2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxmortsi hétvégék egyikén történik meg az alábbi eset. Elérkezettnek látom az időt, hogy bepillantást engedjek nyerni a vélának mindabba, amely engem jellemez. A többi angyal közül van Jasmine járt itt, a többiek túl „fiatalok” még. Eileen-nek azonban tudnia kell, mekkora fába vágta a fejszéjét. Immár nincsen visszaút, odaadtuk egymásnak magunkat, testileg-lelkileg, így elfogad, vagy meghal. Illetve elfogad, és később hal meg, ha úgy alakulnak az események, amelyeknek láncolata talán korábban kezdődött, mint hogy egyikünk is megszületett volna. A faluból a térmágia repít a van Horne birtokra, természetesen nem a hoppanálást, hanem az általam kifejlesztett, logikus módon rúnákkal megtámogatott tiltott teleport varázslat segítsévével, amelyet sem figyelni, sem nyomon követni nem lehet. A lányt felkapom, bár mindez oly tiszta varázslat, nem fog még rándulást sem érezni, csak a táj mosódik el, mintha tündérport szórtak volna ránk. Hasonlít ahhoz az aranyszínre, amelyet a vállára is hintettem a billog elhelyezésénél. Érdekes lehet, hogy ha mindig oly komor az aurám, honnan ez az aranymánia. Ha ő valami sötét, denevérekkel övezett várra gondolt, amolyan Drakula-stílusban, tévedett. Rengeteg üveglappal díszített modern házról van szó, nyilvánvalóan a luxus jegyében, azonban jó messze a lakott településektől, Brighton irányában. A hegyekben természetesen, maga a ház is egy sziklaszirt tetején áll. A nappali közelében érünk talajt, hogy ott engedjem el a lányt. A sötétebb, alagsori tervek még várhatnak... - Helyezd magad kényelembe, rögtön jövök. – Eresztem el a derekát, s igéretemhez híven el is tűnök az egyik ajtón. Dohányzóasztal, hatalmas kanapé, bőrfotelek díszitik a szobát, a kandallóban már barátságos tűz ropog. Nyilvánvalóan tartom a látszatot, hiszen a sötét varázslók nem szoktak kérkedni azzal, amit képviselnek.
Close your eyes, and you'll see that you're really need!
Szerző
Üzenet
Marea Savoretti
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Van Horne birtok 2018-01-02, 15:38
Marea & Uther
[You must be registered and logged in to see this image.]Olyan szomorú látni, ahogyan vívódik, mert egyértelmű, hogy így van. Hiába mondott eddig oly sok mindent, én azért ismerem már annyira az embereket, hogy tudjam sokkal több is van a felszín alatt, mint amit kimond. Az a kérdés, hogyan segíthetnék neki, ha már itt vagyok, hogy közben a testvéremet is megtaláljuk és ezzel ne neki okozzak rosszat. Hogy egyáltalán ez miért érdekel? Magam sem tudom, hiszen nem kellene, hogy érdekeljen. Egyszerűen csak... látok benne valamit, amin segíteni lehetne, hogy jobb legyen neki, csak ugye esetében ez sokkal nehezebb, mint azoknál, akik eleve segítségért jönnek hozzám, hiszen ő láthatóan nem tudja, hogy jól jönne neki egy segítő... kéz, váll, akármi. - Talán igazad van, de ettől még néha kell, főleg ha hosszú az éjszaka és képtelen vagyok felébredni nélküle. - vonok egy aprót a vállamon, amitől a vékony kis hálóing lecsusszan. Visszaigazítom, de azért nem túlzottan kapkodva, így még a látvánnyal is szembesülhet, amikor visszafordul a kávégép elől. Azért vak sem vagyok, igenis tisztában vagyok azzal, hogy hatással vagyok rá. Hogy vajon magam miatt, vagy csak a testvérem okán, mert rejtve azért mégis csak érdekelte őt is, hiába kellett utálnia, ezt egyelőre nem tudom, de van rá esély, hogy idővel erre is fény derül majd, főleg ha hosszabb ideig egymásra leszünk utalva. - Oh, szóval még sem akarsz tanítani, ha én nem vágyom rá annyira? - meglep, most igazán, hiszen azt gondoltam, hogy ragaszkodni fog hozzá a saját eszméi és véleménye miatt, de úgy fest, hogy még sem feltétlenül ez a legfontosabb számára. - A világot megváltani? Végtére is én is akarom, de nem olyan módon, mint mások. Én inkább egyénenként haladok, segítek... Tudod könnyen meglátom, hogy ki az, aki sérült, a lelke, teszem azt és segítek, hogy jobban legyen, ahogyan szüksége van rá. - ez még persze nem jelent semmi konkrétumot, ebből nem szűrheti le egyértelműen, hogy milyen módon szoktam segíteni és hát amúgy sem mindig egyforma ez. Van, akivel csak beszélgetek, van aki elpanaszolja a bánatát hozzám bújva és persze akadnak szép számmal olyanok is, akiknek mindezek mellé a testi kielégülésre is szükségük van. Olyan vagyok, mint egy mondhatni többet nyújtó pszichiáter, de ennek fényében többet is keresek náluk. - Kísérteni? Nem állt szándékomban. De tehetek valamit azért, hogy jobban aludj? - felállok közben és mellé lépek, hogy a kész kávét én ízesítsem és öntsem pohárba. Úgy pillanatok rá oldalt, ha csak nem távozik közben és ül le az asztalhoz, mintha csak direkt akarná folyton növelni a távolságot közöttünk. - Tudod pár praktikát, ami elősegíti a jobb alvást, vagy ha szeretnéd lehetek valamiben más, mint a testvérem, ha olyannyira zavaró számodra a jelenlétem ebben a formában. Vagy esetleg... pont, hogy azt szeretnéd, ha jobban hasonlítanék rá? Tudod ezúttal nincs semmi, ami visszafogna attól, amit te szeretnél. Nincs itt a testvéred, és én nem vagyok valamiféle tiltott gyümölcs, aki érdekel téged, de... utálnod kell. - nem mondom, hogy belelátok a fejébe, de valahol azért sok mindent le lehet szűrni a szavaiból, a pillantásából, abból ahogyan elsuhant előlem többször is, mintha csak félne a saját reakcióitól, pedig erre igazán nincs szükség. Engem cseppet sem zavar, hogy mit gondol, mi jár a fejében és visszafogni sem szándékozom.
[You must be registered and logged in to see this link.] XXX szó ● zene ● Érkezem
Uther van Horne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Van Horne birtok 2017-12-27, 16:24
Marea & Uther
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem mondom én, hogy jobban örülnék, ha elfoglalnánk magunkat azzal, hogy taníthatom, de összeségében jobb, és logikusabb döntés lenne. Legalább elvonná a figyelmemet a nyilvánvaló magányról. Ha a tanítványomként tudnék nézni, akkor legalább értelmet is nyerne ez az egész, mert így csak egy szép lány, aki pont úgy néz ki, mint az ikerfivérem nője, akit nekem inkább utálni illett a békesség nevében. Ehhez képest itt egy másik véla, akinek beköltözést ajánlottam, és szinte sugárzik a szeméből, hogy nem az érdekli, hogy tanítsam, mégis alárendeli magát az akaratomnak, mert még ezzel is nekem akar segíteni. Igaz, meg akarja találni a hugát, de cseppet sem érezteti, hogy mindezt kizsarolná. - Nekem nem. Sosem szerettem a mesterséges kotyvalékokat. Ám tartok itthon, sosem tudni, hogy milyen vendégem lesz. – Vagy éppen tanítványom. Bájitaltanból pocsék voltam, ezért a kávét is egy kalap alá veszem vele. Mindenesetre nem bonyolult elkészíteni, van egy mágikusan felturbózott háztartási gépem hozzá, így már állok is oda, olykor bizony hátratekintve a szépségre, hogy milyen erősre kéri az őrleményt. Ha olykor rábólint, hogy mennyi víz, és mennyi kávé kerüljön az önműködő frissességgyárba, akkor neki is indítok. Aztán fordulok csak meg, ha már rotyog a sötét méreg, hogy hamarosan kifollyon. - De van. Sosem szívleltem az akarat nélküli bábokat. Nem ismerlek, így befolyásolni sem akarlak. Ha úgy látod, hogy jó neked, ahogy vagy, akkor hagyjuk a könyvet. Csupán mindkettőnk jól felfokozott érdekében akartam neked egy csipetnyi pluszt adni. Ha nem erre vágysz, akkor mire? Nem számonkérlek, csak.. a veled egykorúak annyira meg akarják váltani a világot.. Te pedig nem. – Érdeklődés csillan a tekintetemben. A legutóbb, amikor a konstellációt terveztem az angyalokkal, mindnek más volt az elképzelése, de olyan békés jellem, aki csupán jól érzi magát.. Nos egyik sem volt az. Vajon Mareát mi formálta ilyenre? – Valóban? Te aztán tudsz bókolni.. Nos legyen, akkor készítsd el te, kivételesen megkóstolom. Különben meg rosszul aludtam. Nem voltam rákészülve, hogy a testvérem szerelmének tükörképe kísérti a felső emeletet. – Ha már ilyen szépeket mondd nekem, akkor mit fogjam magamat vissza? Bár ő aggódva mondta, én meg talán valamennyire nyersen. Sebaj, ez vagyok én, legalább látja, hogy engem nincs értelme semmiért kompenzálni.
[You must be registered and logged in to see this link.] gimme the prize zene ● a jutalom
Close your eyes, and you'll see that you're really need!
Marea Savoretti
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Van Horne birtok 2017-12-17, 17:56
Marea & Uther
[You must be registered and logged in to see this image.]Persze sejtem én, hogy bizonyára annak örülne jobban, ha a tudást választanám és a sötétséget, de erre bármennyire is vágyik nem fog megtörténni, hiszen nem azért vagyok itt. Szeretném megtalálni az ikertestvéremet, nekem most ez a fontos, főleg ha mégis csak életben van, miközben már az is benne volt a pakliban, hogy sosem találom majd meg, mert mielőtt ideértem volna meghalt. Persze így is sok a kérdés, ebben igaza van és így sem egyszerűbb a helyzet, de... meg kell értenie, hogy nekem az a fontos, hogy ha van esély rá, akkor megleljem a testvéremet és egy család lehessünk, vagy... igazából nem is tudom pontosan, hogy mi lenne, lesz majd akkor, de egyelőre valahogy ezen még nem volt érkezésem komolyabban elgondolkodni. Egy a biztos, ha ehhez előbb itt kell kiállnom az ő afféle próbáit, akkor megteszem, nincs mit tenni, de a reggeli akkor is hívogatóbb, mint valami poros könyv. - Konvencionális, viszont a kávé felébreszt, a narancslé viszont nem különösebben. A reggeli kávé nem konvencionális? - igazából gőzöm sincs, hogy pontosan melyik is jobban az. Az ismeretségi körömben a többség kávéval kezdi a napot, a legtöbben majdhogynem reggeli helyett is azt isznak. A narancslé, mint olyan nem is merül fel, inkább délután levezetésnek, vagy ebéd után, hogy segítse az emésztést. Végül is ebéd után nekem is jól esne, de egyelőre nem tudom akkor itt leszünk-e még. Mindenesetre ledobom magamat az egyik székre és az érkező kávéval kezdek,ízesítem és csak közben kezdek el majszolgatni is. Közben pillantok csak rá. Ezek szerint csak nem úszom meg azt a könyvet, pedig mennyivel könnyebb dolgom lenne úgy, de ezek szerint nem szerencsém. - Tehát azt mondod nem igazán van választásom, ha veled akarok tartani? - egy pillanatra azért lebiggyed a szám széle. Tudok én varázsolni, azzal nincsen gond, de arra nem számítottam, hogy mindenképpen muszáj is lesz tanulnom tőle akkor is, ha nincs bennem affinitás hozzá. Ezek szerint viszont így fest a helyzet. - Jól van. Te nem iszol kávét? Eléggé... pocsékul festesz. - bököm ki végül, hiszen tényleg így van. Szegény nem alhatott valami sokat. Arra nem is gondolok, hogy esetleg miattam, inkább arra, hogy netán ennyire megviselte a testvére esete, hogy kiderült mégis csak életben van és érthető módon ezt nem viseli a legjobban. Végül is elárulták, nem csoda, ha ez nem kelt benne túlságosan jó érzéseket, sőt... valahol megértem és szívesen segítenék is neki. Talán azzal, ha a tanításommal foglalja le magát segítek valamennyit rajta. Akkor végtére is tényleg van értelme.
