nem feltétlenül a fizikai vágynak köszönhető, ő engem választott, immár nem először találkozunk, és bár játékszerként kezel, de ha jobban belegondolok, tudom, hogy nem kellenék neki másodjára, ha nem akarna úgy igazán velem lenni. Engem az sem zavar, ha valahol úgy kezel, mintha a szexrabszolgája lennék, mert így is van, de hát kit érdekel? Egy férfinek ennél rosszabb dolga ne legyen. És ez a tűz, ez a vad szenvedély nem csillapodni, végre úgy érzem, hogy érek is valamit. - Az elején úgy éreztem, hogy nem lenne helyes kimutatni, hogy az enyém vagy. Hiszen akkor elriaszthattalak volna a ragaszkodásommal. De.. lemondani sem tudok rólad, és komoly lépéseket tennék azért, hogy ha más is magának akarna. Nem, úgy vélem, hogy fel kell hagynod azzal, hogy mástól is így szerezd meg amit akarsz. Közösen, együtt.. – Mondom ki az igazságot, ha azt akarta, hogy teljesen az övé legyek, hát megkapott, megszerzett, viszont ezzel az járhat, hogy a játszadozásnak vége. Már úgy értve hogy nem láncolom magamhoz, találkozhatunk rendszertelenül, de hogy mással is lefeküdjön, azt már nem tudnám elviselni, még meg találnám fojtani, noha nem vagyok egy gyilkos típus. Voltak tervei velem, akkor innentől kezdve ezzel kell számolnia. Viszont az a vadság, amelyet bennem felkeltett, igazi potenciállal jár, hiszen egy olyan férfit kapott maga mellé, akivel nem csak szeretkezni tud, hanem egyéb tervei is lehetnek. - Jó tudni, hogy téged is el lehet annyira bódítani, hogy a komoly dolgok ráérjenek. – Mormolom, gyengéden harapdálva a nyakán a bőrt, és éledő férfiasságomon túl már az ő vágyát is lassacskán parázsra vetem oly módon, hogy a szoknya alá is besiklik a kezem, igazán elégedett vagyok, hogy már tudja mi a dolga, és nem kell az átváltoztatással szöszölnöm. És még bugyi sincsen rajta. Tudom, hogy egyetlen érintésemtől is sikamlós lesz a lába köze, ez a lány tényleg erre termett, így azon túl, hogy kívülről megsimogatom, már itt becusszan az ujjam néhányszor, de tudom, hogy inkább teljesen magában akar érezni. Ahogy sejtem, nem lesz ez sem egy elhúzódó hempergés, már napok teltek el, amióta nem láttuk egymást, így attól sem kell félnünk hogy bárki ránk tör. Utána még lesz alkalmunk bőven diskurálni. - Ah, szóval az volt a terved, hogy magadba bolondítasz? Micsoda őszinteség, nahát.. – Nem várom el, hogy ő is bevallja, annál azért ő sokkal gonoszabb teremtés, már szavak nélkül is tudom, hogy valami kötődése igenis van, és ez éppen elég. Terrinél sokkal többet tud adni, és ha egyszer majd valóban komolyan gondolja velem, akkor elég lesz akkor nyilatkoznia. Elégedetten bólintok, amikor ő maga is megjegyzi, hogy tudta, hogy itt úgysem fogunk ellenállni egymásnak. Hagyom magamat a kriptába vonni, hogy a sírra huppanása után már dobom is le magamról a nadrágot, széles vigyorral bólogatva, ilyen parancsra vártam már napok óta. Azért nyelek nagyokat, ahogyan lehúzza magáról a ruhácskát, még a cipőmből is kilépek, a felsőmet is a földre dobom, és odatérdepelek mellé, hogy az egyik lábát megragadjam. A sír talán kicsit kemény lesz, ám a helyzet izgalma ezen is átlendít. Sőt, ha már ilyen vad elképzelései vannak, hogy itt találkozunk, hát miért ne tegyük még durvábbá? A pálca villan a kezemben, és a semmiből két kötelet varázsolok a csuklójára, hogy kikössem egy-egy tartóoszlophoz. Most nem kell használni a kezeit. A lábaira ugyanez a módszer. Finoman megnyalom az ajkamat, a kötelek azért nem fájdalmasan szorosak, és még csak véletlenül sem vágnak bele a csuklójába, vagy a bokájába, csupán feszesek, és engedtetik látni azt, hogy ezúttal én vagyok a domináns. Talán kicsit durvábban nyúlok fel a finom vájaton, aztán nekikészülök, és egyetlen gyors mozdulattal hatolok be.
