2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ahogyan csapkod, és mellbeboxol, továbbra is harsány nevetésre késztet, ez az én asszonykám. Imádom azt is, ha visszafogott, és törékeny, ám az igazi vadmacskát nem csak az ágyban kell eljátszania, ahogyan felhívta rá a figyelmemet. Nyugodtan osszon ki mindenki előtt is, ugyanis abban nem hiszek, hogy mindig a ház urának kell eldöntenie mindent. Legalább annyira a nő is előtérben lehet, nem vagyok annyira maradi, hogy úgy tegyek, hogy mindent én mondok meg. A külsőm minimum egy mongol törzsfőre hajaz, talán éppen ezért becsülnek le, ám legbelül azért bőven van eszem, és ezt nem titkoltam ezt Sybella elől sem. Lehetünk vadak, fékezhetetlenek amellett, hogy fontos döntéseket hozunk. - A szárnyas nem az én gyerekem, te meg félrenevelted. – Vigyorgok rá, és ismét magamhoz vonom, lassan már valóban úgy kezeljük magunkat, mint egy kész család, holott egybe sem keltünk. Nem feltétlenül van rá szükség, egyébként sem hiszek a papírokban, Sybellának pedig már megmondtam, hogy nem megyek sehová, örök hűséget fogadtam neki, s nem vagyok olyan, mint a szülei, aranyvérű mágusok, én csak egy egyszerű külhoni harcos vagyok, nem tudok neki kastélyt felhúzni, hagyományokat ápolni. Talán elfogadta így, hiszen mi egymásért élünk, nem azért, hogy múltbéli szolgálatoknak feleljünk meg. Miután a vásárlással nagyjából készen vagyunk, elindulunk visszafelé a házba, amelynek alsó szintjén már dolgoztam rengeteget, a falumban még kőművésként is éltem, így nem okozott gondot a falak megerősítése, sőt, még kissé tágasabbá is emeltem a lakot, igaz, csak a földszinten, hiszen az emeletet mágia védi. Sebaj, kettesben így is elférünk, a többi apróság pedig talál magának vackot, ahol tud, végtére is nem az én dolgom, csupán Sybella miatt nem teszem ki a szűrüket. - És az kinek lenne jó? Neked, mert tovább gúnyolhatsz? Asszony, el foglak egyszer verni, de nagyon... – Fenyegetem játékosan, hiszen pontosan tudja, hogy sosem vetemednék erre. Ellenben felkapom, és a vállamra emelem, hogy ne is nagyon tudjon ellenkezni, és megcsapkodom kissé a hátsóját, de csak finoman, érzékletesen. Remélem erősen tartja a kosarát, hiszen már nem fogom letenni egészen a küszöbig. Hogy aztán egy cuppanós csókkal üdvözöljem ismét, és megkezdjük azt a bizonyos gyerektervezgetést.
//Olyan kis édi, visszafogott-tüzes menyecske!!! //
*Hiába is próbálnám leállítani, őt nem lehet, lényének része az amit szeretek és vele kell élnem, akkor is ha a fél falu hallja. Persze elpirulok mikor felnevet és látom, hogy mindenki minket néz, egy röpke pillanatra megállt az élet körülöttünk s mikor Altan nevetése elhal még egy ideig csend marad. Lassan megszokom és valahol tetszik is, hogy ennyire odavan értem és mindenkinek szétkürtöli, csak a mikéntjével vannak még problémáim de dolgozom rajta, vagy fogok. Az biztos, hogy az életem nélküle unalmas lenne, leszámítva persze Shaylee apró csínyeit, de az más és én másra is vágyom. Felnőtt nő vagyok, hiába bújtam el a házban és korábban a nénikémnél, felnőttem és társra vágyom, olya ra mint Altan aki mindig figyel rám, aki mellettem van, aki szeret és akivel még viccelődni is lehet. Igazi férfi. Igen tudom hol a helyem, mellette. A vigyorgására azonban megjátszott dühvel bokszolok a mellkasába de mire visszahúzom az öklöm már én is nevetek. Tudom, hogy sosem tolna hátra, érdekli az, hogy mire van szükségem és megadja nekem, egyenrangúak vagyunk egyikünk sem áll a másik felett. Nem bosszant a kardoskodása a gyereke számával kapcsolatban, de azért örülnék ha ebben megadná a választás lehetőségét, elvégre nekem kell kihordanom és megszülnöm őket ami nem kis feladat, gondolom. Persze a harmadiknál az ember már rutinból csinálja, igaz? * -Ahonnan te jössz, de most itt vagy és itt kettő lesz csak. Mit kezdenél négy gyerekkel? Shaylee-vel sem bírsz. Nyelvet öltök rá, talán övön aluli volt, de nem, mégsem. Marakodnak de mindketten elfogadták a másikat, persze tudom én, hogy miattam. Nincs gyakorlatom a gyereknevelésben de Shaylee után azt hiszem kettővel elbírok, a négy már olyan lenne mint két Shaylee. Merlinre! Szeretem a kis tündért, de azt hiszem mellé még a kölykök és kész csatatér lesz a ház minden nap, főleg ha ő is a kezébe veszi a nevelésüket és csupán csínyekre tanítja őket. A beszélgetésünket egy időre beárnyékolja a várban történt dolog ami miatt rémálmaim vannak és amiért bizonytalan vagyok magamban. Félek attól, hogy rossz útra térek pedig nem akarok. Hogy talán az átok valamilyen formában visszaüt, elvégre főbenjáró bűn azt használni. Tudom, hogy sokkal több mindent átélt mint én, ami velem történt csupán pár szem morzsa az övéhez képest, de ő ebbe született bele, harcosnak, keménykezűnek, túlélőnek. Ellenben én….egy aranyvérű család gyermeke akit gyerekkorában a széltől is óvtak, míg Voldemort ideje nem jött el addig egész jó életem volt, barátok a suliban, közös csemegézések a Mézesfalásban, szurkolás a kviddics meccseken. csak később ütött be a ménkű, felborítva minden addigi szépet és jót, a szüleim pedig…talán becsapták őket és csellel vagy bűbájjal vették rá a csatlakozásra. Ám ezt soha senki nem fogja bebizonyítani. Hálás mosollyal bújok hozzá egy kicsit mielőtt visszaindulunk a házba, noha a sötét gondolataim nem tűntek el, a lelkem egy kicsit megnyugodott attól, hogy mindezt nem egyedül kell hordoznom. A felhőket aztán a Shaylee-ről alkotott véleménye fújja el, mulattat a dolog, hogy még mindig nem vergődtek egymással zöld ágra, valójában titokban azért szurkolok, hogy ha nem is ölik meg egymást, ez az ellentét megmaradjon, mert roppant szórakoztató. shaylee-t nem lehet legyűrni, hihetetlen fantáziája van és kreatív, Altan próbálkozásai csupán gyenge harmatnak tűnnek az övéi mellett és ilyenkor az én vademberem dühös. És nagyon szexi amikor dühös. A csodás szemei villámokat szórnak, egy ér megfeszül a nyakán, minden izma kirajzolódik a bőre alatt, és ahogy összeszorítja a száját az arcán egy vaskos izomköteg is megfeszül, az pedig igazán nagyon férfias. Szerintem ha ezt tudná, akkor állandóan dühös lenne. Csak elmerengek mindezen, észre sem veszem, hogy az ajkaim mosolyba szaladnak miután mint egy éhes macska megnyaltam. * -Nos, siessünk, hátha csinált valami galibát. Ki tudja, lehet, hogy ma megtörik a jég és átesel rajta. *Jókedvemben felkacagok és mielőtt még megtorolná az őt ért sérelmet, nekiiramodom kosarastól a ház felé. Másik kezemmel felfogom a szoknyámat, hogy ne botoljak el benne, néha kivillan valamennyi a lábamból is, érzem ahogy a hideg végigfut rajta. Végig nevetek most már én is, csodálkozó pillantásokkal kísérve és azért fohászkodom, hogy érjen utol de csak az ajtónál.*