[You must be registered and logged in to see this link.] XXX szó ● zene ● Érkezem
Eredetileg nem is ezt a Mareát akartam volna bántani, neki úgymond nincsen köze a történtekhez, ám pont úgy néz ki, mint Eileen, akivel szemben heves ellenérzéseim voltak, így nehéz elvonatkoztatni a külsejétől. Az éjszakai forgolódás viszont ráébresztett, hogy a külső nem minden, nekem is azonos volt a fivéremmel, ám mi valóban egy testen osztoztunk, minden felelősség kettőnkön oszlott el. Az új szőkeség ellenben nem is ismerte a párját, akivel már a méhen is osztozkodott, elváltak egymástól, és csupán meg akarja találni. Azt a lányt, akit én is halottnak hittem, de most nagyon úgy fest, hogy a másik Utherrel együtt élnek, s a jelek szerint rám biztosan nem kiváncsiak. Én viszont tudni akarom, hogy mi történt, és ha ezzel Marea kiváncsiságát is kielégíthetem, hát nézzünk utána, hogy pontosan mi is történt. A kis játékom valójában csupán unaloműző, már tegnap sem tűnt annak a hatalomvágyó típusnak, akinek szeretettem volna látni, de hát mindegy is, ettől még lehet az angyaljaim egyike. A lenge ruházaton persze moroghatnék, hiszen direkt azért különítettem el magunkat, hogy ne kelljen így látnom, hiszen az az én indulataimat is felkorbácsolja. A fivérem volt a vágytól fűtött, én direkt fogtam vissza magamat Eileen majd Ruth esetében, erre itt van ez a szöszi, szinte egy száll semmiben, és a fivérem meg sehol, hogy afféle gátló tényező legyen. Elszoktam én már a nők közelségétől, mert minek, de ha ilyen kevés ruhát visel, ami alatt nem sok minden lehet, hát nyilván meglódul a fantáziám, de nem is tudom miért, valahol mégiscsak bossszantania kéne. Aztán hagyom annyiban, s elengedem az érzést, és megjelenek nem sokkal mögötte. Na nem úgy, hogy a szívbajt hozzam rá. Bár sötét alak vagyok, de azért nem holmi vámpírherceg. Torokköszörülök, hogy ne álljon meg a szíve. - Arra vágynál? Azt hittem, hogy ha már a mindennapi dolgok híve vagy, akkor a narancslé kellően konvencionális. A válasz a kérdésedre, de igen, van. – Lépek el mellette, alaposan elkendőzve a szaglásomat, vagyis visszafojtom a lélegzetemet, mert a lány illata így a semmi ruhát illetően komolyan részegítő tud lenni, ám nem ezért vagyunk itt. A konyhából egy apróbb kamra nyílik, ott van lefőzve a kávé, amit ki is emelek neki, s egy újabb csészébe öntök, egyenlőre csupán félig, hogy elférjen még benne az ízesítés, amit mellé pakolok, kakakópor, tejszín, fahéj, cukorfélék. – A könyvre mindenesetre szükséged lesz, le akarom tesztelni a tudásodat. Akit vinni akarok magammal, az nem egy pincérnő, hanem egy boszorkány, aki képes félelem nélkül alkalmazni a sötét mágiát. Kialudtad magad? – Kérdezem, rajtam viszont látszik, hogy nem volt túl pihentető az álmom. Én magam egy sötét garbóban, vászonnadrágban vagyok.
[You must be registered and logged in to see this link.] gimme the prize zene ● a jutalom
Close your eyes, and you'll see that you're really need!
Marea Savoretti
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Van Horne birtok 2017-12-02, 15:36
Marea & Uther
[You must be registered and logged in to see this image.]Kár lenne hazudni, nem mondhatnám, hogy kimondottan könnyen sikerült elaludni az éjjel. Mégis csak idegen helyen vagyok, plusz nem is valami bizalomgerjesztő a hely. Nem mondom, hogy ettől az Uthertől a frász tör ki, de az biztos, hogy éreztette eléggé, hogy bőven van okom félni tőle, sőt jobban is teszem ha félek, mert bármire képes. Ezt azzal a fekete csóvával meg is mutatta, amivel majdnem sikerült telibe kapnia, amikor még valami délibábnak gondolt. nem valami kellemes belegondolni, hogy ott és abban a pillanatban akár porrá is zúzhatott volna, úgyhogy igen, nem a legkönnyebb így elaludni, de azért mégis csak sikerül egy idő után, habár nem mondom, hogy gyorsan. Viszont annak ellenére, hogy nem valami megnyerő a környezet, mégis egészen jól és egészen mélyen alszom. Ez azért valahol meglepő, de szinte már kipihenten ébredek, nyújtózva egy nagyot. na igen az apró hiba, hogy váltó ruhát nem igazán sikerült hozni magammal, mivel nem itt szálltam meg, így hát végül marad az, hogy kicsit körülnézve végül találok egy lengébb hálóruhát, amiben végül is aludni sikerült és marad az akkor is, amikor úgy döntök kerítenem kellene legalább egy kávét, mielőtt még visszafekszem. Dolgom bőven akadna mára, azaz dolgunk, úgyhogy nem kellene feleslegesen aludni. Elindulok hát felé. Nem tudom, hogy Uther merre lehet, egyáltalán visszajött-e, vagy sem, és talán nem is kellene, hogy meglepjen, ami odalent vár, azaz a két lehetőség, ami egyértelműen valamiféle teszt akar lenni gondolom én. Minden bizonnyal azt várná, hogy az a hatalomvágy, ami nincs bennem a kódex felé vigyen, de az a helyzet, hogy éhes vagyok és kellene az a kávé, bár áthidaló megoldásképp talán a narancslé is jó lehet. Ezért végül megvonom a vállamat és a kellemesebb irányt választva célzom meg a reggelit és a narancslevet. - Jó reggelt! Kávé nincs? - szólalok meg, bár egyelőre jó eséllyel csak a rántottához beszélhetek, hiszen nem igen van itt rajtam kívül más, bár el tudom képzelni, hogy Uther valahol ott van a háttérben és figyel. Cseppet sem lenne meglepő a részéről, az már biztos. Kérdés, nem lesz-e haragos, amiért nem a sötét kódex érdekel, hanem a frissítő reggeli helyette. Indulnék már utána járni annak, hogy mi történt a testvéremmel, nem pedig könyvet olvasgatnék helyette.
[You must be registered and logged in to see this link.] XXX szó ● zene ● Érkezem
Nem is tudom, hogy miért dobálom magamat ennyire. Végül pirkadat közelében feladom, és inkább kikelek az ágyból hogy olvassak valamit, de figyelmem folytonosan a fent szendergő féle irányába kalandoznak el. Eileen sosem aludt itt, a másik Uther a Roxfortban is fent tartott egy szobát, s addig én nyugton tudtam itthon lenni. Most viszont ez a lány itt van, a jelenléte belengi az egész sötét kastélyt, s nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. A dolgozószobámban próbálok elnyúlni, és mind a sötét mágiás kötetet, mind pedig a klasszikus krimit kénytelen vagyok dohogva félredobni, olyannyira bosszant a jelenléte. Ezúttal nincsen senki, aki visszafogna, vagy bármit gátolna, csupán ketten vagyunk, ő meg én. Teljes önzetlenségnek azért nem nevezném a szövetségünket, hiszen minkettőnket a kiváncsiság hajt, hogy mi történhetett a másik felünkkel, ám míg Marea esetében nem tudtak egymásról, addig az én ikrem egyértelműen olyan döntést hozott, hogy én már nem lehetek az élete része, s ez lényegében örök magányra ítél. Amit azonban mégsem tudok kiélvezni, hiszen Marea tőlem vár segítséget, és ahogy mondta, cseppet sem fél. Bár híjján van az ambicióknak, s a sötét mágiák okozta hatalomvágytól, nem kísérti semmi, mégis elfogadja, ha én a magam hasznára fordítanám a létét. Egy kis játék ötlik az elmémbe, így amikor leér reggel az emeletről, a lépcső két oldalán két oldalról különböző helyzetek várják. Az egyik oldalon világos konyha, az asztalon frissen facsart narancslé, s rántotta, mellette pedig virágcsokor. A másik oldalon sötét könyvtárszoba, amelynek közepén olvasóálvány, ráhelyezve komor mágiától izzó nyitott kódex. Én még nem vagyok sehol, ám nem nehéz kitalálnia, a közelből figyelem.
[You must be registered and logged in to see this link.] gimme the prize zene ● a jutalom
Nem zavar különösebben, hogy Ruth a cipőt megváltoztatta. Nem csodálkozom, hiszen nem is a lány lett volna, ha elfogadja a sorsát. Régen sokat tűnődtem rajta, hogy honnan ez a virtus, mi történhetett a mardekárossal, hogy ilyenre formálódott, hiszen lényegében már olyan, mintha önmaga legnagyobb ellensége lenne. Engem mégis az fogott meg benne, hogy közel sem olyan, mint a nagy átlag. Megvan benne az a törékenység, ami miatt érdekel, emellett viszont vagány, s megmagyarázhatatlan ez a kettősség, amely jellemzi. Mondjuk én beszélek? A fivéremmel bár külsőleg hasonlítottunk, engem nagyon is más dolgok mozgattak meg, és éppen Ruth e kivételek egyike.. Ő valóban az enyém volt, noha sosem nyúlhattam hozzá egy kemény pofonon kívül. Mára viszont alakul, és ha minden jól megy, egyszer tényleg ő lesz a feleségem. Azt persze ő sem tudja eldönteni, hogy udvaroljak neki, vagy letépné rólam a ruhát, azt hiszem nála szeszélyesebb lánnyal sosem találkoztam, noha nem mélyedtem bele túlzottan a gyengébbik nem lelkivilágába. Az iskolán belül találkozunk, hogy ismét megvillogtassam a tudásomat, miszerint a Roxfort területén belül nem lehet hoppanálni, az általam kifejlesztett tiltott teleporttal bizony én képes vagyok rá. Ruth olyan lány, aki mindig megkívánja, hogy nyűgözzék le. Megtehetném azt is, hogy repülünk, a rúnaszárnyak segítségével ez megoldott lenne, ám így az esti órákban még megfázna a lelkem. Miután kabátot nem vett a vöröske, az ölelésembe bújtatom mielőbb. Természetesen miután megcsodáltam a pördülését. - Aztán kitéped a szívemet? Úgyis a tiéd már, mit játszadozol vele? Csak azért, mert tudod, hogy gyönyörűnek tartalak? – Érintem az ajkamat az övéhez, de ez mégsem csók, csak a mímelése, közben elnyomott nevetgélést érezhet. Na igen, manapság már nem kell visszafogni magunkat, vagy akár mereven tartani magunkat bizonyos szabályokhoz. Lassan itt az ideje, hogy tényleg megismerjük egymást. Az egyik kezemmel elengedem a fenekét, amit merő véletlenségből megtapogattam, s aranyló port szórok szét körülüttünk. Atomvillanás, majd Párizsban vagyunk, s Angliában nyomunk sem marad. Egy kis mellékutcában koptatjuk a macskaköveket. A nagy nyilvánnosság előtt mégsem akartam csak úgy a semmiből megjelenni. Rajtam szmoking van, és csokornyakkendő, a hajam férfiasan tökéletes illatú olajjal lesimítva. A karomat nyújtom, hogy fogja csak meg, aztán elindulunk az Operaház felé. Itt jóval kellemesebb az idő, nem fúj az a csípős brit szél. - Tudod tegnap alaposan próbára tettél, nem tudtam, hogy mit fogsz válaszolni. Mintha direkt húznád az idegeimet, hátha egyszer elpattannak, és kinyírlak.. – Fűzöm tovább a szót, hiszen mégsem fogunk kukán ülni egész este egymás mellett. Még ha izgalmas is lesz az előadás, nem tudok egyvalamire fókuszálni, főleg ha Ruth a partnerem..