A vélaságom egyébként sem olyasmi, ami mindig előtérben van, hiszen el kell azért nyomnom, hiszen e nélkül nem mehetnék végig nyugodtan az utcán, mert minden férfi megbámulna, a nők pedig jó eséllyel nagyon csúnyán néznének rám. Nem sokat érnék ezzel, úgyhogy e miatt is muszáj rejteni azt, ami vagyok. Arról már nem is beszélve, hogy jelenleg az a cél, hogy ne figyeljenek rám fel túlságosan sokan, nem pedig az, hogy sokak szeme akadjon meg rajtam, hiszen úgy nem igazán tudnám megoldani, hogy ne akarjanak minél előbb visszadugni a koszos falak közé. E miatt sem lenne okos ötlet túlságosan sokáig maradnom a városban, még ha van is aki már ide köt. Neki viszont jön a nyári szünet, ha nincsenek fontos elfoglaltságai... akár még velem is tarthat és akkor kisebb eséllyel keveredem nagy bajba. - Nem is nagyon tudsz mást tenni, csak rám gondolsz igaz? - oh szeretem hallani, ahogyan beszél rólam, a rajongása kár lenne tagadni nagyon is tetszik, főleg mert tudom, hogy nem csak azért van, mert véla vagyok, hiszen ez nem hathat olyan erősen rá. Valószínűleg, ha levenném a gyűrűt akkor aztán nem tudna mit kezdeni magával. Így is nehezen marad tőlem távol, de akkor már jó eséllyel letépkedte volna rólam a ruhát. Hm... szeretem a vadul, lehet hogy nem is lenne olyan rossz, ha megpróbálnám a dolgot? Nem, most beszélnünk kellene, legalább is meg kellene próbálni, de nem mondom, hogy nem iszonyatosan nehéz. - És attól is megvédenél, hogy más szemet vessen rám igaz? - tetszik nekem ez a nagy ragaszkodás és persze az is, hogy ennyire ki akar sajátítani. Na persze azt nem értékelném, ha mondjuk le akarna láncolni, de az amíg csak szimplán a kisajátításról van szó, na az még beleférhet, sőt azt mondhatom, hogy ez még imponáló is, mert tényleg azt jelenti, hogy bármit megtenne értem. - Úgy gondolod, hogy így tiszták maradnak a gondolataim és tudok komoly dolgokról beszélni? - hát nem, így azért nem egyszerű bármiről is beszélni, nem hogy komoly dolgokról, hiszen a keze már olyan helyen jár, ami egyáltalán nem segít a koncentrálásban. Bár persze tény, hogy én se könnyítem meg a helyzetét, szorosan simulok hozzá, kész csoda, hogy a keze még befér közénk, hogy kényeztethessen és persze én sem fogom vissza magamat, a szavaim felét már a nyakába suttogom, ahogyan forró csókokkal hintem be. Igen, így tényleg nagyon nehéz lesz bármiről is beszélgetni, sőt talán lehetetlen. - Akkor komolyan túlteljesítettem a tervet, ha még belém is estél, de talán igen... ha még először nem is, de aztán valahol ez volt a cél és egészen jól sikerült. És hogy hová... ha jönnél nekem az is elég... de így nem lehet beszélgetni... talán... - halkan sóhajtok fel, jól esően, hiszen már a szoknyámnál szalad végig a keze. Nem, én se gondolhattam komolyan, hogy tényleg tudunk beszélni és majd utána jöhet bármi más. Talán nem is akartam, hogy ez legyen, majd akkor ha már levezettük a jól eső feszültséget, na majd utána lehet szó valami komolyabbról is, majd akkor beszélgetünk, úgy talán képesek leszünk koncentrálni. - Látod... most készültem. - szélesen mosolyodom el, hiszen legutóbb nem szoknya volt rajtam, most viszont igen, és azt is kitapinthatja, hogy bár a szoknya rövid, de ennek ellenére bármennyire is keresgéli nincs rajtam bugyi. Késő este van, nem kellett attól tartanom, hogy valaki netán meglát, mert fellibben a szoknyám, ez egyébként sem olyan fellibbenős fajta. Ezúttal mégis kissé eltávolodom tőle, csak annyira, hogy megfogjam a kezét és magam után vonjam. Itt talán nyílt terepen esetleg még megláthatnak és még egyébként sem csináltam kriptában. - Mindjárt meglátjuk mennyire hiányoztam. - egyetlen varázslat csak, hogy a legközepebbit kinyithassuk, aztán már húzom is magam után. Nevetve huppanok fel a sírra. Talán morbid helyzet, no de mégis kit érdekel. Cseppnyi pironkodás sincs bennem, ahogyan hátrébb csusszanok és szétteszem a lábaimat. - Le a nadrágot! - én pedig már tolom is le a vállamról a ruha két pántját, hogy az se legyen akadály. Kintről azért szökik be halvány derengés, bár nem sok, de annyi épp van még, amennyi kell, hogy nagyjából lássunk.