Elfogadom hogy a külsőm a sajátom, nem pedig azért nézek így ki, mert Rasmushoz akartam hasonlítani. Ha Sybellának így tetszem, nem fogok változtatni. Végtére is érthető, hogy nem a simaképű kis ficsúrokat kedveli, hanem egy igazi férfi kell neki. Ezért is kell megértenie, hogy nem leszek visszafogott, ha arról van szó, hogy ki akarom nyilvánítani akár a nyílt utcán, hogy mit is érzek iránta. Diadalmasan nevetek fel, öblös hangom szinte betölti az utcát, ahogyan a fél falu odanéz, engem viszont cseppet sem zavar, ha pironkodásra kell késztetnem olykor bizony megriadó asszonykámat. Holott igaza van, amikor kettesben vagyunk, cseppet sem kell félteni. - Ó, dehogynem. Éppen csak azon túl nem kell ennyire csípősnek lenned, hiszen tudod, hogy hol a helyed. – Vigyorgásomból egyértelmű, hogy tréfálok, annyira szeretem őt, hogy sosem utasítanám igazából rendre. Ha nagyon akarná, akár vissza is fognám magamat a nyílt utcán, de tudom, hogy ez nincsen így. Pontosan tudja rólam, hogy mindez miatta van. Ha nem lennék ennyire oda érte, akkor nem is találkoztunk volna többedszerre. Még ahogyan félrefújja a haját is, nevetésre késztet. - Én megszülni? Hol van itt a vállalkozó szellem? Ahonnan én jövök, hat alatt nem is volt gyerek. De lásd, hogy milyen angyali a türelmem Sybella, megelégszem a néggyel is. Ha ikrek lesznek, legalább túlleszel rajtuk. – Fűzöm tovább a szót, lassan úgy veszekszünk, mintha legalább hetven éve együtt lennénk. Ráadásul nem hiszem, hogy ez a szenvedély változni fog kettőnk között. Elsöprően túlszárnyalja azt, amit Celeste iránt éreztem. S amit Sybella viszonoz... nos az is több, mint amit az aurorlány valaha tudott volna nyújtani. - Inkább fordítva érezhetném így. Hidd el, nagyon sok vért láttam már. Bárkikkel is társultam, végül mindenki elhullott mellőlem. A barátaim, testvéreim, asszonyaim. Celeste is. Most Rasmus is. S végignézhettem mindent egyedül. Mégis... hiszem azt, hogy együtt túl fogjuk élni, bármit is hozzon a holnap. – Rázom a fejemet, engem aztán nem érdekel, hogy sötét varázslatot használt, én is megteszem ha kell, ha másért kell harcolnom, ez az élet velejárója. A rémálmok majd elmúlnak. Végül kifizetünk mindent, és átkarolva egymást visszaindulunk a házba, hogy valóban csak rólunk szóljon a nap. - Francokat. A madarad nem izgat. A tündérkéd a szárnyas, aki az agyamra megy, csoda hogy még nem estem át rajta. – Fel sem tűnik, hogy ezzel a mondatával kissé ostobának fest le, nem zavar, én tudom, hogy inkább az erő tekintetében vagyok komoly ellenfele bárkinek. Talán nem én vagyok a legműveltebb, de ravasz tudok azért lenni.
*Komolyan gondoltam, hogy nem akarom másként látni, így szerettem belé, ilyennek ismertem meg elsőként, ezt a vadembert engedtem az ágyamba és élvezem a mai napig áldásos tevékenységét, és ehhez a szakáll is társul. Nem részletezem miért, nem a piac népének szól csak nekünk, kettőnknek, de úgy is tudja, elvégre ő szokott mindig nyíltan beszélni a szeretkezéseinkről én meg csak pirulok, főleg azok után, hogy kiderült, Shaylee leskelődik és nem kicsit. Fantáziájának nem a látottak szabnak határt, ő már ezen túl ment és gyanítom, hiába vettem el tőle a rajzfüzetet, a következőbe ugyanúgy megörökíti az együttléteinket, de azóta már nem a látottak alapján, a szobát végérvényesen és teljesen lezártam egy bűbájjal. Sosem gondoltam, hogy a házon belül szükségem lesz ilyen óvintézkedésekre. Megmosolyogtat a felháborodása mert nem igazi, én is vele nevetek hiszen tetszik ahogy leasszonyoz, ezzel is kinyilvánítva, hogy az övé vagyok, de én sem maradok el mögötte ha a szavak kifacsarásáról van szó. Felháborodnék, de nem hagyja hanem csókkal zárja le ajkaimat, ám mindez nem elég ahhoz, hogy elfelejtsem a már megfogalmazott gondolatot, így a csók után ott folytatom ahol félbe lettem szakítva.* -Szóval az á…. *Még időben észbe kapok és halkabban folytatom, de így már nem olyan hatásos a kikelésem.* -Szóval az ágyban nem vagyok elég tüzes? *Félre fújom megjátszott mérgemben a hajam, tudom, hogy nem gondolta komolyan, hogy nem úgy gondolta, de néha azért érdemes egy kicsit megpiszkálni az orrát, mert Altan olyan „csakazértismegmutatom” alkat, és szeretem ha dacból esik nekem. Erős és kíméletlen, határozott és tényleg egy igazi vadember de otthon a tenyerén hordoz, bár a szeretkezéseinket nem mondanám lassú víznek ami partot mos, inkább viharos szélnek, tornádónak, hatalmas hullámokkal, de mégis a vadságában tud gyengéd lenni, és mindenre odafigyelni. A lelkemre is, szerintem minden rezdülésemre kihegyezte a figyelmét, mert a szavaiból az derül ki, teljesen tisztában van azzal, hogy bánt valami, hogy mindig az jár a fejemben, amit nem mondok el neki, foglalkozom vele hiszen másra nem figyelek mégis ő csak vaktában tapogatózik. Szavaival nem tud megnyugtatni, mindig is félteni fogom, pláne azért mert még olyan sok minden áll előttünk melyeknek csak egy részét ismerjük, és csak ebbe a részbe van beleszólásunk, sok minden nem rajtunk fog múlni. A várban azt hittem elveszítem őt, és ez az érzés majdnem végzetessé vált. Ám Altan nem olyan ember aki hagyja a rossz dolgoknak, hogy megüljék a lelkét és az enyémet is felrázza a rettegés ingoványából. Boldoggá tesz azzal, hogy ennyire előretervez és persze csupa jót, kivéve a kazalnyi gyereket. Vállon bokszolom, hogy leállítsam.