A házimanóra ügyet sem vetve, szinte kikapva a kezéből veszi át a csomagot és olyan vadul bontani kezdi, mint a karácsony szellemétől belelkesült gyerekek az ajándékukat. Elég volt apró résnyire szétnyitni a csomagot ahhoz, hogy máris elégedett mosoly jelenlen meg ajkain: vörös! A folytatás is megelégedésre szolgál: kellően eleget mutat fent is, lent is, mégis azért illő darab - habár Ruth nem az a típus, akit zavarna, hogy a ruhája az "áruba bocsájtás" hatását kelti, de azért egy operába meg kell tudni jelenni. És a színe! Imádja a vöröst, és előre tudja, hogy rajta jól fog állni, mert a vörös szín olyan, hogy azt tudni kell viselni, márpedig Ruth-ban van elég egó, hogy ezzel ne legyen gondja. Egyetlen dolgon változtat egy pálcasuhintással - oké, ezzel szobatársnőjét nyaggatta, ő sokkal jobb az ilyen bűbájokban -, az pedig a cipő: dögös magassarkú dukál ehhez a ruhához, és ugyan legtöbbször lezserül vagy laza elegánsan öltözik, nem éppen miniszoknyában - egyrészt nem volt kinek, másrészt elég vonzó tudott ő így is lenni, ha kellett -, de kiválóan boldogul ilyen topánkában is. Kellemes forró fürdő megfelelő fürdőolajokkal, aztán már ugrik is bele a ruhába, feltűzi egy laza kontyba a haját, ami egyszerre kelti a gyorsan és lazán összedobott frizura és az elegancia hatását, felkerülnek az ékszerek, kis zöld szemhéjfesték és vérvörös rúzs az ajkaira, mely nem kenődik le oly' könnyen holmi csókoktól, majd a cipellőkbe lép bele. Elégedett féloldalas mosolyra húzódnak ajkai, ahogy megcsodálja magát a tükörben: igen, az a minimum, hogy Uther is elégedett legyen a látvánnyal, Ruth szerint legalábbis. A megbeszéltek szerinti találkozóhelyre megy, aránylag pontosan is. Nem túl nagy erénye, de tudja, hogy még nem olyan fontos személy, hogy egy egész opera megvárja, míg ő megérkezik. Ha meglátja Uther-t, akkor mosolyogva sétál felé - nagyon is megy az a tűsarkúban járás, határozottan kellemesen ring a csípője -, és mielőtt elé érne, a ruha szoknyáját kicsit széthúzva pördül meg a srác előtt vidáman kacagva. - Nos, nem tudom, te hogy vagy vele, de én úgy döntöttem, hogy megélheted az opera végét! - Utal a tegnapi tréfára, miszerint kinyírja Uther-t, ha valami borzalmas rózsaszín habcsók akarja beöltöztetni. És persze nem felejti el végigmérni a másikat sem. Nem is ő lenne, ha ezt nem vetkőztető tekintettel tenné.
- Csak egy kicsit még. Olyan sokáig vártam rád, voltak mellékvágányaink, és most.. olyan közel vagy, riasztónak tűnik szaladni. – a lány is tudhatja rólam, hogy inkább visszafogott vagyok, semmint romantikus. Nem kenyerem még csak a szenvedély sem. Egyszerűen más dolgok mozgatnak meg. A saját hatalmam növelése, a kiváncsiságom kielégítése, rejtélyek. Mindez bőven elég volt, hogy elnyomjam az érdeklődésemet iránta a fivérem előnyére, hogy ők együtt lehessenek a vélával. Ám mindez már a múltté. Azt nem kell tudnia, hogy én magam voltam végül, aki örök kárhozatra ítéltem az által Eileent, hogy felvettem az anyjával a kapcsolatot, sötét szövetségre lépve vele. Ruth nem ismer teljesen, és ez jobb, ha így is marad, sosem fogja megtudni döntésem apró mozgatórugóit. Kettőnk közül ő a vagányabb, a kezdeményezőbb, s ez édes szerepcsere, nálam a megfontoltság komoly tényező. Ám a lánykérés teljesen őszinte volt, mint ahogyan központi szerepet szánok neki az életemben. Nem szolgaként, tanítványként. Sokkal inkább társként. Nem állítom meg a vetkőztetést, s szavakkal sem szólok rá, inkább finoman érzékeltetem, hogy ha ő udvarlást vár, akkor abba nem igazán fér bele, hogy a végére ugrunk. - Nem. Többé soha senkihez. Ezek a szabályok. – Halvány mosollyal adom tudtára, hogy ismerem a stílusát, a szenvedélyét, ám mindezekből nem engedek. Még merő véletlenségből megtartanám az eredeti rituálét, ahol Ruth volna a főszereplő. S a véráldozat keretein belül a tenyeremben morzsolnám szét a még lüktető, előzőleg kitépett szívét. Bármennyire is kedves nekem, ha összekötjük az életünket, akkor többé nincsen ilyen jellegű vadászat. Lehetnek még bőven izgalmak az életünkben, kétlem, hogy ettől lennénk unalmas páros. Nem is feltétlenül a hűségről van szó, inkább az egóm nem engedné a gondolatot, hogy mások karjaiban bukkanjak rá. Vagy akár csak kísértésbe essen. Ha én képes voltam az önmegtartóztatásra a szerelem nevében, akkor ez nem lehet kérdés. - Jó választás. Legyen akkor a kívánságod szerint. – Bólintok, és hosszú idő után először elnevetem magamat. Frusztrációk nélkül. Erre is csak ő képes. Végre meg kell tanulnia, hogy magáért szeretem, McKenzie csak a halvány utánzata volt. – Már pusztán a tényért is elgondolkozom egy vattacukor színűn. – Kikisérem a lányt, hiszen jelenleg fel sem merülhet, hogy maradjon. Talán ha elfogadta volna a gyűrűt. Ám így más terveim vannak, többek között fel kell számolnom a kúria alatti sírboltot, amely így funkcióját vesztette. Viszont.. valamivel mégiscsak fel kéne töltenem.. Másnap reggel házimanó hozza meg számára a mardekár hálókörletbe a csomagot, amely a ruhát rejti. Természetesen közelében sincsen a rózsaszínnek. Ujjatlan, és pánt nélküli, bálra, s egyéb hivatalos, elit eseményre tökéletes öltözék, hiszen szeretem látni mind a vállát, mind a térdét. Formásan vékony alakja számomra tökéletes, s ez a finom darab remélhetőleg mindkettőnk izlését lefedi. Deréktájban testhezálló, ám nem szoros, levegőt kap benne, mellben pedig kissé lazább, hogy ne érezze, hogy áruba kell bocsájtania magát. A színét tekintve akár a rubin, tűzvörös, illik a hajához, viszont a ruha egyes ráncaiban sötét, szinte mályva árnylatokat is megtalál. Topán is jár hozzá, amely egy emeltebb sarkú cipellő, hogy ne törje ki a bokáját, lévén Ruth sokszor igen fiús, vagány lány, egyedül karácsonykor láttam igazán kiöltözve. Apró kézitáska, amely inkább kellék, mintsem hordozó, sok mindent nem lehet hozzá pakolni. Az igazi gyöngyszem azonban az ékszer szett, amely egy szikrázó tűzopálokkal kirakott nyaklánc, s ennek kiegészítői, a kőben passzoló fülbevalók.