Talán attól van, mert véla bizonyos részben, ám én sokkal inkább úgy érzem, hogy más dolgoknak köszönhető a vonzalmam. Bizonyos tekintetben számít, hogy mennyire el voltam nyomva Terri hatalma alatt, mégis ha megfogalmazom magamban, mit is érzek Chantal iránt, komoly szenvedély jut eszembe. Számít az érdeklődése, a vagánysága, a szexuális energiái, és a vad veszélyessége. Én eddig a lányokat nem így képzeltem el, ő állandóan megmozgatja a fantáziámat, ezért nem számít, hogy milyen felmenői voltak. És ha meg kell változnom a kedvéért, megteszem, hiszen a változás már eleve a küszöbön volt, csak kellett egy lány, aki ki tudjon hozni abból az unalmas révületből, amibe Terri kényszerített. - Enyhén szólva. – Bólogatok, és már a vállára is odapuszilok, jelezvén ragaszkodásomat, ám mindez nem csak a szexről szól. Nagyon is számít, hogy érdemesnek tart arra, hogy találkozzunk imár nem is először. Egy ilyen lány bárkit megkaphatna, de valahogy az izgatja fel, hogy engem rossz útra vihet. Kérdés, hogy ha megtettük, mennyire leszek még izgalmas a számára. Remélem hogy részéről sem múlik el ez a bizsergés. Most is kész lennék ott folytatni, ahol roxmortsban abbahagytuk, de tudom, hogy most későbbre kell tartogatnunk az édes pillanatokat, ha már letudtuk az unalmas kötelességet, amiért idehívott, hiszen most érzem, hogy valami szívességre kiváncsi tőlem. - Sosem akarnék neked parancsolni, rendelkezhetsz velem, mások felé viszont tudok kőkemény férfi lenni, aki megvéd bárkitől. – Még az érintésébe is beleremegek, és nem azért, mert hideg van. Kiváncsian meredek a kék szemekbe, lehet, hogy ez most ez a pont, hogy többet megtudhatok róla, valahogy azt hiszem komolyra fordulhat kettőnk között. Ami eddig csak a hempergésről szól, lassan kezd valami kötelékké komolyodni. - Essünk túl azon, hogy neked mi a fontos. Mármint.. nyilván az is fontos, de érted. – Mohón csókolok oda, bár ha jobban belegondolok, ő maga is imád nekem „kitárulkozni”, tehát az is lényegesen fontos, de ha így hozzámsimul, akkor vajon hogy fogok koncentrálni a szavaira? Már most is forró, buja hullám söpör végig rajtam, és erősen koncentrálnom kell két felnyögés közepette, hogy arra figyeljek, amit mondani akar. Az ördögbe, ez a lány nem csak az érzékeimmel játszik, teljesen a rabjává tesz. Ezt viszont olyan édesen teszi, hogy nem tudnék rá haragudni. Ösztönösen találom meg a ruha anyagán a keble ékét, és határozott dörzsöléssel veszem az ujjaim közé, hogy úgymond valami ideiglenes megoldással is közelebb jussak hozzá. - Nem csak a nyári szünet miatt mondom, hogy igen. Szeretem az iskolát, és tanítani, de az életem értelme.. Nos az te vagy.. Már rájöhettél, hogy mennyire beléd estem, de ez nem kell hogy megijesszen, gondolom ez volt a célod. Vagy csak téged is meglep, hogy ilyen jól sikerültem? Mindent! Hová lesz a menet? – Természetes, hogy visszacsókolok, ezúttal már nem csak a bimbóját veszem kezelésbe, hanem keményen markolom meg a mellét, a másik kezemmel pedig a derekánál szorítom magamhoz, hogy érezze az egyértelmű szándékot, még akkor is, ha előtte még ostoba perceket kell szánnunk a megbeszélésre. A puha érzéki csókokba teljesen belefeledkezem, olyannyira, hogy már a fekete szoknya alá kerülnek az ujjaim, és keresgélem a bugyiját.