* -Majd ha megszülöd őket akkor lesz annyi, nekem elég kettő is. *nem szeretnék az állandó terhességtől és szüléstől elfáradni idő előtt, két gyerekre kellő figyelmet és törődést tudok fordítani, azt szeretném ha minden tökéletes lenne és nem egy bolondok házában kellene rendet teremtenem. azért persze boldog vagyok, hogy ennyire lelkesedik, nem is veszem kedvét, ám az enyém mostanában nem igazán emelkedik tisztes magaslatokba ha eszembe jutnak a várban történtek. * -Tudom, hogy nem az. Ezzel meg is birkóznék, hanem a mikéntje riaszt meg. Az egy…tudod milyen átok volt. Nem is hittem, hogy képes vagyok rá, de amikor láttalak a földön és azt hittem elveszítettelek, már nem voltam képes gondolkodni. Csak a bosszúvágy volt bennem, az lángolt és emésztette fel a megfontoltságomat egyetlen pillanat alatt. Rémálmaim vannak miatta, néha csatakosan riadok fel és azt érzem, mintha egy sötét lepel borulna rám ami fogva tart. *Bármennyire is bízom Altanban, ebben nem tud segíteni és megnyugtatni. Azt ami a lelkemben ég nem tudja kiszedni, megsemmisíteni. Ettől félek, hogy ráléptem arra az útra ami a sötét gonoszsághoz vezet és elborult elmével nem leszek képes irányt változtatni. Hozzábújok és hagyom, hogy átkaroljon, bár így elég nehézkes a séta de igyekszem a lépéseimet az övéihez igazítani mert nem akarom most elengedni őt. Nincs kedvem vásárolni, csak haza akarok menni.* -Arabelláról beszélsz? Ő nem hülye szárnyas. A legintelligensebb élőlány akivel valaha találkoztam, kivéve persze Shayleet-t. *Most csak a hollómat védem és fel sem tűnik, hogy Altant kihagytam a felsorolásból.*
Az első perceket leszámítva már tudom, hogy Sybella sokkal különlegesebb, mint Celeste valaha is volt. Az aurorlány felszínes, öntörvényű teremtés volt, alkalmi szeszélyek mentén élte az életét, míg asszonyom szenvedélyes, komoly lény, akire lehet támaszkodni. A ház népének igazi tyúkanyója, valaki, aki mellett érdemes lehet megállapodni. Mégis sok a titka, amelyekbe már be-beavat, többek között sötét múltja miatt marcangolja magát, holott sokszor beszéltem már a lelkére, én sem vagyok egy szentéletű. Nem is kell angyaloknak lennünk a sötét mágia, a pusztulás bizony igenis ugyanolyan eszköz, amelyet ha már használunk, nem kell dilemmáznunk miatta. Megtesszük, hiszen mégiscsak azok vagyunk, akik, és nem kell örökké megváltásért könyörögnünk. Nem hinném, hogy gonosz lenne, ahogyan én sem vagyok az. Képesek vagyunk felismerni, hogy mi a helyes, ki érdemel könyörületet, és kinek nyújtsunk segítő kezet. Ezért téved abban Sybella, ha azt hiszi, csupán a külsejével fogott meg. Valójában azzal pont, hogy megrémisztett, nem kívánok már Seleste-től semmit. Sybella aurája, figyelmes nőiessége viszont egyértelműen meglágyított kemény szívemet, és rá kellett ébrednem, hogy bár Rasmushoz sok minden kötött, az ember bármikor kezdhet új életet, és ez pont az a lépcsőfok volt, amit meg kellett lépnem a törékeny boszorkány közelségében. - Ne merészeljem? Asszony... kikérem a véleményedet, erre feltételeket szabsz? Az ágyban legyél ilyen tüzes, és vad...! – Vigyorgok rá, és nyitott ajkakkal csapok le az övére, amely csak évődés, pontosan tudom, hogy a kezdeti félsz ellenére is gyorsan felvállalta, hogy akar engem, és onnantól kezdve egyikünknek sem kell attól tartania, hogy szorongani fog a felgyűlemlett energiáktól. Csoda, hogy a bolond kis tündére még nem kért füldugót, és ahogy hallom Sybellának meg is kéne reguláznia, hogy ne ártsa magát bele a dolgunkba. Nekem aztán halálosan mindegy, röhögve legyintek az ilyesmiken, a párom az úr a házban, én alávetem magamat az akaratának. Nem hiszem, hogy attól lennék én a férfi, mert utasítgatom őt. Nem, egy férfi megvédi az otthonát, és körberajongja az asszonyát, és csupán a külvilág felé király, a valóságban nagyon is illik az úrnő elé borulni. A kellő határozottság, konokság nyilván nem hiányozhat belőlem, hogy mindig is felnézzen rám, ám a lényegben úgy érdemes lavírozni, hogy a szeretett nő akarata érvényesüljön. Most e pillanatban is cipelném a kosarát, szaktyait, ha nem pár gyümölcsről lenne szó, nekem aztán nem derogál, hogy több minden legyen a kezemben. - Ne legyenek. Annyi rossz történt már velem, s látod, itt vagyok, mindent túléltem. Nem szoktam elhullani. Bájos, hogy ennyire aggódj, a szívemig hatol. Most már együtt leszünk, megöregszünk, és porontyokat akarok tőled. Úgy tíz-tizenkettőt. Egy falkára valót. Akár hozzá is láthatnánk... – Nevetek rá, és már fűzném tovább a szót, ám képes vagyok leállni, hogy ne csak a kanos barbárt lássa bennem, hiszen nagyon is komolyan beszél, mintha érezné a végzetét. Azért a nőknél az előérzet nem lebecsülendő dolog, így kész vagyok fejet hajtani, és odafigyelni rá. - Ölni sosem egyszerű. Talán én könnyedén csinálom, de látod, előtted én s egyedül voltam, és úgy gondoltam, valahol ez vezeklés a sok a sok elvett életért. Nekünk ez a sorsunk... ölnünk kell, vagy minket ölnek. De ne feledd, most már vigyázunk egymásra. Gyere inkább szerelmem, nézzük meg, hogy az a hülye szárnyas nem csinált e valami felfordulást megint... – Húzom magamhoz az odabújó, reszkető nőcit, hogy az erőmről biztosítsam őt. Ha végzett a vásárlással, elindulhatunk visszafelé.
*Amikor Roxmortsba jöttem nem voltak terveim a jövőre nézve, egyáltalán semmit nem akartam csak elbújni és túlélni. Kissé szegényes gondolkodás tudom, de jobb volt a biztonság érzése, és megelégedtem annyival, hogy van fedél a fejem felett, van mit ennem és….ennyi. Ezzel az erővel elmehettem volna az erdőbe is remetének, a pixik ott is rám találtak volna, Arabella már megvolt, szóval nem lettem volna mégsem olyan egyedül, de Shaylee….ő talán most is szomorúan nézne ki a ház ablakán ahonnan nem tudott volna kijönni. Nélkülem továbbra is rab lenne, Mollynak nem lenne kedvenc helye a falon és a frászt hozná a kis tündérre, én pedig nem ismertem volna meg Altant. Talán már akkor eldőlt a sorsom amikor kinéztem a falu legeldugottabb házát és beköltöztem. Valami mindig hiányzott, bár nem éreztem magam magányosnak, hiszen Shaylee kitöltötte az életemet, de mégis….most már tudom. Az a ház valamiért bűvös, mindig is különleges volt a szememben, nem csak a felső emeletet lezáró bűbáj miatt és nem Shaylee miatt, csak tudom, hogy még őriz titkot ami önmagát fedi majd fel a megfelelő időben. Altannal lett teljes a ház is és az életem is, ő volt a hiányzó láncszem, ha nincs otthon akkor is érzem a jelenlétét, az apró változtatásokkal ott hagyja a nyomát és olyan mintha mindig mellettem lenne. Ő az én világom. Ez minden bizonnyal másnak is feltűnik, elég ha csak végigmegyünk az utcán, és gyanítom az árus is másképp szólt volna hozzám ha egyedül vagyok. Altannak itt Roxmortsban nincs szüksége a fegyverére, elég ha kihúzza magát és előveszi azt a félelmetes nézését, amelyikkel engem is kitüntetett az első találkozás alkalmával. Igaz, akkor valami más is