- Tudom, mit érzel. - Jegyzi meg hasonló somolygással visszavágva a nem túl egyértelmű bókra. Felfogta bóknak, mert nem is ő lenne, ha nem élvezné ki a helyzetet. - Aha... - Uther akarta, ha lúd, legyen kövér, kigombol még egy gombot. - ... szóval te most éppen kéreted magad? - Még egy gomb. - Meggyőzően csinálod... - És még egy gomb lesz Ruth fürge és rutinos ujjainak áldozata, ha csak Uther tényleg le nem fogja a kezét és el nem kezdi azt a bizonyos kéretést. Ha nem, akkor félő, hogy Ruth tényleg addig gombolja ki az elérhető közelségbe került álmot az ingéből, míg az utolsó gomb is meg nem adja magát, de az már a nadrágon. Az ajkaira hintett csókot is viszonozza, hasonló lágysággal, ami tőle akár szokatlan is lehet. De hát kell a kontraszt ahhoz, mikor bedurvulnak majd, nem? - A felelősség és én? Hm, ez új! És miből állna a felelősségem, mit találtál ki nekem? - Nagyon is sejti, hogy Uthernek már konkrét terve van vele, így kíváncsi rá, mit ért az elhangzottak alatt. Uther sosem beszél csak úgy véletlenül, meg csak úgy a levegőbe. - Nem elég, hogy nem pasik, hanem lányok, még hozzájuk sem nyúlhatok? Pedig hidd el, kiváló csapatépítő program lehetne! - Nevet fel széles vigyorral egy pillanatig sem tagadva a ki nem mondott vádakat. Igen, a szebbik nem sem hagyja Ruth-ot hidegen, habár jóval kevesebb élvezetet lát bennük, mint egy férfiban. A férfiak nem nyavalyognak meg lelkiznek annyit. - Opera? - Úgy néz rá Utherre, mint aki azon agyal, vajon az opera minek a fedőneve lehet? Hát biztos nem egy szexpózé. Uther ráadásul meglehetősen komolynak tűnik. Ez annyira meglepi Ruth-t, hogy ha eddig nem állította volna le Uther a lány fürge kis ujjait, akkor most biztos maguktól is megállnának. - Komolyan mondtad az operát... - Jut a ténymegállapításra összevont szemöldökkel,, majd felvonja őket konstatálva a kellemes meglepetést és el is mosolyodik. - Oké! Mit nézünk? Az operaház fantomját? - Sosem volt még operában, szóval nem is biztos benne, hogy az műfajilag opera-e, amit mondott, de hát üsse kő. Maximum ha unalmas előadás lesz, abban reménykedhet, hogy saját páholyuk lesz. - Ruhám is lesz? De ha rózsaszín, nem lesz időd egy áriára mielőtt meghalnál! - Fenyegeti meg a másiknak játékosan és félig-meddig komolyan, és felpattan Uther öléből. Vidáman indul meg a kijárat felé - hacsak nem fel a "szobájába" kell mennie, mert vajon van itt már szobája, vagy az mondjuk egy hónap randi után jár? -, és út közben a kriptalejáró felé villant győzedelmes mosolyt. ~ Vesztettél ribanc, én nyertem!~
Amikor még a fivérem merült fel, akkor még húztam a számat, nem gondoltam azt, hogy rajtam kívül bárki egyáltalán megérdemi hogy jogot formáljon Ruth-ra, aki miatt nem kevés csörtém volt. Ebben az esetben sem hagynám, hogy bárki más betolakodjon az életünkben, ám a kifejezésmódja egyértelművé teszi, hogy is gondolta a dolgot. Amit én csupán ironikus viccelődésként említek, ő úgy fest, nagyon is komoly. A vörös lányka mindig is a perverzitásáról volt híres, s úgy fest, ebben most sincs híjján. Az más kérdés, hogy nálam ez nem ördögtől való, a testi örömöktől csupán másféle célok miatt tartózkodtam az utóbbi időben. Ám Ruth kedvéért kész vagyok immár bármire, főleg ha abban nekem is mennyei örömöm lelem. Ezúttal rásimítom a tenyeremet az arcélére, ahol egykor oly durván megütöttem, s úgy nézek rá, ahogyan mindig is vágyott. Őrülten kívánósan. – Khm.. szóval ilyen érzés az, amikor az ember nagyon vágyakozik, a végén pedig mégiscsak elérhetővé válik a hőn áhított álom. – Jegyzem meg somolyogva, még véletlenül sem egyértelműsítem, hogy ez most kinek az álmáról is szól jelenleg. - A középtávú lehet ez. Rövidtávon hadd kéressem még magamat, bármilyen fájdalmas a közelséged. – Fájdalmas alatt érezheti, hogy a visszafogottságom oda, hiszen ahogyan az ölemben üldögél, már szó sem lehet arról, hogy rideg távolságtartásomból semmi sem szűrhető le. Még morognia sem kell hogy nyilvánvalóvá váljon számára, semmi sem állhat a perverz rémnász útjában, csakis az idő, hogy fel kell fognunk, megértünk rá. Ám hasonló elképzeléseim vannak nekem is, a túlságosan hivatalos lánykérés csupán egy dolog volt, hogy kifejezzem az akaratomat, ám meg kell ismernünk egymást. Csupán a szabályokat kellett lefektetnünk, mielőtt egymással tesszük azt. Így aztán megtartom az ölemben a lányt, s nem reagálom le a gombok kibújtatását a helyükről. Legalábbis egy félmosolyon túl, hiszen a jelek mellőzésének ideje végleg lejárt. - Akadályozod? Mi lenne ha inkább átvennéd a felelősség egy részét tőlem? Akár komolyan is vehetnéd most, hogy összetartozunk. – Felelem vigyorogva, és csakazért is csókot lehelek a sokszor oly dacos szitkokat szóró ajkakra. – Már hogyne lennének azok. A magamfajták csakis a farkuk után mennek, mint tudod. A szeszélyes kis ribancokkal is állandóan a gond van, de nem akarok szexuális csatározásokat az angyalok között.. Úgyhogy ne merd.. – Értem ezt úgy, hogy tudomásom van róla, hogy a lánynak igenis vannak olyan stílusjegyei, ami alapján akár a saját nemével is keveredhet vonzalomba. – Most menj, és készülődj. Csináljunk úgy, mint egy megközelítőleg normális pár. Randizzunk. Törökország helyett viszont most legyen egy szolídabb. A párizsi opera megfelel? – Természetesen a kapcsolataim révén oda is bejutok, és talán számomra is jót tesz, hogy az életben egyszer nem csak normális embernek mutatom magamat, hanem az is leszek. – Holnap este hatkor érted megyek, a ruhádat pedig még ma küldöm.
- Hátulról. - Sussogva buján nyomatékosítja a szót annak minden kétértelműségével és visszakacsint. Mégis miért van így Uther meglepődve, hát mire gondolt, mikor Ruth odalent azért fejezte ki sajnálatát Uther testvére halálát illetően, mert így nincs lehetőség édes hármasra? - Na látod, tudsz te romantikus is lenni! - Vigyorodik el, s valószínűleg Uther szavai, cafka megnevezése eséllyel pályázna az év legkevésbé romantikus bókja díjra, de jól érezte a srác: Ruth ezt bizony bóknak fogta fel. Most komolyan, melyik nő ne élvezné, ha kiismerhetetlennek és emiatt izgalmasnak találja egy férfi? Hát még a hőn áhított férfi! Mégis ártatlannak ható simogatása bennakasztja a szót a másikban egy pillanatra, s ez nem kerüli el Ruth figyelmét. - Minket illetően? Szóval elsőre középtávú célom az legyen, hogy ezt az inget lerángatom rólad, a többi meg majd adja magát? Oké, ezt így értem... - Nem is ő lenne, ha miután Uther az ölébe ültette és így a combok kicsit messzebb kerültek, hát szabad keze ne a mellkasra tévedjen és szórakozottan ne gombolná ki a felső gombot, de csak a legfelsőt egyelőre. - Akkor középtávú célom egyelőre az, hogy segítsek neked a varázskörben. Elvégre, ami neked jó, az nekem is, vagy valahogy így szokás, nem? Aztán addig kitalálom, hogyan tovább. - Egyelőre tényleg nem tudja, mit tegyen, mire vágyik, már azon túl, hogy végre magában érezze Uthert is, akire mindig gondolt, mikor mással szeretkezett. Ezt mondjuk sose vallaná be nyíltan, de attól még itt van a zavarbaejtően meglepő helyzet: Uther karnyújtásnyira, ha tovább folytatná az ing kigombolását, ha Uther kezét bájaira vagy öléhez húzná vagy csak elkezdené magáról ledobálni a ruhákat, valószínűleg nem ismerné meg a kastély többi szegletét, hálószobákat és hasonlókat, mert itt a szőnyegen tepernék le egymást. De mi mást is akarhatna még ezen kívül? És pláne mit akarjon majd, ha már Uthert is megkapta, elölről és hátulról is? - Ha a kihívás kell és nehézség, én szívesen akadályozom a munkádat, ebben jó vagyok! Elteszem láb alól egyik-másik varázskör-tagot, ilyesmi. - Kuncog fel, és ami azt illeti, lehet képes is lenne rá, de persze tudja, hogy Uther nem egészen így értette a kihívást és a küzdést. - Apropó, megint csaj mind, igaz? - Vonja fel egyik szemöldökét, egészen biztosra venné, hogy egy srác sincs benne, pláne nem helyes. Nem, az ilyent nem bírná el Uther egója. Hiába oldala cirógatása, lehet tényleg fontolóra kellene vennie, hogy egy-két ilyen csajt kiiktat. Csak a többieknek miheztartás végett.
- Hátulról? – Húzódik immár még szélesebbre a mosolyom. Ez aztán elég kétértelmű, lehet kutyapóz, de a ritkán használt művészbejáró is. Végül kacsintok egyet, a ledér természetű vöröskéből még ezt is kinézem. De tulajdonképpen nem is ez a lényeg, hanem az összegzés, miszerint mindig is engem akart, csak olyan nyersen adta a tudtomra, hogy ebből aztán következtetni végképp nem lehetett. Sosem azt mondta, hogy miféle gyengéd érzelmek fűzik hozzám, hanem a pajzánságot villogtatta állandóan. Most még finomságban gondolkozik, udvarlásban, hogy aztán megint visszatérjen a jó öreg Ruth-féle stílus, amiben ilyeneket kapok tőle. - Az egóm? Drágám, tulajdonképpen a legjobb és legkevésbé romantikus megoldás az lenne, ha szabályokat hoznánk. Most, hogy tudom, hogy a lábaim előtt heversz, lényegesebb könnyebb dolgom, de be kell látni, hogy téged amíg világ a világ, úgysem foglak teljesen kiismerni. Annyit viszont már most tudok, hogy ezt bóknak fogod fel, és csakazért is meg akarsz lepni, hogy amikor végre azt hinném, meg tudom neked adni.. ami jár.. Rámcáfolj. Izgalmas kis cafka vagy, azt meg kell hagyni.. – És nekem nem volt erőm, hogy harcoljak érte, de végül csak elértük a célunkat. Nyilvánvalóvá tettük, hogy egymást akarjuk. Az más kérdés, hogy nem vagyunk a helyzethez szokva, tanácstalanul nézünk szembe az eljövendővel. - Ah, a hatalomvágy szép dolog, csak éppen cél nélküli. Amint eléred, üressé vállsz. Úgy éld az életedet, hogy középtávú célokat valósítasz meg. Konkrétumokat. Megkeresed a Vérmágia Titkos kötetét. Csillagtérképet rajzolsz a druidák hagyatéka alapján. Ilyenek. Ha teljesítesz, úgyis adja majd magát a következő ötlet. Vagy minket illetően.. – itt azért elakad kissé a szavam, észreveszem a simogatást, mindaz az elfojtott vágy, amely lassan már évekre nyúlik vissza, most oly közel van a beteljesüléshez, főleg hogy a kis menyasszonyom már McKenzie-ként is gonoszkodott vele, mostanság pedig lőtávolba állította. – Nos.. megismerjük egymást úgy, hogy valóban minőségi időt töltünk együtt. Lehet, hogy valójában egy idióta balfasznak fogsz látni. Ja nem, az már most is él. – Láthatja, hogy egómat humorral is képes vagyok kiegészíteni. Cinkos pillantással hunyorítok, és egy ügyes mozdulattal húzom fel álló helyzetbe, hogy én magam foglaljak helyet a fotelben, s az ölembe ültessem. - Nos.. ez jól hangzik, ámde mégiscsak unalmas.. Abban mi a pláne, hogy mindent megkapunk, amit csak akarunk? Hol ott a kihívás? Azt hittem te inkább küzdeni szeretsz.. – Karolom át a derekán, lágyan végigsimítva az oldalát. Ez nem jelzésértékű, csak úgy jön.
- Én nem mondtam, hogy most... - Húzódik szája sarka apró mosolyba, csak ennyit kotyogva közbe. De egyébként igaz, elvárná, hogy mindezek után kapjon rendes udvarlást, mert akármennyire is nem egy romantikus típus, ez minden nőnek jár. Azt mindenképpen értékeli, ahogy elég térdel a fiú, egyáltalán azt, hogy ezt megteszi! A kedves kézfogás, majd arcának érintése, az az odalehelt apró csók, ami miatt legszívesebben tigriseket megszégyenítve vetné magát az áldozatra, ha már így megéreztették vele a vér ízét... - Csavard csak! Ha hátrafelé áll a fejem, úgy sokkal könnyebben adok csókot, miközben hátulról teszel éppen magadévá! - Üti el pajzán poénnal a mondottakat, de Uther biztos jó megfigyelő, így láthatja némi jelét is a zavarnak. Nem, a nyálas dolgok annyira nem sajátjuk nekik, hogy Ruth még ennyi kedves és gyengéd gesztustól is zavarba jött, még ha próbálta is leplezni a poénnal, hogy hirtelen nem is tudja, mit kezdjen a helyzettel. Ezt még McKenzie se tudta volna. - Na-na-na, csinos kastélyka, ha valaki ezt romba döntheti, az én vagyok, nem a te egód, ami miatt beszakad a plafon! - Neveti el magát az utolsó szavain Uthernek, még ha magában el is kell ismernie, hogy az előtte lévő kérdésre neki is ez a válasz jutott rögtön eszébe. Mindig is meg akarta szerezni őt. - A szívem vágya... Nem is tudom. Mondanám, hogy jó lenne, hogy én legyek a varázslótörténelem legerősebb és legsötétebb boszorkánya, de azon túl, hogy nagyon hízelgő egy cím, fogalmam sincs mihez kezdenék, ha ezt elértem már. Habár talán azzal lennék igazán a mindenidők leggonoszabbika, hogy különösebb cél nélkül vagyok kegyetlen... Mit gondolsz? - Kérdezi mosollyal, mintha csak azt vázolta volna fel, hogy a suli után beiratkozik egy talár- és süvegvarró tanfolyamra. Italt nem fogó szabad keze a fotel karfájára ült srác combját simogatva, szinte észre sem véve saját mozdulatait, és egyelőre teljesen vállalható területen teszi mindezt. - És mi a te célod? Nem hiszem, hogy egy olyan varázskört fogsz létrehozni, ahol bárki kívánhat valamit és az valóra is válik!