Sűrű felhők gyülekeznek, de nem a temető, hanem az életünk felett. Azt mondta, hogy bármit megtenne értem, de vajon ez a bármi... tényleg bármi lenne? Vajon tényleg akár meg is változtatná mondjuk az életfelfogását csak azért, mert én azt kérem tőle? Azért ez valahol nagyon érdekel. Hiába mondanám azt, hogy nem izgat mi lesz, hogy nem érdekel, ha netán azt mondja marad az iskolában, az iskola oldalán... nem lenne igaz. Érdekel, hogy tényleg mennyire ragaszkodik hozzám, hogy mennyire akar velem menni és mennyi esély van rá, hogy netán végül úgy dönt kihátrál ebből az egészből. Könnyű azt mondani, hogy kockára tenne bármit, de a bármi azért tényleg sok minden lehet és nagy szavakat bárki tud mondani, főleg vágytól fűtve. Aztán, ha később átgondolja a dolgokat, amikor nem vagyok ott vele, talán megváltozik a véleménye. Tudom jól, hogy bár a képességem is el van nyomva, de ettől még véla vagyok és hatással van rá az, ami vagyok. Pont e miatt kell óvatosabbnak lennem, mert ez az erő csökken, ha távolabb van tőlem és így a véleménye is változhat. - Szóval tényleg hiányoztam. - belemosolygok, sőt még halkan fel is nevetek a csókjainak hála. Nem érdekel engem, hogy ez egy temető és az se különösebben, hogy itt nem illik ilyesmit. Ő talán még pár hete furcsán érezte volna magát egy ilyen helyen, de azt hiszem sikerült már őt annyira elbódítani, hogy akkor se botránkozna meg, ha azért törnénk be az egyik kriptába, hogy valakinek a sírján tegyen a magáévá. Talán utólag elgondolkodna rajta, hogy ez túlzás volt, de kétlem, hogy ott abban az adott pillanatban vissza tudná fogni magát. Nem, ennyire azért tudom, hogy nagy hatással vagyok a férfiakra, rá pedig különösen. - Ez jó hír, mert nem bírom a kalitkákat, túl sokáig parancsoltak nekem mások. - na igen nem igazán tud semmit sem rólam. Valahogy soha sem a beszélgetésen volt a hangsúly az eddigi találkozásaink során. Az apám, a bátyám terrorja... neki erről halvány gőze sincs, de nem is baj. Nem akarnám, hogy szomorkodva nézzen rám, és megpróbáljon együtt érezni, aztán elkezdje ezzel magyarázni, hogy miért lettem olyan rossz kislány, amilyen. Az ilyesmit nem szeretem. - Nehéz eldönteni, hogy előbb a lényeget mondjam, vagy... a másik lényeggel foglalkozzunk. - szorosan hozzásimulok, szándékosan úgy, hogy bőven érezzem, ha netán már most felkeltettem benne a vágyat és beszéd közben is lejjebb siklanak az ajkaim, apró, lágy csókokat lehelve a nyakára. A fenébe is én vagyok a véla, de mégis nagyon nehéz mellette akármi másra koncentrálni. Lehet, hogy inkább mégis a kripta után kellene beszélgetnünk? Végül halk sóhajjal szakadok el, hogy a szemeibe nézhessek, úgy se könnyebb koncentrálni, de hátha. - El kell mennem hamarosan, az a kérdés, hogy velem jössz-e? Mennyire akarsz velem menni Brady? Mit adnál fel értem? - egészen közel hajolok, hogy már az utolsó szavakat szinte az ajkaira suttogjam és újra megcsókolhassam. Érzékien és puhán, először szinte simogatva őt az ajkaimmal, csak aztán csókolva meg rendesen. Játszom vele tudom és sokan azt mondanák, hogy ez nem szép tőlem, de érdekelt valaha is mások véleménye?