csillogott a csodaszép íriszekben de azt csupán a testvéreméhez hasonlító külsőmmel nyertem el. nem tudom miért hordja magával mindenhova, még egy ártatlan bevásárlásra is a buzogányt, a kezével is bárkit letaglóz nem mintha itt szükséges lenne ilyesmi. Ám ahogy az árus elnéz mellettem Altan felé, halvány mosoly kerekedik az arcomra, kicsit talán még jobban ki is húzom magam és hevesebben kezd dobogni a szívem. Miért is kellene változtatni ezen a külsőn? * -A külsőnek semmi köze nincs a tervekhez. Na jó, de csak ha feltétlenül muszáj és csak az álca miatt. De ne merészeld levágni a hajad…és…a szakálladról sem szívesen mondanék le. *Nem részletezem miért, úgy is tudja mire gondolok abból ahogy az arcom színe a halvány rózsaszínből majdnem bíborvörösbe vált. Nagyon remélem, hogy nem lesz szükség megváltoztatnia a külsejét, nekem bejön ez a vademberes stílus, mégis milyen lenne ha rövid hajjal és csupasz állal ölelne át és markolná meg a fenekem. El sem tudom képzelni, hogy szelíd kinézettel milyen lenne amikor a falhoz nyom és…….meg amikor egyszerűen ledob az ágyra és mellém zuhan, hogy szinte azonnal maga alá gyűrjön. Egyszerűen nem illik hozzá egy szolidabb külső. A kérdés váratlanul ér, nem gondoltam, hogy ennyire feltűnő a sok komor gondolat ami átsuhan az elmémen. Igen, valóban sok minden nyomaszt és belesüllyedek amikor nincs otthon, vagy épp nem figyel rám, nem beszélgetünk csak egyszerűen fekszünk egymás karjaiban élvezve a másik testének melegét. Olyankor elszabadulnak a gondolataim és persze mást is hozzákombinálok ami nem is biztos, hogy meg fog történni. * -Celeste? Nem, ő nem. Nem ismertem, nem tudom milyen volt, hogy szerettem volna vagy sem. Inkább az bánt és nem értem miért választottak minket szét. A nénikém sem beszélt róla, talán most már megkérdezhetném, nem térhetne ki a válaszadás alól, hogy tudom az igazság egy részét. *Valójában félek, hogy mindennek nem kis oka volt és még nincs vége azzal, hogy Celeste meghalt. De sötétben tapogatózom és azt sem tudom hol kezdjem.* -A szüleim is igen, szeretném ha otthon lennének, de erre vajmi kevés az esély, és igen, veled kapcsolatban is vannak komor gondolataim. Féltelek és félek, hogy elveszítjük egymást. Minden olyan gyorsan történt, és sok mindent tudtam meg egyszerre. Úgy érzem magam mintha egy forgószél felkapott volna és csak pörget és visz magával és ki tudja hol dob ki magából és mikor. De leginkább…..* Nem tudom merre terel, oda sem figyelek míg a szavak peregnek az ajkaimról, de most ahogy belekarolva kapaszkodom belé, félrehúzom. Nehéz erről beszélnem és azóta nem is ejtettünk róla szót, de ott kavarog bennem és belülről emészt. Altannak elmondhatom, neki el kell mondanom, hiszen kinek önteném ki a szívemet ha nem neki. Shaylee-nek nem mondhatom el, ezt nem.* -Ami a várban történt………az átok…..félek, hogy a lelkemre sötét felhőt húz és elveszek akárcsak a szüleim. *Átölelem és hozzábújok, nem tudom hogyan segíthetne, talán nem is tud. Sheska és a többiek terve pedig ott lebeg a fejünk felett, úgy gondolom velem is számolnak bár Sheska még nem bízik bennem. Ám mi lesz ha ez a sötétség a legrosszabbkor borul rám?*
Magától értetődő, hogy nem fogok lemondani arról, hogy az ágyon kívül is fenntartsam a szenvedélyt, egy-egy belemenős csókkal, öleléssel, birtokló, vággyal telt pillantással. Magasról teszek rá, hogy a nyugati prűd népség mit szól hozzánk, ezt Syellának is mielőbb meg kell szoknia, hiszen bár nem vagyok vele arrogáns, magától értetődő módon formálok jogot minden pillanatban, és nem pusztán azért, hogy a világ számára mutassam, hogy ő az enyém. Ennél többről van szó. Én nem akarok a saját vágyaimmal szembemenve türelmes lenni, és megvárni a lopott pillanatokat. Nem, ha feltámad a vonzalom, azonnal csillapítanom kell az ajkain keresztül, vagy éppen a fenekébe markolva. Az logikus, hogy nem vagyok oly bárdolatlan, hogy ennél tovább megyek, hogy a nyakába harapjak, vagy a keblét markolásszam, ahhoz már valóban annak a vadembernek kéne lennem, akinek a kinézetem alapján a legtöbben hisznek. Hiszen tudok olvasni, és meglepő varázslatok is tudok, akár puszta kézzel, pálca nélkül. Talán pont ez a meglepetés az, amely mindig is győzelemre vitt. Hiszen biztos, hogy vannak nálam jobb harcosok, vagy ügyesebb varázslók, viszont a meglepetés ereje mindig is mellettem állt. Nem lep meg Sybella kérdése a hasonmásával kapcsolatban, aki vélhetően az ikertestvére. Előbb utóbb fel kellett merülnie ennek, hogy komolyabban megmozgatja a fantáziáját. És amikor magamban nézek, hogy átgondoljam az érzések közötti különbséget, alig kell időt vesztegetnem erre a vizsgálatra, magától értetődik, hogy mi a különbség. Nem gondoltam volna, hogy valaki majd képes lehet úgy megfogni mint Sybella. A külseje magától értetődően, hiszen az igen hasonlatos az aurorlányéhoz. Ám a boszorkány kisugárzása, finom lelke, szenvedélyes szerelme mégis sokkal több, mint amit Celeste valaha adhatott. Néha úgy érzem, hogy a felhők felett táncolunk, mintha nem lenne senki más rajtunk kívül. Leszámítva persze népes kis lakótársai táborát, velük viszont nincsen akkora gondom, ami miatt fel kéne rúgnom a megszokott szimbiózist. Nem nézek csúnyán a méltatlankodó árusra sem, csak magától értetődő módon a láncos buzogányra teszem a kezemet, ha elkezdené sérgetegni asszonyomat, akkor lehet, hogy a tüskék ma korán fognak reggelizni. Agyvelővel. Erre nincs szükség, csupán szórakozott mosolyra telik tőlem, Sybella fizet, nem pár alma miatt fogunk egy falut mészárszékké változtatni. - A mostani külsőm nagyon is Rasmushoz köt. Néha elgondolkozom rajta, hogy ha tőle eltávolodom, akkor az új élet másféle külsőt is megkíván. Főleg, ha Sheska oldalán másféle tervet valósítunk meg, mint Rasmus északi fejszéseivel. Ám ha neked így jó, marad minden a régiben. – Adok neki igazat, és ahogyan továbbindulunk, eszembe jut, hogy akár be is térhetünk egy reggeli sörre a kocsmák egyikébe. Nem kérdezem meg, csak arrafelé irányítom, legyen mondjuk a Vadkan. – Sokszor úgy vélem szerelmem, hogy nyomaszt valami. Bár tudnám, hogy a családod az, netán az aurorlány, vagy... velem kapcsolatban valami? – Kérdezek rá, mert bármi is az, már egy család vagyunk, így kell megoldanunk. S tudom, hogy egyetért, csak néha nem viszi rá a lélek, hogy terhelni akarjon.