- Visszafelé, igaz? – Kérdezem sötét mosollyal. Tulajdonképpen mindig is olyanok voltunk Ruth-al, hogy túl sokat beszéltünk, és a cselekmény valahogy elmaradt. Ez most sincsen másképpen. És én vagyok leszánalmasozva, nem is a kettőnk párosa. Hiszen megtehettem volna, hogy nem érdekel a fivérem élete, elválok tőle, és a mardekáros lánnyal kapcsolatban komoly döntéseket hozok. Ám be kell látnia, hogy nem volt értelme kockáztatni, hiszen az a rideg, gonosz szív számomra nem volt elég csábító. Ahhoz elég, hogy jobban szeressem, mint bárki mást, ám az a fal, amelyet ő is felhúzott maga köré, nem ért semmit.. Annyit biztosan nem, hogy nyíltan is egyetértsek vele, Eileen egy ribanc volt, aki kihasznált a testvérem ostoba gyengeségét. Számunkra viszont nem volt remény, bármennyire is kívántuk egymást. Ezért inkább kihagyom a lány későbbi terveimre vonatkozó kérdésemet, legalábbis nem erre válaszolok először. - Csakis magadat okolhatod. Nem azt mutattad, hogy romantikára vágysz. Szinte kiprovokoltad, hogy megüsselek, közölted, hogy egy fasz vagyok, és most.. azt akarod, hogy szeresselek, hogy megcsókoljalak, hogy komolyan gondoljam. Azt kell megértened, hogy.. Én sem erre születtem. Megtaláltuk egymást, mert hasonlóak vagyunk. De hogy.. kimutassam, hogy valóban kellesz, ahhoz neked is változnod kellett volna. Vagy akár még most is. – A mondandóm közepette mégiscsak odatérdeltem hozzá, féltérdre, és megfogva a kezét, a másikkal pedig az arcára simítom a tenyeremet. Elmerülök a smaragdöld pillantás kavargásában. Pontosan tudja, hogy mi aztán sosem leszünk nyálasok, de be kell látnia, hogy ha semmit sem vesz komolyan, mindennel csak kacérkodik, és fenntartja a lehetőségét, hogy kireppen a nyitott kalicka ajtaját, akkor nehezen tudom én is magamra erőltetni a gondolatot, hogy a szüleimhez hasonlóan én is feladom a függetlenséget. Aztán mégiscsak bólintok. – McKenzie csak egy álom volt. Amilyen esetleg lehetnél, ha mindentől el akarnál vonatkoztatni. De nem tudsz. Én mégis ilyennek szeretlek. De istenemre mondom, ha nagyon felbosszantasz, lecsavarom a fejedet.. Ütközésig, és még azon túl is. – Vigyorodom el, és csak egy apró, nagyon apró csókkal illetem az ajkát, hogy még véletlenül se tudja megízlelni az enyémet, csupán lemaradjon róla. Nem ülök vissza a helyemre, ott válaszolok ahol vagyok. - Lássuk be, semmi értelme energiát belefektetni olyanokba, akik később a lángok martalékai lesznek. Ha angyalokat fogadok ismét, azt a varázserejükért fogom tenni. Ezúttal viszont nem testőrnek szánlak. Társamul, aki képes másokat is tanítani. Az új cél.. nos ismersz már annyira, hogy mindig kitalálok valamit. Ám ehhez az sem mindegy, hogy milyen társakat találunk. Nem is maximalizálnám ötben, hiszen egy varázskör szinte bárhány csúcsból állhat. Ám a korábbiakkal ellentétben nem feltétlenül én határozom meg, hogy mit is érünk majd el. Neked mi a szíved vágya? Na persze rajtam kívül. – Most tényleg leülök az ő fotelének a karfájára, így kissé magasabban vagyok mint Ruth, de sebaj, legalább érintésnyi távolságra van tőlem.
- Nos, elég szánalmas párocska vagyunk akkor. - Jegyzi meg gúnyos mosoly kíséretében, hogy aztán a továbbiakban egy szerelmi vallomást vágjon a fiú fejéhez. Amilyen ideges Ruth, kész csoda, hogy nem vág valamit szó szerint is Uther fejéhez. Azért némi elégtételt érez, hogy egy pillanatig Uther köpni-nyelni nem tud. - De jó, most már csókolgatni se akarsz. Fejlődik a kapcsolatunk, úgy érzem. - Gúnyolódik tovább kifordulva az ölelésből és a fotelben elhelyezkedve laza kényelemben. Természetesen elfogadja a kínált italt, kóstolás után míg Uthert hallgatja, szórakozottan forgatja ujjai között kristálypoharat annak metszett mintáit nézegetve. Ő maga jobban szerette az álom-énét, pont azért, mert olyan volt az egész vele, mint egy álom. A valóságban nem sok örömét leli, az eljegyzésben sem, Eileen holttestének meggyalázásában sem. - Mindegy... - Von vállat a név és a felhajtás-titkolózás kérdésére, igazából lényegtelennek tartja. Normális esetben el kellene dicsekednie a fél iskolának vele, csak jelenleg késztetést nem érez erre. A térd érintése kedves gesztus, de nem vált ki egyéb reakciót, minthogy tekintete elszakad a pohártól és Utherre néz. - Inkább mesélj erről a nagy tervről! Lesznek új angyalaid, és én is? Ők is áldozatok lesznek, na meg most mi a végső cél? És mikor? - Sorol fel pár kérdést, mely sajnos szemmel láthatóan jobban izgatja, mint az eljegyzés, vagy hogy megkérdezze, esküvő mikor is lesz ebből. Sőt hirtelen gondol egyet, a poharat a közeli kis asztalra teszi és lehúzza ujjáról a gyűrűt, melyet visszaad Uthernek. Tudja, hogy ez merész lépés, hiszen nagyon ritkán ajánlják fel még egyszer a gyűrűt olyannak, aki egyszer azt már visszautasította. - Nem kell, hogy nyálas-csöpögős legyen, de szeretném, ha rendesen megkérnéd a kezemet egyszer, rendesen megcsókolj csak engem egyszer, és egyszer szeretném érezni, hogy tényleg szeretsz... és szeretném ekkor én is éreztetni ezt feléd. Tudom, hogy megint azt mondod, hogy azt akarom megint, hogy a világ körülöttem forogjon, de szeretném, ha csak egy pillanatig is, de az a McKenzie-álom egy picit valóság lehetne újra. Nem akarlak tönkretenni, de így mindent meg fogunk mérgezni magunk körül... - Ruth most nem gúnyolódik, nem mosolyog, nagyon is komolyan beszél és valami olyan szomorúság sugárzik szemeiből, hangjából, amilyent Uther felé még nem mutatott meg nyíltan. Hirtelen és radikális váltás ez az előbbi gyilkos hangulathoz képest, de ez a labilisság is olyan jellemző Ruth-ra.
Érdekes, hogy Ruth az a személy, aki a legrégebbi ismerősöm azok közül, akik életben vannak.. Persze ismerek másokat is, ám azok eszközök, használati tárgyak, nincsen semmi értékük. Kivéve Lioneah persze, aki olyan, mintha a lányom lenne, de ő sem egyszerű eset. Az eljövendő Lady Van Horne biztosan nagy szemekkel nézi majd a kapcsolatunkat, amiben talán van valami beteges él, de ha belegondolunk, Ruth sem éppen az ép eszéről híres. Túl sokat szenvedett miattunk, a fivérem szeszélye miatt, ami a vélához fűzte, s emiatt én is eltemettem minden érzést, ami a vörös hajú lányhoz fűzött. Pedig lássuk be, Ruth valóságosabb a maga ördögi bolondságával, mint amire a most már néhai Eileen képes lesz. Nem méltatom a fivérem döntéseit, de hogy ostoba volt, azt még életében is tudtam. - Taktikát? Nem vetted észre, hogy mindig kigúnyoltál? Hogy csak azt hidd, egyedül körölötted forog minden, csak a te érzéseid számítanak.. Nem is tudom, hogy mit látok benned.. Jó eséllyel, önmagamat.. – Nem árt most a hidegzuhany, és ha én nem is kapok belőle, de legalább enyhíti az indulatokat. Amilyen szenvedélyesek vagyunk, most baromira nincsen itt az ideje a csóknak, még véletlenül sem. Nem azért kértem meg, hogy mihamarabb túlessünk azon a már nagyon is esedékes nászéjszakán. Nem az számunkra bármikor eszközölhető, ám azt akarom, hogy tudja, immár nem áll köztünk semmi. A vallomásomat is csak egyoldalú kinyilatkoztatásnak szánom, éppen ezért olyat tesz, amit még soha; meglep. Azt hittem, hogy csak kívánt, és meg akart szerezni magának, erre kiderül, hogy a két sötét szív egymásra találhat. Bármennyire is magabiztos tudok lenni, most megrökönyödve kapok levegő után. - A francba.. Egyszerűbb lett volna tovább drámázni.. Különben meg, a véla.. a halott véla hullája valahogy ilyen gondolatokat gerjeszt bennem, hogy téged akarjalak csókolgatni.. kivéve most, ezúttal nem kapod meg.. McKenzie.. aranyos, imádni való dög volt, de abban az emlékektől mentes világban.. inkább csak álom volt csupán. Jobb szeretem a valós énedet.. – Leülünk, Ruth a fotelbe, én nem messze tőle a kanapéra. Flegmán intett csuklómozdulatomra két kristálypohár, és egy gin-es üveg jelenik meg szinte a semmiből. Töltök neki is, kérés nélkül, és elragadom a saját pohamarat. – Nagy terveim? Úgy fest túl jól ismersz.. Az eredeti tervet akarom újraértelmezni. Egy ütőképes csapatot alkotni, ezúttal viszont nem a Jégnász konstellációt bevárni, arról már lemaradtunk. Ám vannak még érdekeltségeim. Viszont.. a nevedet megtarthatod, ha akarod, nem vagyok vaskalapos vőlegény.. Akár titokban is tarthatjuk, vagy.. felhajtást akarsz? – Miközben átadom a poharát, finoman megérintem a térdét, amolyan érdeklődő célzattal.. Csak hogy lássa, hogy már nem kell tartani a távolságomtól..