Még esetleg az jut eszembe, hogy nem is Chantal hívott, hanem csapdába került, netán zsarolják, vagy váltságdíjat kérnek érte. Ezt is bőven el tudom képzelni, hiszen elég sötét körökben forog, így benne van a pakliban, hogy nem is vele találkozom, hanem valami komorabb szektával, akik be akarják kebelezni a lányt. De mindezen borongós gondolatok ellenére is úgy gondolom, hogy sokkal izgalmasabb vele, mint Terrivel, aki mellett nem csak, hogy nem történt semmi, izgalom sem volt az életemben, élvezet sem, csak az állandó száraz szabályok. Ehhez képest szexuális életem a csúcsra ért, és még tetszik is nekem, nagyon, de válaszúthoz érve úgy vélem, hogy nem feltétlenül kell nekem mindig jófiúnak lenni, valahol lehet az arany középúton is haladni. Az egyik sírkőnek támaszkodva ácsorgok, figyelem a sötét fák rengetegét, várva, hogy mikor érkezik meg a lány. Jóleső borzongás suhn végig a nyakamon, és szinte azonnal elönt a vágyakozás, amikor érzem, hogy a párom megérkezett. Hiszen egyértelműen az, én úgy kezelem, még ha elsőre azt is mondta, hogy nem kötné le magát, és elsiklott abból a fogadói szobából, a második alkalom viszont már sokkal egyértelműbben arról szólt, hogy határozottan féltékenyek lennénk egymásra, ha akadna valaki harmadik. Nem, ő az enyém, és komolyan mondtam hogy ölni tudnék érte. - Chantal! – Mormolom, és jól sejti, hogy mit fogok tenni. Engem nem érdekel hogy valamilyen szinten ő is tud engem irányítani, mégis máshogyan teszi mint Terri, motivál, és jutalmaz. Na jó, ettől még érezhetném magamat kiskutyának, de közben mégiscsak benne van, hogy képzett varázsló vagyok, és meg tudom védeni, meg kapcsolataim is vannak, ha úgy hozza a sors, hogy ki kell mellette állnom, lévén most is itt vagyok, és nem csak azért, hogy szerelmeskedjünk, hanem azért, hogy itt legyek, ha kellek. Jól sejtette hát, megfordulok, és vágyakozó ölelésembe zárom őt, cseppet sem finomkodó csókjaimmal bombázva érzékien telt ajkát, magamhoz rántva a karcsú testet, hogy úgy telejsen összesimuljunk. Tudom, hogy fontos dolgunk lehet most itt, ám ennyinek bele kell hogy férjen, a későbbiekben pedig akár többet is elveszek belőle, mert bármit is kelljen most csinálnunk, nem fogom csak úgy elereszteni, biztosan vele akarom majd tölteni az éjszakát. - Nagyon, megőrülök nélküled. Nem akarlak kalickába zárni, de kellesz nekem. Miért küldted a patrónust? Gond van? – A bizsergető érzés csak nem akar szűnni, talán azért is mert van benne egy nagy adag véla vér, de lássuk be, azt azért tudom uralni. Inkább arra gondolok, hogy nem csak szexuális vonzalom van köztünk. Tetszik nekem.. nagyon! Az én gonosz boszim!
Hírek jutottak el hozzám még hozzá cseppet sem jók. Részben e miatt is üzentem neki, hogy találkozzunk. Na nem azért, mert azt várom, hogy majd ő oldja meg helyettem a problémáimat, inkább csupán arról van szó, hogy jó egy kicsit elszakadni, kibeszélni magamból, vagy csak nem gondolkodni és az eddig is úgy tűnt, hogy mellette nagyon jól megy. Egyáltalán nem is biztos, hogy lenne értelem terhelnem őt a problémáimmal. Meg nem tudná oldani őket és a jó ég tudja, hogy nem rettenne-e meg tőle, ha mesélnék neki róluk. Nem akarom kockáztatni, hogy visszariad. Nem, én leszek az aki ennek az egésznek véget vet, nem pedig ő, majd amikor úgy látom, hogy itt van az ideje, vagy amikor már zavaróvá, esetleg teherré kezd válni. Addig viszont nagyon is élvezem, bármennyire is forgatta a szemét Castiel, amikor Brady-t említettem neki. A temetőbe, az erdő mélyére hamar megérkezem, hiszen nem az iskolába járok és a hoppanálás könnyedén segít, hogy gyorsan letudjam a távolságokat. Már messziről meglátom, hogy várakozik, így hát óvatosan és szinte már settenkedve lopakodom mögé, hogy ne vegyen észre. Talán még egy cseppnyi mágiát is alkalmazok, hogy tényleg teljesen hangtalan legyen a megközelítése, így