*Úgy szeretem ahogy van, és hiába jövök zavarba attól ahogyan a nyílt utcán kimutatja az övé vagyok, valahol a lelkem mélyén tetszik. Erős és vad, amilyen Altan is, amilyennek megismertem és megszerettem. Nem élt bennem kép az ideális férfiról, de most, hogy az enyém, mert én is hajlamos vagyok a birtokló gondolatokra, már tudom, csak ő kell nekem. A férfi, aki megvéd ha úgy hozza a szükség, aki a tenyerén hordoz, aki mellettem van akkor is amikor csatakosan riadok fel álmomból, aki együtt reggelizik velem, aki nevet minden bolondságomon és aki szerelemmel telten néz a szemeimbe és ad érzéki, finom, puha csókot ajkaimra. Zavarba jövök attól is, hogy az éjszakáinkról beszél, de mégis jó érzés, csiklandozós, hogy minduntalan megemlíti hiszen ebből is tudom, hogy neki is épp oly jó velem, nem mintha közben nem tenne erről tanúbizonyságot, de így azért más. Büszkének érzem magam tőle, nőnek, kívánatosnak. Imádom amikor az esti mosdás után még csöpög a hajából a víz és csillognak a bőrén a kandalló tüzének fényében, amikor a csók után amit magamnak követelek a nyakamba szuszog és a hideg cseppek végiggördülnek a vállamon, s testemet illető csókjai mellett nedves csíkot húznak a bőrömön. Elég ha csak rám néz és máris a legutóbbi együttlétünkre gondolok, mert mindig az a legjobb, és egyre szebb lesz, nem tudom hol lesz a határ de már most a mennyországban érzem magam. A fejrázásból arra engedek következtetni, hogy nem mond le az ilyen kis megnyilvánulásokról, de ahogy az imént, úgy később is csak a vágyamat tüzeli fel vele. Legszívesebben hagynám az egész vásárlást és visszarohannék a házba, egészen a hálószobáig, hogy már a küszöbön nekiálljak vetkőztetni, de kezemben az éppen kiválasztott gyümölccsel amit még nem fizettem ki, jelenleg nem opció. Ám nem azért váltok témát, hogy eltereljem a gondolataimat a szeretkezésről, hanem mert valóban érdekel Celeste aki a testvérem volt és Altan kapcsolata. Nem a féltékenység szövi a kíváncsiságomat, Celeste halott és bármennyire is fáj az elvesztése, nem ismertem őt mielőtt eltávozott volna, nem tudok róla semmit sem, így meggyászolni sem tudom illőn. Bízom Altanban, de ha a testvérem mégis valamilyen csoda folytán megjelenne és Altan visszatérne hozzá, tudnom kell, hogy boldog lenne-e vele. Nekem az a fontos, nem hiszem, hogy harcolnék érte, ha Celeste-el boldogabb lenne, nem kötném magamhoz erőszakkal, persze annál jobban fájna. A válasza azonban megnyugtat, hogy ilyesmitől nem kell tartanom, az ő kapcsolatuk inkább macska-egér játék volt, a testvérem aurorként a másik oldalon állt és Altan elültette bennem a bizonyosságot, hogy csupán az érdek vezette apám másik vérét.* -Eddig magam voltam és törődnöm kellett mások véleményével. Most már a saját életemet élem Altan, amit te adtál nekem. *Azon az első éjszakán úgy éreztem újra élek, újra élhetek hiszen a jelenlétével kitágította számomra a világot, többet adott a négy falnál s noha a kis lakótársaim is teljes életet nyújtottak, egészen más ha a boldogságommal kilépek az utcára. A legnagyobb örömöm mégis az, hogy Altan elfogadott úgy ahogy vagyok, Shayleevel, Mollyval – nem rakta ki a szűrét amikor először rámászott a vállára – Arabellával és a pixikkel, a szótlan és illékony házimanómról már nem is beszélve. Elteszem a gránátalmákat a kosaramba, de a nagy beszélgetés és Celeste témája miatt oda sem figyelek, hogy nem fizettem ki. * -Héééé! Fizetni ki fog? Majd a hollód? *Altan közben beszél és így hirtelen kétfelé kell figyelnem, csak kapkodom a fejem és meglátom Arabellát is aki a szemben lévő ház ereszén ücsörög. Gyakran ült a vállamon amikor nagy ritkán kimerészkedtem, így aki engem ismer őt is ismeri. nem tudom miért jött utánunk, észre sem vettem. Gyorsan kifizetem a gyümölcsöt és Altanba belekarolva igyekszem minél távolabb menni. Csak ezek után tudatosul bennem, hogy mit is mondott a kedvesem. Nem tudom ő mit ért civilizáltabb külsőn.* -Nem tudom. Az milyen? Mit változtatnál? *El sem tudom képzelni máshogy, így ismertem meg, ilyennek imádom, épp most mondta, hogy ne érdekeljen más véleménye, ezért az sem érdekel ki mennyire ferde szemmel néz rá mióta csak kitettük a lábunkat az utcára. Pedig rendesen megfordulnak utána, a nők némileg vágyakozva és irigykedve, a férfiak pedig szúrós, gyanakvó tekintettel.* -Nekem így tetszel.*Vonom meg a vállam, számomra ez nem kérdés. Most, hogy az árus felhívta a figyelmemet Arabellára, már felé is tekintek mikor elindulunk, ő pedig jön velünk rendületlenül, egyik házról a másikra szállva. *
Cseppet sem érdekel, hogy kissé pironkodik azon, hogy mit művelek mások előtt. A varázsvilág bizonyos tekintetben kissé még a múltban él, amikor még nem voltak olyan karótnyeltek az emberek, amikor még meg lehetett tenni, hogy az ember nyíltan kifejezze az érzelmeit. Na nem a Roxfortban, vagy a Minisztériumban, sajnálatos módon ezeken a helyeken már túlságosan is gyökeret vert a brit elitista felfogás, amelyet olyan nagyon elrombolni vágyom. Sybella esetén igenis vegye bóknak, hogy mindenki előtt a nőmként, asszonyomként kezelem, rá nem vetheti senki a pillantását, hiszen akkor a buzogányommal találkozik, és meglátjuk, hogy az ő kobakja keményebb, avagy az acéltüskék, amelyekről oly előszeretettel sikálgatom a rászáradt agyvelőt. Ahogyan feljebb húzza a kezemet, végül engedek neki, és a derekán állapodik meg a tenyerem, erősen átfogva őt, hogy érezze, mindig ott leszek. Valóban nyers vagyok, de kész vagy romantikus is lenni, ahogyan a fogadóban szinte szavak nélkül találtunk egymásra. Ha kérné, én is tudnék visszafogottabb lenni, amolyan modernkori varázsló, ha ezt igénylené. Kicsit ugyan nyesegettem a hajamból mostanság, hiszen már nem pajtákban alszom, ne legyek olyan mocskos, s további átalakulás is szóba jöhet, ha ezt akarná. A szakáll ugyan maradna, de az sem olyan vikingesen átszőtt lenne, mint most. Csak szólnia kell, és kicsit javítok a külsőmön. Azon már fel is nevetek, hogy, hogy szinte letorkol amiért szóba hozom az együttléteinket. Nem tudom nagyon meg tud riadni bizonyos helyzetekben, de ez nem az, amiben indokoltnak érzem, és ezt ki is nyilvánítom azzal, hogy megrázom a fejemet. Nem mondtam hangosan, hogy bárki is füleljen, de szeretek beszélni arról, hogy mi is van köztünk, ebből nem fogok engedni. Viszont ha a aurorlányról beszélne, hát legyen, hiszen szelleme még mindig itt lebeg körülöttünk, - Ha jobban belegondolok, akkor sem tudnám megmondani. Akkor talán azt hittem, hogy szeretem. Ragaszkodást éreztem felé, ő meg játszott velem, mintha holmi egér lennék... Kölcsönösen adtunk egymásnak menekülőutakat, ám mindent összevetve inkább játék volt, mint valódi. Amikor megláttalak, azt hittem ő vagy, és Rasmus hazudott. Ezek szerint mégsem... – Foglalom össze a vélt ikertestvére történetét, már oly rég volt, évekkel ezelőtt, hogy minden, ami valaha volt felé, már kihült, és újraéledt Sybellában. Sőt, egy igazi, perzselő szenvedély, amely Seleste felé nem volt meg. - Te mindent meg tudsz adni nekem, veled vagyok teljes. Meg a buta kis lakótársaiddal. Veled leszek örökké, ha végre nem törődsz mások véleményével. Csakis azt tedd, amit a szíved diktál. – Nem túl nagy életbölcseség, de nem vagyok egy zseni, hogy máshogyan kifejezzem a gondolataimat. Igaz, ostoba sem, aminek mások néznek engem. Végül mégis megkérdezem. – Arra gondoltam, hogy most az új élet hajnalán kissé megújulnék. Túlságosan sokáig voltam távol, harcokban vettem részt, ideje civilizáltabb külsőt felvettem. Mit szólsz? Tetszenék úgy? – Kérdezem férfias félmosollyal, de közben nem húzom magamhoz, hagyom vásárolgatni.