Nem mondta, hogy Uther nem jöhet fel, mert ez Uther háza. Még. Talán fel kellene gyújtani, mármint a házat, de úgy sejti, hogy Uther bebiztosította az épületet egy ilyen esetre valami furmányos rúnamágiával, hiszen ismeri Ruth-ot. A szerelmi vallomásra nem reagált, valahol igaza van Uthernek, Ruth sértetten nyalogatja a sebeit. Úgy tűnik, az a fajta nő, aki tudja hogyan kell ápolni a régi sérelmeket. De úgy érzi, hogy ehhez joga van. Nevetséges az elgondolás, hogy pár kedves szó meg egy csilli-villi gyűrű elég ahhoz, hogy máris Uther karjaiba vesse magát. Nem több ékszert akar, nem szép új ruhákat, nem még szívhez szólóbb vallomásokat. Sokkal inkább arra van szüksége, hogy ne tudjon emlékezni, mert így is túl sok mindent kapott már Uthertől és nem, nem tudja megérteni, miért volt szükség erre az őrületre a testvérek között. - Az egyik legfőbb erényem! - Felel csak ennyit vissza az önzőségét firtató megjegyzésre. - Hogy Eileen mint harmadik fél? Taktikát váltottál, mert hallottad, hogy a nők szeretik azokat a férfiakat, akik megnevettetik őket? - Nem mintha nevetne, de a felvetés Uther részéről azért vicces volt. Nem is tudja, miért hagyja magát odahúzni, nem karolja át Uthert, de nem is támad. Annak viszont örül, hogy végül nem csók lesz belőle. Persze elsőre meghökken és nem érti, miért a víz, de aztán leesik neki, hol is állnak. Ugyanitt álltak egy évvel ezelőtt is. Mindenesetre bár mosolyt nem csal az arcára, de lehűti kicsit a bosszútól forrongó vérét, és az előbbiekhez képest egész csendesen beszél. Nem néz Utherre, már csak dacból sem, meg így talán nem látni, mennyire fáj ez az egész. Nem engedi a büszkesége. - McKenzie-t miért nem akartad megcsókolni? És engem miért csak mindig akkor, mikor Eileen holttesténél járunk?... Én is szeretlek, te barom. Nem érdemled meg, sosem érdemelted meg, de az első perctől fogva szeretlek, ahogy McKenzie is azonnal szerelmes lett beléd. Ezt sikerült duplán elcseszned. Bárcsak sose hoztál volna erre az elátkozott helyre! - Ha hagyja Uther, akkor kifordul az ölelésből és inkább egy közeli fotelt céloz meg. Nem a kanapét, mert annál meglenne az esélye, hogy mellé ül a fiú. Mire eléri azt és leül, mágiával egy szemvillanás alatt megszárítja rézvörös tincseit. Hanyagul veti le magát az ülőalkalmatosságra. Íme a ház új úrnője. - És most mik a tervei a nagy Uther van Horne-nak? Eljegyzés pipa. Hogyan tovább? - A kérdés kissé flegma, nemtörődöm, mintha csak az idjárásról beszélnének, vajon holnap esni fog-e? Ujjai közben önkéntelenül is szórakozottan a gyűrűvel játszanak az ujján, aminek a súlyát még ugyancsak szoknia kell.
- Közös volt a sorsunk, akár megérted, akár nem. Nem lehetett csak úgy szétválasztani. Más tekintetben az én érzéseim valósultak meg. Azt akarta, hogy Eileent leszámítva az angyalok valóban feláldozható szolgák legyenek. – Féloldalasan elmosolyodom, igen, nekem köszönhető, hogy Ruth még él, és éppen velem szájal. Egyikünk sem volt jobb a másiknál, csak éppen.. Mások voltak az érzéseink, a vágyaink, ő túlságosan belelovalta magát bizonyos dolgokba, én pedig tartottam magamat ahhoz, hogy felesleges kockáztatni a lebukást. Én aztán nem váltottam egy szót sem a vélalánnyal, ám nem tehettem meg, hogy Ruth-tal gabalyodom össze, aki példának okáért kikéri magának, hogy akkor mit keresek Eileen karjaiban is. Kellett a halálnak így is ez a féltékenységi dráma.. Ám közben ugyanúgy kívántam őt, ahogyan állítása szerint ő is engem, de az egész nem jöhetettössze a titok miatt. - Oh, nem, Ruth te sosem voltál ribanc. Belekényszeríted magadat ebbe a szerepbe, amiben azt hiszed, hogy senki sem bánthat. Na de hagyjuk is ezt az egész drámát. Mindig kedveltelek, bármit is mutattam. Kész voltam tanítani téged, a társaddá válni, bármit is jelentsen ez. – Emlékeztetem arra, hogy köztünk mindig is izzott a levegő, bármi is történt a másik szálon. Ő nő volt, és ha hidegséget is mutattam, ő állandóan forralta a hangulatot. És nem hiába. Így volt izgalmas. - Igen, ez mind igaz. Áldozatot hoztam. Áldozatot a testvéremért, a hatalomért, és téged áldoztalak fel, csak hogy ne kelljen gyengeséget mutatnom. Mert nem veszed észre, hogy te vagy a gyenge pontom.. Túl szép volt, hogy működjön... Sosem gyűrhetett le minket senki, mert a titok megvédett, erre jön két nő, és felrúg mindent.. Engem mégis te érdekeltél.. csakis te, úgyhogy töröld le ezt a szenvedős pofit, mielőtt még én törlöm le. Szeretlek, te hülye. – Nem, nem is várok erre semmi érdemi választ, hiszen egyértelmű, hogy Ruth bármennyire is izzó szenvedélyen lángol, nem képes komolyabb érzelmekre, most is csak fröcsög, sértetten nyalogatja a sebeit. A vallomásom így lényegében a saját lelki üdvömre szól, mint ahogyan feltételezhető a nemleges válasz is. - Te vagy Mckenzie is, de úgysem foglak soha megfejteni, hiszen egy életen át gyötörsz majd, amiért én gyötörtelek.. – Csóválom a fejemet, jégkék szemeim vizslatják a lány sudár alakját, és elképedve nézem, ahogyan felhúzza a gyűrűt. Felegyenedesek, ahogyan hitetlenekedve bámulom a lányt, aki mégiscsak kész hozzám jönni. - Az utolsó Lady van Horne-t, aki hozzám jön. – Vonom meg a vállamat, valahogy tényleg nem túl romantikus a lánykérés, ha a kedves menyasszony elindul kifelé. Ám nincsen olyan szabály lefektetve, hogy nem lehet követni. Figyelmen kívül hagyom az utolsó mondatát, a fivérem nem volt neki elég jó, úgyhogy ezt el is engedhetjük. – Na igen, bezzeg az fel sem merül, hogy Eileen lett volna a harmadik. Önző dög vagy.. Jut eszembe, tartozom valamivel. – Szelíden húzom magamhoz, mintha meg akarnám csókolni, aztán kitárt tenyeremből jeges vízsugárral árasztom el, emlékeztetőül, hogy kedvesen a fejemre öntötte a whiskeyt legutóbb. Na nem kap sokat, csak pár nyeletnyit.
- Milyen elcseszett elgondolás ez már, hogy csak mert ő hülye volt, ezért neked az ő életét kell élned?! - Meglepett és megdöbbent, értetlen és megvető egyszerre ennek hallatán. Hót biztos, hogy ő semmi ilyent nem tenne a nővéreiért még akkor sem, ha szeretné őket. - Igazán nagylelkű tőle! - Húzódnak ajkai most már konkrétan gúnyos féloldalas mosolyba, mikor Uther kijelenti, hogy a mostanra elhalálozott hősszerelmes testvér feloldozta őt. - És hagyján, hogy neked kellett ezt az életet élni, még képes voltál rám parancsolni, hogy védjem a ribi seggét! Remélem feloldozást nyertem én is. - Már csak azért is, mert most jött az a rész, hogy megbecsteleníti Eileen sírját, testét. Mondjuk feloldozás nélkül is a legnagyobb nyugalommal tenné meg ezt. - Most már én vagyok, mert ő halott! - Nevet fel, s láthatóan lepörög róla Uther minden sértése. Igazság szerint nem számít mit gondol ő vagy bárki más róla. Ribancnak tartják? Tegyék! Hagyta hogy fogja az állát Uther. A hatalommánia úgy tűnik családi vonás a van Horne famíliánál. - Nem tettél semmit, ami maradásra biztatott volna. Megaláztál, megütöttél, belekényszerítettél, hogy ne érezzek irántad semmi többet testvéri szeretetnél, most meg a szememre veted, hogy csak pusztán tárgyként vagy eszközként tekintettem rád, akit első adandó alkalommal eldobhatok? Te nem tudtál elengedni? Roxmortsban is én voltam az, aki visszament hozzád, mert te kidobtál a szobából! Ne játszd az önfeláldozó lovagot szívi, nem áll jól! Te nem tettél semmit, Uther van Horne. Nem tudsz te semmit! - Sziszegi a végét már a fiúnak, és nem, nem tudja semmi esetre sem elfogadni amit Uther mond. Nem tudja értékelni az áldozatot, amit hozott, mert semminek érzi ahhoz képest, amit ő hozott. A sötétség mélyére taszította a lányt, most meg a ányt hibáztatja ezért. Ha ez önzőség, legyen. Akkor önző! Végletekig önző! Amikor Uther arról kezd beszélni, hogy újuk itt véget ér, két gondolata van Ruth-nak: egyrészt ezzel egyet tud érteni, útjaik elválnak itt, másrészt fogást vált a pálcáján, hogy hamar tudjon reagálni, mert bizonyára támadni akar Uther. Nos, akkor csak egyikük jut ki innen élve, s Ruth készen áll felgyújtani az egész kastélyt, ha kell, mindkettejüket is ezzel. A közelebb lépő Uther felé emeli pálcáját és látható értetlenséggel néz rá, mikor az féltérdre ereszkedik. Miféle trükk ez? Milyen varázslatot kell innen indítani? Rendesen meghökken a doboz és pláne annak tartalma láttán. Hitetlenkedve néz fel Utherre, hogy ez most komoly-e? Nem mellesleg mókás lehetett eddig egy ilyen gyűrűvel együtt élni emlékek híján, hogy nem tudta, ki az a Ruth! Jó előjelnek tekinthető, hogy Ruth legalább lejjebb engedi a pálcát, s nem néz úgy a fiúra, mint aki menten ráküldi a halálos átkot. A tekintete is szelídebb lett, most nem izzik az az őrült tűz a zöld szemek mélyén. - Ha kisétálok az ajtón, elveszik legalább ismét ez a sok emlék? Mert lehet ezt kint kellene megkérdezned, McKenzie boldogan ugorna a nyakadba egy ilyentől. És ez az McKenzie óvaint most attól, hogy Ruth-ot válaszd, mert lehet a nászt nem éled túl... De... Természetesen igent mondok! - Veszi el a gyűrűt, nem hagyván Uthernek, hogy ő húzhassa fel az ujjára a gyűrűt. Lehet varázsgyűrű, s ezért éri most valami Ruth-ot, de üsse kő, izgalmasan szép az élet. Kicsit megcsodálja a követ benne és a mellettük lobogó lángok tükröződését benne. Szemmel láthatóan elégedett a látvánnyal, sokkal jobb választás a vörös kő, mintha smaragdot kapott volna a szeme miatt. Reméli, nem a véla ujjairól lett leszedve és csak átgravíroztatva. - Milyen spórolós voltál a kő méretével... Nos, Lord Uther van Horne, sok sikert kívánok, hogy ne veled haljon ki ez a dinasztia s ne emlegesse a krónika az utolsó Lady van Horne-t! - Ahogy visszafordítja a kőről tekintetét a fiúra már nyoma sincs annak az előbbi szelíd, zavarban lévő, talán még kicsit meghatódottnak lévő fénynek, ami akkor jellemezte, mikor elképzelte McKenzieként miként reagálna a lánykérésre. Az a pajzán, felvágott nyelvű pimasz fruska jó társ lett volna, dorombolva bújna most. De Uther elvette tőle annak az életnek a lehetőségét, elvette saját magától is, s rajta áll, mit kezd ezzel a helyzettel, mert Ruth tekintete nem ígér semmi jót. Hogy is tartja a mondás? Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet. Ez motiválta Ruth-ot is, hogy elfogadja a gyűrűt, motiválta, hogy ezen keresztül kínozhassa majd Uthert, emiatt nyomta el magában a talán még mélyen megbúvó McKenzie-t, hogy ne bántsa Uthert, csak lépjen ki az életéből és szívódjon fel, hiszen szereti. Vagyis egykor szerette. Régen, nagyon régnek tetsző időben. - Részvétem az öcséd miatt. Tényleg sajnálom, hogy nem lehet a nászéjszakán édes hármasban csinálni! - Ez lesz a búcsúszava, legalábbis Ruth annak szánja, hogy minden érzelem vagy szánalom nélkül, sőt, majdhogynem nevetve indul el fel a kriptából, ha Uther hagyja.