amikor megérkezem mögé egyszerűen csak a kezeimet a szeme elé csúsztatom. A hangomat még kicsit mélyítem is, de így is felismerhető. Egészen közel hajolok a nyakszirtjéhez, amennyire fel tudok pipiskedni, hiszen magasabb nálam - részben ez is, ami annyira tetszik benne - és szinte már a bőrére lehelve bársonyos hangon szólalok meg. - Na ki van itt? Hiányoztam... édes? - oh ehhez kétségem sem férhet, főleg a legutóbbi után, hiszen akkor se tudott parancsolni magának, akkor se volt ereje, hogy visszafogja magát. Persze nem is igen vártam el tőle ilyesmit, sőt akkor lepett volna meg igazán, ha képes ilyesmire. Most is várom, hogy megforduljon és azonnal vadul az ajkaimra tapassza az övét. Hiába számítok rá, hogy ez fog következni, már maga a várakozás is, amit én idézek elő saját magamnak, finom bizsergéssel tölt el. A jó ég tudja, hogyan képes effélét kiváltani belőlem. Sokakkal volt már dolgom, sokakkal játszottam már, de vele valahogy más. Persze ezt az apró tényt ügyesen elnyomom az elmém mélyére. Amikor életemben először és utoljára valakinek hagytam, hogy magába bolondítson, vagy inkább én magam bolondultam belé, nem kellett azt nagyon erőltetni, de annak csúnya vége lett. Ha arra jutnék, hogy esetében is valami hasonló alakult ki, vagy van alakulóban talán már magától a helyzettől is kellően megijednék, hisz lássuk be legutóbb ennek rendkívül rossz vége lett.
A második spontán találkánk után abban maradtam Chantlalal, hogy azért találkozzunk még, természetesen a vágyaink kielégítése szempontjából mindenképpen, de érdekel engem ő annyira, hogy ha csak beszélgetne, vagy segítenem kéne a zűrös ügyeit illetően, akkor is számíthat rám. Remélem, hogy ezek nem csak a szélbe mondott szavak, hanem gondolni fog is rám. Már csak azért is, mert bár látványosan bátrabb lettem ami a saját viselkedésemet illeti, de nem akarok ágyból-ágyba ugrálni, ha már új életet kezdek, akkor nekem ő kell. És hogy mit jelent a bátrabb viselkedés? Azon túl, hogy sikerre vittem a musicalt, amit az év közben kalapálgattam össze, egyértelműen ki tudtam lépni a kisnyuszi szerepből. Terri letette a záróvizsgáját, és mivel ez volt a hetedik éve, nem lennék meglepődve, ha nem térne vissza. Igazából nem is sajnálnám a dolgot, azok után, amiket művelt velem, nem is hiányozna. Arra nincsen esély, hogy Chantal visszaül az iskolapadba, talán nem is neki való, szóval nem baj. De tartanunk kéne a kapcsolatot. A nyári szünidő kezdetét vette, már éppen azon tűnődök, hogy felkeresem a lányt, amikor az ablakpárkányomon egy denevér patrónus jelent meg, és a maga csipogó hangján tolmácsolta Chantal kérését, keressem fel az erdő mélyén. Na nem a Tiltott Rengetegben, bár a két erdő talán összefügg. A Roxmortsot körülvevő erdőségre gondolt, talán van egy romos temető, ott akar velem találkozni. Kissé morbid találkahely, de kinézem belőle, hogy ott akar egy kis légyottot, de az is bőven benne van, hogy sötét boszorkányként valami csalafinta terve van. Az az érdekes, hogy nem leszek még ez utóbbitól sem szívbajos, elég sokáig voltam jófiú, lassan ideje az izgalmakba is belevetni magamat, és ha az kell, hogy a lány társa legyek netán komorabb dolgokban, hát állok elébe. Mivel a patrónus nem mondott túl sokat, ezért nem is tudom, hogy mit vigyek, farmerben, és pólóban megyek, pálca van nálam, és egy válltáska, amiben alapvető mágikus szerelések vannak, kötél, néhány bájital, ilyesmik. Nem félek az erdőben, mert bár tanár vagyok, de azért bőven sok varázsigét ismerek ahhoz, hogy meg tudjam védeni magamat, magunkat. Ha most nem is támadjuk le egymást, azért néhány csók elcsattanhat, és talán most megbeszélhetjük a továbbiakat. Baj nélkül megérkezem a romos sírhalmokhoz, a lányt még nem látom itt, lehet, hogy késne, de az is felmerülhet, hogy csak bújócskázni akar velem?
Irány a vidéki idill! 
//