*Altan bolond, őrült, a két szó legjobb értelmében. Egészen rövid idő alatt lett életem társa, a párom, a kedvesem. Az első éjszakán sem gondolkodtam sokáig, vágytam rá és nem akartam várni. Minek ha tudom, ha biztosan tudom, hogy nem engedem el. Még soha életemben nem voltam ennyire biztos semmiben, azon a napon, ott nyakig a hóban ülve is már vonzott hozzá valami megfoghatatlan, és ez azóta csak erősödött. Az ékszert amit tőle kaptam minden nap viselem, öröm hordani és amikor felteszem reggel mindig mosoly kerekedik az arcomra. Arra a pillanatra emlékeztet amikor a vadkanban megláttam a tekintetében ahogy a vadság átadja a helyét valami különleges, férfias erőnek amit csak kevesen birtokolhatnak, abban a tekintetben a világ volt benne. Telve szelídséggel, szerelemmel, birtoklással, vággyal. Az érintése máig megborzongat, pedig alig volt egy röpke pillanat mikor elvettem kezéből a finom holmit, és most, együtt tapossuk a nekünk szánt utat. Talán a sors nem így gondolta, de kénytelen volt átírni, vagy eredetileg is találkoznunk kellett, akkor pedig hálás vagyok érte. Felnevetek amikor egyetért velem de még egyszer belém harap, szó se róla imádom, de a nyílt utcán zavarba jövök tőle, kicsi a falu, kevesen lakják, annál nagyobb a szájuk amikor pletykálhatnak és megteszik, ebben nem különböznek szemernyit sem a mugliktól. Tovább indulunk de nem tudja megállni, hogy még menet közben is igényt tartson rám, a ruhán keresztül is érzem hatalmas tenyerét a fenekemen, amit egy kicsit feljebb húzok. Oda vagyok érte és tudom, hogy ez kölcsönös, de meg kell tanulnia, hogy az utcán kicsit fogja vissza magát. A következő mondatba belepirulok, ha visszaemlékszem néhány éjszakára amikor Shaylee ijedten rontott be a szobánkba és nem győztem magamra kapni a takarót. Dühös voltam rá, nehéz volt felfogni, hogy az ami nekem élvezet, azt ő másképp hallja. Nos, Altan sem az a kimondottan csendes szerető. Meglököm a vállammal figyelmeztetésképp, egy dolog az, hogy űzzük és egy másik, hogy _nem_ beszélünk róla. Szegény Shaylee volt a szenvedő alany, de már megoldottuk egy bűbájjal ami körbeveszi a szobát. Celeste érdekel jobban, azóta, hogy tudom, létezett egy testvérem és Altan imserte, meg akarom kérdezni róla, de eddig nem volt olyan alkalom, le kellett nyugodnom a várban történtek után, volt néhány pocsék éjszakám, amikor zihálva, verejtéktől csatakosan ébredtem Altan ölelő karjaiban. Az átok amit sikeresen elsütöttem a vár urára, nem múlt el nyomtalanul. Sosem próbáltam még, nem is akartam. Nem is hittem, hogy valaha olyan helyzetbe kerülök, hogy megtegyem, épp ezért gyűltek sötét fellegek a szívembe. Celesteről alkotott gondolataim azonban mindvégig ott éltek bennem és most muszáj volt rákérdeznem végre. Altan ismerte őt, sőt mi több szerette is, akor még nem fogtam fel, de döbbenten nézett rám az első találkozáskor mikor megpillantott. Kísérteties lehetett a hasonlóság, ebből gondolom úgy, hogy ikrek lehettünk. Ám nem értem miért választottak szét minket, a szüleim miért dobták el őt maguktól, és az anyám nővére miért nem mesélt róla semmit, főleg azok után, hogy szinte magamra maradtam. Vajon tudja, hogy meghalt? Fel sem merült bennem, hogy a halála talán csak félrevezetés, Altan szavai után pedig biztos vagyok benne. a nekromanta is azt mondta, csúnya véget ért, elveszítettem mielőtt megismertem volna. A kosaram már majdnem tele van, de csak állok bambán Altan felé fordulva, tekintetem egy pontra szegeződik valahol az álla alatt, nem nézek fel rá. nem akarom látni a szemében azt az elveszített érzelmet melyet Celeste iránt érzett, nem is számít már, mégis tudnom kell. Ez bolond női makacsság.* -Szeretted őt? *Ha igen, akkor sincs semmi, elmúlt, ő meghalt, Altan velem van és tudom, ha Celeste mégis megjelenne, már nem érne semmit. Csak a válasz érdekel, el is felejtek fizetni. *
Nem, még nem végeztem Rasmus-szal, Sheska beavatott olyan dolgokba, amelynek hallatán szinte egyértelműsíthetem, ő fogja megtenni, én pedig nem állok az útjába. Nekem is fel kell már nőnöm, továbblépni, hiszen hálás lehetek ugyan Rasmusnak, mert férfit faragott belőlem, de az nem megbocsátható, ha egyúttal mindent le is akar rombolni. Így kár bármit is felépíteni. A saját családját is távol tartotta magától egy évig, akkor még mindezt hősiesnek gondoltam, ő harcos, aki nem akarja, hogy a szerettei bajba kerüljenek, de már látom, ahogyan Sheska is, hogy a férfinek nem számít senki, csakis a céljai elérése. Talán nem vagyok az a hős lovag, aki illene szeretett boszorkányomhoz, de hogy Rasmus nem nyúlhat hozzá, az biztos. Nem kényszerítheti semmire. Azt kell mondanom, hogy Sybella sokkal inkább illik a Sheska féle világképhez, mint ahhoz a vadsághoz, a véres mészárlásokhoz, amelyben Rasmus-szal részem volt. Talán itt az ideje nekem is belassulnom, átértétékelnem, hogy mi is az igazán fontos. Még egy pár évig építgetném a szebb jövőt, de utána ha a lány is úgy akarja, lehetünk többen is. Nem vagyok az a konzervatív alkat, aki mindenképpen utódokat akart volna, Sybellát megismerve viszont egyértelmű, ő a szívem választottja, annyiban más, mint Seleste, és csakis vele tudom elképzelni azt, ami előttünk áll. Most éppen egy csuppanós csókkal, és levegőbe felkapással fejezem ki, hogy teljesen be vagyok zsongva tőle. Még csak kora reggel van, mégis hallatlan türetlenséggel zárom a karjaim közé, az elmúlt napokban alig találtunk magunkra, nem volt egyszerű nekem is elfogadnom, hogy Rasmus nem jött utánam, és Sheska szerint már nem számítok neki. Azon pedig Sybella aggodalmaskodott rengeteget, hogy mit gondolok majd róla, ha kiderül, nem éppen fedhetetlenek a szülei. Magától értetődővé tettem, semmi sem változott kettőnk között. És ha visszatértünk a piacról, nem is biztos, hogy várok estig, a vackába zavarom a háza népét, és tettekkel is kifejezem, nem is küldhet el magától, nincsen az a pénz. - Tudom-tudom. – Csókolom az ajkát, még bele is harapok, miközben leteszem, a nyakát, és a fülét is sikeresen kisajátítom magamnak, s nem túlzottan érdekel, hogy ki mit szól ehhez, azt akarom, hogy minden percben érezze, hogy miatta dobog csak a szívem, még ha ez kicsit lányos felfogás is. Ölni s meghalni lennék érte képes, birokra kelni puszta kézzel a grizzlyvel, amely ugyan itt nem él, de valami hasonlóval is. Végül a derekára fonom a kezemet, és úgy haladunk tovább, hallgatom kislányos-érzéki csicsergését, így formás hátsójára is letéved a kezem, ezúttal nem csípem meg, pusztán gyengéden belemarkolok. - Megszokható. Ő is elfogadta azt hiszem, hogy ott vagyok, és nem megölni akarlak éjszakánként. – Vigyorgok rá, hiszen az első bizonytalan együttlétet leszámítva azért Sybella nagyon ki tudja ereszteni a hangját, mondván családban marad, és hát ismerve azt, hogy nem vagyok egy finomkodó alkat, minden oka megvan rá, hogy ne fojtsa vissza magát. Remélem, hogy többé nem kell ilyen több napos szünetet hagynunk, csak a gyerekáldás környékén. - Auror volt. Rám vadászott, és Rasmusra. A hozzánk hasonlókra. Valahogy tartottunk olykor némi... fenyverszünetet, mert azt hittem, hogy kellek neki. Nem láttam meghalni, csak Rasmus mesélte, hogy a sötét nagyúr közvetlen emberei ölték meg. Rég volt. Sajnálom, hogy megijesztettelek vele. Szinte a kiköpött másod. – Abból, amit a várbeli nekromanta elmondott, nagyon úgy tűnik, hogy a két lány iker, de hogy miért szakadtak szét, azt nem tudom. Különben is, Sybellában minden megvan, ami az aurorlányból hiányzott. Seleste csak árnyék volt hozzá képest. Már nem hiányzik.