- Úgy fest sikerül elviccelned. Én születtem Uther néven. Az öcsém egy vakmerő bolond volt, ő került összetűzésbe egy sötét varázslóval, és végül a kút mélyére, egy hosszabb időre. Ezért gondoltam úgy, hogy onnantól az ő életét kell élnünk, afféle kárpótlásként. – Rázom meg a fejemet. Az ember a testvéréért igen komoly áldozatot tud hozni, én megtettem érte. Egyszerre voltunk mindketten Uther, kivéve a szerelmi életünket, ezt alárendeltem az ő akaratának, ha már annyi viszontagság érte. - Nem kevertük a dolgokat. Ő Eileen-nel találkozott, és nem tudott ellenállni a véla bájnak, teljesen belesett. Én nem. Úgy fest, nekem másféle izlésem van. Mindig én találkoztam veled. – Hidegen hagy, hogy Ruth mennyire flegmázik, mindig jól ismertem a stílusát, hogy ezen ne akadjak fent. – Eileent megmérgezte az anyja, a folyamatot le tudtam lassítani, de semlegesíteni nem. A bolond fivérem pedig.. nos nem bírt nélküle élni, osztozott a sorsában. Illetve engem is feloldozott a kettős élet alól, úgy fest, azt a sorsot szánta nekem, hogy éljek ezen túl teljes életet. – Ezt logikusan úgy értem, hogy nem azért voltam Ruth-tal tartózkodó, mert nem kedveltem, vagy éppen a fivérem volt vele. Nem, találkáink minden szívdobbanásában én voltam vele, nem is hagytam volna, hogy a másik tegye ezt, hiszen engem sem érdekelt a véla. Cseppet sem. - A meghunyászkodó? Tudod te, hogy mit beszélsz? – Lépek mellé, és átfogom az állát, hogy oldalra fordítsam. Mellettünk egy tükör jelenik meg, amelyben láthatjuk magunkat. Hagyom, hogy pár másodpercig nézze a képünket, aztán engedem csak el. – Jól nézd meg magadat Ruth. Nekem te kellettél. nem a véla. Még akkor is, ha az önfejű magamutogató ribanc te vagy, nem csak Eileen.. És hogy lázadjak? Ez nem erről szólt. Feláldoztam az életemet a testvéremért, aki olyannyira szerette a hatalmat, hogy ragaszkodott az illúzióhoz, a végsőkig. Szerinted nekem kellemes volt látni őket, miközben én hozzád sem értem? Önző vagy, a végletekig önző, de ez már hidegen hagy. Akkor nesze, itt a válaszod, nem kellett nekem ez a szerelem, ilyen áron nem. Te csak a szenvedélyt akartad, hát köszönöm, de nem. Így nem. – Ismét megrázom a fejemet, karbafont kézzel, egyszerűen nem érdemli meg a titkomat. Még hogy én megaláztam? Talán inkább saját magamat, és még engem gondol meghunyászkodónak? Fogalma sincsen, hányszor akartam elmondani, de nem, ezt a trükköt senki nem tudta utánam csinálni, nem fedhettem fel az álcát. – Ahogy mondod, nem bíztam. Hiszen hányszor céloztál rá, hogy csak ideig-óráig vagy velem, és pusztán múló szeszély vagyok, és majd továbbsodor a szél.. Nem a szövetségesem voltál, még csak nem is a szerelmem, hanem egy cinikus, pengeélen táncoló ideiglenes tanítvány. Nem tudom, hogy te hogy osztogatod a titkaidat, de ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy bárki is építhet rád. Én meg egy hülye barom, hogy mindennek ellenére sosem tudtalak elengedni. – Vonom meg a vállamat, nem zavar, hogy a lány leállítja a rögtönzött temetést, ridegen nézem végig a véla megbecstelenítését, majd ahogyan a lángok felfalják a két testet. - Ahogy én is. – Na ebben legalább egyetértünk. Gyűlöltem a vélát, hogy háttérbe szorított, hogy miatta mellőznöm kellett Ruthot, és végeredményben a fivéremet is. A trükk tökéletes volt, túl egyszerű, hogy bárki gondoljon rá. De most már vége. A lángnyelvek lobogása közepette húzom elő a dobozt, amelyet már hosszú hónapok óta hordozok magamnál. – Bármennyire is.. gyűlölsz most, és teszed nevetségessé az egész helyzetet, nem érdekel. Az utunk véget ér. És csak rajtad áll, hogy a következőn együtt indulunk-e el. – Féltérdre ereszkedek, és felpattintom a dobozt. Mélykék szemeimet egyenesen a zöld szempárba mélyesztem. A doboz tartalma egy fehérarany kígyómintás gyűrű, látványos méretű rubinkővel a közepén. Jól látható a véset a gyűrű belső felén: Lady Ruth van Horne. – Mondd csak, hozzám jössz feleségül?
- És te melyik vagy? Uther-Egyes vagy Uther-Kettes? - Kérdez vissza flegmán erős kételkedéssel a hangjában és a tekintetében. Így hogy még az emlékek is visszatértek, nagyon ismerős lehet Uther-Akárhányasnak a Ruth szavaiban lévő gúny is. - Aha, persze. És mikor voltam veled és mikor vele? Egyáltalán mi történt vele? Csak azt ne mondd, hogy belehalt a bánatba, mert elhányom magam. - Meg se próbál Ruth kedves lenni, vagy legalább egy kis részvétet mutatni Uther-Még-Életben-Lévő felé, pedig bizonyára fájó dolog egy testvér elvesztése, főleg akivel ilyen közeli viszonyban állt. Közben elrugaszkodik a faltól és lassan körbesétál, finom hosszú ujjait előbb Uther-Döglött koporsóján futtatja végig, majd Eileen-éhez sétál át. - Ah, milyen megható! Engem szeret a két testvér közül a meghunyászkodó! Már megbocsáss, de hogyan vegyem komolyan a vallomásod, ha nem volt olyan erős a szereteted irántam, hogy fellázadj a bátyád vagy öcséd ellen? Ennyit megérdemeltem volna, nem? De te nem álltál ki értem, te inkább újra és újra megaláztál! És miért? Ezért? Hogy ide jussunk? - Mutat végig a két koporsón. - Igazságtalanság már megint. Vagy azt válaszold meg, miért nem mondtad el ezt nekem, még a ribanc halála után sem? Azt hitted elárullak? Nem bíztál bennem... - Beszéd közben közelebb hajol az üvegkoporsóhoz, a "ribanc" szónál egyik kezét az üvegre teszi és még közelebb hajolva az üvegre lehel, hogy az bepárásodjon. Ezután nem szégyell a párás üvegre ujjával rajzolt stilizált férfi nemiszervvel becsteleníteni meg a vélavérű nyughelyét. - Hé-hé-hé! - Hőköl hátra, mikor felcsapnak a lángok, de nem a tűztől tart és nem annak adott hangot az előbb. Pálcája rögtön a kezében és egy pöccintéssel eloltja a lángokat, jószerivel elfojtja azokat. - Volna képed ezt az örömöt is elvenni tőlem? A szívszerelmed igazán megérdemelne ennyi mellőzés után némi ajándékot, nem? - Újabb suhintás a pálcával, s előbb a kő alapzat, amin a koporsók állnak, azokból roppan ki egy darab átszakítva alulról a koporsót és átszúrja, gyakorlatilag felnyársalja a holttest mellkasát, de csak Eileen-ét. Mintha csak valami vámpír lenne, akinek karót kell ütni a szívébe, ráadásul olyan dühből jövő erővel, hogy homorúan hajoljon meg az egykori szépség háta, ahogy bizonyára hajlott is, mikor valamelyik Uther alatt nyögdécselt a kéjtől. Ezután csapnak csak fel a lángok a koporsókban, de színéből látszik, hogy ezek sokkal magasabb hőfokon égő tüzek, melyek szépen leolvasztják a húst a csontokról, hogy végig lehessen élvezni és nézni a testek elégését. Ruth érti a módját ennek, s a kellő hatás kedvéért még Eileen hangján sikoltást is lehet hallani. - Ezerszer elképzeltem ezt régen! - Jegyzi meg élveteg gonosz mosollyal magyarázatképpen miért e hang-illúzió, amit ő fenemód élvez. Nem is próbálja palástolni, hogy ez mennyi örömet okoz neki, milyen régi vágy teljesül és az a baj, hogy jobban lázba hozta, mint az egykor hőn áhított szerelmi vallomás. Vajon jó ötlet volt-e visszaszerezni az emlékeket és mindent, ami azzal jár? McKenzie-ben benne volt a gonoszság, de alapvetően vidámabb és mindenképpen stabilabb személyiség volt. Csipkelődött, benne volt a kegyetlenség, de még kisstílű volt. Ruth-ot viszont érte annyi megaláztatás, hogy minden benne lapuló sötétséget ezzel egyre jobban felszínre hozzon, instabil személyiség, akiről nem tudni, hogy ha közel engedi az ember, akkor bújni fog vagy belemar a felé nyújtott kézbe. Vajon megérte Uthernek visszahoznia a szörnyet, akit teremtett? - Mi legyen most Uther? Hova tovább, hogy egyedül maradtál? - Az üveg közben a testekre olvad, s feljebb csapnak a lángok, hogy kettejük között égjen és a lángnyelvek között tekintsenek egymásra. Emlékszik vajon a srác - ha az ugyan vele volt -, mikor Roxmortsban egy félelemvámpírral tette próbára a lányt, s a félelemvámpír Ruth alakját öltötte csak idősebb kivitelben... aki rátámadott mindkettejükre? Egy lehetséges jövőkép. Talán pont itt válik az a jövő jelenné...