*Tény és való, Sheska egészen másképp fogalmazott a terveiket illetően, azt nem mondom, hogy Altan nem erős, határozott férfi, mert ez nem igaz, de azt hiszem az irántam való érzelmei miatt próbálta volna finomabban elém tárni mit terveznek már régóta. Rasmusról már nem beszél, úgy tűnik ő olyan mint Voldamort volt és nem egyeznek a nézeteik, Altan is mondta nekem korábban, ha a legcsekélyebb hasonlóságot és őrületet is látja benne, ő maga….na igen, talán már megtette, nem tudom, de nem is akarom tudni. Bízom benne, s bár tudom, hogy nem bűntelen, abban is biztos vagyok, amerre ő megy az nem lehet rossz. A várban inkább az életéért aggódtam s nem azért mert láttam gyilkolni, vadul, fékevesztetten, szinte őrjöngve, attól féltem, hogy elveszítem s ha a lelkem és a szívem tőle függ, akkor elfogadom olyannak amilyen. A jövőnket immár közösen építjük, ezért is félek, hogy a múltam mindezt befolyásolhatja….bár, a szüleim halálfalói múltja úgy látom elég jó belépő a csapatba.* -Igen, így jó lesz. *Megadóan bólintok és hálás vagyok azért, hogy nem faggatózik. Egyszer majd mindent elmesélek, az is lehet, hogy ma este, vagy holnap…még nem tudom. Egyelőre a boldogságban lebegek amit ő nyújt nekem és nem csak a szerelmeskedésre gondolok, sokkal több az amit a lelkemnek ad, biztonságban érzem magam mellette és vele. Az már külön ajándék, hogy a kis családom is elfogadta és ő sem rúg bele senkibe. Mókás ahogy Shaylee-t kerülgeti és néha meggyűlik a baja a pixikkel is, de hősiesen tűri, legalábbis amikor látom. Mindez most sokkal fontosabb a számomra mintsem a múltról meséljek, úgy is szóba kerül majd tudom, de egyelőre csak boldog szeretnék lenni. Úgy érzem Altan mellett kinyíltam mint tavasszal a virágok, a házat sem menedéknek tekintem hanem az otthonomnak és el tudom képzelni azt is, hogy egyszer majd apró lurkók totyogjanak körülöttünk, úgy lenne teljes a család. Minden olyan törékenynek tűnik Sheska tervei miatt, ezért olyan ijesztő az egész, és ha arra gondolok, márpedig mióta kimenekültünk a várból nap mint nap eszembe jut, hogy odabent mit tettem, félek attól is, hogy elveszítem önmagam. Altan az aki tekintetével és érintéseivel megtartja bennem a hitet. Ám a mai nap nem erről szól és elhessegetem a sötét gondolatokat, melyben még szerelmem is segít. A fenekembe való csípés eléggé ébresztő jellegű, fel is szisszenek bár a ruhám elég sokat felfog belőle, amikor felkap a karjaiba már nevetek és a vállát csapkodom fél kézzel. nem is tudok megkapaszkodni hiszen a másik kezemben a kosár van amibe majd a megvásárolt ételeket tesszük, de Altan karjai erősen tartanak.* -Hééé! Azonnal tegyél le, őrült vagy! *De ilyennek szeretem és az ellenkezésem is elég erőtlenre sikeredik, főleg, hogy folyamatosan nevetek. Hangom csak a csókjától hal el amibe újfent belemerülök, sosem elég az édes ajkaiból, szomjazom és éhezem rá egyszerre minden percben. Nem is érdekel ki lát minket, sem a csodálkozó sem a rosszalló pillantások, boldog vagyok.* -Ó, szóval bolond vagyok?! Shaylee a házhoz van kötve egy bűbájjal. Ezért nem tud emberi alakban kint lenni, csak a házon belül. Nincs családja és odakint nem tud az emberekkel kapcsolatot létesíteni. Régóta keressük a módját, hogy megtörjük az átkot de nem találtunk még semmit. az az érzésem, hogy a felsőbb emeleten van a megoldás, de az is le van zárva bűbájjal és én kevés vagyok hozzá. Szóval megrekedtünk. Ő pedig kötődik hozzám, Olyan mintha egyszerre lenne a húgom, a lányom és a nagymamám. néha bolondos de néha olyan komoly tud lenni, hogy szinte látom a ráncokat az arcán, de ez persze biztosan csak a képzeletem szüleménye. *A kis tündérem volt az első családtagom a házban a manót leszámítva, mert ő ugye már jelen volt az életemben korábban is Godric`s Hollow-ban, és Arabella azóta megvan, hogy képes vagyok az animágiára. Aztán jöttek a pixik és Molly. Engem viszont sokkal jobban érdekel egy másik családtag.* -Mesélsz nekem róla? Celeste-ről. Milyen ember volt? Hogyan halt meg? Tudnom kell róla és azt hiszem el kell mennem a nénikémhez. Biztosan tudott róla de nem mondta el. Vajon miért? *Közben megállok egy üzlet előtt és gyümölcsöt válogatok, oda sem figyelek csak teszem a kosárba a szebbnél szebb almákat, szőlőt és a korai sütőtököt. Úgy beszélek a testvéremről mintha csupán egy könnyed csevegés tárgya lenne, de belül feszült vagyok és ideges és dühös, amiért nem tudtam róla. Altan pedig….nos visszaemlékezve az első szavaira, őt emlegette mikor meglátott. Milyen kapcsolat volt köztük?*
Nem akartam én Sybellámat azzal zavarbahozni, hogy Sheska megjelent a várban, kérdezősködött, és ráadásul a tervünket is sokkal keményebben foglalta össze. Talán sok volt ez így a páromnak, akinek én adagoltam volna, szépen sorjában, hiszen sebzett a lelke, ez lerí róla, s nem akarom belekényszeríteni mindabba, amelyet Rasmus most már bizonyos, hogy hibásan álmodott meg, ám Sheska új ismerőse talán mindenki számára emészthető, új korszakot hozhat el. Ám ha Sybella nem kíván részt venni az új világrend kialakításában, nem vagyok Sheskához kötve, akkor a szerelmemet választom, ez nem kérdés. Megbeszéltük már, nekem az ő szíve jelenti az otthont. Kiváncsi vagyok a múltjára, de csak annyira, hogy amit ő maga osztana meg velem. A jövőnk a kérdés, nem az, ami már elmúlt. Igaz, az formált minket ilyenné, ám most már egymást tudjuk a jövőben. Hiszen nem kérdés, ahányszor csak rápillantok, magától értetődő, hogy valamely módon kifejezem az égő szenvedélyt, ahogyan szeretem, mert magamhoz húzom, átölelem, belecsókolok a nyakába, és nem minden az állatias szerelmesekdésről szól, hanem arról, hogy tényleg egymáséi vagyunk. - Nem befolyásolja. Én sem vagyok szent, tudod jól. Többeket öltem meg, mint egy sorozatgyilkos. Akkor mondod el, amikor akarod, én meg nem ítélkezem. Így jó lesz? – Végighallgatom, ahogy a Sötét nagyúrat említi, már volt róla szó, hogy mi teljesen más felfogás szerint képzeljük el, ahogyan mindent felülírunk, új világrend alapjait helyezzük le. Sybella törékeny, annak ellenére, hogy bizonyára sokat örökölt a szüleitől, aki ezek valóban halálfalók voltak, de ő maga sokkal félszegebb, mint mondjuk annak idején a hasonmása, az aurorlány, aki irányába az elején valami hasonlót éreztem, mint most Sybellánál. Csak éppen ez igazi. Valódi. Mindent elsöprő szerelem, és bár behódolásnak számíthat még a mi kulturánkban is, úgy vélem, hogy az a fontos, amit ő gondol, nem amit nekem kéne róla gondolnom. Tudom, hogy sok mindent meg kell még beszélnünk, de előttünk áll az egész élet. Harc, vagy családalapítás... na nem mintha Sybella háza népe nem lenne család, de hát számomra messzemenően az a logikus, hogy utódot, akár többet is szeretnék majd tőle. Ha majd lenyugodtunk egyszer, és másféle kalandra vágyunk. Ahogyan hozzám bújik, finoman belecsípek a fenekébe, aztán gondolván egyet a karijaimba kapom, hogy felemeljem, és megforgassam kissé a levegőben. Csodálattal nézek rá, és nem érdekel, hogy ki néz minket, ki nem, ahogyan lejebb eresztem, vadul csapok le mézédes ajkaira, hogy a szuszt is kiszívjam belőle. Kell ő nekem, s nem kérdés, hogy ezt az egész világ tudtára hozom, nem titok. Ahogyan Sheska felé sem volt ez szégyelnivaló. - Azt a kis tündért honnan szerezted be? Kiváncsi, és bolond lélek. Mint te. – Simítok végül az állán, ahogyan továbbindulunk. Ráhagyom az étkek beválasztását, ő tud többfelé figyelni, nálunk embereknél mindez lehetetlen. Főleg ha ott az imádott nő az oldalukon. Akkor csak ajkak, dekoltázs, ingerlő domborulatok.
*A kastélyban voltak pillanatok amikor azt hittem ott a vége. Néhány dolog kiderült rólam, amit persze el akartam mondani Altannak, de annyira kevés volt az idő rá. nem mintha nem bíztam volna meg benne, ellenkezőleg, az életemet a tenyerébe és a szívébe helyeztem, mégis, nehéz arról beszélni amit évek óta titkolok, ami elől menekülök. Most pedig a kellős közepébe csöppentem. Sok mindenben nem értettem vele egyet, de csupán azért mert nem láttam át a hátterét, azóta sikerült tisztázni néhány részletet és már megnyugodtam. Ott volt mellettem, az életem része lett és nem csak az enyém hanem a családtagjaimé is, bár legnagyobb meglepetésemre éppen Shaylee nehezítette meg jobban az életét, semmint a szemtelen pixik. Ők is maradtak, valamiért ragaszkodtak hozzám, jöttek-mentek, néha borsot törtek Altan orra alá de azon csak nevetni tudtam mikor láttam a szerelmem mérges arcát és tehetetlen de könnyen elillanó dühét. A legjobb az volt az egészben, hogy minden reggel Altan mellett ébredtem, néha megadatott, hogy elnézzem nyugodt, békés arcát, halljam a szuszogását, de legtöbbször már arra eszméltem, hogy ő néz engem mosolyogva. Azóta sem beszéltem a szüleimről, csak a homokba dugtam a fejemet mintha nem léteznének és hálás voltam Altannak amiért nem faggat és nem is dühös rám amiért hallgatok. Talán megértette mennyire nehéz ezt szóba hoznom. Más lett volna ha már nem élnének, de hacsak arra gondoltam, hogy ott sínylődnek az Azkabanban a szabadulás minden reménye nélkül, összeszorult a szívem, Altan és Sheska tervei pedig félelmet keltettek a lelkemben, hogy mindennek még nincs vége. . Szavai gondolataim közé csapnak, de mielőtt válaszolhatnék a csókja forrasztja belém a szót. Elveszek benne ahogy mindig és azt kívánom soha ne legyen vége ennek a napnak, ennek a reggelnek, mert annyira békés.* - De én szeretnék. nem akarom, hogy titkom legyen előtted, és félek attól, hogy a múltam majd befolyásolja a jövőnket is. Most is szeretem őket, talán mégsem voltak annyira elvakultak mint Voldemort ha valamilyen szinten mag akartak óvni mindattól amit képviseltek. Szeretném ezt hinni és nem azt, hogy csupán arra vártak, hogy megérjek rá. azért bújtam el ide mert nem tudtam elviselni az idegenkedő tekinteteket, az előítéleteket, a ferde pillantásokat. *Egyszer majd többet is mondok, de egyelőre ennyi is elég volt és a testvéremről még nem is esett szó, az bánt a legjobban és ő rejti a legtöbb titkot. Altan viszont ismerte, nem véletlen, hogy összetévesztett minket az első pillanatban, ikrek voltunk mégis egymástól távol nőttünk fel. vajon miért? Annyi megválaszolatlan kérdés feszít, fogalmam sincs melyik után menjek, a piaci nézelődés talán egy kicsit elvonja a figyelmemet. Jó érzés együtt menni és együtt válogatni a finomságok között, már nem csak azt nézem mi a legfontosabb, hanem azt is, hogy ő mit szeret, hogy a kedvére tegyek. Ám a félelem, hogy elveszíthetem azért még ott ég bennem és nem csoda ha még egy ártatlan piaci séta alkalmával is úgy kapaszkodom a kezébe mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. Mindaddig míg meg nem szólal csak szorosan hozzábújok, észre sem veszem a csodálkozó tekinteteket, melyek eddig érdektelenül néztek rám és azt hittem meg sem jegyzik az arcomat. Ám most, hogy Altan mellett sétálok kéz a kézben, minden lépésünket kísérik. eddig egyedül láttak és nem sokáig hiszen igyekeztem gyorsan elintézni a bevásárlást amit nem bíztam rá a manómra, most azonban mindent lelkesen nézek meg. Szerelmem megjegyzése azonban örömteli és játékos mosolyt fest az arcomra mellyel el is fújja a gondjaimat.* -Mintha eddig nem kaptál volna. De tagadhatatlan, hogy minden téren hasznos vagy. *Persze nem így tekintek rá, ő az életet jelenti a számomra és ezt tudja is jól, csupán jókedvűen évődöm vele ami számomra is új, de élvezem.*
Így, hogy kimondta, hogy szeret... vagy már korábban is mondta, csak ott a nekromanta kastélyában olyan ütősen hangzott... Valahogy mindent megváltoztatott, és semmit. Eddig is pontosan tudtam, hogy nélküle már nem hozok döntéseket, együtt alszunk, ott lakom nála, és valóban meg fogom erősíteni, kibővetíteni a házat, amelyre igéretet tettem. Egészen megszoktam a körülötte sertepertélő bentlakókat, az emberi alakban lődörgő tündérkén sem esek már át annyit, megszoktam, hogy Sybellához tartozik. A szemtelensége megért volna már pár atyai pofont, mindezt még mellőztem a nő miatti tiszteletből. Majd ő ellátja a baját, ha úgy véli, hogy a kiscsajnak túl nagy lett a mellbősége. Vagyis az arca, így értendő. A mai, békésebb nap tényleg csupán a piacozásról, és esetleg egy kinti hússütésről szól majd, a nyárutónál ki tudja, mikor lesz legközelebb lehetőség. Korán keltünk, és hogy ne húzzuk az időt, gyors mosakodás és reggeli után már a piac felé is vesszük az irányt, hogy friss legyen minden. A tündér a házhoz van kötve szerencsére, a házimanó meg mintha nem is lenne, a tündérmanók meg csak karattyoltak, így édes kettesben közelítjük Roxmort egyik szélesebb terét, ahol hajnaltól délig kapható minden, ami szem szájnak ingere. Pár napon belül jelenésünk lesz majd Sheska új ismerősénél, addig meg nem foglalkozom Rasmus-szal. Nem üzent, így nekem sem sürgős, hogy kapcsolatban maradjak vele. - Nem szükséges, hogy beszélj a szüleidről szerelmem. Mindenkinek megvan a múltja, te is elfogadtad az enyémet. A jövőnk adott csak, hiszen az közös. – Fogom meg a kezét, hogy odahajolva ajkaim közé zárjam az övéit, és ki ne engedjem, amíg van bennünk szusz. Mindez a szerelemről, és az elfogadásról is szól, magától értetődő, hogy bizalmam töretlen. Ha halálfalók voltak a szülei, az sem baj. Ha ő is, főképp nem. Mindenkinek megvannak a céljai, lehet őket együtt csiszolni. Amikor elindulunk végül a piachoz közelebb, intek pár ismerős alaknak, akik láthatóan szintén Roxmortban telepedtek le. Ha jól emlékszem inkább Sheskához hűbbek, mint Rasmushoz, ezért ez megnyugtató. - Hús... végre férfi van a háznál, ugye-ugye? – Vigyorgok rá, eddig olyan volt, mint egy tyúkanyó a kis védenceivel, bár az első reggelinkkel jólesően meglepett, amikor kiderült, hogy szalonnát főz. Tagadhatatlanul összeillünk.
//