- Miből gondolod, hogy lesz visszafelé? – Eresztem el a lányt, amint földet értünk. Már nem is próbálok menekülni a megjegyzéseitől, a nézéseitől, elfogadtam, hogy köztünk ez így fog működni, amíg világ a világ. De legalább tudjuk meg, hogy milyen kapcsolatban voltunk. Fenntartom a jogot, hogy ha bármi olyan derül ki róla, ami kompromittáló, akkor valóban nem kell gondolkoznunk azon, hogyan megy haza. Félmosollyal vonom meg a vállamat, már pusztán a nevemből lehet következtetni, hogy nem egy félvér, vagy mugli család sarja vagyok. A saját múltamra emlékszem, ám a sok fehér folt, ami McKenzie-t illeti, ez túlságosan zavaró, hogy ne akarjak villámgyorsan utánajárni. - Na ja, már egészen megszoktuk. – Adok igazat a lánynak, noha csak rövid ideig kellett mellőznünk a közös emlékeket, amelyek jótékonynak bizonyultak, hogy ne akarjuk egymást ölni. Ám ennek vége szakad, az igazság a nyakunkba borul, szembe kell néznünk vele. És nem halogathatom tovább a titok felfedését. A titokét, amelyről még Eileen sem tudott, és senki más az angyalok közül. Dumbledore sem. Ruth az egyetlen, aki közel tíz után szembesülhet azzal, hogy mi, hogy ki is vagyok valójában. Kiváncsian fürkészem az arcát, sosem tudta jól palástolni az érzéseit, most is megvetésről, gyűlöletről, és önsajnálatról árulkodnak a vonásai. - Mindig is az övé volt. Ketten voltunk Uther. Két test osztozkodott egy életen. Ez volt az a helyzeti előny, amivel mindig is számolni tudtunk. Nem volt az a csapda, amelyből ne tudtunk volna kimászni, hiszen mindig ott volt a háttében a másik. – Félrehúzom az oldalamat takaró gyolcsot, ahol ott van annak a fekete tőrnek a nyoma, amellyel meg kellett sebeznem magamat, hogy tökéletes maradjon a hasonlóság. Amikor Eileen hatására a fivérem sebet kapott, nekem is be kellett vállalnom. – Elég igazságtalan? Talán az.. Hiszen az ő életét éltük. Ő megkaphatta, akire vágyott, én nem. – Emlékeztetem rá, hogy én mindig ridegen, számítón vettem a közelségét, hiszen a fivérem volt hivatalosan Eileen párja, nem tehettem meg, hogy valaki csak véletlenül is meglásson Ruth-al. Az a pofon is magától értetődő volt a bálon, hiszen nem mehettünk egy párként. Amíg a testvérem a vélával édelgett valahol, addig én azzal voltam, aki engem érdekelt, de hogy kimutassam, hogy kívánom? Még a direkt felszólítására sem tehettem. – Ő Eileent szerette, én meg.. téged. Mondhatod igazságtalannak, hiszen valóban az. Ám mindez már nem számít. – Egyszer volt csak, hogy elragadtattam magamat, Eileen temetésén, mert utána úgy véltem, hogy a fivérem végül el fog tűnni, és lehetek nyíltan a vörös boszorka felé kezdeményező. Ám úgy fest, Ruth szívében már nincsen más, csak sötét hidegség, mint egy sírban. Akkor az enyémben sem lehet más. – Abrakadabra. – Görbítem be misztikusan az ujjaimat. És hogy stílusos legyek, a lány által oly imádott tűzet hívom szövetségesemül, és borítom lángba a két üvegkoporsót, hogy aztán hátat fordítsak a lángra kapó testeknek, amelyekre lassan ráolvad az üveg.
A tekercs története érdekes mozzanat volt, de egészen jól összecsiszolódtak ahhoz képest, hogy egész úton egymással csipkelődtek s mentek oda-vissza a pimasz és pajzán ugratások és célzások. De túlélték, s ez a lényeg. Már nem ezeket a szóbeli vívásokat kellett túlélni, ezeket megélni kellett és üdítően jól is estek - több, mint jól -, hanem a tekercsben rejlő átkot kellett legyőzni és túlélni. Azután sokat nem találkoztak, a nyár ki is maradt - de azért nem felejtett el egy-egy pajzán bagolypostás üzenetet küldeni a srácnak a nyári szünet alatt míg ő maga abban a Zsebpiszok-közben lévő kis kocsmában volt ismét felszolgáló -, de most újra itt az ősz, sőt már benne is járnak és Uther egyszer csak megkereste. Vagyis szokásos stílusában ráparancsolt, hogy most rögtön jöjjön vele az erdő széléhez, s naná hogy ment Ruth! Izgalmasabban hangzott ez máris, mint egy roxmortsi hétvége a sokadik Mézesfalás-látogatással. Hát még mikor kiderült, hogy miként utaznak! - Visszafele ülhetek a nyakadban? - Vigyorog Utherre leszállás közben, mostanra már rendesen kapaszkodva, mert felszálláskor bizony az egyik legjobb kapaszkodó a fiú egyik farpofája volt. Kellően kemény és kézre álló, mmm! - Elég csóró voltál mindig is, látom. - Néz végig a kéglin, vagyis a kastély szó találóbb lenne. Ruth családja sem szegény, de közelébe sincs ennek a szintnek. Még legmerészebb álmaikban sem. Ruth meg aztán... mióta szülei kitagadták, maga keresi meg a kenyérre valót és mindazt, ami kell a tanuláshoz. Zsebre vágott kézzel bámészkodva, halkan fütyörészve sétál beljebb a kastélyba Uthert követve, hogy már a küszöböt átlépve megrázó élményben részesítse a ház és a házat védő varázs. Meg is szédül tőle rögtön, hiszen hirtelen villanásokkal tűnnek fel régmúlt emlékek: ahogy angyalává akarta beszervezni a srác, Isztambul, a roxmortsi titkos könyvtárral ellátott lakás, ahogy a srácra csapja az ajtót ott és elindul a hóban idegesen, majd végül visszafordul és átöleli a fiút, mint egy testvért, megalkudóan, vesztesként. Emlékszik, hogy kit tettek a sírba itt ketten, bár Ruth csak közönség volt hozzá, emlékszik, hogyan próbálkozott be utána idefent Uther és hogyan kosarazta ki fejére öntve az italt. Emlékszik, hogyan indult vele egy utolsó közös kalandra le a Roxfort mélyére az alapkövekhez, és hogyan vesztette el emlékeit. A szédüléstől kicsit fejét fogja és valami közeli szoborban, faragott lépcsőkorlátban, akármiben keres és talál támaszt. - Továbbra is hívhatsz McKenzie-nek. - Erőt véve magán nevet ki arcába hulló vörös tincsei mögül elkapva Uther nevetését, mosolyát szeme sarkából. Mintha tőrt forgatnának a szívében. Igaz, mikor ezt gondolta, akkor még nem volt jobban, hogy ne forogjon vele a szoba és nem ragadták kézen, hogy lehurcolják a kriptába. Irigyli McKenzie-t, még ha igazán sosem létezett, ő maga kreálta, de irigyli, mert nem emlékezett. McKenzie győztes volt, a lefelé hurcibált Ruth viszont vesztesnek érzi magát. Miért kell ide lemenni? Miért nyomják még mélyebbre azt a tőrt benne? Jobb is, hogy Uther egyszer nem pillantott hátra, lehet még így is tapintható volt az a negatív energia, ami a vöröskéből árad. Már megint ehhez a szőke véla-szajhához mennek? Emlékszik arra is, miként tervezte, hogy megöli a lányt, de erre nem volt szükség, mert máshogy merült valami furcsa örök álomba. Most talán fel akarja kelteni őt Uther? Hát Ruth kisujját sem mozdítja, hogy segítsen a csörlőnél, csak karba fonja kezeit, mint aki fázik idelenn, holott nem az a fázós típus. Inkább csak masszív ellenszenvvel figyeli mikor tűnik fel Eileen holtteste. Ó de nagyon drukkol, hogy valami gixer legyen a varázsban, ami lányt védi az üvegkoporsójában és már oszlásnak indult, kukacok rágják szét hamvas bőrét, egykor formás kebleit. A két koporsó láttán viszont felvonja szemöldökeit. - Szóval a halott ribanc kapott egy halott Uthert? Hm, elég igazságtalan, nem érdemelt volna ennyit se. Na meg kipróbáltam volna egy édes hármast az ikreddel együtt. - Jegyzi meg egy laza, rá jellemzően féloldalas mosollyal továbbra is karba font kézzel állva a hátát a hideg kőfalnak vetve, de tekintetét most nem veszi le Utherről. Mármint az élőről. Magyarázatra vár, ez ott van a zöld szemek mélyén is kimondatlan kérdésként, hogy most mi a f.sz van?
A mögöttünk álló események után még mindig itt a kérdés, amelyre nem volt alkalmunk választ adni. Honnan ismerjük egymást? A tekercs az egy dolog volt, mondhatni valami közös szenvedély, de itt az ideje, hogy az otthonom megnyugtató küszöbét lépjük át. Talán már akkor ezt kellett volna tennünk, amikor még csak a tekercset nézegettük, ám az időtájt még nem merült fel bennem, hogy az ismeretség mélyebb is lehet, mint holmi ereklyevadászat. Ám az eltöltött idő egyértelműen arra enged sejtetni, hogy muszáj megismernünk a múltunkat. Nem lesz elég ehhez a roxforti szobám, a Van Horne birtok az, amelyen tartózkodnunk kell, hogy mindent kisöpörjön az évszázados védőmágia, amelyet még az őseim építettek fel. McKenzie-t addig nem engedem el, amíg ezt nem tisztáztuk, és úgy fest, hogy eléggé kiváncsi alkat ahhoz, hogy a végére járjunk, hogy mi is ez a kötelék köztünk. Nem kevés sebet kaptunk az út alatt, most mégsem az a legfontosabb, hogy lemossuk magunkról a port, hanem hogy végre otthon legyünk. Hallgatásba burkolózva teszem meg az utolsó métereket, a lánnyal a karomban, rúnaszárnyaim olykor megreppennek, nem szükséges fizikai erőt is kifejtenem ahhoz, hogy valóban repüljünk, mágia hajtja a denevérszerű lebernyeget. A földet éri a talpunk, miután a birtok légterébe értünk pár pillanattal, és amikor a lány visszanyeri az egyensúlyát, elengedem, nem szükséges tovább ölelkeznünk, habár a vöröskének biztosan más erről a véleménye, érdekes módon nem fogta vissza magát egy percre sem. A lányok többsége nem ennyire kihívó, így az utóbbi időben nem volt éppen közöttünk fagyos a hangulat, izzott a levegő, még ha nem is tudtunk igazán erre koncentrálni az időutazásos mizéria miatt. Nem sokat időzünk kint, lenyomom a kilincset, kulcs természetesen nem kell, a lelkemre van kovácsolva a zár. Kattanás, és már nyílik is az ajtó. Nem engedem előre a lányt, nekem kell belépnem. Ahogyan átléptük a küszöböt, a védmágia beindul, vad fuvallat söpör végig rajtunk, és kitisztítja az elménket. Meglepődve fordulok hátra, hiszen most kettős emlékeim vannak. Tudom, hogy ki ő, de azzal is tisztában vagyok, hogy hogyan kezeltem amikor fogalmam sem volt róla. - Te..? Ruth..? – Rázom meg a fejemet, nem egyszerű a helyzet, de ha már idáig eljutottunk, akkor mindenképpen tisztáznunk kell. A kezéért nyúlok, és elindulok a lefelé vezető lépcsőn. A kriptába, ahol Eileen fekszik. Ruth még láthatta is, amikor leengedtem oda. A nyitott üvegkoporsó a mélybe van temetve, most egy csőrlőt beindítva kezdem felhúzni. Ám nem csak egy koporsó jön fel, hanem kettő. Ugyanis Eileen mellett a másikban fekszik valaki. Én magam. Vagyis most már nyilvánvaló, hogy kettő van belőlem. Egy fivér.
